/”A törpök élete nem csak játék és mese!”/

A történet még több száz méterrel odébb, lent kezdődött. A bányák és alagutak világában Whuppli elkészítette azt az ékszert, melyet egy fajtársa rendelt meg tőle. Sietős léptekkel érkezett meg a családhoz, ám a feje már nem volt ott. Az asszony tárgyszerűen közölte, hogy férje kihajtotta a birkákat és legalább egy hónapig vissza sem jön.
No, a fene sem érti, ha nem élünk ebben a Naptól elzárt nép világában, kik legtöbbje nem is vágyik ki, hogy mi öröme lehet valakinek, aki ilyen apró abban, hogy a hegy felszínén hajt állatokat. Sokkal jobban illene egy ilyen szerzetre az, hogy csákánnyal a kezében a mélység kincseit igyekszik magáévá tenni.
Cserjések váltakoznak legelővel a tájon, ahol halad, amikor bégetésre lesz figyelmes. Ha közelebb megy, akkor az egyik bukszus mögül kipillantva egy földön heverő, megkötözött gyapjassal találkozhat.
Ő dönt, hogy közelebb megy-e hozzá vagy kivár. Ám vigyáznia kell! Mert amint a kis rétre kimászik, egy nagyobb darab szikla zúg felé és minden ügyességét össze kell szednie, hogy elugorjon előle.
Viridiel ott van a közelben és érzékeli. Ahogy a magasabb szirtek között megbúvó támadót is, bár számára ismeretlen faj, így nem tudhatja, miféle lény az.

Whuppli végre elkészült a kér ékszerrel,és alig várta,hogy barátjának odaadja,és mehetnének egyet koccintani az örömre.
Ezekkel a gondolatokkal indult el,hogy végre megint lesz egy kis ürügy,hogy ne érjen haza nagyon korán..
De mikor odaért a Barátja lakhelyéhez,nagyon meglepődött,hogy nincs is itthon,sőt még a felszínem is volt,birkákat terelni..
-No,hiszen!..akkor várhatnék rá,jó pár hétig mire vissza talál a terelgetésből!-nézett csalódottan az asszonykára,de aztán hirtelen felderül az arca,mikor eszébe jut,hogy akkor mégis ,hogy tud kicsit otthonról "lógni",és még a feleség se tud majd belekötni,hogy miért van távol..
-Hát,ha ennyire sokára jön vissza,inkább utána megyek,és segítek neki terelgetni..és nem is lesz egyedül-villanyozódott fel a gondolatra-Máris indulok!..Merre is ment?!..De nem is baj.-a választ meg sem várta-.majd követem a nyomait-azzal távozott,és indult összeszedni a kevéske holmiját,és inkább több élelmet.na meg a kedvenc baltáját,mert anélkül nem is gondolt útra kelni,mert mi lesz,ha éppen talál valami érdekes követ,és akkor ne legyen nála semmilyen szerszám!?-erre gondolni se akart-az asszonykája már "megszokta",hogy elég hebrencs,de inkább menjen,minthogy itt hallgassa a nyöszörgését.
Miután végre összerámolta magát,kijutott a felszínre.
-Szép idő van a sétára!-vállára vetette zsákját,és a baltát is,és az árnyas lombok között lépkedett és dalolászott magában..
-Egy jó korsó söröcskét azért hozhattam volna!..most jól esne!
Ráérüsen bandukol,mert igazán nem sietős a dolga,mert addig sincs otthon..és nagyon szeret a felszínen kóborolni..de aztán egy bégető hangra lesz figyelmes a tisztásnál,és ahogy közelebb megy,látja,hogy a szerencsétlen gidának a lábai össze vannak kötözve..és mikor közelebb menne,hirtelen a semmiből egy hatalmas szikla gördül felé,és csak a jó hallásának és persze a vak szerencséjének köszönheti,hogy nem zúdult rá...és persze a véletlennek is elég nagy szerep jutott..ahogy mostanság a Fortuna asszonyhoz intézett pár korsó söröcskét is az egészségére hajtott le..
-Na ez meg honnan gurult ide?-hangosan gondolkodva porolgatta le ruháját,miközben nézelődött jobbra-balra,hátha lát valamit,vagy netán valakit..mert hát ugyebár a sziklák csak úgy nem szoktak gurulni..
De körbenézve nem látott senkit..legalábbis szemmagasságban..

Magam sem tudom tulajdonképpen mit keresek itt, hiszen ez a hely, mint otthonomtól, mind a gyűlölt, de egyben a bosszúm miatt vonzó Zevadar birodalomtól is jócskán távol esik.
Azonban küldetések sora az, ami végül egészen idáig hozott, habár a hegyekbe betérni nem lett volna muszáj, hogy az oawák és a puszták népe után visszatérjek az emberek királyságába, de ha már eljöttem idáig hajtott a kíváncsiság, hiszen erre még soha nem jártam.
Persze óvatosan közlekedtem, egyrészt az ismeretlen vidék, másrészt az ismeretlen élővilág miatt, mert már jó párszor csak a fürge reflexeim és mágiám révén kerültem el mérgező tüskéket vagy húsra vágyó éjszakai ragadozót.
Most is kezemben előkészített íjammal, hogy pillanatok alatt használhassam, ha kell, úgy lépkedtem egy álltok által kitaposott ösvényen, mikor először a bégetést hallottam meg.
Ettől kissé felderült az arcom, mert ez embereket jelentette, még ha nem is állt szándékomban felelőtlenül a karjukba szaladni, de ha barátságosak, akkor a készleteimet is feltölthetem esetleg.
Másodszor már mozgást észlelte a bokrok között, na meg feljebb a sziklák között is életformát jelez a mágiám, ahogy kiterjesztem érzékeimet.
~ Mi a fene! ~ döbbenek meg, amikor lezúdul a szikla és nyilvánvalóvá válik, hogy nem messze tőlem a másik élőlény volt a célpont, aki hangot is ad ennek.
- Vigyázz! – sűrítem be magunk előtt a növényzetet és nyitom meg magam felé az utat, hogy lásson. – Valami van odafenn és nem örül……..- akadok meg a mondandómban, ahogy meglátom a kötözött birkát, majd folytatom., - hogy megtaláltad a vacsoráját. – intek a törpének, hogy jöjjön felém, talán erre eltűnve a szirten dobálózó szeme elől.
A meglepődésem is ügyesen leplezem, hiszen ezen a helyen, vagyis inkább idefenn, hogy pontos legyek, törpével találkozni elég ritkaság.

Ahogy így nézelődött,nem látott semmi gyanúsat,bár valahogy furcsa is volt,hogy a szikla csak úgy magától legurult volna,és egyenesen arra,amerre pont Ő állt.
A báránykához ment,és kiszabadította a kötelet a lábairól,annak reményében,hogy majd elvezeti a többiekhez,és a Barátját is megtalálja végre.
a bárányka boldog bégetéssel futott el,és még csak meg sem "várta",hogy Whuppli utána mehessen..
-Na,ezt jól megcsináltam!-nézett a bari után nevetve...most aztán kereshetem meg ezt is!..
Jobban körbenézett és egy kis ösvényt látott,amit eddig nem is vett még észre,de mintha valaki ott állna a végén..és  integet felé.
Összeszedi zsákját és a baltáját,aztán elindul abba az irányba.
Nem is gondolta volna,ahogy közelebb ér,hogy itt találkozik egy tündével,mert igencsak távol van ezek szerint az otthonától?..vagy talán eltévedt?..-gondolta ,és nagy lendülettel indult el a bokrok között,mert hát a lejtő igencsak meredek volt,de kíváncsisága is ugyanúgy hajtotta,hogy találkozhat valakivel,és pont egy elf-el!..itt,ahol eddig csak nagy ritkán lehet valakit látni,főleg ha eltévedt,mert nem nagyon kedveli egyetlen utazó sem a sziklás hegyeket.
Ahogy közelébe ér,illendően köszönti a Tündét.
-Adj,Isten!Az én nevem Whuppli,Grathor fia!Üdvözlet neked nemes elf!-hajolt meg kurtán,és széles mosollyal pillantott felé.
-Eltévedt ,Uraságod?..Mert ha,igen,szívesen útbaigazítom..ismerem itt a környéket.-mutatott körbe,és nézett rá kérdőn..bár nem nagyon tudta leplezni örömét,hogy találkozott végre valakivel,akivel lehetne koccintani a találkozás örömére..

Hát, ha lenne itt egy fal, akkor biztos szeretném beleverni a fejem, hiszen a törpe nem, hogy hanyatt-homlok menekülne onnan, ahová valaki egy igen méretes sziklát dobott, hanem egy darabig csak áll ott, valamin igen csak törve a fejét, aztán meg kiszabadítja a megkötözött birkát, mintha nem lenne már így is elég nagy bajban és, ha így folytatja, akkor én is, hiszen azzal, hogy megbolygattam a növényzet rendjét, felhívtam magamra az ismeretlen agresszor figyelmét.
Végre felfedez engem is, ahogy ott integetek neki, de még nem indul el, először láthatóan rám csodálkozik és már kezdek kételkedni benne, hogy egyáltalán megindul, de végre csak rászánja magát.
- Üdv, üdv, de ez ráér később is, inkább szedd a lábad, hiszen valaki épp az előbb akart agyoncsapni egy sziklával, ráadásul most már valószínűleg még dühösebbé is tetted azzal, hogy elengedted a jószágot.
Ha hajlandó velem tartani, hogy eltűnjünk a szem elől, közben válaszolok is neki.
- Viridiel vagyok, Turion fia és igazából nem tévedtem el, csak a kíváncsiság hozott erre. Most már azonban az emberek királysága felé tartok már. Ha tudsz a hegyről levezető utat és helyet, ahol feltölthetem megcsappant készleteimet, azt megköszönném. De első, hogy megszabaduljunk a haragosodtól, aki ott van fenn a szirten. Én nem ismerem e lényt, de te idevalósi vagy, talán igen. – mutatok arra, ahol az előbb a sziklahajigálót láttam, ha még ott van egyáltalán.

A békés törpe valóban nem gondolt arra, hogy nagy veszélyben lehet, hiszen igen nyugodt volt, még azon is aggódott, hogyan keresi majd meg a bárányt. És cseppet sem látszott rajta az, hogy életveszélyben érezné magát. Ám ha eddig nem gondolt rá, hát az erdei elf felvilágosítja őt, közvetlenül az előtt, hogy pár centire a fenekétől a levegőből egy szikla pottyan le az ösvényre. Pont azon az oldalon, amerre vissza akartak vonulni.
Viridielnél tényleg nem tudni, miért akarta megnézni ezt a vidéket. Hiszen ő maga volt az, aki határozottan visszautasította, hogy egyik nagyon ötletes és kreatív illető kitalálja, hogy ő foglalkozhatna a griffekkel és havonta egyszer rájuk nézhetne, hogy gyógyító legyen köztük és amolyan természetőr.
Ezek a tervek tényleg nagyon illeszkedtek a terveihez. Havonta egyszer végig vándorolni a fél kontinenst még az oawa falvakon is túl, átkelve a Nagy Füves Pusztán, miközben a legkevésbé sem mondható ő a gyógyítók között túlképzettnek.
Ám egy üzenetet el kellett vinnie a leopárdok falujába és valahogy tett erre egy kitérőt. (Ám a mesélő a legkevésbé sem gondolja, hogy emiatt meginogna egy percre is, hogy északról lemondjon és bátyja kiszabadításáról. Talán csak egy kaland vagy... megérezte a szívében, hogy egy apróság bajban lesz.)
Egy hördülés hallatszott a szirt felől, ám aki kinézte magának Whupplit, az még nem jött elő.

A nyugodt természetü törpünk,egy cseppet sem érezte volna,hogy valami leselkedne rá,még ,hogy valaki az életére törjön??!..ezt nem is tudta elképzelni,és azt sem igazán tudta,hogy most ez a Tünde,miért is sietteti ennyire ..bár az igaz,hogy mostan több furcsaság is megesik vele,mint amit eddig gondolt a felszínre jövetele óta..
-Jó...jó...megyek már!..kicsit sietősre fogod ,Tünde Uram!..nem vagyok én olyan gyors!..meg aztán neked könnyebb a futás a hosszú lábaddal..de nekem..kissé nehézkes..de igyekszem!..Hová is megyünk??-néz rá kérdőn,miközben próbál lépést tartani Viridiellel.
De igencsak le-le maradozik..de ha a hátadra vennél..akkor sokkal gyorsabban haladnánk..-gondolta Whuppli,bár a nagy rohanásba,alig tud levegőt kapkodni,hogy tartsa a tempót..de szívós és kitartó is,úgyhogy nem nyavalyog..bár egy kis pihenő jól esne neki,de inkább most csendben marad..bár ez nem sűrűn fordul elő.
-.De miért is futunk ennyire??..a két levegő kapkodása közben ezen agyalt..de biztos,hogy lehet ott valami..mert akkor nem lenne ennyire sietős!..csak jó lenne kifújni magam,egy jó hideg hűsítő mellett..de az biztos,ha megállunk majd a hegy lábánál,akkor betérünk  Ferdinándhoz..nagyon jó szőlője van..és finom étke!..ott aztán lehet pihenni!..ez a nagy rohanás után..akkor majd megmutatjuk a Törp vendégszeretetet Turion fiának....
...és ott legalább nem kell ennyire rohanni..csak érjünk oda!..már kezdek éhes lenni!..-már a gondolatra is mosoly jelent meg az arcán..

Még, ha egy olyan feladat is vezérelt messze szépséges hazám erdejétől, aminek nem kellett volna ennyire a végére járni és amit, ha úgy nézünk, talán más – visszautasított - feladattal is össze lehetett volna kötni, amivel talán még nagyobb megbecsülést is kivívhatott volna, egy-két griff kézhez szoktatásának előnyéről már nem is beszélve, akkor is félő, hogy rossz irányt vett utam.
Vagyis addig még ez nem volt annyira rossz, amíg bele nem botlottam a törpébe, aki legalább annyira furcsa látvány volt itt a felszínen, mint én ezen hegyek között. És még ez sem lett volna gond, ha valaki nem akar palacsintát csinálni a méreten aluli kétlábúból, aki láthatóan semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett a zord valóságról és, hogy az a birka sem magától kötöződött meg.
Még akkor sem kapott észbe, mikor a segítségére siettem, sőt engem is veszélybe sodort azzal, hogy nem vett tudomás a veszélyről, inkább ismerkedni akart.
Bár ez tagadhatatlanul barátságos gesztus volt a részéről, amit más körülmények között értékeltem is volna, hiszen a törpék köztudomásúlag elég mogorva, maguknak való népség voltak, de úgy gondoltam, most jobb ha mentjük a irhánkat és ebbe súlyos meggyőző erő volt a következő becsapódó szikla, mely az utat tüntette el előlünk, amerre menekültem volna.
A törpe meg közben kedélyesen cseverészik, bár zihálása azt mutatja, hogy ha futásra kerül a sor, akkor bajban leszünk…..igen…..leszünk, mert még sem hagyhattam magára a veszedelemben.
- Oda rohanunk Whuppli uram, ahol nem akarja valaki agyoncsapni, mint egy bogarat. Mint az előbb említettem, valaki erősen megharagudhatott rád.– intettem arra, ahonnan egy hördülés hallatszott, bár már én sem láttam ellenfelünket. – Nem láttad az előbb ki dobta a sziklát? Én nem ismertem fel a lényt, de egyértelműen te voltál a célpont. Tudsz másik utat, ami lefelé visz, ezen kívül? – mutatok az elzárt útra. – Azt hiszem az a valami közeledik és lehet nem válogat azok után, hogy a vacsoráját elengedted.

A hegyesfülű igen csak izgágán viselkedett, igen gyorsan el akart tűnni és titokzatos oka volt arra, hogy miért fontos neki az, hogy az ékszerész is vele tartson. A homályt talán oszlatta, talán növelte a beszéde, ami szerint Whupplit meg akarják támadni. De minden összefüggést a Mesélő sem érthet. Eddig csak azt tudjuk, hogy rajta kívül két életjel van a közelben, ebből az egyik a családjától távolra csatangoló férjjé. És hogy az égből kőtömbök potyognak igen szép ívű pályán.
-Hhhmmvvvv! -elfojtott erőlködés jól kivehető hangja ismét a szirt felől- Aaaammmm...
*Még van idejük akár húsz-harminc métert is menni, mikor végre az orom mögül egy arc bukkan elő. Először csak egy szekér méretű szikla, majd egy kőarc. Erre felé előfordul, hogy a magaslatokon élő kőóriásokba bukkan az erre járó. Vastag és élettelen bőrük sokakban a gólemek, mint mesebeli lények történeteit idézik.
-Huuuummmm....- repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?
*Én tudom. Ez a dobás tökéletesen pontos. A becsapódás jól kiszámított. Jól hallható volt, hogy az ilyen lövedék eldobása már a hegyoldalak urainak is igen nagy erőfeszítésébe került, ezért hátra fordult és elindult a birka után ballagni, hogy hátha könnyebben agyon tudja azt lapítani. Jó csalinak remélte a gyűlölt pindur pandúrok ellen, de ez a játék most már kezdett nem annak tűnni.
Ő pedig éhes volt. Viridiel jól hallhatta a növények fecsegését, hogy egy korábban kicsavart fát, a bunkóját a vállára veszi ez a nagy ember.

Whuppli megrázza a fejét és nagy szemekkel néz a tündére,mert fogalma sincs,hogy ki az,aki el akarja tenni láb alól..
-De tudok másik utat!-hirtelen megáll és lehajol a földre,hogy a kezével megmorzsolja a talajt..és felnézve mutat nyugati irányba.-Arra!..ott van egy járat!..nem messze,ahol a bokrok is összesimulnak..az mögött lesz a bejárata!..nem rég jártam erre,és tisztán emlékszem ..-azzal sietősen irányt változtatva a lejtő bal oldalán lévő régi bányajárathoz vezeti Viridielt.
Látszik,hogy nem nagyon használták már rég óta,de még a csille is elég jó állapotban van..már csak egy lámpást kell gyújtani,és látni is fognak a sötét járatban..
A törp nem aggódott egy percig sem,mert végre a saját "közegében"lehetett megint..arról nem is beszélve,hogy nem kell már tovább futnia..
A tárnák és a bányajáratokról mindent tudott,és ahogy az asszonykája is szokta mondani neki:"-Hamarább találsz meg a bányába bármilyen járatot,vagy a legapróbb követ,mint a konyhába vezető utat,mikor mosogatni kéne!!"...emlékezett vissza az neje szavaira,de mindig nevetett rajta,ahogy most is,mikor újra "hallotta"fülében.
Nem is kell sokáig keresgélni a lámpást,mert ott hevert ahol hagyta,mert néha azért ki szokott szökni a szomszédjával egy kis "kincsvadászatra"..csak úgy hobby szinten,az időt múlatni,na és ,hogy találjon egy kis kövecskét,csak a saját örömére..
Felemeli kezével a "meggyújtott" lámpást,és ránéz a mögötte álló elf Uraságra..
-Ez egy nagyon jó kis rövid út lefelé a völgybe!..arról nem is beszélve,hogy kevesen ismerik,és most talán lerázhatjuk a dobálózót..de szerintem ide nem mer utánunk jönni!..És Te,Viridiel Uram??!..Van kedved kipróbálni és átélni ezt  a csodát?!..Ez az én otthonom!-néz körbe büszkén..és mosollyal arcán indul el serényen a csilléhez..mert ideje gyorsan távozni..ahogy sietős volt eddig is ..csak éppen most széles vigyorral serénykedik..

A törpe talán most sem fogja fel, hogy milyen veszély is fenyegeti és ezek szerint nem is látott semmit a támadóból, ami még nem lenne baj, de a potyogó sziklákat csak észrevette?
Én mindenesetre igen és azt is érzem, hogy bizony még akad kin másvalaki is. Azonban nincs idő most elemezgetni, hiszen a hallatszódó hümmögésekből és erőlködésből sejtésem szerint újabb kőgolyóbis várható és nagyon is szeretnék már annak hatókörén kívül kerülni.
Most már a feladóját is látom és nem örülök neki, hiszen olyan a lény, mint maga a hegy maga mikor mozdul és újabb áldást kapunk tőle. Szerencsére közben a törpe is feltalálja magát, mikor egy újabb út felől érdeklődőm és olyan gyorsan húzom befelé, amilyen gyorsan csak tudom, így a szikla csak hűlt helyünket találja.
Aztán a gólem, mert én annak vélem, neki indul, méghozzá a birka után, legalábbis a döngő léptek inkább távolodnak és a növények is azt közvetítik felém, hogy a lény elég éhes, hogy a könnyebb prédát válassza.
Nem vagyok híve a föld alatti világnak, de ha ez a legrövidebb, hogy megszabaduljunk a veszélytől és lejussunk a  völgybe, hát akkor megkockáztatom.
- Akkor induljunk Whuppli, bízom benne, hogy nem csal meg az emlékezeted. Bár gondolom sejted, hogy a föld alatti járatok nem tartoznak egy lombtünde kedvenc helyei közé. De igazad van, a gólem ide nem hiszem, hogy utánunk jön. – sóhajtok nagyot és, ha világosságot csinál a törpe, megyek utána.

Whuppli úgy tűnik, továbbra se lát, se hall. Pedig az eddigi két szikla is igen nagy csattanással ért majdnem közvetlenül mellette földet. Ám szerencsére egy járat eszébe jut és Viridiellel abba az irányba kezdenek menekülni. Noha a törpére erős túlzás a menekülés szó.
A helybéliek óvatosságból igen kicsire vájták a bejáratokat, még az ékszerésznek is le kell hajolnia, ám a lombtünde talán csak négykézláb tud nagy nehezen befészkelődni. Mivel a raydani hegység két gondolkodó faja örök háborúban áll egymással, ezért ők a mérettel védekeznek legjobban, ne tudjanak túlméretezett ellenfeleik utánuk menni, de akár a kezükkel való benyúlást is meg tudja néhány mellék kijárat akadályozni, ahová viszont már a lakóknak is csak kúszva lehet bejutni.
Ötven méter után persze növekszik az elhagyott vájat. És már százötven centi magas lett. Ám ez a folyosó nem túl nagy sehol sem a felszíniek világa szerint, hiszen nem kapcsolódik össze a titkos zárral védett bányavárossal. Ahová még a kebelbarátok közül sem engedik szinte soha a mélység népe a többi faj képviselőit.
Zavartalanul halad az útjuk és még csak denevérek sem riadnak fel a fényre, mikor félúton a völgy felé hirtelen pukkanás történt a bányász lámpában és a szele eloltotta a lángot. A munkák mérnökének tudnia kell, hogy mit jelent ez. És hogy veszélyben az életük, ha nem vigyáznak!

Nagy örömére a törpnek az elf vele tart a vájatba,és kicsit nehézkesen is,de tudja követni az alacsony folyosón.most talán Whupplinak könnyebb valamivel az alacsonyabb magassága miatt,de hamarosan kiszélesedik,és egyre magasabb a járat,így már nem kell négykézláb haladnia Viridielnek.
-Itt kevesen tudják,hogy erre van ez a bánya..régebben sok volt a támadás a népem felé,és ezt a helyet menedékként is használtuk.Ne aggódj Tünde uram!..ismerem a bányát,mint a tenyeremet!..és mivel elég sokat vagyok itt,bár az asszony ezt nem tudja-vigyorodott el-mindig ide járok,ha kicsit a szomszéddal meg akarunk pattanni a házimunka elől..csak el ne áruld a nejemnek!-kacsintott rá.
Beljebb haladva viszont egyre ritkább és kevesebb a levegő,így a lámpás fénye pislákolni kezdett,majd kialudt..de újra meggyújtotta,és ez egy jel volt,hogy igyekezniük kell,mielőtt még végleg elfogy a levegő idelent..
Odaadta a lámpást a lombtündének és Whuppli a zsákjában matatni kezdett..egy kulacsot vett elő és két kendőt..amit bevizesített és Viridielnek adta az egyiket..
-Kösd az arcod elé..ez segít lélegezni..de hamarosan kijutunk a felszínre,és akkor már könnyebben mozoghatsz is,mint most idelent Tünde uram!-és átnyújtotta a kendőt neki,és a másikat mag a saját arca elé kötötte..
A síneket követve,egyre jobban érezhető volt már a frissebb légmozgás,és már nem volt olyan áporodott a levegő,mint az előbb..és a tárna is szélesedett,ahogy a kijáratot megpillantották..pár méter volt már csak,és kint is vannak.
Bányamérnökként mindent számításba vett,és a legbiztonságosabb útvonalon vezette ki magukat,mert ez a rész elég felszíni ,nem olyan,mint a mély bányák kusza és szerteágazó folyosói.
Persze már jó is volt a külvilágot látni,mert igencsak az éhség miatt korgott már a pocija Whupplinak,és Ferdinánd is itt lakik a közelbe...
-Mikor odaérünk Ferdinándhoz,aki nagyon jó Sógorom,komám..majd lakomázunk egy nagyot,mert gondolom,Uraságod is éhes lehet,ahogy már nekem is jelezi a Delet a hasam!-és ahogy a kijárathoz érnek jólesőt szippant a friss levegőből,miközben nagyot nyújtózik ,és elégedetten görbül vigyorra az ajka..
-Meg aztán,egy jó pofa söröcske is feledteti majd ezt a meleget..és finomat is főz a Komám!..már nincs messze!Indulhatunk is,ha nincs ellene kifogásod!-és néz rá a lombtündére,és egy bátorító nézéssel várja,hogy indulhassanak tovább a Komájához..

Hát nekem nem olyan nagy öröm, hogy egy nyúlüregbe kell jóformán bemásznom, legalábbis úgy érzem magam, ahogy négykézláb araszolok a törpe után, de hát nem igazán van választásom.
A hegyeket nem ismerem és nem szívesen futnék bele hasonló szörnyekbe, mint amelyik az előbb azokat a fél hegynyi sziklákat hajigálta, még ha nem is én voltam a célpont, de legközelebb akár lehetek is.
Szerencsére azért egy idő után kitágult a vájat és most már, ha görnyedten is, de a lábamon tudtam Whuppli után menni, aki nagyon reméltem, hogy tényleg tudja hogy merre megyünk, mert nekem aztán egyik alagút olyan volt, mint a másik és itt a mágiámat is a hajamra kenhettem.
Azonban az emberke jókedve és cinkos megjegyzései kezdték oldani a gyomromban a görcsöt, mert ezek szerint tényleg nem először húzódott ide, ha mást nem a dühös asszonykája elől.
- Tőlem biztos nem fogja megtudni. Soká érünk a végére? – kérdezem azért kissé idegesen, mert a fejem felett lévő több méternyi szikla valahogy nem tölt el biztonságérzettel.
Akármi is a válasz, tenni nem tehetek ellene semmit, csak azt, hogy amennyire lehet noszogatom magam előtt a törpét. Rossz érzésemet aztán betetőzi, mikor a lámpás először csak pislákolni kezd, aztán egyszer csak elalszik, én meg ott állok a vak sötétben.
- Whuppli? – tartom előre a kezem és megremeg a hangom, de szerencsére a lámpa ismét felgyullad. – Mi volt ez?
Bár nem látom, hogy a törpe ettől idegesebb lenne, de gyanakvással tölt el, mikor a kezembe adja a lámpást és aztán a vizes kendőt is.
- A levegő igaz? Nincs vagy rossz a levegő! – kapok észbe és teszem azonnal amit mond, nem kell még egyszer hangsúlyoznia.
Ismét rám tör az idegesség és jóformán a törpe sarkában taposok, de szerencsére a kis fickó értette a dolgát, mert hamarosan már megcsap a friss levegő és én az utolsó métereket szinte futva teszem meg a felszínre, letépve a kendőt magamról.
- Köszönöm Természet Anya! – nyögöm ki, mélyeket lélegezve.
- És neked is köszönöm Whuppli uram! – hajtok fejet a törpe előtt, még akkor is, ha végeredményben ő miatta keveredtem ebbe az egészbe. – És igazán jól esne valami finom étel és ital erre a nagy izgalomra, na meg amúgy is fogytán vagyok a készletekből, gondolom barátod ebben is tud majd segíteni. De mit kerestél erre egyébként, úgy tudtam a törpék ritkán hagyják el a barlangjaikat? – érdeklődök miközben megyek a férfi után.

Miközben már egy jó ideje mennek, vígan beszélgetnek a hamarosan elkövetkezendő ebédről, amit a völgyben élő egyik kocsmáros jó barát fog adni. Jobb nem kihívni a gyomrunk haragját, mert a hegy morajlásnál is hangosabb lesz akkor. Főleg egy törpénél, akik igen kényesek a pocakjukra.
Ekkor alszik el a lámpás, bár a bányászmérnök tisztában van a veszélyekkel, nem akar a sötétben tapogatózni. Ha valaki erre jár óvatlanul és úgy kapja el őket a mélységi veszedelem, akkor még rosszabb helyzetbe kerülnek, könnyen lehet, hogy a lángok azonnal elemésztik őket.
A robbanás felkapja a földről a két férfit és szinte vízszintesen repíti őket húsz métert. Ezt a járatot azért hagyták itt, mert gáz szivárgott és ez veszélyessé tette. Bár sokszor használják menekülő útnak, ám most előttük beomlott a főfolyosó. Kész csoda, hogy apróbb égésfoltokkal megúszták! Lent a felszín alatt még nem a kezelt vezetékes gáz van, amihez illatanyagokat kevernek. A színtelen, szagtalan, alattomos gyilkos a legnagyobb veszedelem erre felé.
Egy mellék járatnál térnek magukhoz, és a metán elégése miatt kevés a levegő. És a repedésekből más valami is szivárog, záptojás szagot árasztva. Dönteniük kell, hogy visszafordulnak-e és kimennek ott, ahonnan jöttek vagy a lefelé induló oldalágat választják, melyben meg tudják kerülni a beomlott részt.
Ám útjuk egyik lehetőségnél sem lesz eseménytelen...

/Bocsi fiúk! Az ebéd elmarad./

Whuppli a lámpást tartva maga elé lépkedett előre,és nyomába a Tünde.Bár az első láng kialvása is bajsejtelmes volt,de meg kellett neki kockáztatni,mert ez az egyetlen,ami segít ,hogy a levegő és az egyéb légmozgásokat is tudják vle követni..bár ami következett,nem volt "betervezve"..már csak azért sem,mert itt nem is olyan régen járt,de akkor semmi veszélyes "dolog"nem szállt a levegőbe..de most sajnos igen,ami nagyon meglepte a törpöt..de a "meglepik"is a Bánya része..és ha már megtörtént a baj..akkor a lehető legjobbat kell kihozni belőle..
A fájdalmas földtérés után a tagjaikat számlálták meg,és nem kis örömükre meg volt mind!Kissé kormosan és apróbb horzsolásokkal,na és persze égésnyomokkal ,de megúszták ezt a természet Anya "tréfáját"..
-Meg vagy,Elf Uram?..Egybe vagy?.-Whuppli kissé leporolta a ruháját,és odalépett Viridiel mellé-Add a kezed!..tovább kell mennünk!Nem időzhetünk sokáig..nehogy kapjunk még egy csapott szelet,aztán egészen a legaljáig repít minket..amit nem nagyon szeretnék-vigyorodott el,hogy oldja a Tünde "zavarát"-Mert most kissé megváltozott a robbanás miatt a járat,de egy oldalág megkerüli az omlott falat,és ott kijuthatunk..-De ha jól emlékszem,akkor errefelé van egy raktárféle ,ahol vannak szerszámok,azzal tudunk magunknak kis segítséget adni,ha elakadna a folyosó..-nézett fel a "bányatársa"szemeibe,hogy "élét"vegye a helyzetnek,bár nem tehetett róla,hogy a természet utat tört ebben az elhagyott tárnában..de most már óvatosabban vezeti ki magukat..mert nem szeretné,ha ennek a kedves Elfnek baja essék!..vagy netán ne legyen neki vacsorapartnere Ferdinándnál..ami már igencsak esedékes lenne!..mert a korgó pocival nehezebb még gondolkodni is..
-Az oldalfolyosó felé kellene indulnunk,ahonnan ki tudjuk kerülni az omlást,vagy esetleg forduljunk vissza?-néz rá kérdőn-De az is lehet..csak éppen ott ásnunk kellene..és friss levegőáramlást kell keresnünk..és elég sietősen,Tünde uram!..sok időnk nincs,mert itt hamar elillan az a kevéske is..szednünk kell most a lábunk..a pocakom is fog "segíteni"mert nem igazán jól viselem az éhséget..a szomjat meg még kevésbé..és a komám meg nagyon vár már..siessünk..
Igyekszik összeszedni magát és arra indul,ahonnan a friss levegőt érzi..meg az orrában a pecsenye illatát,amit már maga elé képzel..

Nekem nem sokat mond az eleinte csak pislákoló, majd elalvó lámpa, csak azt, hogy szurokfekete sötétségben kéne követnem az itt otthonosan mozgó törpét és ezt egy porcikám sem kívánja. Hiába élesebb a szemem, mint egy emberé a vak sötétben én sem látok, ráadásul a hegy nyomasztó súllyal nehezedik rám, kezdek igen csak pánikba esni.
Szóval éppen elég bajom van anélkül is, hogy felmerülne bennem a gyanakvás, hogy ennek nem csak az az oka, hogy kifogyott belőle az olaj, mert elfelejtette a nagy kapkodásban.
Így aztán a robbanás teljesen váratlanul ér, igaz erre valószínűleg senki nem készülhetett volna fel.
A levegő egy szuszra ömlik ki a tüdőmből, ahogy egy madárnak is beillő repülés után nyekkenve értem földet és egy pár pillanatig mozdulni sem mertem, mert biztos voltam benne, hogy élve temet el a morajló vájat, meg, hogy minden csontom eltört.
Mikor aztán végül minden megállapodik körülöttem és a távolból hallom a törpe hangját – talán a robbanás arrébb vetett – megmozdulok, de ekkor meglátom Whuppli felém nyújtott kezét.
- Hát te, hogy kerültél ilyen gyorsan ide. – kérdezem tőle nyögdécselve feltápászkodva, de igazából szinte beleordítok a képébe.
Végig tapogatom magam és örömmel veszem tudomásul, hogy nem tört semmim, egyben vagyok, csak pár karcolást szenvedtem.
Közben halom, hogy a törpe halkan magyaráz valamit oldaljáratokról, meg szerszámokról, de kérdőn nézek rá, hogy vajon miért suttog. A szaglásom viszont nem hagyott cserben.
- Valami nagyon bűzlik itt. – szaglásztam bele a levegőbe (persze továbbra is üvöltve). – Menjünk innen gyorsan, ha tudsz másik utat az nekem jó, ha nem akkor inkább visszafelé induljunk, még a gólemet is inkább bevállalom, mint még egy ilyen robbanást. – ráztam meg a fejem kissé zavarodottan, bár engem most a legkevésbé érdekel a hasam.
Én bizony azt sem tudta m az esés után, hogy merről jöttünk, nem, hogy kitaláljak innen, így kénytelen vagyok továbbra is a törpére bízni magam.

A baleset után szerencsére az optimizmusa egyik barátnak sem csorbult és bár Viridielnek valószínűleg csengett a füle, hogy így kiabál, ám komolyabb bajok nélkül megúszták eddig. És úgy döntenek, hogy kerülővel a beomlott rész mögött folytatják majd. És gondosan fel is szerelkeznek szerszámokkal egy közeli raktár üregből, hogy bármi történt, át tudják fúrni magukat.
A lenti járatot is megviselte a robbanás, jól sejtette Whuppli ezt. Ahogy haladnak előre, látják, hogy egy száz méteres részen a kemény padlón kődarabok vannak szétszóródva, ami az oldalsó falból estek ki. És egyik helyen egy ritka nagy darab Ametiszt csillog a lámpa lángjának fényébe.
Talán csak a mohóságukat akarják a bányászok istenei tesztelni. De lehet, hogy maga a fenti baleset is az ő művük volt, hogy a falat megbontsák a véletlen szálaival és elzárva az utat ide tereljék...
Nekik kell dönteniük. Hiszen a törpe már nagyon éhes. És nem biztos, hogy érdekli őt egy dárgakő.

Látva,hogy Viridielnek sincs semmi baja az apró karcolásokon kívül,Whuppli nagyon megörült ennek,bár ahogy hangosan kiabált vele,biztosan csak a robbanás miatti fülzúgása miatt volt,bár a törpe nem volt süket.
-Ne aggódj,Tünde uram!..hamarosan elmúlik a füled csengése a robbanás hangjától,én már számtalanszor átéltem az ilyet,és hozzászoktam-nevetett egyet-De most már tényleg igyekeznünk kell,itt van egy csákány,fogd meg,kérlek..én hozom a többi eszközt ..ki tudja mikor kell használnunk.
Az oldaljáraton át tudunk kijutni a felszínre,de elég sok törmelék van szanaszét a padlón,és óvatosan kell haladnunk,csak maradj a nyomomban,ne maradj le nagyon,már nemsokára kint vagyunk..
Ahogy a kinti világot emlegette Whuppli,a hasa nagyot kordúlt,bár tudta,hogy még koránt sincs vége a járatnak,mert kissé nehezen is,de óvatosabban kell haladniuk a robbanás miatt..és azért is,mert lehetnek utórengések..de azért remélhetőleg a vacsorára már tényleg Ferdinándnál lehetnek..már nagyon korog a gyomra,és hangosan is hallatszik már,hogy lassan egy napja nem evett..de amint kijutnak és terített asztalhoz ér,akkor biztos,hogy megtömi a bendőjét..és a társának is minden földi jóval teszi tele a tányérját,hogy megünnepeljék a találkozásukat..
bár kicsit ezzel még várnia kell,mert még igencsak távol van az a terített asztalka..a legnagyobb bánatára még nem jutott ételhez..
De most még ki kell jutniuk ebből a járatból,és egyben!
Ahogy a padlón kerülgette és megbizonyosodott arról,hogy biztonsággal járható,akkor intett a tündének,hogy jöhet..és így nem volt nagyobb kockázat,hogy egy kő elmozduljon,vagy esetleg omoljon tovább..de amint a lámpással világított egyik omlott falnál egy gyönyörű szép csillogó Ametiszt ragyogott fel a fényben,és káprázatos lila színével szinte elvarázsolta a törpe szívét..olyan káprázatos volt a nyers kő látványa,hogy egy pillanatig le sem vette róla a szemét,de aztán az elfre nézett és nem is mert megszólalni..de aztán mégis..
-Nézd azt a drágakövet!olyan gyönyörűséges!..micsoda kardmarkolat-dísz lenne belőle!-mutatott a kő felé,és csillogó szemekkel nézett Viridielre.-..és ki tudja még milyen ékkőves csecsebecsék!Oly szépséges!-közelebb emelte a lámpást,hogy a fénnyel jobban láthassa,hogy hogyan is tudná kiemelni a fal oldalábol,és ahogy így nézte,a robbanás teljesen "kiemelte"onnan,és csak úgy hevert a padlón,még csákánnyal sem kell kiemelni,mert teljesen szabadon volt..és csak arra várt,hogy a törpicsek magával vigye..
-Ez a vigaszdíj,amiért itt ragadtunk,és a robbanás elrepített minket!..Jó tünde uram!..ha kiérünk,készítek neked egy "emléket"erről a kalandról,és egy szépséges követ is kapsz ebből a csodás csillogó drágaságból!..és sietősen pakolta bele a zsákjába a követ,mert hát ezt vétek lenne itt hagyni!..olyan ritka ,hogy egy ekkora drágakő csak így "pottyanjon"a lábuk elé..vagyis hogy a zsákba bele..
-Most már mehetünk,Viridiel uram!..és ahogy felvette a zsákját a hátára,a kezében lévő  kulaccsal megkínálta a tündét,hogy igyon erre a nagy izgalomra,mert biztosan szomjas is már,ahogy Whuppli is nagyon érezte az egész napi koplalást,a söröcskéről nem is beszélve..de most csak víz van náluk,de szívesen megosztja újdonsült barátjával..
-Igyál,egészségedre!-adta oda neki a kulacsot,és barátságosan nézett az elfre.
-No,ha ittál,akkor induljunk tovább!..már kint is vagyunk..amott már friss levegő áramlik..és megnyalta az ujját és felemelte abba az irányba ahonnan érezte a hűsebb szellőt..és ez magabiztosan jó irányba vannak,mert ott a kijárat!..

- Jaaa, hogy a fülem. – biccentek végül értőn, hogy vajon miért is hallok mindent olyan messziről, mintha nagy távolságban lennénk egymástól, bár mentségemre legyen mondva, soha nem robbantam még fel, így nincs benne tapasztalatom.
Természetesen továbbra is Whuppli uraságra vagyok utalva itt a mélyben és eszemben sincs külön utakon járni, így fogom a csákányt, amit a kezembe nyom és megyek a nyomában, legalábbis megpróbálom, hiszen alig látok valamit a gyenge fénynél, ezért nagyrészt a kezemmel tapogatózom.
- Rajtam nem fog múlni, csak mond, hogy mit csináljak törp uram. – adok hangot is a véleményemnek, hogy biztos legyen benne, mire számíthat. - Meg kell vallanom, nem vagyok túl nyugodt ide lenn, az én világom a felszínen van, itt azt sem tudom merre kéne menni.
Míg Whuppli határozottan halad én sokat botladozom és, hogy őszinte legyek, nekem eszembe sem jut most az étkezés, még ha éles fül nem is kell hozzá, hogy halljam, ez a vezetőmnél nem így van.
Viszont kijutni én is nagyon szerettem volna már, biztosan jobban, mint a törpe.
Aztán meglátjuk azt a hatalmas követ, amit én nem tudok beazonosítani, de, hogy gyönyörű az tagadhatatlan. Nekem az értéke semmit nem mond, de biztos vagyok benne, főleg a törpe arckifejezését elnézve, hogy ő nagyon is tudja értékelni. Máris azon agyal, hogy mit lehetne belőle kihozni, le sem tagadhatná, hogy milyen nemzetség fia, még ha nem is lenne nyilvánvaló.
- Tényleg csodálatos! – ismerem el egy értő mosollyal és bár már nagyon mehetnékem van, sejtem, hogy hat lóval sem tudnám elvonszolni onnan, hogy ne hozza el, így türelmesen megvárom míg bezsákolja és mehetünk tovább. – Nagyon köszönöm Whuppli, biztosan szép lesz majd, csak már legyünk kinn. – sóhajtok, mert egyre jobban nyomaszt a hely.
Láthatóan a törpét ez nem zavarja, de hát ez érthető és barátságtalan gesztus lenne, ha a kínálást visszautasítanám, így meghúzom a kulacsot, majd visszaadom.
- Köszönöm, jól esett.
Örültem, mikor azzal biztatott, hogy már valószínűleg közel van a kijárat, mert ő a szakértő és már igen csak kikeveredtem volna innen.
- Remélem ez a járat már kitart és nem vár a végén valami újabb meglepetés. – fejezem ki leghőbb vágyamat.

A bányász szeme megragad a kövön és úgy látja, hogy akár szerszámok nélkül is ki tudja venni, annyira meglazult a fal. Ám az öklömnyi kő hátulja beragadt és sehogy sem akar engedni, hiába mozgatná előre-hátra.
Néhány gyors csapással azért kiszabadítja és még isznak is Viridiellel a siker örömére. És ötven métert haladnak a szűk alagútban, mikor hátuk mögött -pont ahol az ametiszt kiszedték- hangos robajjal beomlik a szikla. Teljesen el vannak zárva hátulról, de ők úgy is előre mennének.
Mind a hárman jól hallották az újabb omlást. És az a valami, amit felriasztottak ezzel már közeledik is feléjük. Egy ízeltlábú lény az előttük lévő alagút teljes részét elfoglalja, elülső nyúlványai ollókban végződnek, amit baljósan csattogtat.


Ki kell találniuk, hogyan szabadulnak meg tőle. Idelent oly sok más teremtményhez hasonlóan ez a szörny is teljesen vak, másként érzékeli környezetét.

Nagy boldogsággal a szívében lépkedett előre ,mert a csodaszép kövecske a zsákjába lapulva várta majd,hogy szépséges díszek legyenek majd belőle,és nem utolsó sorban ilyen ritkaságot alig lehet fellelni,arról nem is beszélve.hogy az ölükbe pottyant..
Ezen a gondolatmeneten mosolyogva,lépkedett a járatba,és nemsokára a hátuk mögül egy nagy omlás zaja rázta meg a folyosót,de már biztonságos távolságba voltak töle..ami nagy szerencse...
de a szerencsét emlegetve..
-Ez meg micsoda?!..-tátott szájjal nézett a kijárat felé,és egy hatalmas rákot látott,ami nagyobb volt még nála is..és egyenesen feléjük tartott..és nem látszott éppen sült vacsorának..inkább mi lennénk neki a vacsi??...ahh..abból nem eszel kis barátom!..-és gyorsan körbenéz,hogy merre talál valami kis bemélyedést..ahová be tudnak húzódni..és pár lépéssel hátrébb egy bemélyedést talál ahol elférnek mindketten..és betuszkolja gyengéden a tündét,és felmarkol a kezeibe egy-egy marék földet,bekeni magát vele,aztán megmarkol két kisebb követ/jó keményet/amit majd később használhat....és szorosan az elf uraság elé áll,hogy teljesen "befedje"a szagokat..és mikor közelebb ér az ollós állat a köveket egymás után elhajítja,hogy abba az irányba "terelje"a teljesen vak állatot,és ezzel a csellel el tudja terelni magukról a figyelmét,és főleg az ollóját..bár biztos ízletes lenne..tűnődik el,mikor közeledik a monstrum a folyosón..
-Egy pisszenést se ,Tünde uram!-suttogja a törp halkan..és csukott szemmel várja,hogy a páncélos elhaladjon mellettük,abba az irányba,ahová a köveket hajította..és ha a rögtönzött terv beválik,akkor a kijárat felé lehet indulni..és elég septibe!
..de ahogy a rák elhaladt mellettük érdekes gondolat villant át Whuppli agyán..és nem is olyan merész..hanem elég logikus..és ezt megosztani akarta ,vagy éppen kibökni Viridielnek....mert hát ugye,az ollók elöl vannak..a másik felén nincsenek..és ez széles mosollyal nyugtázta,hogy ha sikerülne ártalmatlanná tenni,akkor biztosan nem lesz vele több gondjuk a kijárat felé..és azután se..
Csak még valahogy ki kell várni,hogy elmenjen a rák..és aztán lehet gondolkozni az eleje-hátulja dolgon..

Alig teszünk meg azonban pár lépést mikor mintha megint csak robbanás rázná meg a barlangot és én megfeszített izmokkal húzom be a nyakam, hogy ha repülök kevésbé üssem meg magam, de csak porfelhő jut el hozzánk.
- Mi volt ez? – kérdezem felocsúdva, de láthatóan, vagyis hallhatóan Whuppli sem volt okosabb, mint én, pedig ő járatosabb volt itt, mint én.
Aztán rájöttem, hogy nem a hallott robajra érti, amit szólt, hanem az előttünk megjelenő szörnyre, ami úgy nézett ki, mint egy rák, csak éppen akkora volt, hogy kitöltötte a járatot.
Közben rájöttem, hogy a robaj az egy omlás volt, ami összezárt minket ezzel a lénnyel, aki mellett csak úgy elmenni nem lehetett és most igazán hálás lettem volna Természet Anyának, ha mellettem van Alia, aki minden ilyen különleges állattal meg tudja találni a hangot.
Persze nem az lett volna a jó, ha ő is bajban lett volna, igazán csak a képessége jött volna jól, bár úgy gondoltam nincs veszteni valóm, így próbáltam ráhangolódni a lényre, de itt a bánya mélyén ez elég kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnt.
Ám a törpe nem azért volt járatos a lenti világban, hogy most megrettenjen, amúgy sem volt rájuk jellemző, hogy bármit is feladtak volna, így hamar egy mélyedésben találom magam, amit én észre sem vettem, olyan sötét volt.
Aztán Whuppli is csatlakozott hozzám szinte bezárva a résbe, saját testével takarva. Két koppanást hallottam, aztán a suttogást, hogy maradjak csendben, bár erre nem kellett figyelmeztetnie.
Nekem nem voltak „hátsó” gondolataim, csak szerettem volna már kijutni és így sarokba szorítva, nagyon kezdtem rosszul érezni magam.
- Ha nem sikerül, akkor gyorsan kell mozdulnod törp uram, hogy használhassam a fegyvereimet. – leheltem a fülébe szinte.

A szörny valóban nem a látására támaszkodik, ám igen jól fel tudja mérni a körülötte lévő környezetet és mozgásokat, mint akik saját optikai érzékszervükre támaszkodnak.
Már majdnem sikerül a törpe és az elf megmenekülése, egy ideje elég haloványan érzi a jelenlétüket a teremtmény és a két eldobott kő méretét meg tudja állapítani, úgy gondolja, hogy két kisebb páncélos állat hangjai azok. Ám ez után elkövették azt a hibát, amit nem kellett volna.
Leértékelve az ízeltlábú hallását elkezdtek nagyon halkan beszélgetni. És már a feje elment előttük, mikor megfordult és bal „kezével” oda csapott a mélyedésbe, Viridiel combja magasságában. És nem ez volt az egyetlen! Az olló veszedelmes fegyver, de nem csak ezzel van felszerelve. Át kell gondolniuk, hogy mit mivel védekeznek és mivel támadnak vissza, különben halálos vezsedelembe kerülhetnek.
Vagy erre talán nincs idő?

A mélyedésbe behúzódva elég szűkösen voltunk Viridiellel,de hát a szükség törvényt bont..
De már azt hittem,hogy a rák elhalad mellettünk,mikor hirtelen az ollójával a falra csap,bár szerencsére a szűkös járat miatt csak a falnak csapódott az olló,de még így is elég közel vágódott be az én testemhez is..
-No,megállj!-lendítettem a baltámat az ollója mögé,hogy ezzel a csapással megszabadíthassam a bal "kezét"a testétől,és kiléptem a fedezékből,így most már nagyobb lendülettel tudtam lesújtani a veszedelmes és éles csattogójára.
Bár most a kis magasságom elég jól jött,mert így könnyebben hajolok és a szűk járat miatt,míg az állat nehezebben mozgatja és csaphatja oda magát felénk..és ahogy lendíti újból a "fegyverét"el tudok valahogy hajolni előle,és az oldalánál beférhetek mellé..és mivel nem lát,legalábbis nem látta ,hogy merre sliccolok el mellette ,így talán kis esélyünk van,ha két oldalról betámadjuk..és ha sikerül,akkor az oldalába tudom mélyeszteni az éles baltámat..már csak azt kell kitalálni,hogy hogyan jutok fel a hátára..
-Tünde uram-suttogtam,ahogy az olló elől hajoltam el-Jó nagy slamasztikában kerültünk..és ha jól belegondolok..most jól jönne a bányászok szerencse asszonya!..próbáltam kissé viccesebben oldani a félelmemet,mert igencsak a csápok közel vagdalkoztak felém,és a ruhámat is elszakította a beleakadt ollója..de csak az apró termetem mentett meg,hogy nem tudott rendesen rám fogni az éles "szerszámával"..de most már igencsak begorombulok,ha még egyszer elszakítja a ruhám..mit fogok mondani az asszonynak!..hol voltam már megint??!..és mikor az asszonykám meglátja majd a ruhám,akkor nagyon szorulni fogok a szakadás miatt....és "szobafogságot"kapok már megint..és egész héten mosogathatok..
-Na,azt már ,nem!Menj innen,te nagyra méretezett szörnyeteg!..Iszkoljál el hamar,mert most nagyon begorombulok,ám!-..valahogy ki kell jutni ettől a szörnyetegtől..és ha jól belegondolok,erőt is ad a nejemtől a félelmem,és minden dühömet beleadva kezdem csapkodni a baltámmal,ahol érem..ennek hatásosnak kell lennie!..és legalább kicsit lefoglalom,míg a Tünde uram,is ki tud jönni a mélyedésből..és minden erőmet a kikerülésre és a csapkodásra fordítom..meg aztán már nagyon korog a gyomrom..elegem is van ebből a rákból!..jó kis sült lenne belőle!..és folyamatosan csapkodom ahol érem..és hallom is,hogy az elf uraság nagyon szépen aprítja a páncélost..még hallani is jó,ahogy a penge hasítja ahol éri..-mosolyodtam el a bajszom alatt..