A kocsmában gyorsan megtalálta a baj hőseinket, de ám selfükre akadtak a kötekedni vágyók. A lány hamar elintézte őket, a lövés még csak véletlen volt, ám egy gyors mozdulattal megölte az egyik támadóját és a kardos ellen még csak kibontakozóban lévő sötét mágiáját vetette be.
Ám ekkor valami történt. Ahogy a korbács végig szántott a hátán, az igézet megváltozott és a saját fájdalmát küldte át további blokkolás helyett a célpontra, akiben felnagyulva térdre esett a hirtelen ingertől.
Gyorsan vége lett a többieknek is, mint a botnak és már csak a fájdalom átkától üvöltő kardos maradt még mindig térden állva és az eszméletlen hapsi, aki egy erős ütés jóvoltából fejelte le a pultot.
Ám a kocsmáros sehol sincs, hiába néznek szét és csak két szempilla rebbenésnyi idő, mikor a hátsó ajtó nyikorogva nyílik.
-Segítség! Itt vannak az éjtündék! Mind a ketten! Segítség!
*Úgy tűnik, hogy a fejvadásznak is egyre rosszabb a híre ebben a városban és le kéne ülni egy erős ital mellett átbeszélni, mit is szeretnének a továbbiakban csinálni.


/Najának ezennel meglett a fájdalom átka varázslat is./

Kezd lassan felszállni a köd az agyamról. Már-már megszűnik az ölni vágyásom. Körbe nézek. Szép kis rendet csináltunk. Rávillantom szemem a társamra. Látom nem kell "dajkálni" őt sem. Remekül érti a dolgát. Szinte zajtalanul intéztük el a támadóinkat.

Viszont értetlenül nézek a még életben hagyott férfira. Szemmel láthatóan hatalmas fájdalmai vannak. Az elmeblokkolás nem jár fájdalommal, tehát fogalmam sincs, hogy mi történt vele. Én nem csináltam vele semmi mást. Akkor meg mi a fenéért ordít ennyire? Mi történhetett. Talán előjött valamilyen képességem, amiről még én sem tudtam? Ha igen, akkor hogyan tudom irányítani? De jó lenne, ha valaki tanítana. Majd, most erre nincs idő.

- Igazad van. Elő kell kerítenünk a kocsmárost. Biztosan ő áll a dolgok hátterében. Egyébként jól harcoltál.

Ahogy gondolataimba mélyedve tervezgetem a következő lépést, hirtelen megnyikordul az ajtó, és egy szempár les be rajta. Aztán el kezd ordítani. Abban a szempillantásban az ajtónál termek, és feltépem. Kirohanok a folyosóra és látom, hogy egy férfi rohan ordítva. Ez még a végén fellármázza az egész fogadót. Utána rohanok, de már nem érem utol. Lerohan a lépcsőn.

Gyorsan visszamegyek a szobába.

- El kell tűnnünk innen. Valahogy az az érzésem, hogy nem látnak minket szívesen.

Ezzel az ablakhoz lépek és kinézek rajta. Alattunk egy másik épület teteje látszik. Nem látok más kiutat. Felguggolok az ablakkeretre és hátrapillantok a férfira. Aztán kivetem magam az ablakon. Összegörnyedve tompítom az érkezést. Éppen, hogy csak megtudok kapaszkodni az ereszben, így nem zuhanok le. Visszatornázom magam a tetőre, és lopakodva megindulok az épület hátulja felé. Csak azt sajnálom, hogy az életben hagyott férfit nem tudtam magammal hozni. Lehet, hogy hasznos információkat tudtunk volna kiszedni belőle. Ha nekem is olyan baromi izmaim lennének, mint a társamnak, talán a vállamra vettem volna. Most már mindegy, máshogyan kell boldogulnunk.

Körülnéztem, de a fogadós sehol. Csak a szétvert vagy megölt emberei.
A pokolba! Ha meglógott ránk uszítja az egész várost. Jobban is átgondolhattam volna ezt az ötletet, ám most már késő volt emiatt siránkozni. Még talán nincs minden veszve. Lehet, hogy elbújt. Akkor még kifaggathatjuk. Csak előtte meg kéne találni. Ami képtelenség lesz a folyamatos ordítások közepette.
Miután megelégeltem a kiáltásokat odakaptam a fejem a kínoktól küszködő férfi felé. Nagyon csúnyán elintézte a nő. Pedig sehol egy vágás vagy szúrt seb. Még égésnyom se. Odasétáltam hozzá miközben magamban a földig átkoztam a rohadt mágiát. Letérdeltem a szerencsétlen mellé, majd hajánál fogva megragadtam a fejét és előre húztam.
- A fádalomnak vége.
Tőröm lassan csusszant elő hüvelyéből, ám egy szemvillantás alatt átdöfte a férfi halántékát és elérte az agyát. Teste egy utolsót rándult, majd teljesen elernyedt. Elengedtem a haját, felálltam majd a lányra vetettem rideg tekintetem.
- Nem tudom, hogy ez mi volt, de ne használd többet! Túl nagy zajt csap.
Alig egy pillanat elteltével meghallom a fogadós segélykérését, melynek visszatér a jókedvem.
- Kettő? Ez most vagy holtrészeg, vagy színvak.
A nő sietségét elnézve nem nagyon volt idő viccelni. Végül is. Már riadóztatta az őröket. Szóval itt az ideje felszívódni. Követtem a nőt egészen az egyik ablakig. Majd orrom alatt elmormoltam egy halk szitkot. Nem mondom, hogy nem szeretek épületeken mászni. Viszont nem éppen ideális hozzá a testalkatom... A nagyság átka. A sötét elf kiugrott és éppen, hogy sikerült megkapaszkodnia a szomszédos épület ereszében. Nem vagyok, hülye. Főként nem öngyilkosjelölt. Ezért az eresz helyett az egyel lejjebb lévő ablakpárkányt vettem célba, majd ugrottam. Sikerült megkapaszkodnom, ám gyanús hangokat hallottam az épület falaiból szóval sebesen másztam tovább az épület tetejére. Innen már talán simán fog menni a többi.

A meneküléshez a páros kockázatos manővert választott. De nem volt sok választásuk, hiszen vagy a várost fellármázó után futnak, ezzel megkockáztatva, hogy nem kapják el időben és a segítségre sietők karmaiba futnak. Vagy marad a nyúlcipős eset.
Párduc ügyességgel kerülnek át a szomszéd ház tetejére, bár Van kicsit lentebb érkezik meg és ezzel magára vonja egy gyönyörű hajadon figyelmét. Az ablakon kinézve ő is ordítozni kezd, talán nem tette volna ingerült hangját hallva, ha nem felfelé mászik az orvgyilkos, hanem besurran hozzá csókot és egy éjszakát lopni. Ám ő egy másik hölgyet választott.
Odalent néhányan felriadtak a zajra, ám még zavaros minden számukra. Ha továbbra is a tetőn keresnek kiutat, hamar lerázhatják őket. Ám mihez kezdenek azután?

Miután feltornáztam magam a tetőre, kis idő múlva hallom, hogy egy kisebb földrengés hangjával érkezik "hé Te" is. Valószínűleg valami nő ablakában lóg, mivel hallom hogy a hölgy sipákol erősen. Vagy csinálj vele valamit, vagy gyere onnan gyorsan. És most nem arra gondolok, hogy lépj az arcába. A tetőn settenkedve meglátom az istálló udvarát. Ezzel lehetne valamit kezdeni. Nem vagyok ugyan tolvaj, de a szükség törvényt bont. Egy kicsit megtorpanok, és lenézek. Eléggé magasan vagyunk, de meg kell próbálnunk. Nincs sok idő a töprengésre, ezért elszánom magam az ugrásra. Összegömbölyödve érek földet, hogy tompítsam a becsapódást.

Rohanok azonnal az istállóba és elkötök két lovat. Az egyikre pattanok, míg a másikat a tető alá vezetem, hogy társam rögtön a hátára ugorhasson. Remélem nem csuklik össze az állat alatta.

Amíg a becsapódásra várok, óvatosan az istálló kapujához léptetek a lóval és halkan kinyitom. Kinézek az utcára, de szerencsére még nem jár erre senki. Ez a kedvező pillanat, hogy lelépjünk.....

Az ugrásom viszonylag sikeres volt. Legalábbis még nem zuhantam le. Ez jó jel. Gondolatban már majdnem kijelentettem, hogy minden rendben, amikor megjelent egy nő az ablakban és nem meglepő módon sikítozni kezdett. Egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy bemásszak azon az átkozott ablakon, majd közelebbről is megszemléltessem a nővel a legközelebbi falat. Akkor valószínűleg elhallgatott volna, ám erre nem volt idő. A városőrség üldözött, ráadásul az épület falából sem szűrődtek ki biztató hangok, szóval kénytelen voltam leküzdeni a késztetést és tovább mászni. Mire sikerült felmásznom a nő már jóval előrébb járt. Igyekeztem beérni, ám nem volt könnyű, annak tudatában, hogy bármikor beszakadhat alattam a tető. Elég lett volna ha csak egy kicsivel rozogább pontra lépek. Ám szerencsére nem történt semmi. Könnyedén követtem a nőt egészen az istállóig, ahol már egy lóval várt engem.
Ez most komolyan elvárja tőlem, hogy ráugorjak arra a lóra? Tény és való, az esést tompítaná, de azt erősen kétlem, hogy a továbbiakban még képes lenném vágtára fogni.
Jobb lehetőségek híján kénytelen voltam lemászni az épületről. Persze le mindig könnyebb mint fel, ám mivel siettem, kész csoda, hogy estem le. Az első emeletnél elrugaszkodtam, majd az utca kövére ugrottam. Felpattantam a lóra, majd a társamra néztem és vártam tőle a sértő megjegyzéseket. Nyilván zabos lehet, amiért nem ugrottam le azonnal, szóval készen álltam arra, hogy visszavágjak.

A páros lejött a tetőről és egy istállóhoz tartozó karámból kiloptak két, azaz kettő darab lovat. Ám mivel lassan mind a kettejüket sötét elfként akarják felakasztani, így ez lényegtelen. Lótolvajként vagy az ősellenséggel való cimborálás legjobb esete a lecsúszott nemes számára. De ha a kocsmároson múlik, meggyőz mindenkit arról, hogy csak jó álruhát választott magának!
Ahogy a város ismeretének hiányában vakon vágtáznak, egy dobot vesznek észre, amin hatalmas kastély áll. A domboldal szépen kialakított és gondját viselt kertnek, formára nyírt bokroknak, gyepnek és kővel felszórt utaknak ad helyet. Bár az egész nem túl nagy.
A domb aljában kerítés határolja el a telket. Kovácsolt vas kerítés, mely három méter magas. Ám ha nem mennek be és nem akarnak a gazdájával találkozni, akkor ideje lesz a nézelődés után tovább lovagolni a városkapu vagy valami rejtekhely felé.

Sok mondandóm lenne "hé Te" számára, de ez most teljesen lehetetlen. Vakon menekülünk, helyismeret nulla. Ha kívülről látnám magunkat, leginkább két hibbantnak látszanánk, akik a saját farkuk után rohannak. Mindegy merre, csak el a fogadó környékéről.

Macskaköves utcákon vágtatunk keresztül. Csak kapkodom a fejem, és próbálom kitalálni a következő lépést. Ahogy vágtatunk mintha kezdenénk elhagyni a szűk utcákat. Egyre szélesedik az út. Egy domb felé közeledünk, amelynek tetejéről egy gyönyörű kastély mosolyog ránk. Hatalmas kovácsoltvas kapuja remélhetőleg nyitva van. Ha nem, akkor időbe telik, amíg valahogy bejutunk a formatervezett kertbe. Vágta közben hátrapillantok, hogy a társam nehogy lemaradjon. Igyekszem elérni a kaput. Mivel úgy látom,hogy senki nem üldöz minket, ezért elhatározom,hogy mielőtt bemennénk a kastélyba - én mindenképpen bemegyek, remélem a férfi is velem tart - mindenképpen beszélek vele. A kerítés körüli sűrű növényzet alkalmas egy kis elvonulásra. Egy-két félreértést tisztáznunk kell. Meg amúgy is be kell várnom Trist. Már tudja, hogy itt vagyok.

A nő nem szólt semmit, csak vágtára fogta a lovát. Én erre csak megvontam vállam, majd követtem példáját. Csak most gondoltam bele abba, hogy mekkora veszélybe keveredtem.
Nyilvánosan lepaktáltam egy sötét elffel, elloptam egy lovat és bár személy szerint csak egy embert öltem meg - a városon belül - könnyedén rám foghatják az összes halálát. Hmm... Jobb esetben felakasztanak. Rosszabb esetben a hóhér elszórakozik velem. A legjobb az lenne ha elhúznék innen a francba, ám ha nem hajtom végre a feladatom, az rossz Szinben fog feltüntetni.
Orrom alatt elmormoltam egy halk, és nem kis mértékben ocsmány szitkot, gondolatban pedig a föld alá átkoztam, azt a pillanatot, amikor nem hagytam a nőt az erdő közepén, vakon. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Szóval elhatároztam, hogy ha túlélem a boszorkánnyal való találkozást, felkeresem a fogadóst, majd felkötöm az egyik fára. Kötél helyett a beleit használva... Ezt elképzelve némileg lenyugodtam, majd vállam felett hátra pillantottam. Fura, de senki sem volt a nyomunkban.
Némi lovaglás után egy kastélyhoz értünk. A hatalmas épület a szegénynegyed közepén meglehetősen ocsmány látványt nyújtott. A karomat mertem volna tenni arra, hogy ez a banya otthona. A nő egyenesen a kapuhoz ügetett, majd belépett rajta. Jó ötlet! Bár tervezés nélkül elég kockázatos, de mivel mostanra már ez volt a legkisebb problémám, követtem a sötét elfet, egyenesen a kerítés körüli sűrű növényzetig, ahol megállt. Nyilván jó oka volt rá, szóval említésre sem méltattam a dolgot.

A lovaglás közben egy igen rossz környéken szinte kinő a környezetéből a palota, ahová a félvér nő be is megy minden további nélkül. Bár a főkapu zárva volt, de csak egy felhajtható vas retesszel volt lezárva, a vasak között átnyúlva vékony kezével könnyen beereszti magát és megvárja a növények takarásában társát.
Mivel eddig úgy tűnik, senki sem vett észre titeket, ezért nyugodtan beszélgethettek.

Óvatosan leszállok a lóról, és a kapuhoz lépek. Nem látok rajta, sem zárat, sem lakatot. Csak egy belülről lehajtott kallantyút. Hallgatózom egy kicsit, hogy nincs-e mozgás a kertben. Mivel minden csendes, mintha kihalt lenne az egész, ezért óvatosan bedugom a kezem a rácsokon és belülről felemelem a kallantyút. A kapu egészen kicsit hangtalanul megnyílik. Óvatosan beljebb tolom, hogy beférjünk rajta.

- Gyere már! - szólok hátra társamnak.

A lovamat kint hagytam, soha nem lehet tudni, mi vár ránk itt bent. Lehet, hogy menekülni kell. Viszont örömömben majdnem felkiáltok. A kapunál megjelenik Tris. Rögtön a nyakába vetem magam és boldogan ölelgetem. Halkan morrantgat, és hozzám dörgöli a pofáját.

- Nézz körül kicsit. A te macskalépteidet biztosan nem hallja meg senki.

Egy magas bokrokkal körülvett apró területre érek. Olyan mint a kertben, egy kicsi kert. Pont jó lesz rejteknek. Itt legalább nyugodtan beszélhetek a férfival. Helyre kell tennünk egy-két dolgot. És ha már így alakult, nem ártana egy kicsit jobban megismerkednünk. Bá ez a morgó medve nem túlságosan beszédes .

Végül jobb ötlet híján bemerészkedtünk a szörny barlangjába. Egy használható terv és megfelelő ismeretek híján ez elég idióta döntésnek bizonyult. Nagyjából mintha a halálba menetelnénk, ám mivel enyhén szólva is tele volt már a tököm ezzel az egésszel kezdett egyre kevésbé izgatni, az a gondolat, hogy könnyedén feldobhatom a talpam.
A kapun kissé szűkösen jutottam túl, de végső soron bent voltunk mind a ketten. A lovakat mind a ketten kint hagytuk. Talán nem a legjobb ötlet ha a városőrség két lopott lovon vágtázó sötét elfet keres, de végül is mindegy. Ha nem lopják el őket mire kijövünk még remekül szolgálhatnak a menekülés pillanatakor. Alig pár pillanat leforgása alatt megjelenik a vadmacska is, a lány pedig azonnal a nyakába vetette magát. Szemeimet forgatva elfordultam, majd alaposan megnéztem magamnak ezt a kastélyt.
- Hmm... Ocsmány egy épület... A kertről már nem is beszélve.
Közben hallottam, hogy a sötét elf mit mondott az állatkájának. Nem néztem oda, mindenesetre felvontam a szemöldököm. Az egy dolog, hogy nem hallják meg, de kissé nehéz nem észrevenni egy hatalmas fehér macskát.
Miután a bestia útnak indult követtem a nőt egészen egy magas bokrokkal körülvett részig. A bokrok elég magasak voltak, ám a biztonság kedvéért szorosan mellettük maradtam, begörnyedve. Itt kifújhatjuk magunkat. A nőre vetettem pillantásom és vártam mivel rukkol elő.

Lassan elkezdődik a beszélgetés, bár az érdemi részhez, hogy mit is akarnak most kezdeni, még nem értek el. És az embernek nem tetszik, hogy ilyen nagy dögöt küldött az erdei felderíteni, hiszen a marmagassága egy ilyen jószágnak 100-120 centi és a testsúlya akár a kétszáz kilót is elérheti. Valóban nehéz lesz elrejtőznie, ha valaki kinéz az egyik emeleti ablakból, tekintve, hogy a kastély meg egy dombra van építve.
Ám még el sem tudják kezdeni a beszélgetést, az első lépések után Tris megérez egy másik macska jelenlétét. Nem vadon élő, hanem egyszerű házi cicának tűnik szag alapján. Ám Najának azonnal kell döntenie, hogy a barátja elkapja-e vagy sem. Hiszen a vadász nem fogja tűrni, hogy percekig meditáljon a kérdésen.
Eközben Van feldobja az első témát, hogy legközelebb majd egy sokkal szebb házban lakó nő elkapását fogja vállalni. Feltéve, ha élve kijut innen!

Össze kell szednem a gondolataimat. Annyi mindent akarok mondani a férfinak, hogy kavarognak a fejemben a gondolatok.

Miután beérünk a bokrok közé, belevágok a mondandómba:

- Hát nem is tudom hol kezdjem. Először is ami a fogadóban történt azzal a férfival, akit le kellett szúrnod, én sem tudom, hogy mi lett. Én nem olyan mágiát használtam, amitől ennyire ordítania kellett volna. Valami történt közben. Tudod a mágia eléggé összetett dolog, és nekem még rengeteg tanulnivalóm van.

Miközben beszélek, hirtelen Tris jelzését hallom a fejemben. Valamilyen kisebb macska került az útjába. Kapd el, de ne öld meg. Élve kell.

- Ajándékot kapunk. Meglátjuk mit kezdünk majd vele. Lehet, hogy a banya macskáját kapta el Tris. Van nálad valamilyen zsák? Vagy bármi, amibe beletehetjük?

- Hogy folytassam addig, mesélnél magadról valamit? Van családod? Merre éltél eddig? Egyáltalán van valami, amit feltétlenül tudnom kell rólad? Üldözők, haragosok, stb? Nem lenne jó, ha esetleg véletlenül egy másik társaság is a nyakunkba szakadna, amíg ezen az ügyön dolgozunk együtt.

Tris közben megérkezik, szájában az ájult macskával. Legalább nem nyávog, így nem árulat el minket.

Amíg a férfi válaszára várok, keresgélni kezdek én is, hátha akad valami alkalmas zsák amibe rakhatjuk a macskát.

A lány magyarázkodására legyintettem egyet. Semmi különösebb nem történt. Persze a szakmámban jobb egy gyors vágással elintézni az áldozatot, de mivel ő nem néz ki bérgyilkosnak, ezért teljességében elnézhető ez a kissé durvára sikeredett hókuszpókusz. Már-már sajnáltam azt a kínok közt szenvedő szerencsétlent. Bár ha nem ordítozott volna olyan rohadt hangosan, otthagytam volna, had szenvedjen tovább.
- Fátylat rá! Csak igyekezz ne újra használni diszkréciót igénylő helyzetekben.
Az ajándék szó hallatán felhúztam a szemöldököm. Aztán amikor kiderült, hogy csak a banya házimacskájáról volt szó ismét legyintettem egyet. Bármiféle szövetséges híján rájöttem, hogy valószínűleg a sötét elf óriási kedvence kapta el a kis cicát és épp ide tart vele. Némileg érdekelt, hogy ezt a nő mégis honnan a francból tudta, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem szeretném tudni. Ehelyett inkább átnyújtottam neki egy kissé vöröses árnyalatú kenderzsákot.
- Ha lehetséges, akkor szeretném visszakapni. Elvégre nem szeretnék a banya fejével a kezemben átutazni a fél országon.
Kissé meglepett mikor a hosszúfülű rólam kezdett el kérdezgetni. Őszintén szólva nem tudom mit hitt mikor feltette a kérdéseket.
- Nem szeretek magamról beszélni, szóval legyen elég annyi, hogy senki sem üldöz, kivéve az itteni városőrséget.

Naja megkérte Trist, hogy élve fogja el a banya macskáját.
A beszélgetésük egyre érdekesebbé válik, hiszen a lány mindent tudni akar. A pasi meg semmit nem akar elárulni. Így nem biztos, hogy azt mondhatjuk, hogy találkoztak félúton. Annyit megtudunk, hogy senkiről nem tud, aki üldözné. Kivéve a kocsmárost, a kocsmában megöltek rokonait és... a városőrséget. De senki nem olyan, akiről beszélnie kéne. Ráadásul még piszok nagy szerencse, hogy a rokonok nem is biztos, hogy üldözik, még valószínűleg hírül sem kapták, hogy kinek a szerette halt meg és miért.
Eközben a fehér oroszlán megpróbálta végre hajtani hű társa intelmeit. Ám alig ha van eszköz a birtokában, hogy csak úgy elaltassa észrevétlenül. Ami van, az túl nagy! A macsek nyávogni kezd, ahogy a szájába veszi, mint anyatigris a gyermekét és csak akkor hagyja abba, mikor a fogak enyhe szorításával végre elájul. Ám addig sikeresen felkeltette egy olyan valaki érdeklődését, amit nem kellett volna.
-Mit kerestek a házamnál? -majd meglepődik, ahogy a furcsa zaj irányába néz- Hess innen te, dög!
*Ezzel még néhány érthetetlen nyelven szólt átok kíséretében egy üvegcse landol a Tristant valamelyest takaró bokor mellett és a felszálló kékes-lila köd miatt elég erősen öklendezni kezd. Ám nem ússza meg a bérgyilkos és a félvér sem. A nagymacska ki is ejti a szájából a fekete boszorkány macskát, nem messze Vantól és menekülőre fogja, hasonló tanácsot sugallva az elfnek is.

Egyszeriben csak hangos nyávogásra lettem figyelmes. Azonnal odakaptam a fejem, de a mögöttem lévő bokornak köszönhetően semmit sem láttam. Gondolatban a lehető legocsmányabb módon elkáromkodtam magam. Előrántottam egyik tőröm, de az igazat megvallva innen már nem tudtam hova fussak. Az egyik ablak felől ismerős női hangot hallottam, majd egy üveg eltörését. A bokron keresztül kékes-lila köd szivárgott át. Furcsa szaga volt.
TE IDIÓTA BAROM ÁLLAT!
Ordítottam a fejemben miután megszagoltam ezt az izét. Azonnal hátra ugrottam és amint megpillantottam a macskát megpróbáltam megragadni. Persze az állat meglehetősen gyors, szóval nem biztos, hogy összejön. Mindesetre ha igen, a farkánál fogva vágom a földhöz aztán rohanni kezdek. Ha nem akkor csak simán rohanni kezdek, ki a magas bokrokkal övezett részről. Igyekeztem kiérni a gázból és sikerült is, ám már késő volt. Pokolian rosszul éreztem magam. Gyötört a hányinger és csupán pillanatok kellettek ahhoz, hogy ismét lássam a tegnapi vacsorám, nagyjából emésztett formáját.
- Vedd elő... Azt a kurva táskát!
Nyögtem ki két öklendezés között, közben abban reménykedve, hogy társam követte példám és nem maradt a gázfelhőben. Újra hánytam.
Próbáltam összeszedni a gondolataimat, ám folyamatos öklendezések közepette nem volt könnyű. Az egyetlen reményem az volt, hogy a sötét elf talál valamit a táskájában ami jó erre.

A rohadt banya. De erre most rácsellózik. Azonnal a szél segítségét kértem, és a gázfelhőt visszaküldtem a feladónak. Hogy hányná ki a belét! Átkozott! Egyszer már rászedett, még egy ilyen nem lesz. Érzem, ahogy forog a gyomrom. Ahogy tisztul a levegő körülöttünk, már borítom is ki a batyuból a fiolákat, amiket Alia készített nekem az útra. Igaz, hogy a címkék, már vagy nincsenek rajtuk, vagy egy üvegen több is van. Mire való a gondolat.

Alia, segíts kérlek. Forog a gyomrunk és hányingerünk van. Az üvegek összekeveredtek, fogalmam sincs miben, mi van. Tudod, hogy nekem úgy írd le a növényt, mint a hülye gyerekeknek. Teljesen béna vagyok a gyógynövényekhez. Siess, mert már zöldül a fejem.

Közben az átkozott macska megpróbál meglépni. A gazdád most írta alá a halálos ítéletedet!
Tris sincs jobb állapotban mint mi, de azért megkérem:
Nyírd ki!

Csak egy reccsenést hallok, és a macska törött gerinccel fekszik előttünk. Na legalább egy megvan.

Végre megjön a válasz Aliától.

- Keress olyan tasakot, amiben pirosas-sárga, hosszúkás virág van. Na azt kellene rágcsálnunk. Fűszeres sáfrány a neve.

Rávetjük magunkat a zacskókra és öklendezve, de reménykedve kutatunk a növény után. Hirtelen felkiáltok, vagy inkább felhörgök, azt hiszem megtaláltam. Csak remélem, hogy ez az. Bár ennél rosszabbul már úgy sem lehetünk szerintem. Testvériesen három részre osztom, mert Trisnek is adok belőle.

Várunk, és reménykedünk. Egy kis idő múlva, érzem, hogy a gyomrom émelygése alább hagy. Nézem a fiúkat, és mintha kevésbé zöldülne az ő fejük is. Iszok egy kis vizet, ez már nem jön ki belőlem. A nővérem megint nagyot alakított.

Úgy tűnik, hogy a banya a bájitalokhoz nagyon jól ért, még ha kétséges a természetfeletti erejük. A félvérünk úgy tűnik elvesztette az állatok szeretetét és társát megkérte rá, hogy ölje meg bosszúból a banya macskáját. Ha a bérgyilkos hamarabb felkapja és farkánál fogva földhöz vágja, akkor még Trisnek nem is kell semmit tenni ez ügyben. Ám valószínűleg a nagymacska gyorsabb volt és kinyírta a jószágot.
Fuldokolva a gáztól és főleg a saját hányásukban menekülnek addig, míg telepatikus úton meg nem jön a segítség. A tündénél lévő gyógyfüvek hasztalanok, ha nem tudják a pontos hatásukat. Ám szerencsére ott van gondolatban a nővére és miután bevették a megfelelő ellenszert, csitulni kezd a gyomruk. Nem múlik el teljesen, ha csak nem keresnek újabb tasakokat, hiszen valószínűleg egyikben csak egy adag volt. Ám így már nem kell kiadniuk azért ami bennük van, csupán egy fel se jön, de lent sem akar maradni érzés legbelül. De hát a szépség mindig belül van! Nem igaz?
Az awyrisi fejében valami más is van, mert ma már két mérget és két ellenszert kapott és a hatásuk összekeveredett. Erős, lüktető fájdalom bosszantja tovább, emlékeztetve az első gyógyszer figyelmeztetésére. Ne vidd túlzásba!
Ám miközben ennyi szörnyűség és győzelem érte őket, a banya a feltámadó szélben arcába kapott fuvallattól megszakítja az átkok sorozatát és hullámzó testtel, arca elé kapott kézzel csukja be az ablakot. Már késő, ő sincs jobban, mint amennyire a kintiek voltak ilyen tájt.
Ám az állata elhallgattatása után vajon nyílt ostromot terveznek a kalandorok a palotája ellen vagy továbbra is észrevétlenül besurrannak vagy visszavonulót fújnak vagy lövészárok harcot folytatják?

A lány kiborította a táska tartalmát, és bár megmondta mit kell keresnem, nem tudtam hozzálátni a feladatomnak. Ismét elkapott a hányás, és bár szerény véleményem szerint már a gyomrom teljes tartalmát kiadtam magamból, csak jött tovább mit sem törődve azzal, hogy mostanra már tényleg kezdhet kifogyni az erőforrásokból. Mire nekikezdenék a keresésnek a nő épp megtalálja a löttyöt ami segíthet rajtunk. Szívem szerint lehúztam volna az egészet, kockáztatva az esetleges mellékhatásokat, de várnom kellett amíg a sötét el elosztja három részre. Végül megkaptam az adagom ész széles mosollyal az arcomon húztam le.
Pillanatokon belül jelentősen jobban éreztem magam, ám a szer hatása nem múlt el teljesen. A gyomrom még mindig nem volt rendben ám ezt a hányással ellentétben már sokkal könnyebben el tudtam viselni. Nagyot sóhajtottam aztán vigyorogva megvizsgáltam már-már művészi alkotásom.
- Hmm... Nem is ettem répát...
Egy vállrándítással le is tudtam ezt a témát, majd a társamra néztem. Őszintén szólva még mindig nem nézett ki túl fényesen, de legalább már ő is benn tudta tartani, azt aminek még egy darabig bent is kéne maradnia.
- Mivel pillanatokon belül kaphatjuk a következő adagot, talán jobb lenne minél előbb bejutni a kastélyba. Mivel a meglepetésszerű támadás lehetőségétől már megfosztott minket az az apró kis szőrcsimbók, ezért javaslom, hogy törjünk be a főbejáraton. Vagy ha esetleg van valami ötleted arra, hogy hosszas mászás nélkül feljussunk az egyik ablakhoz, akkor érdeklődve hallgatom.

Még mindig nem az igazi, de már jelentősen javultak a körülményeink. Legalábbis az enyém. Mielőtt bármit csinálnék, most már nyugodtabban kezdem átnézni még egyszer a tasakokat. Ismerve a Nővérem, nem csodálkoznék, ha nem egy tasakba rakta volna bele az összes hányás elleni füvet. Mindent áttúrok, de nem találok másik zacskót. Már éppen pakolnám vissza a zsákomba őket, amikor belepillantok, és az aljában találok még egy zacskó füvet. Na, nézzük mi ez. Örömömben majdnem felsikkantok, találtam még egyet. Ezt is testvériesen elosztom. Így már talán jobb lesz a hatása. Csak az vigasztal, hogy a banya most éppen büdös beleit hányja ki. Jól teszi, megérdemli.

A férfi javaslata meggondolandó, de én azért nem a nyílt terepet választanám. Biztosan van itt valamilyen hátsó ajtó. Ki tudja, hogy a másik két némber nem éppen arra vár-e, hogy meginduljunk a kastély felé. Én mindenképpen számolnék a két segéddel is. Ha a banya nincs is olyan állapotban, hogy most jelen pillanatban ártson nekünk, a másik kettő azért még megteheti.

Amíg ezeket átgondolom, érzem, hogy sokkal jobban vagyok. Ránézek Trisre és látom, hogy békésen tisztálkodik. Szemmel láthatóan ő is sokkal jobban van. Kérdőn nézek a férfira.....

Amíg válaszát várom, Tris füléhez hajolok, és megkérem, hogy a bokrok takarásában osonjon a kastély hátsó részéhez, és nézzen kürül...

Nava és Varian gyors haditanácsot tartanak. Minden képen gyorsan akarnak bejutni és ellenfelük ideiglenes gyengeségét kihasználva lerohanni őt. Ám ehhez be kell jutniuk az épületbe. A fehér oroszlán hátra megy felderíteni, ám nem talál semmit, a hátsó ajtó csukva van, de állatként nem tudja megnézni, hogy zárva-e. És sehol egy könnyen bevehető ablak.
Ám ekkor újból furcsa dolog történik a félvér belsejében. Az egyik fa ágai megmozdulnak és érzi, hogy kapcsolatban állnak valahogy vágyaival. És ágai úgy formázódnak, hogy lépcsőt alkossanak az első emeleti egyik ablakhoz.
Dönteniük kell, hogy megkerülik-e az épületet próbát téve a bejutással vagy használják Természet Anya legújabb ajándékát.

/Bocsi! Túlzásnak érzem én is, hogy egy kalandon belül két mágiában is léptél, de ez annyira ide illet. És így legalább megvan a teljes haladó mágia szint. A mester jóval lassabb lesz, ígérem.
Nava Jade megkapta az Eltűnés varázslatot./

A nő újabb adag italt adott nekem amit szintén gondolkodás nélkül lehajtottam, majd széles mosollyal és egy elismerő biccentéssel meg is köszöntem. Pillanatokon belül éreztem, hogy már sokkal jobban vagyok bár mivel a nő ismételten három részre osztotta, holott véleményem szerint egy üvegcse épp egy emberre szánt adag, maradt némi utóhatása. Még éreztem némi kellemetlen hányingert, de ez már ténylegesen olyan volt amiről tudomást se vettem. Szóval többet törődhettem a tervvel.
Be kell jutnunk! Nem érdekel, hogyan de be kell oda jutnunk. Addig amíg a némber be nem veszi az ellenszert. Vagy amíg meg nem lóg. Ki tudja, lehet van egy földalatti járat ez alatt a förtelem alatt.
Egy pillanatra néztem a kastélyra, majd tovább szemléltem az egyik bokrot. Miután tudatosult bennem mit is láttam, újra odakaptam a szemem és tágra nyílt szemekkel bámultam a fából "készült" lépcsőre.
- Ez meg mi a fészkes pokol?
Néztem kérdőn a lányra. Le mertem volna fogadni, hogy ő tette. Ez most kivételesen nagyon jól jött. Mintha egy kívánságom vált volna valóra. Hirtelen kezdtem megkedvelni a mágiát.
- Nos, mire várunk?

Most mi a fene van már megint? Ezt én csináltam? Pedig csak elgondoltam, hogy jó lenne, de nem gondoltam, hogy teljesül is. De ha már így alakult, akkor nincs mire várnunk.

- Induljunk!!!!!!

Nem tudom, csak remélem, hogy a férfit ugyanúgy védi a mágiám, mint engem. Gondolatban irányítom a fából lett lépcsőt, hogy egyenesen vigyen a nyitott ablakhoz. Nem tudom, hogy mi vár ránk bent, de mindenre fel kell készülni. Ez most igen kemény próba lesz a számomra, mert felváltva használhatnám az erdei és a self mágiát is. Már persze amit tudok belőle.

Ahogy haladunk az ablak felé, erősen koncentrálok arra, hogy az ág továbbra is tartsa ezt a lépcső formát. Viszont, ahogy beugrunk az ablakon, meg kellene érintenem, csak egy pillanatra a boszit, hogy blokkoljam az elméjét, aztán a férfi már vághatja is le a fejét. De akkor még hátra van a két segítője. Remélem azok már nem okoznak ennyi meglepetést.
De ne szaladjak ennyire előre. Most a bejutás a cél.

Elérjük az ablakot és már ugrom is be rajta, összegömbölyödve gurulok a padlón, hogy ne nyújtsak álló célpontot. Ahogy felpattanok, a szemem sarkából, egy alakot pillantok meg aki éppen görnyedezik. Oda ugrok mellé és megérintem, és rögtön rábocsátom a dementáció átkát. Körbe nézek, hogy van-e más is a szobában, de nem látok senkit.

- Tied a megtiszteltetés, hogy elhozd a fejét. Fordulok a férfi felé és mutatok a bambán álló nőre.

De ekkor nyílik az ajtó.........

Nos, sok dolog történt, amióta a boszi becsukta az ablakot, de még lehetett látni rajta, hogy bizony Nava levegő sugallatának hála nem úszta meg és bizony ő is rókát fog keresni a sarokban.
Találtak egy másik nyitott ablakot és amíg Tris hátra ment, hogy felderítsen, hirtelen a lány növény mágiájának utolsó darabjára ébredt. Gyorsan igyekeztek a dombon felfelé, hogy nehogy illékony délibábnak bizonyuljon, de a természet nem hagyta cserben őket. Úgy tudtak felfelé rohanni rajta, mint egy igazi lépcsőn.
És amikor beugrottak a szobába, a nő csak arra tudott gondolni, hogy ha ott van a banya, azonnal el kell kapni. És ott volt! A fal mellett guggolva, ahogy előre elgondolta.
-Üdvözlöm! Miben segíthetek.
*Az orvgyilkos mire odaért volna, felegyenesedett és egy pingvin ruhás férfi állt vele szemben. Tudtam, hogy a komornyik a gyilkos! A mesélő tudta. De sem a másik irányból felsikoltó fiatal nő, sem ez nem illik a képbe. Hiszen a kocsmában nem mondták, hogy van egy komornyik is, aki fel szokta darabolni a hullákat.
-Mit keresnek itt?
*A háló ruhás szőke csaj úgy tűnik mégsem a képzelet szüleménye. De akkor kizárásos alapon a komornyiknak kéne köddé válnia hamarosan. Mondom hamarosan...
Ritka hülye érzés ez a rád szegeződő bamba kép egy hatvanas külsejű pasitól, akinél úgy volt, hogy megátkoztál.