Már egy ideje besötétedett, mikor Van megérkezik küldetése céljához. A Nagy Ferula-folyam mentén elterülő városban él egy híres boszorkány, aki megátkozta a megbízóját. Nem hitt neki, de a bőre mindenhol ragyás gennykelésekkel lett elcsúfítva pár napon belül és el kell beszélgetnie vele erről a tettéről. Ha másként nem megy, a haláláért is fizetne a fegyverkereskedő, hátha a rontás forrását elpusztítva véget ér az átok.
Mint már említettem, sötét van. És mint minden komolyabb város, a nagy folyam menti kereskedő központ is ilyenkor becsukja a kapuit.
Naja pedig úgy döntött ősei utáni sikertelen nyomozás után, hogy megnézi az erre felé híres vízi állatot, melyet a helyiek aligátornak neveznek és bár néha történnek balesetek, általában nem szokott emberre vagy elfre támadni.

Már egy ideje úton voltam. Sokan azt mondják, hogy egy utazás legjobb része nem a végcél elérése, hanem maga az út. Az ilyenek fejét szívem szerint függőlegesen vágnám ketté egy szép nagy bárddal. Már fájt a hátsóm a sok lovaglástól, hátasom pedig ugyanezt elmondhatta a patáiról annak ellenére, hogy egy meglehetősen jó erőben lévő ló. Az a kereskedő biztos nagyon hiányolhatja akitől a múlt hónapban fújtam meg. Eleinte elég makacs egy dög volt, de mára már összeszoktunk. Nevet ugyan nem adtam neki, de mondhatni a szívemhez nőtt. Bár ha az eredeti gazdája megjelenne néhány őrrel az oldalán, valószínűleg egy szemvillanás alatt megszabadulnék tőle.
Végül elértem úti célom. Minden vágyam az volt, hogy végre megszállhassak egy fogadóban, aztán aludhassak egyet egy tetvekkel meg egyéb kártevőkkel tömött ágyon. Nem hangzik túl kecsegtetően, de még mindig kényelmesebb mint a föld. Éppen ezért "nagyon örültem" neki, mikor megláttam, hogy a kapuk már rég zárva vannak. Hosszas fogcsikorgatás és káromkodássorozat után letelepedtem az egyik fa tövébe és vártam. Nem volt sok választásom. Vagy átmászom a falat, vagy várok reggelig. Esetleg még hazudhattam volna az őröknek, hogy beengedjenek, de se kedvem se erőm nem volt egy jó füllentés kieszelésére, szóval csak ültem a fa alatt gondolataimba merülve, melyek javarészt a megbízásom körül forogtak.
Nem egy könnyű meló. Lehetőleg el kéne beszélgetnem egy banyával anélkül, hogy békává vagy valami egyéb förtelemmé változtatna. Tekintettel arra, hogy a beszédkészség nem tartozik az erényeim közé, piszkosul nehéz feladatom lesz. Persze meg is ölhetném, azt a kuruzsló némbert, de akkor fennáll annak az esélye, hogy a megbízó, ugyan olyan ocsmány marad, mint jelen pillanatban, akkor meg nagy valószínűséggel nem lesz hajlandó fizetni.
Ezzel kapcsolatban nem bírtam dűlőre jutni, majd megvontam vállam.
- Meh... Ha már minden kötél szakad, lefejezem azt a boszorkányt és ha ez nem tetszik annak a rohadéknak, akkor megetetem vele a fejet. - Morogtam az orrom alatt.

Na ez nem az én napom. Már egy hete úton vagyok és valahogy semmi nem akar sikerülni. A családom utáni kutatás kudarcba fulladt, de lehet, hogy már nem is olyan fontos. Eddig is elvoltam nélkülük, talán ezután is elleszek valahogy. Valószínűleg kutatnak is utánam, hiszen megöltem a self férfit. De, hát minek támadt rám, én javasoltam, hogy váljunk el békességben, de ő persze nem hallgatott rám. Tris is morog már, hogy álljunk meg. Nem messze fényeket láttam, talán még bejutunk a városba. Te pedig addig vadászhatsz magadnak élelmet.

Ahogy a fal tövébe érek, már látom, hogy a városkapuk zárva vannak. Miért éppen ez sikerülne. Meg lettem volna lepve, ha simán bejutok a városba, és esetleg még szállást és ételt is kapok. Volt már ilyen, és szerintem még sok lesz, amikor a szabad ég alatt éjszakázom.

Intek Trisnek, hogy vonuljunk fásabb terület felé, ahol eltölthetjük az éjszakát. Hirtelen meghallom két lény légvételét. Nincsenek messze. Az egyik valamilyen állat - mert Tris már szimatol is - a másik talán ember.

Nincs kedvem senkivel találkozni, pláne hogy nem tudom miféle.

Ahogy beljebb haladunk a fás terület felé, már látom a kontúrját is a lényeknek. A ló békésen legelészik, az ember - szép darab - pedig egy fának vetve hátát pihen. Ő még nem hall minket, de a lova igen.

Tris, a lovat nem eheted meg. Eredj és keress más élelmet. Nem kell, hogy az ember meglásson. Még jól jöhet a meglepetés, hogy te is itt vagy.

Hiába van sötét, a látásom lehetővé teszi, hogy titokban jobban szemügyre vegyem az embert. Nem mondom, szép példány. Látszik a tartásán és ahogy viselkedik, hogy nem fél semmitől.
Nem is jönne rosszul egy ilyen útitárs. Majd még eldöntöm, hogy felfedem-e magam előtte.

Ahogy nézelődöm, és egyre közelebb kerülök hozzá, megérzem a hús illatát, ami valószínűleg a vacsorája maradéka. Most döbbenek csak rá, hogy mennyire éhes vagyok. Ez azt hiszem el is dönti, hogy megszólítom. Elő lépek a fedezékemül szolgáló fa mögül, és ráköszönök:

- Légy üdvözölve vándor. - Ahogy meghallja a hangom, azonnal talpon terem és keze a fegyvere felé kap. - Nem kell támadástól tartanod. Éhes vagyok és fáradt. Elegem van a mai napból. A városba akartam bejutni, de a kapuk már zárva vannak. Gondolom te is ebben a helyzetben vagy. Miért nem várhatnánk meg közösen a reggelt. Ha megengeded egy kicsit távolabb letelepednék. Jót kuncogok magamban azon, hogy mennyire hevesen ver a szíve. Nem mutatja, de a légzése elárulja, hogy megleptem.

Laza tartásba állok és várom válaszát....

Miután a fejemben lezártam a munkával kapcsolatos kérdéseket, unalmamban dúdolgatni kezdtem, és mivel elég gyakran jártam bordélyokba és fogadókba, javarészt üzleti találkák okán, eléggé kibővült a repertoárom dallamok terén. Már éppen azon voltam, hogy elkezdjem a második dallamot, mikor egy hangos morgás megzavart benne.
- Franc!
Úgy látszik eljött a kissé késői vacsora ideje. Szerencsémre még délután elejtettem egy nyulat. Ha mázlim van, akkor még nem kezdett el rohadni. Ha viszont igen, akkor valószínűleg kénytelen leszek megbirkózni egy aligátorral. Sosem ettem még gyíkot. Pláne nem ekkorát, de hát előbb utóbb mindent el kell kezdeni. Ezt viszont szerettem volna utóbbra halasztani, szóval felpattantam, majd összeszedtem néhány száraz ágat és egy halomra dobáltam őket. Nem mondom, hogy úgy nézett ki mint amilyennek a nagy könyvben meg van írva, sőt... Ellenben ettől eltekintve meggyulladt és még erdőtűz sem lett belőle. Miután megbizonyosodtam arról, hogy a tűz nem alszik ki, odasétáltam nyugodtan legelésző lovam mellé. Miután megsimogattam a nyakát levettem a nyergemről a kimúlt nyulat, aztán ledobtam a tűz mellé, előkaptam az egyik tőröm a sok közül, majd nekiláttam megnyúzni. Pár perc leforgása alatt a nyúl húsa már nyársa tűzve sült. Na, már csak tető, ágy és hígsör kéne. Akkor végre helyre állna a lelki békém...
A nyúl felét már rég megettem, mikor egy alig hallható zajra lettem figyelmes. Leginkább léptekre emlékeztettek, viszont túl halk és óvatos volt ahhoz, hogy egy ember legyen, szóval elkönyveltem egy őznek. Amikor viszont az egyik fa mögül váratlanul előbukkant egy nő, azonnal az egyik mellkasomon lévő tőrért nyúltam és elő is rántottam. Nem volt a kezében fegyver, sőt még köszönt is nekem. Ez már rögtön két ok volt arra, hogy ne hajítsam felé a fegyverem. Üdvözlésképpen biccentettem egyet felé, majd viszonylag hosszabb monológjára megvontam vállam. Nekem aztán mindegy hol pihen meg, addig amíg nem tervez rám támadni. A helyzet csupán annyit változott, hogy a betervezett alvást kihúzhattam a teendőim közül. Legalábbis, a mai nap után rohadtul nem szeretném ha még ki is rabolnának...

Nava füle igen jó, ha hamarabb hallja a két lény légvételét, mint ahogy alkalma lenne megpillantani őt. Bár az is lehet, hogy az ember fia megfázott kissé. Ám tény, hogy a sült hús szaga oda vonzotta őt és éhes nagymacskáját. És sikerült elsőre nem megölniük egymást.
A városfalhoz egy igen közel nőtt fa tövébe ver tanyát Van, hogy az éjszakát eltöltse. Az ágai már szinte elérik a védmű peremét, de nem hajlanak túl rajta. Ám egy ugrást akár meg is lehet kockáztatni, hogy átlendüljenek a tetejére és onnan az őrök által használt lejáratok valamelyikén -vagy új utakat felfedezve- lemenjenek.
Ám ebben az esetben a szívéhez nőtt lovat kint kéne hagyni. És csak a jószerencsén múlik, hogy reggel a kapunyitás után ott találja-e még. Nem is sejti, hogy ha a most érkező nővel kísérelnék meg ezt, akkor nem lenne jószág egyedül. Hiszen a másik oroszlánja épp vadászik.
Két választásuk van. Ha besurrannak a városba, egy tavernában a szokásos szolgáltatások nyílnak számukra. Szoba, étel és egy halom alak, akik kései órában is még múlatnak. Amennyiben ezt választják, akkor a pult felé menve egy idegen férfi áll fel és követi őket, majd a tulajt el sem érve megragadja az egyikük vállát hátulról.
-Tolvajok! Kiraboltak, miközben elmentek mellettem. Az erszényem eltűnt abban a pillanatban. Hova tettétek?

Ám ha nem így döntenek, akkor Tristan rövid vadászat után üres gyomorral tér vissza. Még a bérgyilkosnak sem nehéz rájönnie az ijedelem okára. Távolból farkasüvöltések hallatszanak, ami nagyon aggasztóan úgy hallatszik, mintha máris bekerítették volna őket az ordasok.

Miután beszéltem az emberrel, egy kissé távolabb leheveredek a fűre. Egyre jobban korog a gyomrom, és a fa tövében ülőnek esze ágában sem volt megkínálni a sültjéből. Így hát úgy tűnik üres gyomorral töltöm az éjszakát. Ahogy hevertemben nézelődök, a fára esik a pillantásom, amely alatt az ember ül. Igencsak közel van a várost övező falhoz. Még akár a kilógó ágról elrugaszkodva, át is lehetne jutni rajta.

Lassan, hogy a férfi félre ne értse, megközelítem a fát. Minél jobban gondolkodom, annál jobban érzem, hogy meg lehetne csinálni az ugrást. Mivel eléggé rosszul viselem az éhséget, elszánom magam arra, hogy felmásszak a fára. Mielőtt azonban bármit csinálnék, üzenek Trisnek, hogy mire készülök, és újra felhívom a figyelmét, hogy az ember lova tabu. Nem féltem, hiszen neki itt van a helye a szabadban. A nagyobb gondot az ember jelenti. Nem szeretném, ha a tőre a hátamba landolna.

- Bocsáss meg, hogy újra zavarok, de szeretnék felmászni erre a fára - és mutatok oda, ahol a hátát támasztja. Úgy látom, hogy az egyik ágáról, talán át lehetne jutni a várost övező falon. Igencsak rám fér a pihenés, és az evés. Úgy hogy én megpróbálok bejutni, ha akarsz velem tarthatsz.

Egy pillanattal később, már mászok is felfele az ágak között. Teljesen kiaraszolok annak az ágnak a szélére, ahonnan az ugrást tervezem. Innen is úgy tűnik, hogy sikerülhet. Nem gondolkodom sokat, hanem elrugaszkodok az ágról. Ha nem sikerül, legfeljebb egy jót röhög rajtam a férfi. De aki mer, az nyer alapon, már a másik oldalon érek földet. Egy időre meglapulok, nehogy egy erre járó őrjáratba fussak. Mindenhol csend van körülöttem. Felegyenesedek, leporolom a ruházatomat és határozottan elindulok a város belsejébe. Nem kell sokat mennem, amikor az egyik ajtó kitárul és részeg férfiak tántorognak ki rajta, egymást ugratva. Na, helyben vagyok, ez kell nekem. Fejemre húzom a köpenyem kapucniját, hiszen nem tudhatom, hogyan fogadják a magamfajtát. Határozottan nyitok a helyiségbe, de aggodalmam alaptalan volt. A kutya sem foglalkozik velem. Akkora a zsivaj, mintha vasárnap délután lenne. Észreveszek egy félreeső koszos asztalt. Arra veszem az irányt, és gyorsan elülök. A fogadós már érkezik is - miért ilyen kövér az összes? - . Ételt és bort kérek, méghozzá gyorsan. Ahogy elmegy, végre körülnézek a helyiségben. Mindenféle lény megtalálható itt, de főleg emberek. Azon töröm a fejem, hogy a fa alatt ülő férfi, jött-e utánam, vagy maradt ott ahol volt.....

Az alvás hiányának apróbb tüneteit kivéve végre egész jól éreztem magam. A hasam tele volt, a hátsóm pedig már nem sajogott. Az egyetlen bökkenő az, hogy egész este kénytelen voltam ébren maradni. A nő nem tűnt tolvajnak, vagy gyilkosnak, ellenben a hosszú évek alatt megtanultam, hogy semmiképpen sem szabad a külső alapján ítélni. Erről jutott eszembe. Vetettem egy kósza pillantást az ismeretlen hölgyeményre. Ekkor vettem észre, hogy felém közeledik. Jobb kezem az egyik tőröm markolatára tapasztottam, és figyeltem ahogy közeledik. Mikor elmondta mit szeretne, leeresztettem kezem a tőrről és felpillantottam. Nem is rossz ötlet. Szélesen elvigyorodtam, aztán odébb álltam had másszon fel. Én addig odasétáltam a lovamhoz, leakasztottam kardom a nyeregről, majd a hátamra csatoltam a markolatnál fogva. Megpaskoltam a hátas oldalát, aztán visszasétáltam a fához. Sajnáltam, hogy itt kell hagynom, de végül is mindegy. Ha nem viszik el akkor jó, ha meg elviszik legfeljebb tisztességes orgyilkos módjára lopok egy másikat.
Utólag átgondolva ez talán mégsem olyan jó ötlet. A lány gond nélkül fel tud mászni a pehelysúlyával, de én? Lehet, hogy nehezebb vagyok mint egy rohadt medve.
Nagyot sóhajtottam, majd mászni kezdtem. Ha letörik alattam a faág legrosszabb esetben is csak a nyakam törhet ki... Nem is vészes helyzet. Óvatosan másztam tovább ügyelve arra, hogy lehetőleg a fán maradjak. Már csak egy ugrás választott el a faltól, mikor valami recsegni kezdett. Egy meglehetősen ocsmány káromkodást követően hagytam a fenébe az óvatos módszert és amilyen gyorsan csak tudtam a falra ugrottam. Kis híján a vízben landoltam. Éppen, hogy sikerült megkapaszkodnom, majd felhúzni magam. Homlokomról letöröltem az izzadtságot. Ezalatt fültanúja lehettem annak, ahogy az ág a mélybe zuhan. Egy szemvillantás alatt arcomba húztam a csuklyám, majd eltűntem onnan és a legközelebbi fogadó felé vettem az irányt. Hatalmas örömmel léptem be az ajtón és indultam a pult felé, ám mielőtt még rendelhettem volna egy korsó sört valaki megragadta a hátam. Egy lassú és céltudatos mozdulattal lesöpörtem a kezet a vállamról, aztán megfordultam. Őszintén szólva reflexből betörtem volna a képét, de talán nem lenne jó ötlet idő előtt magamra vonni a városlakók figyelmét. Alaposan szemügyre vettem az illetőt, viszont egy szót sem szóltam. Felettébb érdekelt mi sülhet ki ebből.

Ahogy ültem és vártam, hogy megérkezzen végre a vacsorám, nyílt az ajtó és belépett rajta a férfi, aki a fa alatt ült. Most fénynél jobban szemügyre tudtam venni, ahogy közeledett. Nagydarab, magas, vállas, izmos ember. Látszik rajta, hogy harcedzett. Ahogy haladt az ivón keresztül, észrevettem, hogy valaki megragadja a vállát. Na, -gondoltam - ebből verekedés lesz. De láss, csodát, még esze is van, és nem állt le a kötözködővel. Jót mosolyogtam magamban ezen, hiszen tapasztalatból tudom, hogy az ilyen helyeken, mindig van egy-két olyan, aki beleköt még a kősziklába is. Na, majd meglátjuk.

Most sokkal fontosabb dolgom van, hiszen éppen letették elém az ételt. Jót szippantottam az illatából, és farkaséhesen nekiláttam. Igazán ízletes volt a sült, és hűs a bor. Igen jól éreztem magam. Intettem a csaposnak, és mutattam, hogy hozzon még bort. A csuklyám alól nézegettem az ivóban lévőket. Leginkább a férfit a fa alól. Kíváncsi voltam, hogyan reagálja le a zaklatást. A magam részéről, ha csak lehet kerülöm a feltűnést. De sajnos nem mindig lehet. Most a kötözködőt kezdtem figyelni. Alattomos, sunyi, rókaképű fazon. Süt belőle a gonoszság és a butaság. Valószínűleg jó ideje már itt ül és iszik, azt várva, hogy kibe köthet bele.
Ha fogadást kéne kötni, nem rá szavaznék.......

A lány minden különösebb nehézség nélkül át tud jutni a falon. És mivel előtte nem beszélték meg, hogy a férfi is csatlakozna hozzá, így mit sem sejtve indul el a hangok irányába, ahol fogadót sejt. Nem sokkal később követi őt Van, bár inkább kockáztatott, mint segítséget kérjen egy elftől, hogy a fa ágait erősítse meg és növessze a fal irányába egy kicsit.
Ám így is sikeresen átkeltek mind a ketten. És amikor a félvér falatozása közben a zsoldos is a rendelés felé igyekszik, valaki lopással vádolja meg őt. Hamarosan az asztalától a többiek is oda gyűlnek. Néhányuknál kard van, néhányuknál fokos. És ketten láncinget viselnek, míg a másik kettő bőrpáncélt. Bambán bámulják társuk szövegelését arról, hogy látta, ahogy egy gyors mozdulattal lerántotta az övéről az erszényt. És azt minden képen látják, hogy valóban nincs ott.
Ám más asztaloknak is feltűnik az egyszemélyes beszélgetés, a legtöbben még csak figyelnek, ám három ember az egyik közeli mellől feláll és oda megy. Zöld, durva ing van rajtuk és mindegyikük övébe egy kis balta van tűzve. A székeikhez támasztva pedig fejszéket hagytak ott. Az ő vezetőjük szólal meg először a monológot megtörve.
-És mitől olyan biztos, hogy ő tette? Mostanában tele vagyunk lopással.
-Mert láttam, az istenekre! Mondom, hogy láttam, hogy essen ki a két szemem!
*Egyelőre a vacsorázó elfre nem terelődik a figyelem. Pont azt vádolják meg tolvajlással, aki rettegett fél órával ezelőtt, hogy az erdőben kizsebelik.

A szerencsétlen nem tágított előlem. Egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy a fejét  közelebbről is megismertessem a legközelebbi asztallal, de nem siettem el. Talán mégis csak jobb lett volna. Négy másik pattant fel ugyanattól az asztaltól, méghozzá felfegyverkezve. A csuklya alatt széles vigyor húzódott arcomon. Két láncinges és két bőrpáncélos. Az utóbbi kettőt tőrrel is könnyűszerrel elintézném. A láncingeseknél más a helyzet. Tőrrel nem mennék túl sokra. A hátamon lévő hosszúkardot biztosabb lenne használni, ám egy zsúfolt fogadóban fennáll annak az esélye, hogy olyat vágok fel vele amit vagy akit lehetséges, hogy nem kéne.
Maradtam volna kint.
Gondoltam magamban. Ezt már verekedés nélkül nem úszhatom meg. Jobb kezem óvatosan megindult kardom irányába, ám félúton megállt. Egy hangra lettem figyelmes a hátam mögül. Nem pillantottam hátra, de biztos voltam benne, hogy nem egy emberről volt szó. Talán mégis megúszhatom diplomatikusan... Á egy frászt. Ha csak nincs húsz ember a hátam mögött, azt viszont erősen kétlem.
Végül széttártam karokkal megráztam a fejem, ezzel arra célozva, hogy gőzöm sincs miről beszél. Mivel nem rémlett, hogy a közelmúltban kiraboltam volna sőt, hogy egyáltalán találkoztam vele, ezért szerintem elég meggyőző voltam. Szóval megfordultam, majd tovább indultam a pult felé. Közben próbáltam odafigyelni az esetleges léptek zajára, hogy nem-e jön utánam valamelyikük.

Borozgatás közben azért figyeltem, hogy mi zajlik az ember körül. Láttam, hogy itt egy jól összeszokott csapatról van szó, akik úgy tesznek, mintha nem is együtt lennének, és így próbálnak belekötni, "uram bocsá" kirabolni a gyanútlan utazókat.

Sok ilyet láttam már, ezért meg sem lepődtem, hogy erről a helyről sem hiányoznak az ilyen gyáva férgek. Ezek nem mernek szemtől szemben kiállni senkivel, csak így falkában nagy a szájuk. Eldöntöttem magamban, hogy ha kell közbe avatkozom, de amíg lehet inkább csak nézelődöm.

Mágiával bármikor elintézhetném ezeket a koszos,nyomorultakat, de akkor hol marad az élvezet. A harcot jobban szeretem. Az összecsendülő fém hangját, a játékot, a taktikázást.

Ahogy elnézem, nem maradunk műsor nélkül. Bármennyire is visszafogott az ember, ezeknek már viszket a tenyerük.......

A kocsmai jelenet nem várt fordulatot vesz. A négy társa inkább csitítja és visszatartja a részeget, mikor szó nélkül hátat fordít neki a megvádolt zsoldos és elsétál. Bár ez lehet nem akadályozta volna meg őt, hogy utána eredjen, de a favágók is elállják az útjukat.
-Gyere ide, te pitiáner tolvaj! Nézz a szemembe! Elkaplak, ha kilépsz az ajtón.
*Ám a körülötte állók beszélgetése már egész más irányt vet. Sokkal jobban foglalkoztatja őket az utóbbi időben rendszeressé váló tárgyak eltűnése. A kocsmárost pedig az, hogy ki fog fizetni. Ám ezt egyelőre nem veti fel, csupán fülel a poharak mosogatása közben.

A szituáció meglehetősen jól zárult. Legalábbis egyelőre nem torkollott verekedésbe. Miután hátat fordítottam a részegnek, egyikőjük se jött utánam. Persze az a szerencsétlen tovább ordítozott, de ahogy elnéztem már senki sem figyelt rá oda. Ennek örömére rendeltem egy korsó sört és kibéreltem magamnak egy szobát. Ételt nem kértem. A nyúl pont elég volt ahhoz, hogy jóllakjak. Miután a csapos elém rakta az italom, az erszényembe nyúltam és elé csúsztattam néhány aranyat fizetségképpen. Kicsivel többet mint amennyibe a szoba és a sör összesen kerül.
Alaposan körülkémleltem a helyet. Mivel az rohadék meglehetősen rám vonta a figyelmet ezért kénytelen voltam keresni egy félreeső helyet. A fogadó meglehetősen sok vendéggel büszkélkedhetett, szóval kénytelen voltam egy olyan asztalt választani ahol már ültek. Szerencsémre csak egy valaki. Ha jól láttam egy nő, de a köpeny miatt nem volt olyan könnyű megállapítani. Odasétáltam hozzá, majd udvariasan feltettem azt a kérdést amit ilyenkor szokás.
- Szabad ez a hely?
Ha igent mond helyet foglalok. Ha viszont nemet, akkor is. Örüljön annak, hogy egyáltalán feltettem a kérdést mielőtt helyet foglaltam.

Ahogy kényelmesen borozgattam, láttam, hogy a férfi körbenéz a helyiségben. Az a sanda gyanúm támadt, hogy helyet keres, ahová leülhet. Csak reméltem, hogy nem az én asztalomat szúrja ki magának. De hát ilyen az én szerencsém. Megindul felém és meg sem áll az asztalomig. Gúnyosan elmosolyodok a csuklyám takarásában. Régebben a férfiak, férfiak voltak és nem kisasszonyok. Nem riadtak vissza egy-két pofontól. De hát változnak az idők.

Amikor megkérdezi, hogy leülhet-e, nem szólok egy szót sem, csak mutatom, hogy foglaljon helyet. A továbbiakban csak a borommal foglalkozom, mintha nem is ülne senki más az asztalnál rajtam kívül.

Oda intem a csapost, és kérek még egy kis bort és valami gyümölcsöt. Az asztal alatt a markába csúsztatok egy szép summát, és halkan megkérem, hogy egy utcára néző szobát adjon nekem. Olyat, amelyikből bármikor el lehet illanni, ha úgy hozza a helyzet. Megértően biccent felém, majd hangosan csak annyit mond, hogy a pultnál átvehetem a szobám kulcsát.

Úgy fordulok a széken, hogy a férfi profilját lássam, de ő ne lásson a csuklyám alá. Loppal végig nézek rajta. Fáradnak tűnik. Vajon ki lehet? Zsoldos? Gyilkos? Tolvaj? De mindegy is, hiszen nem hiszem, hogy találkozunk még egymással, hacsak nem reggel az indulásnál.

Megérkezik a borom, és miközben iszom, figyelmemet a kötekedő társaság felé fordítom. Valamit nagyon sutyorognak. Csak nem kieszeltek valamilyen rosszaságot?

A kocsmában zajlik az élet és sok mindent meg is lehet tudni. Noha egyelőre nem a boszorkányról, akit az ember keres. Sokkal inkább a romló közbiztonságról, kiváltképp az utóbbi időkben megszaporodó lopásokról.
-Tuti az a banya küldte ránk a rontást! Attól a sátán leányától minden kitelik.
-Hogyan csinálhatta volna, ha nem ért a lopáshoz? Vagy szerinted egymaga elkezdi kifosztani az egész várost? Gondolkodj már! A tolvajok nem átok miatt lopnak, hanem mert zsivány gazemberek.
-Akkor lehet csak megbűvölte az elménket, hogy ne is tudjunk róla, de lopjunk.
-És akkor miért nem találja senki az ellopott holmikat. Azt csak észreveszed, hogy „jé má', ez az ezüstkanál nem is volt nálam”!
*Megy a duma és az elf érzékeny füleivel jól hallhatja, hogy többen felvetik, hogy meg kéne látogatni a természetfeletti erővel rendelkező nőt. De még valószínűleg a levitézlett nemes is, ha erősen figyel.

/Bocsi a késésért!/

A nő oda se figyelt rám. Egy pillanatig bukónak éreztem magam amiért leültem az asztalához. Ebből arra következtettem, hogy talán mégis ragadt rám valami az etikettből... Fuj! Ebbe belegondolni is szörnyű. Miután kényelmesen helyet foglaltam az asztal fölé hajoltam és igyekeztem fülelni. Próbáltam néhány fontos infót kiszűrni a célpontommal kapcsolatban, ám az emberek többsége az utóbbi időkben gyakorivá vált lopásokról beszélt. Bevallom, felkeltette az érdeklődésem, de nem egy olyan ügy volt amivel szívesen foglalkoznék. Legfeljebb ha fizetnének érte. Bár a nyomozás továbbra sem tartozott az erősségeim közé. Időközönként belekortyoltam italomba. Nos... Ittam már jobbat is, de még mindig jobb mint a folyóvíz. Már kezdtem feladni a hallgatást, mikor egy érdekes téma ütötte meg a fülem. Nagy volt a hangzavar, ennek ellenére ezt mégis sikerült kiszűrnöm.
Hmm... Talán még a végén szert tehetek némi plusz pénzre is. Felpattantam az asztaltól, majd odasétáltam a két a városihoz és helyet foglaltam.
- Szép estét urak! - Jóval halkabbra vettem a hangom. - Elnézést a tolakodásért, de szeretnék egy kicsit többet tudni erről a sátán leányáról?

Érdekes témát kezdtek el feszegetni a fiúk a pultnál. A lopások nem nagyon érdekeltek, de a boszorkány annál inkább. Szívesen utána néztem volna ennek az egésznek. De mivel ez belügy, felkérés nélkül nem akarok beavatkozni. Akkor persze egészen más volna a helyzet, ha érintett lennék.

A velem szemben ülő férfi - még a nevét sem tudom - szintén felfigyelt a beszélgetésre. Hirtelen felpattant az asztaltól és odament a beszélgetőkhöz. Mivel a hallásom elég jó, figyelhetem a helyemről is, hogy mit beszél velük.

Nocsak, Őt is a boszorkány érdekli. Feszülten figyeltem a fejleményeket. Érdekes dolgokat tudhatok meg.
Közben úgy tettem, mintha az előttem lévő gyümölcs érdekelne kizárólag. Nem kell, hogy tudják, hogy kihallgatom a beszélgetésüket.

Még a végén nem fullad unalomba az itt tartózkodásom. ........

A beszélgetésben felvetődik egy érdekes szál, ami oda vonzza az orvgyilkost. Bekapcsolódik ő maga is és a korábbi feszültségnek nyoma sincs, amit szó szerint a háta mögött hagyott, mikor válaszol az egyik részeg.
-A boszorkányra gondolsz? Én mondom, az egy fekete szívű boszorkány. Már sokakat megzsarolt, hogy ha nem fizetnek neki, békává változtatja vagy ezernyi más átokkal sújtja. Igaz-e Imánpul? -fordult hátra egy közeli emberhez- A te tehened tejét is elapasztotta.
-Dábora? Ja! Filb látta is hajnalban az ólam körül, ahogy leszedi a füvek szálairól a harmatot. És attól a naptól fogva nem ad egy csepp tejet sem a Riska. Ha nem tudnám, hogy a gyilkosságért kötél jár, tudod mit tennék? Megfognám a hajánál fogva és végig húznám a főutcán a porban egész a térig. És ott addig ütném, amíg át nem verem a Pokol kénköves alagútjain kanyargó túlvilágra.
-Na! Hát látod, ilyen banyákkal vagyunk megverve. És a törvény nem minket véd, hanem az ilyeneket. Hát normálisok azok, akik ilyen szabályokat hoznak?
*Varian jól tudja, hogy őt is Dáborához küldték. De ezek szerint nem csak egy ember élete fordult szokatlanul hirtelenséggel rosszra, miután szörnyűséggel fenyegette.

/Bocsi! Najának nem tudtam kitalálni semmit most. Sajnálom, hogy csak ücsörögni tud./

Érdeklődéssel hallgattam végig a két helyi kocsmatölteléket. Úgy látszik a banyát senki sem kedveli túlzottan. Reménykedtem benne, hogy ez csak egy mágiához is értő füvesasszony, akit a megbízóm ingerelt fel valamivel, de úgy tűnik nincs ekkora szerencsém.
Egyre kockázatosabb lehetőségnek tűnik a banyával való elbeszélgetés. Viszont ha csak egyszerűen megölöm nem valószínű, hogy megtörik az átok, akkor pedig egy vasat se kapnék. Franc! Gyűlölöm az ilyen megbízásokat... Bár talán nyerhetek azzal ha kivégzem ezt a némbert... Talán többet is mint hinném...
Megköszörültem torkom, majd közelebb hajoltam a két paraszthoz.
- Uraim! Mit szólnának hozzá ha némi jutalom fejében... Hmm... Hogy is fogalmazzak? Pontot tennék eme ügy végére? -A csuklya alatt ismét szélesre húzódott arcomon a széles vigyor. - Csupán azt mondják meg merre lakik ez a "Dábora." Én elintézem úgy, hogy a hatóságok ne gyanakodjanak, maguknak meg csak fizetniük kell.
A hosszú évek során megtanultam, hogy kell úgy beszélni, hogy csak az hallja meg a mondandómat akinek meg kell hallania, de sajnos mindig akadtak olyanok akik szerettek hallgatózni. Ezt többnyire néhány arannyal vagy egy gyors késszúrással orvosoltam.

Miután a számomra fontos információk elhangzottak, úgy döntök, hogy lefekszem. Holnap is van nap. Nem hiszem, hogy az éjszaka folyamán bármi említésre méltó történne. A pultnál megkapom a kulcsomat. Látom, hogy a fogadós szeretne valamit mondani, de nem a többiek előtt. Ezért hangosan, hogy mindenki hallja, egy dézsa meleg vizet kérek a szobámba.

Fenn a folyosó végén található a szobám. Jó fekvésű, hiszen ahogy elnézem, pont a másik épület tetőcserepei virítanak az ablakom alatt. Igen csak könnyű menekülési útvonal.

Kopognak. Kinyitom az ajtót és két fiatal szolgálót látok, akik meghozták a fürdő dézsát és a meleg vizet. A fogadós mögöttük toporog. Intek a fiúknak, hogy csak rakjanak le mindent és mehetnek. Amint elhagyják a szobát, a fogadós kínosan tördelve a kezét próbál belefogni a mondókájába. Elég nehezen megy neki, és én már fáradok egy kicsit.

- Mondd, mit szeretnél tőlem.

Nagy nehezen kinyögi ami a lelkét nyomja, és várakozva néz rám.

- Majd még átgondolom a kérésed. Most hagyj magamra. Gondod legyen a nyugodt éjszakámról.

Miután magamra maradok, elgondolkodom azon amit kért a fogadós. Még nem döntöttem, hogy segítek-e nekik megszabadulni a boszorkánytól. Viszont figyelnem kell rá, mivel nem olyan felületes szemlélődő, mint amilyennek látszik ez a fogadós.

A bérgyilkos kezdi érezni, hogy ez komolyabb küldetés, mint elsőre tűnt. Itt nem kezdő hamiskártyással van dolga, akinek elég lett volna csak meghúzni a fülét és máris mindent megígér. Egy egész város retteg a banyától és nem mer senki se lépni.
Egészen pontosan ketten is lépésre szánják el magukat. Az egyik ő, a lecsúszott nemes, aki maga ajánlkozik a feladatra, hátha több pénzt tud beszedni ez által. És nem is kell csalódnia. Suttogásaik közepette egy új tarifa rajzolódik ki. Igaz, ez jóval olcsóbb a kereskedő által ígérttől, ám nem kell kockázatos beszélgetésbe elegyednie. Sőt! Kimondottan halkan kellene végezni Dáborával.
Igen sokat tud meg az iszogatás közben. Elmondják hol lakik. Egy kastélyba, mely a városban egy talán csak három-négy méteres dombocskára épült a szegény negyedben, ám az egyébként sík felszínből kiugró bucka a monumentális épülettel jóval magasabb hatást vált ki.
Azt is megtudja, hogy van egy fekete macskája. A kandúr éjszakánként el szokott csatangolni és amikor kihancúrozta magát, akkor tér csak vissza gazdájához. És igen rendmániás a hölgy. Két szolgálónője seprűvel a kézben szokott érkezni és van egy harmadik a boszorkánynak is. Rendszeresen látják vele az ablakokban.
Eközben egy másik ember is tettek mezejére lép.
-Te mágia tudó vagy. Mi nem vehetjük fel a harcot valakivel, aki a valóságot tetszése szerint változtatja. Ám neked esélyed lenne megkímélni minket egy szörnyű veszedelemtől...
*Naja megteremti a lehetőséget, hogy a kocsmáros megtegye a harminc aranyra vonatkozó ajánlatát, hogy ettől a rémtől megmenekítse a várost. Ez jóval több, mint az a tíz, amit odalent a bérgyilkosnak ígértek az ivótársak. Ám a nő mégis habozik és lefekszik aludni.

A mosoly egykettőre lehervadt a számról a városiak ajánlatát hallva. Szó mi szó, sóher egy banda... Sajnálatos módon mégis csak amellett kellett döntsek, hogy elbeszélgetek a némberrel. Necces feladat, de mégis csak jobban fizet.
Ahogy a városiak beszámolóját hallgattam, egyre inkább kezdtem aggódni. Mégsem olyan könnyű mint ahogy azt elsőre hittem. Másztam már meg kastélyfalat. Nem volt túl nehéz, de azért reménykedtem benne, hogy az lesz az első és egyben az utolsó alkalom is. A másik dolog a két szolga a seprűvel. Csupán megérzés, de valószínű, hogy azoknak a seprűknek egészen más a gyakorlati értékük, mint ahogy azt ezek az idióták gondolják. Amivel kicsit sem voltam kibékülve, az a fekete macska volt. Szinte biztos voltam benne, hogy ez sem teljesen az aminek látszik. Talán mielőtt belekezdenék a munka nehezébe előtte biztonságosabb lenne kiiktatnom a macskát és a szolgálókat is. Több napos munka lesz megfigyelni a mozgásukat és a legelőnyösebb percben és helyen végezni velük, de a siker garantált.
- Köszönöm az értékes információt... Meglátom mit tehetek.
Azzal felálltam és felmentem az emeletre. Egyenesen abba a szobába amit kibéreltem. Nem volt a legnagyobb és valószínűleg, sőt egészen biztosan a legszebb sem, de legalább volt benne egy ágy és a tető sem volt lyukas sehol, szóval nekem ez így tökéletesen megfelelt.

/Elnézést, hogy eddig tartott megszülnöm ezt a rövidke reagot, de kisebb, s javarészt nagyobb magánéleti problémáim adódtak a közelmúltban./

Reggel frissen, kipihenten ébredek. Azonnal eszembe jut az esti beszélgetés a fogadóssal. Úgy is lemegyek reggelizni, akkor valószínűleg lesz alkalom beszélni vele. Mindenre kíváncsi vagyok, amit csak tud erről az esetről.

Felöltözök és lemegyek az ivóba. Még elég kevesen vannak, és ez nekem nagyon is megfelel. A fogadós, ahogy meglát, már invitál is a tegnapi asztalhoz. Miközben elmondom neki, hogy mit kérek, látom, hogy feszülten figyel. Halkan, hogy még az a pár ember se hallja, akik itt vannak, odasúgom neki, hogy beszédem van vele.

Látom, hogy felcsillan a szeme, és igen gyorsan szedi a lábát, hogy az étel minél hamarabb elém kerüljön. Mosolyogva nézem, ahogy ténykedik.

Amikor jóllakottan hátradőlök a széken, odaintem, és megkérdezem tőle, hogy van-e itt valami olyan hely, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni. Bólint, és int, hogy kövessem.

Felállok, és utána megyek. Egy külön szobába vezet. Amint becsukódik mögöttünk  az ajtó, és leülünk az asztalhoz, végre hátrahajthatom a csuklyámat. A szemébe nézek, és kérem, hogy mondjon el mindent, amit csak tud erről a boszorkányról, a segédeiről, és egyáltalán mindenről vele kapcsolatban.

A fiatalok korán kelnek, nem igazán gyötörte meg őket az éjszakai mulatozás. A kocsmáros próbál Naja kedvében járni, miközben az este kedvetlenül tértek otthonaikba azok a férfiak, akik a bérgyilkost akarták volna felfogadni, bár nem mondott egyenesen nemet, de érezték, hogy ebből már nem lesz semmi.
Ám a kocsmárost meglepte, hogy a félvér honnan tudott a segédekről, hiszen amikor idelent elárulták a másik idegennek, akkor ő épp magával a kocsmárossal volt fent, így gyanakodott rá, hogy a leány nem tisztességes szándékkal érkezett, és többet tud, mint amit elárul.
Ám ha csak gyanakodott, a szürke bőr megpillantása után egyenesen rettegni kezd.
-Drow! Segítség, egy sötét elf! Itt a szobába, gyorsan!
*Páran a kocsma közeli házakból tegnapról égve fáklyával a kézben rohannak elő.
Eközben egy másik szobában egy lecsúszott nemes segélykiáltásokra ébred.

Miután alaposan körülnéztem a szobában, az ágyhoz sétáltam, majd lefeküdtem rá. Az összes fegyverem lecsatoltam a ruhámról, de nem vetkőztem le. A biztonság kedvéért jobb szerettem felöltözve aludni. Természetesen mind a hat tőröm elrejtettem az ágy hat különböző pontján, kardomat pedig fekhelyem melletti falnak támasztottam. Nehezen, de sikerült megtalálnom azon a rühes szalmaágyon az egyetlen egy félig meddig kényelmes pozíciót.
Ismét csak én és a gondolataim. Meg kéne terveznem a holnapi programom. A pokolba!
Elmormoltam egy halk szitkot az orrom alatt, majd felültem az ágyon, annak tudatában, hogy miután végeztem ismételten szenvedhetek majd azzal, hogy találjak egy kényelmes pozíciót. Még nem oltottam el a szobában lévő halványan pislákoló gyertya lángját. Remek. Elővettem egy apró kis könyvet, egy kisebb, tarka madártollat és egy kis tintát, majd elkezdtem írni. Szó sem volt olyasmiről, hogy másnapra elfelejteném a teendőmet, csupán jobbnak láttam ha feljegyzem. Így legalább megmaradtak bennem a betűk és a számok.

"Első teendő: Ha semmi sem jön közbe, holnap közvetlenül a reggeli után alaposan megfigyelem a banya kastélyát. Minden egyes repedés vagy kiesett tégla a hasznomra válhat majd a mászás során, és ha tisztában vagyok ezek elhelyezkedésével valószínű, hogy a mászás nem fog túl sok időt igénybe venni.
Második teendő: Ha még napnyugta előtt végzek a kastély vizsgálatával, nekikezdek a célszemélyek megfigyelésének. A banya jelenleg teljesen mellékes. Előbb a két szolgálót és a macskát kell eltűntetnem a képből.
Harmadik teendő: A megfigyelés lehetséges, hogy több napig is elhúzódhat. Ez alatt ügyelnem kell arra, hogy ne vonjam magamra a figyelmet. Csendben és titokban kell eltüntetnem a célpontokat.
Negyedik teendő: Ha mindezzel megvagyok körbekérdezem a városiakat a banyáról. Ha már arra kényszerülök, hogy beszéljek a fejével jól fog jönni néhány vele kapcsolatos részlet."

Becsuktam a könyvet, eltettem a tintát és a tollat, eloltottam a gyertyát, majd nyugovóra tértem. Hihetetlen, de perceken belül sikerült elaludnom...

Hangos üvöltözés zavarta meg gyönyörű álmom. Éppen pénzfürdőt vettem két csinos elfhölgy társaságában. Mivel hónapok óta nem álmodtam ehhez foghatót és az ordítozás még mostanáig sem szakadt meg, ez egyértelműen vért kívánt. Gyorsan felvettem az összes tőröm és hosszúkardom, majd zabosan kitártam az ajtót. Épp tanúja voltam annak, ahogy néhány férfi berohant egy másik szobába. Morcos tekintetemet felváltotta a kíváncsiság. Így hát odasétáltam az ajtóhoz. Sajnos semmi rendkívüli nem volt a szobában. Néhány városi meg egy sötét elf nő. Szélesen elvigyorodtam.
Na, nem is sejtettem, hogy a szobához reggeli műsor is jár.

/Bocs, hogy ennyire gyenge lett a reag :/ /