Faj: Oawa

Nem: Férfi

Kor: 21

Becenév: Stylet, Macska, Tigris

Rang: Kitagadott/Vándor

Első ránézésre komornak tűnhet, de mégis barátságosnak. Viszont elég hamar ki lehet tapasztalni, hogy ez közel sem igaz. Eléggé nyílt személyiséggel rendelkezik, viszont jelleme koránt sem hű fajtájához, ugyanis fajtársaihoz képest kifejezetten agresszívnak lehetne mondani. Szereti járatni a száját, és nem túl finoman közölni másokkal nemtetszését, vagy bármiféle véleményét úgy nagy általánosságban. Kifejezetten szeret harcolni, és mindennél jobban szereti a friss vérnek a fémes szagát. Igazi szabad lélek, hiszen nem szereti, ha utasítgatják, és szereti azt csinálni amihez csak éppen kedve van. A szabályokkal teljes mértékben hadilábon áll. Segítőkésznek is lehet mondani, de ez viszont teljes mértékben hangulat függő nála, mely könnyedén tud változni.

Születésem során nem volt semmi különleges. Egy egyszerű kis családba születtem, az egyszerű, és szerintem kifejezetten együgyű fajtársaim körében az Uasha törzsben. Szépen lassan ahogy cseperedtem, mint valójában mindenhol gyermekként nekem is voltak kisebb-nagyobb összetűzéseim korombeliekkel. Persze efölött még könnyű szemet hunyni, hiszen még fiatalok, és tudatlanok voltunk. De, ez az én esetemben nem múlt el olyan hamar, mint másoknál. Ahogy idősödtem ugyan úgy továbbra is csak kerestem a bajt. Sőt, egyenesen azért keltem fel reggelente, hogy már megint valami zűrt okozzak. Ez viszont odáig fajult végül, hogy már idősebb koromban sikerült felhergelnem eléggé egy nálam nem sokkal, csupán pár évvel idősebb társamat, és valóban véres harc bontakozott ki belőle. Ellenfelemnek megadtam a magáét, és szinte addig püföltem szegényt ameddig az élet is majdnem eltávozott belőle, de végül közbe avatkoztak, és engem egy rövidebb időre elkülönítettek mindenkitől, hogy döntést hozzanak mi legyen a sorsom. Minek vége az lett, hogy kaphattam egy utolsó esélyt. Ez volt a legnagyobb hiba amit tehettek. Éveken keresztül figyeltek engem, a legtöbben el is kerültek, de végül nemsokkal rá, hogy betöltöttem a huszadik életévemet, és ismét kitettem magamért hosszú idő után először. Keservesen lassan telt számomra az idő, ahogy még próbáltam betartani törzsem szokásait, szabályait. Végül viszont letettem erről a kísérletemről, és ismét szabadjára engedtem ösztöneimet. Az egyik nap, mikor már a nap is kezdett eltűnni a láthatáron, hogy átadja helyét a holdnak, olyat tettek amit nem kellett volna. A közelembe engedték ismét azt akit egyszer már majdnem megöltem. Szóváltásunk ismét hevessé vált, végül ismét neki estem szerencsétlennek, de ezúttal nem finomkodtam el a dolgot. Mielőtt véletlenül is közbe léphettek volna, eltörtem áldozatomnak a nyakát, és az éppen oda rohanóknak is neki estem. Hosszas küzdelem vette kezdetét. Egyik ütés követte a másikat. Minél többször sikerült eltalálniuk én viszont annál jobban élveztem a dolgot, és annál hevesebben, erőteljesebben, és gyorsabban mértem rájuk az ellencsapásokat. Nagyjából egy fél óra múlva már az egész törzs odagyülekezett, bár legtöbben csak ledermedve bámultak, ahogy ellenfeleim az én leterítésemért, én viszont az életük kiontásáért harcoltam. Egy jól irányzott rúgással sikerült földre kényszerítenem végül az egyiket, így a másiknak is több figyelmet tudtam szentelni, minek végeredménye képen sikerült eltörnöm egyik karját, hogy végül halántékára csapva elájulhasson. Ezután ismét a másikra koncentráltam, és addig csépeltem szegény párát, ameddig csak mozgott. Miután a földön elterült, még pár erős ütést mértem fejére, és egy mélyet szippantottam a levegőből amiben már kezdett sűrűsödni a finom friss vér szaga. De, ez még nem volt számomra elég, a korábban leütött ellenfelemhez léptem, és felemelve jobb lábamat, akkora erővel ahogy csak tudtam sarkamat belevágtam a nyakába. A csigolyái csak úgy recsegtek az erős ütés hatására, és én végre megelégedtem munkámmal. Ezt persze tudtára is adtam mindenkinek egy hatalmas bömböléssel. Kihívóan tekintettem körbe, hátha akad még valaki aki hajlandó lenne szembeszállni velem, de valahogyan senkinek sem volt hozzá bátorsága, így egyszerűen sarkon fordulva elindultam az utak felé, hogy hátra hagyhassam szülőföldemet, és végre olyan életet kezdhessek amilyet mindig is akartam. Többet nem is néztem hátra, és még csak véletlenül sem fordult meg azóta sem, hogy megpróbáljak visszatérni közéjük. A következő évemben vándorolni kezdtem, és alkalmi munkákból próbáltam meg fenntartani magamat. Ide sorolva az egyszerű rakodómunkát, a pajták kitakarításán át, lopáson, és mások kirablásán keresztül akár a kicsit sokkal jobban fizető orvgyilkosságokig. Sosem tudom, hogy éppen merre megyek, egyszerűen csak az utakat járom, esetleg annyi a kivétel, ha bizonyos céllal megyek valahova, példának okáért egy üzleti ügyben. Addig viszont bárhol feltűnhetek, és így még a világunkat is könnyebben megismerhetem szerencsére.