..Hátha még egy kis időnk lenne a Komámmal,hogy valami kis menekülő tervet kotyvasszunk magunknak..mert mi tagadás..a fene se akar elmenni valahova,ahol még a madár se jár..vagy legalábbis azt hiszem,hogy jo messzi visznek minket..és ahogy így feszített tempóban hajtanak..lehet,hogy még a hegyeken is átsuhanunk...de a mi kis lábacskánkkal??!!...könnyü a nagy és magas Drowoknak..nekik ez meg se kottyan ...de a Törplábak igencsak nem a gyorsaságról híresek..és ezt mindenki tudja..
Igyekeztem csendbe maradni és figyelni..hátha valamit hallok a keresésünkre indulókról.De ahogy igy elnézem..valamiért még sietősebb a selfeknek...
Lehet,hogy közel van már a segítség???...már nagyon jo lenne hazamenni..és a Komácskákkal ünnepelni valamit...vagy bánom is én!!..még a házimelót is megcsinálnám...ha újra szabad lennék..
Aztán a Királyféle self nekem beszélt valamit,de valahogy most sem fült a fogam ahhoz a rút bestiához,hogy a fejembe fészkelje magát!..nahát..biztos nem!!...akármit igérjen..
-Nem gondoltam meg magam felség ur!...de ha úgy lenne...ha ilyen gyorsan kell sietnünk valahova...egy kis pihenő jo lenne..és egy kis harapnivaló is...a szomjúságról nem is beszélve..de ha uraságod siet valahová..én nagyon szívesen itt maradok a Komámmal..és nem lassitjuk a rohanásukat..de ha lehetne,akkor beszélgethetnénk ,csak mi ketten..hátha levenné a köteleinket..mert igy kissé kényelmetlen..de ha megkostolja a jo kis házi főzésű pálinkámat,ami a szomszéd faluba készítették..és ezt nem kostolhatja ám mindenki!..nem kapni..csak szakáll alatt..-néztem Uráldurra kicsit félve..de remélem,hogy valahogy kiszabadulunk innen...

A sötét elf hadúrnak a legkevésbé sem volt kedve Whuppli gyenge próbálkozásaihoz. Így hamar elfordult tőle és szíve lett volna végig sózni rajta. Ha az út során még próbálja párszor valahogy lelassítani a menetet, akkor bizony sor is kerülhet rá.
Ám alapvetően nem volt baja vele. Csupán roppant dühös volt, hogy nem sikerül a terve. És ez fejébe került volna, lehet, ha még él... ha nem lenne beteg a király. Így csak a saját szakállára jött ki és menni is fog el. Mely rabságra ítéli örök időkre az elfogott ellenséget.

/folytatás:
https://neminra.hungarianforum.com/t127p225-dante-zevadar-banyaja#6274
/

..na ez nem jött be..-gondoltam magamban..-..igencsak mérges ez a királyféle self..pedig csak nagyon éhes vagyok..és szomjas is..de egyre jobban félek ..és ahogy így elnézem,ez a mi formánk a Komával!..pedig csak jó mókának tünt ellogni az asszonykáinl elől..és egy kis friss levegőt szívni a hegyekbe..a jó kis házi itallal..no meg persze a vadsülttel..amit elejtettünk volna a nagy keresgélés után..de hát ebből nem lett semmi..arról nem is beszélve,hogy még a felmentő sereget sem küldték értünk..pedig még kavicsokat is szórtam el a tarsolyomból,amikor nem figyeltek ránk a Drowok..
és a suttyomban elejtett kavicskáimat biztos megtalálja valaki..
..de aztán a feszített tempó végén...remélem,hogy valahogy kiderül hová is visznek..mert igencsak nagyon korog a bendőm..és kiszáradt a szám...
..és nem hiszem,hogy belátható időben ehetek valamit a Komácskámmal..pedig nagyon jó lenne...
...mert valahogy érzem,hogy ez nem lesz sétagalopp..de még csak rövid kaland sem...
/köszönöm a játékot!..folytatás a Bányáknál/

Egy énekes madár szállt le egy bokorra, hogy a Raydani hegyekben daloljon valami szépet a tájon.
-Hogy az a kőomlás szakadna rá! Már megint megszúrt ez a nyo...
-Pissszt! Ha meghallják, kinyuvasztalak.
*A harcos törpök minden igyekezet hiába való. Épp ekkoriban tértek vissza az első felderítők Ivoryhoz és Uruldurhoz. És ettől nem lettek boldogabbak. Még fél nap hátra lenne a Sötét Vastelep nevű helyig, amit el akarnak foglalni. Ám az apró nép úgy tűnik már felszínre ért csapataival és ki tudja, pontosan hányan várják őket a fennsíkon tövises bokrokba megbújva.

Elgondolkodom Uráldur javaslatán. Én egy kicsit máshogy látnék neki a kivitelezésnek. Viszont eszembe ötlik Fawen utasítása egy más ügyből kifolyólag. Van egy törpe - pontosabban kettő - akiket színe elé kell vinni. A kovácsot megtaláltuk és ő már jó helyen van, de a másikat még keressük. Lehet, hogy ebben a bányában megtalálom azt a törpét, akit nem sikerült begyűjtenie a kiküldött csapatnak.

Megérkeznek a Hadvezér kiküldött felderítői. A jelentés szerint mozgolódnak a törpék a felszínen. Amilyen aprók, olyan harcos népség. Nem lenne jó, ha belesétálnánk esetleg valamilyen csapdájukba.
Ezért Uráldurhoz fordulok:

- Kicsit megtisztítanám a terepet az embereimmel. Túl sok a növényzet. Igaz nem magasak, de hát a törpék sem azok. Nem szeretnék meglepetést. Ezért mágiával letarolnám a növényzetet egy eléggé nagy területen. Így sokkal áttekinthetőbb lesz a táj. Ezzel már nem vesztünk sok időt, viszont, ha - ahogy sejteni lehet - a bokorban lapulnak, soknak kitörhet a nyaka, a bokrok gyökereivel együtt.

Mielőtt viszont bármit is tennék, meg kell kérdeznem Uráldurt, hogy tud-e arról a bizonyos Whupply nevű törpéről bármit is. Mert ha esetleg odaveszne a csata hevében, akkor a Nagyasszony biztosan nem dicsérne meg bennünket. Ha itt van, akkor azonnal biztonságba kell helyezni a táborunkban.

- Uráldur, egy másik feladatom is van a Nagyasszony megbízásából, és nem szeretném ha bármi félreértés okán nem tudnám teljesíteni a parancsot. Keresek egy Whupply nevű törpét. Fawen személyesen akar vele beszélni. Esetlen nincs valami információd róla?

Az Első Lord értetlenül nézett kicsi társára. Meglepődött a Sors fintorán. Noha Fáwennél sosem tudni, mit látott és mi az, ami csak úgy közre játszott a szerencse folytán.
-Pont nem rég kaptuk el, csökönyös, hasznavehetetlen rabszolga. Megnézem, elhoztuk-e erre az útra. Számomra nincs jelentősége, ha a Szenátornak szüksége van rá, csak szólnia kellett volna.
*Ezzel miközben Ivory emberei megtisztítják az utat, Uráldur katonái fedezik őket, hogy friss mentális erővel rendelkezők fogjanak fel egy esetleges váratlan ellentámadást. A bokrok az átkoktól hamar lehullajtják elfeketedett leveleiket és az ágak szárazzá, még szúrósabbá váltak. Ezer sebből vérezve kezdtek el visszavonulni az ijedt raydani harcosok, miközben két hadosztály sötét elf zúdította rájuk a nyilaikat.
Jól megfigyelhette a két hadvezér azt, amivel szemben állnak. Az apró népség vastag, minőségi kovács munkával kidolgozott páncélokat visel, nem fedetlen vagy bőrpáncélos bányászok lapultak előttük, mint amikor az ékszerésszel találkozott. Számos sebet szereztek és voltak, akik bele is haltak. Ám nem olyan könnyű őket csak távolsági fegyverrel legyűrni.
-Fojtást rájuk! Nem menekülhetnek!
*A hozzájuk legközelebbi sorokban sokan fuldokolni kezdtek, ám mivel a többségük idős, mágia praktikáinak már jól ellenálló veteránokból állt, így ez is csak gyér veszteséget okozott nekik.
-Ha keveset is vesztenek, apránként felmorzsoljuk őket. Úgy látom, a legjobbjaikat is mozgósították.
*Hamarosan előhozták a "vendégüket", akit az ide hozott rabok között megtaláltak.

..nahát!..egyre csak korog a pocim!-könyveltem el,miközben a sötét és eléggé zsúfolt járatban voltam ,nem éppen vidám társaságban..arról nem is beszélve,hogy a butykosomat is elvesztettem.
..és ha még ez nem lett volna elég..még ráadásul gúny tárgya lettem ennek a hajcsár selfnek,aki minden helyzetet kihasznál,hogy piszkáljon..és ez nagyon nem esik jól..
Akik körülöttem zsúfolodtak..azok is némán tűrték a sorsuk?..vagy ki tudja mióta senyvednek ezen a helyen?!..de nem jutott még eszükbe,egyiknek sem,hogy meg kellene szökni valahogy?!..mert én aztán nem akarok itt aszalódni,ezen a helyen!..csak még nem tudom,hogy kellene valamit kitalálni..de az biztos,hogy sokáig nem akarok időzni ezen a gyér lelőhelyen..és még egy darab drágakőt sem találtam..pedig már itt vagyok két órája!
..na hamarosan meg kell dobbantani innen!..de mondjuk nem ártana ,ha szövetségest,vagy többet találnék magam mellé..mert jobb is lenne,ha összefogva lépnénk innen le!..de ahogy így elnézem..nem sok esély van erre most..de talán mégis??-merültem el újra a gondolataimba..de most még azt se tudom,hogy mikor van itt ebédidő?..vagy bánom is én!..reggeli is jó lenne!..csak valami!..
..de aztán mikor elkezdtem fantáziálni a báránysültről..egyszer csak megragadta a karom az a hajcsár és kirángatott a folyosóról..egyenesen a felszín felé..és ha még ez a nap nem lett volna elég..és amióta találkoztam avval a királyféle selffel..teljesen felforgatta a napom!..és ahogy hunyorogva lépek ki a szabad levegőre,végre..akkor döbbenek meg,hogy nem elég ,hogy a királyvezért látom magam előtt újra..még egy király is termett itt??!!..és most aztán jól be vagyok rezelve!..egyből kettő lett!!..
..hát ez,nem az én napom!!..és megkötözött kézzel állok meg előttük,hogy bár más terveim voltak még reggel..de most már jó lenne innen kikeveredni!..de ahogy igy látom..még nincs vége ennek a napnak!..
..és kezd jó kínossá válni!ahogy egyikről a másikra néztem..egyre jobban remegett a lábam..

Az embereimmel felégetjük a növényzetet, sejtve, hogy elég sok törpe bujkál a fedezékükben. Míg mi ezzel foglalkozunk Uráldur emberei mágia támogatást nyújtanak nekünk. Tetszik, hogy így össze tudunk dolgozni. Hatékonyak vagyunk együtt. Biztosan gyümölcsöző lesz az együttműködésünk.

Mivel a terület felégetése csak félmegoldás volt, ezért a Vezér emberei fojtást küldtek a törpékre. De még ez sem volt elég, mivel igen sokan voltak az ellenfelek. Gondoltam csoportos elmeblokkolást hajtunk végre. Így amíg tehetetlenek be tudjuk gyűjteni őket. Jó hasznukat vesszük majd a kitermelésnél.

- Uráldur, mit szólnál egy kis elmeblokkoláshoz? - vigyorgok gonoszan a törpék felé.

Ez alatt az idő alatt elővezetik azt a törpét, akit Fawen keres. Na, legalább erről is le van a gond. Köszönetképpen bólintok a Vezér felé, és már intek is az egyik emberemnek.

- Azonnal indulsz és elviszed ezt a törpét a leggyorsabban a Nagyasszonynak. Nem eshet bántódása.

Uráldur mosolyra húzta a száját. Ivory ötlete tényleg remek volt. Ne halomra öljék az ellent, hanem fogjanak is el belőle néhányat.
~Vajon tudja, hogy itt komoly ellenséggel állunk szembe? Most nekünk kedvezett a harci szerencse, de rendezve a soraikat ugyan úgy elkaphatnak legközelebb ők is minket szorult helyzetben. És most sem hullottak olyan szép számmal, a mélyben lakók még nálunk is magasabb életkorral rendelkeznek sokszor. És ez csökönyös népüknél azzal párosul, hogy nem hatnak rájuk olyan mértékben a varázslatok, mint például az erdei elfeknél.
*A habozásából sokat leszűrhet, de csak egy röpke gondolatig várakozott, majd bólintott.
-Néhányat szedjünk össze, de ne legyünk mohók! Még nem biztos, hogy túl vagyunk a nehezén. És a mozdulatlanná tétel jóval több energiánkat igényli, mint az alap varázslatok. Ám jól jönnek majd a bánya kivájásánál és ha szorulnánk mégis akkor életerejük elszívásával gyógyíthatjuk akár magunkat.
*Igen, a rabszolgákat otthonról több céllal hozta. És intett ő is az embereinek, hogy az új taktikára álljanak rá és ejtsenek foglyokat.

- A vezéreiket kellene eltávolítani mellőlük. Igaz, hogy tapasztalt harcosok, de talán így megzavarhatjuk a taktikájukat. Ha nincsenek vezetők köztük, talán eluralkodik a fejetlenség közöttük egy rövid időre. Ezt is ki tudnánk használni. Bár én szívesen vennék egy kis testgyakorlást is - és miközben ezt mondom kezemet a kardjaimra helyezem.

Szeretem a csatákat, a mai napig felforr a vérem és feszülnek az izmaim a harc közben. Fantasztikus érzés.

Már most látszik, hogy a harcban más technikákat szoktunk alkalmazni, de talán éppen ezért egészítjük ki jól egymást.

- Mi a terved a kitermelt érccel? Hová akarod szállíttatni innen? Egy bizonyos százalékát én is szívesen vinném az otthoniaknak. A fegyverek mindig jól jönnek.

Embereink kezdik begyűjteni a törpéket, de ahogy látom a vezetők többsége kicsúszott a markunkból.

Az Első Lord elégedett volt az eredményével, és újabb ötlet villant be az agyában a társa szavai hallatán. Úgy érzete ő is, hogy jól kiegészítik egymást.
-Igen, a vezetők minden képen jó ötletnek tűnik. De nehéz őket az egységük közül kiemelni. De vajon meg kell-e ölni őket? A Rettenet átkához mit szólnál? A kisebb egységek parancsnokai megtébolyodnak és vajon mi a rosszabb számukra? Ha nem kapnak parancsot vagy ha parancsnokuk őrült módjára viselkedik egy időre?
*Ekkor egy tőrt vett elő, lehúzta bal kezéről a páncélkesztyűt és megvágta vele a tenyerét.
-Szala'al'Hadin Do'Udron! Gyere fiam!
*A földre csöppenő vérből egy anyagtalan, átlátszó, vöröses lény kúszott elő. Egy szellem. Szaladin volt, a hadvezér Awyrisben meghalt fiú gyermeke. Sokáig egyik nagy adóssága. Miközben az erdei elfek már vissza felé szorították őket, a már katona pók váratlanul meghalt. És testét nem tudták kimenteni. Sok évtizedet kellett várni ISIS-nek, mire idén tavasszal sikerült visszaszerezni a hamvak egy részét és megadni a nyugodni nem tudó kísértetnek a végső tisztességet. Azóta atyja titkos küldetését teljesíti a lombtündék körül.
-Itt vagyok apám! De a küldetést nem tudtam még végre hajtani. Már majdnem meg volt egy nyom, ám a királynőjük váratlanul eltűnt. Senki se tudja, hova. És egy másikon is elindultam, egy félvér úgy tűnt talán meggyőzhető kémnek, ám azóta csatlakozott egy zöldikével Fáwenhez és nem tudtam bejutni az iskolába.
*A hadvezér rezdületlen arccal hallgatja meg a beszámolót. Mintha nem is a saját vére lett volna egykor, hanem egyszerű katonája.
-Fáwen sosem tenne ilyet! Ismerem. De ne törődj ezzel, remek munkát végeztél! Majd szólok a kémeknek, hogy derítsék ki, hol van a tyúkanyó. Ha nem tudják, akkor biztosan elhagyta az erdejüket.
De most ez a hadjárat a legfontosabb. Menj előre és kémleld ki, hol gyülekeznek a töpörödött töpicsekek! És különös gonddal derítsd fel nekünk a tisztjeiket! Őket akarjuk összezavarni.
*Meglepően nyugodt volt az útjuk a bánya területére, ami nem volt már messze. És elkezdték kiépíteni az állásaikat és a foglyok pedig a mélyre ásást. A figyelő szemüknek köszönhetően több csapatot is kiszúrtak idő előtt és vezetőik néhány ártalmatlan nyíllövés után a fejük felett eszüket veszve adták ki a parancsot, hogy rohamozzanak.
-Az én részemből készítek magamnak egy kardot. Az orkok hegyeiben rajta ütöttünk nem rég egy aranybányán és kifosztottuk. Így azon is gondolkodom, hogy a kémeket küldöm, hogy egy idegen kovácsot fogadjanak fel.
*Több felderítő csapat így végezte vagy bepánikolt az irányításuk és hanyatt-homlok futottak, hátra hagyott megdermesztett társaikat hagyva begyűjteni.
Ám eljött az idő, mikor váratlanul mégis csak száz törpe oda tudott osonni a közelükbe és már nem lehetett őket megbabonázni. Uráldur is kivonta kardját. Hatalmas, két méteres pallosa volt, testén páncél és karján egy kis, lecsapott végű pajzs, egy pelte.
-Előre! -biztatta harcosait a közelharcra és maga is a dolgok sűrűjébe vágódott.

Uráldur megidézett egy szellemet. Ebben még nincs semmi különös, gyakran használjuk ezt a taktikát kémkedésre. De hirtelen megütötte a fülemet egy-két olyan információ, amiről beszélnünk kell a Hadvezérrel.

Most viszont kezdődik máris az őrület. Imádom, mikor az ellenfél táborában fejvesztetten kezdenek el rohangálni le-föl. Már készítem is a fegyvereimet. Egyenlőre csak a kardokat veszem elő. A hátamon lévő lángpallos még felesleges. Azt sokkal komolyabb helyzetekre tartogatom. Elkap a harci kedv és belevetem magam a harcba.

Nem szabad lebecsülni az ellenfelet. Mind kipróbált harcos. A gyengék már megfutamodtak, itt már csak a kemény mag maradt. De azok is igen sokan vannak. De hát nem a könnyű ellenfél legyőzése az élvezetes. Játszadozni támad kedvem. Kiválasztok magamnak egy termetéhez képest igen jó felépítésű, izmos törpét, akinek hatalmas fejsze van a kezében. Ő pont jó lesz testgyakorlásnak. Ahogy haladok felé, jobbra is, balra is szúrok a kardommal. Sorban hullanak körülöttem a törpék. Egy kicsit oldalra nézek, és látom, hogy Uráldur is kiveszi a részét a csatából. Szép, táncos mozgása van, de most nincs idő ebbe gyönyörködni. Oda érek a törpémhez, aki éppen az egyik emberem felé suhint a baltájával. Megakasztom a karját, és rárúgok a térdhajlatára. Hirtelen térdre esik. Nem akarok semmilyen mágiát használni, csak fegyverrel akarom elintézni. Ahogy tápászkodna fel, már suhintom is a karodomat, és nézem, hogyan gurul tovább levágott feje. Ettől már nem tudunk meg semmit.

Megyek tovább, hiszen ellenfelek még bőven vannak......

Uráldur is előre lendül a támadásnál, ám pallosát lefelé tartva fogja két marokra és úgy veti bele magát a küzdelembe. Állandó támadás helyett főleg védekezésre összpontosít és ebben jó segítségére van a teste hosszában leérő vasnak, mellyel elég nagy felületeket tud könnyedén védeni. Elrobogott az ellenfelei mellett és amikor azok már a mögötte lévő katonákkal kezdtek volna törődni, kik zárt alakzatban követve felügyeltek rá, hogy senki ne kerülhessen az Első Lord háta mögé, akkor gyakran a hóna alatt hátra szúrva döfte le néhányukat. Ő volt az ék feje, míg a mögötte jövők feladata az általa ütött rés tágítása volt.
A győzelem hamar bekövetkezett, a két hadvezér és emberei ellen még ezek a legelszántabbak sem állhattak sokáig ellen. A selfek kegyetlenül öldökölték a földjüket védeni próbáló apró népet. Ám este, mikor minden elcsendesedett, Ivoryt furcsa hírrel kereste fel az egyik katonája.
-Dicsőség a Sárkánynak! Uram, tanácstalanok vagyunk. Miben állapodott meg az első hadvezérrel? Az emberei nem elég fegyelmezettek és már nem tudom hanyadik alkalommal nem jelenik meg közülük valaki az őrszolgálaton.
Ha nincs meg a lehetőségük kellő embert küldeni, akkor elmondom az embereimnek és csinálunk valamit. De senki nem szeret egyedül őrt állni, ha oda ketten vannak beosztva. Így még akkor sem hagyhatják el a helyüket elvileg, ha valami fontosat látnak.
*Az embered arca elég sajnálkozó. Látszik rajta a nyúzottság, ami számos értelmetlen vita eredménye.

A csata hamar véget ért. Még harcoltam volna, de hát ez van. Miután a foglyokat elvezették, mi is megpihenünk az Első Lorddal. Halkan beszélgetünk, amikor az egyik katonám jön felénk. Illendően köszönt minket, és felvont szemöldökömet látva, már magyarázkodik is.

Panaszát meghallgatva, igazgat adok neki, de ez nem lányiskola, hogy ilyen dolgok miatt panasszal éljen. Uráldulra nézek, de nem szólók semmit. Tapasztalt vezető, majd Ő helyre rakja a saját katonáit. Nem hiszem, hogy eltűri az engedetlenséget. Az enyémek tudják, hogy bármilyen vitéz harcosok, az életükkel fizetnek, ha nem teljesítik a parancsaimat. Ez nálam elvi kérdés.

- Indulj vissza a többiekhez - mondom neki határozottan, de nem durván. Amíg más utasítást nem adok, addig két óránként válthatjátok a két fős őrséget. Dupla adag étel és ital jár az őrséget állóknak. Küld ide hozzám Vernont. Most elmehetsz.

Nem tudom, hogy a Lord mit tervez, de amíg nincs rend az emberei között, addig az enyémeknek kell adnia az őrséget. Tudják a katonáim, hogy ezt minden esetben díjazom.
Vernon lép elém:

- Vernon, a katonák fáradtak. Kapjanak mindenből dupla adagot. Öt párt állíts össze. A tábor köré védő burkot vonok, de azért nagyon figyeljetek. Te vagy a felelős azért, hogy minden az akaratom szerint történjen.

Miután kiadtam az utasításokat, elsétálok Uráldur emberei felé. Kíváncsi vagyok, hogy mit tesz a Lord az embereivel. Csendesen lépkedek és figyelek.....

Ivory az embereivel gyorsan megszervezi a védelem hiányosságait és elindul szétnézni társa háza táján. A gyakran határőr egyenruhában, máskor a pók címeres egyenruhában lévő katonák között feszült várakozás volt érezhető. Többen még most is a vívást gyakorolták egymással vagy nyilaikkal célba lövő versenyt rendeztek. A tisztek néha rájuk szóltak, bár főleg csak akkor, ha elkezdtek mágiát bevetni vagy fizikai erejüket tették próbára.
Az itteni seregen valami furcsa várakozás lett úrrá. Bár néhány felettes igyekezett úgy tenni, mintha fontos lenne bárkinek, hogy figyeljék a környezetüket az esetleges támadások miatt, már ekkor megerősödhetett Dracoban az érzés, hogy egy új parancsra várnak.
Hamarosan egy hosszú kabátba és usamkába öltözött katona szaladt be az épülő bánya terüeltére valahonnan messziről és nagy hangon kiabált.
-A Tűfoknál! Elkapták őket tíz mérföldnyire. Fegyverbe! A csapat elakadt.
*Uráldur előbukkant egy hevenyészve felállított sátorból térképpel a kezében és mivel a futó épp az ellenkező irányból érkezett, pont a másik hadvezérnek háttal állt. A hangok hallatán többször lenézett a papírra, majd vissza a futárra.
-Az én embereim azonnal jöjjenek! Át kell törnünk ott! A többiek védjék a bázist!
*Ezzel megindult rohanva az egyik élő ló felé. Ám a páncélja miatt jóval lassabb volt, mint a legtöbben, így Fáwen bizalmasa könnyen utolérheti.
A tervben semmi Tűfok nem szerepelt, úgy volt, hogy ha elfoglalják a Sötét Vastelepet, akkor addig tartják, ameddig csak bírják. És remélhetőleg elég idejük lesz, hogy a védelmi rendszert kiépítsék.

A Vezér táborában mindenfelé érződött a várakozás. Ahogy sétáltam közöttük, elnéztem ahogy gyakorolnak. Eléggé öntörvényűnek látszottak a katonák. A tiszteknek időnként helyre kellett rakni őket. De amikor egy futár érkezett, hogy baj van a Tűfoknál, azonnal mindenki tudta a helyét. A hír hallatán otthagytam az ő táborukat, és azonnal a katonáimhoz siettem.

- A tisztek azonnal jöjjenek hozzám - kiáltottam oda rohanás közben. Egy pillanat múlva már mindannyian ott voltak a sátramban.

- Három csoportra osztjátok a katonákat. Az első csoport azonnal Uráldurral és velem jön a Tűfokhoz. A második csoport az ellenkező irányba indul portyára, nehogy hátba támadjanak minket. A harmadik pedig itt marad és vigyáz a táborra. Indulás.

Mindenki indult a dolgára. Hamar utolérjük a Vezért és csapatát. Így csatlakozhatunk hozzájuk. Ez a harc Uráldur vezetésével zajlik le. Én a háttérből segítem majd.

Ivory gyorsan összeszedi az embereit és a hátát is és a bányát is biztosító elrendezésben indul Uráldur után. Épp egy kiszögellés mögül nézett előre, mikor beérte. Emberei egy része nyilaztak lefelé. Néhány tucat katonája beszorult egy barlangba és egyre nehezebben tartották magukat, ahogy törpe hajítóbaltás katonák körbe vették őket. A hátukra kétkezes, súlyos csatabárd volt csatolva, ám különleges fegyverük a messzebbről is bevethető dobóbalták voltak. Nyílt hadszíntéren alatta maradtak volna a messzebbre hordó nyilaktól, ám a raydaniak tökéletesen ismerték saját területüket és sikerült megbújniuk a kövek mögött, miközben az Első Lord emberei elhaladtak erre felé.
ISIS férje aggódó arccal fordult oda társához.
-Oldalt körbe akarnám keríteni őket és pár tucat emberemet itt hagynám támadni egy külső gyűrűvel őket. Minél gyorsabban tovább kéne mennünk, mert el akarom vágni őket az egyik varázstárgytól. Csak elterelésnek hagynék itt felszabadító erőket, hogy megtévesszük az ellenséget.
De gond a növényzet. -mutat a környező száraz bokrokra- Valahol van egy erdei elf, aki segít nekik. Ha nem tudjuk megölni, akkor minden mozdulatunkról tudni fog és elárulja a törpéknek.
*A tüskés bozótok rendíthetetlenül próbáltak tovább növekedni és megfogni a selfeket. Bár télen vegetálnak és így a természet mágia nehezebben érvényesül, ám a próbálkozás balszerencsésen viszályára fordult és árulkodó jelei voltak annak, hogy legalább egy awyrisi van a közelben valahol. És ő ellenük segít.
A terv jól mutatja, hogy a hadvezér mennyire könnyen áldozza fel akár a legközelebbi és leghűségesebb embereit is a nagyobb célok eléréséhez. Vajon most már az igazi tervet mondta?

Mikor beérjük Uráldurt és csapatát, látom, hogy az egyik kisebb csapat beszorult egy barlangba. Oda vágtatok a Vezérhez, aki tájékoztat az eseményekről. Nem értem, hogy miért nem használ tűzet.

- Hát égesd fel a növényzetet. Nem értem mi a probléma ezzel. Viszont én a helyedben élve fognám el az erdeit. Nem hiszem, hogy annyira ostoba lenne, hogy egymaga akarna szembeszállni velünk. Ez amúgy is a törpék területe, mit keres itt egy erdei? Biztos, hogy valami van a háttérben, amit jó lenne megtudni. Talán csapda az egész.

Visszamegyek a katonáimhoz, és utasítom őket, hogy kerüljék meg a barlangot, és a sziklák tetejéről támadják a törpéket.

- Használjatok csoportos mágiát, elegen vagytok hozzá. Én megpróbálom megtalálni az erdeit. Úgy helyezkedjetek, hogy mindig lássátok egymás csapatait. Nem hagyhatjátok szabadon a hátatokat. Uráldur majd eligazítja az embereit. Ti csak tőlem fogadhattok el parancsot. Ha ti botlotok bele az erdeibe, élve hozzátok elém. A többieket megölhetitek.

Mielőtt még elbocsátanám őket, magamhoz intem a csapatok vezetőit.

- Nem üzenek, és nem küldök magam helyett senkit. Bárki is próbálkozna ezzel, öljétek meg. Minden megengedett. Úgy érzem, nem minden úgy van, ahogy a Vezér elmondta nekünk. Legyünk óvatosak. Az erdeivel én akarok elsőként beszélni. Most mehettek. Járjatok szerencsével. A sárkánydémon legyen veletek.

A mágus hadvezér ismét a tűzhöz nyúlna, ám Uráldur elfancsalodik.
-A felszálló fekete füst már messziről jelezné mindenkinek, hogy merre megyünk a zöldike helyett. Úgy akarok eléjük vágni az ereklyéhez, hogy nem veszik észre. És leköti őket az itt maradt erőnk.
*Úgy tűnik, nem tágít a pók-ház feje az ötletétől, hogy rejtve maradjon a terve. De vajon mire ez a nagy titkolózás? Ha a törpök ismerik a helyét a nagy erejű varázstárgynak, akkor nem logikusabb az, hogy maguk is minél gyorsabban el akarják érni és biztonságba menekíteni? Vagy ha nem ismerik, akkor nem is láthatják át eme mozdulat valódi célját.
Miközben Ivory és csapata felkészül a bekerítésre és halálos átkokkal alaposan megritkítják a maroknyi csapatot bekerítő bátor törpe harcosokat, addig társa egy időre visszavonul az eseményke szemlélésétől és csak kis idő múlva tér vissza, mielőtt pont elindultak volna a körbefogáshoz.
-Mond csak barátom! Az a neveletlen ékszerész miért olyan fontos Fáwennek? Tán nem neki is az erdei elf vendégekhez van köze? Én is felfedtem a lapjaimat, ideje mind a kettőnknek teríteni, amit tud. És abból meglátjuk, mi hasznosítható.

Nem tetszenek Uráldur kérdései. Hogy jutott most eszébe a törpe, akit Fawen kéretett? Miért érdeklődik a vendégek után. Úgy döntök, hogy csak töredékeket fedek fel a lapjaimból.

- Nézd Uráldur, én tisztellek téged, de nem tartozom neked beszámolóval sem az én ügyeimet, sem Fawen dolgait illetően. Nem igazán értelek, miért kell ezzel foglalkoznunk most. Egyébként csak, hogy tudd az egyik lány már nincs Fawennél. Ő már az én otthonomban van, a védelmem alatt. A másikról nem tudok. De nem is érdekel. Az, hogy a törpével mit tervez? Azt hiszem nem kell, hogy megindokolja a döntéseit. Én biztosan nem kérdezek rá nála. Szerintem jobb lenne az itteni dolgokkal foglalkozni. Vagy esetleg ez az egész összefügg az ottani dolgokkal?


- Azt hiszem jobb lenne, ha beavatnál a tényleges terveidbe. Nem szoktam meg, hogy az orromnál fogva akarjanak vezetni. Ha kell a segítségem, akkor terítsd ki a lapjaid.


Nem ellenségesen, inkább várakozóan nézek a Hadvezérre. Kíváncsi vagyok hogyan reagál a szavaimra. Mindenesetre azért az elmémet levédem, egy esetleges támadás elől. Biztos ami biztos alapon.

Uráldur gyanakvása nőtt, hogy az eddigi hatékony együttműködés most a törpe említésére megtorpanni látszik.
~Vajon mi olyan fontos a törpében? Sosem láttam még, hogy bármelyik sötét elf ennyire védett volna egy ellenséget.
*Ám koránt sem akart támadást indítani sem mágikusan sem másként. Most ketten vannak itt hadvezérek és egy halom ellenség bujkál körülöttük. Ostobaság lenne egymáson köszörülni fegyvereiket, hiszen azzal csak kölcsönösen biztosítanák a másik elbukását az ellenük összefogó népeknek.
-Találnunk kell minden képen valakit, akinek fájdalma és ordítozása előcsalogatja a zöldikét. Nagy hasznunk lenne belőle, ha most kivételesen itt lenne az egyik vendég, hiszen a fajtársa szenvedése biztosan megadásra késztetné azt, aki segíti ellenünk a törpéket.
*Elgondolkodott, hogy vajon mi mással lehetne a kapitulációt kikényszeríteni. És hamarosan egy újabb módosítást eszközölt a tervében.
-Hozzatok elő akkor egy másik apróságot!
*Ezzel ha az egyik rabszolgát elé vezetik, akkor egyik lábánál felköti egy kiálló szilaperemre és kétméteres pallosát keresztbe alá fekteti.
-Nos, pajtás! Szereted-e a játékot? Olyan szórakozást eszeltem ki nekünk, hogy téged hintáztatunk... -ezzel jócskán meglendíti a szerencsétlent- és te minél elkeseredettebben kiabálsz, annál lassabban engednek le a társaim a kötélen. Ez úgy lenne a legtökéletesebb, ha a penge ingázna a nyakad felett és egyre lentebb ereszkedne minden mozdulattal. De hidd el, hogy így is nagyon fogom élvezni, csak neked lesz rosszabb a kilátás!
*Gonosz terv az, amit be akart vetni. De egy éjtündétől nem is várnak mást. Így biztosan nem okoz csalódást. Talán ha a raydani kiabálását meghallják társai vagy az erdei elf adja fel, akkor demoralizálhatják a sorokat és leküzdhetik az akadályt. Eközben Ivory csapatai rendíthetetlenül haladnak előre.

Fogyatkozik az ellenség. A katonáim jó munkát végeztek. A maradékot megpróbáljuk élve elfogni. Egyrészt információt szerezhetünk tőlük, másrészt jók lesznek a bányába dolgozni. Mindig akad egy-egy akinek hamar megered a nyelve, főként ha egy kicsit nógatom is. Megvannak a magam eszközei arra, hogy hamar szóra bírjam őket. Szeretem látni a riadt kis tekintetüket, amit ide-oda pillantgatnak, még mindig segítséget remélve, de aztán rájönnek, hogy nem jön senki segíteni. Akkor feladják, és beszélnek.

Ahogy elnézem a katonák is élvezik a harcot. Nem fogom vissza őket, hagy tomboljanak. Rájuk fér, hogy kieresszék a gőzt.

Ahogy közeledem Uráldur felé, látom, hogy egy törpe lóg fejjel lefelé a lerakott penge felett. Egykedvűen szemlélem a vallatást. Semmi kivetni valót nem találok benne. Nem is szentelek további figyelmet neki. A Vezér úgy is kiszedi belőle amit akar, bár lehet, hogy akkor már egy-két testrész hiányzik a törpéről.
Úgy döntök, hogy inkább a környezetünket kezdem szemlélni. Hátha találok olyan célpontot, akit megdolgozhatok annak érdekében, hogy minél előbb megtudjuk, hol van az erdei. Bár most is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy kizárt dolognak tartom, hogy egymaga lenne itt a fajtájából.
Hirtelen neszt hallok oldalról. Nem is a hang, hanem inkább csak egy érzés. Abban a pillanatban a fájdalom átkát küldöm abba az irányba. Iszonyatos ordítás hangzik fel, egészen közelről. Lovammal abba az irányba léptetek, amerről a kiáltozás hallatszik. Kardom már a kezemben, és azzal hajtom félre a bokrot.

- Nocsak, nocsak. Talán te is megfelelsz a célnak.

Intek az embereimnek, hogy hozzák utánam a törpe asszonyt. Nem meglepő, hogy a harcosok között asszonyok is vannak. De, ha szerencsénk van, talán valamelyik vezérük asszonya. Ha így lenne, biztosan megeredne a nyelvük.

- Hozzátok az Első Lord elé.

Előre vágtatok. A lógatott törpére nézek, aztán a Vezérre:

- Uráldur, egy kis meglepetés.

Ekkor érkeznek meg a katonáim az asszonnyal.

- Dobjátok a földre.

De nem Uráldur tekintetét nézem, hanem a másik törpére szegezem a szemem. Látom, hogy kikerekedik a szeme, még a saját nyomoráról is megfeledkezik. Döbbenet és félelem terül szét az arcán. Azt hiszem jól döntöttem, hogy nem öltem meg az asszonyt. Még hasznos lesz nekünk.

Az Első Lord igyekszik megtudni, hogy hol lehet a rejtőzködő lombtünde. Ám társa egy váratlan meglepetéssel érkezik. Egy törpe asszony és a ruházatából előkelőnek tűnik, így valószínűleg meg fogja dobogtatni a harcosok szívét. Valóban tökéletes lehetőség, hogy nyomást gyakoroljanak a küzdőkre.
-Folytasd, amíg eredményt nem érünk el! -adta oda előbbi kínzás alanyát egyik emberének és a nő hajába markolt -Meglátjuk, hogy a te kétségbeesett helyzeted mennyire fogja megrendíteni a zöldikét.
*Ezzel kicsit más stratégiát alkalmazott. Elindult vele a front felé. Ám eközben ott is változások történtek. Már csak egy maroknyi kis csapat tartotta magát a selfek ostroma alatt, az ostromlott barlang is majdnem felszabadult, mikor újra fordulás állt be és megjelent a raydaniak főserege. Mindenhonnan apró harcosok özönlötték el a vidéket és egy kisebb -de még így is több ezer fős csapat- megkezdte a gyaloglást, hogy elvágja a két hadvezért a bányában kiépített állásaiktól.
-Erdei törpe! Ha hallod, akkor gyere elő! Fejezzétek be a harcot és add meg magad, különben megölöm ezt a némbert!
*A pók ház feje kiáltott egy magas szirtre állva, ahol még nem érhették el a dobófegyverek hatótávolsága. Látszott, hogy az ekkor még csak előmerészkedők első hullámai döbbenetén, hogy a helyiek felismerik a foglyot. A harc alább hagyott és hamarosan egy hegyesfülű botorkál elő.
-Enged el és én cserébe a foglyod leszek! Itt vagyon, engem akartál!
*Uráldur habozott. Végül is ezt akarta... De érezhető volt, hogy ha cserére kerül sor, akkor egy tényleg fontos valakit engednek ki a kezeik közül.

/Bocsi a késésért!/

Valami ilyesmire gondoltam én is. Intettem az embereimnek, hogy fogják el az erdeit. De közben jeleztem Uráldurnak, hogy még ne engedje el a törpe asszonyt.
Oda álltam mellé a szirtre és elkiáltottam magam.

- Az asszony addig itt marad, amíg nem vonultok vissza. Álljanak elő a vezérek és intézkedjenek, hogy a harcosaik végrehajtják a parancsunkat. Egyedül ennek az asszonynak a férje maradhat itt. Igyekezzetek, mert fogytán a türelmem, és a fulladás nem túl szép halál.

Mereven nézem a harcosokat, próbálom kiszúrni köztük a vezetőket. Nem volt túl nehéz, hiszen körülveszik őket a harcosaik. Látom, hogy vívódnak, de aztán győz a ráhatásunk. Elkezdik a visszavonulást. Intek a katonáinknak, hogy biztosítsák, hogy nem marad itt egy-két kisebb csoport megbújva.

Nem tudom, hogy az Első Lordnak mi a terve az erdeivel, de ott akarok lenni, amikor kikérdezi.

Uráldur aggódva figyelte az elvonuló sereget. Bár most épp nem lesznek egy kis ideig veszélyesek rájuk, ám már most többen jöttek a felszínre, és ennél csak több várható. Bérmennyire is jól képzettek az embereik, nem halhatatlanok és az ő erejük is egyszer véget ér.
-Előre kell nyomulnunk minden képen! Szükségünk lesz arra a varázstárgyra.
*Arcain aggódás tükröződött. Az erdei amikor odaért, felemelt fejjel, büszkén lépdelt a két hadvezér előtt.
-Már nem tehettek semmit. Nem csak a törpöket vezettem rá, hogy hol vagytok. Értesítettem az otthoniakat, akik hatalmas sereggel indultak el és az emberek királyságban járó vándoraink is átadták az üzenetet.
*Uráldur nem tudott mindent a lombtündékről, de azt azért igen, hogy telepatikus úton akár nagy távolságban is tudnak egymással kommunikálni. És bizony emiatt is válhatott ennyire veszélyessé többek között egyetlen erre járó vándoruk. A szövetség, melyet ellenük hoztak létre, bizony teljesne hihető, hogy kiállnak egymás mellett, ha nyílt támadás hírét hallják. Ám remélhetőleg csak ez az egy erre tévedt zöldike van és legalább egy időre megszabadultak attól a tehertől, hogy a növények árulkodnak nekik arról, merre járnak és mit csinálnak.
-Most jön a kedvenced. -mosolyodott el Ivoryra- Égessük fel a növényzetet minél nagyobb környéken. És utána majd meglátjuk, mihez kezdenek, ha ide érnek!
*Megszervezték, hogy több kisebb egység gyújtogasson, miközben ők tovább tudnak menni. És hamarosan rájöhettek, hogy nem csak őket lepték el a raydaniak. Ahogy közeledtek egy völgy felé, egyszer csak össze-vissza széthagyott hatalmas kövek sokasága és alattuk nem egyszer a helyiek holtteste. Ám kardok nyomai is látszódtak néhányon. És néhány éjtünde hullája is hevert.
-Úgy tűnik, hogy az óriások is összecsaptak velük. Ahová tartunk, remélhetőleg már zavartalan lesz az utunk. Remélem Al-Nuszra elérte a helyet, ahonnan ki kell ásnunk azt az átkozott utolsó ereklyét. Nem szeretnék pont az utolsó küldetésen kudarcot vallani.