Széles mosoly kerekedett az arcomra, amint hallom Rathal válaszát. Majd az úrnőre pillantok, s választ is adok parancsára.
-Úrnőm, ha nem is én magam fogom vezetni csapataimat akkor is biztosíthatom hogy az ezredem is tiszteletét teszi a csata mezőn. -Rekthar parancsnokom az ezredem háromnegyedével már a határt járhatja mostanra, így ha a Hadvezérnek szüksége is van az ezredemre mi csatára készen állunk. -Arról nem is beszélve úrnőm, hogy Rekthar megbízhatóságát nem lehet kétségbe vonni, ha szükség lenne az ezredem meg maradt részére már itt lenne a futára, s mi indulásra készen fogadnánk ahogy az tőlünk már meg szokható volt. Közöltem Úrnőm felé, persze minél több tisztelet próbálva bele vinni, s újra meg hajolva előtte. Majd a helyi "Cirkusz" vezetőjére fordítottam tekintettem.
-De míg ezen futár meg érkezésére várok, addig is Rathal, meg ejthetjük azt a párbajt amit az imént említtet. Ezzel a végszóval s a széles mosolyból semmit nem engedvén vártam meg a "Cirkusz" "Porondmesterének" a válaszát.

Rekthar futárra, lassan csomagolt össze a hosszú vissza útra, így látván a Ballisztát tudta hogy ezt is hozzá kell tennie az úrnőjének szánt jelentéshez. Bár indulása előtt, még Al-Nuszrához is oda ment egyetlen azzal a kérdéssel melyik irányba tud Uráldur seregéhez eljutni, hiszen számára is üzenete volt, bár ezt csak a futár tudhatta mit is akar mondani a Hadvezérnek.

Nem tudom miért köti Revan parancsnok az ebet a karóhoz, hogy neki nem kell részt vennie az Első Lord által vezetett csatában az áruló ellen, mert ő inkább itt akar pesztrálni engem, amire már nyíltan megmondtam neki, hogy nincs szükség, hiszen Waterboarding-nak most a leges legutolsó gondolata az, hogy újból megtámadjon minket. Most inkább a seregét gyűjti össze, hiszen neki is vannak kémei valószínűleg, akik tudatják vele, hogy Uráldur felé tart.
- Ha nem lenne egy egész ezred parancsnoka Revan, akiről feltételezem, hogy nem csak a kardjával vívta ezt a tisztet ki, akkor most elég rossz véleménnyel lennék magáról. – ingatom meg a fejem, csodálkozást lopva a hangomba. – Az ezrede Uráldur parancsnoksága alatt van, ha jól tudom, vagy nem? Akkor nem az a kötelessége, hogy csatlakozzon minden emberével hozzá és az ő utasításait kövesse? Kapott olyan parancsot, hogy jöjjön ide és minket védjen meg? Nem! Rathal, kaptál utasítást az Első Lord-tól, hogy védd meg a családját? – néztem a testőrre.
- Igen asszonyom! – válaszolta habozás nélkül a Rathan.
- Akkor parancsnok asszony azt hiszem ez elég egyértelmű. A férjem nem régen távozott innen, határozott parancsokkal és ebben nem szerepelt az Ön neve. Viszont azt is tudom, hogy futárokat küldött minden tisztjéhez, hogy gyűljenek a zászlaja alá. Ez a dolga Revan, nem az, hogy piszkálja a testőrparancsnokomat, olyan helyzetet teremtve, hogy az valamelyikük súlyos sérülésével vagy halálával járjon és ezzel gyengítse seregünket. – emeltem meg a hangomat hogy értsen belőle.
Láttam Rathal-on, hogy milyen erőfeszítésébe kerül, hogy nem adjon „kedvező” választ az ezredesnek, de mint mondtam fegyelmezett katona volt, így csak sötét arccal megrázta a fejét.
- A parancs világos számomra és az kell, hogy legyen a magáéra is. Viszont, ha nem így tesz, akkor tényleg nem hagy más választást ezredes. – mondja halkan a parancsnoknak.
Közben én is gondolkodom, jár az agyam és máshogy döntök. Talán szüksége van Revan-nak levezetnie a feszültségét és azon a kis időn már nem múlik semmi. Én tudom Rathal mire képes és talán ennek a magabiztos nőnek sem árt, ha kicsit letörik a szarvát.
- Amit eddig mondtam az most is áll, de ha annyira meg akar küzdeni veled Rathal, mégis engedélyezem, de csak eső vérig és nem lehet halálos a párviadal. – vettem elejét a súlyosabb dolognak és majdnem elnevettem magam, ahogy megláttam a testőröm elégedett vigyorát.
- Ahogy óhajtja asszonyom. – hajtotta meg a fejét és Revan felé fordult. – Úgy hívnak benneteket más ezredtől, hogy Szőröstalpúak, így hát most a kardforgató „majom” megtáncoltat egy szőröstalpút. – dobja le a köpenyét, hogy ne zavarja a párviadalban.

-Ahogy óhajtja úrnőm, első vérig harc. Néztem a Cirkuszi majomra, s csak egy mosollyal húztam ki palástom alól kétkezes pallosom.
-Szőrőstalpú? Mosolyodtam el, a Rathal mondatán, majd válaszként Pallosomat egy kézbe szorítva, a föld felé tartottam, majd vérvörös palástomat hátra húztam.
-Lássuk mit tud az a veteránokból álló testőrség vezetője. Majd pallosomat magam elé tartottam, felkészülve a védésre, viszont ha támad is ellen felem pallosomat elengedve ugrok feléje s még a levegőbe hárítom fegyverét majd ha sikerül földre terítenem, jobb kézzel verem őt szájba. Tudván azt hogy páncél kesztyűm végén kisebb szögek, s az pengékbe végződő újak miatt biztos hogy vérző sebet ejtettem Ratharon. Ha ez beválik felállok, s felveszem a földről a pallosomat és szó nélkül távozom.

Ha ellen felem nem támad, én se mozdulok meg várom az első lépését s bármilyen támadását próbálom hárítani, és a távolságot tartani tőle, ha közelebb lép hátrálok egyet, ha távolabb lép követem egyel.

Miután Revan azonnal beleegyezett a feltételekbe, szinte kapva-kapva az ajánlaton, Rathan ránézett úrnőjére és az bólintva felé elhátrált a szoba hátsó falához, hogy teret engedjen a két harcoló félnek.
A testőr is elmosolyodott, amolyan farkad vigyorral, mikor a nő megismételte a gúnynevet és még kicsit biccentett is felé.
- Igen. Találó nem?
Ő nem bajlódott a köpenyével, csak leoldotta és oldalra dobta, majd hosszú kardját húzta elő, egy arcvonással sem jelezve, hogy gondja lenne a másik fél pallosával.
A páncél általában lassúbbá teszi azt, aki ilyen nagy karddal harcol, ráadásul nem is olyan mozgékony vele az ember. A parancsnok asszony biztosan jó erőben van, ha ekkor pengét választott magának, de Rathal sem most jött le a falvédőről és semmi sértőt nem talált a veterán jelzőben. Az volt, ahogy a többiek is, akiket a belső testőrséghez beválogatott. Sok mindent láttak és tapasztaltak már és mind kiváló ismerője volt a fegyvereknek és a közelharcnak.
Revan-nak nem lenne esélye a testőrrel szemben, ha eldobná a pallosát, akármilyen gyorsan támadna is, hiszen a férfi is legalább annyira gyors, így remélhetőleg nem tesz ilyen botorságot az ezredes, még akkor sem, ha bízna a kesztyűje erejében, mert beleszaladna Rathal kardjába.
Ha azonban azt a taktikát választja, hogy táncot járjanak egymás körül, akkor sok türelemmel kell lennie, mert a testőr nem rohan fejjel a falnak, neki jó a kifárasztás is. Nem ő sietett keresztül a fél világon lóhalálában, hogy ideérjen, majd verekedte magát a lakosztályig, így ő pihent volt és éber, ráadásul úrnője előtt küzdhetett, ami plusz erőt adott neki.
Szép lassan igyekezett a szoba sarka felé terelgetni a parancsnok asszonyt, ahol már nem volt hova lépkednie előle és ahol nyíltan ki kellett támadnia.
Akkor egy kis zsámolyt rúgott a másik lába elé, hogy megbotoljon benne és fürgén ugrott félre a nehéz pallos elől, megpróbálva rácsapni annak kardot tartó kezére.

Végül a Parancsnokkal táncba lendültünk, nem támadtam sőt vártam arra hogyan lép. Fáradtabb nem sokkal voltam, hiszen nem lennék ezredes, aki nehéz páncélt visel pallossal ha nem bírnék ki vele egy órát sem ki fáradás nélkül.
-Szép kard. Mondtam a Parancsnoknak egy két perc "táncolás" után, közben egyre inkább egy sarokhoz közeledtem, így hát kénytelen voltam a parancsnok felé lépdelni, támadni még nem támadok. Nem becsülöm le ellenfelem, tudom hogy képzett veterán, csak abban akadt kétségem hogy tényleg olyan jó-e mind állítják. Végül Pallosomat a föld felé tartom, s vérvörös palástomhoz nyúlok szabad kezemmel, mindig is a lágy csatolást szerettem ezeknél, így egy erősebb rántással képes voltam meg válni tőle ha szükséges. Így is teszek ha ellenségem támadást indít, nemes egyszerűséggel a képébe hajítom a szinte a magasságommal arányos palástom. Ezen kis előnyt ki is használom, s ellenségem kardját el is veszem tőle, hiszen nem nagyon tud ezzel védekezni ha a palástól is meg akar szabadulni parancsnokunk. Kardjával a kezembe amint sikerül le szednie a palástot, egy vágást ejtek az arcán. Ha ez sikerül akkor meg hajolva köszönöm meg a párbajt, s ezzel együtt vissza nyújtom kardját a veteránnak.
-Szóval, a szőröstalpúak parancsnoka mégis csak képes meg sebezni a Cirkuszi társulat Porondmesterét. Ezzel a mondattal néztem szembe a frissen meg sebzett parancsnokkal.

Ha ez a tervem még se válna be sincs probléma, hiszen akkor még esélyem van ki kerülni bármilyen vágást, az úrnő fele ugorva s az ugrást egy gurulással meg toldva fel állni az úrnő előtt, de minimum a közelébe. Ezzel adva magamnak tisztességtelen előnyt arra hogy meg kerüljem a parancsnokot.

Biztató, hogy ilyen jó egészségi állapotban vannak Uráldur katonái, így a nyerési esélyek megduplázódnak, de most ezzel amúgy sem akart „visszaélni” Rathan, csak meg akarta mutatni az ezredesnek, hogy nem csak ő tud veszélyesen harcolni.
- Köszönöm, nekem is tetszik. – hagyta rá a testőr a dicséretet, mert ezek ilyenkor legtöbbször csak figyelem elterelésre szolgálnak, nem komolyak.
Aztán megkezdik a tapogatózást és minden Rathan tervei szerint alakul, hiszen a parancsnok hátrál, aztán  mikor rájön, hogy mire megy kis a játék persze támad, ekkor repül elé a kis zsámoly, amire láthatóan nem is figyel, így a meglepetés, amivel a köpenyét a testőrre dobja nem jön be, hiszen elbotolhat és ezzel a folyamatos mozgása, hiába a könnyű oldás, megszakad.
Ha arra számított, hogy beteríti ellenfelét a szövet, hát tévednie kellett, hiszen annak nem tűhegyű rapirja van, hanem szélesebb hosszú kardja, így azzal egy könnyed csuklós mozdulattal löki le maga elé a köpenyt, ezzel a várható követő támadást is megakaszthatja, ha eléri a fegyvere Revan csuklóját.
Ha a kardja nem éri el a nőt és az a vetődést választja, hogy elkerülje a sarokba szorítást, akkor azonnal másként cselekszik Rathan, hiszen az olyan közel kerül az úrnőjéhez, akit védenie kell, hogy azt nem hagyhatja.
Ahogy Revan felemelkedik félig meddig a gurulásból, azonnal egy bénító varázst küld rá és ő is arcra célozva szúr előre, hogy megsebezze az ezredest, ezzel véget vetve ennek a nevetséges harcnak.
- Nem velem kéne küzdenie parancsnok. – veti oda higgadtan.

A felém rúgott zsámoly váratlan volt, de nem nehéz védekezni még így sem. A palástot le terítő csukló mozdulatot egy előre való szúrás követi, ami ép hogy elszalad a csuklóm mellet, bár így tökéletes fogás akadt a kard pengéjén előre nyújtott kezemnek, s annak lendületét ki használva rántom magam felé a fegyvert ezzel próbálva ki rántani ellenségem kezéből.

Ha ez nem is jön be a fegyvert nem engedem el, így akasztva meg a parancsnokot valamennyire, s ezt kihasználva pallosomat földre dobva támadom őt az éppen ki nyújtott s kardját tartó keze felől, egyenes az arcára célozva, legalábbis ezen látszatot keltem a felé szaladó öklömmel, végül ha hárítaná ütésem egy hirtelen jobbra lépéssel merről ütésem is jön kerülöm meg a zsámolyt, s kerülök ellenségem hátába viszont itt már ütésem nem megy tovább és egy hirtelen rúgást mérek ellenségem térdére, ezzel kényszerítve őt térdre. A térden álló Porondmestert pedig a derekamnál lévő rejtett tőrömmel vágom meg elé nyúlva egy kisebb vágást ejtve arcán.

Nem bolond Rathal, hogy előredöfjön, akkor, mikor egy felé repülő köpenyt kell elhárítania, ami igaz, hogy egy fél pillanatig sem tart, de csak egy csukló mozdulatába kerül, így nem ad alkalmat ellenfelének arra, hogy megragadja a kezét, csak csap egyet. Ha felé nyúlnak, akkor az a csapás a kézre s veszélyes lehet, bár ha páncél védi, akkor vér nem fakad, csak esetleg sajoghat.
Viszont, ha felé lendül Revan, akkor azonnal hátralép, nem most kezdett kardot forgatni, hogy ennyire egyszerű legyen lefegyverezni.
A testőrnek nem kell elengedni a kardját ahhoz, hogy a másik keze szabad legyen, amibe egyrészt átdobja a pengét, ami valószínűleg meglepheti a nőt, hiszen nem tudhatja, hogy Rathal mindkét kezét tudja használni, másrészt félrecsapja a felé tartó öklöt, majd lefelé rántva a kezét könyökkel támad a fedetlen nyakra, de nem áll meg itt, hiszen nem akarja már a véletlenre bízni, talál-e vagy sem, és bár a rúgás célba ér, már nincs benne olyan erő, ami megbillentheti, hiszen azonnal a BÉNÍTÁS igézetét zúdítja a parancsnokra és a bal keze folyamatos lendületével suhint félfordulattal a pillanatra mozdulatlanná merevedő ezredes lába felé, felhasítva térde alatt a bőrt.
- Minden tiszteletem az Öné ezredes asszony, csak egy kicsin múlt és elismerem a mágia talán nem volt tisztességes, anélkül talán más lett volna az helyzet, de én testőr vagyok csak. – hajtja meg a fejét a nő felé, ha sikerrel jár. – Viszont úgy gondolom tudása az Első Lord-nak fontos segítség lenne, ne várakoztassa tovább. – és tiszteleg a kardjával.

A hóesés elmúltával a nyomkövetők csapatának északon egy igen kínos problémával kell szembe nézniük. Nincs nyom, amit követhetnének. Egészen pontosan egész biztosan van valahol, amit nem rég hagytak a menekülők, ám meg kellene találni azt a helyet, ahol érte őket az égi áldás.
Ugyanis a fehérre meszelt hegyek takarója elfedi az eddig követett jeleket, viszont el sem lehetne téveszteni őket az után, miután fél méterrel a hóban gázolva haladtak tovább.
Jó felderítés kell, hiszen az már világossá válhatott előttük, hogy a kezdeti rövid keletre tartás után megkerülték a saját várukat nagy ívben, megtéveszteni próbálva ezzel az utánuk jövőket, és azóta kanyargós úton, sokszor meredek hegyoldalakat megmászva, de többnyire nyugatnak tartottak.
Ám nem lenne jó, ha lekanyarodnának és Uráldur katonái pedig elsétálnának mellettük. De hogy lehetne széles sávban átkutatni az előttük elterülő tájat, rábukkanva újra a bizonyítékra, merre haladtak?

A kardot nem sikerült meg fognom, így támadást sem indítottam mind addig még teljesen a sarokban nem voltam. Onnét pedig ha Rathar követ neki rontok teljes lendülettel, s arcomat páncél kesztyűimmel védem míg a Pallosomat a falnak döntöm nyéllel felfelé. Ha sikerül így földre lökni Rathart akkor páncélzatomba rejtett tőrömet veszem elő ami ép meg felel a célra hogy meg vágjam az alattam fekvő Parancsnokot akivel így igen erotikus pozícióban harcoltunk tovább. Ha sikerül meg vágnom Rathart a tőrrel egyszerűen lefordulok róla s én is elfekszem mellette, majd felé fordítom a fejem s csak annyit mondok.
-Ez egy jó menet volt. Majd némi vigyorral az arcomon kellek fel mellőle, ha ő még a földön van baráti jobbal felé nyúlva segítek neki felállni.
-Viszont ideje lesz távoznom, sok újoncomat még az alap eligazításon sem esett át. Ekkor futtbe Rekthar futárra azzal hogy engem keres.
-Úrnőm, Rekthar parancsnok Al-nusztra néhány emberével támadást készülnek mérni a lázadókra, s Uráldur hadvezért nem akarják be várni, azonnal az önsegítségére lesz szüksége Rektharnak. Közölte velem fél térdelve, majd bocsánatát kérte mindenkinek aki a terembe volt. Én pedig Pallosomat, és palástomat össze szedvén indulok ki az ajtón.
-Úrnőm, ha kérhetem önt arra hogy egy nélkülözhető futárral üzenjen Uráldurnak hogy minél előbb be kell érnie Al-nusztrát mielőtt öngyilkosságot követ el. -Én meg próbálom feltartani addig ameddig lehet, akármi oka is legyen erre, nem szeretném másra bízni azon örömöt hogy elválasztja a fejét a testétől. S Úrnőm válaszára várva felkészültem az indulásra, s amint meg kaptam a választ el is indulok az embereim felé.

Rathal könyöke eltalálja a nő nyakát, aki erre hátra botlik egy lépést, így a kard szerencséjére elsuhan a lába előtt, de a levegő vétel most nem lehet túl egyszerű a parancsnoknak. Mivel már többször elhagyta a pallosát, a testőr nagyon is előnyös helyzetbe kerül, hiszen neki esze ágában sincs eldobni a kardját, nem ember ős és főleg nem valami hős lovag, így inkább beveti a mágiát is, hogy mielőbb letudják ezt a nevetséges küzdelmet, amivel fogalma sincs mit akar bizonyítani az ezredes.
Lehet, hogy nem esik jól, ha az emberei előtt veszítene, de ezért Rathal nem fogja hagyni győzni, inkább vállalja, hogy később megbosszulja majd magát a dolog.
Éppen a pillanatra megbénult, de előtte még az öklével felé csapó nő felé emelné a kardját, hogy megelőzze és megsebezze, mikor befut a futár és valószínűleg akaratlanul is megmenti a helyzetet, így mindenki azt gondol a végébe, amit akar, minden esetre Rathal Isis mellé lép leengedve a kardját.

Szó nélkül nézem az összecsapást és bár türelmetlenül várom a végét, nem szakítom félbe, ez már a férfiak dolga, de valahol örömmel veszem, amikor a hírnök megjelenik és ezzel megszakad a küzdelem.
- Menjen csak ezredes, tegyen rendet, én pedig értesítem a fejleményekről az Első Lordot. – bólintok elbocsátóan a nőnek, majd elvonulok a hátsó szobákba.
- Jól harcoltál Rathan. Örülök, hogy te véded a családunkat. – mondom halkan az engem követő testőrnek.

Al-Nuszra és Rekthar az embereivel már egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek.
A hóesés elmúlt, de a csontig hatoló fagy sehogy sem akar. Az egyik felderítő épp pár perce érkezett vissza, a váltó társa hirtelen egy nagy zajra lesz figyelmes és vissza fordult.
Egy öszvér keserves hanggal igyekszik pereskedni, miközben a súly láthatatlan karmai lefelé húzzák az alattuk húzódó szurdokba. Három lépést tesz az ösvény pereme felé a járőr. Lent egy fa törzse állította meg a málhást. A gazdája átkozódva csúszik lefelé, hogy megvizsgálja, épségben maradt-e a rakomány? Sejti a választ, de harcra készültek. Márpedig a harcot komolyan kell venni és nem engedhetik meg maguknak, hogy bármilyen előnyt biztosító szerszámról lemondjanak.
Ahogy menetelnek előre, az elől haladók letapossák a friss hót és a hátul jövők gyakran már összepréselt, csúszós úton botladoznak. Pár működő darabot még kiment a vásznak alól az igást vezető és társaival saját vállukon viszik tovább.
~Jó lesz tartalék alkatrésznek. Ha még pár neki csapódik a köveknek és a fáknak, össze lehet rakni belőlük egy újat.
*Így gondolkodik a centurió. És csak reménykedik, hogy hamar beérik a fiskálisokat. És főleg azt, hogy nem kanyarodtak el közben, mert nem szívesen nézne szembe a ténnyel, hogy jól kiképzett emberei már egyre többször szenvednek balesetet, és ő nem tudja elkapni a célpontot.
~Ááááá! -kapaszkodik meg egy fa törzsében, mikor megcsúszik maga is a jéghón- Ha egyszer ellenünk vonulnak az awrysiek, akkor kívánom nekik, hogy ilyen időben keljenek át ezeken a hegyeken!

A választ halván ki is rohantam az ajtón, s másodparancsnokom nevét ordítottam.
-Lokga! minden embert készítsz fel azonnal indulunk. -Nincs kérdés, mindenki a rutin eljárást kövesse egy menetnél, ha szerencsénk van még a csata előtt be futhatunk, ha nem akkor pedig már úgy is tudják mi a dolguk. Mondtam felé amint feltűnt előttem. Majd ki érve az udvarra, már idéztem is lovam amire ugyan ilyen gyorsan ugrottam fel, s el is indultam vele a többiek előtt akik pedig követtek. A cél Rekthar és Al-Nuszra tábor helye volt, ha még meg van.

Északon a csapat végre jó híreket kapott. Az egyik felderítő pár ember nyomaira bukkant. Mikor jelentik ezt a századosnak, azonnal utána küld több kisebb csapatot is, hogy bekerítsék! Tudja jól, hogy valószínűleg csak utóvédek vagy az ellenségtől elszakadt katonák (esetleg dezertőrök?).
Neki nem számított nagyon, csupán az, hogy ki tudja-e szedni belőlük az információt. Nagy csodálkozására nem a hadsereg egyenruhája volt rajtuk, hanem egy bélelt bőrpáncél-féleség. Sosem látott ilyet, ám inkább tűnt hasznosnak esések esetén a csonttörések ellen, mint nyilakat megfogni. A kötelük viszont meglepően nem a szokásos lenből készült. Ahogy megvizsgálta, egy nagyon puha, de rugalmas és erős anyagból készült. Selyemhez hasonlít a legjobban, bár tényleg nem szeretne találgatni.
-Na jól van! Mivel valószínűleg nem áruljátok el a többiek rejtekhelyét, ezért ezt a részt átugorjuk. Inkább csak szórakozás lesz a csonkolás.
*Ezzel alaposan végig mérte a két szótlan rabot, akik értetlen tekintettel figyeltek. Talán nem adták volna meg magukat a körbe felbukkanó íjászoknak, ha tudják, ez vár rájuk. Töprengve kutatta a legapróbb jelet is, majd három katonájának oda szólt.
-Fogjátok le ezt! -ezzel kezét-lábát a földhöz szorították, miközben a vezetőjük levette a bakancsot róla. Majd egy másfél méteres fogóval becsípte a nagy lábujja körmét.
-Ugye tudod, hogy ha elmondanád, amit akarok, akkor a bajtársad szenvedését megváltanád? -fordult a másikhoz. Pár másodperc múlva az értetlenül fejüket forgatás után letépte a körmöt a lábáról.
-Ha őt felszeleteljük, te következel. -lapogatta meg a hátát egy eddig csak szemlélődő.
-De... de én nem tudok semmit! -mondta az zavarodottan.
-Én nem is kérdeztem tőled emiatt semmit. Rám ne nézz! -vonta meg a vállát Al-Nuszra. Ezzel már igyekezett is keresgetni a jó szöget a következőhöz.
-Várjatok! -mondta a fájdalomtól ordítás után a szerencsétlen- Mi mindent elmondunk. Mi csak egyszerű hegyi harcra lettünk kiképezve. Waterboarding fia vezeti az alakulatot és csatlakozni akar a fősereghez.
-És az hol van?
-Azt... azt nem tudom. De... Ááááááá! -láthatóan nem volt megelégedve ezzel az utolsó válasszal a centurió- Várjon! Tényleg nem tudom, csak azt, hogy a Jégvirág-völgyben bevár még egy ezredet és utána megy onnan tovább. Annyit tudok, amennyit elmondtak nekünk. Tényleg! Higgyenek nekünk!
*Még kiszedte a két ijedt srácból, amit tudtak, akik igyekeztek minél több mindent elmondani. Úgy tűnik, amennyire gyorsan tudtak hegyet mászni, annyira nem voltak felkészítve arra, hogy fogság esetén a legkíméletlenebb bánásmódban lesz részük.
Thea párja végül előhúzta kardját és a hitetlenkedőn néző véres lábúnak hamarosan elgurult a feje.
-Igyekezz nem megsérülni! Legyen ez tanulságul, hogy ha lelassítasz, akkor végzek veled! -szegezte a másikra a véres vasat- Csak azért hagylak életben, mert ha még kérdésem lenne, fel akarom tenni valakinek.
*Ezzel kiadta az utasítását, hogy három csapatra osztva meg kell próbálni felmászni a Jégvirág-völgy körüli legnagyobb csúcsokra. Az öszvéreket pár emberrel hátra hagyták. Itt őrizték a megmaradt foglyot is. A többiek kötelekkel másztak fel a legjárhatatlanabb részek felé, hogy természetes erődjük legyen a mélyben remélhetőleg fogságba került ellentől.
Már majdnem átértek a túlsó oldalra, mikor hírül vették, hogy Revan a csapat többi részével közeledik.
-Nem várhatunk. -fordult oda Al-Nuszra Rektharhoz- Ha késlekedünk, beérkezhet az erősítés vagy akár meg is pattanhatnak! Most kell lecsapni!

Rekthar maga hallgatag volt egész végig, s nem is igazán érdekelte mi történik a foglyokkal, mikor hírét kapja hogy űrnője közeledik az ezred hiányzó részével, azonnal útnak is indítja az elit testőrök egy tíz fős csoportját fogadó bizottságként. Majd Al-Nuszra hirtelen harci vágyát rosszul vette. S csak egyetlen mondat jutott eszébe.
-Akkor sem támadok ha maga Uráldur Hadvezér kérné. -Meg várom az úrnőt, és ő majd eldönti hogyan kívánja kezelni a helyzetet Al-Nuszra, ha ezzel nem ért egyet akkor mennyjen,. Ezzel Rekthar is elindult felkészülni Úrnője fogadására, s a teljes írásos jelentését össze szedve várta az Ezredes asszonyt.

Ha Al-Nuszra meg várja Revant akkor egy gyors helyezett jelentést vár tőle s Rekthartól.
-Jó újra látni Rekthar, minden rendben volt míg távol voltam? Kérdeztem Rektharra nézve majd a válaszát meg kapva Al-Nusznára néztem.
-Viszont helyzet jelentést várok magától százados, innentől az Ezredem átmenti tagjaivá váltak, ahogy az háborús helyzetben is lenne. Ha nem kapok választ akkor Al-Nusztrát felmentem a parancsnoksága alól s úgy veszem át a két csoport vezetését.

Az ereklyéket begyűjtő tiszten a meghökkenés jelei mutatkoztak, mikor a nyílt parancsmegtagadást ecsetelte neki a másik egység vezetője. A sötét elfeknél nem túl elterjedt még szimbolikusan sem a feljebbvaló tiszteletének a megkérdőjelezése.
Még akkor is így van ez, ha egyébként Uráldurnál semmin nem szabad meglepődni és annak ellentétén sem. Ezt ő maga talán a legjobban tudja, aki borgőzös italozásában volt már példa, hogy az egyedül útra kelő Első Lord halálát kívánta a kocsma vendégei füle hallatára.
Ám ezen egy kivételtől eltekintve senki ne gondolja azt, hogy mindennaposak rosszindulatú kifakadásai! Visszatérve hamar újra csatába vezette seregét és első pillanatra úgy tűnik, ajándékként kapott egy feleséget tőle a győzelem megünneplésére.
Ám, hogy mi lehetett a célja Rektharnak, hogy a hadurat belekeverte a mondanivalójában? És valóban megtagadná? Ez az első pillanatokban érdekelte, de igen gyorsan kihunyni kezdett a láng.
-Ahogy tetszik! -nem tudta, mi a szokás ennél a másik ezrednél. Volt neki elég gondja.- Ti menjetek tovább és készítsétek elő a terepet!
*Uráldur egy valamiért különböztette meg őt, ezt ő is jól tudta. Egy pitbull makacsságával harapott rá arra, amit a leggyűlöltebb lénynek oda kell hozni. És az sem érdekelte volna, ha tényleg egy fadarabot hajítana el a hadvezér és neki rohangálni kellene ezzel. A fő, hogy elkerülje a kivégzést. Amit ura igen változatos formában képes megtenni. De az emberségességnek csak ugyan azon az imbolygó fokán.
Bevárta hát a hegyoldalba, míg oda ér Revan, ám mielőtt válaszolhatott volna neki zaj ütötte meg hegyes fülét hátulról.
-Gyerünk! Ki akarnak törni a gyűrűből!
*Bár nem tudhatta biztosra, hogy valóban mi történt. Nem-e csak véletlenül sütötte el az egyik gépet valaki és ennek nyomán szabadult el a káosz, de látni akarta a két szemével és közbe avatkozni, ha kell. Futtában felfelé még visszapillantott.
-Uráldurtól kaptam a parancsot, hogy zárjam körbe a fiskálisak erőit és ne hagyjam elvonulni, amíg a fősereg be nem ér. Mi hír mostanság délen?
*Ha valaki megmássza a hegytetőt, akkor azt láthatja, ahogy fekete-fehér sziklák fedezékéből lövik a nehéz fegyverekkel a lent a hegyoldalon felkapaszkodó túlerőt. Úgy tűnik, a bekerített erő sem lett túl felkészült. Egyszerre mind a három orom felé másznak kötelek segítségével, noha meglepően gyorsan haladnak. Túl ügyesek ahhoz, hogy pusztán ezzel a taktikával meg lehessen állítani őket. Hiába fogja 2-3 ezer holttest is borítani akár a csatateret addigra, ők sem lesznek adósak, ha feljutnak.

Al-Nuszra hirtelen távozása nagyon nem volt a kedvemre, végül elindultam utána s a harcot látván Rekthar felé fordultam.
-Mennyetek körbe a hegyeken, s kerítsétek irányításunk alá a köteleket, ha kell vágjatok el néhányat.
Amíg Rekthar ezzel volt elfoglalva én Juhannira néztem.
-Te pedig elkapod nekem a Fiskálok vezetőjét, lehetőleg élve. Közöltem a már teljes páncélzatban álló Oawa felé ki amint meg kapta a parancsot el is indult végre hajtani.
-Azok akik nem Rektharral tartanak velem jönnek és a Hegyek között fogjuk meg őket! Adtam ki a parancsot, s teljes fegyverzetemben sisakomat fejemre helyeztem, és elindultam elsőnek a közel harcba.

A segítség, amivel Revan emberei feltartják az ellenséget igen jól jön. Bár a több ezeres tömeggel szemben nem állítják maguk mellé a túlerő biztos tudatát, az ostrom során megtépázott ezred és a nagyra nőtt századnál jóval többen vannak oda lent, ám mind a két egység kipróbált csatákban. És velük van a magaslat előnye.
Ahogy igyekeznek a parancs szerint a kötéllel mászókat akadályozni az egyik csapat, addig a Revannal és a nagymacska láthatja, ahogy a völgy aljában egy harminc éves tiszt hangos parancsokat osztogat fölfelé. Nem a szokásos bélelt ruhában van, egy igen ritka prémből készült nemesi öltözék védi őt a hidegtől. Azt avatatlan szem is ki tudja szúrni, hogy valamilyen farkas „adhatta” oda, de csak azok vehetik észre, hogy farkasemberé volt egykor, akik jó ismerősei ezen szörnyeteg bőrének.
Közel száz íjász csoportosult köréje, akiknél bár rengeteg egyéb fegyver is akad, mégsem akarnak elmozdulni onnan és felfelé indulni. De több száz hegymászó is az útjukban áll, hogy elérjék a bundás fickót.

Míg a magaslaton Rekthar emberei igyekeztek vissza verni a felfelé mászó ellenséget, azonnal íjjászi pozícióba is kerültek amit Rekthar ki is használtatott.
-Nyilakat és íjakat elő, ideje lesz meg szórnunk őket. Rekthar jó pár embere így is tett, a köteleket pedig még pár ember próbálja elvágni közben, amint az első íjjakat ki lőtték a tömegbe már tudtam hogy ez lesz a mi belépőnk. Így hát támadásra szólítottam fel az embereimet.
-Támadás, egy Fiszkáli kutya sem maradhat életben, a vezetőjüket pedig élve akarom szükségünk lesz egy értékes fogolyra is. Közöltem katonáimmal s lovammal bevágtatva az ellenség soraiba mind két oldalon meg lendítem a pallosom, s majd meg fordulva ugyan ezt teszem míg a mögöttem lévők hasonlót csinálnak, vagy dárdáikkal előre rohamot indítanak. Juhanni közben elindul végre hajtani feladatát, minél jobban ki kerülve az ellenséget.

Az élőholt lovaknak van egy gyengeségük. Nem olyan jó az idegrendszerük, mint az élőknek. No, nem arra értve, hogy ijedősebbek lennének, hiszen minek vigye el a szívroham azt, aki már alulról szagolja az ibolyát?
De a mozgásuk nem olyan kifinomult, lévén csak egy lovasaik által mozgatott hús massza. Nincs igazi egyensúly érzékük. Ez általában nem zavaró a számtalan előny mellett, ám a jeges hegyi utaknál ez a négy láb nem mindig tudja betölteni a funkcióját.
Ahogy bukdácsol a zimankós tájon Revan és lovas csapata, igyekezvén átvágni a sorfalon, úgy bizony a sok forgás között egyszer csak felborul a halott hátasa és ő leesik róla.
Ám nem ez az egyetlen gondjuk.



Hátuk mögött megjelenik a század, akire a fiskálisok vártak. Gyíkok hátán lovagló sötét elfek, akik lovuk magas hangot ad ki. Távolról mintha csettintést is ki lehetne venni az állatok furcsa beszédéből, ám jóval nagyobb probléma, hogy ezek jóval gyorsabban szaladnak, mint bármely más állat. Igen jól manőverezve kerülgetik a pók lovasokat, igyekezve mindig hátukba kerülni és onnan sújtani a kardjukkal. És kerülni, amikor épp vissza próbál feléjük fordulni a megtámadott.
Kell valami ellenszer ellenük, mert sem felszerelésben sem kiképzésben nem maradnak alul a legjobb katonáknak sem.

A földre esve lovamról, s az ellenség gyíkjainak hallatán tudtam hogy ideje lesz más taktikát választanunk.
-Zárt körbe mindenki, a lándzsások hátul, pajzzsal és karddal harcolok körbe, elől alkossanak barikádot, térdelve míg a lándzsások a gyíkokat célozzák!! Adtam ki az utasítást, majd én magam is be állva a lándzsások sorába bár csak pallossal voltam felszerelve, s azzal igyekeztem a gyíkokat meg csapni. Tudtam hogy ez a kis kőr elég erős ahhoz hogy egy embert se veszítsek a Gyíkok miatt akár mennyire is gyorsak.

Eközben Rekthar is látta a dolgokat fentről, s az íjjászok egy részének parancsot is adott.
-Lőjétek a Gyíkokat Revan úrnő és lent harcoló testvéreink körül!! S folytassátok az ellenségre való tüzet is, mind két oldalon a fél osztagot akarom látni!! Adta ki a parancsot, s a íjjászok fele így is tett, Revan meg segítésére a nyílpuskások igyekeztek minél nagyobb pontossággal a lovasokat, s a gyíkokat célozni.

Juhanni pedig, minél több ellenséget elkerülve igyekezett a célját végre hajtani, miközben óvatosan haladt célja felé eszközeit ellenőrizte. bűz, füst,vakító, gyújtó és repesz bombáit, amiknek bevetésére fel is készült miután mind két tőrrét csukló pántjához erősítette a gyors elérés érdekében.

Az ezredes és csapata igen komoly helyzetbe került, ám igen gyorsan taktikát váltott és átrendezte a harci felállást. Méghozzá hatékonyan, hiszen hamar szembetűnt a különbség, hogy ez az új fegyvernem a fiskálisok részéről mennyire az ellenség lovassága ellen lett gyakoroltatva, de néhány harcmozdulat ellen szinte teljesen védtelen.
A gyalog lándzsások sorfala gyakorlatilag álló célpont számukra, ám ez még nem jelenti azt, hogy le is ültethető. Az egykezes, széles kardokkal és vaslappal megerősített pajzzsal felszerelt nehézlovasság, mely még így is gyorsabban futott a négy lábú lovaknál próbálta a begyakorolt mozdulatokat kivitelezni és a lándzsa előtt az utolsó pillanatban elhajolva gyorsan mögéjük kerülni, ám a fegyelmezett phalanx mindenhonnan kiálló pikái egyszerűen sokkal többen és sokkal tömörebben voltak, mint a gyakorlatokon a lóról leesett harcos szimuláló lándzsás.
Revan és a hátul harcolók szép eredményeket értek el, hamarosan sok halott és sebesült elvesztése után a gyíklovasok visszavonulni lettek kénytelenek. A fél csapat indult csak vissza, noha Uráldurhoz hű csapatban is nem kevés veszteség van.
Ám a veszteség fő forrása immáron a feléjük törő és bekerítéssel fenyegető ellenséges gyalogság. Sok az áldozat a fiskálisok részéről is. Ők hátba kapták a sortüzeket, így még pajzsaikkal sem tudnak ellene védekezni, ám még kitart a túlerejük.
Eközben az oawa orvgyilkos megpróbál áttörni rajtuk a vezér felé, ám próbálkozásait nem koronázza siker. Bár túléli, de visszaszorul társai által alkotott körön belülre. Légzése pedig egyre nehezebb lesz. Valami eltömíti az orrát és azon kívül, hogy alig kap levegőt, még csöpög is az a valami.
Rekthar sem irigylésre méltó helyen van most. Elérte őt is a mászók első hulláma, így egy csatabárdos-pajzsos lendül ellene támadásba, mellette kicsit lemaradva egy kétkezes skót kardot forgató bukkan elő. Az íjászaiból pár még szintén kénytelen közelharcos támadójukkal foglalkozni.
Ám tudnak-e új cselt bevetni a szorult helyzetben lévők?

Rekhtar emberei készen fogadták a feltörőket, az eddig íjjal harcoló emberek oldalán ott volt a kard is. Amint felért az ellenség ők már fegyvert rántva fogták a fel jövő Fiskálokkat. Rekthar maga is közel harcba vette magát, s az egyik kötelet elvágva taszította a mélybe az éppen fel felé tartó ellenséget.
-Elvágni a kötelet, a maradékkal pedig magunk bánnunk el! -Az úrnő támogatását nem hagyhatjuk abba, folytassák az íjászatot! Adta ki a parancsokat, s minél több fiskál feltartása érdekében, az ellenség kardját is meg ragadván veti magát a fent harcolok közé.

Eközben Revan emberei a szoros alakzatot meg tartván fogadták a ez ellenséges csapatokat amikor Revan új taktikát ötlöt ki és közölte is csapataival.
Támadó alakzat uraim, két kezes fegyvereket készíteni a karddal és pajzzsal rendelkezők szoros láncba és a jellemre rohamoznak. Eközben Juhanni bukkant fel Revan emberei körül, Revan észre vévén, még mindig vár az ellenség közelségére a rohamozás miatt, de közben egy embere felé szól.
-Te, hozd ide az Oawát, s életeddel óvd az övét. Majd ha a katona elindult, s Revan elég közelinek ítélte meg az ellenséget, ha a roham sikeres a már jól begyakorolt akkor  úgy vágta át magát az ellenségen mind kés a vajon, s veszteségeket sem szenvedtek hiszen mozgásuk hajszál pontos.

Rekthar emberei nem várt újabb veszély elől kell kitérniük, ugyanis miközben újra a kötelek elvágására fordítanak több embert is és a pozícióik védelmére, addig fentről néha a méteres átmérőt is meghaladó kövek kezdenek alá gurulni. Nem kerítették körbe őket az ellenségtől, de Al-Nuszra emberei idejét látták eme furcsa módon felmenteni őket a nyomás alól. Aki túléli az ellenségre görgetett sziklákat, az a csatát is jó eséllyel túléli, ugyanis nem csak veszélyesnek bizonyulnak, de kellően fellazítják a fiskálisok sorait.
A gyíklovasoktól megszabadult Revan erői ezalatt újabb rohamra indulnak, jól kihasználva a hirtelen támadt rést. Így már el tudják érni a harminc éves ellenséges parancsnokot, akiben az ezredes mellett küzdő egyik elf döbbenten ismeri fel a kilétét.
-De hisz ez nem is Waterboarding! Ez a hadúr első szülött fia, Frodo, a királyi gárdából.
*Az elszánt tekintetű ifjú nem hátrál meg. Ki tudja, hogy bátorság miatt vállalja-e a küzdelmet vagy mert nem lát esélyt a föntről jövő nyílzápor elöli menekülésre? Minden esetre a körülötte állók hamar elteszik az íjakat és a főnökükkel az élen a rés betömésére indulnak meg.
Kritikus szakasza ez a csatának, hiszen ha a királyi gárda tagjai csak megakasztják az offenzíva lendületét, már az elég ahhoz, hogy a többszörös túlerő rendeződjön és idő kérdésévé váljon, hogy összeroppantják-e Revan egységeit. Ám ha képesek az uralkodó testőrségéből elcsábított csapatok sorát is átszakítani, akkor esély van arra, hogy a szárnyak is tovább demoralizálódnak.

Revan emberei folyamatosan haladtak előre, a jól begyakorolt, számtalanszor bevált taktikát az ezredes asszony emberei tökéletesen hajtották végre. Elől mentek a karddal s pajzsal harcolok kik rohamozva első találat után ki térve adtak utak a mögöttük pár lépésnyire lemaradó kétkezes fegyverrel harcoló társaiknak akiknek így halálos találatot adván ellenségeiknek. Egyedül a Fiskálok vezérével nem történt ilyen, vele egyenesen Revan nézett farkas szemet s párbajra hívó kéz mozdulattal próbálta ingerelni a fiatalt. Bár Revan katonáiból pár elsétált a fiskálok vezetője mellet nem támadtak amint látták Revan párbajra való felhívását, így Revan csapatai képesek voltak a két szárnyban is kárt tenni mielőtt bármit is tehettek volna.

Rekhtar és emberei nagyon jól tudták mi következik, így Rekthar emberei futásnak is eredtek, míg Rekthar maga egy gyújtó és repesz bombával zavarta meg a feléje törők életét, majd ő is elhagyta a helyét hogy fedezéket keresek a kövek elől.
-Csak legyen vége ennek a csatának ezért meg nyúzom a parancsot adót. Mondta ki hangosan gondolatait dühtől fűtve. Közben emberei a veszély elmúlásával vissza álltak a helyükre és folytatták a parancsukat.

A Juhanniért küldött elf, azonnal vissza is vonult az Oawával, bár nem tudott többet az állapotáról, de igyekezett vele a saját táborába, ahol ellátják ha valami baja esett.