/Fiatal hév/


A tél egyre hidegebb Yrch falujában és Hramannak egyéb problémái is akadnak. Bár a szörnyek idén kevésbé veszélyeztetik a közösségüket, ám érezhetően mozgásban van valami.
A törzsfő már egy ideje figyeli az egyik jó reménységű harcosát, nem rég költözött be -sokakkal együtt- a családjával. Ám különösen néznek rá az utóbbi időben a falu harcosai. És körül lengi valami furcsa valami gyanús, mikor velük beszélgetni látja. Nincs elég élettapasztalata, hogy felismerje azt, hogy mi is ez, csupán érzi a készülődés szelét.

Soha nem akart főnök lenni, sosem akarta egy egész törzs gondjait a vállára venni, hiszen szerette a szabad életet, a vadászatot, az erdő magányát. És most mégis nyakig ült a gondokba, volt, hogy a harcosai között kellett rendet tennie, volt, hogy családok között, ott volt a hiányzó, a mészárlásban elesett férfiak pótlásának gondja, a télre való felkészülés problémája. Ezt az utóbbit talán már sikerült nagyjából letudnia, az asszonyok elég növényt gyűjtöttek, a vadászok elég húst zsákmányoltak, hogy átvészeljék a telet, ami már most  is megmutatja a foga fehérjét.
Hraman azonban mindig bízott az ösztöneiben, amik most mégis valamit jeleztek neki a látszólagos béke és nyugalom ellenére.
Figyelme az egyik jóképességű, újonnan betelepülő harcosra terelődött, aki családjával együtt növelte a falu foghíjas létszámát és ennek igazán örült a fiatal törzsfő, azonban valami zavarja vele kapcsolatban. Furcsa érzések nyomasztják, mikor beszélgetni látja a legényt a többi harcosával.
Nem tudná szavakba foglalni m zavarja, ezért tenni sem tud ellene, csak várni tud és ettől ideges. Nem tud felkészülni, ha nem tudja honnan jön a baj és neki nem csak magára kell gondolnia, egy egész falu sorsa függhet döntésétől.
Pár napja már aludni sem képes rendesen, rosszkedve nőttön nő, talán fel kéne keresnie a sámánt?

Hraman napjai egyre rosszabb hangulatban telnek és bár tudja, hogy kivel lehet probléma, de nem tud vele mit kezdeni. Már hosszú ideje a sámán felkeresését fontolgatja, mikor az ifjú titán, Lorenfen két másik fiatallal elé áll és megszólítják.
-Főnök! Szegények vagyunk és éhezünk. A fegyvereink meg vacakok. El akarunk menni portyára, hogy új vagyonra tegyünk szert.
*Még sosem szembesült ezzel a problémával, mikor a nyughatatlan harcosai az emberek peremvidéke felé akar menni csapatostúl. Egyszerű vadászként már megélte és talán még volt is páron, ám egészen más az, mikor egyik nap mondják neked a faluban, hogy lehet menni meg gyere és egészen más az, mikor törzsfőként előre kell látnod az eseményeket.
Korábban talán nem is figyelt volna ilyen apró jelekre, amik a szervezkedést előre vetítik. Elég volt az, hogy a hírt idejében meghallotta és eldönthette, hogy részt vesz-e vagy sem rajta.

Végül Hraman ne jut el a sámánhoz az ifjú harcossal kapcsolatos kérdéseivel, mert a történések elébe vágnak és maga a probléma forrása keresi fel, ráadásul másik két fiatal vadász is elkísérte.
Ez már előre jelezte a törzsfőnek, hogy bizony nem csalták meg ösztönei, Lorenfel ezt a beszélgetést már előkészítette és támogatói is vannak.
Hraman sem volt olyan rég ebben a korban, hogy ne emlékezzen rá, hogy voltak a törzs életében is ilyen időszakok, amikor le-lecsaptak a terültük szélén élő emberi településekre, bár ő maga a higgadtabbak közé tartozott, nem forrt egyfolytában a vére, de arra is emlékezett, hogy nem mindig sültek el jól a dolgok és most nekik egyáltalán nem hiányzik, hogy egyrészt harcosokat veszítsenek, másrészt magukra vonják az emberek haragját, ha megtudják melyik törzs támadta meg őket.
- Lehet, hogy szegények vagyunk, de nem éhezünk Lorenfel. – nézett szigorúan az előtte állóra. – Elég prémünk is van, hogy azokért jobb minőségű fegyvereket szerezzünk. Veszélyes most portyára indulni, így is kevesen vagyunk.
Nem felejtette el még azt a lovagot sem, akivel vállt vállnak vetve küzdött a sötét elfek ellen.
- Az emberek nem az ellenségeink.

Az ifjú harcos nem azért vesződött ennyit a szervezéssel, hogy a vezetője lefújja. Bár nagyon úgy tűnik, hogy tényleg vesződött és Hraman tényleg le akarja fújni. Ám még csak a beszélgetések elején tartanak.
-Könnyű neked, aki már az élre jutott és megkap mindent! De mi nyomorgunk és néz körbe mennyi koldus országa lettünk! Ezt akarod, vezér? Hogy mindenkinek jó legyen és ne legyen konfliktus? Csak épp mi szegényedjünk el! Ez gondolom nagyon megfelelne az embereknek. És neked is, akinek nincsenek gondjai.
Hát ezért mentetted meg a néped a sötét elfektől, hogy utána biztonságra utazva megtartsd a hatalmadat a mi kárunkra?
*Egyre inkább ideges volt és hadonászott. És néha egy-egy lépést előre tett a törzsfőnök felé.

Bár jobban oda figyelt volna arra, hogy miket beszélnek egymás közt az ifjú harcosok! Most azonban döbbenten szembesül azzal, hogy bizony hiába minden erőfeszítése, ezt nem mindenki ismeri el, vagy csak a szokásos tüzes kamasz vér az, ami ezt a fiút hajtja, hogy szembeszálljon a vezérével. A baj az, hogy az itt-ott felvillanó tekinteteket látva a srác nincs egyedül.
Viszont Hraman-nak is vannak tűréshatárai. Míg a heveskedés elmegy addig a szintig, hogy Lorenfel akcióba akarjon indulni, az már nem ebbe a kategóriába tartozik, mikor a fiú jóformán árulással és hatalomvággyal vádolja. Ha ez távol is áll tőle, nem egy ilyen nyikhajjal fogja megvitatni!
Higgadtan – amit nagyon nehéz eljátszania – kivárja a megfelelő pillanatot, aztán egy hirtelen mozdulattal úgy vágja állon az előtte hadonászó ifjút, hogy az remélhetőleg jó pár métert repül, mielőtt feltörli a homokot a falu főterén.
- Hraman vagyok a törzsfőnök te csimasz! Ha ezt most kihívásnak vettem volna, akkor már nem élnél! Mindenki tudja, hogy ugyan úgy élek, mint más, se több, se kevesebb nem kerül az asztalomra. Az emberek meg nem az ellenségeink, nem olyan rég még vállvetve küzdöttünk velük a sötét elfek ellen, ezt minden régi harcos tudja! Ha ellenséget akarsz, keress sötét elfet, vagy ……..hívj ki tisztességesen és ne vádaskodj! – kiáltja most már villámló szemekkel, kihúzva magát, keze széles szablyáján nyugodva.

Az ifjú harcos feldühödik Hraman reakcióján, és a dolgok kezdenek elfajulni. A törzsfőnök most még sikeresen elkerülte a másik fenyegetőző közeledését, és talán földön is kötött volna ki a fajtársa, de a két mellette álló legény elkapta a kezénél fogva, mikor egyensúlyát keresve hátra tántorodott. És ezzel végleg el is dőlt a vita kimenetele.
-Ezzel megalázol, vezér! Ehhez nincs jogod, nem nézhetsz minket eszközöknek! -kiabálta és bár a címvédő keze a kardján volt, amaz egy tőrt rántott elő csak.
*A keze meglendült és úgy tűnt, ezzel próbálja csak meg leteríteni, de meglepetésre elengedte a markolatát és hagyta, hogy repüljön tovább a főnök felé. Ő csak később, nem túl sietősen húzta ki a kardját és készült fel, hogy ha nem tett pontot a küzdelem végére, akkor ezután megtegye.

Nem ritkák a fiatalok között a kakaskodások, de azért az sem jellemző, hogy ilyen vehemenciával kössön bele valaki a törzs főnökébe, még hozzá olyan előzmény nélküli esetben, mint ennél a fiúnál.
- Neked nincs jogod így kérdőre vonni, Lorenfel! Még ott a tojáshéj a hátsódon és még itt sem mutattál fel semmi nagyobb dolgot, nem hoztál kiemelkedően sok húst, nem harcoltál a faluért! – kiáltott fel Hraman, ahogy megütötte az ifjút, akit végül társai kaptak el.
Ennek ellenére őszintén reménykedik benne, hogy ennél tovább nem fajul a vita, mert akkor nem sok választása marad, ha nem akarja lejáratni magát a harcosok előtt.
De nem kedveznek neki a szellemek, Lorenfel agyát valószínűleg elönti a vak düh, hiszen aljas módon támad vezetőjére és egy késdobással akar pontot tenni a vita végére.
Nem hiába kiváló vadász hírében áll Hraman, reflexei segítenek, hogy elmozduljon, de elég közel vannak egymáshoz ahhoz, hogy a tőr így is találjon és a penge a vállába mélyedjen.
Ez azonban már nem állítja meg, hogy előrántsa kardját és rátámadjon a fiúra, de még mindig nem áll szándékában megölni, csak a penge lapjával sújt le annak fejére, remélve, hogy ettől alaposan elkábul és lesz ideje utána a lelkére beszélni, vagy annak lehiggadni és átgondolni.

Lorenfen az előbbi hátralépésének köszönhetően biztonságos távolságból várta Hraman rohamát és bár a törzsfő nem akarta megsebesíteni, ő nem a kardjával védekezett, hanem elhajolt oldalra lépve a csapás elől és a pengével a mellette elzúgó karra célzott.
Ám egy új tőr is előkerül, kedvelt szerszámai közé tartoznak, így a vezérnek ezekkel továbbra is számolnia kell. A két követője a harc alatt mind messzebb próbál hátrálni, hogy kellő teret adjanak nekik a trón birtoklásáért folyó küzdelemben.

Úgy látszik nehezebb dolga lesz a makacs kölyökkel, mint gondolta volna, így Hraman is komolyabban kezdte venni a másikat, mert nem szeretett volna búcsúzni az életétől. Nem, nem félt a haláltól, de nem egy ilyen ifjú titán miatt óhajtotta elveszteni.
El sem tudta volna képzelni mi lenne a faluval, ha egy ilyen hebrencs kezébe kerülne a hatalom, aki az első adandó alkalommal a halálba vezetné őket vagy rájuk hozná valamelyik faj seregét a támadásaival.
Az ütése nem sikerült, de meg tudta őrizni az egyensúlyát, így időben rántotta el a kezét a másik pengéje elől, aztán sietve guggolt le a felé zúgó másik tőr elől és egy széles kaszáló mozdulatot tett a kardjával, ami szerencsés esetben csak elgáncsolta, rosszabb esetben jócskán megsebezte a fiút.
Bár megőrizte nagyjából a higgadtságát, kezdett felbőszülni benne az ork vér és ha nem visszakozik a másik, akkor már nem fogja majd vissza magát.

A két ifjú között egyre vadabb harc bontakozott ki. Ez nem csak a fegyverek, de az eszmék szintjén is dúlt. Mind a ketten ragaszkodtak most még ahhoz a világképhez, amit sajátjuknak tudtak. Hraman az emberek szövetségének újszerű ötletét, mely a faluját ért éjtünde atrocitás megtorlásának záloga lehet. Míg Loranfen a régi válaszokhoz a problémáikhoz. Rablás, a határ menti falvak fosztogatása.
Elvi síkon nem fordultak olyan gyorsan a dolgok, még mindig bizakodva néztek a falusiak, talán maguk sem tudták, ki kinek szurkol. De a vasak süvítettek a levegőben. Az egykori vadász egy gyors mozdulattal kirántotta a szablyájával az ellenfele lábát, ám amikor az földre került sérülten, nem adta fel a támadást. A törzsfő lába felé indított egy csapást és figyelte annak reakcióit. Azt akarta tudni, hogy felugrásból akarja-e kikerülni vagy az acéllal hárítani. Hiszen ez csak egy előkészítése volt annak, hogy második tőrét is eldobja, ha levegőbe emelkedik akkor a test közepét célozza, hogy biztos találatot érjen el. Míg ha hárít, akkor a rövid kardjával megköti a másik pengéjét és a keze mellett szúrást imitálva engedi el, hogy minél közelebbről dobhassa.

Lorenfel szerencséjére az ifjú törzsfő nem az a vérszomjas típus, aki elsőre robban, ahogy megpróbálnak belekötni, de azért neki is vannak határai, hiszen nem tagadhatja meg faja vehemenciáját.
Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a fiú nem fog meghátrálni, sőt mindent elkövet, hogy Hraman-t a őse szellemek közé küldje, már ő is letesz róla, hogy ezt aránylag „békésen”, nagyobb véráldozat nélkül oldják meg.
Lehet, hogy Lorenfel ügyes, de azért még túl tapasztalatlan talán ahhoz, hogy sikeresen taszítsa le a jelenlegi törzsfőnököt.
Sikerül Hraman-nak kirántani a másik lábát és meg is sebeznie, de láthatóan szinte fel sem veszi a harci láztól égve.
Bár felmerül a volt vadászban, hogy reflex szerűen elugorjon a felé irányuló válaszcsapás elől, de végül csak saját kardjával hárítja, azonban hiába számít a fiú másik kezében lévő tőr támadására is, nem tudja így elkerülni, hogy az meg ne sebezze vele a combját.
Hiába tapasztaltabb Hraman, tudja jól, hogy akár egy véletlen mozdulat is lehet halálos számára, így minél előbb véget akar vetni a harcnak most már.
Nem törődve a fájdalommal, egy erőteljes rúgást indít a fiú gyomra felé, majd ismét a lesújt a most a földön fekvő testre, vagyis annak fejére, hogy eszméletlenségbe taszítsa.
- Elég! Ez így ellenkezik a hagyományainkkal! – emelkedik- süllyed mellkasa az erőltetéstől. – Fogjátok le és majd a vénekkel együtt döntünk a sorsáról. – lép hátra, ha módja van rá.

Az ifjú kihívó vakmerően támad és egyelőre neki kedvez a szerencse, amiben nagyban segítségére van, hogy Hraman a címvédők hagyományait követve nem akarja feltétlenül megölni, csupán ártalmatlanítani és jobb belátásra kényszeríteni.
A még mindig földön lévő vakmerő támadó nem tud védekezni a feléje csapó vas ellen és egy jókora púp is nő a fején az ütéstől. Ez csak fokozza a szédülést és beszűkült tudatot, mely az állára mért ütést követően még nem volt olyan nagy, hogy hátráltassa őt.
Ám most hiába hemperedik a földön, távolabb jutva a törzsfőtől, hogy a kard hatósugarán kívül álljon fel. Bár senki nem avatkozik bele a kihívásba, hiszen volt már rá példa tavaly, hogy Win kezdetben még ököllel is neki ment a főnökének. És ki mondaná azt, hogy a tőr nem tartozik a legális küzdő eszközök közé, ha a kard igen?
A legközelebb álló két legény, akivel Lorenfen jött, egyértelműen annak drukkolt, hogy átvehesse a hatalmat és gazdagok lehessenek. Így őket nem inspirálta a közbe avatkozásra. A távolabbiak meg ki tudja, mit gondoltak?
-Add fel inkább ahelyett, hogy mások mögé bújnál! Te is tudod, hogy sántán nem tudnál küzdeni egy újabb kihívóval. Mindenkinek az az érdeke, hogy az új törzsfőnök megőrizze az erejét és végre megszilárduljon a falu vezetése.
*Szemei izzottak az elszántságról és bár mozgása a kupán vágás óta enyhén billegett, de felvette a távolságtartás formációját és várhatóan megkeserítheti a dogát a vezérnek, ha sántán kell a be-beszúró ellenfele ellen harcolnia.

Alaposan fejbe kólintja nehéz kardjával Hraman a tüzes fiút, aki láthatóan nagyon elszánt abban, hogy megölje a törzsfőnököt, holott az nyilvánvalóan megpróbálja elkerülni a vérontást.
Mert az senkinek nem lenne jó! A főnöki megítélésén sem javítana, hogy nem bír egy ilyen nyikhajjal és a törzsét is megfosztaná egy reménybeli, jó harcostól, ha egyszer benő a feje lágya.
Az azonban továbbra sem okul és továbbra is dühösen acsarog Hramanra, még úgy is, hogy erősen szédül az ütéstől.
Hraman megsérül ugyan, de ez most nem hátráltatja túlságosan, ahhoz már neki is jobban forr a vére, még ha vissza is fogja magát.
Azonban senki nem akar beavatkozni a küzdelembe és a fiatal főnök csak remélni meri, hogy ez csak azt jelenti, hogy Lorenfel barátai hallották csak felhívását és nem azt, hogy a törzsből sokan megkérdőjelezik rátermettségét.
- Eddig is szilárd volt a vezetés, csak te akarod megbontani az egységet Lorenfel. – vág vissza Hraman. – És ne félts engem a kihívóktól, meg tudom védeni magam, egy ilyen kis karcolás nem okoz gondot. Viszont elvártam volna, hogy tisztességesen, a hagyományok szerint hívj ki, ne ilyen orvul.
Kicsit elhátrál a másiktól, hogy legyen helye a kardjának és felkészülten fogadja a fiú, vagy társai támadását.
Nem az a megfutamodós fajta, ha kell, akkor itt fog meghalni és nem azért mert annyira ragaszkodik a hatalomhoz, hanem mert nem bízhatja a falut egy ilyen meggondolatlan kölyökre.

Az ifjú kihívó kezd óvatossá válni és talán ebben Hraman szavainak csillapítása is közre játszik. Nem ugrik neki újra, hanem támadási távolságon kívül kezdi el lassan megkerülni.
-Egy év alatt három törzsfőnök volt itt, ha jól tudom. És már te is lesérültél. Murtah és Win már nincs is az élők sorában. Te magad is vesztettél már nem régen új törzsfőnökként kihívást. Ez számodra stabil vezetésnek tűnik?
Grogír előtte évtizedekig uralkodott, de a jelenlegi knuut már a harmadik egy esztendő alatt. Nem csak a falu, de az egész ország forrong és a legerősebbeknek kell kikerülniük győztesnek, hogy újra erős kezű vezetés legyen mindenhol.
És akkor újra megyünk portyázni. Ez a dolgok természetes rendje. Amióta te vagy, csak a védekezünk és több emberünket vezetted a halálba, mint ahányan egy-egy ilyen hadjárat során tőlünk el szokott esni.
Vajon az ellenség most is ilyen kevés veszteséget szenved el?
*Mondatai átgondoltak voltak, de ez csupán annak volt köszönhető, hogy érveit már hamarabb kitalálta, felkészülve a heves vitára. Bár a párbaj nem szerepelt a lehetséges tervei között.
-Te hívtál ki párbajra, és még engem vonsz felelősségre? Észérvekkel akartalak meggyőzni, te pedig egyértelműen felszólítottál a harcra.
*Ha visszaemlékszik, akkor volt már egy ilyen esete a tapasztalatlan törzsfőnöknek, ahol a hús elosztás körüli vitában saját maga használta az érvet. Bár ott a nagy darab melákot még jobban sarokba szorította, hiszen neki egyértelműen a falu elhagyását vagy a párbajt ajánlotta. Mindenesetre bár tény, hogy nem a leghagyományosabb egyszerűen csak egymásnak esni, de tény, hogy ezúttal is megemlítette és így nem lehet vita, hogy felkészült az esetleges harcra.
A támadás még mindig várat magára és a falusiak egyre nagyobb körbegyűlő tömege nézi feszülten, hogy ki is fog újra a másiknak esni?

Hiába reménykedett Hraman, hogy talán szavai kijózanítják a fiút, ez nem következett be, bár a harcias támadást abbahagyta, most más taktikához folyamodott és rá kellett jönnie, hogy ez talán veszélyesebb, mint az, amit az előbb művelt. Egyre többen gyűltek köréjük és az ifjú törzsfő tisztában volt vele, hogy az idősebbek közül is sokan egyetértenek a másik szavaival, hiszen nem volt még messze az az idő, amikor ilyen portyákkal tartották fenn a törzset.
És bár igaznak tűnik minden szava a kölyöknek, ez erősen eltorzított szemlélete a valóságnak és Hraman biztos benne, hogy ezt okosan kifundálta és, hogy ezt nem most találta ki. Bajban van!
- Ezt ne varrd az én nyakamba! – rázza meg a fejét egy percre sem szem elől vesztve a másik mozgását. – Nem én akartam főnök lenni, a szellemek akarták így, ezt aki a falu tagja volt a kezdetektől, az tudja! Az elfek támadását pedig nem éltük volna túl az emberek segítsége nélkül. Nem voltál ott, nem láttad mi volt ott. Ez a falu már nem létezne, ha akkor ott nem szállunk szembe velük és ez nekem nem védekezésnek tűnik. Vagy igen? – néz körül és nagyon reméli, hogy nem kerülte el a figyelmét semmi, ami arra utalna, hogy Lorenfel már nagy befolyásra tett szert a háta mögött.
Bármikor szívesen átadja a staféta botot egy megfelelő vezetőnek és lesz ismét egyszerű vadász, de nem egy ilyen izgága bajkeverőnek.
- Nem én vontam kétségbe a törzsfő szavát, de legyen. Ha ez kihívás, akkor gyere, tegyünk pontot a végére. – int a másik felé gúnyosan, hátha az elveszti a fejét és meggondolatlanul támad.

Hramannak nincs mitől aggódnia. Az előtte álló bajkeverőnek nincs olyan nagy befolyása a falusiakra még. De úgy tűnik, tehetségesen gerjeszti a közhangulatot. És ügyesen csűri a szavakat az előre gyártott érvekkel. Ám az egy szál karddal való küzdés nem az erőssége.
-Gyere! -int ő is a vezérnek, hátha az megteszi az első lépést. Ám mielőtt nála elszállna a türelem, egy harmadik tőrt vesz elő. Ez az előbbiekkel szemben jóval hosszabb pengéjű vívó tőr és a markolatnál is jobban ki van dolgozva a keresztvas.
Ezt nem fogja olyan hamar eldobni, ám a tőrvető immáron két fegyverrel tesz egy lépést előre. Egy hosszú kitöréssel így már eléri Hraman, bár messzire kell lépnie és nyúlnia. Ám a ballal felkészül az izgága fiú a védekezésre, míg a nagyobb vassal inkább csuklóból körözni kezd az ellenfele kardja felé.
A kihívás megerősítése nagy hatással volt rá és már nem akar olyan látványosan az időre játszani. Pedig tudja jól, hogy ő nem csak hogy nem két sebből nem vérzik, de egyből sem. És a fejére kapott ütések is egyre jobban múlnak idővel.

Egyelőre a falu lakosai csak érdeklődve nézik a küzdelmet, hozzá vannak már szokva a hirtelen kirobbanó viadalokhoz, bár a törzsfő eltaszítása azért okoz némi izgalmat, de a világért sem avatkoznának közbe, az nem lenne a szellemek kedvére való. Még a sámán is csak csendesen várakozik, nem nyilvánít véleményt egyelőre.
Hraman így már teljesen felkészül arra, hogy megküzdjön a fiúval, még ha először nem is számított erre mikor az megszólította. De, ha ma lesz a napja a halálnak vagy megerősítése a tisztségének ő készen áll.
Lorenfel is visszavesz a lendületből és egy vékonyabb, tőrszerű fegyvert húz elő, de a másik kezében megmarad a tőr.
Hraman elhúzza a száját a szokatlan taktikára, de azt reméli, hogy nehéz pallosa simán elsodorja az útból a vékony pengét.
Tehát nagyot csap a felé mélyen kilépő srác fegyvert fogó csiklójára, de azzal a lendülettel fordul is ki oldalra, hogy elkerülje a tőrt, ha az azt is beveti, a félfordulat végén még könyökét is bevetné, hogy Lorenfel képébe vágja mielőtt annak sikerül visszalépnie.

Hraman a saját testi erejére és a kardja súlyára helyezi a fő hangsúlyt, ám pengéje hamarosan két tőrrel néz szembe, melyek mindegyike keresztezve egymást is az acél útjában, megfogták a támadást és a könyöklés sem járt eredménnyel, csupán azt érte el, hogy ezúttal már testközelbe kerültek, ahol jóval nehezebb lesz a szétváló és két felől támadó... jóval rövidebb fegyvereket kivédenie.
Az egyik kés a hasát célozza, miközben a másik nagyobb ívet ír le és a még épp válla felé veszi útját, amiből nem áll ki az elsőként elhajított dobótőr.
Vajon sikerül-e a törzsfőnöknek az erő bukása után az ügyesség és fürgeség terén felül múlni a már jobb pozícióban lévő ellenfelét?

Elég erős ez a legény, hogy a szablya csapását megfogja azokkal a nyüzöge fegyverekkel, de hát az elszántság nagy úr. Viszont, ha támadásba lendülne, akkor el kell engednie Hraman kardjának „lefogását” és akkor könnyedén hókon csaphatja a súlyos darab, de ha nem is, akkor a törzsfő egy fordulattal sodorja el a két kezét és nagyot taszít a fiún, remélhetőleg elkerülve annak szúrását.
Ha szerencséje van, akkor még utána is csap egyet és megsebzi, ha nincs szerencséje, akkor valamelyik fegyver eltalálja, újabb sebet ejtve rajta.
Nem tartja magát Hraman kiváló vívónak, de azért azt nagyon szégyellené, ha most kudarcot vallana.
Ha most nem győzi le a fiút, akkor önként mond le a főnöki posztról , de akkor száműzetésbe vonul, mert nincs kedve még egyszer megélni, hogy elpusztítsák törzsét és ez lenne, ha egy ilyen ostoba vezetné őket.

A szablya, melyet most ezen a napon Hraman visel, nem olyan súlyos, mint a pallos, amit megszokott. Jóval nagyobb, súlyosabb fegyverkehez van szokva a törzsfő, ám jól számít arra, hogy a blokk feloldásával középen védtelen lesz a kihívója, ám az imént pont ő tervezte úgy a támadását, hogy még a könyökét is talán használni tudhatja. Így számolnia kell azzal, hogy nincs elég hely a vasnak ahhoz, hogy lendületet vegyen és a csapás már nem akadályozza meg a két szúrást, azok találnának.
Ha pedig a védésre összpontosul, akkor szintén az általa kezdeményezett szűk térrel lesznek gondjai. Össze kell szednie minden tudását és ügyességét, hogy kivédje a szinte testközelből érkező szúrásokat.
Ám talán tényleg van még esély elhárítani a kettős támadást...

Hraman magában káromkodva érzi, hogy a szablya bizony, nem olyan, mint a nehéz pallosa, így nem éri el azt a hatást, amit elképzelt, viszont sikerült nehéz helyzetbe hoznia magát azzal, hogy közel került a másik gyengébb, de nem lebecsülendő fegyvereihez.
Gyorsan kell cselekednie, ha nem akar súlyosan vagy halálosan megsebesülni, ezért vállával nagyot taszít a másikon, aztán szinte a levegőben veti hátra magát, hogy elkerülje a kettős támadást és, ha sikerül a vállán átgördülve áll újra talpra azonnal.
Már a gördülés közben rántja elő saját vadásztőrét a tokjából és, ahogy szilárdan áll a talpán már hajítja is a fiú felé, már nem dédelgetve semmilyen békülési szándékot, vagy, hogy az eszére hasson.
Abban reménykedik, hogy ez megállítja fiatal fajtársát végre.

Lorenfel már-már érzi, hogy a törzsfő nem fog tudni kibújni ez elől a csapás elől, amikor az hátra dobja magát és kitér jó reflexei segítségével a kettős szúrás elől. Csak bámul egy pillanatig a semmiben, ahogy a tőrök csak a levegőt szúrják meg, majd eldől.
Hraman vadászkése mélyen a húsában áll meg és fájdalomtól jajgatva fetreng a földön. A váratlan húzás, a sebesülés okozta sok és az a tény, hogy még mindig nem dolgozta fel a történteket, teljesen leverte a lábáról.
Az egykori vadászon a sor, hogy bevégezze a párbajt!

Azt el kell ismernie Hraman-nak, hogy ez a fiú, igen csak megszorongatta, ami annak ellenére büszkeséggel tölti el, hogy ez majdnem az életébe került, hiszen, ha nincs már tapasztalata a közelharcban, akkor könnyen rajta veszthetett volna.
De a szellemek most még úgy határoztak, hogy adnak neki még egy esélyt, hogy továbbra is vezethessem a falu népét, mert egyrészt sikerült elkerülnöm a fegyvereit Lorenfel-nek, másrészt az én tőröm is célba talált, mélyen beleállva a vállába.
Ez már sok volt a fiúnak és összeroskadt és hangosan adta tudtára mindenkinek a fájdalmát.
Mindettől függetlenül Hraman gyorsan felpattan, bár az ő lábába is belehasít a kín.
Azonnal a fiúhoz megy és megáll fölötte, de a kardja a teste mellett marad leengedve.
- Legyőztelek, de nem veszem el az életed, ha ezt hajlandó vagy elismerni. – ajánlja fel Lorenfel-nek és nagyon reméli, hogy az elfogadja, kellenek az ilyen jó harcosok.

A fiatal kihívó súlyosan megsebesült a bal vállán és nem kell sok annak magyarázatára, hogy Hraman lenne a legaljasabb, ha ilyen védtelenül egyszerűen csak leszúrná. Egy tőr repül hirtelen a másik kézből egyenesen a közvetlen közelben álló törzsfőnök gyomrát célozva.
-Akkor lesz vége, ha én azt mondom! -üvölti gyűlölettől átitatottan, és a hosszabb tőrt megmarkolva igyekszik talpra kecmeregni. A törzs pillantásaiból egyértelmű, hogy már elvesztette a támogatásukat, mi eddig talán sokakban ott volt. Ám Lorenfel hajthatatlan.