//Mesélői//

Beköszöntött a nyári időszak; a földeken a parasztok örülnek a várhatóan gazdag termésnek, melynek egy nagy része fog a fővárosba érkezni, a királyságban élők ruházkodása a melegre készülve lengébbek és könnyedebbek – már senkin nem látni prémes darabokat. A nap nagy részében melengetően sütnek a sugarak, ami feltételezhetően titeket is jobb kedvre derít és ti is szívesebben járjátok a várost, talán el-elvágyódva kicsit távolabbi, csendesebb vidékekre, ahol nem zavar meg titeket Királyöböl zsivaja.
Észak-Bivaly felszabadításának eseményei már régen magatok mögött hagytátok, hiszen egy év eltelt a véres küzdelmek óta, melyet egyikőtök megélt, mások a városi rend fenntartására került kirendelésre, esetleg tanulásra, vagy más kiküldetésben részesült. A palotában ettől még igencsak nagy felfordulás szokott lenni, elsősorban a város újjáépítése miatti problémák felmerülésével, emberhiánnyal vagy nyersanyaghiánnyal kapcsolatosan, ami elég sokszor a vezetőségen csattan, jogosan várva a felsőbb hatalomtól a megoldást. Olieth persze könnyeden simítja el a problémákat és rendezi át az erőforrások elosztását, de párszor elkaphattátok néhány kimerült pillanatában, ha körülötte sündörögtetek. Valószínűleg előnyben van ilyen alkalmak elcsípésében Rhiya kisasszony, aki hűen követi őt és segíti mindabban, amiben tudja, és talán Fredericnek is volt alkalma tapasztalni ezt, hiszen nem túl régen tért vissza a kocsikísérős küldetéséből – talán egy hét sem telt el azóta -, és mindenképp meg akarta neki köszönni a fáradalmait. Természetesen mikor az uralkodó másokkal is beszélgetésbe elegyedne valami kapcsán, a hangján érezhető a fáradtság, néha a szóhasználata is kissé eltér a megszokottól. Mintha hanyagabb lenne, de talán megbocsátható bűn ez, hiszen még elnézést is kér, mikor rajtakapja saját magát ezen. Valószínűleg meggyőz titeket mindez, hogy felelősségteljesen igyekszik vezetni a királyságot, ami őrá hullott, de aggodalmat is kiválthat, hogy ennyi terhet vesz magára egyszerre.

Mindegyikőtöket egy levél fog fogadni a szálláshelyeteken. Ha olyan időben tartózkodtok annak környékén, akkor meglehet, a kiküldött szolgáló még be sem jut oda, hogy a pecsét nélküli, egyszerű, színtelen viasszal lezárt üzenetet elhelyezze valahol, hanem a meglátásotokkal átadja nektek, talán megkönnyebbülve, hogy nem kell a hálókörötöknél nézelődnie. Ha kérdezitek, mi céllal érkezett, akkor a fiú csak a vállát vonva mondja ezt nektek:
- Nem tudom, de állítólag fontos. Mondjuk furcsa, hogy nincs rendesen lepecsételve, csak összehajtották a papírt és rácsepegtették a viaszt, ráadásul nem egyet adtak ebből nekem... – csóválja meg a fejét rosszallón a száját húzógatva, mintha méltatlankodna, micsoda pazarlás is ez. Ha kérdeznétek, ki a feladója, akkor arra egy újabb vállvonást kaptok válaszul: - Azt se tudom én, csak a kezembe nyomta az egyik katona és felsorolta, hogy kiknek kell átadnom, a többit viszont nem oszthatom meg! Hát milyen futár lennék én?! – figyelmeztet titeket, hogy bizony a titoktartás köti őt a további információk átadásától.
Ha nem akartok mást, akkor el is megy onnét, hogy továbbállva más dologba foghasson, titeket pedig hagy, hadd olvassátok el a levél tartalmát. Feltételezhetően ezt odabent teszitek, nyugalmas körülmények között, és ha késsel nyúltok a pecsét alá, könnyedén lepattan a papírról egyben, ha felfeszegetitek, akkor ugyanolyan könnyedén törik ketté, felfedve a lapon található díszes, ékes írásjeleket, mely kifejezetten ismerősnek hathat a számotokra. Ha aláírást kerestek, akkor bizony azt nem találtok, így legfeljebb az emléketekben kutathattok, mégis ki írhat ezzel az írásképpel, de lehet, aláírás híján nem sok elképzelésetek van így hirtelen.

A levél tartalma így szól:


Tisztelt Mágus!

Feladatom lenne az Ön számára, melyről körülményes lenne ezen levélen keresztül írnom, azt azonban már most leszögezhetem, hogy fontos és titkos küldetés az. Szeretném hát zárt körben tartani a feladat menetét és annak körülményeit, így arra kérem, hogy csak és kizárólag azokkal beszélhet minderről, akik ugyanúgy a beavatottak körébe tartoznak – és ezeknek kiléte a helyszínen fog kiderülni.
Szeretném meginvitálni egy beszélgetésre, amelynek során részletekbe mehetünk és megvitathatjuk, miként kéne kivitelezni az Ön számára tartogatott küldetést. Sem orvgyilkosságról, sem a király háta mögötti cselekedetekről nincs szó, és semmi olyanról sem, amely az erkölcsök ellenére lehetne, mi több, ez az Ön saját javát fogja szolgálni – és hosszútávon a királyét is. Fontolja hát meg, hogy a kiválasztottak egyikeként megjelenik-e az alább megadott helyszínen vagy lemond minderről, hiszen bár anyagi javakkal nem szolgálhatok, nagyobb tudást azonban ígérhetek a feladat teljesítéséért cserébe.
Ha nem is túl bizalomgerjesztően, de az érdeklődését felkeltettem, várom a legközelebbi holdtölte során a palota legmélyebb szintjének azon termében, melyet sötét lepel fed. Azonban, hogy amíg az idő el nem jön, ne unatkozzon, gondolkodjon el: az emberek által használt négy elemből melyik az, mely mellett olyannyira elkötelezné magát, hogy képes lenne a többit hátrahagyni érte?

A levelet, kérem, égesse el, amint ehhez a sorhoz ért.

A palotában élőkként nem nehéz kitalálnotok, hogy a helyszín valahol a pincében lesz, az alagsoroknál, de hogy mit takarhat a fekete lepel? Valószínűleg ez csak aznap fog kiderülni.


//A helyzet adott, de a kalandba becsatlakozó kedves mágusokat megkérem arra, hogy írják le, mivel foglalkoztak mostanában és miként találják meg a levelet, hogyan reagálnak rá, illetve a levél elolvasásával miként döntenek. Legfeljebb a levélben említett időpontig tarthat a posztotok, onnantól mesélőiben vezetlek tovább titeket!
Felszereléseket majd a későbbi köröknél fogok kérni. Hajrá!//

Rhiya

Rengeteg a teendő a városban, elsősorban ott is a palotában; főleg a papírmunka és a tanácskozás az, ami elveszi az időt, ami miatt legtöbbször a nap nagy részében még csak el sem tudja hagyni a palota területét. Noha ő nem tartozik sem a tanácsosok közé, sem a mágusok vezető személyei közé, a királyt alig-alig akarta magára hagyni, hiszen a birodalom átalakítása nagy felelősséggel nehezedhet a vállaira – ő pedig hűséges beosztottjaként igyekszik őt támogatni legalább annyival, hogy jelen van mellette és javaslatokat tesz. Ha pedig éppen nem történt semmi fontos, akkor ő igyekezett figyelni Olieth egészségére és kipihentségére, bár pont ő aligha parancsolhatta meg, hogy feküdjön le és pihenje ki magát. Ráadásul még akkor is dolgozik valamin, amikor ő maga pihen... Már egy ideje érlelődik a gyanakvása, hogy valamiben sántikál és valamit rejteget előle, főleg, hogy néha bátorkodott meglátogatni őt, hogy legalább egy tea behozásával kedveskedjen neki, viszonozva az annak idején nyújtott segítségét, és minduntalan, ahogyan megpillantotta őt belépni az ajtón, Olieth az előtte heverő iratokat igyekezett úgy rakni, hogy véletlenül se láthasson rá annak tartalmára.
Nem kérte számon, miért tette volna? Belekezdett a maga kis kutatásába, de mindig eredménytelenül zárta az újabb és újabb könyvtári túráit. Semmi nyomra nem akadt, mintha mindig falba ütközött volna, és ha rákérdezett, akkor Olieth csak elmosolyodott és mindig azt mondta: ’Majd meglátod, Rhiya, eljön az ideje, de egyelőre nem akarlak terhelni vele.’ Az erősködés nem fogott rajta, és akármennyiszer próbálta meggyőzni, mindig azzal a mondattal hárított a férfi, hogy most itt van rá szükség, a tanácsaira és a meglátásaira, nem máshol. Nagyon jól tudta, hogy ezzel el fogja tudni hallgattatni, és ő minduntalan el is hallgatott.
Tagadhatatlanul aggódott miatta, mert egyre inkább vélte felfedezni saját magát a fiatal királyban, még abból az időből, amikor ő küzdött olyan elkeseredetten, hogy jobb legyen, hogy elégedettek legyenek vele – hogy önmagának is megfeleljen. Mikor ilyen gondolatok kavarogtak az elméjében, gyakran elnézegette szobájában kezein lévő égett nyomokat, melyek a túlhajszoltság keserves jeleivé váltak, és nem akarja, ha a király is hasonló sebeket szerezne, mert mindent magára vállal. Félti a jósága és odaadósága miatt, mellyel alázatosan igyekszik a saját népén segíteni, és talán azóta gondolkodik mindezeken, mióta apja meghalt; hogyan léphetne a nyomdokaiba és hogyan lehetne méltó utód. Bár őrá nem hull akkora felelősség, hiszen csak egy egyszerű mágus, akit a mélynyomorból hoztak magukkal annak idején a mágusok, mégis érzi azt a felelősséget, ami az uralkodóra nehezedik.
Vesz egy mély levegőt, gondolkodva, hogy fürdővizet hozat magának, aztán elteszi magát holnapra, hiszen újabb nap, újabb kihívás és újabb teendők, ám ahogy felkecmereg az ágyáról, kopognak. A lakószobája ajtaja felé kapja a pillantását, az éjjeliszekrényen lévő kesztyűit pedig gyorsan magára húzza, hiszen ki tudja, ki akar tőle bármit is. Csendesen lépked a kijárathoz, ráfog a kilincsre, és már nyitja is ki az ajtót, amin már a fiatal futárfiúcska ismételten kopogna, és megilletődve bámul fel rá, de rögtön át is adja a levelet, aminek kézbesítésével valószínűleg elküldhették.
- Ez meg mi? – kérdezi, ránézve a kölyökre, aki egy vállvonás kíséretében válaszol, és míg a szavait hallgatja, addig megforgatja a levelet. A viaszon nincs pecsétnyom, sőt, még csak színezve sincs maga a viasz, amit nem tud mire vélni. Ha állítólag fontos, akkor a feladója miért nem tette meg ezt a minimumot, hogy fontosnak látszódjon? Ez már bűzlik neki, viszont elnézve nem választották el a viaszt a papírtól, szóval nem olvashatott bele senkit. Hmh... Érdekes.
- Legyél szíves szólni az egyik palotai szolgálónak, hogy hozassanak nekem meleg vizet, köszönöm – vág bele a fiú szavába és csukja be az ajtót előtte, rögtön felpattintva a jel nélküli pecsétet. Visszasiet a szobájába, ahol az egyik gyertya még mindig ontja a fényt, és közel húzódva ahhoz az ágyon elhelyezkedve kezd bele a levél megfigyelésébe, azonban már meghökken a kézíráson. Olyan ismerős... Ezerszer látta már, és kíváncsiságából fakadóan rögtön a szöveg végére ugrik, de nincs ott semmiféle aláírás. Csak az emlékei közt kezdhet el kutatni, hogy melyik embernek a jegyzetei nézhetnek ki így, de mostanában annyi szöveget kellett olvasnia különböző egyezségekről, szerződésekről, és már neki is fájt a feje és a szeme a különböző írásképektől. Így nem fogja tudni megmondani, mégis ki áll emögött, de zsigeri alapon érzi, hogy ismeri.
A levelet olvasva alapvetően nincs rá jó benyomással. A szóhasználat egyértelműen valami tanult emberre utal, aki nem csupán írni-olvasni tud, de képes megválogatni a szavait is. Abszolút nem tetszik neki azonban az, hogy így titkolózik, és a leírtak alapján képtelen megmondani, hogy az illető ismeri-e őt személyesen és tisztában van azzal, mennyire hű a királyhoz, azért érvel a királlyal a következő bekezdésben vagy valóban a puszta jószándék vezérli őt, csak valamilyen megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag nem akarja elárulni a részleteket. Aztán az a sejtelem a végén... Nem tudja kiverni a fejéből, hogy a levél írója ismeri őt, noha meglehet, csak alaposan előregondolkodott és sejtette, mennyire bizarr az, amit kér, egy királyhoz hű mágustól. A helyszín ugyanakkor nem kifogásolandó; ha a város másik felében lenne, még talán húzná is a száját és engedne a további gyanakvásának, de így? Így inkább csak furcsa és meglepő, hogy a palota területén kell maradnia, ami erősen feltételezni engedi azt, hogy a levél írója valaki az épületben élők közül...
...talán maga a király lenne...?
Kínosan elmosolyodik a gondolatra, mert ha ő írta, akkor az megmagyarázná a kézírás ismerősségét, viszont akkor miért nem nevezi a nevén? Vagy miért nem beszélte meg vele idáig személyesen? Valami nem stimmel itt, valahogy nem tudja ezt összerakni, és jó, lehet, hogy Olieth valamilyen információt elhallgat előle, de azt így, ilyen módon akarná a tudtára adni?
Nem érti, mint ahogyan a kérdés miértjét sem. Mintha szét lehetne választani a tanulmányokat különböző elemi ágazatokra, olyan ez a kérdés... Van egy képességlista, amit képesek elsajátítani, és annyi, és ez az ágazat mind a négy elemnek valami elrontott, de nagyon jól működő ötvözete. Ha eddig nem tudták szétszedni négy különböző ágazatra, akkor most miért sikerülne? Talán volt valami nagy felfedezés mostanában, amiről ő lemaradt volna?
Rengeteg kérdést felvet ez a levél, és mindez nyugtalanítja, de talán, ha elmegy erre a találkozóra, aminek pontos helyszíne nincs teljesen tisztán megadva, talán választ fog kapni. Mi több, ha olyan ügyben sántikál a levél megírója, ami mégis a király ellen való, akkor képes lesz majd jelenteni neki mindezt. Nincs hát más választás: a megadott nap éjszakáján ott lesz az alagsorban, megkeresve azt a helyet, amit ez a bizonyos fekete lepel fed. Most pedig, ahogyan azt a levél utolsó sorában kérték, az égő gyertyát használva lobbantja lángra a levelet, amit belerak egy fémtálba, és ha pár percen belül nem hozzák meg neki a vizet, akkor ő maga fog lemenni és szólni a szolgálóknak, mert az már hallatlan, mennyit késlekednek.

Frederic Hawkins

Elégedetten és fáradtan igyekeztem a mágusok szárnyának kis puritán szobája felé, amit jelenleg egyedül a sajátomnak mondhatok, mivel szobatársam jelenleg Észak-Bivaly városában van, hogy segítsen a helyreállításában. Még most is úgy vagyok vele, hogy bánom, hogy engem nem küldtek, de már nem panaszkodhatom, hiszen izgalmas eseményekben nem volt hiányom az utóbbi hetekben.
Ez valamennyire csillapította kalandvágyamat, de nem mondhatnám, hogy kielégítette.
Megtöröltem verejtékező homlokomat, kezdett egész jó idő lenni és én nem rég jöttem fel az udvarról, ahol az anteeo szintű tanítványoknak mutattam meg a földmozgatás varázslatát a gyakorlótéren és mivel voltak köztük nehezebbfejű egyedek is, ezért eléggé lemerítettem magam.
Alig vártam, hogy lemosakodhassak hideg vízzel és aztán befalhassam jól megérdemelt késői ebédemet.
Mikor a palota királyi lakrészének ablakain siklik végig a tekintetem, gondolataim a fiatal királyra terelődnek. Mióta megjöttem nem sikerült úgy a közelébe kerülnöm, hogy rákérdezhessek azokra a szavaira, amik az orkoknál tett látogatásunk előtt hangzottak el és amik azóta sem hagytak nekem nyugtot. De hát nem vonhattam csak úgy kérdőre egy uralkodót! Különben is, eléggé kimerültnek tűnt az utóbbi időben, olyan szétszórtnak, de gondolom ez betudható a rengeteg tennivalónak, ami a szörnyekkel teli város felszabadítása és az azt követő sok helyreállítás rótt a nyakába.
Lehet, hogy valaki irigyli a királyt, aki persze mindezt ráhagyhatná az embereire, de Olieth nem ilyen uralkodó volt. Reméltem, hogy a tanácsosai szemmel tartják és nem hagyják, hogy ez a sok munka az egészsége rovására menjen.
Mikor az utolsó folyosóra fordulok, látom, hogy egy fiatal kölyök, a szolgálók jellegzetes ruhájában épp valamit levélfélét akar becsúsztatni az ajtóm alatt.
- Halóhó! – szólalok meg hangosan, mire ijedten ugrik egyet, mint aki valami tilosban jár.
Kérdőn húzom fel a szemöldököm és a még mindig a kezében szorongatott levélre bökök.
- Már itt vagyok, akár oda is adhatod. Mi ez és kitől jött?
- Nem tudom, de állítólag fontos. Mondjuk furcsa, hogy nincs rendesen lepecsételve, csak összehajtották a papírt és rácsepegtették a viaszt, ráadásul nem egyet adtak ebből nekem... – húzza meg a vállát, láthatóan nem örvendezve, hogy ilyen fura megbízása van, aztán folytatja a küldő személyére utalva:
- Azt se tudom én, csak a kezembe nyomta az egyik katona és felsorolta, hogy kiknek kell átadnom, a többit viszont nem oszthatom meg! Hát milyen futár lennék én?!
Nyilvánvalóan megeskették, hogy ne áruljon el többet, hiába is faggatnám, így elveszem a levelet és hagyom, hogy eltűnjön a szemem elől.
Nagyon szokatlan ez az egész, nem értem mire fel ez a nagy titkolózás, ám most már igen csak felkeltették a kíváncsiságomat.
A szobámba lépve könnyedén feltöröm a jellegtelen pecsétet és széthajtom a levelet, ahol a szemembe ötlik a láthatóan tanult kéz által írt, lendületes írás, ami első látásra ismerősnek tűnik, de, hogy hol találkozhattam vele, nem jut hirtelen eszembe, de most nem is töröm rajta a fejem, olvasni kezdek.
Ahogy haladok a döbbenetem és értetlenségem egyre csak nő.
Az egyértelműen kiderül, hogy csak mágusokat, több mágust érint és írója bár nagyon titokban akar tartani mindent, mégis kockázatot vállal, hogy papírra vesse ezeket. Persze biztos vagyok benne, hogy valahogy megtalálja majd a módját, hogy a találkozón kiderítse ki a beavatott és ki nem……….valahogy…..
Fogalmam sincs, hogy, ha semmi „bűnös” dolog nincs benne, akkor miért kell ennyire titokban eljárni, de most már kezd komolyan érdekelni.
Persze az is lehet, hogy ez csak valami végzős diákok által kitalált átverés, de én semmi jónak nem vagyok az elrontója, ha az megtöri az unalmas hétköznapokat, ha meg nem az, akkor meg kideríthetem mit takar az a nagyobb tudás, amit ígér ez a névtelenségbe burkolódzó alak.
Magam elé meredve idézem fel magamban a palota legmélyebb folyosóit, de akármennyire is erőltetem, nem emlékszem semmi sötét lepelre egyik teremben sem.
És mi ez a négy elemmel? Miért kéne választanom közöttük? És miért kell megsemmisíteni a levelet? Talán az ismerős írás adhat erre választ, aminek íróját továbbra sem tudom megfogni.
Kérdések és kérdések, amikre, ha minden igaz a pár nap múlva esedékes holdtölte majd választ ad.
Végül is nem veszíthetek semmit………a levelet a a gyertya lángja éhesen hamvasztja el.

A megadott éjjelen köpenyembe burkolódzva lépkedek a palota legalsó folyosóján, keresve a sötét leplet……….

A cseppet sem önfényező máguscsászár:

Crimsonas

Szóval hol is kezdjem?
Szerintem a mai nap nem is lehetne jobban elcseszve. Mármint értem én, hogy egy mágus élete nehéz... de miért velem cipeltette be a krumplis zsákokat a konyhára?! Mindegy... lehet nem kellett volna a múltkor elhalasztani a gyakorlást? Nem érdekel. A mai nappal tele a hócipőm.
Így aztán a délután egy dolgot vártam már. A barátnőm idilli képe lebegett előttem, és amikor beléptem ebéd után nem sokkal a szobámban nem is csalódtam benne. Ez a gyönyörűséges nő ott feküdt az ágyamban lengén öltözve az egyik könyvet bújva éppen.
-Elképesztően gyönyörűséges vagy!-mondtam neki tátva a számat a látványon, mire ő kicsit elpirult és rögtön odajött mellém és átölelt.
-Köszönöm, azért örülök, hogy ma ilyen korán visszaértél!-aztán elcuppant egy szerelmes csók...
Persze nem kell ecsetelnem, hogy a szerény jómagam mennyire meg van áldva, hogy ez a gyönyörűséges nő megvárt engem egészen azóta, hogy... nos azóta, hogy az a némber elrángatott arra a messzi hegyre. És még hideg is volt. Minden esetre, nem erre akartam rámutatni, hanem arra, hogy éppen a reggel óta legjobban dédelgetett álmomat megzavarták.
Valami düddő volt az ajtó előtt, és hiába mondtam, hogy nem érek rá, ez a gyökér nem értette meg és ki kellett mennem elé... szóval a takaróval tekertem körbe a csípőmet, és a kezembe nyomta a papírt és el is szaladt, mert látta rajtam, hogy nem kicsit vagyok ideges.
Félre is dobtam a levelet, de csak arra a pár órára, amíg a kedvesemmel játszottunk dámát. Aztán meg mást is. Aztán miután elfáradtunk a sok dámában, akkor utána ő elment fürdeni, nekem meg eszembe jutott az a levél a sarokban.
Fáradtan és nem mellesleg világító hátsóval hajoltam le érte, hogy felemeljem, de az, hogy a pecsét is el volt rajta cseszve nem győzött meg.
Tisztelt Mágus!

Feladatom lenne az Ön számára, melyről körülményes lenne ezen levélen keresztül írnom, azt azonban már most leszögezhetem, hogy fontos és titkos küldetés az.
Na mármost. Úgy tudom, hogyha az embert küldetésre küldi az uralkodó, akkor a nevén szólítja a levélben és rendesen lepecsételi azt. De jó értem, ha titkos akkor nem kell rá a rendes jóvanazúgy'.

Szeretném meginvitálni egy beszélgetésre, amelynek során részletekbe mehetünk és megvitathatjuk, miként kéne kivitelezni az Ön számára tartogatott küldetést. Sem orvgyilkosságról, sem a király háta mögötti cselekedetekről nincs szó, és semmi olyanról sem, amely az erkölcsök ellenére lehetne, mi több, ez az Ön saját javát fogja szolgálni – és hosszútávon a királyét is.
Most mivan?!- olvastam el mégegyszer, de sajnos megint felmerült bennem a kérdés.
Ez teljesen gyökér?! Ki az az idióta, aki így akar rávenni valamire? Egy teljesen elmeroggyant nem hiszi ebből csak azt, hogy nem illegális ez a cucc. Szóval idióta... ezt a levelet lehet az őrségnek kéne adni, keressék meg a felbujtót.

Fontolja hát meg, hogy a kiválasztottak egyikeként megjelenik-e az alább megadott helyszínen vagy lemond minderről, hiszen bár anyagi javakkal nem szolgálhatok, nagyobb tudást azonban ígérhetek a feladat teljesítéséért cserébe.
Ha nem is túl bizalomgerjesztően, de az érdeklődését felkeltettem, várom a legközelebbi holdtölte során a palota legmélyebb szintjének azon termében, melyet sötét lepel fed. Azonban, hogy amíg az idő el nem jön, ne unatkozzon, gondolkodjon el: az emberek által használt négy elemből melyik az, mely mellett olyannyira elkötelezné magát, hogy képes lenne a többit hátrahagyni érte?
Ez tényleg gyökér. Komolyan... Mindegy... nem értem mit akar ez tőlem, főleg, hogy melyik elem érdekelne legjobban? De ez hülyeség, nem véletlen tanuljuk egybe őket! Atyám.... és ezért szakítottak félbe nem sokkal azelőtt.... Pfff...

A levelet, kérem, égesse el, amint ehhez a sorhoz ért.
Olvastam el az utolsó sort is, majd elgondolkodtam. Ha csak ezt a névtelen levelet odaadnám az őrségnek, akkor abból nem lenne semmi. Szóval lehet, hogy arra az időpontra el kéne menni... -gondolkodtam el, miközben egy apró lángon elégettem a levelet. -Ha elmegyek és kiderítem melyik gyökér szórakozik ilyenekkel, akkor legalább van kit beköpnöm és akkor a látottak alapján tudok beszámolni róla... talán magának a királynak?

Milyen levél?
Mikor a cseléd utánam szól, meglepetten fordulok felé. Most értem vissza a... nos, egy rövidke kiruccanásomról, és csak a holmimért jöttem volna vissza, mielőtt a könyvtárba indulok. Hiába, Raynard megköveteli, amit kell, és hiába sajátítottam el már a haladó szintű varázslatokat is, nem úgy tűnik, mintha könnyebbek lennének a leckéim. Sőt.
Nem mintha zavarna.
Mikor a szolgálólány ideadja a levelet, még inkább értetlenül pislogok. Nem tudni, ki küldte? Ráadásul ez a közönséges viasz, bármiféle pecsét nélkül... vagy sietve írták, vagy nem szokott olyan sűrűn levelet küldeni az illető. Kár, hogy nem tudtam beszélni a futárral - bár ki tudja, mit árult volna el?
- Köszönöm - mosolygok, aztán a szobámba sietek. Szerencsére nem találkozom senkivel, megelőzve a kínos kérdéseket, így háborítatlanul veszem jobban szemügyre ezt a küldeményt. Vagyis... hát, egy darab papírnál nem igazán lehet többnek nevezni. Az istenek tudják, miért, de valahogy izgalommal tölt el: miért pont nekem küldték? Lehet, hogy valami fontos dologról van szó benne?
Nem is húzom sokáig az időt. Pillanatokon belül előveszek az asztalfiókból egy apró kést, hogy felnyissam, és meglepően könnyen engedi magát a pecsét - ismét olyan érzésem van, mintha sietve csapták volna össze.
De legalább az írásjelek szépen ki vannak dolgozva. Furcsán ismerős, mintha láttam már volna hasonlóan megformált betűket, de hiába keresek aláírást a papír alján, nem találok. Mi ez a titkolózás? Talán zsarolni akarnak, vagy mi?
Aztán végre elolvasom a levelet. Még mindig nem leszek sokkal okosabb arról, hogy ki küldte... de legalább már értem, miért ilyen rejtelmes az egész.
Feladat nekem. Fontos, titkos küldetés. Kiemeli, hogy sem király elleni, sem erkölcstelen dologról nincs szó. Nagyobb tudást ígér, ráadásul a pincék legsötétebb részeire hív.
Ezzel a levéllel valami nagyon nincs rendben.
Elolvasom még egyszer az egészet, de nem találok semmi újdonságot vagy sorok közti tartalmat benne. Valamiért egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy valóban olyan tiszta erkölcsű feladatról lenne szó, amely hosszú távon a király javát szolgálja... ami azt illeti, ha itt nem valami tiltott dologról van szó, akkor megeszem a kalapom. Az lenne a legjobb, ha most rögtön szólnék a szüleimnek és Raynardnak, hogy akárki is írta a levelet, le tudjunk rá csapni a következő holdtölténél, a pincéknél. Igen, valóban ésszerű lenne, ha egyből megkeresném a mesterem, hogy késlekedés nélkül átadjam neki ezt a fontos információt.
Természetesen eszem ágában sincs így tenni.
Már a levél olvasása előtt is izgatott voltam, mintha megéreztem volna, hogy valami érdekes dologról van szó. De most? Mikor ilyen ígéreteket tesz ez az ismeretlen valaki, hogy aztán meginvitáljon erre a veszélyes munkára? Ráadásul nem csak engem, hisz azt írta, több kiválasztott van.
Ha bárkinek megmutatnám ezt a levelet, azt mondaná, eszembe ne jusson. Megtiltanák, hogy ott legyek, talán még a szobámba is bezárnának.
Ki nem hagynám.
S miközben leteszem az egyik gyertyatartó alátétjére az összegyűrt papírt, hogy egy aprócska lánggal meggyújtsam (ha már úgyis a könyvtárba indultam volna, nem árt egy kis bemelegítés), elgondolkodom az utolsó sorokon.
Melyik elemért lennék képes otthagyni a többit? Még csak gondolkodnom sem kell a válaszon. Természetesen azért, amit már most is a legjobban szeretek. Azt, amelyik gyors, mozgékony, láthatatlan, megfoghatatlan. Ha akarom, észre se lehet venni, hogy itt van - mégis hatalmas erő lakozik benne.
Ez még kérdés?
Biztosan ott leszek azon az éjszakán.

Mesélői

Ilyen-olyan körülmények között kézhez kapjátok a levelet és sikeresen el is olvassátok azt, szerencsére pedig mindenki talál benne annyi érdekességet, hogy elgondolkodjon a megjelenésen. Talán vissza is számoltok addig a napig, míg erre a rejtélyes – egyesek szerint inkább botor módon tálalt – ügyre fény nem derül, és a megadott éjszakán feltételezhetően mindannyian megérkeztek a megadott helyszínre – vagy inkább annak környékére, mert meglehet, eltart, amíg keresgéltek.
A megadott időpontban meleg hálóhelyetekről kilépve némaság fogad a mágusok szárnyánál. Nagy szerencsétekre a falak vastagok és a hangok sem szűrődnek be egykönnyen a szomszédos hálókba, hiába tűnik ebben a nagy csendben sikoltásnak az, mikor a gyakorta használt ajtótok nyikorogva feltárul, ahogy kinyitjátok és becsukjátok azt. Valószínűleg különböző időpontban hagyjátok el a saját szálláshelyeiteket, így nem találkoztok egymással – de ha mégis így történne, lehet, valami kifogást keresve inkább kerülőúton indultok el az alagsorba vezető lépcső felé.
Járőrök a maguk megszokott menetében zajlanak; éjszakára nincsenek valami sokan, szinte már kihaltnak nevezhető a palota. A lámpások fénye gyorsan elárulja, merre jár éppen néhány katona, akik ilyen kései órában is fenntartják a rendet, ha azonban azt hinnétek, a szemetek csalna, mikor halványan világosság sejlik fel az egyik saroknál, akkor a katonák zörgő páncélja ugyanúgy jelzés lehet a számotokra, merről is jönnek az őrök. Nem mintha sunyi tolvajt kéne játszanotok, hiszen mágusokként pont nem ők fogják megmondani nektek, hol kéne legyetek, de nem kizárt, el akarjátok kerülni a kérdezősködésüket és inkább elbújva, némi várakozás után vonulnátok tovább a földszint felé.
Elérve a hatalmas, oszlopokkal teli helyiséget érezhetitek igazán, hogy a kezdeti nyári időszak eljötte ellenére sincs túlságosan meleg a palotában, főleg nem a földszinten éjjel. Ha nem öltöztetek kicsit melegebben, akkor még most fontolóra vehetitek, hogy visszamentek és kerítetek magatoknak valamit, mert bizony az alagsorban nem valószínű, hogy kellemes idő lesz, és még csak azt sem sejthetitek, hogy az eset, amibe belecsöppentetek, milyen hosszúra fog nyúlni – vagy egyáltalán milyen végkifejlettel fog záródni.
Különös módon az alagsorba levezető utak egyikénél nincsenek katonák, még a környékükön se. A megbízótok jó eséllyel lekenyerezhette az ottani őröket, ráadásul az ajtót magát is nyitva találjátok, ami csendesen tárul fel előttetek, maga mögött egy csigalépcsőt rejtve idáig. Talán ez egy riasztás lehet a számotokra, főleg, hogy a gondolat is erősödhet bennetek, a levél írója kellően sok időt tölt a palotában ahhoz, hogy mindezt véghez vihesse.
Nincsen túl sok fáklya a lépcsősoron, mely utatokat megvilágíthatná; inkább mintha csak jelzésértékkel kerültek volna lerakásra ezek is, egyébiránt a vaksötétben mászkáltok, ami nem feltétlen szerencsés. Megfordulhat a fejetekben a mágiahasználat, de akár az egyik fáklyát is elvehetitek, ami utatokba kerül, hiszen tartójukból elemelhetőek, ezzel biztosítva a magatok számára a látást és biztonságosabb közlekedést.
Ahogy lejjebb haladtok, még egy kicsit, de érezhetően hidegebbé válik a levegő; kifejezetten olyan, ami a nyári hőség után nagyon is jólesne, ugyanakkor ezek a napok még kicsit odébb vannak. Néhány percnyi lépcsőzés után eléritek a legalsó szintet, ahol a saját fényforrásotokat leszámítva a vaksötét fogad, és csupán hosszú méterekkel odébb találni újabb fényforrásként szolgáló fáklyát. A hordók között, polcokon lévő réseken keresztül átszűrődik máshonnan érkező fény is, mely erősen arra engedhet következtetni titeket, hogy a levél megírója bizony ilyen módon próbál valamelyest segíteni titeket a tájékozódásban. Feltételezhetően ezt követitek – ha nem, a helyszín maga nem sokat fog változni akkor sem -, így több fordulót kell tennetek rengeteg sornyi hordó között, amik tartalma a sörtől a boron át bármi lehet, és jó eséllyel valahol errefelé van az éléskamra is mindenféle alapanyaggal, ami a konyhán finomságokká válik.
A járkálás közben hozzászoktok a lenti nyirkossághoz és a különös, dohosnak ható szaghoz. Kövekből kirakott oszlopot kövekből kirakott oszlop és falsor követ, ezzel újabb értékes perceket véve el tőletek. Mélységes a némaság, még egy egér kotorászása sem hallatszódik, és ha a csótány fürge mászásának lenne bárminemű, érzékelhető hangja, garantáltan felfigyelnétek rá – de még az sincs, legfeljebb fényes testükön szalad végig a lángok fénye, amint elszaladnak két hordó között. Mintha senki sem lenne itt, és csupán átverés lenne az egész, a fáklyák jelenléte ugyanakkor mégis aggaszthat titeket – vagy lökhet tovább a keresés folytatásában, mert bár az alagsor hatalmas és több fal szaggatja részekre, mégis úgy tűnhet, tudatosan kerültek letételre.
Végül elértek ahhoz a fáklyához, ahol már nem láttok újabb fényforrást, amerre mehetnétek. Jó esetben nem is tévedtetek el mindeközben, és a nagy kutatásban szinte már azonnal fel is tűnhet nektek utolsó megállótoknál, hogy egy ajtónyi méretben a fal helyett egy állatnak a bőrét feszítették ki. Csak pár lépésre van a fáklyától; sötétlő felületén sajátosan táncolnak rajta a lángok fényei és innentől nincs is más dolgotok, mint belépni, mert a levélben gyanúsan erre utalhattak, már csak kilógó jelenléte miatt is.
Talán nem fogtok azonnal tűzgolyókat hajigálni most, hogy megtaláltátok a célállomásotokat, és a bőrdarabot félrehajtva könnyen léphettek be. Valószínűleg személyt fogtok keresni elsősorban vagy éppen veszélyt, így az itt elhelyezett fáklyáknak köszönhetően kényelmesen belátjátok az egész helyiséget, mely egy kellemesen nagy szobának tűnik elsőre egy asztallal a közepén, rajta égő gyertyákkal. Rögtön kibontakozik előttetek egy sötétbe öltözött nőalak, néhány halovány ránc az arcán kicsit drasztikusabban jelenik meg rajta a világításnak köszönhetően, de talán ennek ellenére is felismeritek őt: Jelena Brichena Whymon grófnő, várományos főmágusasszony – legalábbis ez utóbbi hírlik róla most, hogy más jelentkezők nem mutattak az elmúlt időszakban túl nagy aktivitást.
Amint megtalál titeket metsző pillantásával, köszönt titeket:
- Üdvözöllek... – tart egy kis szünetet, míg fürkész titeket, és amint rájön, melyikőtök is toppant be éppen, hozzáteszi a teljes neveteket is. Nemeasszonyhoz méltó feszességgel és fegyelemmel álldogál fekete női ruhájában, mely nyaktól a bokájáig takarja őt, kézfejei és ujjai is csak azért látszódnak, mert nem húzott kesztyűt. Ha kérdeznétek tőle, akkor várakozásra kér titeket, és ha tovább kérdezősködnétek ennek ellenére is, akkor nem méltat titeket válaszra. Nincs más így hátra, mint alaposabban körbenézni, amivel elüthetitek az időt, míg meg nem jönnek a többiek, akikkel esetleg beszélgetnétek egy feltételezhető bemutatkozás után.
A szoba még mindig kellemesen nagynak bizonyul, valószínűleg korábban kiürítették, hogy legyen megbeszélésre hely, ugyanis se az eddig látott hordók, se ládák nincsenek itt, és nem is kifejezetten tűnik a hely tárgyalóteremnek. A szekrények is a falhoz tolva álldogálnak többnyire üresen – ha volt is rajtuk valami, azt is lepakolták valamilyen okból kifolyólag. További nézelődéssel észrevehettek egy másik olyan ajtónyi méretű részt, amit ugyancsak egy bőrfüggöny fed, alul viszont láthatjátok, ahogy átszűrődik a fény. Mivel Jelena maga nem bizonyul beszédesnek és ha ti sem beszélgettek túl sokat, akkor csendes társalgásra is figyelemmel lehettek, noha a hanghoz nem tudtok arcot társítani, a szavakat nem tudjátok kivenni. Annyi bizonyos csupán, hogy több férfi beszélget a szomszédos, vélhetően ugyanúgy kiürített, teremmé alakított részleten.
Az asztalt és a szekrényeket leszámítva más bútort nem találtok, így széket se, szóval ha le akartok ülni, akkor vagy az asztalra kell vagy a hideg és koszos kővel kell megelégednetek.

Jelena Brichena Whymon:

//Értelemszerűen aki korábban ír, az korábban jelenik meg a helyszínen, így reagálhattok azok jelenlétére, akik már írtak előttetek.//

Rhiya

Megtarthatta volna még pár napig a levelet. Annyira lekötötték a levélben írtak és a saját méltatlankodása, hogy legszívesebben a legvaskosabb kötetet ejtette volna a saját fejére, mikor rájött, a király körüli teendőkkel talán közelebb kerülhet az igazsághoz. Így viszont, mivel a levél után már csak hamu maradt, aligha tudta összehasonlítani a kézírást, aminek köszönhetően már csak a várakozás volt opció. Ettől függetlenül a gyanakvó pillantásoktól nem féltette Oliethet, és mindig, mikor valami olyanon kapta, ami gyanús lehet, valamivel jobban figyelt. Eredményre azonban továbbra se jutott sajnos; az uralkodó úgy hallgatott a titkai kapcsán, mint a sír, és ez igazán nagy bosszúságára volt – egészen a kitűzött nap éjszakájáig.

Nem sieti el a készülődést: kényelmesen öltözködik az alkalomra a lehető legegyszerűbb ruhadarabjait válogatva össze hozzá – melyek színe is így elég közönséges -, nem látva értelmét a drága kelmék elővételének. Szinte már piszkosfehérnek nevezhető, kissé bő ujjakkal rendelkező fölsőt húz magára, derekára bőrből készült kapcsos díszövet fűz, lábán övvel ellátott egyszerű szövetnadrág és sötét bőrcsizma. Egy rövidköpenyt is terít magára, végül a szokásosnál rövidebb nyakú kesztyűkbe bújtatja a kezeit, alkarja maradékát pedig úgyis fedi fölsőjének hosszú ujja.
A szobájából kilépve kulcsra zárja az ajtót, amit akármennyire is akart csendesen kinyitni és becsukni, olyan, mintha az maga akarná világgá kürtölni, ki mozgolódik az épületben. Kellemetlenkedve húzza el a száját, és nem sok választja el attól, hogy egyszerűen inkább csak becsapja, nem foglalkozva azzal, ha még nagyobb hangzavart kelt ezzel. Végül persze sikerül lenyelnie ezt az érzését, és már csak a csendes zárkattanás az, ami csendesen visszhangzik a néptelen folyosón, a karikát pedig az övére akasztva indul el a némaságban. Szerencsére szűrődik be annyi holdvilág az ablakokon keresztül, hogy eleget lásson az útjából, némileg azért összeszűkítve a szemeit, ha valami gyanúsat vél felfedezni az árnyak között. Ha hall valamit, akkor sem áll meg, de ha mögüle érkezik valamiféle zaj, óvatosan fordítja hátra a fejét, válla felett nézve meg, mi van mögötte, de jó eséllyel csak beképzeli – vagy az őrök csinálnak valamit folyosókkal odébb.
Egyelőre nincs nagy meglepetésére sem a csend, sem a palota néptelensége; mégiscsak az éjszaka közepe van, és talán egy kicsit többet is járhatna ilyenkor az épületben. Annyira hozzászokott már ahhoz a sürgés-forgáshoz, ami a nap folyamán körülveszi őt és amit magára vállalt, mikor elhatározta, segíti Oliethet a teendőiben, hogy szinte belecseng a füle a mostani ürességbe. Zavaróan egyedül is érzi magát emiatt, így kissé megszaporázza a lépteit, egészen addig, míg az előtte lévő keresztfolyosóról csendes beszélgetésre és ugyanonnan érkező narancsos fényforrásra fel nem figyel. Ösztönösen húzódik közelebb az ablakhoz, hogy az ottani függöny mögé elbújva várakozzon addig, míg el nem haladnak a járőrözők, magában megmosolyogva, micsoda titkos küldetésen is vesz részt. Szinte nevetnie kell, ahogy arra gondol, mennyire felesleges is így elrejtőznie, de nem akar magyarázkodni a katonáknak, ha esetleg megállítanák.
Na nem mintha ne tudná őket lerázni három szóval, ahogyan általában szokta.
Mindenesetre megvárja, amíg kellő távolsába érnek, addig többnyire az ablakon kibámulva fürkészi a sötétségbe burkolózott várost, ahol csak itt-ott ég egy lámpás vagy fáklya, némelyik mozdulni látszik – feltételezhetően valaki a kezében tartja azt. Egyebet nem vél felfedezni az utcákon vagy házakon; az is ugyanolyan néma és mozdulatlan, mint maga a palota, aminek folyosóin már haladhat is tovább.
A mágusok szárnyát maga mögött hagyja és némi lépcsőzéssel már a földszinten járkál, keresve a legközelebbi lejárót az alagsorba. Nem fordul meg arrafelé annyira gyakran, hogy pontosan tudja, ugyanakkor elég szembetűnő az az ajtó, ami előtt nem állnak katonák. Körbenéz, de az erős félhomályban nem sokat lát; katonák azonban sehol a látóterén belül. Gyanakvón hümmög egyet csendesen, feszesen téve meg a lépéseket az ajtó irányába, kesztyűs kezével elfordítva a kilincset, és meglepetésére kinyílik. Újra körbenéz maga körül, mintha olyan érzése lenne, hogy figyelik őt, és mikor meggyőződött, hogy senki sincsen itt, belép a még sötétebb helyiségbe, ahol csak néhány fáklya ég.
- De jó... – húzza el a száját, óvatos mozdulattal csukva be maga mögött az ajtót, és mielőtt még elindulna lefelé, megemeli jobbját, tenyerét a plafon felé fordítva. – Flammae Globus – suttogja, és először csak pislákoló fény jelenik meg a tenyere felett, ami fokozatosan válik kavargó lángörvénnyé, megformálva a mágusok jellegzetes tűzlabdáját. Mágikusan ezt tartja az ujjai fölött, ezzel biztosítva magának fényt, az egyik fáklya elvételétől tartva egy megmagyarázhatatlan, nyomasztó érzésből kifolyólag. Kissé olyan érzése támad a gondolatra, hogy ezzel elárulja a jelenlétét, azt, hogy megérkezett, egy tűzlabdával a kezében meg egyébként is nagyobb biztonságban érzi magát, mintha egy fáklyával menne – az előbbi nagyobb sebzést okoz és nagyobb az elrettentő ereje, ha valaki a támadást fontolgatná.
Itt is némaság, de nem is ez zavarja már, hanem az egyre csak hűlő levegő. Lehet, magára kellett volna vennie még valamit, bár jó eséllyel ellesz egy darabig így, főleg, hogy a tűzlabda is melegíti őt. Csak megérte végül annyit szenvedni azért, hogy elsajátíthassa a képességágazatuk tűzvarázslatait, noha ez igencsak sovány vigasz a maradandó égési sebesüléseire gondolva.
A leérkezésig óvatos és igyekszik annyira hallgatózni, amennyire lehet, azonban az ajtó elég csendesen nyílt és csukódott, így ha valaki követi őt, azt legfeljebb csak azért fogja tudni megmondani, mert trappol, hangosan közlekedik. Ebben az esetben néma léptekkel, de gyorsabb lépcsőzésre vált, alaposan fürkészve a csigalépcső számára is látható részeit, nehogy meglepetésben részesüljön. Leérkezve ugyanúgy körbenéz, kémlelve bárminemű mozgás után, hogy időben észrevegye, ha veszélyben lenne, de egy, az alagsor messzi részén lévő fáklyán kívül mást nem vesz észre. Eltávolodik a lépcsősortól, pár lépést megtesz a világító fáklya felé, kezében még mindig ott van a lánglabda, és ahogy körbenéz, az ellátmányon kívül nem lát semmit. Ugyanolyan hallgatag minden, mint az út eddigi részén, azonban nem tudja, hogy ennek megnyugtatónak kell-e lennie vagy megkönnyebbülést kéne érezzen. A sötétség sincs az előnyére, ráadásul azzal, hogy fényforrás van nála, ha valaki meg akarná támadni a sötétből, nyílt célpontnak bizonyul.
Az alsó ajkába harap, ugyanis a látását nem akarja feláldozni, mert megvan az esélye annak, hogy így belesétál valami csapdába, egy olyan területen akár, amit pont nem világít meg a fáklyafény. Az meg a másik, hogyha szanaszét hagytak tárgyakat, abban is felbukhat, és az meg még nem csupán a közvetlen környezetében jelent lebukást, hanem az alagsor túlfelén is. Persze ezt most lehet, túlságosan is túlgondolja, de annyira kevés bizonyosságot talált a levélben és annyira kevés indoka is van a magabiztos közlekedésre... Ráadásul katonák sincsenek elérhető közelségben, így ha végül mégis valaminek áldozatául esik, nem lesz segítsége.
Vesz egy mély levegőt, és elfogadja a tűzlabda megtartásával járó következményeket – azzal még mindig képen törölhet bárkti, ha rá próbálna ijeszteni, és így a látása is megmarad. Az itt élősködő rovarokról, esetleges patkányokról, egerekről tudomást sem vesz, noha egyik látványa sem nyűgözi le túlságosan. Makacs lények ezek, amiket szinte lehetetlen kiirtani, bármennyire is próbálkozzanak; ő maga soha nem foglalkozott ezzel, de jól tudja, hogy többször igyekeztek eltávolítani ezeket a dögöket. Legalább az éléskamrát sikerül mentesíteni tőlük, az itteni kosztban meg még nem találkozott csótánnyal, sőt, még megbetegedni se betegedett meg tőle, így ha nem is az egész alagsorra, de legalább az éléskamrára igen.
Újabb csendes és magányos séta, ezúttal már a hordok és ládák között. Eleinte a változatosság kedvéért még számolja, hány oszlopnyi hordót és mennyi szekrénysort hagy maga mögött, de utána már ő maga se tudja, hanyadik számnál tart. Egy csendet meg nem törő sóhajtással engedi el, már csak a cipője viszonylagos tisztaságának megőrzése érdekében is jobban figyelve a földre, nehogy rálépjen egy gusztustalan csúszómászóra. Ösztönös lenne a mozdulat, hogy rálépjen, de megállja - szerencsére ezek az undorító lények gyorsan bekotródnak a résekbe és hordók alá, így ha akarná, sem tudná őket elérni.
- Kíváncsi vagyok, valaha mentesülünk-e ezektől a parazitáktól... - morgolódik, de hamar túllép ezen a kellemetlenségen, ahogyan elér az utolsó fáklyához, kezében még mindig tartva a tűzlabdát. Érdeklődőn néz körbe, keresve még egy fényforrást, ami segíti őt a továbbmenetelben, ám mivel nem lát, a saját fényforrását eloltva szemlélődik egy darabig, észrevéve a faltól eltérő felületet pár lépéssel odébb. Kissé összébb húzza a szemeit, jól lát-e, majd közelebb lépve érinti meg az anyagot, megbizonyosodva arról, hogy ez bizony nem hideg kő, hanem megmunkált bőr.
Úgy tűnik, megérkezett. Egy lépést eltávolodik azért, véve egy mély levegőt, felkészülve arra, hogy lesznek már itt néhányan - adott esetben ellenséges szándékkal -, így feszülten hajtja oldalra a bőrdarabot, lassan, bizonytalanul lépve beljebb a teremmé varázsolt alagsorrészen. A gyomrában lévő, idegességtől kialakult kisebb görcsről tudomást sem vesz, hanem egy nagyot nyelve kémlel körbe a fáklyák által megvilágított helyiségen, azonnal észrevéve a nőalakot nagyjából középen. Még beljebb merészkedik a nő láttán, ugyanis nem tűnik veszélyesnek - vagyis semmiképpen sem érzékel felőle támadó szándékot -, és már kérdezne, de a nő megelőzi őt. Kissé megilletődik, mikor a neve is elhangzik, beljebb lépve a teremben, de tartva a távolságot a másiktól, úgy fürkészve a vonásait, és sikerül rájönnie, kivel is áll szemben.
- Jelena grófnő - hajt finoman főt üdvözlőleg. - Nem számítottam, hogy ön lesz itt - tekint körbe jelzésszerűen, hogy több személy jelenlétét várta, de rögtön várakozásra is inti a mágusnő, neki pedig így van ideje körbenézni. Míg ezt teszi, elgondolkodik azon, mennyire lehet reális, hogy a kézírás a feketébe öltözött nőé, és bár kecsesen voltak húzva a vonalak a papíron, valahogy mégsem tudja a grófnőhöz társítani azt az írást. Az övé az emlékei szerint kicsit másabb, és ahogyan a nőre sandít óvatosan, akkor sem tudná a látott betűket hozzá kapcsolni, ráadásul...
Megpillantja a másik bőrfüggönyt, ahonnan beszédhangok szűrődnek ki. A szemöldökét ráncolva próbál valamit megérteni a szomszéd teremben zajló társalgásból, de túlságosan is halknak bizonyulnak az ottaniak. Annyi kétségtelen, hogy férfiak; meglehet, az egyikük a megbízó, Jelena pedig az egyik megbízott? A reakciójából ítélve pedig jön még valaki... vagy valakik...
Az egyik távolabbi falhoz állva karba tett kezekkel várakozik, hol az egyik bőrfüggönyt fürkészve, hol a másikat, és mivel társasága nem bizonyul túlságosan beszédesnek, csendbe burkolózva hallgatózik. Talán a cipők kopogására felfigyel az éjszaka némaságában.

A cseppet sem önfényező máguscsászár:

Crimsonas

Szóval a nagy nap eljött. A hold magasan jár és kél, azaz inkább arra célzok, hogy már régen az éjszaka közepe van, mire én mozgolódni kezdek a szobámban. Barátnőm most a sajátjában van szobatársaival, mert úgy hallotta, hogy ma este ellenőrzés lesz, szóval azzal sem kell törődnöm, hogy felkelteném a folyamatban.
Ha jól emlékszem irány az alagsor, szóval piszkosul hideg lesz odalent jó eséllyel.-gondoltam végig a dolgot, így bár kicsit kellemetlenül, de a mágusköpenyem alá felvettem egy melegebb nadrágot is, de egyébként nem akartam eltúlozni a dolgot, mert hát jó eséllyel nem lesz hosszú.
Bár kár lenne tagadni, hogy a napokban nem gondolkodtam sokat ezen a dolgon, nézve végig a többi máguson és úgy általában mindenkin, hogy kinek a fejében fordulhatna meg egy árulás, azonban mégis valamiért nyugodt vagyok. Talán azért, mert tudom, hogy jót cselekszem? Mindenesetre a barnás, vöröses mágusköpeny és a fekete bőrcsizma felöltése után készen is álltam arra, hogy elinduljak, de mielőtt kiléptem volna az ajtómon egy jó nagy nyikorgást hallottam... Ha-ha valami gyökérnek nyikorog az ajtaja...-mosolyogtam el csendben magamban, miközben kiléptem és elkezdtem én is behajtani az ajtómat, ami legnagyobb megdöbbenésemre ugyancsak nyikorgott...
Ez valami gonosz felsőbb hatalom akarata mi?!-gondolkodtam el a szerencsétlenségemen elvigyorogva, pár izzadságcseppet engedve meg a homlokomnak a megdöbbenésem okán. Miután pedig nagynehezen sikerült becsukni bezárom és a kulcsot a zsebembe teszem, majd el is indulok a folyósókon.
Az egyik fáklyát le is emelem a falról, hogy lássak is valamit, ha már egyszer nincs értelme titokban lépkedni.
Elvégre az őrök ismernek már, így vagy úgy, aki meg hívott, az meg csak nem akarna megölni nemde?
Szóval nyugodtan lépkedtem a folyósókon az egyetlen ismert alagsori lejáró felé, mikor egy őr páros fordult ki velem szembe a sarkon:
-Üdvözletem az uraknak, nyugodt szolgálatot!-mondtam nekik, tudva, hogy Oven és Larn jön velem szemben.
-ÁÁÁ Avalor csak nem megint a barátnődhöz, te kis telhetetlen.
-Még a végén hiányolna tudjátok hogy van ez... Egyébként a feleséged hogy van Oven?
-Jól van, szerencsére már nem jár át minden nap a nővére, hogy a véremet szívja, így még én is nyugodtabban megyek haza.
-Ez remek hír, örülök, hogy rendbe került minden otthon, na de uraim! Vár a szerelmem, szóval később találkozunk!-léptem el mellettük, és mivel a két tökfejt már jól ismertem tudtam, hogy jó eséllyel nem fognak jelenteni... Elvégre Ovent a nejével én hoztam össze, egy szolgálólány volt itt a palotában, Larn pedig bár még nem nős, de jó úton jár, hogy a kis bögyös vöröst felszedje, aki pedig az egyik mágustanonc. A két mázlis, hogy velem találkoztak, ej...
Szóval nyugodtan lépkedtem tovább, mikor megláttam az őr nélküli lejárót az alagsorba...
-Szóval kapcsolata van az őrökkel--jegyeztem meg magamnak, mikor megláttam, noha tudom jól, hogy ez még egy elég nagy kört fed le az ittlévők közül. Ennyi erővel én is lehetnék az áruló nem?
Szóval ahogyan elindultam lefelé a csigalépcsőn azon kezdtem gondolkodni, hogy mit kéne tennem, ha meglátom ki hívott. Nem is nagyon jutott eszembe semmi, megjegyzem mit akar, ki az és miért... Ennyi, nem kell feltűnősködnöm, meg semmi. Szóval a hosszú lépcsők ezután a pár gondolat után elég unalmasnak bizonyult, akárcsak az alagsor, hiszen azon a pár egeren és csótányon kívül semmi érdekes nem volt, csak az, hogy sikeresen rá is léptem egyre.
-Na ezért a konyhán hálásak lennének...-szólaltam meg, követve nem sokra rá a hordók és miegyebek sorát, amit útjelzőnek hagyhattak nekünk. Nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy lépéseket hallok, na meg a huzatot, ami szellemként riogatja a népet idelent, mert hát ezek tök normálisak, amikor sok embert hívunk össze egy titkos találkozóra.
El is érem nemsokára a fura állatbőr takarású ajtót, én pedig egy kicsit igazítva magamon, fogtam és félrelöktem a szövetet amíg beléptem.
Nem kicsit lepődtem meg azonban azon ami bent fogadott... Egy nő, és nem is akárki köszöntött a nevemen, majd észrevettem egy másik nőt is odabent, akit már egy fokkal jobban ismerek.
-Grófnő, szép estét kívánok, és Rhiya kisasszony, Önt is üdvözlöm.-bár Rhiyával egy ideje tegeződtünk, úgy vélem jobb, ha most formális maradok, hiszen kitudja miféle szélsőséges gyilkos bandába rángatták bele éppen. És bár a grófnő jelenléte meglepő lehet... Nos néha a legváratlanabb is tehet furcsa dolgokat nem? Szóval akár még el is lehet hinni, hogy ez a két nő az aki a királyt megakarja szabotálni. Rhiya minden nap látja, szerintem Jelena grófnő is, szóval miért is ne?
-Gondolom még jönnek többen is nem igaz?-kérdeztem, és amikor a várakozásra intettek, akkor én egyszerűen bólintottam, majd Rhiyára nézve és a hideg tekintetét, engem is kirázott az a dolog. Nem mondom, hogy nem bírom a képét, de inkább nem állnék össze ezekkel a terroristákkal egyenlőre, így én fogtam és a fáklya eloltásával kezdtem, majd azt az ajtó mellé nekitámasztva a falnak bölcsen megálltam, államra helyezve a kezemet és gondolkodóba estem. Hogy vajon el hiszik-e nekem, hogy ezek mit szövögethetnek....

Frederic Hawkins

Egészen a levélben leírt találkozóig, végig az járt az eszemben, hogy vajon ki írhatta és, hogy miért. Próbáltam figyelni a látóterembe kerülő írásokat, hátha meglátom azt a jellegzetes írásképet, ami leleplezhetné a titkolódzót. De persze nem láttam ilyet, így a kíváncsiságom nőttön nőt.
Melegen öltöztem a találkozó éjszakájára. Vastag szövet nadrágot és zekét, a derekamra övet kötöttem, amin egy kis, éles tőr kapott helyet, ami soha nem ártott még egy mágusnak sem. Még egy köpeny került ezek fölé, aminek csuklyáját a fejemre is borítottam.
Nem sűrűn mászkáltam el éjnek évadján, akkor is kerültem az őröket, mert nem kellett az orrukra kötnöm a kiruccanásaimat és így tettem most is. Nem igazán volt okuk a nagy figyelemre, így elkerülni sem volt nehéz őket, miután lenyeltem a mérgem a nyikorgó ajtóm miatt, ami nem volt betervezve.
~ Nem elfelejteni megkenegetni a zsanérokat. ~ adtam magamnak meg a másnapi feladatot.
Mire elérem az alagsorba vezető ajtót, elégedetten veregettem meg a vállamat, amiért vastag ruhát választottam, mert érezhető volt a hűvösebb idő, ami lentről áradt. Azért még nem tombolt a nyár és a palota, amúgy sem volt meleg hely, vastag falaival.
Arra számítottam, hogy ki kell valamit találnom, hogy elcsaljam az őröket, de itt egy sem volt.
~ Hmmm! Ez igazán érdekes. Titokzatos Meghívónk keze vagy messzire ér vagy kellően tele van fényes érmékkel. ~
Egyáltalán nem számítottam fényre, ezért meg is lepett, hogy itt-ott fáklya világított. Talán nem csak mágusok kaptak meghívót? Hiszen egy tanoncnak sem okozhatott volna nehézséget egy kis világosságot idézni.
Minden esetre én nem akartam senkit megfosztani a fénytől, ha esetleg ez lenne a helyzet, így a tenyerembe egy fénylő gömböd idéztem, ami elég volt hozzá, hogy ne essek orra semmibe.
A palota mélyén eszemben sem volt, hogy azt feltételezzem meg akarna valaki támadni, de ha csak azonnal meg nem öl, akkor is tudtam volna védekezni, elsőnek akár a kis lánggömböt nyomtam volna a képébe például.
A lépcső nemsokára véget ért. Itt már a leheletem is látszott, így még jobban összehúztam a köpenyem. Örültem a fénynek, mert az útam ezek után igen csak kanyargós lett, amit ládák, hordók, polcok nehezítettek, néha egészen úgy éreztem, valaki mesterségesen hozott létre itt egy útvesztőt, aminek átvágásához csak néhány fáklya nyújtott segítséget és mutatta, hogy még jó úton járok.
Sosem voltam oda a nyirkos, dohos helyekért és különösképpen az itt tanyázó bogarakat sem kedveltem, ezért igyekeztem most is elkerülni a találkozást.
Aztán egyszer csak nem volt tovább! Az utolsó fáklya ott lobogott előttem. Körbe fordultam és akkor láttam meg a felakasztott bőrt, ami egy nyílást takart valószínűleg, mert alatta halvány fény szüremlett ki.
Egészen eddig nem találkoztam senkivel, így nem tudhattam mi vár rám, ha oda belépek. Bár hangos hangokat nem hallottam, biztos voltam benne, hogy van odabenn valaki, vagy valakik.
Végül is eljöttem idáig és nem vagyok védtelen sem, így vettem egy mély levegőt és félrehajtva a bőrt, a kezem magam elé nyújtva léptem be a puritánul – csak egy asztal és pár szekrény volt - berendezett terembe, ahol nem csalódtam, már hárman voltak. Jó pár fáklya égett, ezért nem volt nehéz szemügyre vennem a bent lévőket.
Jelena grófnőt azonnal megismertem, de rá egyáltalán nem számítottam itt. A másik két mágust is ismertem látásból, bár még sosem beszéltem velük.
Rhiya kisasszony mindig olyan elérhetetlennek tűnt, nem volt az a barátkozós fajta és közel állt a királyhoz, Crimsonas pedig legtöbbször a tanulmányainak élt, nem sokat vegyült a többiekkel. Egyik sem mondható kezdnek, sőt.
Nem tudtam mire ment ki a játék, de némi megnyugvás töltött el Rhiya jelenlététől, nem akartam semmi olyanban benne lenni, ami árthatna a királynak és nem hiszem, hogy ha ő itt van, erről lenne szó.
Jelena grófnő………hát őt nem kedveltem, a Főmágus halála után nagy eséllyel pályázhatott a helyére és az a halál nagyon-nagyon gyanús volt………
Lassan eltűntettem a tűzgolyót és megbiccentettem a fejem a jelenlévők felé.
- Jó estét!
Szívesen faggatóztam volna, hogy miért vagyunk itt, de a grófnő határozottan várakozásra int, nyilvánvalóvá téve, hogy még várunk valakit vagy valakiket.
Feltűnés mentesen szemügyre veszem két társamat, akik valószínűleg pont ugyan azokat a kérdéseket teszik fel maguknak, mint én, hogy miért vannak itt, de fegyelmezetten csendbe burkolódzunk.
Most már van időm arra is, hogy a helyet jobban megnézzem és azonnal feltűnik egy újabb nyílás, amit ugyan olyan bőrrel takartak el, mint amin bejöttünk.
És biztos vagyok benne, hogy vannak odaát, hiszen a fényen kívül, hangok is átjutnak, bár érteni nem lehet őket, de határozottan férfi hangok.
Mivel egyetlen egy ülőalkalmatosság sincs, így a falnak támaszkodva várok, remélve, hogy nem kukán hallgatva megy el az egész éjszaka.
~ Vajon mit akar tőlünk Jelena és főként kinek a megbízásából? ~ fürkésztem a hideg, márványszerű vonásokat.

Elérkezett a holdtölte.
Talán érthető, hogy izgatottan vártam az éjszakát. Persze nem mutattam ki, még Raynardnak se szóltam erről az egész levél-sztoriról, hisz ki tudja, hogy fogadta volna? Valószínűleg jóval előtte bezártak volna valami szobába, és átfésülték volna a pincét.
Lehet, ez lenne a jó megoldás.
De mikor érdekelt engem, mi a helyes?
Ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, miközben szedelőzködöm az útra. Nincs valami meleg, így két réteg ruhát is felveszek, persze úgy, hogy egyik se legyen kirívó: barna és szürke, ahogy a legjobb. Nem viszek magammal semmit - minek tenném? Nem hetekre indulok. Átfut az agyamon, hogy valamivel csak meg kellene védenem magam... de rájövök, hogy teljesen haszontalan lenne. Ha csapdától félek, akkor jobb el sem indulnom, egyébként is annyit érnék egy apró tőrrel, mint egy lúdtollal. Na meg ott van a mágia: az Anteeo szintet már magabiztosan használom, úgyhogy annyira talán nem vagyok elveszve.
Talán.
Akárhogy is, ideje útnak indulnom - főleg, hogy én nem vagyok ám olyan szerencsés, hogy nekem még a palotáig is el kell jutnom: annak ellenére, hogy mágustanonc vagyok, a nemes szüleim hallani sem akartak arról, hogy beadjanak a növendékek lakrészére. Végtére is megértem őket, s bár ez mindig is csak egy újabb dolog volt, ami hozzátett a kirekesztettségemhez, mégis be kell látnom, hogy kényelmesebb így. Nem mintha panaszkodnék: a házunk legfeljebb harminc perc járásnyira van a palotától, így viszonylag gyorsan el tudok érni oda. Elég sokszor is jártam meg az utat: eleinte megpróbáltak lovasfogattal hurcolni ide-oda, de természetesen hallani sem akartam ilyesmiről. Mikor ötödjére szöktem el otthonról, megtanulták, hogy tudok én a szokásosnál is makacsabb lenni.
Na meg mit féltenek? Voltam már veszélyesebb helyeken is.
Pillanatok alatt lesurranok a szobámból a bejárati ajtónkhoz. Ha szerencsém van, nem lát senki, és már kint is vagyok...
Nem sikerül. Az ajtó hangosan felnyikordul, bennem pedig meghűl a vér.
- Nariatha kisasszony!
Na, ettől féltem: ott áll mögöttem a szolgáló, és kíváncsian - kicsit megütődve - néz rám. Most mi lesz? Ha elfutok, még az istennyilát is utánam eresztik, viszont ha nem lehetek ott ezen a titkos találkozón... nem, valahogy el kell szabadulnom.
- Áh, Brivel... - mosolygok rá kényszeredetten. Viszonylag jól látom a néhány gyertya miatt, ami mindig ég. Sajnos ő is jól lát engem.
- Mit keres itt a hölgy éjnek éjjelén? - kérdezi az idősödő férfi. Jól végzi a dolgát, kedvelem is, de ilyenkor... hát, a hátam közepére sem kívánom.
- Tudod, én csak... tanulni megyek. - nyögöm ki valahogy.
- Ilyenkor?
- Igen, kénytelen vagyok. Tudod, vannak olyan mágikus dolgok, amik éjszaka működnek, és azokat is el kell sajátítanom, ha Subvenio szintű akarok lenni. Egyébként sem mondhattam ellent, hisz tudhatod, Raynard milyen szigorú...
- Rendben, kisasszony, de nem fél egyedül? Miért nem kér meg valakit, hogy kísérje el? Hisz éjszaka van...
- De hisz nem vagyok egyedül! - színlelem a meglepetést. - Raynard jön értem, itt vár a közelben.
- Értem... - nem különösebbne győztem meg, de valahogy muszáj megoldanom. Ráadásul nem ártana sietnem is.
- De nekem igyekeznem kell, Raynard így is a fejemre fog olvasni... - nevetgélek kényelmetlenül. - Jó éjt, Brivel!
- Ahogy a kisasszony óhajtja - dönt úgy Brivel, hogy hisz nekem. - Azért kérem, vigyázzon magára!
- Értettem! - mondom fellelkesülve, és kilépek az ajtón. Becsukom magam után, és nagyot szívok az enyhén csípős éjszakai levegőből.
Sikerült.
Meglepő módon Brivel bizonyul a legnagyobb akadálynak utam során. Sietősen szedem a lábaim, de nincs mozgás az utcákon, a külső kertekbe is bejutok különösebb nehézség nélkül, de mindez még természetes is lehetne: az tűnik fel elsőnek, hogy még az alagsorba vezető ajtónál sincs őr.
Mi a fene? Itt mindig áll valaki; ha nem így lenne, a tanoncok két hét alatt kifosztanák az éléskamrát. Úgy tűnik, kicsit megpénzelték az ittenieket, persze nem mintha méltatlankodnék... így nem kell vesződni azzal, hogy lejussak.
Csendesen nyílik az ajtó, magamban azt kívánom, bárcsak otthon is így tette volna. Óvatosan megyek le a lépcsősoron, közben mi tagadás, a torkomban dobog a szívem: nem a sötétségtől félek, de mégis az ismeretlenbe tartok - úgy, hogy már várnak rám. Nem tudom, ki, és nem tudom, miért.
Egyre sötétebb van. Kint még egész jól láttam a holdfényben, de itt csak a szétszórtan elhelyezett fáklyák világítanak. Várjunk csak... fáklyák? Milyen ostoba vagyok, hisz itt nem szoktak lenni fáklyák! Természetes, hogy így akarnak jelezni, merre kell tartanunk. Ez megmagyarázná azt is, miért ilyen távolra helyezték el őket egymástól, hisz így lényegében semmit nem ér a világítás szempontjából. Talán azt akarják, hogy varázslattal világítsunk? Azt várhatják, feleslegesen nem fogom kimeríteni magam akkor sem, ha már egész könnyen tudnék elég fényt teremteni. Hisz itt van előttem a fényforrás: leemelem az egyik fáklyát a tartójából, és magam elé tartva elindulok.
Az elszórt fényektől eltekintve olyan a pince, amilyen lenni szokott. Sehol senki, csupán néhány csótány zavarja meg az összképet, akitől mások talán undorodnának, engem nem igazán érdekelnek. Láttam már eleget, mikor lezárt raktárakba szöktem be, és egyébként sem akarom bántani őket, minek tartanék tőlük? Kíváncsian, de mi tagadás, kissé félve haladok hát tovább előre.
Aztán jobbra.
Aztán balra.
Aztán...
Fogalmam sincs, hányadik fáklyát hagytam már magam mögött, hányadik oszlop mellett fordultam el. Eleinte próbáltam megjegyezni az utat, de aztán feladtam; ugyan jól tudok tájékozódni, de ha most valami folytán kialudna az összes fény, bizony én is ítéletnapig bolyonganék összevissza. Bolyongok a hordók közt, és már lassan abban is bizonytalan leszek, hogy tényleg van-e itt valaki.
Aztán elérek az utolsó fáklyához.
Enyhe döbbenettel körülnézek; mégis hazugság lett volna az egész? De hamar meglátom az ajtó-szerű bőrdarabot a kiszűrődő fénnyel, amin először átsiklott a tekintetem.
Itt vannak. Akárkik is legyenek azok.
Bent biztos van világítás, így hát még jóval arrébb elsuttogok pár szót, kioltom a fáklyát a koncentrációmmal, és leteszem a földre. Most még jobban izgulok, mi fog történni, de visszafordulni balgaság lenne, így hát veszek egy nagy levegőt, és határozottan benyitok. Vagyis hát... félrehajtom a bőrt.
Egy meglehetősen nagy, mégsem túl tágas szoba tárul elém, jól megvilágítva. Középen egy asztal, rajta gyertyák, és valahogy nem úgy néz ki az egész, mintha egy titkos összeesküvés helyszíne lenne.
Főleg, mikor meglátom a társaságot.
Maga a főmágus-jelölt? Így már még kevésbé értem az egészet. Üdvözöl, majd a nevemen szólít - micsoda megtiszteltetés.
- Jelena grófnő - hajtom meg a fejem, persze tisztán látszik rajtam a meglepettség. Aztán körülnézek a többieken.
- Jó estét. - köszönök udvariasan.
Milyen érdekes társaság.
Rhiya Melizette. Ha hihetek a rossz nyelveknek, szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem tartozom az ismerősei közé: azt hallottam, senkivel nem bánik kesztyűs kézzel.
Crimsonas, vagy hogy hívják a fiatal férfit... róla se tudok sokat, legfeljebb annyit, hogy jók a képességei.
Frederic Hawkins, őt azért többször láttam már: néhányszor már tanított is. Persze nem sokszor, ennek köszönhetően őt is csak felszínesen ismerem.
Egyvalamiben azonban biztos vagyok.
Mind a négyen erősek. Mit keresek én itt, egyedüli Anteeoként? Megkérdezném, de jobbnak látom egyelőre hallgatni. A szomszédos szobából beszélgetés hangjai szűrődnek ki - nyugalomra kell hát intenem magam, és előbb-utóbb biztosan választ kapok mindenre.
Mégis olyan nehéz parancsolnom a kíváncsiságomnak...

//Mesélői//

Több-kevesebb – leginkább több – gyanakvással fogadjátok az itt lévő mágustársaitokat, az évekkel korábban megözvegyült Jelena grófnőt és magát a helyzetet, noha egy ilyen kétes levél után ez nem éppen meglepő. Szerencsére azonban a titeket fogadó nőt nem várakoztatjátok meg túl sokáig; elég pontosak vagytok, vélhetően a kíváncsiságotok miatt, mi több, egy fő megérkezését követően csak néhány percet kell várni, hogy a terembe belépjen a következő, így nem tart sokáig, mire mindannyian a szobában tartózkodtok. Beszélgetéssel nem fárasztjátok sem magatokat, sem egymást; úgy tűnik, mindannyiótokat lebilincselnek a saját gondolatai vagy Jelena várakozásra intése. Talán nem is olyan meglepő, hiszen a nőnek van egy erős, fegyelemre és csendre intő kisugárzása, ami elsősorban merev, szoborszerű vonásaiból eredhet. Ha valaha is tanított bárkit, biztosan az egyik legkeményebb tanítónak jellemezte őt, ráadásul ő maga is csak áll ott mereven, megemelt állal hosszasan fürkészve a bőrrel takart járatokat. Meglehet, hosszútávon ez számotokra már inkább egyfajta kínos, kellemetlen csendet okoz, ami érezhetően nem zavarja a grófnőt, sőt, mintha tudomást sem venne a kényelmetlen hangulatról.
Amint az utolsó meghívott, Nariatha is betoppan a bőrfüggöny mögötti helyiségbe és elhangzik a kölcsönös üdvözlés, Jelena rideg pillantásával ismét végignéz rajtatok. Nem olvasható le arcáról semmi, sem egy gondolat, sem egy szikrányi érzelem, és ahogy mindenkin kimérten végigfuttatta tekintetét, behunyja a szemét, véve egy mélyebb levegőt. Tipikusan úgy köhint párszor hangosan, mintha a figyelmet akarná magára vonni egy gyerekzsivajtól hangos teremben, amely a helyiségben lévő, lassan már feszítő csendet élesen töri meg. Ha kellően figyeltek, hallgattok, akkor feltűnhet, hogy a szomszédban tartózkodó férfiak is teljesen elcsendesednek ennek hatására. Pár örökkévalóságnak tűnő pillanatig nem történik semmi, ám végül halk koppanások sorozata jelezheti a számotokra a szomszéd szobában a mozgolódást, hamarosan pedig a függönyt is félrehajtják, ezzel az idáig titkolt személyek felfedve kilétüket.
Három mágus lép ki egymás után sorban; mindannyian ismerősek lehetnek a számotokra látásból, elsősorban talán azért, mert annak idején, mikor a főmágust bizarr körülmények közt holtan találták, ugyanúgy szóba kerültek ők, mint a főmágust helyettesítő személyek. Végül persze egy teljesen más, idős férfit helyeztek az élre, akinek lassan döntenie kell, ki kerüljön a helyére, mivel úgy hírlik, az elméje is romlóban van, nem beszélve az emlékezetéről. Ők maguk már nem akarják elvállalni ezt a pozíciót a korukra való tekintettel, hiszen mindannyian az ötvenes éveikben járnak már, és tisztában vannak ők maguk is, hogy egy fiatalabb egyént kéne főmágusnak választani, aki hosszabb ideig szolgálhat, élettapasztalatok ide vagy oda - tanácsot továbbra is tudnak adni. Név szerint Jerphon Relnahar, Welnar Fathoris és Godryn Reyfiel ez a három fő; mind a hárman erősebb mágusok hírében állnak, több fiatal mágust képeztek már ki, és nagyrészt a palota körül ténykedtek egész életükben. A mágusdiákoknak való gyerekeket hosszú ideig ők gyűjtötték össze a birodalom legkülönfélébb pontjairól, így egy igazán összeszokott csapatként lehet rájuk tekinteni.
Egyiküknél sincsen semmi különleges, mindannyian az egyik legegyszerűbb öltözékükben jelennek meg, mely a kényelmes, rövid szárú cipő, bő nadrág és ing, noha a vállaikon nehezedő, őket melegítő köpenyükön azért látni a minőségi munkát azokkal a jelekkel díszítve, melyeket kifejezetten a mágusok öltözetére szoktak varrni. Fegyver értelemszerűen nincsen náluk, hiszen mágusok, azonban Godryn a tekintetével valószínűleg ölni tudna, annyira morcosnak látszik ebben a kései órában, és egy ennek megfelelő morgással köszönt titeket. Jerphon szelíden mosolyog rátok, egy biccentéssel köszöntve titeket, Welnar viszont a bajsza alatt olyan szélesen vigyorog, hogy arcán ennél több ránc nem is lehet. Tekintete csintalansága már maga lehet az üdvözlés, és talán ő jelenleg az egyedüli, aki igazi megkönnyebbülést okozhat vidám, szórakozott kisugárzásával, elűzve a Jelenát körülvevő fagyos némaságot.
Mindannyian Jelena grófnő mellé állnak, tekintetetek bizonyára rájuk tapad, már biztosan várnátok a magyarázatot minderre és már kérdeznétek, mikor még egy személy lendületes léptekkel jön ki a bőrfüggöny takarásából. Számotokra már nagyon is ismert arcáról süt a boldogság és olyan ragyogó kisugárzása van, amit mostanában nem nagyon tapasztaltatok felőle, leginkább csak a fáradtságot és kimerültséget. Lehet, nem csupán Észak-Bivaly teendői kötik őt le, hanem ilyen találkozók is kimerítik az ugyancsak egyszerű ruhákban megjelenő, negyedik férfit...
- Örülök, hogy mindannyian megjelentetek! – tárja szét lelkesen a karjait Olieth, akinek öltözetén jele sincs a királyi származásának. A mágusokhoz és hozzátok hasonlóan kényelmesen és melegen öltözött fel az emberek hagyományos ruhadarabjaiban.
A fiatal uralkodó elégedetten végignéz rajtatok, nagyon alaposan és szinte már zavarba ejtő kíváncsisággal fürkészve titeket. Egyáltalán nem takarja, hogy mennyire érdekli, milyen reakcióval fogadjátok a jelenlétét, és szinte már gyerekesnek nevezhető a viselkedése, ami teljesen elüt attól a személytől, akivel hivatalos körülmények közt találkoztok. Egyikőtök sem kerül jobban kiemelésre, mint a másik, mindannyian fürödhettek az érdeklődésében, mely oly' hatalmas, hogy pislogni is alig mer, félve, hogy lemarad valami igazán izgalmas arckifejezésről. Úgy issza be a feltételezhetően végletekig döbbent vonásaitokat, mintha ez lenne a világ legfontosabb dolga, amire emlékeznie kell.
- Üdvözöllek titeket itt, Rhiya kisasszony, Nariatha kisasszony, Frederic és Avalor – biccent mindannyiótok felé, mikor már kicsodálkoztátok magatokat, megtartva a virgonc vigyorát. Mindeközben, ha csak egy pillantást is vettek az odébb lévő idősebb mágusokra, akkor Jelena továbbra is teljes merevségében és ridegségében áll, mint aki a lehető legkomolyabb küldetésre készül fel, Godryn összefont karokkal, érezhetően türelmetlenül várja ki, mikor tér Olieth a tárgyra, Jerphon és Welnar vonásait elnézve viszont ők meglehetősen jól szórakoznak az eseményeken.
– Féltem, hogy nem fog összejönni és hivatalosan kell intéznem, szóval ne haragudjatok meg ezért a becsapós és gyenge módszerért, de annyi teendő után már enyhén szólva elfáradtam a formalitásokban – lép az asztal mögé, kezeivel megtámaszkodva azon. – Meg nem is akartam a kelleténél nagyobb dobra verni, ahogy mondani szokás, nem szeretném, ha a palota és a város minden szegletében híre menne a dolognak, ami miatt meghívtalak titeket ide – kezdi el kapargatni annak a témának a felszínét, ami mindannyiótokat foglalkoztathat. - Talán nem kell bemutatnom az itt tartózkodó kivételes mágusokat, de a segítségük miatt mégiscsak tartozok nekik legalább ennyivel – emelkedik fel. – Jelena Brichena Whymon grófnő – int a nő felé, aki ösztönösen is biccent egyet kimérten.  – Godryn Reyfiel – mutat a második alakra, aki újabbat morran. – Jerphon Relnahar és Welnar Fathoris – mutatja be a másik kettőt is, ha esetleg mégsem rémlene a nevük. – Mindannyian aktív részesei voltak az elmúlt hónapok, de inkább lassan már egy év kísérletezéseinek és felfedezéseinek, amire egy pillanaton belül rátérek, de mondjátok csak: hogy vagytok ezen az éjszakán? Ismeritek egymást, legalább látásból? – tárja szét a karjait jelképesen, hogy tiétek a szó. - Csak mert a továbbiakra való tekintettel ez fontos lesz - teszi hozzá leírhatatlan lelkesedéssel és lendülettel. Teljesen felszabadultan viselkedik, ami nem lehet meglepő, arra gondolva, mennyi mindenért kell felelősséget vállalnia és milyen modorosnak kell lennie, mikor hivatalos körökben mozog. Most látványosan engedi el magát, megmutatva előttetek azt az oldalát, ami jócskán emberibbnek és elérhetőbbnek hathat a számotokra, és ennek kapcsán egy csepp megbánás nincs benne.

Rhiya

Jelena nem fáradt túlságosan azzal, hogy kellemes hangulatot teremtsen. Beszélgetést nem kezdeményez, csak szoborként áll és néz, és bár néha szemkontaktust teremt, de akkor is érez a pillantásában egyfajta javasasszonyos felsőbbrendűséget. Tény, hogy idősebb tőle és az is tény, hogy rangosabb, nem tagadhatja magában nemtetszését a helyzetet illetően. Továbbra is titkolózik és egy várományos főmágus esetében nem biztos, hogy ez jó előjel – nem tudná megmondani, ha ő kerülne a vénember helyére, miként érezne. Megpróbálhatna pályázni ő maga is a helyre, de túlságosan bizonytalannak érzi, nem beszélve arról, hogy a képességei megfelelőségében sem bízik, Oliethet pedig anélkül is tudja támogatni, hogy kineveznék egy ilyen címre.
Csendes, eleinte bizonytalan léptekre figyel fel kisvártatva, majd valaki félrehajtja azt a bőrdarabot, amin pár perce ő maga is bejött. Egy pillanatra Jelenára néz, mielőtt vendégük teljesen felfedné kilétét, de nem vél felfedezni a nőn semmi különöset – ugyanolyan szoborszerű, mint idáig volt. Valószínűleg az események kapcsán még nem léphetnek tovább, hogy végre választ kapjon a kérdésekre, szóval az érkezőre tekintve vizsgálódik. Amint felismeri a táncoló lángok fényében a férfi vonásait, nagyon is jól emlékezve a könyvtárban való beszélgetésükre, nincs túlságosan elragadtatva a jelenlétének tényétől. Bízik azonban benne, hogy modoros ábrázatán nem tükröződik semmi – vagy ha valamennyi mégis, akkor azt gyorsan tudja rendezni, Avalor pedig nem szerez tudomást szájhúzós hozzáállásáról. Mégsincsenek a legjobb fényviszonyok itt, a férfi kapcsán pedig megtartaná saját magának a gondolatait mind szóban, mind grimaszban, melyek nem éppen hízelgőek.
- Szép estét, Crimsonas úr – viszonozza a köszöntést egy biccentéssel, alkalmazkodva a távolságtartáshoz. Ez legalább olyan szempontból megnyugtatja, hogy nem fogja kelletlen megjegyzésekkel traktálni vagy dicsérő szavakkal elhalmozni, miközben vélhetően a szobájában most is ott van a nőcskéje… Vagy valamelyik másik szobában, bánat tudja, az ezzel kiváltott ellenszenv tényén nem változtat. Mindenesetre ez a hangsúly bizakodással tölti el, hogy ezúttal elfelejti azt a fajta közeledést, amit a könyvespolcok között tanúsított, és a helyzetre koncentrál, beszélgetést azonban ő sem kezdeményez. Talán nem is baj, még a végén a reményeit ripityára törné…
Újabb csendes percek telnek el, elsősorban Jelenát és a másik bőrfüggönyt nézi, továbbra is igyekezve valamit megérteni a szomszédban zajló csevegésből, de semmit nem képes meghallani - legalábbis nem értelmeset. Néha emiatt elhúzza a száját egy kissé, hogy aztán a grófnőre pillantson újabb kényelmetlenséggel és gyanakvással, de a nőn továbbra sem látszik semmi változás, olyan sziklaszilárdan tartja fenn azt a rideg páncélt és maszkot egyaránt, melyen képtelen átlátni. Az udvarban mondjuk nem nehéz ilyen nemesasszonyokkal találkozni; az egyik véglet vagy az elkényeztetett, hisztis nőszemélyek, a másik véglet meg a túlzottan gőgösnek ható alakok, akik tapintható szilárdsággal tartanak a kezükben mindent. A kettő típus közül inkább akkor a Jelena-féléket választja, mivel ők legalább képesek a feladatukat ellátni és lehet bízni a teljesítményükben, más kérdés, hogyha valamiben sántikálnak, képtelenség meggyőződni bármiről is velük kapcsán. Ez utóbbi meg aggasztja, főleg a levél sejtelmessége miatt…
Ismét lépések, mire kissé felugrik a szemöldöke, ahogy kizökken néma gondolatai közül, újfent érdeklődőn fürkészve a már ismerős bőrfüggönyt. Némi tétlenség után köreikbe lép az idetévedt személy – látni ritkán látja a férfit, legutóbb is talán akkor tűnt fel neki, mikor Olieth fogolykísérős feladatára jelentkezett. Nem volt aktív részese az események azon részének, kötelezettségei voltak a palotában, viszont érdekelte, miről szól ez az egész, így a megbeszélés egy részén ott tartózkodott. Nem hallott mindent, ugyanakkor később a király kellőképpen beavatta, mikor rákérdezett, pontosan miről is volt szó, és emlékszik, pár pillanatig sajnálta, hogy nem mehetett. Végeredményben, ahogyan az idő telt, talán hasznosabb volt, hogy maradt, segítve az uralkodót pár irat átnézésében és azok rendezgetésében. Távolról ezt nehezen tehette volna meg…
- Üdv – biccent egyet Frederic felé, egy darabig fürkészve az alakját, mert nem emlékszik, hogy valaha bármilyen más alkalom miatt találkoztak volna. Ha hosszabbnak következik ez a feladat, mint ahogyan azt valószínűleg az itt lévők szeretnék, akkor meg nem árt megjegyezni a vonásait, még ha a fáklyáktól nem is tökéletes a kép.
Ő sem bizonyul túl beszédesnek, nem is kérdez semmit, szóval a némaság folytatódik, ezúttal már négy fővel. Kezdi kissé kényelmetlenül érezni magát, amilyen hosszú ideje csendben vannak, Jelenára pillantva pedig úgy tűnik, még mindig várnak valakire. Halkan vesz egy mély levegőt, lassan már azon gondolkodva, hogy a falnak támaszkodva behunyja a szemeit, pihentetve addig, amíg a következő meghívott meg nem érkezik, de a nyugtalansága biztos nem hagyná ezt. Emiatt változatlanul fürkészi hol Jelenát, hol a szomszédos termet elválasztó bőrt, a helyzet kialakuló monotonitását pedig egy fiatal lány érkezése töri meg, noha úgy tűnik, csak pár pillanat és szó erejéig.
- Üdv – ismétli el a szót az általa soha nem látott lány felé, akin egy darabig még függeszti a tekintetét, csakúgy, mint Fredericen. Elnézve még így is látszik, hogy talán a jelenlévők közül ő a legfiatalabb; minden bizonnyal még csak valamiféle tanonc, ami miatt összeszalad egy kissé a szemöldöke. Minek hívtak ide egy tanoncot? Bár ha jól tudja, akkor Avalornak is még tartanak a tanulmányai, erre alapozva meg annyira így mégsem különös, de mégis…
Egyre több a kérdés, ahogy egyre többen gyűlnek össze, és már a várakozásra való intést teljesen figyelmen kívül hagyva fordulna Jelenához választ várva, mikor a nő jelentőségteljesen végignéz a társaságon. Végre lesz valami? Feszültté válik a gondolatra, ő maga is körbenézve egyszer, majd riadtan fordítja pillantását a grófnőre, mikor hangos köhintésbe kezd. Egy pillanatig ráncolja a homlokát, és felfigyel a csendre, ami a szomszéd szobára telepedett. Talán végre kiderül, ki hívta őket ide, így, hogy mihamarabb fény derüljön erre, mereven tapasztja tekintetét a szobát tőlük elválasztó bőrdarabra. Hallja a közeledő, csendes léptek koppanását, nagyjából fejmagasságban bámulja az ajtóként funkcionáló darabot, és mikor félrehajtásra kerül, nem kis meglepetésére van, hogy újabb, nevesebb mágusok kerülnek ki. Meggyőződése volt, hogy valami nemes ficsúr fog megjelenni a maga kényelmes és drága kelméiben.
Egy darabig a megilletődéstől nagyra nyílt szemekkel fürkészi a férfiakat, akik hosszú évekig, évtizedekig tartó szolgálataik miatt kiemelkedő helyet foglalhatnak el most. Gyakorlott mágusok is, és hallotta hírét, hogy egy időben ők maguk is mágustanoncokat gyűjtöttek, ami zsigeri alapon szorítja össze a gyomrát, önkéntelenül is megfeszülve. Nem mintha ne lenne hálás azért, hogy most milyen körülmények között élhet, hiszen ha belegondol, jóformán halálra volt ítélve abban a paraszti házban annyi gyerekkel, rettentően kevés jövedelemmel és élelemmel, viszont ennek az elszakításnak köszönhetően a mai napig nem tudja, pontosan mi történt a családtagjaival és hogy merre járnak most. Valószínűleg már fel se ismerné őket.
Mind a hárman megállnak Jelena mellett, láthatóan eléggé különbözően állva hozzá az éjszakai gyülekezőhöz. A megjelent személyek közül elképzelésre Jerphon az, aki a levelet írhatta nekik, noha valahogy még mindig nem stimmel az írásmód, a betűk kanyarításának kinézete. Egyszerűen nem tudja ahhoz a férfihoz társítani, bár nem mondhatja el azt sem, hogy olyan gyakran látta volna a kézjegyét. Lehet, más tag lett volna és a megérzése helyes lenne? Jelena nem tűnik olyan lelkesnek, Godryn szintén kelletlennek bizonyul az ügyet illetően, Welnar pedig túlságosan is vidám ehhez az egészhez – mintha ő lenne a harmadik, vagy jelen esetben inkább sokadik nevető fél. Egyre inkább ráncolja a homlokát, ahogy értetlensége csak nőttön nő, a gyülekező kérdéseket pedig egyre nehezebb visszatartania.
Már szólásra nyitja a száját, hogy az első kérdés kibukjon belőle, mikor újabb személy lép ki a szobából, némi késéssel a mágusok után, akinek látványától egy pillanatra torkán akad a szó.
- Olie…! – hasít élesen a hangja mélységes megrökönyödésében, egy másodperc töredékére teljesen megfeledkezve, hogy hol is van és kik között. A név kimondása végén hasít belé ez a felismerés, így a végét lenyelve a szájához emeli kesztyűs kezét. Észre sem vette, hogy döbbenetében önkéntelenül is tett egy lépést előre, gyorsan kipótolva még eggyel, amivel térdre ereszkedik, főt hajtva az uralkodó előtt. Mégsem olyan körülmények között vannak, hogy személyesebben társalogjon vele, és ilyenkor igenis ragaszkodik az ilyen formalitásokhoz. – Felség! – javítja ki magát, és ha elhangzik az engedély, csak akkor emelkedik fel, de jóformán meg sem hallja azt, amit a király ezek után mond. Hosszú ideig képtelen visszavenni a tőle megszokott ábrázatát, tele van értetlenséggel, össze van zavarodva és ennek tetejében a megilletődés sem akar távozni belőle, ami teljesen megbénítja.
Akármennyire nézze és akármennyit hallgasson, még Olieth kérdéseinek elhangzása után is együgyűen áll ott, a terem szélén. Számára felfoghatatlan, hogy a király csak úgy megjelent itt, ráadásul ilyen módon akarta összehívni a társaságot, mintha csak játszani akarna velük, ami nem is meglepő, hiszen annyi felelősség és teendő után kijár neki is a pihenés, de hogy ezt így akarja…
A halántékát megérintve dől vissza a falhoz hitetlenségében, zavarában végigvezetve ujjait a fürtjei között. Ez lett volna az, amiről nem akart beszélni neki? Kissé bántja azonban az, hogy Jelenát és a másik három fickót beavatta mindebbe, őt meg kihagyta, de biztosan megvan rá az indoka, és ha ki is hagyta, biztosan nem azért tette, mert nem bízna benne vagy a képességeiben.
Talán már a többiek választ is adtak, mikor ő képessé válik megszólalni.
- Felség, jómagam nem ismerem annyira az ittenieket – pillant a meghívottakra, tekintete még mindig zavaros, hangja a megilletődöttségtől reszket. – Crimsonas úrral volt egy közös feladatom, de azt hiszem, ez minden – felel, még mindig ütődötten, és a hangján is érződik a teljes szétesés. Nincs a szavai mögött olyan fegyelem vagy tartás, ami tőle megszokott, de ez után aligha lesz képes teljes mértékben összeszedni magát egy darabig.

A cseppet sem önfényező máguscsászár:

Crimsonas

Szóval eddig Rhiya és Jelena grófnő. Felettébb érdekes. Nem sok emberből nézném ki mondjuk, hogy elárulja a királyt, de Jelena például pont ilyen. Ha jól tudom, akkor úgyis főmágusi pozícióra pályázik, Rhiya meg kitudja, lehet megegyeztek Jelenával, hogy a grófnő lesz a királynő Rhiya meg a főmágus. Még értelme is van az egésznek, ha jobban belegondolok.
Persze a gondolataim sorából hamar kiemel, amikor megjelenik előbb egy ismert mágus, Frederic, majd aztán egy másik hozzám hasonló tanonc lány is. Neki a nevét nem tudom, de nagyon hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a barátnőm, így hát alaposan megnéztem magamnak. Mindkettejüknek köszönök, ahogy az rendjén van, de egyébként nem tervezek belük túlságosan elegyedni, főleg, hogy ők is a birodalom bukását akarhatják, bár a kiscsajból inkább kinézem, hogy ő is hasonló okból jött mint én, Frederic meg hát... ahogyan a pletykákat ismerem, őt a király egy kicsit elhanyagolta, kitudja mi fordulhat meg egy tébolyult elmében nem?
Na de itt a nagy pillanat, Jelena elkezdte behívni a másik teremből az embereket. Amikor először elkezdett belépkedni a sok nagy mágus, akkor nem lepődtem meg túlságosan, be kell vallanom a sötét összeesküvésembe jól beleillettek, szóval a számon kisebb mosolyon kívül és az illedelmes köszönésen kívül más nem is történik...
De amikor belép a király... Nos... szóval leesett az állam. Nem nagyon vártam, hogy ő itt lesz, és ahogyan erre nem számítottam, úgy dőlt össze a tervem is.
Szóval... Akkor nem merénylet készül?!-fordult meg a fejemben és amikor a mellettem álló Rhiyára pillantottam és arra, hogy hogy megdöbbent, majd letérdelt, akkor én is követtem őt.
A fejem el volt telve egy pár gondolattal egy röpke pillanatra, de Rhiya tekintete csupán egy gyönyörű mosolyt csalt az arcomra. ~olyan cuki~ Ha ezt én is eltudnám nála érni, akkor a legszebb napom lenne, de komolyan!
Mindenesetre nem foglalkoztam tovább az összeesküvés elméletemmel, inkább a király szavait figyeltem, és azt hogy mi mindent mond... Majd a kérdésére én is feleltem.
-Nos... Ami azt illeti Rhiya kisasszonyt ismerem valamennyire és a többieket is láttam már a kastélyban többször is. Ami azt illeti Nariatha kisasszonyt többször láttam már az étkezőben, de beszélni sem vele sem Frederic-kel nem sikerült még. Azonban ha megenged egy kérdést Felség...-ha bólint erre akkor folytatom, ha nem engedi akkor meg úgyis mindegy nem?
-Miért pont mi?-na ez a legjobb kérdés, Rhiyát meg Fredericet még megértem, de mi két tanonc? Főleg én! Én semmit nem tettem eddig, sőt nem hiszem, hogy a legutóbbi után Rhiya javasolt volna neki... eléggé... nos a jégkirálynőnek nem tetszett, hogy poénkodtam. Míg Nariatha kisasszony lehet az esete, szóval annak még értelme is van,  de én tuti nem...

Frederic Hawkins

Mint kiderült az utolsó résztvevő egy igen fiatal teremtés volt….hmm…..azt hiszem …….Ventris kisasszony. Nem sokszor találkoztam vele, de emlékeztem rá egy-két órámról.
Hát eléggé vegyes volt a kis csapatunk, hogy bármi ötletem is lett volna, hogy vajon mi velünk a szándéka Jelena grófnőnek, aki maga volt a megtestesült jégszobor, már-már arra gondoltam, hogy csak a szobrát hagyta itt nekünk, amikor azért elkaptam néha rebbenő lélegzetét.
A csend kezdett már kínossá válni, de Narathia betoppanása után a grófnő megelevenedni látszik, rideg pillantása végigsöpör rajtunk. Merev tartásán, ahogy az arcán is repedés keletkezik és riadtan jövök rá, hogy az a szája, amit eddig vonallá szorított.
Köhintésére reflexszerűen kihúzom magam….hiába a régi megszokás nagy úr.
Tanoncként is a frászt hozta rám ez a nő.
Fülem azt jelzi, hogy a szomszéd szobában is elhallgattak és a függönyként szolgáló bőr felé közelednek. Aztán belépnek……………..és,……ha eddig halvány segéd fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész, akkor keveset mondtam, meglátva a három nagyerejű mágust, akikről elmondható volt, hogy a Főmágus halála után, bármelyikük a helyébe léphetett volna. Bár végül nem ez lett, de még mindig esélyesek voltak, igaz a szóbeszéd alapján egyikük sem szándékozott elvállalni a posztot.
Nem hiszem, hogy volt mágus, aki nem tudta kik ők. Személy szerint nekem Welnar volt a kedvencem, ő volt közöttük a legvidámabb, de Godryn tekintetével simán ölni lehetett volna.
~ Mi a fene folyik itt! ~
Láthatóan nem öltöztek ki, úgy néztek ki, mint akik csak egy késői kártyapartira ültek össze, amiről persze itt szó sem lehetett.
Mindannyian minket néznek, mintha várnának valamit, aztán újabb léptek hallatszanak és még egy alak lép ki a függöny mögül.
Azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, akinek bennakad a lélegzete, ahogy felismerjük.
Egyáltalán nem csodálkozom Rhiya reakcióján, mert én is majdnem felkiáltok, főként, amikor láthatóan teljesen kivirultan, boldogan áll ott előttünk. Én is hallottam a pletykákat, meg tanuja is voltam egyszer-kétszer, hogy mennyire kimerült volt az utóbbi időben és most………mintha kicserélték volna.
Megkésve csatlakozom a térdet hajtókhoz, lassan ócsúdva a meglepetés sokkjától.
- Felség!
Láthatóan elégedetten és mosolyogva veszi tudomásul az általa okozott zavart, amit váratlan megjelenése okozott. Egyenként megpihen rajtunk a tekintete, szinte érzem a súlyát, de csak akkor nézek fel, amikor belekezd a mondandójába, vagy engedélyt ad a felemelkedésünkre.
Érezhető a feszültség, még a három idősebb mágus részéről is, - ahogy mindenki a magyarázatra vár, miért lettünk iderendelve és főként miért ezen körülmények között.
Próbálom követni azt, ahogy elmondja miért ez a titokzatoskodás, de sokkal okosabb egyelőre nem leszek, mert az ok még mindig nem derült ki.
Mikor bemutatja a jelenlévő magasabb rendű mágusokat, mindegyik felé meghajtom a fejem, ahogy az udvariasság megkívánja, de türelmetlenül várom, hogy kilyukadjunk valahová, de királyunk csak tovább csigázza a kíváncsiságomat, mintha szándékosan tenné és élvezné.
~ Miért fontos, hogy hogy érzem magam? ~ rökönyödök meg kissé, még ha azt a kérdést legalább jobban értem, hogy miként viszonyulunk egymáshoz.
- Ahogy Cromsonas úr és a kisasszony is említette, látásból és hallomásból ismerem társaimat, Ventris kisasszonyt pedig okítottam egyszer-kétszer, de ezen kívül nem találkoztunk még.
Aztán Crimsonas kimondja, ami már jó ideje az én nyelvemen is van, de mióta megláttam uralkodónkat,, még nem volt bátorságom megsürgetni.
De, ha kiderül miért mi, akkor valószínűleg az is, hogy mi a cél.
Kíváncsian vártam, hogy most kapunk e rá választ.

Fogalmam sincs, mióta várnak a többiek, ahogy arról sem, mennyien vannak még hátra. Csak nem lehetek én az utolsó, nem igaz?
Ez az idegtépő várakozás az őrületbe tudna kergetni... a türelem soha nem volt az erősségem. Márpedig Jelena grófnő nem sieti el: kényelmesen végignéz rajtunk, egytől egyig, és senki nem szólal meg, Csupán bentről hallatszik ki a halk beszélgetés, és bár igencsak lenne kedvem megkérdezni, mégis mi folyik itt, nem teszem. Mégis én vagyok itt a legfiatalabb és a leggyengébb, és Raynard azért belém nevelt egy adag tiszteletet (még ha nehezen is ment neki). Csendben várok hát tovább.
Jelena köhintése úgy hat a feszült légkörben, mintha földhöz csapott volna egy üveget. Úgy tűnik, mégis én voltam az utolsó. Kis híján összerezzenek, persze örülök annak, hogy végre történik valami: mindannyian még jobban figyelünk, és még a szomszédban is elcsendesedtek, akárkik is legyenek ott.
Aztán kopogó hang - léptek a pince kőpadlóján. Végre megmutatják magukat? Úgy tűnik, igen: félrelibben a függöny, és egymás után kilép három férfi.
Hogyne ismerném őket? Mernék csak nem emlékezni a nevükre. Jerphon Relnahar, Welnar Fathoris és Godryn Reyfiel - három igazi nagykutya, akik mindhárman híresek nemcsak az erejükről, de arról is, hogy kis híján főmágussá váltak.
A rossznyelvek azt is rebesgetik, közük volt a régi főmágus halálához, de a rossznyelvek sok mindent rebesgetnek. Mégis... az, hogy pont ők vannak itt, sok kérdést felvet. De ki ellen kellene összeesküdni? A mostani vezető ellen? Az már olyan öreg, hogy születésnapjára nem is vesznek semmit, mert neki már minden nap ajándék. Olieth ellen? Nem hiszem, hogy bármelyikük a királyi rangra áhítozna.
- Jó estét - köszönök főhajtva, és várok, mi történik. Ha már ilyen rejtélyes módon rángattak ide, csak valami jelentős dolognak kell lennie, nem igaz?
Aztán kilép az ajtón valaki.
Mi van?
Bármennyire is tagadnám, mégiscsak nemes vagyok; neveltetésemnek köszönhetően szinte azonnal borulok féltérdre, még csak körül se nézek, hogy a többiek így tesznek-e. Közben pedig pörög az agyam. Mit keres itt a király? Mi lehet az oka ennek az egésznek, ha nem valami ármánykodás? Mert eléggé valószínűtlen, hogy Olieth ilyesmit tervezzen. De akkor miért?
Milyen felszabadult hangja van. Óvatosan felnézek, és látom, hogy az egész megjelenése olyan, mint egy gyereké, aki most kapta meg a hőn áhított játékát: lelkesen széttárja a karjait, és úgy üdvözöl minket. A szám azért nem marad tátva, de meglehetősen elámulva figyelem a királyt, aki szemmel láthatólag jól szórakozik a döbbenetünkön. Mit akarhat?
Persze kisvártatva megindokolja.
Érthető. Persze nem igazán tartom szükségszerűnek, hisz egyszerűen csak félrehívathatott volna bennünket, aztán ott is lehetett volna olyan felszabadult, amilyen csak akar - igaz, akkor nehezebben lehetett volna titkot tartani. De mi is volt az a titok?
Most még kevésbé értem a helyzetet. Ha maga Olieth király hív félre, egy halom erős mágussal együtt, az valami jelentőségteljesre vall, de mi lehet az a jelentőségteljes dolog? Nem kell sokat várnom, mert tovább magyaráz - vagyis úgy-ahogy, hisz többnyire rébuszokban beszél; bemutatja a grófnőt meg a három idősebb mágust, mintha szükség lenne rá, és valami megüti a fülem.
Felfedezésnek?
Rájöttek volna valami újdonságra a mágiával kapcsolatban? Elég fontos lehet, ha ilyen rangos személyek dolgoztak rajta titokban. Ez azt is megmagyarázná, hogy mi miért vagyunk itt: kísérleti nyulat akarnak csinálni mind a négyünkből, és ez már teljesen világossá tenné a pincét meg a titkolózást is.
Hogy mennyire ismerjük egymást? Én leginkább semennyire, és a többiek elmondásából hallatszik, hogy ők sem igazán összeszokott csapat. Talán pont ez a lényeg? Hogy bizalmatlanok legyünk a másikkal szemben? Ügyes húzás lenne.
- Ahogy a többiek is mondták, felség, nem igazán ismerek itt senkit. - hajtom meg a fejem ismét. - Hawkins tanár úr kivétel, mert nála voltam néhány tanórán, de Rhiya kisasszonyt és Crimsonas urat legfeljebb akkor láttam, ha egyszer-kétszer keresztezték egymást útjaink. - már összeszedtem magam, így hangom is meglepően kiegyensúlyozottan cseng. Végtére is bármilyenek legyenek a körülmények, maga a király intézett hozzám egy kérdést, arra pedig a legjobb őszintén, tiszteletteljesen, de nyugodtan válaszolni. Úgysem érne semmit, ha kérdeznék, s bár Crimsonas kérdésére engem is érdekel a válasz, mégsem szaporítom a szót. Egyszer csak megtudjuk a részleteket.
...mondom ezt, de a türelem még mindig nem az erősségem...

//Mesélői//

Olieth látható elégedettségére van mindannyiótok ábrázata – már akiét sikerül elkapnia, hiszen valaki hezitálás nélkül térdre ereszkedve hajt főt -, és nem is tudná tagadni, mennyire jól szórakozik rajtatok. Mintha egy fojtott nevetést még hallanátok is, de az egyértelműen nem az uralkodó hangja – valószínűleg az egyik mágusé, akit ugyanúgy mulattatnak a látottak. Ha esetleg valaki felpillantana, akkor láthatja, ahogy Welnar a szája elé emelt kézzel rázkódik egy kissé, vállai felhúzva. A vigyortól ráncosabb arca alapján könnyedén következtethettek arra, hogy a királyhoz hasonlóan jó szórakozásnak tartja az eseményeket, miközben Jerphon rápillantva mágustársára kicsit szélesebben elmosolyodik.
- Kérlek, álljatok fel, nem hivatalos körülmények között vagyunk, de értékelem, hogy így megadjátok a tiszteletet – gesztikulál ösztönösen, és megvárja, amíg feltápászkodtok és kicsit észhez is tértek – vagy legalábbis több-kevesebb sikerrel megpróbáltok. Lassacskán aztán mindannyiótok felocsúdik a meglepetéséből, és bár észreveszi, hogy egyikőtök sem válaszol az első kérdésére, csak még jobban elmosolyodik. Persze ettől függetlenül érdeklődve hallgatja, ahogyan a második kérdésére megadjátok a kellő választ, már-már elégedetten bólogatva, hogy jóformán semmi közötök egymáshoz.
- Persze, Avalor, mondd csak – pillant rád és int is egyet feléd nyomatékosító jelleggel, kérdésedre pedig teljesen kézenfekvő, így nem is éri különösebb meglepetésként. – Azt hiszem, ez egy kérdés a sok közül, amit ma éjszaka meg kell válaszolnunk – néz végig rajtatok megint, majd a mellette lévő idősebb mágusokra pillantva elgondolkodik egy kissé, végül pár lépéssel kikerül az asztal mögül. Azt valamelyest megkerülve azt a túloldalon nemes egyszerűséggel felül rá, ezáltal szemben maradva veletek és kicsit közelebb is kerül hozzátok, továbbra sem zavartatva magát a jelenlétetekben. Ezen lazaságára Jelena arcán egy rövid időre látványosan kiül a rosszallás, Godryn is mintha morranna egyet csendesen, de végül mind a ketten visszaveszik a maguk modorosságát, mert bár megbízottjai a királynak, nem az ő feladatkörük megmondani, mit csináljon és mit ne.
- Mielőtt nagyon belekezdenék ennek megválaszolásába, leszögezném, hogy valószínűleg nem mindegyikőtöknek lesz kielégítő a mondandóm – fog bele rögtön egy figyelmeztetéssel. – Ami azt illeti, jelenleg csak próbálkozunk a kedves mágus segítőimmel, és mondhatjuk azt is, hogy ti lesztek az elsők, akiken keresztül megtudjuk, mennyire lesz működőképes az ötletünk – int maga mögé, ahol továbbra is várakozón álldogál Jelena és a másik három férfi. – Próbálunk kitalálni egy működőképes formulát, átszervezni a mágusokat egy kicsit, vagyis... – akad meg enyhe elbizonytalanodásában, és bár nem néz hátra, szándékában lenne, hogy segítséget kérjen a mögötte állók egyikétől.
- Nagy változások lesznek ezek, felség, de természetesen, aki nem ezzel foglalkozik, annak nehéz ezt megítélnie – veszi át a szót Jerphon, kisegítve ezzel Oliethet anélkül, hogy rá kelljen néznie. Hangja puhán és megnyugtatón hat, és mivel teljesen levitte a hangsúlyt, a fiatal király mosolygósan emeli meg a kezét. Ábrázatán ott van a „Hallhattátok” megjegyzés, majd folytatja is azt, amibe belekezdett.
- Még fogalmunk sincs, mennyire lesz előnyös, de csoportokat akarunk kialakítani, méghozzá négy fősöket annak érdekében, hogy legyenek összeszokott csapataink a mágusok köreiből. Ezek a csapatok fontos szerepet játszanának hangsúlyosabb küldetésekkor vagy olyan felkérésekkel, amiket egy-két fő nem tud elintézni, és így nem merülnének fel problémák amiatt, mert nem ismeritek egymást ideiglenes csapattársaitokkal – fog bele a hosszabb magyarázásba Olieth. – Természetesen ez nem jelenti azt, hogy éjjel-nappal együtt kell lennetek; mindenkinek meglesz a maga élete és napirendje, és csak az ilyen alkalmak lennének azok, amikor kötelező jelleggel kéne összedolgoznotok,. A tanoncok ezáltal gondtalanul tanulhatnak tovább addig, míg egy olyan feladat be nem fut, ami hozzátok kerül megoldásra várva – pillant Avalorra és Nariathára. - Szempont volt továbbá, hogy tapasztaltabbakat és kevésbé gyakorlottakat rakjunk össze, hogy ezzel a tanoncok terepen, a gyakorlatban is szerezzenek tapasztalatot a tanulmányaik során, ne csupán a palota területén tartózkodjanak és a könyvekből nyerjék ki azt, amit tudnak. Sajnos nagyon sok eset bizonyította, hogy az ember hiába tölt ezer és még több órát a könyvtárban, attól még kiküldetésen nem feltétlen lesz hasznára az ezen értékes iratok nyerte tudás. A tanoncokat továbbá kisegíthetik gyakorlottabb társaik, és jobb esetben pedig a rangidősek is tanulhatnak valamit a tanoncoktól – mosolyodik el egy kissé az optimista hozzáállása nyomán. – Rátérve arra, hogy miért pont ti, nos... Ez több átbeszélés és elképzelés eredménye. Úgy gondoltuk, legjobb, ha különböző adottságokkal rendelkeznek a csapatok tagjai és különböző dolgokban jártasak, továbbiakban pedig bízunk abban, hogy nem lesznek akkora nézeteltérések köztetek, ami miatt cserélni kéne a csapattagokat – kezdi boncolgatni azt, ami ténylegesen érdekel titeket. Végig kényelmesen és nyugalomban üldögél az asztalon, néha megemeli a kezeit, hogy gesztikulálással egészítse ki a mondandóját, és a korábbi gyerekes vidámsága már jócskán visszafogottabbá vált – inkább komoly, és törekszik arra, hogy minden tiszta legyen a számotokra.
- Mondjuk ez mástól is függ... – morrantja Godryn.
- Igen, nyilván, arra is mindjárt kitérünk – fordul hátra Olieth, jobbjával maga mögött megtámaszkodva az asztalon, ahogy enyhén hátradől. – Jelena grófnő majd részletesen beszámol róla – pillant a nőre érdeklődőn, aki egy bólintással azonnal alá is támasztja ezt a feltételezést. – Szóval... – fordul vissza veletek szembe. - Ahogyan említettem, különböző személyeket keresünk egy csoportba, és ti négyen megfelelnétek az általunk felállított kritériumoknak – tér vissza a témához és Rhiya felé int. - Rhiya kisasszony rengeteg időt töltött a palotában, nem kevés iratot nézett át és segített velük nekem, így azt hiszem, a politikai helyzettel négyőtök közül ő van a leginkább tisztában. Ezen felül Észak-Bivaly felszabadításában is részt vett, aminek köszönhetően szerintem nem kevés tapasztalatot szerzett és bizonyított, jó stratégiai döntések meghozatalára képes és mágusként a harcokban megállja a helyét. Frederic – pillant rá a férfira. – A te erősséged, amennyire értesültem róla, a terepmunka, a kiküldetések, a kalandok, így a gyakorlatból származó tapasztalatod magas lehet, ami nagyon is fontos részét jelentheti a leendő küldetéseknek. Feltételezem, ez alapján jól ismered az utakat, a falvakat, segíthetsz ezáltal felkészülni a többieknek, mire számíthatnak és mit vigyenek mindenképp magukkal, bizonyos helyeken mire figyeljenek, és talán jobb is az emberismereted, ezáltal az embereket is jobban kezelheted a többieknél – magyarázza, majd Avalor felé mutat. – Avalor, ha minden igaz, te rengeteg időt szántál a tanulásra, a kezedbe akadó könyvek adta információkat jóformán kifacsartad, és ezekből kiindulva feltételezhetően te vagy az, aki a legnagyobb megörökített tudással rendelkezel itt – emeli a kezét a fejéhez, mutatóujját a saját halántékához nyomva. – Jó eséllyel ismered más fajok kultúráját és szokásaikat egyaránt, melyek jól jöhetnek, ha ezek az emlegetett küldetések más földekre szólnak, nem beszélve arról, hogy tehetséges mágus hírében állsz. És végül Nariatha kisasszony – emeli a lányra pillantását, valamivel jobban elmosolyodva az indokoltnál. – Az esetedben csak bízni tudok abban, hogy megragadják az érdeklődésedet a leendő feladatok és le is vezetik annyira az energiáidat, hogy képes legyél teljes mértékben a tanulmányaidra koncentrálni a küldetésekről való visszatéréssel, ugyanis a madarak elcsicseregték nekem, igazi kíváncsi kalandor lelked van és egyben ígéretes tanonc is vagy. Amennyire én látom, te lehetsz az egyik legnagyobb hajtóereje a csapatnak és te lehetsz az, aki biztosan mozgásra bírja a többieket, ha esetleg leragadnátok valahol, továbbá te magad is sokat tanulhatsz az utak során a többiektől. Sőt, Hawkins tanár úr még folytathatja is az oktatásodat az út során – tekint Fredericre, hangjában enyhén csipkelődő éllel. – És ezzel bízom benne, hogy kellőképpen meg lett válaszolva Avalor kérdése – tárja szét a karját, jelzésszerűen, hogy kérdezzetek nyugodtan, ha valami felmerült bennetek. Ezeket sorra válaszolja majd meg, de jó eséllyel már az ittlétetek pontos miértje lesz a kérdés és az, miért pont négyen, amire a király azonnal ki is tér.
- Küldetésetek lesz. Az első nagy, közös küldetésetek – mondja komolyan. – Emlékeztek, mit kérdeztem a levélben? – érdeklődik, megvárva valamelyikőtök válaszát, amire biztosan emlékeztek, hiszen évek óta mágiát tanulóként igazi badarságnak bizonyulhatott számotokra, melyik elemért hagynátok hátra a többit. Ha egyikőtöktől elhangzik a felelet, akkor arra a király bólint egyet, és jelzésértékkel int Jelenának.
- A mágusoknak négy ágazata lesz, méghozzá a négy alapelem alapján – szól hozzá a nő jeges hangján, kissé előrébb lépve, de továbbra is a közöttetek lévő asztal mögött maradva. – Találtunk egy megoldást arra, miként tudjuk szétbontani a jelenlegi ágazatot, hogy az általunk birtokolt elemi képességek kiteljesedhessenek. Részben ezért is gondolkodunk azon, hogy négy fős csapatokba osztanánk a mágusokat: mindegyik elemből egy-egy – néz végig rajtatok a grófnő, mintha újra és újra tanulmányozni akarna titeket, a bőrötökön át a vesétekig mindent. – Természetesen egy elem kiteljesedése a többi hátrahagyásával jár, így aki aláveti magát ennek a szertartásnak, az elveszíti a mostani képességeit és újak elsajátítására lesz képes. Terveink szerint, ha működőképesnek bizonyulnak egyelőre csak rövidtávon a mostani intézkedések, teljesen beszűntetjük azokat a tradíciókat, amik a mágusokat érintették idáig és újakkal helyettesítjük – pillant az uralkodóra megerősítést keresve, ám mivel nem szól közbe, a nő folytatja. – Feltételezem, senkinek nem lesz meglepő azonban az, hogy ennek elérése jelenleg nem kis feladat, sőt... – tart egy kis szünetet, mire Olieth visszaveszi tőle a szót.
- Mivel ennek még nincsen tényleges tradíciója és az alapanyagok sincsenek meg hozzá teljes mértékben, nektek kell összegyűjtenetek – magyarázza a király. - A mögöttem álló tisztelt mágusok már tudják, hol találhatóak a szükséges alapanyagok, illetve ők már egy ideje azon dolgoznak, milyen új adottságokat szereztek meg, hiszen átestek a szertartáson. Amint ti is sikeresen végrehajtottátok a küldetéseteket - mely nem három napot vagy két hetet fog igénybe venni, így nem szabad alábecsülnötök -, és átestek a szertartáson, ők... – int megint a rangidős mágusokra. – ...segíthetnek felfedezni az új képességeiteket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi tanítótok, mesteretek ne lenne rá képes; amíg ezen a küldetésen vesztek részt, addig őket is felkészítjük, hogy képesek legyenek támogatni titeket. Így hát végül... Milyen elemet választottatok magatoknak? - érdeklődik az uralkodó, lecsúszva az asztalról téve karba a kezeit, érdeklődőn fürkészve mindannyiótokat. - Ha igénylitek, szerintem egyik felkért mágus sem fog nemet mondani egy kis bemutatóra - néz hátra válla felett az emlegetett négyesre.

Rhiya

Az engedély a felegyenesedésre még csak-csak eléri a tudatát, így egy lendülettel feláll és már támaszkodik is neki a falnak, hiszen hitetlenkedése közel sem múlt el. Képtelen felfogni a király jelenlétét és annak jókedvét, ugyanakkor igyekszik legalább annyira megemészteni a látottakat és idáig hallottakat, hogy beszédképes állapotba kerüljön. Szerencséjére azonban a többiek – pontosabban Avalor – gyorsabban összeszedi magát, és fel is teszi az első, mely talán legégetőbb kérdést, ami mardoshatja mindannyiukat; noha őt az alkalom miértje jobban foglalkoztatja, semmint az, miért pont ők.
Feszülten fürkészi az uralkodó vonásait, ám egyelőre csak annyit tud leolvasni róla, amit aztán szóban is kimond: hosszú beszélgetés elé néznek, és Olieth nagyon is jól sejti, hogy nem csupán egy kérdésük lesz fejenként. Eleve rengeteg kétséget vetett fel maga a levél, amit kiküldetett nekik, és mindazt nehéz lesz néhány mondatban megmagyarázni – bár nem úgy ismeri a férfit, mint aki felületesen számolna be arról, amiről kérdezik őt. Részben éppen ezért ráncolja egy kissé a homlokát, mikor az uralkodó azt állítja, nem lesz mindenkinek kielégítő a mondandója, amit teljesen kizártnak talál annak ismeretében, milyen részletekbe menően képes magyarázni, ha fontos ügyről van szó, csak azért térve ki rá minden részletre, hogy elkerülhesse az időhúzó kérdéseket.
Olieth továbbra is képletekben és ködösen beszél eleinte, ami egyre inkább teszi számára kényelmetlenné a helyzetet, noha ez a fajta köntörfalazás és időhúzás a nemesekkel való beszélgetések nyoma lehet – vele szemben ugyanis elég nyílt és egyenes. Bár... Meglehet, hogy ez most a szituáció különlegessége és ilyen szinten akarja megalapozni azt, amit mondani kíván, előre figyelmeztetve őket az esetleges hibákra, kifogásolható részletekre. Ezek fényében igazán kíváncsi – és valahol sértett is -, mégis mi lehetett annyira fontos, hogy Olieth mindebből kihagyta és másokat bízott meg vele. Annyira elkötelezetten és hűségesen akarja őt szolgálni, viszonozni azt a támogatást, amit annak idején gyerekként biztosított neki, erre... Nem is tudja, mit gondoljon; meglehet, elkényelmesedett Olieth bizalmában, és most ezzel kell ráébrednie arra, hogy a felé irányuló kötelezettségein kívül más is létezik. Vagy csak ezzel akarja azt jelezni felé, hogy túl sokat legyeskedne körülötte?
Összepréseli az ajkait, ahogy a rosszabbnál rosszabb gondolatok kergetik egymást a fejében, hiszen egy olyan elképzelés érlelődik benne, mely, ha bekövetkezik, céltalanul hagyja, és a céltalanság megrémiszti őt. Hirtelen eszébe jut azonban a nap, amikor rákérdezett, mi az a nagy titkolózás. Mostanra már bizonyossá vált a számára, hogy ez volt az, amit hosszú ideje rejtegetett előtte és erről nem akart beszámolni neki – és most jött el az ideje, hogy megtegye. Valamelyest megnyugtatja őt az a néhány szó, amit akkor intézett hozzá, hogy akkor, abban az időszakban a palotában volt fontos a jelenléte, ugyanakkor továbbra is kissé értetlen, miért nem számolt be neki erről jóval korábban. Vagy akkor, amikor már eredmények is voltak róla...
…és ezeknek a csoportoknak az emlegetése...
Elsőre borsódzik a háta, hogy hátrahagyja a palotát és így Oliethet is magára hagyja a feladatai rengetegében. Ráadásul ritkán volt lehetősége nemhogy a csapatmunkára, de az elköteleződése növekedésével a palotát is egyre ritkábban hagyta el – mostanra pedig lényegében ide is láncolódott. Ez lett a tényleges otthona, az állandó lakhelye és nem is kívánt elmenni sehova, hiszen itt számítottak rá – és a jövőben is biztosan így lesz. Miért lenne másképp? Amióta megtanult minden a mestertől, mindvégig itt tett-vett és ezen a területen tette annyira hasznossá magát, amennyire csak tudta. Kissé olyan érzés most mindez, mintha ki akarnák rúgni a helyéről ezekkel a leendő kiküldetésekkel, mert... Mert talán nem végzi jól a munkáját? Keveset segítene, nem elég jó ide?
Idegességében inkább karba teszi a kezeit, továbbra is háttal támaszkodva a falnak, úgy fürkészve az uralkodót. Igyekszik nem túl nagy jelét adni annak, hogy zaklatott mindattól a kétségtől, ami az elméjébe hatolva növeli a gyanakvását, ráébresztve, mennyire kétségbeesetten kapaszkodik az uralkodóba és az ő segítésébe, mert hát... Se otthona, se családja, se tanítványa, mivel nem bizonyult olyan kiemelkedően jó mágusnak sosem és tanítónak sem lenne jó. Legfeljebb a néhai mestere van, viszont ő is már mást tanít vagy... Vagy maga se tudja, mi van neki a mágusi posztján és ebből származó tulajdonán kívül. Soha nem is gondolt bele, hogy ezen változtatni kéne, hiszen részben lemondott már arról, hogy valaha megtalálja a családját az összes testvérével, barátkozni sem barátkozott túlságosan, hiszen el volt foglalva a teljesítéssel, a feljebb törekvéssel, aminek ugyanúgy megitta a levét. Talán most kell egy újabb pofont elviselnie az akkor jónak látott magatartásától, mert ha Olieth jóformán eldobja őt, akkor teljesen felborulnak a mindennapjai és a célja is teljesen értelmét veszti.
Kétségbeeséstől terhes gondolataitól és a helyzet kibogarászása közben nehéz odafigyelni arra, amit a király mond, de a lényeget így is sikerül megértenie belőle, melyeket teljesen jogosnak talál, mint érvek. Ténylegesen akkor válik azonban éberré, mikor Olieth a nevén szólítja, és kizökkenve szánalmas merengéséből megilletődötten vizsgálgatja a férfit, aki kiemeli azokat a tényeket, amikben lehet rá számítani. Észak-Bivaly említésével és további elismerő szavait hallgatva feszélyezetté válik, kényelmetlennek találva, hogy mások előtt, zárt körben kapja az elismerést, viszont már régen kinőtt abból, hogy lányos zavarában félrenézzen. Ehelyett inkább egy kissé kihúzza magát, elengedve egy halvány mosolyt is, és bár továbbra is vannak benne kételyek, az előbb elhangzott szavaknak köszönhetően már nincsen olyan nagy erejük. Ettől függetlenül szeretné majd jobban megtudakolni, hogy mégis ezzel mi a célja, hogy miért akarná őt valaha is kiküldetni, hiszen neki a palotában a helye, mellette. Már csak a saját lelkiismerete és nyugalma miatt is muszáj megérdeklődnie ezt.
A szavak aztán gördülnek tovább, mindenki erősségét kiemelik, és eléggé úgy tűnik, hogy az uralkodó alaposan átgondolta a mágusokkal, hogyan is akarja összerakni a csapatát. Mindegyiküknél van valami, ami fontos lehet egy nagyobb volumenű feladathz és mintha tényleg úgy lettek volna kiválogatva, hogy működhessen elméletben ez a csapat. Gyakorlatban teljesen másképp is elsülhet az eset és meglehet, nem kerülnek egy hullámhosszra – és elsősorban saját maga miatt aggódik, mivel nem egy nagy társasági lény. Ha őszinte akar lenni, akkor csapattársként Avalor sem túlságosan nyugtatja a lelkét, noha ha befogja és nem kezd el bókolni, még működhet is köztük egy értelmes kommunikáció, amíg tart a feladatuk. Tekintve, hogy nem lesznek összezárva, feltételezi, hogy ritkán, de hosszabb küldetések fog jutni nekik; végig az érződött, hogy jelentős eseményekkor lesznek csak kiküldve mindannyian. Ha tényleg csak ritka lesz, akkor a saját kötelezettségei kapcsán sem kell aggódjon ezek szerint, noha nincs nagy megnyugvására ez.
Az uralkodó feltételezésére, miszerint kellően bő választ adott, egyetértőleg bólint; aligha tudna a meglátásaiba belekötni. Alapos, kidolgozott, csak gyakorlatba kell ültetni, hogy kiderüljön, mennyire is fog működni ténylegesen – de a bizonytalanságot már az elején hangoztatta, így nem tud mit hozzáfűzni ennek kapcsán. Az mondjuk felmerül benne, hogy miért pont négy embert akarnak egy csapatba rakni, mivel gyanúsan kiemelte azt a mondandójában.
- És... Miért pont négyen? – teszi fel kissé bizonytalanul, ha más nem szólal meg vagy nem hangzik el ez a kérdés. A válasz komolyságára megkeményednek a vonásai csak azért, hogy újabb értetlenség mutatkozzon meg az arcán, de Olieth visszakérdezésére csupán bólint egyet. Nehéz lenne elfelejteni egy olyan kérdést, ami a levélben szerepelt, hiszen tejéesen abszurdnak tűnt az elképzelés, miszerint egy elemet használhasson, viszont a jelek nagyon is arra utalnak, hogy sikerült. Amint aztán Jelena grófnő belekezd, már az első mondata teljes megilletődést okoz a számára, mert hiába a sejtelem, elhinni még mindig nehéz neki, hogy ez valóban sikerült. Ugyanakkor a tény, hogy négy elemre építenének, megmagyarázza a csapatlétszámot, és feltételezhetően Godryn ezért is morgott egy kissé, mert nem tudhatja egyikük sem, ki milyen elemet fog választani magának. Lehet, lesz két ugyanolyan – ebben az esetben akkor csere lesz? Minden bizonnyal.
A királyra szegezi pillantását, mikor Jelenától átveszi a szót, folytatva a küldetés kapcsán egy rövid beszámolóval. Feltételezhetően hamarosan kiderül, hogy miket is kell pontosan összegyűjteni, és vélhetően egyelőre még csak időt ad, hogy mindannyian feldolgozhassák, mibe is keveredtek, hogy minek vetik alá magukat. Vesz is csendesen egy mély levegőt, noha a gondolatai nem zakatolnak – nincs miért. Alkalmanként megkérdőjelezi azt, amit Olieth akar és magyarázatot is vár tőle azokban az esetekben, azonban ez most egyáltalán nem olyan. Tiszták a szándékok, tiszta a cél is, a köztes úton meg nemes egyszerűséggel teljesíteni kell abban az esetben is, ha a hírhedten veszélyes Nysiybe vezet az útjuk, ugyanakkor reméli, nem egy szörnyekkel teli vidékre kell utazniuk. Még a hegyek közé is szívesebben megy, legyen szó Raydanról vagy Oughwarról – Zevadar eszébe sem jut, hiszen onnan bztosan nem jöttek volna ki élve az előtte álló mágusok nem azért, mert alábecsülné őket, szimplán a sötételfek beállítottsága miatt. Nem egy kegyelmes nép, ráadásul nem arról híresek, hogy nyíltan támadnának...
A kérdés elhangoztával lepillant kesztyűs kezeire, baljával végigsimít jobbjának kézfején, kissé megigazgatva a rajta lévő ruhadarab nyakát. Semmiképpen sem akarja a tüzet magáénak tudni, mert őbenne is kárt tett, ártottak neki a lángok és nem akartak engedelmeskedni akaratának, mely majdnem a mágusi poszt feladását eredményezte. Talán ezt egy jelnek kell vennie: semmiképpen sem a tűz, hanem az ellentétje. Sem a földet, sem a levegőt nem mondaná a saját világának, hiába van belőlük több képesség a jelenlegi ágban, a vizet aligha tapasztalhatta, hiszen nincs értelmes formája jelenleg annak az elemnek a felhasználására.
- Felség, talán nem fog meglepődni, de én mindenképp a vizet választom. Ezen döntésemet nem fogja megváltoztatni semmi – lép előre egyet a határozott kijelentése közben, ellökve magát a faltól, valamelyest kihúzva magát. Még egyszer szólásra nyitja a száját, hogy most vonja félre a férfit a saját kérdései miatt, de végül nemlegesen megrázza a fejét – majd a beszélgetés végén érdeklődik. Most enyhén szólva udvariatlanság lenne félrevonni, így uralkodik a gondolatain és a saját érzésein egyaránt, és ha valaki bemutatót igényel, akkor a rögtönzött előadást figyeli inkább.

A cseppet sem önfényező máguscsászár:

Crimsonas

A király egészen... nos megnyugtató. Főleg azért, mert a kérdésemre elég alaposan válaszolni kezd és egy mosoly társaságában kezdek el gondolkodni a hallottakon.
Szóval több új átszervezés is történik a háttérben, amiről nem kéne beszélni másoknak. Érdekes, akkor csak olyan dologról van szó, ami komolyabb annál, hogy köztudott lenne, és úgy néz ki, hogy jó okuk van arra, hogy ennyire titkolózzanak. De hogy a nagy mágusok már átestek rajta... elég érdekes, ennek semmi jelét nem láttam eddig...-nézek végig mindegyik máguson egyesével, és amikor hallom, hogy a király engem is külön szavakkal méltat.... -Köszönöm a becses szavait felség.-majd hogy a kérdésére is válaszoljak:
-Természetesen Felség.... Azonban ha pár gondolatomat megoszthatom ismét...
Nos a helyzet nehézsége eléggé szembeötlő. Ha jól értettem meg a hallottakat, tulajdonképpen egy életünket befolyásoló döntés elé állunk itt mindannyian, ami bár bármennyire is tűnhet egy egyszerű döntésnek, azonban ez mégis elég sok mindent fog befolyásolni, arról nem is beszélve, hogy ha jól értettem, hogy a négy főnek, aki itt van úgy kéne elosztania az elemeket, hogy lehetőség szerint ne legyen ismétlődő. És bár Rhiya kisasszony eléggé gyorsan és talán felelőtlenül vágott rá egy elemre én mégis szeretném kérni, hogy a négy becses mágus, aki már be van avatva mutassa meg a tudását, hiszen nem hiszem, hogy ne lenne előnyére bármelyik egybegyűlt tagnak is, hogy megnézzük az eredményeket amiket eddig elértek.-mondom tiszteletteljesen, majd szépen megvárom, hogy mit is látok tőlük. Mindegyik elemnek megvan a maga előnye és hátránya. Alapvetően a világ úgy épül fel, mint egy bonyolult kő-papír-olló játék ebben az esetben. A víz kioltja a tüzet... a föld megállítja a szelet és így tovább. Ha ezt a döntést most helyben kéne meghoznom, akkor azt szeretném teljesen észszerűen meghozni, mert, ha most elhamarkodottan döntök akkor még az is lehet, hogy nem fogok lenni képes elérni a céljaimat. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha inkompatibilis lesz a személy az elemmel? Mert hát nem egy tanoncról hallottam, aki nem képes bánni egy-egy elemmel... Hmmm erre majd lehet a bemutató után rákérdezek.

***

Így miután befejezték a látványos bemutatót nem is haboztam ismét magamhoz ragadni a szót:
-Köszönjük szépen a látványos bemutatót! Közben felmerült bennem még egy kérdés: Mi van akkor ha valaki inkompatibilis a választott elemmel? Tanoncok között sokszor előfordul, hogy bár nagyon szeretnék mondjuk a levegőt irányítani mégsem megy nekik... Vagy éppen a tűz, föld és a jég is lehet ilyen...-kezdek bele a témába, hátha erre is tudok egy választ kapni tőlük.

Frederic Hawkins

Miután a király engedélyt ad, mindannyian felegyenesedünk és én látva, hogy uralkodónk továbbra is a közvetlenebb viselkedést preferálja, visszadőlök a falhoz, mert azért annyira nem vagyok laza, hogy a földre üljek a jelenlétében, amit amúgy sem tehettem volna meg.
Ahogy az asztalra telepedik, van egy halvány sejtésem, hogy nem csak választ kapunk mágustársunk kérdésére, hogy miért vagyunk mi itt, hanem hosszabb magyarázatra számíthatunk, de ez csak fokozta a kíváncsiságomat, hiszen túl sok volt a rejtély e kis találkozóval kapcsolatban. A király viselkedése azonban inkább kalandot, mint veszélyt sugallt. A vigyor jóformán le sem fagyott az arcáról mióta belépett, amit Jelen grófnő és Godryn láthatóan nem üdvözölt túlságosan.
Természetesen nem mutattam, de a hosszas bevezetés és a tudatos, vagy csak véletlen folytatott időhúzást, azonban kezdte borzolgatni az idegeimet. Mi az, aminek ilyen nagy feneket kell keríteni?
Az lassan, nagyon lassan kezdett körvonalazódni, hogy a dolognak a mágiához, annak valamilyen megváltoztatásához lenne köze, ha jól fogtam fel.
Láthatóan a vezető mágusok ezen együtt dolgoztak a királlyal, bár elképzelni sem tudtam, hogy egyáltalán miért gondolták, vagy mi vette rá őket, hogy ezen agyaljanak.
De persze Olieth volt a király és én már jó régen kiestem azoknak a köréből, hogy rálátásom legyen a külpolitika irányáról, lehet ez volt valamiféle kiváltóok.
Királyunk most már belelendült és szépen, hosszan fejtette ki azon elképzelését, hogy a küldetésekre négyes csoportokat alakítsanak ki a mágusok, úgy mond kiegészítve egymás erősségeit és gyengeségeit, fejlesztve a tanoncokat is azáltal, hogy tapasztalt emberek mellé teszik őket, így növelve az önbizalmukat is. Maga az ötlet természetesen hasznos lehet, de a részletes magyarázat sem csillapította a bennem lévő csodálkozást és felmerülő kérdéseket, hogy ehhez miért kellett nekünk titokban ideosonni éjnek évadján.
Godryn megjegyzése zökkent ki a gondolataimból, amit ifjú királyunk szavai váltottak ki belőlem.
És mikor az elkomolyodó arckifejezés váltja fel az eddigi vidámságot, már sejtem, hogy még a dolognak egyáltalán nincs vége, talán csak most kezdődik az, ami miatt most itt állunk.
Minden bizonnyal mi voltunk az első kiválasztottak egy közös csoportba és Oileth király már sorolta is, hogy mi volt az, ami miatt úgy vélték ez a felállás működhet is. Nem először fordulna elő, hogy mágusok tucatjai vesznek részt valami harci cselekvésben, de ez teljesen más, hiszen itt most nem csak csatamágusok résztvételével állna össze egy-egy csapat. Ez nagyon szokatlanul csengett, mert egy feszült, szorult helyzetet, egy könyvtárban felcseperedő mágus, vagy egy még kialakulatlan képességekkel rendelkező tanonc, nem tudhatjuk miként kezeli.
Tény, hogy sok gyakorlással össze lehet csiszolódni, de ahhoz idő kell…….., ami uralkodónk szavai alapján nagyon úgy néz ki, hogy nincs…….Küldetésre megyünk!
Lehet, hogy kiült az arcomra kissé a hitetlenkedés, de ezt senki nem vethette a szememre a hallottak után!
És ez még mindig nem volt minden…………
Bár bólintottam a kérdésre, hogy emlékszem-e a levél végén feltett kérdésre, a szavak még nem találtak utat, hogy hangot adjak a kételkedésemnek.
Végül is nem azt kérdezték, hogy akarom-e ezt az egészet, hanem feladatot kaptam, egyenest a királytól.
Aztán a következő pillanatban, ahogy Jelena grófnő átveszi a szót és beszélni kezd, már el is feledkeztem arról, hogy milyen gondolataim keringtek eddig bennem, mert egész egyszerűen……..leesett az állam.
Szétbontani az ágakat…….négy alapelem……és abból csak egyet brtokolhatnánk?
Mi ez az őrültség!
Hiszen engem már csak egy lépés választott el a legmagasabb fokozattól és ez mind a négy elemre vonatkozott, nem csak egyre!
A király levélben feltett kérésénél egyáltalán nem erre számítottam. Felmerült bennem, hogy talán az egyik elemet erősebbé tehetném a többinél, de ez……….
Teljesen összezavarodtam. Persze felfogtam, hogy az egy elem valószínűleg sokkal erősebb lesz, mint amit most el tudok érni, de ………..most még átlátni sem tudtam, hogy mire lenne ez jó. Eddig mindig azt választottam egy adott szituációban, ami a legelérhetőbb volt, ezentúl kötve leszek egy elemhez.
Azt még el tudtam volna képzelni, hogy mostantól így szervezzék a mágus tanoncok tanítását, de én suttba vághatom az eddig elért tudásomat szinte…….
Szó szerint levegő után kapkodtam. Ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy az itt rajtunk kívül jelenlévők, már ezt alaposan átgondolták, a döntést királyunk meghozta, így a kutyát nem érdekli, hogy nekem erről mi a véleményem. Tiszta Őrültség!
És még mehetek is küldetésre, hogy segítsem a megnyomorításom elősegítését. Fenomenális!
Jobbnak láttam, ha egyelőre nem szólok egy szót sem, mert nem tudom mi jött volna ki belőlem.
A meglepetésem csak fokozódott, amikor Rhiya kisasszony szinte nem is gondolkozva a dolgon, előrelépett és minden habozás nélkül kiválasztott egy elemet, mintha őt hidegen hagyta volna, hogy elveszít másik hármat.
Már-már sürgetőleg néztem a mellettem álló férfira, Crimsonas-ra , de ő legalább megpendítette, hogy az, amit most kérnek tőlünk, nem egy egyszerű döntés. És felvetett egy másik, igen érdekes problémát.
Ha nem ragaszkodtak, hogy én is válaszoljak, akkor kicsit megkönnyebbülve megvártam, amíg megtartották az ígért bemutatót. Bíztam benne, hogy eloszlatja a vad kétségeimet és időt is hagyott, hogy átgondoljam, ami már a levélben feltett kérdésnél futólag átvillant rajtam. Ha mindenképp választanom kellene………a föld……a földelem áll legközelebb hozzám, bár a tüzet is szerettem.
Aztán már nem halogathattam tovább a megnyilvánulásomat.
A kelletlenséget nem tudtam eltitkolni, bár nem tudom akartam-e.
- El kell ismernem, hogy nyilvánvaló, hogy egy elemre koncentrálva sokkal …hmm…..látványosabb eredményeket lehet elérni, de azért az se felejtsük el, hogy az erősebb mágusok, akik már mind a négy elemet biztosan uralják, …….sokrétűbb feladatokra alkalmasak egymagukban is. Egy csapat……..ahol, minden elemből van egy-egy, igen, mindenképp erős, de mi van, ha kiesik közülük egy vagy kettő? – néztem az előttünk álló csoportra, bízva abba, hogy a király nem veszi sértésnek a szavaimat.
Crimsonas kérdése teljesen jogos, bár szerintem egy tanonc sem választana olyan elemet, amit nem ural rendesen, hiszen nem gondolom, hogy akkor kell választania, amikor még nem tudja ezt. De ennek megválaszolását az ötlet kiagyalóinak hagyom.
- Mivel azt gondolom, a döntés már megszületett, nem áll szándékomban ellenszegülni, valószínűleg nyomos érvek alapján született meg a döntése felségnek, főként, ha ezt a mágus urak és Jelena grófnő is elismerte. Ezért…….- nagyot sóhajtok, láthatóan nehezemre esik kimondani a döntésemet, - a föld elemét fogom választani, ha szükséges.
Nem tudom, hogy fog működni ez az egész, de biztos, hogy nagyon rosszul fogom érezni magam, ha kiszakítanak belőlem pár olyan dolgot, amit mióta az eszemet tudom, birtoklom.

A király jól szórakozik rajtunk. Nem néztem volna ki az uralkodóból, hogy ilyen húzással gyűjt össze minket - mégis itt vagyunk, és hacsak nem valami szemkápráztató varázslatot raktak ránk, tényleg képes volt egy névtelen levéllel üzenni nekünk. A király! Egy névtelen levéllel! Az ilyesmi általában azok szokása, akiknek vaj van a fülük mögött. Bár most, hogy belegondolok, tényleg meglehet, hogy csak illúzió az egész, ki tudja?
Áh, az lehetetlen. Egyébként is ki vagyok én, hogy megítéljem Olieth királyt? Hisz nem is ismerem, és ha valaki megérti, hogy szeret kiszakadni a rangja kötöttségeiből, az én vagyok.
Mikor megkér, hogy álljunk fel, engedelmeskedem, és óvatosan oldalra pillantok, a társaim (társaim?) is így tesznek-e. Szerencsére egyikük sem mond ellent az uralkodónak, aki úgy kérdezget mindent, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Crimsonas kérdése sem lepi meg túlzottan; úgy látszik, tisztában van vele, hogy meg kell magyaráznia a találkozó miértjét.
...aztán megkerüli az asztalt, és felül rá.
Ha valaki ilyesmit mesélt volna nekem, valószínűleg kiröhögöm - bár ha nyilvános helyen vagyunk, még az is meglehet, hogy a katonák viszik el. Godwyn Reyfiel rosszallóan felmorran, és pont elcsípem, ahogy Jelena grófnő egy pillanatig rosszallóan néz - de senki nem vonja kérdőre. Végtére is ő az uralkodó, mernék is kérdőre vonni...
Aztán jön a magyarázkodás.
Már az első mondatokból kiderül, hogy tényleg mi leszünk az elsők, akiken próbálkoznak. Nagyszerű! Ráadásul Olieth mintha elbizonytalanodva a mondandójában, és Jerphonnak kell kisegítenie... vajon azért, mert ő maga nem mágus? Vagy csak ennyire kellemetlen a hír?
Még mindig szokatlan ez a viselkedés - egyszerre megnyugtat és kényelmetlen érzéssel töltene el. Valahogy természetesebbnek tűnne, ha katonásan pattognának a szavai, és  úgy utasítgatna; de akárhogy is, a mese folytatódik.
Négyfős csapatok. Mi van? A hangsúlyos küldetések említése szintén megüti a fülem, és természetesen azonnal elkezdenek ezen pörögni a gondolataim. Milyen küldetések? Veszélyesek? Ha olyan, amivel két képzett mágus nem bír el, akkor nagyszabású dolgokról van szó, ugye?
...de még nem fejezte be. Talán jobb lenne, ha odafigyelnék rá.
Mindenesetre jó hír, hogy nem kell sülve-főve együtt lennünk. Akkor Raynardtól se tudnék többet tanulni, na meg hogy mennék arra, amerre a kedvem tartja, ha három, nálam erősebb varázsló mellé béklyóznának? De szerencsére nem lesz így: még meg is említi, hogy mi, tanoncok tovább tanulhatunk.
Az is logikus érv, hogy összerakták a mestereket és a gyengébbeket - igaz, apró tüskeként fúródik belém, hogy én vagyok a leggyengébb, de legalább ki lesz tűzve a cél. Jobb is, hogy van kiket leköröznöm.
Szemtelenségben mindenképp. Ha máshol nem is, azon a területen biztos van mit tanulniuk tőlem.
Az, hogy ki miben jártas, ismét felvet bennem néhány kérdést. Honnan tud rólam bármit is? Áh, biztos Raynardtól kérdezte, ő meg nyilvánvalóan elmondta neki, hogy ha valami gyenge varázslót keres, én tökéletes vagyok a feladatra. A vénség...
A csapattagok cseréjétől nem félek. És ha így lesz, akkor mi van? A mostaniakat sem ismerem túlzottan, nem vesztenék semmit. Ha meg engem zárnának ki, valamilyen úton-módon csak megoldanám, hogy megtudjam, amit meg kell. Engem kizárni az újdonságokból? Ugyan már...
Aztán egymás után felsorolja az erősségeinket. Hawkinsról tudom, hogy egy vándorsólyom - haha -, nem is lep meg, hogy a terepmunka az erőssége. Politika és könyvtári tudás? Egyik rosszabb mint a másik... de mikor az én részemhez ér, kissé elpirulok. Mi az, hogy kalandor? Én? Ugyan, hisz semmi olyanban nem vennék részt, ami tilos!
Úgy tűnik, tényleg Raynard mesélt neki. A csapat hajtóereje? Érdekes feladat az egyedüli Anteeonak, de ha muszáj... legalább abban biztos lehetünk, hogy semmiféle fal nem fog az utunkba állni. Tőlem felmásznak majd az összesre.
Mikor Hawkinsot említi, én is ránézek a férfira, természetesen udvarias és tisztelettudó tekintettel. Mégiscsak a tanárom volt - és lesz is, ha tényleg minden a terv szerint megy.
Aztán olyat mond, amire azonnal felcsillan a szemem.
Küldetés?
Hogyne emlékeznék a levél soraira. Igaz, egyébként se kellett gondolkodnom a válaszon, de mégis azóta ott motoszkált a fejemben, hogy vajon mire kell ez.
Jelena grófnő pedig végre elárulja. Mintha minden szava folyamatosan oldaná fel a zárat a nagy titokról - és az nem is okoz csalódást. Négy ágazat? Kiteljesedett elemek? Belegondolva, hogy ez mivel jár... jó, az igaz, hogy elveszítünk három természeti elemet, de mit nyerünk ezzel az alkuval? Biztos vagyok benne, hogy nem kutattak volna ebben az irányban annyit, ha nem érné meg. Hacsak időközben ki nem derül, hogy mégis használhatatlan ez a módszer.
Én pedig tudvalevően úgysem szeretem a bizonytalan, kétes dolgokat.
Ahogy Olieth átveszi a szót, egyre több gondolat cikázik a fejemben. Hiába volt céljuk az erőszintek kiegyenlítése, mégsem fét a fejembe, miért nem inkább egy Raynard-kategóriájú alakot kértek fel helyettem. Vagy értem nem kár, ha elveszítenek?
Azt már fel sem veszem, hogy nem lesz könnyű feladat. Miért lenne az? Ha az elsők közt vagyunk, minden bizonnyal sokat kell majd szenvednünk a jó ügy érdekében. Nariatha, ki utat tört az új lehetőségek felé! Egész jól hangzik.
És veszélyesen. A szüleim mit fognak szólni, ha megtudják, hogy a dédelgetett kis lányukat beledobják a mélyvízbe? Biztosra veszem, hogy hallani sem akarnak majd róla. Mégis... maga a király kért fel rá, nem igaz? Mit tehetnek ellene?
Ki hitte volna, hogy egyszer az uralkodó segít a béklyóim lerázásában!
Szinte meg sem hallom az utolsó kérdést, csak kicsivel később jövök rá, hogy válaszolni is kellene. De nem is baj, hisz a többiek már felszólalnak - elég vegyesen reagálnak a hallottakra, és míg Rhiya magabiztosan vágja rá, hogy ő a vizet sajátítja ki, a két férfinak már kevésbé tetszik az ötlet. Crimsonas szinte többet beszél, mint a király, csak kár, hogy messze nem annyi haszonnal. Felelőtlen? Mindannyiunknak volt már ideje próbálgatni az elemeket, még nekem is, pedig én vagyok a legtapasztalanatlanabb. Hawkins logikus érveket hoz fel, mégis...
- Az a kérdés, milyen erő lakozik a választott elemben. - mondom részben a volt tanáromnak, részben a királynak. Na meg úgy mindenkinek. - A sokrétűség jó dolog, de hiába tudjuk kezelni mind a négy elemet, én személy szerint nem szeretem, ha korlátok közé vagyok zárva. - nem csak a mágia terén, teszem hozzá gondolatban. - Egyébként úgy hiszem, hogy mi már elég jól kitapasztaltuk az elemek erejét... nekem legalábbis már rég megvan a kedvenc természeti elemem, a levegő. - hajtok fejet tiszteletteljesen. Azért mégsem kellene már a legelején az idegeikre mennem...

Mesélői

Az információk elhangzásával a többségeteken érződik a meglepetés és bosszankodás, amit mindezek kiváltanak, és úgy tűnik, hogy nem maradtok kérdések nélkül sem. A beszámolót követően nagyobb szünetet tart az uralkodó, hogy az elmondottak alapján érdeklődjetek azok irányában, ami megragadta a figyelmeteket vagy ami kapcsán aggályaitok vannak.
Rhiya gyors döntése egyáltalán nincs Olieth meglepetésére.
- Számítottam rá, igen – mosolyodik el egy bólintás kíséretében, majd Avalorra pillant, hiszen ő veszi magához a szót következőnek. Figyelmesen hallgatja a mondandóját és az egy felvezetésre került érdeklődésének központját, Rhiya említésére meg talán egy pillanatra még szélesebbé válik a vigyora, mintha szórakoztatná őt Crimsonas megjegyzése. Ha látna valamit az emlegetett mágusnőn, akkor megnyugtatólag int felé, és mielőtt megszólalna, bele is fog a válaszok megadásába:
- Nincs jogomban elárulni Rhiya kisasszony nézeteit és indokait, de elhiheti itt bárki, hogy nem alaptalanul vágta rá ilyen magabiztosan és ilyen gyorsan. Jómagam így szerintem cáfolnám is azt, hogy döntése felelőtlen lenne – emeli állához egyik kezét, kissé elgondolkodva az utolsó pár szavánál. – Ugyanakkor azzal egyet kell értenem, hogy ez valóban egy, a mágusok életét befolyásoló döntés, igen – bólint egy újabbat, ezúttal már jóval komolyabban beszélve. – A rangidős mágusoknak azonban nem volt kifogásolnivalójuk ezzel kapcsolatosan: már elkezdték kidolgozni a leendő szertartásokat és az oktatás átszervezésének mikéntjét, továbbá nektek sem most azonnal kell eldöntenetek, mit választanátok, ha pedig végül egyezik is, megoldódik ez a probléma egy tagcserével. Egyelőre csak a képességeitekre és személyiségetekre hagyatkozhattunk, mikor kiválasztásra kerültetek, bár bíztam benne, hogy elültetem a bogarat a fejetekben – válik tűnődővé az ábrázata, mintha azon gondolkodna, hogy hol rontotta el ezt. Frederic viszont gyorsan továbbgördíti a beszélgetést, így következőnek Olieth őrá tereli figyelmét. Míg beszél és rátér a kérdésére, fürkészi a férfi vonásait kellő komolysággal ahhoz, hogy ne nagyon következtetni semmit ábrázatáról, ugyanakkor egy mély levegővétel mégis jelezheti, hogy egy kellemetlen megjegyzés fog következni. Mielőtt azonban elkezdhetné megfogalmazni az erre való reagálást, Nariatha ragadja magához a szót. Értelemszerűen így mindenki őt figyeli, amíg a véleményét feltárja, és amint kifejezte azt, vigyori Welnar könyékkel megbökdösi a mellette álló, magasabb, csontosabb Jerphont, és bár igyekszik halkan beszélni, száját is eltakarja egyik kezével, még ezek ellenére is hallatszódik a mondandója:
- Látod? Okos az a lány, a legjobb elemet választotta! – mondja, mire Jerphon egy mosoly kíséretében csak megrázza a fejét egy nagyobb levegővétellel egybekötve.
- Itt nem csupán a választott elemen van a hangsúly – szólal fel Jelena a maga rideg hangján. – Hanem magáról a személyről is, hiszen nem létezik olyan, hogy mindenki ugyanolyan jól képes legyen irányítani mind a négy elemet. Meglehet, néhányaknak könnyedén megy mindegyik elsajátítása, de még náluk is szinte törvényszerűen jelentkezik, hogy egy, legfeljebb kettő elem dominál, amit könnyebben, zsigeri alapon képes előhívni – közli, szavait egyelőre mindannyiótoknak szánva. - Hawkins úr, a helyzet az, hogy amit mi négy elem uralásának neveztünk, közel sem a négy elem uralása: a mostanában megszerzett tudásunk fényében én semminek tekinteném a még széles körben érvényben lévő mágiaágazatot. De ha úgy tetszik, gyerekcipő, mely képtelen lesz hosszútávon felérni ezekkel az újításokkal – teszi utána fagyosan, szinte már kegyetlenül, mire Jerphon méltatlankodva fordul a nő irányába.
- Na de Jelena grófnő... – hallatszódik is a rosszallástól csengő pár szó. – Nem mondhat ily... – jut el eddig, de úgy tűnik, hogy a nő meg sem hallotta, úgy folytatja:
– A mágikus tudásunk kötött volt mindig is, és ha visszaemlékszik a generációról generációra tanulható varázslatokra, azok közül nagy számban szerepelnek szél képességek, melyek területiek – beszél a nő anélkül, hogy tudomást venne az őt feltételezhetően finoman megállítani készülő férfiról, aki fordul is Welnarhoz. Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy tekintettel és ábrázattal kommunikálnak, mert pár fejmozdulat és vállrántás elkapható, ha valaki rájuk pillantana; mintha csak megbeszélnék ezt a Jerphon számára felháborító felszólalást.
- Ezek az esetek nagy részében nem is használhatóak, hiszen a szövetségeseinket is veszélyeztethetik. Más ágazatok jelenthették az egy-egy személy ellen felhasználható varázslatokat, de azokból mi van? – érdeklődik, de nem vár választ, ugyanis azonnal folytatja. - Földgolyó, tűzgolyó... – emeli meg egyik karját, majd a másikat, mintha egy mérleget akarna ábrázolni. – Vízsugár a víz esetében, de az aligha fog megvédeni hosszútávon... Ezek sekélyes képességek csupán, melyek egy-egy elemnek a felszínét karcolgatják, nem többek. Ez nem uralás, ez csupán gyerekkézbe való játék a mostani eredmények tekintetében – folytatja a grófnő, mire Jerphon enyhe felháborodásában már beleszólna, de találkozik Godryn tekintetével, mely egy pillanatra megakasztja őt a közbeszólásban – és ez elég időt is biztosít Jelenának, hogy gond nélkül folytathassa.
- Mindezek mostanra kiválthatóak bármely más elemmel és bizton állíthatom, hogy aki egy elem bensőségesebb megismerésére áldozza az idejét és tehetségét, sokkal nagyobb eredményekre fog jutni, mint az a hatalmas mágus, aki négy elemet birtokol felszínesen – magyarázza tényszerűen, mire Welnar csendesen felnevet.
- Jelena kemény és kíméletlen, mint mindig – röhög az orra alatt a férfi, a szája elé rakva a kezét, ahogy próbálja visszafogni, Jerphon azonban láthatóan nem értékeli azt, amit és ahogyan Jelena közölni kíván.
- Frederic, mi magunk is vonakodtunk, hogy mindezeknek alávessük magunkat, és nem is fogjuk kötelezni senki számára mindezt... – próbál a férfi finomítani a nő korábbi éles megjegyzésén, noha a grófnő továbbra is köti az ebet a karóhoz.
- Egy ideig. Egy ponton túl mindenkinek át kell esnie ezen a szertartáson – villan Jelena pillantása Jerphonra.
- De ha jól tudja használni? – tárja szét a karját, kezdve egy kicsit feszültté válni.
- Hiába használja jól, ha nem versenyképes – húzza fel az orrát a nő. – Te magad sem tagadhatod, hogy mennyivel változatosabban és mennyivel sokrétűbben tudod használni az elemedet, Jerphon. Nem mindegy, hogy te vagy a társad tudtok-e magatoknak falat állítani, ha menekülni kell vagy sem, vagy képesek vagytok-e kalitkába zárni valakit az erőtökkel vagy sem, tud-e valamelyikőtök vizet fagyasztani és tisztítani vagy sem – kezd el sorolni pár dolgot, amivel előrevetíti a kért produkció tartalmának egy részét. Jerphon némileg megszeppenni látszik, de már nem jut ismét szóhoz, ugyanis a király megelégeli mindezt: egy erőteljesen köhintéssel jelzi jelenlétét – és ezzel a vita végét is.
- Lehetne ezen vitatkozni még egy darabig, de szerintem már régen túlvagyunk azon a ponton, hogy ez vita tárgya legyen – szól közbe a fiatal férfi. – Természetesen, ha aggályaid vannak ezzel kapcsolatosan, Frederic, nem foglak kényszeríteni a váltásra, ha a négy elem ilyen módú egyvelegét jobban kedveled – magyarázza szelíden és barátságosan. - Nekem nincs rálátásom, hiszen nincsenek ilyen mágikus adottságaim, de ennek ellenére is megkérnélek rá, hogy amíg tart az utazás, gondold át, ugyanis... – fordul vissza a mágusok felé, kicsit megemelve a hangját a végén. – Ha jól értem, egyikük sem bánta meg, hogy átestek ezen, ugye? – fordul feléjük Olieth összevont szemöldökkel, elvárva az őszinte választ tőlük.
- Én megbántam, felség, ugyanis Welnar bosszantóan használja fel az új adottságait – böki oda Godryn, bosszúsan nézve rá az emlegetett mágusra.
- Jaj, ugyan, Godryn, csak bekopogok néha egy-egy ablakon... – legyint egyet jókedvűen.
- Igen, öt-hat méterrel a föld felett... – teszi karba a kezeit Godryn, mire Welnar megint nevetni kezd, ami Oliethből is kivált egy újabb mosolyt, Jelena viszont vesz egy mély levegőt mélységes lemondásában.
- Szerintem mindannyian elmondhatjuk ezek alapján, hogy jobban jártunk ezzel a váltással, nem beszélve arról, hogy az eddig tanultak sem vesznek el teljesen. Az elem, amihez kötődik az egyén, a meglévő gyakorlottsággal gyorsabban idomul majd, mint azt a mágus hinné – zárja le a beszélgetés ezen részét Jelena, ismét Fredericre pillantva, egyértelműen neki címezve a mondandóját.
- És visszatérve a kérdésedre is – szólal fel a király, visszaterelve a témát az egyre csak fűtött beszélgetésről. – Ha valaki kiesik, akkor a lehető leghamarabb kerítünk egy másik mágust a helyére, aki pótolhatja, ugyanakkor amíg nincs rá megfelelő egyén, addig csonka marad a csapat. Amennyire én tudom, vannak olyan képességek, amik fedik egymást, de szerintem a bemutatóval hamar kiderülnek ezek... – jut eszébe, gyorsan végigfuttatva pillantását a rangidős mágusokon, feltételezhetően átgondolva valamit. - Néhány felszerelést elő kell készíteni, de amihez nem kell, az addig bemutatásra kerülhet. Rhiya kisasszony segítségét kérném annak a pár dolognak az áthozására, az ő választott elemének bemutatásához egyébként is kell felszerelés – kéri meg a nőt, és a szomszédos szobának a bőrajtaját félrehatjva megvárja, amíg Rhiya belép rajta. Még int egyet a mágusoknak, hogy kezdhetik, azzal ő is eltűnik a hosszú bőrdarab mögött.
- Értelemszerűen nem fogunk tudni mindent megmutatni a hely szűkössége és a tűz veszélyessége miatt, de ezekről hamarosan beszámolok – mondja Jelena, miközben Godryn már lép is előrébb, hogy elkezdje a műsort. Welnar azonban látványosan birtokolni kezdi a rivaldafényt, hiszen gyorsan feltűnhet a számotokra, ahogy felhúzza a lábait, hogy leüljön, de akárhogy nézitek, semmi sincs alatta. Godryn, mivel háttal van neki, nem veszi ezt észre, így ő közelebb lép az asztalhoz, hogy félretolja a falhoz, azonban az asztal magától mozdulva eltolódik egy kissé anélkül, hogy ő komolyabb erőfeszítést tenne. Érezni némiféle természetellenes, de mágiával itatott légáramlatot a helyiségben, a fáklyák lángjai is élénkebben táncolni kezdenek, és Godryn elboruló arcáról tudhatjátok, ő is észrevette, hogy valaki bizony huncutkodik.
- Welnar... – morogja, majd dühösen fordul a lebegő fickó felé, aki nevetve emelkedik feljebb és a szó legszorosabb értelmében a szoba túlfelére repül.
- Ne bánts, Godryn, ne bánts! – emeli meg a kezeit, igyekezve menedéket találni Nariatha mögött, ha esetleg lenne hely, és mögüle néz ki a temperamentumos mágustársára. A hangjába megpróbál félelmet engedni, azonban teljesen egyértelmű, hogy nem tart társától, és amíg van egy-két lélegzetvételnyi szünet, Nariathára néz. – Nagyon jó elemhez kötődsz, lányom, meglásd, fantasztikus képességeket fogunk ketten együtt feltárni! – mondja neked csendesen, viszont egy újabb fényforrás megjelenése eltereli a figyelmét.
Godryn egyik kezét megemelve ujjai közé idéz egy kisebb tűzlabdát – mely a ti repertoárotokban valamivel nagyobb méretben jeleníthető meg -, és ami feltűnhet különösen ennél a varázslatnál, az az, hogy nincs szükség szavakra hozzá. Godryn teljesen néma addig az időtartamig, míg megidézésre kerül a labda formában örvénylő vörös lángok tengere, és ez valószínűleg meglepetésként fog érni titeket, hiszen idáig a varázslatokhoz mindig kellett használni pár kulcsszót, ami a koncentrációtokat és mágikus energiáitokat végül engedte kivetülni mágikus képességek formájában.
- Én ugyan nem foglak, de a tűz biztos megpörköl, ha így folytatod! – morog, majd az ujjait a tűzlabda köré zárva tűnik el az, hogy helyére egy lángoló ostor kerüljön, melynek láthatóan nincs megfogható formája – egyszerű, hosszan nyúló tűznyalábból áll, mely ostorként tekeregve hever a földön. – Rabszolgákat se tartunk, de kivételt tehetek az esetedben...
- Uraim! – csattan fel élesen Jelena, mire Godryn elégedetlenkedve felmorran. – Fókuszáljunk, ha kérhetem, elvégre tudomásom szerint nem dajkára szoruló kölykök állnak előttem előadás címszó alatt makogva – teszi hozzá a nő, közben a szomszédból megérkezik Rhiya egyik kezében egy vödör vízzel, másikban két palackot szorít magához; az egyik láthatóan földtől-sártól és ki tudja még, mitől koszos, a másik viszont teljesen tiszta vizet tartalmaz. A király mögötte jön, fordulatból hajtva félre a bőrdarabot; nála egy nagyobb doboz található, mozgása alapján lehet következtetni, hogy igencsak nehéz a tartalma. Amint a férfi szinte ledobja a földre, önkéntelenül is megtörölve a homlokát, jó rálátásotok lehet arra, hogy bizony föld van benne. Olieth még gyorsan visszamegy, hogy hozzon egy kardot tokjával együtt, egy pár kesztyűt, valamint száraz szalmát egy fémedényen, amiket a pár pillanatig keresett, félretolt asztalon rak le.
- Azt hiszem, így minden megvan – néz végig a helyiségen, aztán az idősebb mágusokon, akik rá is bólintanak. Olieth tisztességesen félreáll a szoba egyik széléhez, nem zavarva meg a mágusokat.
- Godryn, kérem, ha van még bemutatható képessége, folytassuk azzal, Welnar, maga meg lehetőleg várja ki a sorát – mondja a nő ellentmondást nem tűrően, szinte már parancsolva. Welnar láthatólag nem zavartatja magát, és ugyanúgy a képességét felhasználva visszarepül a helyére Jerphon mellé, kisebb légörvényt keltve maga körül.
- Annyira szórakoztató így felhúzni őt – mondja csendesen a légmágus Jerphonnak.
- Csak nehogy megégesd magad. Tudod, milyen forrófejű – felel neki a férfi, miközben Godryn odalép az asztalhoz, kihúzva a kardot, majd felétek fordul és a markolatnál fogott pengelapon egy gyors mozdulattal húzza végig az ujját, mire a fegyver keze nyomán lángba borul. Jelképesen néhányat suhint vele, hogy lássátok, nem olyan egyszerű kioltani a fegyverre helyezett mágiát.
- Értelemszerűen égési sérüléseket okoz – mondja Godryn szűkszavúan. – Az eddig felfedezett tűzképességek elsősorban támadásra valóak, de szerencsére van lehetőség most már ilyen formában is kigyullasztani az éghető anyagokat – fordul az asztal felé, a száraz szalmát figyelve, ami egy hangos csettintésére lángra lobban. – És még egy lángokból álló falat sikerült elsajátítani a fennálló időben, de azt körülményes lenne itt bemutatni – egészíti ki a férfi mindezt, majd egy újabb suhintással kioltja a kardról felcsapó lángokat, egyelőre várva, amíg a felforrósodott fém egy kissé lehűl.
- Minden elemnél felfedeztünk hasonlóságokat, így például falak emelése bárkinek lehetővé válik – mondja Jelena. – A tűznél, ahogyan Godryn is mondta, tűzből, a víznél jégből, a földnél földből, levegőnél pedig elsőre ártalmatlannak hangzik a maga légfalával, de olyan erős légáramlatok csapnak fel a föld felszínéről, amelybe kétszer nem akar majd senki belenyúlni – tájékoztat titeket néhány részletről.
- Még én is félek attól, hogy esetleg leviszi a karom – szólal meg Welnar vigyorogva. – Viszont most, hogy ilyen szép számmal itt vagyunk, van-e jelentkező a következő képesség bemutatására? – érdeklődik további vigyorral az ábrázatán, ami Godrynból egy lemondó szemforgatást vált ki.
Welnar egy darabig várakozik, és ha nem jelentkezik senki, akkor véletlenszerűen kiválasztja egyikőtöket, méghozá Avalort:
- Gyere, fiam – int téged magához. – Van egy fontos feladatom a számodra! – mosolyog még mindig, és ez az állandó vigyorgása lehet, most már kezd baljóslatú lenni. – Jelena, egy jégkardot legyél szíves! Nem akarom megsütni magam azzal, amit Godryn felgyújtott az imént – fordítja fejét a nő felé, aki nem kifejezetten méltányolja, de teszi, amit kér. – Te meg addig vegyél kesztyűt – veregeti meg Avalor karját biztatón, viszont ha az önkényesen kijelölt személy nem szeretne kísérleti alany lenni, akkor a király magára vállalja a szerepet, és felhúzva a kesztyűt vár Jelenára.
- Alapvetően a vízvarázslatokhoz kell valamiféle vízforrás, de amennyire sikerült kitapasztalnom, a talajból kellő mennyiségű vizet lehet kinyerni ahhoz, hogy a helyszínek legnagyobb részén használhatóak legyenek – lép a grófnő a Rhiya által behozott vödör víz mellé. – Ehhez a képességhez nem feltétlenül szükséges, de nagyban megkönnyíti a fegyver megalkotását a használata – emeli meg jobbját, tenyerét a vízfelszín felé fordítva. A vízmennyiség egy kisebb része kígyóként emelkedik fel, aminek alsó végére a nő ráfog, mire a víz megfagy a tenyere alatt, megalkotva egy markolatot. A jég terjedni kezd és rövid időn belül egy pompás karddá formálódik. A jelölthöz vagy Oliethhez odalépbe Jelena átadja a fegyvert neki, majd a képességhez újabb szavakat fűz.
- Csak kesztyűben érinthető, más esetben odafagyhat a használó tenyere. Én kivételt képzek ez alól, mint a mágikus tárgy létrehozója, ám mivel egyelőre egyedül képviselem az ágazatot, nem tudom, hogy a leendő vízmágusokra ez hatással lesz-e – lép vissza a háttérbe. Ha esetleg Avalor venné át a fegyvert, akkor tapasztalhatja, mennyire könnyű és jogosan gondolkodhat el azon, mennyire törékeny, hiszen mégiscsak egy viszonylag jégpengéről van szó, amit könnyen el lehet törni. Ha a kiválasztott mágustanonc meg akarna ütni valamit vele, akkor azt jóváhagyják és láthatja, hogy bírja az ilyesfajta gyűrődést, ha nem kérdez semmit, akkor nem is sokáig várat Welnar:
- Nos, akkor a fontos feladatom a számodra nem más, hogy üss rám vele nem sajnálva az erődet belőle! Mondjuk föntről, mert az látványos, ja, és… - ballag kicsit odébb, hogy jól látható legyen a nézők számára. – Így. Most már jól látható lesz – mosolyog, békésen álldogálva előtted. Ha sikerül rászánnod magad és bármilyen módon felé indítanod a kapott pengét, akkor nem sokkal előtte érezheted, hogy valamibe belecsap a kardod, ami nyomban vissza is löki azt jóformán azzal az erővel, amivel suhintottál, így egy kis csuklófájdalom biztos marad utána, ha túl mereven tartod – ha meg túl lazán, akkor jó eséllyel kirepül a kezedből, de ha ez megtörténne, akkor is Jelena semlegesíti a varázst és egyszerű vízállagában visszahívja magához, vissza a vödörbe.
- Ettől nem lesz az ember fia sebezhetetlen, egy ork ellen biztos nem merném használni, mert annak a csapásnak az erejétől képesség nélkül is elrepülnék – nevetgél Welnar. – És nekem ennyi bemutatható képességem van. Ami még akad, azt majd jobb lenne szabad téren megmutatni néhány gyakorlóbábu társaságában. A levegőt kicsit nehéz értelmesen szemléltetni – huzingálja meg rövid szakállát, átadva valaki másnak a szót. Jelena és Jerphon egymásra néznek, vélhetően döntve, hogy ki legyen a következő, Jerphon pedig egy biccentéssel jelzi, hogy Jelena mehet következőnek.
- Akkor én folytatnám - lép a koszos üveghez, amit két keze közé fog fönn a tetején és lenn az alján, és felétek mutatja azt. – Kérem, figyeljék a tartalmát – kér meg titeket rá, és kisvártatva a saras-földes-mocskos tartalom változni kezd. Eleinte talán nem is értitek, mi zajlik itt, a végére viszont egyértelmű a hatás: a szennyeződés nyomtalanul eltűnt a palackból.
Jelena egy kicsit hagyja, hogy kicsodálkozhassátok magatokat, majd lerakja az asztalra a másik üveg víz mellé. Ha esetleg össze akarnátok hasonlítani a kettőnek a tartalmát, akkor nem sokkal ugyan, de a tiszta víznél is tisztábbnak tűnik az, amin varázslatot alkalmaztak.
- Ha valaki szomjas lenne, nyugodtan igyon belőle, teljesen tiszta. Értelemszerűen utazások során a legpraktikusabb a felhasználása, de a sebek kitisztításánál is jól jöhet – magyarázza, és egy intéssel hív magához a vödörből valamennyi vizet, ami egy labdává formálódik mellette. – Ez a képesség mindegyik mágusnál megtalálható, értelemszerűen a saját elemének sajátosságaival, és míg a bemutatott tűz éget… - meglöki a vízlabdát felfelé, ami dobási sebességgel a plafonba csapódva jéggé válik a felszínen. – Addig a víz fagyaszt – néz rátok, és a mennyezetre fagyott víz hamarosan folyékony állagában visszatér a vödörbe Jelena néhány segítő mozdulatával. – Ugyanúgy van lehetőség vízmennyiségek egyszerű fagyasztására is, így nem kell nagy kerülőt tenni, ha nincs híd, de vízen kell átkelni – mondja, noha ezt a részét már nem mutatja be, hiszen jóformán az előbb láthattátok párszor, miként fagyaszt.
Jelena jelzésértékkel ránéz Jerphonra, aki köhint valamennyit, majd a lepakolt földmennyiséghez lép.
- Zárom is a bemutatás látványosabb sorát, noha feltételezem, a grófnő még pár dologról szeretne beszámolni utána – pillant a nőre, de figyelmét hamar visszavezeti a doboz tartalmára. – A földgolyó képességünk nem változik nekünk, földmágusoknak – emeli meg néhány kézmozdulattal mágikusan a földmennyiséget, amit egy labdává formál. – Tömény és erőteljes, Észak-Bivaly felszabadítása során pedig kiválóan működött a falak lebontása során – magyarázza, és a földgolyó formája hamarosan megváltozik és egy nagyarasznyi tüske formáját veszi fel. – A gyakorlati alkalmazását nem mutatnám be, félő, hogy valamit megrongálnék – mosolyodik el egy kissé a férfi. – Mindezeken felül a grófnő által említett kalitkát tudom még megmutatni – marad a helyén, pár segítő karmozdulat csupán az, ami jelezheti, ki használja a mágiát.
A rácsra emlékeztető földrudak hamar megjelennek egy képzeletbeli négyzet oldalai mentén, tetején pedig egy hosszú földlap található. Ajtó nincs rajta, így egy tolvaj nem tudná kinyitni azt a lakattörő képességeivel, és ha valamelyikőtök meg akarná fogni, akkor a földrudak legalább olyan szilárdan állnak és tartanak, mintha fémből lennének.
- Aki kívánja, megpróbálhatja eltörni – tárja szét egy kissé a karjait, ezzel megadva nektek a lehetőséget a kipróbálásra. – Egy egyszerű, de még csak egy fegyveres fogoly sem fog innen kiszökni, ha pedig valaki feszegetné, nos… Az valószínűleg emberfeletti erővel rendelkezik – teszi hozzá, majd a felhasznált föld a férfi pár karmozdulata kíséretében visszakerül a dobozába. – Hátránya azonban, hogy továbbra is szükséges a föld jelenléte, noha magasabb szinten már a hegyvidéki sziklák is a szolgálatára állnak az embernek.
Jerphon Jelenára pillant, ezzel jelezve, hogy a maga részéről a bemutatható képességek megmutatásra kerültek, innentől pedig a grófnőn áll az esemény tényleges lezárása.
- További felfedezéseink közé tartozik az elemi falakon és elemi gömbökön kívül az elementálok létérehozása, noha ez még meglehetősen kezdetleges. Jelenleg mindenképp több szakosodott mágust igényel, de a későbbiek folyamán nagy valószínűséggel jócskán meg fogja növelni a tapasztalt mágusok erejét – és így a mágusok képviselte haderőt is – mondja nektek, valószínűleg a legérdekesebb és egyben legveszélyesebb felfedezést hagyva utoljára. Sejthetitek, hogy ez akkor válik elérhetővé, ha mindannyian kellő tapasztalatot szereztetek már a saját ágazatotokban, és nem kizárt, hogy a jelenlegi legmagasabb szintű képességek elsajátítása évekbe fog kerülni. – Ezek azok, amiket közösen sikerült felfedeznünk idáig, a gyorsabb előrehaladáshoz innentől pedig szükségünk van olyan mágusokra, akik hozzánk hasonlóan egy elemet birtokolnak. Természetesen míg az utazás tart, addig mi dolgozunk a további varázslatok kitapasztalásán, így lesz lehetőség egy újabb szemlét tartani, ha valaki úgy kívánja és esetleg befolyásolná a döntését. Nem javaslom ugyanakkor, hogy a jelenleg praktikusabbnak vagy tetszetősebbnek tűnő elemet válassza bárki is, ugyanis ez nem jelenti azt, hogy képes is lesz az illető az elem mélységekig történő elsajátítására – figyelmeztet. – Fogalmazhatunk úgy is, hogy beláthatatlan következményei lehetnek – teszi hozzá vészjóslón, meglehetősen komollyá téve így a hangulatot, képletesen pedig fagyossá a mágiától terhes levegőt.
- Tekintettel arra, hogy csak mi négyen vagyunk egyelőre, tényleg elég beláthatatlan – oldja a kezdetleges feszültséget Welnar szórakozottan. Szemlátomást a megkapott lebegés képessége igencsak a kedvére van, ugyanis megint a semmin üldögél.
Mindezek után némi szünet jelezheti a számotokra, hogy vége van a bemutatónak, így további kérdéseiteket feltéve folytatódhat az éjszakai megbeszélés. Elsőnek Avalor érdeklődik – kinek köszönetére dicséretére az erre még szélesebben vigyorgó Welnar kivételével mind bólintanak -, és kérdése kapcsán újra Jelena kezd beszélni. Érezhetően őrá jutott a magyarázás szerepe, bár az alapossága és összeszedettsége miatt talán nem is annyira meglepő.
- Természetesen az alapképességek között mindegyik elemből van egy-egy. Ezek alapvető formálási technikák, ugyanazok, amikkel egyébként is kezdenének a növendékek, elvégre ezek tudása nélkül meglehetősen nehéz lenne építkezni – kezd bele a válaszadásba. - Tekintettel arra, hogy a mágikus oktatás ezen szintje legalább egy-két évig eltart, a növendéknek van ideje kiismerni az elemeket és kitapasztalhatja, melyik az, amelyben otthonosan mozog. Annak megfelelően fog részt venni a szertartáson, mely jelentősen növeli az adott elemben rejlő potenciált – magyarázza. – Vízmágusként én továbbra is képes vagyok kis mennyiségű földet az irányításom alá vonni, de ugyanígy igaz ez a szélre és a tűzre is. Értelemszerűen nem vehetem fel a versenyt egy olyannal, aki ezen elemek valamelyikét birtokolja, de a kreatív kihasználástól nem leszünk elzárva ezen fejlesztések nyomán; a választott elem kiteljesedik, a többi pedig csökevényként és elnyomva megmarad, mely szinte nyitva hagyja a lehetőséget az esetleges változtatásra.
- Noha ennek a változtatásnak várhatóan következményei lesznek – szól közbe Jerphon kimérten. – Egyelőre azonban nem jutottunk el odáig, hogy egy kiteljesedett elem lecserélésén gondolkodjunk – egészíti ki az elhangzottakat ezzel az információval is, ami jócskán megnyomhatja most a döntés súlyát, és az egy elem melletti elköteleződéstől való visszakozás jól érződik Frederic következő szavain.
Olieth egy megértő mosollyal lép előrébb.
- Frederic, én mint nem mágiahasználó, teljesen nem érthetem meg a vívódásodat, de ez nem azonnali döntés. Amennyire én látom, rengeteg lehetőség rejlik ebben a felfedezésben – néz hátra a mágusokra. – És bár királyként parancsolhatnám, hogy szó nélkül elfogadd mindezt és menj ezen végig, nem fogom ezt tenni – szögezi le. - Ha a fejlődés gyorsasága a kérdés, szerintem Rhiya kisasszony szívesen beszámol majd a saját tapasztalatairól és követheted, miként alakul a varászlatok elsajátításának gyorsasága, lévén, hogy Avalor és Nariatha kisasszony még mesterhez járnak és tanulmányokat folytatnak – tekint az említettekre, majd vissza Fredericre, mondandója végén megállva előtte. – De ahogyan korábban is mondtam: gondold át – veregeti meg a válladat baráti szándékkal, feltéve, ha hagyod. – Ettől függetlenül azonban bízom benne, hogy legalább az útra elkíséred ezt a városi csőcseléket, akik bizonyára még életükben nem szagoltak tanyasi levegőt, de lehet, az útonállókat és banditákat is csak rémmesékből ismerik – vigyorodik el, megpróbálkozva egy enyhén szúrós odaszólással bátorítani és jobbá tenni a hangulatot.

Nincs kérdése – legalábbis magával szemben nincs. Egy ilyen lehetőséget esze ágában sincs visszautasítani vagy megkérdőjelezni az érdeklődés első pillanatában, hiszen benne él egy olyan iszonyat, amit ugyan képes volt megszelídíteni annyira, hogy ne álljon a cselekedetei útjába, továbbra is érzi magában. Ha van lehetőség a lemondásra, hogy a jelenlegi képességei helyett egy másikat kapjon cserébe, akkor nem látja értelmét a gondolkodásnak: habozás nélkül belemegy, hiszen szakíthat azzal, ami fájdalmat okozott neki.
Emlékezve, mely képességeknél érzett egyfajta kapcsolódást, a választás sem olyan nehéz, noha ritkán volt lehetősége idáig a víz elemét kihasználni, mivel minden más praktikusabbnak bizonyult. Ez ugyanakkor nem bizonytalanítja el – ha gyenge is marad az elem, legalább tényleges magabiztossággal és félelem nélkül fog nyúlni azokhoz a varázslatokhoz, amit így jó eséllyel kreatívabban képes lesz felhasználni.
Avalor vele kapcsolatos megjegyzésére felszalad a szemöldöke, ám mikor őrá pillant, akkor már figyelmeztetőleg villogtatja a tekintetét.
- Felelőtlen? – kérdez rá, de jól érezhető a hangsúlyán, mennyire értékeli ezt a hozzászólást: leginkább semennyire. A királynak felesleges volt megdicsérnie ezt a pojácát, mert úgy tűnik, a fejébe szállt, és máris azt hiszi, ismeri őt annyira, hogy ilyen következtetéseket vonjon le.
Már kész lenne vitába szállni és kioktatni a férfit, mindemellett a szemeit is figyelmeztető jelleggel összehúzza, viszont észreveszi a király nyugalomra intését, így visszafogja magát. Némileg megkönnyebbülésére is van, hogy Olieth képes higgadtan kezelni mindezt, és bízik benne, hogy nem kerül feszegetésre ez a téma a későbbiekben, mivel nem kíván magyarázkodni – elvégre nem is tartozik magyarázattal senkinek. Reméli továbbá, hogy az orrát mindenbe beleütő Avalor sem fog most másik hat kérdést feltenni ennek kapcsán, mert akkor biztos képen törli, közös feladat ide vagy oda – sem a korábbi közös munkájuk során nem óhajtott beszélni a saját múltjáról és saját tanulmányairól, sem most, és örülne, ha ezt tiszteletben is tartaná.
Az uralkodó szerencsére gördíti tovább a beszélgetést, így csendesen elenged egy sóhajtást, amivel elengedi a hirtelen jött feszültséget, inkább csak hallgatva a továbbiakat. Meglehet, hogy most vakon követi az uralkodót és a döntéseit, de igazság szerint nehezére esik még a gondolkodás – még mindig nem fogta fel mindezt. Sőt, a társai egyébként is felteszik azokat a kérdéseket, melyek felmerülhetnének benne is, bár amennyire Oliethet ismeri, mindenre választ fognak kapni, méghozzá hosszasat és részleteset.
Frederic szavain érzékeli a ragaszkodást a mostani ágazathoz, ami végeredményben nem meglepő – valószínűleg neki nem voltak különösebb nehézségei a tanulmányai során. Az olyanoknak, akik keze alá szinte odasimulnak a mágikus szálakon keresztül az elemek, különösen nem lehet egyszerű ezt megemészteni és elfogadni, noha hozzá kell azt is tenni, hogy nem tudják, mire képes az aktuális felbontás. Vélhetően sokkal többre és olyan erőket képviselve, ami versenyezhet a mostani mágikus rendszerükkel, máskülönben nem lenne értelme és előnye.
A csoport legfiatalabbja is felszólal, akinek szavai nyomán kissé megnyugszik, hiszen nem ő az egyedüli, aki tudja, mit szeretne. Értelemszerűen nem a legjobb döntés fejjel a falnak menni, de ahogyan azt Nariatha is mondta, kellően kitapasztalhatta már az elemeket, hogy könnyedén elkötelezhesse magát valamelyik mellett. Ráadásul még nincs olyan mélységekig sem a tanulmányokban, mint Frederic, innentől ő kevésbé érzékelheti azt, hogy bármit is veszthet.
Welnar csendes megjegyzésére nem is figyel, Jelena éles szavai azonban rögtön magára vonják a tekintetét. A maga fagyos hangzását nem éppen a legkellemesebb hallgatni, vagy legalábbis semmiképpen sem általános beszélgetésnél – kissé azt érzi, túlságosan fennhordja az orrát, ami miatt kényelmetlen társaságnak tartja őt. Az viszont tagadhatatlan, hogy összeszedett és konkrét tényeket közöl, és képes arra, hogy keményen tárjon bárki elé bármit akkor is, mikor nem feltétlen kell. Ez is egy ilyen alkalom; enyhén kellemetlennek éli meg, ahogyan jóformán egy tudatlan diákként oktatja ki Fredericet, mire kényelmetlenségében megrándul a szája széle. A nő szavaiba azonban nem tudna belekötni, egyik pontjába sem, azt pedig csak elfogadni tudja, ha a most kialakuló ágazatokat erősebbnek látják, mint az aktuálisan érvényben lévőt.
Nem ő az egyetlen azonban, aki nem méltányolja ezt a fajta véleménymegosztást és tényközlést; Jerphon is bekapcsolódik a beszélgetésbe, hogy figyelmeztesse a grófnőt, aki makacs öszvérként halad tovább a mondókájában. Szinte már ő érzi magát megalázva, amilyen hangsúllyal Jelena magyaráz, és kész megváltás, hogy nem kellett alatta tanulnia, hanem amíg ő tanult, addig ő a családalapítással törődött. Bár úgy tűnik, a férje halála csak még zsémbesebbé és még kellemetlenebb személlyé tette...
...a katonák meg biztos fogadnak, hogy melyikük a kellemetlenebb egyén, ő vagy Jelena...
A vita kibontakozni látszik, szinte már látja maga előtt, hogy mindjárt egymásnak esik a két mágus ahogy az egyikük semmiképpen sem akar hosszútávon engedi, a másik pedig a megértése végett képes lenne elengedni vélhetően nem is egy személy esetében az emlegetett szertartáson való átesést. Ha idáig nem volt kényelmetlen a helyzet, akkor most mindenképpen azzá válik, ám mivel egy részletébe sem avatták be korábban, így aligha tud beleszólni az elhangzottakba – csendesen, szinte már a háttérbe húzódva várakozik, kérlelőn fürkészve Oliethet, hogy állítsa meg őket, mert így haladni sem haladnak sehova. A férfival ugyan nem találkozik a tekintete, de a felszólalása alapján ugyanarra gondoltak, és sikerül egy diplomatikus megoldással szolgálnia, noha ez inkább Jerphon álláspontjának kedvez.
Könnyedebbé válik a hangulat, amint a vita ideiglenes lezárásra kerül és a beszélgetés is folytatódik a maga medrében, mely során újabb részletek kerülnek feltárásra. Nem kifejezetten jó arra gondolni, hogy bárkit is elveszíthet a csapat, ugyanakkor ez a küldetések velejárója – bárki otthagyhatja a fogát, ha veszélyes a megbízás, de egy baleset ugyanúgy becsúszhat egy-egy kaland során. Más kérdés, hogy nem kifejezetten fűlik a foga ilyen távoli feladatok elvégzésére; többnyire a palota körül ténykedett mindig is, és ezen nem szeretne változtatni. A terepmunka soha nem volt a sajátja, noha ha a mágikus képességei változnak... Talán ez is változhat, ha Olieth annyira küldözgetné mindenhozá.
Mielőtt kialakulna egy újabb kellemetlen gombóc a gyomrában, felfigyel a nevére.
- Természetesen – hajol meg egy kissé, pár lendületes lépéssel pedig már a túloldalon van, ahol körbenézve néhány égő fáklyát talál, illetve a szomszéd helyiségből áthordott bútorok és hordók is itt vannak. Emiatt egy kissé zsúfolt a rögtönzött szoba, de nem zavartatva magát beljebb lépve nézelődik. Nem tűnik fel semmi különleges: ugyanazokat találja, amik egy pincében lehetnek, elsősorban dobozok és különféle üvegek, néhány öregebb bútor.
- Valamit mondani akartál – mondja Olieth, mire megilletődötten fordul a férfi felé, aki néhány szekrény előtt sétálva, és az egyiknél megállva levesz két üveget: az egyik tartalma gusztustalanul koszos, a másik viszont tisztának tűnik a fáklya fényében. Ezeket lerakja a hozzá legközelebbi asztalra.
Tart egy kis szünetet, mielőtt bármi értelmessel reagálna, valamelyest közelebb lépve, de maradva az asztal túloldalán. Arra rátámaszkodik, vesz egy mély levegőt, lehajtva a fejét nézve a földre, azon gondolkodva, hogyan is fogalmazhatná meg azt röviden, amiről beszélni akart, mert váratlanul érte. Csalódott, azonban nem akarja megbántani Oliethet, a barátját, és bár régre nyúlik vissza a barátságuk, néha még mindig nem tudja, mi jár a fejében – a férfival ellentétben.
- Csak... Nem akarok távol lenni a palotától és kiküldetésekre járni. Tudod, hogy közvetlenül szeretnék segíteni neked, de azt vándorlással és távoli feladatokkal nem lehet – egyenesedik fel, kissé méltatlankodva tárva szét a karjait, miközben Olieth az egyik polcról leemel egy fémedényt, rajta szalmával, lerakva a gondolkodása közben asztalra került kesztyű mellé.
A férfi mosolya elbizonytalanítja – ismeri ezeket a vonásokat, mert mindig így bátorította és ez az az ábrázat, ami folyamatosan a jóakarást sugallta. Most sincs másként, és ez újabb megnyugvására van, hiszen jó eséllyel a saját, hirtelen felmerülő kétségei teljesen alaptalanok voltak.
- Rhiya, tudod, hogy szeretem, mikor segítesz nekem a teendőimmel és örülök a társaságodnak, de vannak és lesznek olyan ügyek, amiket nem tudok személyesen elintézni – vezeti fel, és bár Olieth tudja, zavarodott ábrázata ellenére ennyi elég ahhoz, hogy rájöjjön, mit akar. Persze őt ismerve nyilván folytatni fogja, már csak a tényleges megerősítés miatt is. – Nyilván van pár megbízottam, akiket kiküldhetek – fordul vissza a polcok felé, most alul keresve valamit. – De biztosan lesznek olyan feladatok, amiket nem fogok tudni másra bízni és én se mehetek majd el rájuk, mert a kötelességeim éppen máshova szólítanak – guggol le kicsit odébb, kihúzva valami nehezet, amire egyelőre nem néz rá; enyhe bűntudattal fürkészi az idáig előkészített kellékeket. Túlságosan erős volt a kételkedése, és ennyi év után is képes megkérdőjelezni az alkalmasságát, csupán azért, mert sikertelen volt a mágiahasználat bizonyos területein és túl magas elvárásokat állított magával szemben, amit sokáig – és talán mostanáig is - más elvárásainak hitt.
– Ezekhez fogsz kelleni te – húz ki egy másik dolgot az egyik szekrény alól, és a segítségnyújtás szándékával kilép az asztal mellé, hogy megnézze, Olieth éppen mit is ráncigál: földet egy dobozban és vizet egy vödörben. – Ha téged kiküldelek, akkor az egy jelentőségteljes feladat lesz, nem kis apróság, ne aggódj – tápászkodik fel, bátorítón fürkészve őt. – Meg legalább ismerkedsz is, és talán a látszólagos jégszívedet kicsit hagyod megolvadni mások előtt. Találó is lesz ez a megfogalmazás most, hogy várhatóan víz-jégmágus leszel – nevet csendesen, érezhető jókedvvel, ami őt magát is mosolyra készteti.
- Na, igen, végre alapja is lesz ezeknek a rémhíreknek – teszi csípőre a kezeit egy szemforgatás kíséretében, nehezen engedve a mosolynak. – Tudod, a jégszívem végre alakot is ölt, évek múlva meg már egész Neminrát jég fogja fedni, olyan hatalmas erőt képvisel – teszi hozzá könnyedebben, hiszen így azért mindjárt másabb. Meg persze igazat is ad Oliethnek, biztos lesznek ilyen alkalmak, meg lehet, még egy mágus jelenléte többet ér, az uralkodó személyére nézve is kevesebb veszéllyel jár, ha a palotában marad bizonyos küldetések esetében...
Olieth ezt követő megértő komolyságára újra enged a zavarodottságának, leengedve a kezeit maga mellé, figyelmét azonban egy pillanatra eltereli a szomszéd helyiségből származó hangosabb beszéd.
- Szeretném azonban azt is, ha másokkal is összeismerkednél – érinti meg jobbjával kesztyűs kezét, némileg megemelve és ráfektetve a másik tenyerét kézfejére, kiváltva ezzel egy meglepett pillantást. – És szeretném, ha idővel másnak is képes lennél ezeket felfedni – szorít rá Olieth egy kissé az ujjaira, aggodalmasan fürkészve az arcát, hiszen mindketten tudják, hogy nem függhet ilyen szinten tőle. Szüksége van más ismeretségekre is, más barátokra, még ha egyelőre nem is érzi igényét ennek, ha jelenleg teljes mértékben meg is elégszik azzal, hogy mágusként szolgálhatja a királyt. A változás ugyanakkor elkerülhetetlen és idővel jönni fog, hiába hiszi, hogy neki bőségesen elegendő lesz a munkakörének elvégzése.
Szinte hallja a ki nem mondott szavakat, és másik kezét barátja kezére helyezi egy bátorító mosollyal.
- Miattam nem kell aggódni, egy-egy baráti lökéssel kísérve megoldom. Meg egyébként is, még a végén Lianna féltékeny lesz – jegyzi meg szórakozottan, mert bár nincs nagy dobra verve valószínűleg a nő védelme érdekében, egy-két, legfeljebb három év kérdése, és összeházasodnak, onnantól pedig a szerepek némileg változni fognak. Ő maga még nem sokat találkozott a várható királynővel, de szimpatikusnak tűnt az Oliethéhez hasonló barátságos megnyilvánulásaival és nyitottságával, és így bízik a változatlanságban.
A férfin még látja a kétkedés vonásait, viszont ezeket is felváltja a bizakodó ábrázat, majd a kivinni való dolgokat felosztva egymás között visszatérnek a többiekhez, ahol éppen Jelena játssza az oktató szerepét, megfegyelmezve a fegyelmezetlen tanoncait – persze csak képletesen. Az egyik kezében ott van a két üveg, másikban a vödröt ráncigálja magával, és igyekszik úgy vinni azt, hogy ne löttyenjen ki belőle semmi. Lerakja ezeket az asztal köré, kérdőn nézve a királyra, hogy kell-e még segítség, de végül nem indul utána, csak félrehúzódik a másik szobát takaró bőrdarab mellé a falhoz, megtalálva azt a helyet, ahol nem feltétlenül lesz útban a bemutató során.
Mikor Olieth pillantását a következő fordulatnál elkapja, egy biccentéssel jelzi felé, hogy jöjjön mellé, és mikor odaérve kérdezne tőle valamit, a figyelmeztető szóra Welnar visszarepül a helyére – aki egyébként valamilyen megmagyarázhatatlan indoknál fogva Nariatha köré sündörgött. Elkerekedő szemekkel, szinte botránkozva figyeli, milyen könnyedén emelkedik a levegőbe és ereszkedik le a korábbi helyére, kis híján tátott szájjal nézve Oliethre, majd vissza a mágusra, hogy ezt mégis miként lehetett elérni.
- Mégis mi a fenét csináltatok? – suttogja, és nehezen tudja elnyomni a mosolyt, ami az általa elsőnek látott varázslatot megszemlélhette. Már most kifejezetten ígéretesnek tűnik ez a változás, már most látja, mennyi lehetőséget nyitottak ezzel.
- Hát, sok mindent – vonja meg a vállát Olieth. – Találtunk pár régi iratot a könyvtár takarítása közben… - magyarázza halkan, tekintetét a mágusokon tartva.
- És mióta takarítasz te könyvtárat? – érdeklődik, egyik szemöldökét kétkedőn felvonva.
- Mióta érdekes dolgokat találtak ott – vágja rá azonnal egy vigyorral a képén, mert hát nehéz lenne tagadnia, hogy nem az erőssége a takarítás.
- A gyerekes kíváncsiságod semmit sem változott – teszi karba a kezeit, megállva, hogy rosszalló fejcsóválásba kezdjen, nem akarva megzavarni a Jelena által irányított előadást. Persze a hangerejére is figyel, hogy ne legyen hangosabb, mint kéne, mivel a szóbeli magyarázatokat sem akarja megszakítani, noha a továbbiakban inkább figyel. A tűzvarázslatok zsigeri alapon kényelmetlenséget váltanak ki belőle az idegenségük miatt, félelmet, mire karjaira kicsit jobban rászorít, de uralja ezeket az árulkodó jeleket. Nem kell félnie: nem ő használja és nem ellene irányul, mi több, nem neki kell ezeket tanulnia, szerencsére, és bár látványos és hasznos, mi több, veszélyes, nem kívánja a saját repertoárjában tudni őket. Valószínűleg abban az esetben már nem csupán a karjai bánnák a gyakorlást, hanem jó eséllyel elveszítené a tapintás készségét és feltételezhetően máshol is megégetné magát. Többé azonban nem kell ettől tartania, nem lesz köteles tűzmágiákat használni csak azért, mert más nem áll a rendelkezésére. Ezen megnyugtató gondolata ellenére is megkönnyebbülésként éli meg, hogy Jelena felváltja Godrynt, legalábbis magyarázatban, Welnar pedig a bemutató gyakorlati részét veszi át.
Mikor Avalor kiválasztásra kerül, nehezen tudja rejtegetni az elégedett vigyorát, kíváncsian várva, hogy mit tervez a vénség. Bízik benne, hogy Avalor sem fog visszahátrálni, hiszen mindenképp nevetne rajta egy jót – persze csak magában. Illetlenség lenne hangosan.
A jégkard említésére gyorsan változik az érdeklődésének tárgya, noha nem repes az örömtől, hogy ezek alapján Jelena birtokolja a víz elemét, mert nem hallott túl sok jót a nőről azon kívül, hogy tehetséges mágus. Kellemetlen lesz összedolgozni vele, de remélhetőleg a személyiségével képes lesz megbirkózni – legfeljebb úgy szólogat vissza neki is, mint a katonáknak szokott a modortalanságukra reagálva, hiába nem egy udvarias húzás, a tanácsaira és megfigyeléseire azonban mindenképp hallgatni fog. Most is elég informatívan tájékoztat, és minden mozdulatát alaposan megfigyeli, hiszen neki is ugyanez lesz az eleme – érdemes már most számolni azzal, miként kerülhet közelebb a vízmágiák elsajátításához. Lenyűgözötten figyeli a vízből készített fegyvert, mert erre sem volt soha lehetőség idáig, a képességre való rácsodálkozását pedig Welnar könnyedebb, szinte már komikus megnyilvánulásai sem törik meg.
A víz elem lehet, kötve lesz magához a vízhez, de az szinte mindenhol megtalálható. Ha más nem, akkor visz magával egy-két extra kulacsot vagy bőrtömlőt biztos, ami biztos alapon, vészhelyzet esetén pedig nem lesz teljesen tehetetlen. Meg hát ott lesz ez a fegyver is, még ha fegyverforgatást nem is tanult, akkor sem válik menthetetlenül védtelenné, és ez bizakodással tölti el. Jó esélyek vannak arra, hogy kényelmesen érezze magát ebben az elemben és sokszínűen képes legyen használni.
Érdeklődve figyeli a kardot és azt, ahogyan megrántják Welnar fele, aggodalmasan ráncolva a homlokát, hiszen az idős férfira nézve enyhén szólva veszélyesnek hat. Megdöbbenve veszi azonban észre, hogy a jégpenge nemes egyszerűséggel visszapattan nem sokkal a férfi előtt, mintha egy láthatatlan pajzs került volna elé, ami egészen lenyűgöző. Alig került ráadásul bemutatásra néhány képesség, máris úgy érzi, hogy sokkal többet érnének ezekkel – ráadásul ez csupán a töredéke mindannak, amit ténylegesen elérhetnek némi fejlesztés és gyakorlás, ismerkedés következtében.
- Ezek idáig lenyűgözőek – dönti fejét egy kissé Olieth felé, miközben Jelena kerül előtérbe, továbbra is suttogva.
- Az ő érdemük, én csak támogatok – felel a férfi, akinek csendes hangjából még így is süt az elégedettség és büszkeség – az ábrázata is valószínűleg hasonlóról árulkodhat, egyelőre azonban Jelena produkciója jobban leköti őt. A víz kristálytisztává tételétől megint leesik az álla, hiszen ez egy utazó csapatnak rengeteg haszonnal járhat, főleg, ha hosszú ideje az egyetlen vízforrás néhány koszos pocsolya. Máris szívesebben inna belőle az ember, ha mágikusan meg lehet azt tisztítani, és hihetetlen az eredmény – noha sokat nem számít az önvédelemben.
Halványan ugyan, de egy izgatott mosoly megjelenik az arcán, mikor megjelenik a vízgolyó Jelena mellett, aki szinte már színpadiasan küldi azt fel, és a gömb a mennyezetre fagy. Látva benne a lehetőségeket, a fejlődést már alig várja, hogy eldobhassa magától mindazt, amit idáig kényszerűen és nagyrészt sikertelenséggel tanult. Hitetlenkedve csóválja a fejét, és legszívesebben már most indulna, hogy összeszedhesse a kellő alapanyagokat, türelmet erőltet magára és még végignézi Jerphon szelíd alakítását. A föld sem állt sose közel hozzá, de ugyanolyan hasznosnak ígérkezik ez az ágazat, ráadásul elég veszélyes is, főleg emlékezve, Bivalyban mire voltak képesek néhány földgolyó hajításával. A jövőben ezt már nem fogja tudni megcsinálni, de különösebb megbánást nem érez ennek kapcsán – miért tenné? Az eddig mutatottakat elnézve viszont Jelena bármennyire is mondja azt, hogy vannak átfedések az elemek között, mégis az az érzése, hogy szükséges az a négy fő egy csapatban, hiszen minden elemnek egyértelműen más az erőssége és így kiegészíthetik egymást. Ha egy ilyen csapat elé is kerül valamiféle akadály, biztosan képessé válnak felülkerekedni azon, kihasználva az adott mágiaágazat erősségét, eltűntetve ezzel más ágazatok gyengeségét, ami egészen érdekes dinamikákhoz és taktikákhoz vezethet.
- Ez teljesen átírja az emberi történelmet – pillant Oliethre, miután Jelena megemlítette az elementálok létrehozását. – Hihetetlen, hogy ilyen tudás feledésbe merült – emeli állához a kezét elgondolkodva. – Eltűnt volna néhány hozzávaló? Mert gondolom, ilyesmit nem egy egyszerű csirke vagy annak a tojása fog kiváltani, hanem valami ritkább dolog – fürkészi a férfit, csendesen elmélkedve.
- Fogalmazhatunk így is, igen – biccent egyet Olieth, egyelőre nyitva hagyva a beszélgetés ezen részét, figyelmét az újra felszólaló Avalorra fordítva, akinek kérdését ugyanúgy Jelena válaszolja meg. Meg sem fordult a fejében, hogy ne lennének képesek használni a nem domináns elemeket, legalább egy egyszerű irányítás erejéig – valahogy alapvetőnek tűnt a számára. Lehet, csak azért, mert más esetben nem tudná senki megmondani, kinek mi az erőssége, de talán azért is, mert ahhoz valami nagy és mágikus beavatkozá kell, hogy teljesen semlegesítsék a másik három elemet.
Ha Frederic az előadást követően is megszólal, és kelletlen hozzáállása ugyanúgy hallatszódik rajta, némi tanácstalansággal fordul Olieth felé. Továbbra sem irigyli a mágus férfit, aki hallomásból ítélve elég nagy eredményeket elérhetett a mágiatanulás során – abban az esetben lehet, ő is vonakodna bárminemű változás megtételére, de őt teljesen meggyőzték a mostaniak. Semmiképpen sem maradna a jelenlegi ágazatnál, mert a mostaniban nem tudna kiteljesedni – és ez az új több lehetőséggel kecsegtet.

A cseppet sem önfényező máguscsászár:

Crimsonas

Amikor Rhiyával kapcsolatban szólok eszembe jut, hogy vele nem árt vigyázni, mert könnyen harap. Olyan mint egy veszett harci kutya aki egy-egy fél gondolatért képes az ember képét letépni, így a védelmére szállnak, akkor megmagyarázom a gondolatomat:-Ne értsenek félre, nem azt mondom, hogy erre nem lehet oka, csupán azt, hogy amennyire megfontoltnak és kimértnek láttam eddig a hölgyet, az alapján ez engem megdöbbentett, hogy ilyen gyorsan választott. Ezért elnézését kérem.-fordulok a végén a nő felé és hajlok meg egy kicsit előtte, kihangsúlyozva, hogy nem sértésnek szántam. Na meg aztán ha valami lesz nem lenne jó, hogy haragszik rám...
Ezután pedig a beszélgetést a pár megszólalásomat kivéve tovább hallgatom csendben. Ez a döntés eléggé nehéz, és igen sokaknak van gondja az elemek egyikével-másikával, de nekem eddig sosem volt ilyennel bajom. Mondjuk ha arra gondolok, hogy képzésem alatt nekem melyik volt a legkönnyebb, vagy melyik volt az, amelyiket legjobban csodáltam, akkor azt mondanám, hogy a tűz volt az. A zabolátlan erő és a csodálatos, de elrettentő ereje... Egyszerűen lenyűgözött engem annak idején.
Jelenát hallgatva pedig nem is igazán tudom, hogy ez a rengeteg tudás hogyan tudott elveszni, de az után, ami a hegyekben történt ez nem nagyon tud meglepni. A régiek mintha egy rakás agyatlan Danta-bölény lett volna... Eszetlen barmok, akik azzal foglalkoztak, hogy naphosszat legeltek.
Az előttem kialakuló jelenet pedig egészen leköti a figyelmemet, az egymást váltó szavak és gondolatok egészen addig folyik, míg a király és Rhiya ki nem megy valamiért a rejtélyes szobába. Hosszú percekig nem is térnek vissza, majd miután az megtörténik végre elérkezik a bemutatók ideje.
A mágia ereje és sűrűsége is nagyon gyorsan megugrik, főleg akkor amikor az asztalt kezdik el mozgatni. A levegőt eddig sosem tartottam egy nagyon hasznos ágnak, de ahogyan elnézem, egészen meg fog változni a hatása. A varázsló el kezd lebegni, ami eléggé hasznos lehet és tárgyakat is tud mozgatni, ez egészen érdekes. A birtoklója pedig... komikus. Egészen viccesnek is látom a jelenetet egészen addig amíg szavak nélkül megjelenik egy tűzlabda is. -Hmmm...-hallatszódik felőlem és az eddig mosolygós arcom hirtelen vált komolyra. Le lehet olvasni a tekintetemről, hogy igen komoly dolgok járnak a fejemben.
Szóval már varázsszavak sem kellenek. Ez egy nagyon érdekes fejlemény, mert így ha bekötik a szánkat sem fognak tudni megfogni minket. Továbbá. Ezek szerint a képességek jóval természetesebben fognak jönni.-közben a visszatérő páros elég sok dolgot hoz a helységbe és hamarosan el is kezdik a mágusok az igazi bemutatót. Én az államra teszem a kezemet, míg a másikkal alatta keresztbe ölelem át a felsőtestemet, mintha csak keresztbe tenném a két végtagot. Figyelemmel és csendben figyelem, hogy mi zajlik előttem le, de nem tudom felfogni, hogy mégis hogyan.
A tűz próbáját pedig az én megszólításom töri meg, amire bólintok és megyek is segíteni a bemutatóban.
Amikor szólnak, hogy vegyek kesztyűt, akkor kicsit felnézek, hát még a jégkard gondolatán, de nem ellenkezem. Nyugodtan húzom fel a kezemre a kesztyűt és megfogom a kapott kardot. Egy párszor már tartottam a kezemben ilyen fajta fegyvert és nehéz lenne megmondani, hogy ez más-e. Óvatosan kicsit meglóbálom, hogy érezzem az egyensúlyát, majd egy kérdést engedek meg. -Szabadna megütnöm vele valamit?-kérdezem és amire rámutatnak arra a tárgyra sújtok le vele gyorsan. Ki is ül a meglepetés az arcomra, amikor nem törik el a tárgy, még el is mosolyodom ezen, hiszen hogyan is gondolhattam, ha egyszer ez a képesség célja.
Azután, hogy ez megtörtént a mester megkér valamire, amire nem számítottam. -Biztos benne?-aztán ha válaszolt, hogy biztos benne felvettem egy alap állást, majd amikor készen állt lecsaptam rá. Meglepetésemre , azaz nem meglepetésemre nem esett baja a mesternek, azonban a csuklóm jócskán megfájdult, amit miután a kard visszatért a vödrébe meg is mozgattam.
A jég által mutatott kard eléggé hasznosnak tűnt, a víz tisztítása azonban jócskán megváltoztat mindent. Ha lenne elég mágus... Akkor a falvaknak nem kéne az ivóvíz miatt aggódniuk. Sőt mitöbb a városi szennyvíz kezelése is megoldódna... Nagyon érdekes.
Figyelmemet nem is csökkentem, akkor sem amikor a föld elem bemutatója következik. A ketrecen természetesen jól megfogdosom, hiszen a föld nem arról híres, hogy annyira tartós lenne.
A bemutató pedig miután véget ért, azután egy kérdést tettem fel, amire ugyancsak egy hosszas választ kapok.
-Értem és köszönöm a válaszokat. Hogy a korábbi kérdést megválaszoljam, amit a levélben is feltettek, úgy érzem én a tűzhöz állok a legközelebb ilyen tekintetben, és bár a többi elem közül nagyon nehéz választani, mert mindegyik bámulatos és hasznos már most is, nem hogy a későbbiekben, úgy vélem, hogy képes leszek egy mellett megállapodni. Frederic uram, ha megenged egy gondolatot.-fordulok a férfi felé. -Én nagyon izgalmasnak találom a gondolatot amit megfogalmaztak itt most előttünk, és bár tudom, hogy nem állok olyan szinten, mint maga vagy Rhiya kisasszony, sőt emiatt nem is nagyon szólhatok jogosan a dologhoz, ennek ellenére úgy vélem, hogy egy mágusnak hatalmas lehetőség, hogy egy teljesen felfedezettlen mágia területet tanulmányozzon, bennem például most ez a nagy hívó erő, ami arra késztet, hogy menjek tovább előre, addig amíg a határokat el nem érem, és ha más nem is fog erre emlékezni, szerintem nekünk mindenképpen nagy élmény lesz megismerni ezt.-ezután pedig a király megint beszél a férfihoz, azonban én, ha nem intéznek felém szavakat gondolkodóba esem, hogy mekkora lehetőség is ez nekem.

Frederic Hawkins

A király szavai azt mutatják, hogy a mágia váltás már egy eldöntött tény és igazából elmondhatom a véleményemet, a fiatal uralkodót ismerve még meg is hallgatják, de ez már nem változtat semmin.
Talán egy kicsit nyersebb is a megfogalmazásom, mikor Rhiya-val ellentétben én nem fogadom felhőtlen örömmel azt, hogy le kell mondanom három elemről egy javára. Ezt hamar kikövetkeztethetem Olieth rám irányuló elkomolyodó tekintetéből.
Ám mielőtt még megtudhatnám, hogy válaszol nekem, egy kicsit elterelődik a figyelem a fiatal padaván miatt.
De ez nem tart sokáig és végül a mosolytalan Jelena veszi át a szót, ecsetelve, hogy a jelenlegi tudásunk az elemek terén, szinte említésre sem méltó az új felfedezésük tükrében.
~ Hahh! Honnan tudod, te érzéketlen, hideg asszony, hogy mire is vagyunk képesek az elemekkel, amikor igazán szorult helyzetben vagyunk egy csatamezőn? ~ fut át rajtam a harag, hiszen még sosem láttam, hogy éles helyzetben használta volna a mágiáját.
Persze aláírom, hogy én sem láttam még mire képes az egy elemre koncentrált varázslat, így aztán inkább csak összeszorítottam a szám és megfegyelmeztem magam, hogy csak akkor nyissam ki, ha már van összehasonlítási alapom.
Ettől függetlenül erősnek érzem a megnyilvánulását, amiben nem vagyok egyedül, amiért hálás vagyok Jerphon-nak, bár nem nagyon billenti ki Jelena-t a kioktató modorából.
Úgy beszél az eddig kemény munkával elsajátított ágakról és varázslatokról, mintha eddig ostoba gyerekjátékokra fordítottuk volna azt a rengeteg energiát.
Már majdnem kirobbant belőlem a felháborodás, amikor Jerphon beleszól és megakadályozza, hogy olyat mondjak, amit biztosan megbánnék később.
A józan eszem birkózik most a sértettségemmel, hogy valaki ennyire becsüli csak azt, amivel ő is egész eddigi életében foglalkozott. Szívesen közbevágnék megkérdezni, hogy ennyire a hatása alá került az új mágiának? De itt jött a képbe a józan ész, mert nem kritizálhatok semmit, amíg nem láttam a saját szememmel. Ha csak Jelena állna itt előttem és áradozna, akkor kételkednék, de mágus csak másik három jelentős mágus is a változás mellé állt……..
Más- már enyhülne a hangulatom, hogy nem tennék kötelezővé a dolgot, de persze Jelena még csak egy kis kiutat sem kínál.
- Nem kell szapulni a tudásunkat, amikor még sosem jártál harctéren Jelena és mi meg semmit sem láttunk az új és „fantasztikus” csodamágiából. – szólaltam meg erősen visszafogva magam. - Ha jól értettem a dolgokat, akkor nem azért vagyunk itt, hogy ránk legyen kényszerítve valami, hanem, hogy meggyőzhessetek minket, jobban járunk a váltással, akkor lássuk.
Talán még folytatnám is, mert kinyílt a bicska a zsebemben, ahogy Jelena a többi mágust is kioktatta, de a király megelégelte a szócsatározást.
- Köszönöm, fenség! – nyeltem vissza a nő felé érzett haragomat a higgadtabb és megértőbb szavakra.
Olieth fiatal volt, de sokkal jobb politikus, mint Jelena valaha is lesz. Nem mindenhol működik az erőszakos meggyőzés.
Ráadásul oldja is kissé a feszült hangulatot, amit a három idős mágus is érzékel és próbálnak részt venni benne.
- Majd hiszem, ha látom. – szúrtam vissza a nő megjegyzésére, mielőtt ismét a király vette volna át a szót.
Bár elmondja a megoldást egy kieső csapattag esetén, továbbra is vannak kétségeim, hiszen egy csata során ez nagyon is bizonytalan tényező, ám még mindig nem láttam az új mágiából semmit, így elképzelhető, hogy ez tényleg áthidalható probléma.
Engem meg lehet győzni, de ahhoz észérvek és használható képességek kellenek, amit ezek szerint végre meg is kapunk. A király maga néz az eszközök után Rhiya segítségét kérve, még mi, többiek maradunk, hogy addig is elkezdődjön a bemutató.
Először valószínűleg Godryn kezdene, de Welnar nem bír magával és meglepő dolgokat mutat a levegő elemével, de persze a többiek sem maradnak el mögötte. A legmegdöbbentőbb számomra mégis az, hogy egy darab parancsszó sem hangzik el, mégis úgy változnak a varázslatok, mintha maguktól tudnák a dolgukat.
Kezd érdekelni a dolog, igyekszem mindent figyelemmel kísérni, kitalálni mit csinálnak másként, ezért sikerül Jelena pikirt megjegyzéseit figyelmen kívül hagynom.
Közben megérkezik a király és Rhiya, tiszta és koszos vizet cipelve, valamint királyunk valami nehéz dobozt hozva, ami kiderül föld. Aztán még pár dologért visszament, majd mikor meggyőződött róla, hogy minden meg van, ami mágusoknak kell, félrehúzódott.
A képességek tényleg "erősebbek" vagy inkább jobban alkalmazhatóbbak egy harcban és mivel azt szűröm le, hogy még fejleszthetőbbek is, talán tényleg van benne valami, ami megéri, hogy legalább elgondolkozzak azon, hogy megérné-e változtatnom.
Persze a nagyobb és erősebb képességeket itt érthetően nem tudják bemutatni, ez viszont elgondolkoztató, hogy miért itt történik a bemutató, lehetett volna egy nagy, elhagyatott  mezőn is..........Előbb-utóbb amúgy is minden mágust be akarnak avatni, így még kevésbé értem a nagy titkolózást.......
Godryn a tűzet választotta és jó volt benne, de láthatóan Welnar élvezte a legjobban a fejlesztett képességét és bár egy pillanatra azt gondolom engem szúr ki a bizonytalanságom miatt, végül Avalort választja kísérleti alanynak, ami a vigyorgása alapján megkönnyebbüléssel tölt el.
A fegyverek, amiket eddig láttam, nagyon megdobogtatták a szívemet, ezek nagy előnyre lennének egy harcban vagy ha védekezni kell. De eddig csak tüzet, vízet láttam és Welnar lazán alkalmazott levegő technikáját, ami valóban nagyon meggyőző volt, még annak ellenére is, hogy teljes mértékben nem lehetett ezt az erőt egy kis, földalatti helyiségben bemutatni. Kíváncsi voltam, hogy a szabadban mire képes.
Most már reménykedtem benne, hogy lassan a föld elemére is sor kerül, hiszen ha tényleg döntenem kell, akkor ez állt a legközelebb a szívemhez.
Jerphon folytatná a bemutatót, de Jelena megelőzi, akit bár nem kedvelek, azért meglep és ha eddig nem is ingott volna meg a nagy elhatározásom, most a víz ilyen szintű használata és megtisztítása után, ami - bár nem kimondottan hadászati dolog volt, - kimondhatatlanul hasznos......minden téren.
Igazából először csalódottnak érzem magam, hogy Jerphon milyen keveset mutat és az első szavai csak azt mondják, hogy ez nem több, mint amit eddig is tudtunk, de aztán.........megalkotja azt a ketrecet!
- Nagyon kevés helyen nincs föld..... - jegyzem meg halkan, hiszen ez az elem tényleg ott van mindenhol és ha igaza van és a későbbiek során még sziklák is használhatók......
~ Óhh Teremtőm! Nem hiszem el, hogy ilyen gyorsan elbizonytalanítanak! ~ próbálom a lelkesedésemet féken tartani, főleg, amikor szóba kerülnek az elementálok.
Mondjuk ezt azért látnom kell majd, hogy igazán elhigyjem lehetséges létrehozni őket.
Jelena figyelmeztetése átsuhant a fülemen, mert egyáltalán nem éreztem, hogy rám is vonatkozott volna, hiszen annyit tanultam már minden elemről, hogy nem fordulhatott elő, hogy csak kedvtelésből válasszak közülük.......ha választok.
- Gondolom nem is azokat választották, Jelena asszony, akiket ilyen felelőtlennek tartanának. - bukott ki belőlem a hideg szavai után, pedig nem állt szándékomban belekötni.
Valamiért ő játszotta itt a főszerepet, még a király is a háttérbe vonult. Lehet ő az elindítója ennek az egésznek?
Minden esetre Avalor kompatibilitásra vonatkozó kérdésére is ő válaszol, nagyjából azt, ami bennem is felmerült. És ez választ adott arra is, hogy legalább alapszinten minden elemet meghagynak a tanításban, ami a választásban megkönnyíti majd a leendő mágusok dolgát.
Nem panaszkodhatunk arra, hogy nem adtak kielégítő és terjedelmes magyarázatot és a végén Olieth is visszaveszi a szót, egyenest hozzám szólva, ami igazán megtisztelő, hiszen parancsba is adhatná, nem törődve az érzéseimmel, ahogy maga is megjegyzi.
- Azt fogom tenni, felség. - hajtottam meg felé a fejem. - Át fogom gondolni. Sok mindent láttunk és hallottunk, ami most eléggé letaglózó, de egyben nagyon érdekes is volt. És, ha kétségeimnek is adtam hangot, egyben biztos lehet királyom, a hűségem az Öné minden körülményke között. Természetesen megteszek mindent, amit csak tudok, hogy a feladatot elvégezhessük és a könyvmolyoknak is lehetősége legyen megtanulni a gyakorlatban is, hogyan kell használni a képességüket. - mosolyodtam el a tréfálkozásán.
Szavai alapján már nem érzem különcnek magam abban, hogy én nem ugrottam azonnal, hogy sutba vágjam a mágiámat, amiért keményen megdolgoztam és bár vonzó, hogy ennyi mindenre képes lehetek, ha csak egyet uralok, de azt kiválóan, azért örülök, hogy a feladat elvégzése időtartamára haladékot kapok a választás alól, míg Rhya és Avalor és valószínüleg Nariatha is már elhatározta magát.
Avalor szavaira csak biccentek, mert megértem a lelkesedését, valószínűleg a megfelelő indokokkal magam is így lennék.
- Ebben nem kételkedem és nem is mondom azt, hogy hiba ilyen gyorsan dönteni, biztos megvan az oka ennek is, de én élek a megfontolás jogával, ha már lehetőséget kaptam rá a legmagasabb szintről. - intettem az uralkodó felé és nem foglalkoztam Jelena tekintetével, ami biztos legszívesebben felszeletelt volna.

Úgy tűnik, Welnarnak tetszik a választásom - ez azt jelenti, hogy ő sajátította volna el a levegőképességeket? Egy szavam nem lehet, ezerszer inkább tanulnék tőle, mint Jelenától vagy a morcos Godwyntől. Pláne, hogy Jelena gröfnő alakít: rideg szavai akár sértőnek is tűnhetnek, bár én Jerphonnal ellentétben nem fogom fel ekként. Miért tenném? Ha igaz, hogy az elemek mostani birtoklása csak kezdetleges, akkor nincs értelme kíméletesen bánni a szavakkal. Ha megpróbáljuk diplomatikusan megfogalmazni, vagy netán leplezni, hogy ez az egész jóformán haszontalan, azzal csak önmagunkat hátráltatjuk.
Mégis... ahogy beszél, ahogy Jerphont figyelembe sem véve csattogtatja rajtunk (aztán Hawkinson) a szavait... soha nem ismertem közelebbről a grófnőt, és csak a pletykákból tudtam leszűrni, milyen alak, de ezt most valahogy nem is tartom hátránynak. Igen, határozottan szívesebben fogadom el Welnart a mesteremként (Raynard mellett, persze), mint őt.
Ahogy látom, Hawkinsnak nem igazán tetszett Jelena mondandója. Visszaszól, ráadásul elég keményen; szavainak hallatán belém szorul a levegő. Hogy mi? Én sem vagyok a tisztelet mintaképe, de még én is tudom, ha vissza kell fognom a nyelvem. Jelena grófnő nem az az alak, akivel szívesen összevesznék, hiába van itt a király - sőt, így még kevésbé az.
Áh, kit áltatok? Csillogó szemekkel nézem; bizony imponál, ahogy kiáll az igazáért. Hiába nem értek egyet vele, én mégis egy mágikus szinttel lejjebb vagyok, és ő már többet szenvedhetett a képességek elsajátításáért, ráadásul ha valakinek van éles, harctéri tapasztalata, akkor ő az. Jelenának adok igazat (a kényszert kivéve, hisz ennek saját döntésnek kellene lennie), de Hawkins a szimpatikusabb... így hát tartom a számat, és egyik mellett sem emelek szót. Ha egymásnak ugranak, a király úgyis közbeavatkozik. Remélem...
Viszont nem ez az egyetlen konfliktus. Welnar és Godryn szintúgy harcolnak, vagyis inkább versengenek - bár a pontos megfogalmazás az lenne, hogy Welnar mindenkinek az agyára megy. Remek, tényleg sok dolgot tanulhatok majd tőle.
Közben persze a magyarázat is folytatódik - ki hogy jár a váltással, mi történik akkor, ha kiesik valaki a csapatból, és hasonlók. De szerencsére nemsokára kezdődik a bemutató: Olieth félrehívja Rhiyát a felszerelésekért, aztán Godwyn előrelép, hogy bemutassa, mit tud.
Nem sikerül neki, legalábbis egyelőre nem.
Mi tagadás, fél szemmel Welnart figyelem, így azonnal feltűnik, hogy a levegőre ült rá. Épp pislognék, de még el se kezdődött az igazi mulatság: az asztal látványosan elhúzódik Godwyntól, mikor arrébbtolná, és furcsa fuvallatot érzek a bőrömön - természetellenes, mégis valahogy ismerősnek tűnik.
Mikor Godwyn Welnarra néz dühödten, ő felülemelkedik a problémán, és nevetve elrepül.
...mit csinál?
Megilletődötten nézem, hogy éppen mögöttem keres menedéket. Előrelépek egyet, hogy kényelmesen legyen helye, felváltva nézek a két nagyhatalmú mágusra, és nem tudom megállni, vigyorgok. Mint két vásári mulattató, úgy viselkednek...
- Már előre várom - válaszolom a légmágusnak, de közben Godwyn végre elkezdte, amit akar. Tűz... mi tagadás, mindig is tiszteltem ezt az elemet az ereje miatt, így kíváncsian nézem a bemutatót is. Egy tűzlabda, ami aztán egy ostorrá válik. Szép, de feltűnik valami érdekes.
Teljesen néma marad a mágiaidézés közben.
Amennyire én tudom, még az Anteeo szintűeknek is ki kellett mondani az igéket. Tényleg, Welnar sem beszélt... ha ez most megváltozik, az sokkal hasznosabbá teheti az egész mágiát. Mi van, ha bujkálok valaki elől, és síri csendben kell maradnom, de varázsolni akarok valamit? Még az is alig tűnik fel, hogy Godwyn és Welnar megint kis híján egymásnak ugrik, és Jelenának kell közbeszólnia.
Aztán visszaér Olieth és Rhiya is. Mit csináltak ennyi ideig? Bár ahogy látom, jócskán kellettek előkészületek - földet és vizet hoztak, ami végtére is érthető, hisz egy ilyen pincében nehezen lehetne megtalálni ezeket. A király még visszamegy, hoz pár apróságot, aztán Jelena utasítására Welnar kedélyesen visszarepül a helyére, Godwyn pedig azonnal le is csap a kardra, ami az asztalon van. Na, fel akarja koncolni a légmágust? Nem lepne meg... de persze csak egy újabb képességet mutat be. Látványos, az vitathatatlan, de hát a tűz soha nem volt az a rejtőzködő elem. Még egy kissé játszik a lángokkal, Jelena magyaráz egy sort az elemi falakról, Welnar pedig továbbra is folytatja a bohóc szerepét.
Aztán a bohóc odahívja magához Crimsonast. Na, őt is reptetni fogja? A jégkard kissé baljóslatúnak tűnik (bár azért megcsodálom a kidolgozott fegyvert), de mikor egyszerűen arra utasítja az ifjú mágust, hogy támadjon rá, elkerekedik a szemem. Crimsonas előbb csapkod kissé, hogy letesztelje a pengét, aztán útnak indítja a támadást.
Ami úgy pattan vissza a semmiről, mintha egy fémpáncélra vágott volna rá.
Ez igen. Hasznosnak tűnik, hisz milyen trükkös már, ha direkt hagyom, hogy megtámadjanak! A meglepetés ereje csodákra képes, és ez bizony még jobban meghozta a kedvem a levegő birtoklásához. Hiába nincs több bemutatható képessége, már ennyi is elég volt hozzá.
Aztán Jelena következik, ami igazság szerint annyira nem érdekel, de azért figyelem, hisz csak hasznos lehet tudni a többi elem képességeit is. Elsőre nem is értem, mit akar, de aztán rájövök, hogy megtisztítja a vizet. Nos, ha tényleg terepre kell mennünk, akkor ez nagyon jól jöhet. Kezdem érteni, miért lesznek négyfősek a csapatok - ahogy azt is, Hawkins miért aggódik amiatt, hogy valaki kieshet. Még negfagyaszt egy vízlabdát a plafonon, aztán átadja a szót az utolsó mágusnak.
Jerphon odalép a földdel teli ládához, és elkezd szórakozni vele. Először gömbbé formálja, aztán tüskévé, végül egy ketrecféleséget alkot belőle, amit Crimsonas meg is tapogat, de meglepően tartósnak tűnik.
Úgy tűnik, a bemutató ennyi volt, már csak a magyarázás van hátra, amit - ki hitte volna - Jelena vállal magára. Elsőnek az ragadja meg az érdeklődésem, hogy lehet elementálokat idézni, ami veszélyesnek tűnik, olyasminek, amit még előhívni sem könnyű, nemhogy irányítani - de persze ez nem jelenti azt, hogy megrémisztene a gondolat. Épp ellenkezőleg.
Az pedig kifejezetten tetszik, hogy mind a négy elemet lehet kezdetleges szinten irányítani. Még ha ez nem is ér fel a mostanival, Jelena elmondása alapján az ötletes felhasználásra elég lesz.
Még hallgatom Frederic és Olieth beszélgetését, valamint Crimsonas dicső szavait az egykori tanárom (már ha lehet így hívni) felé, de közben már az új lehetőségeken jár az agyam. Milyen új utakat nyit meg ez az új mágikus rendszer? Hogy lehet kihasználni a szó nélküli varázslást? Mennyire lesz nehéz elsajátítani mindezt, átszokni egy elem preferálására? És ami a legfontosabb... mi mindenen kell keresztülmennünk, hogy mindezt elérhessük? Mik lesznek azok az alapanyag-begyűjtő küldetések, amikről szó volt?