/Lisbeth/


Alig fél órája váltatok el legutolsó gazdátoktól, amikor az úton megláttok egy szürke, finom szabású alakot előttetek gyalogolni. Rátok van bízva, hogy megszólítjátok-e egyáltalán vagy nem ismerkedtek addig, míg biztonságos helyre nem értek.
Ám ha mégis megtörténik, akkor visszafordulva egy hanyagul erdeinek álcázott éjtünde fordul meg. És rájuk jellemző távolságtartással, de felajánlja, hogy együtt mehettek tovább. Ő is a településre akar eljutni. Mivel nektek jobb az ismeretségetek a drowokkal, egyből feltűnik. De ő úgy hiszi -ha valami jelből esetleg rá nem jön-, hogy ti lombtündének nézitek.
A városon belül pedig az ismert helyszíneken és a még fel nem tárt helyeken a szokásos lehetőségek várnak rátok.

Csak helyeselni tudom Vogon döntését, amit végül meghoz és kimegyünk az erdőből, még akkor is, ha kockáztatjuk, hogy az éjtündék meglátnak minket. Inkább harcolok velük, mint hogy lépten-nyomon olyan vadakba, lényekbe botoljunk, amik könnyen a halálunkat okozzák.
A rabszolgakereskedőtől valamikor biztos érzékenyebb búcsút vennék, de ez már a múlté és remélem sosem látom viszont, amikor egy kurta biccentéssel elválnak útjaink.
A város tényleg hamar elérhető, de az úton nem csak mi tartunk arra, hanem egy finom ruhás alak is.
Megfogom Aligátor kezét.
- Jobb, ha nem ismerkedünk, míg nem tudjuk kiben és miben bízhatunk. - súgtam oda neki.
Mikor már megelőztük a kényelmesen bandukolót, kissé megrökönyödve látom, hogy egy self az.
- Te is látod, amit én szerelmem? Lehet, hogy Vogon megint átvert minket és a városban is sötét tündék vannak?
Aggodalmam nem szűnik, míg be nem érünk és meg nem látom az embereket.
-Legyünk óvatosak! Én eddig el sem tudtam képzelni, hogy a drowok igy járnak-kelnek köztünk! De lehet egy kémet fogtunk. És ez akár előnyünkre is válhat, ha még az emberek kezén van Észak-Bivaly.
A férjem jól ismerte a helyet látásból, hiszen annak idején az ork határ teljes terjedelmében oda-vissza járőröztek gyakran hónapokig. Kisebb-nagyobb eltávokkal a városokban.
Beérünk és rögtön van is egy ötlete.
-Tudom merre van a kaszárnya elvileg. Jelentkezhetnénk és mint fogságból szabadult katonatiszt és gyógyitó kérhetnénk az új szolgálatihelyre való vezénylésünket.
Nem tudom mi fog történni, de elvileg lehet még a fogságunk idejére is megkapjuk utólag a zsoldot. Nem jönne rosszul.
Teljes mértékben egyet tudok érteni férjemmel és nagy cuppanós puszit is kap jutalmul, hogy ilyen jó ötlete támadt, mert őszintén szólva én kezdek elfáradni már.
Nagy pocakkal azért elég jó kis utunk volt és ezt már kezdem megérezni.
- Úgy néz ki, hogy a sötét tünde is a városba tart, így valószínűleg nem lesz gond megtalálni, ha elmondjuk kit láttunk. - bólintottam. - És nekem már egy kis lyuk is megfelelne, ahol megpihentethetem a lábam, a pénzről nem is beszélve, mindenünket odaadtuk Vogon-nak, így még ételt sem tudunk venni.

/Lisbeth/


A kaszárnya kapuja szélesre van tátva. És egy őr illedelmesen állít meg titeket.
-Elnézést uram és hölgyem! Látom az egyenruhát, melyik egységhez tartozik? Fel kell írnom és a raktár arra lesz.
* Nyilván az utolsó mondattal az öltözet megviseltségére céloz. Ám leesik az álla, amikor férjed közli a valóságot.
-Azt hiszem az én egységem már elpusztult. Braslov végvárában voltunk utoljára beosztva védőnek. Én századosi rangban, a feleségem képzett felcserként. De az ostrom során sok volt a veszteségünk és minket is elfogtak.
Később az orkokra sötét elfek csaptak le és minket is elraboltak. Körülbelül egy hónapja szöktünk meg a rabságukból. Épp ezért jöttünk, hogy itt érdeklődjünk a régi kötelékünkről meg hogy mi történt azóta.
* Egy jó ideig nem is mondott semmit a strázsa. Nézett benneteket egy hang nélkül. Mire végül megszólalt.
-Az éjtündék fogságából? De hisz senki nem tudott még megszökni tőlük... Ööö... Braslov elesett és mostanában esett szó az esetleges visszafoglalásáról. De azonnal értesítem a kapitányt, hogy fogadja magukat!
* Ezzel kapkodva kinevez maga helyett valakit őrszemnek, amíg titeket elvisz az egyik épület felé, ám még mielőtt oda érne bármelyikőtök, hirtelen rászól egy háttal álló alakra.
-Parancsnok úr! Két ember azt mondják a zevadariak fogságából szöktek meg. Ha lenne egy perce!
* A gyakorlatozókat szemléló katona megfordul.
-Maguk lennének azok? Mondjanak el először mindent!

Először nem is esik le, hogy nekünk szól az őr, mert talán ezer év óta nem szólítottak hölgyemnek, csak kutyának, szolgának, vagy emberféregnek.
De szerencsére Aligátor egyre jobban visszazökken a valóságba és újra az a határozott katona, aki csak kis időre kellett, hogy visszakozzon a rabságunk alatt, mert az a halálát jelentette volna.
Így hamarosan egy nagy szemeket meresztő őrel álltunk szemben, de aki legalább hamar feltalálta magát és azonnal a parancsnokához kísért minket.
- Igen, mi lennénk. – bólintottam a tisztnek. – A férjem mindent el fog mondani, elejétől a végéig, de az nem lesz rövid történet én viszont, mint látja viselős vagyok és már igazán jól esne valami ülőalkalmatosság, ezért ha megengedné, én addig leülnék oda a fal árnyékába. – intettem a közelben álló épület felé, rábízva a történet elmesélését életem párjára.
-Hozz a kisasszonynak egy széket vagy egy padot! Jobb lesz mindannyiunknak leülni ehhez. Pedig én aztán tényleg ritkán szoktam. -mondja határozott, kemény szavakkal a vár vezetője, a minket ide kisérő fiú felé intve.
Hamarosan már egy kényelmes lócán ülök párom mellett és neki pedig egy kopottas karosszéket hoznak ki valahonnan. És igy kezdi el férjem, az egykori százados az utolsó hónapok publikus részleteit.
Engem természetesen gyógyitalok gyártására fogtak és csak estére löktek be mellé az agyarasok. Ám valahogy túléltük az agyonhajszolt munkát, amikor is a hegyeikbe akartak átvinni minket, amikor lecsaptak rájuk a selfek és mi is a hadizsákmány részei lettetünk. Még az is meglepetést keltett, hogy az éjtündéknek van vasbányája. Ez az ember nem volt naiv, de eddig csak a törpékről tudta teljes biztosan, hogy ismerik a föld alatti munka csinját-binját.
Végül sikerült egy baltát szerezni, amit kabátja alól előhúzva oda is ad a kezébe. És ezzel sikerült kivágnunk magunkat a gonosz ellenség karmai közül és túlélni a hazaút megannyi viszontagságait. Természetesen a marlock támadásáról is részletesen beszámolt, ahol neki kellett megölnie, megmentve engem. Őt meg nekem kellett megmentenem a méregtől. Ketten jó pár vagyunk nem csak a szerelemben, de a túlélésben is.

/Lisbeth, userrel egyeztetve/


Bár hallatszik a parancsoláshoz szokott hangsúly, azért az udvariasság sem hiányzik a kaszárnya tisztjéből és hamarosan már egy kényelmes kis lócán ücsörögve hallgathatja Lis Aligátor kissé módosított beszámolóját, amiben épp elég az igazság ahhoz, hogy hihető legyen, de kihagyva belőle a rabszolgakereskedőt és néhány kényes részletet. Igazán büszke a férjére, hogy ilyen szép kerek történetet tud előadni, neki sem ment volna jobban, sőt....
- Sok viszontagságon mentünk keresztül és éppen ezért csodálkoztunk, hogy a városba idefelé jövet egy self-be botlottunk, azt hittük ellenséges köztünk a viszony........- teszi hozzá férje beszámolójához némi szemöldökfelhúzással.
A férjed beszámolója jól sikerült és bár Aligátor tudja jól, hogy senki nem venné egyből készpénznek azt, amit mondtak. Már az is rendhagyó, hogy két ellenség kezén is megjártak fogolyként, mielőtt ki tudtak volna szabadulni. De a zord, északi vidékek gyilkosai féltve őrzik az országuk titkait.
Ettől függetlenül ennek az alaknak még a zsivány férjednél is talán nagyobb pókerarca van. A szívében pedig nincs egyelőre kötekedhetnék. Ezért teljesen higgadtan, természetesen fogadja a nem mindennapi elbeszélést.
Viszont nyugalma egy perc alatt szerte foszlik az arcán, alig észrevehető izzadság nedvesíti be a ráncai mélyét, majd nagy erőfeszítést tesz ezek nyomtalan eltüntetésére.
-Ebben biztosak? Jelenleg egy erdei elf fontos megbeszélést folytat... -csak a másodperc egy tizede az, amíg gondolkodási szünetet vett ki, mégis feltűnik neked- Az nagyon érzékeny téma. Lehet erre küldtek ide egy kémet. Majd utána járok. Le tudná rajzolni?
Tudnak lovagolni?...
* Már szóra nyitotta volna száját magyarázatot fűzve a kérdés szokatlan voltához, de szerelmed teljes nyugodtsággal vágta rá a következő mondat első hangja előtt.
-Természetesen! Végvári vitézek vagyunk. Én magam a könnyűlovasoknál szolgáltam évekig előtte, de Lisbeth is kiválóan megül még egy szilaj paripát is. Természetesen nem most, hiszen ilyen állapotban nem engednék neki semmi megterhelőt.
-Ezt megértem, én sem gondoltam arra, hogy most üljön lóra. De megnyugtató, ugyanis mi is mentünk volna megmenteni magukat, de Braslov alatt majdnem az összes lovasunk meghalt.
Akkor egyelőre az újak kiképzésében számítanánk magára, százados és természetesen pihenjen csak le nyugodtan a neje! Amíg meg nem születik a baba, addig nem kell visszaállnia szolgálatba.
-És hadd kérdezzem meg, hogy a pénzzel hogy lesz? A kieső időre kapunk valamennyit?
-Ezt megbeszélem még a kincstár kezelőjével, de én azon leszek, hogy maradéktalanul kifizetésre kerüljön az összes zsoldjuk. Érezzék jól magukat nálunk és mindjárt kerít maguknak valaki egy tiszti szolgálati házat.
* Gyorsan igyekezett felállni és egy pillanatra sem volt udvariatlan, de szinte menekülve sietett el. Ám hamarosan minden ígéret valóra válik. Ha az egykori álboszorkány elkészíti a képet, egyelőre azért sem jönnek el hozzá zaklatni, viszont gondoskodnak minden kényelmetekről.

Talán első hallásra, bármilyen hihetően is adja elő férjem a dolgokat, mégis kételkedést szülhet, de a parancsnok minden féle érzelem nélkül hallgatja végig. Tapasztalt vén rókával lehet dolgunk, nem von semmit kétségbe, amíg nem lát tisztán.
Azonban mégis meg tudom lepni azzal, amit elmondok neki a város előtti találkozásról a selffel.
Mikor erdei elfet kezd emlegetni, nekem is felszalad a szemöldököm, de aztán kezd derengeni egy halvány gyanú bennem…….
- Látott itt már valaki éjtündét? – kérdezem meg halkan. – Remélem nem valami fontos emberrel tárgyal, mert annak minden bizonnyal veszélyben az élete. – szögezem le sötéten.
Ha igazam van, elhiszem, hogy érzékeny a téma, mert megkérdőjelezi, hogy a katonai vezetés mennyire áll a helyzet magaslatán.
- Nem vagyok egy rajztehetség, de nem hiszem, hogy lehetetlen lenne. – bólintok a rajzolás felvetésére.
A lovagolás témájára Aligátor kimerítő választ ad, így én csak megerősítem egy biccentéssel, ahogy természetesen szó sem lehet róla, hogy most próbáljak nyeregbe szállni.
Innentől aztán kezdenek jófelé haladni a dolgok, úgy néz ki sem a pénzzel, sem a szállással nem lesz gondunk és ez nagy megkönnyebbüléssel tölt el.
De már épp eleget tapasztaltam és tudom, hogy meg kell bíznom az érzékeléseimben, hogy tudjam, a tiszt titkol valamit és nagyon gyorsan távozik is. Később még a lerajzolt self ábrázolásért sem jelentkezik senki.
- Valami nem stimmel kedvesem. – fordulok a férjemhez, bár nem gondolnám, hogy az életünk lenne veszélyben, itt valami más van a háttérben. – Az a self …..és az, hogy erdei elfnek nézték……….biztos, hogy valami fontosat elhallgatnak előttünk.

/Lisbeth/


Új lakotokat berendezve Aligátor nem is nagyon foglalkozik már a kérdéssel. Gyorsan a raktárból szerzett magának új lovagló csizmát és egy nagyon rövid ostort, mely csak jelzés értékű, hogy huszáros feladatokat lát el. Ám ahogy a tükör előtt áll és igazgatja magát, érezheted rajta, hogy különös jelentőséget tulajdonit a dolognak. És teljesen nyugodtan fordul oda hozzád és fonja karját köréd gyöngéden.
-Nem tudhatjuk, de bármiben is sántikál, hamar le fogják buktatni. Már nyomon vannak, hála nekünk. És holnap majd beviszem a rajzodat, hogy megkeressem, kinek kell leadni.
Ha elkapják, felakasztják. Mint egy tolvajt. És minden nap felkeresem, hogy az arcába vigyorogjak, hogy én élek, ő pedig nem.
* Utolsó mondatánál gyakran levitte kissé a hangsúlyt, mintha inkább ott akarná abba hagyni, majd mégis felvitte, hogy tovább folytassa. Igen, a meglátásod helytálló. Benne van a férfiak azon különös képessége, hogy nagyon gyorsan túlteszik érzelmileg magukat a közelmúlt megrázkódtatásain és hamar visszatérnek a hétköznapokba.
És pont ezért tudja, hogy nagyon vigyáznia kéne egy ilyen érzékeny időszakban lévő nővel, hogy miket beszél előtte. De talán megbocsátható neki, amiért a bányából sértettséget és a korábbinál mélyebben gyökerező gyűlöletet hozott magával azzal a fajjal szemben.

Én is elégedetten szemlélem az új egyenruhájában feszítő férjemet, mert nagyon jól áll neki, az a rongy, ami meg eddig szolgálta, jó lesz majd takarításra.
Az is tetszik, ahogy átölelve biztosít róla, hogy a self nem okozhat gondot, mert nekünk hála, majd elkapják, mielőtt még bármilyen kárt okozhatna, de nem tetszik, ahogy olyan hangsúllyal beszél annak lelki kínzásáról, ami nem volt a sajátja.
- Aligátor, drága férjem... - fogom két kezem közé az arcát gyengéden, - mi nem vagyunk olyanok mint ők.......nekünk nincs szükségünk rá, hogy bárkit is megkínozzunk....igaz? - mosolygok rá.
Elmosolyodik és csókot lehel az ajkamra. És halkan mondja.
-Sosem leszünk olyanok. De akit elkapunk közülük, azt régen is fellógattuk. Lássák az emberek, hogy megvédjük a gyengéket tőlük.
Igyekezett úgy tenni, mint aki teljesen visszarázódott és abban igaza volt, hogy Nava is megtapasztalhatta, milyen self külsővel bemenni az emberekhez és barátságukat keresni. Ám mégis ott van a háttérben, hogy az általatok lebuktatottat a maga részéről már most holtan szeretné látni és különös elégtétel lenne ez számára az elmúlt hónapokért.
-De most ne ezzel törődjünk! Tudtat te, hogy a bányában egyetlen jó volt, a meleg fürdő?
Kérdezi, ki nem mondva ezzel is az ügyességemet dicsérve, hiszen oawa elődöm tanitott meg ott a fortélyra.
Továbbra sem tetszett, ahogy beszélt és bár én is gyűlöltem azokat, akik olya sok kegyetlenségben részesítettek minket, azért azt is tudtam, hogy közöttük is voltak akiknek nem volt fekete a szívük.
Erről eszembe jutott az öreg self, akinek tulajdonképpen a szabadságunkat köszönhetjük a nyaklánca miatta. Vajon mi lehet vele?
- Nem, szerelmem! Nem lehet helyes elítélni valakit csak azért mert self. Bár a legtöbb éjtündében egy démon lakozik, de nem mindegyikben. - csóváltam meg a fejem, neheztelően nézve rá.
A hirtelen váltásra kicsit meglepődök.
- Meleg fürdő? - kérdeztem vissza.

/Lisbeth, userrel Skypon egyeztetve/

/A hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./


Aligátor nem akar felizgatni és nem is feszíti tovább a húrt. Homlokodon csókol.
-Rendben! Akkor ha találkozok vele újra, igyekezni fogok elfogni.
* Ám nem véletlenül feszegette a témát.
-Hát... Valakinek meg kell mosnia a hátad.
* És igyekszik levenni rólad a ruhát. Ha hagyod, akkor bizony nem fog sietni, hogy véget érjen a kényeztetésed. És utána az ágyon fekve a babát szeretné majd hallgatni a hasadban. Hiszen hevesebb vágyakkal árthatna neki, ha nem parancsolna magának.
Elégedetté vált Lis mosolya, ahogy engedett a kérésének a férfi, mert tudta, hogy képes hatni rá és ezért tényleg megérdemelte a jutalmat, így csak egy kicsit incselkedett vele, de aztán hagyta magát "legyűrni" a kényeztetés által.
- Most már sokat mocorog. -simította meg Aligátor haját, ahogy a hasán nyugtatta a fejét. - Azt hiszem már nem sokáig akar odabenn maradni a fiad.
-Életem legboldogabb órája lesz, mikor végre kezemben tarthatom.
* És az éjszaka boldogan telik, majd ígéretéhez híven beviszi másnap reggel a rajzodat a városba érkező selfről. Ám furcsa érzés fog el, ahogy dél felé sem jön senki, hogy kérdezősködjön, nyomozgasson.
Ebédnél pedig az ablakban meglátod, ahogy mosolyogva közeledik új házatokhoz férjed.

Talán életünk egyik legboldogabb óráit töltöttük így együtt, de ha nem is, akkor is a legnyugodalmasabbat.
És bár megszoktam, hogy a katonaélet veszélyekkel jár, hiszen én is benne voltam néha a sűrűjében, de azért most nem szívesen engedtem el magam mellől szerelmemet másnap reggel.
Azonban élnünk kellett, visszatérnünk a hétköznapokba.
Furcsa volt, hogy nem kérdezett ezután senki a selfről, ezért gyakran pillantottam ki az ablakon, ám csak délkörül közeledett valaki és az a férjem volt. Láthatóan elég jókedvűen.
- Mi történt? Egész nap nem jött senki! És neked miért van ilyen jókedved? - támadtam le a kérdéseimmel.
-Hát... -mondja huncutul - Braslovba száz gyalogossal mentünk, ha még emlékszel. Szerinted?
Mosolyog rám, hogy kitaláljam, miért érzi kárpótolva magát nagyon sok szenvedésért. Majd hátulról átkarolva a fülem tövét puszilja meg.
-Csak a főztöd jó illata az drágám.
De nem értem, miért késik a nyomozás. Én már kora reggel leadtam az inkvizitor hivatalában a papirt és láthatóan nem voltak elfoglalva különleges okok miatt.
Ha épp dolgoztak volna valamin, amihez minden idejük kellene, akkor megérteném. De ilyennek nyomát sem látom. Nekem is kezd gyanússá válni...
Minden percét élvezem annak, hogy magunkban lehetünk és boldogan simulok a karjaiba, jólesően mosolyogva a szavain.
- Te kis hízelgős!
Azonban kissé lelohad a jókedvem, ahogy megemlíti ezt az inkvizíciós dolgot, mert bár régen volt, azért még élénken él bennem a kezükben töltött idő.
- Inkvizíció? Miért nem a városőrség nyomoz? Nem akarok ezeknek a fanatikusoknak még a közelében sem lenni. - borzongok meg.

/Lisbeth, egyeztetve privátban a userrel/


Aligátor figyelme elterelődik a gyanúsítás célpontjáról. És egyre inkább belemélyednek a részletekbe.
-Ne aggódj! Téged nem bánthatnak. Már nem olyan semmi, mint régen.
A boszorkányüldözőket átszervezték és minden nagyobb városban van legalább egy kiküldött tagjuk. Ráadásul a fekete mágiában ők a legtapasztaltabbak, a parancsnokkal beszélve ő is azt mondták, hogy ezt rájuk bízzák.
Ami engem illet, még nem is érezném jónak, ha újra ember nők tucatjait zárnák börtönbe és vájkálnának a magánéletekben. Jobb az, ha el vannak foglalva az idegen kémekkel.
Most talán lelkesedésüknek hasznát is vennénk. De ehhez rá kellene jönni, hogy miért nem bizsergette meg őket, hogy végre egy újabb ellenséget foghatunk el.
Ráadásul azt hiszem rájöttem, hogy ki is az a lombtünde, akiről nem akartak beszélni nekünk tegnap. Többektől hallottam fél füllel, hogy a királynőről beszéltek.
* Lis persze bízott a férjében, de egyáltalán nem a papokban, akik oly sok szenvedést okoztak neki, így azért egészséges kételkedéssel hallgatta kedvesét.
Aki ugyan próbálta meggyőzni, hogy ezek az inkvizítorok már nem azonosak a régiekkel, de ő maga is gyanakodva feszegette, hogy vajon miért nem tették eddig a dolgukat.
Minden esetre tényleg különös volt, de azonnal felkapta a gyógyító a fejét, ahogy a pletykát meghallotta.
- Az erdei tündék királynője? Itt van? Akkor minden bizonnyal ez az oka a self ittlétének is! De akkor meg még szokatlanabb, hogy senki nem mozdul az ügyben. Mi folyik itt Aligátor? Azt hittem itt végre nyugodtan élhetünk, de kezdek félni.......
-Nos, nem láttam őt magát, de gondolom lehet a két dolognak köze egymáshoz. Hiszen Astelath felesége meghalt a szülésnél. Így logikus és megmagyarázza a titkolózást.
* Ezzel hagyja is a témát, hiszen hamarosan letelik az ebédszünete. Nem siet, hiszen ilyen rangban már nem szólják meg tíz perc késésért. Ám nem akarta felvenni rossz szokásként, hogy a szolgálati időt elblicceli étkezés helyett.
Este pedig egy ezredest mutat be neked haza jövet. És minden előjel nélkül rákérdeznek, hogy szeretnél-e velük tartani a templomba? Istentisztelet lesz és érzed, hogy Aligátort is a felettese vette rá erre. És nem az égiek iránti rajongása miatt érzi időszerűnek.

Az a baj, hogy igazából nem tudunk semmit, csak találgathatunk és én egyelőre nem akarom idegesíteni magam, mert most nyugalomra lenne szüksége a babának.
Nem szeretek egyedül maradni, de tudom, hogy férjemnek milyen fontos a feladata, így csak egy meleg csókkal búcsúztatom.
Mikor megjön és bemutatja a felettesét, udvariasan köszöntöm és megkínálom egy forró teával.
A templomba menetel azonban meglep, eddig Aligátor nem volt az a búzgó hívő. Ám nem akarom, hogy kellemetlensége legyen miatta, így beleegyezem, végül is nem fogok belehalni egy misébe.
Így jó képet vágok hozzá.
Bár nem vagyok szakértője az egyházaknak, de az igen szembetünő igy is, hogy az elemek istenei igen csak bújkálnak a sorok között ezen a szertartáson.
Elég sokszor szóba kerül Ahmest, egy eddig még nem is hallott lény neve. De ez nem lenne a kaotikus vallásban olyan nagy csoda. Ám sokszor beszéltek a papok arról, hogy egyetlen isten.
A hiteltenek kárhoztatása nem olyan meglepő, ám általában egy vándor pap tartja egyedül a hiveknek az áldozat bemutatását és a beszédet. Ám többen is az oltár mögé lépve beszéltek papként a hitről. Az emberek közül pedig sokan hoztak gabonamagot és ez volt az áldozatal.
Ráadásul a lelki fröccs is újszerü, hiszen nem az erélyes életre összpontositottak, hanem a vezeklésre, az áldozat bemutatására. És minden meg lesz majd bocsátva.
Ám mivel nem jártam eddig misékre, ezért nem is vagyok ennél többen biztos. Még csak azt sem lehet biztosan állitani, hogy ez az egész nem-e az elemek istenének egyikéről szólt esetleg csak kizárólag...
Nekem teljesen újszerű "élmény" a templomi mise, ezért nem állíthatom biztosan, hogy valami nem stimmel vele, de mint mindig, most is bízom a megérzéseimbe és a megfigyeléseimbe.
Hallani már azonban hallottam, hogy miként zajlik egy ilyen és itt meg kell állapítanom, hogy nagyon sok furcsaság van. Legfőként ez az áldozati rítus vagy mi, meg, hogy most kell bűnbánatot gyakorolnunk.
Hát most sem nyerte el a tetszésemet a dolog és alig vártam, hogy vége legyen. Reméltem, hogy Aligátor sem akar ebből szokást csinálni.

/Lisbeth/


A szertartás vége felé még különösebb lesz a beszédük. A királynőt jelentik be, de egy szemmel jól láthatóan ember nő lép be és az egy isten kegyét megszerzendő egy fehér galambot áldoz fel az oltáron.
Aligátor beléd karolva nagy megkönnyebbüléssel lépett ki a templomból. Ám nem tudtok olyan gyorsan eltűnni. Sokan érezhetően jobban élvezték és egyikük oda lép hozzátok.
-Remélem máskor is látlak benneteket majd. Nagyon örülök, hogy ilyen jó lovas tisztet kaptunk Ahmesttől. És hogy ilyen jó ember feleségével együtt.
* Az ezredes volt az, aki mögöttetek szólalt meg. És Aligátor gyorsan és kedvesen igyekszik is válaszolni a főnökének, ha nem előzöd meg.
-Nos, a drágám a várandóság miatt nem tudom mennyire lesz erejénél. A rabság és a viszontagságos út nagyon meggyötörte. De igyekszünk majd néha eljönni, ha egészsége engedi.
Az egész nagyon furcsa, de a legfurcsább, hogy mikor már azt hiszem megjelenik a királynő, egy idegen lép be, ráadásul madarat áldozott a TEMPLOMBAN!
- Mi folyik itt Aligátor? - súgom oda páromnak, mert látom, hogy sokan milyen áhítattal vannak és már éppen eléggé tudom, mennyire fontos az óvatosság.
Alig várom, hogy kint legyünk és megbeszéljük, de akkor meg férjem felettese csap le ránk.
Érzem, hogy szerelmem is ideges, de azért amennyire csak tud udvarias és igen megfontolt választ ad.
- Ki volt az a........hölgy, aki a galambot áldozta és ki az a...Ahmest? - kérdezem nyugalmat erőltetve magamra, mint aki csak csupán kíváncsi. - És igen, nagyon megviseltek a dolgok, már a sülésre koncentrálok. - bólogatok férjem szavaira.
-Ő Valora Moor, Észak Királynője. Vagyis a városunké. Ahmest első követője és az egyház megalapítója. Az az egész célja, hogy a pogányokat rákényszerítsük a rendre. Fegyelmet és szabályokat hirdet, amivel úgy gondolom, csak egyet érthetünk.
Gondolom ti is tapasztaltátok, hogy milyen káoszt okozott a régi vallás. Tudom, hogy újszerű nektek még, de higgyétek el, hogy hamarosan látni fogjátok, hogy ez a hit nem összekuszálja a fejekben a dolgokat, hanem katonásra igazítja.
* Ha nincs több kérdésetek, akkor jó kívánságait fejezi ki a születendő fiatokhoz -úgy tűnik már a nemét is elfecsegte férjed- és elbúcsúzik illedelmesen. És végre a tömegben beszélgethettek haza felé menet.
-Úgy tűnik mégsem az erdeiek uralkodójáról beszélgettek a barakk előtt. De nagyon különös ez az új egyház. Nem főpapnőnek, hanem királynőnek hívják a vezetőjét?

Egyszerűen elképesztő dolgokat mond a katonatiszt, de már rég megtanultam uralkodni az arcvonásaimon, így csak egy halvány mosollyal hallgatom, miközben a belsőmben igen csak kavarognak a gondolatok. Sosem voltam egy vallás híve sem, főleg nem egy olyané, ami ennyire erőszakos és elvárja mindenkitől, hogy benne higyjen. Őszintén örültem, mikor végre elment és végre Aligátorral is tudtam beszélni, miközben erősen húztam hazafelé.
- Igen, ez felettébb különös és egyben hátborzongató is. HOgy nézheti ezt tétlenül a király? Szerelmem itt valami nagyon nem stimmel és kezd nagyon rossz érzésem lenni. Én nem kedvelem ezt a vallást, de láthatóan sokan el vannak telve vele és a felettesed is elvárja, hogy eljárj, eljárjunk ide. Nem szegülhetsz nyíltan szembe vele, mert akkor........talán tovább kéne mennünk? - bizonytalanodom el, mert eddig jók voltak a megérzéseim, de ilyen közel a baba születéséhez adjuk fel a végre megtalált kényelmes életet?
Férjem elengedi a kezem és inkább hátam mögött átnyúlva a másik oldali kezemet megfogva közelebb húz és gyanakodva körbe néz, hogy ki hallhatta vajon, hogy nem rajongok a vallásért. Láthatóan ő sem, viszont ahogy engem, úgy őt is idegesíti, hogy itt nem lehet bármiről beszélgetni más füle hallatára. Lehet nem csak az ezredese az, aki ennyire hisz.
-Ha igazam van, akkor a katonák között nagyon sokan vannak, akik eljárnak ide. És lehet jobb hely, mint a kocsma... -hangját sokat mondóan elhúzza a végére - De azért nem mindig csak ide fogunk jönni. Igérem, hogy azt is lelkesen fogom látogatni.
Lassan hazaérünk, ahol már alig várja a vacsorát.
Valamiért rossz érzés fog el, hiába vagyok szerelmem karjaiban szinte. Nem akarom, hogy ide járjon, még akkor sem, ha szinte kötelezően elvárják tőle.
- Nem tudom megmagyarázni, de érzek valami .....- habozok, hogy miként mondjam el, de Aligátor már épp eléggé ismer, hogy tudja, vannak különös dolgaim, - rosszat, tudom, hogy nem kerülheted el, hogy ide gyere, de arra kérlek légy óvatos és inkább azzal töltsd az időt, hogy figyelj.
Azt hittem már vége a megpróbáltatásainknak, de úgy látszik még jobb, ha nem engedjük el magunkat.
- A selfről hallottál valamit? - jut eszembe, miközben felszolgálom neki az ebédet.

/Lisbeth/


Aligátor arca csak akkor enged ki a kőnél is mozdulatlanabb feszültségből, mikor becsukja mögöttetek az ajtót. És végre leülhet újra enni. Közben pedig megrázza a fejét.
-Nem. Különös egy eset. A ősi vallás követői már rég utána jártak volna és ha a városban megtalálják, akkor addig nem nyugszanak, míg szabad lábon azt tehet, amit akar.
Nagy veszélyt jelent ránk nézve, ha egy szabotőr nyugodtan dolgozhat. Elmondhatja a társainak, hogy hány katona van itt. Hogyan szoktuk az őrséget megszervezni? Megrongálhatja a védelmi épületeket...
* Amikor az ősi vallást említi, hangjából az érződik ki, hogy szíve szerint inkább megmaradna annak a fekete bárányának, mint hogy galambok vérével mossa fehérre magát az új hívőjeként. Igaz, szeretett is rossz lenni.
-Talán nekünk is nyomoznunk kellene.
Lis is leül vele szemben és töprengve hallgatja, miközben kanalazza a levest. Neki az előző vallással sem kellett törődnie, egészen míg az inkvizíció el nem kapta, így jó tapasztalatai nincsenek, de elhiszi Aligátornak, ha mondja.
- Ha itt van egy self, akkor lehet, hogy támadásra készülnek és én nem akarok megint rabszolga lenni. A fiunk szabad lesz és ha kell ezért elmegyek a világ végére, vagy elvágom a torkát is bármelyik éjtündének és......nem csak neki. - mondja a gyógyító elszánt tekintettel.
- Hát én megpróbálhatok a piacon és a szomszédoktól kérdezősködni.......
A férfi elégedetten elmosolyodik az elszánt szavakon. Ezt a Lisbethet vette el annak idején -pár hónapja- még Nini-Wellben. És nem kételkedik benne, hogy nem csak az orkoknak okozol kellemetlen perceket, de a zevadariaknak is jobb nem összeakadni és felbosszantani téged.
-Elég logikus. Senki nem számítana támadásra egy ekkora helyőrség ellen. Jobb lesz utána néznem, hogy esetleg meglazult-e valahol a fegyelem az őrség alatt.
De még sosem láttam inkvizítort egyházi összejövetelen. Bár nem sokat láttam a régi egyházból sem, de valahogy úgy tűnik nekem, mintha itt minden összeérne.
Vagy csak túlzottan bele merültünk a témába és megviselte az idegeinket a kényszermunka...
* Igyekezett megőrizni ép elméjét. Hiszen lassan már szinte mindenkit gyanúsnak kezdetek el látni. És ő is nehéz szívvel adná fel azt az illúziót, hogy rendeződni kezdenek a dolgok.

Meg tudom érteni férjem dilemmáját, hiszen én is boldog voltam, hogy révbe értünk és megállapodni látszottunk, legalább addig, míg a fiunk meg nem születik. Nehéz szívvel vennék újra vándorbotot, de ha kell megteszem.
- Az a self ott volt és nem képzeltük! - ingatom meg a fejem. - És nekem akkor is furcsa, hogy senkit nem izgat láthatóan a dolog rajtunk kívül. Más városban már hajtóvadászatot indítottak volna, itt meg szóba sem hozzák. Lehet, hogy óvatosak vagyunk, de ezért vagyunk még életben. - simítottam meg a kezét az asztalon. - Minden esetre légy te is nagyon óvatos, de tartsd nyitva a füled.
Aligátor este nem bújik a hasamhoz, hanem alvás előtt a hátán feküdve a plafont bámulva gondolkodik. Nem nehéz kitalálni, hogy min. Nem olyan régen jöttünk, de igyekszik visszaemlékezni mindenre ahol hiányosságot vett észre.
Eddig ez nem volt fontos, hiszen a vár bevehetetlen. Jól megépitett falakkal. És egy mocsárra épült, amit máig nem csapoltak le sok helyen. Nehéz ostromtornyok elsüllyednének könnyen. A kövek birják elég sokáig a hajitógépeket.
-Az elf! -vágja rá a már eloltott gyertya sötétjében- Láttuk az éjtündét ide jönni, ebben igazad van. De a parancsnok is biztosan állitotta nekünk a kaszárnyában első nap, hogy egy elf van itt tárgyalni.
Ki kell deriteni, hogy mit akarnak. Braslov azért esett el, mert a levélrágók összebeszéltek az orkokkal és elhivták a katonáikat a védelemből. Ha ők nem árulnak el, akkor a város még mindig a mi kezünkben lenne.
Én sem tudok aludni, így nem ér váratlanul, amikor Aligátor szinte felkiállt mellettem, hiszen az én agyam is a történteken jár.
- Nem hiszem, hogy erdeiek is lennének itt, azok már rág felismerték volna a selfeket, vagy miattuk lenne itt az éjtünde? - kezd kissé zavaros lenni a dolog. - Szerelmem, tudod, hogy nem félek általában, de a gyermekünk miatt nem akarok most valami harci gócpontba kerülni. Jobb, ha minél előbb kiderítjük mi folyik itt és ha kell tovább megyünk. Ígérd meg, hogy nem kockáztatunk. - könyökölök fel és nézek rá.

/Lisbeth/


Nyomasztó gondolatokkal nyom el titeket az álom. Már az sem sok mindenkit hagyna nyugodtan, hogy az ellenség a városban jár-kel. Ám az ezredes épp úgy nem forszírozta tovább a dolgot, mint az inkvizítor. És amíg ez nem rendeződik, még belegondolni is fárasztó, hogy ki kell derítenetek utána a Kegyelmes Isten egyházának szándékait. És mit is jelent az, hogy királynőnek hívatja magát?
Másnap szétváltok és te a megbeszéltek szerint kutatsz tovább. Míg kedvesed nem fogja vissza az új lovasságot. A kaszárnyából kilovagolva körbe masíroznak a városban és fel sem tűnik senkinek, hogy feltérképezi immáron tudatosan Észak-Bivalyt. Majd visszatérve oda ment az ütihez (ügyeletes tiszt).
-Ide tudnád adni a falvak felé menő járőrök tervét? Egy kisebb csapatot kiküldenék, hogy szokják a feszültséget.
-Mindjárt hozom. -ezzel hamarosan egy térképpel és pár papírral jött vissza- A távolabbi falvak elég ritkásan vannak bevédve. Oda nyugodtan küldhetsz embert. Ezen a mocsáron vezet egy kanyargós út, az jó feladat lesz nekik megtalálni.
-Nem küldeném őket még ennyire nehéz terepre. Jobb lesz erre, a sűrűbb falvak felé kerülni és ott is szétnézni. És gyorsabban vissza fognak térni.
-Rád bízom. De ne feled, hogy ők eddig is végvári vitézek voltak! Az alapokkal a lónál is tisztában vannak, csak eddig főleg gyalogosként teljesítettek szolgálatot. Kevés a ló és a lovas harcmodor gyakorlása az ilyen fél nap-egy nap volt egy esztendőben. Leginkább a körletben alapozás gyakorlása.
* Aligátor megértően bólintott. Ennyi emberre ötszáz ló, amennyi legjobb esetben elfér az istállóban az nem is engedte meg, hogy mindenki becsülettel gyakorolja ezt a harcmodort. Ám már ki is találta közben, hogyan fogja nem csak az embereit, de a többi járőrt is ellenőrizni.
-Vigyél a századból tizenegy embert magaddal és be kell járjátok ezt az utat. Ha visszaértek, akkor jelentkeztek nálam pihenő előtt és beszámoltok arról, hány gyalogos járőr csapatunkkal találkoztatok az úton!
* Mosolyogva engedte el őket és tért vissza ebédelni hozzád. Te eközben a szomszédoknál nem jutottál semmire. Még csak azt sem értették, hogy mit akarsz az erdeiektől meg selfekkel. Ám a piacon megpillantod hirtelen ugyan azt az alakot. A ruhája is még ugyan az van rajta. Döntened kell, hogy követed-e és majd csak este találkozol pároddal vagy visszamész és összeütsz neki még gyorsan valami ebédet?

Tudom, hogy most már rajtunk múlik, hogy kiderítsük mi van ebben a városban és miért sétafikálnak itt selfek úgy, hogy ez senkit nem érdekel.
Vagyis én inkább csak azért szeretném tudni, hogy még időben elmehessünk innen, ha ez bármilyen veszélyt jelent ránk.
Persze nem mehetek csőstől a házban, a szomszédok figyelmét nem akarom felkelteni, így viszont semmit nem tudok meg tőlük. Szerintem azt sem tudják, hogy néz ki egy éjtünde valójában.
A piac maradt az utolsó reményem, ahol váratlanul meglátom a köpenyes selfet. Egy árus mögé húzódom, hogy ne vegyen észre, aztán eldöntöm, hogy követni fogom óvatosan, hiszen ha elveszítem szem elől, akkor már lehet sosem tudom meg hol húzza meg magát. Így meg konkrétan megmondhatom a katonáknak hol találják. Talán így végre pontot tehetünk az ügyre.
Ahogy követem a sötét elfet a tömegben a nagy pocakom ellenére is könnyen el tudok rejtőzni. Hiszen minden felé nyüzsgés van és nem te lógok igazából ki. Ám ahová megy, nem igy képzeltem volna el a rejtekyhelyét.
Katonáktól erősen védett kastély, ahol még be sem mehetek tiszt feleségeként sem.
Szerencsére nem megy messzire, így nem okoz gondot, hogy kövessem, ám az, hogy a főpapnő, vagyis, ahogy itt hívják "királynő" palotájába megy be, álmomban sem gondoltam volna!
Meg sem kísérlek utána menni, amikor elsétál - minden kérdés nélkül - az őrök mellett, akik láthatóan nem most látják először. Azt sem nehéz kideríteni, kinek a rezidenciája ez.
Hát ha eddig furcsák voltak itt a dolgok, akkor ez most nem is tudom micsoda.
Minden esetre sietek vissza, hogy elmondjam a hírt Aligátornak.

/Lisbeth, userrel Skypon egyeztetve/


A századosnak vissza kellett mennie éhes hassal a fiatalokat kiképezni, mire hazaértél. Hamarabb elröpült az idő, mint számítottad. És egész estig nem is jön haza. Az ablakban nem látsz semmi gyanúsat. De amikor belé és megfogja a két kezedet, rögtön érzed a szeszt a leheletébe és a kis késésre ez magyarázat is.
-Gyere! -húz az ágy felé.
* Ha engedsz, akkor ezúttal nem vágyai miatt viselkedik így, már vagy két hónapja a bányában elkezdve megtartóztatja a gömbölyű pocakod miatt magát. Hanem csak maga mellé akar ültetni.
-Azt hiszem most érkezett el az idő, hogy döntsünk. A Jövőnkről.
Beszélgettem egy kicsit jobban a tiszttársakkal. Astelath királyt gyengének tartják és hűséggel inkább Moor királynőnek tartoznak.
Az őrség fegyelmezett, szigorúan is veszik úgy látom, hogy támadás esetén ne érje őket semmi készületlenül. És azt hiszem még mindig a fővárosból érkezik a zsoldunk. De ha itt maradunk, könnyen egy lázadás közepén találhatjuk magunkat.
* Izgatott volt Lis, amikor hazaért, de csalódottan látta, hogy férje már visszament és nem várta meg, így estig ki kell bírnia a hírrel. Ám mikor hazaér Aligátor, akkor rögtön megérzi rajta az ital jellegzetes szagát, amitől elhúzza a száját: sosem bírta az ittas embereket és az terhességével együtt csak fokozódott. És kedvese nagyon jól tudta ezt, így a gyógyító egyelőre meg akarta várni a magyarázatot.
Hagyta magát lehúzni az ágyra, és kis idő múlva tudta, hogy jó ötlet volt, nem letámadni Aligátort az italozás miatt, mert így szerzett valószínűleg híreket.
- Igen, döntenünk kell, főleg, hogy megtaláltam a selfünket és nem fogod elhinni hol húzta meg magát. - nézett Lis a férjére. - A főpapnő palotájába!
* Aligátor nem tudott mégsem az ágyon ülni tovább. Felpattant és a hangja is felcsattant.
-A királynő!? Akkor... -hangja bizonytalanul elhalkult, de második átgondolásra is úgy érezte, hogy ki kell mondania, mert nincs más magyarázat- Akkor ezek szerint ezek a szektások az éjtündéktől kértek segítséget, hogy a trónbitorlónak legyen esélye. Ha ez tényleg így van, csak idő kérdése, hogy őket is átverjék és lerohanják Észak-Bivalyt, mindenkit rabszolgának elhurcolva, aki túléli a mészárlást.
Nem gondolhatják ők sem komolyan, hogy sokáig tudnák tartani magukat, ha árulásukról tudomást szerez a király. A pénzcsapokat elzárnák, a zsoldosok dezertálnának, az orkok és a saját fajtársaik közzé szorulnának.
Most döntsd el, hogy akarsz-e itt maradni a szülésig, mert különben hozom az istállóból a lovamat pokróccal és összeszedünk mindent, amit csak tudunk. És még ma éjjel kilovaglunk erről a démonok által megszállta helyről...

Kezd összeállni a kép, ahogy szépen összerakjuk a megszerzett információ morzsákat és teljes mértékben igazat kell adnom Aligátornak, amikor kimondja, hogy minden valószínűség szerint az önmagát királynőnek kikiáltott főpapnő összeszűrte a levet a selfekkel.
Egy hangyányi esélyt sem akarok annak adni, hogy újból rabságba essünk és gyermekemet sem szeretném semmilyen veszélynek kitenni, ha már sikerült kimenekülnünk az éjelfek karmaiból.
- Bár úgy gondolom hamarosan eljön az időm, de arra szavazok induljunk útnak. Itt nem érezném biztonságba magam és mivel ismerjük a titkukat, talán veszélybe is kerülnénk. - fogom meg férjem kezét és szorítom meg bátorítóan.
-Rendben! Én is igy gondoltam. Már a hitük sem tetszett nekem, de ez az ellenség kezére játszás végleg becsukta nálam a kaput. Te szedd össze gyorsan a dolgainkat! Csak azokat hozzuk, amik a kapuk őreinek nem lesz feltünő! Főző edényeket meg ilyenek nem kellenek. Majd szerzünk újakat.
Addig én hozom a pajtásomat és reggel már jó lenne messze járni. Össznépihez megyünk, ott úgy is elég annyit mondanunk, hogy segitettünk visszafoglalni. Ha egy picuri szerencsénk lesz, nem jelentették le, hogy a hadifogságból megkerültünk és ott is elő tudunk állni ezzel a történettel.
Ezzel elrohan. Valószínűleg nem mer egy másikat kérni nekem is, nehogy feltünő legyen valakinek. Egy hátassal kell boldogulnunk, de az jó minőségü csatamén lesz.
Tudtam, hogy mindig számíthatok az én drága párom meglátásaiban és felkészültségében, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Egyre jobban kiegészítjük egymást és hol ő, hol én oldom meg az elénk toppanó nehézségeket.
Most sem csalódom benne, hiszen máris tettre kész és meg is van a terve, merre menjünk és ott mihez kezdjünk, így én csak felragyogó szemekkel bólintok.
- Jobb lesz azért alkonyatkor elindulni, majd azt mondjuk az őröknek, hogy kicsit kiszellőztetjük a fejünket, kell a rabság után a szabadság egy kicsit. Mire megjössz a lóval készen foglak várni. - csókolom meg búcsúzóul.
És ahogy elmegy tényleg csak a legszükségesebbeket pakolom egy kis zsákba, de a gyógynövényeimet, italaimat és szereimet gondosan a ruhámba rejtem, egy kis tőrrel együtt.

/Lisbeth, userrel egyeztetve/


A lemenő Nap fényében ügettek a lassan elalvó város utcáin egyetlen lovatokon. És amikor a kapuhoz értek, a férjed kellő határozottsággal közelíti meg az őröket.
-Kimegyünk kicsit levegőzni. Romantikus lovaglás a Hold fényében. Nem is kell ennél több.
* A katonatársak hamar utat engednek nektek és nem is kérdezősködnek, hogy miért egy nyolcadik-kilencedik hónapban járó nővel akar ő romantikázni. És hogy miért eggyel, hiszen az a súly alatt egyre jobban fárad.
Ahogy számított rá Lis, az őrök férfi szolidaritásból és katonatársukra való tekintettel nem nagyon akadékoskodtak, hogy miért akarnak kimenni a városból, sőt nagyon arra sem voltak tekintettel, hogy milyen sok holmit visznek ehhez.
Azért végig szorította a zsebében a kábítóport tartalmazó fiolát, mert ugyan megölni nem akart senkit, de azt sem szerette volna, ha valaki az útjukba áll.
- Maradjunk az út mellett, de azért menjünk le róla, nem akarom, hogy bárki is meglásson minket. - mondta férjének, miután már elvesztették szem elől a város kapuját és némileg engedett szívén a nyomás.
-Akkor érdemesebb inkább már átvágni a kis utakon a falvak között és azokon megkerülni a forgalmasabb főutat. De az első karaván megállót még szeretném elérni. -hátra fordul- Ott vételezünk egy lovat neked is.
* Rajtad múlik, hogy mit reagálsz erre. Inkább az újabb hátas beszerzését hagynád a kerülő utakon, előbb oda jussatok el? Vagy egyáltalán ne hívjátok fel magatokra a figyelmet lovak elrekvirálásával?

Mivel pénzünk nincs, így lovat csak erőszakkal vehetnénk magunkhoz és ez azzal jár, hogy megjegyeznek minket. Lehet, hogy nem veszi senki a fáradtságot, hogy egy nem régen előkerült katonát és feleségét üldözzék, de ha igen, mert valamire rájöttünk, akkor jobb, ha senki nem tudja merre járunk.
- Én inkább kockáztatnám, hogy lassabban haladjunk egy lóval, de kerüljük a figyelő tekinteteket. - ráztam meg ellenkezve a fejem és reméltem Aligátor belátja, hogy jobb lenne ez a megoldás.
-Ahogy akarod, Drágám!
Aligátor valószínűleg nem is gondolta volna, hogy ilyesmi mardos belül engem. Már azt hihette ő is megszokta, hogy a katonaság nevével épp úgy vissza lehet élni, mint a fegyverrel. És hogy nem olyan ritka dolog, hogy egy szolgálati ló csak úgy elveszik. És nem ritkán egy újat vesznek elismervényre. Amit majd a kincstár törleszt.
Azonban tudta jól, hogy a megérzéseimre jobb hallgatni, ezért az első falu után máris letért a hadak útjáról és inkább a csendesebb községek közötti düllőkön haladva mentünk tovább, ám a csatamén egyre jobban fáradt és az éjszaka közepén meg kellett állnunk pihenni.
Bólintok a belegyezésére, bár tudom, hogy így hosszabb utunk lesz, de most békés útra vágyom, nincs szükség arra, hogy lóhalálában rohanjunk a vakvilágba.
Nem vagyok nagy lovas, de persze azt én is érzem, hogy Aligátor lova egyre lassabban lépked és nem is szeretném, ha véglegesen kimerülne.
- Ott van egy kis lapályosabb rész, ott megpihenhetnénk, talán még tüzet is gyújthatnánk, nem látszana messzire. - mutattam meg férjemnek mire gondolok, aztán ha nincs ellenvetése és odalépteti a lovat, azonnal le is szállok, hogy szegény pára is pihenhessen.

//Kockadobás: Hatos
1 és 2 -ránk találnak
3-6-ig -az este békésen telik el//

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

/Lisbeth, userrel Skypon egyeztetve/


A pár lassan letáborozik a fagyos téli hidegben. És jól jött most, hogy Aligátor elkérte a lópokrócot a paripával együtt. A nagy darab kissé melegebb ruha alatt húz magához és összekuporodtok, amíg a tűz nem melegszik kicsikét. És lassan idejét látnátok álomra szenderülni, pedig nagyon nehéz aludni, amikor az ember keze reszket még a takaró alatt is.
-Jó estét! Segíthetünk?
* Egy fiatal kadét társaság lépked felétek, akiknek a kezében különböző általad nem ismert fém eszközök vannak. Kicsik és kerekek, leginkább ennyit veszel ki belőle. Meg néhány egyenes rúd úgy keresztezi a kört, mint a kaloda a kezeidet.
Sok mindent kibírtak már együtt és egy kis hideg nem lehet akadály......Legalábbis ezt gondolja Lis egészen addig, míg már reszketni nem kezd a pokróc alatt és csak férje teste ad némi meleget és megnyugvást. Nem rakhatnak nagyobb tüzet mert azzal csak felhívnák magukra a figyelmet, így beletörődik, hogy valószínűleg egy szemhunyást sem fog aludni egész éjjel.
Didergéséből egy fiatalos férfi hang riasztja fel és rájön, hogy nagy habár követtek el, mert nem figyeltek a környezetükre.
- Nem hiszem, tiszt úr! - veszi fel a legártatlanabb mosolyát, de felkészül reszkető kezével, hogy olyan port dob a tűzbe, mely elvakít mindenkit, míg elfuthatnak.
Nem kerülik el a szokatlan tárgyak a figyelmét, de egyelőre nem tudja hová tenni. - A városba tartunk és tartottunk egy kis pihenőt. - magyarázza.
-Hölgyem! Kötelességünknek érezzük szólni, hogy az emberi test három óra alatt kihűl a szabadban, ha azt látjuk, hogy befagyott a jég a vízen.
-És akkor maguk miért nem hűltek ki?
-Mert mi mozgunk.
-És maguknál ha elindul a bagázs, akkor nem néznek se jobbra, se bakra? Attól még látja maga is, hogy megfagyott a víz, de nem attól hűl ki. Ügye?
-Nem százados, de egy katona sosem fázik, csak érzékeli a hideget.
* A csapat szóvivője egyre jobban belebonyolódott Aligátor mondataiba és nem tudni, hogy sikerül-e a végén oda kilyukadni, ahová a lovas katona szeretné.
Csak abban az esetben folytatódik így a párbeszéd, ha még tud eléggé koncentrálni az átfázott férfi:
-Nem azért fagy meg a civil, mert látja vagy nem látja a befagyott tavat, hanem HA A HŐMÉRSÉKLET OLYAN ALACSONYRA ESIK, HOGY A VÍZ MEGFAGY, legyen az bárhol, akár a domb túloldalán is, AKKOR A SZABADBAN LÉVŐ NEM MOZGÓ EMBEREK ÉLETVESZÉLYBEN VANNAK MINDEN EGYÉB SEGÍTSÉG NÉLKÜL.
Ilyenkor tüzet gyújtunk vagy nem állunk meg, hanem menetelünk tovább. Elkérhetném a térképet?
-Igen is, százados úr! -nyújtja át.
-Hogy is tévedtek el maguk és kerültek ide? Mit mér ez az eszköz?
-A szélességi kört.
-És mit akarnak csinálni a szélességi körrel?
-Arra gondoltuk, hogy tudjuk a térképről Észak-Bivaly szélességi körét és ha egyenesen megyünk, akkor valahol metszeni fogjuk azt a hosszúsági kört...
-Állj, állj állj! Nem azért kérdezem, mert nem tudom. Csak hol követték el a hibát? Mert maguk kaptak egy eszközt, ami használhatatlan a párja nélkül, ha nem tudom leolvasni a hosszúsági kört.
Maguk elindulnak egyenesen -int a keleti irányba- és reggelig minimum szorgosan gyalogolhatnak, mire rájönnek, hogy már rég elmentek Bivaly mellett. Mert az egy erdőben csak annyi, hogy átgyalogol rajta és ha száz méterre megy el a keresett háztól, akkor is simán elvéti.
Meg kell tanulniuk térképről olvasni. A táj jellegzetes pontjait keresem A MAGASLATOKRÓL, mert azok messziről is jól látszanak és azok alapján tudok tájékozódni.
Nem egy lapályban bolyongani térkép olvasási terepgyakorlaton. Értem?


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Aligátor bele zavarodik, mert félig átfagyva már nem tud oda figyelni. Csak jól ismert katonaságban használt közhelyekkel igyekszik kérdezgetni és a fiatal tiszt-jelölt egyre távolibb okosságokkal próbálja kitalálni, mire is gondol a férjed
4-6-ig -A lovassági katona már nem egyszer nézett szembe dermesztő hideggel és a kihűlés kezdődő tünetei ellenére is tántorítatlanul halad a beszélgetés abba az irányba, hogy húzzanak a dombok tetejére, ne a mocsár partján okoskodjanak egy tiszt párral./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5