-Nem félek tőle. Közöltem pár perc gondolkodás után hiszen apámat nem ismertem és Demertor helyére bárki jobb lett volna.
-Ha meg halna biztos vagyok abba hogy a legjobban rátermett elf venné át a helyét. Itt nyeltem egyet a mögém lépő hadvezér miatt s folytattam.
-Leginkább Uráldur hadvezérünket mondanám, nem vagyok abban biztos hogy minden elf elfogatna, túl fiatalnak tarthatnak. Mondtam aggodalmasan, s tudván hogy nem is érdekel a politika ezen része.

Az udvarló hosszan és mélyen nézett a gyönyörű szemekben és mintha csak álmából ébedt volna, úgy rázta meg a fejét.
-Nem azt mondtad, hogy te arra készülsz, hogy apádat követed a trónon? Hogyan tudna más valaki oda ülni, ha te nem akarod? Talán szükséged lenne további támogatásra még?
*Az összevont szemöldökök nem voltak túl fenyegetők, de jelezték, hogy igen csak éberen figyel a másik. És bár nem láthatta, az ezredest hátul is figyelmes tekintetek nézték.
-Mindegy mit gondolnak rólad, hidd el! Engem csak az érdekel, hogy te képesnek érzed-e magadat átvenni az irányítást bárkivel szemben.

-Az hogy képes lennék-e az biztos, viszont a nép jó léte fontosabb az egyén akaratánál, bár tudom túl nyálas a dolog, de ezt nem lehet elfejteni egy jó vezetőnek sem, hogy mindig a többség érdeke a fontosabb. Közöltem miközben már tudtam hogy a Hadvezér áll mögöttem legalábbis ezt állította a Lidércem, legalábbis a kard elég közel volt hozzám a kapcsolat teremtéshez, viszont nem válaszoltam neki.

A jó megjelenésű férfi szemöldöke igen magasra emelkedett a mondatok hallatán.
-Nos, mit gondolsz? Vajon ez a közelgő házasság meg...
*Uráldur jeges szava vágta ketté a légyottot. Ellentmondást nem tűrően.
-Azt hiszem, felkészült, Ezredes. Bemutatom Hobos ezredest, régen a hírszerzésnél dolgozott, ám mostanában már az elhárítás irányítását is felügyeli. Gondoltuk, nem árt felhívni a figyelmét arra a próbák alatt, hogy ha a faj nem teljesen életképtelen, ők is lehetőséget látnak a beszivárgásra és árulók beszervezésére a sorainkból.
Kap pár napot, hogy felkészüljön az akcióra. Addig minden velünk jövő embert leinformálhat az úr csapata. És lesz a kíséretben is néhány lh.
*Az Első Lord valószínűleg egy percig nem kételkedett, hogy a legjobb emberei nem fognak zevadari ellenlábasok ellen külső ellenséggel szövetkezni. És legkevésbé sem egy ellenőrzött körülmény alatt nem buknának le. Ám...
-Ne legyenek illúziói! Ez olyan katonai akció, mint bármely másik. Bármennyire is alaposan próbáljuk felkészíteni a sereget, odakint a terepen ezernyi váratlan megoldás adódhat. Próbálja alakítani a szerepét, amíg lehet! Amint ez meghiúsul, a legnagyobb körültekintéssel állítsa vissza az eredeti helyzetet! Ne kezdjen felelőtlen kirohanásokba és kétséges hantázásba!
Számítson a társaira! Azért vannak.
Ha szüksége van még gyakorlásra, kérjen nélkülözhető rabokat! De a megkezdett munkákat ne hátráltassa és legfeljebb két-három rabbal elégedjen meg!
Több nem hiszem, hogy szükséges lenne. És jelenleg több projekten is dolgozunk.

-Egyetlen egy rabra van szükségem, az elfre akivel elkaptál szükségem lehet rá, igen erősnek tűnt fizikálisan, és mentálisan is. Néztem Uráldurra.
-Maga is tudja jól hadvezér hogy egy ilyen harcos értékes lehet a csapataim számára, főleg ha orgyilkosságról van szó. S azon gondolkoztam ki lehetne még jó vele.
-és egy ember is, fekete ruhában volt azt hiszem, fekete hajjal, ez volt benne az egyetlen különös. Ők kettőjüket szívesen látnám és maga is tudja hadvezérem hogy nálam csak két út van. -Együtt működsz vagy meghalsz. Néztem végig Uráldurra miközben át öltöztem egy függöny mögött ahol maximum a hadvezér láthatta valamennyire felső testem de semmi többet és azt is csak talán mellkasig, de arcom mind két félnek látható maradt. Amint magamra vettem teljes páncélzatom egy vér vöröst feketén csíkozott palástot vettem magamra ami a földet súrolta.

Uráldur furcsán néz a nőre, majd bizonytalanul mondja.
-Én csak arra gondoltam, hogy ha a szereped gyakorlásához nem csak sötét elfeket akarsz használni... Ez egy nagyon bizonytalan ötlet lenne, a kezükben lenne a lebuktatásod kulcsa. És ellenséges terepen...
Ha gyakorolni akarsz a zöld elffel, akkor esténként megtalálod a határ menti egyik táborban, ahol a fákat alakítják. A nővel... is gyakorolhatsz szituációs játékokat. De ő a terepen túl sok komplikációt okoz, inkább megölette volna magát egy tigrissel, mint hogy beálljon kémnek. Ráadásul katonai kötődései miatt nem térhetnénk vele haza.
*Amíg öltözködik, addig félre néz. Nem venné a lelkére, ha ISIS célpontjává tenné egy félre érthető dolog miatt. De amikor kijön, akkor oda fordul az lh-s ezredeshez.
-Önnek mi a véleménye arról, hogy vigyünk szolgákat más fajból?
-Szerintem ha elvágjuk a hangszálaikat és teszünk néhány biztonsági óvintézkedést, megoldható. De nem beszélhetnek senkivel, mert különben biztosan megtalálnák a lehetőséget, hogy adatokat juttassanak el a határ innenső oldalán történetekről.
*Kérdőn néz a hadvezér a már átöltözöttre.

Oda lépdeltem a többiek elé, teljes páncélzatban és pallosommal a hátamon amit a palást fedett.-Maga is tudja hadvezérem hogy legjobb orgyilkosom más fajból való az a Oawa lány akit még csecsemőként hoztak ide, máig a leghűségesebb és legmegbízhatóbb gyilkosom. Néztem a hadvezérre komoly tekintettel.
-Így hát arra gondoltam szerencsét próbálhatnánk többel is, legalábbis szerintem ha a nő tényleg katona múltú akkor értékes kém, informátor vagy jobb esetben bérgyilkos lenne. Ha ez nem is válik be a rászolgáló embereimnek még mindig jó szolgálatot tehet. Mondtam ridegen, mind ha csak egy tárgyról beszélnék.
-Az elf pedig érdekes, nem tudom de valami van benne ami meg fogott, talán a szívóssága, elégé szépen bírja a bányát így hát adhatnánk neki egy esélyt, ha él vele és beválik nagyon hasznos kém és orgyilkos lehetne belőle. Mondtam teljesen maga biztosan mind aki tudja hogy ez a helyes.

Az Első Lord igen mélyen nézett a nő szemeibe, mielőtt megszólalt volna.
-Nos, valami azt súgja, hogy elég magabiztos vagy. Ám legyen! Az egyiket elviheted próbát tenni. Egy diplomata futár és egy parancsnok-jelölt együtt túl értékes lenne, ám ne feled! A fejeddel felelsz értük.
Így rendben?
*Még megvárja a választ, ám ha az beleegyező, akkor elmegy igen gyorsan. Csak a kémfőnök marad még kicsit az asztal mellett ülve. Mára nincs több terve. Kicsit pihen még a széken gondolataiba mélyedve.

Nagyot nyeltem mire végére ért a hadvezér.
-Értettem. Bólintottam s én is elhagytam a helyszínt s vissza indultam a bányába az egyik fogolyért.

/Vérszagra gyűl.../

Az est hűvösében az utolsó hágóra felkapaszkodva valahol a távolban felsejlik a kihaltnak hitt tábor. Ám Rathal és a vele lévő testőrök szemét nem akadályozza a sötét. Tisztán látják a mágia rezgő szálait, mely élőhalott lovakat jelez érkezésük helyén. Többet, mint amire számított.
Alaposan alulbecsülte ellenfeleit. A kilenc ezredes száz jól válogatott katonával érkezett, mindegyik egyenként. A Do'Udron ház teljes védelme nem lenne elég a teljes elrettentéshez. A ma esti döntést a kölcsönös fenyegetés fogja végrehajtatni. Egy self sem bízik meg a másikban annyira, hogy kíséret nélkül a másik egy esetleges csapdájába sétáljon.
Egy fali óra ingája kattogását hirtelen kongatás váltja fel. Pont éjfél. A testőrparancsnok belép az ajtón. A kandalló mellett néhány ezredes ül, mások állnak és hirtelen minden tekintet rá szegeződik.
-Kár volt eljönnöd, Rathal. Tényleg nincs bajom veled. De te nem vagy a katonai tanács tagja.
-Rathal ezrede is ezred. És neki is joga van elmondani a véleményét. -vágja rá a pók-ház idősebb fia.
-Szavazategyenlőség lenne, ami katasztófához vezetne.
*Ekkor tűnik fel ISIS is a bejáratnál. És Valon azonnal közbeszólt.
-De hisz egyelőre még nem is szavaztunk, csak a saját véleményét mondta el mindenki. Nem igaz?
*Ha Fáwen is feltűnik harmadik meglepetés vendégnek, akkor gyorsan siet őt is köszönteni.
-Üdvözöllek köztünk, mágusok vezére. Nem számítottunk az érkezésedre. De bölcs meglátásoddal és látomásaiddal mindig hatékonyan segítetted a csapataink irányítását.
*A továbbiak viszont nagyon függnek, hogy eleddig mit intéztek és Fáwen ott lesz-e vagy távol marad.

Ha reménykedtem is, azért számítottam valami ilyesmire. Az ezredesek nem bíztak semmit a véletlenre és mindenki annyi embert hozott magával, hogy nem adjon esélyt egy váratlan rajtaütésre, de ne is hasson fenyegetésnek.
De én nem hagyhattam védelem nélkül a házat, így nem is rendelkeztem kellő számú fegyveressel, hogy kellő hatással lehessek az ellenszegülőkre, főleg nem, ha lennének olyanok, akik összefognak.
Persze számíthatok Uráldur és Isis két fiára, de akkor is véres összecsapás lenne a vége, ki tudja milyen eredménnyel. És csak a végső esetben szeretnék kockáztatni…..
Az embereimet azért igyekszem úgy szétszórni, hogy komoly zavart tudjanak kelteni, ha szükséges, én meg a hold teljes uralma alatt lépek be a táborban lévő parancsnoki épületbe. Oda ahol az Első Lord szokta osztani a parancsokat. Most olyanok is vannak itt, akik ezt el akarják orozni tőle.
Rezzenéstelen arccal veszem a rám szegeződő és nem mindenkitől barátságos tekintetet, amit van aki szóba is önt.
- Köszönöm Thoron úrfi, de meg tudom védeni magam. – hordozom körbe komor pillantásom. – Azt hiszem tényleg jogom van itt lenni, még ha nem is hívtak meg, aminek rögtön el is mondtátok az okát. Még ha nem csak a szavazategyenlőség a fő ok, sejtésem szerint.
Szívem harci dallamot játszik és szívesen mártanám meg a kardom abban a pár emberben, aki szinte kihívóan fordult az őt etető kéz ellen, de ekkor megjelenik Isis, amitől egyből aggódni kezdek, hiszen nem volt jó, hogy belépett az oroszlán barlangjába, kiszolgáltatva magát a veszélynek. De ez csak addig tartott, amíg meg nem láttam ki jön mögötte. Fawen mágus asszony!
És lám, máris vannak, akiknek az álláspontja úgy hajlik, mint a gyenge szélben a nád!
Kérdés a maradék áruló mennyire elszánt?
Kezem a kardom markolatán nyugszik, miközben Isis mellé lépek, és meghajolok a mágusnő felé, de farkas mosoly játszik az arcomon, ahogy a tisztekre nézek.
- Nekem csak egy mondanivalóm van. Mikor hozzuk haza vezérünket és hol a fogoly, akivel ki fogjuk váltani? Brayen ezredes? Gondolom már itt van az az elf, ugye?

Hamarosan megérkezünk a Táborba,és Isis-szel lépek be a jelenlévők közé..
Amint beléptem,csend lett...és csak a méregető pillantások szegeződtek rám,amik nem nagyon érdekeltek..csak az,hogy rendet téve köztük a Lordomat kihozzam.

A kíséretemben lévő haderőm,a hátam mögött lefedett csukjával várakozott a jelemre várva..s arra,hogy elinduljanak az Első Lord kimenekítésére.

Aztán,ahogy körbenéztem,a pók-ház testőre köszöntött...

..s lám elég szép számmal vonultak fel hűségesek és árulók..akik most elég nagy gondban vannak,mert én tudom ki az közülük..

-Hol van az elf fogoly?-kérdeztem az egybegyülteket.-Hadd lássam!

/Vérszagra gyűl.../


Mint előző mesélőimben írva volt, hamar köszöntötték a belépő Fáwent és többen érvénytelennek érezték az eddigi szavazást. Nem is csoda, hiszen két dolog is kiderült azonnal számukra. A hír kiszivárgott, hogy mit terveznek. Ám ennél súlyosabb, hogy nem csak felkészült a pók-ház és hívei, hanem A hadtesten kívülről is támogatást kaptak. Márpedig a fekete mágusokat nem érdemes lebecsülni, vezetőjük még most is szoros kapcsolatot ápol Uráldur mellett Ivory hadvezérrel többek között.
Nem csoda, hogy igen gyorsan túlestek a megbeszélésen és egybehangzóan a fogolycseréről döntöttek. Ám ekkor újabb fordulat állt be közöttük.
-Brayen halljuk hát a fogoly nevét! Ideje biztonságba helyezni.
-A fogoly neve Turion fia, Thedias. Dante bányájából kell kihoznunk őt. És egy hét múlva kell az átadásra sort keríteni a csatától északra az érintetlen vadon szélén. Ott vár mindannyiunkat, ám csak az utolsó percekben mondhattam el.
*Hamar elindultak Néró Mester kedvenc helyszínére, ahol a bányavezető természetesen azonnal meghallgatta őket. Hiszen ezek szerint a hadúr jelentősen előre hozta az átadást, nyugalomba ringatva leendő árulóit.




-Örömmel teszek eleget minden kérésüknek. Ám ezúttal hamarabb kellett volna érkezniük. Uráldur hadvezér már gondoskodott, hogy száz őr kíséretében elvigyék az erdei elfet. De szívesen pótlom veszteségeiket bármely más rabbal.
*Az ezredesek soraiban felhördülés hangjai hallatszottak és alig akarták elhinni, hogy maga az Első Lord akaratából került el innen. Hiszen ő messze innen fogoly.
-De elvileg Önnek is tudnia kell erről, ISIS kisasszony. Hiszen az Önök fia jött el érte.
*Thoron és Dagnír számára ez volt a legnagyobb döbbenet. Gyanakodva nézték egymást, hiszen magukról tudták, hogy még csak a nevet sem ismerték.

Örömmel láttam, hogy a fiaim és Rathal is és a fiaim is jól vannak, a tanácskozás még vagy nem jutott el abba a stádiumba, hogy vér folyjék, vagy sikerült elnyomni a lázadást mielőtt kipattant volna a szikrája.
Az biztos, hogy amikor megláttak engem, főleg Fawen-t azonnal megjuhászodott mindenki és úgy tett, mintha soha nem merült volna fel az, hogy férjemet elveszejtsék.
Mind a testőröm, mind a mágus asszony kérdése időszerű volt és én is kérdőn néztem a titok tudójára, Brayen ezredesre, hogy megtudjuk ki a nevezetes fogoly és hol van jelenleg.
A katona nem is habozik elmondani most már a dolgot, de tartogat még más meglepetést is, mégpedig azt, amit mindig is sejtettem, hogy szerelmem nem volt terv nélkül, mintha számított volna valami puccsfélére.

A bányában még nem voltam, de Uráldur-tól már sokat hallottam róla, tudtam, hogy egyik igen csak megbízható embere Nero parancsnok vezeti és ő nem fog csalódást okozni.
Aztán mikor odaértünk, kiderült, hogy bizony tud!
- Az kizárt! – ráztam meg a fejem, hallva az ezredesek reakcióját is, de döbbenten kapom fel a fejem, amikor Nero azt kezdi mondani, hogy valamelyik fiam volt a fogolyszállító egyike. – Sem Thoron, sem Dagnír nem lehetett, végig velem, vagy a tisztekkel voltak. – néztem merőn a bányaparancsnokra. – Mit hallgatsz el? – kezdtem gyanakodni, hogy itt egészen más van a háttérben. – Mond el pontosan mi történt és merre vitték azt a pitypangzabállót!

Amint kiderül,hogy valami nem teljesen úgy alakul ahogy itt várták,ami viszont a fogolyt illeti..

-Hol vannak?-dörrentem fel ..és villogó szemmel néztem a szólóra.

-Ne játsz a türelmemmel!-néztem rá sötét szemekkel,és nem fogom vissza magam,ha nem tesz eleget a kérdésemre.

/Vérszagra gyűl.../





A bánya vezetőjét meglepik a heves indulatok, de az még inkább, hogy a hadvezér családja sem tudott a történtekről.
-Egészen biztos vagyok benne, hogy a fiad volt az, aki eljött és apja üzenetét hozta. Szaladin már nem egyszer járt itt hírnökként. De tenni sem tudtam volna ellene. Száz a mélyben titokban dolgozó démon vállalta az őrséget.
*Ha ez ISIS-nek nem teljesen világos, Fáwennek annál inkább az kell legyen. A démonok nem érzelgősségből tesznek bármit is értünk, csupán saját céljaik vezérlik. Valami csábította őket arra, hogy találkozzanak az Első Lord. És valószínűleg egy betartani kívánt ígéret. Valami nagy bánat valaki szívében, amiből energiát lakmároznak majd.



Eközben a világ másik végében egy sötét elf nézett a Holdra. Már egy jó ideje gonosz vigyor ült az arcán, mintha cseppet sem zavarná a helyzet.
-Hé, kölyök! Ébredj, indulnunk kell! Az orkok ilyenkor járőröznek. Ebben a napszakban biztonságosabbak az ösvények.
*Rekedtes, keresztapára emlékeztető elváltoztatott szavai a régen volt megismerkedésükre emlékeztethették Turion alvó fiát. Bár kötéllel és növényekkel is körbe volt fonva teste és karja, nem bíztak semmit a véletlenre szabadulása terén, ám megengedte magának ezt a viccet, hiszen csak rajta múlik, hogy Viridiel megkapja-e Turion rabságban szenvedő fiát.
Talán okoz neki egy kellemetlen ébredést.
-Indulnunk kell. Az átadás előbbre lett hozva. Ha nem leszünk ott időben, a testvéredet kivégzik a megbízottjaim. Sajnálom! Biztonsági óvintézkedés.

Mondhatni lélegzet visszafojtva várom a választ, amit Nero az én és valószínűleg a jóval félelmetesebbnek látszó Fawen kérdésére fog majd válaszolni, mert van egy gyanúm és ezzel az be is igazolódna.
- Óhh…..Szaladin…. – mormolom, amikor bebizonyosodik, hogy az van, amire számítottam.
Így már az is bizonyossá vált, hogy Uráldur nem csak egy vasat tart a tűzben, hanem felkészült arra is, hogyha háza népe nem jár sikerrel.
Azért erősebben dobogott a szívem, amikor megtudtam, hogy démonokkal paktált le férjuram és Szaladin azokkal a számító népséggel ment el, még hozzá nem is kevéssel.
Bár az is biztos, hogy elég nagy sereg kell ahhoz, hogy egy ilyen csapatot bárki megállítson.
- Ha Szaladin-t küldte az Első Lord, akkor már meg van hozzá a terve is, miként szabaduljon ki, bár ehhez nem tudom miért kellett az az erdei fűevő elf is? – rázom meg a fejem és részemről ennyi volt.
A férjem által megtervezett csapat minden valószínűség szerint egyrészt messze jár már, másrészt az akaratát teljesítik, így nekem otthon a helyem, hogy a háznépre ügyeljek.
- Köszönöm Fawen, hogy mellém álltál a nehéz percekben, nem fogom elfelejteni. – hajolok meg a mágus előtt, aztán, ha nincs más, akkor a fiaim és a testőröm csapatával hazaindulunk.

Mikor sokadszorra is ellenőriztem a self vezérnek a köteleit végre nagy nehezen el tudtam aludni, de ez nem tartott sokáig, mert a hangjára ébredtem, bár először azt hittem valaki más van itt, így a fegyverem volt az, amit legelőször is megragadtam.
Zavaros álmaim megzavartak, de aztán rájöttem, hogy hol hallottam tőle már ilyen hanghordozást: a bányában! Ott hergelt ezzel az „atyáskodó” stílusával.
Most is valószínűleg csak bosszantani akart, de azt mindenesetre elérte, hogy teljesen felébredjek, a maradék álmot is kiűzve a fejemből.
- Tojok az orkokra! Legfeljebb tálalva kapnak egy selfet, akin kitölthetik bosszújukat. Hallottam ám egyet és mást a nagy „barátságotokról”. – vágtam vissza, noha tudhattam volna, hogy nem érdemes vele szóba állnom.
Gyanakodva néztem rá, amikor azt mondta előrébb lett hozva az átadás, de bolond lettem volna, ha nem veszem komolyan, hiszen tudtam, hogy valamit tartogat a tarsolyában. Túl könnyű és egyszerű lett volna, ha nem így van.
- Akkor te is meghalsz Uráldur! – néztem rá sötéten, de aztán felrángattam és arrafelé löktem, ahol a találkozó le lett beszélve. – Biztosan meghalsz. – erősítettem meg még egyszer.

A bányafelűgyelő szavaira csak ingattam a fejem,de nem szoltam.
Aztán Isis köszönt és indult is haza a Kastélyukba..

-Erre majd visszatérünk!-néztem villogó szemmel a magukat vigyázba vágó selfeken.

Körbenéztem még egyszer a jelenlévőkön,és hátat fordítva mentem kifelé,a különítményemmel,akik a mozdulatomat látva ,követtek.

~nem nagyon bízom a véletlenre...ahogy ismerem a Démonokat!..jobb,ha utánajárok és a háttérben maradok addig,míg a Lordom ki nem szabadul..~

Beültem a Hintómba és kiadtam a Parancsot.

-Indulás!

/Vérszagra gyűl.../


ISIS és Rathal haza indulnak, ám Brayen megfogja Thoron kezét.
-Az apád csak a biztonság kedvéért mondta meg a nevet. Ám azt kérte, hogy mind a kilencen legyünk ott az átadásnál. A tervéhez sötét elfekre is szüksége lesz.
*Egy mosoly jelent meg ajka körül, a szemei is jókedvűen csillogtak. És az eddig történtek alapján bármi lehet. Akár az árulók lelkét is ajánlhatta a Pokolról jött újdonsült zsoldosainak, kiket a bánya mélyéről csábított el. De egy sokkal kegyetlenebb haditervet is fontolgathat.
Fáwen távolról követi őket. A hadtest ezer élőhalott lovát újra igénybe vették a lovasok és igyekeztek minél hamarabb beérni a jóval előttük járó rabszállítást.


Ugyan arra a helyre igyekeztek, mint egy megkötözött self, ki még így is megpróbált büszkén lépegetni a találkára. Ám szavaiban bizonytalanság csendült.
-Akkor el sem kell mennünk. Ha mindenképpen végezni akarsz velem, akkor nem áll érdekünkben elengedni a testvéredet.
*Dacosan megállt és a fiúra nézett.
-Nem félem a halált, az idő már lepergett a fejem felett. Kihívlak egy párbajra és intézzük el ezt férfiak módjára!
*Ha a lombtünde elengedi és megküzd vele becsülettel, akkor felveszi a védekező állást, de ha nem ugrik a viccre, akkor nem sok noszogtatás kell, hogy tovább induljon. És csak panaszkodjon öreg csontjaira. Talán szerencséje van azzal, hogy a hírnök nem jött még rá, hogy amivel ébresztette, az nem a bányában hangzott el. Még korábban, amikor az orkok földjén futottak teljesen véletlenül össze és először találkoztak és elsőként szabadultak ki egymás fogságából.
Hamarosan a két csapat megtalálta egymást. Az éjtünde lovasok már utolérték a démonokat.



/A száz démon kinézete./


-Nos, egyszerre fognak a rabok elindulni előre. Sokan vagyunk itt zöldike, ne próbálkozz semmivel! Ha megvan, ti délnek mentek, mi a vezérünkkel északnak. Értetted? Rajta!
*Megvetően méregette a fehér szemű elfet a hadúr, mintha valami porszem lenne. Mind a kettejüknek hátra volt kötözve a kezük. Ám a fellengzős tekintete is csak terveit szolgálta. Hogy lelkét még jobban megtörje és önbizalmát csökkentse. Hiszen veszélyes játékot űznek.
Amikor már majdnem elérte Turion idősebb fia Viridielt, Brayen átkot bocsátott rá, melyhez csatlakozott minden itt lévő self. Uráldur is. Ezért volt szüksége a csapatára. Az Elmúlás igéje, mely pillanatok alatt ráncot varázsolt a megtört lelkű tünde arcára. Ám nem kívánták halálát, csupán annyira sújtani, hogy teste öregemberévé váljon, alig tíz-tizenöt évvel halála előtt.
Ekkor a pók-ház feje visszafordult.
-Nos, kétségeim vannak afelől, hogy jól döntöttem-e. Száz démont hívtam ide, hogy osztozzanak a fájdalmadban. Remélem volt a kis tesódnak valami kölyke, mert soha nem fog gyermeket nemzeni asszonynak. Oly sokat dolgoztam azon, hogy lássam az arcodat, mikor szembesülsz a ténnyel, hogy imádott öcsikéd csak úgy szabadulhat ki a markunkból, hogy az Idő segítségével, melyet uralunk, vén trottyot csinálunk belőle. Mi gyakoroljuk a hatalmat a halál és az élet felett. Bármikor életed végére pergetjük a te homokszemeidet. A kultúrátok olyan vad, mint az állatok, melyeket védeni próbáltok ellenünk. Olyan jelentéktelen az erőfeszítés, amivel ugráltok ellenünk.
És mégis aggódom. Száz démont hívtam ide, csak hogy osztozzanak a fájdalmadban. És most félek, mert téged ismerve csak annyi telik a kis koponyádból kifújó széltől, hogy ezzel is fontosságot tulajdonítasz magadnak, amiért ilyen jelentős lények akarják látni a fájdalmat az arcodon.
*Nem hazudott teljesen. Azt ígérte a más létsíkon élő lényeknek, hogy mérhetetlen bánatban fürödhetnek. Keserűségben, mely a megtalálni kívánt fivér újbóli elvesztése. A lenézés, hogy nem is érdekli Uráldurt, melyikük az idősebb. Az oly hosszú ideje tartó hiába való harc miatt.
Bár nem kedvelte annyira a Pokol teremtményeivel való szövetségkötéseket, ám humorosnak érezte azt a gondolatot, hogy ezek a lények pont abból táplálkoznak és erősödnek, mint Viridiel lényege már egy ideje. Mások fájdalmából.
-Gyerünk! Ki vele öcskös! Vágd a képembe megint, hogy fanedvet loptunk tőletek! Ártottam én neked valaha is? Én teljesen ártatlan vagyok.

Megrázom a fejem a self szavaira, mert bár lelkemben dúl a harc, még sem vagyok olyan, mint ő.
- Csak, ha megszeged a szavad, de akkor az lesz az utolsó tetted. – lökök rajta egyet előre, amikor megáll előttem és komoran felkacagok. – Ezt már eljátszottad egyszer Uráldur. Volt párbaj és legyőztelek, vagy rövid az emlékezeted? Mindenki látta, akinek van szeme, így ezt le sem tagadhatod, remélem az embereidnek is tetszett. – válik irónikussá a hangom.
Innentől nem igazán foglalkozom vele, miket panaszkodik össze-vissza, úgy is csak azért csinálja, hogy idegesítsen vele, de nem fog menni.
Az azonban tény, hogy az átadással kapcsolatban nem hazudott, tényleg hamarosan összefutunk az éjtündék csapatával.
Komoran nézem a díszes felvonulást.
- Ennyire tartotok tőlem? Egy egész hadsereg? Igazán megtisztelő és biztos udvariatlanság részemről, hogy nem marasztallak benneteket, de essünk túl a cserén és húzzatok haza, míg tehetitek. – mondtam hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja.

Az íjam lövésre készen és kész vagyok arra is, hogy azonnal segítségül hívjam az erdőt, ha készülnének valamire, de ami végül bekövetkezik, legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna.
Nem lankad ugyan a figyelmem, mikor Thedias már majdnem odaér hozzám, de mégis erősebben dobog a szívem. Ekkor következik be a tragédia! Nem tudom mikén, hogyan csinálták, de gonosz mágiájuk lecsapott bátyámra. Hirtelen ráncok szabdalták az arcát, haja őszbehajolt és vállai megroskadtak. Pár percen belül egy megtört öregember állt előttem!
Hogy ne legyenek kétségeim kinek köszönhetjük ezt, Uráldur magyarázattal is szolgál, csak úgy vágnak, döfnek a szavai a kardja helyett.
Sosem gondoltam volna, hogy létezik olyan fájdalom és gyűlölet, amit most megtapasztaltam.
És nem, nem is próbáltam leplezni. Ha ezt akarta elérni, teljes sikerrel járt, viszont arra nem számíthatott, hogy ez elszabadítja bennem őseim minden felhalmozott tudását és mágiáját, amivel csak testem rendelkezhetett. Elvesztettem a kontrollt.
A lelkem, az elmém üvöltött tehetetlen kínjában és vadul hívott segítségül mindent, amit csak elért? fűt, fát, bokrot, kis és nagyobb állatot, növényevőt és ragadozót, amit csak meg tudott szólítani.
- PUSZTULJATOK INNEN SÖTÉT DÉMONOK!
Önkívületben öltöttem fel farkas alakom, hogy nekirontsak az előttem állóknak, torkot és húst harapva.
Hogy mi lett Thedias-sal? Csak remélni mertem, hogy fedezékbe vonult, mert engem csak a bosszú érdekelt.

A Kíséretemmel elég hamar beérjük a Lordom tartózkodási helyét..már csak azért is mert a másik létsíkról "érkező"Démonok elég nagy "kisugárzást"húznak maguk után.

Hamarosan meg is látom a Lordom és a Lombtündét..meg a teljes kompániát is velük együtt..

Nem fedem fel ittlétemet,de kellő távolságban vagyok,hogy a segítségére legyek az Első Lordomnak..
Bár ahogy most kinéz a dolog,az inkább hasonlít egy színjátékra,mint fogolycserére-vigyorodom el ,miközben nézem az eseményeket..

Aztán valami érdekes történik..ami még nagyobb mosolyt csal az arcomra,hogy látom az "elmúlás"átkát..és ahogy egyre öregebbé válik az a személy ,akit idehoztak a csere címén..
A Lordomnak van humorérzéke-villant át az agyamon a kis derültség,de aztán ahogy a zöldike más alakot öltött és nekirontott a Hadvezéremnek,akkor már nem tétováztam a beavatkozásra!

A Különítményemet fékörívbe intettem,és a zöldike átváltozott alakjára Életszívást bocsátottam..
Koncentráltam,és az átkot egyenesen rá irányítva kezdtem elszívni az erejét..és ahogy igyekezte a seregeim katonáit behálózni a környező fák és bokrok ágaival..és mindenféle teremtményeivel..
Teljes sötétséget vontam köré,hogy ne lásson semmit!...csak a némaság és a sötétség aurájában vergődhet tovább..és az Életszívás varázsával kombinálva,egyre lassabbá és tehetetlenebbé válik..

Akikkel érkeztem,azoknak a feladatot nem kell elmondanom...ahogy minden egyes tagja tudja és érti a gondolataim..mert ez az elit seregem.
..felveszi akármelyik zöldikével a "versenyt"...mert mindent tudnak ami egy elf és egy sötételf tud...egy tökéletes hadsereg titkos selfjei...akik nemcsak a fegyverek mesterei,hanem a természetmágia jól képzett harcosai...ez az én tökéletes "fegyverem"...és Elit Testőrségem ,Démoni támogatással...-vérfagyasztó kacagásom töri meg a csendet,amit minden élőlény hall...ahogy a Démonok is tudják erőm és hatalmam..ahogy megidézem az ÓriásPókDémont,akit áthívok ide..erre a síkra...

/Vérszagra gyűl.../


Uráldurt is meglepi, hogy saját terepüknek számító buja növényzetben gazdag érintetlen vadon mellé Viridiel nem hívott társakat segíteni őrizni a foglyot. Ám az erő, amit az érzelmei kiváltottak még őt is meglepték. Az erdei elf az égbe kiáltó igaztalanságot megosztotta a fákkal, az állatokkal és megannyi élőlénnyel. És pont ez volt a célja, hogy a fájdalom és a szenvedés minél több helyről visszhangozzon és a démonok táplálkozhassanak belőle.
Ám hatalmas erők csaptak össze. Fáwen titkos hadserege igyekezett fekete és természet mágiával is segíteni barátjának, ám a sereg kipróbálatlan. Még a boszorkánykonyha főnöke sem tudhatta pontosan, hogy a természet végtelen energiáinak uralásához nem csak gyakorlás szükséges, de milyen mértékben azonosulni kell annak harmóniájával. Márpedig ezúttal ez a rend nem a sötét elfekkel van. Ismét az awyrisakkal.
Olyasmi kezdett működésbe lépni, melyet halandó még nem látott Neminra földjén. Magától fatörzsek nőttek Uráldur és a ráugró Viridiel körül és egy egységes kupolává álltak össze. Ugyan ilyen tüntette el szem elől Fáwent is. Minél több energiát nyer Viridiel az érzelmeire válaszoló növényekből és állatokból, annál több energiát nyernek a démonok abból, hogy más fájdalmát látják.
És ezt egy hihetetlen ponton már nem akarták elveszíteni. Igen! Amit a Szenátor félvér serege és az érintetlen vadon élővilága csinált az végső soron valahol az ő művük. Eme óriási hatalommal a kezükben nem volt nehéz egy másik dimenzióba repítették őket, hogy ott rendezhessék le egymás között vitájukat.
EZÉRT NE ÜZLETELJ DÉMONOKKAL! Hajlamosak saját hasznukat lesve a szavukat igen furán állni.
Viridiel bátyja csak a fakupolákat látta és a mozdulatlanná dermedő démoni és self haderőt. Halottnak vélve fivérét hamar eltűnt a fák között.


Hirtelen megváltozik a táj.
Viridiel hatalmas tömegbe kerül. Egy fekete tógába öltözött alak, akinek a nyakában stóla van és pásztorok botjára emlékeztető eszköz a kezébe, mely aranyból készült és drágakövekkel kirakott egy szamár hátáról kiabál, botos kezét lengetve az emberek feje felett.
-Harcba, testvéreim! Ti mindannyian az Ég gyermekei vagytok. Vívjátok meg ezt a harcot és üdvözültök az Örök Fény végtelen országában! Öljétek meg az eretnekeket!
-Ámen! -zúgta rá a tömeg.
*Ha kérdezősködik, hamar elmondják neki, hogy a nagy tiszteletű pap az elf háta mögött lévő vár megrohamozására szólított fel minden jó embert, melyek az igaztalanok kezén van. És hamarosan elkezdődik a fegyverek kiosztása a körülötte álló újoncoknak, akiket rohamra küldenek az nap a veteránok.
Rajta áll, hogy csatlakozik-e hozzájuk. Egy fekete körszakállas fickó osztogatja a csatabárdokat, kardokat, lándzsákat... Kicsit odébb ötös csapatok már felszerelkezve kapnak létrákat, hogy azokkal rohanjanak a jelre a város ellen. Mint hamar kiderül Paradis a neve és a várfalon félholddal díszített lófarkas zászlók nem véletlenül lengedeznek, ez az ellenség jele.
Vajon átváltozik kétlábú alakba és csatlakozik hozzájuk vagy távol marad a vérontástól?

Fáwen egy téren találja magát, ahol gyermekek dalocskát dúdolnak és egymás kezét fogva körbetáncolnak egy kövön térdepelő, 12 éves, szeplős kislányt.

A nő neve Fatvácska
Barátja a Gyávácska
A második kútba ugrott
Az első csak picsogott


A gyermek szeméből középen könnycseppek csorogtak az arcán végig. Láthatóan nagyon bántja őt a többiek rigmusa. A térről szűk utcák nyílnak a szélrózsa minden irányába magas házaktól övezve.


Uráldur egy börtöncellában lett hirtelen. Ennél nagyobb meglepetése neki sem lehet. Előbb még egy erdőkerülő farkas alakját felvett Viridiel vetette épp rá magát, majd egyszerűen itt termett. Egy kemény fa pad, egy vasrácsos ablak és egy zárt ajtó volt egyedül itt.
Nem tudta jobban felderíteni, mert fél perc múlva már nyílt is a zár és három ember katona lépett be. Láncing volt rajtuk és az övükön jókora kard. A középső felé a varázslat láthatatlan szálai indultak el és a fulladás átkát küldte rá. Lepillantott egy kicsit és megdöbbenésére neki is meg volt minden felszerelése, ahogy egyébként két másik sorstársának is eme értelmetlen játékban.
-Nem akarsz mondani valamit?
*Még nagyobb megdöbbenésére hiába rántotta elő pallosát és hiába próbálta rontással sújtani, a középső őrnek ez a legnagyobb problémája jelenleg, hogy ő mondjon valamit... Az ige pedig szinte azonnal megtört.
-Hogy kerülök ide?
-Rossz válasz.
*Egyszerűen hátat fordítottak neki és hiába próbálta rájuk vetni magát, hamarabb kiértek az ajtón, mint hogy elérte volna őket az acéllal. Dühítette a fogva tartói lelki nyugalma.


/A legtöbb képességeitek megvannak. De néha nem úgy működnek, ahogy megszoktátok. Uráldur nem tudja gyermeke szellemét segítségül hívni. Fáwen megidézheti bármikor a pók démont. Ám más lényeket nem.
Viridiel nem kap segítséget a természet pletykáitól A többi képessége hibátlanul működik./

Ha tudtam volna is, hogy miért vannak itt a démonok, akkor sem érdekelt volna. Az érzések a szívemből, a lelkemből fakadtak, ami a szeretet és bosszú olyan keverékéből táplálkoztak, amikre nem is gondoltam. Szinte széthasítottak a bennem dúló viharok. Elfként inkább békét, belenyugvást kellett volna éreznem, az ilyen mérvű harag távol esett a fajtámtól és mégis engem most ez maga alá temetett.
Ettől függetlenül, ha túlélem az egészet biztos vagyok benne, hogy szégyelleni fogom azt, hogy ebbe belevontam a természetet is, ezt nem lette volna szabad. Ok nélkül nem veszélyeztethettem volna a létüket sem a növényeknek, sem az állatoknak. Ez az én személyes ügyem volt!
De valamiféle őrület kerített hatalmába és bár éreztem még, hogy testem felveszi állati alakomat, szinte ez volt az utolsó, amit láttam az érintetlen vadonból.

Zavartan kapkodtam a fejem, ahogy a nyüzsgő, hömpölygő tömeget megláttam magam körül. Fogalmam sem volt, hogy kerültem ide és hol vagyok egyáltalán.
A lökdösődő testekből azonban arra hamar rájöttem, hogy még mindig farkas alakban vagyok, bár még nem fedeztek fel, így gyorsan emberi alakot öltöttem. Így legalább beszélni is tudok, megkérdezni hol vagyok, mert a hely semmilyen formában nem volt ismerős.
Egy szamáron ülő férfi hangja vonja magára a figyelmemet, az öltözéke is felettébb szokatlan volt.
~ Örök Fény országa? Eretnekek? Mi ez az egész? ~
Mivel nem lettem okosabb, megállítok egy embert és az elmondja, hogy Paradis városában vagyok, a férfi egy pap és a várban vannak az eretnekek, akik ellen szónokolt és most mindenkitől aki itt van, azt várják el, hogy rohamozza meg a várat.
Ez igaz is lehet, mert már a kezembe is nyomtak egy lándzsát. Kérdőn nézek a szakállas fickóra, de az csak mogorván int a vár felé.
Egyáltalán nem áll szándékomban valami érthetetlen célért, egy ismeretlen városért öldökölni, de egyelőre visz magával a tömeg, amiből nem tudok kikeveredni..

Az Egyik pillanatban az idézést indítom,és az ÓriásPókDémon meg is jelenik,de aztán egy helyen vagyok ahová nem akartam jutni!!
Éktelen haragra gerjedtem,mert az akaratomon kívűl lettem itt,és ráadásul,egy gúnyolódó gyereksereg is körülöttem van...

A kör közepén egy lánygyereket csúfoltak a többiek,és ahogy ránéztem,megvetéssel pillantottam a síró gyerek bántóira..nem érdekelt,hogy kicsoda és miért teszik azzal a gyerekkel,de a haragom lesújtott rájuk.

A pityogó gyerek körül egy tűzcsóvát idéztem,a Sárkánylehellet által,és az ÓriásPókDémonomal ,akit azért hívtam,hogy kivigyen innen..és nem érdekelt tovább,hogy mi lesz ezen a síkon..
Nem érdekel,ha minden gyerek odavész..de azt megtanulják,hogy semmi sem marad büntetlenül!!.

Visszamegyek a saját időmbe,és abban biztos vagyok,hogy egy ellenséget talált magának az az elf..ha van köze ehhez a dologhoz..
..és abban is biztos vagyok,hogy nemcsak az életerő szívást kapja meg majd tőlem,hanem még sokkal több fájdalmat!!!

A Pókdémonommal együtt visszatérek a saját síkomra.
...és amit most fognak kapni a felelősök,azt meg fogják keserülni..
..és elsőnek az ármánykodó katonákat veszem célba..azokat a vezetőket,akik árulást is bevállalva ellene fordultak a Lordomnak,és ellenem!