Helyszínelírás:

Utad során az érintetlen vadon felé veszed az irányt. Már elhagytad a katonaság őrtornyait, a sokat szenvedett peremvidék vonz téged.
Hát itt áll Braslov. Kis, csendes kereskedőváros lenne... Alapítója néhány hadseregből leszerelt veterán, akik egy cölöpvárral megerősített kereskedő központot akart, amely bázisául szolgál a kalandoroknak, prémvadászoknak és egyéb ide tévedőknek. No, meg persze az ország belsejéből érkező kereskedőknek, akik ork és egyéb támadástól biztonságosan cserélhetik ki áruikat az előbb említettek javaira.
Ám a központi kormányzat homályos tekintete -mely mindig is félhivatalos területnek tekintette az új földeken való letelepülteket, adómentességgel biztatva a korona földjének kiterjesztését- eddig sokkal jobban csábította a bűnözőket és csalókat.
A város több, lepukkant ivóval is büszkélkedhet, ahová csak ritkán térnek be a környékbeli földekről megfáradva haza felé bandukoló helyiek. Ennek ellenére vagy ezért, de a város lakosai szívesen járnak össze esténként szórakozni egymás házában.

*Frissítés: Braslov városa egy nagyszabású ork támadásban elpusztult és kifosztották. Csak összeégett gerenda és düledező téglafalak maradt a csata után.
Ám a híre már elterjedt az emberek között és sokakban eme bizonytalan föld talán egyetlen szilárd védelmét jelenti, így ugyan azon a néven hamarosan új telepesek építkeztek a romok felett.
Ma már újra van kovácsa, számos prémkereskedő nyitott itt üzletet és három fogadó is várja a vendégeket: a Jókedvű vándor Szamár, a Telihas és az Álmodó Hölgy.
Emellett a király helyőrséget is küldött az épülő védelem védelmére és fontos kereskedelmi csomóponttá kívánja fejleszteni,

Ám Lisbeth még nem érte el eme ígéretes települést. Közel az egész országon keresztül rohant, hogy eltűnjön végre Sziszi és a démonok elől. Szinte mindenki hisz bennük. Ám eddig... távolinak, mitológiainak tűntek.
„Itt vannak, ők azok, pont mint a filmekben! De az ünneplés még korai szerintem...”
Egy ilyen félre eső vidék alkalmasnak tűnik a céljaidnak, ám az egyik erdőn keresztül haladva egy sérült kisfiút találsz az út közepén heverni. Rongyos ruhája alapján nagyon szegény lehet és több vágás nyoma is vérzik rajta.

Nem sok választása van az ember lányának, ha el akar tűnni olyan szemek elől, amelyek nem egészen evilági síkokon is képesek uralkodni, így aztán Lisbeth-nek sem sok választása van. Nem merészkedhet nagyobb városok, központi települések közelébe, mert akkor vagy Al-Sziszi emberei, vagy a démonokat követő boszorkány hívők akadnának a nyomára és egyiket sem venné szívesen.
Ezért aztán néptelenebb tájak felé vándorol, bár ezzel kockáztatja azt, hogy felkopik az álla, hiszen alig van olyan, aki igénybe venné a szolgálatait, meg aztán ezen a vidéken vigyáznia is kell, mert sokkal babonásabbak az emberek, saját hitvilágokat alkotnak néha és sok helyen már az is elég, ha valakire rásütik a boszorkányság vádját, hogy aztán kínzással beismerő vallomást csikarva ki, máglyára küldjék a szerencsétlent.
Viszont most pár vándor kereskedőtől úgy hallotta, hogy van egy kisebb városka előtte nem messze, ezért megszaporázta a lépteit, hogy nem az erdőben kelljen ismét éjszakáznia egy fa tetején kuporogva, rettegve a vadállatoktól.
Már egészen belejött a házimunkákba is, hiszen ahol nem tudta jóslással megszolgálni a betevőjét, ott bizony kemény fizikai munkával kellett megszolgálnia azt, csak néha akadt egy-egy egyedülálló férfi, legtöbbje mosdatlan és komor vadász, akinek természetben is megfizethette az ételt és a szállást. Hát ez meg neki nem volt ínyére, egyik sem.
Mikor a város felől tudakozódott, sok jót nem hallott róla, de hát ez neki pont kapóra jött, rosszabb lett volna, ha valami pedáns, szigorú elveket követő helyre bukkan, a zavarosban mindig jobban lehet halászni.
Egy kisebb erdőn átvágva, ezekből a töprengéseiből zökkent ki, mikor meglátta a földön azt a kupacot, amit először nem is látta, hogy élő embert, vagyis közelebbről megnézve egy kisfiút talált, sovány volt és rongyos, tele vérző sebekkel, amik olyanok, mintha valaki összevagdosta volna.
Lis nem az az anyatípus,aki azonnal pátyulgatni kezdené csak mert egy kölyök, inkább óvatosan körülnéz, meglökdösi a lábával, hogy él-e még egyáltalán, csak aztán kérdezi meg.
- Mi történt? Megtámadtak? Ki vagy?

A boszorkány ahogy közelebb ér, láthatja a poros földúton, hogy rengeteg lábnyom van a kölyök körül, melyek valahonnan erednek, de határozottan a város felé vezetnek el. Összekuszálódnak, így egy tapasztalatlan nyomolvasó csak annyit tud meg belőlük, hogy többen körbe kerülték a fiút, mint kettő.
Ahogy megrugdossa, eszméletlenül fordul át a hátára Flint, a kis tolvaj gyerek. Miközben vészjóslóan támad fel a szél egy pillanatra a tájon és kap bele a sarlatán hajfürtjeibe. A fentebb említettet is csak azért látja, mert tegnap esett az eső és az agyagos földbe süppedő lábak lenyomatai megmaradtak.
Ám a kis enyves kezű nem biztos, hogy sokáig életben marad, ha nem kap ellátást. Lisen áll, hogy itt magára hagyja-e vagy beviszi a városba, esetleg helyben segít valami általa ismert gyógyfűvel.

Bár Lisbeth nem ért a nyomolvasáshoz, azt méh ő is látja a felázott talajon lévő lábnyomokból, hogy a kölyök körül sokan járkáltak, több, mint valószínű, hogy azok, akik ilyen szépen helyben hagyták, hiszen ennek tényét bárki megállapíthatja, aki már látott megvert embert.
Miután nem lát a lány semmi gyanúsat és megfordítja a heverő testet, azt is érzékeli, hogy a vékonydongájú, szőke, kócos üstökű gyerek az Flint, akit még Délosz-ból ismert. Nincs magánál és elég gyengén lélegzik, mint akinek nem túl sok van hátra.
Talán nem is törődne vele, de végül mégis csak lehúzza az útról, hogy aztán egy septiben rakott kis tábortűznél, egy ütött-kopott kis csajkában, pár korty vizet forraljon, majd beleszórjon egy zacskóból saját gyógyfűkeveréket. Mikor meghűlt, megemeli a kölyök fejét és leönti a torkán, a sűrűbb maradékkal meg a sebeket keni be.
Nem törte elő belőle továbbra sem az anyai ösztönök, de talán hasznát veheti a kölyöknek még, hiszen ismeri az enyves kezét, de nem tudja mi történt vele és az, hogy a fiú mellől a lábnyomok egyértelműen a város felé vezetnek, óvatossá teszi.
Egyelőre türelmesen várja, hogy a fiú magához térjen, már ha időben hat a gyógyfüves kúra.

Ahogy a délosi lassan magához tér, elsőre azt sem tudja, hogy mi történt. Sőt! Arra sem nagyon emlékszik, hol van. Ám kezd kitisztulni a tudata, rájön, hogy ismeri a megmentőjét. Sziszi szeretője az.
A teste még gyenge ahhoz is, hogy felálljon vagy főleg elfusson. Ki tudja, van-e ilyen szándéka, hisz megmentették? Ám ahogy illenék a közel múltra is visszaemlékezni, egy nagyon rövid képsor ugrik be. Farkas bőrű emberek, akik kiugrottak az útra és össze-vissza karmolták.
Hiába keresi a nála lévő pénzt, nem találja. Nem nagy érték volt, de neki annál fontosabb. Vajon az útonállók fosztották ki vagy az ismerőse? Az egyik persze gyanúsabb.
De még mindig nem emlékszik pontosan, miért indult erre felé. Csak arra, amikor a kalodából kiengedték több nappal ezelőtt és bevitték istentiszteletet hallgatni. Ez után szabadon oda ment, ahová akart.

Flint ébredése elég fájdalmas, sajog mindene és a gondolatai is csak nehezen állnak össze, így mikor kinyitja a szemét, igen csak megrémül attól a személytől, akit megpillant maga mellett, ahogy nyöszörögve kezd visszatérni bele az élet.
Ha tudna, biztosan felpattanna és elfutna, legalábbis olyan messzire, hogy már ne tudják nyakon csípni, hiszen arra hirtelen nem emlékszik, miként került ide és Al-Sziszi szeretője nem jó omen kezdésnek.
Aztán pár képsor villan fel a fejében, ahogy valamiféle farkasszerű emberek bántalmazzák és ettől önkéntelenül is összerázkódik és rémülten körbe néz, de most nem látja őket. Talán a nő, akiről azt suttogták boszorkány, az hozta rá ezeket a démonokat?
Gyorsan végiig is tapogatja magát, nem e történt vele más is és csontjai nem törtek-e, és eközben rájön, hogy bizony az a kevés pénze is eltűnt, ami még megmaradt, miután visszaadta a kereskedőnek a pénz.
Szép lassan az is eszébe jut, hogy miután letöltötte a büntetését a kalodában és a templomban, elengedték, de aztán egyelőre itt a vége.
- Mi történt? – tapogatózik egyelőre gyenge hangon, óvakodva attól, hogy megvádolja a nőt bármivel is, hiszen egyrészt nem lehet biztos a dolgában, mi köze annak ahhoz, ami vele történt, másrészt a végén még varangyos békává változtatja, ha tiszteletlen vele. – Eltűnt a pénzem….. – jelenti ki síros hangon, hátha kap rá magyarázatot azért.



Csenden ücsörög a kis tűznél Lis, mikor a kölyök mocorogni kezd, miközben nyöszörög, majd felpattan a szeme és láthatóan nem igazán tudja hol van, páni félelem szűköl benne és izmai rándulásából a lány is tudja, hogy bizony elfutna, ha képes lenne rá.
- Az úton találtalak összeverve. – vonja meg a vállát, de szúrós szemmel néz Flint-re, mikor az a pénzét kezdi emlegetni. - Gondolom rossz helyre dugtad az enyves mancsodat és utol értek.- ad rá magyarázatot félig-meddig, de érezheti a kölyök hogy ezt jobb, ha nem erőlteti.

A tisztáson, bármily félre esőnek is tűnne első ránézésre, ott pillantotta meg egymást újra a délosi menekülésük után az alvilág két rejtélyes alakja. Ám a személy, aki régen összekötötte őket és közelebb hozta ismeretségüket, ma már semmit nem jelent számukra. Vagy ha igen... akkor csak rossz emlékek.
Ahogy az eltűnt zsetonok hollétéről beszélnének tovább, a közeli aljnövényzetben valami mocorogni kezd. Miközben az egyik ágon egy veréb csiripelt.

Lisbeth-et nem érdekli a kis tolvaj pénze, sem igazán az, hogy miért verték össze, csak azért mentette meg, mert talán még hasznát veheti, de még egyelőre jobb, ha marad a feneként a fiú, hiszen az erősítő kotyvaléknak idő kell, hogy kifejtse a hatását.
Mindenesetre egyáltalán nem akar arra emlékezni, aki  miatt megismerték egymást, hiszen épp ő előle menekül jórészt. Lapos pillantással meregeti a kölyköt, remélve, hogy annak sincs már köze hozzá, bár, ha ilyen messze vetődött…….
Gondolatait valami neszezés szakítja félbe, ami a bokrok közül jön. Bár nem túl nagy erdőjáró, azért azt ő is tudja, hogy ha veszélyes valami lenne, akkor nem a feje fölött csicseregne egy madár valószínűleg, de azért sokredős szoknyája alatt megmarkolja a mérgezett pengéjű tőrét.
~ Talán csak egy sündisznó. ~



Flint még mindig azon töpreng, bár megfájdul tőle a feje, hogy vajon mi történt vele, mert elég homályosak az emlékei, de igazából nem is a fájdalom az, ami a legjobban bántja, hanem a pénze eltűnése. Nem akarja számon kérni a boszit, ezért óvatosan teszi csak szóvá a dolgot és kap is rögtön egy olyan pillantást, hogy inkább letesz a további kérdezősködésről, azonban a zaj megrémíti és ösztönösen kuporodik össze.
- Jaj! Biztos azok a farkasemberek jönnek vissza! – kiált fel, ahogy ismét bevillannak neki a képek.

Valami szöszmötöl a sűrűben, ám Lisbeth jól sejti meg, hogy nem valami ártalmas dolog lehet. Flint viszont már ettől is megrémül és rögtön azokra a képsorokra asszociál, amire visszaemlékszik a megtámadásáról.
Ahogy a főzet kifejti hatását, nem csak a kölyök ereje tér vissza. Már világosan emlékszik, hogy a kereskedőnek vissza adott minden pénzt, amit nem költött el. Hiszen a bíróságon még meg is találta volna az a gyerekkínzó parancsnok, kiből minden szörnyűséget kinéz, úgy loholt az ő megbüntetéséért.
Ám ez után egy gondolattól vezérelve a főváros felé vette az irányt, hogy délosi tapasztalatait felhasználva a legnagyobb szakítást ígérő, gazdag városban üssön tanyát és már képzett zsebmetszőként -a helyi katonák számára ismeretlenül- félelmetes, profi hírnevet szerezzen.
Ám a zaj továbbra sem marad abba, bármi is legyen az a kis termetű jószág, elszántan ügyködik a szemek által láthatatlanul.

Mivel már van épp elég vándorlási tapasztalata, Lisbeth nem pánikol feleslegesen, hanem inkább figyel, de azért óvatos. Azt már rég megtanulta, jobb, ha mindig mindenre felkészül az ember előre, mint utólag azon siránkozni, hogy mit tehetett volna.
Ezért teszi a kezét a rejtett, bénító méreggel bevont tőrére, bár meggyőződése, hogy valami ártalmatlan állatról lehet csak szó.
Azonban a kölyök kiáltására maga is összerezzen és összeszűkült szemmel mered először Flint-re, aztán vissza a helyre ahonnan a zajt hallják, majd feláll is most már azért előhúzva fegyverét közelít óvatosan a bokorhoz.
- Milyen farkasemberek? Csak rémálmaid voltak, vagy csak megbuggyadt az agyad. – feleli a kölyöknek nyugtatóan, de azért az ö gyomra is összeugrik kicsire. – Ez valami kis állat lehet, hallod, - int a fák magasába, - a madarak sem éreznek veszélyt.




Most, hogy a félelemtől kibuknak önkéntelenül a szavak belőle, Flint hirtelen mindenre emlékezni kezd és most már tudja, hogy hová tűnt a pénze, mi történt vele, hogy akkor sem kegyelmeztek neki, miután visszaadta a kereskedőnek a pénzt, bár az mindent megtett a kis tolvajért, hogy ne büntessék meg. A kaloda után, a templomba vitték, aztán meg kicsapták, mehetett amerre a lába vitte. Ő meg a fővárost vette célba, gondolván ott jobban fog menni neki az üzlet és talán még nevet is szerezhet magának a „szakmában”.
De aztán jöttek azok a rémisztő alakok és……és…..és most itt vannak!
Félelemtől csillogó szemekkel néz a boszorkányra, de kicsit meg is nyugszik, legalábbis már nem remeg, mint a kocsonya és a főzet is segít, hogy erősebbnek érezze magát. Különben is egy boszorkány van vele! Az csak elbánik ezekkel a szörnyekkel, nem?
- Látsz valamit? – suttogja azért a nő háta mögül futásra készen.

A sarlatán nő elindul a bokrok és lehajló ágak felé. A motoszkálás mindaddig nem halkul el, míg meg nem érinti az első növényt. Ez után valahol alul elfut az a valami és nem látszik szemmel. A madár hangja is abba marad és elröppen.
Ha visszamegy inkább a tolvajához, akkor semmi nem történik.
Ám ha folytatja az utat befelé pár lépést, hogy megnézze a helyet, talál egy vadalmafát, aminek a törzse váll magasságban ketté ágazik. Az Y között pedig hatalmas öt karom nyoma. Ha szétnéz a közelben, még találhat a földön is az úton látottakhoz hasonló lábnyomokat. Egy fiatal fa vékony törzsét pedig ketté törte a tegnapi vihar.
Miközben ő elmegy picit, addig újra zavarba ejtő emlékek törnek a gyerekre. A főváros egy sikátora jelenik meg, ami ugyan olyan piszkos és lepusztult, mint Délos volt. Egyáltalán nem olyan felemelő, mint álmaiban megjelent, ahol a király erős kézzel rendet tesz -legalább a saját portáján- és ezért mindenki biztonságban érzi magát. Így könnyebb őket átverni. No, meg az emberek gazdagsága is eltúlzottnak bizonyult a reményeiben. Talán még nagyobb a nélkülözés a sok éhenkórásszal. Vagy csak ő nem ismeri még eléggé a terepet?
Csak néhány kocka tért vissza és halvány érzés, ami megfogalmazódott benne korábban. De se az odáig vezető út, se... azutáni. Egyszerűen mintha a cenzor megvágta volna a filmet.

Nem akar Lisbeth beleszaladni semmibe, így tényleg óvatos, de megkönnyebbülten sóhajt azért fel, amikor látja, hogy valami apró – valószínűleg rágcsáló – elszalad, mikor elhajtja a bokor első ágait.
A madár is ijedten elröppen a mozgástól, így csend telepszik a tájra.
Azonban a lány biztosra akar menni, meg a kölyköt is megnyugtatni, így pár lépést még tesz a fák közé, ahol viszont igen csak megdöbbentő és egyben elég ijesztő felfedezést is tesz, amitől már az ő gyomra is összeszorul, hiszen a hatalmas karomnyomok, a kettétört fa, amit ki tudja mi tört le, na meg az ismerős lábnyomok kezdik megkérdőjelezni, hogy vajon Flint tényleg csak rémálmodott-e.
Nem akarja megtudni mi vagy mik okozták ezt, inkább visszahátrál oda, ahol Flint-et hagyta és úgy dönt, jobb, ha elmennek innen.
- Szedjük a sátorfánkat Flint, elég erősnek kell már lenned, hogy elbírjon a lábad. – mondja és már menne is.



A kölyök rémülten lapul egy fa törzséhez, minél jobban összehúzva magát, amikor a nő eltűnik a szeme elől. Szemei előtt újabb emlékek bukkannak elő, olyanok, amik alaposan meglepik, hiszen ez azt mutatta, hogy más nem csak készült a fővárosba, hanem meg is járta! Ezek szerint már visszafelé tartott onnan? Hát a felvillanó képek után nem is csodálta, mert a város legalább annyira koszos és lepusztult volt, mint eddigi ténykedésének helye, Délos. Hát az biztos, hogy nem erre számított! Gazdagságot akart, pénzt és jólétet! De, hogyan lehet, hogy nem emlékszik semmire az egész útból, sőt még a városból sem sokra, csak pár képre.
Mikor a boszorkány visszatér ijedten rezzen össze a hangjára, de aztán feltápászkodik, mert látja annak arcán, hogy valami nem stimmel.
- Volt ott valami? Tőlem mehetünk, de a város……….talán jobb, ha óvatosak leszünk. – suttogja halkan, mintha attól félne hallja valaki.

Flint már elég erős, hogy elinduljon a város felé. Ám óvatosak. A nyomok is erre intik őket.
Ahogy haladnak, békés a táj és a támadás nyomai is lassan elkopnak, szép lassan elfogynak. És Flint képkockái is lassan bővülnek a múltjával kapcsolatban.
Még csak a köd homályán átszűrődve egy halvány gondolat, de mintha valakivel találkozott volna a király városában, aki fontos fordulatot hozott az életébe. Jó lenne emlékezni rá, de ha erőlteti, csak egyre távolabb kerül tőle. Csak kíséri távolból, mint a hamarosan meghalót a kuvik.
A városhoz érve a település nem az alapító katona tiszt fényét mutatja. A négyszögletű falakon a négy bástyából csak kettőben van őrszem. És tárva-nyitva álló bejáratnál egy kapuőr engedi be az érkezőket. Nem igazán vizsgál át semmit, csupán legyint, még ha valaki rá is kérdez.
Bent sokaknál van fegyver, de a polgárőrség egyenruhája alig látható. A szálló tetején nagy betűvel ki van írva a „Saloon” név.

Bár Lisbeth nem igazi boszorkány, csak szeretne ezzel a hatalommal bírni, azért az alvilágban kifinomult túlélő ösztönei jól működnek és érzi, hogy ezen a helyen nincs valami rendben.
Ezért sürgeti a kis tolvaj is, hogy kapja össze magát és induljanak mielőbb. A löttyének már hatnia kellett és az biztos, hogy ő nem fogja cipelni a kölyköt, vagy megy a saját lábán, vagy itt hagyja.
Szerencsére erre nincs szükség és hamarosan a lány is kezdte könnyebben szedni a levegőt, nem érezte már a nyomasztó fenyegetettséget és a nyomok is eltűntek.
Azonban nem az a jómódú város fogadja, amire számít. Az őrség nem áll a helyzet magaslatán és nincsenek is elegen első látásra, ahogy az utcákat sem őrzi fegyveres, na nem mintha ezt annyira hiányolná. Neki csak jó, ha lehet a zavarosban halászni.
A kapuőr kérdés nélkül beengedi őket, így mehetnek tovább és hamarosan egy fogadó előtt áll meg.
- Bemegyünk és kérünk enni, meg szállás. Annyi pénzem még van talán, hogy kifizessem, te meg tedd hasznossá magad, hogy megkeresd a te részedet. – böki meg a nézelődő Flintet.



Nem kell neki kétszer mondani, hogy útnak eredjen és hála a boszi kotyvalékának, olyan mintha semmi baja nem lenne. Nem foglalkozik a nyomokkal, csak azzal, hogy közel maradjon a nőhöz, aki talán meg tudja védeni a gonosz szellemektől.
Megint eszébe ötlik némi emlék, egy felbukkanó arc, aki valami miatt érzi, hogy fontos lehet, de minél jobban koncentrál, annál jobban homályba vész az emlék.
A városhoz érve, már a félelem múló emlék és kíváncsian nézelődik. Nem számít rá, hogy ilyen könnyen bejutnak, de az állapotokat látja, tapasztalt tolvaj szeme élénken csillog.
- Ha nem kong a hely az ürességtől, akkor hidd el megszolgálom a segítségedet és az ellátásomat. – bólogat hevesen.
Aztán megy a nő után, hogy lássák hozzá tartozik és ne dobják ki.

A vendéglő belsejében vígan megy az éneklés. Három táncosnő ropja a kánkánt és szórakoztatva kivillanó combjaikkal a víg vendégközönséget. Az egyik asztalnál két katona markolássza a sörét, míg többeknél paraszt kinézetűek italoznak. Az egyik sarokban három törpe egymáshoz hajol és úgy sugdos. Egyedül őket nem tüzelte fel a nők produkciója, de ez meg is érthető. Túl vékonyak ahhoz és sok egyéb szempontból sem szépek. Mellettük egy magányos vadász néz a pohár fenekére, a mellette lévő szék karfájára finom prém és különböző csapdák vannak rakva.
Felhozatal az van, de vajon Flint inkább egy szegény ám könnyen lóvá tehető parasztot zsebel ki ma, esetleg visszavág az elkapásokért és a verésekért? Vagy valahonnan máshonnan akarja össze szedni a szoba és étel árát?
A döntés övé. És a következményeket is ő viseli.

Hát azt nem lehet mondani, hogy a hely kong az ürességtől. Lisbeth elégedetten látja, hogy valószínűleg a kis tolvaj barátja nem fog üres kézzel visszatérni hozzá, hogy ha elég ügyes, sőt talán még több napra is megszállhatnak, ha a megfelelő embereket szemeli ki magának a kölyök.
- Egy szobát kérek és valami ételt is. – szól a láthatóan elfoglalt vendéglősnek, aztán leül egy üres asztalhoz, nem nagyon ragaszkodva azért ahhoz, hogy sokáig együtt lássák Flint-tel.




Nem kell a boszorkány védelme a kölyöknek csak addig, míg bejut vele a kocsmába, hiszen, ha egyedül megy be, azonnal kihajítják, így viszont kis idő után, már elkalandozik róla a figyelem, ő pedig igyekszik alaposan szemügyre venni leendő áldozatait.
A törpéknél nem sok sikerre számíthat, nem köti le őket táncosnők látványa, ahová Flint figyelme azért néha elkalandozik, erővel veszi rá magát, hogy a munkára koncentráljon, nem akarván magára haragítani a boszorkányt.
A parasztokat a sor végére sorolja, ahogy a prémvadászhoz sem sok sikert jósolna, mert láthatóan még nem értékesítette zsákmányát, a katonák a legesélyesebb célpontok, akiknek kocsányon lóg a szeme, de hát őket meglopni……
Nem a legszerencsésebb leosztás, de ez van, ebből kell dolgoznia. A katonák azonban aggasztják. Végül aztán mégis csak a törpékre szavaz, még vet egy pillantást maga köré, hogy figyeli-e valaki, aztán eltűnik az asztal alatt, hogy a lábak között cikázva, jusson el a sugdolózókig Már megtanulta, hogy lefelé az emberek ritkán néznek.
Ha elért hozzájuk, akkor már csak meg kell látnia, hol vannak a pénzes zacskóik, vagy más értékek és nagyon ügyesnek kell lennie. Akit meglop, annak nem szabad azonnal észrevenni a dolgot, különben elég nehéz lesz megmagyarázni mit keres az asztal alatt.

A csapos igen nyurga kinézetű, elegáns ingbe öltözött legényke. Kedvesen szolgálja ki a hölgyet és az egyik katona bátorkodik udvariasan elmondani a székfoglaló beszédét. Mármint az eddigi helyéről egy másikra való átülés székfoglalóját. Gáláns úriember és bár kár, hogy szeme mégsem a színpadon van, ám ha a sarlatán nő segít picit, akkor mégsem téved a gyerekre.
Nem is kell sok, alkatát kamatoztatva közelíti meg áldozatai székét. Két csáklya is oda van támasztva és még pár érdekes szerszám, közte véső és kalapács is van egy zsákból félig kilógva.
-Nesze Buksi! Éhes vagy?
*Egy csont darabot tol be az asztal alá az egyik szőrös kéz. Mind a hármójuknál az övükre van kötve a dagadó erszényük egy finom tapintású masnival. Kutya vagy macska nincs most mellette és úgy tűnik, a nőkre kevésbé figyelő áldozatok miatt máris lebukott.

Lisbeth elégedetten látja, hogy minden a tervei szerint alakul és még ráadásul nem is valami, vén, fogatlan medve a csapos, hanem egy tiszta ruhás ifjonc, aki azonnal készségesen kiszolgálja és a kulcsot is megkapja a szobához.
Alig nyúl azonban az ételhez és Flint éppen, hogy eltűnik, mikor máris vendéget kap, az egyik katona képében. Első gondolata az, hogy elküldi melegebb éghajlatra a  hívatlan vendéget, még ha az a nép pofátlan őrének is vallja magát, azonban időben észbe kap, hogy a kölyöknek nem biztos, hogy kell a feltűnés, így a férfi kap egy mosolyt, de csak kimértet, bár azért csempész bele némi titokzatosságot, hogy fenntartsa az érdeklődést.
- Talán szeretnéd tudni a jövődet, tiszt úr? – hízeleg neki, mert a fickó valószínűleg olyan messze van a tiszttől, mint ő attól, hogy megkoronázzák.




Szinte semmi idő alatt sikerül Flint-nek átkígyózni a lábak alatt, bár egyszer-kétszer alig kerüli el a bocskoros vagy csizmás lábat, hogy bele ne rúgjanak, vagy a kezére ne tapossanak.
Viszont magában már szélesen vigyorog, amikor a szerszámok mellett megpillantja a törpék duzzadó…..erszényeit és már azon töri a fejét, hogyan férkőzhetne úgy hozzájuk, hogy gazdáik ne vegyék észre, hogy megkönnyebbültek, mikor az orra előtt egy ronda, szőrős kéz meglenget egy csontot.
Úgy néz ki, hogy hiába voltak egymásba borulva az alacsony növésű férfiak, azért megérezték a jelenlétét, igaz rá nem jött hogyan. De talán tényleg kutyának hiszik?
Ezért úgy dönt, megpróbál visszavonulni. Elkapja a csontot, azzal együtt az egyik törpe erszényét is és iszkol is elfelé, remélve, hogy tényleg csak valami félreértés, aztán majd még próbálkozhat másnál is.

A kis enyves kezű igen csak meglepődik, mikor a lenti motoszkálást az egyik apró nép ebnek véli és csonttal kínálja. Mit lehet tenni? Csak nem kiabálhat fel, hogy „hé, van szemed, ember!”... Hát eljátssza valamelyest és gyorsan még a betevőfalatnak valót is magához veszi. Ha letépi az övről a bőr zacskót, akkor igen hamar kiabálás lesz a vége és elég sokan üldözőbe veszik. Kénytelen lesz kibújni és kiszaladni az ajtón is, nem érik utol ez úttal a gyors lábát.
Ám ha a késével vágja le a pénztartót, akkor lesz még pár perce, hogy visszavonuljon. Bár többen a gyors trappolást a kezén-lábán nem tudják hová tenni és könnyedén lebukhat. Ám amíg ez nem történik meg, a második esetben még kitalálhat valamit.
Első esetben vagy ha a második a bejáraton való kirohanással végződik, akkor az utcán már könnyen lerázhatja a felnőtteket. Ebben a városban nincs olyan erős őrség, aki tyúklopással is törődne. Bele kukkantva a meglepően puha szerzeménybe, hát csak föld van benne. Hasznavehetetlen homok szemcsék, mely aranyos fénnyel csillognak. Igen különös por, melyet talán a délosi nem is hallott még.

Eközben az álboszorkány igen kedves a hozzá közeledőhöz és az nem oly udvariatlan, hogy legalább válaszra ne méltatná.
-Igen. -mosolyodik el- Már alig várom, hogy mit tartogat nekem a jövő. Aligátor tábornok vagyok, szolgálatára hölgyem.
*Oda nyújtja a kezét és a baljával egy ezüst pénzérmét csúsztat az asztal közepére. Szemei Lis tekintetét kutatják, hogy onnan olvassák ki a választ, még mielőtt válaszolhatna a varázslónő. Könnyű felismerni, hogy nem a hit, hanem férfi remények viszik a játékba, ám nem sok idejük marad, alig pár mondatot válthatnak legfeljebb, ha a tolvaj munkája lelepleződik. Ugyanis a vitéz feláll és meghajol, hogy elnézést kérjen a kötelességei miatt, majd kirohan társával a sikertelennek ígérkező hajszára.
Ha nem bukik le Flint, akkor viszont annál nagyobb hévvel veti bele magát a jóslás figyelésébe és a gyönyörű szemek fürkészésébe.

Nem! Eszében sincs magára felhívni a figyelmet, inkább eljátssza a kutyát, hogy időt nyerjen, mert azok a dagadó erszények nagy valószínűséggel megérik, még ha ma esetleg nem is tud több munkát megcsinálni a fogadóban, és a boszihoz is csak az ablakon keresztül lopakodhat majd be, hogy álomra hajtsa a fejét. Reméli, hogy a nő értékelni fogja, hogy milyen kockázatot vállal a betevőjükért!
Nincs ideje a késéhez kapni, így marad a hirtelen rántás és a fohász, hogy a bőrszíj engedjen és ne az egész törpét rántsa magával az asztal alá.
De, aztán már rohannia is kell, hiszen a törpe sem akarja, hogy meglépjen az értékével, azonban mint mindig hasznát veszi kis termetének és gyors lábának, mert a meglepődött emberek között bántatlanul éri el az ajtót és rohan ki a szabadba, egészen míg el nem tűnik a kíváncsi szemek elől, valami csendesebb utcában a fogadó mellett.
Lihegve veszi elő szerzeményét és nyitja meg a száját, hogy belekukkantson, de amit lát arra csak dühösen felmorran.
~ Mi a frász ez! Olyan a színe, mint az arany, de csak puszta homok! ~
Dühös, mert ezért a vacakért kockáztatta, hogy elkapják. Minden esetre – bár első mérgében majdnem megteszi, - még sem dobja el, csak begyűri a nadrágkorcába és megpróbál levadászni valakit az utcán, egy kereskedőt, vagy egy gyanútlan polgárt, remélve, hogy akkor a boszi nem zavarja el. Bár valószínűleg valahogy elboldogulna, azért még is ragaszkodik valamiért a nőhöz, hiszen őt ismeri itt egyedül.




Úgy látszik megfelelő a katonának, amit Lisbeth mond, mert a végén elvigyorodik és míg bemutatkozik és közli, hogy igen, kíváncsi a jövőjére, még egy ezüstöt is az asztalra csúsztat.
A lány arcán is szélesedik erre a mosoly, hiszen ezzel igen jóféle jövőt lehet nála megvásárolni.
Aligátor tábornok persze nem csak erre kíváncsi az nyilvánvaló, ezt Lisbeth már nagyon jól látja a csillogó szemeiből, meg jó néhány év tapasztalatából és végül is, ha jól fizet, nincs is ellene egy kis etyepetye, nem egy rossz arcú, büdöslábú paraszt.
Éppen megfogja a felé nyújtott kezet, mikor a csetepaté kitör a kis ügyetlen kölyök miatt és bár láthatóan sikerül kiiszkolnia, a nagylelkű katona is csatlakozik az üldözőkhöz és ezzel jó pár érme kiúszik a lány kezei közül.
~ Remélem jó zsákmányt szereztél te kis nyavalyás! ~ szisszen fel magában, de azért gyorsan elteszi az asztalon felejtett ezüstöt és neki áll az étkezésnek.

Az üldözés után, ha még a saloonban találja, hát visszamegy a fess tiszt már kevésbé fessen. Én megszólítja.
-Egy hatalmas szívességre szeretném megkérni, ha nem haragszik meg érte. Elnézést, hogy ilyennel előállok, de messze van az otthonom a város szélén és megmosnám az arcomat a szobájában, ha lehet. Ígérem, nem zavarok tovább, csak felüdítem magam.
*Több ember nem ült le mellé ez idő alatt. Így nincs elfoglaltsága. Ő dönt. Ha kisegíti Aligátort, akkor csak megpaskolja arcéleit vízzel és keres valami törölközőt, hogy megmossa és már a lényegre is tér. Igyekszik átkarolni a szoba bérlőjét és mély baritonon kérdezni.
-Nos, akkor visszatérnék -igyekszik kicsit leszegni a fejét, miközben a szemébe néz- a jóslatra. Hogy mi vár még ma rám.
*Ha nem húzódzkodott el a boszorkány, akkor megcsókolja.

Flintnek viszont nincs ilyen kellemes estéje, ha a tábornoknak össze jön. Ugyanis barátja, a másik közlegény igen sokáig köröz a taverna körül, nem csak őrködni, de igen gyakran nőket leszólítani is. Veszélyes lenne az ablakot megpróbálni.

Bosszantja a dolog az elszalasztott lehetősséggel Lisbeth-et, de reméli, hogy megtérül a vesztesége majd. Azonban felderül a képe, mikor mégis csak visszatalál hozzá a tiszt, bár látszik rajta, hogy keményen próbálkozott a tolvaj elkapásával. Mindenesetre a lánynak dupla öröm, hogy így alakult. A katona ránézésre nem járt sikerrel és kérése egy egyedül lévő nő számára sokat sejtetőek voltak, és ezek szerint Flint is megtarthatta a kezét és a zsákmányát is, ami csak megint hoz a konyhára, már, ha az a büdös kölke nem dönt úgy, hogy faképnél hagyja.
Na, de először használja ki az ölébe hullott lehetőséget.
- Hát, tényleg nem kis kérés ez tábornok úr, de mivel biztos vagyok benne, hogy Ön egy úriember, így teljesítem a kérését. Remélem sikerült elkapni azt a kis mihasznát? – kérdezte meg azért, hiszen minden becsületes ember ezt kérdezte volna.
Aztán persze fellibeg a férfi karján a szobájába, ahol egy kissé félrehúzódva nézi, hogy az kissé felfrissíti magát, de magában mosolyog az átlátszó kifogáson és várja, hogy mikor áll elő a valódi szándékával a tiszt. Hát, nem kell sokáig várnia!
- Talán azt várja Aligátor uram, hogy a szeméből jósoljak? – mosolyog huncutúl a vágyódó tekintetbe. – Bár azt mondják, a szem a lélek tükre, de vállalja a kockázatot? – leheli a közeledő ajkakra, de nem húzók el csak a csók után bújik ki a karok közül, fenntartva incselkedő mosolyát, miközben maga elé emeli a férfi kezét. – Azt hiszem a szellemek kedvelik magát tábornokom, kellemes estét látok a jövőjében.
Új lehetőségként merül fel Lisbeth-ben, hogy menyit profitálhat a tiszt pártfogásából, talán megalapozhatná a városban letelepedését is. Bátorítóan húzza a mellkasára a kardforgatástól kérges kezet.




A kölyök elég bosszús, hogy így lóvá tették és még ráadásul alig tudott meglépni az üldözői elől. Ráadásul hiába gyógyította meg a boszorkány, azért a sérülések és az út fáradalma nem maradt nyom nélkül, jól esett volna valami nyugodt helyen meghúznia magát és kialudni magát, de hiába próbált visszamenni a fogadóhoz, mert a két üldöző katona közül a egyik folyamatosan ott kőrözött a kocsma körül, így nem merte megkockáztatni, hogy felmásszon a boszorka ablakához, ahol pedig látta a fellobbanó világosságot.
~ A rossznyavaja törjön ki! A ragya csúfítsa el a pofádat! ~ átkozza a csellengő, lányokat leszólító férfit, de aztán feladja mára. Muszáj valami zugot találni magának.
Elindul a lassan alkonyuló utcákon, hogy keressen egy alvóhelyet, egy fészert, vagy egy istállót, ahol legalább nem gémberedik el reggelre és nem akarják kifosztani az itteni bandák.

A tábornok a csók előtt még egyetlen mondatot lehelt gyorsan, hogy aztán édesen tapassza el a kacér varázslónő száját.
-Lehet, hogy te nem, de én megpróbálom.
*Ezzel elkezdődött a légyottjuk, mely csak reggel ért végett, mikor a férfit elszólította a kötelesség és ruháit magára kapkodva szomorú kutyaszemekkel fordult oda kedveséhez.
-Most el kell mennem, de hamar kiosztom a parancsokat és pár óra múlva jövök vissza hozzád.
*Ezzel elindult az istálló felé, hogy barátjával együtt nyeregbe szálljon, hogy estig megérkezzenek a következő erődbe a határon való járőrözésük során. Talán itt találja majd a boszorkányt, mikor egy hét múlva visszatér a közlegény. Hiszen az okult tudományok iránt mindenhol vannak érdeklődők és talán hosszú távú kilátások is akadnak, ha nem akar városról városra járni Al-Sziszi elől bujkálva...

Flint sokkal korábban ébredt, még nem is pirkadt, mikor befordult az istállóba a házigazda, kinek hitvese nyitva hagyta estére az ajtót, ne kelljen zörgetnie a kulcsért fáradtan megérkezve. És azonnal ráripakodik az alvóra.
-Hé, te! Mit keresel itt? Minek nézed te a házamat? Takarodj azonnal haza!
*Igen mérges és segédjével együtt igen ingerülten ugrik le a szekérről. Nincs kedve hajnalok hajnalán bevetni minden ügyességét a besurranó elkapására, az enyves kezű igen gyorsan egérutat tud nyerni. Ám dönthet úgy, hogy megviselte a késői lefekvés és korai kelés és ő sem veti bele magát a macska-egér harcba, rizikóztatva az elfogását.

Természetesen Lisbeth tisztában van vele, hogy a nagyot mondó „tábornok” vállalni fogja a kockázatot és ebben nem is kell csalódnia, így aztán nem nagyon ellenkezik, mikor annak szája az ajkaira tapad, ahogy aztán sem, mikor valahogy az ágyba keverednek.
Még ha tudja is, hogy a férfi nem is az akinek mondja magát, azért soha nem rossz, ha a rend kemény őre között van egy kapcsolata, mert ahogy elnézte ezt a várost talán még ezzel is kiharcolhat némi előnyt magának, ha meg akarja tudni időben, ha ne adj isten veszély fenyegeti.
Eléggé mozgalmas éjszaka van a hátuk mögött, amikor reggel a katona kimászik mellőle és ígéretet téve, hogy hamarosan visszatér, elmegy a dolgára.
Lisbeth még heverészik kicsit és pihen, hogy ne karikás szemekkel menjen le reggelizni. Az ablakon keresztül azonban látja még, ahogy lelkes éjszakai lovagja ellovagol még pár bajtársával, kifelé a városból.
~ Hát ez nem biztos, hogy összejött, de elég fickós volt, így legalább nem volt unalmas az éjszakám! ~ vág egy grimaszt.
Később levonul a most kevésbé zsúfolt kocsmába, hogy megtöltse korgó gyomrát.
Nagyon reméli, hogy a kölyök előkerül, mert lassan elfogy a pénze.
- Nem akarod tudni a jövődet? – néz a fiatal csapos szemébe sokat mondóan.



Bár nagyon fáradt és kimerült volt, mikor végre megtalálja az istállót, ahol meghúzhatja magát, azért már megszokta, hogy álma soha nem lehet mély, mert mindig ugrásra készen kell állnia, ha ne adj isten felfedezik.
Így aztán most is felriad, amikor meghallja a zötykölődő szekér kerekeinek hangját, majd, ahogy kitárul az istálló ajtaja.
Úgy érzi, hogy minden porcikája sajog, de mire a gazda felfedezi, hogy kéretlen vandége volt, már csak arra vár, hogy meglássa a rést, ahol ki tud surranni.
Nem kell nagyon biztatni, hogy menjen, esze ágában sincs megvárni, hogy a tulajdonos nyomatékosítsa is a szavait valami fájdalmas módon.
Fut, ahogy csak tud és még a másik fiatal férfit is alaposan meglöki, hogy szabad legyen az útja. Ha sikerül elfutnia, most már a kocsma felé óvakodik és megpróbál felmászni a boszi szobájába, hogy végre nyugta legyen.

A fogadós igen meglepő arcot vág, ám bólint utána.
-Igen. Meg tudná mondani nekem, hölgyem, hogy ma is kapok rézgarasokat a vacsoráért?
*Jól tudja a srác, hogy tegnap egy ezüstöt zsebelt be a katonától a jóslásért. Így az esti szállás és szobán túl még marad pár reze, ám szűkös a keret, nem kényelmesedhet el ilyen kevés pénzzel. Estére már nem biztos, hogy marad.

Ám jó pár órával korábban, a Nap első sugaraira a kocsma felé osonó tolvajt leszólít egy fertelmes kinézetű alak.
-Hé! Pisszt! Gyere csak ide! -az árnyékból előtűnve hamar rájöhet, hogy egy ork-ember félvér az- Mutatok neked mindjá' valamit.



*A keze egy kis szütyőt markolászik és ha a fiú nem szalad el azonnal, akkor oda érve kicsit megkotorja az alját vaskos kezeivel és szemfogai elővillanva mosolyodik, ahogy előhúz egy sárga fényben csillogó kődarabot.
-Láttál mán ilyet? Jó mi! Találtam egy aranyrögöt a közeli patakban. Ha van kedved, kijöhetsz velem segíteni átkutatni. Bejöttem a városba pár felszerelést szerezni.
Aki korán kel, aranyat lel!
*Kérdés, hogy elkapja-e az enyves kezűt a számára eddig ismeretlen betegség, az aranyláz... Eddig ezzel az anyaggal csak pénzbe olvasztva vagy gazdagoknál ötvös kezek által megmunkálva találkozott. Igazi termésarannyal még nem.
Jó hír ez a boszorkánynak is, hiszen nagy lesz a forgalma, ha kitör eme fertőző kór Braslovban.