Reggel kinyitom a szemem. Nem aludtam sokat, azt se mélyen, de nem voltam fáradt. A barlang szája felé pillantva Aná még mindig ott ült. Éjjel sem láttam elmozdulni onnan, aludni se láttam. A tegnapi vacsorájából ítélve eléggé aggódhat. Oda lépve hozzá felteszi a legjobb kérdést, amire én is keresem a választ. Felnézek a barlang feletti sziklára, majd el végig a falon. Csendben leülök Aná mellé, s elővéve az étket, ismét megkínálom, akár csak este.
- Egyél, szükséged lesz az erődre. - mondom. Persze nem szólok be, ha keveset vesz belőle, mint tegnap. Ha ennyit tud enni, ennyit eszik, csak valamennyit egyen. Közben nézem a hegyormot, a sziklafalat. Mászáshoz elég redőzött, de ez így is veszélyes. Nagy a szél oda fent...
- Megpróbálhatunk felmászni, de elég veszélyes. Talán inkább keresnünk kéne egy kevésbé meredek részt a hegyen. - merengek hangosan, miközben a szürke köveket nézem, fehér hóval a tetejükön. Kis sóhajtással a táskámba pillantok, kiveszek belőle egy kötelet, megnézem elég erős-e, és hogy milyen hosszú. A mászáshoz elég lesz, azt hiszem. Miután ezt megállapítottam, összetekerem, s visszateszem a táskámba.

Szavaira megingatom a fejem. Persze, hogy nehezen megközelíthető hegyet választanak, de nincs tökéletes, hacsak nem maguk építik. Amit nagyon kétlek. Aztán valamilyen olyan szavat mond, amit nem értek, szóval kissé homlok ráncolva nézek rá.
- Infek..mi? - kérdezem értetlenül, majd az ő kérdésére megrázom a fejem. - Másztam már házak, várak oldalát, ha a szükség hozta. De hegyet soha. - mondom megrázva a fejem. Meghallgatom a módszerét és elmerengek.
- Ez jó ötletnek hangzik, de mivel rögzítjük a kötelet a falon? . kérdezem rápillantva, mert nálam jelenleg nincsenek szögek, bár úgy sejtem, amit én használok patkókhoz és vaskapukhoz, amúgy se lennének jók az ilyesféle használatra. Közben elfogyasztom reggelimet és elteszem az étket

Csendben figyelem felváltva Anát és a hegy oldalát, ahogy magyaráz. Értem amit mondd, és teljesen logikus is, csak nem tudtam, hogy ennek ilyesmi neve van.
- A flexiós a hajlást jelenti? - kérdezek vissza, rápillantva - Tudós vagy? - kérdezem. Ez végül is most a leglogikusabb dolog. Megjósolt egy halált, furcsa tudományos szavakkal ír le egy jelenséget.. teste gyenge, akár egy lágyszárú virág, de elméje és akarata akár a vas. Teljesen eltudom róla képzelni, hogy a tudományokba temetkezett, jobban is áll neki, mint a harc.
- Ha velem történik valami a sziklákon, te hogy akarsz megtartani? - kérdezem szájhúzva. Nincs szögünk, amivel magamat rögzíthetném, és ha én megcsúszok és esni kezdek, magammal rántom a mélybe... de ha ő csúszik meg, én megtudom tartani. Kis merengés után táskámba nyúlok és előveszem tőröm. Általában ezzel nyúzom meg a vadat, amit fogok, illetve belezem ki. Egyszerű, kicsi, könnyű, de éles. Még egyszer végig mérem, majd oda nyújtom neki.
- A kezed közelébe helyezd, hogy hamar előtudd venni. Elég hosszú a kötelem, látni fogod, mikor baj van, hogy el kell vágnod. Te nem tudsz megtartani, ha megcsúszom, én pedig nem kívánlak a mélybe rántani.. úgy hogy vágd el a kötelet, amikor szükséges. - mondom a kezébe helyezve, majd lepillantok a felhőkre.
- Mennyi időnk van még a  mászásig? - kérdezem, miközben a barlang felé fordulok. Lehet, hogy amíg várunk, én megnézem, hová vezet. Talán velünk lesznek az istenek...

Úgy tűnik, a makrancos hölgy feloldódni látszik, ahogy a hegyről és a tudásáról kérdezem. Sosem állítottam, hogy ostoba, csak hogy tapasztalatlan ha harcról van szó. Aztán elmeséli élete egy apró részletét hogy mikor is alakult ki effajta véleménye a férfiakról.
- Nos belátom, hogy kocsmákba nem éppen az úri lovagok szoktak járni. Képzelem, miken mentél át. - nagyon is jól tudom mik mennek egy ilyen helyen. Jó magam -lévén szegény vagyok, mint egy templom egere- is sokszor megjártam ezeket a helyeket. Aztán az ő biztonsága érdekében oda adom a tőröm, de megint csak egy makacs pillantást kapok vissza. Szavaira túljátszott megkönnyebbülést színlelek, kihúzva magam.
- Ó hát ez remek! Ezek szerint még az elf nők is oly erősek, hogy egy lefelé zuhanó, nagyjából egy mázsás tárgyat is elkapnak és megállítanak lassítás nélkül, anélkül, hogy karuk szakadna. Micsoda nép... - mondom némi iróniával a hangomban, majd végül komolyra fordítva a szót hajolok közelebb hozzá.
- Én volnék a legboldogabb, ha valóban képes volnál ilyesmire, ha netán történne ilyesmi.. az Istenek és minden szellem, amely látja a lelkem a tanúm arra, hogy nem lenézlek, lebecsmérellek, vagy hasonlók. Felénk ezt úgy hívják féltés. A saját tőrömet adom kezedbe, hogy magadat védd vele, ha úgy hozza a sors. Remélem, soha nem kerül sor arra, hogy bizonyítsd mekkora erő rejtőzik karcsú alakodban és vékony karodban. Igazán lerombolná az imidzsemet, ha egy nő tartana fent a szirten... - mondom immár némi humorral a hangomban. A kezdeti idegeskedés után a nő bosszantása már inkább kezdene szórakoztatni...? A végén még meg is kedvelem....? Gondolataim között leveszem táskám, a barlang szájához teszem, majd a nőre nézek.
- Megnézem, hová vezet a barlang. Ha elég mély, legkésőbb egy óra múlva visszatérek. Ha nem térek vissza... eltévedtem, vagy valami megevett. Ne kövess, mássz fel. A kötelem ott van a táskámban. Persze jöhetsz te is, ha akarsz és ha tudod tartani az iramot.

Abban reménykedtem, hogy inkább marad, de kíváncsisága ... vagy mondjuk inkább tudásvágynak, erősebb volt, így velem tartott, ami azt jelentette, hogy nem haladhattam olyan gyorsan, mint akartam. Nem baj. Egy ideig még én is tökéletesen láttam a sötétben, de amikor már a legapróbb fény sem érte szemem, már én is sokkal nehezebben láttam. A furcsa az volt, hogy az elf is követett. Nem tudom, hogy a fal tapintása alapján jön-e utánam, de érdekes, hogy mennyire fejlett nép az övé. Végül éreztem, hogy sörényemet súrolja valami, ezért kicsit megtorpantam és felnéztem. A sötétben azt hiszem egy nyúlánk kő ért hozzám, amit nem vettem észre. A barlang szűkülni látszik. Négy lábra ereszkedtem. Kicsit kényelmetlen így, de az állatias hátsólábak miatt még mindig könnyebb, mint mikor az emberfélés csúsznak-másznak a földön. Már vagy 5 perce sétálhattunk, amikor elágazáshoz értünk. Az jobbra lévő alagút kicsit lejtett, a másik úgy tűnt vízszintesen halad előre.
- Na mit mondd a hölgy? Jobbra le, vagy előre egyenesen? - kérdezem. Hangom röviden visszhangzik a kissé nyirkos falakon. A szél süvítése egyáltalán nem hallatszik már el idáig, sőt, már azt sem érezni, hogy vinné kifelé a levegőt. Az most csendben, dohosan áll körülöttünk. Közben fülemet megüti valamiféle.. zaj, de nem tudom beazonosítani, hogy mi az, vagy hogy honnan jön, ahhoz még én is túl halkan hallom. Talán Aná nem is hallja.

A rúzs gurult egy ideig, de aztán megállt, mert a lejtő túl enyhe volt ahhoz, hogy sokáig hátán vigye a szépészeti eszközt. Viszont a nő szavaira felhorkantam, s pár ugrással, ügetve eltűntem a lefelé haladó mélyedésben. Egy ideig még lehetett hallani gyors lépteim, majd azok is megszűntek.
Egy perc múlva kövek görgetése, kaparászás és egy valamivel hangosabb csattanás hallatszott, majd Aná meghallhatta a hangom is, ahogy távolabbról szólítom.
- Aná! Gyere! - hangom cseppet sem volt kétségbe esett, vagy segélykérő. A csodálkozó és érdeklődő annál inkább.
Ha a nő elindult utána, észre vehette, hogy nem sokkal az elágazás után a barlang kiszélesedik. Aztán tesz egy balra kanyart, aminek a végén kékes fényben egy bal kanyar is látszódik, pár méterrel hátrébb. Mire odaér, a neszezés már tisztán hallható, sőt, vízszagát lehet érezni.
Ha Aná eléri a balkanyart, ráláthat egy nagyobb résre a járat végében.. azon szűrődik kifelé valamilyen kékes szín.

Jó magam már bent vagyok ebben a teremben. Kicsit nehézkes volt bemásznom a lyukon, de bejutottam. A terem nem volt túl nagy, nagyjából 20 méter átmérőjű lehetett... Körben egy három méteres sugárban a külső peremet alkotta a barlang padlózata. Középen egy apró, nyugodt tó feküdt. Aprón szétnyílt szájjal, kerek szemekkel meredtem a barlangplafonjára, amin mint valami fénylő gyöngyök lógtak lefelé a férgek., vagy mint a csillagok a fekete égbolton. Volt, amely a fal oldalán mászott, de a legtöbb csak csüngött, mint valami növény. A vízfelszín olyan szépen tükrözte vissza az egészet, mintha csak ott is fénylő férgek lennének, csak éppen ágaskodnának csüngő társaik felé.
- Soha nem láttam még ilyet... - léptem közelebb a falhoz, hogy megvizsgáljak egyet közelebbről is. Másfél hüvelyk hosszú, sok-sok lábú fénylő férgek... - Lényükhöz képest egész szépek.

Rá se igen néztem a nőre, mikor megjött, csak akkor, amikor szólt, hogy meg se szólaljak. A szoknyájára néztem, majd egy rosszalló fejcsóválás közben vissza pillantottam a csúszómászóra. Az egy helyben állt, aztán hirtelen villogni kezdett. Anára néztem, s épp akkor tuszkolta bele az egyik szerencsétlent az üvegcsébe. A foglyul ejtett példány hevesen villódzott, a pengén pedig egy keserű szagú, zöldes váladékot hagyott. Egy pillanatra rá az egész terem lüktetni kezdett, ahogy a fények kialudtak, majd felvillantak párszor és végül teljesen kialudtak, hogy ismét korom sötét legyen idebent. Csak a neszezést: apró, rengeteg lábuk léptét lehetett hallani, meg halk csipogásszerű kommunikációjukat.
- Hát ennyi volt a móka mára. Elijesztetted őket. - mondom visszafojtott nevetéssel figyelve körbe. Közben érzem, ahogy valami a lábamat piszkálja. Oda nyúlva nyálkásat érzek, a kezembe véve puha, a szemem elé emelve csiga.
- Lehet ilyesmivel táplálkoznak. Vagy mohával. Vagy egymással. - vonom meg a vállam, s lezárom a mancsomon "szaladó" meztelen csigát.
- Maradjunk, vagy menjünk vissza? Gondolom meg akarod figyelni őket. - pillantok hátra a nőre, majd a vízhez sétálok, hogy megmossam a kezem.

Furcsa és rövid élmény volt ez a barlang. Még soha nem láttam ilyet. Vajon ezek csak errefelé élnek? Nem marad sok időm gondolkodni. Megmosom a kezem a csiga után, majd elindulok Aná nyomában.
- Nem fog megfagyni a levegőn? Oda kint jelentősen hidegebb van, mint idebent. - kérdezem, miközben átpréselem magam a résen. Még hátra nézek a sötétbe, majd négy lábon elindulok vissza. Nyugodtan sétálok. Az egy órából talán ha fél eltelt. Mondjuk bele telik pár percbe, amíg vissza érünk a peremhez, de a dér olvadtáig még lesz idő akkor is. Néha még hátra pillantok, hátha meglátom a kékes fényt, de már nem fogom meglátni a kanyar miatt.
- És miként vizsgálsz meg egy ilyen férget? - kérdezem. Nem tudom elképzelni, hogy mit csinálhat vele. Hogy vizsgálja meg? Felvágja? Mire kell neki? Mit tanul ebből az egészből?

Hallom és látom, ahogy megáll, így nem megyek neki a nőnek. Megvárom, amíg ismét elindul, s csak azután haladok én is tovább. Kiérve a magasabb részre ismét felállok két lábra, majd követem a párkányra. Előveszem a kötelet, majd utasításai szerint teszek. Ha elmondja, hol másszunk, elmegyünk odáig és ott indulunk neki. Mondjuk furcsának tartom, amit a cipőjével csinál.. meg a szoknyát is igazán megköthetné a lábai között, hogy ne legyen gondja vele, de már inkább nem szólok semmit, mert a végén ezért is letépi a fejemet.

Ha készen vagyunk mindennel, és meg van a hely is, elkezdünk mászni a falon. A szél hideg, de a bundám miatt egyenlőre nem érzem vészesnek. Karmaimat használom kapaszkodásra, hogy a legkisebb kiálló kövön is gond nélkül kapaszkodhassak. Néha lenézek Anára, hogy minden rendben van-e nála, de az idő nagyrészében felfelé nézek, arra, amerre haladunk.

Egész gyorsan haladok, hamar lehagyom Anát, bár ez annyira nem érdekel, ez nem verseny. Nem sokára azonban ő is összeszedi magát és beér engem, főleg, hogy meg állnom, mert a hegy egy -amúgy szép, de most- idegesítő oldalát mutatja felénk. Aná kérdésére rápillantok.
- Csupa ostoba és hasztalan ötlet... hogy fellendítelek, vagy hogy a rétegek közé ékelve valamit leválasztjuk őket egymásról. - mondom szájhúzva méregetve a köveket. Elnézek oldalra, hogy a kerülés mennyi időbe telne, de túl hosszúnak tűnik.
- Esetleg ha van feljebb egy kiálló része ennek a kődarabnak, feltudlak húzni, akárcsak a kutasvödröt. De ahhoz kell egy olyan párkánya ennek a dolognak, amire feltudjuk lendíteni a kötelet és ott is marad. - mondom nézegetve a felettünk lévő köveket. Az ujjam már kezd fáradni, ezért karmaimat még erősebben vájom a kövekbe.