A nomádok és az elfek zavartalanul érték el a törpök hegyeit. A híresztelés, amit Hira hallott, miszerint orkok garázdálkodnának tévesnek bizonyult. Bár az ő portyázó bandáik úgy is váratlanul jelennek meg, nem jelenti azt, hogy tényleg nincsenek. Ám eddig rájuk nem bukkantak.
Igazából meglepően nem sok mindenkire bukkantak. Néhány kereskedőt láttak elmenni főleg egy út közelében, amin egyenesen átvágtak, de erre felé se városok se falvak... Az apró nép mélyen a zöldellő hegyoldalak alatt élnek és alig-alig néznek föl. Akkor is a legtöbbször kereskedni vagy távoli vidékre kalandozni indulni.
Így Hiának és a többieknek azt kell tapasztalniuk, hogy az itteni még érintetlenebb természet talán, mint Awyrisben. A vándorló emberektől elválva ezen a vidéken bolyongnak gyógynövény után kutatva.
Még nem találtak szikraszirmot, ám Hirion fülében még most is cseng a kacagás, melyet kérdésére adott az egyik barátja.
-Démonok? Sok szörny van, mi felbukkan erre, de nyilaink éles hegy mindet megöli. Főleg, ha olyan tüskés vérkupacot csinálunk derék harcosaink össztüzével belőlük, mint egy sündisznó!
Tavaly volt egy fiatal férfi, aki kútba ugrott. Azt mondják, tán őt megszállta egy démon. Vagy csak egyszerűen megőrült!


Vajon őt is őrületbe fogja kergetni a démon, ha megpróbálja eltüntetni a nyomokat?

Úgy látszik, ha voltak is erre rabló bandák, azok messzire kerülték kis karavánjukat, ami jól felfegyverzett és ügyes harcosok karéjában haladt, amibe beletartoztak egy jó darabon Hirionék is, akiket barátságosan fogadtak a nomádok és miután elmesélték mi járatban vannak, szívesen osztották meg tüzüket és egyszerű ételeiket a vándorokkal.
Más élő lélekkel is csak kevéssel találkoztak, csak pár kereskedővel, kik sok mindent kockára tettek, csak, hogy kellő haszonnal adjanak túl portékáikon, bár azért majdnem mindegyik erős kísérettel utazott.
A vidék kopársága egyre szelídül és hamarosan már olyan vidéken járnak, ami inkább hajaz valami a lombtündék otthonára, mint Zevadar komor szépségére, legalábbis, ami Hirion-t illeti.
- További jó és veszélytelen utat! – int búcsút a fiú a cserfes kis leánynak, aki bizony elgondolkodtató hírekkel ajándékozta meg, bár azt a fiú nem tudta, hogy ez csak olyan mendemonda féle, vagy tényleg megtörtént, de ha visszaérnek, megéri majd utána nézni, amit meg is oszt Falha-val.
Azon gondolkozva baktat a három tünde mögött, hogy vajon ő is veszélybe kerülne-e, ha rábukkan a démonra? Közben a lányokra hagyja a keresését, hiszen úgy sem ismerné meg azt a növényt, amit keresnek, még ha kiszúrná a szemét, akkor sem.

Ahogy a hegyekhez érünk, azonnal a virág keresésére indulunk. Örültem a jó társaságnak. Jó volt új emberekkel találkozni beszélgetni. Szerencsére nem futottunk össze veszélyes ork sereggel. A hely kietlennek tűnt és sivárabbnak mint szeretett otthonunk. Míg a virágot kerestük, kicsit elkalandoztam. Eszembe jutottak a régi történetek, miszerint sok nép lakik a hegyek közt. Talán látok valakit közülük. Mondjuk egy törpöt.
A többiek arról beszélgettek, hol fogjuk a főzetet elkészíteni. ha más nincs a szabad ég alatt készítjük abban az üstben amit még Nini-Wellben vettünk.
De mindegy is, akárhogy történik, biztosan nagy élményekkel térünk haza.

Ahogy a csapat kicsit szétszéled, hogy keresgélje az épp frissen kinyílt, így gyógynövényként használható virágot -illetve nem egészen, mert Hirion nem keresgéli- az egyik erdei elf lány hamarosan veszélybe kerül. Még soha eddig általuk nem látott ragadozók veszik körbe. Kutyákra hasonlítanak, de inkább csak kutyafélékre. Mivel még nem találkoztak velük, nem tudnak rájuk hangolódni, így az állatok viselkedését nem befolyásolja a zöld mágia.
Most még csak hárman futják körbe, agyaraik előbukkannak félelmetes szájukban, melyből lógó nyelvükkel csaholnak.
A self fiúra nem tudni milyen hatással volt társnője válasza: „Ezek csak halott démonok szellemei. Minket nem bántanak az isteneink. Még holtukban sem. Sosem tennének ilyet. Féljenek csak akiknek van mitől!”

Hirion, bár tartott kicsit a démontól, társnője szavai után azonban megnyugodott és már nem félt attól, hogy hasonló sorsra jutna, mint amiről a vándornép beszélt, igaz, annak azért nem adott teljesen hitelt, hiszen csak pletyka volt.
Minden esetre most már még jobban azon volt, hogy ha sikerül az erdei elfek gyógyítása, akkor utána nézzenek ennek a történetnek, mert talán rálelnek arra a hiányzó, szökött démonfira.
Nem volt nehéz kivonnia magát a munkából, mert egyrészt úgy sem ismerte volna fel a virágot, másrészt ugye, ő itt a beteg volt, akit kímélni kellett és egészen addig jól is esett a semmit tevés, míg meg nem hallotta az egyik lombtünde sikítását és kissé el is felejtkezve magáról, dobogó szívvel bukkant ki a lányt takaró domb mögül, meglátva, hogy valami ismeretlen bestiák fenyegetik az erdei életét.
Csak rövid kard volt nála, azzal valószínűleg nem sokra ment volna, na meg a nagy harci tudásával és még azzal a kicsivel sem akart kérkedni.
Inkább az egyik ilyen lényre észrevétlen a fulladás átkát idézte, remélve, hogy annak kínlódása elvonja a többi kutyaféle figyelmét, és addigra a többiek is ideérnek.

Ahogy a virágot keressük, egyre jobban eltávolodunk egymástól. Nem aggódunk két társunk miatt, biztos nem lesz semmi bajuk. Mindent rendesen megnézek magam körül. Növényeket, fákat köveket. Épp gondolataimba mélyedve bóklászok, mikor éles sikolyt hallok. Azonnal kitisztul a fejem és mindent hátrahagyva szaladok a hang irányába.
Meli az és érdekes lények veszik körül. Ilyeneket még sose láttunk. Na tessék. Találkoztunk ismeretlen lényekkel, de ezek nem tűnnek túl barátságosnak. Lori kétségbeesetten próbálja segítségül hívni Természet Anyánkat, de nem jár sikerrel. Kétségbeesetten keresek valamit, amit fegyverként használhatnék. Végül egy nagyobb kővel becélzom és megpróbálom eltalálni az egyik kutyaszerű valamit.

A bajba jutott lány egyre nagyobb gondban volt. A vadállatok körbe-körbe jártak körülötte egész addig, amíg az utolsó próbálkozásnál már a ruhájába is beleharapott az egyik. Úgy jártak körülötte, ahogy a vízben gyülekeznek a cápák áldozatuk köré. Minden jel arra mutat, hogy hamarosan nem csak tapogatóznak, de agyaraikat fogják mélyeszteni a tündébe.
Ekkor érkezik meg Hirion és Hira elsőként segíteni és mind a ketten a maguk módján látnak hozzá. Ám mind a kettő meglepően hatékony. A kutyafélék visszavonulót fújtak mind a fulladás, mind a kőhajigálás láttán. Nem akartak egy nagyobb csoporttal összecsapni, csupán a „csordától” elszakadt védtelen bárányt.
Körülbelül száz-százötven méterre gyűltek össze megint. Ám a kémcsaj félre húzza a betegségéről elfeledkezett srácot.
-Ne feled, hogy figyelnek minket! Lehet csak megrendezték az egészet, hogy teszteljenek bennünket. Nem derülhet ki, hogy nem értünk a természet mágiához!
*Eközben Hira köré gyűlve barátnői lelkendeznek és dicsérik őt, hogy milyen hamar közbe tudott lépni az új fiúval az oldalán! Még célzásokat is tesznek fel, melyek igen ködös értelműek.

Nem nagyon lehetett sok időt gondolkodással töltenie Hirion-nak, hogy beleavatkozzon-e az erdei tünde és az ismeretlen, acsarkodó állatok küzdelmébe, ahol láthatóan az elf lány állt vesztére.
A fiú csodálkozott is egy kicsit, hiszen a lombtündék híresek arról, hogy értenek a fák, növények és állatok nyelvén, de ennek most nyomát sem látta.
Viszont most a segítői voltak, akik azt a növényt keresték, mely talán meggyógyítja, így nem hagyhatta, hogy baja essen, főleg úgy, hogy nem tudhatta ezek a kutyafélék vajon nem támadna-e rájuk is. Na meg aztán megérkezett a másik lány, Hira is, így muszáj volt tennie valamit.
Ekkor fordult a mágiájához és szórta azt az egyik lényre, miközben Hira meg megdobta egy kővel a másikat, ami szintén azt mutatta, hogy ezekkel az állatokkal nem boldogulnak valamiért.
Elszaladnak ugyan, de nem mennek messzire, ami nem tetszik a fiúnak, hiszen talán még többen is vannak és csak az alkalomra várnak, hogy újra támadjanak.
Társnője szavaira azonban csak megrázza a fejét.
- Nem hiszem, a lány ijedtsége valódinak tűnt és az lett volna csak gyanús, ha nem segítek, ha már itt vagyok. Azt meg nem tudhatták mit csináltam. Majd kimagyarázom magam.
Mikor aztán az erdeiek kiörvendezték magukat és firtatni kezdik mi történt, kész is a válasszal.
- Az egyiknek a szemébe meredtem és próbáltam hatni rá, ti éreztetek valamit, mert én semmit, de aztán mégis csak megfutott, de szerintem csak Hira köve miatt. – hazudik mintha könyvből olvasná és ezzel azt is megtudhatja talán, hogy igaza van-e, tényleg nem hatott a tündék mágiája?
- De jobb lesz mennünk innen, mert ezek nem tágítanak. – int az állatok felé.

Ahogy eldobtam a követ, a ragadozók, azonnal kereket oldottak. Örültem neki de láttam hogy nem futottak messzire. Bajba jutott társam máris mintha mi se történt volna Lorival faggatja sérült társunkat. Hangosan közlöm velük, hogy szerintem indulni kéne, mert minél hamarabb találunk rá a növényre, annál hamarabb tudunk segíteni.
Így aztán útnak is indulunk. Én megyek hátul Lorival. Mindketten viszünk magunkkal valamit, amit fegyverként használhatunk. Lori menet közben beszámol a férfi furcsaságáról, amit azokkal a lényekkel csinált. Roppant mód zavarta, hogy a mágiánkat nem tudta hasznosítani. Megegyezünk abban, hogy tábort verünk, és kettesével indulunk a virág keresésére.

A vadak támadása úgy tűnik, szerencsét hoz a tündéknek, mert alig tudtak beszélni a történtekről egymás között, a self lány felmutat a fára.
-Ott ni! Azt hiszem, az az.



Végre egy virág, amit keresnek. Ám úgy tűnik, már kevés van az időből, jobb lesz nem kifutni leszedésig. Alig 1 perc van a fa felső ágaiig eljutni és begyűjteni, mielőtt elvesztené izzó fényét.

Hirion reméli, hogy azért nem leplezte le magát senki előtt, hiszen semmi látványosat nem csinált és, ha megkérdezik, akkor is csak azt mondja, hogy próbált kapcsolatba lépni az állatokkal, de nem kerül sor ilyen beszélgetésre, bár látja, hogy a lombtündék egymás között azért súgnak-búgnak.
A virág felbukkanása azonban mindenki figyelmét arra fordítja és a fiúnak meg kell állapítania, hogy valami szépséges növényt lát, de azt nem érti miért lettek annyira izgatottak a lányok, mikor idegesen nézegettek fel a fára. Hiszen itt van, csak fel kell mászni érte! Nem fog elrepülni vagy ilyesmi nem?
- Mi a baj? Nem tudtok fára mászni? Én felmennék érte, de azt hiszem ebben az állapotban.......- kap észbe és mutat magára, mert már majdnem felajánlotta a segítségét.

Ahogy utastársunk felmutat nem is telik el két pillanat, és máris mászni kezdünk a fán. Lori kúszik gyorsabban fürgébben, és a virág hamarosan ott is van nála, tudja hogy bánjon vele. Mi ketten a másik társammal, csak figyeljük. Hogy van e még idő keresni másikat is nem tudom...
- Ott is vannak! - rikkantja el magát Lori és a fákat segítségül hívva újabb virágok kerülnek kis erszényébe.
Mire leérünk a fáról, 3 vagy 4 virágot mutat felénk. Míg a másik két társunknak magyarázza a főzet elkészítését és hogy jó lenne valahol tábort verni, addig Meli és én szétnézünk. Nem szeretnénk újabb támadást...

A gyűjtés sikeres és Hira még nem is tudja, milyen nagy szerencséje volt, hogy egy szakértő gyűjtő ért oda először. Hiszen ez a virág a mostani állapotában tűzforró és olyan érzése lett volna, ha kézzel hozzá nyúl, mintha kipufogócsőre markolt volna. Ám a szerencse istennője vagy valaki, aki követi az útját nagyon kedvelheti.
A földön talált -vihar által letört- botokkal felszerelkezve néznek utána, hogy a furcsa támadóik merre járnak. Bizony nem mentek messze, a közelben nézelődnek. Ha megpróbálnak komolyabban rájuk ijeszteni, akkor elszelelnek, de ha nem teszik akkor pár óra múlva szagot fognak és egy új vad után indulnak az éhes vadászok.
Lori pedig elkezdi a munkálatokat.

/Csak rajtatok múlik most már, hogy szeretnétek-e gyorsan elkészíteni vagy szeretnétek részletesen kijátszani. Én a gyógyír elkészítése után jelentkezem./

Az utolsó összetevő is megvan már a főzethez. Így tovább indulunk, hogy valami nyugodt helyet keressünk, ahol elkészíthetjük a főzetet. Nagy szerencsénkre hamarosan egy nagyobb üregre bukkanunk az egyik sziklafalnál. Lorival óvatosan bemegyünk és körülnézünk. Egy jó nagy barlangot találtunk a kicsit hosszú, és nem túl szűk járat után. Szűrődött be fény és a legtávolabbi sarkában még egy barlangi patakot is hallottunk. Bőven elég volt, minden tökéletes a Fénylővíz nevű főzet elkészítéséhez. Ahogy feltérképeztük a helyet, fülig érő szájjal mentünk vissza a többiekhez. Hamarosan mindenki ott volt. A lovat kint hagytuk, de Lori gondoskodott a biztonságáról. Tüskés karánt alkotott, hogy a ragadozók ne tudják felfalni az éjjel. Társaink izgatottan figyelték az eseményeket. A srác már biztosan... A virág egyik felét a dézsába tettük, a többi összetevő mellé. Nem volt szükségünk tűzre, a virág szirmai elég forróak voltak még ahhoz, hogy a víz zubogni kezdjen. Hamarosan el is nyerte nevét. Az arany minden árnyalatában, szikrázóan fényleni kezdett és vakító fényárba borította az egész barlangot. Nagyon figyeltem Lorit, ahogy tüsténkedik. A fény pár pillanattal később szűnni kezdett és puhán fénylett a kondérban tovább. A virág másik felét mézzel, különféle porokkal és fehér kenőccsel kavarta össze egy nagyobb faedényben. Az is először felizzott, a keverék felbugyogott és édeskés illat terjengett belőle. Lori a főzetet mézzel ízesítette és belemerített egy fa kupát. A folyadék még mindig világított, de már nem volt ihatatlanul forró. Randír óvatosan vette kézbe és belekortyolt. Azt mondta meleg, finom és fura... Társam öt pohárnyit itatott meg vele és ő nem ellenkezett. Míg az utolsó pohárból hajtotta fel, a finom illatú főzetet, a fásli alatt fényleni kezdett a bőre....aztán eldőlt. Nagy ijedtségünkre Lori csak annyit mondott.- Nyugi csak bealudt..
Arrébb húztuk és elkezdtük levenni a kötéseit. A bőre erősen fénylett de nem ez volt a probléma. Láttam Lorit, ahogy munkálkodik, közben félt. Másik társam oda se mert nézni. Ahogy a kötések lejjebb kerültek, kilátszott a ...fekete bőr. Lori kapkodva tépkedni kezdte a fején, a fekete arc és a feketére mázolt fehér haj, így előkerült. Nagyot dobbant a szívem. Ostobaság volt, de úgy éreztem, így nem tud ártani. De nem. Csendben vívódok egy sort, végül úgy döntök, hogy társaimat és a világomat választom. Tudom már, mivel jár, ha valaki sötét elfekkel szórakozik. A többiekkel, akik ijedten húzódtak hátrébb megbeszéljük, hogy befejezzük amit elkezdtünk és haza megyünk. Ez mindenkinek megfelel. Hárman folytatjuk a sebek kenegetését és újra kötjük őket. Lori szerint a srác az egész napot és az egész éjszakát átalussza. Talán ha holnap estére magához tér. Addigra mi már messze leszünk. A sebei a kenőcs és az ital hatására nyomtalanul begyógyulnak.
Annyira belemerülünk a munkába, hogy fel se tűnik, valaki nincs is ott. A régi kötésekből párnát készítünk és azt tesszük a feje alá. Lori a barlang puha talajába ujjal belevési, hogy amint felébredt leszedheti a kötéseit -meglep, mikor azt is hozzá kaparja, - vigyázzon magára. Összepakolunk mindent és távozunk. A lányt sehol se találjuk, de talán jobb is így. A ló még megvan. Kíváncsian pislog felénk mikor kijövünk a barlangból. Sietve távozunk. De ... azon kapjuk magunkat, hogy...nem hazafelé. Tele voltunk élményekkel az ijedtség ellenére is, és ha már itt vagyunk, miért ne nézhetnénk szét. Persze egész úton különös utastársaink voltak a téma...

Elismerően nézi Hirion, hogy milyen fürgén másznak fel a tündék a fára, ahol azt az izzó növény felfedezik és szerencséjükre még többet is találnak. Már nem bánja, hogy nem ő indult virágért, mert biztos nem tudta volna kellő szakértelemmel megfogni és csak tönkre tette volna, vagy újabb sérülést szerzett volna a még meglévők mellé.
A lombtünde lányok azonban most már elemükben érzik magukat, hamarosan a sötét elf fiú már egy barlang mélyén ücsörög, miközben ők nekiláttak elkészíteni a főzetet, ami remélhetőleg meg fogja gyógyítani és ez mérhetetlen izgalommal tölti el, még az sem tűnik fel neki, hogy a barlangba nem tartott vele Falha, csak a serénykedő lányokon tartotta figyelő tekintetét.
Számára már az is elég felfoghatatlan volt, hogy csak úgy, puszira segítenek neki és még most is kissé gyanakvó volt, de csak a lelkesedést és az igyekezetet látta rajtuk.
Végig azt várta, hogy ha végül el készül a főzet, majd akkor rukkolnak elő az árral, ami biztos nem fog neki tetszeni. De a főzet készül, még pedig csodálatos módon, ami sikeresen elűzi Hirion baljós gondolatait, hiszen ilyen csodálatos átalakulást nem igen látott még. A barlang aranyfényben fürdött, ahogy a tüsténkedő arcok is.
Látta, hogy milyen forró volt a virágtól a folyadék ezért nagyon óvatosan vette el, mikor végül felé nyújtották egy kis fakupában. Az ital fénye megvilágította feszült vonásait a fiúnak.
Végig hordozta kérdő tekintetét a felé forduló arcokon. Még mindig benne volt a kétség, de nagyon meg akart gyógyulni, így végül egy nagyot sóhajtott, behunyta a szemét és lehajtotta az italt.
- Hmmm! Finom! – nyitotta aztán ki elmosolyodva és most már aggodalom nélkül itta ki a többit.
Az ötödik pohárnál már nem emlékezett rá, hogy ki is itta volna, békés sötétség szállt rá.
Mikor felébredtem ismét alkonyodott és én riadtan ültem fel a sötétedő homályban. Nem volt rajtam a kötés és testem hibátlan volt, mint az égés előtt. Viszont csak az alsóruhám volt rajtam.
~ Hol vannak a tündék? És hol van Falha? – nézett körül, mert nyoma sem volt a lányoknak.
Aztán megtalálta az üzenetet és őszintén megdöbbent, hogy még él.
~ Miért nem végeztek velem, hiszen a kezükben voltam? ~
- Köszönöm nektek! – suttogta végül bele a szélbe.
Nem fért a fejébe a tettük, de nem maradhatott itt, kezdett éhes lenni és valami ruha is kellett. Egyelőre a kötést tekerte vissza magamra, amíg nem talál mást.
- Falha! – kiáltotta el magam a barlang szájánál, majd elindult a város irányába.

Hirion lelepleződött és el is vesztette az eszméletét a lányok főzete miatt. Mindenki úgy gondolta volna, hogy végezni fognak vele, amit rájönnek, hogy a népükre folyton rátámadó ellenséghez tartozik. Falha is így gondolta.
Mikor elkiáltja magát a barlang bejáratánál kisebb bokrokon könnyedén átugrálva siet oda társnője. Bal kezében egy papiruszt fog, mely lobog a szélben, csak közelebb érve tudja elolvasni a címet, melyet nagybetűvel írt a lány. „Gyászjelentés”
-Olyan jó, hogy megmaradtál! Már azt hittem, hogy meg fognak ölni. Tudod milyen iszonyú szerencséd van? Amelyik kémet elkapják, azt szinte mindig kivégzik.
*Ha Hirionnak van kedve, visszamehetnek Nini-Wellbe, de előtte egy jó álcát kell kreálniuk. A múmia visszatér sztorit már ellőtték.

/Köszönöm a játékot! Hamarosan Hirionnak folytatás, ha úgy dönt./

Nagyon nem értette egyébként Hirion, hogy Falha miért hagyta magára, a lombtündék kénye-kedvére, akik végül is meg is ölhették volna, mikor kiderült nem az ő fajtájuk közé tartozik.
Persze sejti a fiú, hogy az ő élete valószínűleg nem ér annyit, hogy egy másik kémét is kockáztassák miatta, ráadásul ez a saját ügye volt, nem erre kaptak utasítást, hogy a gyógyulását keresse, hanem egy démont kellett volna felkutatni.
Falha azonban úgy látszik nem ment messzire, mert kiáltására azonnal megjelent és Hirion igyekezett nem észrevenni, hogy éppen mivel foglalatoskodott.
- Lehet nem volt gusztusuk egy magatehetetlen, védekezésre képtelen elfet megölni. Na meg azt se felejtsük el, hogy nem a saját vidékükön vannak. De mindegy is élek és újból egészséges vagyok! – vigyorodik el. – Csak valami ruha kéne, mert ezek a kötések eléggé zavarók. Menjünk a város közelébe, aztán valamelyik tanyán csak meg tudunk lovasítani pár ruhaneműt. – veti fel.
Remélhetőleg a lány belemegy, így akár el is indulhatnak.

//Én is köszönöm a játékot, és állok elébe a folytatásnak. //