Sokat utaztunk a partoktól... éreztem lassan teljesen kidőlök, lábaim sajogtak erősen. Majd bevittek egy terembe.
Körbenéztem elég sokan voltak ott, pár törpöt is láttam ők is foglyok voltak, mint én.... lehet rosszul döntöttem és a biztonságos út kellett volna..... nem-nem ez volt a helyes döntés.
Tovább figyelve ellenségünk közül is láttam párat, öltözködésük és leírások alapján a vezetők lehetnek. Gyűlölködve néztem rájuk megviselt arcomba hulló hajam mögül, és bosszantott a tudat, hogy nővérem halálát is ők okozták... Bosszú! Bosszú! átjárta a fejemet, de tudtam jelenleg nem tehetek semmit. A másik oldalt tündéket láttam meg, a zöld barátainkat. Sajnálattal láttam hogy ők is itt vannak, bár a táborvezető említette, hogy elvittek tőlük is sokakat. Vajon ő lenne a tábornok?

Majd meghallottam: -Természet Anya miért hagysz el minket?
Nem tudom őszintén nem tudom miért kell a világnak felégnie és ily sokaknak szenvednie... az ég felé néztem és reménykedtem benne, hogy gyorsan vége lesz ennek és a teremtők csak valami rossz viccnek szánják ezt az egészet.

/Wora, Viri és Helly/


Uráldur csak jól esőn mosolygott Viridiel első dühkitörésein. Ám az ifjú elf csak nem higgadott le, ahogy előző rabságai idején, hanem egyre dühösebben fordult az őrei ellen és ez a vigyort legalább lemosta az Első Lord arcáról.
-Megrögzött szökő. Jobb lesz vigyáznia vele, mert már nem egyszer megszökött. És ha egy újabb miatt a termelés csökkenne itt, akkor már tudom a választottamat, hogy ki fog a helyére állni. Remélem érthetően fogalmaztam, jó uram?




-Kellemetlenül érthetően. Nem fog szökni innen viszont, amíg én vagyok a bánya igazgatója. -foglalta össze lényegében a hadvezér szavait.
* Worának egy ötlete támad, hogyan bosszanthatja még jobban a lombtündéket. Miközben Helléna is hallhatja az általa még nem látott elhurcolt női fogoly harcát, ahogy a két fogva tartó legyűrte, véletlenül az ő jobb karjára is rátetoválják az erdei elfek istennőjének nevét. Uráldurnak rossz érzése támad, hogy nem kellene magasabb rendű lények bajszát meghúzni, mert felébredhet az alvó oroszlán. Ám biztosra veszi, hogy ezúttal a nagy adomány miatt saját isteneikkel sokkal jobb viszonyba kerültek, mint amennyire idegesítheti esetleg az ellenség transzcendens pártfogóját. Így nem mutatja ellenkezését. Valószínűleg a démonok is jót mulatnak rajta.

A bánya udvarán szorgosan dobálják a rőzsét és a keményfát egymásra tüzelőnek és lassan elkezdődik a rituális kivégzések. A tanácsosasszony és a többi frissen idehozott sorstársai szerencsére megússzák, hogy belesodorja a történések lendülete, ám a régi csata foglyai fájdalmas ordítás közepette adják ki a lelküket. Egészen pontosan adják át a démonoknak, hogy játékszerük legyen...

Bár Viridielt és Avelt már rég megszabadították nem csak fegyverüktől, de páncéljuktól is, Hellyt idehozó kis csapat a nőről nem vette le a páncélját mind ezidáig. És a hadúr elkezdte szervezni a raktár kihordását és a dolgoztatni kívánt foglyokat az igazgató társaságában leterelik a bánya bejáratán át a mélybe. Nem túl mélyre...

Hamar fel lehet fedezni, hogy Dantéval ellentétben ez sok évtizedes-évszázados múltra tekint vissza, csupán pár évesre. Néhány tízméter után már kezdődött is oldalt a vájat. És az intézmény vezetője vigyorgó arccal állt Silvermoon elé.
-Nos, igen lovagias szeretnék lenni, ha fogalmazhatok így, hisz nyilván többet jelent számotokra ez a szó, mint nekünk. A jelen lévő hölgyek választhatnak, hogy szeretnének-e kőtöréssel foglalkozni vagy kéjnőként szeretnék megkeresni a napi étel adagjukat.
Hat főre szabom ki a kitermelendő mennyiséget és ha nem teljesítitek, akkor azon a napon nem kaptok egy marék morzsát se enni. Érthető voltam?
* Harwok dühösen morgott. Három méteres barátunkra nem igazán tervezték az eddig itt dolgozó apró lények a járatot. Így neki ezzel is volt baja. Az elfek fogságba esett tárgyalója sem volt túl boldog. Mindannyian biztosak voltak abban, hogy nem gyerekre méretezték a napi kötelező adagot. És elszántak voltak, hogy vagy együtt tagadják meg a munkát vagy együtt fognak bele.
Attól függ, hogy mindenki csatlakozik-e hozzá?

Wora már az utolsókat vetette a lángok közé, mikor elindultak lefelé, így már csak az az egy kérdés, hogy szeretné-e kihallgatni valamelyik foglyot, hogy friss híreket szedjen ki belőle? Vagy jobban vágyik inkább mihamarabb a fővárosban lenni és átvenni új hivatalát a hírszerzés és kémelhárítás élén?

Bár nehezen fékeztem meg a dühömet, ami elhatalmasodott rajtam, egy idő után mégis sikerült, hiszen láthatóan semmi eredménye nem volt, sőt csak a szórakoztatásukra szolgált, még ha legalább Uráldur arcáról le is mosta a vidámságot.
A gyűlölet azonban nem veszett ki a szememből, amivel illettem őket, amíg a bánya vezetőjét figyelmeztette. Természetesen egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen következményei lesznek rá nézve, ha sikerül innen lelépnem, ami feltett szándékomban állt.
- Menj te a pokolba! – sziszegem a démoni nő arcába és csak azért sem nézve oda, ahogy semmibe veszi a hitünket és meg akar vele alázni. – A bűnhődésetek úgy is elér majd, ne felejtsétek el, hogy erdővel vagytok körülvéve.
Persze a fülem nem tudom befogni, hogy ne halljam szerencsétlenek nyögését vagy kiáltását, de a gyűlölet már nem tud nagyobb teret nyelni bennem.
Aztán megkezdődik a borzalmak borzalma és én olyan rosszul leszek, hogy alig állok meg a lábamon ennyi kegyetlenség láttán.
Így nem nehéz lehurcolni a bányába, nem, mintha sokat tehetnék ellene.
Úgy néz ki társaságom is akad, hogy robotoljunk a sötét elfeknek, de én elszántam magam, hogy semmit nem fogok tenni. Avelt sem tudtam megmenteni és nem fogok ezeknek az állatoknak segíteni, inkább öljenek meg.
Közömbösen álldogálok, a történtek után nem érdekel, hogy a többiek mit gondolnak, vagy mit nem, nem zsarolhatnak meg!
Valahol lelkem mélyén sajnálom a velem lehozott törpe nőt és az orkot, bár őt nem annyira, hiszen talán miattam fognak bűnhődni ők is.
Mozdulatlanul és szó nélkül meredek a bányafelügyelő szemébe.

Most először találkoztam ezekkel a szörnyű lények vezetőivel és máris megkínoznak! Kezembe tetoválnak egy feliratot, mely ellen bármennyire ellenkeztem sem tudtam leállítani. Kis idő múlva befejezték az egészet, hiába üvöltöztem közbe velük...
Sajnos rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is próbálkoztam nehéz lesz túlélnem itt, de nem érdekelt a dolog, ellen kellett állnom bármi áron.

Levittek a bányajáratokba minket majd elmondták mit akarnak:
-Nos, igen lovagias szeretnék lenni, ha fogalmazhatok így, hisz nyilván többet jelent számotokra ez a szó, mint nekünk. A jelen lévő hölgyek választhatnak, hogy szeretnének-e kőtöréssel foglalkozni vagy kéjnőként szeretnék megkeresni a napi étel adagjukat.
Hat főre szabom ki a kitermelendő mennyiséget és ha nem teljesítitek, akkor azon a napon nem kaptok egy marék morzsát se enni. Érthető voltam?

-tehát választhatok, hogy halálra dolgozzam magam vagy szimplán csak kéjnőként megbolonduljak és eletem végéig bánjak mindent? Megyek inkább fejtem a követ!
mondtam önfejűen, nem gondolkodva, dühösen

Később rájöttem a magasabbaknak kellemetlen lehet a munka, de akkor sem fogok ezeknek a szörnyeknek ilyesféle dolgokat megtenni! Kicsit reméltem magamban, hogy idelent jobb esélyeim vannak, mint odafent a másik opciót választva.

Az este további része varázslatosan alakul. A szorgos kezeknek hála, hamar elkészülnek a máglyarakások, nehogy Uráldur nagyúr előtt leszerepeljünk, ezért szemmel tartom a dolgokat, jobban mint bármikor. A foglyokat is elkezdik hozni.
Apropó foglyok. A bokrok elf férfija láthatóan nagyon dühös lett, ami sokkal tovább táplálta bennem az örömöt, hiszen számukra ez az érzelem nem vezet jóra.
Elvezetik őket, remélem legközelebb csak a hullájukban gyönyörködhetek. Elkezdődik a szertartás.
A kezeimet szélesre tárom és egyesülök a sötét mágiával, bár varázsigét nem követel a máglyaáldozat, mégis megerősítem a mágia auráját az égetés alatt azért, hogy a démonok jobban kapcsolódhassanak a világunkhoz és a szolgáikhoz.

Miközben a jajveszékelések és kínordítások mint egy zenekar simogatták a lelkem, Uráldurhoz léptem, s vele gyönyörködtem a látványba.

- Nagyúr. Rég láttam lombtündét így dühbe jönni. Már csak azért is megérte ma felkelnem.

Kissé elhalkulok, majd folytatom:

- Mindazonáltal éreztem valamit vele kapcsolatban, amit nem tudok még hová tenni. Túl nagy az életereje, reméljük a bányában elveszíti ezt a képességét. Akarja, hogy kikérdezzem valamelyiket? A törpenő még szolgálhat némi újdonsággal.

Bízom vezetőm megérzéseiben, s ebben is ráhagyatkozom.
Miután végzett annyira megtetszett a látvány, hogy magam is dobáltam a tűzbe kis törpéket. Csodálatos élmény volt.

/Wora, Viri és Helly/


Ezen a napon halálba mentek az intézmény régi lakói, ám jött pár új. És az Első Lord elégedett volt azzal, ahogy a démonok végleg megkapták azt, amit Worától kértek a közbeavatkozásukért. És közben aggodalmuk gyötörte őket, hogy nem tudja ez a bánya életük végéig idekötni őket. Maga Uráldur is bólintott, mikor Viridiel életerejéről beszélt neki Wora.
-Az a kis zöldike már számos alkalommal került a fogságomba és eddig még mindig megszökött a legjobban őrzött rabszolgatelepekről is. Ám az igazgatónak jobb lesz hamar kiderítenie, hogyan csinálja és megelőzni.
Bízom a megérzéseiben, kémfőnök. Nem kell sietnünk, kihallgathatja nyugodtan. Ám mivel kevés lett a dolgozó kéz, munkára alkalmas maradjon!


/Eközben a bányában./


Turion fia makacsul kitart, hogy nem fog dolgozni, ám a törpe tanácsosasszony jobbnak látja inkább munkához látni, mint sem felvigyék és meggyalázzák őt is, mint Avelt. Ráadásul ezzel a többiekre hárítana a hat főre méretezett kvóta miatt így is embertelenül nagy terhet, hogy ők termeljék ki a mennyiséget, miközben ő fent kéjnőként szenvedne.
A másik erdei elf férfi megérti a választását és ő is csákányt ragad. Ám a méretes ork még dünnyög egy sort.
-Ha nem férek el, akkor mit csináljak? Így egyébként sem tudok dolgozni.
-Akkor kezd el magasabbra csinálni a plafont! -vágja rá az egyik őr- Nincs az kőbe vésve, hogy nem termelhetsz ki még egy kis plusz követ.
-Na gyere! Inkább kezdünk itt egy új barlangot, amíg azok ketten arra dolgoznak. -üti meg Viridiel vállát.
* Ha végül mindenki mással együtt a hírnök is munkához lát, hogy az ő adagját ne másnak kelljen felhoznia, akkor ketten elkezdenek egy újabb járatot kialakítani, ahol még bőségesen lehet a vöröses-barnás nyersanyagot termelni. Ám ha nem csatlakozik hozzá, akkor a Kőzabálók törzsfőnöke sem lesz ostoba egyedül gürcölni és inkább mellette marad. Ez esetben viszont a főnök gonosz hanggal elrendeli, hogy a sztrájkoló tenyerébe is tetoválják az általa megszólított istennő nevét büntetésként, hogy figyelmeztesse rá, hogy idelent Természet Anya sem tehet semmit, a drowok az urak.




Bárhogyan is, az igazgató arra kéri a sötét elf nőt, hogy még pár óráig hagyják őket összecsiszolódni, hiszen kedvezőbb számára, ha a többiek mondják a munkamegtagadó szemébe, hogy csak velük tol ki ezzel.
Ám közel két-három óra múlva lehozzák Avelt is és elviszik Hellyt. A közelharc oktató a földre sütött szemmel és láthatóan szégyellve magát hagyja, hogy ide vezessék és ellenkezés nélkül áll be a törpe helyébe dolgozni. Talán a szíve mélyén örül is annak, hogy nem folyik tovább a meggyalázása.

Újra a felszínen pedig Worának mindezek végén ki kell találnia, hogyan bírja szóra áldozatát anélkül, hogy komolyabb kárt tenne benne?

Nem érdekel, hogy a törpe vagy az ork mit akar csinálni, hogy dolgoznak-e vagy sem, egyelőre még túl sok bennem a gyűlölet és a harag, hogy ésszerűen gondolkozzak. Persze hallom, hogy a törpe nő inkább a csákányt választja, int a lepedőakrobatikát, de ez csak még jobban szítja a dühömet, mert erről Aviel jut eszembe, akit most épp valószínűleg megbecstelenítenek valahol.
Az ork dörmögésére és arra térek magamhoz, hogy majd leszakítja a vállam kedves noszogatásával.
- Én nem dolgozom ezeknek soha többé. – verek cöveket és nem mozdulok, hiszen akkor soha nem lesz vége, inkább végezzenek velem most azonnal.
Legnagyobb meglepetésemre az ork nem kezd el dühöngeni, hanem bólint és ő is neki dől a járat falának, már amennyire szegény képes rá.
Viszont ezt a bányafelügyelő egyáltalán nem értékeli és hamarosan már akkor sem tudnék dolgozni, ha akarnék, mert a tenyerem használhatatlan lesz a belevésett név miatt.
- Büszkén fogom viselni istenem nevét. – sziszegtem a férfinak, nem törődve a fájdalommal.
Később Avelt is lekísérik és szívemben kihuny a gyűlölet lángja, ahogy megviselt, szégyenlős arcát meglátom. – Nektek nincs lelketek! – nyögtem ki és igyekeztem a lány mellé keveredni. – Ne add fel Avile, tarts ki, ki fogsz jutni innen. – suttogtam neki.
Ki kell találnom valamit, hogy ha én már nem is, de ő túlélje és kijusson, mindent el fogok követni, hogy többé ne bánthassák őt.

Elkezdtem lassan dolgozni, fogtam a csákányt és ütöttem a követ... még sosem dolgoztam hasonló munkát, nem is haladtam vele valami jól.
Közben azon gondolkodtam, hogy tudnánk innen kijutni, esetleg ha összefognánk.
-Végülis ezek a csákányok nem lennének rosszak fegyvernek-gondoltam
Mielőtt a többieknek megemlíteném ezt azért kikell ezt jobban dolgoznom és nem ártana részleteket tudni a hogyan mennyien és holról sem....
Majd kis munka után megragadtak és elvittek felfele. Nem tudtam mi vár rám fent és mi következhet, de fura mód nem öntött el a félelem inkább a magabiztosság fogott el, hiszen tudtam megfigyelhetem a felfele utat és az őrök számát is megszámolhatom, fegyverzetüket felmérhetem. Persze mindez kifelé nem látszott, arcomon unalom mellé kis ártatlan fej és szem forgatás volt megfigyelhető.
Előre 15, 16, 17 egy őr 18, 19 és így tovább....

Vajon megéri itt maradnom és kifaggatnom ezt a szánalmas kis lényt. Hiszen olyan közel már a cél, de mégis nem érzem, hogy tudna bármiféle újdonsággal szolgálni nekünk. Ki tudnám hallgatni, s ki is fogom, nem szeretem a félmunkát. Megkérem az őröket, hogy vezessék a szemem elé, s megkezdem a kihallgatását egy kevésbé nyüzsgő helyen.
Hogy mit fogok alkalmazni? A kedvenc átkaimat, melyek valódi fájdalmat fognak okozni, minimális sebesüléssel. Csak megtudok valami fincsit....

Közben pedig gyönyörködöm Uráldurral végzett munkánkban. Ahogyan lassan elalszik a tűz, hiszen nem táplálja már törpék teste, borzalmasan szép látvány.

/Viridiel és Jinx a bánya mélyén/




A fiút nem törte meg, hogy a bőre alá tűzték szó szerint az istennője nevét. Harwok pedig még mosolygott is végig, hogy idegesítse az őröket.
-Ez után a szétmázolt rajz után kerülnék ennek a nagy szellemnek is a védelme alá? -dörrent rá a munkát végző jóval vékonyabb és jó három-négy fejjel alacsonyabb selfre- Szebbre csináld, mert én mindig jó viszonyt ápoltam a természetfelettive! Ne ilyen tróger munkát!
* Jó ízűt kacagott a viccén, ám szép lassan abba hagyta és pókerarcot vett fel. Kívülről nem mutatta semmi a jelét annak, hogy a fegyőr ugyan azt a fájdalom átkát küldi koncentráltan a tenyérbe a további munkája során, amit időben kicsit később Helléna is megkap majd. Viszont volt elég tartás és fájdalomtűrés a nagy darab ork törzsfőnökben, hogy rezzenéstelen arccal leplezte azokat a kínokat, amiktől külön-külön nem egy átlagos lény már üvöltene és a földön fetrengene. És persze az élete elmúló évei kimunkált észrevétlenül benne társaitól nagyobb mágiaellenállást is.
Viridiel is ugyan úgy megkapta a jelet és mint említettük, nem térítette őt sem jobb belátásra. Ám meglepő módon a katonák nem nagyon piszkálják, csak gúnyolódva beszélnek a foglyokhoz, hogy lassan fog letelni a munkaidő. Még friss és üde, nem is sejtik oughwari barátjával mivel fogják kínozni őket, ha eljön az idő. Ám várják egyelőre, hogy érlelődjön a konfliktus a dolgozók és a sztrájkolók között. A Mesélő sem tudja, hogy eredményt érnek-e majd el.
Avel összetört szemekkel néz vissza, ahogy próbálja biztatni. Ám Viridiel álmait igen komolyan gátolják azok a kedves alakok, akiket a törpe tanácsosasszony rögtön ez után elkezd felderíteni.

/Helly és Wora/


A bánya kicsi és egy lankás lejáró vezet oda a felszínről, nem olyan a biztonsági kialakítás, mint Dantéban. Hamar fel lehetne jutni, ám rengeteg zevadari fegyveres van és az udvaron még mindig ott vannak Uráldur emberei mellett a varégok is. Több ezer a létszámuk, mérhetetlenül kicsi az esély, hogy mindegyiküket megölve foglalják el a bányát. Ám láthatja azt is, hogy az emberek a raktárból már nagyon sok zsákot kipakoltak és foszló húsú öszvérek hátára pakoltak. Nehéz lenne megmondani, hogy mennyien fognak maradni. Még nem sejthető, hogy itt néhány ezren lesznek, amikor Uráldurék végeznek. Az udvart körülbelül öt méter magas falak veszik körbe és cédrusfa ajtóként egy nagy méretű kapu. Befelé jövet azt is láthatta, hogy nincs várárok. Idebent pedig nagy a zsúfoltság, sok katona be sem tudott férni. Sötét Vastelep akkor is ilyen lesz, ha a az ide nem beosztott katonák elmennek. Néhányak pillantásából lejön az hősnőnknek, hogy a legtöbb katona úgy gondolja, hogy Avel helyére jött és lassan az ő szórakozásukra is kerül idő. Ám az igazgató egy külön szobát ad Wora rendelkezésére, ahová bekísérik. És a kémfőnökasszony varázslat láthatatlan szálaival fonja körbe elméjét, hogy szörnyű kínokkal sújtsa. Van benne tapasztalata, ám Hellena is a korral együtt egyfajta automatikus ellenálláshoz hozzá jutott. Ez nem jelent teljes védelmet, ám kiderül majd az, hogy mennyire fogékony jelenleg a sötét mágiával szemben.

Ám a szoba ajtaja nyílik és anélkül, hogy Worának abba kéne hagynia, egy törpe lép be rajta. Korom fekete alakja teljesen összeégett, csupán egykori körvonalai ismerhetőek fel. És inogva -mint egy részeg- lépked a két nőhöz egyre közelebb. Mögötte a nyitva maradt bejáraton át Uráldur hoz két kézzel tartva egy ezüst tálcát, és rajta két arany kupát borral. És fajtárnőjéhez közeledett ő is.
-Bocsánat a szagért! Csak túl kevés kezem van. Fel kellett támasztanom dolgoztatni.
* A pici helységet hamar belengte a frissen összeégett hús szaga. Ám az Első Lord megvetően vigyorgott a rabra, mintha ő lenne a következő. És ha elfogadja Wora, akkor koccintanak.

/Viridiel/


A három méteres ork viszont nem akarta megvárni, amíg elérkezik a pont, amikor már nem tudják majd kivonni magukat a munka alól. Próbált tanakodni Turion fiával, hogy mi tévők legyenek. Hiszen neki is forogtak az agykerekei.
-A kis csaj nem véletlenül dolgozik, bár kettejüknek nehezebb. Talán jobban békén hagyják őket, ha azt látják, hogy dolgoznak és mi meg nem. De a csákány jó lesz fegyvernek, valószínűleg ő is gondolt már rá. Csak félre kellene tenni kettőt valahogy, az őrök ne lássák!
Szét kellene nézni még, hogy mit lehetne használni! Valahogy keríteni kellene kötelet, az mindig jól jön. Meg ruhát, ha sebet kell bekötözni. És szökés előtt ételt meg italt magunkhoz venni. Ha kijutunk innen, lehet napokig kell rohanni. Nekem a sérült lábammal ez kicsit nehezebb lesz, de nagyobbat tudok lépni, mint ti.

* Viridielnek fogalma sincs, hogy az a kis sérülés rajta pár napja még féltérdre kényszerítette és amiatt kellett megadnia magát. És azóta sem volt szakszerűen ellátva. És szintén a lentiek nem láthatták lefelé jövet, de amikor Avelt kicserélték a tanácsosasszonyra, akkor hősnőnk már láthatta, hogy a vasérc raktár mellett kinyitották az ember csatlósok az élelmiszer raktárat és páran szendvicset majszolva jöttek ki onnan.
Sajnos amíg a megfigyeléseit nem tudja nekik elmondani, addig igen korlátos információval kell rendelkezniük és sok elvégzendő feladattal.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Nagyon jól kitart a fájdalommal szemben Helly. Ha összeszorítja a fogát, olyan jól viseli, mint Harwok.
3 és 4 -Az elméje lassan enged a nyomásnak és mintha milliónyi tűt szúrtak volna a bőrébe.
5 és 6 -A fogságba esés és a szexrabszolgaság gondolata jár a fejében és rossz lelki állapota sebezhetővé teszi, a rontás pedig igen egyszerű módját használja Wora. Mintha minden csontját szilánkosra törték volna és most összeráznák a porcikáit, szúr és hasit a fájdalom./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Kezdtem megkedvelni a nagydarab agyaras sorstársamat, aki szembenevette az őt kínozni próbáló éjelfeket és akik ezt láthatóan elég nehezményezték. Bár a bevésés fájdalmas volt, mégis kínzó mosolyra húztam a szám az ork beszédére, na meg nevetése is ragadós volt.
Mintha valami kellemes helyen mulatoztunk volna.
Mikor elhallgat, bár jól leplezi, azért szembesültem már eleget a fekete démonok átkaival, hogy tudjam, nem csak a vésés fájdalmát kell kiállnia.
Biccentek felé elismerésem jeléül, aztán szótlanul tűröm a fogvatartóink piszkálódását, de nem állok neki dolgozni továbbra sem, ám meglepő módon ennél jobban nem büntetnek minket.
Úgy érzem valami van a háttérben, csak még nem tudom mi.
Ezen agyalok, na meg Aviel-t próbálom felrázni, ami nem igazán jár sikerrel sajnos.
Azonban egy idő után felfigyelek az nagytermetű társam szavaira, hiszen meglepő módon nagyon is jól rakja össze a gondolatait és mivel szökésről beszél, mindjárt élénkebben nézek rá.
- Igazad van, talán így magunkra vonjuk az őrök figyelmét a lányokról. – szólalok meg. – Vannak itt nagy kövek, azokkal is lehet dobálózni, ütni, ha kell. Kötelet és élelmet viszont nehezebb lesz majd szerezni, feltételezem nem mi lennénk az elsők, akiknek a lelépés jár a fejében. Egy azonban biztos, hogy én nem maradok itt sokáig. És ő is velünk jön, ha megyünk.– jelentem ki határozottan és társnőmre bökök. – Ha magunkra maradunk egy kicsit, talán a gyógyulásban tudok segíteni. – mondom az agyarasnak némi szünet és habozás után.
Talán működik még a képességem és nem gyengültem le annyira, hogy ne próbáljam meg. Egy erős szövetségest mindenképp megérne.
- Viridiel vagyok. – nyújtom felé a kezem.

Szépen lassan vittek felfelé idegen kísérőim, és epekedve vártam a jó híreket az esetleges szökési lehetőségeinkről, ám legnagyobb meglepetésemre nem sok volt ilyen.... konkrétan elszomorított a látvány a soksok self miatt. Ezrek voltak a bányában mind harcra készen és sok egyéb dolgot is láttam amiket megjegyeztem.

Egy szobához értem és bent egy eléggé kellemetlen küllemű személy fogadott, sugárzott belőle a rosszindulat, ami mint valami erős kölni csapta meg az orromat, rossz érzés fogott el a dolog kapcsán....

Majd érzésem beigazolódott, egyetlen kérdés nélkül leültettek és kínozni kezdtek, soha nem éreztem hasonló fájdalmat, mintha egy hegyomlás közepén lennék és csontjaim törnének el sorra, nem bírtam sokáig és üvöltöttem a fájdalomtól, ordítottam feszengtem, hogy hagyjanak békén, és sorra kérdeztem mit akarnak tudni, de nem feleltek....

Óráknak tűnt az idő és nem szabadultam, szúrt, fájt és leírhatatlan fájdalmat éreztem, lehet többször is elvesztettem eszméletem, nem tudom biztosan....

A Sötét Vastelepet örökké emlékezetembe vésem, sőt ha lehet szívesen visszatérek és megnézem, hogy az az életerős zöldike férfi, hogyan vesztette el a hitét és a lelkét a sötétben. Ugyanis aki túl sokat van a sötétben, egy idő után ő maga is eggyé válik vele...
Nagyot szippantok a levegőbe és elégedetten nézek körül, mikor is a börtönigazgató jelzi, hogy a fogoly és a terem készen áll a kihallgatásra.
Megtekerem a nyakamat és kezeimet kinyújtom, végre újra a kedvenc elfoglaltságomnak szentelhetem az időmet, a kínzásnak. Ha valamiben jó vagyok az bizonyára ez. Miközben lassan haladok a helyiség felé, a börtönigazgatót faggatom az érkezett "vendégeink" hogylétéről.
Fura érzésem van még mindig velük kapcsolatban, de nem érdekel, minden érzékemmel a mágiám felé fordulok. Bemegyek a terembe, a nő még nincs itt helyet foglalok.
Megérkezett. Felállok és a szemébe nézek.

- Ostoba törpe!

Hátra teszem a kezeimet és a szoba körül gyalogolva mondom neki.

- Undorító teremtés a maga fajtája. Sem esze, sem külleme. Torz kis lényei ennek a földnek. Gondolom nem tudja ki vagyok, de úgy érzem örökre meg fogja jegyezni.
Legyen megtisztelve azzal, hogy én hallgatom ki. Egy igazi legendát láthat, első sorból. Ne kedvesem, ne higgye hogy nem fog fájni.

Majd egy pillanatra megállok és a hosszú körmeim az arcára helyezem.

- Mert fájni fog, nem is akármennyire. Az összes titkát meg fogom ismerni, amit csak akarok.

Majd körmömet az arcának húsába vésem, mélyen, hogy fájjon neki. Ha kicsordult a vére megállok vele szemben.

- Na de elég az udvariaskodásból szolga, kezdjük!

Majd a szemeimmel a nő szemébe néztem és a Fájdalom átkát bocsájtottam rá. S koncentrálva bocsájtom rá az átkot.
Látom próbál ellenállni, de ellenem nincs esélye...

- Honnan jöttél? Ki küldött? Mi a célod? Mi a titkod?

Teszem fel az átlagos kérdéseket, melyeket fájdalmas szilánkokként küldök egyenesen az elméjébe.
Mikor is egy égett törpe lépett be, először nem tudtam mire vélni a dolgot. Majd Uráldur lépett be, meghajoltam majd mosollyal fogadtam a koccintást, ugyan, hogyan hagyhatnék ki egy ilyen örömteljes pillanatot. Megemeltem a pohramat, de közben a mágiám továbbra is a törpenőn maradt. Ha koccintottunk, megkérdezem Uráldurt, marad-e és élvezi a műsort.

/Viridiel, Jinx és Wora/




Miközben odafent megkezdődik a kínzás, addig lent a hírnök elkezdi az orkkal tervezni, hogyan szökhetnének. Ám nehéz lenne a fenti szobában történt eseményeken ilyen gyorsan átsiklani.
A zevadari kémelhárítás helyettes vezetője úgy dönt, hogy először eljuttatja a rabot arra a szintre, ahol már a legféltettebb titkairól is beszélne és csak utána teszi fel az első kérdéseket. Így nem vált ki akkora ellenállást, mintha először "sikeresen" nem válaszolt volna fájdalom nélkül az érdeklődő szavakra.
Íme, Helly megkapta a várt kérdéseket és rajta áll, hogy mit tesz vele. Uráldur érkezik közben a szobába és az összeégett hulla bűze betölti a levegőt. Egyelőre érdeklődve szemléli az eseményeket és a pohár itóka kortyolgatása közben hagyja, hogy Wora végezze továbbra is a kihallgatást.

Vissza térve a mélyebb helyszínre, Viridiel lombtünde mágiájának köszönhetően sikeresen kezelte a sérült lábat. Jól tette, hiszen ez csak lelassította volna őket szökéskor. És bár a kövekkel is lehet kezdeni valamit, ám sem ételt sem pedig egyéb eszközt nem sikerült még szerezniük. És kiutat sem látnak egyelőre.
A sötét elf őrök pedig nem árulták el szörnyű tervüket. Bár Avel szorgosan dolgozik a másik nemes elffel A tanácsosasszony helyére lépve, d a hat fős kvótához még nagyon messze vannak. És a műszak lejárta után a katonáknak meglesz a módszerük, hogy senki ne aludjon, amíg kész nincs az előírás. Akik eddig rendesen dolgoztak, azokat is agyon hajszolják. És a fájdalmak válogatott kínja hasit bele mindenkibe, aki aludna vagy pihenne. Pedig ők ketten erejük végénél fognak járni és eme időpont elérkeztével már Viridiel és nagy darab barátja sem ússza meg többé.
-Harwok vagyok, a Kőzbáló törzsből. Nagyon örülök Viridiel. -nyújtja a kezét még a "Boldog Béke Időkben". Ám ezt már nem tehetik meg majd akkor, amikor a hasába nyilall a fájdalom annak, aki nem dolgozik. Utána a lábát érzi, mintha eltört volna egy másodpercre. És még hosszan lehet sorolni, hogy az elméjükkel mi mindent elhitetnek.

Ha a törpénk hamar megtörik és elmond mindent, akkor visszakerül ide és lesz fél nap pihenője, amíg "csak dolgozni" kell. De nem szenved. És hárman talán a napi adagot is hamarabb kibányásznák. Nap végén elcsigázva, minden kis pihenést büntetve nem lesz egyszerű, és ha továbbra is csak ketten kell produkálniuk, akkor 18 óra alatt sem végeznek a 10 órás robottal. Igazából így sem, ám nem nyúlna el napokig egy műszak.





-Önökre bízom, hogy három napig nem alusznak és porcikáikat gyötörjük vagy becsülettel teszik a dolgukat és hagyjuk pihenni és szórakozni a nap második felében a kis brigádot. -mondja a büntető kínzások megkezdésekor az igazgató- És persze a nőket lehet még ritkábban kérdezzük meg, hogy akarnak-e aznap kéjnőként dolgozni. Ha ők erre vágynak, akkor persze csak biztassák a férfiakat, hogy ne dolgozzanak! -kacag fel sátánian.

Egyelőre csak annak örülhettem, hogy hagytak nyugodtan gyógyítani, de az még a jövő rejtélye maradt, hogyan fogunk hatásos fegyverekhez és élelemhez jutni. Nem kevés őrt és harcost kéne legyűrni, hogy sikerüljön a szökés, így inkább talán a váratlanságba, a zavarkeltésbe és a ravaszságban bízhatunk, ami kijuttathat innen minket.
Sajnos mindehhez idő kell, bár ha bármilyen alkalom adódik nem haboznék megragadni a legkisebb lehetőséget sem.
Sajnálom azokat, akik fogukat összeszorítva csákányoznak és minden porcikám azt ordítja, hogy segítsek nekik, de a szavamat nem dobom sutba és így nem vagyok hajlandó egy maroknyi követ sem fejteni ezeknek.
- Neked nem kell vállalnod ezt velem. – nézek az orkra, akit Harwok-nak hívnak.
Persze naiv dolog lenne azt hinni, hogy az éjtündék ezt ennyiben hagyják, hiszen sem a kiszabott adag nem teljesülhet, az még akkor sem, ha mi is dolgoznánk, se azt nem nézhetik el sokáig, hogy lógatjuk a lábunkat.
Nem egyszer tapasztaltam ár meg a sötét elfek kegyetlen kínzását, így meglepni most sem lep meg, ám tagadhatatlan, hogy nagyon értik a dolgukat és nem sokára berekedve az ordítástól, remegve nyúlok el a földön.
- Így is, úgy is meghalunk, de legalább nem dolgozunk nektek. – lihegem összeszorított fogakkal. – HALLJÁTOK! SENKI NE DOLGOZZON NEKIK, SENKI! AKKOR CSESZHETIK A BÁNYÁJUKAT! – igyekszem lázítani a többieket is.

Erős kínzás közepette csak megtudtam mit akar tudni....
Kicsit csalódott voltam bennük, azthittem ha vallató legalább a nevemet kiderítette mielőtt ide kerültem.
Mintha csontjaimat törnék...talán eza legmegfelelőbb leírása a helyzetnek, de mégis mintha valami... nem is tudom mi az ami bennem tartja a lelket hogy elviseljem és ne kerüljek elmém hátsóbb részeibe, ahol nem éreznék semmit, csak vegetálnék.

És végre a kérdések! Ki vagyok honnan jöttem és miért... klisésnek éreztem ennyiért így megkínozni, ezeket elmondtam volna hisz nyilvánvaló volt:
-Helléna Silvermoon vagyok, a törp fővárosból
majd hajtincseim közül néztem fel kissé önelégült mosollyal, hiába az óriási fájdalomnak, amiből csak egy hunyorításnyi látszott
-mit titkolok? Semmit nem titkolok senki elől, miért jöttem? mi célom? semmi. Ilyen bugyuta kérdésekkel semmit nem tudsz meg ami esetleg lényeges lenne. De tegyük tisztába a dolgotokat, és áruljátok el a neveiteket.
Néztem végig a két selfen és a megégett társamon..vagyis ami maradt belőle, magamban fohászkodtam érte, hogy békében nyugodjon, ésha volt családja eltudjon tőlük búcsúzni
Szememben látszott a fájdalom és szavaim is nyögdécselve jöttek ki, tudtam megbánhatom még szavaimat, de ha őszinteaéget akarnak megkapják...

Uráldur szórakozottan figyeli az eseményeket. Majd a koccintás után visszafordulok a nőre. Aki látszólag nagy fájdalmakat él át.
Ahogy láttam, egy két szó akart kibuggyanni a száján. Végre.
Kiböfögött néhány szót. Már készültem a szokásos szavakra amikor is a törpenő meglepett.
Ez tényleg nem tudja hol van. Aki egy kicsit is tájékozott volt a sötét elfekről jól tudhatja, ha az Első Lord a közeledben van, nem próbálsz meg ellenállni. Vagy elmondod amit szeretne vagy meghalsz, csak a bolondok kezdenek hősködésbe...
Így eléggé mulatságosnak tartottam. Uráldurra néztem szinte mosolyogva és lesajnálóan a törpe felé néztem:

- Nem emlékszem úgy, hogy kérdeztem a nevét, maga kis torzszülött!

Majd a mágiámmal próbáltam elérni, hogy egy kicsi erősebben fájjon neki a kínzás.

- Senkit nem érdekel mi a neve. Egy törpe, egy szolga!

A vendégünk a törp fővárosból érkezett. És semmi célja nincs.

- Itt mi kérdezünk torzszülött! Elég szomorú, hogy nincs célja. Céltalanul járni a vidékeket, nem túl bizalomgerjesztő.

Visszavonom a kínzás mágiáját és hagyom, hogy egy kis levegőhöz jusson.

- Fontolja meg mik lesznek az elkövetkezendő szavai. Most már tudja, milyen ha ellenáll, semmi értelme. Tehát a kérdéseim.
Mi járatban volt a vidéken? Mit dolgozik? Ki alkalmazta és mire kérte fel?
Szeretnék érthető válaszokat hallani. Ha nem akkor kénytelen leszek tovább kínozni. De most sokkal erősebben és tudja mi a jó benne, hogy nem fog meghalni...

Nézek szúró szemmel a törpére, ha nem engedelmeskedik a Fulladás átkát bocsájtom rá, ha úgy érzem megfulladna eleresztem és a Fájdalom átkával kínzom meg erőtelesen tovább, míg nem dalol.

/Viridiel, Jinx és Wora/


A törpe hősnőnk látszólag sikeresen kibújt az alól, hogy érdemi választ adjon, ám nem hosszútáv futó stratégiát követ, ha továbbra sem akar hasznos információkkal szolgálni. Hiszen azt mondta éppen, hogy semmit nem fog titkolni, ám Wora egyértelműen rákérdezett, hogy mit szokott és kinek dolgozni. És újabb mellébeszélés esetén minden bizonnyal tudja ő is még konkrétabban megfogalmazni, hogy a titulusára kíváncsi.
Miközben Wora utolsó mondatait mondja, az égetett hullából készült zombi látszólag kíváncsian hajol fölé közel. A bűze teljesen megtölti a nő orrát, ám az Első Lord csak kezével legyintve mondja neki.
-Ne is foglalkozz vele! A lelke egy démonnál van. -majd kicsit felröhögve, mint ha vicces dolog lenne- Makacs volt életében, nem voltunk megelégedve vele. Most már megvagyunk.
* A kihallgatás így vagy úgy véget fog minden bizonnyal érni. És mire lejár a műszak, Helly is ott lesz, mikor az őrök keményebb kézzel kezdik el irányítani a dolgokat. És Viridiel ellenállásra szólítja fel a többieket. Avel összerezzen, mikor az igazgató a kéjnői beosztást említi. Ám utána is töri a követ tovább. Lassan, nagyon kímélve a még megmaradt kevés erejét. De jól látható rajta, hogy nem akar felkerülni és ismét a katonák szórakozásának tárgyává válni. Hellynek is döntenie kell.




-Önökre bízom, mint mondtam, mit szeretnének tenni. De ha két óra múlva valamelyik nő nem dolgozik, akkor oda adom a katonáimnak egy kis időre. Úgy gondoljátok meg, hogy melyik oldalt választjátok!
* Hawrok sem evett meszet, hogy egyedül törje a követ és az ércet, ha Viridiel nem segít. Ám a nemes elfek pedig a vájatban meg úgy tűnik, nagyon is el akarják kerülni, hogy a hírnök harcoktatója ismét a szégyennek legyen kitéve.

Azt gondoltam, hogy talán nagyobb foganatja lesz a felszólításomnak, amiben azt vártam volna a többi rabtól, hogy legalább elgondolkoznak azon, hogy szabotálják a munkát, de láthatóan semmi foganatja nem lett, ami elszomorított és még dühösebbé tett.
Persze megértem Aviel-t, Helly-t és a többi nőt, hogy nem akar ismét erőszak áldozatává lenni de, ha teszik amit a sötét elfek mondanak, akkor sincs semmi garancia arra, hogy ez nem történik meg ismét és mindig ezzel fognak minket zsarolni.
Nyilvánvaló az is, hogy a legtöbben már alig állnak a lábukon, az egész napi munka, a kínzás, mind-mind kivette volna az erejét még egy orknak is.
Elkeseredve vágtam bele öklömmel a falba, aztán felkaptam egy nagyobb követ és Hawrok kezébe nyomtam.
- Tessék! Verd szét a fejem. Szívességet tennél vele. Ha nem hajolok meg az akaratuk előtt, akkor a többieket büntetik és hamarosan amúgy is biztos meg tudnak törni valamivel, de nem akarok nekik dolgozni, nem akarom megszegni az ígéretem. Inkább ölj meg, kérlek! – hajtom le a fejem és várom a csapását.
Elég ereje van ahhoz, hogy gyorsan végezzen velem, mielőtt Uráldur vagy az a vérszomjas nő, aki fenn mellette állt még észbe kapna, hogy elveszítik kedvenc boksz zsákjukat.

- Nem emlékszem úgy, hogy kérdeztem a nevét, maga kis torzszülött!
- Nem nem kérdezte-nézek mélyen a szemébe- de én igen, és mellesleg én lennék a torzszülött? égigérő csofadt fényhiányos beteges testetek van nektek!
- Senkit nem érdekel mi a neve. Egy törpe, egy szolga!
- Lehet vannak törpe szolgák, sőt ez sztem rátok is igaz, biztos vannak a ti torszülött fajatokban is rabszolga sorsúak, teregessünk egy kis szennyest....
- Itt mi kérdezünk torzszülött! Elég szomorú, hogy nincs célja. Céltalanul járni a vidékeket, nem túl bizalomgerjesztő.
- Fontolja meg mik lesznek az elkövetkezendő szavai. Most már tudja, milyen ha ellenáll, semmi értelme. Tehát a kérdéseim.
Mi járatban volt a vidéken? Mit dolgozik? Ki alkalmazta és mire kérte fel?
Szeretnék érthető válaszokat hallani. Ha nem akkor kénytelen leszek tovább kínozni. De most sokkal erősebben és tudja mi a jó benne, hogy nem fog meghalni...
gondoltam magamban erre, tehát nem fogok meghallni, ez egy ideig áll csak fent gondolom, bár megnyugtató azért ezis...
- Szóval, hát haladunk az értelmes kérdések fele, szép haladunk szépen lassan, nem vártam kevesebbet, sokat tanulsz te még tőlem..hehe... A vidéken miért voltam? kísérőként, új munkahelyem nem foglaltam el és nővérem bízott meg egy feladattal, ami miatt erre jártam....
De még mindig nem hallottam a neveteket.. vagy hívjalak csoffadt kihalgatónak és csöndes figyelőnek?
Tudtam a selfek nem szívlelik ha így beszélnek velük, de mivel sok mást nem tehettem, ha ezek az utolsó napjaim is, legalább jót szórakozok a szenvedésén a csoffadtnak
- Nos akkor égimeszelő, van neved is? vagy a főnöknek akarsz inkább imponálni, te vagy az nemde ott hátul? Csak mert szerintem amit eddig elértél egy kéjes koccantás vele.... nem kötekvésképp, de ez nálunk akár mindennapos....

Tovább hallgatom a törp beszédét. Megpróbál ellenkezni némileg. Sőt, egész fanyar mondatokkal ajándékoz meg bennünket. A válaszait  pedig nem túl egyértelműen szavalja el. Ha megsértene azon igazán tudnék csodálkozni, de mi a sötétség lényei, szinte élvezettel hallgatjuk, ha mást is megszáll a sötétség. Hiszen nincs is nagyobb győzelem annál, mint amikor az ellenség ilyen állapotban van. Káromkodik és csúfolódik, pont mint mi....

- Sem bölcs, sem okos...

Állapítom meg Uráldur felé fordulva.Majd a lény tovább ontja szájából azokat a szavakat, melyeknek nem kellene ott lenniük. Egy darabig hallgatom, készülök arra, hogy beleszóljak ám mikor Uráldurt pocskondiázza, a Fojtás átkát bocsájtom rá,

- Elég ebből!

Mondom nyugodt hangon,  majd az Első Lord felé fordulok. Bocsásson meg, hogy hallania kellett.
Majd a törpenőhöz lépek és elengedem az átkokból, mikor már majdnem megfulladna.

[ na ezzel a résszel kicsit furán vagyok, elvileg nem árthatok Játékos karakternek-Helly-nek, de ha ilyeneket mond, nem tud mást tenni a karakterem, meg nem is akar...majd Uráldur eldönti, bocsi ]
A kezemet az egyik szemére helyezem. Elkezdem erősen nyomni befelé, úgy hogy kinyomjam. Elvégre élve kell hagynom és a másikat is tudja még használni. Majd a Fájdalom átkát bocsájtom rá, minél ellenállóbb lesz, annál nagyobb mértékben alkalmazom nála.  5 perc kitartó kínzás után unottan hozzászólok.

- Mi a beosztása? Ki a nővére? Mi az igazi célja?Kérem ne fárasszon az ostobaságaival.

Mondom , majd az elégett törpéhez lépek és undorodva nézek rá. Majd Uráldurnak mondom:

- Jobban néznek ki így, mint élve.

/Viri, Helly és Wora/


Hősnőnk, a tanácsosasszony kipróbálta azt, hogy mennyire élhet vissza fogolyként a selfek vendégszeretetével. És bár még tart a Boldog Békeidő a bánya mélyén, mely megtévesztően úgy hat, mintha türelmes és kedves faj lennének, ám hamarosan a kínzás elér egy olyan stádiumban, ahol nem csak imitálja Wora az eltört láb fájdalmát és egyéb komoly sérüléseket és a levegő utáni fuldokló kapkodást. Az egyik kezével megfogja Helly szempilláját és másik mutatóujjával kezdi szép lassan a szemgolyót. És a törpében már tudatosul, hogy el fogja veszteni, csak még húzzák, hogy nehogy figyelmetlenségből lemaradjon a pillanatról, amikor ráeszmél a következményekre, de még mind két szemével lát.
-Egy pillanatra, ha kérhetem. -szólal meg hirtelen teljesen közönyös hangon a pók-ház feje és leteszi a boros kupát- Igazán kielégithetjük a kiváncsiságát... és minden más tekintetben is a hölgyet. Az én nevem Uram és az ő neve -mutat a kémek vezetőjére- Hölgyem. A fajtársadé pedig Szerelmem. Nagy híve vagyok a szerelemnek, nem állnék közétek.
* Miközben ezt mondja, a zombi keze ráfog a self nő kacsójára és elveszi. Majd elkezd úgy tenni, mintha a nadrágját oldaná meg. Pedig már rég elégett, csupán Uráldur szeretné, ha rákészülne a vendégük a következő percek gyönyöreire.
Ha sikerült időben leállítani a szem kinyomását, akkor hamarosan Helly öltözékét is meglazítja az élőhalott és deréktól lefelé le is veszi. Majd fekete, elszenesedett hímvesszejével hatol be. Igaz biológiai választ nem tud produkálni, alig fél arasznyi csoffatt marad, de a csiklót még tudja birizgálni vele. Ha nem sikerült időben a közbelépés, akkor a büntetését megkapta és félszeműen kerül le a bányába.

/Jinxre bízom, hogy eldöntse, melyik ágat választja, szerintem így lesz korrekt. És amíg nem ír ellenkezőleg, addig úgy veszem, hogy a zendülés alatt majd ő is Avel mellett dolgozik tovább szorgalmasan./


A lázadás pedig nagyon nem jól halad. A nők nem akarják, hogy a katonák örömüket leljék bennük, de Viridielre is bambán néz az ork.
-Ha téged megöllek, csak még kevesebben kell majd dolgoznunk. Akkor inkább ölj meg te engem és majd a társaid -mutat a többi erdei elfre- végeznek veled. Semmi kedvem itt maradni és egyedül szenvedni az engedetlenség miatt.





/Bocsi, hogy most mindenki csak egy nagyon rövidet kapott. Tudom, hogy valószínűleg öt sornál hosszabbat nem tud mindenki írni majd erre, de a történet halad legalább. És megvárnám az érdemi folytatással Helly válaszát./

Aza irritáló nőszemélyt kizökkentettem és felém jött a szememet kezdte piszkálni elöntött a félelem
-nene ne neee hagyj békén! nee!-majd a társa megállította őt a törp-előhalott kezeivel...
Ami utána jött az viszont egyszerre volt meglepő és undorító. A megégett társamat kezdték levetkőztetni és miután magán végzett az én páncélom felé igyekezett
-nem ezt nem tehetik.... nem lehetne olyanok mint az állatok!
tiltakoztam remélve a két vallatóm meghallgatja.... bár figyelemmel hallgattak és nézték az eseményt, szerencsémre elmémet háttérbe szorítva nem emlékeztem mi is történt valójában.... vagyis mindenkinek ezt mondtam, senki nem tudja mi lehetett az igaz válasz

//nem akarom kifejteni mi történt hisz 18+os...//

a bányában:
-ennyi meguntam! kész vége....-mondtam halkan realizálva kezemben a csákánnyal, hogy nincs értelme ennek és a fiúkhoz mentem oda:
-nem tudom mit terveztek, de jelenleg nem sokat tehetünk-majd körbenéztem és őrt nem látva suttogva elmondtam mit láttam felfele menet- ezekkel itt viszont kevesen vagyunk ellenük-folytattam kezemben a csákányt megforgatva suttogva-deha párat leszedhetnénk és a fegyvereiket használva....
-nézzétek a szűk hely nekünk kedvez nem kell egybe a sereggel harcolni ha tényleg szökni akartok, de a mágiájukkal is számolni kell....

Talán a legjobb szó a dologra, hogy romokban hevertem. Se a lázítás nem jött össze, nem hallgattak rám, se az agyaras nem volt hajlandó megölni, így továbbra is kettős érzés vívódott bennem.
Egyrészt továbbra sem akartam egy követ sem arrébb tenni ezeknek, másrést azonban nem bírtam volna tovább nézni, ahogy Aviel-t kínozzák és ráadásul még a törp nőt is visszahozták, aki igen csak rosszul nézett ki, még ha lelkesedését nem is vesztette el.
- Ha csak úgy nekik esünk, nem jutnánk messzire. Nekem itt nincs mágikus erőm, semmi zöld, semmi természet nincs itt, nekik viszont kegyetlen varázslataik vannak, főleg a vezetőiknek. Talán levágnánk párat a meglepetés miatt, bár sejtésem szerint most még nem tudnánk meglepni sem őket., de a bánya bejáratáig sem jutnánk. És még az se biztos, hogy megölnének minket, csak további fájdalmat és megaláztatást kéne – főleg a többieknek – elviselniük, csak, hogy azzal is minket büntessenek. Nem, - ráztam meg a fejem, - valahogy fel kell jutnunk és onnan kitörni. Tudtommal seregek jönnek erre, ostromra készülnek, talán az jó alkalom lesz majd. – nagyot sóhajtok. – Addig viszont vissza kell vonnom szavam és dolgozni fogok, legalább csákányt is kapok a kezembe.