Nyugodtan ülök tovább a székemen, és gúnyosan nézek a fogadósra és a berohanó férfiakra. Még csak fel sem kellene állnom, hogy harcképtelenné tegyem őket, elég lenne lebénítanom az elméjüket. De semmi ilyet nem szándékozom tenni - egyenlőre -.

- Mi van fogadós, már nem kell a segítségem? Tegnap pont te voltál az, aki próbált meggyőzni, hogy fogadjam el a harminc aranyat, és segítsek megszabadulnotok a banyától.

Amint befejezem, abban a pillanatban lép be az ajtón az a férfi, aki este az asztalomhoz ült. Még Ő tűnik a leghiggadtabbnak. Rávillantom a szemem, de nem szólok egy szót sem. Kényelmesen hátradőlök és kortyolok az italomból.

A fogadós és barátai bambán néznek rám.

- Csak volt valami sejtésed arról, hogy ki vagyok, hiszen azért kértél fel a feladatra, mert én is mágiahasználó vagyok. Akkor most kell a segítségem vagy sem? De gyorsan döntsél, mert nem érek rá veled vesződni egész nap. Ha kellek, akkor előre kérem a harminc aranyat. Ha ez így megfelel, akkor jó, ha nem, nekem akkor is jó - vonom meg a vállam.

Közben szemügyre veszem az esti férfit. Jó kiállású, értelmes arcú, de veszedelmesnek tűnik. Pont az esetem.

Az éjszaka nem telt el zökkenőmentesen. Naja leleplezi a fogadóst a berontó segítség előtt.
-Én soha nem kértem sötét elfek segítségét! -mondja remegő hangon- Távozz a házamból és meg ne lássalak itt többet!
*Ajtót mutat neki és a többiek nézéséből úgy tűnik, csak a tulaj miatt... leginkább nem tudják, mit tegyenek. Zevadarinak néznek és rettegnek tőled, mint oly sokan mások. Úgy tűnik számos hasznos tulajdonságod mellett szörnyű átok félvér voltad. Ám úgy tűnik egy valaki szimpátiáját mégis csak kivívtad.
Talán veled tart a férfi, talán egyedül kell aludnod az erdőben, ám másnap reggel léptekre ébredsz és egy igen külön látogatód/látogatótok akad.




-Úgy hallom, elvállaltad a megölésemet.
*A nőn most utazóköpeny van és egy seprű a kezében. Haja kócos. Szeme pedig téged vizslat.
-Lebeszélnélek róla.
*Senki más érkező nem látszik a közelben.

Ilyenek az emberek - gondolom magamban -. Felállok és megvetően nézek a fogadósra.

- Most már akkor sem vállalnám, ha ezer aranyat ajánlanátok érte. Oldjátok meg magatok a problémátokat. Engem csak egyszer lehet megbántani, és örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok.

Céltudatosan indulok kifelé. Ahogy kilépek a fogadóból, azért a fejemre teszem a csuklyámat. Nem kell a feszültség. Elindulok a városkapu felé, hogy elhagyjam azt. Legalább Trissel lehetek megint. Úgy is nagyon hiányzott már. Menet közben elgondolkodom az utolsóként belépő férfin. Nem láttam egyáltalán ellenségesnek. Mintha nem lepte volna meg ez a fordulat. Nem bánnám, ha csatlakozna hozzám, de hát nem tudhatom mi célból jött a városba.

Végre elérem az erdős részt. Már érzem Tris közelségét. Itt vagyok bogaram. Megjöttem.
Halk morgást hallok a hátam mögött. Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, és lépkedek tovább. Majd hirtelen megfordulok és játékosan megtámadom az oroszlánt. Örömmel hemperedünk fel, és barátságosan birkózunk egymással. Megcsókolgatom az orrán és a sörényébe dörgölöm az arcomat.

- Én is örülök neked. Most már itt maradok veled, és nem sokára megyünk is tovább. Nem kellünk ennek a városnak.

A nap hamar elmegy, miután vadásztunk és felderítettük a környéket. Este tüzet gyújtok és megsütjük a szarvast, amit elejtett Tris. Békésen elvackolunk egymáshoz simulva. Érzem, hogy valaki közeledik, de nem ártó szándékkal. A növények súgnak nekem. Magamban elmosolyodok. Ha akar, az illető idejön, ha nem, akkor nem.

Hirtelen alszom el, és arra ébredek, hogy valaki áll mellettem. Egy utazó köpenybe burkolt asszony. Szavaiból, rögtön kitűnik, hogy ki ő.

- Neked is jó reggelt - felelem álmos hangon - . Tris már nincs mellettem. Okos állat. Az információd idejétmúlt. Valóban volt szó róla, hogy elvállalom a feladatot, de mivel megbántottak, ezért ez már engem nem érdekel.

Felállok, és újra felélesztem a hamvadó tüzet. Hellyel kínálom az asszonyt, és megkérdezem enne-e a húsból.

- Tudod, nem szeretem, amikor a külsőm után ítélnek meg. Az emberek sajnos nagyon szűk látókörűek. Egyébként Nava vagyok.

Remélem az este érkezett illető, még a közelben van, és hallja, hogy mit beszélünk.

Ahogy az ajtóból figyeltem az eseményeket, tekintetem egybetalálkozott a sötét elfével. Egészen csinos volt, és valószínűleg kétszer olyan veszélyes. Vele kapcsolatban csupán egy kérdés jutott eszembe: Mégis, hogy a pokolba került ide? A beszélgetést hallgatva érdekes és még inkább értékes információ raktározódott el az agyamban.
A nő mágiahasználó. Végre valami jó hír. Ha sikerülne rávennem arra, hogy segítsen nekem, lehetséges, hogy gond nélkül el tudnám intézni ezt az ügyet. Legalábbis sokkal egyszerűbb mint napokig, vagy akár hetekig figyelni a célpontokat... Bár már lemondott a munkáról. Fenébe!
Orrom alatt elmormoltam egy halk szitkot, majd összepakoltam és elhagytam a fogadót. Úgy döntöttem, hogy körbekérdezek néhány városit a banyával kapcsolatban, majd megvizsgálom a kastélyt. Hátha sikerül valami hasznosat is megtudnom.

A hosszú és eredménytelen nap után visszatértem a fogadóba. Sajnos be kell ismernem, hogy talán túl nagy fába vágtam a fejszémet.
Túl kockázatos a boszorkánnyal elbeszélgetnem. Ha ezzel a céllal látogatom meg, valószínűleg el sem érek hozzá. Tíz aranyért viszont nem fogom kockáztatni az életem, szóval a megölése szóba se jöhetett. Franc!
Leültem a pulthoz és jobb dolog híján a vendégek beszélgetéseit hallgattam. Nagyjából ugyan az volt a téma, mint tegnap este. Illetve lehet, hogy mégse. Az egyik közeli asztalnál egy meglehetősen érdekes témát hoztak fel. Csupán pletyka, de állítólag a sötét elf még mindig itt ólálkodik a város közelében.
Üsse kő...
Újabb adag aranyat nyomtam a fogadós kezébe, majd visszamentem a szobámba és ledőltem az ágyra. Mivel semmit sem haladtam, elő se vettem az apró kis könyvet. Holnap az lesz az első dolgom, hogy megkeressem a lányt. A többi meg... Nos, az majd eldől...

Másnap reggel korán keltem. Magamhoz vettem fegyvereim és szinte azonnal elhagytam a fogadót, majd kiléptem a város kapuján. Reméltem, hogy lovam ott fog várni a közelben, de ez sajnálatos módon sehol sem láttam. Megvontam vállam. Majd lopok egy másikat. Ezzel a gondolattal le is zártam ezt az ügyet. Most fontosabb volt megtalálnom a sötét elfet. Némi keresgélés után sikerült ráakadnom. Még aludt. Épp megkerültem volna az előttem lévő bokrot, mikor megjelent valaki. Egy középkorú nő. Seprűvel a kezében. Ha sejtésem nem csalt, akkor minden bizonnyal ő lehetett Dábora. Lekuporodtam az előbb említett bokor mögé. Őszintén reméltem, hogy nem vett észre.

/Az időbe kicsit bele zavarodtam, mert nálam a megismerkedéseteket követő reggel következne elvileg./


A hosszas éjszakai vadászat után lefekszik az elf. Fura egy éjszaka volt.
Először magányosan készült lefeküdni egy fa tövében, majd találkozott egy férfival, akivel bemásztak a falon keresztül és ugyan abba a kocsmában szálltak meg. De amikor a kocsmáros felismerte a sötét elf külsejét az addig jól rejtőzködő lánynál, kiabálni kezdett és Van csak egy röpke időre láthatta újra, mikor kiközösítik újra és száműzik majdnem oda, ahol az éjszakát elkezdte. A város széli erdőbe.
Mint fentebb említettem, ez után kitartó éjszakai vadászat kezdődött, mely során jobbnak látták a lecsúszott nemes lovát felfaló farkasok, hogy itt hagyják ezt a helyet. És nem sikerült még egy kis nyulat sem elkapni, hiszen az ordasok mindent felettek a környéken.
Ám a reggel meglepetéssel teli. Egy középkorú nő áll ott mellette, nem is nagyon titkolva kilétét. Hamar eljutott hozzá az esti szóbeszéd, melyből másnak is kijutott bőven. És szívesen elfogadta a szárított húst.
-Értem. Értékelem az őszinteségedet. És ha nem bántalak meg vele, én is az leszek. Az emberek nem a hálájukról ismeretesek. Vegyük például az én példámat! Csak segíteni szeretnék, de rákényszerülök, hogy gonosznak lássanak. Kiválóan ismerem a gyógynövényeket, mégis akkor keresek, ha elhitetem velük, hogy az én rontásom van rajtuk. Már igen korán észreveszem a betegségek vagy a zavarok jeleit, mégsem ajánlhatom fel a segítségemet túl hamar. Csak mikor már fáj nekik és jajveszékelnek. Mert különben még a legszörnyűbb átok sem túl fenyegető, ha nem érzik a csontjaikban.
Régen próbáltam egyenesen. Senki nem akart vásárolni tőlem, csupán a sarlatánoktól. Így döntöttem amellett, hogy én is az leszek.
Neked kiváló lehetőségeid vannak. Én a te helyedben a mostani eszemmel kihasználnám, hogy félnek tőlem. De minden képen önsorsrontás amit hajtasz. Vagy elfeded és nem mutatod meg valódi éned vagy az előnyös oldalával élsz.
Ne is haragudj, de erre felé egyetlen őszinte mondatát egy sötét elfnek azt tartjuk, hogy minden szava hazugság! Pedig vannak náluk hatalmasabb erők...
*Ezzel a tűz fölé nyúlva piros port szórt a lángokba. Nava ha nem hunyta be a szemét közben, akkor hirtelen érzi meg a csípő hatást, mely miatt nem tudja a szemét nyitva tartani. Egy ritka mérgező növény kivonata volt az, mely egy-két hétre vakságot okoz.
Dábóra igyekszik gyorsan távozni. Ő sokkal óvatosabb volt és időben elfordította a tekintetét. Az orvgyilkos mellett fog elmenni, akinek igen csak lapulnia kell a fedezékében, mert ha csak kicsit is kukucskál, akkor észre veszi őt a mellette elmenő kuruzsló. Bár lehet, hogy ez számára jó lehetőség is arra, hogy tapasztalatát kihasználva hátába kerülve támadjon...

Ahogy elnézem az asszonyt beszélgetés közben, valahogy megmagyarázhatatlan, furcsa érzésem támad vele kapcsolatban. Érdekes, de nem tudom eldönteni, hogy veszélyes-e, vagy sem. Ilyen még nem fordult elő velem. A tekintete, valahogy ellentmond szavainak. Elgondolkodom rajta, hogy ráküldöm az elmét bénító varázst. Persze csak akkor, ha támadna.

Viszont szavait őszintének érzem.

- Minden erőnél van hatalmasabb Dábóra. A mágia minden formáját tiszteletben kell tartani. Nem tudhatod, hogy akivel beszélsz mire képes.

Miközben beszélgetünk, a tűzhöz hajol, és a következő pillanatban valamilyen maró érzést érzek a szememben. A látásom elhomályosul és hirtelen a sötétség vesz körül. Nem késlekedek és már küldöm is rá az elmét bénító átkot. Csakhogy nem tudhatom hogy célba találtam-e vele, hiszen nem látok semmit.

Csak nyugi Nava. Nem szabad kapkodni. Nem tudni meddig tart ez az állapot. Lehet, hogy mindjárt tisztulni kezd a kép. Legalább is remélem.

Megérzem Tristán jelenlétét és érzem, hogy a kezemhez simul. De más valakit is érzek a közelben. Eléggé kiszolgáltatott vagyok, de ezt nem kell mindenkinek tudnia. Csak remélhetem, hogy hatott az átkom. És aki a közelben van, nincs ártó szándékkal felém. Várok, most mást nem tehetek......

Csendben figyeltem az eseményeket a bokor mögül. Bár inkább csak hallgattam. A rengeteg levélnek hála alig láttam valamit, ha meg kidugom a kopasz fejem, nagy esélyt látok arra, hogy észrevesznek. Akkor meg aztán felváltva kapnám a tűzgolyókat.
A pokolba! Az egyetlen hasznos ember... vagy akármi aki hasznos szövetségesnek bizonyulhatna épp bájcsevejt folytat a célpontommal. Felettébb érdekel, hogy vajon mikor jön szóba a megölésem. Nem tudom, hogy ez tervezés, vagy csak a puszta véletlen műve, mindenesetre a banya ravaszabb mint hittem. Ezért egészen biztosan több pénzt kérek majd...
Óvatosan előhúztam az egyik tőröm és tovább vártam. Homlokomon lecsordult az első csepp izzadtság. Hezitáltam. Mielőbb támadnom kellett, ám a lehetséges variációk csupa olyan végkifejletet szülnének melyekben nem járnék túl jól. Nem tudtam mit tegyek, szóval vártam. Végighallgattam a nő hosszabb monológját. Cseppet sem érdekelt. Csupán arra vártam, hogy végre eltűnjön a francba. Közben eldöntöttem, hogy ha ezek társulnak, elhúzok innen. Szégyen a futás, de felettébb hasznos. Viszont ha ez a szövetség nem jön létre maradok. Badarság lenne rá most lecsapni. Nyilván számit rám. Szóval marad az alap terv és kivárom a megfelelő alkalmat. Miután véget ér a beszélgetés, pár másodperces néma csend telepedik közéjük. Nagyot sóhajtottam. Ebben az átkozott pillanatban valami elsuhant mellettem. Alig fél méterre. Hogy mi volt, arról gőzöm sincs, mindenesetre úgy éreztem nem tett volna túl jót az egészségemnek. Újra csend, mit pillanatokon belül léptek halk zaja váltott fel.
Valamelyikük felém jön.
Amennyire csak tudtam beljebb húzódtam az előttem lévő bokorba, lehetőleg hangtalanul. Nem mondom, hogy pokolian fájt bepréselni magam az ágak közé, de azért nem is lehetett kellemes érzésnek nevezni. Végül elsétált mellettem. Ismételten nagyot sóhajtottam. Lehet, hogy kihagytam egy remek alkalmat, de mégis úgy érzem helyesen döntöttem. Valószínűleg két lépéssel előttem jár. A legjobb az lesz, ha sarokba szorítom. Elvégre előbb utóbb minden terv befuccsol. Miután megbizonyosodtam arról, hogy a némber elhúzott kimásztam a bokorból és kinyújtózkodtam.
- Végre... - Tettem egy határozott fordulatot, hogy megnézzem mi történt a sötét elffel. Nem vagyok egy ijedős típus... Ám a mostanitól jéggé dermedtem. - Szép nagy cica...
Pontosabban egy ótvar nagy fehér vadmacska. Ebben a pillanatban merült fel bennem a kérdés, hogy vajon mennyire éri meg nekem az pár rohadt aranytallér. Egy határozott mozdulattal a hüvelyébe csúsztattam tőröm, majd óvatosan kiléptem a bokor mögül. Gondoltam ha a lányt nem falta fel ez a bestia akkor engem sem fog... Legalábbis azonnal.
- Nyugalom nem akarok bajt.

A lány igyekszik elkapni a boszorkány kezét és egy kis időre sikerrel is jár. Hiszen a dekoncentráció kivitelezéséhez számára fizikai kapcsolatba kell lépnie az áldozattal, nem úgy mint sötét elf tiszta vérű rokonainak.
Ám a hatás elmaradt. Az első pillanatokban teljesen összezavarodott Naja és ez lehetőséget adott beszélgetőtársának, hogy kirántsa a kezét. Ám az átok addigra már megfogant. Nyugodtan követheti elméje rontásával, ám a látásán ez fikarcnyit sem javít.
Hamarosan rádöbbenhet, hogy ha ez sötét varázslat lett volna, akkor már automatikusan megszűnt volna. Az ember tényleg igazat mondhatott, nem birtokol természetfeletti erőket, pusztán nagyon ügyesen használja ismereteit az itteni világról.
Mikor kilép Van a bokrok közül, akkor ő erről mit sem sejt. A félvéren van a súly, hogy elmondja-e majd a beszélgetésük során, miközben továbbra is elvesztette a látását. Ám a természettel és Trissel a kapcsolatát a legkevésbé sem.

- Dábora, állj meg! - parancsolom vakon a boszorkánynak. Csak remélni tudom, hogy hatott az átok, és így feltehetem neki a legfontosabb kérdésemet. Mit szórt a szemembe, és mi az ellenszere.

Hiába várok, nem kapok választ. Viszont valaki megszólal mellettem. Egy mély, kellemes férfihang. Felismerem benne azt a férfit, aki az asztalomhoz ült este. Nem gondolom, hogy bántani akarna, de azért nem árt az óvatosság.

- Ki vagy és mit akarsz? - kérdezem nem túl barátságosan. De ahogy kimondtam, már meg is bántam a durvaságomat. Hiszen az Ő jóindulatára vagyok utalva.

- Ne félj az oroszlántól - simogatom meg Tris fejét - Ő csak akkor bánt, ha ártó szándékkal közeledsz hozzám.

Ekkor hirtelen gondolat fészkel az agyamba. Eszembe jut Alia gyógyfüves csomagja, amit számomra készített össze. Persze mindent felcímkézett, és ráírta azt is a tasakokra, hogy mit gyógyítanak. Hátha van valami a szememre is. Csakhogy én ugye nem látok semmit, Tris viszont nem tud olvasni, tehát marad a férfi. Meg kell kérnem, hogy segítsen. Viszont akkor, nem titkolhatom, hogy mi történt velem. Próba-szerencse alapon elmondok neki mindent.

- Kérnék tőled valamit. Itt van a táskám, benne egy nagyobb bőrtasak. Abban vannak a gyógynövényeim. Kérlek nézd át őket, és keress olyat ami átmeneti vakságra, vagy szem problémákra van. Lehet, hogy nem találsz semmit, de egy próbát megér. Ha segítesz, te is számíthatsz az én segítségemre, ezt megígérhetem.

Bízva abban, hogy nem él vissza a helyzetével és még segít is, várom a válaszát..........

A nő eleinte nem tűnt túl barátságosnak, de nem rántott fegyvert. Csak ült és a semmibe bámult. Ez csupán akkor nyugtatott volna meg, ha az a rohadt nagy macska ott mellette is követte volna gazdája példáját. Ehelyett inkább engem méregetett.
- Tényleg? - Tettem fel a kérdést, szarkasztikus hangnemmel. - Innen nézve nagyon éhesnek tűnik.
Szélesen elvigyorodtam, annak ellenére, hogy kicsit sem voltam vicces. Az oroszlánt illetően hittem a nőnek. Ha eddig nem marcangolt szét az a bestia, akkor valószínűleg továbbra sem fog. Hacsak gazdája azt nem mondja neki. Pont ezért nem árt az óvatosság. Lassan közelítettem farkasszemet nézve a nagy fehérrel. Mikor odaértem tisztán láttam mi is a helyzet. A nő megvakult. Nem is rossz. Egyre inkább bántam, hogy az elején alábecsültem azt a seprűs némbert. Pénz ide vagy oda, ha kell rádöntöm azt a rohadt kastélyt is, csak dögöljön meg.
Eleget tettem a sötét elf kérésének és elvettem a táskát. Őszintén reménykedek benne, hogy fel vannak címkézve a benne található dolgok.

/Ha igen./

Némi keresgélés után sikerült találnom valamit ami talán jó átmeneti vakságra. Legalábbis remélem. Vakon nem veszem túl nagy hasznát a nőnek. Óvatosan a kezébe nyomtam aztán nem maradt más dolgom mint reménykedni a legjobbakban.

/Ha nincs./

Mikor kinyitottam a táskát kedvem támadt lefejelni egy fát. Rengeteg növény, kence meg a fene tudja mi volt benne, de egyiken sem volt rajta, hogy mégis mi a francra jó. Nagyot sóhajtottam, majd gyengéden megböktem a lány vállát. Biztos akartam lenni benne, hogy figyel rám.
- Az a helyzet, hogy nem vagyok valami nagy herbalista. Esetleg valami leírás arról, amit keresnem kéne?

//Bocs, hogy csak most írtam, de elég húzós hetem volt.//

Van úgy dönt, hogy nem kockáztat egyedül a nő ellen és képességeit látva ez nem is rossz megfontolás. Eleinte fenntartásokkal közeledtek egymáshoz, ám amikor végül az elf lánynak segítség kellett, kezdtek összecsiszolódni.
A táskában Alia ráírta, hogy mi mire való, ám többről az út során ledörzsölődött a felirat. Variannak kedve lett volna a fejét valamelyik fába verni, mikor az egyik tasakon meglátta a keresett címkét.

„Rövid időre látás javító.
Ne ess túlzásba!”

*Szólt a figyelmeztető jelzés, hiszen nem véletlenül nem használják napi rutinszerűen a lombtündék.

„Hashajtó.
Bőrrel kerülve mosd le gyorsan bő vízzel!”

Olvasható ugyan azon tasak másik matricáján. Ideje lesz eldönteni, hogy vállalja-e a kockázatot, hogy egy erősen irritáló anyagot a szemére ken-e. Ami lehet, hogy nem az, hanem a keresett gyógyszer. Ám ha mégis hashajtó, akkor esélyük nincs a töménytelen címke nélküli tasakok közül megtippelni, hogy melyikről esett le.
Ha mégis lesz elég bátorsága, akkor a látása visszatér, de nagyon homályos minden. Nem csak a faja képességeit nem éri el, de még az emberek is erősen homályosnak neveznék, mintha tejködön keresztül nézne vagy egy mosatlan tejesüvegen. És a szemét elképesztő módon csípi. Ha nem kockáztatják meg, akkor továbbra is sötétség honol tekintetében.
A táska aljából előkotort leesett címkék között van a sebekre felírt gyógyír és ájulást, illetve viszketést okozó szerek is. Egyszerűbb lenne az egészet kidobálni és csak a megmaradt felírásosokat megtartani. Máskor pedig nem kicserélni a valódi gyógyító tudást öt perces kisokosra.

/Nem rohanunk sehova, Van! Amikor időd van./

A férfi - a nevét még mindig nem tudom - rááll, hogy segítsen megkeresni a táskában lévő tasakok közül azt, amelyik esetleg segíteni tudna rajtam. De persze megint nincs szerencsém - miért is lenne - a tasakok az út során bevizesedtek kívülről, és az összes címke vándorlásba kezdett. Ide-oda ragadtak a tasakban.

- Ezzel így nem megyünk semmire. Valami mást kell kitalálnom. Nem vagyok penge ebben a herbáriás dologban. Sajnos. A Nővérem az bezzeg azonnal tudná, hogy mit kell tenni, de Ő sajnos nincs itt. Ő ugyanis mester gyógyító. Azért is címkézte fel nekem ezeket a tasakokat. De ezeknek már így nem veszem hasznát.

Hallom, ahogy csikorognak a fejemben a kerekek. Tudom, hogy valamit elfelejtek, amit Alia a lelkemre kötött. Csak jutna eszembe. De az istenért sem tudok rájönni, hogy mi volt az.

Intek a férfinak, hogy üljön le nyugodtan, és közben Tris fejét simogatom.

- Van a zsákban ennivaló, ha éhes vagy vegyél belőle. Addig én gondolkodom. Valamit ki kell találnom. Nem, mintha így teljesen kiszolgáltatott lennék, de azért jobban szeretem a saját szememmel látni azt, ami előttem van.

Ahogy így ücsörgök, és turkálok Tris sörényében, hirtelen, mintha villám csapna belém, eszembe jut, hogy Alia a zsebembe is dugott egyetlen egy tasakot azzal, hogy csak akkor használjam, ha más nem segít. Bármilyen szervi bajra jó, viszont nagyon erős. Ha túl sokat használok, akkor méreg is lehet. Hogy is mondta? "Bármekkora a baj, csak és kizárólag csak egy lencse nagyságú darabot szabad használni belőle.

Örömömben hirtelen felugrok, és elkezdek kotorászni a zsebemben. Meg van!!!!!!!! Még jó, hogy nem látom a férfi arcát. Lehet, hogy teljesen bolondnak néz. Valószínűleg fordított esetben én is így vélekednék másról. De most nem ez a fontos.

- Segíts kérleeeeeeeeek!!!!! - kiáltom örömmel. Miután előveszem a tasakot, és kinyitom, felé nyújtom: - Csak egy lencse nagyságú darab kell belőle. Vegyék belőle egy ekkorát, és tedd a kezembe. Utána meglátjuk, hogy mi lesz.......

Miután nagy nehezen előtúrtam egy üvegcsét ami hasznosnak tűnt, széles mosoly húzódott arcomon. Pont az volt ami nekem kellett. Legalábbis addig ezt hittem amíg meg nem láttam rajta a másik címkét. Elmormoltam egy halk szitkot orrom alatt, majd gondolkodni kezdtem. Jelenleg többre megyek egy vakkal mint egy hasmenéses vakkal, szóval inkább nem kockáztattam. Ehelyett inkább visszaadtam a táskát a lánynak. Közben valami érdekeset figyeltem meg.
Úgy látszik a lány bízott bennem. Persze, így vakon ki másban bízzon, de nem erről volt szó. Túl sok dolgot árult el magáról. Vagy nem is tudom. Ilyen lenne egy átlagos beszélgetés? Nem szokásom túl sokat mondani magamról, ahogy a megbízóimnak sem. Csak a szükséges információt, esetleg az indokot amiért a célpontnak okvetlenül el kell hunynia. Kissé zavarban is éreztem magam ez miatt.
Láttam a lány intését, de nem reagáltam rá. A banya még talán mindig itt ólálkodik. Jobbnak láttam ha állva maradok, készenlétben. Tekintetemmel szüntelenül a bokrokat és a fák lombjait kémleltem. Ezért a sötét elf ajánlata csak úgy elsuhant a fülem mellett. Meghallottam, de nem igazán tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Pár másodpercnyi csend után hangos kiáltás hallatszott mögöttem. Azonnal hátra kaptam a fejem. A nő már talpon volt és egy üvegcsét nyújtott felém. Biccentettem egyet felé aztán elvettem és kimértem az előbb említett mennyiséget. Remélem nem lett túl sok vagy túl kevés. Az ilyeneknél sosem tudni.
- Tessék.
A lány kezébe tettem az üvegcse tartalmát. Remélem ettől visszatér majd a látása.

A levelek suhognak a környező fák között és vidáman lengeti őket a késő őszi szél. Ám a két idegen mégsem válik tőle vidámmá. Miközben Naja a megoldáson töri a fejét, a fejvadász feszülten figyel minden zajra, hogy nem támad-e a banya újra.
Igen kiszolgáltatottak voltak, hiszen az erdei tünde nem látott, bár érezte volna a fák suttogásaiból, ha veszély közeledik. Ám az ember ebbe inkább ne bízzon! Most elég az, ha kicsit lentebb ásna a nem túl mély gyógyfű tudományában.
Elkeserítő, hogy már Alia segítségét sem használhatják nyugodtan. A lecsúszott nemes gyorsan kidobálja a címke nélküli vagy két címkés tasakokat, hogy legalább ami majdnem biztos, azok közé ne keveredjen használhatatlan!
Ekkor támad hirtelen ötlete a félvér lánynak, hogy a zsebében még van egy mindenre jó mentő segítség. Gyorsan kihúzza onnan a mókust és Van észreveszi, mikor nagy nehezen odafordul, hogy már az utolsó lencsét rágcsálja a kis bundás.
Szerencsére az utolsót, így van bőven ideje kikapni és egy üvegben vízzel összekeverve a tűzön melegíteni. Az így kapott levet pedig biztonsággal megihatja a beteg. Visszakapva a látását és remélhetőleg lenyugodva. Talán csak az ijedség és a zavar volt az oka, no meg persze az, hogy a természetet annyira természetesnek éli meg, hogy nem is tudatosult benne, hogy a kis fán ugráló milyen bajt csinált.
Úgy tűnik, a kis állatkára másként hat a szer, mert azon kívül, hogy még elevenebb, mint amennyire természetes, azon kívül semmi baja sincs. Ideje valami tervet kieszelni, ami az orvgyilkosnak unalmas lesz, hiszen neki már van egy pontokba szedett terve.

/A telepatikus kapcsolat bármilyen távolságban él, amit ki is játszottatok már Aliával. Miért nem kérdezted meg gondolatokkal tőle, hogyan néz ki a szemgyógyszer és hogyan a hashajtó? /

Ahogy lenyelem a löttyöt - másnak nem tudom nevezni, olyan pocsék az íze - nem történik semmi. Már-már kezdenék elkeseredni, amikor halvány fényeket kezdek érzékelni. Ez már biztató jel, de még nem elég. Úgy látszik, kell egy kis idő a szernek, hogy kifejtse hatását. Türelmetlenül toporgok. A következő percekben egyre jobban kezd kirajzolódni a környezetem. Végre egy fél óra elteltével visszanyerem teljesen a látásomat.

A legelső pillantásom a férfit keresi, aki segített nekem. Tristán dörgölődzik a kezemhez, és boldogan csókolom meg az orrát. Köszönöm, hogy vigyáztál rám.

- Köszönöm neked a segítséget - nyújtom felé a kezem. Nava-Jade vagyok. Nem szoktam tartozni senkinek. Meglátod, hogy hasznos szövetséges vagyok. Igaz nehezen szoktam összeállni bárkivel is, de ebben az esetben közösek az érdekeim. Úgy volt, hogy visszautasítom a felkérést a banya megölésére, de mivel kibabrált velem, ez innentől nekem már személyes ügy. A fejpénz legyen a tied, az is amit nekem ajánlottak. Egyébként még a nevedet sem tudom.

Kezd kirajzolódni a fejemben egy terv, de megvárom, hogy egyáltalán hogyan reagál szavaimra az ember.

A lány lenyelte a löttyöt. Hogy segített e? A franc se tudja. Semmi különösebb változást nem észleltem a semmibe meredő tekintetében. Talán kell a szernek egy kis idő. Legalábbis remélem, hogy ez a probléma. Kellemetlenül érezném magam ha itt hagynám. Viszont egy vak sötét elffel a nyakamon, még a városba sem engednének be.
Fél órányi várakozás után a lány visszanyerte látását. Természetesen ez alatt a fél óra alatt mást sem csináltam mint a bozótot kémleltem. Közbe-közbe elgondolkodtam azon, hogy mit kezdjek a banyával. Végül úgy döntöttem, hogy feldarabolom a macskáját, majd egy zsákba csomagolva bedobom a boszorkány kastélyának egyik ablakán. Tény és való, ez csupán provokáció, amiből semmi előnyöm nem származik, ennek ellenére tudatni akarom a boszorkánnyal, hogy veszélyben van. Féljen tőlem. Bár akkor esélyes, hogy elmenekül. A fene!
A nő szavaira odakapom a fejem, majd biccentek egyet felé, majd alig észrevehetően elmosolyodtam.
Mintha csak a gondolataimban olvasna.
- Remek akkor ezt megbeszéltük.
Mikor a nevem iránt érdeklődött nagyot sóhajtottam.
- Ahogy senki más sem.
Tudom, a "szövetségnek" nem kimondottan tesz jót az udvariatlanságom, de mindig is jobban szerettem az anonimitást. Családom neve eléggé elterjedt, nem csak baráti, hanem ellenséges körökben is. Meg persze az üzletnek is jót tesz a névtelenség.
- Valami ötlet, a banya ellen? Lehetőleg élve kell. Valamit meg kell tudnom tőle. Utána már azt teszel vele amit csak akarsz.

A dolgok úgy állnak, hogy kezdenek rendbe jönni. Sikeresen megszabadultak a banyától és a gyógyítást is ellátták. És épp itt az ideje terveket szövögetni a jövőre. És a két kalandor el is kezdte a puhatolózást. Egyelőre egymásra várnak, hogy mondjon a másik valamit, de nem is árt az óvatosság az előkészítés során. Hiszen a kivitelezés közben már csak arra támaszkodhatnak, a többit rögtönözniük kell majd!

Ha ne akar bemutatkozni a férfi, ne tegye. Majd úgy szólítom, hogy "Hé te" . Nekem így is jó. Sokkal fontosabb dolgaink vannak most. Látom, hogy kapkodja a fejét minden felé. Gondolom azt próbálja kipuhatolni, hogy lesnek-e ránk.

- Lazíts egy kicsit, ha bárki idejutna a közelünkbe - amit egyébként szinte kizárt, hogy ne vennénk észre - Tristán már elintézte volna. Amíg beszélek megsimogatom gyönyörű sörényét. Mi a terved a banyával? Gondolom a megbízásod még él.

Javaslatom az lenne, de megvárom, hogy mit mond a férfi. Talán előbb a segítőit intézném el. Bár ennek is meg van a maga veszélye. Lehet, hogy akkor annyira feldühödne, hogy minden erejét bevetné ellenünk. Talán mégis inkább elsőnek a banyát kellene elkapni, hiszen lehet, hogy a segítők nélküle nem olyan erősek. Ezt is meg kellene beszélnünk. A macskáját, nyugodtan Trisre bízhatjuk. Nem fog gondot okozni neki. Valahogy úgy érzem, hogy kémkedik a banyának a cicus. Sokkal észrevétlenebbül tud bárki közelébe férkőzni, mint egy ember. Bárhogyan is döntünk, gyorsan kell cselekednünk, hiszen a banya abban a hitben van, hogy nem látok. Még az is felmerül bennem, hogy ha visszamegyünk a városba, mindenkinek azt adom be, hogy nem látok, és ezért van kísérőm. Nem fedjük fel a lapjainkat.

- Trev? Hmm...
Jelenleg semmi hasznos sem jutott az eszembe. A legbiztosabb talán az lenne, ha előbb a macskát és a két segédet tüntetnénk el. Viszont akkor fennáll az a veszély, hogy a némber elmenekül, akkor pedig bottal üthetjük a nyomát. Ami esetleg szóba jöhet, az a csendes behatolás, de a kastély részletes tervrajza és az épületben lakók szokásainak tanulmányozása nélkül szintén elég necces vállalkozás.
Megállás nélkül gondolkodtam, ám semmi használható nem jutott az eszembe. Illetve...
- Talán megvan. Viszont ehhez igénybe kell vennünk a mágiát, és mivel én ilyen téren nem mozgok kimondottan otthonosan, rád hárulna a neheze. Persze csak ha ismersz olyan varázslatot amivel rövid időre képes vagy megváltoztatni a külsőd...
Ezzel kapcsolatnan összeállt bennem egy egész jó terv. Bár kivitelezéséhez okvetlenül szükség volt az előbb említett varázslatra. Egy részem abban reménykedett, hogy létezik ilyen míg a másik épp az ellenkezőjében bízott. Gyűlöltem a mágia minden formáját. A gyengék eszköze. Jelenleg viszont rettentően megkönnyítette volna a dolgom.

/Elnézést a hibákért. Mobilról írtam. /

Alakot váltani. Jó pofa a srác. Azt hiszi, hogy az csak úgy megy, csettintésre.

- Én még nem vagyok képes alakot váltani. Ahhoz én még kislány vagyok. Viszont tudom irányítani az elemeket. Ezzel már kezdhetünk valamit. És még van egy két dolog a tarsolyomban, de ebbe most nem megyek bele. Azt javaslom, hogy szedjünk össze az emberektől minél több információt róla. Biztosan találunk valakit, aki már járt valamiért a banyánál. Nem árt, ha van egy kis helyismeretünk. Erre a legjobb hely a kocsma. Ott egy kis ital fejében megoldódik az emberek nyelve. Viszont, továbbra is azt mondjuk mindenkinek, hogy én nem látok. Nem akarom, hogy a banya fülébe jusson, hogy visszanyertem a látásomat. Higgye csak továbbra is azt, hogy nem látok.

Nem tudom, mit szól az ötletemhez "Hé, te", de szerintem indulhatnánk a kocsmába.

Megvontam vállam, majd szélesen elvigyorodtam.
- Ha nem hát nem.... Viszont ezt az infószerzést, rettentően diszkréten kéne intézni. Szemtanúk és túlélők nélkül. Tele lehet a város besúgókkal. Az pedig nagyban hátráltatja az egészet, ha a banya megtudja, hogy kutakodunk utána. Érdemesebb lenne előbb elhitetni vele azt, hogy felszívódtunk.
Nagyot sóhajtottam.
- Ám mivel ez akár heteket is igénybe vehet, maradunk a te ötletednél. Ha szerencsénk van beveszi, hogy még mindig vak vagy. Okosak tűnik a némber, ám nagyképűnek is. Valószínűleg alábecsül mindkettőnket. Leginkább engem.
Halkan kuncogtam, majd fejemmel a város felé böktem.
- Ideje indulni... A csuklyát pedig szorosan húzd az arcodba! Idefelé nem éppen előnyös a bőröd színe.

A megbeszélésnek lassan vége és a két kalandor végül úgy dönt, visszatérnek a tegnapi kocsmában, ám a biztonság kedvéért Naja csuklyáját mélyen az arcába húzza, hogy nehezebben fedezzék fel. A lány kinyújtott kezét fogva vezeti a férfi és el is jutnak a kocsmapultig, ahol a kocsmáros hűvösen köszönti őket.
-Hát nem megmondtam, hogy mi lesz, ha visszatérsz, drow? Nem a levegőbe beszéltünk.
*Ugyan az a ruha van rajta és ugyan az a csuklya a szemébe húzva. Nem volt nehéz kiszúrni, hiszen tegnap csak kis, vékony hajszálon múlt számára, hogy nem lincselték meg egy emelettel följebb.
Most két férfi lép oda a lecsúszott nemeshez, hogy kezeit lefogva húzzák félre, nehogy eszébe jusson beavatkozni. És három másik úriember célozza meg a nőt. Az egyik hátul marad és íjával lő rá, míg a másik kettő közül az egyik félkezes karddal szúr az egyik oldalról, míg a másik korbáccsal próbálja elkapni az egyik kezét.

/Bocsi! Tudom, hogy ez most aljas volt. De nehéz nem észre venni, hogy ugyan az megy vissza, mint akit tegnap este elüldöztek. Kicsit nehezedik így a feladat, de izgibb lesz./

Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs időm gondolkodni. Ösztönösen cselekszem. Egy hirtelen mozdulattal a földhöz lapulok ugrásra készen, így a nyílvessző átrepül fölöttem, és a velem szemben lévő kardos férfi vállába fúródik. Már pattanok is fel, mire felajzná az íját, már előtte állok és megérintem, rábocsátom az elmeblokkoló varázst. Abban a pillanatban a hátamon iszonyú fájdalom hasít végig, mintha parazsat öntöttek volna végig rajtam. Elönti az agyamat a düh, ölni akarok!!!!!! Megfordulok és mint egy fúria támadok a korbácsos férfira. Már kezemben a kardom. Nem maradhatnak tanúk. ! Csúnya mosoly terül szét az arcomon. A hasánál szúrom a kardom a testébe és hirtelen felrántom a pengét a nyakáig. Utána fordulok a vállon lőtt férfihoz.

Egy pillanatra oldalra nézek, hogy vajon mit csinál a társam. De nem igazán érek rá vele foglalkozni, mert a sebesült már araszol a padlón ülve a kardja felé. Nem kell sietnem, ezek már nem ellenfelek. Lassan elé állok és csak egy suhintás és lerepül a feje.

A harmadik férfi - akinek blokkoltam az elméjét - nem jelent problémát. Viszont arra gondolok, hogy nem kellene megölnöm. Még hasznunkra lehet. Majd még meggondolom...

A fogadóban pont az történt amire számítottam. A fogadós tudta, hogy vissza fogunk jönni. Pont ezért csodálom, hogy csak ennyi embert szedett össze. Egymagam elbánnék ennyivel. Szélesen elvigyorodtam, majd a sötét elfre vetettem pillantásom. Érdekelt, hogyan oldja meg a helyzetet. Épp ezért hagytam, hogy az a két szerencsétlen lefogja mindkét kezem. Így felmérhettem társam képességeit. Megbíztam benne... Ám nálam ez annyit jelentett, hogy nem terveztem megölni. Ha esetleg rám támadna, szeretném tudni mire kell majd számítsak.
Meglehetősen könnyen vette. Az ostor a hátán csattant, de a nyilat gond nélkül kikerülte. Lassacskán végzett az ő részével. Jól harcolt, a mágia pedig csak rátett egy lapáttal. Talán veszélyesebb mint hittem. Miután megelégeltem a két barmot mögöttem. Minden súlyomat beleadva, sarkammal rátapostam az egyik lábára. Valószínűleg el is törtem néhány lábujját, ugyanis szorítása engedett. Ennek örömére kirántottam a kezem, majd bemostam egyet a másiknak, aki ennek köszönhetően lefejelte a bárpultot. Ilyenkor örültem annak, hogy acélszegeket verettem a kesztyűmre, ugyanis meglehetősen halálossá tették az erősebb ütéseim. Mondjuk nem voltam biztos abban, hogy a szerencsétlen ténylegesen elhunyt e, mindenesetre szépen kidőlt. A másik tetű a még épségben lévő lábán szökdécselt. Mielőtt még észbe kapott volna, kapott egyet a gyomrába, majd egy jól irányzott balhoroggal megadtam a kegyelemdöfést. Még szélesebbre húzódott a vigyor. Már-már úgy nézhettem ki mint valami beteges gyilkos.
- Ez kész... Na hol van az a rohadt kocsmáros?
Tettem fel a költői kérdést ujjaimat ropogtatva. Igazából nem akartam megölni... Legalábbis addig amíg nem mondott néhány hasznos infót... Hogy utána mi lesz, az már más kérdés.