Ahogy elnéztem a nőt ő se nagyon értette, hogy került oda az a lépcső. Vagy legalábbis úgy tűnt. Mindenestre, én maradtam abban a tudatban, hogy ő varázsolta oda és kész. Ebből kifolyólag gond nélkül felmerészkedtem rá. Bár az igazat megvallva kissé aggódtam. Furcsa dolog a mágia, és szeret nem egészen úgy működni, mint ahogy azt használója elvárná. Mindenesetre gond nélkül bejutottunk az épületbe az ablakon keresztül. Ám valami nagyon nem stimmel. A banya sehol sem volt. Jó ez oké. Nagy a ház, erre lehetett számítani. Viszont komornyikról rohadtul nem volt szó. Ráadásul a sikítozó szöszit sem tudtam a boszorkány segédjeként elképzelni. Bal tenyerembe temettem az arcom és próbáltam gondolkodni, ám ekkor megzavart a komornyik. Nyilván kifinomult emberrel volt dolgom. Tehát hozzá méltóan válaszoltam neki.
- Uram, szeretném önt arra megkérni, hogy fogja be a pofáját!
Mondtam, teljesen nyugodt hangon, arcomon halovány mosollyal.
Nos... Nagyon jó lenne tudni, hogy hol a fenében van a banya. Azt hittem egyedül lakja ezt az ocsmány kolosszust. Viszont elmélet híján úgy tűnik osztozik a lakbéren néhány másik emberrel. Ez kezd egyre zavarosabb lenni. Talán át kéne vizsgálni az é...
A komornyik újra megszólalt. Arcomon szélesebbre húzódott a mosoly, majd egy kellően céltudatos jobb egyenessel leterítettem a földre.
- Azt... mondtam... hogy... fogd... be... a... büdös... pofád!
Minden egyes szó mellé dukált egy rúgás is. Kétlem, hogy életben maradt... Legalábbis rohadtul remélem. A nő újra felsikoltott, ami ismételten nem tett túl jót az idegeimnek. Szóval a társamra néztem.
- Nem szoktam nőket ütni... Ez már szinte szabály nálam. És ezt a szabályt a mai nap folyamán csupán egyszer szeretném megszegni... Lehetőleg a banyán... Szóval örülnék ha elhallgattatnád...
Na szóval...  Talán át kéne vizsgálni az épületet. A legjobb az lesz ha megkeressük azt a szobát ahonnan kirepült az üveg...

A férfi a gondolatomat találta ki. Már ugrom is, és egy nyisszantással véget vetek a sikongatásnak. Aztán nézem, ahogy a fej gurul a padlón. Fantasztikus ez a csend. Még most is rezeg a dobhártyám az előbbi szirénázástól.

De most nincs idő élvezkedni. Már lódulok is a másik ajtóhoz. Óvatosan kinézek, de nem látok senkit. A folyosóról több ajtó is nyílik. Ki kellene találnunk, hogy melyiknek az ablakából repült az üveg. Kérdőn nézek a férfira. Lassan visszahátrálok a szobába, és halkan becsukom az ajtót.

- Ki kellene néznünk óvatosan az ablakon. Talán kitaláljuk, hogy honnan repült az üveg.

Bár az is lehet, hogy komornyik csak szemfényvesztés volt, és valójában a banyát nyírta ki a férfi. De azért menjünk csak biztosra.

A szobában végül csak két hulla marad, pont kettővel több, mint amennyiért embert akasztanak. Ám az itteni kalandjuk során már ez nem sokat visz se ide-se oda. Kinéznek az ablakon és rájönnek, hogy talán csak pár szobával odébb lehetnek, mint ahonnan kirepült a fiola.
Átkutatnak abba az irányba három... öt szobát, de semmi. Úgy tűnik, üresek. A hatodikat próbálnák, mikor megnyikordul egy deszka a földszinten. Talán egy betörő. Vagy épp jön fel újra a sátáni teremtmény, annyi mérge van. Vagy a macska. (Azt megölték. Ha nem nekromanta a csaj, akkor ez a lehetőség ki van zárva.)

Miután vége szakadt a sikoltozásnak, kellemesen beleborzongtam abba, hogy végre kitölthettem valakin a haragom. És még, hogy az erőszak nem megoldás semmire... Szerintem jó mindenre. A nő feje egyenesen a lábamhoz gurult. Nem vagyok hullagyalázó fajta... Illetve tény és való rossz szokásom leadni a célpont fejét a megbízónak, de azt sem szórakozásból csinálom. Illetve egy kicsit igen, de leginkább azért, hogy a megbízó megbizonyosodjon arról, hogy a célpont ténylegesen meg e halt. Na, szóval nem vagyok hullagyalázó, ám nem tudtam megállni, hogy ne rúgjam ki a fejet a nyitott ablakon egyenesen a kertbe. Rosszabb már úgy sem lehet a helyzet. Ha a városőrség kezére jutok mindenképpen bitón végzem.
Ahogy jobban átgondoltam a dolgot, rájöttem, hogy talán nem kellett volna megölni ezeket itt. Mondhattak volna néhány hasznos infót. Viszont most már késő a múlton rágódni. Miután kiderítettük, hogy honnan repült ki a hánytatót tartalmazó üvegcse, sorra vettük a szobákat. Nem minden ajtó volt nyitva, ám ezen hatalmas talpammal könnyedén változtattam. A banya egyikben sem volt, a lábam meg már kezdett kissé sajogni. Már épp rúgtam volna be a következő ajtót, mikor valami zajt hallottam a földszintről.
Előhúztam az egyik tőröm, majd társamra pillantottam. Az épület nagy volt. Túlzottan nagy. Mire megtalálnám a lépcsőt, a sétabottal kéne lemennem rajta.
- Esetleg nincs valami trükk a tarsolyodban, amivel ki tudod deríteni merre van a lépcső?

Miután végig néztük az összes szobát, amiben esetleg lehetett a banya, üres kézzel távoztunk. Biztosan van a szobákban rejtekajtó, vagy valami más, de ezt nincs időnk megkeresni.

Agyament ötletem támadt. Földrengést csinálok. Biztos, hogy kimenekül az épületből. Kíváncsi vagyok mit szól hozzá a férfi.

- Mivel nem tudjuk átnézni az egész kastélyt, ezért azt gondoltam, hogy kimennénk a kertbe én a hátsókijáratot, te a főbejáratot figyelnéd. Miután elfoglaltuk a helyünket, összedöntöm a kastélyt. Biztosan menekülőre fogja a banya. Nem akar a romok alatt kipurcanni. Akkor elkaphatjuk. Mit szólsz?

Nem tudom, csak remélem, hogy sikerül a vállalkozásunk, persze csak akkor, ha a férfi beleegyezik. De lehet, hogy neki jobb ötlete van.

A párosnak már fájt a lábuk fel, mire elérték a hatodik ajtót, mikor egy megreccsenő deszka hallatszott fel a földszintről. Úgy döntöttek, hogy szétválnak akkor, amikor leérnek a lépcsőn, és mivel Van beleegyezett, ezért az egyik kijáratot ő őrizte kívülről, a másikat a félvér lány.
Nava apró földrengést idézett a házra, melytől az megremegett és egy nő sikoly szűrődött ki az egyik földszinti szobából. Vártak, hogy ugrik a nyúl a bokorból, ám hosszú ideig nem történt semmi, így elfogyva a türelme egy újabbat idézet meg az épületre.
A palota önmagába roskadt és a kövek eltemettek mindent, ami alattuk volt, legyen az bútor avagy szőnyeg.

Díjaztam a nő ötletét. Semmi kedvem sem volt áttúrni az egész házat. Így meg legalább egyenesen a karjainkba, vagyis inkább a kardjainkba rohan a némber. Mondjuk még mindig ki kéne faggatnom őt az "átokkal" kapcsolatban. Bár kétlem, hogy valaha is létezett volna. Szerintem csak simán himlős lett a pasas.
- Rendben. Csináljuk!
Miután kisétáltam a főbejárathoz, pillanatokon belül kezdetét vette a műsor. Az épület falai megremegtek. Hallottam ahogy odabent hatalmas a hangzavar. Nyilván lesett néhány holmi, felborult egy-két bútor, esetleg eltört pár gerenda... meghalt egy tucat ember, de ez most nem lényeges.
Hmm... sehol a némber. Pedig igazán kijöhetne már. Talán a hátsó ajtó felé menekült... vagy talán meghalt. Akkor bemegyek, és levágom a fejét. Ha szerencsém van kapok érte egy kis...
Egy újabb rengés rázta meg az épületet, melynek hatására az magába roskadt. Ennyit erről. Egy hétnyi szenvedés és vérdíj a fejemen a nagy büdös semmiért. Erre a zajra nemsokára idegyűlik a városőrség, szóval még arra sincs időm, hogy áttúrjam a rohadt romokat... Remek.

Na ez szépen összedőlt. Nézem a művemet, és ahogy oldalra fordítom a fejem, a romok alatt valami mozgolódást érzékelek. Egyszer csak megjelenik egy kéz. Rohadt banya, hát nem tudsz már végre meghalni?


Elkezdek kiabálni a férfinak, hogy jöjjön gyorsan, és fejezze már végre le ezt az átkozott némbert.

- Gyere, itt van, próbál kikecmeregni a romok alól. Jó lenne már befejezni ezt a küldetést, mert még ki is kell jutnunk a városból. Vágd le a fejét, majd tartom a zsákot, hogy beletedd, és induljunk. 


Nézem, ahogy a banya küszködik azzal, hogy ledobálja magáról a törmeléket, de erre már nem lesz ideje remélem. Kifárasztott a mágia használata, és nem vagyok a topon. De ezt nem kell senkinek sem tudnia. 


Biztos, hogy vannak még más halottak a romok alatt, de hát ilyen az élet. Háborús veszteségként kell elkönyvelni őket. Nem válogathattam az eszközökben. Lényeg, hogy letudjuk ezt az egészet. Már viszket a talpam, minél előbb eltűnnék a környékről. 

A kastély ledőlt és maga alá temetett mindent és mindenkit.
Varian egyből a menekülésre gondolt, hiszen itt már nincs mit tenni. Tudta, hogy ha sikerülne is nekik kiásni a holttestet, ami bárhol lehet, és a hatóság emberei hamarosan elözönlik a tetthelyet. Mivel a tünde lány meglát egy kezet a kövek között, így rögtön odarohan és így szétválnak. Hiába kiabál az orvgyilkosnak, hogy jöjjön gyorsan és fejezze be végre a munkát.
A lecsúszott nemes ahogy átugrik a kerítésen hátul, alig tesz meg tíz lépést és egy járőr fordul be a sarkon. Ingerülten kérdez rá.
-Hé te! Mit keresel itt? Nem láttalak még a városban.
*Ám nem ő az egyetlen, úgy tűnik a környéket ellepték az őket -két sötét elfet- kutató egyenruhások. A kapun is befordul öt és hangos sípolással kezdik jelezni a társaiknak, hogy találtak valamit. Alig telik bele idő, és a fal külső oldalán mindenfelé rövid jel hangzik fel, ahogy jelzik a kollégák, hogy a közelben van az erősítés.
A nem régen könnyen kinyitott kapu az, ahonnan ötös csoportokba rendeződve indulnak meg a kertben különböző egyenes vagy épp kerülő irányból körbe venni a hegyesfülű nőt. Több városlakó is keveredik közéjük, kik szintén fegyvereiket szorongatják.
-Megállni! Ott állj meg zevadari!

Most hová lett ez az ember. Szépen itt  hagyott. Be kellene fejeznünk, amit elkezdtünk. Ha nem Ő, akkor én. Megfogom a kifelé kandikáló kezet, és rántok egyet rajta. Még mindig nem férek hozzá, ezért még egyet rántok a kézen. De már készenlétben van a kardom. A következő rántásnál kibukkan a fej, és abban a pillanatban meglendül a kardom és a fej elgurul.  Végre a banya volt.

Hirtelen halk nyikorgást hallok, és már látom is amint a kapun jönnek befelé a katonák egy pár városlakóval egyetemben.

Még jó, hogy kertben vagyunk fákkal és erős bokrokkal körülvéve. Egy pillanatig sem gondolkodok, hogy mit tegyek. Az összes növényt kérem, hogy fonják körbe a rám támadókat, és szorosan tartsák őket.  Mivel egyedül nem boldogulnék egyszerre ennyi ellenséggel. Jól jön  ilyenkor a növények segítsége. Mivel gondolom egyre többen jönnek majd, egészen a kert végében álló fához hátrálok és megkérem, csináljon nekem ismét lépcsőt, amely kijuttat a kertből és elrejt a behatolók szeme elől.

Már lépek is fel az ágra és hátra sem nézve átiszkolok a dombtetőn álló fákra. Egyikről a másikra, amíg kellő távolságra nem kerülök tőlük. Tris már régen kijött, így hívom magamhoz. De vajon a férfivel mi lett?

/Naja/

Naja sok időt elveszteget, hogy megöljék a banyát. Előbb a társát szólongatja, ám az érzi a zsigereiben a közelgő lincselőket, mint macska az esőt. Utána a kezet megragadva próbálja kirángatni, ám amikor ötödik alkalomra hirtelen kijön a mellkasáig, akkor csak egy élettelen holttest bukkan fel. A nő már a ház súlya alatt szörnyethalt, csupán egy hirtelen szemébe bukkanó kézre hitte hirtelen azt, hogy mocorog, ahogy az agya össze akarta kapcsolni logikus eseményekké a látottakat. Egyszerű érzéki csalódás.
A fejjel a kezében rohan, miközben a növények ott akadályozzák üldözőit, ahol csak tudják. A növények mindenben segítenek neki és pont abba az utcába ugrik le, ahol Varian tartózkodik. És az eddigre már többi őr is befordult, mint a tíz a csapatban. Az idő eltelt és a lecsúszott nemes már válaszolt ekkora a kérdező bakkának.
De vajon mit?

/Ismét egy helyszínen vagytok és Varian következik. /

Az épület összeomlott, a banya teste meg valahol a romok alatt hevert. Az őrség pillanatokon belül megjelenhetett én pedig mint erősen gyanús alak épp a tetthelyen álltam. Ha jól hallottam, akkor a sötét elf utánam kiáltott, ám ez nem érdekelt. Már hallottam a katonákat, szóval kénytelen voltam felhúzni a nyúlcipőt. Ezt a munkát már elbuktam. Méghozzá tervesül. Őszintén szólva nem is tudtam, hogy lehetett volna még ennél is rosszabb. Nem tudtam kit átkozzak el ezért az egészért. apásból a sötét elf jutott eszembe, de ha ő nem lenne még most is ott hánynék az udvaron. Bér akkor lehet észre se vettek volna, de ez most nem lényeges. El kell tűnnöm innen. Jelenleg csak ez számított.
Miután kimásztam a kerítésen alig pár másodperc alatt belebotlottam az első járőrbe. Balszerencse, balszerencse hátán... Mi jön még? Rám szakad a rohadt ég?!
- Ezt nem is kétlem uram. Tudja csupán nemrégiben érkeztem ide. - Mondtam nyájas mosollyal álcázva a bennem tomboló dühöt. - Munkát keresek... Esetleg nem tud valaki olyat akinek szüksége lenne egy zsoldosra?
Nem voltam hülye. Szóval ezzel a szerencsétlennel sem akartam elhitetni, hogy csupán egy kereskedő vagyok teljes fegyverzetben. Bár az őrt elnézve talán be is vált volna, de jelen helyzetben nem mertem kockázatni. Ám hiába próbáltam nagyívben kerülni a bajt, egyszer csak mellettem landolt és mit ad isten, egyik kezében pont a banya randa fejével. Hatalmas választás elé kellett néznem. Ha a sötét elf ellen fordulok, valószínűleg elvarázsol, ha viszont mellette maradok egy egész városnyi emberrel állhatunk ki ketten. Hmm... ha meg is ölöm nőt valószínűleg így is felakasztanak, ráadásképpen, miután a sötétbőrű leomlasztott egy egész kastélyt úgy érzem nem kell aggódnom a városlakók miatt.
Ocsmányul elkáromkodtam magam, majd egy villámgyors mozdulattal előrántottam az egyik tőröm és elvágtam az őr torkát. Legalább ennyit arról, hogy előadjam a nyájas zsoldost.
- Na húzzunk innen a fenébe!
Őszintén? Nem érdekelt, hogy a nő hajlandó e követni. Csak adja oda azt az átkozott fejet. Onnan már intézem a többit. Akkor legalább megkímél egy búcsúzástól. Mindenesetre addig nem mozdultam amíg nem volt a birtokomban az egyetlen bizonyíték arra, hogy a boszorkány halott.

Ahogy leugrom kezemben a banya fejével, hirtelen a férfival találom szemben magam.
Felé nyújtom a fejet.

- Innentől cipeld te. Nekem ugyan nem kell. Viszont, ha élni akarsz gyere velem.

 Láttam, hogy egyre több katona tart felénk. Ismételten a növényeket hívtam segítségül. Ahogy távolodtunk a kerítéstől, igyekeztem minél sűrűbben növő bokrok és fák közé futni. Kértem őket, hogy rejtsenek el minket. Tüntessék el a nyomainkat. Elkaptam a férfi kezét, és kértem a szelet, hogy repítse lépteinket. Mindegy hova, csak el innen, minél messzebbre.

Már egy jó ideje cikáztunk ide-oda, amikor feltűnt, hogy a városon kívülre kerültünk. Itt az erdőben már lépéselőnyben vagyunk. Egy hatalmas fa törzsén, magasan, jó nagy odút vettem észre. 

- Fel - mondtam a férfinak, de mutattam is neki, ha nem értené. És jó példával jártam előtte, mert megindultam az ágak között.

A páros újra találkozott. És a városőr még gondolkodott a válaszon, hiszen annyira mégsem volt ostoba, hogy valami olyan történt itt, ami eddig nem volt. És hirtelen felbukkan egy idegen. Na ná, hogy át kellett gondolnia, mi van abban az esetben, mikor pont ez az ipse vetett be esetleg valami nagyon furcsát.
Nem sokáig kellett gondolkodnia, mert a lány felbukkant a kerítés mögül, ahol a társaik az elkövetőt keresték és egy levágott fejet emelt magasba. És egyértelmű volt, hogy a pasit ismeri. Emiatt a sok újdonságtól el is vesztette a fejét a kérdező és kilenc társa indult meg ellene, hogy megölje mind a kettőt. És a szájukban sípok szóltak, hogy nyomra vezesse a többieket a környéken.
Számtalan utcán át kellett rohanniuk, gyakran visszafordulni és egy nem rég elhagyott sikátoron átvágni, mikor újabb csapatok bukkantak fel előttük.
A sok futásban a növények nem sok segítséget tudtak adni, hiszen a szegénynegyedben túlzsúfolt viskók között még szinte a gyom is eltűnt. Sár és letaposott föld mindenfelé és rengeteg düledező vályog.
A lány már lelki szemei előtt látta, hogy egyszer csak kiérnek a zöldbe, de már feledésbe merült találkozásuk első pillanata. Az a pillanat, mikor a városfal külső részén összefutott a bérgyilkossal. No igen! A városfal, amit nem építettek hézagosra. És miközben még mindig vagy tucatnyi rohanó őr elől szaladnak a szellő szárnyán, pont az egyik kaput pillantják meg maguk előtt másik katona csoporttal. Rögtön nyilak kezdenek el suhogni a toronyból és a városfalon is van pár íjász, aki épp jó lövőpozíciót keres magának. Márpedig ők nagyon pontosan céloznak!
A falon túl ott van az erdő, ahol a banyával először találkoztak.

Az őr nem igazán dőlt be annak amit mondtam. Kitalálhattam volna még valamit, ám az necces volt. Jobb kezem óvatosan megindult az egyik tőröm markolata felé, ám félúton megállt, mikor felbukkant a sötét elf és a kezembe dobta a banya fejét. Ennyit arról, hogy kibeszélem magam ebből. Újra a tőrömért nyúltam, ám már késő volt, az a rohadék riadóztatta a társait. Ettől függetlenül megöltem. A banya fejét beledobtam egy zsákba amit gyorsan az oldalamra is kötöttem. Volt már ebben némi rutinom, szóval pár másodpercnél többet nem igényelt ez a folyamat. Viszont most ott volt kilenc őr a nyakamon és bármelyik pillanatban jelentősen megnőhet a számuk... Üsse kő! Nagyobb túlerővel is szembenéztem már.
A lány megragadta az egyik kezem és futni kezdett. Ennyit a harcról. Hihetetlen, de egy pillanattal később úgy rohantunk mint ahogy még soha. Nem tudtam mi lehet ez, de a mágiára tippeltem. Ezzel a sebességgel sikerült átszelnünk a várost és egészen odáig jutottunk, hogy már láttam a falakat... a rajta lévő íjászokkal együtt. Nem egy vessző suhant el mellettünk, ám miután az egyik alig egy hüvelyknyire száguldott el a fejemtől az egyik sikátorba löktem a nőt és azonnal ugrottam is utána. Az egyik vessző még így is súrolta a jobb felkarom, de ez semmiség volt számomra. Így legalább az épület védelmet szolgáltatott a nyilak elől, viszont a kardokkal és az alabárdokkal már más volt a helyzet. Pillanatok alatt eláraszthatják a helyet, szóval el kell innen tűnnünk, ám az íjászok ebben meglehetősen gátolnak. Az egyetlen esélyünk ha elérjük a falat... vaaaagy.
- Omlaszd le a fal egy részét! Ha azzal a rohadt kastéllyal összejött akkor ennél is működnie kell, és rohadtul nem érdekel ha úgy érzed nem tudod megcsinálni!

Ezek a tetves íjászok. Most már úgy is mindegy. Kétszer nem végezhetnek ki. Legyen ahogy a férfi akarja. Vagy kijutunk, vagy itt végezzük be. De nem szoktam feladni, ha egy halvány esély van a menekülésre, akkor megpróbálom.

Mivel a fal kövekből volt felrakva, ezért arra koncentráltam, hogy lazuljanak ki és dőljön össze a fal. Hatalmas robajt hallottam és kikandikáltam a rejtekemből. Óriási lyuk tátongott az összefüggő falban. Az íjászok nagy részét maga alá temették a kövek. Akik még mozogni tudtak, azok menekülőre fogták. 

- Most, gyerünk! És minden erőmet összeszedve futottam a lyuk felé, hiszen a fal mögött ott várt a védelmet nyújtó erdő. Ott már semmi esélyük arra, hogy elkapjanak. Hirtelen egy nagy fehér fej bukkant fel előttem. Tris már kint van. Fut előttünk, mutatja a menekülés útját. Kint vagyunk. 

Megkérem Trist, hogy felülhessünk a hátára, hiszen így a nyomainkat is elveszítik az üldözők. Nem tudom, mit fog szólni a férfi, de én már az oroszlán hátán vagyok és nyújtom felé a kezem......

Az íjászok egyre közelebb lőnek ahogy egyre többször próbálkoznak és hirtelen a bérgyilkos úgy dönt, hogy belöki az oldalsó sikátorba a lányt és ő maga is ott keres menedéket. Egyre kilátástalanabb a helyzetük, a bekerítés elkerülhetetlen. Már jól látszik, hogy az üldöző városőrök egyre szorosabbra fonják a kőrt.
És a lecsúszott nemes reménytelennek ítélve a helyzetét -ha azt fizikai eszközökkel kell megoldani, Navához fordul, hogy omlassza le a falat. Ezzel át tudnának jutni. Megtehették volna azt, hogy a sikátoron végig menve valahol máshol, eldugottabb helyen közelítik meg és csak egy kis nyílást csinálnak, ám ez némi kockázatot rejtene, hiszen a fakabátok már így is a sarkukban voltak. Inkább választották azt, hogy egy kisebb csapatnyi katonát maga alá temetve egy nagyobb részt döntött le a természetfeletti és így már nyitott volt az út kifelé.
Hamarosan köd előttük, köd utánuk, eltűntek és a bérgyilkos leszállíthatta szerencsésen a megbízójának a fejet.
-E...erről Nem ezt beszéltük meg! -hebegi megpillantva a bizonyítékot- Nézzen rám! Napról napra több fekély jön ki rajtam már az arcomat is eltorzítva. Abban állapodtunk meg, hogy meggyőzi a boszorkányt, hogy vonja le rólam az átkot. Vagy legvégsőbb esetben megöli, hogy a varázslat megszűnjön. De nézze ezt meg! -mutat magára- Ez úgy néz ki, mintha teljesült volna, amit kértem? Ha ez tényleg annak a nőnek a feje, akkor kell lennie egy mesterének. Aki helyette rám tette az igézetet.
Találja meg, különben nem fizetek!

Nem túl udvarias kérdésemre a lány nem felelt csupán tette amit tennie kell. Közben mindkét kezemben egy-egy tőrrel vártam a városőröket, de szerencsére még nem leltek ránk. Viszont tudtam, hogy ez akár másodperceken belül változhat. A szűk hely biztosított némi előnyt. Ám mi mivel az őrök nagy részénél hosszabb szúrófegyver volt, ez is inkább a mi halálunkat segítette volna elő. Szerencsére nem tellett sok időbe, hogy a város falának egy része, hatalmas hangzavar kíséretében magába roskadjon. Ez elég nagy káoszt idézett elő a város védelmében, szóval szinte bármiféle gond nélkül megléphettünk. Nem igazán volt ínyemre, hogy az oroszlán hátára ugorjak, de inkább ez mint egy nyíl a hátamba. Miután elhagytuk a város területét és biztonságos területre értünk nyugodt szívvel fújtam ki magam.
- Köszönök mindent!
Mondtam egy biccentés kíséretében, majd egy kedvesebb mosolyt erőltettem az arcomra. Azzal útnak is indultam. Hosszú útnak néztem még elébe és amit sajnálatos módon gyalog kellett megtennem.

Széles vigyorral tartottam a banya fejét bal kezemben, ám a jókedvem hamar elillant és helyét harag vette át. Ennyi szenvedés a semmiért. Szívem szerint átvágtam volna a fickó torkát, de nem hiányzott még több vérdíj a fejemre, szóval beértem azzal, hogy a boszorkány fejét teljes erőmből a falhoz vágtam. Hallottam ahogy a koponya nagyot reccsen... Már-már ijesztően nagyot.
- A boszorkányban egyeztünk meg! Azzal is épp eleget szenvedtem. Jóval több károm származott ebből az egészből mint hasznom, szóval ha mesterét akarod fizess háromszor annyit, vagy keress mást. Mindenesetre a munkáért járó pénz felét ide fogod adni, ha csak nem akarod, hogy a véreddel fessem újra a termet.

Hosszú gyaloglás végén ért vissza a megbízóhoz a bérgyilkos. Este kopogtatott be hozzá, hogy senkinek ne tűnjön fel az ittjárta. És a mécsesek fényénél a bizonyítékot felemelve már-már a markában érezte a jutalmat. A kárpitokkal díszített szobában rengeteg minden más is volt, ám semmi olyan, ami a kufár segítségére lehetne az életben maradáshoz.
Egy rejtett rekeszből előveszi gyorsan a fizetséget, láthatóan nagyon megijedt a dühkitöréstől. És azon nyomban felbéreli a banya mesterének a kiirtására. Ám jobb neki, ha kis kutakodás után gyorsan felhagy ezzel a feladattal.
A kalmár meg fog halni, ahogy mindenki egyszer. Az ő betegsége túlságosan előrehaladott és Dáborával együtt sírba szállt az orvosság receptje, melyet ő egy kitalált átok ellenszereként akart eladni.

/Köszönöm a játékot mindkettőtöknek!/

Én is köszönöm. Tényleg egy élmény volt.