HomeHome  PortalPortal  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözöllek!
Köszöntünk Neminra csodálatos világában!

Regisztráció előtt kérlek tekintsd át a Szabályzatunkat és a Keresett karaktereket is!
Ha ezzel megvagy nincs más dolgod, mint regisztrálni, majd megírni az ETörténetedet.
Légy részese te is egy rejtélyes világ izgalmas kalandjainak!

Várunk!
A Staff jó játékot kíván!


Lashrael Laralytha
PM||Profil
Bárminemű dolog kapcsán kérdezzetek és jelezzetek nyugodtan!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
Latest topics
» A királyért!
Today at 1:33 am by Shuga

» Vissza a mókuskerékbe avagy meddig tanácsos a tanácsos.
Yesterday at 6:08 pm by Shuga

» Mászni és mászni de vajon meddig?
Yesterday at 5:24 pm by Shuga

» Új hajnal virrad
Vas. Dec. 16, 2018 5:31 pm by Alia Caroline Azurre

» Fenothar
Szomb. Dec. 15, 2018 5:32 pm by Lashrael Laralytha

» Készen vagyok!
Szomb. Dec. 15, 2018 12:23 pm by Fenothar

» Az igazi ellenség
Hétf. Dec. 10, 2018 6:19 pm by Aesma Daeva

» Titkos gyógyír
Vas. Dec. 02, 2018 7:58 pm by Shuga

» Szökésben
Szomb. Nov. 24, 2018 5:38 pm by Lashrael Laralytha

» Nekromanta csapdája
Szomb. Nov. 24, 2018 4:34 pm by Lashrael Laralytha

» Mentőexpedíció
Hétf. Nov. 19, 2018 8:02 pm by Lashrael Laralytha

» Sötét Vastelep
Csüt. Nov. 15, 2018 5:01 pm by Shuga

Statistics
Összesen 111 regisztrált felhasználónk van.
Legújabb felhasználó: Fenothar

Jelenleg összesen 18512 hozzászólás olvasható. in 535 subjects
Ki van itt?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (27 fő) Pént. Nov. 02, 2018 9:12 pm-kor volt itt.
Top posters
Uráldur
 
Viridiel
 
Alia Caroline Azurre
 
Isis Do’Odrun
 
Lashrael Laralytha
 
Admin
 
Nava Jade Aiglieri
 
Shuga
 
Helléna Silvermoon
 
Angel Natalie Moonlight
 

Share | 
 

 Mentőexpedíció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
SzerzőÜzenet
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Csüt. Okt. 04, 2018 5:52 pm

Végre megérkeznek. A továbbiakban gond nélkül siethetnek fel a csigalépcsőn, és az emeleten sem kell sokat szöszölniük, hogy megtalálják a megfelelő ajtót, ahol az illatok egyértelműsítik a számára, hogy nem tévedett egyáltalán az utat illetően. Innentől ugyanakkor már nem tud segíteni Hirionnak a tájékozódásban, mivel maguk az emlékek eleve homályosak a benti dolgokról, nem beszélve arról, hogy csupán néhány kába percet töltött odabenn, ahol a saját élete miatt aggódott inkább, nem azért, hogy esetleg mik várhatják őket.
Mikor Hirion a kilincsre teszi a kezét, feszülten figyeli az ajtó betolásával keletkező, egyre csak növekvő rést, belebámulva a sötétségbe, ami itt is fogadja. A folyosón sincs semmi fényforrás a kintről beszűrődő holdvilágot leszámítva, így a fényviszonyokat illetően semmi nem változik, állatként azonban szerencsére megelégszik elég minimális körülményekkel is, és amint kellő helye lesz, besurran Hirion előtt. Nyomban az egyik bútor alá csúszik, onnan lesve körbe, viszont senkit sem talál, ami valahol aggasztó. Nem hinné, hogy elmentek volna, a helyiségben elég frissnek érzi az itt lakók illatát és annak keveredését, de nem szereti a meglepetéseket, legalábbis ilyen formában, a veszély közepén. Egy darabig csak csendesen szemlélődik, és mivel semmi sem mozdul, még talán Hirion sem, elbújik a helyéről. Egy rövid ideig hallgatózik, de továbbra sem tapasztal semmi gyanúsat a súlyos némaságot leszámítva, és mivel állati alakjának innentől nem sok haszna van, mindemellett nem ártana Hirionnal is valamennyit beszélni legalább a továbbiakról, visszaveszi elf alakját, hogy csendesen mellé lépjen.
- Innentől már nem tudom az utat - suttogja, végignézve a szemben lévő ajtókon, aztán a jobboldalin, végül társán állapodik meg a tekintete. - Nem tudom, mennyire lenne okos dolog szétválni - teszi még hozzá, és hogyha Hirion nem csukta be maga után az ajtót, akkor csendesen megteszi. - Szerinted merre kéne menni? A szagok alapján én nem tudom megmondani, Elethea hol lehet, túl sok helyről érzem - időzik el a szemben, de jobbrább lévő ajtón pillantásával, gondolkodva közben, hogy vajon melyik lehetne a helyes választás. Ő azon az ajtón menne keresztül, de lehet, csak azért, mert a pokolban Viridiellel is a jobboldali járatokat választották végig, és bár nem voltak pompásak azok az élmények, bele is rokkantak valamelyest mind a ketten, biztosan tapasztalhattak volna rosszabbat, ugyanis nem hinné, hogy az az őrület csupán a fizikai fájdalomban merült volna ki.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Csüt. Okt. 04, 2018 8:11 pm



Jó lenne, ha Elethea-t egyedül találnám, nagyon jó lenne, mert nagyban megkönnyítené a helyzetemet és talán tényleg nyílna egy kis esély, hogy kijussunk innen, amíg senki nem fedezte fel, hogy valaki a leütött őr helyébe bújt.
Bár azt nem biztos, hogy összekötnék, igaz a ruha hiánya azért eléggé magáért beszél.
Mivel Lashrael nem jelez semmi gyanúsat, így nagy lélegzetet véve benyitok, felkészülve, hogy azonnal csendre intsem a húgomat, aki nagy valószínűséggel meg fog lepődni.
Azonban egy árva lélek sincs ebben a helyiségben, ami olyan előszobaféleség, vagy fogadószoba lehet. Összeráncolt homlokkal nézek körbe, mert valahogy nem tűnik tipikus lányszobának, bár nem sok tapasztalatom van arra, hogy milyen is az, de azért elég sokáig éltem a testvéremmel ahhoz, hogy azt gondoljam ez nem az ő ízlése.
De mivel az anyja nem rég rabolta el tőlem, talán nem volt még idő, hogy a maga képére formálja a környezetét, így ebből nem vonhattam le semmit.
Ha biztosra akartam menni tovább kell mennem és erre három ajtó is kínálkozott.
Tanácstalanul álltam meg a szoba közepén, mert az idő sürgetett volna. A mellettem szimatolgató macskára néztem, hátha ő tud segíteni.
- Most merre menjünk?
Ha Lashrael nem választ, akkor megindulok a szemben lévő bal oldali felé, hiszen valahol el kell kezdeni…………azonban ha négy, azaz háromlábú társam mást akar, hallgatok rá.


A hozzászólást Viridiel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Pént. Okt. 05, 2018 6:26 pm

//Lash//

Tanácstalanul tárja szét a karját egy kellemetlen és kényszeredett mosollyal az arcán. Nem igazán akar Hirion helyett dönteni, még ha ez jóformán ugyanaz a szituáció is, mint a pokolban; bármerre mennek, egyiküknek sincs fogalma a továbbiakről és az ottani veszélyekről, innentől, ha balul is sülnének el a dolgok, értelmetlen a másikat hibáztatni. Valamiért mégse szívesen indulna meg egyik irányban sem, rossznak találva az itteni hangulatot és környezetet; vélhetően a sötételf sokaság és a veszélyek elképzelése miatt, mindemellett nem szívesen látná sem Hiriont, sem magát láncra verve.
- Hát én is ezt kérdezem - teszi aztán csípőre a kezét, még egyszer megnézve magának az ajtókat, de továbbra is ódzkodik a választástól. Hirionnak talán több rálátása van az itteni építkezési rendszerekre és az épületek szerkezetére, így jobbnak látja, ha inkább az ő megérzéseire támaszkodik, hiába az ő tanácstalansága – vagy csak egyszerűen nem bízik saját magában. Mikor aztán társa megindul a baloldali ajtó felé, némi hezitálás után követi őt. Jobb, ha együtt maradnak, mert ha különválnak, nem fognak tudni a másik segítségére sietni, visszavenni az alakját meg egyelőre nem veszi, amíg csend van és feltételezett békesség. Így könnyebb megbeszélni a továbbiakat, mert vélhetően most egy apró labirintusban találják magukat.

//Mesélői//

Nem igazán juttok dűlőre a következő irányt illetően, és bár nem mondjátok ki, külön ajtót választanátok, végül Lash tanácstalansága miatt a baloldali ajtón mentek át. Vélhetően ugyanolyan halkan teszitek, ahogy besurrantatok a lakosztályba. Jobbra azonnal egy ajtót találtok, amin nagy eséllyel nem mentek keresztül, mert az a Lash által gondolatban kiválasztott úton vinne. Szemben egy újabb ajtó vár, balra pedig egy rövidebb folyosó található, aminek végén egy kis ablakon keresztül jön a holdvilág, segítve látásotokat. A folyosó mindkét oldalán egy-egy ajtó vár rátok, és ezzel a lehetőségeitek csak bővültek, merre tovább.

//Lash//

Halkan tesz meg minden egyes lépést, amolyan erdei elfes némasággal, ügyelve arra, hogy a táskájában lévő holmik se csörrenjenek meg, ahogy egymásnak ütköznek egy lépése nyomán. Átlépni ugyanakkor elképesztően nehéz a következő szobába, mert olyan gyomorgörcs kínozza az izgatottságtól és a félelemtől, hogy legszívesebben inkább állati alakjában rohanna ki ebből az épületből. És ezt még egyszer el kell játszania, mert még a királyt is ki kell menteni…
Elfojt egy mély sóhajtást, ami kikéredzkedne belőle, valahol átkozva Viridiel döntését, hogy vállalta ezt a kockázatos és reménytelen küldetést, de biztosan megbánta volna, ha nem kötötte volna ki, megy vele. Nem akar olyan tehetetlen lenni, mint a királynő, nem akarja azt a kétségbeesett tanácstalanságot, na meg ez valahol ugyanaz, mint mikor ő akart menni a Vastelepre, csupán a szerepük fordult. Ezekre emlékezve csak még rosszabbul érzi magát, nem akarva ezt a nagy mértékű feszültséget, a bizonytalan jövőjüket, és bár életét adná azért, hogy Viridiel épségben juthasson vissza Awyrisba, nem tudja tagadni, hogy élni akar ő maga is. Ilyenkor kegyetlenül sújtja őt a felismerés, hogy mennyire megváltoztak a nézetei, hogy mennyivel jobban ragaszkodik a saját életéhez, mint egészen eddig, nem szeretve egyáltalán az ebből fakadó aggodalmat és rettegést.
Megpróbálja visszavezetni gondolatait a jelen körülményei felé, mert ha így folytatja, akkor a növekvő feszengés miatt elkezene kiabálva zokogni, ahogy egyre jobban tudatosodik benne, mennyire kilátástalanná vált minden, és hogy talán a régen áhított álmait sem tudja beváltani. Le akarja rázni azokat a bilincseket, amik nem engedik neki, hogy határozottságával és akaratosságával azt mantrázza, sikerülni fog minden, de nagyon nehéz, és elméje hátsó részét még mindig fájdalmasan karcolgatja a gondolat, megbolondítva őt.
- Még több ajtó, de jó… - motyogja feszengve. – Válasszak én? – érdeklődik aztán Hirionra nézve, és ha átadja neki a választás lehetőségét, akkor a folyosó végén lévő jobboldali ajtó kilincséhez nyúl.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 06, 2018 7:28 pm



A feszültségem szinte kézzel tapintható, hiszen a helyzet minden csak nem megnyugtató és ennyi ideig még sosem kellett színlelnem ráadásul még éppen csak bejutottam.
Az ajtó előtt Lasreal visszaváltozik, de ez alig jut el a tudatomig, annyira azon vagyok, hogy megérezzem, meghalljam, hogy ki van odabenn, vagy mi vár rám. Aztán meg annyira abban reménykedtem, hogy a húgom van ott, hogy nagy csalódás volt az üres szobát meglátni, meg az újabb ajtókat.
Majdnem, hogy meg is lepődöm, amikor a kétségbeesett kérdésemre választ is kapok, mert már annyira megszoktam, hogy a lány macskaként, csak testbeszéddel, morgással és sziszegéssel kommunikál.
Nem álldogálhatunk azonban itt, hamar meg kell találni Elitheat, mert még azt is ki kell majd találni, hogy miként jutok ki vele. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg nem akar velem jönni, hiszen anyánk biztosan kényszerítette, hogy elhagyja a velem közösen lakott házat.
És a testvérem szeret engem!
A szemem ide-oda rebben, hogy kitaláljam merre tovább, aztán nem várok tovább, balra indulok. Ha nem jó az irány, akkor ideje megtudni és tovább kutatni, de minden más esteben csak az időmet vesztegetem.
Szinte azonnal újabb választási lehetőségek elé leszünk állítva.
- Ez egy nyomorult labirintus! – sziszegem dühödten a fogaim között. – Miért nem emlékszem jobban, hiszen valameddig itt éltem! – fogom meg a fejem, bár legszívesebben a falba verném. – Fogy az időnk………
Tényleg úgy érzem, hogy kihúzzák alólam a talajt és ha tovább megyek csak újabb és újabb ajtókat fogok találni, vagy rosszabb esetben Thea-ba vagy Al-Nuszrába botlok, hiszen az ő hálószobájuk is valahol itt lehet.
- Igen…..kérlek…..válassz te. – nyögök fel, mert én már nem bízom magamban.
Mikor a folyosó legvégén jobbra nyit be, szó nélkül követem, de azért biztos, ami biztos a tőrömre teszem a kezem és a bénítás igéje bizsereg a nyelvemen.
- Próbáld meg halkan kinyitni. – lehelem a lány felé. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz …..macska lenni előtte? – teszem még hozzá, mert féltem, hogy ha rossz a választás, akkor velem bukik, azt meg nem szeretném. – Állati alakban el tudsz menekülni……. -magyarázom kissé zavartan, mert ezek az érzések újak nekem.


A hozzászólást Viridiel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 06, 2018 11:35 pm

//Mesélői//

Az idegesség elég ragadós, először Lash kezdi, aztán Hirion, bár igazából biztosan az egész elkezdése óta feszültek vagytok, csak most bontakozik ki igazán, a siker kapujában. Nem éppen jó jel, de teljesen érthető.
Lash halkan benyit az általa kiválasztott szobába, ha már Hirionnak nincs ellenvetése vagy más elképzelése, és először csak árnyékokat láttok, az itteni ablakokon bevilágító fény hamar segít a tájékozódásban és újabb terepszemlében. Lash kicsit lassabban alkalmazkodik ehhez a helyhez, Hirionnak mindenféle nehézség nélkül, pillanatok leforgása alatt kiderülhet, hogy ez egy teljesen átlagos fürdőszoba. Ami ijesztő lehet, és azonnal magára hívhatja a figyelmet, az egy tükör, ami visszaveri a kintről beáramló holdvilágot, és ha eddig nem volt félelmetes a sötétben való mászkálás, ez talán megadja a hatást.
Ha kint maradtok, akkor a szemben lévő szobából biztosan hallhatjátok kiszűrődni a következő szavakat, de ha be is merészkedtek, akkor ugyan nem értitek a párbeszédet, a hangok azonban elárulhatják, kik vannak a helyiségben.
- De én nem akarok bemenni oda. Olyan szűk az a hely, el se férnék kényelmesen!
- Pedig biztos jót lehetne bújócskázni... Meg megnézhetnéd azokat a csillogó holmikat is, amiket összegyűjtöttem! Még szép nyakláncok is vannak!
Az első hang mindkettőtöknek ismerős lehet, legfőképp Hirionnak, és biztosan ráismer a húgára, a másik hang viszont teljes mértékben idegen. Biztosan nem Thea, ahhoz kissé férfias a csengése, de nem is Al-Nuszra, ahhoz nem elég öblös és mély, hogy egy sötételf férfié legyen. Ez valami kicsi teremtményé első elképzelésre, abból is a hím lehet, és egyértelműen ki lehet hallani belőle egyfajta sunyiságot, ami nem kevés aggodalomra ad okot, mégiscsak egy kislány közelében van egy elég baljósnak tűnő figura.
- De azt ide tudnád adni magad is anélkül, hogy nekem be kéne mennem - hallatszódik még Elethea sértett hangja, mielőtt azonban még benyitnátok és fellélegeznétek, nyílik a fürdőszoba bejáratával szomszédos ajtó, és hogyha nem a szobában vagytok, akkor nagyon is megvan az esélye annak, hogy a betévedő nőalak észrevesz titeket.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 07, 2018 12:15 am

Feszülten és aggodalmasan pillant felváltva Hirionra és a további lehetőségeikre. Egyáltalán nincs elragadtatva a helyzetüktől, annyira úgy érzi, hogy pengeélen táncolnak és annyira fél a lebukástól, de már nem fordulhatnak vissza semmiképpen sem. Már itt vannak, innentől vagy elbuknak, vagy sikerrel végigviszik ezt az egészet, és neki sem áll szándékában ebben a pillanatban visszafordulni. Nem érezné igazságosnak Hirionnal szemben puszta szimpátiából és megértésből, és ha most sarkon fordulnának, az eddigi kockázatokat is teljesen feleslegesen vállalták. Nem érné meg.
- Igen, az... - ért egyet keserűen, ugyanakkor abban biztos, hogyha itt élnének, nem tűnne nekik egyáltalán labirintusnak. Csak most, ebben a kiélezett és kétségbeejtő helyzetben látják ennek, és a maga kínjaiból társa halk kifakadása rázza fel. Megértő pillantással fordul felé, magára erőltet egy bizakodó mosolyt, majd a vállára teszi a kezét, kicsivel később pedig a lapockája tájékán simogatja nyugtatón, feltéve, ha Hirion nem utasítja el ezt a fajta vigasztaló megmozdulását.
- Megtaláljuk és kihozzuk, már biztosan nem vagyunk messze - igyekszik pozitívan nézni az elkövetkezendőkre, noha még elképzelése sincs, egy gyerekkel miként fognak távozni innen. Muszáj magabiztosnak feltűntetnie magát legalább egy kicsit, hátha ez ad némi kitartást és reményt Hirionnak, még ha igazából nem is érzi magát sem magabiztosnak, sem optimistának. Önkéntelenül is elgondolkodik azon, vajon Viridiel is hasonlóképp érzett-e a pokolban, mikor ő egyértelműen kifejezte a reménytelenségét és megtörtségét; hogy a férfi bátorsága mögött ugyancsak hasonló érzések bújtak-e meg, csak a saját érdekükben nem fejezte-e ki. Fogalma sincs, miért most jutnak eszébe ezek a kérdések, miért most kezd el mindezeken tűnődni, egyszerűen túl sok hasonlóságot lát, még ha maga a környezet egészen más is. Talán csak azért van, mert most már rálát párja akkori helyzetére, és be kell látnia, hogy elképesztően nehéz lehetett. A cél miatt mégis érez magában egyfajta elhatározottságot és akaratot, hogy jelenlegi társát támogathassa, és ne hagyja őt kétségbeesni, mert akkor tényleg bukik minden.
Bólint egyet, mikor Hirion átadja a választás lehetőségét, így érezve igazságosnak. Előbb a sötételf választott, most rajta a sor, ha már úgyse tudja egyikük se, mégis hova kéne menniük. Csak a megérzéseikre hallgathatnak, vagy imádkozhatnak egy felsőbb hatalomhoz, hogy figyeljen rájuk és segítse meg őket némi szerencsével. Használhatná talán az állati védőszellemet, amit jóformán soha nem hívott, mert nem érezte szükségét, és most is azért mellőzi, mert lehet, túl sok időt venne el tőlük, és csak a lebukásukat kockáztatnák ezáltal.
Néma léptekkel indul hát az általa kiválasztott ajtó felé, rárakja a kezét a kilincsre, és mielőtt benyitna, hezitál. Egész testében megfeszül, szeretné hallani, mi van odabenn, de akkora a csend, hogy képtelen ebből bármit is kitalálni. Nincs egyetlen támpont sem, amiből bármire is következtethetne, és ez aggasztó. Nem akar csapdába sétálni, nem akar veszélybe kerülni, még ha ennél nagyobb veszélybe már nem is kerülhetne, de magában elmormol egy imát Természet Anyának, hogy ne most vegye őt magához. Élni akar, így gondolatban könyörög neki, hogy adja meg az élet lehetőségét és kihasználhatóságát, ha már végre, annyi évtized után visszaadták neki a vágyakat, álmokat és reményeket.
Ijedten összerezzen Hirion suttogása hallatán, és már mondaná, hogy tudja, a kérdésekor rápillant nyelvén a válasszal, mikor a folytatás is elhangzik. Olyan őszintének tűnik ez az apró féltés, amit tapasztal tőle a szavain keresztül, szinte már szégyellős védelmezésnek mondaná, ami alapesetben biztosan megnevettetné, most csak egy jóleső mosolyt csal az arcára némi meghatottsággal.
- Biztos. Együtt jöttünk el idáig, együtt is fejezzük be - suttogja. - Innentől akár macska vagyok, akár nem, a bukásoddal én is bukok. Ha elkapnak, kiszökhetek, mert kellően kicsi az alakom, hogy a rácsok közt átbújjak és bilincsekből megszökjek, szerencsésebb esetben pedig valahova a környékedre zárnának egyébként is, és így könnyebben tudok segíteni. Állatként nehezebben jutnék el ugyanoda, talán nem is találnálak meg, jobb így. Talán többet tudok ebben a formámban tenni egyébként is most már, de ha előnyösebbnek ítélem az állati formám, visszaveszem - biztosítja komolyan. - De így legalább jó elterelés lehetek, hiszen ha rajtam alkalmazzák először a sötét praktikák egyikét, addig te le tudsz csapni hatásosan - enged meg egy szórakozottabb mosolyt, de cseppet sem tűnik boldognak, noha azért igyekszik lazítani a feszült helyezeten. - Hatásosabb vagy a harcban, mint én ilyen helyeken - teszi még hozzá, aztán a lehető legcsendesebben benyit. A gyomra hányingerkeltő görcsbe rándul, amint meglátja a sötét formákat és alakokat, nem tudva egyikről sem megmondani hirtelen, mi micsoda, nem beszélve a tükörről, amint kellően nagyra nyitotta az ajtót, hogy meglássa. Észre sem veszi, milyen erősen szorítja össze a fogait, és csak akkor tűnik fel neki, hogy az állkapcsánál az izmok fájdalmasan lüktetnek, mikor megnyugodva tapasztalja, hogy ez egy személytől mentes helyiség. Felegyenesedik némileg ellazultabban, és némileg beljebb lép, de az első lépésnél meg is torpan, mikor meghallja a kiszűrődő hangokat a szemben lévő szobából. Hirionra pillant csodálkozva, szinte kérdezve tekintetével, jól hallja-e, ám a következő ajtónyílás nem túl biztató. Ő benn van, és ha kell, akkor berántja Hiriont, beljebb hajtva az ajtót, mert fél attól, hogyha becsukja, annak hangja felhívja az érkező figyelmét. Így talán elmegy mellette anélkül, hogy felfigyelne rá, de mi van akkor, ha ide jön...?


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 07, 2018 6:00 pm



Most sokkal jobban viselem azt, amikor hozzám ér és megsimogatja a hátam, hiszen tapasztalhattam már, hogy milyen jól esik, ha valaki így mutatja ki, hogy támogat és......kedvel. Inkább az a megdöbbentő, hogy ezt pont egy erdei elftől kapom!
Nem húzódom el és talán most azt sem érzi, hogy annyira megfeszülnék, különben is elég mélyen vagyok most a kétségbeesésében, hogy ez legyen a fő szempont.
- Igen......megtaláljuk.....megtaláljuk. - emeltem rá a tekintetem, hiszen az nem járja, hogy ő jobban bízik benne, mint én. - Menjünk. - bólintottam és kihúztam magam.
Az általa kiválasztott ajtó előtt azonban úgy éreztem muszáj kimondanom, hogy .....hogy, szóva, hogy hangot adjak az aggodalmaimnak és hogy nem akarom őt is magammal rántani, ha baj támadna.
A mosolya és a szava furcsa melegséget okozott a mellkasomban, amellett, hogy persze teljesen logikus érvelés is volt.
- Igaz, de ehhez bízni kell abban, hogy Al-Nuszra és emberei nem tudják mire képes egy erdei elf. - tettem még nagyon halkan hozzá, mert attól, hogy én ennyire tájékozatlan voltam ebben, ez nem jelentette zat, hogy más fajtársam nem tudhatott erről, sőt, biztos voltam abban, hogy Uráldur tisztában van ezzel.
Arra pedig, hogy esetleg ő fogja fel a nekem szánt valamelyik átkot, hát nem öntött el boldogsággal, még ha igaza is volt.
- Én......én nem vagyok olyan jó, mint hiszed. - sóhajtottam, de már belerángattam mindkettőnket nyakig, így akár folytathatjuk is.
Ahogy nyilik az ajtó, majdnem kést rántok, mert két alakot látok megvillanni a spadt holdfényben, ám szerencsére pillanatok alatt kiderült, hogy ez csak a tükörből visszatűnő saját képmásunk. Egy fürdő volt. Kibukott az ajkaim közül egy önkéntelen sóhaj.
Mivel Lashrael már belépett, így én az ajtókeretbe húzódom és már húznám vissza, amikor megüti a fülemet a szemben lévő ajtó mögül kihallatszó ismerős, drága hang, ám valakivel vitatkozott.......
Az a valaki pedig hallhatóan rá akarta beszélni valamire és nem tetszett a hanghordozása.....egyáltalán nem tetszett. És mivel nem erőteljes férfihang volt, nem haboztam volna........
Nyílt a mellettünk lévő ajtó és ........éreztem, ahogy Lashrael keze megránt, én meg gyorsan behajtottam a fürdő ajtaját.
Nem tudhattuk, hogy ki az és nem-e idetart, csak a szerencsénkben bizhattunk és abban, hogy én leszek a gyorsabb és a bénítás átka megakadályoz minden hangot.
- Ott van Elethea, segítenem kell. - leheltem kétségbeesetten a lány fülébe, miközben a kis helyiségben szorosan egymáshoz szorultunk és.....vártunk.


A hozzászólást Viridiel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 07, 2018 8:40 pm

//Mesélői//

Helyesen (vagy helytelenül?) behúzódtok a fürdőszobába, ami bár kellő helyet biztosít kettőtöknek, hogy kényelmesen elférjetek, azért az ajtó mögött maradni, hogy az esetleges belépő ne vegyen titeket észre azonnal, valóban kissé szűkös és kényelmetlen közelséget eredményez. Azt hallhatjátok elég tisztán, ahogy nőiesen könnyed léptek csupaszon csattognak, és bár kilétét nem látjátok, a hangja, akárcsak Elethea esetében, nagyon is árulkodó lehet.
- Elethea, kincsem, ugye nem megint a fallal beszélgetsz? - érdeklődik álmosan és feddőn Thea, miután benyitott a veletek szemben lévő lányszobába.
- Én nem beszélgetnék vele, ő kezdi és nem tudok tőle aludni! - felel a kislány, és egy nehéz sóhajtás szakad fel a nőből.
- Kicsim, ne csináld ezt...
- Jó, de...
- Nincs semmi de - távolodik tőletek a hangja, ahogy beljebb lép Elethea szobájába. Itt van lehetőségetek mögé osonni, azonban elég kockázatos, ezt biztos ti is fel tudjátok mérni; ki kell jönni abból a helyiségből, ahol tartózkodtok, és ki tudja, hogyan helyezkedik el éppen az az undok nőszemély. Persze ha megkísérli valamelyikőtök, akkor a továbbiakat tekintsétek semmisnek, ám ha maradtok a helyeteken, akkor íme a folytatás:
- De én nem akarok Al-Nuszra közelében lenni, olyan hangosan horkol! - panaszkodik a lány, és könnyedén hozzá lehet képzelni egy összevont, dühös szemöldököt, és az eddigiek alapján eléggé úgy tűnik, hogy Thea át akarja vinni lányát a saját szobájukba.
- Viszont nálunk nincsenek beszélő falak és megpróbálsz aludni, nem fecsegni a képzeletbeli barátaiddal. Velük nem fogsz menni semmire - morgolódik a nő, és hallhatjátok, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, majd elindul a folyosón.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Vas. Okt. 07, 2018 9:18 pm

Magában határozottan érzi a megnyugvást, mikor Hirion egyáltalán nem áll ellen a vigasztaló mozdulatoknak, és ez mosolyát valamelyest szélesíti. Nem jelentősen, csupán egy picit, értékelve ebben a kétségbeejtő helyzetben is ezeket az apró sikereket és örömöket. Idáig is ezekből élt, emellett pedig nem fog elmenni csak úgy, sőt, nagyon is fontosnak találja, hogy ezt is sikerült elérnie. Az sem mellékes, hogy ezzel némi hitet adott társának, így már kicsit magabiztosabban állnak a fürdőszoba ajtaja elé, bár az aggodalom és félelem továbbra sem tűnt el teljes mértékben.
- Nem hiszem, hogy sokat kinéznének belőlem - mosolyodik el kényszeredetten. - Tényleges félvérként tekintenek rám nagyon sok helyen, és ők nem a mágikus képességeikről híresek, az állati formánkat pedig nem szokásunk mások előtt felfedni a saját fajtánkon kívül. Nagyon kevesen tudnak erről, azt viszont elmondhatom, hogy viszonylag sokan választanak nagyobb méretű alakot, ami miatt már értelmetlen fogságban megkísérelni az alakváltást - magyarázza halkan, a további bizonytalanságra meg egy bizakodó és barátságos mosollyal fordul még társa felé. - De, vagy annyira jó - jelenti ki határozottan, ami elhamarkodott és meggondolatlan megjegyzés lehet a részéről, attól még így gondolja, ám ha mást nem, legalább talán Hirion is érezni fogja, mekkora bizalmat fektetett belé, és reméli, ez nem ad a vállaira semmiféle súlyt. Nem szeretné ugyanakkor azt éreztetni vele, hogy értéktelen és nem lehet rá támaszkodni, ami egyáltalán nem lenne igaz, hiába járna ez a hazugság kevesebb felelősségérzettel, nincs meg benne az a fajta kegyetlenség, ami ennek kijelentéséhez szüksége lenne. Hiszi, hogy társa rengeteg dolgot képes megtenni, hogy rengeteg cselekedet végrehajtásához bőven elegendő képességei vannak, sikertelenség esetén meg majd felsegíti. Megannyiszor átkozta már ezt a tulajdonságát, hogy képes ilyen mértékig hinni valaki képességeiben és jóságában, mert pontosan ez vezette őt a kiábránduláshoz, ennek kapcsán azonban most nem fél, Hirion esetében nem kell.
Benyitva egy kő esik le a szívéről, hogy nem találnak senkit odabenn, azonban amint valaki a folyosóra nyit, újra a torkában dobog a szíve. Ösztönösen rántja beljebb Hiriont, aki előrelátón behajtja az ajtót, és már préselődik a falhoz, hogy mindketten kellő rejtekhelyet kapjanak. Tagadhatatlanul kényelmetlenül érzi magát ebben a szituációban a muszájsága ellenére is, a fejét a vállai közé húzza, mereven nézve lefelé, koncentrálva a hallgatásra és tájékozódásra, figyelve az elhaladó léptekre, majd Hirion suttogására végigszalad a gerincén a hideg, mialatt összerezzen az ijedtségtől. Váratlanul zökkenti őt ki a feszült hallgatózásból, és hirtelenjében azt se tudja, miként válaszoljon.
- Tudom, és segíteni is fogunk - válaszol ugyanolyan halkan, amint sikerül kellően összeszedni magát és beszédkészségét, még mindig lefele nézve, nem merve megmozdulni egy kicsit se. Az összes izma görcsös merevséggel van a helyén, figyelmét aztán visszatereli a külsőbb helyszínek hangjai felé. Végighallgatva a beszélgetést végül mégis muszáj felnéznie Hirionra, vagy legalábbis megpróbál, kutatva a vonásait - amiből sokat nem lát ilyen fényviszonyok mellett -, és azokból kitalálni, mégis mihez akar kezdeni. Nem tudja eldönteni, a felmerülő szituációban állatként többet tehet-e vagy még nagyobb hátráltató tényezővé válik; nincsen olyan képesség birtokában, ami csendesen megállíthatná a nőt.
- Nem engedhetjük át, akkor biztos nem tudjuk kihozni - suttogja, igyekezve elfojtani a kétségbeesést, ismét feszült figyelemmel hallgatva, milyen messze lehet Thea.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 3:02 pm


//Hirion//

Annyira leköt, hogy meghalljam a beszélgetést a másik szobába, amikor rájövök, hogy a húgom van ott, hogy először fel sem tűnik, hogy mennyire közel is kerültünk egymáshoz Lashrael-lel, csak aztán mikor érzem, hogy megborzong, akkor fogom fel, hogy mennyire feszült, így igyekszem annyira távol tartani magam tőle, amennyire csak a helyzet miatt lehetséges.
Valamiért megnyugtatnak a szavai, mintha csak ígéret lenne a sikerre.
Innentől már csak az a kérdés, hogy az, aki a folyosóra lépett ki az imént, merre megy és, hogy nem fedez-e fel bennünket.
A nyíló ajtó és a felhangzó hang azonban megdermeszti még a lelkemet is.
- Thea! – morran a torkom mélyéről a hang.
A beszélgetésből azonban az derül ki, hogy az anyja aggódik érte – amit én persze kétkedve hallgatok, - de azért kénytelen vagyok elfogadni.
Az azonban tagadhatatlan, hogy a hitetlenkedése ellenére Elethea beszélt valakivel, aki úgy látszik most elbújt vagy……a falban van???
- Mi történik a húgomnál? – suttogom az erdei lány fülébe döbbenten. – Valami démonfattyú kísérti?
//Hirion még nem találkozott kobolddal, így nem tud róluk.//
Az azonban biztos, hogy nekem is az jutott eszembe, mint Lashrael-nak, hogy nem hagyhatom, hogy Thea a saját szobájukba vigye Elethea-t, mert akkor talán sosem tudjuk kiszöktetni innen.
- Nem, most kell lépnünk. – bólintottam elszánva magam és halkan kinyitottam az ajtót, majd ha meglátom a mostohaanyámat, akkor azonnal a bénítás átkát küldöm rá.


A hozzászólást Viridiel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 4:01 pm

Némi csodálkozással pillant Hirionra, mikor megkérdezi, mi történhet, mivel a koboldok annyira elterjedt szörnyetegek, hogy őt már meg sem lepi, sikeresen bevackolták magukat a sötételfek városába is. Tény, nem találkozott ő sem gyakran velük, Délos volt az első és utolsó, ahol ezekbe az undorító lényekbe futott, valamiért mégis természetesnek veszi a jelenlétüket.
- Nevezhetjük úgy is. Ha nem tévedek ezek alapján, egy kobolddal beszélgetett Elethea, és olyanok, mint a csótányok... Beeszik magukat egy épület falai közé, és nem fogod tudni őket maradéktalanul kiirtani - sóhajtja. - Értékes tárgyakat lopnak, de szerencsétlenségemre volt lehetőségem értesülni arról, hogy gyerekekkel kavarnak, akik aztán torzszülötteket hoznak a világra... - savanyodik az ábrázata. - Már csak ezért is el kell a húgodat hozni innen, mert nagyon sokáig nem fogja senki sem kitalálni, ha nem a megfelelő körökben mozog - zárja határozottan a gyorsnak szánt információközlést, komoly vonásait aztán felváltja az aggodalmaskodás, várva Hirion döntésére, hiszen ő talán jobban ismeri Theának a képességeit, mégiscsak valamiféle rokonságban állnak, még ha annyira nem is rózsás a kapcsolat. Bízik abban, hogy helyesen választanak, szerencséjük lesz és sikeresen hajtanak végre mindent, így az összes magabiztosságát magához véve marad Hirion nyomában, követve őt ki a szobából, hogy aztán állatként némán, de csupán pár másodperc töredéke alatt Thea mögé teremjen, és ha sikerül kinn maradnia a látószögéből, úgy változik vissza, szükség esetén a lendületét kihasználva egy ugrással azonnal a nyaka köré szorítva bal karját, ágaival húzva maga felé a tagját, hátrarántva valamelyest így a nőt, talán megakadályozva őt abban, hogy sikítással zavarjon fel mindenkit. Ha Hirion varázslata célt ér, akkor nem tesz semmit, csak Eletheára néz aztán nagyra nyílt szemekkel állatként, de biztosan látszódni fog, ha Theán nem fogant meg a varázslat.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 4:36 pm

//Mesélői//

Akcióba lendültök, ezúttal nagyon kockázatosba, de legrosszabb esetben végül is csak börtönben fogtok kikötni, hogy ott senyvedjetek életetek végéig. Elég biztató, de megéri nektek azért, hogy egy gyerek sorsát valamelyest megpróbáljátok jobbá fordítani. Végül is ki tudja, hogy ilyen körülmények közt mégis mi lesz vele?
Halkan kiléptek a szobából, és Thea háttal van nektek, lánya kezét fogva haladva a folyosó felé, ahhoz az ajtóhoz ballagva, ahol bejött. Elethea őrá néz fel végig, arcára van írva, mennyire nem akar menni, de ellentmondani sem nagyon lehet. Oldalról megpillanthatjátok a kislány vonásait; apró orrát, a gyermekien kerek orcáit, nagyra nyílt szemeit és a kócos, ezüstszín haját, na meg laza, krémszín hálóruháját. A szeme sarkából még pont észreveszi az így már nekik háttal zajló eseményeket, Hirion furcsa árnyként érzékelt mozgását, és a ruházat, valamint a sisak miatt nem ismer rá féltestvérére. Rántaná anyja kezét, hogy nézzen ő is hátra, ám a nő vagy abban a pillanatban dermed meg Hirion átkától, vagy Lash ugrik neki a következő pillanatban, visszavéve tündealakját, ami bár nem épp a fizikai ereje miatt annyira jó, de a meglepetés ugyanúgy hatásos lehet.

//Balszerencsések 6os kockája:
1-4 - Hirionnak sikerül alkalmaznia a bénítás átkát, így Thea teljesen ledermed.


Ha esetleg szemből néznétek, akkor biztos hamar megpillanthatnátok tekintetében a megrökönyödöttséggel vegyes rettegést. Ebben az esetben biztosan érzitek Eletheán a félelmet, és valamennyit hátrál is, mereven figyelve Hiriont, egy óvatlan pillanatban oldalra tekintve, félve attól, hogy a lenti mozgolódás valamilyen ellenséges lényé, ám a macska békés és tiszta pillantása, valamint a felismerése a nap korábbi részéről megállítja. Rögtön felkapja magához ölelve, és haragosan összevont szemöldökkel néz Hirionra, aki, ha eddig nem szólította meg, ezzel lindít:
- Cica van nálam, és nem félek használni! - nyújtja ki a karját, tartva az állatot ujjai közt, határozottan és harciasan beszélve, mint aki komolyan gondolja, hogy egy állatnak parancsolva fog legyőzni egy katonát. - Fújj rá! - suttogja még a bundásnak.


5-6 - A varázslat nem fogan meg a nőn, és megérzi Elethea finom rántását, de Lash rögtön ráugrik.

Thea elengedi a lánya kezét, hogy egy haragos, fojtott szusszanással és nyöszörgéssel megpróbálja az erdei karját lefejteni magáról, de azzal a lendülettel vágódik neki a falnak háttal, kiszuszakolva Lashből a lehető legtöbbet. A vörös meg fogja érezni, ahogy keményen ütközik neki a hideg kőnek, és biztosra veheti, hogy Thea nem spórol az erejével egy kicsit sem, hogy az őrá ugró semmirekellő férget a lehető leghamarabb intézze el anélkül, hogy neki komoly baja essen. Ha majd látja, akkor nagy eséllyel fog valami igét szórni rá, egyelőre leszedi a saját hátáról, és majd utána bünteti meg. Nem látja még meg Hiriont, mivel még a saját problémájával van elfoglalva, de garantáltan nem fog jól alakulni ez az eseménysor.
Elethea ebben az esetben egy pillanatra ledermed, ijedtségében pedig reszkető tagokkal hátrál a folyosó vége felé, bizonyára azzal a szándékkal, hogy Al-Nuszrát idehívja, nem igazán tudva értelmezni a helyzetet, más megoldás pedig aligha akad a jelenlegi szituációra.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."


A hozzászólást Lashrael Laralytha összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 08, 2018 4:41 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Admin
Hozzászólások száma :

625
Join date :

2014. Sep. 29.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 4:36 pm

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat


'Hatos' : 5


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://neminra.hungarianforum.com
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 8:59 pm



- Óóóó! - leheltem halkan, ahogy Lashrael kifejtette, hogy az a másik hang egy koboldé lehet és meg kell vallanom, hogy bár már hallottam róluk - nem a legszebb jelzőkkel illetve, - találkozni még eggyel sem találkoztam, de az erdei lány határozottsága engem is meggyőzött, hogy ez lehet a helyzet.
És egyáltalán nem tetszett, hogy ezek a kis.....hogy is mondta Lashrael.....csótányok, gyerekekkel "kavarnak", amikből torzszülöttek lesznek! Nem! Elethea nem kerülhet egy ilyen nyomoronc kezébe!
Ha nem épp Thea kezéből kellene kiszabadítanom, akkor sem tudnék egy percig sem nyugton a helyemen maradni azok után, hogy tudom, egy ilyen bujkál a húgom szobájában.
Minden testvéri dühömmel, gyorsan és halkan lépek ki a fürdőből és fordulok azonnal abba az irányba, ahol a léptek alapján mostohaanyám és a testvérem épp távolodik, hogy aztán talán örökre elveszítsem.
Annyira a szemembe ivódik szeretett húgom kedves látványa, hogy egy pillanatra belefeledkezem a megkönnyebbülésbe, hogy épen és egészségesen látom viszont.
Ismerem az arcára telepedő kifejezést, amivel vívódik a tiltakozás és az engedelmesség között és ami meggyőz arról, hogy ideje őt visszakapnom.
Látom, ahogy felém villan okos tekintete, de mielőtt még bármit is szólhatnék, észbe kapok és Thea-ra szórom a bénítás igézetét. Ezzel egyidejűleg azt is észlelem, hogy az erdei lány meglódul mellettem, de először elképzelni sem tudom mit akar, hiszen az átoknak elégnek kell lennie........
Eltátom a szám, ahogy a lány ráveti magát Thea hátára és a karjait.....vagyis azt, amit......helyette visel a gyűlölt nő nyaka köré fonja.......
És megcsap a felsimerés, ahogy a falhoz kenődik, hogy az átok nem működik! Nem tudom mi romlott el, de szegény Lashrael nyögése, ahogy a falhoz kenődik nagyon is azt mutatja, hogy ez a helyzet.
~ Annyira szerencsétlen vagyok! ~ nyögök fel én is magamban és már indulok, hogy elrántsam mostohaanyámat onnan, amikor meglátom szegény, rémült testvéremet.
- Elethea! Édes húgom, én vagyok az Hirion! - nyújtom ki a karom felé, mert sejtem, hogy mindjárt elszalad segítségért kiáltva és ő fogja ránk hozni a bajt.
Aztán arra is rájövök, hogy ebben a hacukában nem ismerhet meg és lerántom a fejemről a sisakot.
- Látod! Én vagyok! Gyere ide hozzám, kérlek!
A figyelmem elterelődik Thea-ról és társamról, annyira szeretném, ha a karjaimban tarthatnám a húgomat, aki olyan közel van már hozzám.
A verekedés zaja, azonban visszaránt és kapkodva ismét megpróbálkozom az átokkal, hogy megmentsem Lashrael-t és végre elhallgattassam legnagyobb ellenségünket, aki a vesztünket okozhatja jelenleg.
- Sikerülnie kell! - csikorgom. - Segítened kell! - nézek gyengéden Elethea-ra.


A hozzászólást Viridiel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 10:18 pm

//Mesélőivel vegyes Lash-poszt, mert a cicaharc így egyszerűbb//

Egyáltalán nem gondolja át a saját lépéseit, egyszerűen csak számít a sikertelenségre, mert bármi megeshet; pusztán bebiztosítani szeretné a feladatuk sikerességét. Önmagával kapcsolatosan nincsenek ilyen kétségei, tudja, hogy képtelen kivédeni az őt érő varázslatokat, a Sötét Vastelepen kellően megtapasztalhatta, nem tud kibújni alóla, de Hirion még fiatal, ez a nő pedig lehet, kellően gyakorlott és felkészült még az ilyen helyzetekkor is. Mivel egyáltalán nem merevedik le, és már szinte fordulna meg, ösztönösen cselekedve visszaveszi alakját, hogy a jelenleg ellenségnek látott alakra ugorjon, elterelve a figyelmét, és talán Hirion kap a lehetőségen, hogy húgát megragadva kifelé rohanjon az épületből.
Egy pillanatig, mikor Thea megtántorodik alatta, elhiszi, hogy minden rendben fog menni, csak tartsa erővel, ám mikor a sötételf nő átveszi az irányítást, és puszta faji adottságaiból fogva némileg megemeli, majd a kőkemény, hideg falnak vágja, elszáll az összes reménye a levegőjével együtt egy bennrekedt, fájdalmas nyögés kíséretében. Érez minden egyes kis tárgyat, ami a táskájában van, kínzón belenyomódni a gerincébe; a saját üvegcséin keresztül Viridiel dobozáig mindent. Alsó ajkába haparva nyeli le a kiáltást, ami a megannyi ponton őt érő szúrástól és nyomástól kikéredzkedne belőle, de még levegőt is nehezére esik venni, úgy nyomja az éjtünde őt. Érzi, ahogy mindennek hatására elgyengül egy rövid időre, egy pillanatra képtelen fókuszálni is, ám amint lehet, igyekszik újra szorosan fogni Theát, de amitől ebben az esetben a legjobban félt, az megvalósul: az éjelf elrántja a karját a nyakáról, és míg csuklóját szorítja egyik kezével, a másikkal belemar a vörös fürtökbe, hogy ezeknél fogva a földre taszítsa.
- Undorító rab...! – hallja Thea hangos kifakadását, miközben felkönyököl a folyosó kövén, hogy egy újabb lendülettel rontson neki a nőnek, ezúttal őt víve a földre, az éjtünde gyorsabban és ösztönösebben reagál ennél: úgy rúgja gyomron, mintha csak egy érzéketlen tárgyon próbálná levezetni a feszültségét. Az egész teste beleremeg a fájdalomba, ami végighullámzik rajta, és őszintén fogalma sincs, mi folyik körülötte, amíg ő felháborgatott gyomra miatt erőteljesen öklendezik. A környezet jóformán összemosódik előtte, annyira elveszti a koncentrációját mindene felett testének lüktető kínjaitól, és a szájában lévő, epének kellemetlen íze sem jut el a tudatáig.
Thea hirtelen kap észbe, hogy errefelé annyira nem mászkálnak rabszolgák, és hogy nem ő az elsőszámú probléma, akivel foglalkoznia kéne, amikor megpillantja Hiriont, és már a látványa elég arra, hogy egy pillanatra ledermedjen. Ha a varázslat megfogan rajta, akkor nem fog beszélni, de ha igen, akkor megszólítja őt.

//Hirion//

Elethea hátrál, és csak egy pillantást kell vetned rá, hogy megállapítsd, elképesztően fél a most felmerülő helyzettől és tőled, hogy anyjára rávetette magát valaki, és talán az fog bekövetkezni, ami sok helyen ezen a vidéken: gyilkosság. Talán a sikítástól sem sok választja el, mégsem tesz egyetlen hangos megmozdulást sem, helyette riadtan lépeget hátra, kis híján az egyik lépést el is vétve esve a fenekére. Mikor azonban elárulod, ki vagy, megáll, és látod a felismerést a szemeiben. Nagyra tágult tekintettel bámul rád, a hangod alapján már tudva, ki vagy, de a teljes megbizonyosodás akkor éri el őt, mikor a sisakot is leveszed, és mintha tudná, hogy megoldod ezt a helyzetet Al-Nuszra helyett is, rohan oda hozzád, hogy átöleljen.
- Hirion! – bújik hozzád boldogan, arcát a mellkasodba fúrva. – Segíts anyának, nem akarom, hogy ő is meghaljon! Kérlek! – néz fel rád könyörgőn, és ekkor jut el a két női harcos arra a pontra, hogy Lash a földön öklendezik, Thea pedig megdermedten figyel téged, nem tudva elhinni, hogy itt vagy. Innentől pedig a kocka dönt:

Balszerencsések 6os kockája:
1-2 és 5-6 - Hirion sikerrel zárja a bénítás átkát, innentől látszólag sima az út kifele, kérdés, ez a rövid idő a maga zajongásával kinek a figyelmét hívta fel. Mindenesetre az ajtóig biztos eljuttok, ahol távozni kívántok, a továbbiakat meg majd a következő mesélőiben elárulom.
3-4 - Theának ismét sikerül ellenállnia, a képességed teljesen lepereg róla. Érdemes tovább próbálkozni ellene egyáltalán? Ha így alakul, akkor jön a folytatás:


- Hirion... - szólít meg óvatosan. - Ne csinálj ostobaságot, engedd vissza hozzám a lányomat. Itt a helye, ezt neked is be kell látnod, mégiscsak én vagyok az anyja! - bátorodik fel egy kissé, de látod a tartásán, hogy nem veszi félvállról a jelenlétedet, sőt, nagyon is tartózkodik tőled. - Te is biztosan látod, hogy nem tudnád Eletheát megvédeni, engedd vissza hozzám - igyekszik fenntartani a nyugodt rábeszélést. - Elethea, kicsim, gyere anyához - tárja szét a karját, próbálva hívni magához a lányát, aki kérdő tanácstalansággal feltekint rád.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Admin
Hozzászólások száma :

625
Join date :

2014. Sep. 29.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Hétf. Okt. 08, 2018 10:18 pm

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat


'Hatos' : 5


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://neminra.hungarianforum.com
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Kedd Okt. 09, 2018 1:55 pm


//Hirion//

Ha túl leszünk egyszer ezen, akkor biztos nagyon fog gyötörni a bűntudat, hogy nem tudtam eléggé hatékonyan megvédeni az erdei lányt, az egyetlen segítőmet, aki minden kényszerítés nélkül állt mellém végül, ám sok minden zajlott előttem egyszerre, ahhoz, hogy kellően jól és időben tudjak reagálni.
Gyorsan történt minden és az is meglepett, hogy a váratlan felbukkanásunk ellenér, még egy egyszerű bénítás igézetet sem tudtam rádobni mostohaanyámra, vagy sokkal, de sokkal erősebb lett, mint amikor legutóljára találkoztunk, annak ellenére, hogy én is rengeteget fejlődtem.
Aztán meg ott volt Elethea, drága kishúgom, aki először olyan rémült tekintettel meredt rám, hogy a szívem szinte megállt a mellkasomban a fájdalomtól, míg rá nem jöttem, hogy talán azt sem tudja ki vagyok, valami merénylőnek nézhet.
Még jó, hogy mielőtt elfutna, vagy segítségért kiabálna eszembe jut levenni az arcomat takaró sisakot és a legnagyobb megkönnyebbülésemre ekkor fény gyúl a szemében és azonnal hozzám szalad és szeretettel átölel.
Olyan sóhaj szakad ki belőlem, hogy ha állna előttem valaki, fel is döntené és hatalmas kő gördül le a szívemről.
Szavaira azért mentségemre legyen mondva kissé elszégyellem magam, hiszen egyáltalán nem Thea egészsége miatt aggódtam, sőt……nem ejtettem volna könnyeket a halála miatt sem, de azt sem engedhettem, hogy Elethea lássa meghalni az anyját, hiszen ő szerette, nem gyűlölte úgy, mint én.
Éppen ez volt az egyik oka annak is, hogy elég későn voltam csak képes reagálni arra, hogy a földre teperje és még meg is rúgja Lashrael-t mert a figyelmem teljesen elterelődött, aminek szegény lány itta meg a levét.
Nem hagyhattam hát tovább fajulni a dolgot, így újabb átok suhant utált ellenségem felé, ami most már hatott és a nő mozdulatlanná dermedt.
- Nem fog meghalni, bár ő nem kímélt volna ellenkező esetben minket, ugye tudod Elethea. – simogattam meg testvérem haját és miközben kissé eltoltam magamtól, hogy feltámogassam Lashrael-t. – Bocsáss meg nekem, elkéstem. Tudsz járni? El kell innen tűnnünk. – kérdeztem tőle aggodalmasan, mert nem volt jó színben.
Újra a húgomhoz fordultam és most én öleltem meg, majd leguggoltam hozzá.
- Elethea! Majd meghaltam az aggodalomtól, amikor elraboltak tőlem és most elviszlek magammal és soha többet nem választhatnak el minket. Csak tedd, amit mondok jó? – adtam egy puszit a homlokára, majd megfogtam a kezét és az előszoba felé húztam, amerről jöttünk, hiszen muszáj volt az ő számára is biztonságos utat találni kifelé.
Közben ha kellett, Lashrael-t is támogattam egy darabig, de sajnos ha kiérünk a folyosóra ott már ezt nem tehetem meg. A sisak is visszakerült a fejemre.
- Húgom, most egy katonát kell eljátszanom, aki elkísér téged mondjuk………..a varrodába az új ruhád próbájára. Nem ismerhetnek fel engem. – magyaráztam, de hát mindig is Elethea volt az ész a családban, így nem tartottam tőle, hogy nem érti meg a dolgokat.


A hozzászólást Viridiel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 10, 2018 10:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szer. Okt. 10, 2018 8:07 pm

Határozottan nem érzi jól magát, bár egy gyomrozás után annyira nem csodálkozik. Egy darabig még biztos öklendezik, erősen hunyva be a szemét, néha azért mégis Theára vetve a pillantását, várva, hogy egy átkot szórjon rá vagy újabb fizikai bántalmazásban részesítse, azonban nem történik semmi. Igyekszik levegőhöz jutni, és mikor Hirion kerül a látóterébe, eszmél rá, hogy ebben az ő keze lehet nagy valószínűséggel, máskülönben ez a nőszemély biztosan cselekedett volna valamit...
- Fogjuk rá... – válaszol zavarodottan és halkan, engedve a segítségnek, amire nem kevés szüksége van, hogy képes legyen felállni. Fél teljesen felegyenesedni, mégis erőt vesz magán, el-eltorzuló ábrázattal fogadva teste kínjait, bár legszívesebben a sarokba vonulva kucorogna egymagában, amíg elmúlik ez a szenvedés, jelenleg ez az idő sajnos nem adatik meg nekik. Amilyen gyorsan csak lehet, ki kell jutniuk, és talán az lenne a legjobb, ha most állatként hagyná el a helyszínt, hiszen úgy nem hátráltatna annyi, és könnyebb súlyánál fogva Hirion cipelhetné is, nem akarja, hogy Thea megtudja az erdeiek egy képességét. Vagy bárki más. Egyelőre ezt nem kockáztathatja meg.
- Nem vagyok már gyakorlatban, de ahogy tudom, összeszedem magam – mondja még, magára erőltetve egy mosolyt, aztán végignézve Hirion és Elethea testvéri szeretetének jeleit, egy pillanatra feltámad benne az irigység és valamiféle keserű csalódottság. Kellemetlenül fordítja oldalra a fejét, keresve valami mást, mert nem akarja ezt érezni, már nincs oka rá, mégis csak arra tud gondolni, hogy annak ellenére, édestestvérek voltak, bátyjai soha nem ajándékozták meg őt ilyen gesztusokkal. Fogalma sincs, milyen az igazi testvéri szeretet, a viszonzott szeretet, fogalma sincs, milyen az igazi, jó nagycsalád, egyedül csak a szerelemről van fogalma, de azt is csak mostanában tapasztalhatta meg igazán. Minden, amit kapott idáig, az elmúlt évig hazugság volt, és nem akar visszamenni oda. Próbál örülni ennek, hogy Hirion így törődik Eletheával, magára vetítve mindezt borzasztó igazságtalanságnak véli, hogy neki nem járt ilyen, ezt pedig mástól nem kaphatja meg, csak a testvéreitől, akik halottak vagy apjukhoz hasonlóan kegyetlen katonák.
Amilyen magabiztosan tőle telik, úgy indul meg Hirionékat követve a folyosón, hogy elhagyják a helyszín, makacsul mutatva látszaterejét és kitartását, legyűrve a kellemetlen érzelmeket és fájdalmakat, de nem hinné, hogy ennyi volt itt. Nagyon rossz érzése van, hiszen Al-Nuszra még csak fel sem bukkant, de nem mer maguk mögé nézni. Amint elérik az ajtó végét, csak igyekszik, hogy mihamarabb kivonuljon innét, és remélhetőleg nem fog semmi sem történni, amiben ne hisz igazán. Ha esetleg mégis ennyi lett volna, akkor megkönnyebbülten sóhajt fel odakinn, és amíg Elethea Hirionra figyel, felveszi állati alakját egy szó nélkül. Nem szeretné, ha Elethea tudná ezt a titkát, és talán látta a folyosón, kellően döbbent lehetett ahhoz, hogy ne fogjon fel semmit a történésekből. Lehet, megbízhat a kislányban, nem szeretné, ha emiatt buknának el, egy véletlen elszólás miatt, ugyanis nem hinné, hogy bárkinek is többet akarna kedvezni. Szegény két tűz közé szorult, és bizonyára ugyanúgy szereti az anyját és a féltestvérét egyaránt.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szer. Okt. 10, 2018 8:42 pm

//Mesélői//
Káromkodást tartalmaz, szóval tessék úgy olvasni.


Kissé elszontyolodik, mikor felhívod rá a figyelmét, hogy bizony a kölcsönös figyelem nem lenne meg Thea részéről. Őszintén sajnálja, hogy ennyire nem jöttök ki, kezdeni azonban sokat nem lehet vele; ha meg is próbálta anyját jobb belátásra bírni, bizonyára sikertelenül záródott, különben már Hirion is élvezhetné a hadvezéri felmenővel járó meleg és gazdag otthont.
Amint kicsit eltolod magadtól, értetlenül nézi, hogy miért segítesz annak a fura vörösnek, aki az anyjára támadt. Összeráncolja a szemöldökét, és mikor az aggodalmas hangodat is meghallja, leplezetlen a döbbenete, mert nem sokakkal törődsz ilyen szinten. Leginkább ezt a saját kiváltságának gondolhatta eddig, nem meglepően, így különösen fura mindez neki, de végül inkább mögéd bújik, és onnan figyeli Lash fajánál fogva alacsony alakját, félve a még kikandikáló ágaktól. Mereven szemléli a tekergőző, hosszú gallyakat, nem tudva eldönteni, hogy ellenségként kell-e kezelje az erdeit vagy esetleg barátként. Egyelőre azonban nem tesz semmit, még ha meg is lenne rá az ereje, Hirion furcsán barátságosnak tűnik vele, ami miatt nem kéne kontárkodnia.
Nagyokat pislog rád a következő magyarázatodra, majd búsan és nemlegesen megrázza a fejét, mikor az elrablásáról beszélsz.
- Azt mondták, hogy már nem jössz vissza soha, mert utálsz és csak ki akartál használni – mondja szomorúan. – Ugye ez nincs így? – érdeklődik, és bizonyára biztosítani fogod, hogy mindez hazugság, határozottan bólint egyet a kérésedre. A puszit jólesőn fogadja, és még átölel a nyakadnál, végül már szinte megszokástól vezetve fogja meg a kezedet, boldogan ballagva Hirion mellett, bár még azért vet egy szomorú pillantást az anyja felé, mielőtt az ajtó felé fordulnának. Kijutni viszont nem juttok ki, azt ti sem gondolhattátok komolyan, hogy ennyi volt, és míg azon görcsöltök, hogy elhagyjátok a folyosót, Lasht ismét a hosszú hajánál fogva rántják oldalra (mert azt könnyebb megragadni, mint alatta a ruhát), és csupán egy pici késéssel Hiriont a ruhájánál fogva háttal vágják durván a falnak. Egy markáns kéz azonnal a mellkasnál szorongatja a ruhát, illetve egy alkar tart a nyakadnál, kellemetlenné téve a légzést, de nem fojtogat. Csupán figyelmeztet, de lehet, lesz ez még rosszabb is.
- MÉGIS MI A FASZT KÉPZEL, KATONA?! – üvölt a képedbe egy férfi hálóöltözetben, de ez nem változtat azon, hogy egy képzett katona, aki megneveli az alárendeltjeit. – Betör a lakosztályomba egy rabbal, és... – Hirtelen éri őt a felismerés, hogy te nem is vagy az alárendeltje, hanem egy igencsak fontos személy a terveit illetően, így most te kapod azt, amit Lash nem túl régen Theától: a földre vág, és ha nincs takarásban a gyomrod, akkor kapsz egy katonásan keményet oda a következő pillanatban.
- Ne, Al-Nuszra, ne csináld! - kiabál Elethea, megragadva a ruháját, igyekezve elhúzni az ideges férfit tőled, amit egy kemény pofonnal díjaz, amitől Elethea elesik, aztán Thea siet hozzá, hogy átölelje, ellenségesen nézve Hiriont.
- Te csak egy taknyos kölyök vagy, úgyhogy fogd be a szád! - válaszol neki durván, de nem sok időt tölt azzal, hogy másra figyeljen; végig a kiszemeltje maradsz, és ha a gyomrostól még a földön vergődsz, akor, ha fekszel, a fejedre teszi a lábát, ha négykézláb kínlódsz, a hátadra, úgy nyomva le a földre, fokozatosan nehezedve rád.
- A csibe eljött. Hmh... Mondd csak, mit képzeltél, hogy majd észrevétlenül kisétálsz? - érdeklődik, és meglepően higgadtnak tűnik hirtelenjében.
Ha bárkinek is van ereje körbenézni, akkor az az ajtó tárva-nyitva, ahol Thea bejött, így feltételezhetitek, hogy beosont a hangzavarra, még itt, a saját lakosztályában is feltételezve a csatát.

//Ha varázsolsz, akkor 2/6 esélyed van jelen körülmények közt a sikerre.//


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szer. Okt. 10, 2018 9:47 pm



Annyira örülök, hogy Elethea velem van és végre magamhoz ölelhetem, hogy sokkal kevesebb figyelmet szentelek a megsérült erdei lánynak, mint amit megérdemel.
Azonban miután kissé megnyugodtam, hogy jól van és Thea sem kavarhat be, mert még a karmaiban tartja az igézetem, már a segítségére sietek és próbálom megtámogatni, amennyire csak lehet.
Mikor meglátom a húgom tanácstalan arcát tudom, hogy magyarázattal tartozom neki, de most sem időnk nincs rá, sem a hely nem alkalmas, így csak bátorítóan mosolygok rá és bízom benne, hogy azt látva, hogy miként viszonyulok a lányhoz, ő is látja, hogy egy oldalon állunk.
Ez a mosoly azonban le is fagy a képemről, amikor elmondja, hogy milyen hazugsággal vették rá, hogy elhagyja közös lakhelyünket és ez milyen bánatot okozhatott neki.
Már a gondolata is felkavarja a gyomrom és most már legszívesebben behúznék egyet a mozdulatlanul álló mostohámba, aki ezt az egészet minden bizonnnyal kitervelte.
- Persze, hogy nincs így! - bólintottam határozottan. - És te tudod, hogy sosem hagynálak el, mindig te voltál és te is maradsz az egyetlen kedvenc húgicám. - nyomtam egy barackot is a puszi mellé.
Annak azonban örülök, hogy bár még vet egy utolsó pillantást az anyjára - arra a boszorkára, - egyáltalán nem ellenkezik, amikor végre megindulunk, hogy elhagyjuk ezt a pokoli helyet, miután meggyőződtem róla, hogy Lashrael is tud minket követni, még ha elég elgyötört is szegény.
Már éppen megfordulnék, hogy mielőtt kilépünk a folyosóra, még egy pillantást vessek rá és kérdő pillantásomból megértse hangtalan kérdésemet: át aka-e változni, mikor valami elsöprő erő megragad és úgy a falhoz ken, hogy minden levegő kiszalad belőlem és vissza sem tud térni, mivel egy vaskos kar a nyakamra szorul.
Levegő után kapkodva, lassan tisztul a látásom és mikor visszatér, akkor meg sikerül még talán a lehetetlennél is tovább sápadnom, hiszen egy ujjnyira az orromtól épp a legnagyobb ellenségem néz farkasszemet velem és ordit, nyálfröcsögve a képembe.
Ha egy pillanatra is feltámadt bennem a remény, hogy talán működik a megtévesztő álruha, akkor nagyon hamar búcsút is mondhatok neki, hiszen egy pillanat múlva már látom is a szemében a felismerést.
Aztán már a földhöz is csap, ami nem segít a magamhoztérésemben vagy bármilyen ellenállás kiagyalásában, főleg, mert Al-Nuszra látványa nem kicsit lefagyaszt.
Ez persze ahhoz is elég, hogy bekapjak egy gyomrost is, amibe apait-anyait beleadott és velem meg tótágast állt a világ. Egyáltalán nem kaptam levegőt, csak tátogtam, mint egy partra vetett hal, az agyamban semmi más nem volt, mint a fájdalom fehér köde.
Ebből próbáltam kirántani magam, amikor meghallottam a pofon csattanását, bár nem igazán tudtam kivenni, hogy ki kapta, de úgy véltem Elethea lehetett, a kiabálása és Al-Nuszra szavai alapján.
- Ne.....ne....bántsd.....őt! - nyögtem és igyekeztem magam feltornázni........ha fel tudok állni.....ha elérem a kardom.......nem......nem állítha meg.... a siker kapujában.......és Lashrael!
A hátamra mázsás súly telepszik és képtelen vagyok megtartani magam, visszaroskadok a padlóra.
Tudom, hogy meg kéne próbálnom ráuszítani a mágiámat, de túl zavarosak a gondolataim, túl sok bennem a rettegés a két nő iránt, aki most miattam kerül veszélybe................
A mágiám füstként csúszik ki a gondolataimból, képtelen vagyok megragadni.
- Ők nem tehetnek semmiről......én .....kényszerítettem őket.......
~ Hirion koncentrálj! ~

//Nem használok egyelőre mágiát, a helyzet szerintem eléggé ez ellen dolgozik //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Csüt. Okt. 11, 2018 7:35 am

Jól haladnak, már érzi, hogy a másik szobában van, és már lépne a küszöbre, annyira igyekszik eltűnni a folyosóról, amit zártsága ellenére is nyitottnak talál. A félelem köti őt, és most nem a paranoiás nézelődés vezeti sajnos, hanem a görcsös merevség, az igyekvés, és bár eszébe jut, hogy hátranézzen, fél, hogy mit fog ott találni. Elképesztően rosszul érzi magát, nem csupán a veréstől, hanem magától az épülettől, a borzasztóbbnál borzasztóbb lehetőségektől, mielőtt azonban bármelyik is kikristályosodhatna tévképzetei közül, hirtelen feszülést és fájdalmat érez a fejbőrén, ami a következő pillanatban éles, lüktető kínná változik. Kapna oda, hogy megállítsa ezt, de a lendület, amivel valaki megrántja vörös fürtjeit, olyan erős, hogy elveszti az egyensúlyát is, döbbenetében pedig még felkiáltani is elfelejt a kínok mennyisége ellenére is. Nyögve esik a földre, még érezve Thea rúgását is a gyomrában, és hosszú pillanatokig csak arra képes, hogy feküdjön, maga elé bámulva, végül esetlenül felkönyököl az ordibálásra, amit fejbőrének jajveszékelő lüktetésén túlhall. Amint oldalra fordítja a fejét, hogy megtudja, mi folyik itt, az arcára azonnal kiül a rettegés, a szörnyű felismerés pedig kegyetlen görcsbe rántja a gyomrát.
- Hirion... – suttogja elhalón, de nem biztos benne, hogy tényleg megformálta a szavakat. Az elméjében hirtelen kiált fel megannyi hang és gondolat, pánikol, teljes a kétségbeesés, és az összes tagja remegni kezd. Ez az alak nem tagadhatná magas rangját, egyszerűen képtelenség, hogy ilyen kisugárzással és erővel valami alacsony szinten legyen, biztos benne, hogy ez az egyáltalán nem keresett hadvezér, akit Hirion annyira el akart kerülni. A látása homályosodik, a tudata legszívesebben kizárná a külvilágot, hogy megkímélje magát ettől a hatalmas kétségbeeséstől és szenvedéstől, mielőtt elzárná magától az információkat, Hirion is a földön köt ki, ismét élessé téve mindent. Az elméje hirtelen csendesedik el, mikor Al-Nuszra belerúg társába egyáltalán nem kímélve őt, aki így jóformán az összes erejét és koncentrációját elveszti, ismét saját magát látva, ezúttal apjával. Rettegve emeli aztán pillantását az éjtünde vezetőre, aki még Eletheát sem sajnálja, és az elcsattanó pofonnál veszti el a hallását. Annyira megdöbbentő és félelmet keltő ez az egész, hogy képtelenné válik felfogni a zajokat és hangokat, nem akarja érzékelni őket, csak a saját belső kétségbeesése az, aminek megtapasztalására képes, és az akaratra, hogy nem fogja mindezt megtörténni hagyni. Nem hagyhatja, és tudja, hogy képtelen a csodák megtételére, most ez nem érdekli; tennie kell valamit. Bármit.
Felhúzza az egyik lábát lassan, miközben Hiriont lenyomja Al-Nuszra, ágaival csendben csúsztatva ki csizmájából a tőrét, mereven figyelve a hadvezér alakját, és mikor a pengét észrevétlenül a mellkasa környékére csúsztatja, ujjait a markolat köré fonja. Legyűri minden fájdalmát, mindent, ami gátolhatná őt, tudva, hogy ez egy mindent vagy semmit próbálkozás és az életük függhet ettől, mielőtt viszont kitörne, lefűz egy üvegcsét is az övéről, amit aztán a köpenye alá rejt, szorítva az ágaival. Mindent meg kell tennie, hogy kijuthassanak innen, a legjobb lapjait kell most felfednie jó sorrendben, de nem tudja, mi lesz a jó megoldás.
Szinte kitör abból az állapotból, ahol volt, érzi, hogy talpa megcsúszik a sima felületen, amint teljes erejével elrugaszkodik róla, de ezzel nem veszít lendületéből, olyan gyorsan téve meg Al-Nuszra felé a lépéseket, amilyen gyorsan csak lehet, tőrrel a kezében kísérelve meg legalább a megsebzését, mert a leszúrására biztos nem lesz képes. Nem érez semmi mást, csak azt az anyai védeni akarást, ami a végletekig hajszolja őt és bárminek megtételére képessé teszi komolyabb meggondolás nélkül. Ha Al-Nuszra megállítja őt, de elérhető távolságban van a feje, akkor ágaival kitör, azonnal a koponyáján törve szét az elrejtett üvegcsét.
- Hozzájuk ne merj nyúlni! - préseli ki dühösen a fogai közül, és valahol tudja, hogy ez őrültség, képtelen jelenleg felfogni ennek nevetségességét.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Csüt. Okt. 11, 2018 8:16 am

//Mesélői//
Al-Nuszra nem mentes a káromkodástól.


Elethea még halkan felnevet, mikor barackot adsz a fejére, de estére nagy eséllyel ez az utolsó boldogságot okozó pillanat, amikor elhiheti bárki, hogy jóra fordulhat minden. Amilyen jól alakultak eddig az események, olyan hirtelen válik minden egy könyörtelen rémálommá, és egyikőtök sem mentes sem a félelemtől, sem a döbbenettől.
- Ne? – érdeklődik, és szinte már úgy tűnik, hogy hajlana az ötletre, mikor, ha az eddig hátadra kifejtett erő nem lett volna elég, még rá is könyököl arra a térdére. – És mért ne? Az én birodalmamon van az én lakosztályomban, azt csinálok vele, amit akarok, és különben is: mindketten ugyanolyan koszos korcsok vagytok, akikért nem kár – közli hideg mosollyal az arcán, még egy picit nehezítve a dolgod azzal, hogy jobban rád nehezedik. Ez a súly már biztos kellemetlen a légzéshez, Lash készülődését pedig nem veszik észre közben, Thea Eletheát pátyolgatja a háttérben, Al-Nuszra pedig Hirionnal foglalkozik.
- Semmi baj, kicsim, semmi baj, minden jó lesz – simít végig Thea kislánya arcán, néhány puszit is adva neki vigasztalón. – Hirion nem fog többet bántani – suttogja tovább.
- De soha nem bántott! – könnyezik Elethea. – Állítsd meg Al-Nuszrát, nem akarom, hogy Hiriont bántsa! – kezd sírni részben a veszteség gondolatától, részben a pofon fájdalmától.
- Az a fiú telebeszélte a fejed, rosszat akar. Semmi jó nem fog történni, ha vele akarsz menni... – magyarázza, amire Elethea már nem válaszol vagy meg se hallva a saját zokogásától, vagy nem tudva válaszolni szoruló torkától.
- Kényszerítetted? – nevet fel halkan, szórakoztatónak találva a hirtelen kitalált védekezést, közben fokozatosan téve erősebbé a fájdalom átkát. Először csak halványan érzékelheted, ami talán fel sem tűnik ennyi fizikai kín mellett, de utána biztosra veheted, hogy az elmédet megfertőzte az egyik sötételf képesség, és ha ellenállsz is, túl nagyok a körbeli és képességbeli különbségek ahhoz, hogy huzamosabb ideig harcolhass ellene. Főleg azt figyelembe véve, hogy így is keresed, hol vagy éppen.
Egy hozzád hasonló félvér korcsot kényszerítettél? Még a végén kiderül, jó lennél bohócnak – törli meg a szemét a látvány kedvéért, mintha könnyesre nevette volna magát, persze ezeknek a könnyeknek nyomuk sincs. - Jaaj, Hirion, mondd, mégis mit csináljak veled ezek után? Eljössz ide, megölöd az egyik katonámat, mert hát honnan máshonnan lenne ruhád, beszöksz az otthonomba, és még a drága Eletheát is el akarod vinni... – rázza meg a fejét rosszallón. – Nem beszélve arról, hogy összevissza hazudsz. Látszik, hogy annak a semmirekellő Awernondyasnak a leszármazottja vagy és hogy senki sem nevelt rendesen – venné le rólad a lábát, hogy aztán a ruhádnál fogva rántson fel, ami nem túl sok jót ígérne, mikor Thea figyelmeztetése hasít a levegőbe:
- AL-NUSZRA, AZ ERDEI! – fordul meg ennek hatására a férfi az emlegetett felé, még időben ragadva meg a csuklóját, mielőtt a húsába márthatná a pengéjét, a Hirionon lévő erősödő átok pedig semmissé válik, a lüktető utóhatását ugyanakkor még érzi. Kénytelen lelépni Hirionról, hogy képes legyen megtartani az egyensúlyát biztosan, Lash csuklójára meg olyan erősen rászorít, hogy bizonyára kénytelen lesz elejteni a pengét, az viszont teljesen meglepi, mikor az ágai sebesen jönnek elő, ráadásul egy üvegcsével. Nem tud védekezni, viszont nincs is nagyon lehetősége ahhoz, hogy olyan helyet találjon el, amitől biztosan eszméletét veszti. Egy pillanatra csend támad, amíg az intenzív virágillat terjed, az üveg szilánkjai pedig a földre esnek halk, csilingelő hangot kiadva, és elhangzik Lash figyelmeztetése. Thea lélegzetvisszafojtva vár, nem tudva eldönteni, hogy mi lesz a következő pillanatban. Lash továbbra sem tud távolodni, mert a csuklóján bár lazult egy kissé a szorítás, nem annyira, hogy képes legyen kirántani a kezét, mielőtt viszont bármibe is belevágna a vörös, a falnak taszítja, és ismét tapasztalhatja, ahogy a hátába vésődnek a táskájában lévő tárgyak, majd a torkánál ragadva meg őt emeli fel, dühtől szikrázó tekintettel.
- Ezért még megfizetsz, te kurva! Kitépem ezeket az ocsmányságokat, és jöhetsz ellátni néhány ágyasi feladatot  – sziszegi. – Mondd, Hirion! – szólít meg, feléd lépve egyet, de Lasht még mindig tartva, szorítva a torkát. – ERRE is kényszerítetted? – érdeklődik, és ha esetleg megpróbáltad magad négykézlábra vergődni ismét, ezúttal bár nem rúg ismét gyomron, lábbal az oldaladnál ellök, hogy a hátadon feküdj a továbbiakban, ezúttal a mellkasodra lépve, éreztetve, hogy nem értékel többre téged egy idegesítő csótánynál. – Vagy ilyen hamar összeszedtél egy szajhát, akit olyan mértékig megbolondítottál, hogy egy hadvezér ellen forduljon?


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Viridiel
Hozzászólások száma :

2929
Join date :

2014. Nov. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Pént. Okt. 12, 2018 6:15 pm

[

Nem tudok rendesen gondolkozni és ahogy egyre nagyobb súllyal nehezedik rám Al-Nuszra lába, már levegőt is alig kapok, pedig a gyomros után még amúgy sem sikerült rendezni a légzésemet, így most újból zihálni kezdek.
Egyben vagyok csak biztos, hogy nem hagyhatom, hogy ez a nyomorult gyilkos bántsa a húgomat és most lehet, hogy ez önző dolog részemről, de mivel nem hallom és nem látom Lashraelt, ő nem jut eszembe, csak a csattanós pofonon jár az eszem. Különben is hallom, ahogy Thea úgy próbálja meg nyugtatni Elethea-t, hogy rám húzza a vizes lepedőt, ahogy mindig is tette, hogy elvadítsa tőlem.
- Sosem bántanám és ezt te is tudod, te boszorkány! - szakad ki belőlem egy adag levegővel, ami persze majd hiányozni fog a következő pillanatban.
A szívem elszorul, ahogy hallom húgom keserves zokogását, ami nem könnyíti meg, hogy összeszedjem az agyamat egy igézetre, bár azt nem tudom épp kire szórtam volna szívesebben a mostohaanyámra vagy a hadvezérre.
De, mire sikerült volna egy kis erőt ehhez összegyűjtenem, lecsapott rám Al-Nuszra fájdalom átka, ami először csak mint egy erősebb fejfájás szórt ki mindent a fejemből, aztán már minden porcikám enyhülésért kiáltott, hiába próbáltam kilökni őt a fejemből.
nyögve rogytam vissza a földre.
- Nem....öltem meg...senkit és.....Elethea-t épp úgy.....gyűlölöd, mint.....engem......szíved szerint.....megszabadulnál....tőle is. - lihegtem minden erőmmel a lába súlya és az átok ellen küzdve. -
Hogy őszinte legyek, az apámat ért vádaskodásra csak dacosan hallgatni tudtam, hiszen - bár szellemként igyekezett mellém állni, igaz a maga szándékai miatt, - mégis eldobott magától mikor még gyerek voltam.
Hirtelen azonban Thea élesen felkiált és bennem megáll az ütő, mert rájövök, hogy Lashrael-ről mindenki elfeledkezett, velem az élen és most el nem tudtam képzelni mit akar tenni, de abban biztos vagyok, hogy semmi jó nem sül ki belőle, hiszen egyrészt nagyon érzékeny a self mágiára, másrészt míg macskaként talán elbújhatott volna, míg a figyelem elterelődött róla és nem tette meg.
~ Ostoba, buta lány, a hűséged lesz a veszted. ~ borult el szemem a sajnálattól.
Csattanás, kiáltás és valami erős, édeskés illat az, ami a következő pillanatban észlelhető.
Hason fekve nem tudom mi történik, ezért és mert tudom, hogy most talán én tudok többet tenni, igyekszem feltornázni magam, de az izmaim remegnek az átok utóhatásától és ezért nehezen megy.
- Ne......ne....ne csináld.... - zihálom, mint aki egy hegyet akar arrébb tolni.
Megrázom a fejem, hogy eltűnjön belőlem a tompaság.
Fel kell állnom, használnom kell a mágiám, hogy megmentsem a lányokat......
Megdobban mellettem a fal, tompa nyögés hallatszik, aztán Al-Nuszra hideg, kegyetlen hangja, aztán egy erős taszítás az oldalamon, amitől felborulok ismér, de mpst már az oldalamra és rémülten látom, hogy ott vergősik Lashrael a hadvezér kezei között.
- I...igen. - dadogom és vadul gondolkozom, hogy mivel tusom megállítani. - Fél.....fél tőlem, .....hogy bántani fogom, ha ........nem tesz meg mindent a.....védelmemben.
Oltári nagy hazugság, de belefér a sötét elfek erkölcsi hozzáállásába és kétségbeesésében nem jut eszembe más. -
- Ö egy....értékes.....túsz, sokat ér, ha kárt teszel benne, magad .....károsítod meg. - folytatom a hazugságot, hátha ezzel időt biztosítok a lánynak, hogy később megszökjön és ne dobja oda ez a nyomorult a katonáinak és csonkítsa meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 12:34 am

Kirobban a helyéről, de még mindig semmit sem hall. Zúg a füle, dübörög a torkában a szíve, az elméje teljesen üres, és csupán a tiszta indulatok és érzések vezetik őt, amivel képes lenne egy pillanat alatt szíven szúrni Al-Nuszrát. Nem tudja, honnan ez az ösztön, hogy miből fakad, hogy szimplán az vezeti-e, hogy vissza akar térni Viridielhez vagy a tényleges védeni akarás, de cselekszik. Bízik a sikerben, még ha ez egy komoly lelki teher is lesz számára a későbbiek folyamán, és mikor a sötételf fájdalmasan megragadja a csuklóját, szinte kiábrándul. A lendülete ugyanakkor nem áll meg ennyinél, és bár a fegyvert kiejti a kezéből, felnyögve a bőrét égető kíntól, lendül tovább az üvegcsével.
Nem hiszi el, hogy ez eredményre vezet. Tudja jól, hogy ez a kis apróság meg se kottyant a hadvezérnek, mégis olyan lángoló haraggal és határozottsággal figyeli a most olajos ezüstszín fürtjei mögött rejlő arcát, mintha képes lenne legyőzni őt. Tisztában van azzal, hogy ez nincs így, hogy a következő pillanatban megbánja még azt is, hogy megszületett és ide mert jönni, nem érdekli. Büszkén vállalja, hogy kiállt azért, akit meg akart védeni, hiába a kockázat, hiába, hogy Viridiel végleg elveszítheti őt. Fáj a gondolata, elmondhatatlanul gyötri őt, hogy így végződhet, ebben a helyzetben máshoz aligha folyamodhatott volna.
Meg sem próbál távolodni, mert érzi az ujjak makacs és magabiztos tartását, talán ezzel is késleltetni próbálva tudatlanul is a folytatást, ami a következő pillanatban bekövetkezik. Újabb falnak taszítás következik, mire döbbenten nyílik nagyra a szeme, olyan gyorsan történik, nem beszélve a hátába nyilalló fájdalomhullámról, ami végigkíséri mindezt. Fojtott kiáltással szalad ki belőle az összes levegő, ahogy lapockája közé nyomódik egy jelenleg felismerhetetlen tárgy, és lentebb a gerincét sem sajnálják a saját eszközei. Védekezne, ha képes lenne rá, de még mindig szorul a csuklóján a kéz, és mikor már felszabadul egyetlen karja, a torka kerül szoruló hurok közé. Azonnal fuldokolva rúgkapálni kezd, kaparva a hadvezér ujjait annak reményében, hogy elengedi, levegő után kapkod addig, ameddig tud, de már most érzi, hogy több kerül ki a tüdejéből, mint be, jóformán előrevetítve a sorsát, ami ellen tenni akar. Nem éri el annyira jól a méretbeli különbségek miatt, így az oldalába rúgással nem is próbálkozik, viszont megkísérli a könyékhajlatát annyira megütni, amennyire lehet. Talán eredményre vezet, és egyelőre nem is tud másra koncentrálni a saját szabadulásán kívül. Nem hallja Hiriont, csak a fuldokló hangokat, a tüdeje sikolyait, látni is csak azt látja, ami esetleg a menekülését biztosíthatja, minden más egyre kényelmetlenebbül hullámzó térré válik, mely fokozatosan torzul, ahogy az alakok is, és ha az első próbája nem ér semmit, megpróbál rúgni is.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Lashrael Laralytha
Hozzászólások száma :

817
Join date :

2017. Jun. 27.


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   Szomb. Okt. 13, 2018 1:04 am

//Mesélői//
Fokozódó agresszió miatt én kiraknék ide egy 16ost, illetve káromkodás.

A szavaid nagyon felhergelik Theát, és ha őt nézed, akkor láthatod ingerült vonásait és haragos tekintetét, amivel, ha tudna ölni, már valószínűleg számtalanszor megtette volna.
- Te nyomorult kis pondró! – erősödik a hangja szóról szóra. – Még itt is csábítanád őt magadhoz, remélem, hogy hosszú és keserves halálod lesz! – áll fel, Elethea kezét megfogva, és már húzná maga után, mikor Al-Nuszra megállítja.
- Thea! – Nem néz rá, de a nő megmerevedik a kemény megszólítás hallatán, félve pillantva a férfira. – Hadd nézze végig.
- De ő még...
- KATONA! – üvölti el magát, közbevágva Thea védelmezésébe. – Nézze csak, ahogy ez a kis semmirekellő féreg levedli ezt a szánalmas viselkedését – teszi hozzá hűvösen, Thea pedig feszengve bár, de marad, kényelmetlenül szorítva Elethea kezét, aki még mindig zokog és szipog, szabad kezével törölgetve a szemeit. A hadvezér következő szavaidra közelebb hajol, és halkan válaszol neked: - Okos vagy. De nem eléggé, gondolkodhattál volna, mielőtt beteszed ide a koszos lábad. Szerinted Elethea miért van még mindig életben? – érdeklődik, de végig olyan csendesen beszél, hogy csak és kizárólag te halld meg.
A Lash-sel való nézeteltérés lerendezését követően ismét feléd fordul, és amit zihálva próbálsz beszélni közben, azt meg sem hallja senki, így egy semmibe vesző könyörgéssé válik. Thea végig azt nézi, hogy mit művel az erdeivel férje, Elethea pedig hol a vöröst bámulja, hol téged, könnyektől csillogó szemekkel, de nem tudja, mégis mit tehetne. Ha figyelnél rá, láthatnád rajta, hogy nagyon menne, de nem mer, túlságosan fél ahhoz.
Míg beszélsz, addig Lash torkán szorulnak az ujjak, és láthatod, ahogy néhány ér kitüremkedik Al-Nuszra arcán az idegességtől, de hogy a te szavaid húzzák fel még jobban, vagy Lash jelenléte és felesleges kísérletei a menekülésre, azt nehéz lenne megmondani.
- Igazán? – kérdez vissza, és ha próbálja is a cinikus nyugalmat a hangjára erőltetni, nagyon érződik csupán ezen az egy szón, hogy mennyire frusztrált, de ennek rájövetelét segíti a hangos, már-már ziháló, dühös légzés. – Tőled fél? – nevet, már-már ő érezve magát kínosan, és Lashre néz, majd vissza rád. – Annyira be van szarva tőled, hogy egy EGYÉRTELMŰEN komolyabb rabtartótól nem fél? Nevetséges – beszél tovább, egyre jobban háttérbe szorítva a látványos idegességet. – Mennyire... értékes ez a túsz? – néz végig Lashen úgy, mint a lóvásárban szokás, amikor megemlíted neki ezt, még mindig szorongatva a torkát, egyáltalán nem bánva, ha mostanra már az ájulás szélére került. Kicsit megforgatja, hogy jó rálátása legyen az elfiesen szép vonásaira némileg hátrébb lépve tőled, ismét lehetőséget adva neked, hogy sajgó tagjaiddal megpróbálj felvergődni, és ez a szünet kívánkozik arra, hogy válaszolj neki. Ha válaszolsz, akkor az után, ha nem, akkor némi türelemjátékot követően Lash torkáról elkerülnek az ujjak, cserébe kegyetlenül ráfog a fürtjeire, úgy verve a fejét a falba kétszer, kellően keményen ahhoz, hogy homlokán a bőr felhasadjon és még jobban elkábuljon – vagy el is ájuljon -, majd a hajánál rongybabaként dobja odébb az erdeit. Elethea erre felsikolt, és eltakarja a szemeit, anyja kezéből kitépve a sajátját, rögtön leguggolva kuporodva össze, hangosan sírva.
- Most már nyugton fog maradni – veti oda. - TE PEDIG KUSSOLJ! - vicsorog Eletheára, aki még hangosabban zokog tovább, ezúttal már a fülét fogva be. Thea teljesen megmerevedik, annyira sokkolja őt mindez annak ellenére, hogy már egy ideje házas ezzel az őrülttel.
- Kurva kölyök... - morogja. - Thea, takarodj néhány kötélért! Ideje szórakoznom - mondja a nőnek nem túl szépen kérve, azzal Hirion elé lép újra, míg a háttérben Thea zavarodott félelemmel kihátrál a folyosóról, eltipegve a lakosztály kijárata felé. - EZ EGY RABSZOLGA, HIRION! – üvölt, visszatérve az eredeti témához. – Mi a faszért aggódsz érte? Mert ezért magyarázol ilyen zagyvaságokat! Lehet, inkább az a csonka szépség varázsolta el az eszedet, nem te az övét – ragadja meg a mellkasodnál a ruhát, és úgy emel fel, hogy szemmagasságban legyél vele. – Na ide figyelj... – beszél jóval nyugodtabban, mint az megnyugtató vagy biztató lenne. - Most te szépen elmondod, miféle szellemi örökséged van. Tudom, hogy van, tudom, hogy kellesz hozzá, mert annak a nyomorult Awernondyasnak a leszármazottja vagy.


"Don't worry about me, I'll be fine. Just don't look into my eyes."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Mentőexpedíció   

Vissza az elejére Go down
 

Mentőexpedíció

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Neminra világa :: Játéktér :: Zevadar pusztaság :: Sötét elfek rejtekhelye-