Már hetek óta úton voltam. Egy szörnyet üldöztem. A nyomok szerint valószínűleg egy Tanumát vagy egy meglehetőst túlméretezett kígyót, ám ez kicsit sem számított, éppen ezért nem is törődtem vele túlzottan. A lényeg az volt, hogy rengeteg ember életére jelenthetett veszélyt, tehát pusztulnia kellett. Csak ne mozogna ilyen átkozottul gyorsan. Bármennyire is próbálkoztam eddig nem sikerült utolérnem. Már közel jártam az Oughwar hegységhez. Hihetetlen, hogy egész idáig eljöttem egyetlen szörny miatt. Még pár óráig követtem a nyomokat, de végül az egyik hegy lábánál megálltam. A nap már vérben úszott. Nemsokára lemegy. Sötétben pedig nem tudom követni a nyomokat. Célszerűbb lenne valamiféle menedék után nézni. Hosszas gondolkodás után a közelben lévő erdőre esett a választásom. Ha minden igaz Awyris erdeje...
- Remek. Megint óriáspókokkal kell éjszakáznom.
Előhúztam acélból készült hullámost pengéjű hosszúkardom és óvatosan behúzódtam az erdőbe. Miután megbizonyosodtam arról, hogy jelenleg semmi említésre méltó sincs a közelemben, összehoztam egy kisebb tábortüzet, ügyelve arra, hogy ne gyúljon fel semmi, majd táskámból elővettem egy darabka szárított húst és egy szelet kenyeret.

Egész nap az erdőben bóklásztam..gyógyfüveket gyűjtöttem és futottam a szarvasokkal..el is telt a nap..
De esteledett már,mikor az erdő fáinak hangjai beszéltek egy idegenről,aki "belépett" Awyris erdejébe..
..kíváncsiságom urrá lett rajtam,hogy megnézzem ki az...mert a napokban egyre több Ork merészkedik be a területünkre gyújtogatni,és megnézem a "vendéget"..és ráadásul nem is voltam messze tőle.
Láttam az apró tábortűze fényét..és azt,hogy békésen falatozik..
Halkan és észrevétlenül közeledtem felé,hogy jobban szemügyre vegyem Őt..és ahogy elnézem,egy Ember.
Ritkán látok errefelé Embereket..mert elég messze vagyunk a Királyságukhoz..de biztos oka van,hogy erre jár..
..ahogy nézelődök egy fa mögül,kis mosoly van az ajkamon,hogy milyen nyugodtan költi el a vacsoráját..és azon tanakodom,hogy közelebb menjek hozzá..vagy picit figyeljem még?...
..De aztán egy kis idő múlva kiléptem a fa mögül,és bár nem léptem a tűz fényébe,de a hangom hallhatja..ha nem is lát egyenlőre..
..mert az óvatosság nem árt..bár nem tűnik támadólag..de a növények elmondják minden lépését..és én is jól látom minden mozdulatát..de Ő nem lát engem a sötétbe..
-Üdvözöllek Vándor!Mi járatban erre?..talán eltévedtél?-szoltam kedvesen a Férfihez,és vártam,hogy mit reagál..
És addig nem lépek a fény hatósugarába,míg nem tudom mi járatban van..mert sok mindent hallani..és most kiderül,hogy milyen szándékkal érkezett...

Nem sok élelmem maradt. Ha ezt nem számolom bele, már csak egy fél kenyér és egy kis szelet sózott disznóhús. Gyorsan el kell kapnom azt a szörnyet, különben kénytelen leszek visszafordulni. Bár ha jobban kicentizem, a napi fogyasztást, talán még két napig kihúzom. Ám akkor a visszaútra nem marad semmi.
- Bár megállnál. - Súgtam a semmibe két harapás között.
Egyszeriben valami neszre lettem figyelmes. Nem tudom mi lehetett ez. Talán halk léptek zaja, talán levélcsörgés. Mindenesetre az optimizmus nem tartozott erősségeim közé, szóval jobb kezem a mellettem heverő számszeríjra helyeztem és a továbbiakban azon is pihentettem, közben pedig végig a sötétséget kémleltem. Ha eltekintettem az apró tűz pattogásától csend volt. Csend mit egy kellemes női hang tört meg pillanatokon belül. Szép hang ide, vagy oda felkaptam a számszeríjat. Illetve felkaptam volna, ám szomorúan konstatáltam, hogy nincs benne vessző.
Tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
Szép lassan leeresztettem kezem a számszeríjról. Hála a tűz fényének nem láttam hol bujkál az engem megszólító illető. A hang alapján nagyjából be tudtam határolni, de sajnos tényleg csak nagyjából.
- Barát kérdi, vagy ellenség?

Ahogy a sötétség jótékony leple alatt álltam kissé távolabb a táborozó Férfitől..láttam,hogy a keze mozdult a fegyvere felé,ahogy hozzászóltam.
Bár hangom barátságosan csengett....
Meg tudom érteni az Ő aggodalmát is..Furcsák az Emberek...de ezen most inkább mosolygok..
-Ha ellenség lennék,akkor már nem aggódnál a vacsorád miatt-léptem közelebb a tűz pattogó fényéhez,hogy láthasson engem a Vándor..és ha rámnéz,akkor láthatja,hogy mosollyal arcomon lépek hozzá kicsit közelebb..és csak annyira,hogy láthasson a gyér fényben..de a fegyvereimhez nem nyúlok..
..csak kíváncsian nézem ,ahogy ott ül a fa tövében..
-És Uraságod,melyik?-Ha már így megkérdezte..én is kíváncsi vagyok-mosolyogtam rá..és vártam ,mit válaszol...

Még mindig nem láttam a hang forrását. A szavak kicsit sem sugalltak ártó szándékot, viszont az elmúlt két évben túl sok különös élőlényt láttam már ahhoz, hogy egy kellemes női hang hallatán letegyem a fegyvert. Végül a sötétből egy nő bukkant elő.
- Sose lehet tudni.
Mondom arcomon halvány mosollyal. Némileg megnyugodtam, most hogy láttam kivel beszélek. Egy elf volt. Abból is szerencsére a kedvesebb fajta. Ez már abból is megállapítható, hogy nem kell farkasszemet néznem egy nyílvesszővel se.
- Attól függ. Ha kegyed nem valami emberevő szörny, amit mellesleg erősen kétlek, akkor barát.
Örültem annak, hogy összefutottam az elffel. Talán vásárolhatok tőle némi ételt, hogy gond nélkül tudjam folytatni a bestia üldözését. Mindenesetre mindent a maga idejében. Hosszú még az éjszaka.

-Én emberevő szörny??!-nevettem fel csengő hangon..-Uraságod még nem találkozott magam fajtával..látom-A nevem Alia-biccentettem felé üdvözlésképpen.
..és az övemre kötözött nyuszit levettem a derekamról,amit még délután ejtettem el,aztán lekucorodtam a táborától kissé arrébb,és a zsákmányomat nyújtottam felé..hátha ez a fajta "baráti gesztus"kicsit megenyhíti a feszültségét..mert érzékeny fülem hallani vélte a gyomra korgását.
mert aki éhes..az tehet meggondolatlant....
Pedig egy cseppet sem akarok ártani a Férfinak..mert a kíváncsíságom nagyobb,hogy megtudjam mi vezérelte ily messzire az Otthonától..
és talán megtudhatok híreket a külső világokról..
..mert mi tagadás..a történetek és kalandok mindig lenyűgöznek..
-Megosztanám Uraságoddal a zsákmányom..ha nem sértem meg vele?!-néztem rá kedvesen,és nyújtottam felé a sütésre váró nyulat..

A nő nevetésére csupán megvonom vállam. Erről eszembe jutottak egy bölcs öreg szavai.
"A világ változik. Ahogy a benne lévő élőlények is. Lehetséges, hogy előbb vagy utóbb az a nap is eljön, mikor a csontözvegyek kimerészkednek a szárazföldre. Honnan tudjam, hogy nem ma van az a nap?"
Eme idióta gondolatmenet után mindig mosolyra görbültek ajkaim. Kedveltem az öreget. Rengeteg dolgot mondott a Neminra élővilágáról. Tudásom nagy részét tőle szereztem. Ha ő nincs lehet, hogy már rég halott lennék, elvégre a legtöbb fenevad gyenge pontját is neki köszönhetően ismertem meg. Kár, hogy már nincs köztünk.
Mialatt ezen gondolkoztam a nő egy nyulat vett le övéről és felém nyújtotta. Ha besóznám a húsát talán elég lenne egy napra... De ennyi erővel már meg is süthetem. Legalább ma jól laknék.
- Dehogyis. Nagyon örülnék neki. Ám némi pénzt leszámítva semmi egyebet nem tudok felajánlani cserébe.

A felajánlott nyuszit,végül a Vándor elfogadta,és elvette a kezemből.
Bár nem értettem,hogy miért akar aranyat felajánlani cserébe érte..
..Mondtam,hogy furcsák az Emberek..mosolyodtam el ..és megráztam a fejem,hogy nem kérek semmit érte..
-Nem kérek érte pénzt,Uraság!..jó szívvel osztom veled meg az étket,nem pedig ellenszolgáltatásért..
De ha "fizetni" szeretnél mégis érte valamivel..akkor inkább mesélj ahonnan érkeztél-néztem rá kedvesen-Biztos sok kalandod vezetett idáig..és addig míg megsül a hús..addig szívesen hallgatnám történeted..
Aztán a tarsolyomból elővettem a kulacsomat,miben friss forrásvíz van,és megkínáltam a Vándort.
de,hogy megnyugtassam.....előszőr egy kortyot ittam balőle,hogy lássa nincs mitől tartania..
..és odanyújtottam neki a vízet..
s reméltem,hogy elmeséli,hogyan s miként került errefelé..mert abban biztos vagyok,hogy nagyon nyomós oka van az ittlétének..
..végre egy kis kaland..és ha úgy adódna ..talán tudok segteni valamit...-mélyedtem el a gondolataimba..
De ahogy így merengek..halk neszre leszek figyelmes,mi a szomszédos fa mögül érzezett..
..ránéztem az emberre,s az ajkamhoz emelt újjammal kérem,hogy csendbe legyen...
.. egy ló neszezett a fa mögött..és szemmel láthatólag valami történhetett a lovasával,mert szakadt és véres volt a ráterített pokróc..
De könnyedén magamhoz hívtam a lovacskát,aki barátságosan engedelmeskedett a hívó szavamra..
-Talán megtudhatjuk kié...vagy hogyan került ide..-közbe simogattam az állat nyakát..és a Vándorra néztem..talán van ötlete,hogyan derítsük ki ezt a dolgot...

Érdekesnek találtam, hogy a nő semmit sem kért tőlem a nyúlért cserébe. Meg is lepett. Egy ismeretlennek ételt adni puszta jóindulatból. Ráadásul nem is nézek ki úgy mint egy koldus vagy mint egy szakadt vándor. Erre még a szokatlan is erős kifejezés. Sosem fogom megérteni az elfeket. Bár szerintem ők is hasonlóképpen vélekednek rólunk.
- Nos, ha csak ennyit szeretne cserébe, legyen.
Kellett némi idő arra, hogy összeszedjem gondolataim. Közben az elf vízzel kínált. Tényleg meglepően kedves. Ám vizem még volt, szóval egy fejrázással elutasítottam az ajánlatot. Végül belekezdtem nem csak a történetbe, hanem a nyúl megnyúzásába is.
- Az emberek királyságának délkeleti részéről utaztam egészen idáig. Egy szörny nyomait követem már hosszú hetek óta, de sajnálatos módon eddig csak a nyomait láttam. Még nem tudom, hogy valójában mivel is van dolgom. Az viszont biztos, hogy egy kígyóhoz hasonlóan kúszik. Dióhéjban ennyi.
Közben sikerült megnyúznom a nyulat. Már csak egy botot kéne találnom amivel nyársra húzhatom. Meg még több botra, mert ezen a tűzön legfeljebb egy egeret tudnék megsütni. Már éppen felálltam volna, mikor a nő az ajkaihoz emelte ujját. Abban a pillanatban szinte mintha megdermedtem volna. Csak a szemem mozgott. Próbáltam kifürkészni, hogy mi lehet a probléma és egy pillanat alatt meg is leltem. Egy ló volt az. Felnyergelve. Szóval ez most vagy a lány lova, vagy valaki másé. Ha pedig valaki másé, az semmi jót nem jelenthet. A bennem keringő rossz érzés akkor vált teljesé mikor a lány magához hívta a lovat. A ráterített pokróc véres volt és szakadt, és ha jól láttam nem a ló vére száradt rajta. A vérből arra következtettem, hogy rajtaütöttek az állat gazdáján, és mivel a pokróc gyanúsan szakadt volt, arra a következtetésre jutottam, hogy nem ember, vagy valami ahhoz hasonló lény tette. Kapásból egy pókra tippeltem volna, ám arra nem jellemző se a szaggatás se a vér. Akkor valami sokkal komolyabbról van szó.
- Azt már nem fogjuk megtudni kié. Azt viszont igen, minek köszönhetően került ide... Követni kéne a nyomait, de ebben a sötétségben, a növények között ez szinte lehetetlen.

Kíváncsian hallgattam a férfi szavait.Megtudtam,hogy az Emberek délkeleti határrészéről érkezett ..valami szörnyet üldözve??..
Ezek a szavak megdöbbentettek,mert évszázadok óta nem hallottak az Öregek se arról,hogy szörnyetegek lepnék el a Oughwari hegyeket..bár mostanság az Orkok eléggé lemerézkedtek az Erdő határába..és gyújtogattak is szép számmal...sajnos...

De aztán a lovacska "meglelése"kicsit elgondolkoztatott a hallottakon..és ha ez az Ember ilyen elszántan és fáradságot nem kímélve üldözi azt a valamit..akkor biztos,hogy nem egy apró kis szörnyecske..hanem egy fenevad lehet..és az nem jelent jót!..

-A nyomokat könnyüszerrel követhetjük,jó uram!-néztem rá kedvesen-Ebben az erdőben nincs olyan,mi akadály lenne a követésre..és ha megtudjuk kié ez a szép állat..akkor biztos az is kiderül,hogy hogyan került ide....nagyon szívesen "nyomkeresőd" leszek,ha elfogadod segítségemet..ebben az Erdőben mindent ismerek
.-mosolyogtam rá.

A nő szavaira szélesen elmosolyodtam. Ha igaz amit beszél, nagyon hasznos társra leltem. Nem voltam rossz nyomkövető, elvégre a munkám megkövetelte, hogy ne legyek az, de az éjszaka leplébe burkolózó nyomokat csak óriási szerencsével tudtam kiszúrni. Hosszasan követni őket pedig lehetetlenség volt.
Erősen kétlem, hogy a ló tulajdonosa még most is élne. Sajnos már nem tudom megmenteni, ám ha meglelem holttestét valószínűleg, könnyebben megtalálom azt ami megölte. Elvégre legtöbbször elég megvizsgálni a holttestet és máris tudni lehet, hogy mi cincálta szét. Bár ahogy elnéztem a lány még hitt abban, hogy a lovas életben van, szóval gondolataimat igyekeztem nem szóvá tenni.
- Rendben van. - Biccentek a lány a felé. - Akkor kövessük a ló nyomait. Hátha megtaláljuk a lovast.
Kinyújtottam jobb karom, majd a lányra néztem.
- Csak ön után.
Mivel ha ne ön után mennék, nagy eséllyel eltévednék.
Gondoltam magamban.

A Férfi kedves gesztussal egyezett bele,hogy kövessük a nyomokat,hogy eljussunk a ló gazdájához..
Apró mosollyal ajkamon ,léptem oda a pacihoz,és belesúgtam a fülébe ..
Az állat nagyon szelíd,és biztosan tudom,hogy hozzá van szokva az Emberekhez..így még könnyebb dolgom volt a "kérésemnek"..
-Vezess minket vissza ,kedves lovacska ..ahonnan érkeztél..-suttogtam a fülébe,és megsímogattam a fejét..

Lassan már pírkad..de a Holdfény sokban segíti a nyomok követését..
A férfi kissé lemaradt,de jól tud mozogni a sűrű növényzetbe,ember létére..

Hamarosan kiérünk az erdő szélére,ahol körös-körül szétdobált ruhadarabok,és pokrócok hevertek..egy kettétört pajzs is hevert a földön..és jópár lándzsa töredék.
Nagy csata lehetett..a szétszórt holmikat elnézve..de ami furcsa volt..csak tárgyak voltak..és ember,vagy más élőlény sehol..
-Furcsa...-néztem körbe,és aztán a Férfire.-..Nincs sehol egy test,vagy más egyéb..csak vér és törött holmik.
Aztán kissé arrébb,egy hosszú vércsíkot pillantok meg,ami a hegyek felé vezet.
-Ez talán megmutatja,hová is tünt el mindenki..és talán a lovas is előkerül..még elég friss a vér..talán még életben van!-néztem rá lelkesedve az újdonsült társamra ,és kezdtem sietősen követni a nyomot..mert nagyon bíztam abban,hogy még él ..de minden perc drága!..sietnünk kell..

Követtem a nőt és a lovat. Nem igazán voltam oda azért, hogy átvágjunk az erdő sűrű növényzetén, de ennek ellenére jól álltam a sarat. Semmi gyanúsba nem léptem bele és alig maradtam le az elftől. Bár nem tudom, hogy vette rá a lovat arra, hogy visszamenjen oda ahonnan jött. Nem értek túl jól az állatokhoz, de abban biztos voltam, hogy nem sok kedve lehetett vissza menni. Elvégre szerintem éppen csak megúszta.
Amint kiértünk az erdő szélére meglepő látvány fogad minket. Tárgyak szanaszét, de emberek sehol. Az első dolog amire felfigyeltem egy ketté tört pajzs volt. Rajta karomnyomokkal. Ahogy sejtettem. Egy szörny. Csupán emberi lábnyomokat láttam, körös körül. Hullák pedig sehol, csak vér. Ezek szerint egy tapasztalt vadásszal van dolgom. A hullák valamire kelhetnek neki ha elvitte őket. Végül a lányra néztem.
- Rajtuk ütöttek... Bármivel is van dolgunk, az biztos, hogy intelligens teremtmény. Éles karmokkal és ember feletti erővel. A vértől eltekintve nyomokat nem látok szóval vagy eltüntette őket vagy a levegőből csapott le. Azt ott - Mutattam a vércsíkra - valószínűleg csalinak, vagy elrettentésnek hagyta ott. Ha követni szeretnénk jobb lesz vigyázni. Ez a valami sportból öl, nem pedig az életben maradásért.

Ahogy körülnéz a társam a pajzs nyomait vizsgálva,elég kézenfogható megállapításra jut..
..bár én nem tudom pontosan mi is lehet ez a Valami ,ami ilyen nyomot hagy..mert még nem láttam ilyet..
..De biztos,hogy nem állattól származik..az tuti!..de ahogy hallom a szavait,egyre jobban érdekel,hogy mi okozhatta ezt a mészárlást..
Borzasztó volt belegondolnom is,hogy mi történhetett itt...és ez a dolog elszomorított.
-Ha csali is..meg kell tudnunk..mert ha ezt tette most az a Valami..akkor máskor is gyílkolhat!..nagyon veszélyes lehet..és ha újra lecsap??!még belegondolni is iszonyú!..-néztem a férfira,és teljesen egyettértettem a meglátására..
-De ha ez csapda lehet,akkor miért hagyta életben a lovat??..vagy ez is a terve része lehetett?..-néztem kérdőn rá,és a szívem mélyén nagyon reméltem,hogy az a valami,nem passzióból ől.....
De most ez a vércsík nagyon aggasztó...

Egyetértettem a lánnyal. Ezt a valamit meg el kell pusztítani, mielőtt még újabb áldozatokra lelne. Ám jobb ha megfontoltan cselekszünk. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán egyedül volt, mindenesetre hatalmas pusztítást végzett. Alig látni vért. Kifinomultan gyilkol. Mi pedig épp az általa állított csapdába készülünk besétálni. Szóval elővettem a számszeríjam és a biztonság kedvéért megtöltöttem, viszont ez után rögtön vissza is került a hátamra. Kirántottam hosszúkardom a hátamon lévő hüvelyből és alaposan végigmértem a pengéjét. Semmi problémát nem találtam rajta. Akkor talán készen is lennék.
- A lónak talán csak túl nagy szerencséje volt. Vagy ez a micsoda egyszerűen csak emberekre vadászik. Állatokra nincs szüksége.
Bár jobban átgondolva talán elfeket akart idecsalni vele. Elvégre egy ember egyszerűen csak elkötötte volna a lovat és kész, míg egy elf követte utána járt volna ennek. Mint ahogy azt az elf nő tette. Viszont ezt már jobbnak láttam nem közölni a társammal.
Nagyot sóhajtottam majd végül óvatos léptekkel követni kezdtem a vért. Kardomat szorosan tartottam, készen arra, hogy öljek vele, ha a helyzet úgy kívánja.

Elkezdtük követni a nyomokat..de nagyon rossz érzetem támadt..és ez nagyon nyugtalanított..
Az íjamat készenlétbe raktam..és ahogy látom a társam is a fegyvereit igazította..
..valami nem stimmel..egyszerűen nem értem mi lehet itt..
A vérnyomok egy sziklás helyhez vezettek,ahol a köveken és a földön is vésett karomnyomok és szakadt ruhadarabok foszlányai hevertek..és ahogy a sziklákat megkerültük,egy barlang nyílását vettük észre..
Most már a kezembe vettem az íjam...mert nagyon rossz érzésem támadt...és ahogy így elnézem nem sok jóra számíthatunk..

*..Közelebb érve,egyre borzalmasabb szagok terjengenek a bejárat felől..mintha valamit elástak volna,vagy elrejtettek volna valamit...

Követtem a vérnyomokat, figyelve minden egyes apró neszre. Az a valami itt ólálkodott a közelben. Talán nem volt elég neki az amit a táborban talált vagy csak simán nem szórakozta ki magát eléggé. Még magamnak is szégyen beismerni, de éreztem magamban a félelem halvány jeleit. A gyávákat pedig eltapossák a bátrak.
Egy sziklás részhez érkeztünk. Mindenütt karomnyomok és szakadt ruhadarabok voltak. Előbb körbepillantottam, majd közelebb merészkedtem az egyik sziklához és jobban szemügyre vettem a rajta lévő karomnyomokat. Egy részük jelképekre emlékeztettek a többi viszont csak egyszerű karomnyom volt. Ehhez hasonló jeleket egyik népnél sem láttam még eddig. Talán valami rítushoz kellenek. Ez egyre inkább kezdett gyanús lenni. Egyre jobban kezdett kirajzolódni a fejemben, hogy valójában mi is ez a valami, de nem mertem elhamarkodottan kijelenteni. Közelebb húzódva ráleltünk egy barlang bejáratára, amiből orrfacsaró szagok áradtak. Pontosan az amire számítottam.
- Rothadó hús szaga... Megtaláltuk a szörny búvóhelyét... - Nagyot sóhajtottam, majd nekiláttam felvázolni a lehetőségeket. - Nem tudni mi vár ránk odabent. A legjobb az lenne ha megpróbálnánk kifüstölni, vagy kicsalni azt ami odabent van, viszont mindenképpen csak a legvégső esetben menjünk be oda.

Nagyon kellemetlen és csípős szag áradt ki a barlangból.Egyre jobban terjengett,mikor a bejárathoz értünk.
-pfújjj...-fogtam be az orrom-Ez borzalmas!-néztem a férfire,és közbe a pillantását követve láttam,hogy a szikla véseteket nézi..talán ismeri ezeket a jeleket,vagy miket??!..én ilyet még sohasem láttam..
A rúnákat ismerem,de ezek nem hasonlítanak rá!...
..de ahogy mondja!..nem szerencsés bemenni oda,ha nem muszály..hacsak..
-Egy kis segítség jól jön most?..van egy ötletem..-súgtam a társamnak,bár nem tudom,hogy van-e bent valaki ,aki hallja..de nem árt az óvatosság ..
-Ha esetleg valakit beküldenénk,aki körbenézne??-húztam az ajkamat mosolyra..aztán behunytam szemem,és halkan hívtam egy "segítséget"egy Urzon-t..
..aki szerintem teljesen jól körbe tud nézni odabent..és teljesen olyan külsőre mint egy süni..
Ahogy megérkezett az idézett állatka..szépen besétált a barlangba,ahogy kértem tőle..és a szemein keresztűl nagyon jól is láttam mindent..
-Talán így megtudunk valamit...-néztem a társamra,és reméltem,hogy nem néz teljesen őrültnek..dehát,Idomár vagyok..és most ez a segítség jól jön..
De ahogy belép a barlangba az Urzonka,és meglátom mi van odabent..
-Ez borzasztó!..teljesen képtelenség..!!!-sápadtam el a "látványtól",amit a kis sünike szemein keresztül láttam...

-A barlang falára  vannak felszögezve az emberi testrészek,és mindenfelé valamilyen olaj van kenve.
A testrészekre jelek vannak rajzolva,és az egyik "szegezett" alak még él..vagyis pislákol benne az élet.....néztem a férfire kétségbeesett arcal,miközben "tolmácsoltam"mit látok éppen..

A nő kijelentésére felvontam a szemöldököm. Sejtésem sem volt, hogy mire akar kilyukadni, ám ez nem is lepett meg. Teljesen eltérőek voltak a szokásaink és a gondolkodásmódunk. A lány kérdésére egy kérdéssel terveztem felelni, ám nem volt szükséges. Egyszer csak egy sül szerű élőlény jelent meg, s menetelt be bátra a barlangba. Egy ideig még figyeltem az állatot, majd társamra vetettem pillantásom. Valamire erősen koncentrált. Talán valami elf mágia. Nem is zavartam, inkább tovább kémleltem a barlangot.
Alig pár másodpercet kellett várnom a lány máris elkiáltotta magát. Azonnal odakaptam a fejem. Az elf világos bőre mintha egy árnyalatnyival halványabb lett volna mint az imént.
- Mi az?
Alig, hogy feltettem a kérdést, máris megkaptam rá a választ. Egyre kevésbé tetszett ez az egész, ám amint meghallottam, hogy az egyik ember még él, mit sem törődve aggodalmammal bementem a barlangba. Kardomat két kézre fogtam a markolatot pedig szorosra fogtam. Remélem még nem késő és meg tudjuk menteni azt a szerencsétlent.

Ahogy láttam ezt a borzalmas barlangot belülről a kis állatka szemével,nagyon elborzasztott..
Még nem láttam ilyen szörnyűséget.
De ahogy megszüntettem a mágikus kötödést,láttam,hogy a társam bemegy a bejáraton..
..és talán meg tudjuk menteni azt a szegény embert..bár nagyon rosszul nézett ki..de egy halvány remény van a megmentésére,akkor meg kell próbálnunk..
Amikor bement a férfi..én is gondolkodás nélkül követtem..bár az iszonyat forgatta  agyomromat,de a remény,hogy segíthetek én is rajta,erősebb volt a félelmemnél..
Az íjammal fedeztem a hátát,ahogy egyre beljebb haladtunk..és amint elértük a kiszögezett embert,megpróbáltuk leszedni a falról..ami kis idő múlva sikeres volt..

-Ki kellene vinni innen!Nem szeretnék maradni,míg visszajön az a valami ami ezt tette!-néztem a társamra,és próbáltam megfogni a lábát,hogy ketten kivigyük a barlangon kívűl...
..és ha minden jól megy..akkor ki is jutunk...

A lány szavai után számítottam arra, hogy ami bent vár az nem lesz egy leányálom, ám ez a látvány még számomra is megrázó volt. Erre a valamire még a szörny szó is csupán dicséret. Mindenütt emberi testrészek, rajtuk különböző szimbólumokkal. Bár nem csak testrészek hanem egész emberi holttesteket is találni a falhoz szögezve. Valószínűleg ez a valami hagyta őket elvérezni. Szóval csak játszik az áldozataival.
Nem kellett sokáig keresgélnem a holttestek között. Viszonylag hamar megtaláltam a túlélőt és odarohantam hozzá. Pillanatokon belül mellettem termett az elf is és ketten leszedtük szegény szerencsétlent a barlang faláról.
- Nyugalom barátom! Itt a segítség.
Mikor a lány megfogta a férfi lábát előbb körülnéztem, majd rá.
- Majd én viszem. Te inkább figyelj és fedezz.
Kardomat visszacsúsztattam a hüvelyébe és ezt követően a vállamra kaptam a férfit. Túlságosan is sebezhetőnek éreztem magam, viszont idebent ellátni a férfit végzetes hiba lett volna. Szóval elindultam a barlang bejárata felé.

Végre sikerült leszednünk a szerencsétlen férfit a falról.
De mielőtt megragadtam volna a lábát,hogy kivigyük..a társam már a vállára is vette a nyöszörgő testet.
..és így tudtam fedezni a kivonulásunkat a barlangból...ami mellesleg jobb ötletnek tűnik is,mert így a kijutásunk is gyorsabb,és nem utolsó sorban biztosabb is..
..mert ugyebár a hátam közepére sem kívántam találkozni azzal a szörnyeteggel,ami ezt csinálta..
de ha kijutunk tudok segíteni neki..és talán többet is megtudhatunk,hogy mivel állunk szembe!..de előbb meg kell menteni..és enyhíteni a fájdalmát..

Amint kimentünk a sziklahasadékból,óvatosan kinéztem,hogy ne érjen semmilyen meglepetés..és intettem a társnak,hogy jöhetnek..
-Kell találnunk valami védhető helyet..az erdőig el kellene érnünk-mondtam határozottan,és vártam a válaszát.
- Tudod hozni addig a testet?
-Mert a fák között sokkal jobban tudok védelmet adni magunknak,mint a nyílt terepen..de ha odáig eljutunk..akkor van esély megmenekülnünk..-néztem rá ,és ha igennel válaszol,akkor a nyilammal fedezem a hátát,hogy eljussunk az oltalmat adó erdőig..

*..de ahogy félúton járunk..mint a dögszagra jövő keselyűk..egy ork járőrségbe botlunk,akik a sziklaperemen állva üvöltenek,ahogy meglátnak minket rohanni a fedezékül szolgáló fák felé..

-Fuss!..rohanj!..addig feltartom őket!-kiáltottam a társam után,aki remélhetőleg eléri a lombokat..
Azonnal kilőttem a nyilamat az egyik órdító felé..és a nyilvesszőim nem nagyon tévesztenek célt..

..aztán a szemem sarkából néztem,hogy hamarosan végre eléri az erdőt az Embertársam.. és én is mehetek utánuk..

Hála az égnek a barlang lakója egészen biztosan nem volt otthon. Legalábbis nem támadt ránk, holott szinte tökéletes célpontok voltunk mikor a férfit szedtük le a falról. Legalábbis személy szerint nem figyeltem, hogy közben nem e közeledik valami és szerintem az elfnek is ez lehetett a legkisebb problémája.
Mielőtt kiléptem a barlangból, társam megállt, hogy körülnézzen, ám egy intéssel jelezte, hogy semmit olyat nem lát ami okot adna a maradásra. A nő kérdésére egy biccentéssel feleltem. Tény és való, a férfi nem volt túl könnyű ám nem jelentett különösebb megterhelést a cipelése.
Nagyjából félúton járhattunk mikor egy csapat orkot pillantottunk meg. Hiába kiáltotta a lány, hogy fussak, megtorpantam. Nem akartam elfutni és egyedül itt hagyni a lányt, ám nehéz lenne úgy harcolni, hogy még a sebesültre is vigyáznunk kéne. Némi hezitálás után nagyot nyeltem majd rohanni kezdtem. Közben mindvégig atyám szavai vízhangoztak a fejemben.
"Egy von Averill soha futamodik meg. Soha! Ezt vésd az eszedbe!"
Végül beértem az erdőbe. Szörnyű érzés volt elfutni az orkok elől és ezen az a gondolat sem segített, hogy ezzel segítettem egy emberen. Ha az elf esetleg életét veszi a harcban azt sosem bocsátom meg magamnak. Szívem szerint visszafutottam volna, de vigyáznom kellett a sérültre.

Amikor láttam,hogy beért az erdőbe a Társam és a sebesült férfi,akkor ahogy csak bírtam,futottam utánuk.
A fák árnyékában sikerült elbújnunk az Orkok elől,akik nem tudnak se gyorsan futni,sem "átlátni" a növények sűrű levelein.
Amint beértem őket,egy védőfalat emeltem a fák gallyaiból,hogy még sűrűbb "árnyékot"adhassanak a növények a kíváncsi és az ártó pillantások elől.
A sérült ember nagyon rossz börben volt.A teste tele volt mély vágásokkal és azzal a különleges rajzolatokkal..de a szíve erős,és látszólag fiatal is,így talán sokkal nagyobb esélye van a felépülésre..
A fa tövében feküdt,és értheetlen szavakat motyogott..de a tegnapi nap folyamán gyűjtögetett füveknek hála,tudok készíteni egy kenőcsöt,mi a sebeire kenve elállítja majd a vérzését.
-Rendbe fogsz jönni..most már nem lesz semmi baj!-mondtam kedves hangon a sebesültnek.

-Egy kis tűzet készítenél,ahol tudok forralni vízet?És meg is süthetnénk a nyuszit.-mosolyogtam Társamra,miközben a gyógyfüveket raktam össze a forraláshoz.

És amint a tűz kész ,és a kenőcs elkészül,rákenem a sebeire,és hamarosan ki fog derülni,hogy a megmentett ,egy pár óra után talán tud mondani nekünk erről az egészről valami érdemlegeset..
És a kezelésre jól reagál,akkor nagyon jó esélye van a túlélésre.

-Éhes vagyok..te nem?-kérdeztem a férfit-Jól esne egy kis energia-nevettem rá.

Most talán van egy kis nyugalom..mert a fák jó rejteket adnak..ahogy a tűz meleget..és egy kis pihenést a megmentettnek is.