Távoli tájakon

Már napok óta úton voltam. A táj változatlan és unalmas maradt, csupán annyiban változott, hogy a falvak megritkultak, majd eltűntek, ahogy egyre távolodtam szülőföldemtől. A zöld fű barna bőrnadrágomat súrolja a térdemnél, az eget narancssárgára festette a lemenő nap, a szél sokféle szagot sodort felém. Pár perc múlva megjelentek a látó határon a tenyésztett tehenek, a kutyák ugatását idáig elhallottam. Azonban embert nem sokat láttam. Nyugodtan közeledtem a csorda felé, s egyre jobban láthatóvá vált, hogy egy öreg hölgy és egy fiatalabb elf nő ült a szekéren. Látszólag gyámoltalannak tűntek, de ebben a világban a látszat néha csal.
- Jó estét. - köszöntem rá határozottan a hölgyekre. Hangom mély baritonja mindenféle fenyegetés nélkül illan feléjük. - Látom, csak ketten vannak. Kell esetleg egy zsoldos kísérő, egy őr az éjszakára, vagy netán az útra, ameddig elérik céljukat? - kérdezem. Az anyókára téved bronzos tekintetem. Nem néz ki túl jól, de engem nem rémiszt meg ha betegség, ha öregség viszi a halál elé, akkor sem. Pillantásom visszasiklik az elfre. Arcom komoly, a mosolyt nem viszonozom. Már jó régóta nem viszonoztam senkinek. Az egyetlen, amelyet visszaadok másoknak, az az ütés, bár ez is határokon belül. Míg a válaszra várok, nyugodt léptekkel sétálok a szekér mellett, hagyva, hogy a kutyák szemügyre vegyenek, körbe szaglásszanak.

Távoli tájakon

Kérdésemre nem várt hevességgel válaszol az anyóka. A szemöldököm kissé összeszalad tőle. Gondolom nem vagyok szimpatikus neki, de meg is értem, hogy idegenekkel szemben ilyen előítéletes... egy ilyen tájon.
- Pár órányira... - ismétlem meg és megcsóválom a fejem. - Ha baj történik, mire ide érnek már rég késő. De ahogy gondolják. - biccentettem, mikor az elf megszólalt, hogy nyugodtan maradhatok. Aztán elmondta, miért indult útra. Valahogy úgy éreztem, hogy a dolognak meg kellene hatnia, de csak keserű dolgokat hozott fel bennem. Végül az elf a nevét is elárulta, s kezét nyújtotta. Nem találkoztam túl sok elffel életem során, akikkel találkoztam, azokkal sem ismerkedtem, így nem igazán tudtam, mit vár el a kezével kapcsolatban. Végül alkarját megfogva "fogtam kezet" vele, bár ez a kézfogás inkább férfiakra jellemző.. Az ilyen nemes hölgyeknek talán kézcsók illene, de ez a gondolat annyira nem vonz.
- Az én nevem La'Sharel Dana. - azt nem tettem hozzá, hogy mi vagyok, eléggé lerí rólam szerintem. Elengedtem a nő kezét, épp időben, mert a vénasszony megállította a szekeret. Úgy tűnik, nem nagyon akaródzik neki, hogy bemutatkozzon, így elhatároztam magamban, hogy akkor innentől Néne lesz. Hátra pillantott, én pedig megláttam a sátrakat és a többi táborozó kelléket. Habár nem értettem, hogy mit akar a törzzsel, de azért elkezdtem nekik segíteni. Levettem a sátrakat, a tüzifát és a bográcsot, amit meg is néztem magamnak. Egész jó munka, rendesen ki van alakítva az alja is, nem túl vastag a fala, de nem túl vékony. A Néne biztos jó pénzért vette. Ritka a jó bogrács. Miközben elkezdem nekik összeszerelni a sátrat, a tekintetem az öregasszonyra siklik, mert láthatóan ő akar lenni az úr a bakon, hát megadom neki ezt az előjogot.
- Van mit főzni, vagy keressek valamit? - kérdezem, majd megszemlélem a sátorművem. Kicsit megmozgatom, stabil. Neki állok a következőnek.

Távoli tájakon

Igazából nem gondoltam bele, hogy mit ajánlok fel. Az ilyen sztyeppéken a kisebb-nagyobb rágcsálók elterjedtek, akik rejtve maradnak a fűben. Nagytestű növényevőt ritkán látni, ha arra vadásznék, bele telne egy napba, mire nyomra akadnék és talán még ennyibe, hogy elkapjam. Erre nincs időm. De talán egy-két üregi állatot még elkaphatok, hogy valami friss hús legyen. De ha már ők megosztják velem étküket, én is beteszem a közösbe a magam szárított húsait és azt a vekni kenyeret, amit a bőrtáskámban tartok. A kenyérből letépek egy kisebb darabot, majd a cuccom többi részével neki állok a zsákmányszerzésnek. A füvet vizsgálva haladok távolabb a tábortól. A tűz fénye egészen picinek látszik már innen, a sötétben. A földre pillantva látok egy üreget. Kihelyezem a drót csapdámat, és a csalit, majd elsétálok. Nem túl messzire, épp csak annyira, hogy még láthassam a csapda helyét a fűben. Alig 10-12 percet kellett várnom, s kapásom lett. Oda érve megfogtam a nyulat, gyors mozdulattal vetettem véget rémületének és életének. A Nénének és Anának elég lesz. A távolban mozgolódást láttam, s még több állat és ember szagát hozta felém a szél. Alig egy perccel előbb értem vissza a táborba, mint a karaván másik fele. A nyulat elkezdtem feldolgozni, miközben figyeltem a megtelepedő embereket, a viháncoló gyerekeket, sürgő-forgó anyákat. Aztán kérdése utána Anára pillantottam.
- Nincs úti célom. Arra megyek, amerre jónak látom. - mondom röviden. - Ha pedig szeretnéd, elkísérlek. Egy hölgynek megfelelő védelem nélkül.... - halkul el a hangom, s tekintetem kissé keserűbb is lesz, ahogy megboldogult kedvesemre gondolok - ...nagyon veszélyes a vadon. -a lenyúzott bőrt a kutyáknak dobtam a felesleges részekkel együtt. Amíg kibeleztem, felvágtam a nyulat, tekintetem végig siklott az embereken. Eszközeik elhasználtak, repedtek voltak. A kardok csorbák, a többi eszközöket már a rozsda ette.
- Nem gyakran járnak falvak közelében, mi? Sok dolgukra ráférne egy alapos kalapálás. - fordulok a Néne felé, fejemmel egy éppen életlen karddal játszó gyerek felé biccentve. - Mondanám, hogy olcsón megcsinálom, de van egy olyan sejtésem, hogy nincs egy kohó elrejtve az egyik szekéren.. Ha azonban egy üllő még is akadna, továbbá fenőkő, amit tudok, szívesen megcsinálom.. ha van rá igény.

Távoli tájakon

Csendesen hallgatom meg az okfejtést, miközben a vacsorát fogyasztom el fatányéromról. Finom a hús, a túró és a tej is. Nem is tudom, olyat mikor ittam utoljára... jó régen. Ahogy körbe néztem, merengve figyeltem az állatok sokaságát.
- A legelők dúsak, az állatok szaporodnak. Ha rám hallgatnak, akkor jobban tennék, ha egyet eladnának a marhák közül. A fegyverek, eszközök javítása olcsóbb, mint ha újat csináltatnának. Egy új, jó minőségű kard felér egy ökör árával.. Azonban egy ökör felér az itt lévő kardok javításával is. Kovács vagyok, tudom mit beszélek. A további eszközök egy kecskét is megérnek, kicsit többet, ha újat akarnak azok helyett venni, amiket már nem tudnak megcsinálni. Két állat, és minden eszközük fel lenne újítva. Azt hiszem, ez nem olyan nagy ár: ha pedig valaki többet akar kérni, ne hagyják magukat felültetni. Nem ér meg többet, kivéve a törpék munkája...  de ők csak tökéleteset adnak ki a kezükből, így az meg is éri.- fejtem ki a dolgot, majd leteszem üres tányérom.
Nem sokkal rá később nyugovóra térünk. Jó magam kicsivel távolabb fekszem le, ott, ahol a tűzkör nem ér el. Egyrészt, mert sötétben biztonságban érzem magam, másrészt a gyerekek nem hagyták békén a farokbojtomat, ami eléggé idegesített. Persze azért füleltem, s éberen aludtam, hogy ha bármi történne, azonnal cselekedhessek.

Pár nap múlva elértük a vásárt, ahova tartottak. Remélem megfogadják a tanácsomat és elkezdenek alkudozni. A vendéglőbe még betértem, hogy feltöltsem készleteim, duplán is, tekintve, hogy utazótársam lett, majd Anával elindultunk a hegyen. A nő szavai felelőtlenül csengtek fülemben.
- Ne tekintsd könnyűnek, mert nem lesz az. Manapság már a rövid utak sem biztonságosak, hát még az ilyen messziek. Nem vállalkozott társaid közül senki, hogy elkísérjen? Egy férfi sem állt a sarkára, hogy egyedül nem engedhet el ily messzire? - kérdezem. Felelőtlenségnek tűnik a szememben ez az egész. Ha a nő ért is a harchoz, vagy a mágiához, akkor is egyedül lenne. Már pedig elég két harcedzett, ügyes ember ahhoz, hogy akár egy tapasztalt harcos fölé kerekedjen.

Távoli tájakon

Ha a nő nem akart bemenni velem, hát nem kérdezősködtem. Gondoltam, hogy szépsége miatt kötöttek már bele, de mellettem emiatt nem kéne aggódnia. Nem erőltettem azonban a dolgot, két perc alatt végeztem. A hegyen nem különösebben foglalkoztatott a nő közelsége, vagy távolsága. Én sem szeretem, ha szükség nélkül bele hatolnak az intim szférámba. Mikor közöltem vele, hogy szégyenletesnek tartom, hogy hagyták egyedül, hasonló reakciót kaptam, mint amire számítottam.
-Tisztában vagyok azzal, hogy mikre vagytok képesek, ezt is számításba vettem. Azonban ha nem vagy fák közelében, vagy elég sokan vannak ahhoz, hogy megosszák a figyelmedet.... akkor bajban lennél. - mondom egyszerűen, nyugodt hangszínben, láthatóan fel sem véve a nő dühét. Nem sértegetni, vagy alábecsülni kívántam, csupán közölni vele, hogy se ő sem én nem vagyunk mindenhatóak ezért kell gondolni mindenre.
Nem sokra rá, miután egy kanyon zöld kanyarulataiban sétáltunk, meghallottam valamit, majd megláttam egy farkast. Ennek ellenére nem álltam meg. Ahol egy van, ott van több is, és úgy is lett. Körbe néztem, van-e fa a környéken, vagy csak a bokrok és a füvek sokasága oly sűrű. Karmos mancsom kardom markolatára helyeztem, s az előttünk lévő farkas szemébe néztem, mintha csak én volnék az, aki ő rá vadászik. Füleimet hátra csaptam, s hangosan morrantam egyet. Ha nem vonulnak vissza, kénytelenek leszünk bántani őket. Amúgy is furcsa amit csinálnak. Általában leválasztják a gyengébbet az erősebbről, de itt nem ez történt. Ha van fa a közelben, Anát a fa felé terelve kezdek lépegetni, remélve hogy tudja, hogy rá kéne másznia, de szemem nem veszem le a farkasról, továbbra s tartom a szemkontaktust. Füleim hátra figyelnek közben, hogy halljak bármi neszt, főleg, hogy ha megindulnak, támadnak. Ha nincs fa a közelben, akkor a nőt a fal felé kezdem terelni. Ha nem tud fára mászni, akkor legalább hátulról ne legyünk védtelenek. A lényeg, hogy minden farkasra rálássunk.

Távoli tájakon

Úgy látszott, elsőre nem igazán akarta a félelemtől megdermedt elf megérteni, mit is akarok.
- A fára! - utasítom, miközben egy nagyobb bömböléssel magamra terelem a farkasok figyelmét, hátrálva tőlük. A sikításra hátra nézek rá, de láthatóan megoldotta valahogy a problémát. Amint Aná fent van a fán, jó magam nem mászok fel. Ahhoz hátat kéne fordítanom, vagy a karjaimat használni. Mindegy mit tennék, kiszolgáltatottá válnék és akkor a farkasok megtámadnának. Ehelyett kissé előrébb hajolva, mancsaimon karmaimat és morogva, vicsorogva mutatom az állatoknak, hogy ahhoz, hogy egyáltalán hozzám érjenek, véres harcon át vezet az út. Jó magam nem támadok, mert túl sokan vannak. Hármat még csak eltudnék verni, de a hat az már elég veszélyes számomra is. Ha látom, hogy kicsit elbizonytalanodnak, feléjük is csapok párat, de ez csak figyelmeztetés. Nem kívánom őket bántani, vagy megölni: ezek csak ösztön lények. Ha nem hátrálnak meg, szemem sarkából felpillantok Anára.
- Ha elkezdek mászni, megtámadnak, nem tudok majd védekezni. De épp egy órája korholtál le, amiért védtelennek tituláltalak. Mi lenne, ha a fád segítségét kérnéd, amíg felmászok? - kérdezem kicsit bosszúsan. Ha egy farkas támad, védekezem. Ha végre nekem kedvező történik, például meghátrálnak, nem mászom fel. Ha Aná segít a fa gyökereivel, akkor viszont gyorsan cselekedve, karmaimat a fakéregbe vájva mászok fel két mozdulattal a fa törzsén.

Távoli tájakon

- Most szórakozol?! - morranok fel bosszúsan. Még egy megfélemlítő csapást vetek a farkasok felé, majd mikor látom, hogy hátrébb állnak, nem vagyok rest gyorsan felmászni a fára. Az ágak közé húzódzkodva, enyhén rosszalló pillantást vetek Anára, miközben elhelyezkedek egy ágon és lenézek a farkasokra, majd fel a lombba, és elkezdek még feljebb mászni, a magasabb, vékonyabb ágakra. Sajnos még a lomb teteje előtt megreccsen egy ág alattam, így nem mászom tovább. Túl nehéz vagyok, de Aná...
- Megtennéd, hogy felmászol és megnézed, milyen magasan van a kanyon teteje, vagy hogy a falán van-e valami olyan, amit elérünk innen? Vagy kis ugrással... - nézek le rá a levelek közül. Nincs kedvem ide szorulni a farkasok fölé. Nincs időnk rá, meg türelmem sincsen.

Távoli tájakon

Kirohanása olyan volt, mint valami hideg zuhany. Pár másodperces döbbenetemből döbbent és hitetlenkedő nevetés tört rám.
- De el bízod magad! Csak hogy tudd, ha bármit is akarnék tőled, már számtalan esélyem lett volna megszerezni! Csak hogy én oawa, te meg elf vagy. Nem tetszik nekem se az elf, se az ork, se az embernép. Csupaszok, lapos a fejük, érzéketlen az orruk, szemük, sehol egy kacér farkinca, vagy egy bűbájos bajusz... - mondom fejcsóválva. Számomra már az is sértés, hogy valaki azt hiszi fajtalankodom. Dehogy. Nincs is szebb egy farkincával keretezett kerek, bundás oawa fenéknél...
- Amúgy meg két választásunk van. Elmondom az előzményeket: a farkasok nem támadnak általában hozzánk hasonlókra. Ez azt jelenti, hogy a környéken nem találtak vadat, amire vadászhatnak. Mivel nem támadtak meg, ezért már nincs sok energiájuk, amit ilyesmibe fektethetnek. Ha nincs energiájuk vadászni, valószínűleg itt fogják megvárni, amíg lemegyünk, ami akár napokba is telhet. Az első választásunk az, hogy megvárjuk, amíg elkotródnak, de akkor fel kell használni az élelmünkből, tehát ha elmennek a farkasok, nem fogja kibírni a készletünk az út további részére, továbbá az apád is közelebb kerül napokkal a halálához. Ha adok nekik a húsból, az fél fogukra sem elég, nem nyerünk annyi időt, hogy elmehessünk. A másik választásunk az, hogy felmászol ennek a szerencsétlen fának a tetejére és megnézed, hogy TE merre szabadulhatsz. Ha van esély arra, hogy a kanyon tetejére mássz, elterelem a figyelmüket addig, hogy téged ebben ne zavarjanak, majd mikor felértél, te tereled el az ő figyelmüket addig, amíg én is felmászom. Illetve van egy harmadik lehetőség, hogy leugrok és megbirkózom velük, de egy sérült harcossal az oldaladon sokra nem mész utad további részén. Szóval gondolkozz el mit választasz, mert nekem mindegy, te sietsz annyira a grifftollakért. - mondom, kényelmesen elhelyezkedve egy lenti ágon, szemben az elffel, nyugodt tekintettel figyelve.

Távoli tájakon

Nyugodtan és komoran hallgatom végig a kirohanását, majd mikor sértődötten elfordult, halkan sóhajtottam egyet.
- Értem. Azt hittem azért siettél el otthonról egyedül, hogy apádat megmentsd, s ez neked a legfontosabb dolog, ezért hívtam fel figyelmedet arra, hogy valószínűleg nem sok időnk van itt ücsörögni. De ha neked annyira nem fontos, tőlem üldögélhetünk. Amúgy meg akkor is bunkó vagyok a szemedben, ha a szoknyád alá akarnék lesni, de akkor is, ha kijelentem, hogy semmit nem mozdítasz meg bennem ahhoz, hogy az alá akarjak nézelődni. A férfiak nem azért szoktak leskelődni, mert valakinek az egyénisége megfogja őket. Te vádoltál meg először azzal, hogy érzéketlen bunkó vagyok, s bármit mondhattam volna rá, a véleményed nem változik. De a legkevésbé sem érdekel, hogy mit gondolsz a férfiakról, vagy rólam. A kocsmánál láttam, hogy a legkevésbé sem akarsz bemenni, valószínűleg onnan vannak ilyen rossz tapasztalataid. Nem az én dolgom. Arra vállalkoztam, hogy a testi épségedet megvédjem, nem arra, hogy a lelkedet ápoljam. És valóban különb vagy, ilyen arrogánsan még nő nem viselkedett velem. Általában megkapom a kellő tiszteletet, főleg, ha én töröm magam az ő életükért és épségükért. - mondom nyomatékos pillantással ránézve, nyugodt hangon, miközben letörök egy nagyobb, elszáradt ágat. Leszedem róla a kisebb száraz hajtásokat, majd a tőröm elővéve elkezdem hegyezni a végét. Van egy kardom, de plusz egy, valamivel hosszabb fegyver jobban jön. Két kézzel harcolva nagyobb a védekezési területem is. Már éppen kész vagyok, amikor a kisasszony ismét megszólal.
- Várok két órát és ha addig nem mennek el, vagy te fel, akkor én megyek le. Mihez értesz akkor?- jelentem ki rá se nézve a nőre, helyette elkezdek néhány oawa motívumot belevésni az újonnan csinált fa dárdába.

Távoli tájakon

Arra a pár szóra nem feleltem semmit, csupán folytattam a motívumokat, amiket elkezdtem. Már éppen készen lettem vele, immár az egész dárdát az ismétlődő, esztétikus jelek fedték, s lassan már készülődtem volna arra, hogy lemenjek, amikor Aná megint megszólalt. Aztán valami olyan történt, amit... nem értettem. A farkas mintha megbénult volna valami, fokozatosan. A nőre pillantottam, a kenőcsre, meg arra, ahogy a haját csinálja, majd vissza a farkasra, amit idő közben elkezdtek enni a fajtársai. Mikor tele lett a hasuk és lemásztunk a fáról, elszaladtak.
- Ha ezt te csináltad, miért nem tetted meg korábban? És miért nem mondtad, hogy ehhez hasonlóra képes vagy? - kérdezem értetlen hangszínnel, mögötte kicsit lemaradva sétálva. Nem tudom, mit gondoljak erről a nőről, mert... fura. Először sejteti, hogy van valamilyen képessége, amivel megtudja magát védeni, de aztán még is egy fára kényszerül, majd rá két órára csinál valamit, ami még is arról tesz bizonyságot, hogy ért valamihez. A kérdés az, hogy ehhez miért kellett két óra, továbbá hogy mit titkol még. Tényleg az apja haldoklik, vagy csak egy szórakozott vándor, aki másokkal játszik?

Távoli tájakon

Szavai ismét bosszússá tettek, főleg, hogy úgy érzem, valami nagyon nem lesz rendben a dolog végén.
- Soha nem mondtam és nem gondoltam rólad, hogy ostoba csitri lennél! De igen is védtelen, felelőtlen és egyre arrogánsabb vagy, minél közelebb kerülünk a célhoz. Az, hogy megsaccolod a farkas halálát érdekes dolog, de nem védett volna attól, hogy rád támadjanak ott a kanyonban, mialatt földbe gyökerezett a lábad! - mondom és megfogva a karját megállítom a faltörőkosként előre haladó nőt.
- Ha nem kellek az utadon segítségre, mert te mindennel megbirkózol, szólj, és vissza fordulok. Ha viszont kellek, akkor avass be mi folyik itt és mi az, amiről még tudnom kell? Tudod veszélyhelyzetben bíznunk kellene egymásban, de így elég nehéz, ezt te is beláthatod. Olyantól pedig nem feltétlenül vársz védelmet és segítséget, akiben nem bízol. - utaltam neki erősen arra, hogyha így folytatja, nem biztos hogy úgy fogom látni, megéri a bőrömet kockáztatni érte. Tisztelem és szeretem az életet, legyen az enyém, vagy másé... de ha úgy rángat bele a veszélyhelyzetbe, hogy elkerülhető lett volna, ha tudok valamiről, akkor nem érdekel, hogy él-e vagy sem. Nélküle nem történt volna meg a baj sem. Szóval ezzel most adok egy esélyt neki, hogy megmagyarázza a dolgokat, például azt is, hogyha tudja, hogy erre kell jönnünk, miért nem hozott magával megfelelő felszerelést.. Kabátot.. vagy hogy miért nem fázik? Ez is egy elf tulajdonság..?

Távoli tájakon

Na jó, itt már.. végképp nem tudtam mit kezdeni. Elkezdek neki beszélni a bizalomról, erre ő vissza vág azzal, hogy nem tehetek bármit vele....? Már az első rántásnál elengedem, mert csak megállítani akartam. Kirohanását csendesen figyelem, várom, hogy kitombolja magát, mint a dühös gyermekek, majd elszalad. Én még.. állok ott egy percig és mérlegelem a helyzetemet. Ez a nő vagy baromi jól játssza a megtörtet, vagy valóban az. Ha az utóbbi, akkor valószínűleg a vesztébe rohan.. Ha ez így van, inkább segítek neki, még ha nem is érzem át a helyzetét. Talán ezért hívtak anno néhányan nemes harcosnak... de a mostani kalandra átnevezem magam csendes harcosra. Talán akkor nem fog újra hisztériázni és ordítani és szaladgálni egy ilyen csúszós, szeles, vékony úton egy szakadék mellett. Kifújok egy elfojtott sóhajtást, majd a nő után megyek. Amikor beérem sem mondok semmit. Innentől majd csak akkor szólalok meg, ha szükséges.