Egy életért, legyen az bármelyik fajé, még egy növényt is feláldoznék, de itt csak egy halott virágról lehetne szó egyébként is. Az állatokat meg nem lehet megkérdezni, merre van egy „hátsó” kijárat, legalábbis amíg az jár a fejemben, hogy csak képzelődöm a beszélő madarakkal, fákkal, farkasokkal kapcsolatban. A szolgáló meg ismeri a házat valószínűleg, mint a tenyerét, ráadásul, még hálás is lehet, hogy megmentettem a becsületét.
A váza nagyot csattan a feleszmélni sem tudó agresszor kobakján, aki a lány mellé esik ájultan, én meg gyorsan magamhoz veszem a tőrét és a kardját, így már legalább van esélyem, hogy megvédjem magam.
Bár jó lett volna, ha itt is van valami rejtekút, de persze nem számítottam rá, úgy általánosságban kérdeztem, de legalább válaszolt még, ha zavartan is és úgy látszott segíteni is hajlandó, hogy kijuthassak.
Nem kell nagy képzelőerő, hogy sejtsem mi lehet a folyosón, a hangokból ítélve is, így elhiszem neki, aztán én is kinéztem az ablakon, ahol szintén van pár katona, pontosabban három íjász.
- Ha kimászunk, biztosan lőni fognak ránk. A közelben van az a kijárat? Ha nem, akkor biztosabb a folyosó, már amennyire itt bármi is biztos lehet.
Ha a lány elmondja, hogy csak a szomszéd szobáig kell eljutni, akkor valószínűleg megkockáztatom az ablakon való mászást, abban egészen jó vagyok. Csak kérdés a lány mit akar, itt marad?
- Van ötleted, miként terelhetnénk el a figyelmüket? – kérdezem meg végül, mivel csak ő van itthon.

Kalandmester:

A nő hálás a megmentéséért, de vérző nyakkal, tehetetlenül néz az elterelés ötletére. Ő azt a nevelést kapta, hogy ezek a fiúk megállíthatatlanok, ha nincs melletted egy másik sötét elf osztag. Bár ez igazából jelenleg áll, hiszen van, de úgy tűnik, nem mindig sikerül így se.
-Nincs jobb ötletem, mint kimászni és megpróbálni a másik ablakig eljutni még mielőtt elintéznék azt, akit addig el akarnak. Remélem, nem pont mi leszünk a célpont.
*Hangja beletörődő volt, hiszen elég valószínű, hogy már egyszer elfoglalták a folyosót a betörők, hiszen nem hagyta volna ott a társait az ágyon heverő. Ki tudja, hogy a visszavételre tett erőfeszítések mennyben tudnak majd tartós eredményt hozni?
Minden esetre a lányt nem nevelték udvarias környezetben. Ez már akkor kiderül, mikor előre engedi Viridielt, nem követelve meg, hogy ő lépjen ki elsőként. Így Turion fia kapja az első két íjászt és csak egyet az őt követő leányzó. A sajátját igyekszik dekoncentrációval megzavarni, ám az előtte igyekvő csak saját képességeire hagyatkozhat. Amennyiben nem talál ki valamit, az első pár mellé ment vessző után egy nyíl a derekába áll és ő meginog és leesik a ház alatti gondosan kialakított virágos kertbe az egyik bokorra. Ideiglenes társa sikítva ugrik utána, amint eszébe villan, hogy most már akkor mindenki őt akarná lőni.
Az első emeletről még nem életveszélyes a mutatvány, de mind a kettejük hamar rájönnek, hogy a sövény mellett sorjázó ördögvirág nem csak díszítő elem. Sokkal inkább valamiféle gyógyfű és méreg kert lehet ez.

Azt hiszem attól féltem, ami most a lány szájából is elhangzott, hogy mindenképpen olyan helyzetbe fogunk kerülni – ezek szerint ő is, - amiben meg fognak látni. Ez pedig nem jelent jót, főleg, hogy mostanában a szerencse is nagy ívben kerül engem. De én is az ablakra tippeltem, hiszen mégis csak három azért kevesebb, mint akik kint a folyosón verekednek és valószínűleg egyik társaság sem örülne nekem.
Attól, hogy nem mi vagyunk a célpont, még simán lenyilazhatnak minket, hiszen szép nagy céltáblák leszünk az íjászoknak a párkányon.
- Nincs sem időnk, sem választásunk. – ingatom meg a fejem borús képe láttán, mert meg tudom érteni mi zajlik benne, valószínűleg ugyan az mint bennem.
Természetesen nem siet, hogy ő legyen az első, aki kimászik és mivel semmi másra, csak a fürgeségemre és a váratlanságra építhetek, sűrűn fohászkodom, hogy elérjem a másik szoba ablakát, mielőtt eltalálnak.
Nem tudom, hogy a lány tud-e valami elterelést alkalmazni, de, ha igen valószínűleg inkább magát menti, mint engem. Nem lep meg, mikor meghallom az első nyilak koppanását a falon, de már mindegy, eléggé kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Ekkor talál el az újabb vesszőt és én a fájdalomtól összerándulok, majd kétségbeesetten próbálok kapaszkodni, de már zuhanok is. Szerencsére a puha földre, azonban mielőtt még felocsúdhatnék, máris landol rajtam egy sikító asszonyszemély.
Nem elég, hogy zsibbasztó kín kezd terjedni a találat helyén, még, ahogy próbálom legördíteni magamról a nőt, a szeme sarkából meglátom, hogy körülöttünk egy csomó ördöggyökér van és csak valami oltári szerencse révén, kerültük el csípésüket, bár, az, hogy miként mászunk ki belőle az még kérdéses, főleg, ha az íjászok kitartóak.
- Tűnjünk el innen!- nyögöm, ha sikerül megszabadulnom a lánytól. – De azokkal a vackokkal vigyázz, különben sehová sem megyünk.
El tudom képzelni mi van, ha egyszerre több csípést is begyűjt belőle az ember. Most igazán hasznát próbálom venni, könnyed járásomnak, hogy átszökdécselve a növényeken igyekezzem kijutni, remélve, hogy azok most a követőin és közénk állnak. Csak nem gázolnak át rajtuk, ha meg igen…….

Az éjtünde lánynak sikerült megtalálni a puhát, amin landolhat és nem is nagyon aggódott azon, mi lesz, ha ráérkezik. Hiszen odafent tűpárnát csináltak volna belőlük hamarosan. Ám még örülhet is a futár, hogy így történt, mert bár tepsi épségét nem mentette meg ezzel, ám az életét lehet, hogy igen. Hiszen ott volt vele és figyelmeztetni tudta egy halálos veszélyre.
-Azért húzd már le a fejed! Ezek mindenkire lőnek. Nem tudom, ki támadta meg az ezredest, de a szolgák elleni kegyetlenkedés nem túl rendkívüli erre felé. A te életedért sem adok egy lyukas cipőt, ha nem vigyázol magadra!
*Ezzel igyekezett hátulról lefelé nyomni a virágok között ugráló fejét és próbáltak eltűnni a közös ellenségük szemei elől a bokrok felé. Váratlan segítséget kaptak hozzá. A kigombolt ingű fickó a szobából az ablakon keresztül ordított utánuk, ám hamarosan egy találat érte őt is a mellkasán. Nem ismerték fel a rendezetlenül hagyott egyenruháját és a saját bartai lőtték le. Görcsösen kapott a nyílhoz, megpróbálva kihúzni, miközben hátra tántorodott. Majd egyszerűen elesett és eltűnt a szemek elől.
Sikerült átjutni az épület körül lévő néhány őrszemen között. De vajon hol fog folytatódni Viridiel, az erdei tünde és a titokzatos északi elf története?

/Köszönöm a játékot!/

Tisztában voltam vele, hogy valószínűleg még így is olcsón úsztam meg, hiszen csak egy nyíl talált el és az is csak az oldalam vastag húsát ütötte át, ami fájni eléggé fájt, de nem volt halálos és nem is lassított le nagyon. A rám eső némber viszont majdnem sikeresen döngölt a földbe, de mivel nem igazán voltunk túl még az életveszélyen és mivel még aggódott is értem, csak valami érthetetlen káromkodást mormoltam el a fogaim között, erdei tündéhez nem méltó módon, de most jól esett.
Azonban talán ez sem mentett volna meg minket az íjászok vesszőitől, ha a legváratlanabb helyről nem kapunk segítséget, mégpedig a majdnem sikeres erőszaktevő jóvoltából, aki váratlanul jelent meg a nemrég elhagyott ablakban, ezzel megzavarva a lenti katonákat és aminek eredményként egy nyíllal lett gazdagabb a szívében és nagyon halott.
Bár a nő egyfolytában rángatott, hogy húzzam le a fejem, azért csak sikerült ezen lélegzetvételnyi szünet alatt kijutni a kertből és a még lent bóklászó őrök közül.
A birtokról kijutva azonban a nőnek elege volt belőlem, meg a vészből, amit rá hozhattam, ezért rövid búcsú után felszívódott, nekem meg csak egy nagyja irányt mutatott. Már csak az a kérdés, hogyan fogom átvágni magam a sötét elfek földjén, hogy megtaláljam bosszúm célpontját. Nem ártana némi festék és álruha, hogy legalább esélyem legyen rá.

//Köszönöm én is a játékot, nagyon élveztem //

A lángoló nyílvesszőt kitépve dobtam a földre ahol meg tapostam.
-Fegyverbe!! Kiáltottam ahogy bírtam miközben végig rohantam a börtön blokkon. Fél úton pedig Juhanniba botlottam.
-Készülj fel, csapdába csaljuk a rohadékok vezetőjét, a te feladatott lesz elkapni és élje túl. -Tudni akarom ki támadott ránk! S ezzel el is indultam már pallosomat a kezembe tartva s minden esetleg rám támadót ketté vágva vele. Közben a katonák kik az én oldalamon harcoltak már több helyen is meg kezdték a támadók felszámolását.

/Revan/

A harcok jól hallhatóan fentről érkeznek. Így az ezredes is jobb, ha arra veszi az irányt, ha saját kezűleg akarja megvédeni otthonát. És miért is ne tenné, hiszen igen jó harcos és a nevének sem árt, ha néha megmossa a kezét vérben. Itt a remek alkalom!
Néhány felbukkanó ellen levágása után pár szinttel fentebb megérkezik egy folyosóra, ahol nagy erőkkel szorítják ki az embereit éppen. Tíz védő próbálja tartani magát, miközben húsz támadót látni. Az egyikük a sorok mögött ordítozva igyekszik parancsokat osztogatni az elől harcolóknak.
Mindegyikükön durva, szolgákra jellemző ruha van, sehol egy rangjelzés vagy egy egyenruha. Ám kardjuk és lándzsáik nem arra utal, hogy ez valami éhséglázadás lenne. Magabiztos kézzel forgatják a fegyvereiket.

Feljebb érve a szintekre az ellenségeim túl ereje meg sem rendít, csak a katonáimat buzdítom.
-Meg ölni őket!! -Nincs kegyelem egyedül a vezetőjüket akarom élve az összes többinek vágjátok le a fejét vagy élve húzzátok karóba hogy példát mutasson minden erre tévedő bátor szerencse vadásznak hogy itt bizony a szerencsés is szerencsétlen!!! Végig se mondtam de már a csata közepén is voltam annyi ellent levágni amennyit csak értem, s közben Juhannit kerestem hogy kapja el azt ki a parancsokat osztogatja.

Ahogy a csata állt, bizony jól jött az erősítés. De az elkövetkezendő percekben a védők oldaláról hárman kapnak halálos sebet, míg a támadóktól csak ketten. Ahogy közeledik a vezetőjük, úgy megérzi emberei „hívását”, hogy csatlakozzon a kollektíven az ellenségre bocsátott dezorientációhoz, ám talán ez is lehet az oka annak, hogy a túlerő ennyire látványos eredményt hoz. A két csapat egymást igyekszik átkozni a hadakozás közben, hogy ezzel is elejét vegyék a másik mágia használatának.
Lehet, sikeresebb lenne most inkább egyedül varázsolnia, hogy tudását kihasználhassa. Még nem terjed ki rá a másik oldal ártó bűbája és nem biztos, hogy megéri egy vesztésre álló közös igéhez csatlakoznia.
Minden esetre az útjába akad az egyik nyavalyás és a kardjával ketté csapja. Mögötte az oawa is ott fut, ám ő azt az alkalmat keresi, hogy mikor tudja a kapott feladatát teljesíteni.

A vezetőjüket látvány teljes lendületből vágok át az ellenségen, s minden felém suhintót próbálok le vágni, vagy blokkolni támadását, viszont ha ez nem is sikerül bízok erős nehéz páncélzatomba. Ha elérem a vezetőjüket, nagy lendülettel futok neki, ezzel esélyt adva Juhanninak, amit tudtam hogy ki is fog használni, ha leterítette a vezetőjüket, vissza fordulok a meg maradt támadok felé s közéjük rontva igyekszem őket meg csonkítani, vagy éppenséggel életüket venni.

Revan taktikája a faltörő koséhoz hasonló volt. Nagy lendülettel előre és nem számolt azzal, hogy baj esetén irányt változtasson. Vajon van elég erő és ügyessége, hogy túlerőt legyőzve vágjon át rajtuk?
Ha nem is legyőzve, minden esetre a csapásaik java részt felfogta. Nem véletlen kerül magas rangba, pár kisebb vágáson kívül nem esett baja és fejjel előre belefúródott a maroknyi csapatot vezető hasába. Nem ilyen szerencsés a sorsa testőrének és orvgyilkosának.
Ahogy az ellenség látta, hogy egy jól felfegyverzett ellenség tör át soraikon, egy hulla emelkedett ki a káoszból. Eredetileg a ház úrnőjének szánták volna, de túl gyorsnak bizonyult hozzá és hamarabb elszaladt mellette, mint hogy útját állhatta volna. Így jobb ötlet hiányában életre hívója az oawára vetette és átölelte azt.
A tiszt ez alatt két lépést hátrálni volt kénytelen a hasába fúródó élő torpedótól. A lendületet kihasználva megállás után kicsivel önként lépett hátra egy újabb, harmadikat, hogy vállánál megragadva a nőt megrántsa és teljes erejéből a bal hóna alá gyűrje a nyakát. Úgy gondolta, jobb helyzetben lesz, ha ellenfele nem tud felemelkedni, eközben jobb kezével püfölte a kardmarkolattal a fejét és fel-felrúgott a lábával.
Bízott abban, hogy a csata ezen a folyosón már nem tart sokáig és neki csak addig kell tartania a váratlan érkezőt. A többiek hamarosan úgy is segítenek- gondolta.

Meg állítva a menekülőt, s annak váratlan mozdulatára nem igazán tudtam pallosommal reagálni így páncélom combszárába rejtet tőrrel szúrtam lábbon bármilyen ütése előtt, s majd földre lökve a fejébe hajítottam a kést.
-Meg ölni őket, most már nincs meg hátrálás, ideje meg mutatni nekik hogyan is kell ki ontani az életet! Kiáltottam katonáim felé, s késemet vissza szerezve láttam hogy Orgyilkosomat egy idézett lény támadja, s ennek a találkozásnak nem az oawa fogja a hosszabb szálát húzni, így késemet az ellenség soraiba hajítottam, remélve hogy sikerül meg zavarni őket ezzel, majd pallosommal a hulla felé rohanok, s vigyázva oawám testi épségére vágom ketté.
-Akkor innentől mellettem maradsz, s nekem segítesz. Adtam ki neki az új feladatát, s el is indultam az előttem lévő ellenséget hátba támadni, majd csapataimmal újra egyesülve támadást indítani a meg maradtak ellen.

A kis csapat vezetőjének halála nem csak egy ember elvesztését jelentette a már győzelemre álló behatolók számára. A fej levesztésével szinte kézzel tapinthatóvá vált, ahogy csökken a moráljuk és a kialakuló kavarodást Revan emberei gondolkodás nélkül ki is használták.
Bár a mészárlás után nem maradt a folyosón nekik sem túl sok katonájuk, ám szorult helyzetben győztek mégis. És ekkor figyel fel az egyikük egy érdekes dologra.
A legtöbb idegen egyszerű szolga ruhába volt öltözve, szinte biztosan az utasítójuk kilétét titkolva ezzel, hiszen már kiderült, hogy a fegyvereket jól forgató katonákról van szó, ám az ezredes által megölt tiszt álruhája alól kilógott valami. Hamar kiderült, hogy a sikerben vakon bízó nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy kedvenc ruháját, büszkesége forrását; az uniformisát magával ne vigye a rajtaütésre.
A fiskálok tekintélyes családjának öltözete volt az egyszerű vászon rongy alatt. De vajon mi okuk volt rá? Eddig Uráldur a magasabb tisztek között még hangoztatta is bosszúságát, hogy legbefolyásosabb tagjuk, Fiskál Waterboarding mintha elszokott volna az ütközetektől. Rég nem mozdult ki a hadvezér idegen terepre, ami szívfájdalomra ad okot, hiszen egységei állandó gyakorlatozása miatt igen jól felkészült hírnévnek örvendenek.

Az unifomist látván tudtam is hogy ki adott erre parancsot. Rutin eljárás esetén Hadvezéremnek kellet volna szólnom, viszont ez már régen nem tartozott rutin eljárás alá, a vér vért kívánt.
-Rendezni a sorokat, önkénteseket várok, most azonnal. -Fiskál Waterboarding hadvezérnek meg kell fizetnie ezért, most rögtön és nem várok én semmilyen tárgyalásra. Közöltem katonáim felé, majd egyet magamhoz húztam közölük.
-Te elmész, és jelentet ezt az egészet Uráldur hadvezérünknek, most azonnal indulj. -Hát még itt vagy, talán levágták a lábad? -Futás! Mondtam katonámnak majd az önkéntesek felé fordultam.
-Elindulunk hát a Fiskálok birtokára, s meg tárgyaljuk velük hogy miért is vagyunk mi jobbak a harcban mind ők. -Juhanni, te és pár másik páncélos velem tartotok, mi személyesen beszélünk a hadvezérrel. Eközben már reménykedtem benne hogy a leendő hulla már számít az érkezésemre.

Az ősi nemesi birtok nem volt közel a Revan rezidenciához, de a katonák nem is késlekedtek az útra keléssel.
Miközben ők még fél úton sem jártak, az Uráldurhoz küldött társuk eddig még nem tapasztalt akadályba ütközött. A hadteste legjobban képzett emberei nem voltak hajlandóak beengedni őt a vezetőjéhez.
Nem csak ez az egy ok ébreszthetett gyanút benne. A testőröknek nem szokásuk terephez illeszkedő öltözéket viselni, szinte mindig a pók címeres egyenruhájukban vannak. Ám most ISIS és Uráldur lakrésze előtti folyosón fekete-lila strázsák is felbukkantak, bár láthatóan csak közel negyedét biztosítva a védelemnek. És ahogy igyekezett minden áron érvényt szerezni a parancsnak, felfigyelhet arra, hogy az alabárdok közül van olyan, amelyik réseibe elszakadt ruhadarab van csípve vagy illesztési helyein szárad vér van. Végül az egyik nagy darab pókcímeres egy szolga szobájába invitálja, hogy kihallgassa és eldöntse, érdemes-e a háziakat zavarni vele.
Pár nappal később, mikor megérkezik az önkéntes had a helyszínre, egy északi, tengerparthoz közeli vulkánhoz, mely csúcsán áll a jól védhető Fiskal palota, tervet kell kieszelnie a katonanőnek, hogyan vágnak bele a bosszúba... A hegy teljesen kopár, fekete. Az erődnél nem látni őröket. De ha az úton már voltak elbújva, akkor már egy csapda tervét is épp kidolgozhatják. De lehet, hogy a hadvezér minden emberét kiküldte különböző paranccsal és nincs már senki, aki az érkezők útjába állhatna.

Három legjobb parancsnokommal, és Juhannival állok a tervező asztal felett. Igazán untam már az egyre több és teljesen értelmetlen takikákat, amikkel elő rukkoltak. Majd végül kezeimet az asztalra csapva néztem katonáimra.
-Be megyünk, testőrőkkel megyek, nem több mind egy maroknyi ember. -Juhanni, te is velem jössz, ha bent vagyunk tárgyalási szándékkal elvezetnek minket a hadvezérhez, akkor kezdjük meg a támadást. A parti csapatoknak pedig a csata zaja fogja jelezni hogy támadhatnak. -A támadó csapatokat maga vezeti majd Rekthar. Néztem rá legjobb parancsnokomra, s át adva neki a parti csapatokat, elindultam oldalamon tíz másik elfel, és Juhannival, a vár felé.

A szolga, mindent próbál minél fontosabban elő adni. Remélve hogy bebocsájtást nyer Uráldurhoz.

A hegyen felfelé menetelő „küldöttséget” senki nem zavartatta. De igen nagy meglepetésben lehetett részük akkor, amikor a résnyire nyitott kaput odébb tolták a kezükkel és beléptek az udvarra. Pár hulla feküdt, de nem ez a legmeglepőbb. Egy véresebb kezű vezetőnek ez akár a napi termése is lehet.
Ám több mellékhelyiség ajtaja is szét volt törve és a főépület ablakai sem maradtak érintetlenül. Odalent a parton pedig a csapat feszülten várta a jelet. Ahogy a bentiek szétnéztek, fegyvertelen holtesteket találhattak még pár helyen. Ám még a legnagyobb épületben sem volt életnek nyoma sem. Egy szörnyű múlnak viszont annál inkább.
A pincében végre megtalálták a történtek utolsó felvonásának bizonyítékait. Fiatal nők és fiúk és több gyermek megkínzott maradványai. Úgy tűnik, az előttük járók nem igyekeztek értékes foglyokat ejteni. Minden harcra bevethető házit lemészároltak és csak azokat faggatták ide lent, akik abszolút hasznavehetetlenek a védelemben. És még ők sem élték túl...
Ha a fal mellvértjét körbe járja valaki, észreveheti, hogy a legnehezebben megmászható részen sűrű lábnyomok és itt-ott még mindig kötél van. A bástyákról és a falakról is lóg ezen az oldalon elég sok len.
A nyomok szerint sokan másztak erre felé. És folytatódnak a hóval borított hegycsúcsok felé. Talán ott választ találnak arra, miért halt ki a neves család fészke.

Ez előtt pár nappal a szolga a fontoskodásával csak annyit ért, hogy a kihallgatója elment és fél óra múlva egy kis étellel megrakott tállal és egy boros kancsóval tért vissza.
-Egyél pajtás! Rád fér, ha igaz, amit mondtál. -kicsit közelebb hajol, mikor leteszi az asztalra és suttogva folytatja- Beszéltem az úrnővel. Az első hadvezér most nincs itthon. Ide is betört a fiskálok két ezrede. Sok testőr meghalt, de a várost őrző kétszínűek a megsegítésünkre siettek. Azóta Uráldur száműzöttnek nyilvánította őket és ide rendelte ezeket erősítésnek.
*Az ajtó felé fordult, mintha csak ellenőrizni akarná, nem-e nyitott valaki be és hallgatja őket a háta mögött.
-Nem tudom, mire számíthat a vezetőd. Állítólag Thea, a megboldogult hadvezér özvegye vezeti a színeseket. De azt mondják, még nincs kinevezve senki a vezetésükre. Van is fejük, meg nincs is...
Nem bízom bennük. De ha többet akarsz tudni, akkor keresd fel a nőt! Hátha kiszedsz belőle valamit. De nem olyan itt már, mint régen. Még pár hónappal ezelőtt is tudhattál mindent a folyosói beszélgetésekből.

A semmilyen fogadtatás már régen felkeltett bennem némi gyanút hogy valami itt rohadtul nincs rendben, az egész hal bűzlött a fejétől ahogy mondani szokták.
-Fura hogy még nem támadtak, és egyáltalán nem is fogadtak minket. -Be megyünk, készüljetek bármi történhet. Ezzel el is indultuk befele katonáimmal, s ahogy végig jártuk a házat csak is hullákat láttunk, végül a pincébe csak én és Juhanni tértünk be. Az ottani látványtól felfordult a gyomrom, Juhannin is hasonló volt látható.
-Ez itt... ez teljesen elftelen, ki lehet ennyire szadista állat? -Mégis csak fegyvertelen civilekről van szó, gyerekekről. Tettem fel a kérdést Juhannira nézve, s ezzel meg is bizonyosodva róla hogy rosszul léte csak addig tart míg meg nem szokja a látványt velem együtt, bár ilyen látványt nehéz meg szokni.
-Nem tudom, de az ilyet érdemes ki éheztetni, majd lábánál fogva felkötve ketté fűrészelni. Közölte Juhanni, majd jobban körbe járta a kínzó kamrára hasonlító pincét.

Közben egy katona rohan le hozzám hogy a várfalán köteleket találtak, amin be és ki mászhattak. Így nem is késlekedtünk Juhannival már el is indultuk, a köteleket jobban szemügyre véve rá is lehetett jönni mi történt itt. A következő pillanatban már a vészriasztó szólalt meg kardomon keresztül.
-Ha arra gondolsz hogy ez egy merénylet volt a ház ellen akkor igazán jól gondolod, s a következő ténylegesen Uráldur lehet, legalábbis ha te voltál a második célpont. A lidérc hangja csak még erősebb félelmet keltett bennem hogy rossz helyen vagyok. Így hát Rekthar csapatihoz vissza térve hívtam össze a két legjobb parancsnokomat.
-Uraim, baj van. -Még hozzá olyan amit csak mi tudunk most meg akadályozni, így Rekthar te a katonák háromnegyedével elindulsz és meg vizsgálsz minden nyomot, s követed ameddig csak lehet, ha bármit találsz azonnal jelentést küldesz Urálduhoz, az én nevemben. Miután ki adtam Rektharnak az utasításait másik parancsnokomra néztem.
-Te pedig kedves Lokga, velem tartasz a maradék emberünkkel Uráldul hadvezérünk rezidenciájára, valami azt súgja nekem hogy segítségre lesz szüksége, még hozzá azonnal, így már indulunk is nincs veszteni való időnk. Néztem rájuk komoran majd elindultunk kifelé, s a katonáinkat szét osztván elindultuk mind két irányba, én két tucat katonával, s Juhannival előre indultuk Uráldul házához, míg Lokga, egy kerülő úton a ház háta mögé kerülve próbálja elzárni a lehetséges ellenség menekülő útját.

A rajtaütés helyéről az önkéntesek nagyobbik csapata a nyomok után eredt azonnal. Ahogy elérték a hegyeket, egyre nehezebb terepen kellett a titokzatos elkövető útját felkutatni. Ám ezek mégsem voltak egyértelműek egy ponton túl.
A kelet felé vezető lejtőről leérve megkerültek néhány égbe emelkedő csúcsot, majd ketté váltak. Az egyik egy hegyi ösvényen haladt tovább élesen visszafordulva, míg egy másik iránya tovább folytatta a kört, hogy végül a túloldal völgyében újra találkozzanak. Ez után egymás mellett, néhol összegabalyodva folytatódtak.
-Ezt nem értem. -szólalt meg az egyik katona- Miért vágtak át az öszvérekkel a hegyen, ha a nagyobbik részük a könnyebben járható kerülő úton ment? Jól meg voltak pakolva ellátmánnyal, könnyebben tudtak volna arra közlekedni. Aki ezt szervezte, az vagy nem ért hozzá vagy valami nagyon titkos dolgon jár az esze... Hamarabb átvágnak a nehéz terepen, így elvileg megelőzte volna a fő haderőt az utánpótlás.
*Idegesen körbe néztek a szavakra a többiek. Próbáltak találni valamit, ami indokot adhatna erre, de nem találtak. Így hát tovább haladtak. Egészen addig, míg több ilyen furcsa kitérő után egy függőleges falhoz nem értek. Nem is ez állította meg őket, hanem...
A meredek alján a határőrök egy fegyvertelen hullája feküdt. Alaposabban átvizsgálva nem Raven hadosztályából való, hanem alul egy pók címer villant elő a bundából. Derekára egy elszakadt kötél volt tekerve, hátát végig tapogatva egy sebek ellátásában járatos szanitéc hamar felismerte a gerinctörés jeleit. Ám nem ebbe halt bele.
~Ki vághatta át a nyakát Uráldur egy sebesültjének? -gondolkodott rajta- És ki a fenét üldözünk akkor? A fiskálok rajtunk ütnek és mi a főhadiszállásukhoz vonulunk. Nincs ott csak pár hulla, mire követni kezdjük a nyomokat. Erre itt van ez a hulla, aki talán a többiekkel együtt felmászott, majd eltörik a gerince és a nyaka egy pengével átvágva.
*Eközben pár felderítő próbálta megtalálni az öszvérek nyomait, akik csak egy látványosabb csoda folytán tudnak függőlegesen rohanni a falakon.
-Uram, megvan! -hallatszik nem sokára a kiáltás- Egy oldalsó ösvényen kapaszkodtak fel. Úgy tűnik, mindenki a hegy túloldalára ment.

Eközben Revan Capital felé vette az irányt, hogy találkozzon a hadvezérrel, ám ott csak az a hír fogadja, hogy dél-nyugat felé elhagyta a várost, hogy csatlakozzon a határ védelmére kirendelt egységeihez. Amíg Raven hadvezérasszony védi a déli végeket, addig ő egyesített erővel lecsap ellenségeire. A fővárosba már csak Thea és ISIS tartózkodik, mialatt kedveseik egy új típusú háborúba indultak.
Bár már több hónapja, hogy Hafezt kegyvesztettnek kiáltották ki, eddig komolyabb belső harcoktól mentesült Zevadar. De most Waterboarding is felkerült eme listára és úgy tűnik, most kitört a sötét elfek polgárháborúja.

Rekthar és emberei tovább követik a nyomokat ameddig csak tudják, s ő is tudja hogy lassan jelentést kell tennie az ezredes asszony felé, s már azon gondolkozik ki is lenne a megfelelőbb futár erre.

Eközben Revan és meg maradt csapatai meg érkeznek Uráldurhoz, ahol sajnálatosan kapja az információt hogy Uráldur eltávolodott, hogy a határokat erősítse meg, míg hadvezére íj messze van otthonától Revan ki is használja ezt. Beront a rezidenciára, s meg nem áll egészen Isis úrnőig, kinek ajtaján beront mind sem illedelmesen benyitva, bár még tudja hol a helye, így meg hajol úrnője előtt, s féltérdre ereszkedik, és meg várja míg engedélyt kap a beszédhez.
-Elnézésed úrnőm, de fontos híreket hozok mind azt már jó őreid már közölhették veled. -A teljes Fiskál házat lemészárolták, s ennek következtében rohantam ide, figyelmeztetni a hadvezért, s ha szükséges életem árán is meg védve az övét és családjáét. Idő közben lassan, óvatosan kezdtem felállni féltérdelésből, s amint ki egyenesedtem Úrnőm szemeibe nézve mondtam el miért is rontottam rá íj durván.

Nem örültem neki, hogy megint tele van katonával a rezidenciánk, de már kezdtem megszokni. Ráadásul ez volt a kisebbik baj, hiszen mióta Demertor-ról egyre több pletyka kezdett keringeni, azóta egyre feszültebbé kezdett válni a belpolitika helyzet, ami a bálon már teljesen nyilvánvalóvá vált. Aztán bekövetkezett! Bár Uráldur nem engedte, hogy részt vegyek a harcokban azért felkészülten vártam kislányunk szobájában, hogy ha rosszra fordulna a helyzet, akkor megtegyem, amit meg kell tennem, mielőtt én is elbukom.
Azonban a lázadók elbuktak, esélyük sem volt a hadvezér ellen, aki egyesítette Aw seregét a pók nemzetségével és lemészárolták a behatolókat, csak pár embernek sikerült elmenekülnie.
Aztán azonnal lóra parancsolt mindenkit és csak a személyes testőrséget hátra hagyva útnak indult, hogy lecsapjon az áruló családra.
Már késő délutánra járt az idő, mikor fegyvercsörömpölést és dulakodást hallottam, így a kezemben a két sarlóval, léptem ki a lakosztály ajtaján, ahol Rathal testőrparancsnok állt karddal a kezében, megingathatatlan elszánással az arcán.
Felismertem a színekből, hogy ezek az Első Lord emberei, ha jól emlékszem Revan parancsnoké, így igen csak megrökönyödve néztem a lendületes és minden józan észt felrúgó bevonulását, hiszen ezzel csak arra adott gyanút, hogy talán ő is ellenünk fordult.
De kicsit lassult a szívverésem, mikor láttam, hogy nem használják csak a kardok lapját az előre jutáshoz, de ez nem mentette volna meg őket Rahal parancsától, hogy végezzenek velük.
- Abbahagyni! – kiáltottam fel élesen, aztán a testőrparancsnok vállára tettem a kezem és intettem a behatolók parancsnok nőjének, hogy jöjjön oda. – Egyedül parancsnok, egyedül. – hangzott az utasítás.
Büszkén kihúzva magam vártam, amíg odaér, majd a tiszteletet megadva engedélyt nem kapott a beszédre. Ez azt mutatta, hogy még tudja hol a helye.
- Állj fel Revan parancsnok. De, akármilyen fontos hírt hozol, kockázatos volt, így rám törnöd. Mint látod, megfelelő védelemmel vagyunk ellátva. Az Első Lord pedig már értesült a hírekről és pont ezért kelt útra, hogy össze gyűjtse a seregeket az árulók ellen. Heves lelkesedésednek minden bizonnyal nagyobb hasznát venné, ha csatlakoznál hozzá. – néztem komoran a szemébe, miközben a kezem egy percre sem lazult a fegyvereim szorításán és Rathal is úgy állt, hogy félig előttem legyen.

Ahogy az egység követi a rejtélyes csapatot a hegy túloldalára, kopóként üldözve a nyomok alapján őket, hamarosan -pár gerinccel odébb- néhány prémkabátos katonát pillantanak meg, ahogy kötelekkel a túloldalon igyekeznek feljutni. A határőrökre jellemző nagy kabát jól felismerhető az általában színes egységek öltözékeivel szemben.
Az ezredes egyik embere önkéntelenül elkiáltja magát, noha szinte azonnal meg is bánja. Már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Ám ők visszaintenek és türelmesen bevárják a kis csapatot.
-Sziasztok! Mi szél fút erre titeket? Al-Nuszra vezénylete alatt vagyunk itt, előre küldött minket a hadvezér. Be kell kerítenünk az áruló Waterboardingot seregestül, de a családi otthonában már nem találtuk. A centurió úgy döntött, hogy utána megy és nem tér vissza az Első Lordhoz addig, amíg meg nem találja.
*Lassan elkezd esni a hó és Thea „szerelme” szívélesen fogadta Rekthart és csapatát kicsit odébb.
-Örülök, hogy itt vagytok. Eredetileg a fiskálok blokkolására küldtek minket a várukhoz, míg a fősereg összegyűl és csatakozik az ostromhoz. De meglepő módon alig volt védő otthon és megtudtuk, hogy Waterboarding a hegyekben gyűjti az egységeit.
Több egységünkre és a hadvezér otthonára is támadást mértek, úgy tűnik felkészültek a lázadásra. De ugyan az lesz a jutalmuk, mint Aszadnak!
*Hangzatos szavai mögött egy lényeges különbség felett elsiklott. Az első lázadó családot csak „kitagadták”, de Demertor szövetségeseinek támadása után szinte zavartalanul élnek a lápban. Uráldur hangzatos szavai ellenére igen keveset tett annak érdekébe, hogy leverje a felkelésüket. Ám ez a mostani szemmel láthatóan különbözik. Már rögtön két sötét elf sereg összecsapásával kezdődött és jelenleg sem finomkodnak.
-Valószínűleg nagy veszteségeik lehetnek. Még nekünk is voltak sebesültjeink, akiknek nem hagyhattuk, hogy feltartsanak minket. Hússzor nagyobb is lehet a tetvek serege. Ha tartani akarják a tempót, kénytelenek lesznek kemény döntéseket meghozni.
*Az öszvérek roskadásig megrakodva haladtak előre. A kibontakozó hóesés nem jött valami túl jól nekik. Félő, hogy egyre nehezebb út lesz. Bár Revan megkímélte magát néhány nehéz döntéstől, hiszen a csapadékkal olyan kemény hideg érkezett, amit a déli vidékhez szokott oawa biztosan nem bírt volna. De még a vas páncélba bújtak is könnyen bele fagyhattak volna vértjükbe.
Szerencsére a százados emberei vastag bőrpáncélt hoztak és a határvidék járőrözései során bevált bundát. Emellett len köteleket.

Rekthar jó parancsnok lévén tudta hogy ezt azonnal jelentenie kell, s a legmegbízhatóbb futárt fel is készítette, hogy elinduljon jelenteni az Ezredes asszonnyak, s csak is neki. A szövetségesnek tűnő hadtest neki pont annyira volt szimpatikus mint egy Hydrával való randevú egy kellemes estén a vízparton, viszont mindent végig hallgat, nem igazán szól hozzá semmihez, híres volt csendességéről, ezért is lett ő Revan helyet az át meneti parancsnok.


Eközben Revan Isissel, és Rathallal egy szobában volt, az ezredes asszonyt igen frusztrálta a nem kívánatos Rathal jelenléte, olyan érzése volt mind ha nem bíznának benne, de ilyen belépő után nem is számított másra.
-Úrnőm, ha Hadvezéremnek a segítségemre lenne szüksége, elsőnek engem keresett volna meg vele ahogy azt mindig is tette. Szóltam finoman, választ adva arra hogy miért vagyok itt a helyet hogy Uráldur után rohannék.
-Jobban féltem viszont a magát úrnőm. -A lázadók rajta ütései, aggodalomra ad okot. -Nem bízok a vak szerencsébe, ezek a lázadók nem valami parasztok, ügyes, tapasztalt veteránok akik tudják hogyan kell forgatni a kardot. Ezzel Rathalra vettem egy pillantást, bár hallottam pletykákat arról hogy jó kard forgató de erről személyesen is meg akartam győződni.
-Bár létszámban az én embereim voltak alul amikor a birtokomon támadtak rám, mégis sokunkat meg öltek egyszerű paraszt ruhában, egyetlen karddal a kezükben. -Így bele se merek gondolni mit csinálnának Rathal kardforgató majmaival, elnézést embereivel. Botlott meg a nyelvem, s közben Rathalra néztem és nem láttam mást csak egy szerencsétlenséget, aki kapott egy kényelmes munkát aminek elvégzése nem okoz nagy fejfájást. Végül is ki lenne annyira idióta hogy Uráldurt a saját házában próbálná meg ölni.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen szemeket mereszt Revan az engem védő testőrparancsnokra, de hát a szellemekre, csak nem gondolja, hogy ilyen belépő után még meg is bízik benne valaki.
Én megbízom az embereinkben, főleg mivel Rethal válogatta ki még abból a csapatból, akik a lápban is velünk harcoltak és akik bebizonyították, hogy mind a fegyveres harchoz remekül értenek, mind az életüket is feláldoznák minden további nélkül, ha azzal megvédenének engem vagy a családtagjainkat.
Tényleg nem értem, hogy ha a parancsnok asszony segíteni szándékozott azzal, hogy lóhalálában iderohant, akkor mi végre ez a hozzáállás és miért kockáztatja az emberei és Uráldur embereinek életét.
- Most mondja Revan, hogy ezek a „lázadók” milyen ügyesek. Nem lehet, hogy esetleg elfogták és megölték a hírvivőt, akit az Első Lord küldött? Vagy épp elkerülték egymást a férjemmel? – kérdeztem vissza a fejem csóválva. – Engem nem kell félteni parancsnok, ennél nehezebb helyzetben is megvoltam akkor is mikor Uráldur legutóbb távol volt.
Most még finom voltam és nőies, hiszen lehet, hogy tényleg segíteni rohant ide és a hűséges katonákat nem lett volna jó magunk ellen hangolni ebben a bizonytalan helyzetben, de azt sem szerettem volna, ha ne tán-tán túszul estem volna a saját lakosztályunkban, bár ahhoz ne hozott magával elég katonát. De nem tetszett, ahogy Rathal-t méregette, bár a testőrparancsnokom fegyelmezett ember volt, tudta, hogy nem mehet bele felelőtlenül egy provokációba.
- Felesleges a szájcsattogtatás Revan parancsnok! – szólalt meg Rathal mély hangja, miután egy pillantással meggyőződött róla, hogy nem ellenzem a választ. – Nincs abban a helyzetben, hogy harcba szálljon velem, ha csak nem akarja árulónak bélyegeztetni magát. Nekem nem kell bizonyítanom a hűségemet és lojalításomat a pók nemzetség vezetőjének, aki rám bízta a háza népét, ahogy a harci tudásomat sem. Most se az idő, se a hely nem alkalmas erre, de, ha túléljük az előttünk álló nehézségeket, szívesen megmutatom, mit tud egy „kardforgató majom”. – villantott fel egy jéghideg mosolyt is hozzá, de egyébként állt a helyén, mit egy kőszikla.
- Azt hiszem parancsnok asszony, hallotta a választ és a hírei biztosan fontosak lesznek az uramnak, így azt javaslom ne késlekedjen csatlakozni hozzá, különben még azt hiszi majd, hogy ki akarja húzni magát az összecsapásokból. – mosolygok rá azzal a fajtával, amivel mindig leszerelem beszélgetőpartneremet.

A parancsnokhelyettes küldönce egy másik hírt is elvihet felettesének, ha akkor indul el, mikor kicsit megállnak pihenni. Az egyre zordabb, mostohább időjárás kimerítette az üldöző csapatot és idejét látták tábort verni, amíg eláll a havazás.
Az egyik jó kedvű katona, aki jól tartotta magát, egy kis hangulat javító intézkedésnek látta itt az idejét. Rekthaltól nem messze lemálházta a jószágokat és a vászon alól nem élelmiszer került elő. Bár volt néhány csapos hordó, de számos nagy darab alkatrész is előbukkant a csomagolás alól. Két társa oda lépve hozzá gyors, szakavatott kezekkel kezdték összeszerelni.
Hamarosan egy balliszta állt előttük, egy lándzsával élesítve. És hogy miért is dobta volna fel ez a kedvet? Nos, a jó hangulatban lévő katonák közül kettő egy pajzsot feszített ki közvetlenül a gerely útjába, míg a harmadik egyszerűen elsütötte.
A lövedék egy deszka kitörésével úgy repült át a védelmen, hogy még maradt lendülete gellert kapni a közeli sziklán és jó ötven méter után állt bele a hegy oldalába fúródva.
-Ezeket a kis aranyosakat eredetileg arra szánták, hogy ha a rebellisek kitörnének a fészkükből, akkor körbeállítva őket a főbb menekülő utak mentén komoly veszteségekkel hagyhassák csak el az ostromgyűrűt.
*Bár az ilyen nehéz fegyver távolról sem hasonlít korunk géppuskáira, mégis évszázadokon keresztül az egyik leghatásosabb élőerő ellen bevetett fegyver maradt feltalálása után. Joggal bizakodhattak -talán- Al-Nuszra emberei, hiszen bár a szörnyei percenkét csak két-három lövés leadására képesek, ám legfőbb ellenszerüket nem igen tudják használni jelenleg az ellentáborban. A vas vért ilyen -fagypont alá eső- időben egyszerűen megfagyna még a hideget jól tűrő északi elfek testén is és a hús szakításával együtt lehetne csak levenni.
Ám koránt se nyugodjon meg még Revan embere! Jó taktikával és egy nagy adag szerencsével kihasználhatják a lándzsavetők képességeit. De minden a helyzettől fog függeni, ahogyan elkezdődik a csata. Ha most lennének itt Waterboarding emberei a közeli hegygerinceken, bizony hamarabb lerohanhatnák őket, mielőtt összeállítják a csodafegyvereket! De még egy sík terepen is meghatározó lehetne a nyomasztó létszámfölény. Ám ha sikerül kedvező terepen harcra kényszeríteni, a magaslatokról tüzelve nehéz elképzelni, hogy fél perc alatt lerohanják a hegytetőt a fiskálisok.
Ám Al-Nuszra, aki csak fél arcával mosolygott, miközben a bemutatót szemlélte, cseppet sem őrlődött ilyen megfontolásokon. Nem akart más hírt küldeni Uráldurhoz, mint a kitűzött célok tökéletes végrehajtását. Már régen nem érdekelték az esélyek. Waterboarding zászlaja alatt olyanok menetelnek, akik évtizedek óta zavartalanul javították képességeiket a hátországban. Az ő ötszáz feletti egységben ott vannak azok az újoncok is, akik például a Yrch falunál elesettek pótlására küldtek neki kiképezni vagy más csaták veszteségeit. És ott voltak a több csatát megjárt veteránok is.
Hogy elég lesz-e ötszáz harcedzett harcos Revan önkénteseivel kiegészülve akár egy tízezres összevonást is könnyen végrehajtó hadúr ellen? A centurió az ilyen gondolatokra csak megrántotta a vállát és arra gondolt, megtudja, ha minden jól alakul. Egyedül attól állt fel a szőr a hátán, ha arra gondolt, visszatér a feladata teljesítése nélkül Uráldurhoz. Elég kudarc volt már mögötte a hadgyakorlatokon, egyetlen reménye az maradt, hogy még éles bevetést nem bukott el.

Eközben Uráldur egyre növekvő sereggel haladt ellensége palotájához. Az embere, akit Revan rezidenciájához küldött azzal az információval tért vissza, hogy az épület felgyújtva, rengeteg halottat talált mind két oldalon. Ám élőknek nyomuk sincsen.