Óvatosan leszállok a lóról, és a kapuhoz lépek. Nem látok rajta, sem zárat, sem lakatot. Csak egy belülről lehajtott kallantyút. Hallgatózom egy kicsit, hogy nincs-e mozgás a kertben. Mivel minden csendes, mintha kihalt lenne az egész, ezért óvatosan bedugom a kezem a rácsokon és belülről felemelem a kallantyút. A kapu egészen kicsit hangtalanul megnyílik. Óvatosan beljebb tolom, hogy beférjünk rajta.

- Gyere már! - szólok hátra társamnak.

A lovamat kint hagytam, soha nem lehet tudni, mi vár ránk itt bent. Lehet, hogy menekülni kell. Viszont örömömben majdnem felkiáltok. A kapunál megjelenik Tris. Rögtön a nyakába vetem magam és boldogan ölelgetem. Halkan morrantgat, és hozzám dörgöli a pofáját.

- Nézz körül kicsit. A te macskalépteidet biztosan nem hallja meg senki.

Egy magas bokrokkal körülvett apró területre érek. Olyan mint a kertben, egy kicsi kert. Pont jó lesz rejteknek. Itt legalább nyugodtan beszélhetek a férfival. Helyre kell tennünk egy-két dolgot. És ha már így alakult, nem ártana egy kicsit jobban megismerkednünk. Bá ez a morgó medve nem túlságosan beszédes .

Végül jobb ötlet híján bemerészkedtünk a szörny barlangjába. Egy használható terv és megfelelő ismeretek híján ez elég idióta döntésnek bizonyult. Nagyjából mintha a halálba menetelnénk, ám mivel enyhén szólva is tele volt már a tököm ezzel az egésszel kezdett egyre kevésbé izgatni, az a gondolat, hogy könnyedén feldobhatom a talpam.
A kapun kissé szűkösen jutottam túl, de végső soron bent voltunk mind a ketten. A lovakat mind a ketten kint hagytuk. Talán nem a legjobb ötlet ha a városőrség két lopott lovon vágtázó sötét elfet keres, de végül is mindegy. Ha nem lopják el őket mire kijövünk még remekül szolgálhatnak a menekülés pillanatakor. Alig pár pillanat leforgása alatt megjelenik a vadmacska is, a lány pedig azonnal a nyakába vetette magát. Szemeimet forgatva elfordultam, majd alaposan megnéztem magamnak ezt a kastélyt.
- Hmm... Ocsmány egy épület... A kertről már nem is beszélve.
Közben hallottam, hogy a sötét elf mit mondott az állatkájának. Nem néztem oda, mindenesetre felvontam a szemöldököm. Az egy dolog, hogy nem hallják meg, de kissé nehéz nem észrevenni egy hatalmas fehér macskát.
Miután a bestia útnak indult követtem a nőt egészen egy magas bokrokkal körülvett részig. A bokrok elég magasak voltak, ám a biztonság kedvéért szorosan mellettük maradtam, begörnyedve. Itt kifújhatjuk magunkat. A nőre vetettem pillantásom és vártam mivel rukkol elő.

Lassan elkezdődik a beszélgetés, bár az érdemi részhez, hogy mit is akarnak most kezdeni, még nem értek el. És az embernek nem tetszik, hogy ilyen nagy dögöt küldött az erdei felderíteni, hiszen a marmagassága egy ilyen jószágnak 100-120 centi és a testsúlya akár a kétszáz kilót is elérheti. Valóban nehéz lesz elrejtőznie, ha valaki kinéz az egyik emeleti ablakból, tekintve, hogy a kastély meg egy dombra van építve.
Ám még el sem tudják kezdeni a beszélgetést, az első lépések után Tris megérez egy másik macska jelenlétét. Nem vadon élő, hanem egyszerű házi cicának tűnik szag alapján. Ám Najának azonnal kell döntenie, hogy a barátja elkapja-e vagy sem. Hiszen a vadász nem fogja tűrni, hogy percekig meditáljon a kérdésen.
Eközben Van feldobja az első témát, hogy legközelebb majd egy sokkal szebb házban lakó nő elkapását fogja vállalni. Feltéve, ha élve kijut innen!

Össze kell szednem a gondolataimat. Annyi mindent akarok mondani a férfinak, hogy kavarognak a fejemben a gondolatok.

Miután beérünk a bokrok közé, belevágok a mondandómba:

- Hát nem is tudom hol kezdjem. Először is ami a fogadóban történt azzal a férfival, akit le kellett szúrnod, én sem tudom, hogy mi lett. Én nem olyan mágiát használtam, amitől ennyire ordítania kellett volna. Valami történt közben. Tudod a mágia eléggé összetett dolog, és nekem még rengeteg tanulnivalóm van.

Miközben beszélek, hirtelen Tris jelzését hallom a fejemben. Valamilyen kisebb macska került az útjába. Kapd el, de ne öld meg. Élve kell.

- Ajándékot kapunk. Meglátjuk mit kezdünk majd vele. Lehet, hogy a banya macskáját kapta el Tris. Van nálad valamilyen zsák? Vagy bármi, amibe beletehetjük?

- Hogy folytassam addig, mesélnél magadról valamit? Van családod? Merre éltél eddig? Egyáltalán van valami, amit feltétlenül tudnom kell rólad? Üldözők, haragosok, stb? Nem lenne jó, ha esetleg véletlenül egy másik társaság is a nyakunkba szakadna, amíg ezen az ügyön dolgozunk együtt.

Tris közben megérkezik, szájában az ájult macskával. Legalább nem nyávog, így nem árulat el minket.

Amíg a férfi válaszára várok, keresgélni kezdek én is, hátha akad valami alkalmas zsák amibe rakhatjuk a macskát.

A lány magyarázkodására legyintettem egyet. Semmi különösebb nem történt. Persze a szakmámban jobb egy gyors vágással elintézni az áldozatot, de mivel ő nem néz ki bérgyilkosnak, ezért teljességében elnézhető ez a kissé durvára sikeredett hókuszpókusz. Már-már sajnáltam azt a kínok közt szenvedő szerencsétlent. Bár ha nem ordítozott volna olyan rohadt hangosan, otthagytam volna, had szenvedjen tovább.
- Fátylat rá! Csak igyekezz ne újra használni diszkréciót igénylő helyzetekben.
Az ajándék szó hallatán felhúztam a szemöldököm. Aztán amikor kiderült, hogy csak a banya házimacskájáról volt szó ismét legyintettem egyet. Bármiféle szövetséges híján rájöttem, hogy valószínűleg a sötét elf óriási kedvence kapta el a kis cicát és épp ide tart vele. Némileg érdekelt, hogy ezt a nő mégis honnan a francból tudta, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem szeretném tudni. Ehelyett inkább átnyújtottam neki egy kissé vöröses árnyalatú kenderzsákot.
- Ha lehetséges, akkor szeretném visszakapni. Elvégre nem szeretnék a banya fejével a kezemben átutazni a fél országon.
Kissé meglepett mikor a hosszúfülű rólam kezdett el kérdezgetni. Őszintén szólva nem tudom mit hitt mikor feltette a kérdéseket.
- Nem szeretek magamról beszélni, szóval legyen elég annyi, hogy senki sem üldöz, kivéve az itteni városőrséget.

Naja megkérte Trist, hogy élve fogja el a banya macskáját.
A beszélgetésük egyre érdekesebbé válik, hiszen a lány mindent tudni akar. A pasi meg semmit nem akar elárulni. Így nem biztos, hogy azt mondhatjuk, hogy találkoztak félúton. Annyit megtudunk, hogy senkiről nem tud, aki üldözné. Kivéve a kocsmárost, a kocsmában megöltek rokonait és... a városőrséget. De senki nem olyan, akiről beszélnie kéne. Ráadásul még piszok nagy szerencse, hogy a rokonok nem is biztos, hogy üldözik, még valószínűleg hírül sem kapták, hogy kinek a szerette halt meg és miért.
Eközben a fehér oroszlán megpróbálta végre hajtani hű társa intelmeit. Ám alig ha van eszköz a birtokában, hogy csak úgy elaltassa észrevétlenül. Ami van, az túl nagy! A macsek nyávogni kezd, ahogy a szájába veszi, mint anyatigris a gyermekét és csak akkor hagyja abba, mikor a fogak enyhe szorításával végre elájul. Ám addig sikeresen felkeltette egy olyan valaki érdeklődését, amit nem kellett volna.
-Mit kerestek a házamnál? -majd meglepődik, ahogy a furcsa zaj irányába néz- Hess innen te, dög!
*Ezzel még néhány érthetetlen nyelven szólt átok kíséretében egy üvegcse landol a Tristant valamelyest takaró bokor mellett és a felszálló kékes-lila köd miatt elég erősen öklendezni kezd. Ám nem ússza meg a bérgyilkos és a félvér sem. A nagymacska ki is ejti a szájából a fekete boszorkány macskát, nem messze Vantól és menekülőre fogja, hasonló tanácsot sugallva az elfnek is.

Egyszeriben csak hangos nyávogásra lettem figyelmes. Azonnal odakaptam a fejem, de a mögöttem lévő bokornak köszönhetően semmit sem láttam. Gondolatban a lehető legocsmányabb módon elkáromkodtam magam. Előrántottam egyik tőröm, de az igazat megvallva innen már nem tudtam hova fussak. Az egyik ablak felől ismerős női hangot hallottam, majd egy üveg eltörését. A bokron keresztül kékes-lila köd szivárgott át. Furcsa szaga volt.
TE IDIÓTA BAROM ÁLLAT!
Ordítottam a fejemben miután megszagoltam ezt az izét. Azonnal hátra ugrottam és amint megpillantottam a macskát megpróbáltam megragadni. Persze az állat meglehetősen gyors, szóval nem biztos, hogy összejön. Mindesetre ha igen, a farkánál fogva vágom a földhöz aztán rohanni kezdek. Ha nem akkor csak simán rohanni kezdek, ki a magas bokrokkal övezett részről. Igyekeztem kiérni a gázból és sikerült is, ám már késő volt. Pokolian rosszul éreztem magam. Gyötört a hányinger és csupán pillanatok kellettek ahhoz, hogy ismét lássam a tegnapi vacsorám, nagyjából emésztett formáját.
- Vedd elő... Azt a kurva táskát!
Nyögtem ki két öklendezés között, közben abban reménykedve, hogy társam követte példám és nem maradt a gázfelhőben. Újra hánytam.
Próbáltam összeszedni a gondolataimat, ám folyamatos öklendezések közepette nem volt könnyű. Az egyetlen reményem az volt, hogy a sötét elf talál valamit a táskájában ami jó erre.

A rohadt banya. De erre most rácsellózik. Azonnal a szél segítségét kértem, és a gázfelhőt visszaküldtem a feladónak. Hogy hányná ki a belét! Átkozott! Egyszer már rászedett, még egy ilyen nem lesz. Érzem, ahogy forog a gyomrom. Ahogy tisztul a levegő körülöttünk, már borítom is ki a batyuból a fiolákat, amiket Alia készített nekem az útra. Igaz, hogy a címkék, már vagy nincsenek rajtuk, vagy egy üvegen több is van. Mire való a gondolat.

Alia, segíts kérlek. Forog a gyomrunk és hányingerünk van. Az üvegek összekeveredtek, fogalmam sincs miben, mi van. Tudod, hogy nekem úgy írd le a növényt, mint a hülye gyerekeknek. Teljesen béna vagyok a gyógynövényekhez. Siess, mert már zöldül a fejem.

Közben az átkozott macska megpróbál meglépni. A gazdád most írta alá a halálos ítéletedet!
Tris sincs jobb állapotban mint mi, de azért megkérem:
Nyírd ki!

Csak egy reccsenést hallok, és a macska törött gerinccel fekszik előttünk. Na legalább egy megvan.

Végre megjön a válasz Aliától.

- Keress olyan tasakot, amiben pirosas-sárga, hosszúkás virág van. Na azt kellene rágcsálnunk. Fűszeres sáfrány a neve.

Rávetjük magunkat a zacskókra és öklendezve, de reménykedve kutatunk a növény után. Hirtelen felkiáltok, vagy inkább felhörgök, azt hiszem megtaláltam. Csak remélem, hogy ez az. Bár ennél rosszabbul már úgy sem lehetünk szerintem. Testvériesen három részre osztom, mert Trisnek is adok belőle.

Várunk, és reménykedünk. Egy kis idő múlva, érzem, hogy a gyomrom émelygése alább hagy. Nézem a fiúkat, és mintha kevésbé zöldülne az ő fejük is. Iszok egy kis vizet, ez már nem jön ki belőlem. A nővérem megint nagyot alakított.

Úgy tűnik, hogy a banya a bájitalokhoz nagyon jól ért, még ha kétséges a természetfeletti erejük. A félvérünk úgy tűnik elvesztette az állatok szeretetét és társát megkérte rá, hogy ölje meg bosszúból a banya macskáját. Ha a bérgyilkos hamarabb felkapja és farkánál fogva földhöz vágja, akkor még Trisnek nem is kell semmit tenni ez ügyben. Ám valószínűleg a nagymacska gyorsabb volt és kinyírta a jószágot.
Fuldokolva a gáztól és főleg a saját hányásukban menekülnek addig, míg telepatikus úton meg nem jön a segítség. A tündénél lévő gyógyfüvek hasztalanok, ha nem tudják a pontos hatásukat. Ám szerencsére ott van gondolatban a nővére és miután bevették a megfelelő ellenszert, csitulni kezd a gyomruk. Nem múlik el teljesen, ha csak nem keresnek újabb tasakokat, hiszen valószínűleg egyikben csak egy adag volt. Ám így már nem kell kiadniuk azért ami bennük van, csupán egy fel se jön, de lent sem akar maradni érzés legbelül. De hát a szépség mindig belül van! Nem igaz?
Az awyrisi fejében valami más is van, mert ma már két mérget és két ellenszert kapott és a hatásuk összekeveredett. Erős, lüktető fájdalom bosszantja tovább, emlékeztetve az első gyógyszer figyelmeztetésére. Ne vidd túlzásba!
Ám miközben ennyi szörnyűség és győzelem érte őket, a banya a feltámadó szélben arcába kapott fuvallattól megszakítja az átkok sorozatát és hullámzó testtel, arca elé kapott kézzel csukja be az ablakot. Már késő, ő sincs jobban, mint amennyire a kintiek voltak ilyen tájt.
Ám az állata elhallgattatása után vajon nyílt ostromot terveznek a kalandorok a palotája ellen vagy továbbra is észrevétlenül besurrannak vagy visszavonulót fújnak vagy lövészárok harcot folytatják?

A lány kiborította a táska tartalmát, és bár megmondta mit kell keresnem, nem tudtam hozzálátni a feladatomnak. Ismét elkapott a hányás, és bár szerény véleményem szerint már a gyomrom teljes tartalmát kiadtam magamból, csak jött tovább mit sem törődve azzal, hogy mostanra már tényleg kezdhet kifogyni az erőforrásokból. Mire nekikezdenék a keresésnek a nő épp megtalálja a löttyöt ami segíthet rajtunk. Szívem szerint lehúztam volna az egészet, kockáztatva az esetleges mellékhatásokat, de várnom kellett amíg a sötét el elosztja három részre. Végül megkaptam az adagom ész széles mosollyal az arcomon húztam le.
Pillanatokon belül jelentősen jobban éreztem magam, ám a szer hatása nem múlt el teljesen. A gyomrom még mindig nem volt rendben ám ezt a hányással ellentétben már sokkal könnyebben el tudtam viselni. Nagyot sóhajtottam aztán vigyorogva megvizsgáltam már-már művészi alkotásom.
- Hmm... Nem is ettem répát...
Egy vállrándítással le is tudtam ezt a témát, majd a társamra néztem. Őszintén szólva még mindig nem nézett ki túl fényesen, de legalább már ő is benn tudta tartani, azt aminek még egy darabig bent is kéne maradnia.
- Mivel pillanatokon belül kaphatjuk a következő adagot, talán jobb lenne minél előbb bejutni a kastélyba. Mivel a meglepetésszerű támadás lehetőségétől már megfosztott minket az az apró kis szőrcsimbók, ezért javaslom, hogy törjünk be a főbejáraton. Vagy ha esetleg van valami ötleted arra, hogy hosszas mászás nélkül feljussunk az egyik ablakhoz, akkor érdeklődve hallgatom.

Még mindig nem az igazi, de már jelentősen javultak a körülményeink. Legalábbis az enyém. Mielőtt bármit csinálnék, most már nyugodtabban kezdem átnézni még egyszer a tasakokat. Ismerve a Nővérem, nem csodálkoznék, ha nem egy tasakba rakta volna bele az összes hányás elleni füvet. Mindent áttúrok, de nem találok másik zacskót. Már éppen pakolnám vissza a zsákomba őket, amikor belepillantok, és az aljában találok még egy zacskó füvet. Na, nézzük mi ez. Örömömben majdnem felsikkantok, találtam még egyet. Ezt is testvériesen elosztom. Így már talán jobb lesz a hatása. Csak az vigasztal, hogy a banya most éppen büdös beleit hányja ki. Jól teszi, megérdemli.

A férfi javaslata meggondolandó, de én azért nem a nyílt terepet választanám. Biztosan van itt valamilyen hátsó ajtó. Ki tudja, hogy a másik két némber nem éppen arra vár-e, hogy meginduljunk a kastély felé. Én mindenképpen számolnék a két segéddel is. Ha a banya nincs is olyan állapotban, hogy most jelen pillanatban ártson nekünk, a másik kettő azért még megteheti.

Amíg ezeket átgondolom, érzem, hogy sokkal jobban vagyok. Ránézek Trisre és látom, hogy békésen tisztálkodik. Szemmel láthatóan ő is sokkal jobban van. Kérdőn nézek a férfira.....

Amíg válaszát várom, Tris füléhez hajolok, és megkérem, hogy a bokrok takarásában osonjon a kastély hátsó részéhez, és nézzen kürül...

Nava és Varian gyors haditanácsot tartanak. Minden képen gyorsan akarnak bejutni és ellenfelük ideiglenes gyengeségét kihasználva lerohanni őt. Ám ehhez be kell jutniuk az épületbe. A fehér oroszlán hátra megy felderíteni, ám nem talál semmit, a hátsó ajtó csukva van, de állatként nem tudja megnézni, hogy zárva-e. És sehol egy könnyen bevehető ablak.
Ám ekkor újból furcsa dolog történik a félvér belsejében. Az egyik fa ágai megmozdulnak és érzi, hogy kapcsolatban állnak valahogy vágyaival. És ágai úgy formázódnak, hogy lépcsőt alkossanak az első emeleti egyik ablakhoz.
Dönteniük kell, hogy megkerülik-e az épületet próbát téve a bejutással vagy használják Természet Anya legújabb ajándékát.

/Bocsi! Túlzásnak érzem én is, hogy egy kalandon belül két mágiában is léptél, de ez annyira ide illet. És így legalább megvan a teljes haladó mágia szint. A mester jóval lassabb lesz, ígérem.
Nava Jade megkapta az Eltűnés varázslatot./

A nő újabb adag italt adott nekem amit szintén gondolkodás nélkül lehajtottam, majd széles mosollyal és egy elismerő biccentéssel meg is köszöntem. Pillanatokon belül éreztem, hogy már sokkal jobban vagyok bár mivel a nő ismételten három részre osztotta, holott véleményem szerint egy üvegcse épp egy emberre szánt adag, maradt némi utóhatása. Még éreztem némi kellemetlen hányingert, de ez már ténylegesen olyan volt amiről tudomást se vettem. Szóval többet törődhettem a tervvel.
Be kell jutnunk! Nem érdekel, hogyan de be kell oda jutnunk. Addig amíg a némber be nem veszi az ellenszert. Vagy amíg meg nem lóg. Ki tudja, lehet van egy földalatti járat ez alatt a förtelem alatt.
Egy pillanatra néztem a kastélyra, majd tovább szemléltem az egyik bokrot. Miután tudatosult bennem mit is láttam, újra odakaptam a szemem és tágra nyílt szemekkel bámultam a fából "készült" lépcsőre.
- Ez meg mi a fészkes pokol?
Néztem kérdőn a lányra. Le mertem volna fogadni, hogy ő tette. Ez most kivételesen nagyon jól jött. Mintha egy kívánságom vált volna valóra. Hirtelen kezdtem megkedvelni a mágiát.
- Nos, mire várunk?

Most mi a fene van már megint? Ezt én csináltam? Pedig csak elgondoltam, hogy jó lenne, de nem gondoltam, hogy teljesül is. De ha már így alakult, akkor nincs mire várnunk.

- Induljunk!!!!!!

Nem tudom, csak remélem, hogy a férfit ugyanúgy védi a mágiám, mint engem. Gondolatban irányítom a fából lett lépcsőt, hogy egyenesen vigyen a nyitott ablakhoz. Nem tudom, hogy mi vár ránk bent, de mindenre fel kell készülni. Ez most igen kemény próba lesz a számomra, mert felváltva használhatnám az erdei és a self mágiát is. Már persze amit tudok belőle.

Ahogy haladunk az ablak felé, erősen koncentrálok arra, hogy az ág továbbra is tartsa ezt a lépcső formát. Viszont, ahogy beugrunk az ablakon, meg kellene érintenem, csak egy pillanatra a boszit, hogy blokkoljam az elméjét, aztán a férfi már vághatja is le a fejét. De akkor még hátra van a két segítője. Remélem azok már nem okoznak ennyi meglepetést.
De ne szaladjak ennyire előre. Most a bejutás a cél.

Elérjük az ablakot és már ugrom is be rajta, összegömbölyödve gurulok a padlón, hogy ne nyújtsak álló célpontot. Ahogy felpattanok, a szemem sarkából, egy alakot pillantok meg aki éppen görnyedezik. Oda ugrok mellé és megérintem, és rögtön rábocsátom a dementáció átkát. Körbe nézek, hogy van-e más is a szobában, de nem látok senkit.

- Tied a megtiszteltetés, hogy elhozd a fejét. Fordulok a férfi felé és mutatok a bambán álló nőre.

De ekkor nyílik az ajtó.........

Nos, sok dolog történt, amióta a boszi becsukta az ablakot, de még lehetett látni rajta, hogy bizony Nava levegő sugallatának hála nem úszta meg és bizony ő is rókát fog keresni a sarokban.
Találtak egy másik nyitott ablakot és amíg Tris hátra ment, hogy felderítsen, hirtelen a lány növény mágiájának utolsó darabjára ébredt. Gyorsan igyekeztek a dombon felfelé, hogy nehogy illékony délibábnak bizonyuljon, de a természet nem hagyta cserben őket. Úgy tudtak felfelé rohanni rajta, mint egy igazi lépcsőn.
És amikor beugrottak a szobába, a nő csak arra tudott gondolni, hogy ha ott van a banya, azonnal el kell kapni. És ott volt! A fal mellett guggolva, ahogy előre elgondolta.
-Üdvözlöm! Miben segíthetek.
*Az orvgyilkos mire odaért volna, felegyenesedett és egy pingvin ruhás férfi állt vele szemben. Tudtam, hogy a komornyik a gyilkos! A mesélő tudta. De sem a másik irányból felsikoltó fiatal nő, sem ez nem illik a képbe. Hiszen a kocsmában nem mondták, hogy van egy komornyik is, aki fel szokta darabolni a hullákat.
-Mit keresnek itt?
*A háló ruhás szőke csaj úgy tűnik mégsem a képzelet szüleménye. De akkor kizárásos alapon a komornyiknak kéne köddé válnia hamarosan. Mondom hamarosan...
Ritka hülye érzés ez a rád szegeződő bamba kép egy hatvanas külsejű pasitól, akinél úgy volt, hogy megátkoztál.

Ahogy elnéztem a nőt ő se nagyon értette, hogy került oda az a lépcső. Vagy legalábbis úgy tűnt. Mindenestre, én maradtam abban a tudatban, hogy ő varázsolta oda és kész. Ebből kifolyólag gond nélkül felmerészkedtem rá. Bár az igazat megvallva kissé aggódtam. Furcsa dolog a mágia, és szeret nem egészen úgy működni, mint ahogy azt használója elvárná. Mindenesetre gond nélkül bejutottunk az épületbe az ablakon keresztül. Ám valami nagyon nem stimmel. A banya sehol sem volt. Jó ez oké. Nagy a ház, erre lehetett számítani. Viszont komornyikról rohadtul nem volt szó. Ráadásul a sikítozó szöszit sem tudtam a boszorkány segédjeként elképzelni. Bal tenyerembe temettem az arcom és próbáltam gondolkodni, ám ekkor megzavart a komornyik. Nyilván kifinomult emberrel volt dolgom. Tehát hozzá méltóan válaszoltam neki.
- Uram, szeretném önt arra megkérni, hogy fogja be a pofáját!
Mondtam, teljesen nyugodt hangon, arcomon halovány mosollyal.
Nos... Nagyon jó lenne tudni, hogy hol a fenében van a banya. Azt hittem egyedül lakja ezt az ocsmány kolosszust. Viszont elmélet híján úgy tűnik osztozik a lakbéren néhány másik emberrel. Ez kezd egyre zavarosabb lenni. Talán át kéne vizsgálni az é...
A komornyik újra megszólalt. Arcomon szélesebbre húzódott a mosoly, majd egy kellően céltudatos jobb egyenessel leterítettem a földre.
- Azt... mondtam... hogy... fogd... be... a... büdös... pofád!
Minden egyes szó mellé dukált egy rúgás is. Kétlem, hogy életben maradt... Legalábbis rohadtul remélem. A nő újra felsikoltott, ami ismételten nem tett túl jót az idegeimnek. Szóval a társamra néztem.
- Nem szoktam nőket ütni... Ez már szinte szabály nálam. És ezt a szabályt a mai nap folyamán csupán egyszer szeretném megszegni... Lehetőleg a banyán... Szóval örülnék ha elhallgattatnád...
Na szóval...  Talán át kéne vizsgálni az épületet. A legjobb az lesz ha megkeressük azt a szobát ahonnan kirepült az üveg...

A férfi a gondolatomat találta ki. Már ugrom is, és egy nyisszantással véget vetek a sikongatásnak. Aztán nézem, ahogy a fej gurul a padlón. Fantasztikus ez a csend. Még most is rezeg a dobhártyám az előbbi szirénázástól.

De most nincs idő élvezkedni. Már lódulok is a másik ajtóhoz. Óvatosan kinézek, de nem látok senkit. A folyosóról több ajtó is nyílik. Ki kellene találnunk, hogy melyiknek az ablakából repült az üveg. Kérdőn nézek a férfira. Lassan visszahátrálok a szobába, és halkan becsukom az ajtót.

- Ki kellene néznünk óvatosan az ablakon. Talán kitaláljuk, hogy honnan repült az üveg.

Bár az is lehet, hogy komornyik csak szemfényvesztés volt, és valójában a banyát nyírta ki a férfi. De azért menjünk csak biztosra.

A szobában végül csak két hulla marad, pont kettővel több, mint amennyiért embert akasztanak. Ám az itteni kalandjuk során már ez nem sokat visz se ide-se oda. Kinéznek az ablakon és rájönnek, hogy talán csak pár szobával odébb lehetnek, mint ahonnan kirepült a fiola.
Átkutatnak abba az irányba három... öt szobát, de semmi. Úgy tűnik, üresek. A hatodikat próbálnák, mikor megnyikordul egy deszka a földszinten. Talán egy betörő. Vagy épp jön fel újra a sátáni teremtmény, annyi mérge van. Vagy a macska. (Azt megölték. Ha nem nekromanta a csaj, akkor ez a lehetőség ki van zárva.)

Miután vége szakadt a sikoltozásnak, kellemesen beleborzongtam abba, hogy végre kitölthettem valakin a haragom. És még, hogy az erőszak nem megoldás semmire... Szerintem jó mindenre. A nő feje egyenesen a lábamhoz gurult. Nem vagyok hullagyalázó fajta... Illetve tény és való rossz szokásom leadni a célpont fejét a megbízónak, de azt sem szórakozásból csinálom. Illetve egy kicsit igen, de leginkább azért, hogy a megbízó megbizonyosodjon arról, hogy a célpont ténylegesen meg e halt. Na, szóval nem vagyok hullagyalázó, ám nem tudtam megállni, hogy ne rúgjam ki a fejet a nyitott ablakon egyenesen a kertbe. Rosszabb már úgy sem lehet a helyzet. Ha a városőrség kezére jutok mindenképpen bitón végzem.
Ahogy jobban átgondoltam a dolgot, rájöttem, hogy talán nem kellett volna megölni ezeket itt. Mondhattak volna néhány hasznos infót. Viszont most már késő a múlton rágódni. Miután kiderítettük, hogy honnan repült ki a hánytatót tartalmazó üvegcse, sorra vettük a szobákat. Nem minden ajtó volt nyitva, ám ezen hatalmas talpammal könnyedén változtattam. A banya egyikben sem volt, a lábam meg már kezdett kissé sajogni. Már épp rúgtam volna be a következő ajtót, mikor valami zajt hallottam a földszintről.
Előhúztam az egyik tőröm, majd társamra pillantottam. Az épület nagy volt. Túlzottan nagy. Mire megtalálnám a lépcsőt, a sétabottal kéne lemennem rajta.
- Esetleg nincs valami trükk a tarsolyodban, amivel ki tudod deríteni merre van a lépcső?

Miután végig néztük az összes szobát, amiben esetleg lehetett a banya, üres kézzel távoztunk. Biztosan van a szobákban rejtekajtó, vagy valami más, de ezt nincs időnk megkeresni.

Agyament ötletem támadt. Földrengést csinálok. Biztos, hogy kimenekül az épületből. Kíváncsi vagyok mit szól hozzá a férfi.

- Mivel nem tudjuk átnézni az egész kastélyt, ezért azt gondoltam, hogy kimennénk a kertbe én a hátsókijáratot, te a főbejáratot figyelnéd. Miután elfoglaltuk a helyünket, összedöntöm a kastélyt. Biztosan menekülőre fogja a banya. Nem akar a romok alatt kipurcanni. Akkor elkaphatjuk. Mit szólsz?

Nem tudom, csak remélem, hogy sikerül a vállalkozásunk, persze csak akkor, ha a férfi beleegyezik. De lehet, hogy neki jobb ötlete van.

A párosnak már fájt a lábuk fel, mire elérték a hatodik ajtót, mikor egy megreccsenő deszka hallatszott fel a földszintről. Úgy döntöttek, hogy szétválnak akkor, amikor leérnek a lépcsőn, és mivel Van beleegyezett, ezért az egyik kijáratot ő őrizte kívülről, a másikat a félvér lány.
Nava apró földrengést idézett a házra, melytől az megremegett és egy nő sikoly szűrődött ki az egyik földszinti szobából. Vártak, hogy ugrik a nyúl a bokorból, ám hosszú ideig nem történt semmi, így elfogyva a türelme egy újabbat idézet meg az épületre.
A palota önmagába roskadt és a kövek eltemettek mindent, ami alattuk volt, legyen az bútor avagy szőnyeg.

Díjaztam a nő ötletét. Semmi kedvem sem volt áttúrni az egész házat. Így meg legalább egyenesen a karjainkba, vagyis inkább a kardjainkba rohan a némber. Mondjuk még mindig ki kéne faggatnom őt az "átokkal" kapcsolatban. Bár kétlem, hogy valaha is létezett volna. Szerintem csak simán himlős lett a pasas.
- Rendben. Csináljuk!
Miután kisétáltam a főbejárathoz, pillanatokon belül kezdetét vette a műsor. Az épület falai megremegtek. Hallottam ahogy odabent hatalmas a hangzavar. Nyilván lesett néhány holmi, felborult egy-két bútor, esetleg eltört pár gerenda... meghalt egy tucat ember, de ez most nem lényeges.
Hmm... sehol a némber. Pedig igazán kijöhetne már. Talán a hátsó ajtó felé menekült... vagy talán meghalt. Akkor bemegyek, és levágom a fejét. Ha szerencsém van kapok érte egy kis...
Egy újabb rengés rázta meg az épületet, melynek hatására az magába roskadt. Ennyit erről. Egy hétnyi szenvedés és vérdíj a fejemen a nagy büdös semmiért. Erre a zajra nemsokára idegyűlik a városőrség, szóval még arra sincs időm, hogy áttúrjam a rohadt romokat... Remek.

Na ez szépen összedőlt. Nézem a művemet, és ahogy oldalra fordítom a fejem, a romok alatt valami mozgolódást érzékelek. Egyszer csak megjelenik egy kéz. Rohadt banya, hát nem tudsz már végre meghalni?


Elkezdek kiabálni a férfinak, hogy jöjjön gyorsan, és fejezze már végre le ezt az átkozott némbert.

- Gyere, itt van, próbál kikecmeregni a romok alól. Jó lenne már befejezni ezt a küldetést, mert még ki is kell jutnunk a városból. Vágd le a fejét, majd tartom a zsákot, hogy beletedd, és induljunk. 


Nézem, ahogy a banya küszködik azzal, hogy ledobálja magáról a törmeléket, de erre már nem lesz ideje remélem. Kifárasztott a mágia használata, és nem vagyok a topon. De ezt nem kell senkinek sem tudnia. 


Biztos, hogy vannak még más halottak a romok alatt, de hát ilyen az élet. Háborús veszteségként kell elkönyvelni őket. Nem válogathattam az eszközökben. Lényeg, hogy letudjuk ezt az egészet. Már viszket a talpam, minél előbb eltűnnék a környékről. 

A kastély ledőlt és maga alá temetett mindent és mindenkit.
Varian egyből a menekülésre gondolt, hiszen itt már nincs mit tenni. Tudta, hogy ha sikerülne is nekik kiásni a holttestet, ami bárhol lehet, és a hatóság emberei hamarosan elözönlik a tetthelyet. Mivel a tünde lány meglát egy kezet a kövek között, így rögtön odarohan és így szétválnak. Hiába kiabál az orvgyilkosnak, hogy jöjjön gyorsan és fejezze be végre a munkát.
A lecsúszott nemes ahogy átugrik a kerítésen hátul, alig tesz meg tíz lépést és egy járőr fordul be a sarkon. Ingerülten kérdez rá.
-Hé te! Mit keresel itt? Nem láttalak még a városban.
*Ám nem ő az egyetlen, úgy tűnik a környéket ellepték az őket -két sötét elfet- kutató egyenruhások. A kapun is befordul öt és hangos sípolással kezdik jelezni a társaiknak, hogy találtak valamit. Alig telik bele idő, és a fal külső oldalán mindenfelé rövid jel hangzik fel, ahogy jelzik a kollégák, hogy a közelben van az erősítés.
A nem régen könnyen kinyitott kapu az, ahonnan ötös csoportokba rendeződve indulnak meg a kertben különböző egyenes vagy épp kerülő irányból körbe venni a hegyesfülű nőt. Több városlakó is keveredik közéjük, kik szintén fegyvereiket szorongatják.
-Megállni! Ott állj meg zevadari!

Most hová lett ez az ember. Szépen itt  hagyott. Be kellene fejeznünk, amit elkezdtünk. Ha nem Ő, akkor én. Megfogom a kifelé kandikáló kezet, és rántok egyet rajta. Még mindig nem férek hozzá, ezért még egyet rántok a kézen. De már készenlétben van a kardom. A következő rántásnál kibukkan a fej, és abban a pillanatban meglendül a kardom és a fej elgurul.  Végre a banya volt.

Hirtelen halk nyikorgást hallok, és már látom is amint a kapun jönnek befelé a katonák egy pár városlakóval egyetemben.

Még jó, hogy kertben vagyunk fákkal és erős bokrokkal körülvéve. Egy pillanatig sem gondolkodok, hogy mit tegyek. Az összes növényt kérem, hogy fonják körbe a rám támadókat, és szorosan tartsák őket.  Mivel egyedül nem boldogulnék egyszerre ennyi ellenséggel. Jól jön  ilyenkor a növények segítsége. Mivel gondolom egyre többen jönnek majd, egészen a kert végében álló fához hátrálok és megkérem, csináljon nekem ismét lépcsőt, amely kijuttat a kertből és elrejt a behatolók szeme elől.

Már lépek is fel az ágra és hátra sem nézve átiszkolok a dombtetőn álló fákra. Egyikről a másikra, amíg kellő távolságra nem kerülök tőlük. Tris már régen kijött, így hívom magamhoz. De vajon a férfivel mi lett?