//Mesélői//

Otthon tartózkodsz, Capital palotájának lakosztályában, és az Uráldur hiányában rád nehezedő terhek már nem nyomják a vállaidat, hiszen fiad, Dagnír komolyan belevetette magát az ügyek intézésébe. A dolgozószobában az iratok, könyvek, dobozok teljes átrendezésre kerültek, amit bár elsőre nem venne észre az egyszerű kívülálló, neked valószínűleg feltűnik, hiszen a Dagnír érkezése előtti időszakban elég sok órát tölthettél ott. Most pedig minden a fiad gondolatmenete szerinti rendben van, átláthatóan és könnyen elérhetően. Az asztalon a téli bálra való meghívók szerepelnek, és ebből vitt el egyet még akkor, mikor Freiához elindult, és még nem jött onnan haza. Tudva, hogy nagyjából milyen messze is van a hadvezérasszonynak a rezidenciája és Rathal is vele tartózkodik, nincs különösebb okod az aggódásra. Valószínűleg minden rendben megy, és ha a megbeszélésük is gyorsan lement, akkor legkésőbb holnap már vissza is kell térnie.
Mindenesetre neked most már több időd jut Melethre, legkisebb lányodra, illetve magára a háztartásra is, így kiélvezheted azokat az órákat, amiket egykoron. Most, hogy nem kell iratokat ellenőrizned, kérvényeket jóváhagynod vagy levelezned más házakkal, mintha megint mindenre lenne időd most, mintha minden a régi kerékvágásba térne vissza, azt leszámítva persze, hogy már nem Uráldur csörtet be az ajtón gyakran hideg fáradtsággal, hanem Dagnír lép be csendesen egy-egy megbeszélés, tárgyalás vagy utazás után. Fáradtnak ő is fáradt szokott lenni, de mindig van benne egyfajta kedélyesség, ami egészen megmásíthatja a háziasszonyos pillanataidat.
Napok óta nyugalom van, neked hosszú idő óta végre először, és bár fel-felkeresnek a katonák különböző levelekkel, átadott kérvényekkel vagy jelentésekkel, a kézbesítők aztán gyorsan realizálják, hogy most már elég, ha a dolgozószoba asztalára kerülnek – persze csak rajtad keresztül, és majd az illetékes, azaz Dagnír ítélkezik és dönt azok alapján. Meleth is biztos boldogabb most, hogy megint többet foglalkozol vele, talán épp most is vele játszol vagy beszélgetsz, mikor a Rathal által testőrségre kirendelt katonák egyike sietősen belép, haptákba vágja magát egy pillanatra, aztán magyarázni kezd.
- Elnézést, hogy zavarom, asszonyom – kezdi azonnal egy bocsánatkéréssel. – De váratlan vendé... – Nem tudja befejezni a mondatot, hiszen az otthonodban már régen nem látott alak jelenik meg, kényelmes tempóban lépve be az ajtón, mintha tudomást sem akarna venni a megszokott protokollról és udvariassági formákról.
- Szerintem a ház úrnője tudja névről is, hogy kihez van szerencséje – áll meg a szobaajtó előtt Al-Nuszra, aki mostanában nem nagyon óhajtott megjelenni a Pók-ház lakosztályában, főleg Uráldur eltűnését követően. Most is hívatlanul toppan be a hajlékodba, és bár lehet, nem szívesen látod, a hadvezéren ülő jókedv mögött valószínűleg valami más is van, főleg, hogy a tekintetében ott csillog egyfajta akaratosság és makacsság. Ebből kifolyólag, ha meg is próbálnád elhajtani és egy későbbi időponti látogatásra kényszeríteni, lehet, nem hatódna meg miatta.
- Hallom, bonyodalmak léptek fel a Pók-ház vezetése kapcsán – jegyzi meg, ami valószínűleg a szándékának a lényegét és látogatásának okát is fedi. – És azt is hallom, hogy a fiad elég gyorsan vette át az apja helyét. Esetleg beszélgethetnénk erről és más... apróságokról, Isis? – érdeklődik a lehető legkedvesebb hangját megütve, de még így is érződik egyfajta felsőbbrendűség, ami a megkapott rangjával indokolható – vagy csak a kinevezése óta mutatja ki a foga fehérét, hiszen kevesebb megkötése van már, nem úgy, mint annak idején századosként.

Folyamatosan hálát adtam a szellemeknek, hogy itt volt nekem Dagnir. Persze minden gyermekemet nagyon szerettem, de azzal, hogy a saját jövőjét jóformán feláldozta csak azért, hogy átvegye apja helyét a Ház élén, nem több anyai szeretet, hanem őszinte tiszteletet váltott ki belőlem.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy beletörődtem volna Uraldur elvesztésébe, nem, az irányába, hogy megtaláljuk, csak elkötelezettebb lettem, amíg nem derül fény a távollétére, de már így is szokatlanul hosszú ideig vezettem asszony létemre a Házat. És ez előbb utóbb – akármennyire is jól végeztem a dolgom, - a Pók Ház kárára lett volna.
Dagnir pedig szinte olyan könnyedén vette át az irányítást és olyan határozott elképzelései voltak a Házunk jövőjéről, hogy jobbat kívánni sem kívánhattam.
A gondok jó részéről megszabadulva, már ismét a háztartás vezetésére és még a gondviselésemre szoruló – sajnos már nem sokáig, - Meleth-re fordíthattam a figyelmem.
Szerencsére ő nem sok késztetést mutatott a katona élet iránt, így remélhettem, hogy nem lép Aglarnis nyomdokaiba és legalább ő miatta nem kell lerágnom a körmömet az aggodalomtól.
De a képzése is rám hárult és most épp a nagyobb Házak történelmét vettük át vele a szobájában, amikor a belső testőrség egyik tagja kopogtatott.
Mivel Dagnir nem volt itthon meglepetten pillantottam fel, de amikor megjelent a katona sarkában a férfi, a döbbenettől a betolakodásától, dühösen pattantam fel, de még időben visszafogtam magam és jeges hangon szóltam.
- Áááá….Al-Nuszra, ki is lehetne ilyen tapintatlan, hogy ne várja meg, míg kimegyek. Meleth, te csak gyakorolj tovább. Mi pedig menjünk a fogadószobába. – indultam el.
Ahogy elmentem a katona mellett, aki sápadtan állt, egy cseppet sem változtatott hangon jegyeztem meg.
- Azonnal menj a parancsnokodhoz és váltasd le magad, a sorsod majd a Ház ura eldönti.
Nagyon is jól tudta, hogy akármilyen rangban is volt Al-Nuszra, akármilyen magasra emelkedett, a fogadószobánál nem juthatott volna beljebb. Nem, hogy a lányom szobájáig!!!!!
Kimérten vonultam a nappaliba és mivel nálam még nem veszett el az udvariasság, hellyel kínáltam, majd magam is leültem, láthatóan ügyet sem vetve elégedett vigyorgására.
- Nem tudom miféle bonyodalmakról beszélsz, a kémed rosszul végzi a dolgát, ha engem kérdezel. – vontam meg a vállam. – Dagnir, a fiam csak azt teszi, amit kell. Te is tudod, hogy a férjem szereti a dolgait titokban intézni és nem először marad el hosszabb időre. De ehhez persze neked természetesen semmi közöd. – nézte rá minden melegség nélkül.
Tudtam, hogy eljön ez a pillanat majd egyszer és nagyon-nagyon örültem volna, ha itt van Dagnir, de persze Al-Nuszra nem véletlenül időzítette mostanra a látogatását.
- Fogalmam sincs miről is kéne nekünk, főleg ezekről, beszélnünk. – tettettem az értetlent. – Gyere vissza akkor, ha itt van a Ház jelenlegi ura. – álltam fel, jelezve, hogy részemről vége a beszélgetésnek.
Ennek ellenére, nem hittem, hogy ennyire egyszerűen megszabadulhatnék tőle.

//Mesélői//

A katona valószínűleg sejti, hogy nem lesz mindennek jó vége, és meglehet, hogy próbálkozott a férfi visszatartásával, kicsit zaklatottabb lesz a légzése a következményekre gondolva. Szólni azonban nem szól, hogy visszatessékelje Al-Nuszrát a lakosztály külsőbb szobái felé, ugyanis őt magát is teljes meglepetésként érhette ilyen módú megjelenése, másrészt te magad is elég gyorsan reagálsz a hadvezér érkezésére.
- Ugyan, Isis, volt már lehetőségem tapasztalni párszor a vendégszeretetedet – mosolyodik el, bár mióta kinevezték hadvezérré, aligha tette be ide a lábát. Mikor meg százados volt, talán az volt vele kapcsolatban a legemlékezetesebb alkalom, mikor Uráldur nagyon régi távollétekor felhozta azokat az ékszereket, mely két személynek a lelkét összeköti, és furcsán kiemelgette a ’férjed’ szót, illetve ugyanekkor kért Aglarnis ideiglenes visszatartásához segítséget, mikor lányod áthelyezést kérelmezett. Persze ez már évekkel ezelőtt volt, talán te sem emlékszel tisztán az eseménykre és az akkori furcsaságainak miértjeire, ennyi év távlatából pedig talán már nincs is miért aggódni az akkor elhangzottakon. Mégis furcsa érzés lehet, hiszen annak idején századosként meglehetősen szerénynek mutatkozott, szinte már félve kért, de sunyin sündörgött, mostanra pedig ugyanez a személy teljesen másképp jelenik meg: magabiztos, talán túlontúl is, és jelen felállás szerint nem érdekli őt, mi számít udvariasnak és mi nem. Ha valamit nyomatékosítani akar, azt nyomatékosítani fogja, és ahogy a palotában terjednek a hírek, azt is tudhatod, hogy nem éppen a lekönnyedebb módszerrel kezeli a beosztottjait. A feleségének, Thea látogatásainak is vége szakadt, mióta Al-Nuszra elkezdte kimutatni a foga fehérét.
Al-Nuszra a javaslatodra bólint egyet, és bizonytalanságot nem mutatva lép ki a szobából, megállva az ajtó mellett, hogy a kijöttöddel téged kövessen az említett helyszín felé. Mielőtt azonban kilépsz, a katona nagyot nyel a megjegyzésedre, és ha eszébe is jut tiltakozni vagy védekezni, gyorsan elfelejti a gondolatot, helyette pedig tiszteletteljesen főt hajt.
- Igenis, asszonyom! – mondja, és érezheted hangja enyhe rezgését, ami a jövőtől való félelmet jelezheti feléd, az ezzel vegyes szégyent, noha valószínűleg a ház jelenlegi ura közel sem lesz annyira kemény vele szemben, mint mondjuk Uráldur. Amennyire már most sejtheted fiad lépéseit, valószínűleg a katona kap pár napnyi rabszolgamunkát és visszatérhet a seregbe, persze lefokozva. Nem mintha ez egy átlagos sötételfnek ne lenne nagy megaláztatás és kellően nagy emlékeztető...
Mindenesetre amint kilépsz a szobából, a katona követ téged, becsukva az ajtót mögöttetek, és, ahogyan azt parancsoltad neki, elindul ki a lakosztály területéről, el is hagyva azt egy halk ajtónyitás és ajtócsukódás után, csak azért, hogy aztán rájöjjön, a testőrparancsnok sincs jelenleg a palota területén, akinek jelentheti ezen ballépését. Ettől függetlenül nem jön vissza, hogy zavarja a beszélgetéseteket, bizonyára nem akarva jobban magára haragítani téged; érezhetően így is kellően befeszült a következményeken tűnődve, így most egyedül vagy Al-Nuszrával a fogadószobában. Nincs nála fegyver, így sejthető, hogy nem fenyegető szándékkal érkezett, noha a hallottak alapján neki aligha kell fegyver, hogy akaratát ráerőltesse másokra.
Amint hellyel kínálod őt, köszönetképp biccent egyet, és leül. A véleményed fejtegetése során kicsit változik a jókedve; a tekintete és a mosolygása most már egyértelműen hasonlítanak valamiféle ragadozóra, aki játszadozik az áldozatával, ugyanakkor nem úgy tűnik, mintha annyira el akarná sietni a feltételezhetően tervezett felfalásodat. Tudja nagyon jól, hogy neked is vannak karmaid, így jó eséllyel megpróbál majd sarokba szorítani.
- Hmmmh... Hogy is fogalmazzak... – kezdi, mintha nem tudná, mit akarna mondani. – Egy hadvezérváltás nem annyira egyszerű, a fiadra bizonyára nagyon nagy teher hárul.. Különféle házak elvárásai, hogy apja nyomdokaiba lépjen, egyelőre ki nem fejezett félelem vagy kételkedés, hogy nem lesz olyan erős a házatok, mint egykoron... – kezd el pedzegetni olyan témákat, amik meglehet, sértésként érnek téged, főleg, hogy Al-Nuszra úgy beszél, mint aki megértő lenne, pedig biztos lehetsz benne, hogy nem az. Van egy álszentkedő tónusa a hangjának, ami erősne megkérdőjelezhetővé tesz mindent, amit mond. – Férjurad kapcsán is lennének elképzeléseim, ha jól tudom, Fawennel jóformán egyező időben tűntek el... – húzza össze egy kissé a szemeit, és talán gyorsan levonod a következtetést, ő mire akar utalni ezen szavaival. – Tudom, hogy sokszor dolgoztak össze, hogy sok titkos küldetésük volt, hogy a Fekete Mágusok vezetője szorosan kapcsolódott ehhez a házhoz, de nem gondolod mindezt furcsának? – érdeklődik, viszonylag lassan beszélve, mintha csak azt akarná elérni, hogy biztosan megértsd minden szavát, hogy biztosan felfogd azt, amit mondani akar. – És most, hogy szinte egyszerre tűntek el...
Ha ennek következtében is felállsz, akkor megragadja a karodat, ha kartávolságon belül vagy, ültében, ha nem, akkor megteszi ugyanezt annyi különbséggel, hogy ő maga is feltápászkodik, hogy elérhessen téged. Továbbra is mosolygósan néz rád a férfi, bár most már láthatod rajta a mögöttes agressziót, aminek észrevételében jócskán segít neked a karodat szorongató ujjak fenyegető erőteljessége.
- Én viszont nagyon is jól tudom, miről kéne beszélnünk... – mondja csendesebben. – Nem akarom a ház új urát terhelni a saját nézeteimmel, hiszen így is rengeteg dolga lehet, te pedig biztos segíted őt a háttérből, szóval szeretném, ha meghallgatnál...

Mindig is éreztem valami alattomosságot Al-Nuszrában, még akkor is, amikor még csak Uraldur századosa volt, egy macska életét sem bíztam volna rá, nem tudom mit látott benne a férjem.
Az viszont letagadhatatlan tény, hogy most a hadvezérek egyikeként állt itt előttem, ami bizonyította mindkettőnk igazát. Az Első Lord nem tévedett, amikor kiemelte hadserege soraiból és én sem, hogy elég aljas volt ahhoz, hogy alacsony rangból a csúcsig verekedje magát. És ha engem kérdez valaki és, ahogy azt Dagnirnak is említettem, ez a férfi nem fog megállni itt, valamit tervez.
Talán most látta meg annak idejét, hogy lépjen az ügyben, megsejtve valamit abbaól, amivel Házunknak most meg kellett küzdenie.
Tudtam, hogy a fiam megfelelően képzett ahhoz, hogy megállja a helyét a Pók Ház élén, de talán még korai, hogy össze mérje erejét ezzel a sunyi rókával.
Biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyű dolgom vele, nem véletlenül jött most, ami be is bizonyosodott, amikor egyszerűen elengedte a füle mellett hideg szavaimat és úgy tett, mint egy szívesen látott vendég.
- Mint mondtam, Házunk belügyeihez neked semmi közöd. Nem is értem miért foglalkozol vele, de ha aggódsz, hogy a Házunk meggyengülése veszélyeztetné a hatalmi viszonyokat, akkor megnyugtatlak, a Pók Ház ugyan olyan erős, vagy talán még erősebb is, mint valaha. Uraldur kemény kézzel vezette ugyan, de mivel te is tisztában lehetsz vele, hogy nem célszerű egyetlen személyre alapozni a hatalmi struktúrát – néztem a szemébe nem titkolt célzással, - ő maga rendezte még el, hogy esetleges hosszabb távolléte következtében, kinek adja át a vezetést.
Persze ez nem volt igaz, de ezt Al- Nuszrának nem kell tudnia. Higgye csak azt, hogy minden a tervek szerint alakul és semmiféle bizonytalanság nem ütheti fel a fejét a sorainkba, bár én bíztam Dagnirban. Most is azt tette, amit kell, szövetségeseket gyűjtött, mielőtt még az ilyen alnuszrafélék kihasználnák az alkalmat.
Rezzenéstelen arccal hallgattam, ahogy villás nyelvét forgatva próbálta azt kiszedni belőlem, hogy férjem és a seregek majd felének vezetője, vajon visszatér-e vagy tudunk-e valami konkrétat vele kapcsolatban.
Bár a gyomrom felkavarodott ettől az alaktól, azért valahol magamban el is mosolyodtam azon, hogy mennyire elszámolta magát. Szavai azt bizonyították nekem, hogy nem ő tüntette el a férjemet az útból, hiszen maga is bizonytalan, ezért is nem a seregével kopogtatott az ajtónkon, hanem maga jött látogatóba.
Minden esetre meglepetést színlelve néztem fel rá, nagyra kerekített szemekkel.
- Túl sokat gondolsz rólam Al-Nuszra. Tévedésben vagy, ha azt hiszed, férjemuram, ahogy te fogalmaztál, - vált kissé gunyorossá a hangom, - minden lépésébe és titkos akciójába beavatott. Én nem a „századosa”, hanem a felesége vagyok, aki aggódva várja visszatértét, vezeti a háztartását, neveli a gyerekeit, vigyázza otthona tüzét, ahogy egy „hűséges” asszonynak illik. – rebegtettem meg a szempillámat színpadiasan. – Talán Fawen mágustársait kéne faggatnod erről.
Pontosan tudta, hogy hogyan kell értenie a szavaimat és, hogy Uraldur sokszor fogadott el tanácsot tőlem, na meg a mágusok sosem árulnának el neki semmit, de nem tehetett semmit, ha nem akart nyíltan hadat üzenni.
Már majdnem szívből mosolyogtam rá. Egészen addig, míg meg nem ragadta a kezemet…….
- ERESSZ EL!!!! – sziszegtem az arcába és jéghideg düh uralta el az arcomat. – Én nem vagyok Thea! Csak hangosabban kell kiáltanom és hiába vagy te egy nagy ház vezetője, nagyon hamar fejetlen lehet az a Ház. És még törvényt sem sértek, hiszen az otthonomban támadtál rám.
Ha elengedett, akkor távolabb léptem tőle, de tudtam, hogy ha még egyszer megragadna, akkor használni fogom a szoknyám alá rejtett thai tőreimet.
- Ha nem tudod kivárni Dagnirtr, akkor mond gyorsan mit akarsz és majd én tolmácsolom neki, aztán eredj innen. Nem vagy szívesen látott vendég.

//Mesélői//

Al-Nuszrának most vagy nagyon jó a kedve, vagy valamit tervezget, mert folyamatosan mosolyog, de nincs benne az a fajta szívélyesség vagy barátságosság, ami ettől a gesztustól alapvetően elvárt lenne. Nem is kérdés hát, hogy van valami sütnivalója.
- Ugyan, Isis, valaha Uráldur beosztottja voltam, nyilván érdekel annak a háznak a sorsa, amiben szolgáltam és aminek feje kiemelt – tárja szét a karját kissé méltatlankodva, átlátszó sértettséget mutatva, látszólag magára véve a szavaidat, noha ez a sötételf társadalom, így jogosan kételkedsz  a szándékaiban és az érdeklődésének indokaiban. A következő szavaid után a hatalmi struktúra kapcsán elgondolkodón hümmög, láthatóan próbálva kihámozni azt, amire utalsz vele, és az ehhez társuló kétségeit meg is osztja veled: - Tehát a király jelenléte sem célszerű? Hogy ő vezesse ezt a széthulló társadalmat, hogy végre összefogja valaki? Lehet, félreértem a szavaidat, Isis, de javíts ki kérlek... – hajol egy kicsit közelebb, összeszűkítve a szemeit. – Szerinted jó az, ahogy most van? – érdeklődik csendesebben. – Hogy három fő megpróbálja irányítani az éjtündéket, továbbra is azzal hitegetve a népet, hogy a király majd felébred, a király majd visszatér és ismét uralkodik? – emeli meg lassan egyik szemöldökét kérdőn, és érezhetően érdekli őt a hozzáállásod. Mindebből arra is következtethetsz, hogy a királyválasztás pártján áll, és bár nem süt ról, nem lenne meglepő, ha érdekelné is őt a titulus.
- Árulj el még egy valamit, Isis... – dől aztán vissza, ha válaszoltál, karba téve a kezeit, le sem véve rólad a tekintetét, csak egyszer-egyszer történő pislogással szakítva meg a szemkontaktust. – Ha ő maga rendezte így, akkor miért tartott ilyen sokáig, hogy a fiad ideérjen? Csak nem volt valami nézeteltérés a másik fiaddal? Esetleg Aglarnis is beleszólt? Vagy Uráldur későn üzentetett a titkos helyéről, hogy tovább marad, mentesítve magát a kötelességeitől? – veti fel az elképzeléseit, nyilván nem hagyva ennyiben a témát; így is elég kíváncsinak mutatkozott ebben a témában, hogy mi is történik a Pók Ház körül és azon belül. – Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, Dagnír mikor lépett Capital területére és mikor jött a palotába, tudod, hogy a katonáim döntő többsége a városban állomásoznak, hiszen ez a feladatom... A városon belül fenntartani a rendet és annak a védelme. Az ilyen jeles személyek látogatása nem fogja elkerülni a figyelmemet – jelzi feléd, hogy ennek kapcsán nem lenne érdemes hazudni; vagy ha mégis megteszed, akkor nagyon körültekintően kell tegyed, hogy hihető legyen a hadvezér számára is.
Egy halk nevetést sikerül kicsikarni belőle, ahogy megemlíted, sokat gondol rólad.
- Csak tisztellek, Isis, nem vagy olyan beszédes és pletykás, mint Thea volt, és feltételeztem, Uráldur azért többet elárult neked, ha ilyen ínséges időkbe lépne a Pók Ház, akkor azért lehessen tudni, hol tartózkodik ő és van-e egyáltalán esély a visszatérésére... – gesztikulál egy kissé a kezeivel, de ez többnyire kimerül egyik karjának megemelésével, amit vissza is tesz másik karjára, ismét egymásba fonva azokat. – Nem először merül ez sem fel, hogy talán meghalt, de ez a szokásos távolléteinél is több, nem beszélve Fawen ugyanúgy kísérteties elpárolgásáról. Azon csodálkozom, hogy még nem lett kikiáltva dezertőrnek, mint Dreyndra, noha férjed nem adott fel egy egész várost, hogy egy annál kevesebb értékű személyt elfogjon, ami nem kicsivel növelte a türelmetlenséget az irányába – tér egy kicsit el a témától, noha ezzel továbbra is erősíti az elképzelését, hogy a Fekete Mágusok vezetőjével együtt tűnt el valamiféle titkos affér miatt. Az újabb elgondolkodó vonásait aztán felváltja a ragadozó tekintet és egy sötét vigyor. – A mágusokat majd megpróbálom megint kikérdezni, bízom benne, hogy legközelebb többet mondanak, minthogy nem az én közöm. Mindemellett Fawen távollétének ideje is több a megengedettnél, oda is kell majd vezetőt találni, mint ahogy a kémekhez is – válik ábrázata visszafogottabbá, és valószínűleg többek közt ezt is meg akarja beszélni veled, viszont te az elküldése mellett döntve a kívánságod jelzéseként felállsz a helyedről. Persze ezt a vendéged nem hagyhatja annyiban, figyelmeztető jelleggel szorítva rá a karodra, a reakciódat erre meg látványosan élvezi; úgy fürkészi a dühös vonásokkal teli arcodat, mintha örökké meg akarná azt jegyezni, hogy aztán egy szobrásszal majd kifaragtathassa. A mosolya élvezkedővé válik, a tekintetében is csillan valamiféle beteg boldogság, de végül sikerül úrrá lennie magán és szadista hajlamain, így, mintha mi sem történt volna, elenged téged és visszahuppan a helyére. Mindeközben egy ismerős árnyat vehetsz észre mozogni a háttérben, és bár alakját köpeny fedi, jelenléte valószínűleg megnyugtató lesz.
- Oh, persze, most Uráldur nem tudja Theát rákényszeríteni arra, hogy újraházasodjon... – tesz úgy, mintha csak most jönne rá, hogy Awernondyas halála után teljesen szét is eshetett volna a ház, ha Uráldur nem lép közbe ilyen hamar és nem rendezi az ügyeket, megpróbálva még akkor is a saját malmára hajtani a vizet, ami évekkel később inkább már nehézséggé vált. A háttérben közben a fekete köpenyes közelebb lép, olyan némán, hogy Al-Nuszrának fel sem tűnik, ahogy a szőnyegre lépésről lépésre óvatosan nehezedik egy pár csizmában az utazásról és tárgyalásról visszatért férfi.
– Valószínűleg ezt kihasználva képes lenne hátrahagyni a néhányéves gyerekeket, hogy Elethea nyomába eredjen – rázza meg a hadvezér elégedetlenkedve a fejét, mögötte pedig az ablakokból bejövő fény megcsillant egy fémpengét a némán lopakodó kezében. – Mindenesetre nem kívánom elveszíteni a fejem, azért ez elég súlyos ár lenne egy apró kérés miatt. Thea is jöhetett volna helyettem, őt lehet, szívesebben fogadtad volna, de nem érzem, hogy kellően tiszta lenne az elméje egy ilyen komoly beszélgetéshez. Ugyanakkor, ha már így megengeded, elmondom, ami miatt eredetileg is jöt... – Nem fejezi be a mondatot, ahogy a hideg penge a nyakához ér, és ez egy pillanatra lehervasztja a mosolygását, hogy kicsivel később halkan felnevessen. – Csak nem a ház ura érkezett meg? – érdeklődik, de nem fordul meg.
- Az attól függ, hogy melyikre gondolsz, Al-Nuszra – szólal meg Dagnír hűvösen, másik kezével rámarkolva a hadvezér hajára, és ülőhelye támlájának tetejére rántva így a fejét keményen, hogy belenézzen Al-Nuszra elégedetten nevető szemeibe és láthassa ugyanezt sugalló vigyorát is. – De tudd, hogyha édesanyámnak vagy a családom bármely tagjánák baja esik miattad, én nem fogok úgy kegyelmezni rajtad, mint azt apám tette az elbaszott küldetéseid után – szűkíti össze fagyosan a pillantását, közel hajolva a betolakodóhoz, szinte már suttogva beszélve hozzá. Dagnír a hadvezér torkához finoman, nyomatékosító jelleggel nyomja oda a tőrét, hogy vékony csíkban vérezni kezdjen, jelzésértékkel a másik ház feje számára, hogy túlzásba vitte és ennél tovább ne lépjen, mert valóban bekövetkezik az, amit anyja mondott.
- Bátor szavak egy kölyöktől – kuncog Al-Nuszra, tartva a szemkontaktust.
- Balga tett egy hadvezértől – engedi el Dagnír a vendéget, úgy elhúzva a tőrt, hogy egy vékony csíkban vér szivárogjon a hadvezér nyakán, jelzésértékkel hagyva rajta a másnapra begyógyuló sebet. – Tiszteletlenség az aktuális vezető távollétében bejelentés nélkül érkezned, de kicsit elkéstél a látogatóddal, ha ennyire magad akartál lenni a ház úrnőjével – csúsztatja vissza a fegyvert övén függő tokjába. – És bár így, udvariatlanul betolakodva valóban nem vagy szívesen látott, a türelmetlenségedre való tekintettel nem foglak arra kérni, várd meg, amíg lemosom magamról az út mocskát – oldja ki a köpenyét, ledobva a legközelebbi szék támlájára, megmutatva azt az elegáns, lilás árnyalatú díszöltözetet, amiben Freiához ment.
- Lassan ideje lenne házasodnod, nem, Dagnír? - érdeklődik Al-Nuszra, nem is törődve a nyakán lévő karcolással. - Isisnek is biztosan sok segítség lenne, ha lenne egy másik nő a háznál.

Számomra nem volt kétséges, hogy Al-Nuszra egyrészt szándékosan időzítette a látogatását akkorra, amikor Dagnir nem volt itthon, másrészt, hogy nem csak az én idegesítésem volt a célja, hanem valami, egyelőre még nem közölt biztos szándék vezette.
Az, hogy kémkedett volna? Persze nem álhatott távol tőle, de amit már megtehetett, gondolom már megtette az emberei által, azt meg tudhatta, hogy nálam nem fog semmivel célt érni.
Láthatta rajtam, hiszen árgus szemekkel figyelt, hogy a megjegyzése, hogy férjem kiemelte és magas polcra helyezte, nem töltött el örömmel, de nem okoztam neki azzal elégedettséget, hogy további szavakat vesztegessek arra, amin nem tudok már változtatni.
- Ne forgasd ki minden szavamat Al-Nuszra! – ingattam meg a fejem, de már rég megtanultam higgadt maradni, amikor kellett és egy ilyen nyomorult alak, nem fog kihozni a sodromból a saját házamban, legfeljebb kidobatom, de előtte meg akartam tudni, miben sántikál. – A saját Házunkról beszéltem, semmi tisztem az uralkodás dolgába belekontárkodnom és bár nem áll szándékomban a te házadtáján sem sepregetni, de neked sem kéne oda dugni az orrod, ahová nem kell, mert a végén még valaki lecsapja. – mosolyodtam el kedvesen.
Eszembe sem jutott belesétálni a csapdájába, ez eléggé átlátszó volt.
Továbbra is megálltam, hogy nem vágom bele a tőrömet a magabiztos képébe és továbbra is csak közömbösen hallgattam, ahogy a családunk dolgaiba turkál, mint valami elcseszett keselyű.
- A kémeid pont annyit tudnak, amennyit eléjük szórtunk, de……megint csak azt válaszolhatom neked, amit már egyszer a tudomásodra hoztam: semmi közöd ahhoz, hogy miért és hogyan döntünk a Házunk ügyeiben, foglalkozz a sajátoddal, példának okáért az eltűnt mostahalányoddal. Jól tudom, hogy még a mai napig fogalmad sincs hová mehetett, általad oly alulbecsült bátyjával? – néztem rá nagy érdeklődő szemekkel, miközben én is megajándékoztam egy elégedett mosollyal.
További szavaira megjátszom, hogy értetlenül állok előtte.
- Nem tudom, hogy hirtelen miért is érdeklődsz ennyire Fawen és az eltűnése, na meg a szerinted létező összefüggések miatt? Talán előrébb lépnél a ranglétrán? Ha van is támogatásod Nuszra, egy nemesi Ház és a mágusok többsége sem fogja jónéven venni, ha egy alacsony sorból felkapaszkodott……ó….várjunk csak……nem is magadnak köszönheted, hanem a férjemnek a posztodat! Szóval nem biztos, hogy a te múltaddal, támogatnák a további hatalmi terveidet. – vágtam hozzá kegyetlenül, de bájosan. – Óóóó, de hát ezt te is biztosan végig gondoltad, nem?
Nem az lep meg, hogy agresszívan viselkedik egy nővel, hanem az, hogy elfeledkezik magáról és ezzel akár okot adhat arra, hogy fellépjek ellene. Úgy látszik a kegyetlenségét, ami már nem csak halk pletyka, nehezen tudja fegyelmezni, talán már azt hiszi kellően nyeregben van, hogy ez veszélyt jelentsen rá.
Persze hamar visszakozott, de láthattam, hogy mennyire nehezére esett. A hideg indulatot csak egy pillanatra hagytam eluralkodni magamon, ám azon kívül, hogy képes lettem volna megvédeni magam, a szemem sarkából észrevettem a csendesen közeledő alakot. Egy percig sem voltak kétségeim ki jöhetett be ily könnyedén és észrevétlenül, de nem néztem felé, csak Al-Nuszra képét figyeltem. Már elbukta terve egyik részét, még ha ő nem is tudta még.
- Ó…nincs is rá szükség, hiszen megérdemlitek egymást. – léptem hátrébb, mint aki nem bír a közelében maradni, de inkább csak helyet akartam hagyni az árnyékkén lépkedő Dagnirnak, ha szüksége lenne rá. – És talán az első okos döntésed a megérkezésed óta, hogy végre kibököd, mit akarsz és igyekszed megtartani a fejed. – mosolyodom el már szélesebben, amivel biztosan elérem, hogy csak rám figyeljen.
És meg is teszi ezt a szívességet, a kard meg már meg is csókolja a nyakát. Bár meglepően higgadtan viseli a vereségét, azért az én arcomon feltűnik a ragadozó mosoly.
- Biztos voltam benne, hogy időben érkezel, fiam, de egy pillanatig sem voltam veszélyben…..tőle. – villantottam a kiszolgáltatott, vérző alakra a pillantásom.
A mutatottól eltérően, azért nagyon megkönnyebbültem, hogy Dagnir megjelent. Egy Ház, akármit is állítottam, mindig kiszolgáltatott a többi ragadozónak vezetője nélkül, még akkor is, ha már volt szerencsém megtapasztalni a Ház vezetésének terheit és nem vallottam kudarcot. Ám nő voltam.
Itt már Dagniré volt a főszerep, még ha természetesen nem is hagytam magára.
- Ez megint csak nem a te dolgod hadvezér, ha a fiam megtalálja a neki való feleséget, majd megnősül, de semmi nem kényszeríti rá, én biztos nem és törvény pedig főleg nem.
Célba vettem egy távolabb eső széket és leültem oda.
- Fiam, hozassak valami ételt és italt?

Dagnír


Szerencsére pont találkozott azon katonák egyikével, aki a lakosztály őrzésére lett kirendelve. A sötételfekhez méltón nehezen lehetett róla leolvasni, de így is érezte rajta a sopánkodást és szégyenérzetet, és amint közölte vele néhány szóban, hogy a ház úrnője mit parancsolt neki, sejtette, hogy gond van – és természetesen hamarosan azt is megtudakolta, Al-Nuszra a lakosztályuk területén tartózkodik-e. Nyilván igen.
- ...a kígyó... – morogja, és sietős léptekkel indul el, hogy mihamarabb a lakosztály ajtajához érjen, és mivel nem szándékszik elhamarkodottan cselekedni, csak sejtve, de nem tudva biztosan, a hadvezér mégis mit akar, csendesen nyit be. Ugyanolyan hangtalanul lép a némaságba burkolózó előszobába, ahova már hallatszódik Al-Nuszra és anyjának a hangja. Ösztönösen nyúl a nála lévő tőrhöz, mert bár fegyvertelennek látszott a tárgyalásnál, ennyinek minimum kellett nála lennie, már csak az utazás veszélyeire való tekintettel. Így legalább ezt a gyáva hadvezért sem veszíti el szem elől...
A fal mögül kilépve pillantja meg az üldögélő férfit, még pont látva, ahogyan lehuppan a helyére, anyja pedig feszülten tartja a távolságot tőle. Összeszűkíti a szemeit, jeges pillantással fürkészve a be nem jelentett vendéget, hallgatva minden egyes szavát és ügyelve arra, hogy teljes némaságban lépkedjen, amit padlón heverő a szőnyeg nagyban segít. Láthatóan a vendégük nem sejt semmit, teljesen belemerül a beszélgetésbe, azonban anyja tekintetének villanása felfigyel. Szerencsére a nő nem a semmiért a ház úrnője, és újfent bizonyít gyors észjárásáról, nem buktatva le őt Al-Nuszra előtt, nem is keltve feltűnést, amivel a hadvezér gyanakvását válthatná ki.
Tökéletes.
Elmosolyodik jeges pillantással, Al-Nuszra mögé lép, és már oda is szegezi a tőrt a torkához fenyegető szándékkal, ugyanakkor nem számít arra, hogy bárminemű meglepetést vagy félelmet fog kiváltani a hadvezérből. Amennyire tudja, túlságosan vakmerő, mi több, még bugyutának is nevezné, de nem akarja alábecsülni. Nem most és a jövőben sem, hiszen jelentős haderővel jelentkezik ahhoz, hogy fenyegetésként kezelje, mi több, meglepetéseket is okozhat, hiszen az állatias viselkedést nehezebb kiszámítani annak váratlansága és hirtelensége miatt...
Az, hogy Al-Nuszra jóformán a szemébe röhög, egy kis elégedetlenséget vált ki belőle, de igyekszik ezt nem túl látványosan kifejezni. Pont tőle nem akarja visszahallani ezt, szóval eltávolodik tőle, hadd mondja azt, amit akar, noha nem leplezi, nem értékeli sem a látogatásának időpontját, sem a módját.
Anyja szavaira elmosolyodik és csendesen, elégedetten kuncog, miközben lerakja a köpenyét.
- Ez igazán megnyugtató, bár nem is vártam mást a ház úrnőjétől – pillant Isisre, egy kicsit hízelegve is, meg hát egy pillanatig se hitte volna, hogy ne tudná megvédeni magát. Ettől függetlenül Al-Nuszra jelenléte aggodalomra adott okot, és nem tudná eldönteni, hogy a férfi meddig lenne képes elmenni. Féltését természetesen nem mutatja, a sötételfek szokásos módjára rejti, főleg az ellenségük elől – éppen elég az, ha a családi kereten belül ez megértésre kerül. Több nem is kell, különben gyengének is elkönyvelhetik ebben a társadalomban és ő maga sem adna lejjebb a róla kialakult képről; a mosolygós, de annál fenyegetőbb ezredes képéről, akit a külsősök hajlamosak alábecsülni. Al-Nuszránál ebben nem reménykedik, sőt, van egy olyan sejtése, hogy Uráldur leszármazottjaként egy kicsit se fogja leengedni a védelmét a Pók-házzal szemben, amíg az Első Lord vére tartózkodik annak élén.
- Szeretnék legalább olyan jól választani, mint ahogyan azt apám tette, de ritkaszámba megy az alkalmas nők száma – enged meg egy szívélyes mosolyt, kényelmesen elhelyezkedve az Al-Nuszrával szembeni széken. – Nevezhetjük úgy is, hogy kissé finnyás vagyok; nem akarok lecsapni az első adandó alkalomra, mert még a végén elég nagy baklövést követnék el vele. Amennyire lehet, biztosítanám a ház jövőjét azzal, hogy jó feleséget választok magamnak, aki a távollétemben sem tehetetlen vagy kiszolgáltatott - marad az arcán a szívélyes mosoly, teljesen természetesen beszélve az elképzeléséről, hiszen ez sem akkora titok. Mások beérik azzal, ha csak egy háziasszony vagy egyenesen egy dísz a feleség, aki annyira kell, hogy utódokkal örökítse tovább a vérvonalat, de neki ez más. Neki ez is verseny, ez is egy harc, melyet újra és újra meg kell vívni egymás ellen és a másikért, folyamatosan emlékeztetve egymást, egy olyan világban élnek, ahol nem szabad egy pillanatra sem elpuhulni.
...és természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lennének érzelmeik; a szülei nyomán keresi azt, akiben van annyi érzés, hogy képes legyen szeretni és ne csupán az érdeket lássa személyében, hogy ne egyszerűen csak a Pók-ház jelenlegi fejeként tekintsen rá, hanem sötételfként. Ezt a világot akarja megtalálni valakivel, mely meglehetősen ingatagnak hangozhat, egyenesen lehetetlennek és ellentmondásosnak, másképp egyelőre nem tudná elképzelni a házasságát. Ürességet nem akar és negatívan ható bizalmatlanságot sem; egy kis kételynek örülne, mely játékos figyelemfelhívás lenne a védelem leengedésére, de ez minden. Nehezen megtalálható és talán még nehezebben lehet megszerezni, de nem fogja fejtegetni a témát ilyen mélységekig - elég, ha eddig a szintig ő tudja, noha az őt ismerők valószínűleg nem lepődnének meg az ilyesfajta igényein. Mindig is volt egy kissé ellentmondásos ízlése, ami az apróságokhoz is hozzáadott valami izgalmat.
- Addig is, amíg meg nem találom a megfelelő partnert, itt van édesanyámnak Meleth, ő segíthet neki, illetve Aglarnis is, mikor éppen itthon tartózkodik, így úgy érzem, efelől nem kell aggódnod, hadvezér – keresztezi a lábát, összefonva az ujjait rakva ölébe a kezét, nyíltan válaszolva Al-Nuszrának, kicsit oda is szúrva, hogy a vele szemben ülő sötételf bizony nem teketóriázott, mikor felkínálásra került a Theával való házasság. Emiatt gyanús is a számára, hogy valakinek a keze benne volt az Al-Nuszrát megelőző hadvezér, Awernondyas halálában.
- Köszönöm szépen, de nem kell – fordul egy mosollyal anyja irányába a kérdése hallatán, finoman leintve. – Nem szeretnék udvariatlan lenni egyesekkel ellentétben – villan egy pillanatra a tekintete, ahogy visszanéz a hadvezérre. – És most mondd, Al-Nuszra, minek köszönhető a látogatásod és mit szeretnél annyira megbeszélni, hogy nem tudtad kivárni a megérkezésemet? Remélem, hogy nem a Theával való kapcsolatodról jöttél nekünk mesélni, ugyanis ebben az esetben ki kell ábrándítsalak: sajnos kicsit súlyosabb teendőink is vannak annál, minthogy erről cseverésszünk.

//Mesélői//

Al-Nuszra nem nagyon kesereg amiatt, hogy nem sikerült téged sarokba szorítania – vagy legalábbis nem látványosan, mert érezhető, hogy tovább fog próbálkozni, megpróbálva fogást találni rajtad. A célja egyelőre kérdéses, ám feltételezhetően csak a gyengepontjaidat akarja felfedni és elérni azt, hogy kifakadj, önkéntelenül is elárulva a házatok helyzetét, nem ismerve azokat a határokat, amiket képes vagy kibírni.
- Nem tehetek mást, ha titkolózol – tárja szét a karját nagy tehetetlenségében. – Érdeklődöm, hiszen tényleg szeretném tudni, mi zajlik itt, de azt érzem, folyamatosan hárítod a kérdéseimet – felel, ám mikor az orra lecsapását emlegeted, egy rosszalló grimasz ül ki az ábrázatára, aztán visszaszökik a nyugodt mosoly a képére. – Nos, Isis, köszönöm az aggodalmadat, de nem magam miatt aggódnék. Azt viszont megnyugodva hallom, hogy nem akarsz beleszólni a döntésekbe, noha a fiadnak biztos lesz pár szava a gondolataimra... – néz maga elé egy kissé elgondolkodva, mintha próbálná feltérképezni Dagnírnak a hozzáállását, de egyértelműen túl keveset tud róla és feltételezhetően nem is jut sokra. Ettől függetlenül a lendületessége és kedélye nem romlik, sőt, a beszélgetés folytatásával majdhogynem felnevet Elethea felemlegetésére, de a torkán is fagy ez a kacagás, mikor az alkalmatlanságára utalgatsz az ezt követő kérdéseddel.
- Tudod, Isis, kicsit nehéz úgy keresni és elkapni valakit, mikor elsősorban a városi rendért vagy felelős, és erre a feladatkörre kell koncentrálni az erőforrásokat. A katonáim többször jelentették, hogy beléjük botlottak, de újra és újra kicsúsztak a kezeik közül, de hogy azért, mert ők túl ügyesek, vagy azért, mert a katonák túlságosan ügyetlenek, vagy hirtelen érző szívet növesztettek... – kezdi el sorolni a lehetőségeket, ami a sikertelenségének oka lehet. – Azt én nem tudhatom, de a sikertelen visszatérőket garantáltan fogadja valami, hm... Hogy is mondjam, kellemetlen – fogalmaz finoman, és Al-Nuszrából ítélve elég széles skálán mozoghat a „kellemetlen” jelentése, kezdve az enyhe büntetéstől az egészen súlyosig, vagy magáig a gyilkosságig. Az általános, ritkán becsúszó öldöklésének számai azonban nem szaporodtak mostanában – legalábbis nem ment híre -, így vagy tanult némi önkontrollt, vagy maguk a katonák nem mertek visszajönni hozzá, és egészen addig nem is jönnek vissza, míg sikerrel nem járnak. Nem feltétlenül okos felhasználása a katonáknak és erőforrásoknak, a katonákon való komoly megtorlás meg egyenes pazarlásnak tekinthető, azonban ez Al-Nuszra egyfajta védjegyévé vált, és nem valószínű, hogy észérvekkel válltoztatna bármit is a szokásain.
Az egyenes sértésedet és származásának felemlegetését egyértelműen nem értékeli, és jól láthatod rajta, hogy ezzel bizony nagyon is érzékeny pontra nyúltál. A szeme villanása, a mosolyának eltűnése és a vonásai maradéka mind megmutatják a dühének egy halvány árnyékát, és talán csak haragtól izzó pillantása az, mely a legjobban tükrözi az indulatainak mélységét és hevességét. Látszik rajta, hogy ilyet nagyon ritkán kap meg másoktól – de ha kap is, akkor azonnal kezeskedik a kimondója életének kioltásáról, te viszont jól láthatóan kellesz neki vagy csupán tart attól, hogyha engedne az indulatoknak, milyen következményeket vonna maga után.
- Mégsem kerültem azóta leváltásra – jegyzi aztán meg, hangjában az elfojtott harag és dac, melyet igyekszik hűvös hangszínnel rejtegetni. – Ennél magasabban pedig már a királyi poszt van, amiben érdekelt vagyok, de ki ne lenne az? – lazít egy kicsit mind az ábrázatán, mind a hangján. – Főleg, hogy a királyi vérvonal megszűnt létezni Demertorral, hacsak nincs valami taknyos kölyök, akit maga után hagyott az egyik szajhájától, míg élt, ám ha lenne is, nem tudnánk kideríteni. Szóval… - Nem fejezi be a mondatot, elég nyilvánvalóan a pozíció nyitottságára akar utalni. Továbbra is úgy tűnik, hogy meg akarja szerezni a sötételfek létező legmagasabb és legbefolyásosabb rangját, és lehet, hogy nem éppen egy magas körben lévő családból származik, meglehetősen sokat hozzátehet a kiválasztásához a mostani rangja – és persze Dante-bányájának birtoklása.
Az erőszakosabb megmozdálásába így, a beszélgetések következményeként feltételezhetően a korábbi sértésed megtorlási szándéka is belevezetődik, de hamarosan nyugodtabbá válnak az indulatok és Dagnír is megjelenik, indítva a fenyegetőnek és figyelmeztetőnek szánt tettével. A házasság témája is egész szépen kibontásra került, ami közben Dagnír is kényelembe helyezi magát, bő válaszára pedig Al-Nuszra nemlegesen, szinte már rosszallón elkezdi csóválni a fejét.
- Azért ne vidd túlzásba a válogatást, mert még a végén nőtlen maradsz – mondja úgy, mintha valamiféle apai jótanáccsal szolgálna, és bár továbbra sincs semmi köze a házatok belügyeihez és a jelenlegi vezető ilyesfajta szándékaihoz, mégsem átall továbbra is beleütni az orrát. Mikor a fiad elutasítja az étkezés lehetőségét, Al-Nuszra kissé összébb szűkíti a szemeit és hátradől, hallgatva kérést, miszerint árulja el az ittléte indokát, végig alaposan fürkészve Dagnírt. Talán még nem is látta őt személyesen, vagy legalábbis nem olyan gyakran, és meg akarja jegyezni a megjelenését és arca vonásait. Talán mintha valamiféle furcsállás is lenne a pillantásában, amit az új házfő okoz a különös finomságával és eleganciájával a mozdulataiban és a kisugárzásában, amit nem éppen minden sötételf tudhat a magáénak. Főleg, hogy teljesen kiszolgáltatottnak tűnik így, mint aki leengedte a védelmét, mégis érzékel benne valamit, ami nyugtalanítja őt.
- Meglepően megnyerő és jó modorod van, Dagnír, csak nem Isistől örökölted? – érdeklődik, előrébb dőlve valamelyest, könyékkel támaszkodva meg a combjain. – Bevallom őszintén, Uráldurból kiindulva kicsit nyersebb beszélgetésre számítottam, noha ahogy hallom, annak se vagy híján, mondjuk Isis is tud csípősen beszélni… - pillant a nőre, az utolsó szavakat inkább csak magának megjegyezve, majd ismét Dagnírra néz. – De rendben, akkor nem pazarlom tovább az időt mindenféle körítéssel. Egyébként is kíváncsi voltam, milyen beszélgetésünk lenne Isisszel, ha felelősséget vállalna önmaga és nem várna a férje engedélyére, és azt hiszem, te tökéletesen be fogod tudni nekem mutatni – enged el egy mosolyt, még megvárva, mondotok-e bármit is minderre, és ha igen, akkor azt követően, ha nem, akkor némi várakozás után folytatja is. – A hozzám bejutó jelentések nem egyszer említenek téged, hogy elhagyod a várost, visszajössz a városba, vagy éppen annak utcáit járod a katonáiddal és más házakat látogattok, és ez teljesen rendben van, csupán a sűrűségük aggaszt… Nem tudom, ezt fenyegetőnek kell-e vegyem.
Nem célozgat, konkrétan kimondja a gondolatait, még ha valószínűleg lenne ehhez másik egy-két szava, amit inkább a társalgás érdekében lenyel, nehogy tévútra kerüljön az érdeklődésének tárgya és kitérő választ kapjon anélkül, hogy észrevenné azt.
- És ha már megérkeztél a körünkbe, akkor felvetem a fontos teendőket is, amikről kérném a véleményedet… Vagy véleményeteket, hiszen Isis, nagy örömmel fogadnám a te meglátásaidat is és Dagnírnak is bizonyára hasznára lenne egy tapasztaltabb személy szemszöge és véleménye – tekint ismét rád, igyekezve annyira bevonni téged a beszélgetésbe, amennyire lehet. – A legfontosabb teendő szerintem egy új király választása – tér a tárgyra. – Feltételezem, hogy nem vagyok ezzel egyedül és mind a nemesi kör és házfők változtatnának már a jelenlegi állapoton, hiszen mégiscsak egy király vezetett minket idáig és ő fogott össze mindent. A vérvonal lezárásával pedig sokak érezhetik magukat alkalmasnak a trón öröklésére - veti fel az első problémát, ami talán az összes közül a legégetőbb és leggyorsabban kell rá valamiféle megoldást találni. - Ezen felül Fawen szinte Urálduréval egybeeső titokzatos eltűnését is kéne orvosolni egy másik Fekete Mágus vezetővel, és a kémek sem maradhatnak tényleges vezető nélkül most már… Nem beszélve a határőrzésért felelős harmadik hadvezér helyettesítéséről, akinek ugyanúgy jogában állna irányítani a birodalmat, de elég hosszú ideje nem hallatott már magáról, Uráldur is mintha megfeledkezett volna a létezéséről, nem állított annak a seregnek az élére senkit… - sorolja a megoldandó problémákat, melyekre várja is a megoldással szolgáló megjegyzéseket és hozzászólásokat.

Persze egy szavát sem hiszem Al-Nuszrának, mert már kimutatta a foga fehérjét és az áll tőle a legmesszebb, hogy őszintén érdeklődjön családunk és főleg Házunk iránt. De tőlem biztos nem fog megtudni semmit, ami érdekli.
Természetesen nem tőle kérnék engedélyt, ha politikai ambícióim lennének és így támogatnám a fiaimat, de szerencséje van, tényleg nem érdekel, csak a családomat hagyják békén.
És tudok én is olyan helyre ütni, ahol kellemetlen és ezzel letörölni az elégedettséget a hadúr arcáról.
Látom, hogy nem tetszik neki, annyira nem, hogy még magyarázkodni is kezd.
- És az, amit elmondtál, nem épp azt mutatja, hogy valamit rosszul csinálsz? – érdeklődöm ártatlan mosollyal. – A megfélemlítés vagy a kegyetlenség pedig sosem szült még hűséget. – vontam meg a vállam, bár tudom, hogy úgy sem tud kibújni a bőréből, még ha mostanában valamelyest vissza is fogta magát, ami minden valószínűséggel csak a többi Ház megtévesztését szolgálta.
Engem sem most akasztottak le a falvédőről és, ha már kéretlenül idepofátlankodott, akkor viselje is annak következményeit, hogy kiszolgáltatta magát éles nyelvemnek.
Látom, hogy mennyire magára vette, amikor felhoztam a származását, talán még jobban, mint mostohagyerekei elvesztését. Biztosan szívesen szorongatná meg most a torkomat, de hát ahhoz már nem volt elég töke, meg aztán el is vesztette volna, ha megpróbálja…..
Az utalására, ami azt mutatta, hogy akár még a trónra is képe lenne pályázni, viszont én rökönyödök meg, de persze uralom a vonásaimat.
~ Micsoda nyomorult törtető és a pofátlanságának nincs határa! ~
- Azért én a helyedben nem élném bele magam a magasabb polcba. – jegyeztem meg érdesen.
A Házak sosem mennének bele, hogy ő kaparintsa magához a hatalmat.
*
Csak egy pillantással köszöntem meg Dagnirnak, hogy kijelentette, biztos benne, hogy egy nem kívánatos vendég nem okozna nekem gondot, de ennél többet most nem mertem mutatni, mert éreztem magamon Al-Nuszra fürkésző pillantását. Nem kell tudnia, hogy nálunk nem az a rideg viselkedés dívik, mint más self családokéban.
A fiam leendő házassága és házunk biztonságával kapcsolatos szavai pedig elégedett mosolyt csal az arcomra, amit már nem sajnálok megmutatni a hadvezérnek, mert egy anya igen is büszke lehet okos és bölcs fiára és a többi gyermekére. Ami ráadásul neki nem adatik meg. Nem téveszt meg kéretlen tanácsa, nem Dagnir jóléte aggódásának oka.
Mivel Dagnir elutasítja az étkezést, amiben egyébként biztos is voltam, hiszen elsősorban most a vendégünkre kell koncentrálni, így visszaülök az előbbi helyemre és arra fordítom minden figyelmemet, hogy meghallgassam Al-Nuszra ittlétének miértjét és ha kell fiam segítségére legyek a tanácsaimmal, ha valami csapdát szimatolnék.
Ahogy már annyiszor elmondtam a gyermekeimnek én is ahhoz tartom magam és nem is próbálom lebecsülni az Al-Nuszra által okozott veszélyt.
Nem lenne ott ahol, még ha segítettek is neki odajutni, ha nem lenne elég esze megtartani. És ez az elme, most a fiamat tanulmányozza, mintha csak valami érdekes rovar lenne a tányérján.
Megjegyzésére, hogy kitől mit örökölt Dagnir és, hogy én mire vagyok képes, csak elhúztam a szám, de nem szólaltam meg.
Kénytelen lesz végre csak Dagnirral beszélni és ha már nem foglalkozik velem, akkor könnyebb dolgom lesz, hogy esetleg meglássam az eltitkolt szándékát is.
Mikor kinyögi végül, hogy mi az, ami aggasztja, hiszek is neki meg nem is. Dagnir nem titkolta, hogy sorra látogatja a Házakat, hiszen nem lett volna értelme, előbb-utóbb úgy is kitudódott volna, annyi a városban a kém, hogy vaknak kellett volna lenniük, ne tűnjön fel nekik.
Szerintem ez csak bevezetés, vagy figyelemelterelés volt. Dagniron múlt, hogy mit válaszol rá.
Aztán már kibújt a szög a zsákból, hiszen már nekem is pedzegette ezt. Nem tudom, hogy mi célja volt abban, hogy színvallásra bírjon minket, mert ezzel maga is elárult magáról dolgokat, például, hogy ez mennyire érdekli. Ám ezt inkább a szövetségeseivel kellett volna megbeszélnie, nem velünk, akik nem kevéssé nyíltan elítéltük cselekedeteit.
Azzal minden család tisztában volt, hogy az uralkodás kérdése nem maradhat megoldatlanul, eddig is csak a Triumvirátus tartotta egyensúlyban a hatalmat, de……….ugye ez mára megváltozott. Tulajdonképpen senki nem maradt belőlük és ha……….Uráldur-ról is kiderül, hogy…….már soha nem tér vissza – vonásaim mereven szegeződtek a hadvezérre, nem fog rajtam látni semmit, ha a kizökkentésem volt a célja.
- Én…….- vettem egy nagy levegőt, - Már mondtam neked, nem tudom mi Uráldur célja, de ha visszajön…..majd elmondja. Addig a Ház vezetése Dagniré. – bólintottam a fiam felé. – És mivel az egyik legnagyobb Házat és annak seregét vezeti, így vannak bizonyos…..előjogai. Például összehívni akár egy gyűlést ezen problémák megoldására.
Reméltem, hogy a fiamnak már van valami elképzelése ezzel kapcsolatban, mert abban igaza volt Al-Nuszrának, hogy ha ez nem változik, akkor hamarosan kitör a harc a trónért.

Dagnír

A szívélyes mosolyát fenntartja, mint minden tárgyalása során – szinte letörölhetetlenül üldögél az arcán, ami bár bizalmat kevés esetben generál, nem is ennek megteremtése a célja. Nem tud ugyanakkor letenni erről, mivel ez könnyíti számára a kényelmetlen beszélgetések rendezését is, segíti érzelmeinek palástolásában, Al-Nuszra már-már odafigyelőnek nevezhető megjegyzéseire való reagálásként pedig igazán hasznára van. Az érzelmek leolvashatatlansága egyébként sem csak és kizárólag a hideg pillantásban vagy merev vonásokban rejlik.
- Nem kell aggódni, a megfelelő időben megtalálom azt, aki mellém való. Nem egy kicsi társadalom a miénk – fűzi össze az ujjait az ölében, könyökeivel a karfákon támaszkodva. Türelmesen fürkészi a vele szemben lévő hadvezért, aki hol az anyját, hol őt vizsgálgatja vad tekintetével, ám ezen vizsgálódása nem kifejezetten zavarja őt – már az ezredesi beosztása során is kellően sok szempár szegeződött rá azzal a szándékkal, hogy valami hibát találjon benne. Ez a helyzet nem különb az eddigieknél.
Ha nem lenne betolakodó a családja lakosztályán, akkor már régen örömmel fogadta volna el a felkínált ebédet, a hadvezér társaságában viszont nincs kifejezetten étvágya. Nem mintha bármi gusztustalant vélne felfedezni a terveinek kivitelezésének módszereit leszámítva, de ismerve saját magát, a tárgyalási szokásait, biztos teljesen feleslegesen kerülne kiszedésre egy tányérra az élelem; mire eljutna odáig, hogy megegye, régen kihűlt.
- Sok mindent örököltem tőle, amire büszke vagyok – felel a kérdésre röviden, amire valószínűleg nem várt választ, főleg, hogy folytatja az első megérzéseivel, ami a beszélgetés menetére vonatkozik. Nyelvén lett volna még egy rövid dicséret anyja és testvérei irányába, de furcsán venné ki magát és nincs is helye ennek a beszélgetésben, így inkább csukva tartja a száját ezzel kapcsolatosan. – Apám elsősorban katona, Első Lordként pedig szerintem nem a finom diplomáciai érzékekre volt szüksége – szélesedik egy kissé a mosolya. – Mindenesetre köszönettel tartozom a dicséretért – húzza vissza a gesztust valamelyest, és így tartva, mikor Al-Nuszra folytatja, végre tényleg a témához érve.
Számolt már a férfi leendő aggályaival azóta, mióta elkezdett a házakhoz járni különböző szövetségek megkötésének szándékával. Szinte biztosra vette, hogy Al-Nuszra alaposan szemmel fogja tartani a várost a Pók-házhoz való visszatérését követően, hiszen míg Uráldur távolléte neki előny, addig a megjelenése megint kétségek közé helyezi őt, ki lesz a következő uralkodó. Valószínűleg pont időben érkezett ahhoz, hogy megállítsa a férfit abban, hogy egyszerű haderővel és a három legnagyobb ház megmaradt aktív tagjaként megragadja a lehetőséget a trón elfoglalására. Bár biztosan megvannak a férfi támogatói, ha nem is más miatt, hát félelemből, nem tartja valószínűtlennek, hogy más házak támogatnák is az újabb előrelépését hasonló ideológiáik miatt. A sötételf társadalom mentalitása Al-Nuszrában teljes mértékben ott lakozik, melyet biztosan szimpatikusnak találnak úgy, mint hagyományőrző, vérbeli éjtünde. Más kérdés, hogy ez a hozzáállás, amit még apja is követett, nem fogja őket előrébb vinni soha…
- Természetesen aggodalomra nincsen ok, nem ellened szövetkezem – felel, gondolatban még hozzátéve, ha ezt is tenné, akkor sem ilyen nyíltan tevékenykedne, hanem másokat küldene, hogy a házakkal kommunikáljon, valaki olyat, akin nincs nagy hangsúly a Pók-házon belül, és természetesen mindig mást. Nem kenyere a feltűnés, mikor egy ilyen ragadozó van a közelében. – Apám helyének ideiglenes átvétele miatt járom a házakat, megerősítem azokat a szövetségeket, amik régen köttettek, még évekkel, évtizedekkel korábban, valamint a Pók-ház helyzetét tisztáztam, amit a leendő bálon ugyanúgy hajlandó vagyok bejelenteni – gesztikulál karjaival néhány apró mozdulatként. - Előbb értelemszerűen a meglepetés és közfelháborodás elkerülése érdekében kopogtattam másoknál, kikérve a véleményüket és egyben áldásukat is, hogy amíg az Első Lord vissza nem tér, addig én vezethessem a házat – ad bővebb magyarázatot, elvégre nem titok, miért járt mostanában annyit másoknál és miért látogatta a városon kívüli rezidenciákat. – Meglehet, hogy a család, így édesanyám és fivérem jóváhagyása elegendő lett volna, elég kényelmetlen helyzetben találtam volna magam, ha a leendő bálon került volna elő először az eset. Jobbnak éreztem, ha tájékoztatom legalább a ház szövetségeseit és a capitali nemesi kört – fejezi be a hosszasabb beszámolót. – Ezen felül nekem nincs indokom ellened szövetkeznem; nekem bőven elég a Pók-ház vezetése, és, ahogy apámnak sem, nekem sem áll szándékomban a trónért versengeni. Én mindebben csak a támogató és rendfenntartói szerepet fogom vállalni – tisztázza a szándékait egyaránt, és ha Al-Nuszrának lenne még ezzel kapcsolatosan kérdése vagy kifogásolni valója, akkor szívesen fogadja azt, hogy adott esetben álláspontját cáfolja vagy egyszerűen csak válaszoljon a felmerült aggályokra.
A királyválasztás említésére finoman összehúzza a szemeit, de a lágy mosolya továbbra is letörölhetetlenül jelen van. Anyja említésénél nem pillant a nőre - kellő gyakorlottsága van már ahhoz, hogy ilyen ösztönös megnyilvánulásokat legyűrjön -, helyette elkezdi felépíteni a választ, összefűzni gondolatban a szavakat, miközben Al-Nuszra folytatja egy másik bosszantó tényezővel, amivel valóban foglalkozni kéne. Sokáig tartott ez a tétlenség, a helyzet tisztázatlan és erős királyi kéz nélkül nagyon nehéz értelmesen vezetni úgy, hogy a három hadvezérből is végül egy maradt, aki így joggal nyilváníthatta volna ki, hogy övé a trón.
Mielőtt megszólalhatna, Isis veszi magához a szót, szinte csak rásandítva, nehogy Al-Nuszra teljesen kikerüljön a látóköréből, magára sem véve a feltételezést, hogy Fawennek és apjának titkos kapcsolata lett volna. Al-Nuszra hangsúlya nagyon is igazolja, hogy ezt próbálja érzékeltetni, és bár érti, miből következtet erre, ezt csak egy olcsó trükknek látja, hogy kizökkenthesse őket. Ennek tetejében, ha valós is lenne ez a rejtett megállapítás, nem keseregne – ha megtette, akkor a hűtlenség árát kifizetteti vele, megkóstoltatva apjával a sötételf szeretetet, amiben nevelte őket. Természetesen tiszteletet érez Uráldur irányába, a vezetői tevékenységeiért, hogy ilyen magas pozíciót képes volt megszerezni és megtartani, de mivel elsősorban katonaként kezelték egymást, nem érez kettejük között olyan szoros, családi kapcsolatot, mint mondjuk az anyjával. Hálás ugyanakkor azért a neveltetésért, amit biztosított, hiszen részben ennek köszönhetően sikerült sokáig csak dacolnia a fajtársaival – most pedig az általuk keltett hullámokat lovagolja már meg -, de nem tudna vele olyan elnéző lenni.
Nem tudja eldönteni, hogy Isis levegővétele fojtott düh vagy egyszerűen csak a gondolatainak összeszedését jelzi, de jól tudja, hogy át kell vennie a szót tőle. Eleget kellett viselnie már a házzal járó terheket és azt, hogy az Első Lord felesége, most pedig ez a pióca szopkodja a vérét olyan megszólalásokkal, amik bánthatják az anyját. Gyorsan el kéne intéznie a férfival ezt az ügyet; nem akarja, hogy az anyját összeroppantsák a szavai. Hiába erős nő, határa mindenkinek van.
- Ugyanerre gondoltam – bólint egyet anyja felé helyeslőn és köszönetképpen, majd figyelmét visszafordítja Al-Nuszrára. -Viszont előbb apám komplikált helyzetét tisztáznám. Jól tudhatod, hányszor volt külhonban és hányszor járta más népek birodalmát, és most is ugyanez van: külhoni teendőket lát el, hogy a sötételfeket segítse – mondja magabiztosan, de nem nagyobb magabiztossággal annál, mint ami az eddigi beszélgetésben hallatszódott felőle. – Tekintettel arra, hogy ez egy újabb titkos küldetés, amihez hasonlóban többször is részt vett, nem meglepő, hogy látszólag senki nem tud a távozásának indokairó - jómagam is csak annyiról értesültem, hogy az éjtünde nép javát szolgálja mindaz, amin most keresztülmegy. Várható volt továbbá az is, hogy ilyen szinten elhúzódik – folytatja, le sem véve Al-Nuszráról a pillantását, igyekezve megragadni és el nem engedni a férfi gonosz tekintetét, hogy előadása még hitelesebb legyen. Persze a sötételf vérben van a szembe hazudás, de nem mindegy, milyen gesztusokkal kerül tálalásra a hazugság, hogy milyen hangsúllyal, ő pedig a lehető legtermészetesebben és legtényszerűbben közli mindezt, szinte már könnyeden, mosolygósan, ami az ő sajátos tárgyalási módja. – Elhúzódás esetén egy darabig édesanyám vállait nyomta a ház vezetésének a súlya, mint sok más esetben is – int a nő felé. – Ám tekintettel arra, hogy a vártnál jóval tovább tart a kiküldetése, Thoronra és rám hárul a ház irányításának ideiglenes átvétele, Thoronnak azonban saját háza van már, aminek irányítása bőségesen elég neki, nekem pedig mostanában ért véget a terepmunkám, ezért értem ide ennyire megkésve, ami miatt bocsánattal tartozom – biccent egyet anyja, majd Al-Nuszra irányába, jelezve, hogy mindkettejüknek szánja ez utóbbit, ezzel is igyekezve eloszlatni azt a nem éppen alaptalan elképzelést, hogy Uráldur mindenféle jelzés vagy utasítás nélkül tűnt el. Mintha a capitali ködök részévé vált volna, ha már a szellemvilágba egyelőre nem került.
- A továbbiakkal kapcsolatosan azonban teljes mértékben egyetértek; a királyválasztás a legégetőbb problémánk most, amire a bál után mindenképp el kell kezdenünk felkészülni, tisztázni az álláspontokat és azt, kik lennének az alkalmas jelöltek. A többinél pedig, így a mágusoknál, kémeknél, vezetők nélkül maradt házaknál szerintem a legmagasabb rangban lévő irányítson addig, míg meg nem születik a döntés a következő királyról. Ha elhúzódna, akkor, mint két vezető hadvezér, mi ketten fogunk dönteni az örökösökről. Megfelel-e ez így? – érdeklődik, ölében összefűzött kezeit megemelve a mellkasa elé, lábait keresztezve egymáson.

Al-Nuszra láthatóan szívesen leállna veled vitatkozni, sőt, az sem állna tőle messze, ha meggyőzne nem éppen diplomatikus módszerekkel arról, jogosan követelhetné magának a trónt. Végül azonban, mintha érezné az idő fogytát, úgy dönt, ehelyett inkább kicsit megsürgeti a társalgást és témát váltva elkezdi pedzegetni azt, amiért valóban érkezett. Persze mielőtt komolyabban beleáshatná magát mindebbe, a fiad is megérkezik, bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Te tudod – mondja aztán Dagnírnak, fürkészve őt, mikor a társadalom nagyságát említi. – Viszont tartsd észben, minél nagyobb a társadalom, annál több a selejt is, ami megnehezíti a keresést – ad még egy tanácsot, mintha egy közeli rokon lenne, esetleg Dagnír nagybátyja, amit vélhetően mind a ketten pofátlanságnak vesztek, a társalgás azonban gördül tovább, egy apró bólintással fogadva Dagnír reagálását a tulajdonságok hasonlósága kapcsán, majd kifejtésre kerül a különféle házak látogatásának indoka is. Nehéz lenne megállapítani a hadvezér arca alapján, mégis mit gondol arról, ami elhangzik – kétkedés van benne és valamiféle dilemma, higgyen-e ennek a magyarázatnak vagy sem, eltűnődését pedig állához emelt keze is kifejezheti. Ahogy aztán a fiatal férfi magyarázata végéhez ér, némileg mintha megilletődne és hitetlenkedne annak hallatán, hogy nem kíván a királyi trónra ülni. Minden bizonnyal meggyőződése volt, hogy a Pók-ház jelenlegi vezetője vetélytárs lesz.
- Igazán? – húzza össze valamelyest a szemeit, előrébb hajolva egy kissé, nem takargatva előletek gyanakvását. Egy rövid ideig, de elég alaposan fürkészni kezdi Dagnírt, tekintete aztán Isisre vándorol, őt is tanulmányozva addig, míg meg nem győződik a szavak valóságosságáról pusztán a testtartásotokra és arcvonásaitokra alapozva. – Mondjuk a támogatásod sokat jelenthet… - dől vissza, hátát ismét a támlának támasztva. - …, akárkinek is add… - teszi hozzá, számolva a ténnyel, hogy nem a ti házatok fogja támogatni őt a nagyobb hatalom megszerzéséért. – És mondd csak, hozzám miért nem jöttél idáig ezért a… támogatásért? – érdeklődik. – Vagy egyáltalán szándékodban állt-e? – fűzi össze az ujjait maga előtt, és ha erre is választ kapott akár tőled, akár a fiadtól, akkor nagy valószínűséggel megelégszik azzal, amit kap.
Mondandója folytatása előtt Isisre tekint.
– Isis, drága, tudnál valami frissítőt hozni? – kérdez rá, és feltételzhetően ez a kivételes esetek egyike, amikor képes értelmesen kérni – más kérdés, hogy hangjában ott van a parancsoló él, mely jóformán semmissé teszi a szóhasználat szándékát. Ha megkapja a kért italt, ha nem, folytatja a mondandóját a válaszodtól függően egy köszönőszó vagy némi méltatlankodást követően, bár mielőtt még a tényleges témákra rátérne, Dagnírnak is szentel pár szót. – Én majd szeretném hallani a bálon ezt a bejelentést, így azok is hallhatják, akikhez nem jutott el ez a hír, de megjelentek – enged el egy halvány mosolyt, talán Dagnírét próbálva viszonozni, tényleges javaslatnak próbálva beállítani szavait, ám valószínűsíthetőleg keresztbe akar tenni.
Végül azokkal a témákkal is előhozakodik, melyek érdeklik őt jelenleg, kikérve nem csupán Dagnír, de a te véleményedet is, és beszéded elején lévő mély levegővételed öröm a lelkének. Láthatóan ugyanakkor egy kissé lelombozódik attól, hogy, ahogyan ő fogalmazott, átadod a felelősséget és döntést. Mindezzel ellentétben beletörődni látszik ebbe.
Már venné a levegőt, hogy reagáljon az elhangzott szavakra, ám Dagnír gyorsabbnak bizonyul, így pillantásával az ő vonásait fürkészi. Az arcán újabban megjelenő vonásokat nem egyszerű bárminek tulajdonítani – meglehet, hogy egy gyűlés összehívása aggasztja őt, hiszen nagyban befolyásolhatja az ő ambíciózus terveit, de aggodalmait félrerakja, mikor Uráldur is szóba kerül, tekintetében az érdeklődés apró szikrája látszik talán nem is olyan meglepő módon, elvégre mindvégig jelezte kíváncsiságát, hol jár és mit csinál.
- A titkos küldetések már csak ilyenek. Csak a beavatottak tudhatnak róla, de se a család, se senki más… - hümmög, mérlegelve a választ, amit Dagnír adott, viszont a magabiztos kijelentése és kisugárzása meggyőzi őt. Nem találja erőltetettnek az új házfő indokait és meglátásait, és ugyanígy nem érzékel túlkapásokat a viselkedésén, ami megnyugvást jelenthet mindkettőtök számára.
- És hogy kívánod a rendet fenntartani? – húzza fel a szemödökét. – A házvezetők összehívása roppantmód jó megoldásnak látszik, de te sem gondolhatod komolyan, hogy mindez néhány beszélgetéssel békésen le fog menni – könyököl a combjára, úgy támasztva meg tenyerébe helyezett fejét. – A legtöbb vezető vérvonal szerinti trónörökös híján biztosan magának akarja majd a pozíciót annak ellenére, hogy alig értek el bármit is, ráadásul azt sem tartom valószínűnek, hogy csendben elfogadnák, ki kerül ki győztesen – morran, ahogy a capitali nemesekre gondol, akik ritkán kerülnek katonai viszályok közepébe. - Viszont ha mégis sikerül békésen elintézni, akkor az ellen nincs kifogásom, hogy az új király rendezze a pozíciókat vagy, ahogy te is mondtad, ha elhúzódna a választás, mi döntsük el, ki kerüljön a megüresedett rangba - teszi hozzá, újrahátradőlve és elgondolkodva nézve hol Isisre, hol Dagnírra, kisvártatva elengedve egy sóhajtást. - Azt hiszem, akkor ezzel végeztünk - áll fel a helyéről. - Tekintettel arra, hogy te nem tartasz igényt a trónra, kénytelen-kelletlen is rád kell bízzam mindennek a megszervezését, így lehetőleg értesíts, mikor megbeszélésre kerül sor, és természetesen a bál előrelátható időpontjáról és menetéről is szeretnék információkat - igazítja meg begombolt fölsőjének alját. - Megelehet, hogy a Pók-ház rendezi évről évre ezt a nagyszabású és jeles eseményt, a városőrségért továbbra is én felelek, szóval... - Nem fejezi be a mondatot, valószínűleg elég egyértelmű volt már így is, mit akar.

Dagnír + mesélői

Szeretne meglepődni, de Al-Nuszra reagálásán egyáltalán nem tud. Tipikus sötételfes hozzáállása van, annyi különbséggel, hogy kicsit jobban kifejezi kétkedését, vélhetően a pozíciójából adódóan, és még csak nem is sajnálja tőle a célzásokat. Egy pillanatra egy leheletnyit szélesebbé válik a mosolya, mint egy kis rándulás, de gyorsan eltűnik – koncentrálnia kell, nem kinevetni, mennyire nevetségesen egyszerűek ezek a reakciók. Persze, ha neki is a trón megszerzése lenne a célja, másképp állna mindehhez, magához a hadvezérhez is, így viszont tagadhatatlanul úgy érzi, hogy nincs akkora veszélyben a háza. Csak meg kell akadályoznia más úton, hogy a trónt ő kapja meg, ráadásul most, hogy a meglátogatott házaknál elfogadást talált, van is lehetősége és joga beleszólni, ki juthat feljebb. Nyilvánvalóan más házak közül is elsősorban az érdeket látják a pártolásában annak ellenére is, hogy fiatal... Talán Uráldur vérében bíznak annyira.
- Egyszerű – tárja szét a karjait, válaszolva a férfi kérdésére. – Egyrészt nem tartózkodtál itt, mikor én itt voltam, másrészről tudtam, hogy úgyis értesülni fogsz az érkezésemről – jeleníti meg az egyik legbájosabb mosolyát, kezeit visszatéve az ölébe, mélyen élvezve a vele szemben ülő elnyomott fortyogását, vélhetően azért, mert nem tud tényleges fogást találni rajta. – Egyébiránt, ha egy kicsit türelmesebb lettél volna, akkor kértem volna időpontot, ahogyan azt illik, és ezen megbeszélt időpontban jelentem volna meg, hogy átbeszéljük a felmerült gondokat – teszi még hozzá, újabbat szúrva az udvariasság elmaradása miatt, fürkészve Al-Nuszra összehúzódó szemeit, mintha figyelmeztetni próbálná, hogy ne lépjen át egy bizonyos határt. Meglehet, hogy a férfi idősebb nála, valószínűleg edzettebb és gyakorlottabb is, ugyanakkor nem felejtheti el azt sem, melyik lakosztályban tartózkodik és milyen körülmények között. Ha valamelyiküket mágikus úton meg is támadná, a másikuk még mindig ott van, és anyja sem egy tehetetlen nő. Tisztában lenne ezzel? Talán... Vagy csak figyelembe veszi, hogy odakinn őrök vannak, és vélhetően Rathal is hamarosan megérkezik, miután a katonáinak beszámolóját meghallgatta és újabb intézkedéseket adott parancsba.
- Viszont ezt úgy veszem, hogy nincs ellenedre, ha én vagyok a ház vezetője, míg Uráldur vissza nem tér – zárja a beszélgetés ezen fonalát.
- Ha egyáltalán visszatér – húzza el a száját Al-Nuszra. – Nem tudhatjuk, hogy Fáwennel van-e...
- Vissza fog – jelenti ki a tőle megszokott puha hangján, de elegendő határozottsággal, hogy hatásosan közbeszóljon és ne feltétlenül vegyék félvállról mondandóját vagy őt. Ennek tetejében enyhén szólva zavarja, hogy megint előhozakodna ugyanazzal a feltételezéssel, amit korábban pedzegetett, azt meg semmiképpen sem akarja, hogy anyja lelkét ezzel nyomorgassa. Semmi köze nincs ehhez, ahhoz meg főleg nincs joga, hogy ezeket a feltételezéseket újra és újra felhozza, mintha kínozni akarná őket.
– Volt párszor már, mikor kételkedtek a visszatérésében, mégis visszatért – világít rá, mire egy darabig élvezheti a kegyetlen hírében álló hadvezér méltatlankodó tekintetét, végül egy sóhajtással beletörődik, hogy bizony igaza van. – Szóval elfogadod-e? – erőlteti a témát tovább.
- El – legyint egyet, szinte már elhessegetve a témát, mint akit nem érdekli mindez. – Nagyon mást úgyse tehetnék, nem? – kérdez vissza olyan hangsúllyal, mintha nem örülne a ténynek, hogy nem szólhat mindebbe bele. – Kötözködhetnék, hogy miért nem Thoron, de a magyarázatodat és így a család döntését, nos... tiszteletben tartva nem vonhatom kérdőre – teszi karba a kezeit, szemeiben az enyhe ellenszenv szikráit véli felfedezni.
- Kiváló! – biccent egyet, Al-Nuszra pedig újabb kéréssel fordul hozzá, bizonyára annak reményében, hogy próbára tegye őt. – Természetesen nincs ellenemre, a bál megnyitásakor egyébként is kell valami köszöntőt mondanom. Majd akkor belefoglalom – bólint rá hezitálás nélkül, elvégre nincs mit titkolni ezen; Uráldurra egyébként is nagy figyelem hárult Első Lordként, így esélytelen ezek elől bármivel is menekülnie vagy húznia. Egyébként sem egy meghátrálós fajta, ez pedig csak egy beszéd, még ha jelesebb körben is történik, mint azt megszokhatta. Már ő maga is részese ennek a magasrangú társaságnak.
Az indokokat a betolakodó láthatóan elfogadja, még ha hezitálva is, ami jó eséllyel csak arra szolgál, hogy kiugrassza őt a védelméül szolgáló, gondolati bokorból. Maszkja azonban repedésmentesen marad az arcán, nem törve meg azt az illúziót, hogy az igazat mondja, és még akkor sem enged ebből, mikor a hadvezér egy újabb olyan problémák megoldására tér rá, mely a rövid időn belül bekövetkező események során fontos lehet.
- Tisztában vagyok fajunk ambíciózus mibenlétével – mondja, finom szóbeli pofonnak szánva ezeket az igencsak enyhített szavakat, mivel nem gyerek ő már, akinek ilyeneket magyarázni kell. – A rend fenntartása igen egyszerű: korlátozom a hozható létszámot, egyrészt, másrészt nagy valószínűséggel a trónteremben kerül megrendezésre mindez, ahova pedig csak a házfők és egy kísérőjük léphet majd be fegyverek nélkül – feleli közlékenyen az elképzeléseit erről, mire Al-Nuszrának eleinte csak felszalad a szemöldöke, aztán hirtelen süllyed a szemeire, mire – az arckifejezése miatt nem éppen – váratlanul a köztük elhelyezkedő asztalra csap, felállva a helyéről is dühében.
- Ez abszurdum! – ráncolódik az arca haragjában, szinte vicsorogva. – Szerinted ebbe bármelyik ház belemenne?! – emelkedik fel, széttárva a kezeit, tekintete szikrákat szórva fürkészi a vonásait – ő pedig csak mosolyog mindezen.
- Aki nem hajlandó teljesíteni ezt, számomra megbukott, mint alkalmas királyjelölt, innentől a támoagátsom sem élvezheti – jelenti ki, bár a mondandója felénél Al-Nuszra hangja elnyomja az övét, miközben a hadvezér kezeivel újra az asztalra nehezedik, ezúttal azért, hogy közel hajolhasson hozzá, jóformán beleüvöltve az arcába.
- Te nem vagy normális! Felfogtad te azt, hogy közfelháborodás lesz ebből? Szerinted bárki is eljön majd így és hallgatni fog rád?! – emeli meg az egyik kezét gesztikuláció céljából, mire hagy egy rövid szünetet. Ha esetleg anyja közbe akarna lépni, akkor megemeli jobbját, hogy ne avatkozzon közbe, majd kényelmesen és lassan előrébb hajol, mások számára talán kínosan közel, hogy véletlenül se nézzen máshova, csak a szemébe. Lila tekintetét valamelyest összehúzza, és csak neki, csak ennek a hadvezérnek felfedi, miért is kell tőle tartani: megmutatja neki azt a kegyetlen oldalát, amitől jogosan félnek a katonái. Fagyos élvezettel figyeli a vonásait, a dühtől lángoló szemeit, kifejezve számára azt, hogy nem fél, sőt, nagyon is nyeregben érzi magát és nagyon is tudja, hogy Al-Nuszra most lebecsülte őt, mélységesen.
- Aki így tesz, annak szólnia sem kell, mennyire gyáva és gyenge alak, ugyanis a tettei nemhogy beszélnek helyette, de egyenesen üvöltenek, hogy Zevadar minden zegzugában meghallja a sötételf. Az ilyen nem érdemes arra, hogy uralkodjanak a éjtünde nép fölött - mondja csendesen, kimérten és hidegen, szinte hideg fémként vágva bele a másikba szavaival. Észreveszi a férfin a hirtelen harag tehetetlen dühvé válását, hogy ezzel a fajta becsmérléssel nagyon rátapintott a gyengepontjára és kivívta a saját becsületnek nevezhető tulajdonságát. Nyilván nem akarja, hogy gyengének tartsák most, hogy ott van, ahol. Ez a szintű kiszámíthatóság, hogy Al-Nuszra ennyire egyszerű legyen, nevetésre készteti, de megtartja gondolatban ezt.
– Te... – hajol közelebb Al-Nuszra, fogain keresztül préselve ki a szót. – Te kis... – emeli meg a kezét, és egyelőre nehéz lenne meghatározni, hogy meg akarja-e őt ütni vagy egyszerűen a ruhájánál fogva megragadni őt. Talán mindkettő, ujjainak rezgése pedig a belső vívódása lehet, melyik lenne a számára kielégítőbb.
- Katonák vannak kinn és Rathal is bármelyik pillanatban megérkezhet – teszi hozzá, utalva arra, hogy rosszul járna, ha most az indulatai szerint cselekedne.
- Ennek nem itt lesz vége – nyújtja ki mutatóujját figyelmeztető jelleggel, végül dühtől kidudorodó erekkel visszaül a helyére, nem is palástolva most már egy kicsit sem az ellenszenvét. Ő maga is visszadől, hátát a támlának támasztva, és zavartalanul tér vissza oda, ahol abbahagyta:
- A rend fenntartása ezen felül a palotán belül majd Rathal felelőssége lesz, így az épületen belüli biztonságot biztosíthatom. Tekintettel arra, hogy nem akarok senkivel versengeni a címért, talán így járunk a legjobban – kényelmesedik el, ismételten a barátságos, mosolygós oldalát mutatva Al-Nuszra számára. – A trónterembe is elegendő katonát rendeltetek majd, hogyha probléma adódna, gyorsan megoldásra kerüljön, visszaélni azonban nem fogok az előnyösnek nevezhető helyzetemmel. – Más kérdés, hogy nagy nyomás is lesz a vállain, ugyanis ha bármi gond felmerül, ami elfajul, az az ő felelőssége lesz és neki kell a következményeket elviselnie. Bízik így benne, hogy a korlátozások elegendőek lesznek ahhoz, hogy egyetlen gyilkosságot se akarjon megkísérelni senki, mert akkor a létszámcsökkentés miatt egyértelműen őt vádolnák. Talán nem lesz senki sem olyan vakmerő, hogy kipróbálja a szerencséjét...
- Előbb ugyanakkor a bálra kell koncentrálnom, amiről ugyanúgy időben foglak informálni, hogyan tervezem – tér ki aztán az esedékes bálra. – Később pedig a megbeszélésről ugyanúgy vagy pecsételt levelet küldök, hogy mindenképp eljusson hozzád az információ, vagy, ha épp a palotában tartózkodsz, személyesen kereslek fel vele.
A haragon túl nem lát Al-Nuszrán ellenállást vagy tiltakozást, ami arra engedi őt következtetni, hogy elfogadhatóak a számára is a meghozott döntések. Feltételezhetően azonban most jobban fog dolgozni azért, hogy a trónra kerüljön, és amennyire kiismerte ez alapján, az uralkodói pozíció megszerzése után első dolga lesz, hogy eltegye őt és a családját láb alól, jobb esetben azonnal megöletve őket, rosszabbikban a börtönbe zárva őket, hogy a hírhedten beteg vágyainak legyenek kiszolgáltatva. A saját esetében még képes is lenne elviselni annak reményében, hogy bosszút állhat vagy visszafizetheti ezt a szívességet, de inkább nem akar belegondolni, húgaival és anyjával mégis mire vetemedne...
Al-Nuszra végül feltápászkodik a helyéről, mozdulatain érződik az elégedetlenség és fojtott méreg, majd, mivel kijelenti, ha nem is túl lelkesen, hogy végeztek, ő maga is feltápászkodik a helyéről.
- Örülök, hogy sikerült kiegyeznünk – mosolyog szélesebben és szívélyesen. – Feltételezem, a kijáratot megtalálod, de leszek olyan illedelmes és elkísérlek odáig – lép ki az asztal mellé, hallva Al-Nuszra kelletlen és ingerült morranását, és mielőtt hátat fordítna, még látja, ahogy a férfi Isisre néz, fenyegetőn húzva össze a szemeit. – Menjünk – sietteti egy kicsit a távozását, jelezve, hogy innentől nem a legkívánatosabb vendégek közé tartozik fortyogó-lángoló jelenlétével.
Al-Nuszra sem kíván túlságosan sokáig maradni, noha nagy valószínűséggel lett volna néhány szava Isishez, amit végül nem mondott ki. Érzi rajta a türelmetlenséget és elégedetlenséget, és még a gondolatolvasás képessége sem kell ahhoz, hogy sejtse, legszívesebben megfojtaná őt itt és most csak azért, mert egy olyan pontba taposott, amit nem képes elviselni, mely részben szórakoztatja őt, részben viszont aggodalmat ébreszt benne. Nem tudhatja, hogy mire veszi rá őt forrófejű mivolta, de kinézi belőle, hogy felbérel egy profi bérgyilkost, hogy végezzen vele vagy a családja egy tagjával.
Az ajtót előzékenyen kinyitná a vendég előtt, viszont az erőteljesen rámarkol a karjára, vadul nézve a szemeibe, amit ő hűvös jókedvvel viszonoz.
- Nehogy véletlenül azon kapd magad egy szorult helyzetben, hogy alábecsültél – figyelmezteti csendesen.
- Nehogy véletlenül azon kapd magad, hogy túlbecsülöd a saját képességeidet – feleli, mozdulatlanul állva a pillantását, noha jelenleg aligha tudná megmondani, mennyire került ő maga alábecslésre. Nehéz olvasni egy ilyen dühödt személyiség ábrázatáról és könnyű az együgyűség látszatának csapdájába esnie emiatt. – És Al-Nuszra... – teszi hozzá csendesebben, összeszűkített szemekkel, hidegen fürkészve a vonásait. – Nem tolerálom, ha engedély nélkül jönnek be. Legközelebb nem csupán egy karcolás lesz az ára udvariatlan tettednek, hanem a fejed – folytatja enyhén fenyegető hangszínnel, igyekezve ezzel a szándékainak komolyságát kifejezni.
- Legközelebb erre a karcolásra sem adok lehetőséget – jelenik meg Al-Nuszra arcán egy önelégült mosoly, mire jobbnak látja, ha lenyomja a kilincset, és végérvényesen kitessékeli a férfit.
- Majd a gyűlésen legyél ilyen bátor – tárja ki egy hirtelen mozdulattal az ajtót, ezzel a kezét is kitépve a hadvezér ujjainak szorításából. Kellemetlen borzongás fut végig a gerincén, mikor Al-Nuszra mosolya némileg szélesedik, mintha ígéretet tenne, miszerint megteszi, nyomát sem mutatva a korábbi dühének, megtéve ezzel az első olyan lépést, amire nem számított. Talán mégis jobban kéne tartania tőle, mint ahogyan azt gondolta? Ez nem egy ép elmének a gondolkodásmódja vagy hozzáállása, bár aligha mondható el a sötételfekről, hogy annyira épek lennének elmében, de hogy valaki ilyen félelmetes hangulatváltásra legyen képes...
Végül a kéretlen vendég megfordul Isis felé.
- Isis, igazán szórakoztató gyereket neveltél Dagnírból. Remélem, más körülmények között is találkozunk még – válik sejtelmessé az ábrázata, bár nem nehéz kitalálni a róla hallott hírek alapján, hogy a más körülmények alatt elsősorban a börtönt vagy a kínzókamrát érti. – Köszönöm a vendéglátást, igazán... különleges volt – pillant vissza rá.
- Legközelebb, ha megkérhetlek rá, tégy egy bejelentést az érkezésed előtt. Most pedig, ha megbocsátasz, visszatérnék a teendőim felé. Bizonyára téged is szólítanak a saját kötelességeid, valamint a gyerekeid is biztosan visszavárnak már – mondja talán egy kicsit hosszasan, hátha végre ezek nyomán távozóra fogja. Még egy újabb kegyetlen vigyort a hadvezér villant az irányába, de egy gyors, Isis felé hajlás után kilép a lakosztály területéről, hogy a folyosón valószínűleg a saját lakosztálya felé vegye az irányt.
Hagy egy pillanatnyi szünetet, miután az ajtóból eltűnt a férfi alakja, majd lassan becsukja azt, erősen markolva a kilincset, dühösen izzó szemekkel figyelve a megmunkált fát. Másik kezével önkéntelenül is a tőrének markolatát szorongatja, ugyanis, ha lenne rá lehetősége, biztosan most, ebben a pillanatban szúrná szíven vagy vágná el a torkát.
- Undorító féreg – préseli ki ajkai között dühösen, ugyanilyen ideges mozdulatokkal téve meg néhány lépést a szoba közepe felé. - Hogy kerülhetett kiemelésre ez a söpredék? - morogja, majd hirtelen megáll, balját a derekához emelve biztosítva jobbjának támaszt, aminek tenyerébe arcának egyik oldalát temeti, ahogy realizálja, szinte teljesen elveszítette a hidegvérét. Vesz néhány mély levegőt saját magának lenyugtatása érdekében, megmasszírozza az orrnyergét, és mikor úgy érzi, hogy végre ismét a maga ura, anyja felé fordul bocsánatkérőn.
- Ne haragudj, jöhettem volna korábban is. Tudhattam volna, hogy ez az alak pont akkor jelenik meg, mikor távol vagyok. Rendelhettem volna ide nagyobb őrséget is... – kezd el önkéntelenül is azon gondolkodni már-már görcsös megrögzöttségtől vezetve, miben lehetett volna jobb és miben lehetett volna előrelátóbb, és bármennyire frusztrálja is őt, kénytelen bevallani, hogy ilyen mértékű pofátlanságról álmodni sem mert volna. – Bántott? – pillant hirtelen a nőre aggodalmasan, közelebb lépve hozzá. – Megnyúzom azt a nyomorultat, ha még egyszer ilyet tesz – ígéri meg enyhén vibráló hanggal, ahogy a feszültség még mindig mozgolódik benne.

Magamban jólesően mosolygok, ahogy Dagnir könnyedén riposztozik a nemtetszését néha nem igazán tudó Al-Nuszrával. Nagyon elégedett vagyok a fejleményekkel és óriási a megkönnyebbülésem, hogy most nem nekem kell állnom a sarat a hadvezér rosszindulatával szemben.
Na, nem mintha nem boldogulnék vele, de talán nekem nem lenne olyan türelmem már hozzá, mint a fiamnak és már rég kidobattam volna, amivel biztosan nem tettem volna jót a két Ház kapcsolatának, bár Nuszra semmit nem hányhatna a szememre, hiszen bejelentés nélkül, szinte rám rontva jutott be a házba és ezt semmivel nem tudná megmagyarázni, ha számonkérésre kerülne a sor.
De hát ezzel már nem kell foglalkoznom, már van aki ezt a terhet levegye a vállamról és ez nagyon jól jön most. Azt hiszem belefáradtam kissé abba, hogy mikor Uráldur eltűnik, mindig nekem kell a sarkamra állnom és olyan helyzetekben is dönteni, amiről nem is tudok. Egy férfiak uralta társadalomban ez nehéz feladat.
Egy mosollyal biccentek vissza Dagnirnak, tudomásul véve a bocsánat kérését, ami persze nem szükséges, de a látszat miatt nem igazítom ki.
Tudom, hogy nem dédelget a fiam olyan ambíciókat, hogy a trónra üljön, de sejtésem szerint még nem állt szándékában ezt ilyen hamar ellenfelünk orrára kötni és ezzel megadva neki azt a lehetőséget, hogy ezt meglovagolva a maga pecsenyéjét sütögesse, de megértem, hogy végül most szóba hozta és tisztázta a helyzetet, ezzel időt nyerve Házunknak, hogy további szövetségeket kössön vagy erősítsen meg és ezzel felvértezve, már hatásosan szóljunk majd bele, ki kerüljön Zevadar trónjára.
Al-Nuszra, bármennyire is utálom, azért nem egy ostoba ember, ő is felfogja ezt, még ha most nem is mondja ki nyíltan.
Persze azért nem ő lenne, ha nem próbálná meg sarokba szorítani Dagnirt azzal, hogy őt még miért nem kereste meg, ami igazán nevetséges. Lehajtom a fejem, hogy ne lássa még az elfojtott nemtetszésem jeleit sem, de aztán ismét felemelem, hogy büszkén nézzek fiam szemébe a frappáns válaszért, amivel kifogta a szelet a hadvezér vitorlájából és még vissza is vágott neki.
Ha nem akart nagyobb bajt Al-Nuszrának le kellett nyelnie ezt a békát.
Viszont vastag bőr volt a képén.
Kérését, mely mint háziasszonyt sértett meg, kapásból vissza akartam utasítani, hiszen a megjelenése okán nem tartottam vendégnek, főleg nem ilyen stílusban. De aztán átgondoltam és úgy véltem csak én jövök ki jól belőle, ha még azt is elmondhatom, hogy nemeselfhez méltatlan viselkedés, nem befolyásolta Házunk udvariasságát.
- Megértem, hogy kiszáradt a szád, Al-Nuszra, természetesen Házunk vendéglátása nem ismer határokat. – mosolyodtam el hidegen, de eszemben sem volt őt magam kiszolgálni.
Csengettem és a belépő inast utasítottam, hogy hozzon frissítőt a férfinak, egy legyintéssel hárítva el annak köszönetét.
Természetesen nem tetszett, hogy mindenáron ki akarta csikarni Dagnirból, hogy nyilvánosan is jelentse ki, nem pályázik a trónra, de erre előbb-utóbb úgy is sort kellett volna keríteni, hogy tisztázzuk a többi Házzal is az álláspontunkat.
A véleményemet Dagnir ismerte, így nem is akartam beleszólni a tárgyalásukba, de azért hideg tekintetem Nuszrára szegeztem, hogy legalább érezze kényelmetlenül magát.
Aztán nem is titkolom elégedett mosolyom, amikor a fiam visszadobja a labdát és ő is vélemény nyilvánításra kényszeríti a hadvezért, nem hagyva lehetőséget neki, hogy elbújjon azon tény mögé, hogy bizonytalan az Első Lord visszatérése.
Már nem az első csatát nyerte meg Dagnir ma Al—Nuszrával szemben, aki biztosan nem erre számított, amikor rám tört. Valószínűleg már megbánta a dolgot.
Természetesen tisztában voltam azzal, hogy Al-Nuszrának abban igaza van, hogy a Házak vezetőit nehéz lesz kordában tartani, főként, ha a hatalom felosztásáról lesz szó. Még Uráldurnak is nehéz dolga lenne aránylag békés mederben tartani a dolgokat, de Dagnir fiatal és jócskán elmarad tapasztalatban a régi rókák mögött, akik a nyakamat tenném rá, hogy próbálkozni fognak valamivel.
Talán pont Al-Nuszra akarja majd kihasználni a lehetőséget, azért tapogatózik.
Persze ezt sosem fogja nyíltan elismerni.
Viszont bíztam a fiamban, hogy a tapasztalatlanságát ellensúlyozza éles esze és ravaszsága, ráadásul neki nem kell egyedül küzdenie, biztos lehet benne, hogy a családja mindenben mögötte áll.
A hadvezér ezek után úgy tesz, mintha kényszerűségből áldását adná a self nemesség összeszervezésére, de nyilvánvaló, hogy ő a háttérből akarja szövögetni a szálait.
Nehezen tartom azonban a közömbösség és hideg nyugalom látszatát, amikor Dagnir teljes hidegvérrel elmagyarázza neki, hogy miként képzeli el tárgyalások lebonyolítását.
Kissé nevetséges a heves reakciója – talán tervezett valamit? – de azt kell mondjam, sajnos sokan hasonlóan fognak reagálni.
Az azonban már megengedhetetlen, ahogy továbbra is úgy véli Nuszra, hogy helyén való egy nemesi házban az általa bemutatott erődemonstráció. Hát, ha ezt hiszi, akkor nagyon hamar hidegvíz zúdul a nyakába!
Megmozdulok és ujjaim a combomra erősített thay tőröm irányába mozdul, bár kétlem, hogy Dagnir ne tudná megvédeni magát. Helyre is kell tennie a hadvezért, ha nem akar gyengének mutatkozni. Ez most az ő ideje és csak a legvégső esetben akarnék beavatkozni.
De erre semmi szükség, Dagnirnak helyén van a szíve és az esze is. Tudja, hogy mi az, ami újra kifogja a szelet a vitorlából.
Ennek ellenére Al-Nuszrában olyan gyilkos indulatok lobognak, hogy még a mindig nyugodt fiam is célszerűnek tartja emlékeztetni a férfit, hogy hol van és mit kockáztat, ha nem fogja vissza magát.
sak nehezen engedem el a fegyvert, amikor a fogát csikorgatva visszaül a helyére.
- Ne fenyegess minket a saját otthonunkban Nuszra! Mindentől nem véd meg sem a vendégjog, sem a self szokásjog. Ha túl lépsz egy határt senki nem veti a szemünkre, ha csak a hullád kerül ki innen. – sziszegem neki, alig hangosabban egy suttogásnál.
Elegem van belőle! Elegem van ebből a felkapaszkodott kis parasztból!
Mindenesetre nyugodtabb lennék, ha Rathal már itt lenne és csak Dagnir jelére várna, hogy kihajítsa ezt a mocskot.
Ezek után bár a hangulat még mindig feszült, fiam újból teljes nyugalommal ecseteli tovább, miként tervezte meg a rend fenntartását, ha arra kerül a sor.
Persze a bál lesz előbb, ami igazán egy főpróbának is elmegy majd. De mindenről Al-Nuszrának sem kell tudnia, ahogy Dagnir mondja, majd időben értesül róla.
Hideg borzongás fut végig rajtam, amikor végül a hadvezér hajlandó a távozás mezejére lépni, láthatóan Dagnir is úgy van vele, hogy akkor lehet biztos az elmenetelében, ha maga győződik meg róla.
Rengeteg gondolatot és veszélyt fogalmazott meg bennem ez a látogatás, alig vártam már, hogy beszélhessek a fiammal.
De nem megy zökkenő mentesen a kifelé vezető út…….A gyomrom összerándul, amikor a hadvezér megragadja a fiam karját. A düh elvette a maradék eszét, ha ilyet csinál miközben körülötte mindenki idegei pattanásig feszültek és fel van fegyverkezve.
Én is felpattantam és közelebb léptem pár lépést, felháborodástól villogó szemem le nem vettem a férfiról.
- Takarodj a házamból Al-Nuszra és igaza van Dagnirnak, legközelebb csak a fejed gurítják a lábam elé. – szóltam utána, bár szerintem akármilyen felsőbbséges mosolyt erőltetett magára Dagnir szavai után, tudta, hogy halálos fenyegetést kapott.
Végre! Végre! Kimasírozott, azért remélem a fiam búcsú szavai a szívébe fúródtak és ott is maradnak.
Mintha Rathal alakját láttam volna megvillanni a háttérben, ami kissé megnyugtatott.
Amikor becsukódott az ajtó, szinte éreztem Dagnir hidegen izzó dühét, amit most szabadjára eresztett.
Hozzá léptem és mivel ketten voltunk megengedhettem magamnak, hogy egy röpke pillanatra magamhoz öleljem.
- Politika……mocskos politika. – préseltem ki magamból és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, Dagnirnak most erősítésre volt szüksége, nem újabb aggodalmakra. – Ez a felkapaszkodott nyomorult? – nevettem fel fiam szavaira. – Még jobb napjaiban sem tudna hozzám érni, ha én nem akarom. Nem rossz harcos, de nem ebben való jártassága, hanem kegyetlen, aljasságoktól sem visszariadó természete juttatta oda ahol van. Megnyugodhatsz fiam, egy pillanatig sem voltam veszélyben, legfeljebb a gutaütés kerülgetett a nagyképűsége miatt. – húztam el a kezét és fogtam a sajátomba. – De….Dagnir……mostantól a hátadon is legyen szemed. Al-Nuszra nem riad vissza semmilyen alávaló cselekedettől és biztos vagyok benne, hogy ő akar a trónszékbe ülni és ezért mindent meg fog tenni. Valószínűleg ezért hajkurássza olyan vehemensen az a kölyköt, Hiriont is. Rathal-t figyelmeztesd, tudom, hogy vannak emberei, akik úgy tudnak védeni, hogy közben észre sem veszed őket. Használj ki minden előnyt, de ne becsüld le azt a becstelen disznót!

Dagnír

Magában olyan hangosan felnevet, mikor anyja Al-Nuszra kérését a lehető legelegánsabban és legnagyobb pofonként ható húzással hárítja, amit mostanában talán Táncos váltott ki belőle újra és újra arcára kiülő meglepettségével. Vele is majd hamarosan kell egy újabb megbeszélést tartania és megkérdeznie, hogyan érzi magát, de előbb a hadvezért kéne valahogyan kitessékelni, aki bár mosolyog és megköszöni a helyi vendégszeretetet, nagyon is jól látszik rajta, mennyire sértve érzi magát. A férfi ugyancsak nem értékeli a figyelmeztető szavakat, noha másra aligha számíthatott volna egy hozzá hasonlótól: eszesnek bizonyul egy darabig, a pillanat hevében viszont ezt az előnyét minduntalan elveszíti, ami egy igencsak veszélyes tulajdonság. Nem lehet tudni, mikor mire lehet tőle számítani vagy éppen mi lesz nála egy olyan pont, amire elpattan egy ér az agyában és vérgőzössé teszi.
Mint valami ork, aki magába szívott egy kicsivel több illemet – húzza el gondolatban a száját undorodva.
Végül sikerül kirakni a férfit, még ha nagy nehezen is, ő pedig megkönnyebbülten kezdi el kiengedni azt az idegességet, amit a hadvezérnek választott alak kiváltott belőle. Nem szereti ezt az érzést, nem szereti a haragot, mert kilöki őt abból az egyensúlyból, amiben könnyedén tud gondolkodni, amivel uralni tudja a helyzeteket és magát is, az érzéseit, a megjegyzéseinek hangzását és szóhasználatát. Nincs rosszabb, mint mikor feldúlt vagy zaklatott, hiszen akkor a racionális gondolkodás jóformán nem is létezik, amire a leginkább támaszkodik.
Egy pillanatig meglepetésként éri őt az ölelés, amire kissé felszalad a szemöldöke, végül feszülő izmai ellazulnak, ő pedig lehunyja a szemét és viszonozza a kedves gesztust egy halvány mosoly kíséretében. Még mindig szokatlan ez a fajta üdvözlés – nincs olyan hosszú ideje itthon, és az is, amit itt töltött, mostanában teendőkkel teli volt. Alig érzett különbséget az ezredesi helyéhez képest, hiszen ott is rengeteg dolga akadt, itt meg aztán főleg, annyi különbséggel, hogy ez a családjához közel tartózkodik és szükség esetén azonnal meg tudja őket védeni. Nem mintha ne bízna az itt lakók képességeiben, mégis jobb érzés itt lenni, sejtve, Al-Nuszra mikre nem lenne képes.
Egyre csak mosolyog, mikor Al-Nuszra becsmérlése folytatódik, és egyenesen vigyorrá szélesedik ez, mikor a nagyképűsége is említése kerül.
- Igen, az van neki – enged el egy csendes kuncogást, majd fáradtan egy nagyot sóhajt. Ez hiányzott neki az út és tárgyalások sorozata után, egy ilyen alak váratlanul a lakosztályában, mikor alig várta, hogy visszaérjen és kicsit pihenjen, kiszakadva a véget nem érő teendők sorából. Nem mintha bánná a papírmunkát, mindennek az átnézését és olvasását, hiszen ez a dolga és örül, hogy végre ő is tisztában lehet az elmúlt évek eseményeivel, ugyanakkor tagadhatatlanul nagy teher ez.
Gondolatait visszatereli a valóság felé, mikor anyja folytatja óva intésével, lágyan mosolyogva rá és hálásan fürkészve aggódó vonásait. Várja már a napot, amikor nem kell semmi miatt aggódnia, hogy anyja arcára ne húzzanak csúf barázdákat ezek a nyugtalanító érzések, bár valószínűleg az még hosszú ideig nem fog bekövetkezni, köszönhetően apja eltűnésének, Aglarnis vakmerő viselkedésének és Meleth leendő pályaválasztásának. Annyi tehertől, amennyitől tudja, viszont megszabadítja őt, ha módjában áll, elvégre rengeteget tett már érte, értük, a testvéreiért, és igazán megérdemli, ha pihenhetne már egy nagyot anélkül, hogy bármi is felzaklassa őt.
- Nem is kérdőjelezem meg ennek a féregnek a szándékait – rázza meg nemlegesen a fejét, kissé összevonva szemöldökét elégedetlenségében. – Bár hogy ő legyen az uralkodó… - jelennek meg undorodó vonások rajta. – Szégyen lenne a sötételf társadalomra nézve, más kérdés, hogy sokan nem látják vagy félik belátni… - tűnődik máris azon, miként tudná felrázni azokat, akik ebben a hitben vannak, de nem akar túl nagy aktivitást mutatni ezzel kapcsolatban. Még a végén a kelleténél jobban felhívja Al-Nuszra figyelmét, noha a mai után már ő maga sem lepődne meg semmin. – De természetesen figyelni fogok és Rathalnak is szólok – emeli vissza pillantását Isisre. – Hiriont is megpróbálom hamarabb kézre keríteni. A napokban úgyis visszatér néhány felderítésre küldött beosztottam, majd küldök helyettük másokat, hogy folytassák – cirógatja az állát szabad kezével gondolkodása jeleként, végül megrázza a fejét, mintegy kiverve a kialakuló terveket gondolatai közül. Majd később, előbb egy fürdés is ráférne és enni sem ártana – legalább addig vissza kéne fognia az állandó tanakodást és sakkozást, kicsit megállni és megpihenni addig.
Állától elemeli a kezét, mire anyja arcához érinti a tenyerét úgy, hogy ujjai a nyakát érintsék, így húzva kicsit közelebb magához finoman, hogy a homlokára adjon egy puszit, amit kicsiként minden este kaphatott, mielőtt elaludt. Eltávolodva engedi láttatni anyja számára gondtalan, hálás mosolyán és pillantásán keresztül azt a kisfiút, aki valaha volt – és mostanáig is benne él, csak a kiképzések korai elkezdése és apja szigorúsága miatt viszonylag hamar el kellett rejtenie. Nem érzi ugyanakkor, hogy ezen a téren sokat változott volna; anyját ugyanúgy szereti és tiszteli, és valahol örül, hogy ezt őszintén kifejezheti, anélkül a gyerekkori félelem nélkül, miszerint apja rosszallani fogja, ha meglátja.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem – teszi kezét Isis egyik kézfejére, amivel valószínűleg még mindig közrefogja ujjait, büszkén és jólesőn mutatva ki háláját, erre a rövid időre félretéve azt az oldalát, akivé megérett és akiként szereti a hétköznapjait élni. – Viszont most, hogy nem zavar senki, kérnék egy tányérral abból az ebédből.

//Köszönöm szépen a játékot! A bálon folytatjuk! //

Akármennyire is kemény és már-már a kegyetlenségig fegyelmezettek a társadalmi szokásaink, a hagyományaink, én örülök neki, hogy sikerült érzelmeket csempésznem a gyerekeim életébe és, hogy az szerencsére a javukra és nem a hátrányukra vált. Legalábbis ebben reménykedem, látva Dagnir harcát a Ház vezető szerepének a megtartásáért és családunk biztonságban tartásáért.
Mikor az ilyen Al-Nuszra félékkel kell csatázni, mindig aggódom, amiatt, hogy képes lesz- e elég ellenálló lenni annak gonosz praktikái ellen, hiszen azt azért el kell ismerni, hogy ebben a hadvezérnek hosszú év tapasztalatai állnak rendelkezésre, míg a fiamnak most kell beletanulnia, ráadásul nem is nagyon készülhetett fel rá, mivel Uráldur még hosszú évekig állhatott volna a Ház élén és utána a sorban idősebb bátyja jött volna az öröklésben.
Ezért is árasztottam el óvatos figyelmeztetésekkel, miután kissé lehiggadtam Al-Nuszra távozása után, bár mióta visszatért már többször bebizonyította, hogy büszkén léphet apja nyomdokaiba és azt is, hogy mivel a szíve helyén nem csak egy darab kő van, csak ravaszabb és ügyesebb vezetővé teheti, aki még túl is szárnyalja majd nemzőjét.
Elégedetten hallgatom, hogy egy srófra jár az agyunk és egyetértünk abban, hogy Al-Nuszra sosem kerülhet Zevadar trónjára, különben nagyon sötét idők várnak a népünkre.
- Örülök fiam, hogy hamar ismét összehangolódtatok Rathal-lal. Rá bármikor bíznám az életemet és a családét is, mert előbb halna száz halált, mint, hogy elnézze bajunk esnék. Bár tudom, hogy a társadalmunk nem nézi jó szemmel úr és szolga barátságát, remélem, hogy ezt a szabályt te nem tartod áthághatatlannak. – bólintottam a testőrparancsnokkal kapcsolatos szavaira, hiszen előttem sosem volt titok, hogy mély barátság fűződik közöttük, mióta Rathal a gyerekek testőréből a parancsnokságig emelkedett.
Azt is örömmel hallom, hogy igyekszik megelőzni Al-Nuszrát a mostoha gyerekei megtalálásában, mert azon kívül, hogy ez mekkora érvágás lenne a hadvezérnek, még több mint valószínű, hogy a kölykök életét is megmenti.
Boldog mosoly ragyog fel az arcomon, amikor homlokon csókol, mint egy jelezve, hogy emlékszik rá, hogy minden este így búcsúztam tőle. Bár senki nem vetheti a szememre, hogy nem vagyok erős asszony, most mégis bepárásodnak a szemeim, így mikor az ételt hozza fel, gyorsan elfordulok, hogy titokban letöröljem a kicsorduló nedvességet, még se kell neki egy pityergő „öregasszonyt” elérzékenyülni látni.
- Máris hozom, de ha gondolod és nem vet rossz fényt egy nagy Ház urára, akár kikísérhetsz a konyhába, hogy ott edd meg. – ragyog rá aztán a mosolyom. – Talán Meleth is ott lesz, legalább amíg téged nyaggat, addig is nyugton hagyja a személyzetet.


//Én is köszönöm a játékot, örülök, hogy Isis ismét a színen, kezdek belezökkenni //