HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Lashrael Laralytha
PM||Profil
Bárminemű dolog kapcsán kérdezzetek és jelezzetek nyugodtan!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» A királyért!
Today at 1:33 am by Shuga

» Vissza a mókuskerékbe avagy meddig tanácsos a tanácsos.
Yesterday at 6:08 pm by Shuga

» Mászni és mászni de vajon meddig?
Yesterday at 5:24 pm by Shuga

» Új hajnal virrad
Vas. Dec. 16, 2018 5:31 pm by Alia Caroline Azurre

» Fenothar
Szomb. Dec. 15, 2018 5:32 pm by Lashrael Laralytha

» Készen vagyok!
Szomb. Dec. 15, 2018 12:23 pm by Fenothar

» Az igazi ellenség
Hétf. Dec. 10, 2018 6:19 pm by Aesma Daeva

» Titkos gyógyír
Vas. Dec. 02, 2018 7:58 pm by Shuga

» Szökésben
Szomb. Nov. 24, 2018 5:38 pm by Lashrael Laralytha

» Nekromanta csapdája
Szomb. Nov. 24, 2018 4:34 pm by Lashrael Laralytha

» Mentőexpedíció
Hétf. Nov. 19, 2018 8:02 pm by Lashrael Laralytha

» Sötét Vastelep
Csüt. Nov. 15, 2018 5:01 pm by Shuga

Statistics
Összesen 111 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Fenothar

Jelenleg összesen 18512 hozzászólás olvasható. in 535 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Shuga

A legtöbb felhasználó (27 fő) Pént. Nov. 02, 2018 9:12 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Lashrael Laralytha
 
Admin
 
Nava Jade Aiglieri
 
Shuga
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 

Share | 
 

 Mentőexpedíció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
SzerzőÜzenet
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 3:34 pm



Ha képes lennék még erőt pazarolni Thea-ra, akkor sem válaszolnék neki, mert nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mi a véleménye rólam és már rég végzett volna velem és ehhez még a mostani férje segítségére sem tartana igényt, nem is tartott. Többször is megpróbálta, de egyelőre még élek és virulok, igaz nem túl sokáig, ha Al-Nuszrán múlik. És most a húgom az, akit elvesz tőlem, ha már eddig az életemet nem sikerült.
Mindezektől függetlenül most az egyszer egyetértek vele, hogy el akarja vinni Elethea-t, mert meghasad a szívem a zokogásától és akármi is történik még itt, nem kell, hogy ebből bármit is lásson. Tudom, hogy ő is különbözik fajunktól, hiszen van benne szeretet és Al-Nuszra csak a kárára válik, ha nem egyenesen megöli már azzal, hogy olyasmire kényszeríti, amibe a lelke belepusztul.
Újból és újból megrázom a fejem, hogy tiltakozzak.
- Ne......ne, hagy elmenni......Thea......most először könyörgöm.....vidd el innen. - nyöszörgöm, nár nem tudom, hogy egyáltalán meghallják-e.
A szemem lecsukom a fájdalom hatására, de aztán azonnal tága is nyitom és keresem Elethea tekintetét, hogy hang nélkül most már neki könyörögjek, hogy tagadja meg ennek az állatnak a parancsát és menjen, meneküljön innen. Bíztos vagyok benne, hogy a hadvezér nem fog utána menni, túl értékes préda vagyok ahhoz, hogy itt hagyjon és egyelőre nem bízhat másra, hiszen az emberei még ez idáig nem mertek feljönni, gondolom senki nem akarta magára vonni a haragját, hogy engedély nélkül belépjen a magánterületére.
Aztán a fülembe hatol a férfi elégedett suttogása, amit most csak nekem szán és még akkor is megborzongat, ha mindvégig tisztában voltam vele, hogy mi a szándéka, ezért is akartam innen kiszöktetni Elethea-t.
Tudom azt is, hogy mennyire szánalmas vagyok, hogy itt van két nő is, akinek megvédéséhez minden el kéne követnem, én meg csak reszketek és nyöszörgök itt a földön, ahelyett, hogy minden erőmmel ez ellen a gyilkos ellen fordulnék.
Még az erdei lány is sokkal bátrabb és harcosabb nálam, ő legalább megpróbálta.
Sajnos semmi nem úgy alakul, ahogy elképzelem, ahogy amikor ezt az egészet terveztem elképzeltem, ráadásul a húgom is marad és bár a sírása csendes hüppögéssé szelidül, de a rémült tekintete magáért beszél. De nem tehetek érte semmit, hiszen még magamért sem tudok. Szánalmas vagyok!
Egyelőre egy valamit tudok tenni, szóval tartom és legalább az erdei lányt próbálom megmenteni, hogy ne a legrosszabb következzen be, ezért a kapzsiságára igyekszem hatni.
Nem engedi el, annak ellenére sem, hogy Lashrael minden megtesz, hogy szabaduljon, hiszen azok a vaskos, fegyverforgatástól bütykössé keményedett bőrű mancsok a szuszt is kiszorítják szegényből, azonban annyit elérek, hogy felkeltem a kíváncsiságát, amivel enyhül talán rajta a nyomás.
- Nagyon......láthatod, hogy.....különleges,....de.....de csak épen...... - próbálkozom kétségbeesve, hátha sikerül.....
De aztán rémülten látom, ahogy Al-Nuszra megmarkolja a haját és csúnyán a falba veri, amitől a lány szemei egy pillanatra, amíg látom őket, fennakadnak, aztán mozdulatlanul terül el ott, ahová a hadvezér hajítja.
- Aljas féreg! - mozdulok meg a dühtől vezérelve, ahogy Lashraelre nézek és Elethea-t hallom és most összeáll egy átok végre a fejemben, a dokoncentrációé, mert ez a legkönnyebb, amit a legifjabb selfek megtanulnak, bár mindent elkövetek, hogy megzavarjam Al-Nuszra-t, túl kevés ez hozzá, ezt még a vágyaim ellenére is sejtem.
Forrnak bennem az érzelmek, a féltés és aggodalom, így alig hallom, hogy mit mond ez az átkozott, csak a mellemen a ruhát megmarkoló erős markot érzem és a lendületet, ahogy felkap, mintha nem is lenne súlyom. Elönt a vörösség, lehet, hogy sokat tanuktam, de mellette gyenge vagyok.......
Szavai arcul csapnak, felkavarva bennem a dacos énemet, hogy nem hagyhatom, hogy úgy játszon velem, mint macska az egérrel......
- Nem tudsz te semmit, te gyilkos démon. - szorul össze a szám és minden erőmet beleadva, remélve, hogy sikerült talán csak egy kicsit is megzavarnom, előre csapom a fejem, hogy belefejeljek az orrába.
- Gyűlöltem az apámat, de te ....sokkal rosszabb vagy.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 9:31 pm

Meg fog fulladni, és lassan már komolyan elhiszi, hogy ez lesz neki a vége, mégis tiltakozik minden porcikája, hogy Viridielt egy végső telepatikus üzenet küldésével keserítse meg, ugyanakkor tudja, mennyire kétségbeejtő keresni valakit, aki nyomtalanul eltűnt... Vívódik és küzd, próbál kiszabadulni, és már azon gondolkodik, hogy valamilyen csoda folytán beleharap a hadvezér tenyerébe, ugyanakkor nem éri el; az álla alatt szorongatja őt. Szomjasan és szárazon próbál újabb és újabb kortyot venni a levegőből sikertelenül, a tüdeje felrobban és ki akar szakadni, mindemellett érzi, ahogy a teste lassan elgyengül a tudatával együtt. Egyre kevesebb ingert érzékel, és ezzel sajnálatos módon ő maga is tisztában van; a sötét színek sem bántók már, a hangok sem olyan élesek, mint amilyenek az elején voltak, a teste pedig kezdi feladni a küzdelmet, ami más körülmények közt biztosan sírva fakasztaná. Már nem tud másra gondolni, csak a beletörődésre.
Még hallja Hirion kétségbeesett kifogásait és mentegetőzését, amitől egy elképesztően halvány mosolyra húzódik a szája, még egy pillantást vetve a társára, ködös tekintetével bámulva a vonásait. Valahol boldog attól, hogy egy sötételfben megtalálta azt, amit idáig keresett bennük, egyfajta megértést és törődést, amiről mindenki azt hiszi, kiveszett belőlük. Úgy odadörgölhetné bárkinek az orra alá... Milyen jó lenne...
Magában nevet, amint lassan visszafordítja a fejét Al-Nuszra felé, aki amint elengedi őt, mélyet lélegez, megszabadulva tüdeje fájdalmának nagy részétől. Issza a levegőt, úgy fogadja be, mint talán soha ezelőtt, és mire már az érzékei is kezdenek ismét élesedni, felébredve a kábaságból, az éjtünde olyan erővel vágja a falhoz, hogy teljesen megszédül. Az ereje kifut az egész testéből, nem érzi a tagjait, és még fájdalmasan élesen lát és hall mindent, kínzón érzékeli a második ütést is, a pánik és a cselekedet váratlanságából fakadó sokk elfeledteti vele a sikoltást. Bennreked, akárcsak a levegő is, pár pillanatig még érzi a kellemes melegséget, ami végigcsordul a homlokától az arcán, az ottani lüktetés széthasítja a fejét, a következőkben már csak béna bábként lóg Al-Nuszra ujjai közt. Elterül a földön, amint lényegében eldobja őt, még felnyögve halkan, és bár néz valamerre, nem lát. Képtelen befogadni a külvilág ingereit hosszú másodpercekig, és mikor már valamiféle hatás el is jut a tudatáig, az is egy egészen más képet mutat neki, mint ami a valóság, de még nem kristályosodott ki előtte az sem. Csak van, fekszik tehetetlenül, lélegzik és szuszog semmibe révedő tekintettel, és ha meg is akarná mozdítani bármelyik tagját, nem tudná.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 11:16 pm

//Mesélői//

Ha a nyöszörgésed nem is kerül meghallásra, Thea már abból tudja, mit kérsz tőle, hogy csak rád néz. Te is leolvashatod könnyedén az arcáról, hogy megtenné, szíve szerint a legmesszibb helyre vinné a lányát, de a félelem teljesen megbénítja őt, ami Al-Nuszrához és a parancsaihoz köti.
Mikor Lash kimentésén és életének meghosszabbításán ügyködsz, a kétségbeesés és aggodalom talán túlságosan is kiül az arcodra, hogy ezt képes legyen komolyan venni vagy elhinni a te szerencsétlenségedre. Könnyedén elhiteti veled, hogy fontolóra veszi Lash megkímélését, amikor hirtelen csap le, az elfet szinte teljesen kiütve ezáltal, téged pedig elképesztően felhergelve. Kifakadásodat önelégült mosollyal hallgatja, mintha büszke lenne, hogy ezeket gondolod róla, szikrázó tekintetedbe elégedetten fúrva bele a sajátját. Az arcára van írva, hogy ezt már szereti,a dühöt és haragot, az ezek által vezetett cselekedeteket, és sejtheted, mennyire élvezni fogja megtörni ezt a hirtelen feltámadt akaratodat. Mindez kiolvasható a vonásaiból, hogy nem szán neked se jobbat, mint Lashnek, sőt, ha nem beszélsz, akkor drasztikus következményei is lehetnek szótlanságodnak, bizonyára nem csupán rád nézve, hanem Lashre és akár Eletheára is.
- Sok mindent tudok, Hirion, kettőnk közül te vagy a tudatlan félkegyelmű – válaszol, és akár sikerül a varázslatod, akár nem, nem sokban fog különbözni az eredmény. Így is és úgy is megleped a fejeléseddel, amire hirtelen fájdalmasan nyög fel, hátrarántva a fejét, és ezzel a lendülettel dob a falnak is. Pár pillanatig a vérző orra elé tartja a kezét, aztán olyan haraggal ugrik neked, hogy azt talán magad is megbánod. Ha kifekszel a falnak csapódás következtében, akkor adott esetben beléd rúgva egyet szándékszik a hátadra fordítani téged, rögtön rád telepedve, hogy egy ököllel viszonozza a fejelésedet, kétszer-háromszor törölve képen, nem sajnálva belőle az erőt sem, a harmadik után viszont már fékezi magát, mielőtt használhatatlanul laposra verne. Ezekkel a behúzásokkal biztosan felszakad itt-ott a bőröd, sötét bőrödön is hamarosan látszódni fognak a zúzódásos nyomok.
Ha már rohannál oda valakihez vagy menekülnél előle, akkor a ruhádnál fogva ragad meg - ami a folyosó szűkössége miatt nem lehetetlen -, és ránt magához, úgy vágva képen téged, használva a maga felé vívő lendületet és a saját, feléd irányuló öklének erejét. Nem kicsit fog fájni, nagy eséllyel bele is fogsz szédülni.
Ha más opció merül fel benned és kerül végrehajtásra - vagy annak megkísérlésére -, akkor az arra való reakció meg a következő mesélőiben kerül kibontásra.

//Balszerencsések 10es kockája:
1-2 - Hirionnak sikerül a fokozott érzelmi állapotban végrehajtania a varázslatot, amit bár Al-Nuszra fel sem fog, képességet viszont biztosan nem alkalmaz rajtad ebben az esetben. 2-es esetén még a karjaiból is kicsusszansz, ha menekülőre fogod, és esetlegesen még egy öklöst is bevihetsz neki.
Minden más esetben bukta, így elkap vagy a fentebb említett módon, vagy a bénítás átkával sújt téged, hogy véletlenül se tudj meglógni előle. Nem tudod elkerülni ezért a képen törlést sem, szóval jó csillagszámolást!


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Admin
Hozzászólások száma :

625
Join date :

2014. Sep. 29.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 11:16 pm

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat


'Tízes' : 7


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://neminra.hungarianforum.com
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 14, 2018 3:56 pm



Életemben először és szerintem utoljára úgy látom, hogy Thea egyet ért velem, de ahhoz túlságosan fél a agresszor férjétől, hogy azt tegye, amit most szeretne és így Elethea csak kissé hátrébb húzódhat, el nem mehet.
Mivel azonban Lashrael egyelőre nagyobb veszélyben van, őt próbálom menteni és össze-vissza hazudozom mindent, csak, hogy húzhassam az időt és ne ölje meg egyből, vagy esetleg még rosszabb. Mikor kutakodva fürkészni kezdi, mint valami lóvásáron a lovat, már-már felébred bennem a remény, hogy kétségeket ébresztettem benne, de aztán olyan durván bánik el szegény lánnyal, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nem sérült-e meg súlyosan, hiszen semmibe révedő tekintete, ahogy a földön hevert nem sok jóval biztatott.
Ez már sok volt nekem is és magamról és a helyzetről elfeledkezve támadt fel bennem a düh, amit meg is próbáltam kihasználni, de annyira tisztában vagyok az ő és az én képességeimmel, hogy sejtsem a mágiám csak felborzolhatja az érzelmeit, hatása nem sok lesz, de akkor is megteszem!
Ám ezzel nem elégedek meg és talán pont az a csillohó, magabiztos tekintet késztet még többre, amit rám vet, miközben nem hétköznapi erejével szinte a levegőben lógva tart.
Nem, most egyáltalán nem gondolok bele, hogy mit tehet velem, vagy azokkal akit szeretek, kedvelek, csak a színtiszta gyűlölet és méreg hajt, amikor beleadva apait-anyait előrecsapom a fejem és még egy hideg mosoly is felbukkan az arcomon, ahogy hallom a reccsenés és vér fröccsen az arcomra, az ő vére.
A következő pillanatban azonban a fájdalom rántja fintorba a képem, ahogy ismét a falnak csapódom és lecsúszom róla a padlóra. Mivel a fejem keményen koppant a kemény felületen, rázogatva próbálom kitisztítani az elmosódott látásomat, mert kicsit himbálódzik velem a folyosó.
Csak a közeledő árnyékot látom és önkéntelenül kapom magam elé a kezem, de ez nem akadályozza meg, hogy a lába megtalálja a gyomromhoz vezető utat, újabb levegőhiányt és öklendezési hullámot indítva meg, de már ezt sem élvezi ki, hiszen máris rám telepedve szorítva a földhöz lecsap rám az öklével.
Először az elmém még tudja, hogy meg kéne próbálni lelökni magamról, de aztán jobbra-balra csapódik a fejem és érzem, ahogy elönti az arcom a vér az orromból, a felrepedt arccsontomból és számból, de mielőtt még a kezdődő fekete fátyol teljesen elborítana, hirtelen abbamarad az ütlegelés.
Mozdulni sem tudok és csak hangos zihálások hangja jut el a fülemig, meg a saját zúgó vérem hangja.
Fáj...........úgy érzem a fejem szétrobban.......és nagyon szívesen menekülnék az eszméletlenségbe, de nem tudok........

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 14, 2018 8:52 pm

//Mesélői//

Miután Al-Nuszra kiverte magából a méreg egy részét, az orrához kap, hogy eltörölje a belőle csorgó vért, amiből az ütlegelés közben a ruhádra is jutott. Elégedetlenül morog valamit, de valószínűleg fel se fogod a fejedben lüktető fájdalomtól, és talán még ilyen kába állapotban Al-Nuszránál egyébként is jobban foglalkoztat Elethea állapota, aki hangosan sír még mindig, kuporogva a folyosó végén, füleit befogva, szemeit erősen behunyva.
Érezheted, a hogy a súly fokozatosan eltűnik rólad, és hamarosan a derekadnál átfognak és felemelnek. Lehet, hogy felfogod, Al-Nuszra karjában úgy lógsz, mint egy zsák, de nem elképzelhetetlen, hogy Lashhez hasonlóan te se fogsz fel igazán semmit. Nem sokkal utána Lasht is felveszi, őt lényegében a vállára dobja, tesz még két lépést, aztán ismételten megáll.
- Elethea, gyere – közli hűvösen, és egy darabig még áll a kislány mellett, aki vonakodik jönni, sőt, egyáltalán nem akar, amint felnéz, riadtan tapasztalja, hogy muszáj. Bizonyára az éjtünde vezető elég fenyegetőn tekintett rá ahhoz, hogy ne sokáig legyen kifogása. Rettegve tápászkodik fel remegő lábaira, bizonytalanul követve titeket végig, és mikor éppen van hely, próbálja megfogni a bizonyára bénán lógó kezedet.
Ajtó nyílik és csukódik többször is, sötétből sötétbe mentek, néha kicsit több fény jut be odakintről, de ez elenyésző az éjszakai idő miatt. Hogy merre mentek, vélhetően képtelenek vagytok megjegyezni a tudatlanság határán libegve, és talán az időtartamban sem vagytok biztosak, hogy mekkora távolságot tesz meg a folyosóról a hadvezér. Mindenesetre ahol a kábaságból biztosan elkezdtek felébredni, az egy kicsi szoba egy székkel és egy kisebb asztallal, ami tele van fémeszközökkel és üvegcsékkel, de semmi kirívó nincs köztük. Egyetlen látványos, ténylegesen kínzásra alkalmazott eszközt nem találtok itt, de talán erőtök nincs körbenézni.
Lasht egyszerűen ledobja a földre, míg Hiriont beülteti a székbe, és egy rövidebb időre otthagy titeket. Az ajtót nem csukja be maga után teljesen, csak behajtja, ám amint kilép a szobából, Elethea nyomban siet oda hozzád, rángatva a ruhádat.
- Hirion – szipogja kétségbeesetten, megtörölve az arcát, aztán hálóruhájának szoknyája szélével megpróbálja kicsit megtisztítani az arcod, hogy kevésbé legyél véres. – Al-Nuszra most mit fog veled csinálni? Annyira félek, nem akarom, hogy bántson... - zokogja, igyekezve így ölelni téged.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 15, 2018 2:08 pm

//Hirion//

Félig öntudatlanul hevertem a földön Al-Nuszra súlyos teste alatt és csak valami távoli zokogást és a saját vérem csepegését hallottam a fülem zúgásán kívül. Erős hányinger gyötört és biztos voltam benne, hogy nem csak pár bordám, de az arccsontom is minimum megrepedt.
A nemrég még feltörő düh adta erő a veréssel úgy elszállt, mint egy kósza szellő és, bár a gondolataim képtelenek voltak fókuszba állni, biztos voltam benne, hogy elérkezett számomra a vég.
A dicstelen, szégyenteljes vég, hiszen nem, hogy drága húgomat nem sikerült kimentenem a gyilkosok házából, még egy ártatlan lelket, Lasraelt is belekevertem és valószínűleg a végzetét okoztam, pedig őt szerelme hazavárja.
csak egy halk, megkönnyebbült nyögés szakad fel belőlem, ahogy az amúgy is nehéz légvételemet megfejelő súly, eltűnik a hasamról és a mellkasomról, amit ki is használok, hogy nagy kortyokban magamba szívjam az éltető levegőt.
De ennek jórésze inkább önkéntelen reakció részemről, hiszen mindent olyan távolról és homályosan érzékelek, mintha valaki vattába csomagolta volna az agyam.
Észlelem, hogy meglódul körülöttem a világ és himbálózásba fog, hogy valaki gyengéden megérinti a kezem, bár ez is inkább csak olyan csiklandós érzés, mint tudatos észlelés.
Hallok morajló hangokat és mintha a fény néha változna fehér és fekete között.
Aztán zöttyenek egyet és kemény tárgy nyomódik a hátamhoz……..talán szék??
Sóhajtok és nagyon igyekszem, hogy áthatoljak az elmém zavarán, hiszen olyan keservesen kéri ezt tőlem valaki.
Tudom, hogy ismerem a hangot és örömmel tölt el, hogy hallom, de miért szomorú? Miért ……sír?
Fény gyúl az agyamban!
-El….elethea? Ne….ne sírj. – suttogom vérző ajkaim között és próbálom kinyitni a szemem.
Falak…….előttem asztal……most már biztos, hogy ülök. Nem látom a fal melletti asztalokon mik vannak, de nem is érdekel, hiszen egy meleg kis test fonja körém a karjait.
- Ne…félj. – nyelek egyet, hogy ne remegjen meg a hangom, nem okozhatok neki nagyobb félelmet még én is. – Drága húgom……menj innen, bújj el, amíg csak lehet……próbálj meg ki – köhögés ráz meg, - kijutni innen, apánk……- nehezemre esik kimondani, de nem látok rá más esélyt, - apánk segíteni fog, hogy hová menj, csak kérd, hogy jelenjen ….meg neked. – simítom meg az arcát erőtlenül. – Kérlek….menj, ne törődj velem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 15, 2018 9:48 pm

Zúg a feje és lüktet, előtte alakok mozgolódnak, de nem tudná megmondani, milyenek. A hangok visszhangzanak elméjében, de nem tudatosodik semmi; csak mered maga elé tehetetlen kiszolgáltatottsággal, és nem tudná megmondai, mikor volt ilyen utoljára. Akkor talán saját magának okozta ezt a fajta bénultságot, a saját, összetörő álmai és lelkiismerete miatt, abban a hidegben, azon a tavon...
Megrándul a fel-felrémlő, borzasztó emlékképek bevillanásakor, de többnek még mindig nincs tudatában. Valami megy a fejében, valami dolgozik benne, de képtelen megfogalmazni, hogy mégis mi, csak zajlik, hol békésebbé téve őt, hol fájdalmasan szomorúvá, és nem tud megállapodni sehol. Ha azt hiszi, belenyugszik a feltételezett sorsába, akkor nem sokkal rá már tiltakozik, hogy nem alakulhat így semmiképpen sem, hogy neki még egy életet le kell élnie, hogy le akarja élni, ennek érdekében mégsem cselekszik. Motiválatlan lenne? Nem hinné, a teste mégse reagál egyetlen dologra sem. De biztos ezt akarja egyáltalán? Sokkal egyszerűbb lenne feladni és megadni magát, sokkal könnyebb lenne minden, csupán lebegni ebben a semmiben, ahova nem jut el semmi és senki – de mennyire előnyös ez?
Számít ez egyáltalán? Úgyse tehet semmit, így legalább nem is fogja fel, hogy mi történik vele, nem kell a borzalmakkal törődnie... De a felelősséggel mi van? Azok alól nem bújhat ki, a felismerés ugyanúgy üldözni fogja a későbbiekben a kétkedéssel együtt, hogy talán egyesek rávetemedtek bizonyos dolgokra... Nem lehet ennyire kiszolgáltatott, nem engedheti meg ezt magának, ezek után nem hagyhatja el ennyire magát.
Valaki megmozdítja a testét, de még mindig csak a semmibe réved. Tiltakozik, hogy bármit is feldolgozzon, ami a külvilágból éri, annyira fájt a korábbi, annyira szenvedett az ütések során, de nem mondaná, hogy ez rosszabb lenne, mint akkor volt, ami elindította őt az öngyilkosság útján. Közel sem annyira rossz, mint a saját családja általi gyűlölet és kitaszítottság, de attól még nem bírja ezt sem. Nem erős fizikailag, és soha nem is lesz, tudja, hiába kezdte el tanítani őt Viridiel, nem lesz azon a szinten, amit meg kell ütnie ahhoz, hogy mindenkit megvédhessen. Nem erre szánták őt, nem ez az ő útja, és erősödni akar, nagyon, mégis bele kell törődnie, hogy nem fog tudni változtatni a kiszolgáltatottságán, bármennyire szeretne.
Haladnak, de nem fogja fel a változást. Semmi se éri el őt, csak a saját szenvedése és önnyugtatása, az, hogy értelmetlen folytatnia, hogy nem kell magához térnie csak azért, hogy újabb fájdalomban részesüljön. Elmenekülhet ide, az édes tudatlanságba, maradhat itt, hiszen ezen a kiüresedett vidéken senki sem fogja őt zavarni, és hogy a valóságban mi történik...?
Elvesztegetett idő. Mozdulnia kell, tennie, ha nem akar itt maradni, de fáradt, a tagjai gyengék és nem engedelmeskednek a tudatnak és parancsoknak. Határozottan állítaná, hogy jobb most így, hogy jól teszi, ha nem fogad be semmit maga körül, de akkor mégis mi lesz az álmaival és a vágyaival? Eddig annyira ápolta ezeket a képeket, annyira sokat ábrándozott róluk, és most elvetné azért, mert a megszokottnál több fizikai fájdalom érte? Ez annyira... A tudatához kell térnie, fel kell ébrednie, ki kell nyitnia a belső szemeit, hogy ismét képes legyen látni, befogadni mindent, még ha kínzón égető is, nem érdekli. Muszáj, vagy tényleg nem fog semmi abból megvalósulni, amit ígért magának és Viridielnek, és nem akarja megkeseríteni az életét. Megígérte neki, hogy bármit elkövet, hogy visszatérjen hozzá, bármit, és pontosan emiatt kell összeszednie magát.
Felnyög, amint a hideg kövekre ejtik. Egy pillanatra bennreked a levegő a tüdejében, de hamar lélegzethez jut utána, lassan pislogva, elkezdve fókuszálni. Összeszűkíti a szemeit, koncentrál annyira, amennyire tud, megpillantva a székben a férfialakot.
- Virid... iel...? – nyöszörgi, és amint rákoncentrál, ráismer Hirionra, de túl gyenge ahhoz, hogy bármit is érezzen ennek kapcsán; csalódottságot vagy beletörődő felismerést. Képtelen még befogadni a beszélgetést, amit a testvérek folytatnak, csak felkönyököl, ügyetlenül vergődve magát négykézlábra, egyre intenzívebben érzékelve a homlokán való lüktetést, majd kábán emeli pillantását a székben ülő irányába. Ahogy egyre inkább nézi, fogja fel, hogy Hirion is legalább annyi ütést bekapott, mint ő, ha nem, többet.
Erőt vesz magán, hogy valahogy képes legyen felállni, kínzón hosszú másodpercek alatt talpra vergődi magát, a lábai kis híján összerogynak alatta az erőtlenségtől. A plafon felé emelt arccal igyekszik megtartani az egyensúlyát, még mindig küzdve az ellen, hogy visszakerüljön a kábaság okozta érzéketlenségbe, végül bizonytalanul indul meg Hirion felé, és arra nem is mer gondolni, hogy hogyan nézhet ki jelenleg. Biztos szörnyű, de most előbb más kötelessége van...
Rátámaszkodik a székére, nehezen véve levegőt, a következő pillanatban leroskadva mellé, mert képtelen ennél többet megtenni jelenleg. Elmondhatatlanul rosszul van, szédül és szétcsúszik előtte a világ, és már azt is egy igazi csodának véli, hogy képes volt felállni, majd ezt a két lépést is megtette.
- Mutasd... a sérüléseidet... – bújnak elő az ágak, hogy azokkal kapaszkodjon, lassan emelve meg a fejét társa felé, emelve a kezét is vele együtt azzal a szándékkal, hogy gyógyító mágiát alkalmazzon rajta.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 15, 2018 10:24 pm

//Mesélői//

Elethea végig kétségbeesetten néz rád, és teljesen tiéd a figyelme. Nem érdekli őt a tünde, aki felé nem is tekint, nem sejtve, hogy fel fog még onnan állni, abból a biztos, béna mozdulatlanságból. Annyira esetlennek tűnsz, annyira gyengének, hogy az első szavaiddal biztosan nem tudod meggyőzni őt, és csak még jobban torzulnak a vonásai a félelemtől és a bánattól, szíve szerint bizonyára még inkább sírva.
- De én nem akarok nélküled menni, Hirion, nem tudom, hová menjek és mit csináljak... – ölel még mindig. – Nem akarlak itthagyni, nem akarom, hogy Al-Nuszra téged is ugyanúgy bántson, mint Rhamnalt... Menjünk el együtt, most nincs itt, most megszökhetünk előle mindketten, csak... Állj fel, fogom a kezed, csak állj fel, és menjünk ki innen– szipogja, és észreveszi Lasht, mire riadtan próbálja elhúzni Hiriont, de nincs akkora erő benne gyerekként, hogy erre képes legyen.
- Hagyd őt békén... – morogja ellenségesen, de attól még fél tőle is, és önzőn próbálja valahogy védeni Hiriont, de úgy, hogy ne kelljen a vöröshöz érnie. Al-Nuszra egyelőre még sehol sincs, és ha Hirion nem adja ismételten bizalma jelét az erdei iránt, akkor a kislány, amint a tünde gyógyításra emeli a kezét, elcsapja. – Nem bánthatod! – mondja dacosan, az orcáin még mindig könnyek folynak végig. Egy kevés időre van lehetőségetek gyógyulni, ha Hirion is elfogadja ezt a segítséget, aztán hallhatjátok, ahogy vélhetően Al-Nuszra közeledik valamilyen tárggyal, mert többször is beleütközik dolgokba, és egyre hangosabban hallatszódik. A fás koppanás a kőfalakon ugyan nem túl bizalomgerjesztő, de egyelőre nem tűnik halálosnak sem ezek alapján. Aztán ki tudja? Következő körben mondjuk kiderül.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 16, 2018 11:21 am

//Hirion//

Nem állnak össze a gondolataim rendesen és így nem lepődök meg azon sem, hogy egyelőre képtelen vagyok Elethea-t meggyőzni arról, hogy hagyja hátra Al-Nuszra miatti félelmét és fusson, szaladjon el ettől a rémálomtól, ettől a helytől, ami vagy megöli, vagy elveszi a lelkét, azt, ami anyja ellenére olyan, mint az enyém.
Már rájöttem, hogy azért különbözünk mi annyira a többségtől, mert vannak érzéseink és ezt nem vagyunk képesek kordában tartani. És, ha ez az érzés nem a gyűlölet és a kegyetlenség, akkor az a sötét elfek számára nem elfogadható, selejtesek vagyunk a szemükben.
Még az én esetemben talán érthető lenne, hiszen az én anyám is más volt, bár sokat nem tudtam róla, még apám sem mesélt róla sosem, aztán meg elkerültem a háztól, így még azokat sem kérdezhettem róla, akik régebben itt szolgáltak, de Elethea? Ő attól a nyomorul, rideg és törtető Thea-tól születetett! Mégis meg volt benn a képesség a ragaszkodáshoz, a szeretethez, amit most épp rám pocsékolt, ahelyett, hogy elmenekült volna.
Tudtam, hogy gyenge vagyok és egyáltalán nem meggyőző és csak még jobban a frászt hoztam rá.
- Jaj, drága húgocskám! – sóhajtottam és legszívesebben jó alaposan megölelgettem volna, a karjaimba húztam volna, hogy megvígasztaljam, de a gyilkos Nuszra, minden pillanatban vissza jöhet és nem találhatja itt Elethea-t. - - Most…..most nem mehetek veled, nem jutnál velem messzire, de….- lázasan igyekeztem összeszedni minden gondolatomat, hogy hová is küldhetném.
Aztán beugrott valami, nem voltam benne biztos, hogy nem keverem-e össze valamivel, de egy próbát megért.
- Úgy emlékszem minden hálóban van egy rejtekhely. A kandalló oldalán az egyik kő mozog, ha megnyomod kinyílik egy szűk rekesz az egyik falon, abban megbújhatsz, míg kutatnak utánad. Ott megtalállak……meg foglak találni……… - fogom a kezét, ami húz, de hát hogyan is bírna el.
Egy kis haladék…….Lash-nak van esélye, hogy átváltozva kisurranjon és akkor……..
LASH!
Hirtelen villant belém, hogy hol lehet, de pont ekkor észleltem fél szemmel a mozgást magam mellett. Nagyon nem mertem forgatni a fejem, mert abba beleszédültem, de mikor lerogyott mellém, már tudtam, hogy ő az. Nem nézett ki jól, sőt…….
- Nagyon…..sajnálom…… - bukott ki belőlem.
Magamhoz húzom a morgó és ellenséges kicsi húgomat, mert annyira édes, ahogy védeni próbál,
- Elethea ő Lashrael és velem van, segít nekem és neked is. Miattam került bajba, hogy eljöhessünk érted, ne fújj rá. – fogom le csapkodó kezét. – Ha én nem……..nem én mennék érted, hanem ő, menj vele, kérlek, segít majd. – hadarom gyorsan, mert nincs időnk. – Olyan dolgokra képes, ami meglephet, de bízz benne , ahogy bennem. – nézek húgom szemébe, aztán az elgyötört erdei lányába, hiszen most adtam a kezébe a legféltettebb kincsemet.
Engem már nem rémítenek meg a karja helyett előbukkanó ágacskák, de megrázom a fejem.
- Nem lesz idő, inkább magad gyógyítsd és segíts neki. – suttogom.
Valószínűleg nem tudnék eléggé felgyógyulni azon rövid idő alatt, míg Al-Nuszra visszaér és akkor csak elpocsékolná az erejét. Akkor mindketten itt veszünk minden bizonnyal, talán hárman is.
Akármi is történik, nem telik el sok idő, máris meghallom a közeledő lépteket, amik súlyosan döndülnek……talán cipel valamit, vagy többen jönnek?
- Ahogy lehet…..tűnjetek el. – nézek rájuk könyörgően.
Ha itt ér véget az életem, legalább megpróbálok időt adni nekik, magamra vonva annyi figyelmet, amennyit lehet és azzal a tudattal eltávozni, hogy Elethea megszabadult.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 16, 2018 6:21 pm

Minden tagja annyira nehéz. A koponyája húz lefele, a szemhéjai szintén, a lábai gyengék ahhoz, hogy hosszú ideig megtartsák őt, mi több, ha meg akar indulni, a szédülés gyötri. Volt már elverve párszor, azonban nem így, nem hasogatott ennyire a feje tőle, illetve a gondolkodás sem volt még soha ennyire megterhelő. Zavaróan csak az alapvető, belőle ösztönösen jövő cselekedetekre tud gondolni, semmi megfontoltra vagy bonyolultra, ahhoz még kusza és zavaros minden, és magát a veszélyt is nehéz felfognia, amibe belekerült. Tudja, hogy abban van, mégsem aggódik úgy, ahogy kellene, a kábaság elnyomja ennek a szorítását, megkímélve őt a pániktól, és talán valahol még áldja is ezt a lehetetlen állapotot.
Amint letelepszik Hirion széke mellett akarata ellenére is, nem sok híja van annak, hogy a gyengeségéből fakadóan visszatérjen a tudatlanságba, de tartja magát. Nehezen legyűri a kívánságokat, amik most nagy eséllyel problémássá válhatnának, mert ha itt marad eszméletlenül egy hosszabb ideig, biztosan csak rosszabbá fog válni minden. Míg önmagában erősködik, hogy nem szabad elhagynia magát, lassan az elhangzó két szó is bekúszik a belső hangok közé, mire fáradtan elmosolyodik, megbékélt boldogsággal nézve társára.
- Együtt kezdtük, együtt fejezzük be – mondja olyan határozottan, ahogyan most tőle telik, és fel sem fogja igazán, hogy utána a csúnyán elvert sötételf mégis miket beszél össze. Egy pillanatra mintha ráncolná a szemöldökét és a homlokát, de nem sok ereje van benne. Sejti, hogy ez mit jelent, belül érzi, hogy Hirion bizonyára ezáltal eljutott arra a szintre, am i a legmélyebb bizalmat jelenti a számára, mert a húga a mindene, és ismét egy választás elé van állítva. Nem akarja Hiriont hátrahagyni, és ez bizonyára lerí az arcáról, ugyanakkor csalódást sem akar okozni a számára, mert ő is ugyanúgy védené és védetné azt, akit a legjobban félt, csak ő... ő mégis mit tehetne? Hirionnak kéne kijutnia innen Eletheával, ő nem fog tudni mit kezdeni egy sötételf gyerekkel. Biztosan fel tudná őt nevelni valahogy, de nem tudná ugyanazt biztosítani, amit eddig Hirion, teljesen más közegbe kerülne, és még ha minden vágya, hogy egy gyerekkel kelljen foglalkoznia hosszú-hosszú éveken át, itt most ezt el kell utasítsa. Nem teheti meg, így mindent meg kell tennie azért, hogy Hirion kijusson.
Társa további szavaira még mindig kétkedik, mit kéne tennie, végül elhatározza magát, ha nehezen is. Némileg felemelkedik, óvatosan szorítva magához Hiriont részben a saját gyengesége miatt, részben azért, mert sejti, mennyire rossz lehet ilyen állapotban forgolódni és megmozdulni, az ölelése közben elindítva gyógyító mágiáját, legalább arra a kicsi időre. Használhat és segíthet talán, őt magát meg később meggyógyítja, ha már biztonságban lesznek.
- Nem foglak itthagyni, ezt vésd az eszedbe – mondja még, aztán Elethea felé fordul. – Vigyél arra a rejtekhelyre – szól hozzá. – Nem fogjuk hátrahagyni a bátyádat, de előbb tényleg biztonságba kell kerüljünk, hogy utána képesek legyünk kihozni valahogy – egészíti ki, mielőtt ez lenne a problémaforrás, és emiatt nem tudnák megelőzni a bajt. – Tarts ki, vissza fogok jönni – szorít rá aztán még Hirion karjára finoman, még egyszer elhatározását biztosítva és ígéretét adva, azzal felveszi állati alakját, úgy nézve utána kérdő szemekkel Eletheára, hogy vigye őt – így mégiscsak gyorsabban haladhatnak, és talán könnyebben el is fogadja őt ebben az alakjában. Nem akarta idáig felfedni, mert félt, hogy esetleg elszólja magát, de ezek után biztos benne, hogy baj nem lehet, és talán így még Al-Nuszra megérkezése előtt eltűnhetnek innen.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 16, 2018 6:43 pm

//Mesélői//

Nehéz dönteni menés és maradás közt, és míg Elethea határozottan maradna, lassan mintha ő is meggyőzésre kerülne a menekvés értelmességéről. Először nagyra tágult szemekkel mered Hirionra, mikor a rejtekhelyet kezdi ecsetelni, mert még mindig nem akarja ilyen kétes körülmények között hagyni őt, még mindig valahova el akarná őt vinni, még ha lassan is, de az, hogy eljön érte, már egy biztosabb pont a számára.
- Akkor eljössz értem? Megígéred, hogy eljössz értem? – kérdez kétségbeesetten, kicsit erőszakosabban rángatva a ruhádat, szinte már követelve tőled, hogy te menj érte, mert mást nagy eséllyel nem fogadna el. Hangjából és arcából könnyedén kitalálható, hogy csak és kizárólag veled menne el, senki mással, talán ezzel túl sok mindent feladva, egyelőre azonban ezeket nem fogja fel. Csak az jár a fejében, hogy valamilyen módon veled hagyhassa el a palotát.
Lash érkezésére és Hirion amolyan leintésére csak kérdőn fordul testvére felé, kicsit talán duzzogva, hogy mást is közel engedtél magadhoz, aki ráadásul nem is fajtabeli, hanem egy egészen más teremtmény, akinek mibenlétét nem tudja hova rakni, főleg az ágak megjelenése után. Borsódzik a háta tőle és taszítja őt, mert borzasztóan rémisztőnek véli, de ha Hiriont képes megvédeni, akkor áll elébe, végül aztán visszahúzódik a testvéri szóra.
- De én veled akarok menni... – morogja elégedetlenül, kötve az ebet a karóhoz, nem fogadva el egy idegen segítségét, még ha jól is jönne jelen körülmények közt. Valahogy nehezen esik tudomásul venni, hogy egy teljesen más valakit fogadtál bizalmadba, még csak nem is olyat, aki hasonlítana hozzá korban és fajban egyaránt. Ahogy aztán a tekintetedet nézi, végül elszontyolodva hajtja le a fejét, bólintva egyet, hogy megértette, azt viszont láthatod rajta, hogy elképesztően szomorú, hogy ilyen irányt vett a kiszöktetése.
Ha Hirion nem közölte volna hozzáállását, Lash ölelésénél biztosan hátrarángatta volna az elfet vagy a ruhájánál, vagy a hajánál fogva, így viszont csak duzzogva marad csendben, végig fogva Hirion kezét. Akkor sem távolodik tőle, csak azért sem! Végül, mikor a nő is biztosítja, hogy testvérét kihozzák, némileg megenyhülni látszik, és pár pillanatnyi csend után megszólal:
- Jó, nézzük meg – tűri hegyes füle mögé a haját mellékcselekvésként, lefele nézve szégyellősen, furcsán kezelve egy ennyire más fajnak a közelségét, aki aztán nagy meglepetésére azzá az állattá változik, akit a nap folyamán kivitt. Hát ennél kerekebb szemei sem lehettek még idáig, annyira megdöbbenti, és néhány pillanatig nem is tud megmozdulni tőle. Menne, hogy felvegye, de aztán ahogy eszébe jut, hogy ez a vörös lány, mégis visszahúzódik, de utána végső döntésként megemeli, a karjai közt szorongatva valamelyest, mellkasánál tartva őt, lógatva hátsó lábait.
- Hallottad a... a macskát! Visszajövünk érted! – jelenti még ki határozottan, nem akarva neked sem mutatni, hogy mennyire elkeseredett, de az a néhány könnycsepp és reszkető hangja biztosan elárulja. Odahajol hozzád, egy épen maradt részre ad egy puszit, majd amilyen halkan és gyorsan csak tud, elhagyja a termet még Al-Nuszra előtt. Mezítláb annyira nem nehéz közlekedni csendesen, főleg a robajt hallva, ami közeledik a pici, vélhetően kínkamrának szánt szoba felé.
Elethea kilépve a szobából figyel arra, hogy nagyjából mennyire volt behajtva az ajtó. Még egyszer aggodalmasan visszanéz rád a résen keresztül, utána tényleg eltűnik, még jobban rászorítva a karjai közt függő macskára. Egy perc sem telik el, mire Al-Nuszra durván belöki lábbal az ajtót, ami nagyot csattan a falnak verődve, és egy másik széket pillanthatsz meg a kezében, amit a következő pillanatban le is rak. Körbenéz, láthatóan elfojtja a haragját, de meg-megrándulnak az izmok az arcán, amik elégedetlen dühét tükrözik, nem beszélve szikrázó tekintetéről.
- Hol vannak? - kérdezi, de ez inkább hangzik követelésnek, és egyszer végighúzza a kezét vérző orrán. Ha nem válaszolsz, akkor eléd lép, és a karfákra helyezve a kezét nehezedik rá egy kissé az ülőalkalmatosságra, keresve kóborló tekintetedet. - Hol vannak? - érdeklődik ismét, végignézve az arcodon, gyanakodón figyelve a gyógyulásnak indult sebeidet. Ezt a folyamatot nem csupán Lash képessége segíti, hanem a kő a gyomrodban, és bizonyára érzed is, hogy lassan bár, de csökken az arcodat égető fájdalom. Al-Nuszra egyelőre nem teszi szóvá, de ha még erre sem válaszolsz, akkor nyálfröcsögve és üvöltve teszi fel ismét a kérdést, megrázva a széket, amiben ülsz.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 16, 2018 10:13 pm



Zavaros és kaotikus gondolataimon semmi más nem tudna áthatolni, csak húgom rettegő tekintete, ami meg is teszi a hatását és pár perc erejéig kitisztul az agyam, ami arra elég, hogy olyan dolgok is eszembe jussanak, amik még eddig sosem, így tudom felidézni a rejtekhelyet is.
- Nem hagylak cserben. - maszatolom el az egyenes választ még is, mert nem akarom szétzúzni a reményeit és minél jobban kívánom is, hogy teljesüljön a vágya.
Igyekszem megnyugtatni, hogy őt semmiképpen ne sodorjam veszélybe és ráteszem a kezem a kezére, amivel mindent elkövet, hogy mozgásra bírjon.
Most másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy legalább ők megmeneküljenek, mert sok mindent láttam már sajnos ahhoz, hogy elképzeljem, mit tenne velük Al-Nuszra, már csak azért is, hogy szóra bírjon, vagy csak úgy szórakozásból.
Ezért igyekszem minden erőmmel mind a húgomat, mind Lashraelt meggyőzni arról, hogy bújjanak el, együtt.
Sejtem, hogy sokat kérek mindkettőjüktől, hiszen Elethea így is halálra van rémülve és megszakad értem a szíve, az erdei elf lány pedig már így is sokat tett és tűrt értem, de nem látok más kiutat. Húgom kicsi és talán elég jelentéktelen, hogy ha eltűnik Al-Nuszra szemei elől, ne foglalkozzanak vele, egy macska meg könnyen beolvad a környezetébe.
Egyszerűen nincs időm finomabban és lassabb tempóban beavatni Eletheat abba, hogy meg kell bízzon egy olyan faj gyermekében, akit eddig ellenségnek írtak le neki, de remélem bízik bennem annyira, hogy hallgasson rám, akármennyire is furcsa neki.
Lashraeltől meg már így is sokat kértem, de bízom benne, hogy még ezt az utolsó szívességet megteszi nekem, tudja, milyen fontos nekem a húgom.
Nagyot sóhajtok, amikor az erdei lány felállva magához ölel, de érzem Elethea remegő kis kezének szorítását is. Nem hallgatnak rám, pazarolják az energiájukat és az időt is.
Mindezektől függetlenül megreszketek a belém áradó melegségtől, ahogy végighullámzik rajtam és enyhíti a fájdalmaimat.
- Butaságot csinálsz Lashrael. - sóhajtom a karjaiba, vagyis csak az egyikbe igazából és biztatóan megszorítom húgom kezét, hogy ne aggódjon.
- Ne kockáztassatok miattam, nem lesz velem baj......csak tűnjetek már el innen. - húzódik egy halvány mosolyra az ajkam, bár hamar fintorba csap át, ahogy a kissé begyógyult repedést felszakítom rajta.
Bízom abban, hogy Elethea nem fog sikoltva elrohanni, amikor meglátja az elf lányt átváltozni. Eddig is bátran helytállt, most nem lett volna jó, ha elveszítem, de kitart, bár a szemein látszik, hogy mennyire megdöbben.
- Bátor nagylány! Szeretlek! - suttogom, ahogy megembereli magát és végül felveszi....a macskát. - Tűnés!
A zaj már nagyon közel hallatszik és már így is a szívem ugrik ki, hogy elkapja őket a hadvezér.....
De nem! Még egy bizttaó mosolyt megeresztek Elethea felé, aztán hangtalanul kisurran az ajtón, még arra is van gondja, hogy eredeti helyére visszahajtsa azt és eltűnik az elffel együtt.
Még a szívem dobogását igyekszem rendezni és megpróbálok a felállással, ami nem igazán megy, mivel újabb hányinger kap el, ahogy megperdül előttem a szoba, aztán már be is vágódik az ajtó, amitől kicsit összerezzenek és bevonul Al-Nuszra egy székkel.
Ezt cipelte idáig? Mi a fenét akar vele? Addig akar velem szemben ülni, míg meg nem török?
Ettől nevethetnékem támad, de túl fájdalmas, hogy igazán megpróbálhatnám, csak vaalmi tompa nyögést produkálok.
Persze a hadvezér azonnal kiszúrja, hogy kissé kevesen vagyunk és hát kit is kérdezhetne a létszámhiányról, mint engem?
Vaskos karjai kalitkába zárnak a székben és a képembe mászik és nem látszik boldognak.
- Honnan tudjam......leütöttél, emlékszel? Volt itt valaki? - próbálom eltolni két kézzel, bár úgy érzem, ennyi erővel egy házat is megpróbálhatnék arrébb tuszkolni.
Érzem azonban, hogy ha nem is volt sok ideje, mégis csak használt Lashrael gyógyítása és én is kissé gyorsabban gyógyulok, mint egy átlag self, hiszen "kaptam" némi természetfeletti segítséget a kőtől a gyomromban.
De azt hiszem ezzel csak még több felteendő kérdést szaporítottam Al-Nuszrában, látom a szeme villanásából, hogy nem kerülte el e figyelmét ez sem, de egyelőre leragadt a "hol vannak" kérdésnél.
- Ha jobban ordítasz sem fogom tudni. - fintorgok, ahogy rám fröcsög.
Annak ellenére, ahogy ezt előadom, nagyon is be vagyok szarva. Ha valaki látná most a hadvezért, akkor megértené. Normál esetben is elég démoni, de dühösen.........
~ Lashrael, te vagy az utolsó reményem. ~ sóhajtom magamban, remélve, hogy gondoskodik a húgomról.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 21, 2018 1:03 pm

//Mesélői//
Illetlen beszéd és káromkodás található a posztban.


Nem sok ideig maradsz magadra, ami alatt összeszedheted lelkierőd és kitartásod, bár nagy eséllyel Al-Nuszra úgyis el fogja venni az összeset idővel. A hadvezér betér hát egy székkel, amivel biztosan külön céljai vannak, máskülönben nem ő maga hozta volna ide. Nagyjából veled szemben rakja le, így teljesen jogos a felvetésed, miszerint addig ül veled szemben, amíg magadtól dalolni nem kezdesz, noha nem egy úri székről van szó, amiben szívesen töltene órákat. Pár másodpercre ez előidézi a jókedvedet, amik lehet, az utolsó boldog pillanataid lesznek, elvégre ha Al-Nuszrán múlik, akkor többet nem fogsz érezni semmit, örömöt meg főleg nem.
A rövid terepszemle után téged kezd el faggatni, és mikor kétszer is megtagadod a válaszadást, elégedetlenül vonja össze a szemöldökét. Egyáltalán nem tetszik neki, hogy lényegében feleselsz látszatbátorsággal, azonnali és konkrét válaszokat vár, és mivel ezt nem adod meg neki, bizony az idegessége feljebb hág, noha eddig is elég magas volt. Ez egyelőre csak a kisugárzásában érzékelhető, ami rád nézve biztosan nagy szerencse, mert nem azonnal ugrik neked, hogy úgy trancsírozzon szét, mint az ebédlőben talált katonát, akinek még a fejét is vette a kibelezését követően.
Felegyenesedik, úgy nézve le rád, és az arcvonásai tökéletesen ábrázolják a gondolatait: itt végezne ki helyben, ha nem lennél fontos, ha nem tudnál valamit, amire neki nagy szüksége van, mert Thea sem tudta neki elmondani vagy átadni. Ez a fajta tehetetlenség és kényszerű visszafogottság még inkább felhúzza, és biztosra veheted, hogy nem lesz egyszerű dolgod.
Hirtelen emeli a kezét, hogy visszakézből vágjon pofon.
- Ne játszd az idiótát, Hirion - morran rád szikrázó tekintettel. - Elethea nem megy el addig, amíg nem te kéred meg rá. Azt hiszed, nem ismertem ki ez alatt a rövid idő alatt azt a taknyos kölyköt? – kérdezi visszafogott haraggal, és úgy beszél a húgodról, mintha egy igazi fertő lenne, olyan undorral és gyűlölettel ejtve ki a testvéredet jelző szavakat. – Azt hiszed, mer ellenszegülni nekem csak úgy, önszántából? Be van szarva tőlem, helyesen, és biztos tudja azt is, hogyha ellenkezik velem, akkor kidobom innét, hogy büdös kurvává nőjön fel az utcán. Abból a fertőből is legfeljebb akkor rántanám ki, ha kellő gyakorlottsággal repülne rá a farkamra - tart egy rövid szünetet, hagyva, hogy feldolgozd azt a mélységű sértést, amivel a húgodat illeti, közben az asztalához sétál az elfojtott haragjával ellentétben kimérten és lassan. - Mondd el szépen, hol van, és akkor talán nem esik bántódása. Meg fogom találni, ezt te is tudod, és nem bújhat el örökké, az őreimen ugyancsak nem jut keresztül - támaszkodik a bútornak, ami tele van mindenféle eszközzel, noha a helyedről nincs túl jó rálátásod ezekre.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 21, 2018 2:19 pm



Tudom, hogy egy hangyányi esélyem sincs, hogy kikerüljek a markából és pont ezért örülök, hogy sikerült még időben elküldenem Lashraelt és Eletheat. Nem vagyok a bátorság mintaképe, de most képesnek éreztem magam arra, hogy az egész világgal szembeszálljak csak, hogy megvédjem őket, így bár ostobaságnak tűnt, ha még egy darabig egészben akarom tudni magam, de mégis visszafeleseltem a hadvezérnek, pedig szinte tapinthatóan éreztem körülötte a szétrobbanni készülő feszültség auráját.
Mondjuk nem lett volna rossz, ha tényleg felrobban, de azt hiszem erre vajmi kevés esélyem volt, arra mindinkább, hogy engem cincál szét.
Az erdei lány gyógyítása azért éreztette a hatását és már kezdtem leküzdeni a szédülésemet és a gondolataim is mindinkább kezdtek fókuszba állni, ami egyrést jó volt, hiszen meg tudtam tervezni a további dolgaimat, meg rossz is volt, hiszen most már tisztán láthattam, hogy mi vár rám, a jóleső kábultság már kezdett a múltté lenni.
Az is eszembe jutott, amit nem sokkal előbb még a folyosón kezdett firtatni és azt hiszem ez volt a pillanat, amikor még jobban kezdtem megijedni, hiszen az egy dolog, hogy itt hirtelen felindulásból végez velem, de minden bizonnyal arra készül, hogy megtudjon egy olyan dolgot, ami minden nagy nemesi család féltve őrzött titka és apáról fiúra száll.
Most már azt is tisztán láttam, hogy miért kellett neki Elethea!
A pofon egy pillanatra visszalök a szédelgésbe, de ez most nem tartós, ám a kezem önkéntelen égő arcomhoz kapom, ahol újabb kis vérpatak indul el a szám sarkából.
Gyűlölködő pillantást kap tőlem cserébe, mert már tisztában vagyok a szándékaival. Tőle ugyan nem tudhatta meg, amit akart, de tökéletes csali volt és ezt most, hogy négyszemközt maradtunk már nem is rejtette véka alá, vagyis azt nem, hogy mit gondol a húgommal kapcsolatban.
És hiába tudom, hogy mindezt azért teszi, hogy felhúzzon, hogy beszédre bírjon, de képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy ez az igazság, hogyha nem akart volna tőlem ennyire valamit, akkor már talán meg is valósította volna és akkor a drága húgom........
A logikus gondolkodás most lett dobva a suttba és az idősebb báty teljesen jogos dühével ugrottam az előttem terpeszkedő férfinak, miközben eszembe sem jutott, hogy nekem a fizikai erőm vele szemben igen csak elenyésző.
- Nem beszélhetsz róla így! - ugrottam fel - feledve gyengeségemet és lendítettem meg az előbb még a pofon helyén pihenő kezem és ökölbe szorítva indítottam meg Al-Nuszra orra felé. - Soha nem nyúlhatsz hozzá egy ujjal sem és soha nem fogod megtalálni! - fröcsögtem most én is és mindenképpen megpróbáltam képen törölni, ha kellett még meg is harapom, csak, hogy a képébe másszak.
Persze valószínűleg az a legkevesebb, hogy visszalök a helyemre, de így esélyem sincs, hogy akár egy pillantást is vessek arra az asztalra, aminek most kényelmesen nekitámaszkodik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 21, 2018 4:14 pm

//Mesélői//
Al-Nyuszitól megszokott káromkodás folytatódik.


Érezheted, hogy Al-Nuszra részbeni szándékossággal kezdi el ecsetelni az érzéseit Eletheával kapcsolatban, ám ennek ellenére is elfog a vörös leples düh. Az arcát elnézve tagadhatatlanul számított rá, hogy így kiugrasz, mintha csak indokot adnál neki ezáltal arra, hogy ismét elverjen, akárcsak egy kezdővel tenné. Van már pár lépés távolság köztetek, így megadatik neki az a minimális idő, hogy felkészüljön minderre, hiszen kiabálsz is és jelen körülmények közt nem kifejezetten törődsz a csendességgel. Ő maga egy könnyed mozdulattal lép oldalra, a dühtől vezetett lépéseid és gondolkodás nélkül megindított öklöd pedig elég erőteljesek lehetnek ahhoz, hogy csak néhány megtántorodásra való kísérlet után legyél képes megállni és megfordulni. Más kérdés, hogy erre esélyed nem sok van, ugyanis Al-Nuszra egy lendületes megmozdulással kirúgja alólad a lábad - nagy eséllyel sípcsonton találva, ami az egyik legérzékenyebb pont, jobb esetben oldalról ékelődik be a cipője az izmaid közé -, és nem sok híja van annak, hogy az asztal szélébe vágd a fejed, ahogy zuhansz. Akár meg is foghatod az asztalt, hogy ne orrold le a padlót azonnal, és ebben az esetben választhatsz az asztalon lévő eszközök közül, de értelemszerűen csak gyorsan, gyakorlatilag azt, ami a legközelebb van hozzád. A zuhanással is, ha kellően figyelmes vagy, illetve a megkapaszkodás esetében ugyanúgy láthatod a felhozatalt: különböző méretű, recézett vagy szimplán élezett kések, néhány tű, egy-két fémcsipesznek tűnő tárgy, ami egy ujjbegynél nem lehet szélesebb, fiólák mindenféle méretben, tartalmuk a legkülönfélébb színekben pompáznak, ehhez kanalak. Az egyik kezed irányába a kések vannak közel, a másikban pár tompább eszközt találsz, ami a zúzódások és csonttörések könnyebb előidézésére került ide. Ilyenek például a kisebb kalapácsok.
Megkapaszkodás esetén tehát van lehetőséged lerántani valamit, amit Al-Nuszra nem fog észrevenni, ugyanis azzal van elfoglalva, hogy a földre küldjön. Ekkor megragadja a tarkódnál a ruhát, hátrarántva téged, vissza a széked irányába, a következő pillanatban pedig érezheted a gerincedbe nyomódni a térdét, fejeden az egyik kezét, a másikkal valahol a szemed előtt támaszkodik alig egy karnyújtásnyira. Ha eltaknyoltál, akkor szimplán hátrébb húz, és úgy csinálja meg veled ugyanezt a mozdulatsort.
- Azt mondod, soha?! - kérdezi ingerülten, rámarkolva a hajadra. - Egy ilyen gyenge kis féreg parancsolja nekem, hogy ne beszéljek egy leendő kurváról így?! - üvölti, megemelve a fejedet a hajadnál fogva fájdalmasan. - Nem tudod megvédeni őt, Hirion, egy szerencsétlen nyomorult vagy! Most már soha a büdös életben nem leszel olyan erős, hogy képes legyél megvédeni, mert elbasztad! ÉRTED?! EL-BASZ-TAD! - Ha van nálad fegyver, amit lenyúltál az asztalról, akkor lehet, érdemes akcióztatni, de ha nem teszed és mást sem találsz ki ennek elkerülésére, akkor Al-Nuszra az utolsó szavának három szótagának mindegyikénél belevágja a fejed a kemény padlóba.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 21, 2018 6:19 pm



Ha eszemnél lennék, akkor biztos nem ugranék neki Al-Nuszrának, ha csak azért nem, hogy hamar véget vessen ennek az egésznek és megöljön, de sajnos még mindig eléggé ragaszkodok az életemhez, hogy valami csodában reménykedjek és ne tervezzek ilyen öngyilkosságot.
Viszont Elethea ledegradáló emlegetése olyan nekem, mint egy vörös pisztó a bikának. Ha a reakcióimra kíváncsi, hát most megkaphatja és sajnos azt is láthatja ez mennyire érzékeny pontom, még úgy is, hogy a húgom nincs jelen, amiért hálát adok a szellemeknek.
Természetesen az a célom, hogy legalább egyszer meg tudjam ütni és nem mérlegelem az erőviszonyokat, különben bele sem fognék.
És ennek megfelelően nem is titkolt szándékom, hogy képen töröljem, vagy más módon tegyek kárt benne......
Aztán, ahogy az öklöm az üres levegőt éri, már nem tudom visszafogni a lendületemet, bármennyire is tudom, hogy a kezére játszottam és most biztos ott van az arcán az önelégült vigyor......
Ezt sosem fogom megtudni, mert semmi másra nincs időm, mikor irgalmatlanul beletérdel a combizmomba oldalról és ezzel együtt az erő úgy száll ki a lábamból, mintha kocsonyává vált volna.
Csak arra van lélekjelenlétem, hogy az esés tompítására megem elé kapjam a kezem és félig belekapaszkodva a nagyon gyorsan közeledő asztal lapjába kissé ellökjem magam, hogy ne fejeljem le.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy közben az ujjaum beleakadnak valamibe és azt magammal rántva esek a földre. Ha a futó pillantásom nem csal egy kisebb kalapács nagyságú bunkóféle volt, hogy mi célt szolgált, hát arra most nem találgattam volna.
A rövid pillantás idejéig megszemlélt felhozataból azért ennek is örültem, mert lehetett volna egy kanál is, bár, hogy az mit keresett a többi eszköz között az rejtély.
A faeszközt sikerült úgy magam alá temetnem, hogy Al-Nuszra nem vette észre, különben is el volt foglalva azzal, hogy megmutassa, mennyire is volt rossz ötlet ellenszegülnöm neki.
A hátamba kemény, csontos térd nyomódik és ezzel egyidejűleg keményen hátrafelé ránt, amitől úhy érzem, hogy mindjárt eltörik a gerincem és a nyakamnak sem túl kellemes.
A levegő hangosan szisszen ki belőlem és halkan feljajdulok, ahogy a hajam tövébe is fájdalom nyilall, mikor durván még tovább feszít hátrafelé, hogy a képembe üvöltsön.
Még, ha szándékomban állna is vitába szállni vele, akkor sem tudnám megtenni, mert a következő pillanatban meglendülök előre és a homlokom nagyot csattan a padlón, amitől elszédülök és a vér már az orromból is megindul.
Ekkor - valami csoda folytán - eszembe jut a kezemben szorongatott kisbunkó és bár tudom, hogy ha az ütéseket tompítani igyekvő karjaimból egyet az ütésre fordítok, akkor még annyi esélyem sem lesz, hogy ne verje szét a fejem, kockáztatok és meglendítem oldalra, kicsit kicsavarodva, hogy talán eltalámom a lábát vagy az oldalát.
Persze ezzel talán csak azt érem el, hogy még könnyebb dolga legyen........
A hangja ugyan eljut a fülembe, de csak az ütemes hangzását hallaom, érteni nem is értem, válaszolni meg főleg képtelen vagyok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 22, 2018 6:28 pm

//Mesélői//

Hát a verést most sem úszod meg. Egy kis nyugalmad van, aztán már kapod a következő komoly fejmosást, amitől kiszaladnak a gondolatok a fejedből, és többedszerre is csak az a szerencséd, hogy Al-Nuszrának szüksége van tőled valamire. Ver egyet-kettőt, teljesen beleéli magát abba, hogy ő a főnök, ő mondja meg, mit fogsz csinálni és hogyan, hogy úgy büntet téged, ahogy akar, azt mond, amit akar, élvezve, hogy te felhúzod magad, és megihatod engedetlenséged levét. A haraggal és visszafizetés elégedettségével vegyes magabiztosság teljesen elborítja az agyát, aminek következtében észre sem veszi, hogy van nálad bármi is – vagy nem hiszi, hogy képes leszel használni. Teljesen meglepetésként éri, mikor hirtelen az oldalába vágod a kalapácsot, szerencsédre nem csontot találva, hanem a puha, szervekkel teli oldalát, amitől üvöltve leborul rólad, egy rövid időre összegörnyedve fetrengve a földön. Ha kellően tudatodnál vagy és kellő erő is van benned, itt a lehetőség a menekülésre, ugyanis csupán pár lépésre van az ajtó – és még több tízre Elethea szobája, nem beszélve a lehetséges kóválygásokról, ugyanis az ösvénnyel nem vagy túlságosan tisztában.
Ha akarsz, meglógsz, de meg is próbálhatod megölni Al-Nuszrát, hiszen ott van közvetlen melletted az asztal, így ha feltápászkodsz, elvehetsz egy éles pengét, amivel megkísérelheted ennek az undok, undorító fickónak elvenni az életét, noha lehet, küzdelmes próbálkozás lesz. Ha nem kísérled meg, az ajtó nincs kulcsra zárva, így könnyedén elhagyhatod a helyszínt anélkül, hogy bárminemű átkot kapnál a nyakadba, ami megbénít vagy az általa okozott fájdalomtól leterítene. Kimenetel esetén az ajtón túl két lehetőséged van: elindulni egyenesen vagy elindulni jobbra, ami pár lépés után jobbra fordul, körülölelve a kínzószobát. Sok különbség nincs a folyosók közt, elképesztően keskenyek, a klausztrofóbiásoknak egyáltalán nem ajánlott, ezáltal nagyon támpontod sincs, hogy merre kéne indulj. Talán az segítség lehet, hogy jobb oldalon beszűrődik némi természetes, holdvilági fény, így azzal egyáltalán nem tévednél, ha azt feltételeznéd, az az épület széle.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 22, 2018 11:02 pm



Sosem gondoltam volna, hogy ennyi fájdalmat ki tudok állni, de hát meg volt a kellő motivációm és azon kívül - bár apámmal sosem volt jó a viszonyunk, - a családomat sosem szolgáltattam volna ki egy olyan gyilkosnak, mint Al-Nuszra.
Nem az volt a baj vele, hogy nem nemes self vér folyt az ereiben, az engem sosem érdekelt, hiszen világ életemben fattyúként néztek rám és az talán még az alacsony sorban lévőknél is lejjebb tesz az éjelf társadalom ranglétráján.
Az én életem soha senkinek nem volt fontos, még a saját apámnak sem, csak azután vált számára érdekessé, amikor meghalt és kellett valaki, aki tovább visz valamit, amit még életében eltervezett. Szánalmas, nem?
Lehet, hogy a padlóval való többszöri találkozása a fejemnek váltja ki belőlem, hogy pont most jutnak eszembe ilyen dolgok, de már kezdem homályosan látni a világot.
A hadvezér meg - a szorításából érzem, - hogy nem fogja abbahagyni, amíg nem adom meg, amit akar, vagy nem vesztem el megint az eszméletemet és akkor ki tudja, hogy hol találom magam, ha felébredek. Mert megölni nem fog, hiszen ki akar vallatni és ehhez a hírek szerint nagyon ért.......
Nincs veszteni valóm és mielőtt még egyszer beleverné a fejem a földbe, elszánom magam és bár valószínűleg ezzel még kevésbé tudok ellentartani és pofára esem, de ez a legkevesebb.
Nem vagyok benne biztos, hogy eltalálom, de sikerül, Al-Nuszra felordít és érzem, ahogy a súlya legördül rólam.
Annyira szívesen adnám meg magam a fájdalmamnak és a csábító sötétségnek, de tudom, hogy nem tehetem, tudom, hogy fel kell állnom és.......
Először feltolom magam négykézlábra, aztán belekapaszkodom az asztalba és megpróbálok felállni, de megtántorodom és féltérdre rogyok, a szoba hullámzik körülöttem és érzem, ahogy a vér lecsorog az arcomon és a cseppek a földre csöpögnek.
Felnyögök, de másodjára felállok. És meglátom a késeket.......
A szemem a földön fetrengő férfira siklik, aztán vissza a késekre. Itt az alkalom, soha nem lesz még egyszer ilyen lehetőségem!
Az ujjaim az egyik recésélű arasznyi pengével rendelkező késre kulcsolódnak és hideg árad végig rajtam.
Ha most végzek vele soha többet nem árthat Elethea-nak, nem nevezheti kurvának és nem fenyegetheti.
Megpróbálhatnék ugyan elszaladni, de meddig jutnék és hogyan vinném ki a két lányt? Nem! Meg kell tennem! Megérdemli! Megérdemeljük!
Felemelem a kést és pár lépéssel, pár tántorgó lépéssel Al-Nuszra mellé lépek, aztán .......aztán nagy levegőt veszek és szúrok......
- Dögölj meg te nyomorult féreg!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 23, 2018 12:41 pm

//Mesélői//

Az elszánásod és akaratod egyre inkább erősödik, ahogyan a hadvezér kiszolgáltatott kuporgását figyeled. Az érzékeid bizonyára kiélesednek, így kifinomultan hallod, amint az általad elvett kés halk nesszel kerül az asztalról az ujjaid közé. Bőrödön érezheted a hideg fémet, amit hamar átmelegítesz, és az egésznek olyan a kialakítása, mintha rád, a te tenyeredhez szabták volna, úgy simul hozzá. Talán ez is egy biztató előjele a gyilkosságnak, Al-Nuszra megölésének? Lehet, és tény, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, máskor sokkal súlyosabb és veszélyesebb körülmények közt találkoznátok, ám lehet, erre nem fog sor kerülni a mostani cselekedeted után.
Lépsz és lépsz, közelebb és közelebb, a férfi pedig nem moccan a helyéről, tartva továbbra is összegömbölyödött, fájdalomtól megfeszült állapotát. Talán már érzed a győzelem édes ízét a szádban, lehet, hogy már élénken látod magad előtt, ahogyan a hadvezér üvegesedő és lélektelen tekintettel mered valamerre, miután végeztél vele, és innentől boldogan élhetsz Eletheával.
Odaérsz, csapásra emeled a pengét, érzed és hallod, ahogy átszakítja a bőrt, a húst, a a kezeden melegség folyik végig, de mindez csupán a túlfűtött vágyaidtól vezetett gondolatok és képzetek, melyek visznek tovább annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban megbénulsz. Lemerevedik a kezed, a lábad, az egész tested, és talán pánikolva veszed észre, hogy megfogant rajtad egy újabb sötételf átok, hisz bár nagyon határozottan akartad elkövetni a gyilkosságot, védtelenné és nyitottá is váltál a túlzott magabiztosságtól az ilyesfajta varázslatokra, nem beszélve a kemény padlóval való találkozásodról. A siker újra kicsúszik a kezeid közül, ami fájdalmas felismerés lehet, és biztosan nem ez a vége: halk nevetést hallasz Al-Nuszra felől, amíg lassan felül, egyik lábát felhúzva, a térdére támasztva a könyökét, kezébe temetve az arcát, végig kuncogva a maga eszelős módján. Kis idő múlva hagyja csak abba, tartva téged végig az izmaidat gúzsba kötő varázslat fogságában.
- Talán mégsem vagy annyira gyáva, mint képzeltem... – tápászkodik fel, lassan kivéve a kezedből a gyilkos fegyvert, egy darabig nézegetve azt, végighúzva az ujjait a penge lapján. – Hol akartál megsebezni? – érdeklődik, a szemeidbe nézve, vakon illesztve a gyomrodhoz a pengét. – Itt? Vagy inkább... – az oldalad felé vezeti. – Innen? Esetleg... A torkomat vágtad volna el szívesebben? – helyezi az eszközt az emlegetett helyre, fenyegetőn és hidegen érintve a bőrhöz.
- Csak vágd már el a torkát annak a korcsnak... – hallatszódik Thea hangja az ajtóból elégedetlenül.
- Majd... – mondja, szinte cirógatva vezetve végig a kést az arcod néhány ívén, mintha csak azt tervezné, hogyan vághatná fel a legkönnyebben, hogy a koponyádat csupaszra tisztítsa a bőrödtől és izmaidtól, és ha bárminemű félelmet vél felfedezni rajtad, akkor láthatod rajta a perverz boldogságot. – Elhoztad, amit akartam? – kérdezi jóval hűvösebben, és Thea felé fordul, aki ledob valami súlyosat.
- Hol van Elethea? – kérdezi a nő halkan és elégedetlenül.
- Nem tudom, őt kérdezd – lép hátrébb, rábökve Hirionra.
- És az a nyomorult kis vörös? – érkezik a másik kérdés, mire Al-Nuszra megvonja a vállát, ismét a kés lapját simogatva. – Ha egy apró baja is esik a lányomnak... – lép közelebb Thea, a hangvétele fenyegető, de amint találkozik Al-Nuszra kemény és gyilkos pillantásával, elhallgat, vélhetően még össze is húzódik.
- Akkor mi lesz? Megölsz? – lép hozzá közelebb, a bénítás átka pedig gyengülni kezd rajtad. – Összefekszel a katonáimmal, hátha valakit a saját követőddé tehetsz? – lép még egyet. – Thea! – csap a falra, és ha oldalra fordítod a fejedet, akkor láthatod, amint Thea leszegett pillantással tűr, és látszik rajta, hogy legszívesebben elmenekülne innen, és az a dolog, amit ledobott, pedig nem kevés kötél. – Tudod, hogy nélkülem sehol nem lennél. A lányoddal együtt kódoroghatnátok kinn az utcán, esetleg kirendelnek titeket valamelyik bányába, hogy a katonákat szórakoztassátok, ha már nem tudtok betölteni más, hasznos szerepet a társadalomban, csupán ezt... – Megérinti a nő álla ívét, próbálva megemelni, de Thea makacsul leszegi a fejét.
- Így is a kurváddá kellett alacsonyodnom... – válaszol halkan és dacosan, mire a hadvezér felrántja a fejét, kényszerítve a nőt arra, hogy a szemébe nézzen.
- Inkább keresd meg a kölyködet, amíg jókedvem van. A vörös meg majd megy a katonáknak, miután azoktól az undorító elváltozásoktól megszabadítottam és betörtem – parancsolja fenyegetőn, úgy löki el a nőt aztán. – Hirion! – fordul meg. – Még egy lehetőséged van elmondani, hol a húgod.
Míg Theával beszélget, addig van lehetőséged újabb fegyvert választani, ha továbbra is kísérleteznél a megölésével. A bénítás átka nem múlik el aznnal ugyan, fokozatosan bomlik le rólad, így lassú haladással, de odaérhetsz az asztalhoz, hogy kiválassz egy számodra tetszetős eszközt, akár későbbre is, elrejtve valahol a ruhádban.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 23, 2018 2:48 pm

//Az elmúlt néhány kör eseménye Lash szemszögéből.//

Nem akar menni, bármennyire logikus is, ugyanakkor érzi, hogy itt most muszáj megtennie azt, amit bizonyára soha nem tenne: ideiglenesen hátat fordítani egy társának. Nem akarja magára hagyni a bajban, bármennyire is félti a saját életét és épségét, de talán... Talán így tényleg lesz esély arra, hogy kimenekülhessenek mindannyian. Neki kell tennie azért, hogy ez megtörténjen, neki kell cselekednie azonnal, ahogyan tud, különben minden elveszhet. Össze kell szednie magát, de jelenleg minden homályos és zavaros.
Elethea úgy rohan meglepő némasággal, hogy egyre inkább kényelmetlen a számára hátsó lábainak állandó fel-leugrálása. Kezd fájni tőle a gerince, az agya pedig nincs épp olyan állapotban, hogy képes legyen használni az izmait; lényegében egy rongyállatként lóbálhatja őt a kislány mindenféle nehézség nélkül. A keskeny ablakokból beszűrődő fényekre összeszűkíti egy kissé a szemeit vagy elfordítja a fejét, mert bár lassan észhez tér, érzékenyen érinti őt minden változás. A feje hasogat, és ilyenkor átkozhatná is magát, hogy miért nem a saját testi bajaival foglalkozik, mégis helyesnek érzi azt, hogy Hiriont gyógyította inkább, még ha csak pár másodperc erejéig is. Nagyon reméli, hogy nincs vele nagy baj, bár ez csak egy kósza gondolat valahol a tudata hátsó szegletében, a felszínen jelenleg a fájdalom és a fáradtság szorgoskodik, és képtelen megjegyezni azt az utat, amin haladnak. Elindulnak jobbra, aztán balra fordulnak, átmennek egy ajtón, vagy előbb volt az ajtó, és utána igazából jobbra mentek? Nem tudja összeszedni a koncentrációját, bármennyire szeretné, zavaros és kusza minden. Arra emlékszik csupán tisztán, hogy valaki közeledett, de ekkor Elethea ekkor egy még sötétebb helyiségbe lépett, ami szűkös volt... Talán egy szekrénybe, az azokra jellemző dohosság még mindig az orrában van.
Csak azt veszi észre a végén, hogy azon a folyosón vannak, ami Elethea szobája felé vezet. A kislány siet tovább, és nemsokára a szobájában van; halkan nyit be és halkan is csukja be az ajtót, nehogy bárki figyelmét felkeltse, ez alatt az idő alatt fél kézzel tartva őt, aztán lerakja a szönyegre. Némileg összeszedi magát, hogy ne roskadjon le rögtön a gyengeségtől, megacélozva magát és a testét igyekszik talpon maradni. Kábán pillant körbe, és nincs túldíszítve a helyiség: egy ágy ránézésre minőségi anyagokkal leterítve, asztal írószerek és tinta társaságában, és szék, néhány szekrény és polc, de egyébként nem nagy, pont akkora, hogy kényelmesen elférjen ő itt, egymaga, kandalló azonban nincs. Kérdőn pillant Eletheára, aztán visszaváltozik, odacsúszva az ágyhoz, hogy a hátát annak támassza.
- Itt nincs kandalló – jegyzi meg nehézkesen, amint sokadszorra meggyőződött arról, hogy nem téved csupán azért, mert a feje szét akar esni, zavarva a felfogását és látását egyaránt. Rögtön meg is emeli a kezét a sérüléséhez, és koncentrálva rá megkezdi a gyógyítást, hogy múljon a fájdalom, mert így senki segítségére nem lesz, csupán hátrányára mindenkinek.
Elethea egy darabig gyanakvón figyeli őt, nem bízva abban, hogy most mit csinál, de ráhagyja végül. Próbál hinni Hirionnak, bízni abban, hogy ő maga is jól dönt az erdeivel kapcsolatban, de még mindig nehezére esik elfogadni a tényt, hogy egy erdeit fogadott a bizalmába. Még egy sötételf teljesen logikus lenne, de egy lombzabáló? Minden lerí az arcáról, hogy mennyire értetlen ezt illetően, még ha szavakba nem is önti.
- Nem, valóban nincsen – mondja némi vacillálás után. – De a fal mögül beszélnek hozzám, így gondolom, hogy van valami járat. Meg láttam egy olyan követ, ami kilóg a többi közül, de nem emlékszem pontosan, hol van – teszi hozzá, és elkezd körbenézni, megtapogatva minden egyes részletét a falnak, amit elér, kicsit rányomva, hátha bejön az, amit Hirion mondott.
- Veszélyesek lehetnek azok a lények, akik a falak közt járnak – reagál rosszallón, de halkan, nem igazán tartva jó ötletnek, hogy a koboldok járatait használják, mert bár ő macskaként könnyedén elfér, Elethea elég szűkösen tud végigmenni, nem beszélve arról, hogy Hirion nagy eséllyel be se tudná magát szuszakolni azokba az utakba. Délosban Viridiel farkasként bár egy hatalmas állat, kellően össze tudta magát préselni, hogy elférjen úgy, ahogy elfként nem tudott volna, és jelenleg arra is megoldást kell találniuk, hogy a báty mégis hogyan kerül innen ki.
Fájdalmasan hajtja hátra a fejét, miközben érzi, hogy a sebe lassan összehúzódik és regenerálódik, viszkető érzést hagyva maga után.
- Ha Hiriont is kihozhatom úgy, akkor nem érdekel – felel dacosan. – Csak Al-Nuszra ne bántsa őt annyira... – szegezi le a tekintetét lehorgasztott fejjel, kicsit lassabban tapogatva a falakat, egyértelműen nem örülve annak, hogy Hirion miken mehet keresztül csak azért, hogy őt kihozza. – Én voltam Al-Nuszra csalija, ugye? – néz rá egy kis idő után, kétségbeesetten, követelve a valós választ, és ezt a szemkontaktust Lash nem tudja tartani sokáig a lány tekintetében lévő makacs, mindenen átlátó csillogástól. Muszáj elfordítania a pillantását, mintha szégyellené bevallani, hogy így volt nagy eséllyel, hiába nem tehet róla. Kellemetlenül görcsöl a gyomra, mert hazudni sem szeret, hiába a kegyes hazugság, őszintén és nyíltan akarja közölni a tényeket, most már talán magával kapcsolatban is, de megteheti ezt ilyen körülmények közt? Ha a saját gyereke lenne, mit tenne? Biztosan vigasztalón válaszolna, hazugságokkal teletűzdelve csak azért, hogy megnyugtassa, de tisztában van azzal, hogy Elethea megérezné, ha így tenne.
- Nem tehettél róla... Félrevezettek, nem? Nem vagy hibás a bátyád fogságba esése miatt – igyekszik diplomatikusan fogalmazni, magára erőltetve egy mosolyt, úgy nézve Eletheára, aki egy darabig figyeli őt, aztán megint lehorgasztja a fejét, mielőtt azonban megszólalhatna, folytatja: - Ha most megtaláljuk a kijáratot innen, akkor megmenthetjük Hiriont. Megígérem neked, hogy kihozom innen – hangzik komolyan a folytatás, mire egy gyanakvó pillantást kap Eletheáról.
- Semmit nem tudsz sem Hirionról, sem rólam... Mégis miért segítenél? – érkezik a kérdés. – Mindenki utálja őt, mindenki ki akarja őt használni, miért lennél te más? – fordul az erdei felé. – Soha nem láttam nála rabszolgát, és te sem lehetsz az, túl sok cuccod van. Miért engedte, hogy megöleld? Miért éreztem, hogy érted is aggódik? Miért védett téged is? Miért aggódna egy magadfajta miatt? – válik hangja egyre keserűbbé és kétségbeesettebbé talán attól, hogy lehet, többé nincs olyan kiemelt szerepe Hirionnál, vagy ténylegesen nem tudva feldolgozni a tényt, hogy egy rabszolgának valót így a bizalmába fogadott. – Soha senkinek a segítségét nem kérte, miért bízik meg benned? Mit tettél vele? Ígéreteket tettél neki és ki akarod te is használni?
Teljesen leblokkol a kérdések és vádak hallatán. Annyira ledöbben ettől a mennyiségű kétkedéstől, és bár soha nem volt egy bizalomban gazdag élete, mégis megmerevedik ezektől. Hirtelen azt sem tudja, hogyan kezdhetné, mert azt sem szeretné, ha félreértés tárgya lenne mindez, mert neki megvan a saját helye, ahova vissza akar menni. Viszont ha ezt mondja, akkor meg az lesz belőle, hogy kihasználja Hiriont, nem? Ha meg teljesen mással rukkol elő, ami ugyan megtörtént, akkor meg azt fogja feltételezni, hogy a kelleténél szorosabb kapcsolatban vannak. Szólásra nyitja ugyanakkor a száját, de csak tátog pár másodpercig, elindulna kétszer-háromszor, aztán feladva végigsimít a homlokán fájdalmasan és reménytelenül. Elképzelése sincs, hogyan magyarázhatná meg ezt a lehetetlen helyzetet, hogy két olyan fajnak a tagjai fognak össze, akik elvileg mélységesen gyűlölik egymást, ráadásul ilyen rövid időn belül került megértésre mindaz, ami az életük. Hogy tudná ezt neki elmesélni és megértetni? Okosnak látszik, de ehhez nincs meg a kellő tapasztalata, hogy ténylegesen felfogja.
El kéne terelnie a szót, de azzal meg lehet, felhergeli Eletheát, hogy nem ad neki megfelelő választ. Nem ártana a feladatukat és a menekülési lehetőségeiket felkutatni, azonban nem hibáztatja ezekért, hiszen ha képtelen elfogadni őt, akkor mégis miként bízhatná rá az életét? Rossz, hogy így alakultak a dolgok, és roppantmód előnyös lenne, ha korábbról már ismernék egymást vagy legalább több idejük lett volna erre, legjobb esetben Hirion magyarázná el vagy csillapítaná őt, de így... Válaszolnia kell, de mit és hogyan?


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 23, 2018 5:40 pm



Igen! A gondolataimat most a bosszú és a remény tölti meg. Nem vagyok hidegvérű gyilkos és sosem használnám ki, ha az ellenfelem a földön van, védtelenül, de most túl sok múlik azon, hogy megtegyem, ezért nem habozhatok.
Megacélozom a lelkemet és meglendítem a karom, hogy lesújtsak arra a gonosz szívére és végleg elpusztítsam és eltöröljem a földről.
Annyira beleélem magam, hogy megteszem, hogy egy percig szinte nem is érzékelem, hogy valami nem stimmel, hogy a karom és a testem egy centit sem mozdul, nem hatol a kés hegye a test puhaságába és nem ömlik vér.......
És megint! Megint figyelmen kívül hagytam a gonoszságot, amivel ez az ember, vagyis embernek látszó féreg rendelkezik és minden további nélkül él is vele, nem okoz neki lelkiismeretfurdalást semmi, mivel olyan nincs neki.
A másik amit figyelmen kívül hagytam, az a mágia. Annyira a megölésére koncentráltam, hogy a legelemibb dologról, az alapképességeinkről feledkeztem meg. Al-Nuszra viszont nem!
És az a halk kuncogás.......az arcomra vörös szín költözött a szégyentől.
Nem tudok semmit tenni ezek után, így minden nehézség nélkül szedi ki a kezemből a gyilkosságra szánt kést és biztos vagyok benne, hogy nem fogok örülni annak, ami most jön.
Miközben a testem különböző pontjához nyomja a kést, borzongások futnak végig rajta. Önkéntelenül próbálnék elhúzódni, de persze egy hangynyit sem tudok mozdulni.
Csak a szempillám rebben meg, amikor a torkomra, aztán az arcom íveire kerül a sor, hiszen még ha tudom, hogy egyelőre nem akar végezni velem, megcsonkítani még meg tud.
Én nem vagyok harcedzett katona, így a félelem kitűnik a tekintetemből, miután a gyilkos vágy beteljesítetlenül tovább állt.
A bénultságom akadályoz meg abban is, hogy összerezzenjek, amikor Thea megszólal a hátam mögött. Szavai azonban semmi újat nem mondanak, ha megtehette volna ő már rég végzett volna velem.
Al-Nuszra arcán elégedettség honol, ahogy látja miként reagálok a fenyegetéseire és ez csak még jobban meggyőz róla, hogy őrült.
A következő témára azonban akkor sem nyitnám ki a szám, ha tehetném, de nyújt némi boldog elégedettséget, hogy ebben legalább keresztbe tettem nekik. És az is bizonyításra lel, hogy megfojtanák egymást egy kanál vízben. Azon csodálkozom, hogy Thea még egyáltalán életben van........
Hoppá! Érzem, ahogy az izmaimat megbénító átok mintha engedne.......a kezem lejjebb ereszkedik, de időben megállítom és a szemem le nem veszem a veszekedő párosról, miközben közelebb araszolok miliméterenként az asztalhoz.
Akármennyire is esélytelen a szabadulásom, azért én nem fogom feladni. Hiszen megígértem Elethea-nak és Lashrael-nek, hogy utánuk megyek és együtt szökünk meg. Nem tehetem meg, hogy nem teszek meg mindent a cél érdekében.......
Undorítanak Al-Nuszra szavai, ahogy a lányok sorsát ecseteli, de most csak a késre koncentrálok, ami az asztal szélén csábít. Az ujjaim lassan elérik és amilyen lassan csak tudom magamhoz húzom, majd az ingembe rejtem.
Az izzadtság cseppekben csorog le rólam mire végzek és rémülten kapom a hadvezérre a tekintetem, amikor rájövök, hogy nekem szól. Nem tudom észrevett-e valamit?
- Mondtam már.....- szorítottam össze dacosan a szám, - mondtam, hogy eszméletlen voltam, talán a lány vitte el. - morogtam, bár szerintem még magamat sem tudtam volna becsapni ezzel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Pént. Okt. 26, 2018 7:19 pm

//Mesélői//

A beszélgetés közben egyáltalán nem tűnik fel a párosnak, hogy miben mesterkedsz. Egymással vannak elfoglalva, Al-Nuszra azzal, hogy parancsolgasson Theának és terrorban tartsa továbbra is, Thea pedig a saját félelmével és aggodalmaival törődik, illetve jelenlegi párja is nagyban gátolja a szobára való rálátását. Észrevétlenül, de nem kevés feszültséggel csened el az egyik pengét, ami feltűnésmentesen csusszan a ruhád alá, és csupán te érzékeled vagy két ruhadarab közt szorulni, vagy magát a hideg fémet is érzed a bőrödhöz simulni, más nem veszi ezt észre. Mikor Al-Nuszra feléd fordul, még az asztal mellett állsz, ám nem veszi észre az egyik apró tárgyának az eltűnését a keszekuszaságban, ami a falapon van rövid dulakodásotok emlékeztetőjéül. Még mikor bejöttél, akkor alapos átgondoltsággal és rendszerezéssel volt minden egymás mellé rakva, ám jelenleg néhány üvegcse felborultan várakozik a használatra, a fémeszközök kellemetlen rendetlenséggel hevernek egymáson, és ebben a káoszban nehéz észrevenni a hiányzó darabokat, arról nem is beszélve, hogy néhány a földre is esett.
Válaszodra Al-Nuszra hangosan felröhög.
- Persze! Majd az a kis csitri biztos elmegy egy olyan vörös korccsal... – csóválja meg a fejét, aztán ismételten elkezdi a kezében lévő kést forgatni az ujjai közt és nézegetni, egyszer-egyszer hozzáérve és végighúzva rajta az ujjbegyét. – Nagyon remélem, hogy te se gondoltad ezt komolyan. Majd biztos egy ismeretlen, eddig ellenségnek kezelt és rabszolgának való liba kérésére vagy parancsára cselekszik úgy, hogy az a liba harmatgyenge. Egy olyan vézna kis kukac még annak a taknyosnak se lehet kihívás. Azonban... - néz fel rád, és a bénultság korábbi megszűnése után talán meg sem lep a halványan fellépő, fojtogató érzés, de lehet, csak a tekintete annyira hideg és metsző, hogy ilyen hatással van rád. - Nem használtad ki a lehetőségedet, Hirion - teszi hozzá kimérten és háttérben meglapuló fenyegetéssel, aztán megemeli a kötelet, amit Thea dobott le pár perce, miközben a torkod még jobban elszorul, és ekkorra már biztos lehetsz benne, hogy egy erősödő fuldoklás átkáról van szó, ami fokozatosan fejti ki rajtad a hatását. - Sajnos nem játszhatok úgy, ahogyan a kedvem tartja, hiszen hasznos információk birtokában vagy - lép közelebb hozzád és az asztalhoz. - De ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy bizonyos határon ne mozoghatnék szabadon - lép jóformán közvetlenül melléd, de ha kénytelenné is válasz a képességtől kuporogva szenvedni, ügyet sem vet erre. Folyamatosan tartja rajtad az átkot, közben nézegetve az asztalán lévő készleteit, egyik-másik tárgyat türelmesen tologatva és a helyére rakva, néhányat megnézve magának, aztán lerakja, és azt a recés kést is visszateszi, amit te emeltél el a megölése érdekében. Még egy utolsó pengét megvizsgálgat, azt viszont öv és tok hiányában (elvégre még mindig hálóöltözékben van) a szájába vesz, fogaival szorítva rá a fémre. Rád tekint, még vár egy darabig, hagyva, hogy a fuldoklás átkától a levegő hiányában elkábulj, és amint felfedezi rajtad, hogy gyakorlatilag az eszméleted elvesztése közelébe kerültél, a sötét képesség feloldódik. Következő pillanatban felkap téged a ruhádnál fogva akár tarkónál, akár mellkasnál, lényeg, hogy vonszolni kezd téged vissza a székhez, amiben ébredeztél nem túl régen. Nem lehet túl kellemes, elvégre a kényelmed nem egy elsőszámú cél nála, így ha vergődsz vagy elképesztően kényelmetlen tartást eredményez a földön való húzásod, nem érdekli őt. Szinte visszadob a székbe, rálépve a szék egy alsóbb részére, hogy ne boruljon fel a nagyobb lendülettel érkező súlyodtól. A kötelet ledobja melléd, a szájából kiveszi a pengét, és ha az egyik kezed a karfán pihen, akkor belevágja a kést a kézfejedbe, lényegében odaszegezve téged, hidegen, de beteges boldogsággal figyelve minden rezdülésedet közben. Ha nincs ott egyik kezed sem, akkor megragadja valamelyiket, odateszi, és úgy csinálja meg ugyanezt a mozzanatot, de fel van készülve arra, ha egész testtel próbálkozol: a legkisebb rezdülésre kapja szabad kezét, hogy féken tartson, visszatolva a szék támlájának. Egy darabig biztosan szorongatja a kés markolatát, mintha próbálná még beljebb szuszakolni a faszék rostjai és a te kézfejed csontjai közé, de ezzel csupán annyi a szándéka, hogy véletlenül se tudd kirántani a téged hirtelen érő, a kábultságból nagy eséllyel kijózanító fájdalomból.
- Rossz választ adtál, Hirion - mondja akkor, mikor némileg képessé válsz kezelni a fájdalmat - ordítás esetén az elcsendesedésedet követően közli ezt, de ha csendben szenvedsz, akkor a vonásaidbanvaló élvezkedés megelégelése után teszi ezt szóvá. - Ugyanakkor elég sok lehetőséget megnyitottál a szórakoztatásomra. Mondd csak, mitől gyógyulsz ilyen gyorsan? Csak nem... - fordít egy aprót a pengén lassan, mintha célja lenne szétfeszíteni a kékzcsontjaidat, minden kis élvezetet megadva neked a test érzékenységéből. - ...annak az erdei korcsnak van olyan adottsága, amivel felgyorsítja a gyógyulásod? És meddig tart a hatása? - érdeklődik átlátszó kíváncsiságot mutatva, furcsa simulékonysággal és hízelgéssel beszélve, de szinte biztos lehetsz benne, hogy csupán a látható fájdalmak miatt ilyen. - Mesélj nekem...


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 27, 2018 4:50 pm



Minden figyelmem arra koncentrálódik, hogy a hadvezér és Thea ne vegyék észre a mesterkedésemet és a kést se ejtsem el zsibbadt ujjaim közül. Thea kevésbé lát rám, hiszen takarásban vagyok tőle, de Al-Nuszra akármikor megfordulhat és akkor talán már nem elégszik meg azzal, hogy csak "végigcirógatja" a bőröm azzal a másik késsel.
Már erősen gyöngyözik a homlokom, mikorra sikerül a megkaparintott eszközt az ingembe elrejtenem és nem is aggódtam ok nélkül, mert éppen csak visszaigazítom magam egy ártatlannak tűnő helyzetbe, amikor a férfi megfordul és bár a szeme végigfut a mellettem lévő asztalon, látszólag nem veszi észre a kés hiányát és azt sem teszi szóvá, hogy miként kerültem közelebb az asztalhoz.
Természetesen nem bízom benne, hogy a hazugságom eléri a célját és el is hiszi, de azért amikor hangosan felnyerít, mint aki valami nagyon szórakoztatót hallott, megborzongok a rosszindulatú szavai hallatán. És még azzal sem vádolhatom, hogy nincs igaza, hiszen ha ezt egy pár nappal ezelőtt mondja nekem valaki, én is hasonlóan, bár talán nem ennyire közönségesen reagálhattam volna.
Így csak szótlanul leszek egyre vörösebb, először attól, hogy nagyon zavar, amikor így beszél a lányokról, másodszor, mert megérzem a fojtogatást és bár még csak olyan érzés, mintha erőltetett futás után próbálnék levegőt venni, egyre intenzívebb és tudom, hogy kitől ered.
A kés már átvette testem melegét, de tudom, hogy itt van velem, ám akármennyire is nehéz lesz a következő időszak, meg kell állnom, hogy csak akkor használjam, ha esélyem lesz rá, hogy el is tudjak menekülni, vagy, hogy biztosan végezzek a hadvezérrel. Nem pocsékolhatom el, mert talán ez lesz az utolsó lehetőségem........
Ezért aztán csak állok , bár azért önkéntelenül igyekszem hátrébb lépni a fenyegető tekintete elől, még ha tudom, hogy az átkon ez nem változtat, főleg nem egy olyan erős selfén, mint ő.
Nem válaszolok neki, mikor felhozza, hogy nem használtam ki az alkalmat, nem volt mit mondanom neki, de a szemem minden mozdulatát követte. A kötél nem volt jó, nagyon nem, de a fulladás még annyira sem. Tisztában voltam vele, hogy nem érek vele semmit, de míg fejben próbáltam kilökni, addig a kezem a torkom kaparászta öntudatlanul, hátha lefejthetem a légzésemet akadályozó dolgot. Már sötét karikák ugrálnak a szemem előtt és térdre rogyok, egyre messzebbről hallva, hogy beszél és nem sok jóval kecsegtet, de egyre inkább csak a szívem és a vérem dobogását hallom csak a füleben.
Ha másként nem talán elszámítja magát és akkor meghalok, mielőtt még kiszed belőlem mindent. Mert nem tartom olyan erősnek és bátornak magam, hogy ne tudjam, hogy előbb-utóbb meg fog törni és akkor már az sem számítana, hogy utána mi lesz velem, azt sosem tudnám megbocsátani magamnak.....
Szaggatott nyögések hagyják el az ajkaimat és erőtlenül dőlök neki az asztal lábának, már csak arra vagyok képes, hogy a következő lélegzetvételre tudjak koncentrálni.....még egyet.......még .......egyet......
Saját sípolva a tüdőmbe áramló lélegzetemre térek észhez, ami olyan, mintha felbukkantam volna a víz alól: mámorító.
Aztán egy kemény marok záródik össze a ruhám elején és ezzel megint kissé nehézkessé válik a lélegzés, amit a villogó szemű Al-Nuszra tudomására is próbálok hozni, mert minden erőmmel próbálom lefejteni az ujjait, sőt igyekszem megvetni a lábam is, megnehezítve a vonszolásomat, de hát egyrészt erősebb, másrészt még alig tértem magamhoz, harmadrészt, igen csak kicsi a szoba, így hamar a székhez érünk, amin durván landolok, érzem, ahogy hátrabillen egy kicsit velem az alkotmány (pedig elég masszív egy dolog), de aztán újból négy lábra áll, én meg csak kapkodom a levegőt. Biztos szereztem pár újabb zúzódást.
De a következő pillanatban ez a legkisebb bajom, mert a bal kezembe hirtelen olyan kín hasít, hogy kis híján elájulok. Akaratlanul felordítok és próbálom elrántani, de csak ekkor tudatosul bennem, hogy egy Al-Nuszra által szorongatott kés szögezi a karfához.
A kézfejemtől éles sugárban indul a fájdalom az idegek mentén, fel, sz egész karomon. A szeme könnybe lábad, de a férfi arca olyan közel van, hogy még így is élesen látom, ahogy szinte boldoggá teszi a szenvedésem. Egy igazi szadista állat, de hát ezt tudtam már eddig is, miért is lep meg?
A szavai meg is adják a választ arra, mennyire hisz nekem, de egy pillanatra mindenről elfeledkezem, amikor egy váratlan kérdést szegez nekem.
A kezem mozdítani semerre, csak igyekszem úrrá lenni a fájdalmamon, de hát ez nem megy egy pengével a kezemben! Csak a lábam szabad, ezért próbálom megrúgni, de gyenge kísérlet, főleg, mert újabb és még nagyobb fájdalom érkezik a kezem felől és az elmémben, belül érzem és hallom, ahogy a finom csontok és az azokat tartó inak és izmok pattanva szakadnak szét.
Valószínűleg egy pillanatra elvesztem az eszméletemet, de sajnos nem annyi időre, hogy a rémálom véget érjen, hiszen szinte minden szót hallok, amit mond és talán egy-két szót veszítettem el belőle.
A verejték szakad rólam és a mellkasom zihál, ahogy küzdök az ájulással.
A gondolataim alig forognak, de azt tudom, hogy nem beszélhetek neki a gyomromban lévő kőről, mert akkor még nagyobb bajban lennék és ez a mostani is épp elég. Viszont mondanom kell valamit, mert a fájdalom elviselhetetlen szinte és úgy sem hinné el, hogy magamtól gyógyulok.
- Igen.......igen.....ő volt......- nyöszörögtem. - Már nem ......működik......hagyd....abba......



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 28, 2018 8:49 pm

//Mesélői//

Így is mérhetetlen a fájdalom, mikor Al-Nuszra a kezedet veszi célba, és a tudatoddal fel sem foghatod a rántással járó, még több fájdalmat, de az biztos, hogy a kézfejed ezzel több kárt szenvedett. A gyomrodban lévő kő miatt valószínűleg nem marad hátra utána semmi, hiszen a korábbi égési sérüléseid is maradéktalanul eltűntek, így emiatt nem kell aggódnod, az viszont aggasztóbb, hogy mégis mi lesz a folytatása mindennek.
A rúgkapálás sokban ugyancsak nem segít, a hadvezér kellően tapasztalt, hogy ne lépjen ilyesfajta csapdákba és hogy ne kerüljön a nyílt célpont szerepébe (hacsak nem áll valami a szándékában), így kényelmesen oldalról intézkedik, adott esetben mögéd lépve cselekszik, a pengét legfeljebb csak rövid időkre engedve el. Hideg, de egyértelműen boldog mosollyal bámul az arcodba, amint lehetősége adódik rá, de azért tartja annyira a távolságot, nehogy javíthatatlanná tedd az orrát még egy kemény fejeléssel.
- Igazán? Akkor másra is jó lesz a katonák szórakoztatásán kívül – néz úgy, mint aki valóban komolyan elgondolkodik. – Mindenesetre ezzel adtál eggyel több indokot, hogy megtaláljuk és visszahozzuk, még talán élvezné is az ittlétet. Nem kellene a szokásos rabszolgáknak szánt feladatokat elvégeznie, mi több, végignézhetné, ahogyan az előző fogvatartója, azaz te hogyan szenvedsz ki lassan és fájdalmasan – elengedi a pengét, felemelkedik, és a kötél felé fordulva felé nyúl, hogy felemelje. Talán meggondolatlanságnak találod valahol ezt a cselekedetét, és ha a fájdalom nem lenne, nagy valószínűséggel sejtenéd, újra tesztelgetheti a bátorságodat ezáltal. A kötelet végül visszadobja a helyére, meggondolva magát, és inkább az asztal felé veszi az irányt, hogy újra válogasson az eszközök közül, pár másodpercnyni tűnődést követően elvéve egy újabb kést.
- Mióta van ez a rabszolga a birtokodban? - érdeklődik, lassan már megszokásként húzva végig az ujját az imént kezébe vett fegyver lapján, aztán egy fiolát is elvesz az asztalról, benne átlátszó folyadékkal. - És egyáltalán honnan szerezted? A hozzá hasonló korcsok nem nagyon mászkálnak Awyrison kívül, hacsak nem valami kitaszított - lép vissza eléd, maradva egy tisztes távolságban, hogy ne tudd megrúgni. - Vetted valakitől?


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   

Vissza az elejére Go down
 

Mentőexpedíció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Zevadar pusztaság :: Sötét elfek rejtekhelye-