Ahogy a Gazdákat láttam elviharzani a folyó felé..kicsit megnyugodtam,hogy nem üldözik tovább Mellont.és bár jócskán füllentettem..de a Barátomról van szó..és bár kicsit szeleburdi..nem rossz tigris,Ő!..csak épp az emberek ezt nem értik..
Az erdő felé nézek..és hallom,hogy a fák között lépdel a tigrisem..és óvatosan nézeget ide felém..várva,hogy mit is mondok neki....
-Bújj el!!..meg ne lássalak!..és más sem!..nemsokára sötét éjjel lesz..és akkor majd üzenek,ha előjöhetsz!-küldtem neki gondolataimat..mert nem mertem hanggal szólni..nehogy valaki lebuktasson ..és kiderülne ,hogy kicsit fals a folyó felé a nyom...
és ahogy így elnéztem a kecskét..eléggé jó kis vacsi lehetett volna..de inkább úgy tettem,mintha befejeztem volna a bámészkodást és inkább visszamentem az ivó felé..de ahogy a házak közt lépkedtem,egy alak tűnt fel..és a károsult gazda felé haladt..és ahogy így elment mellettem,hogy majdnem fellökött..és csak azt vettem észre,hogy egyszer csak rohanni kezdett az erdő felé...pont arra,amerre Mellon is rejtőzött!..nem igazán tudtam mit tegyek,..de nem hagyhatom,hogy a tigriskémnek baja legyen..és még a végén riassza a többieket..amit nem engedhettem..
..és kis "kerülővel"követtem az embert....vigyázva,hogy észre ne vegyen.....egyre gyorsabban rohan az erdő felé..
És ahogy így futtában vagyok..a Fiatalembernek válaszolok,az elöző kérdésére..bár kicsit hadarva...kicsit nem éppen illendően..de talán elnézi nekem..mert most sietős a dolgom..
-Köszönöm,Nagyon jól.!...a nagy vadakat szeretem!és megkapom mindig azt,mit szeretnék!..és azt is amit csak akarok!.-halkult el hangom,mikor elfutottam mellette..mert sietnem kellett..nehogy valami  baj történjen...azzal az emberrel..

Egy ideig megakadt tekintetem a vitatkozó parasztgazdákon, de mire már feleszméltem, az elf lány hűlt helyét véltem felfedezni magam mellett. De nem is ez volt a legérdekesebb: hanem a tömeg szélén álldogáló -szintén- palástos fickó. A finom öltésekkel borított páratlan zöld anyag azon nyomban egy emlékképet ébresztett fel bennem, mégpedig két évvel ezelőttről. Éjfélt üthetett az óra azon a téli hideg estén, amikor először láttam ezt a köpönyeget beballagni fogadónak álcázott céhépületünkbe. Tőle kaptuk az elf íj elrablásának esetét, amit számos társam közül csak én tudtam teljesíteni - elemmágia tudásomnak köszönhetően. Azóta csakis engem bízott meg feladataival, ám azok mind elfekkel, illetve elf tárgyakkal kapcsolatosak voltak. Mindig mosoly derült az arcomra amikor belépett régi ajtónkon, tőle kaptam legérdekesebb küldetéseim. Nem csak rabolnom kellett, néha követnem kellett valakit, valamikor kihallgatnom tárgyalásokat, illetve beszélgetéseket, olykor viszont ölnöm. Arcát soha nem láttam. Semmit nem tudtam róla, csak a feladatom kaptam meg, és máris utamra bocsájtott. Fogalmam sincs ki ő, csukjáját sem vette le előttem soha, nekem mindig is "Az Orvgazda" marad.
Nem értettem, mit keres itt, ám amint elindult az erdő felé, ahol minden valószínűséggel a tigris rejtőzött, egyből kapcsoltam. Sietve vettem utam a tigris felé, ki barátságtalanul fogadott megérkezésemkor, bár szagom felismerte.
Egy vaskos fa felé vetettem utam, és csak reménykedtem, hogy az állat nem követ. Pont el tudtam bújni mögötte, mire az Orvgazda megérkezett.
Láttam, ahogyan barátságot színlelve próbálja magához csalni, sikerrel. Felkaptam egy követ a lábam elől, majd hanyag mozdulattal dobtam ki a kezéből aprócska tőrét, amit épp az állat felé emelt.
Ijedten kapta felém a fejét.
- Látom magad intézed ügyeid távozásom óta. - bújtam elő a fa mögül megvillantva egy féloldalas mosolyt.

Az erdőben nem tudni, hogy miért nem támadott Mellon, hiszen természetes ösztönei az éhsége csillapítását diktálták, de lehet köze ahhoz, hogy Alia nem szerette volna, ha egy emberöléssel még jobban ront a helyzeten.
És az Orvgazda, aki valamiért nem mások megbízásával akarta begyűjteni a következő néhány aranyérmét, meglepődve mégis megörülve ismerte fel Arthas jelenlétét.
-Örülök, hogy látlak. Még jobban is jártam, hogy itt vagy. Valaki érdeklődik a trófeák iránt.
*Gonosz kacagás hagyta el a száját és felegyenesedve lépett oda, miközben Alia valószínűleg rejtőzve figyeli őket a bokrok takarásában.
-Igen fura igényeket támasztanak mostanában a vásárlók. Amiket nem lehet kielégíteni. Amióta felröppent a hír, hogy az orkok területén megvertük a sötét elfeket nemrégiben, elkezdte foglalkoztatni az emberek agyát. Nem tudják sokan, de akik igen, azoknak elég mély az erszényük.
Kalandorokat küldenek az Oughwari hegységbe, hogy a legendás csatahelyet felkeressék. És éjtünde trófeákat szerezzenek nekik. A lombtündékkel már bizonyítottál, de megbirkózol a másik hegyesfülű bagázzsal is?
*Érdekes, hogy már ilyen megbízhatatlan alakokhoz is eljutott a hír. Hiszen az említett összecsapásban tengernyi ork oldalán nem is olyan túl sok nemesi ház tagja vett részt. És a legizgatóbb kérdés, hogy mégis mit akarnak kezdeni ezekkel a relikviákkal?
-Bármi eladható. Akár egy self szemfog is eladható. De a legjobb az, aminél összetéveszthetetlen a szürke bőrük. Esetleg haj. Ha egy egész fejet szerzel nekem, azért meg egy nagy marék pénz lesz a jutalmad.

/Láncok csörgése, még mindig a múltban, Flint Délosból menekülése után hetekkel/


Flint kiszabadult végül börtönéből, hála egy vasrúdnak és a falnak, mely engedett. Addig ütötte a falat -nem kellett sokáig-, amíg át nem tört és egy barlangi patakot nem látott meg a túloldalon. Valamiért téglával volt kirakva mindenfelé, de a sötétség és az, hogy az őrök elől a felszín alá, a katakombákba menekültek, azt súghatja neki. Szúrós szag terjeng a levegőben, a tiszta vizű hegyi patakokról szóló elbeszélés csak legenda. És Királyöbölnek még csak a környékén sincs hegy.
A kanyargós járatba ha akar, bemehet, de dönthet úgy is, hogy megpróbál valahol máshol vájni egy új alagutat. Rajta áll a döntés, hiszen a kínzást élvező hölgy házigazdája épp annyira lehet, hogy csak napok múlva tér vissza, mint az, hogy a következő pillanatban. Nem tudjuk, hová ment, így bármi megeshet.

A rettegés elég erőt adott Flint-nek, hogy a fájdalmai ellenére teljes erőből addig üsse a falat, amíg elég nagy lyuk nem lett rajta, hogy vékony testével bebújjon és vad mászásba kezdjen, hiszen már maga előtt látta, ahogy a szadista lány utána nyúl vagy közben megérkezik az apja és az ered a nyomába, visszacibálva abba a kínzó kamrába, ahonnan soha többé nem szabadulna élve.
Sötét van, de érzi a tenyere alatt a téglákat, ami azt jelzi mesterséges vájatban van és víz is csordogál benne, bár, hogy mi lehet az, arról a szagok alapján lennének elképzelései.
Nagyon reméli, hogy patkányokkal vagy más ilyen sötét helyen élő lénnyel nem fut össze, ezért nem csökkenti a tempót és követi a járatot, hogy mielőbb kijusson. Valószínűleg vezet valahová és nem valami beomlott zsákutcába jut a kölyök.
Eszébe sincs saját utakon járni, hiszen azt sem tudja jelenleg hol lehet, bár már azt sem bánná, ha a város őreibe futna, még az is jobb lenne, mint az a szörnyű némber.

/Láncok csörgése/

Flint több ízben megtanulta már élete során, hogy valaki vigyázhat rá odafönt, hiszen a kívánsága most is valóra válik. Ezekkel a kívánságokkal talán csak a jövőben fog végleg leszámolni, mikor egy éjszakai szörny karmaiban azt kívánja, hogy bár arra járna Braslov temetőjében egy ork!
Ám most még nem élte át ezt és ahogy talál egy feljáratot, örömmel kapaszkodik ki a csatornából. És egy gazdag ember házába jut ezzel. Ahogy körbe néz egy ezüst gyertyatartó az, amit a legkönnyebben ellophatónak lát, bár nem tudni, hogy ebben a pillanatban foglalkozik-e ilyesmivel. Ahogy kilép az ajtón a szobából, azonnal egy hang üti meg a fülét.
-Ott van egy! Fogjátok meg!
*Ezzel egy katona veti magát utána, akit könnyen ki tud cselezni, ám amikor eltűnne egy kanyar mögött a bejárati ajtót keresve, hirtelen szó szerint egy másik városőr kezébe szalad. És ahogy körbe nézett, már rá is jöhet, hol járt. A lány ismerőse lakásán, aki megkínozta. A hatóságok még mindig ott voltak és vagy valami után kutattak vagy csak várták, hogy a bűnbanda alacsonyabb szintű emberei jöjjenek jelenteni. Esetleg pénzt leadni...
Hamarosan újra megláncolva találja magát a város tömlöce felé tartva. Mivel azokat nem kapták el, akiket terveztek, így őt mutatják fel a boltjaikból kijövő kereskedőknek és iparos mesterembereknek, mint ártalmatlanított fő gonosztevőt.

/Láncok csörgése/

Hát, ha utólag visszagondol a történtekre, tényleg meg kell gondolnia ezek után, hogy miket kíván a gondolataiban, mert azok az Istenek, akik máskor még csak utálkozó tekintetet sem vetnek rá, nem, hogy meghallanák őt, mostanában valahogy sűrűn teljesítik ki nem mondott kívánságait, főleg, ha kárörvendhetnek rajta utána.
Egyelőre azonban csak annak örül, hogy nem omlik rá a járat, sőt némi sötétben botorkálás után talál egy feljáratot is, ahol úgy mászik fel, mint fuldokló, aki végre meglátja maga felett a felszínt.
Egy fedett udvarban bukkan fel és azonnal megállapítja, hogy valami tehetősebb ember lakhelye lehet, hiszen az elsőnek egy ezüst gyertyatartó és más hasonló tárgyak ötlenek a szemébe. Igazán megnyalhatná a száját, hogy ilyen helyre vetette a sor, de most balsejtelem gyötri és inkább gyorsan ki akar jutni, hiszen, ha valaki követi, akkor…..
Nyakába szedi a lábát és arrafelé rohan, amerre az ajtót sejti, miközben rájön, hogy valahonnan ismerős a hely és hamarosan az is, hogy honnan: ide hozta a lány!
Már ez is elég, hogy remegni kezdjen a gyomra, de pillanatokkal később meghallja a kiáltást, amiből tudja, hogy nem volt szerencséje és lebukott. Meg is látja az egyik őrt, akinek lábai között még épp, hogy elsiklik, aztán rohan tovább, egésze a következő kanyarig…….
- Nem csináltam semmit! Nem csináltam semmit! Meg akartak ölni! – ordítja, ahogy a torkán kifér és vergődik, míg nyakon nem csapják, aztán hallgat csak el és zuhan magába, míg béklyóba verik és magukkal nem rángatják az őrök a város utcáin, mint valami látványosságot.
A kárörvendő kereskedők, lakosok, rohadt paradicsommal, tojással dobálják meg, miközben Flint arcán könnycseppek peregnek. Muszáj szánandónak mutatnia magát, hátha ez segít rajta és nem ismerik fel benne a tolvajt.

Flint jól adta az ártatlant és a külső szemlélő biztos volt benne, hogy pár szívet meglágyított kétségbeejtő helyzete és sírása. Ám ő sokkal többet érzékelhetett a romlott élelmiszerekből.
A cellába belökve útja végén az őrök rámordultak néhány durva szóval. Igyekeztek meggyőzni őt a nyers modorukkal, hogy eljött az ideje átgondolnia az eddigi életét. És mi minek a következménye. Erre pedig hagytak neki majdnem egy teljes napot. A tárgylása csak másnapra volt kitűzve.
Ám mégsem teljes magányban telt el végig ez az idő. Hirtelen démoni mély hang hallatszott, mikor már több órája be volt zárva az egyik fal mögül.
-Nem értem az embereket. Az adót mindig meg kell fizetni. És te még választhattál is kettő közül. Vagy a királynak fizetsz a lopott szajréért a fél kezeddel... Vagy a barátaidnak a zsákmány egy igen csekély részével.
*Bár nem úgy volt öltözve, ahogy eddig látta őket, az előbukkanó alak valóban egy délosi erdei elf volt, ahogy ő megismerte. A szemeiben most is ott lángolt a gyilkolás vágya, ahogy a legtöbbnek mindig. Nem tudhatta, hogy ez az öltözet inkább hasonlít az igazi zöldikék által kedvelt gúnyákra.
-Hát így kell bánni a szeretteiddel? Ezt érdemeljük? Mosolyogva fogom végig nézni a szenvedéseidet.
*Baljósan felnevetett. Ám nem ment el, még ott maradt.

Sajnos a város útjába eső lakosait és kufárjait inkább győzték meg az őrök szavai, hogy ő egy tolvajbanda tagja, mint ártatlan képe és sírása, ami lehet meglágyított pár női szívet, de ez nem segít kijutni a bajból, amibe keveredett.
A katonákat sem érdekelte, mikor pár ütéssel, rúgással és bölcs tanácsokkal ellátva belökték egy hideg, nyirkos cellába, hogy kétségbeesetten mutogatta a kínzáskor szerzett sérüléseit, hátha meggyőzheti őket, hogy itt ő az áldozat.
Egy nincstelen koldusfattyú senkit nem érdekel és miután több enyveskezűt nem sikerült elkapniuk, most valószínűleg rajta fogják elverni a port.
Mikor magára hagyták Flint magába roskadva kuporodott le a büdös szalmára az egyik sarokban és most tényleg elkeseredett. Nem nagyon látott kiutat, csak abban reménykedhetett, hogy elhitetheti a bíróval mégis, hogy semmi köze a bandához és így megúszhatja kalodával vagy botozással, bár erre igen kevés esélyt látott. Bűnbak kellett és ő tökéletesen megfelelt a célnak.
Komor gondolataiból egy ismerős, mély hang riasztotta fel és ijedten meredt a rácsra, ami a folyosótól elválasztotta és amin keresztül kis idő múlva meglátta a hang gazdáját is.
Nem tudta az elf nevét, csak azt, hogy Al-Sziszi bandájához tartozik. Szíve a torkában dobogott és a lehető legmesszebb húzódott a férfitől. Fogalma sem volt, hogy találták meg, de megint eszébe jutott a kapitány szobájából kihallgatott beszélgetés és a hang és csak a félelem maradt, a hogyanok várhattak.
- Én…..én megfizettem az adót…..uram. – nyögte ki végül halkan. – Nem tehetek semmiről…..kérem…..kérem……ártatlan vagyok……segítsen. Soha nem húznék újat a kapitánnyal…….véletlen volt………és semmit nem hallottam…..semmit nem láttam. – hadar és kapkod össze-vissza beszélve. – Tudja mit akarnak tenni velem? Kérem, nem akarok szenvedni, mindent megteszek magának vagy a kapitánynak, csak szabadítson ki. – veti magát térdre az elf kegyetlen tekintete előtt.
Tényleg retteg, de a színjáték is a vérében van, csak jusson innen ki.

Flint alaposan megijedt és könyörögni kezd az ő felkutatására küldött fejvadásznak. És annak a szája széles mosolyra húzódott, láthatóan nem csak a jó alkuhelyzetét élvezte az egészben. Ám a befolyásos bűnbanda jól suttogott szavai helyet egy apró, vékony, fém pálcát húzott elő.
-A boszorkányt akarom. Keresd meg őt és hozd el a fejét nekünk! És cserébe az életed mellett még a kezedet is vissza kapod. Azt hiszem, innentől már boldogulni fogsz egyedül.
*Ezzel bedobta a padlóra a vésőt és gyorsan távozott. Úgy tűnik, erre felé nem próbálták még megvesztegetni a hatóság embereit.

/Ezzel vége a Vadkan által elkezdett mesének./

Általában mindig bejön a könyörgős rész, azt nagyon szeretik az olyan kegyetlen emberek, mint Al-Sziszi legtöbb társa, már amennyit tud róluk Flint.
De most az a lényeg, hogy a férfi is elvigyorodik, még ha ez azért nem annyira jókedvű, mint elégedett mosoly, amiért elérte ezt a tolvajnál.
A kölyök le nem veszi a szemét az elfről és látja, ahogy előhúz valami fémes dolgot, de még nem látja mi az.
Azt is elmondhatja, hogy nem igazán lepi meg a kérés, bár azért az kissé erős, hogy a boszorkány fejét akarják, hiszen ő nem gyilkos. Azonban nincs abban a helyzetben, hogy bármit is visszautasítson, így azonnal rábólint.
- Megkeresem! Biztos meg fogom találni, bízhat bennem! – bólogat hevesen, majd ráveti magát a bedobott vésőre és mire felnéz, a férfi már messze jár.
Egy percet sem veszteget, azonnal nekiáll, hogy kiszabadítsa magát, mielőtt érte jönnek és ha szerencséje van, sikerül is és másnap az őrök már a hűlt helyét láthatják.

/Köszönöm, hogy befejezted és esélyt adtál a kölyöknek ./

/Gyilkos számok/

A palota papok számára elkülönített szárnyában nyílt egy ajtó. A folyosóról egy végzős tanuló lépett be Gwardowyr, a főpap szobájába.
-Jó estét, tisztelendő!
Kérted a múlt hónapban, hogy nézzem át a kincstár könyvelését. És külön kitértél arra is, hogy azokat a tételeket is ellenőrizzem, amik nem minket érintenek. Csak ezért bátorkodtam utána járni néhány dolognak...
És van egy tétel, ami nem igazán illik oda, ahová rakták. Az inkvizíció kiadásairól szól, de úgy tűnik, hogy egyetlen állami alkalmazott sincs annál a szervezetnél, akinek kiutaltak egy nagyobb méretű adományt.
Valószínűleg van rá magyarázat, de... amiatt, mert én még nem csináltam ilyet, nem igazán értek hozzá. És úgy gondoltam, hogy talán ha nem én kopogtatnék be a főtanácsoshoz számon kérni, aki mélyen rangon aluli, hanem esetleg Mesterem vállára venné, hogy megkérdezi...
*A lány igen csak zavarban volt. Pedig szavaival ellentétben egyáltalán nem volt teljesen idegen a pénz terén. Gazdag kereskedő családból származott, ám amikor eljött az idő és mágikus képességeit felismerve -sorstársaival együtt- ezen a helyen kezdte meg a számok helyett immáron a természetfeletti tanulását, még nem tűnt fontosabbnak, mint bárki más, aki ide került. Ám a főpap kevés jobb embere van, aki elboldogult volna ezzel a feladattal. Keveria igen jó eséllyel a rend pénztárnokától is idővel átveszi a feladatokat, ahogy már most sokat segít leírni, milyen kiadásaik és bevételeik voltak az elmúlt időszakban.

Gwardowyr az elkövetkezendő miséjének szövegét próbálta összeállítani, miközben elmerült gondolataiban. Fáradtnak érezte magát néha, a felelősség egyre jobban nyomta már nem fiatal vállát és nem csak a főpapi teendők sora, hanem a királyságé és magának Astelat királyé is, akit igyekezett jó tanácsaival, tapasztalataival ellátni az uralkodás nem túl könnyű dolgán.
Régóta gyanítja, hogy valaki szervezkedik a király ellen, valahogy érzékelte ennek szálait, valószínűleg talán képessége révén, de ez idáig nem sikerült nyomra lelnie.
Bizonyíték nélkül, pusztán a megérzéseire támaszkodva nem állhatott Astelath elé, főleg nem egy oyan embert megvádolva ezzel, aki szintén élvezte az uralkodó bizalmát.
Nem lett volna értelme és csak maga ellen hangolta volta a férfit, ezzel leleplezve nyomozását és elriasztva vele a főtanácsost. Nem, óvatosnak és nagyon-nagyon türelmesnek kell lennie és oly régóta volt része az udvari politikának, hogy ez igazán nem esett nehezére.
Az ajtó nyitására kíváncsian nézett fel, de már azonnal felismerte Keveria halk, szerény lépteit. Mosolyogva figyelte, ahogy közelebb ér. Kedvelte a fiatal  és okos lányt és már egy ideje úgy gondolt rá, mint kincstárnoka utódjára, aki szintén megérett már a nyugodt pihenésre.
Most sem csalódott benne, hiszen pont ezért bízta meg a feladattal, mert tudta, hogy ha senki más, de ő észreveszi a legkisebb eltérést. De egyúttal feszült és izgatott is lett, hiszen talán végre talán talált egy nyomot.
- Igen, hát hogyne, ezt csak bízd rám Keveria. Nagyon ügyes voltál, bíztam benne, hogy te mindent észreveszel és igazam lett. Most menj és pihend ki magad, én meg megbeszélem ezt a Ethugan főtanácsossal. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja magyarázni, ezért kérlek, ez maradjon köztünk. -  engedte útjára a lányt, bár tudta, hogy a hallgatására egyébként is számíthat.
Vajon ez az összeg lesz az, amit követve eljut a leleplezéshez, vagy ez is csak egy vakvágány?
Egy szolgát szalajt, hogy kérjen időpontot a Főtanácsostól. Kíváncsi a magyarázatára.

A találkozó nem is váratott túl sokat magára. A tettre kész férfi alig várta, hogy fogást találjon azon az emberen, akit a király mellett a legnagyobb ellenlábasának tartott. Ám ez a vendégszeretetén mit sem látszik!
-Ó, főpap! Mily kellemes meglepetés, hogy mégis eljött. Megkaptam a hírt, de még így is nagyon fura volt, hogy már ma este beszélhetünk. Miről is lenne pontosan szó? A küldötted mondatait nem igazán értettem.
*Széles mozdulattal mutatta, hogy az öreg varázsló fáradjon csak be. Még mielőtt Gwardowyr megérkezhetett volna az ajtajához, ő már tökéletes öltözékben várta, majd az egyik cselédlány beengedte.

Gwardowyr egyáltalán nem lepődött meg, hogy a találkozót a Főtanácsos sem hallogatta sokáig, hanem jóformán azonnal készen áll fogadni őt. Nem becsülte le a másik férfi hírszolgálatát és azt is sejtette, hogy, ahogy ő gyanakszik rá, úgy Ethugan is sejtheti ki jár a nyomában, ezért nem akart semmit a véletlenre bízni. Mielőtt elindult a találkozóra készített egy iratot, amiben leírt mindent, amit megtudott és a véleményét is, majd hívatta az egyik szolgálatára rendelt írnok papot és rábízta, hogy ha valami történne vele, adja oda a királynak, de csak személyesen neki.
Így felvértezve magát egy esetleges merénylet ellen indult a Főtanácsoshoz, hiszen hiába voltak erős mágikus képességei egy orvgyilkos bármikor meglephette és aztán halálát egy olyan személynek, mint Ethugain, a királynak könnyű megmagyarázni, akár még bűnbakot állítani is.
Mikor megérkezett azonnal a Főtanácsos elé vezették, aki , mintha skatulyából húzták volna ki, olyan friss és kiöltözött volt.
- Főtanácsos! Nem is érthetted, mert nem kötöttem az orrára és gondoltam minél előbb megnyugtató magyarázattal akarsz szolgálni egy kis adományt illetően, amire nem találunk magyarázatot a könyvekben. Az inkvizíciónak lett kiutalva, de nincs meg az illetékes személy hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez csak valami félreérts lehet és mindjárt meg is magyarázod. – tér a lényegre rögtön és ül le Gwardowyr egy öblös székbe és várakozóan rakja össze szája előtt sátorszerűen a kezét, megtámasztva könyökét a karfákon.

/Gyilkos számok/





A tanácsos nem sejtette még, hogy nyomoznak utána, csupán a terveiben fontos szerep jutott annak, hogy maga mögött tudja a papokat. És sajnos a jelenlegi vezetőjének támogatását nem vette biztosra.
Ahogy nézegette a kérdéses számokat, mélyen gondolkodnia kellett, miközben jól látható volt vendége feszült figyelme. És lassan emlékezetébe ötlött.
-Áááá! Megvan. Ezt jobb híján ide könyveltük el. Jelena grófnő többet tudna mondani róla. Volt egy kis problémánk. Az inkvizíció nagyon gyengén működik és túl sok olyan esetről kapunk hírt, ahol kicsapott papnövendékek vagy boszorkányok visszaéltek hatalmukkal. Ám képtelenek vagyunk elég nyomozót felvenni hozzájuk.
Mivel az állandó hadi kiadások takarékosságra intenek, ezért ez egy új kezdeményezés. Az olyan civil kezdeményezéseket támogatjuk vele, ahol lelkiismeretes polgárok vállalnak állami feladatköröket szabadidejükben. Mint tudja, számos ilyen van, ahogy az ön papjain kívül is sok nem államilag támogatott egyház mutat be isteneknek áldozatot.
Ennek az új kísérleti rendszernek a lényege, hogy ha egy magán személy saját vagyonából aranyat áldoz az ilyen ügyek támogatására, akkor a király ugyan ennyit hozzá tesz még. Így az adóbevételeink kétszeres hatékonysággal működnek és oda megy a pénz, ahol az emberek a legjobban elégedettek a munkával.
Ahogy mondani szokták, a szükség adja a legjobb ötleteket. Ha gondolja, beszéljen az úrnővel erről és úgy hiszem, minden kérdésére megnyugtató választ tud adni. Az én bizalmam megkérdőjelezhetetlen irányába.
*Ezzel ő is hátra dőlt a székébe, remélte, hogy most már kellemes témákról tudnak elcsevegni. Bár nem tudott oda szúrni semmivel, úgy érzi, ám már az is megnyugtató gondolat a számára, hogy sok napot tölthetett a főpap a könyvek és sorok bújásával, míg rá nem talált egy ennyire egyszerű dologra. Biztos volt benne, hogy az özvegy nem titkolt el semmi olyat, ami kínossá válhatna a kutakodás során. A vadászok felkarolásának a célját pedig biztosra vette, hogy sosem fogja megtudni ez az öreg ember.

Hát, ha tudná a Főpap, hogy Ethugan nem sejt semmit, akkor is bebiztosítaná magát, biztos, ami biztos, mert aki a trónra tör, az véleménye szerit semmitől sem riad vissza.
Ráadásul ne akar köntörfalazni, mielőbb választ akar kapni a könyvelés eltéréseire, amivel talán sarokba szoríthatja a férfit, legalábbis arra számít, hogy zavarba jön, vagy elódázni akarja majd a választ, ami már számára felérne egy fél vallomással és elindulhatna ezen a nyomon.
Azonban csalódnia kell, hiszen a Főtanácsos csak egy kicsit gondolkozni látszik és máris kész megmagyarázni a kifizetett összeget.
Gwardowyr a szavak hallatán először csak összeráncolja a szemöldökét, aztán egyre jobban meglepődik, amit igyekszik elleplezni, hiszen erről a tervről ő nem is hallott, a király nem említette neki, hogy ezzel a módszerrel támogatná meg az inkvizíció munkáját.
Nem szólva arról, hogy személy szerint maga nem is örvendezik egy ilyen módszerhez, hiszen ha magánszemélyeket vonnak be az inkvizíció szent munkájába, azzal kiteszik magukat annak, hogy ezekkel a személyekkel szemben elveszítik a pártatlanságukat.
Jelen esetben ez a személy Jelena grófnő, akiről ugyan semmi rosszat nem tudna mondani, de hallott már pletykákat, hogy nem csekély jövedelmét talán nem mindig tisztességes utakon gyarapítja.
Az, hogy a Főtanácsos bizalmát helyezi bele – ha csak azt - , hát……………..őszintén szólva egy percig sem csodálta. A zsák megtalálja a foltját. És ezek szerint talált egy újabb nyomot! Naná, hogy utána fog nézni a nőnek!
- Biztos vagyok benne, hogy erre az uralkodó is az áldását adta. – jegyzi meg azért, bár ekkora támadási felületet aligha ad a másik. – Nem örülök azonban, hogy az egyház ügyeibe civileket is belevonunk, annyira azért nem áll rosszul a kincstár és ez veszélyes is lehet, nem gondolja? Bár örülök, hogy a hölgy feltétlen bizalmát élvezi, azért szívesen néznék ennek utána magam is, kérem jelezze felé holnapi látogatásomat.
Ha nem akar a másik mást is megbeszélni vele, akkor feláll és távozik.

A tanácsos nem fárasztotta túlságosan a vendégét. Fél órát még kérdezgetett dolgokról, hiszen nagyon furcsának tartotta volna, ha kérdésekre válaszolva egyszerűen kidobja őt. Ám gondosan ügyelt arra, hogy véletlenül se kanyarodjanak vissza komoly vizekre.
Másnap pedig egy lakáj nyitotta ki az ajtót az öreg varázstudó előtt, majd a maga lassú tempójába felkísérte őt az emeleti dolgozó szobába.
-Örülök, hogy újra látom, Gwardowyr főpap!
Mi hír a lányomról? Hogy haladnak a tanulmányai? Nagyon sokat gondolok rá, félek attól, hogy ebben a titokzatos tudományban a családjaként nem tudok eleget segíteni neki. Még olyan tapasztalatlan szegény és én óvnám őt az élet csalódásaitól.
*Épp újságot olvasott a grófnő, amit azonnal letett, ahogy meglátta az érkezőt. És felállva kedvesen oda sétált elé.

Sajnos nem sikerült semmivel meglepnie a Főpapnak a gyanúsítottját és az még félóráig olyan semmitmondó dolgokról fecsegett, hogy Gwardowyr megesküdött volna, hogy tévesen gyanakszik a Főtanácsosra, ha ösztönei nem súgnak mást.
Azonban megígérte, hogy értesíti a grófnőt arról, hogy beszélni akar vele.
A Főpap nem sokat aludt, nem azért mert izgatott lett volna, hanem már nem volt igénye a hosszú alvásra, így volt ideje gondolkozni, de nem lett sokkal okosabb.
Mikor jelezték neki, hogy megérkezett a vendég, akit várt, nem is várakoztatta, hiszen mégis csak egy hölgy vendégről volt szó.
- Üdvözlöm kedves grófnő! Én is örülök, hogy szépsége felderíti ezt a helyet. – biccent a köszöntésre. – Fiderika magához mérten jól halad. Most, hogy már tudomásul vette, hogy sosem fog neki könnyen menni, úgy, mint némelyik társának, már nem olyan feszült és így nem olyan görcsös. Higgye el Jelena, a lánya jó kezekben van. – válaszolt Gwardowyr kedvesen és visszakísérte a székhez a nőt, majd maga is helyet foglalt vele szemben.
- De én is kérdeznék valamit Öntől. Ethugan főtanácsos említette az inkvizíció támogatásában létrejött kis segítségére és a hozzá kapott összegről. Mivel a könyvekben is rendezni kell a tételt, szeretném megtudni hová, került ez az össze, mert a király szereti rendbe tudni a kiadásait.
Kérdése közben fürkészve nézte a grófnő arcát, hogy lássa, ha egy kicsit is megváltozik.

Az anya vegyes érzelmekkel hallgatta a lánya tanulmányairól hallottakat. Hiszen jól tudta, hogy nem egy csillogó, üstökös tehetségként találtak a kicsire, hanem az ő hathatós közben járására. És az is óriási szerencse, hogy egyáltalán lehetséges a mágiára tanítása.
Ám a hiúsága cseppet sem hagyta elfogadni, hogy gyermeke csak sokszor nagyobb szenvedéssel tudja venni ezt az akadályt. Szíve dacosan tagadott és hitegette magát, hogy a különleges vérvonal minden téren a többiek fölé emelik nemzetségét.
-Örülök, hogy így a szívén viseli a sorsát és minden megtesz Ön és a tanárai is, hogy ne okozzon az én drágámnak nagyobb nehézséget, mint ami feltétlenül muszáj.
Ám kérdésére válaszolva, igen érdekes próbálkozás ez. Megtöbbszörözhetjük a kincstárat plusz adók kivetése nélkül, ezáltal elkerülhetjük, hogy a hadsereg kiadásai miatt már így is a teherbírásuk határán lévő jobbágyok sorsa tovább romoljon.
Nem csak inkvizíciónál vannak ilyen kísérleti programok, ez csak egy a sok közül. A kultúra támogatásánál, az oktatásnál és egy sor területen az állam által támogatandónak tűnő törekvéseket anyagilag is serkentjük. Egy egyszerű elv ez, mely a döntéseinknél segít okos háziasszonyként kezelni a közpénzeket. Ha valaki ad aranyat egy festőnek, hogy élethivatásszerűen tudja a tevékenységét folytatni és ne keljen másodállásban robotolnia, akkor mi minden magán érméhez egy ugyan olyan államit adunk. -elmosolyodott- Nem tudjuk ellenőrizni állandóan az új és tehetséges művészek műhelyeit, hogy kiválasszuk őket, de ezzel a szisztémával nem is kell ítélkeznünk. Ha valakit a közemberek kitüntetnek a figyelmükkel, és áldoznak saját vagyonukból, akkor miért ne gondolhatnák joggal, hogy az egy tehetséges alkotó lesz?
Ugyan ez a helyzet az oktatással, az egészségüggyel. Bármennyire is nagyok a király ezen kiadásai, tétlenül kell szemlélnünk, hogy elégtelenek maradtak mindez idáig. Magán iskolák és kórházak, gyógyfüvesek sora bizonyítja, hogy nagyobb igény van az emberek szívébe ilyesmikre, mint amit áldozni tudunk rájuk.
Én beszéltem ezzel a kérdéses szervezet vezetőjével és egy nagyon őszinte valakit ismertem meg személyében, aki nagyon mélyen gyökerező igazságérzettel teremtetett. Én jóval kevésbé tartok attól, hogy ő néhány ártatlan védelmébe szeretne kelni, mint attól az egyre terjedő gyakorlattól, hogy a katonaság által biztosított védelmet az orkok és sötét elfek ellen sokan saját pénzükből zsoldos sereg felbérlésével egészítik ki.
Ez csak egy kísérleti teszt, ami ha nem váltja be a hozzá fűződő reményeket, akkor a továbbiakban nem fogjuk finanszírozni. És megy minden úgy, mint előtte. Ám jelenleg még mindig nincs meg a világos döntés, honnan pótoljuk azt a több ezer elhullott páncélost, aki Összenépi erődjéből kivonult egy halászfalu megmentésére és minden elképzelésnél nagyobb viking sereggel találkozott szembe. És égetően szükség lenne az ő azonnali pótlásukra.
Nem akarok mellé beszélni, de én kértem a főtanácsost, hogy vegye fel ezt a csapatot a támogatottak listájára, az én saját pénzem adománya után járó összeggel. Braslov melletti birtokom bevételei azok, melyek fedezik ezt a kiadásomat. Örömömre szolgálna, ha felkeresné a vezetőjüket és meggyőződne arról, hogy nincs mitől tartania. És ő aggodalma ellenére egy végtelenül kedves és segítőkész férfi.
*Higgadt hangon beszélt és végig a másik szemébe nézett. Valóban olyanok voltak, mint egy szülőértekezletre jött anyuka és a tanár. Kívülről így látszott és ha valaki hallgatta volna, csodálkozott volna azon, hogy igazából vádolják valamivel a grófnőt és kihallgatáson van.

Nem kenyere a főpapnak, hogy hiú reményekkel kecsegtesse egyik tanítványa anyját és ezen az sem változtat, ha az egy igen tekintélyes és tehetős család tagja. Persze tudja, hogy minden szülő vágya, hogy dicséretet halljon a gyermekéről és úgy gondolja, hogy ezt meg is tette, hiszen a lány tényleg nagyon igyekezett és bár nem lesz kiemelkedő mágus, szorgalmával sok mindent elérhet még.
- Nem grófnő, Fiderika egyáltalán nem okoz nehézséget. Szorgalmasan tanul, így hasznos tagja lehet majd rendünknek, ebben biztos vagyok. – biztosította a nőt meggyőzően Gwardowyr.
Aztán rátértek arra, ami miatt igazából hívatta az asszonyt és aki hosszan és láthatóan készségesen fejtette ki, pillanatnyi habozás nélkül azt, hogy miért és mire fordították a kapott összeget.
Talán túl részletesen is, mint aki a sok információval akar elfedni olyat, aminek igazából jelentősége van.
Azt el kellett ismernie a főpapnak is, hogy szépen, logikusan volt felvezetve ez a „program”, ahogy a nő nevezte és alaposan megindokolta, hogy miért jó ez mindenkinek, kezdve a földön görnyedő jobbágytól, a király kincstáráig, bár abban kételkedett, hogy oly sokan azok közül, akik ezt megtehetik, szívesen nyitnák meg a pénztárcájukat, ha nem remélnek belőle hasznot vagy előnyt. És itt talán az előnyről lehet szó!
- Ez nagyon………..szépen hangzik Jelena grófnő, nagyon szépen, de tudja én már tapasztaltam, hogy az emberek igazságérzete furcsa dolgokat tud produkálni. Én nem vonom kétségbe szavait, hogy az az ember, akinek az összeget juttatta, jószándékkal van eltelve, hogy segítse a maga lehetőségeivel az inkvizíció munkáját, de talán még sem célszerű ilyen hatalmat adni egy …hmm…..civilnek, hogy így fejezzem ki magam. – fejezi ki kétségeit. – Miivel az összeg már kifizetésre került, így ezen már nem változtathatok, de mindenképpen beszélnék én is ennek a szervezetnek a vezetőjével, hogy magam győződjek meg……elkötelezettségéről. És a király véleményét is igyekszem megtudni előtte erről.
Azt nem kötötte a nő orrára, hogy esetleg csak őt nem tájékoztatta róla az uralkodó, mert az azt vetítette volna elő, hogy a Főtanácsos, már jobb pozícióban van a királynál, mint ő.
Egyelőre nem is vádolhatta volna meg a grófnőt semmivel, hiszen minden rendben lévőnek tűnt.

Az özvegyet nem lepte meg nagyon, hogy a főpap beszélni akar nem rég szerzett barátjával. És ez a legkevésbé sem töltötte el izgalommal. Ő sem mai csirke már. A főtanácsossal ellentétben viszont nem írta le olyan hamar az öreget és ezért egy nagy lelkű szívességet tett neki.
-Maga mellé adok egy hűséges emberemet, hogy elkísérje a braslovi rezidenciámig. Bár könnyű lesz felismerni a birtokomat a nagy malomról, melyet családom építtetett, hogy megkönnyítse az ott élők életét. Ám jobb az óvatosság!

*Ha elfogadja a király támasza ezt a felajánlást akkor egyik testőrével hamarosan el is indulhatnak. Ám nem csak ezt az egy szolgáját küldi Jelena! Egy másikat is levéllel útra bocsát, hogy értesítse Ulrikot a veszélyről.


/Köszönöm a játékot és hamarosan folytatódhat a történet immáron Ulrik és a főpap részvételével./

Egy kis ideig habozik Gwardowyr, mert nem úgy képzelte, hogy majd öreg csontjait utaztatja meg, mikor számtalan feladata nyomja a vállát, de, ha sikerül további nyomra bukkannia, akkor talán ennyi belefér, már úgy is régen mozdult ki a palota falai közül.
Így aztán végül rábólint a grófnő ajánlatára és a kísérő ellen sem tiltakozik. Na, nem , mintha bízna benne, arra majd ott lesz a saját testőre, de tényleg kell valaki, aki ismeri az utat és őt is ismerik, ki tudja milyen helyeken mennek majd.
- Rendben van Jelene grófnő, élek az ajánlatával és pár nap múlva indulhatunk is, addigra elrendezem folyó ügyeimet és kijelölöm a távollétem alatt a helyettesítésemet. – áll fel a főpap ezzel jelezve a kihallgatás végét, majd elköszön a nőtől, hogy további teendője után nézzen és készüljön majd az útra.

//Én is köszönöm a játékot és várom a találkozást //

/Flint/



Flint és a vele jött elf megállnak a hatalmas város előtt. Kicsit még távolról szemlélik utazásuk célpontját. És talán sokáig nem tudnak olyan bizalmasan beszélgetni majd, mint ahogy itt. A szekéren ülő szólal meg elsőnek.
-Mi lenne, ha én itt maradnék és megbújnék az egyik faluban a szekérrel. Ezt a sok aranyat -mutat a háta mögé az eladott almák helyén heverő letakart kincsre, mely meg sem közelítette még az egy szekeret, amit Sziszi kért- nem akarom bevinni amíg nem muszáj, mert még a végén kineszeli valamelyik enyveskezű és meglovasítja.
Fel kéne mérned a terepet, hogy hol van a király kincstára és hogyan férhetnénk hozzá. Utána pedig én pont úgy érkeznék be, hogy amikor fel kell pakolni, akkor gyorsan csak megállok és már megyünk is tovább.
*Az arcát is jócskán eltakaró fekete csuklya mögül nézte a délosi utcagyereket.

A város Flint-nek már nem ismeretlen és egy cseppet sem örül, hogy megint itt van, igaz, hogy nagyobb az esélye, hogy megtömheti a hasát és a zsebét, mivel ebben a városban óvatlanabbak is az emberek, de több is az őr és keményebbek a büntetések, ha elkapják.
És most ez is! Élian , ahogy meglátta a vastag falakat máris kijelenti, hogy neki talán be sem kéne oda mennie.
Azonban tény és való, már, ha csak magából is indul ki a fiú, hogy a szekeret nem lehet magára hagyni, mert akkor soha nem találják meg.
És mivel ő a tolvaj, nem is vitás, hogy kinek kell a városba mennie, hogy felderítse a terepet.
- Nem hiszem, hogy olyan egyszerű lesz kimódolni, hogy raboljuk ki a király kincstárát. – ingatja meg a fejét Flint, mert lehet, hogy kölyök még, de tapasztalt és nem hülye. – Tele van a város katonákkal, nehéz lesz és valószínűleg idő is kell hozzá. De…….de jól van, húzd meg magad itt a falakon kívül, talán itt. – mutat egy kisebb településre a láthatáron. – Ha tudok valamit visszajövök.
~ Vagy nem! ~ teszi hozzá magában, mert már nem olyan vonzó ötlet, hogy visszatérjen a kapitány kezei alá. Ha eltűnne ebben a nagy városban, sosem találnák meg. Na, de ez még várhat, először nem árt megnézni mennyire is nehéz a kincstárba bejutni.
Leugrik a kocsiról és nekivág a kapu felé vezető útnak, ahol hömpölyög be a tömeg.