Érzem a veszélyt, azt is tudom, hogy mi fenyeget, csak egy kicsit távolabb vártam volna. Hallom a háló suhogó hangját, de már nincs időm elugrani alóla.

Azért annyira nem esek kétségbe, mivel a Kapitány is felfigyel a mozgolódásra és már hallom is a lovak robaját felém. Legvégső esetben itt van a titkos fegyverem, amiről senki nem tud. Azzal bármikor kivághatom a hálót. De inkább hagyom, hogy elfogjanak, hiszen így sokkal több mindent megtudhatok róluk.

Gondolatban jelzem Tristánnak, hogy lapuljon meg, és ha levinnének valahova titokban kövessen, de ne csináljon semmit, amíg nem adok jelt neki.

Az vigasztal, hogy a zsiványok elkövették azt a taktikai hibát, hogy felfedték magukat úgy, hogy csak egy túszt ejtettek - engem. Így viszont a Kapitánynak és embereinek megmutatták, hogy honnan támadnának mindenkire. Meg kellett volna várniuk, hogy mindannyian elérjük azokat a fákat, ahol meglapultak. Úgy már sokkal több esélyük lett volna.

Úgy teszek, mintha elvesztettem volna az eszméletem, és várom, hogy mi fog történni. Azt eddig is tudtam, hogy nem túl eszesek, de ezt most be is bizonyították. Az egyik lótolvaj felveti a többieknek, hogy vigyenek oda, ahol a lovakat elrejtették. Ez bizony jó lenne.
Már meg is van a tervem. Ahogy le megy a nap, és a zsiványoknak lankad a figyelme, a karmokkal kivágnám magam és titokban elhajtanám az összes lovat, de nem csak azt amit loptak, hanem az övékét is. Most minden a Kapitánytól függ. Ő viszont eléggé eszes és tapasztalt harcos, hogy átlássa a tervemet.

Várom, hogy mit lép....

A lányt sikeresen elkapták, ám a járőrök kaptak is az alkalmon. A súlyos csatamének alatt csak úgy dübörgött a talaj és rohamra készültek.
Ám az egyik bandita Nava torkához tartotta a kést és az életével fenyegetőzött. És ez megtörte a támadás lendületét.
-Adjátok ki Huarét! Különben a csajnak annyi. Nem, nem viccelek!
*Ahogy a járőrbíró a lányra pillantott, meglátta a tekintetében, mit szeretne és így inkább engedett. És szép lassan visszavonultak a lovak irányába. De egy gond volt az elf számításával. Már az elmenetelt fontolgatták, nem akartak olyan helyen maradni, amit ismernek a törvény emberei.
Vajon mit csinál a kalandor? Hiszen még vagy száz méter legalább van a dombig. És Rosszcsont emberei folyamatosan másznak le a fákról. Ám van egy titkos fegyvere.

Örömmel láttam, hogy a Kapitány megértette mit szeretnék. Jó az ilyen harcossal együtt küzdeni. Kedvelem az okos férfiakat. A butaság a legbosszantóbb tulajdonság számomra.

Tristánnak jeleztem, hogy "láthatatlanul" kövessen minket. Ha úgy hozza a helyzet, később hozzám vezetheti a Kapitányt és az embereit. Egyenlőre tehát passzívan pihentem a hálóban és hagytam, hogy cipeljenek. A fülemet azért nyitva tartom.

Azt már kivettem a hangzavarból, hogy valami olyan helyre mennek, amit a Kapitányék nem ismernek. Ahogy szállingóznak le a fáról a zsiványok, akkor látom csak milyen sokan vannak. Egyre jobban úgy gondolom, hogy helyesen taktikáztam.

Szemem sarkából látom, hogy nem a nagy tölgyfa felé vesszük az irányt, hanem megkerülve a dombot a pagony felé haladunk. Ahogy haladunk beljebb, egyszer csak elmozdulnak a növények. Először nem tudtam, hogy mire gondolja, de aztán elismeréssel kell, hogy adózzak Rosszcsontnak. Egy növényekből készített fal mozdul el, hogy utat adjon nekünk. Teljesen beleolvad a környezetbe, így az avatatlan szemlélő nem veszi észre. Most jelzek Trisnek, hogy induljon vissza, és vezesse erre a helyre a Kapitányt.

Mikor bezárul mögöttünk az élő fal, akkor látom csak, hogy jó kis búvóhely ez ezeknek a fiúknak. Itt biztosan nem találnák meg őket. Engem leraknak a földre, de nem veszik le rólam a hálót. Nem baj, majd én gondoskodom róla, de nem most. Hagy érezzék magukat biztonságban, hiszen akkor csökken az éberségük. Ahogy látom elő kerülnek a boros flaskák és a szárított húsok. Nem telik bele sok idő és a jóllakottságtól lassan-lassan elpillednek.

Most jött el az én időm. Kipattintom karmaimat és egy mozdulattal kivágom a hálót. Várok egy kicsit, nehogy valamelyik mégis megakarjon nézni, hogy mi van velem. Ahogy látom ez a veszély nem fenyeget. Halkan a növényfalhoz lépek, és már érzem, hogy Tris itt van. Remélhetőleg nem egyedül. Olyan óvatosan ahogy csak bírom, elmozdítom falat annyira, hogy egyesével átférjenek rajta a katonák.

Utoljára a Kapitány bukkan elő, és látom az elismerést a tekintetéből. Viccesen meghajtom magam, de nem szólók egy szót sem. Intek neki, hogy övé a terep........

A lány hagyja elraboltatni magát és reméli, hogy barátjának hála sikerül kiszabadulnia. De ezen felül még a nyomozást is segíti nem kis mértékben. Nélküle valószínűleg soha nem jutott volna vissza a falusiak marhái jogos tulajdonosukhoz és egy bűnszövetkezett büntetlenül folytathatná akcióit.
Ám akár mennyire is figyelni akar, az este során amikor vigadnak Rosszcsont emberei egy kis időre mégis elnyomja őt az álom. Hóborította hegyek között áll, ahová nem tudja, hogy került oda. A szél felkap néha havat, hogy odébb rakja, egész szép kis hóakadályok keletkeztek csak úgy maguktól. És közben enyhén szitál is a szürke felhőkből.
Hirtelen az arc jelenik meg előtte, amit a tónál látott. Már távol van attól a helytől vagy talán visszavitték szundikálás közben a gazemberek.
-Leányom! Meg kell látogatnod engem. Gyere Zevadarba! Ott várlak.
*Az ébredésnél megnyugodva tapasztalhatja, hogy már a legtöbb betyár elaludt. Csak ketten vannak fent, valószínűleg őrködnek a többiek álmán. Ám nem fordulnak meg az óvatos mozgására. Mintha csak nyitott szemmel aludnának, a félvér tünde el tudja végezni a feladatát.
A lerohanás teljes győzelemmel zárul és sikerült minden banditát megölniük. Az éjszaka közepén felriadva alig tudtak hadrendbe állni, a nehéz páncélba bújt ellenfeleiknek alig voltak akadály.
Ám most a vándoron a sor. Vajon tovább megy az emberek királyságába, vagy megfogadja az álmát?

Miután a Kapitány sikeresen rajtaütött a zsiványokon és vissza szerezte a falusiak jószágait, elindultunk ki a pagonyból. Az, hogy milyen büntetésben lesz részük, teljes mértékben a kapitánytól függ. Mivel megfontolt vezető, biztos, hogy testhezálló büntetést eszel ki a fiúknak.

De én már ezzel, nem nagyon foglalkozom, mert az álmomon jár az eszem. Ezt viszont nem oszthatom meg egyikükkel sem. Én már csak azért szeretnék bemenni a faluba velük, hogy lemosakodjak és rendbe szedjem magam. Bár abban is biztos vagyok, hogy lesz nagy meglepetés, ha tisztálkodás után is sokkal sötétebb lesz a bőröm, mint az erdei elfeknek.

Remélem azonban, hogy már bebizonyítottam nekik, hogy nincsenek rossz szándékaim, és nem a külsőm alapján fognak ítélni. Így aztán megszólítom a Kapitányt:

- Ha megengedné valaki a faluban, hogy rendbe szedjem magam nála, és harapjak egy pár falatot, azt nagyon megköszönném.

Ahogy elnézem a Kapitányt, nem lesz ennek semmi akadálya, sőt...

Nem tudom, hogy mit gondoljak az álmomról. Alapból bizalmatlan vagyok. Viszont nem lehet véletlen, hogy megint az az arc jelenik meg nekem. Csak azt volna jó tudni, hogy ki irányítja ezt az álmot hozzám. Másrészről viszont, bolond lennék, ha nem járnék utána ennek az egész dolognak. Lehet, hogy végre tényleg megtudok valamit a családomról.

Próbálom magam elé idézni a megjelent arcot, és gondolatban fürkészem, hogy felfedezek-e bármilyen hasonlóságot közte és köztem. De sajnos nem rögzült annyira a kép az agyamba. Így csak a remény marad számomra.

Ezzel, hogy így átgondoltam az egészet, el is döntöttem, hogy melyik utat választom. Mindenképpen Zevadarba kell jutnom.

Tristán dörgölődzik hozzám útban a falu felé, és mivel még meg sem köszöntem a segítségét, lehajolok hozzá és hatalmas cuppanós puszit nyomok az orra hegyére.

- Nagyon büszke vagyok rád, nélküled nem sikerült volna a rajtaütés.

Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy már a falu határában vagyunk.

Kérdően nézek a Kapitányra, hogy hová mehetek megmosakodni........

Minél hamarabb szeretnék útra kelni.

A sikeres oknyomozás után a csapat visszatért a faluba. A helyiek nem is remélték, hogy visszakapják jószágaikat, így nagyon megörültek ennek. És természetesen nem volt hiány azokban, akik szívesen beengedték a lányt a házukba. Ám amikor kijött, akkor valóban sok arcot meszeltek.
Első percekben nem igazán tudták hova rakni, hogy egy éjtünde volt az, aki segített nekik. Ám lassan azért túl jutottak ezen, hiszen mindegy is honnan jön a segítség egy olyan helyen, ahol általában sehonnan.
Így zárult Nava Jade kalandja az emberek királyságának zűrzavaros határvidékén és indult meg a kora őszi napsütésben megtisztálkodva az északi rokonai felé, ahol talán kideríthet valamit elveszett családtagjairól.

/Köszönöm a játékot! Hamarosan folytatás egy új helyszínen./