Gorzhak és Jaina
A bált követően, mg maradtam pár napot az ezredessel, de nem sokáig, mert aztán megint útra keltem. Az ezredes, azzal a feltétellel engedett el, hogy vigyázzak magamra, amit meg is igérek neki. Már napok óta úton vagyok, és eddig meg úsztam a dolgot. A hegyekbe vettem az irányt, hogy valahol meg pihenjek éjszakára, és meg is találtam egy helyet, ahol nyugodtan pihenhetek egyet. Már a sátrat is fell állítottam, és úgy terveztem, hogy eszem valamit, és pont ezért megyek a közeli kis patakhoz, hogy hátha fogok valamit. Ám, amint halszni kezdenék, két ork jelenik meg, és mind a kettő ki nézett magának tekintetük, kéjes és zakkant. Mint megtudom, vadászok, és a fajtámra szakosodtak, jobban mondva a fülünket akarják. De, mielött el veszteném a füleimet, elötte még egy kicsit szőrakozni akarnak velem. Az egyik rám veti magát, közben kárörvendően fell nevet, míg a másik a ruhám kezdi tépkedni rólam. Sikítani kezdek, de sok értelme nincs neki, hisz csak mi vagyunk. Küzdeni akarok, de nem megy, túl erősek. Már fell adom a dolgot, mikor egy harmadik is megjelen, egy cuki farkassal, és harcba kezdenek egymással. Minden túl gyorsan történik, így figyelem az eseményt, de nem látom. A két ork, egy idő után fel adja, és el iszkolnak.

Gorzhak lassan, nehézkesen lépdelt a hóban, bundáját szorosan maga köré fogva. Az idei tél különösen fagyos, gondolta, vagy talán csak rég járt már erre, elszokott hazájának kegyetlen hidegétől. Kósza mellette lépdelt, hogy egy kicsit adjon testének melegéből.
Most vettek búcsút Roghaztól, akit Gorzhak haza kísért, mert nem akart olyan hamar elválni bátyjától, utána pedig úgy döntött, hogy vadászik valamit. A húst kiszárítja, hogy legyen elég tartaléka, ha megszorulna, a préda bundája, akármi is legyen az pedig több meleget jelent majd.

A farkas beleszimatolt a levegőbe és felmordult. Ő is halványan érezte, ismerős szagokat hozott a csípős szél. A Csontrágó törzs területén jártak; vad, erőszakos orkok voltak ezek, Gorzhak nem becsülte őket többre mint a kutyaszart a bakancsa talpán. Martalócok, meggyalázzák a nőket és-

Sikoltást hallott. Mély torokhangon egyként hürdöltek fel Kószával, és már vágtattak is a hang irányába. Gorzhak gyűlölte a Csontrágókat és tudta, hogy valószínűleg ők állnak emögött.
Kiszáguldottak egy apró tisztásra, és Gorzhak meg is látta őket. Egy kék elffel erőszakoskodtak éppen. Előkapta az íját és kilőtt egy nyilat, a vállán találva az egyiket. Amaz felüvöltött és hátrapördült, vérben forgó szemekkel nézte támadóját.
Aztán az álla leesett, mikor rájött, hogy egy Vonyítóval állt szemben. De az ork mégis csak ork, ha Csontrágó is, nem futamodik meg. A másik és észbekapott és rohanni kezdtek a betolakodó felé.
Gorzhak elrugaszkodott és szinte repült, ahogy rávetette magát a még sértetlen orkra Kósza hátáról. A farkas közben rávetette magát az elsőre és beleharapott a karjába, majd erősen cibálni kezdte. Pár szívdobbanás és a kar le fog szakadni.
Közben Gorzhak a földön bírkózott a másikkal, próbáltak fogást találni egymáson, de a Csontrágó aljas volt és előrántott egy görbe, vérfoltos kést, amit belemártott Gorzhak vállába.
A fájdalmas üvöltésre Kósza gyorsan otthagyta ellenfelét és odaugrott hű társához, hogy megvédje. Hatalmas állkapcsa közé fogta a késelő fejét és nyaka erős izmait használva ráhajította annak haverjára.
A két becstelen söpredék visítva menekült, az egyik fél karral, a másik immár vakon; Kósza éles szemfogai kivájták a szemét.
Gorzhak felnyögött és kihúzta a kést a vállából. Sűrű, gőzölgő vér buggyant elő és gyorsan folyt a sebből. Halkan átkozódott az anyanyelvén. Nem halálos, de ha nem áll el a vérzés...

Míg a csata folyik, én addig csak figyelem az eseményeket, kissé kínos az eset, függetlenül attol, hogy hogy két orkról van szó, és én hagytam magam el kapatni. Még jó, hogy aztn jött egy harmadik is, és ő a farkasával együt, szembe szállt a másik kettővel. Végül, a két ork elszalad, mikor vesztésre állnak. Végül fell állok, és közelebb megyek a másik orkhoz.
- Szia, köszönöm a mentést. - Mondom, majd alaposan megnézzem, és látom a sebet, és a vért.
- Te, vérzel. Gyere, bekötöm neked. - Mondom, neki mand a sátramba lépek. Bent, elsőnek egy másik ruhát veszek magamra, majd egy fáslit veszek magamhoz, meg egy pár dolgot, és kimegyek a sérűltöz. Elsőnek, jól kitisztítom a sebét, majd csak azért, hogy másra tereljem a figyelmét, megint megszólalok.
- A nevem Jaina. - Mutatkozom be neki. Majd, ha ő is bemutatkozot, vagy rudom is én, akkor majd folytatom a dumálást.

Gorzhak a sebre szorította a kezét. Kósza felmordult, de attól függetlenül nyugodt maradt és nézett valamit. Vagy mint kiderült, valakit. A kék elf volt, akit megmentett a borzalmas élménytől. Megköszönte, majd mondta, hogy kövesse, majd mégis kijött a sátrából és szó nélkül vagy Gorzhak beleegyezése nélkül nekiáltt ellátni a sebet. Gorzhak összezavarodott. Azt gondolta, a nő köpni-nyelni nem tudna a sokk után, de teljesen összeszedte magát. Gorzhak elernyesztette sérült vállát és tagjait.
- Gorzhak vagyok. Köszönöm - mondta és a sürgő-forfó kezekre biccentett fejével. Kósza megszaglászta az elf haját és jónak találta a szagot, mert lefeküdt gazdája mögé, hogy meleget adjon, majd megbökte az orrával.
- Ez meg Kósza - tette hozzá, és a farkas elégedetten lehajtotta a fejét.

Miután a két ork el húzott, megköszönöm a megmentést, majd látom rajta, hogy vérzik. Magammal hívom, hogy lekezeljem hálából. Az ork farkasa, egészen kedves mikor nem kell neki harcolnia. A seb tisztitása közbe, bemutatkozom amit megmentőm is megtesz.
- Nagyon örvendek Gorzhak, és neked is Kósza. - Vigyorodom, de közben a sebét tisztitom, majd a tiszta sebre egy tiszta rongy darabot helyezek, és egy másikkal rögzítem.
- Így szerintem mostmár rendben leszel. - Mondom, majd a többi holmit félre teszem.
- Bocsánat, nem akartam letegezni. - Mondom ismét, és zavarba jövök. Nem erre neveltek, de ezzel is csak magam járatom le. Az égre nézzek, és látom, hogy fentvan a hold, ami ma is szépen ragyog, de még nem teli hold. Majd, a farkasra nézek, aztán gazdájára.
- Éhesek? Szeretik a hala? - Kérdezem, bár még jőmagam se fogta még semmit, csak akartam mielött az a másik két ork fell nem bukkant.

Gorzhak némán tanulmányozta a lányt arcát, amíg az ellátta a sebet. Fiatalnak látszott, bár az elfeknél sose tudta megállapítani a valódi életkort. Azt se tudta, meddig élnek. Kósza szusszant egyet neve hallatán és lassan kezdett elszenderedni.
- Nem kell magáznod - mondta egyszerűen. Bugyuta szokás, amit az emberek - és ezek szerint az elfek - gyakoroltak, legalábbis Gorzhak annak tartotta. Modoroskodnak az egyenes beszéd helyett. Vágott egy grimaszt.
- Mit keresel itt egyedül? Ez Csontrágó terület, a lehető legrosszabb helyen vagy - mondta neki, a kérdését mellőzve. Az a kettő még visszajöhet erősítéssel, mint a dögkeselyűk.

A bemutatkozást követően, még egy kicsit csöndben vagyunk, majd megszólalok, és elöszőr letegezem, ami fura bár nem is tudom mennyi lehet. Kijavítom magam, ami neki nem tetszik, és ennek hangot is add. Erre, csak egy rendben szavacskát nyögök ki, majd a égre nézek, végül egy kérdést teszek fel, mire választ nem kapok, csak anyit hogy ő is kérdez tőlem.
- Kalandozni vagyok itt. Az utam elején, volt velem valaki, de aztán szét váltunk. Ezért vagyok, egyedűl itt. - Mondom, aztán várom hátha kérdez még, vagy csöndben üldögélünk itt. Majd, eszembe jut az amit mondott az elöbb.
- Akkor, merre lennék jó helyen? - Kérdezem, hátha van egy jó ötlete, hogy még is merre lennék én jó helyen. Azt, minden esetre, remélem vagy legalább is, bízom benne, hogy van-e valami jó kis tipje.

Gorzhak a szemöldökét ráncolja, ahogy hallgatja, majd humortalanul, horkantva felnevet.
- Kalandozni? Mi számít neked kalandnak, Te leány? Ha megerőszakol egy csapat csontrágó? - kérdezi hitetlenkedve. Nem tudta, mire volt képes a kék elf. Tudott-e harcolni egyáltalán? Mikor a tisztásra érve látta, hogy épp készülnek teljesen megalázni a szerencsétlen leányt, kételkedett abban, hogy valaha is fogott kardot. Még a legkezdőbb kardforgatót sem lehet így a földre kényszeríteni a meglepetés erejével.
- Otthon, a szüleiddel. Fogtál már kardot? - kérdezte és felállt, majd grimaszolt egyet. A vállába éles, fehér fájdalom hasított és bele kellett harapnia az ajkába, hogy fel ne kiáltson. Nagyon rossz helyen szúrták meg, ezt a vállát nem lesz képes használni. Márpedig a Csontrágók vissza jönnek.
Megtudakolja, mire képes ez a Jaina a harcban, aztán el kell tűnniük innen, különben itthagyhatják a fogukat. Legalább Kósza épen maradt - gondolta, és szeretetteljesen megvakarta a farkas fülét, aki azonnal ugrott gazdájához, ha esetleg elvesztené az egyensúlyát.

Mikor, elmondom, hogy miért is vagyok itt, az ork kérdéseket teszfel, de gondolván ezek úgy is csak amolyan költöi kérdések, így nem felelek rájuk, csak kuncogok. Majd megint felteszek egy kérdést, amire megkapom a választ, de nem tetszik. Nekem, legalább is nem. Valamint, nem azért indúltam útnak, hogy aztn vissza forduljak, csak mert meg akartak erőszakolni.
- Bocs, de ez a opció kilőve, még nem mehetek haza. Egyébként, igen volt egyszer a kezemben kard, egy bálon. - Mondom, aztán várok még, hogy mond-e még valamit. Mondjuk, kardott nem hoztam magammal, de azért tudnék vele bánni. Nem tudom, hogy mégis mire számítsak de, mindegy is.
(Most egyenlőre csak ennyi jött össze.)

Gorzhak hitetlenkedve bámul rá.
- Szóval ide jössz, ork területre, fegyver nélkül, amivel egyébként nem tudsz bánni? - kérdezte. Arcát a tenyerébe temette és lassan kifújta a levegőt az orrán. Most mihez kezdjen? Megháborodott ez a teremtés? És még nevet is rajta! Ő le van sérülve, Kósza nem tudja őket megvédeni egy csapat Csontrágótól. És miért nem mehet vissza? Legalább erről a területről talán el tudja hozni... De miért kéne neki egyáltalán magával vinnie ezt lányt? Felpattanhatna Kósza hátára és elnyargalhatnának.
Nem. Az nem én vagyok - gondolta.
- Az a szerencsénk, hogy messze van a falujuk, de még jóval a területük határán belül vagyunk. Elkísérlek egy biztonságosabb területre, mert a végén felfalnak. Bonts tábort minnél előbb és induljunk. - mondta neki. Remélte nem fog akadékoskodni.

Gorzhak kérdésére válaszólok, mire megint kérdez és a reakciója, egyszerűen felvidít engem, már másodjára.
- Komojan nem értelek titeket férfiakat, hogy miért vagytok ezen így megdöbbenve, ha egy hozzám hasonló, a biztonságos otthon helyett, a kalandot választja. Nem akarom, hogy az életem csak abból álljon, hogy a négy fal közt tengetem az életem, vagy csak a biztonságos területen mozog hassak. Túl rövíd az élet ahoz, hogy hagyjak egy ilyen lehetőséget ki csúszni a kezeimből. - Mondom neki, minden féle vigyor nélkül. Majd, kéri tőlem, hogy bontsam a tábort, hogy elmenjünk innen. Nem állok le vitatkozni, meg teszem amit kér, de ez időbe telik. Nem tudom hova fogunk menni, de de mint minden, ez is kifog derülni.

Gorzhak homlokán egyre jobban elmélyültek a ráncok, ahogy hallgatta Jaina beszámolóját. Nem szólt rögtön, hagyta, hogy a lány összepakoljon és indulásra készen álljon. Gorzhak addig levette a derekáról a vörös anyagot, amit az öve alá tűrt, és kissé nehezen, de felkötötte használhatatlanná vált karját. Mikor végre elkészült, Jaina már összpakolt. Gorzhak intett a fejével, hogy induljanak. A vállába minden lépésnél apró fájdalom nyilalt, de sokkal jobb volt így, gyorsabban fog gyógyulni és nem erőlteti meg.
- Nem azzal van a baj, hogy izgalomra vágyol. Azzal van a baj, hogy teljesen fegyvertelenül és felkészületlenül vágtál neki. Mit gondoltál, minden alkalommal meg fog téged védeni valaki? - kérdezte Gorzhak egy idő után, mikor már egy kitaposott vadászösvényen haladtak végig. Kósza mindig pár méterrel előrébb járt, folyamatosan szaglászott és ügyelt a veszélyre, Gorzhaknak nem is kellett kérnie rá.
- Ha én nem vagyok, akkor megerőszakolnak és utána élve felfalnak. Legközelebb nem leszel ilyen szerencsés - mondta sötéten és lenézett rá. Nagyon fiatalnak látszott, lehet hogy valóban tizenéves lehetett. Gorzhak nem akarta, hogy korai halált haljon, másképp otthagyta volna. Kár lenne érte, ha megfogadja Gorzhak szavait, megtanul kardot forgatni és képes lesz megvédeni magát.

Végig hallgatom Gorzhak mondatát arról, hogy mi is egészen pontosan a baja, de szavaira csak magamelé nézek, és egyet értő hallgatásba megyek át.
- A fene se gondolta volna, hogy egy ilyen helyen rámtalálnak, eddig mindig ügyesen eltudtam relytőzni az olyan alakok elöl, mint ők. - Mondom, majd fel pillantok az orkra, aki megint mond valamit nekem. Én is tisztában vagyok azzal, hogy nem fognak mindig megmenteni, hogy ő se lesz velem mindig. Most, itt van és esetleg kérhetem a segítségét, hogy felkészült legyek egy hasonló helyzetre. De, akár monthat nemet is, és akkor legfejebb keresek valaki mást, aki segít nekem ebben.
- Segítesz, hogy felkészült legyek? - Kérdem, és várom, hogy mit is mond a kérdésemre. Vagy is, a kérésemre. Közben, azért haladunk is. Nem tudom hova, de haladunk.

Gorzhak rásandít a lányra és rosszallóan csóválja a fejét.
- Mindenre fel kell készülnöd. Mindig a fiatal leányokat szemelik ki az effélék, bár Te a lehető legrosszabbakat fogtad ki - mondta aztán elhallgatott. Eleget ostorozta már Jainát. Ami megtörtént, megtörtént. Remélte tanul belőle.
Kósza mindeközben eltűnt szem elől, hogy visszatérjen szájában egy kőzettel. Gorzhak kinyújtotta a kezét és a farkas belepottyantotta. Gorzhak megszemlélte. Szürke színű volt, réteges és egész sima. Palakő. Egy szimbolumot festettek rá sárga okkerral. A Csontrágó klán jele. Még nagyban a területükön belül jártak. Sóhajtott.
- Nem tudlak tanítani, mert a bal vállam haszontalan. És nem vagyok tanító - mondta zordan. Igazság szerint csak simán nem akart koloncot a nyakába. Egyedül szerette járni a földeket, csak Kósza és Ő. Talán tehetne egy próbát, de sokáig tartana, míg a leányból harcost farag. Vagy ha harcost nem is, legalább életben maradni megtanítani is sok lenne. Ismét sóhajtott egyet.
- Meglátom... nem akarom hogy miattam halj meg - tette hozzá gyengédebb hangon. Egy éltere elég volt az Ő kezén száradó vér.

Gorzhak, befejezi a kiokitásomat, közben a farkasa eltünik, majd vissza is tér. Gorzhak a kezét emeli a farkas pedig bele pottyant valamit. Ahonnan én állok, annan csak egy kőnek tűnik, de amikor látom Gorzhak arcát, látni rajta, hogy talán valami nem stimmel. Kérdésemre, hogy segítene-e abban, hogy megtudjam magam védeni, Gorzhak elöszőr, nemet mond amit megértek, és gondolatban már azon vagyok, hogy visszatérek az emberek birodalmába, vagy a zöld elfekébe, és ott keresek magamnak egy mentórt, aki taníthat. Ám, ekkor Gorzhak egy váratlan bejelentést tesz, bár túl nagy reményt nem fűzök a dologhoz, minden esetre majd meglátjuk milesz belőle, bár valami azt súgja, hogy semmi. De, szavai viszont nem ezt súgják, ezért is gondolom, hogy majd meglátjuk, hogy mi is lesz belőle.
- Rendben, van időd dönteni, hogy mit is szeretnél. - Mondom, közben az utat figyelem. Gondolataimba merülök, ami akörül forog, hogy éhes vagyok. Eddig, csak a reggelihez, és az ebédhez volt szerencsém, de a vacsora elmarad egyenlőre. Kiváncsi leszek, hogy ezen a másik helyen lesz-e tó vagy valami, hogy tudjak halászni.

Gorzhak horkantott egyet. Milyen nagylelkű - gondolta a lány megjegyzése hallatán, de úgy döntött nem szól semmit. A válla fájt, de jobb volt felkötve. A követ megtartotta, nem akart nyomot hagyni.
Teljesen besötétedett mostanra, de eddig minden különösebb baj nélkül haladtak előre és egyre távolabb kerültek a veszélytől. Aztán egyszercsak Kósza nyargalt vissza az útról és Gorzhak megtorpant. A farkas megállt mellette és morogni kezdett.
- Be a bozótba! - mordult fel Gorzhak és lehúzódtak az útról, meglapulva a kövek és a tüskés cserjék között. A tüskék karcoltak, apró vágásokadt hagytak a csupasz bőrfelületeken, de Gorzhak nem törődött vele. Hamarosan hallotta is a a közeledő lépteket.
- Az a dög leszakította Sharku karját, Kront meg megvakította. De a szuka fattyát jól megszúrták, nem lehetnek messze - hallotta az orkokat saját nyelvükön diskurálni. Vagyis szitkozódni. Ujját a szája elé tette, hogy Jaina még véletlenül se mukkanjon meg.
- Érzem a szagukat - morogta egy másik, egy ragyás képű, törött agyarú de nagydarab fickó. Ő lehetett a csapat vezetője, kidüllesztett mellkassal haladt előre. Kósza csendben lapult, izami megfeszültek, bármikor készen állt ugrani a fenyegetés első jelére.
- Nem szöknek meg, Daruk délen portyázik az embereivel, Urga keleten, Morak pedig nyugaton. Nem jutnak ki észrevétlenül - folytatta a vezető, ahogy lassan már távolódtak. Ez nem jó, nagyon nem jó. Mibe keverte magát?
Mikor a csapat tisztes távolban volt, Gorzhak Jainához fordult.
- Minden határukat erősen őrzik, sérült karral nem tudom felvenni a harcot. Pár nap kell, de ha nem találunk egy biztonságos helyet, hogy gyógyulhassak, akkor megölnek minket - mondta komolyan.

Az ég már sötétbe borult, és szinte alig látni valamit is az útból. Trappoló hangot hallok, és mikor visszatér Gorzhak farkasa, mind a ketten megállunk, és halljuk Kósza morgását, mire Gorzhak a bozótba küld, és ők is jönnek. Az ellenség is felbukkan, vagy is a másik klán, és olyan nyelven beszélnek, amit nem értek. Kérdeznék, de a kezét a szája elé helyezi, hogy csöndbe maradjak. Így hát, nem szólalokmeg, inkább megvárom, hogy elhúzzanak a közelből, aztán Gorzhak szólalmeg. Szavait végig hallgatom, majd bólogatással jelzem, hogy értem amit mond. Azért, gondolom, ez csak az ő területükre vonatkozik, és nem az egész ork birodalomra. Mert az nagy peh lenne.
- Akkor, most merre tovább? - Kérdem, hisz itt se táborozhatok le, hisz visszafelé még felfedezhetik a sátramat, és meg is lephetnek. Aztán, eszembe jut, hogy a hegyekben vagyunk, így valahol lennie kell egy barlangnak, ahol meghúzhatjuk magunkat. Legalább is, míg Gorzhak fel nem épül.
- Kell valahol lennie egy barlangnak, hisz ez egy hegy. Ott, talán meghúzhatjuk egy időre magunkat. - Mondom olyan halkan, hogy csak mi halljuk. Nem akarom, hogy miattam bukjunkle, ezért is beszélek olyan halkan.

Gorzhak megvakarja a szakállát ép kezével és elgondokodik. Nem járt még Csontrágó területen, de Oughwar bővelkedett barlangokban, bármely régióban járt is az utazó. Bólintott.
- Igen, Kósza majd megtalálja. A legjobb az, ha a szoros felé megyünk tovább, ott rengeteg barlang van. De egy nagyon eldugott helyet kell találnunk, mert keresni fognak - mondta komolyan, azzal kikászálódott a bozótosból és kitépett pár tüskét a bőréből. A farkas megrázta magát és szaglászva elindult - bár egy barlangnak nem sok szaga lehet, de talán egy elhagyatott tigris odút vagy troll tanyát találnak majd.
Nem volt könnyű feladat, a vaksötétben órákig tapogatóztak. Gorzhak jól látott a sötétben, de így is lehetetlen lett volna kiigazodni, ha nem lett volna ott velük Kósza. Néha-néha hátrapillantott, hogy Jaina még mindig mögötte van-e, és Ő kitartóan menetelt előre, nem szakadozott le. Ezért legalább hálás lehetett neki, még csak az kellett volna, ha tíz percenként elkezd óbégatni, hogy elveszett. Gorzhak azonban ezt nem nézte ki belőle, hiába gondolta meggondolatlannak és naivnak.
Már a hajnali órákban jártak, rengeteget haladtak és a táj nem tűnt ismerősnek. Egy meredek sziklafal mellett kutyagoltak, amikor Kósza halkan felvakkantott. Egy szűk repedés haladt végig a falon, épp akkora, hogy a farkas nagy nehezen át tudja préselni magát, de Gorzhak és Jaina könnyen áthaladhattak.
- Talán... ránk mosolyog... a szerencse - mondta Gorzhak kissé lihegve és elindult Kósza után a hasadékban. Idegesítően hosszan nyúlt el, mintha a hegy mélyébe vezetett volna és egy ponton fölülről elkezdett lezárulni. Már össze kellett kuporodnia, mikor megérezte a szagot. Sós, kénes szag volt. Az eldugott, az orkok által tréfásan elnevezett "záptojás víznek", egy gyógyvízű kis tónak a forrásához érkeztek. A kis tó hangosan zúdult lefelé, hogy kiérjen valahová a szabadba. Ennél nagyobb szerencséjük nem lehetett. Egy barlang vette körül a kis forrást, elég és teljesen láthatatlan, még a jobbra nyitott oldal ellenére is. Gorzhak szó nélkül nekivetette hátát a falnak és fújt egy nagyot, majd Jainára villantott egy mosolyt.
- Még fürdő is van - mondta halkan nevetve. Küldött egy hálaimát az Ősöknek, bár az aligha az Ő érdemük volt.

Egy kis beszélgetést követően, amit halkan vezetünkle, hogy a másik klán ne hallja a beszélgetésünket, felhozom egy barlang felkeresésének az ötletét, míg Gorzhak fel nem gyógyul. Az ork, bele megy a dologba, és már indulunk is, a farkasát követve. Gyorsan haladunk, de bírom az iramot, még így sötétben is. Nem maradok le Gorzhakék tól, jól haladunk. Már hajnal felé járt az idő, mikor is Kósza talált valamit. Gorzhak mond valamit, amire én csak bólintok, majd Kósza betuszkolja magát a számára szűk kis résbe. Kószát, Gorzhak követi, Gorzhakot pedig én. Már megyünk egy ideje, mikor is Gorzhaknak, le kell kuporodnia. Kissebb vagyok nálla, így egyenlőre nekem ezzel nincs dolgom. Aztán, én is megérzek valamit a levegőben, valami sós, kénes szagot érzek. Valamint, lehet hallani a zúbogását. Leveszem a cuccomat a hátamról, majd Gorzhakot utánozva, én is neki dőlök a falnak, majd vissza mosolygok az orkra. Meg érzem a szagomat, majd vetközni kezdek, és a kis tóba ereszkedem, ami kellemes hőmérsékletű.
- Nem jössz a vízbe? Nagyon jó. - Szólok Gorzhaknak, majd mint egy rossz gyerek, le fröcskölöm a férfi orkot.

Gorzhak meglepetten elfordítja a fejét, mikor Jaina nekiáll ledobálni a ruháit. Lehet, hogy csak a meleg gyógyvíz okozta párás levegő miatt, de hirtelen nagyon melege lett. Kósza oldalra billentve figyelte, ahogy a kék elf bemászik a vízbe és pancsikolni kezd. Gorzhak lopva visszanézett rá és megnyugodott, mivel a kissé zavaros víz mindent eltakart.
De Jaina kérdése ismét meglepi, miszerint neki is csatlakoznia kéne hozzá. Megköszörüli a torkát, ami kissé kiszáradt, csak úgy hirtelen.
- Ööö... nem hiszem, hogy jót tenne a sebemnek - mondta kissé rekedten, mire kapott egy adag vizet az arcába. Kiköpte a kellemetlen, záptojás ízű vizet és morcosan nézett Jainára. Majd ahogy nézte, milyen boldog, hogy újra víz közelében lehet, elmosolyodott.
- Majd ha begyógyult valamennyire a vállam. Nem vagy éhes? - kérdezte, miután elővett a cókmókjából egy adag szárított húst. Egyszerű és nem túl étvágygerjesztő néhányaknak, pláne így magában, de legalább nem halnak éhen, amíg Kósza elmegy vadászni. De neki is pihennie kell, legalább egy órácskát, hogy minnél több reje legyen egy esetleges hajszához.

Miután, a vízbe ereszkedem megkérdem Gorzhakot, hogy ő nem jön-e a vízbe, mire választ is kapok. Majd mint egy rossz gyerek, lefröcskölöm a vizzel. Kiköpi, majd morcosan nézrám. Nem értek az ilyesmihez, de ha ő ezt mondja én elfogadom. Jó a vizben lenni, szeretem imádom a vizet, ott érzem magam igazán elevennek. Párszor elúszok egyik végétől a másikig, aztán vissza. Majd, hallom Gorzhak kérdését, hogy éhes vagyok-e, mire meg hallom a gyomrom korgását.
- Igen, éhes vagyok. Vagy is kérek szépen enni. - Mondom, majd meglátom, hogy elővesz valamit, ami egyenlőre nem tudom, hogy milehet az. Csak most ismeremfel, hogy az egy adag szárítótt hús. A víz szélén maradok, és várom, hogy Gorzhak add-e a húsból. Ha add, akkor megköszönve veszem el, ha nem kérektőle, és akkor köszönöm meg. A vízből, kijövök és Gorzhaknak háttal vagyok, és csak most találok rá alkalmat, hogy rá kérdezzek valamire, ami engem nagyon érdekel.
- Mond csak Gorzhak, te kém vagy? A klánodnak kémkedsz? - Kérdem, hisz felmerűlhet sok féle lehetőség is, hogy miért van távol az otthonától, de én erre a kém dologra kérdezek rá, de lehet tévedek.

Egy nyögéssel feltápászkodott, vállába ismét éles fájdalom nyilallt és egy darabig fog is. Adott egy nagy adag húst Jainának, majd visszavánszorgott a falhoz. Alaposan elintéztek, a rohadt anyjukat - gondolta mérgesen. Ahogy felnézett, Jaina épp készült kiszállni a vízből, ezért gyorsan elfordította a tekintetét. Nem volt szégyenlős, azt meg kellett hagyni. De nem is nagyon volt oka rá, elfhez képest igen szép volt. És ez a gondolat meglepte Gorzhakot, mivel úgy emlékezett, hogy egyáltalán nincs oda az elfekért.
A kérdéstől kissé összefacsarodott a szíve.
- Nincs klánom - mondta kurtán és kissé dühösebben, mint szerette volna. De minden kérdés, ami a klánja felőli érdeklődést fejezett ki, rossz hatással volt rá. Volt klánja, de már nincs, és az efféle kérdések só voltak a sebre, ami addig nem gyógyulni, amíg be nem bizonyíthatta becsületét.
Mégis úgy érezte, túl indulatos volt a válasza, ezért hozzá tette:
- Volt klánom. De már nincs. Ne kérdezz róla - ez is kissé nyers volt, de több kedvességet nem tudott kifacsarni. Fáradt volt és mindene fájt, ráadásul még nem tudta, hogy fogják tudni titokban tartani ittlétüket. Nem tudta, hogy a Csontrágók tudnak-e erről a barlangról, vagy hogy mennyi ideig húzhatják ki itt.

A húst megkapom, és egy kurta köszönömet mondok, majd kimászom a vízből, hogy elmaszolygassam a kapot húst. Túl nagy csend lévén, és mert jobban megakarom ismerni megmentőmet, így beszélgetésbe elegyedek vele. Nem vagyok valami jártas az ork dolgokban, de fel merül bennem, hogy esetleg kém az ork, és rá is kérdezek. Kérdésemre, nem épp azt a választ kapom, amit akartam, de végül is ez a mondat is megteszi mint válasz. Mondata, dühösnek és nyersnek hat, ettől pedig elszorúl a szívem. Aztán, megint mond valamit, és azért ebben is van indulat. Nem tudom elkébzelni, hogy milyen lehet az, ha valaki a klánja egyetlen életben maradt tagja, mint ahogy azt se tudom, hogy milyen lehet egy szeretett személyt elveszteni, hisz még nagyon kicsi voltam, mikor a nagy szüleim, mind elhagyták ezt a világot. Így, tényleg nem tudhatom, hogy most mit is érezhet.
- Részvétem. - Mondom neki, bánatosan és szomorúan. El tudom kébzelni, hogy egykor megvolt neki mindene, egy relatíve szép otthon, egy relatíve gyönyörű feleség, és egy vagy két csodálatos gyermek, aztán egy nap mindenkit lemészáróltak, és egyedűl ő maradt életben. Miután végzek a hússal, és meg is száradtam, fel öltözök, és helyet foglalok egy szikla darabon, és azt figyelem, hogy hol fogom állomra hajtani a fejemet. Közben, pedig ásitok egyet, de mert nemvagyok neveletlen, így a szám elé teszem a kezem.
- Én, mostmár állomra hajtom a fejem, jó éjt neked is Gorzhak. - Mondom, aztán fogom a cuccomat, és valahova egy helyre elő veszem a dolgokat, és már fekszem is. Az állom, gyorsan elragad, amint letettem a fejemet.

Gorzhak felvonta a szemöldökét. Részvétem? Mire gondol ez a leány, hogy elvesztettem a családomat? - gondolta, de aztán úgy dönt, nem szól semmit. Jobb, ha azt hiszi, hogy nem maradt senkije. Ez mondjuk igaz is volt, csak nem abból az okból, amit a kék elf hitt. Jobb ez így - döntötte el magában, mert végül is Ő kérte, hogy Jaina ne kérdezősködjön róla és nem csinál bolondot magából azzal, hogy elkezd magyarázkodni.
Ezért csak biccentett a részvétnyilvánításra. Kósza már nagyban aludt, Gorzhak tudta, hogy hajnalban elindul majd vadászni, hogy legyen mit enniük reggelire.
- Jó éjt - mondta csendesen Jainának, aki leheveredett a kis fekhelyén és látszólag pillanatokon belül elaludt.
Gorzhak nekidöntötte a fejét a sziklafalnak és behunyta a szemét. Pillanatok alatt elszenderedett Ő is.

Valamikor hajnalban, félálomban hallotta, ahogy Kósza elhagyja a barlangot és legközelebb akkor ébredt fel, mikor a farkas bevonszolt egy szarvastetemet a barlangba.
Amilyen csendesen csak lehetett, nehogy felébressze Jainát, nekiállt kibelezni és megnyúzni, Kósza pedig a szarvas egyik letépett hátsó combján csámcsogott közben.
Gorzhak gyorsan dolgozott, a válla egy éjszaka alatt sokat javult, bár érezte, hogy nem tökéletes még. De ha minden rendben ment, talán holnap este már el is hagyhatják ezt a barlangot.

Mint megtudtam, Gorzhak elvesztette a klánját, hisz indulatosan beszélt, valamint arra kért engem, hogy ne kérdezösködjek tovább, amiből arra következtetek, hogy talán halottak. Talán, ő az egyetlen a klánjból. Erre, csak egy részvétemet tudtam neki mondani, amit egy bólíntással fogad is, majd aztán nyugovóra fekszem, és jó éjtet köszönök Gorzhak nak, amit viszonoz is. Hamar el is alszom, de álmodni nem álmodom semmit. Másnap, kezdek az éber lét felé közeledni, mikor Gorzhak farkasa visszatér a vadászatból. Ellenben, azt nem tudom, hogy mikor is ment el, de ez most nem is annyira fontos. Hallom, hogy a farkas húz valamit, és fel ébredek. Gorhzak, neki lát az állat tetemének, és Kósza is elveszi a maga jussát a zsákmányból.
- Jó reggelt. - Köszönök Gorzhaknak, és oda megyek hozzá.
- Hogy van ma, a vállad? - Kérdem, hisz érdekel. - Tudok valamit segíteni? - Faggatom tovább, hisz nem akarok haszontalan lenni. Ha kapok valami feladatot, azt megcsinálom, aztán nem is tudom. Nos, majd lesz valami.