Mágiájukra természetmágiaként hivatkoznak, hiszen varázslataik elsősorban a növényekre és állatokra korlátozódnak; néhány alap elemi varázslaton kívül csak rájuk számíthatnak. Ez egyszerre jelent hatalmas előnyt és hátrányt, hiszen egy elf mágikus erejét a gyakorlottságán kívül nagyban befolyásolja a helyi állat- és növényvilág jelenléte, ami Awyrisban és a Nysiy titokzatos területén teljesedhet ki igazán. Kopár, kövekkel teli helyeken, minimális élővilággal így nehezen tudják alkalmazni természeti mágiájukat – bár ezekről a vidékekről egyébként is visszavágynak gazdagabb területekre, és átlagos elf nagy eséllyel nem is járt kietlen területen soha.
Képesek uralmuk alá hajtani a legkisebb ágakat, fűszálakat és gyökereket, de ugyanúgy léteznek elfek, akik akár egy erdőrészt is megmozgathatnak puszta akarattal. Az állatok közül is az apró rovaroktól kezdve a leghatalmasabb lények irányítása is lehetséges a számukra, illetve hallani olyanokról is, akik olyan szintre emelkedtek, amellyel már szörnyek idomítása sem lehetetlen. Természetesen mindebben nem a puszta szerencsés tehetség játssza a nagy szerepet; a legtöbb elf rengeteg évet, évtizedet gyakorol, mire képessé válik megugrani az aktuális szintjét, elérve egy magasabbat. Erdeitől erdeire változik az erre szánt időnek és erőfeszítések megtételének mennyisége, így nagyon gyakran eltérő korban érik el ugyanazon képességet – vannak, akik nagyon fiatalon sajátítják el a legnehezebbnek vélt varázslatokat és vannak olyanok, akik soha nem tanulják meg azt, mert nem fektetnek bele annyit vagy nem éri meg nekik. Olyanok is akadnak, akik egy-egy csokorból csak a szükséges alapokat tanulják meg, mert egy másik, magasabban elhelyezkedő csokor varázslataihoz nagyobb érzékenységet tanúsít. Ennek ellenére nehéz jól elsajátítani a magasabb szintű varázslatokat, ezért akik látható eredményt érnek el ezen magas mágikus képességek használatával, mély tiszteletnek örvendenek, noha ezek a személyek gyakran nem is jeleskednek másban, hiszen minden idejüket felemésztette mágiahasználatuk fejlesztése.
Nincs szükségük karmozdulatokra vagy szavakra, nem hordoznak magukkal varázskönyveket; nekik a vérükben van a mágia, így nem igényelt a számukra semmi, ami erősítené vagy kivetítené a bennük rejlő mágikus erőket. Puszta akarattal hajtják végre varázslataikat, csupán gondolniuk és koncentrálniuk kell rá, hogy a kívánt hatást elérhessék, bár tagadhatatlan, hogy nagyobb erők megmozgatásához könnyebb karmozdulatokkal vagy halk szavakkal segíteni a koncentrációt – nem beszélve a folyamatos gyakorlásról, ami nélkül nehéz új szinteket elérni és új varázslatokat elsajátítani.


Az erdeieket a természeten kívül egymással is összeköti egyfajta mágikus háló, amelyre már a születésük pillanatától kezdve ösztönösen igyekszenek rákapcsolódni. Mire az erdei megtanul beszélni, addigra magabiztosan tudja használni ezen hálónak köszönhetően a gondolati úton történő kapcsolattartást. Ez elképesztő távolságokon át biztosítja csak és kizárólag a faj képviselőivel a társalgást, viszont nem kevés kritérium van az igénybevételére annak ellenére is, hogy az awyrisiak milyen kényelmesen és ösztönösen alkalmazzák.
Általános használata a gondolati síkon történő, szóalapú kommunikáció, mely látótávolságon belül két vagy több elfet is érinthet, legyen ismeretlen vagy ismert, látótávolságon kívül viszont csak azokkal lehet felvenni a kapcsolatot, akiket az erdei ismer is; emlékszik az arcára és nevére egyaránt. Nehezen szabhat ennek a fajta beszélgetésnek bármi is gátat, elképzelések szerint a kontinens túlfeléről sem lehetetlen elérni valakit, ám minél messzebb van a két vagy több beszélgető fél egymástól, annál hosszabb idő és annál nagyobb koncentrációt igényel, mire az üzenet célba ér.  
Az üzenet kézbesítéséig aktívan oda kell figyelnie az elfnek, különben az üzenet elveszik és újra meg kell formálnia azokat a szavakat, melyeket továbbítani akar. Kézbesítés esetén az elf érzékeli, hogy eljutott-e a célszemélyhez a mondandója vagy valami gátolja-e a azt, mint például mágikus blokkolás, mely esetében az üzenet lepattan a célszemély elméjéről, vagy elzártan tartózkodik valahol egy lezárt épületben vagy barlangban – ilyenkor az üzenet elveszik. Ilyen zárt területeken az erdei nem is tud beszélgetést kezdeményezni egy olyan fajtársával, aki ezen a zárt területen kívül tartózkodik, így például ha bezárják egy ablak nélküli vagy zárt ablakú pincébe, szobába, azon kívülre nem tudja eljuttatni a hangját ezen a mágikus fonalon keresztül.
Nagyon kicsi távolságoknál erőfeszítés nélkül történik a telepátia alkalmazása, az elf szinte észre sem veszi. Nagyjából egyhetes járóföld jelenti számukra a kényelmes kommunikációt; ezen üzenetek nagy része tíz perc és fél óra között eljut a célszemélyhez, ám ha hosszabb távolságokat kell átívelni, akkor az idő, ameddig aktív jelenlétet kell biztosítani a mágikus hálón, nagy mértékkel növekedni kezd (így például két hetes távolság esetén már több órát vesz igénybe és egy kisebb edzés értékével ér fel az aktív kapcsolattartás). Éppen ezért nem praktikus a megadottnál nagyobb távoknál felvenni a kapcsolatot, ugyanis rengeteg időt és energiát is felemészt; hasznosabb így egy futárt felbérelni messze szóló üzenetek kézbesítésére.

A személyes megszólításon kívül képesek nyitottá tenni gondolati szavaikat, de ennek jóval kisebb a hatótávja is. Ritkán alkalmazzák, mivel nemigen kerülnek olyan helyzetbe, ahol szükségessé válna ennek az igénybevétele, de ha esetleg veszélybe kerülnek és az általuk ismert személyek távol tartózkodnak, az összes elfnek eljuttathatják mondandójukat, akik egy kilométeres körzetben tartózkodnak és esetleg segítségükre lehetnek.  
Szoros kötelékek esetén ez a gondolati beszéd gyakorta továbbfejlődik; ezt a hálót használva a felek meg tudják egymással osztani az érzéseiket, ami során már-már sajátjukénak érzékelhetik a másik fél érzelmeit. Ez a fajta kommunikáció nagyon intimnek és bennsőségesnek számít az erdei elf társadalomban, így elsősorban házastársak között alakul ki és ők alkalmazzák ezt. Csak ritkán fordul elő, hogy jó barátok között ilyen jelen legyen, viszont erősebb baráti kapcsolat esetén (és így házastársak között is) a felek képesek az egyik fél által már vagy látott, vagy kitalált, de élesen, tisztán vizualizált képet, eseménysort megmutatni, ehhez azonban feltétel, hogy közel legyenek egymáshoz, érintéssel pedig könnyebbé válik az ilyen információk továbbítása.
Ezt a mágikus hálót az elfek tudják valamelyest befolyásolni, de csupán a rájuk eső részen: képesek ennek köszönhetően akarattal lekapcsolódni, így elérhetetlenné válva minden elf számára, és felkapcsolódni. Ugyanúgy dönthetnek arról, hogy kik számára biztosítják nyitottnak elméjüket és kik elől zárkóznak el, így a blokkolt feleknek az üzenetei nem jutnak el hozzá, és ezen kézbestetlen üzenetek a feladóban hasonló érzettel vesznek el, mintha a célszemély egy elzárt helyen tartózkodna.  

Fontos, hogy nem tudnak csak úgy megszólítani másokat: ez a faj sajátos adottsága, így más fajból származót képtelenek bevonni még akkor is, ha egy félelfről van szó. Az ő esetében ugyanúgy nem lehetséges a társalgás ezen formája, hiába csörgedezik awyrisi vér az ereiben; a félvérek zömére jellemző mágiátlanság erre is nagy hatással van.



Az elf mágiaág első lépcsőfoka; a fiatal elfek az elemi varázslatok megismerésével töltik a mágiatanulásra szánt idejüket. Tanulmányaik tíz-tizenkét éves korukban kezdődnek, és gyakran olyan tanítóhoz járnak, aki a mágiának szentelte az életét - vagy a környéken a legjobb mágiahasználó hírében áll és fogad is tanítványokat, gyakran egyszerre oktatva több kicsi erdeit. Vannak azonban ritka kivételek, mikor a csemetét otthon tanítják a szülei.
Minden awyrisi képes használni ezeket a varázslatokat, erőteljességük pedig függ attól, a használó mennyi időt és energiát szánt a gyakorlásra.


Víz szólítása
Az erdei a mozgásban lévő vizet kiszólítja medréből, hogy a körülötte lévő tárgyakat és élőlényeket elsodorja. Megfulladni ettől nem fog senki, így nem halálos senkire sem, viszont menekülésre vagy feltartásra ideális varázslat. Hatása és hatóterülete nem csupán a mágiahasználó gyakorlottságától függ, de növekedhet akkor is, ha több elf egyszerre szólítja a vizet és képesek a varázshasználók teljes összhangban összedolgozni, mivel ennek híján előfordulhat, hogy egymás mágiahasználatát szabotálják.
Alternatív felhasználások közé tartozik a háborgó tengeren a hajó egyensúlyban tartása a víz korlátozott irányításával, a vad hullámok enyhe oldalra húzásával, vagy éppen a kulacsból kilötykölt víz "széthúzása", hogy nagyobb területet fedhessen le.
Fontos, hogy csak aktívan mozgó víztömegeknél használható, hiszen a varázslat nagyrészt a víz alapmozgásából és annak enyhe elhajlításából nyeri az erejét, így esőnél, folyónál, hullámzó tengeren és óceánon, de még a manuálisan felkavart víz esetén is alkalmazható, tavaknál, nyugodt felszínű állóvizeknél azonban nem. A vizet megállítani vagy azt akarattal teljes uralom alá hajtani nem lehet.

Az átlagos elfek a víz és part találkozásától legfeljebb öt-hat méterig képesek kihúzni a vizet, széltében maximum a nyolc-tíz métert is elérheti, sodrásában pedig az áradás területén tartózkodó, felkészületlen személyeket biztos ledönti a lábáról nagyobb állatokkal együtt. Az életüket mágiára szentelő, rengeteg gyakorlattal rendelkező erdeiek tíz-tizenkét méter messzire képesek hívni a vizet medrükből (ha van egyáltalán annyi benne), hosszban elérheti a tizenöt-tizennyolc métert is, sodróerejének pedig nagyon kevesen tudnak ellenállni.


Föld szólítása
Az elf szólítására a föld remegni kezd az általa kijelölt területen, ledöntve az ott tartózkodó személyeket a lábukról, a víz szólításához hasonlóan biztosítva a mágiahasználó számára a menekülést. Adott esetben az erdei képes egy hasadékot teremteni közé és üldözői közé, mely bár nem túl nagy és nem is valami mély, sokakat elsőre eltántoríthat annak átugrásától. A földet és annak bármely más formáját (sarat vagy port, kőféléket) irányítani azonban nem képesek, csak és kizárólag megremegtetni tudják azt, kisebb földrengést teremtve. A varázslat hatása és ereje a mágiahasználó gyakorlottságán túl növekedhet, ha több elf összeáll és képesek teljes összhangban dolgozni.
Alternatív felhasználása a föld megtermékenyítése, így a kimerített talajt képesek mágikusan helyrehozni és újra befogható földdé tenni, valamint a nyomok eltüntetésére is alkalmazható, ellehetetlenítve a nyomolvasók feladatát az elf követésében.

Az átlagos elfek maximum tíz méter hosszú és tíz méter széles területet képesek megremegtetni akaratukkal, a hasadék maximum tíz méter hosszú és egy méter széles lehet, mélységében pedig elérheti a három métert. A földrengés ereje elég ahhoz, hogy sokakat bizonytalanná tegyen és megállítson, és nagy esély van arra, hogy az üldözők nagyobb része elveszti egyensúlyát. Az erdei mágusok nagyobb távokat képesek átívelni: tizenöt-tizennyolc méter hosszú és ugyanilyen széles terület megmozgatására képesek, az általuk létrehozható szakadék pedig legfeljebb tizennyolc méter hosszú, három méter széles és hat méter mély. A mágusok keltette rengőerővel ritkán dacol bárki; a területen tartózkodók döntő többsége el fogja veszíteni az egyensúlyát.


Széllel futás
Az elfek mozgásukban már így is olyannak hatnak, akiket a levegő repít, ám ezen varázslatukkal valósággá is tehetik ezt: ennek alkalmazásával a szelet a szolgálatukba állítva maguk köré csavarják a légáramlatokat, hogy minden lépésük után megemeljék a testüket, jóval nagyobbat szökkenve ezáltal.  Elsősorban nyílt téren teljesedik ki a varázslat hatása, ahol képesek hirtelen irányváltásokra is anélkül, hogy drasztikusan csökkenne emiatt a lendületük, viszont minél több fa vagy épület áll akadályt, annál kevésbé érezhető a mágia előnye. Szelet akadályozó tényezők (fák, épületek stb.) közt rohanva csak akkor maximalizálható a hatás, ha az erdei egyenesen halad, mellőzve az irányváltásokat.
A varázslatot máson nem tudják alkalmazni, csak és kizárólag saját magukon.  

Az átlagos elfek képesek egy megtermett kutyával felvenni a versenyt és le is hagyni azt, míg a mágiával foglalkozó fajtársak akár egy ló gyorsaságát is képesek felvenni. Hatása addig tart, míg a használója fizikailag el nem fárad; ez személytől és annak edzettségétől, állóképességétől függ.


Az elemi varázslatok elsajátítását követően szinte minden elf számára kötelezővé teszik ennek a varázslatcsokornak a megtanulását, hiszen a természettel való összhang nagy részét számukra kiteszi a növényekkel való kommunikáció. A legtöbb erdei így képes használni ezeket a varázslatokat - és sok esetben nem tanulnak ennél tovább -, erejük azonban nagy szélsőségek között mozog, köszönhetően annak, ki mennyi időt és energiát fektetett a gyakorlásukba. A tanulók korosztálya is szélesedik, ugyanis nem mindenki képes az elemek után azonnal ráhangolódni a növények világára, hiszen ez már szerves élőlényeket szólít segítségül, nem puszta elemi erőket. Nevét az elfek azon csoportjáról kapta, akik a legtöbbet használják ezeket a varázslatokat: az erdőjárók és erdőőrök. Számukra kötelező kivételesen jól alkalmazni az alábbi varázslatokat, különben nem lennének képesek eleget tenni feladataiknak.
Akkor kezdik el ezen varázslatoknak az oktatását, mikor az elf már hallja a növények suttogó szavát, akár csak töredékekben, ugyanis ez a jele annak, hogy az erdei megérett ennek a használatára és a növények egyaránt elfogadják őt, mint társat. Ennek hiányában szinte lehetetlen alkalmazni ezen varázslatok csokrát, de a mágiatudók és tanárok igyekeznek segíteni megtalálni az utat, hogy a tanulók meghallják a természet hangját.

Suttogás I.
Az elemeket követően ez az elfek első varázslata, amit megtanulnak a növényi mágiák csokrából, lefedve a velük való kommunikáció minden formáját, így akarattal fel tudnak kapcsolódni arra a hálóra, ami az erdeit a növényekkel összeköti és ugyanúgy le is kapcsolódhatnak erről. Hallótávolságon belül az erdei fel tudja a fűvel, fával, bokrokkal (és minden más növénnyel) venni a kapcsolatot és alapvető információkat, nem mindig teljesen pontos, de hasznos leírásokat szerezni tőlük. Ez kiváló felderítéskor az elővigyázatosak számára, ugyanis ez egy meglehetősen egyszerű módja annak, hogy az elf megtudja, milyen bestiák vagy intelligens lények tartózkodnak a környéken. Ugyanúgy hasznos, ha a varázshasználó keres valakit, aki a környéken járt, ugyanis a növények jó eséllyel kisegíthetik őt és elvezethetik őt a célszemélyhez - mindezeket a telepátiához hasonlatos gondolati szóban. Ezen felül a növényeket megkérhetik arra, hogy hallgassanak el információkat más elfek elől - vagy egyenesen hazudjanak nekik -, ilyen esetben viszont fontos figyelembe venni, hogy egy erősebb mágiahasználó erdei akaratának behódol a növényvilág, így nem fognak titkolózni előtte, ha nyílt kérdéseket kapnak.
A növényvilágot az elf felkérheti figyelmeztetésre, így szinte azonnal értesülhet az erdei arról, ha valaki a környéken tartózkodik. Az erdőőrök előszeretettel nyúlnak ehhez a varázslathoz, hiszen így senki sem tud a határvidéken észrevétlen átjutni.

Bár a legtöbb elf nem tapasztalja, hiszen nem hagyják hátra Awyrist, de aki idegen földeken van idegen növényvilággal maga körül, annak eleinte nehezen hódolnak be a növények, sokszor nem is szólalva meg vagy elérhetetlenné téve magukat az erdei számára. Némi gyakorlással és a helyviszonyok kitapasztalásával viszont hátrányok nélkül használhatják ezt a varázslatot. Továbbá az elf már-már ösztönszerűen érzékelheti a növényvilág intenzív érzéseit, mint például a félelem, ami kiváló jelzése a környező veszélynek, vagy a fájdalom - a beszéddel ellentétben ezt az erdei nem tudja kizárni.



Az erdei mágusok a sima, beszédalapú kommunikációt képesek elvinni egy új szintjére, ami a képekben, mozgásban való tájékoztatás. Számukra sokszor ez nem jár komolyabb erőfeszítéssel, ugyanolyan könnyeden vetítik a mágus elméjébe a növények a kért információkat képek és "látott" mozdulatok formájában, mintha egyszerűen csak beszélnének az elf fejébe. Értelemszerűen ezek a képek jóval pontosabbak, mint a növények által nyújtott leírások szűkös szókincsüknek köszönhetően, ezen felül a mágus a növényvilág legkisebb érzelmi rezdüléseire is felfigyelhet, nem csupán az intenzív hullámokra. Erről képes lekapcsolódni, de akkor nem érzi a rezdüléseket sem.



Növények irányítása
Ha az erdei már jól érti a növények nyelvét, akkor elkezdődhet azok irányításának elsajátítása. Az erdei szólítására a látótávolságában lévő növények, gyökerek és ágak mind úgy mozdulnak, ahogyan arra az erdei kéri őket. Elsősorban defenzív varázslat ez is, hiszen legalkalmasabb az elf számára látható célpontokra való rátekeredéssel azok lefogására, feltartóztatására, de a területen elérhető növénymennyiségtől függően háló vagy csapda is kialakítható velük. Négy-öt főnél nagyobb csapat feltartóztatására azonban nem képesek - erre is csak akkor, ha kellően gazdag hozzá a növényvilág -, és sok esetben a célszemélyek képesek elvágni az őket gátló növényzetet is, így érdemes addig cselekedni, amíg ezzel foglalatoskodnak, vagy, ha lehetőség van rá, célirányosan végtagokat lefogni. Fontos azonban, hogy a célpontot mindenképp látni kell ehhez, illetve a növényeknek szánt konkrétabb parancsokkal hatékonyabb a varázslat is. Ha kellően erős gyökérzet vagy ágak vannak a környéken, akkor adott esetben a célpont eldobása is lehetségessé válik - innentől a felhasználó képzelete szab határt. A figyelmes ellenfelek ugyanakkor kitérhetnek a növények ilyen módú támadása elől, ugyanis sebességben nem tudják elérni a futó ember gyorsaságát.
Kreatív felhasználásai közé tartozik ezen felül az erdő ágainak keskeny úttá fonása, amit az elfek gyakran használnak utazásaik során ahelyett, hogy a földön járjanak, letáborozás esetén pedig az ágakból készítenek maguknak rejteket és biztonságos fészket az éjszakára. Falvakban, városokban a lombok közé épített házakat gyakran a növények szólításával közelítik meg, semmint lépcső vagy létra kiépítésével, nehéz tárgyak megemelésében ugyancsak nagy szolgálatot tehetnek az ágak és gyökerek, amelyek minél vastagabbak, annál nagyobb erő kifejtésére képesek. Összefogás esetén a hatás nő, bár itt is követelmény a felek koncentrált, összehangolt együttműködése.
Mindezeken felül menekülés esetén a növények kérés esetén ugyancsak segítenek az elrejtőzésben. Ilyenkor az erdei előtt könnyebbé teszik az utat, elhajlanak az ágak, a bokrok, az akadályozó, buja aljnövényzet olyannyira simul a földhöz, hogy nem akad bele a menekülő lába, az üldözőket ezzel szemben hátrányban részesíti: az ágak az útjukba kerülnek, az aljnövényzet pedig még nehezebbé teszi a futást.


A mágusok sokkal koncentráltabban és sokkal többet tudnak kihozni az adott helyszín növényvilágából. Képesek háromszor annyi növényt megmozgatni, mint egy átlagos elf, és a mélyebben rejtőző gyökerek előhívása sem jelent a számukra akadályt. A gyengébb növények nagyobb erő és ellenállás kifejtésére képesek, és bár fegyverrel szemben a puha száraknak, vékony ágaknak sok esélyük így sincsen, sokkal szorosabban tekerednek az áldozatra. A növények mozgása valamelyest növekszik a mágusok irányítása alatt, így nehezebb kitérni a támadásuk elől, de továbbra sem lehetetlen - folyamatos mozgással többnyire elkerülhető a növények fogsága.  
A mágusok teljes természetességgel, szinte már ösztönösen használják a növényeket mind a hétköznapjaik során, mind harcokban.

Pengelevelek
Az elf által is látott levelek és fűszálak a varázshasználó kérésére megmerevednek és megkeményednek, szélük pedig élessé válik, apró, élő fegyverré válva ezáltal. Az ezekkel való érintkezés könnyed sérüléssel jár, megfogva pedig olyan, mintha egy frissen élezett pengét tapogatna az ember. Rálépni vagy beletenyerelni nem javasolt, mivel a várttal ellentétben a megbűvölt növény nem fog meghajlani, hanem átszúrja a cipőt és a talpat-tenyeret egyaránt - leszámítva a fémeket, köveket, azok alatt nyomás hatására eltörik.
Lehetőség van továbbá a legfeljebb két napja leszedett növényi részek (leveleket, növényi szárak, gyökerek) ilyen módú megigézésének, így az elf fegyvere elvesztése esetén alternatív megoldásként használhatja.

Az átlagos elf legfeljebb ötször öt méteres területen képes az összes ilyen növényi részt tűkké, pengékké tenni, melyeknek sebzése nem életveszélyes, ha a célpont nem nagyon mozog, ám igencsak kellemetlen lehet egy ilyen tüskemező közepén tartózkodni. A mágusok ezzel szemben egy legfeljebb nyolcszor nyolc méteres területet képesek ezen varázslatuk alá vonni.



Rejtőzködés
Meglehetősen könnyen elsajátítható varázslat, mely során az elf képes szinte teljesen beleolvadni a környezetébe. A körülötte lévő növények a lehető legjobban takarásukba vonják az erdeit, valamint az elf bőrszíne és hajszíne egyaránt felveszi a környezet színeit, ezzel nehezebbé téve a felkutatását. A ruhák a varázslat hatására nem fognak elszíneződni, így érdemes az évszakhoz és a területhez megfelelően öltözködni (vagy levetkőzni, ha másra nincs lehetőség), hogy teljesen hatásos legyen a varázslat. Továbbá a zajok sem kerülnek tompításra a varázslat hatására, ezért amíg az elf rejtőzni kíván, kulcsfontosságú, hogy csendben és mozdulatlanul maradjon.


Kevesek válnak képessé arra, hogy elsajátítsák a szelídítők szintjének varázslatait pusztán azért, mert nem akarnak rá időt szánni és elégedettek azzal, amit idáig elértek mágiával kapcsolatos tanulmányaik során - vagy egyszerűen nem éri meg nekik ezzel foglalkozni. Az erdeiek hétköznapi életének nem is szerves része az állatokkal való kommunikáció vagy azok segítségül hívása - Awyrison belül a legnagyobb segítséget a növények jelentik a számukra, ráadásul a legtöbb elf ekkor már inkább a saját foglalkozását és szakmáját helyezi előtérbe, valamint a családalapítást. Nagy általánosságban emiatt nincs idő és motiváció arra, hogy megpróbálják mágikus adottságaikat továbbfejleszteni - éppen ezért számít különlegesnek és tisztelendőnek már az, ha valaki képes az állatokat maga mellé szólítani.
Elsősorban azok foglalkoznak a mágia ezen szintjével továbbra is egy tanár mellett, akik kifejezetten érzékenyek az állatokat és az elfeket összekötő mágikus fonalak érzékelésére - és sok esetben így kihagynak varázslatokat az arakhor szintből, hogy hamarabb juthassanak el idáig -, vagy ilyen irányban specializálódva foglalkozásuknál hasznos tudásnak bizonyul. Elsősorban az ilyeneknek az állattenyésztés és az erdőben élő állatok segítése, esetleges ellátása a feladatuk, de akadnak olyanok is, akik állati társak oldalán harcolnak. Az erdei katonaságnál elismerésnek örvend, valamint magasabb tisztséget is biztosít ezen mágikus foknak az ismerete.


Suttogás II.
A növényekhez hasonlóan itt is kezdetben töredékeket hall meg az elf, ami jelzi számára, hogy elérkezett az ideje tanulmányozni az erdeiek varázslatainak ezen szintjét. Némi gyakorlással ez olyan természetessé válhat, mint a növényekkel a kommunikáció vagy a fajtársakkal való telepátia, noha utóbbihoz képest nagyobb korlátai vannak ennek a varázslatnak.  
Az állatok megszokott hangjai mellett az elf képessé válik értelmezni, mit akar: fejében a gondolati sík nyújtotta lehetőségekkel ezek a hangok értelmes szavakká formálódnak, és így hallótávolságon belül állat és elf kölcsönösen megértik egymást. Érzéseiket a növényekhez hasonlóan az elf ugyanúgy képes érzékelni, ha nagyobb csoportokról van szó vagy kellően intenzív, bár ez gyakran az állat testtartásából is kikövetkeztethető. Ilyen nagyobb csoportosulások vagy egyedek fokozott érzelmeire (és így az ellenséges szándékaikra) ugyanúgy felfigyelhet a tünde, köszönhetően az őt és az állatvilágot összekötő mágikus hálónak, mely egy ötszáz méteres körzetben biztosítja az egyedtől származó intenzív érzelmek érzékelését. Ezzel együtt nem csupán az érzelem típusát tudja megfejteni, hanem azt is, nagyjából honnan származik, ám az állat faját értelemszerűen nem tudja meghatározni ezen keresztül, így legfeljebb a saját ismereteire hagyatkozhat.
Létrejöhetnek továbbá olyan különleges kapcsolatok erdei és állat között, ami a varázslat korlátait jóformán semmibe veszi és olyan elképesztő távokban tudják tartani a kapcsolatot, mint két erdei a telepátiának köszönhetően. Ezek a különleges kapcsolatok elf és állat szoros és hosszú ideje tartó barátságából születnek, melyekkel nem büszkélkedhet minden gyrah.
Hátrány azonban, hogyha soha nem látott fajjal kívánja felvenni az elf a kapcsolatot, ugyanis, akárcsak a növényekkel szemben, eleinte ellenállóbbak és elzárkózóak az ilyen idegen faj egyedei, de némi gyakorlást és ismerkedést követően eltűnik ez az akadály.

A mágiára specializálódott fajtársak sokkal érzékenyebbek az állatok jelenlétére és azok érzelemvilágára, így ők figyelmüket általánosan hétszázötven-nyolcszáz méteres távokig képesek kiterjeszteni, valamivel nagyobb odafigyeléssel akár az egy kilométeres hosszt is elérhetik. Az enyhébb érzelmi ingásokat is meg tudják határozni, valamint pontosabban képesek megmondani egy-egy élőlény tartózkodási helyét. Sok mágus a szörnyek jelenlétét is tudja jelezni a viszonylagos hollétével együtt, ami egy átlagos elf érzékein túlnő.


Szelídítés
A kommunikációt követően gyakran ezzel folytatódik a tanulás; míg alapvetően az állatok az információk megosztásán kívül nem lesznek az elf segítségére, ezen varázslatnak köszönhetően mégis rávehetőek a tettlegességre, mind például a kísérésre, vezetésre vagy harcra. A kérések pontosságától függően képesek a megszólított élőlények feladataikat az egészen egyszerűtől a komplexekig végrehajtani - utóbbi esetében az erdeinek folyamatosan oda kell figyelnie, mit csinálnak a kiválasztott állatok és folyamatos utasításokat kell adnia, ami megakadályozza, hogy más varázslathoz nyúljon -, hiszen minél tisztábban közli az elf a szándékait, minél szorosabb figyelem alatt tartja az állatok tetteit, annál bonyolultabb tervek kivitelezésére is képesek. Egy-egy szó esetén a célegyenes, gondolkodás nélküli végrehajtásra törekszenek, így például támadásra engedélyt adva a varázslat alatt állók a megfelelő alkalom kivárása helyett azonnal rárontanak a megjelölt célpontra. Több tényezőtől függ azonban, hogy egy erdei mely állatot képes az oldalára állítani és melyiket képtelen befolyásolni mágikus adottságai ellenére is.

A legkönnyebb a kistestű állatokat ezen bűbáj alá vonni, és belőlük meglepően sokat is lehet egyszerre. Kész hangyabolyokat vagy darázsfészkeket ösztökélhet mozgásra a varázslat használója a saját elképzelései szerint, rágcsálókból és kistestű madarakból is akár tíz-húsz hallgathat a szavára komolyabb megerőltetés nélkül. Nehezebb feladatnak bizonyul azonban az, mikor nagyobb testű állatokra kerül a sor, farkasokra, kutyákra vagy lovakra - belőlük legfeljebb csak maroknyi irányítható egyszerre, így egyetlen elf alá nem fog felsorakozni egy teljes farkasfalka. Ezeknél nagyobb állat segítségül hívására ritkán válnak képessé az erdeiek.
Az irányítás nehézségét befolyásolja az állat alapvető szándéka, fél-e, dühös-e, ellenségként kezeli-e az elfet vagy barátként, hiszen ez meghatározza, a varázslat célpontjában van-e bárminemű hajlandóság a segítség megadására. Amely jószágban ez nincs meg, azt nagyon nehezen lehet saját oldalra állítani, így például egy átlagos elf szavának egy ellenséges farkas ellen fog állni, gyakran nem reagálva a varázslatra vagy inkább elmenekülve, ritkább esetekben pedig a mágia csak tovább hergeli azt és az erdeire támadhat. Alapigazság továbbá, hogy a ragadozók nehezebben hajlanak a kért segítség megadására pusztán vadabb viselkedésük miatt, míg a növényevők sokkal engedékenyebbek. Ezeken felül könnyebbé teszi a varázslat használatát, ha az erdei már ismeri az irányítandó fajt - ennek hiányában hátrányból indul, hiszen rá kell érezni azokra a mágikus fonalakra, amik az eddig nem ismert állathoz vezetnek.


Az erdei mágusok tovább feszegetik az állatok irányításának határait: nekik nem lehetetlen, hogy egy kisebb farkasfalkát hívjanak a szolgálatukba vagy ellenséges állatokat megnyugtassanak ezen varázslaton keresztül. Ha irányítani így nem is minden esetben lesznek képesek, eltűntetik a jószág támadó szándékát, és ugyanígy semlegesíthetik a negatív érzéseket is, ami fenyegető lehet a mágusra vagy annak társaira nézve. A lovakkal egyező és nagyobb méretű állatok sem okoznak különösebb gondot, hogy parancsok, kérések teljesítésére vegyék rá azokat, valamint a mágusok által is ismert, tanulmányozott szörnyeket is képessé válnak irányítani. A szörnyek bizonyulnak a legnehezebbnek, melyet elf az uralma alá hajthat, nem is akad ilyenre sok példa, és aki mégis eléri ezt az eredményt, félelmetes erő birtokában van. Szörnyből ugyanakkor csak egyet lehet aktívan irányítani; azok kordában tartása és vezetése jócskán leterheli egy erdeinek a gondolkodását és figyelmét.  


Sasszem
Az erdei ezen varázslatnak köszönhetően képes egy, a látótávolságon belül lévő, nagyobb méretű madár szemén keresztül nézni, így például sasokén vagy ölyvökén keresztül. Ennek segítségével az elf fel tudja térképezni azon területet, ahol a madár éppen repül vagy ül, és ha a Szelídítés birtokában van, valamint a madár sincs túl messze, akkor irányíthatja is azt, könnyebbé téve egy terület kiismerését vagy felderítését. Fontos, hogy ilyenkor az elf nem a saját szemén keresztül lát, hanem az állatén, így kiszolgáltatottá válik a saját környezete számára. Hallani hallja, mi zajlik körülötte, de amíg meg nem szakítja a varázslatot, addig látni nem látja azt, ennek következményeként segítség nélkül járni sem képes.

Egy erdei elf mágus a nagytestű madarakén túl képes kiterjeszteni a varázslat hatását közepes és nagytestű állatokéra egyaránt. Hatásban ugyanaz: a kijelölt állat szemén keresztül néz a mágus, és míg a varázslat ideje tart, addig nem látja a saját környezetét, csak azt, amit az állat. Járni így ő sem tud, hacsak nincs társa, aki segítené őt a vezetésben.


Átváltozás
Mire az elf megérik erre a varázslatra, már rengeteg állattal felvehette a kapcsolatot és rengeteg ilyen lénynek kiismerhette az életvitelét, élőhelyeit, képességeit. Minden bizonnyal néhány fajjal kialakult egyfajta szorosabb kötelék is, ami a felvezetőjének tekinthető ennek a varázslatnak: ezzel az elf felveheti egy állat alakját. Fontos ugyanakkor, hogyha egy elf érzi magában a belső késztetést, az ösztönt, hogy felvegye a kiválasztott fajnak az alakját, és meg is teszi, akkor később nem cserélheti azt: ez egy életre szóló választás. Megfontolandó hát, hogy mégis melyik fajt választja ki magának az erdei; nem meglepő módon ugyanakkor azt szokták választani, amivel a leginkább megtalálták az összhangot a Suttogás és Szelídítés varázslatok során.

Az állati alak felvételével az elf minden varázslatát elveszíti a visszaváltozás lehetőségének kivételével, és már csak és kizárólag az állat képességeivel és adottságaival rendelkezik, mely fajonként eltérő. Nem tud növényeket vagy más állatokat segítségül hívni baj esetén, és ugyanúgy nem érti a növények hangját sem. Elveszíti a beszéd képességét, és ehelyett állati hang jön ki a száján, ezért a többi elffel sem tudja felvenni a kapcsolatot, hacsak nekik nincs birtokukban az állatokkal való beszélés varázslata. Ennek hiányában nem tudják felvenni a kapcsolatot, noha az állattá változott elf képes megérteni a többi awyrisi szavát.
A többi állathoz mérten erősebb öntudattal rendelkezik a mágiahasználó, így képes tudatosan kontrollálni magát, de az állati ösztönök súlya elsősorban ragadozók esetén vagy párzás idején gyakori teher lehet az átváltozott elf számára. A varázslatot bármeddig fenn lehet tartani és az elf a saját belátása és döntése szerint bármikor visszaváltozhat.

Átlagos elf és mágus közt ilyenkor nincsen különbség, noha egy mágusnak a szelídítéssel járó előnyei miatt megadatik a lehetőség, hogy egy szörny alakját felvegyék - bár elf legyen a talpán, aki kapcsolatot alakít ki egy szörny fajjal.


Védőszellem
Jelenlévő állat vagy növény híján az elf segítségül hívhatja a védőszellemét is, mely sok mindenben eltér a vallásukban lévő védőszellemtől. Ennek a funkciója a segítségnyújtás, a vezetés és irányadás, a veszély elkerülése, arra való figyelmeztetés, noha mindezek homályos utalások csupán, melyet a megjelenő állat testtartásából lehet leolvasni. Keresés esetén az állat elindul a szituációtól függő tempóban, melyet követni kell, ugyanis lemaradás esetén a szellem eltűnik, megidézni pedig nem lehet egymás után többször.
Csak az idézője számára jelenik meg az állat, más számára nem látható, így támadásra nem felhasználható, megjelenésben pedig az elf állati alakjával megegyezik, noha ez ködszerű, szellemszerű, félig-meddig átlátszó és enyhén, fénylőn derengő. Ha az idézőjének még nincsen állati alakja, akkor az ott elhullott állatok egyikének alakját ölti magára.

Átlagos elf és mágus között ilyenkor nincs különbség.


Nagyon kevesen vannak az erdei elfek közül, akik képesek eljutni eddig a szintig. Ez a szint az, amit csak egy apró töredék tud elérni és eredményesen felhasználni, ami miatt elképesztően nagy elismerésnek örvendenek ezen varázslatok birtoklói. Közülük is szinte kivétel nélkül mind mágus, akik erre tették fel az életüket és minden, amit idáig tanultak, a mágiájukhoz köthető. Mások csak nagyon nagy szerencsével vagy erőbefektetéssel juthatnak el eddig - ebbe a kategóriába tartoznak a király testőrei és hozzá közeli katonák. Sok erdei gyógyító ugyanúgy nincs birtokában ezeknek a varázslatoknak, hiába ez a foglalkozásuk; ők is elsősorban a növények hatására hagyatkoznak.


Kézzel gyógyítás
A seb fölé helyezve a kezet az elf a varázslat birtokában képes enyhíteni a vérzést vagy begyógyítani a sebesülést. Az alkalmazása során a mágiahasználó tenyerei kékes-zöldes fényt bocsátanak ki, a gyógyítandóban pedig a sebből indulva kellemes melegség kezd el terjedni, ami a varázslat egyfajta nyugtató és pihentető, szinte már altató mellékhatása. Emiatt gyakran használatos rossz, nyugtalan alvás esetén is, ugyanis a mágiával járó pozitív hatás csökkenti a feszültséget és elősegíti a belső, tudatalatti béke megteremtését egyaránt, ha homlokhoz helyezi az elf a kezét. Bizonyos esetekben az ébren lévő, zaklatott személyen ugyanúgy használható annak lenyugtatására.

Bár kevés a kivétel, akik ne mágusok lennének, mégis a mágiában átlagosnak számító elf könnyebb sérülések teljes begyógyítására alkalmazza, mélyebb vágásoknál, szúrásoknál pedig összébb zárja a sebet és felgyorsítja annak regenerációját nagyjából a háromszorosára. Súlyos, halálos eseteknél valamelyest csökkentheti a vérzést, ami adhat némi időt a haldoklónak, hogy egy specialistához kerülve túlélhesse, viszont ehhez folyamatosan kell alkalmazni a varázslatot, ami hosszútávon az elf rengeteg energiáját felemészti.

Mágusoknál a leggyakrabban nem okoz gondot egy komolyabb sebesülés begyógyítása, a seb mélységétől függően nyomtalanul vagy heggel, halálos sérüléseknél is képessé válnak nagyban lelassítani a vérzést és összehúzni a sebet annyira, hogy a haldoklónak nagy esélye legyen felépülni. Gyógyítói kezelés sok esetben így is igényelt, így tátongó sérüléseknél érdemes összevarrni azt és utána újra alkalmazni a varázslatot, mivel ez a fajta segítő beavatkozás nagyban hozzájárul a mágia hatásához. Csak azok képesek közülük a halál széléről is visszahozni másokat, akiknek elképesztően nagy mennyiségű idő és energia ment arra, hogy tökéletesítsék varázslataikat és képességeiket, és bár ők sem képesek nyomtalanul eltűntetni sebeket, hosszú órákon keresztül tartó mágiahasználat után csak heg marad a seb után - és a mágiahasználó garantált dicsősége.


Könnyek tisztítása
Míg minden más varázslathoz elegendő a puszta gondolat, addig ehhez igényeltek csendes szavak, melyek csupán az erdeiek számára értelmezhetőek, idegen fajoknak nem. Ez a kultúrájuk letűnt részéből maradt fenn, mint a temetkezés során felfestett jelek vagy a mágiacsokrok nevei, melyeket az elf ösztönösen ért meg.
A szavak elsuttogásával az erdei szeméből néhány aranyló könnycsepp csordul ki, melyet a sebesülésre hullatva semlegesíti azon keresztül a testbe került mérget, valamint felgyorsítja a regenerációt az aranycseppekkel benedvesített területen. Legyen továbbá bármilyen méreg, bénító, idegméreg, gyomorrontást, betegséget okozó, vagy egyenesen halálhoz vezető, egy átlagos elf mindezeket képes semlegesíteni egészen addig, míg a kezdeti állapotában van a mérgezés. Egy haladott, majdnem teljesen kifejlett állapot helyrehozása az átlagos gyógyítók számára nem lehetséges puszta mágiával, legfeljebb a mérgezés hatását lassítja, kitolva annak hatóidejét, ami fontos lehet az ellenszer felkutatásához, de növényekkel kapcsolatos ismereteik segítségével még így is enyhíthetnek a tüneteken. Jobb esetben a beteg ilyenkor felépül.

Egy mágus számára a mérgek nem jelentenek akadályt, és bár a halálos mérgezések előrehaladott állapotát ők sem minden esetben képesek semlegesíteni, nagyban kitolják a méreg hatóidejét, aminek következtében az ellenszérum sikeres kikeverésének esélye is nagyban megnő. Vannak azonban gyakorlottabb mágusok, akik a varázslatot egymás után többször használva az előrehaladott állapotú, halálos mérgezések semlegesítését is elérik, noha ez a mágiahasználónak rengeteg energiájába kerül.  

Fontos, hogy a könnyeknek közvetlenül a véráramlatba kell kerülnie, így annak elfogyasztása nem fog kiváltani semmilyen mágikus hatást. A legeffektívebb módszer, ha azon a sebesülésen keresztül történik a mágia alkalmazása, amin keresztül a méreg is bejutott; frissen felnyitott sebhelyeken keresztül lassabban fejtik ki a könnyek hatásukat.


Végső szavak átka
Az erdeiek talán legkülönlegesebb és egyben legagresszívabb varázslata ez, melyet csak szélsőséges helyzetben képesek aktiválni: a varázslatot alkalmazó elf halálával. Akárcsak a könnyek tisztításához, ehhez is kell néhány szó, de míg az aranykönnyek gyógyítanak, addig ez elátkozza azt a személyt, aki halálosan megsebesítette az átkot elsuttogót. A szavak idegen fajok számára nem érthetőek, csak az erdeiek számára, hatása pedig addig nincs, amíg az erdei el nem veszítette az életét, így, ha valaki utolsó pillanatban visszahozza őt az élők sorában, a célpontról elszáll az átok. Ha nincsen a varázshasználó környékén gyógyító, aki képes lenne segíteni a haldokló állapotán, akkor az elf halálával a gyilkosára hatalmas veszély hárul: minden, ami él és mozog, megtámadja őt. A növények életre kelnek a gyilkos körül, hogy lefogják és húsba mélyedő erővel szorítsák, az állatok megérzik rajta a megölt elf vérének szagát és rátámadnak, egészen addig, amíg vagy ők meg nem halnak, vagy az elátkozott el nem pusztul.

Célpontja egyetlen személy lehet, a varázslatnak hatósugara nincsen, hatóidőről sem tudni, mert mielőtt bárki megszabadulhatott volna az átoktól, megtalálta saját végzetét. Mágiatudományt folytatók szerint az átok semlegesíthető, noha elég komoly előkészületek kellenek hozzá, és ezt szinte senki sem éli meg az elátkozottak közül.