Megesküdtem volna rá, hogy szavaim, melyeket a törpe fülébe leheltem, nem hallatszódhatnak annak hallószervénél tovább, de hát nem minden történik úgy mindig, ahogy szerettük volna, bár most igazán díjaztam volna.
Egy ekkora dög, még akkor is veszélyes, ha nincsenek olyan ollói, amik könnyű szerrel kettévághatják az embert, ezért aztán nem örültem, mikor majdnem beszakította mellettem a falat,a hogy odacsapott és még örülhettem, hogy nem talált el.
Viszont nem is rejtőzködhettünk tovább, igaz én inkább megpróbáltam volna futásban lehagyni, ha már ki tudunk bújni mellette, mert egy páncél által védett állatot a kardommal elég nehezen értem volna úgy el, hogy halálos legyen.
Whuppli-t azonban úgy látszik kellően feldühített, mert kiugrott a mélyedésből és alaposan neki esett a fejszéjével, csépelte, ahol tudta, bár azért nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy először az ollóit csapkodja le.
- Nem tudom mire megyünk ezzel a nagy állattal, én inkább a nyakamba szedném a lábam, ha lesz egy kis rés. – javasoltam, annak ellenére, hogy nem voltam az a megfutamodós fajta.
Viszont ez nem az én terepem volt, itt a mágiám nem segített és a lényt telepatikusan sem értem el, ő meg a saját terepén jóval nagyobb előnyben volt velünk szemben, bár a mozgása szerencsére igen korlátozott volt, hiszen a szűk helyen fordulni csak igen nehezen és lassan tudott. Ez volt a szerencsénk.
Ha eltalált volna az ollójával, már az ütés is kemény lett volna, nem ha meg is fog vele, így azonban csak jó pár vágást, karcolást szedtem össze, míg igyekeztem segíteni a törpének és jórészt az ízületeknél támadni.
- Nem hiszem, hogy érti, amit mondasz neki, de ha van mód, mi megtehetjük helyette, amit javasolsz, azzal lehet jobban járnánk.
Persze nem hagyom magára, még ha megtehetném is, így ha kitart és agyon akarja csapni a lényt, maradok és próbálok a páncél résén keresztül gyenge pontot találni.

Ahogy a homár szerű lény megtámadta őket a mélyedésben először kitörtek onnan. Ám két irányba is próbálkozhatnak. Behúzott hassal bármelyikük megpróbálhat elosonni az állat mellett, ám akkor a hat láb közül hárommal kerül szembe, mely rugdossa a próbálkozót és megpróbálja teljes testsúlyával széttaposni.
Ám ha előre felé kerülnek, akkor mind a két pár ollóval találják magukat szembe. Mivel Whupplinak kellett először kirohannia, ezért ő kerül a prés alá és egyik alkalommal el is kapja, de szerencsére egy kisebb vágás nyom és szakadt zekén kívül más baja nem esett. A vérzése még nem vészes, ám még a suttogásukkal is a rák számára szinte üvöltés ami támpontot ad és küzdés közben meg sem mondani, hogy vak, mint egy sötét üreg.
A bal ollóját tartó nyúlványon a bányászmérnök több sebet is tudott ejteni és eközben Viridiel is betalál többször mélyen a kristály kard szúrásaival. Ennek ellenére közel sincs vége a harcnak és a szájából egy ragacsos hálót vett ki maga elé, amivel beteríti az egyik támadóját. Ha a törpe elölről kerülte meg őt, akkor őt veszi célba, de ha a lábakkal hadakozik, akkor az elfet. És aki benne ragadt, azt elkezdi húzni befelé a szájába.
És még be sem vetette a teljes arzenálját!

Csapkodásom a baltámmal legalább kicsit hatásos volt,mert Viridiel ki tudott jönni a bemélyedésből.
De az ollókat kerülgetve elég nagy ügyességembe került,hogy ne vagdossanak össze..és még a ruhámra is kell vigyáznom,mert ha az asszony meglátja..lesz akkor nemulass nekem..
A csattogó éles ollói elől valahogy kikecmeregtem,de amint szembe álltam a szörnyeteggel valami ragacsos izét köpött rám,amitől kicsúszott a talaj a lábam alól,és egyenesen a szája felé húzott.Bár sokszor kerültem egy beomlott bányajárat alá,és tudom,hogy nem szabad mozogni akkor sem..mert mélyebbre süllyedhet alattam a talaj..és valahogy most is mintha ott éreztem volna magam a föld mélyén..és csak szorítottam a baltámat..és minden tagomat elernyesztettem,mintha már nem élnék..
Arra már rájöttem,hogy éles a hallása a bestiának,már ha még nem is lát semmit..de csak reméltem,ha halottnak tettetem magam,akkor nem csap a csápjaival felém..és "simán"a gyomrába jutva majd bemutatkozik neki a törp...
Ahogy ránéztem a tünde uramra,nem szólaltam meg,csak kacsintottam neki,remélve,hogy látja..és hallja a szuszogásom az éles fülével,hogy nem haltam meg,csak úgy teszek..
Vártam a végét ennek..de nem adtam fel a reményt,hogy ha másért nem,a Ferdinándnál lévő vacsora lebegett a szemem előtt és az,hogy végre kijussunk ebből a helyzetből..és nem szeretném,ha az új hegyesfülü barátomnak baja essék..mert igaz,..én sodortam bele szegényt ebbe a dologba,bár nem akartam,hogy ez legyen...de amig van lélegzetem és a baltám szorongatom,addig nem adom fel!..és tudom,hogy még nagyon sok kövecskét kell találnom a bányákban,hogy méltó helyen tündököljenek a csodás ékszerekben..

Talán egy lombtündének nem illik káromkodnia, de én most magamban igen csak cifrázom, hogy nem tudtam más útvonalat választani, vagy egyáltalán minek jöttem ide és miért nem fogtam be a fülem, mikor bégetni hallottam azt a birkát, de hát ezen már nem változtathattam és most itt vívok élethalálharcot egy nagyra nőtt rákkal, aki mindjárt beletapos a földbe, vagy szétmorzsol páncélos testével.
Arra már én is rájöttem, hogy a dög nem lát, de a hallása viszont kitűnő, így nehéz bármerre is mozdulni mellette, hogy ne reagáljon rá azonnal.
Szerencsém van, hogy a kristálykard van a kezemben, mert mással talán megsebezni sem tudnám, ezzel azonban jó pár mélyebb sebet ejtek rajta, de rajtam is szaporodnak a vágások.
Mikor aztán fél szemmel meglátom, hogy valamivel beköpte Whupplit és az még jókedvűen asszisztál is hozzá, kacsingatva nekem, hát feláll a szőr a hátamon.
- Dögölj már meg! – szúrom ismét a páncél lemezek közé a pengét jó mélyen és jó hangosan kiabálva, remélve, hogy ezzel megzavarom az érzékeit.
Aztán megpróbálok felmászni a hátára, hátha ott hatásosabban tudom ledöfni.

A törpe nem sokat ellenkezik, mintha csak akarná, hogy megegyék! És a kétségbe esett kacsintását talán Viridiel is félre értette, mert nem siet a segítségére kiszabadítani.
Sikeresen felpattan a hátára még annak ellenére is, hogy közel van a plafon. Ám guggolva éppen elfér. Ekkor méreg köpőkből kis dárdák sorozata röpül felé, bár a legtöbb lepattan a páncéljáról. Ám néhány eltalálja és így is érezhetően megszédül és lezuhan a lábak közé.
Eközben egyre közelebb ér Whuppli a halálos szájhoz és eszébe jut egy régi történet.
Egyszer mesélték neki csak, hogy egy csapat törpe akadt össze egy ilyen lénnyel és sokan meghaltak, ahogy a hegyes tüskével felvértezett szájába rakta áldozatait. Ám néhányan szembe szálltak a veszedelmes lábaival és a hasi páncéljába sokkal fájdalmasabb döféseket tudtak szúrni, mint bárhova máshova.
Csak hárman élték túl az összecsapást, de ők később megtudták, hogy a legtöbb nép körében vannak külön erre az ínyenc csemegére specializálódott vadász csapatok. Csapdát állítanak neki, amire ha rámegy, felfelé feszülnek dárdák vagy hegyes karók. Ezek előre és hátra felé is néznek és akár támadni akarja a csapatot akár rákjárásban visszavonulni, azt tapasztalja, hogy fájón hasítanak bele ezek a kis tüskék. És eközben ingerlik őt az ollóinál jóval messzebb elérő lándzsáikkal.
A seb környékén elkezd olvadni és foszlani a nyálkás háló, ahogy a vérrel keveredik. És Viridiel úgy érzi, valahogy át tudja érezni már ennek a fenevadnak az életét. Ha úgy dönt, hogy enged a kísértésnek, akkor át tud változni, bár igen szűk lesz mindkettejüknek a járatban. És az esés miatt ő kerülne alulra.


/Ha úgy döntesz, megtanulhatod az átváltozás varázslatát és akkor ez lesz örökre a másik alakod. Ha szeretnéd inkább elf alakodban folytatni, akkor később is lesz lehetőséged, ahol mássá is átalakulhat a karid./

A nyálkás hálóban fekve,kis időm van,hogy átgondoljam a tervem,és látszik is kibontakozni a gondolatom..
..Csak még kicsit..nem kell sok..húzzál csak  szörnyeteg!..majd megismered közelebbről a baltámat!..akkor köpdössél megint,ha nem lesz már mivel!..-minden erőmet összpontosítottam,mikor majd elég közel leszek,és az ollókkal már nem csapkod felém..és mikor ezt már láttam is magam lelki szemeim előtt..akkor láttam a homályban,hogy Viridiel a bestia háta mögé akar jutni és a páncélján keres rést,hogy jobban és hatásosabban tudja szúrni azzal a szép kardjával..és láttam..bár homályosan.
..már csak pár centit kell még..éssssssss...mossssst!!!!!...a baltámat a kitátott szájába mélyesztettem és olyan erővel,hogy csak tudtam!..és ebben a pillanatban,ki is gurultam alóla..éppen csak az ollója "hatáskörén"kívülre..és ahogy nekicsapódtam a falnak..a ragacsos izé rátapadt a falra is.és a lendülettől a máladozó falból rá is esett a törmelék a rákra..és a nagy porfelhőben most kicsit megzavarhatjuk a hallását és így ki tudunk kecmeregni a hátsó felénél..és ahogy  kihasználhatjuk a zavarodottságát a szörnyetegnek,és ahogy csapkod a fájdalma miatt egyre több fal omlik rá..és a lábai közt próbálok kikecmeregni alóla,és közbe a Tündének a lábát húzom,hogy érezze ,hogy itt vagyok..és közbe reménykedem,hogy észrevesz a nagy kavarodásba..
-Siessünk Tünde uram!..most kellene meglógni!-próbáltam tulkiáltani az omlást..és reméltem,hogy meghallja,bár jobb a füle mint az enyém-mosolyodtam el magamba,de majd ráérünk megünnepelni ,ha kijutunk innen!..és  végre a ragacs is kezdene lemállani rólam....még az a szerencse,hogy előlről kaptam a ragadós nyálkát..és nem hátulról..mert akkor a fenekemmel ragadnék valahova...és ennek most nagyon örülök.
Bár lassabban tudok járni,de a baltámmal "utat"tudok törni a lábai között..mert ahogy a tünde uram a tetejéről csapkodja..úgy én meg oldaláról..arról nem is beszélve,hogy a szájával már nem tud mit kezdeni..csak visítani..vagy tudom is én mit csinàl ilyenkor egy fenevad...
.. bár most nem követ,vagy gyémántot találtam..de egy igaz barátot ..egy hegyesfülüt,aki nem hagyott magamra..bár nem is ismer..és ezért hálás vagyok neki..de igaz,hogy talán nem fogom bevallani neki,de nagyon megkedveltem..[/i]
-Fussunk,Tünde uram!..igyekszem én is..ahogy csak tudok!..egyenesen előre!..ott,arra van a kijárat!-mutatok a fény felé..ahonnan a friss levegö àramlik,ésvissza sem nézve rohanok Viridiel után..ahogy csak a lábam bírja...ami nem olyan hosszú mint az elfé...inkább erős,mint a bors-é...
..és bőszen imátkozok  a leghatalmasabb lakoma és a szerencse Istennőjéhez,hogy kijussunk innen épségben...

Nem úgy tűnt, mintha nagyon kétségbe lenne esve a tör uraság, ahogy az a ragacsos háló a rák szájszerve felé vonszolta, inkább nagyon is lelkesnek látszott, ezért is forgattam meg a szemem és inkább azon igyekeztem, hogy még azelőtt próbáljak végezni a lénnyel, hogy kiderülne ő gondolkodik jobban vagy Whuppli.
Úgy gondolom, hogy a hátán találhatok egy rést a páncélján, ahová beszúrhatom a kardomat és halálos sebet ejthetek rajta, és nem számítok rá, hogy olyan „fegyverekkel” rendelkezik, amikkel itt is árthat, azon kívül, hogy esetleg megpróbál a plafonhoz szorítani.
De tévedtem és mikor pár „nyilacska” eltalál egy pillanatra zsibbadás fog el, ami elég ahhoz, hogy leszédüljek a lény hátáról, méghozzá egyenest a lábai alá, ahol ide-oda vetve magam igyekszem kikerülni, hogy beletaposson a földbe.
Nem sokára csatlakozik hozzám Whuppli is, bár nem volt szerencsém látni, hogyan úszta meg a rák ollóit és száját, de még most is tapad rá itt-ott a ragacsból, amit ha jól látom a vágásokból csordogáló vére old fel, így van esélye rá, hogy végképp megszabaduljon tőle és ez a magyarázat arra is, hogy szabadulhatott meg.
Persze ezt végiggondolni gyorsabb volt és közben sikerült a kardom is elég jól irányba állítani, mert megláttam egy vékonyabb páncélrészt.
Erősen előredöftem és éreztem, ahogy reccsenve enged a „bőre” és a kard mélyre hatol, miközben furcsa, szédelgő érzés fogott el, szinte úgy éreztem ki tudnék lépni a testemből és megtapasztalni milyen érzés más bőrébe bújni, de ez csak egy pillanat erejéig tart, aztán egy súlyos test zuhan rám és én levegő után kapkodva próbálom kifúni magam a nyálkássá váló test alól, közben Whupplit szólongatva.
- Jól vagy törp uram? Itt a kezem szorítsd meg, segítek kimászni. – nyúlok utána, ha látom hol mozog.

//Maradnék elfként és majd legközelebb élek vele, köszi //

A két barát szorult helyzetbe kerültek, miközben küzdtek az óriás rákkal.
Whuppli terve igen érdekes és amikor már majdnem bekapja a szörnyeteg, hirtelen meglendül a fejszéje és súlyos sebet ejt az ellenfele szájszervén. Annyira, hogy az elengedi a hálóját és ő igyekszik kifutni az ollók elé akár annak árán is, hogy neki csapódik egy falnak, ám egy olló eltalálja és ez visszafordítja.
Hamar a lábak taposómalmában találja magát Viridiel mellett, aki lelkesen szurkál felfelé, miközben igyekszik kikerülni az őt földbe döngölni akaró lábak sorát. Heves csata veszi kezdetét és ne feledjük, hogy a bányász törpe az utóbbi pillanatok mozgása közben teljesen belegabalyodott a hálóba.
Nem csak abból kell kiszabadulnia, de a rájuk omló hatalmas tömeg alól is. Ám ha ezt megteszik, akkor akár maguk is szállíthatják a finom vacsorának valót barátjukhoz. És nem utolsó sorban alapanyagot egy fegyver és páncélkovácsnak, hiszen többen esküsznek rá, hogy a rovarok kitinje igen jól használható ilyen célra.


/Sikeresen túléltétek a kalandot és hozzá jutottatok mindketten egy kevés kitinhez, bár nem az összes része volt felhasználható./

A nagy kavarodásba,ahogy ennek a bestiának a fájdalmas és kétségbeesett csapkodása a falnak csapódik,úgy hullik lefelé a folyosó fala..és még nem lenne elég,hogy a hadonászó csápjait visszafogná,még azokkal a nagyra méretezett lábaival is azon van,hogy agyonnyomjon minket..
és ahogy a fejszémet is folyamatosan suhintom ahol érem,így aztán végre kikecmergek alóla..de aztán a másik lábával elég közelre taposna,de aztán már mit nem!..-Nesze neked!vidd innen a rusnya ìrhàd!...és lendítettem a baltámat újra a másik lábára..és akkor mintha egy kéz megragadott volna és húzott volna kifelé..és akkor éreztem,hogy a tünde uram szólt,hogy szorítsam meg a kezét,de alig tudtam kinyújtani jobban a kezem..de aztán egy újabb súhíntás után végül kijjebb tudtam araszolni alóla,és erősen megragadtam a kezét..bár a ragacs eléggé a ruhámon volt még,de egy csomó karcolás nyomán ami az olló ejtett kiserkent a vérem,és lassan kezdte"leolvasztani"rólam a nyálkás izét..amitől már nagyon megszabadultam volna!..de most inkább arra kellett koncentrálnom,hogy a másik kezemmel a baltát megint lendítsem ebbe a nagyra nőtt tenger "gyümölcsébe"!..és már megint a kaja!..nagyon éhes vagyok...
Amint Viridiel kijjebb húzott,már talpra tudtam állni,és most már két kézzel tudom osztani neki a "törődésemet"..meg aztán kezdett végre fogyatkozni a lábaiból..ami kis mosolyt is csalt elcsigázott és földpiszkos arcomra..
-Köszönöm,Tünde uram!..jó erős vagy ám!..jó markod van ,annyi szent!-mondtam neki két csapás közbe,bár fogalmam se volt,hogy hallja e amit mondok..mert inkább a bajszom alatt mondtam az elismerő szavaim..bár jó füle is van..-kuncogtam magamban..
-Nesze neked!rút szörnyeteg!..nem volt még elég a baltámból!..és csapkodtam a felém közeledő lábára..most táncoljál!..már csak 5 lábad van!De az se sokáig!..és kezdtem araszolni hátrafelé..
-Nem volt elég!..kérsz még??!csapok rá újra....aztán a tünde felé pillantok és látom,hogy azzal a szépséges kardjával olyat szúr belé,ahol egy nagy rándulás után csak megint a plafonról hullanak alá a faldarabok,amik már eléggé be is temetnének,ha nem a lába alatt lettem volna,de ezután inkább jobb lenne,...ha távolabb lennék,mert ahogy így elnézem,a haláltusája elég veszélyesen megy át eszeveszett csapkodásba..és már nagyon kezd elegem lenni a rám ragadt ragacstól is,ami bár nem annyira tekerődzött rám már,de még nem tudok teljesen megszabadulni tőle..
..huuu,ha az asszony ezt meglátja!..bele sem merek gondolni!..jócskán kapok érte büntetést...nézek végig egy röpke pillantással magamon,de ejjj ráérek ezen még gondolkodni..hogyan és mit fogok kitalálni..de most már nagyon szorul a hurok....és támadt egy ötletem...
-Próbálok a másik oldalára átkerülni,és ott is lenyisszantani a lábai közül,és akkor már nem tud jobban táncolni..és könnyebben suhintasz rá avval a szép kardoddal..-néztem rá csillogó szemmel..már amennyire kilátszott a szemem a jó nagy adag kosz alatt..
-Megpróbálok mindent,hogy ennek végére járjunk,és végre mehessünk enni!..és már nagyon korog a gyomrom!....és ez erőt adott még jobban,hogy újult erővel és lelkesebben vessem bele magam a harcba..és jó erősen megmarkoltam a baltámat,és most már az éhségem is jobban "sürgetett"..és ahogy csaptam még jobban bele abba az ízelt lábába!..és a hátsó felét sem kímélem,ahol csak érem!....de már nagyon jó lenne,ha végre kimúlna!..és nem adom fel a küzdelmet!..ahogy már nagyon várom a Ferdinándnál a vacsorát!..és ebből a páncélosból is jó sok sült falat lehetne,már...


-

Whuppli uraság nagyon belelendült a csapkodásba, ezért nem csak a rák lábaira és ollóira kell figyelmet fordítanom, hanem a baltájának ívére is, hogy nehogy én kerüljek annak végére.
Azonban hála a nemes elfek kovácsának a kristálykard és a vért is kitart, így nagyobb sérülés nélkül vészelem át az ízelt lábak toporgását és a penge pedig súlyos sebeket ejt a lényen, ami egyre lassúló mozgása is jelez, aztán a törpe dörmögő hangjának kíséretében, nagy erővel döfök az állat hasába, mely tántorog még egyet-kettőt oldalra, aztán - mielőtt még eliszkolhattunk volna - ránk rogy.
Elég nehéz onnan kihámozni magam, de aztán segítek a törpének is kijutni, aki még mindig csépeli a dögöt, most már szép darabokat lenyesegetve belőle.
- Azt hiszem elég lesz Whuppli. - jegyzem meg a falnak támaszkodva lihegve. - Már megdöglött és ennyi darabból vacsora és fegyver is lehet bőven. Jobb lenne, ha gyorsan pakolnánk és mennénk, mielőtt még társa is akad. - javasoltam.
Aztán, ha megvoltunk, most már én siettem elől, mert igen csak vágytam a természet ölelő karjaiba.
- Hát, soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen kalandba keveredek egy hegy gyomrában. - sóhajtottam, mikor kiértünk és végig néztem a tájon. - Köszönöm törp uram, hogy kisegítettél.

//Köszönöm a mesét és a játékot //

A baltámmal még súhintok jó párat,és lassan észre sem veszem,hogy már döglött a páncélos,de még odasózok neki,hogy biztos ami biztos legyen..és a lendületemből csak az zökkent ki,amikor meghallom Viridiel szavait..hogy már nem kell csapnom,mert már rég kilehelte a lelkét a rák..de azért egy utolsót azért még belevágok,hogy az utolsó csapásnak a lendülete ne"vesszen kárba"..
-Na végre!..azt hittem,hogy ez a szörnyeteg már sohasem tér meg az örök vadászmezőkhöz!..mosolyodok el a bajszom alatt,és elismerően dőlök a falhoz lihegve a tünde uraság mellé..
De aztán ahogy mondja!..jó lenne iszkolni,még mielőtt tényleg jönne valami barátja,és akkor tömegesen torlódnának az amúgy is szűk járaton..
Aztán jól "összepakoltuk"a maradványait..és micsoda fincsi lakoma is lesz ebből!
..és uccu neki iramodtunk is ki a friss levegőre!..aminek most én is nagyon megörültem!..pedig nem hittem volna,hogy ennyire örülök majd a kinti világnak..
Aztán végignézve magunkon, szép kis látványok voltunk..tényleg úgy festettünk,mint aki a bányába dolgozott..és erre hatalmas nevetésbe törtem ki..
és  még a ráadásként a szépséges Ametiszt is ott "lapult"a zsákom rejtekén..nemcsak a finomnak igérkező ráksült,amit megsütünk majd Ferdinándnál..
-Jó  Tünde uram!Szívesen látunk Ferdinánd Komámnál erre a jó kis Ráklakomára!..Ha úgy gondolod,tarts Velem!..-és megköszönve ..és nem kis hálám jeléül,hogy nem hagyott magamra a nehéz pillanatokban..tiszteletem jeléül mélyen meghajoltam előtte,és reméltem...
..hogy ha majd újra összesodor az élet minket..akkor is emlékezni fog majd rám..ahogy én is Őrá!
..Nagyon jó szívvel!..és barátként..


/Köszönöm a játékot!/