Ha nem lennének ennyire ügyesek a levegőben, akkor minden bizonnyal bámulatba ejtenéd a szaltóval, amit lepottyanásodkor produkáltál. Alig ér ismét talajt a lábad, már rugaszkodsz is el a szabaddal. Miközben az elkapottat a kis lény szorosan tartja a szájában.
Hasra érkezel és pengédet egyből a nyakának szegezed. A két másik fióka pedig torpedóként nyomul előre két oldalt. Ideje lesz kitalálnod, hogyan nyomd vissza rohamukat, mert bár a szülők csak köröznek fent, ők egyikük baja miatt nem akarnak lemondani saját kajájukról.
Ha sikerül első támadásuknak elejét venni, valószínűleg még mindig a lábadba harapva a korán érő gyerekkel, elmondhatod nekik szavakban az ajánlatodat.
-A kicsik éhesek. És nincs idő újat hozni nekik.
Ha megengeded, hogy megegyék a lábadat combig, akkor szabadon engedünk. -hallod a választ fentről.

Egy gyors mozdulattal a hátamra fordulok, ugyanis jelenleg az tűnik a legjobb ötletnek, hogy a másik két fiókának az arcába taposok, miközben a harmadiknak a torkához tartom a kardom. Ha trükközni akarnak, és mégsem ugyanarról támadnak, akkor kerülniük kell, ezzel nekem is adnak időt úgy helyezkedni, hogy mégis egy felöl kelljen közelíteniük, vagy pedig ha minden áron kerülgetni akarnak, akkor még a támadásuk előtt megfenyegethetem a szülőket. Viszont mivel nem állt meg egyből a másik kettő, így jobbnak látom, ha egyből belekezdek a mondandómba.
-Ha csak egy fél lábam kell, akkor csak egyikőjüket ölöm meg. Viszont tudok magam helyett egy másik selfet, jelenleg törött végtagokkal, megkötözve pihen egy fa tetején. Szóval, mennyire nincs időtök?

-Ha gyorsan tudsz mutatni nekünk, akkor megkíméljük az életed. De miért tennél ilyet? Biztos védeni akarjátok majd az utolsó percben egymást a fajtádbélivel.
* Én már biztosra veszem, hogy meggyőző választ fogsz tudni adni. És a szárnyasok lemondanak a belőled falatozásról, amennyiben elvezeted őket a rajparancsnokhoz. És ott hagynak téged a fa tetején, mikor magasba emelkednek vele.
Már csak azt nem tudja a Mesélő most még, hogy mit fogsz ez után tenni.

-Felajánlottam hogy segítek neki annak ellenére hogy olyan infókat adott ki amiket nem kellett volna, erre elküldött inkább a halálba, kell a fenének ilyen fajtabeli. Viszont neki remélem nem éritek be a lábával, nem szeretném újra látni. Közben elgondolkozok, hogy vajon élve kell-e nekik, vagy fejét megtarthatom-e. Vajon jó ötlet lenne? Lehet hogy a bánya mellett lévő őrizetlen útról hadovált, de azért rangban mégis felettem áll, lehet hogy csak kapnék valami büntetést érte, még akkor is, ha a visszavitele esetén ők is megölték volna. Hosszas gondolkodás után végül úgy döntök, hogy nem kérdezem meg, hogy enyém lehet-e a skalpja. Viszont nem bízok a hárpiák szavában, úgyhogy az egyik kicsinyüket a torkához szorított pengével egész addig magamnál tartom, amég el nem engednek a rajparancsnokért cserébe. Lemászok a fáról, és elindulok vissza a bányába. Próbálok valami optimumot keresni az egyáltalán nem fáj a megharapdált lában és a gyors haladás közt. Igazából nem igazán ettek belőlem, inkább csak megharapdáltak, tehát futni is simán tudnék, de így hogy most valószínüleg senki sem követ, nem nagyon látom értelmét ezzel kínozni magamat. A törpök-orkok is egyenlőre biztos nem fognak támadni, tehát az infó miatt sem túlzottan kell sietnem. Ha sikerül visszaérnem, akkor a katonát, aki minden bizonnyal azt hiheti hogy meghaltam, és a tizedesemet is felkeresem (ebben a sorrendben) hogy jelentsek. Már a parancsnokomnak, de azért a másik katona is legyen ott, azt ígérte hogy szól az érdekemben.

/Lys/


A fogolycsere sikeresen megtörtént, pedig nagyon határozott ellenzését adta ennek a rajparancsnok. És elérve Sötét Vastelep bejáratát hamar értesülsz az őrségben lévőktől, hogy halálhíredet jelentették eddig csak, nem nagyszerű cselekedetedet.
Magad mellé felszedve a Vaksi csapatából és a tizedesed elégedetten mosolyog rá.
-Ha a rajparancsnok úr megerősíti a történetedet, akkor ezt írásban is leadhatjátok jelentésnek. Bár nem sikerült foglyot ejtened, de közreműködtél egynél. És a kiképzésed ilyen korai szakaszánál már ez is figyelemre méltó.
De a másik rajparancsnok fecsegéséről talán nem kéne említést tennetek. Nincs a bánya környékén nem őrzött ösvény, talán csak csapdába akarta csalni az oawát és a szökevényt. Mivel le volt ütve és megkötözve, logikus választás volt, ha igazunk van.
Ma éjfélkor jelentkezz nálam az udvaron! Ideje lesz megkísérelni a beavatási szertartásodat.
* Van még közel 4 órád. Kimerült vagy a kalandtól és a sebektől. De valamit ki kell találnod, hogy jó formában legyél, hiszen akik ezen a ponton elbuknak, azok egy életre eláshatják magukat.
Egy veterán katonától már nagyobbak az elvárások. És ha nincs fejlettebb mágiája, nem biztos, hogy teljesíteni tudja őket...

-Nekem nagyon úgy tűnt, hogy teljesen összecsinálta magát, miután az egész raját lemészárolták azok, és ahogy eszméletéhez tértegyből készségesen elmondott bármit hogy mentse az életét, meg az az oawa is ki tudta szagolni a hazugságot, úgyhogy lehet mégis tudott valamit. De az írásos beszámolót illetően, azt hiszem megfogadom a tanácsát.
Azért átgondolom utólag, hogy megoldhattam-e volna valahogy, hogy a másik rajparancsnok segítségével megöljük az a két hárpiát, és a kicsinyüket akit addig túszként magammal vittem pedig tovább kísérhessük a bányába, de nem igazán jut eszembe semmi. ő meg volt kötözve, nekem meg a túsz miatt nem maradt szabad, harcképes kezem, így hiába lettünk volna ketten a kettő ellen. Ha jól értetem, rajparancsnok volt is, aki elküldött hogy kezdjek valamit az orkokkal. Innen jut eszembe, vacsora után felkeresem a vaksit, nem láttam a menekülők között. Nem mintha érdekelne hogy mi van vele, csak kíváncsi vagyok, hogy túlélte-e. Na, meg aztán ha már ott vagyok, meg is kérdezhetem tőle, hogy van-e bármi fontos, amit nem árt ha előre tudok a beavatásomról, ezt elfelejtettem megkérdezni a parancsnokomtól. Ha otthagyta a fogát, akkor a tizedesemet keresem meg ezzel kapcsolatban. A hátralevő időt álmatlan fekvéssel, sétálgatással töltöm, illetve jóval éjfél előtt az udvaron várok majd a fal tövében ücsörögve, vagy mikor mit csinálva. Eléggé izgulok.

Hősnőnk izgul a beavatás miatt. És úgy tűnik, hogy a terepen látott másik két raj tagjainak összesen három vezetője volt. És akinek szívességet tettél az élete megmentésével és a vörös nő bányába hurcolásával, az egyik közülük.
Egy percig sem késlekedik megerősíteni az elmondottakat, ám ő sem ragaszkodik a nagyon részletes beszámolóhoz. Akár más pontoknál is akár. Elég sok vita volt a feszült helyzetben és most csak az számít, hogy túléltétek a sikeres akciót és zsákmányolni is sikerült egy rabszolgát.
Miközben vacsora utáni látogatásaidról ábrándozol, a konyha felé menet valaki melléd lép. Már hátulról elkezd a füledbe suttogni. Pedig annyit lát belőled, mint egy jégvirágos ablakon kitekintő kutyaszar.
-Segítened kell, és jól fogsz járni te is. Az egységem több tagja dezertál és hazafelé rohant a csatából. Hiába ordítottam, hogy vissza kell fordulniuk, nem harcoltak tovább. Csak úgy maradtam életben, hogy halottnak tettettem magam, miután az utolsó hűséges katonai is összeesett mellettem.
Ki kell derítened, hogy visszajutottak-e ide és meg kell akadályoznod, hogy valakit a helyemre kinevezzenek! Én addig nem fedhetem fel sorsomat, amíg nekik létkérdés az én halotti voltom. Szó szerint lenni vagy nem lenni.

-Ó, szia. Furcsálltam is hogy nem láttalak köztük. Azt hiszem már értem hogy mi történt. Menj a hálómba még mielőtt itt észrevesz valaki olyan is, akinek nem kéne, gondolom még emlékszel hol van, hamarosan megyek én is. Befejezem a vacsorát, és megint szerzek tejet a tigrisemnek is. Úgy tűnik megszegték a parancsukat, otthagyták a felettesüket pusztulni, és az egyikük átvette a szerepét, hogy ne tűnjön fel a csalás. Utálom a gyáva férgeket, bár az igaz, hogy ha az életem múlik rajta, akkor nem biztos hogy szót fogadok, csak hogy nem tűnt olyan hú de nagynak, verhetetlennek az az ork csapat amit láttam. Illetve most hogy jobban átgondolom, amikor visszaértem, engem is halottnak hittek már, úgy tűnik az új parancsnokuk egy cseppet sem jobb a réginél, olyan parancsot adott, amibe biztos volt, hogy bele fogok halni. Mondjuk azt el kell ismerni neki, hogy miatta lesz már ma este a beavatásom. Ettől még nem bánnám, ha sikerülne kitalálnom valamit, aminek a végén én lennék az új rajparancsnok, de hirtelenjében nem jut eszembe ilyen, úgyhogy inkább visszamegyek a szobámba. Ami azt illeti, lehet hogy nem is baj, ha nem nekem kell egy ilyen gyáva, áruló bandát vezetnem, ki tudja ellenem mikor fordulnának. Egyébként azt hiszem eddig igazat mondott a vaksi a történtekről, a jelentés írásnál is szóba került, hogy nem volt teljes egyetértés a csapatban, most már azt hiszem tudom is hogy hogy értette, és az is egyértelműnek tűnik, hogy miért nem láttam a menekülőkkel együtt a parancsnokukat annak ellenére, hogy végül ő is visszatért, ha nem is épen egészségesen, de egy darabban, élve.
-Na, szóval, épp vacsora előtt egyeztettem jelentést a csapatod rajparancsnokával, hogy segédkeztem egy fogolyszerzésben, végülis nélkülem szerintem nem értek volna vissza. Ez azt hiszem válasz arra, hogy visszaértek-e. A történtektől függetlenül hallgatom, hogy nekem miért is érné meg segítenem, illetve van-e már valami terved? Ha igen, ma éjjel nem számíthatsz rám, most lesz éjféltől a beavatásom, persze itt addig is meghúzhatod magad ha akarod, de az ágyam az enyém. A beavatásról egyébként van valami fontos amit nem árt ha előre tudok? A nagy beszélgetés közben azért odafigyelek, nehogy véletlenül lekéssem az éjféli találkámat az udvaron, bár nem hiszem hogy egy vacsorára meg erre a kis egyeztetésre kevés lenne 4 teljes óra.

A véleménykülönbségre fény derült, ám Vaksi most minden eddiginél jobban rád van utalva a szobádban.
-Ha van egy új rajparancsnok, akkor azt likvidálni kell. Reggelig lenne a legjobb. Nem szabad, hogy hozzá melegedjen a szék. És ha ezt sikerült megcsinálnod, átkérlek a tizedesed kezei alól az én csapatomban. Most úgy is van pár üresedés. És a bizalmi jobb kezem posztja is kiadó.
Van rá esetleg jelentkező?
* Véres lehetőség az előrejutásra. Ám ha elszalasztod, akkor többé nem tudod kihasználni az egyre mélyülő jó kapcsolatot közted és Vaksi között. Neki is fent kell maradjon, hogy húzni tudjon felfelé.
-A beavatástól nem paráznék. A szellemek döntenek és ha egyiküknek szimpatikus vagy, akkor a szárnyai alá vesz téged és tanítgat a hatékonyabb mágiákra. Ha meg akarod gyógyítani a karodat és a melledet, akkor neked sem lenne hátrányos.
Ha van valaki a Túlvilágon, aki szívesen egyengetné az utadat, hogy ne legyen ennyire rögös, akkor csak be kell szívnod a füstöt és hagyni, hogy elbódítson.

Na, most aztán jó kérdés hogy mit tegyek. Nem biztos hogy én akarok lenni a nálam fentebb lévők küzdelmeinek az eszköze. Jelenleg az új rajparancsnok is a lekötelezettem, bár hogy egy most mennyire hivatalos, vagy hogy ebből a későbbiekben mennyi hasznom lehet, azt nem tudom. A vaksi biztos megtenne jobb kezévé, és tulajdonképpen örök hála járna nekem ezért a részéről, és a felettesem miatt nem kéne aggódnom. Az a kérdés, hogy vakon meddig maradhat meg a helyén, meg hogy alatta meddig juthatnék. Az új rajparancsnok valószínűleg fentebb juthat a ranglétrán, hacsak le nem csapják, amire az eddigiek alapján egész szép esélyt látok, na meg ő minden féle megbánás nélkül a halálba küldött volna, lehet hogy továbbra is ilyesmi parancsokat kapnék tőle. Mondjuk ha törött kézzel kell egy ork csapat ellen felvennem a harcot mert olyan parancsot kapok, az sem sokkal jobb, ha ebbe így belegondolok. Még talán az lenne a legjobb, ha maradnék a tizedesem alatt. Lehet hogy kicsit sem finomkodik, de nem hiszem hogy a halálba akarna küldeni bármikor is, és ő már teljesen túl van a kiképzésen, úgyhogy több hasznos tanácsot is adhat mint ezek ketten együtt. Bár attól függetlenül, hogy hogy döntök, ha segítek a vaksinak is maradhatok nála, tehát igazából a kérdés az az, hogy mit kezdjek a két rajparancsnokkal. Azzal aki rossz parancsot adott (azért lássuk be, valószínűleg nem azért kezd el menekülni a katona, mert nyerésre állnak), és azzal, aki nem engedelmeskedett. A legjobb az lenne, ha valahogy mindkettejüket megnyerném magamnak, de nem hiszem hogy akármelyikük lemondana csak úgy a rajparancsnoki címről. Minden esetre megpróbálom valahogy kipuhatolni hogy biztos jól gondoltam-e ezt.
-Hmmmm. Nem biztos hogy bele akarok folyni a nálam fentebb lévők vitáiba, ráadásul ilyen szinten, amiért akár halál is várhat rám. Azért szerintem megpróbálok kitalálni valamit. ... Egyébként mit szeretnél pontosan? A rangodat, az áruló csapatodat, azt vezetni,
vagy pedig csupán amit mondtál a vacsorám közben, hogy ez szó szerint élet-halál kérdés számodra, mármint ebből a kedvezőbb lehetőséget választani? A végét már az ajtómban állva mondom, és a válasza után megyek is az új rajparancsnokhoz, hogy tőle is hasonló dolgokat puhatoljak ki. Nem tudom mihez kezdjek magammal, úgyhogy beszélgetek vele egy kicsit a beavatásom előtt. Persze, tőle már nem ilyen egyértelműen rákérdezve, mint a vaksinál, sokkal inkább valahogy így:
-Tehát akkor most te vagy a rajparancsnok? Az előző akkor meghalt? ... Kár, pedig kedveltem azt a vak hapsit. És te akkor most mi alapján is lettél az új vezetője a többieknek? Ezt beszéltétek meg egymással, vagy van valami, ami miatt pont te lettél az? Gondolom örülsz hogy végül így alakult. És mi van, ha ő is csak annyira halt meg mint én? Ugye rólam is azt hittétek hogy... nem láttok többé.

Hősnőnk komoly dilemmában van, és a Mesélő úgy látja, hogy a nyomás alatt végül váratlanul pont a tizedese iránt lobbant lángra a szerelem a szívében. De hogy is történhetett ez?
Van egy katonának nem való nyomorék, aki nem tudni meddig trükközhet még az életéért. És egy dezertőr, akit már csak ezért meg lehetne ölni. Kétes vezetési talentumokkal, de kétségtelenül a legutolsó dicséretet neki köszönheti Lys.
-Jelen pillanatban ez egy és ugyan az. Ha kiderül, hogy hátra hagyták a felettesüket és hamisan jelentették halálát, akkor hadbíróság és kivégzés várja őket. És én visszakapom a rangomat. Meg persze frissen érkező újoncokat, hiszen a csapat legnagyobb része meghalt, aki túlélte, annak is kérdéses a jövője.
Viszont ha tudomást szerez a létemről, egészen biztosan megpróbál majd megölni. Ezért csak úgy juthatok vissza, ha ő eltávozik az élők köréből. Gondolkodtál már azon, hogy melyik szellem vesz majd tanítványának?
* A másik barátod viszont elkapja a nyakadat és falnak szorít tiszta erőből fél kézzel.
-Jobb, ha vigyázol a szádra, te hiányos mellű! A rajparancsnokunk meghalt, ezt a többiek is megerősítették. És nem csak úgy kineveztem magam, hallhattad a tisztet. Miután élve visszatértünk, engem nevezett ki a helyére.
Nem értem, hányszor voltál a szukája. Ha a kedvemre akarsz tenni, akkor arról beszélj! Ha pedig csak nem létező dolgokról akarsz csevegni, akkor gondold át, hogy mik legyenek azok!
* Elenged téged és szinte villámokat szór a tekintete.

-Nem igazán. De ha mások is találtak maguknak, miért pont engem ne akarna tanítgatni egyikük sem? Nem mintha annyira különleges lennék, de miért pont engem ne akarna az egyikük sem? Na, de mindjárt jövök vissza, egy kicsit el kell ugranom valahova. Ezzel ott is hagyom a vaksit, már egyáltalán nem izgulok a beavatásom miatt. Viszont azt nem ártana kitalálnom még ma, hogy mit is kezdjek ezzel az egy, vagyis inkább fél raj, két parancsnok helyzettel.


Ő is kap tőlem egy pofont.
-Nem vagyok senkinek a szukája. Csak az érdekelt volna, hogy mi alapján neveztek ki téged, és nem a társaidat. Szóltatok, hogy ti ezt beszéltétek meg egymás közt, vagy valamiben ennyire kiemelkedtél közülük, esetleg csak ráböktek valakire? De úgy látom nem vagy beszélgetős kedvedben, úgyhogy én most inkább megyek is. Elmegyek ha elenged, vissza a vaksihoz a szobámba. Már biztos vagyok benne, hogy eleget teszek majd a kérésének, és végzek a másik pacákkal. Viszont nem akarok túl sokat kockáztatni, úgyhogy előbb legyen majd meg a beavatásom, nehogy valami félre sikerüljön itt, ami miatt nem lehetek ott éjfélre, inkább majd csak utána fogok róla gondoskodni. Bár egy dolgot nem értek. Ha tényleg ilyen egyszerű a helyzet, akkor miért nem viszi hadbíróság elé az ügyet?

/Lys/


Főszereplőnk ezzel el is döntötte, hogy kit választ. Ez az új rajparancsnok nem túl könnyen kezelhetőnek tűnik. Vaksi meg egyelőre rövid életű, de megbízható, hálás ismerősnek bizonyult. Számomra is ez tűnik a logikusnak.
Ám inkább úgy döntesz, hogy a beavatásodat semmi se zavarja meg! Az udvaron elég sok újonc gyülekezik. Többen már türelmetlenül sétálgatnak fel-alá. Nem egy van köztük, akik vacsora után azonnal ide jöttek.
Több tisztet is látsz azon szorgoskodni, hogy gyér hangulatvilágítással tegyék még emlékezetesebbé számotokra ezt a napot. A tizedesedet látod a raktár mellett, de mire utána mész, már nem találod. És kezdődik az, amire már egy ideje vártál.
Fekete palástot viselő, szigorú tekintetű éjtündék érkeznek. Füstölőt hordanak körbe, miközben valami ismeretlen nyelven mormognak. Érzed a mágia jelenlétét, de nem tudsz mondani róla semmi különöset.
A tömjéntől egyre nagyobb köd telepszik körétek és szinte már tapintani lehet. Fajodra jellemző különleges látás ellenére is elveszíted a kapcsolatot lassan a körülötted lévőkkel. Enyhén szédülsz és a sétáló fekete mágusok lépteit sem hallod meg, ha a közeledben is vannak.
Kiáltások hallatszanak a tejfehér éterből. Többen elhunyt rokonukkal találkoznak és hol kedves beszélgetés veszi kezdetét, hol számon kérő. Kinek mi jutott. Ám neked egyelőre még semmi. Csupán egy hang kezd egyre erősebbé válni, ahogy kiélesedik a hallásod. Nem messze tőled egy újonc fiú zokog magába roskadva, amiért senki nem jött érte. Még a családból sem.
Nem látod őt, csupán hallod.

Ahogy körbe vesz a füst, elkezdem érezni, hallani a szellemeket. Egy hang erősödik egyre, valahonnan ismerős. Mintha itt a bányában egy újoncé lett volna. Ezek szerint meghalt? Minden esetre nem egy síró újoncot képzeltem el magamnak, mint haladó mágia tanárom. Inkább várok még tovább, hátha valaki másnak a szelleme is az előtérbe kerül, valaki olyannak, aki szívesen segítene nekem, és biztos hogy sokat tudna, ugyanakkor nem túlzottan goromba. Viszont gondolom ez a self szellemek körében nem lehet túlzottan gyakori, úgyhogy ha nem találok ilyet gyorsan, inkább felkérem ezt az ifjoncot hogy segítsen, mint hogy elszalasszam a lehetőséget, és ne sikerüljön a beavatásom.

Ahogy csendben elmélkedsz a lidércjárta helyen, bevillan honnan ennyire ismerős a hangja. Nem messze tőled ült le a földre törökülésben a próba előtt. Hamar rájössz, hogy a mágikus ködben keverednek az evilági és a túlvilági dolgok.
Egyetlen kísértet sem keres fel téged. Érzed valahogy belülről, hogy egyre fogy az időd. Nem években számolják valószínűleg a beavatásra szánt időt. A legtöbben már "el is keltek" akik veled egy bolyban versenyeznek.
Vannak olyanok a seregben, akik izomkolosszusok és azon a mágia szinten rekedtek mint te, mégsem buktak ki. Pedig ugyan annyit tudnak a mágiából, mint mikor ide érkeztek. Ám ők nagyon elütnek a fajod átlagától. Fajod kecses vonalai még csak megközelítőleg sem jellemzik őket. Teljesen furcsa alakjuk van, vastag lábak, relatíve keskeny csípő és onnan úgy szélesedik a testük felfelé, mintha egy krumplihalmot a démonok tévedésből fordítva rakták volna rájuk. Egészen vállig kiszélesednek és élő húshegyként tornyosulnak a lábuk előtt fetrengő újoncok fölé.
Valamit lehet elfelejtettél. Gondold át a múltadat és talán megleled!

Amikor rájövök, hogy honnan is ismerős, megijedek, hogy lehet hogy most nem járok sikerrel. Megpróbálom gyorsan összeszedni magam, kiüríteni az elmémet, és egy erős szellemet valahogy magamhoz hívni, hogy aztán gyorsan egyezségre juthassak vele. Ha nem sikerül, akkor utolsó próbálkozás gyanánt a halott édesapámra próbálok koncentrálni, hátha így megjelenik az ő szelleme is. Nem akartam volna őt mesteremnek, vagy legalábbis azt, hogy ilyen állapotban lásson. Egyáltalán, azt sem tudom, hogy ahoz mit szólna, hogy katonának álltam már ilyen fiatalon, ezt a beszélgetést, vagy ahogy rám nézne miatta, lehet hogy kihagynám. Az viszont biztos, hogy ő segítene nekem, és az is, hogy képes lenne rá.

Az újonc végül mégis megidézi az apját, kinek nyomdokába indult el. A ködből előlépve tűnik fel.
-Lys! Hát mégis megtetted, amitől óvtalak volna? Családunk könnyen a kihalás szélére juthat. Nem vagyunk nemesek. Akiknek valamely rokona már elért magas szintet, ők könnyen haladnak fölfelé. Neked szinte esélyed sem lesz.
* Amikor elmondod miért akartad látni, akkor csak szomorúan lehajtja a fejét.
-Attól félek, hogy nem segíthetek. Egyszerre csak egy valakinek lehetünk mentorai. És minden figyelmünket rá áldozza a túlvilági sokszor, hogy kihozza belőle a maximumot. Ha most téged választalak, akkor az öcséd teljesen magára marad.
És neki nincs lehetősége megházasodni. Ha te megkongatod a harangot, akkor senki nem fog a kiképzésben tartani. És még találhatsz magadnak férjet, akinek gyermeket szülhetsz.
* Eszedbe jut a zevadarban töltött kiképzési idő. 12 órás futások és egy kolomp, mely a szállás ajtaja előtt várt mindig a végén. Csak háromszor meg kell szólaltatni és az ígéret szerint még elsétálhatnak azok, akik nem akarnak mindennél jobban katonák lenni.
Egyszer csak vége lett az egésznek. 24 órán át kellett rohanni és a vége felé már hegynek fölfelé. De mindenkiben az tartotta a lelket, hogy utána a kiképzés második szintjét elérik, ha reggeltől az újabb napkeltéig elérik a második tábort. Ott a kiképzők kibuktak valami előző csoport által szana-szét ott hagyott farönkökön és megparancsolták, hogy kettesével megfogtok egyet-egyet és felviszitek egy másik, még magasabban lévő táborba.
Ott ért titeket a hír, hogy változott a menetrend. Ellenséges vidéken fogjátok befejezni a tanulást, de előtte még a mázsás fatörzseket vigyétek vissza a kettes táborba és dobjátok le a földre!

Te eljöttél Raydanba. És a kolomp nem követet titeket. Itt senki nem hitegetett titeket már azzal, hogy az egész szörnyűségnek vége, ha háromszor harangoztok. És ha nem lépsz fel a mágia új szintjére, nem gyógyulnak túl könnyen a sebeid. A karod használhatatlan  lesz még egy darabig. De az eddigieket átgondolva már eddig sem az egyetlen sérülésed...

Szomorú mosollyal, és dacos tekintettel nézek, leginkább a semmibe. -Gondoltam hogy ezzel jösz majd. Viszont nem akarok megházasodni, végigcsinálom a kiképzést, és utána még az öcsém előtt is kitaposom majd az utat! Ha úgy gondolod, segíts majd neki, helyettem. De akkor tudsz keríteni magad helyett valakit, aki nekem segítene, mert én nem tudom, hogy rajtad kívül még kihez fordulhatnék. Talán nagyon számonkérőnek tűnhet a mondandóm, de igazából csak türelmetlen vagyok, nem akarok kifutni az időből. Minden esetre megpróbálom a tartalmánál kedvesebb hangsújjal előadni. Ezek szerint az a pár év, mire ő is jelentkezik majd katonának, illetve elérkezik a beavatásához kevés ahhoz, hogy valaki megtanulja a fejlettebb varázslatokat, és még utána is teljes erővel kéne engem segítenie? -Vagy esetleg olyat nem lehet, hogy amég nem kell vele foglalkoznod, addig nekem segítesz, én meg addig csak találok majd valakit, aki utána velem foglalkozik, amikor az öcsémnek már szüksége van rád?

Az ős kísértete csak a fejét rázta.
-Te ezt nem értheted, leányom! -olyan hangsúllyal, mintha nagyon is értened kellene- A választás örök életre szól. Nekem is csak óriási szerencsém volt, hogy egy eltévedt félmondatból megtudtam, hogy a legtöbben már lebeszélték maguknak valamelyik szellemmel a dolgot a beavatás előtt.
Megöltem az egyik újonc társamat és előtte rávettem őt, hogy ő legyen a tanítóm a túlvilágon. Ideát megpróbáltam megbeszélni vele, mikor láttam a jelentkezésedet, hogy vállaljon el téged. Ám ő a saját családját akarja segíteni.
Nagyon sokat szenvedtünk mind a ketten minden egyes varázslat megtanulásáért. Azt hittük a kapcsolat önmagában megadja a tudást neki, ahogy velünk születnek az általad ismert rontások. De úgy kellett neki ellesnie minden egyes fogást másoktól.
Gyermekem! Fogad meg a tanácsomat és most azonnal lépj ki a testületből!
* Az alakja kezd elhalványodni. De még itt van veled.
-Ha sehogy nem akarsz férjhez menni, valakit biztos tudsz helyettem, aki segítene neked. És már halott.

-Nem lépek ki! Amikor beléptem, komolyan gondoltam hogy végigcsinálom ezt az egészet, és még mindig így vagyok vele. Már akkor is tudtam, hogy ez nem lesz egy leányálom, de nem is azért csinálom. Hagyom őt eltűnni. Ez gyanús hogy a szertartás végét jelenti, de nem akarom elfogadni hogy ne legyen szellem tanárom. Sorba veszek minden személyt, aki hirtelen eszembe jut. A vaksi... még él. A törpök akiket megöltem... nem segítenének. A tizedesem... még él és amúgy sem biztos hogy segítene. A másik rajparancsnok... már nem sokáig él, de addigra biztos vége lesz ennek. A hárpia eledel... sem hiszem hogy túlzottan segítőkész lenne. A többi velem kezdő... hát, igazából nem úgy jöttem ide, hogy barátkozni akarok, meg aztán jó részük szerintem még mindig él. Az apám... az öcsémre vár. Az anyám és a nővérem... remélem még mindig él. A nagyszüleim... nem ismertem őket, és nem is túl sokat meséltek róluk. Azok a katonák akik rendszeresen látogatták a házunkat... remélem már halottak; viszont egyiküket sem akarom életem hátralevő részében látni/halgatni. Talán az egyik nagyapámmal érdemes lehet próbálkozni. Vagy legalábbis a többiekkel, akik eszembe jutottak, még annyi esélyem sincs, mint vele. Így hát teszek még egy próbát.

Valószínűleg helyesen döntöttél. Az öcséd halálra lenne itt ítélve haladó mágia nélkül. De félve tekint a Mesélő az elkövetkezendőkre, hogy mennyire kifizetődő a selfek országában a Jó dolgokat követni. Igaz nem akarnak bármi áron rosszat, főleg fegyvereik minőségét illetően. Csupán csak gyökeresen másként gondolkodnak... úgy általában. De az apád példája is mutatja, hogy sokszor szeretetből és féltésből teszik meg azt, ami fáj a másiknak.
Végig zongorázva a lehetőségeiden két lehetséges jelölt maradt. Valamelyik nagyapád. Ám ők nem jelennek meg előtted. Még a nevüket sem tudod. Annyira nem beszéltek otthon róluk, annyira nem alakult ki köztetek kapcsolat.
-Leárulóztál.
* A ködfalból lépett elő a megszólaló.
-Leütöttél, elhitetted az oawával és a szeretőjével, hogy én akartam ártani nekik, fent hagytál a fán, majd oda hoztál két hárpiát, hogy élve megegyenek a kicsinyeikkel együtt. Oké! Amikor visszajöttél és már biztonságban voltál, akkor meg azt írtad volna a jelentésbe, hogy gyáva áruló lettem.
* Talán nem kell elmondanom pontosan, hogy ki is ez az alak. Ott áll előtted.

-Nem egészen így volt, különben meg is tudom ki mondta hogy a helyett hogy leszedem a fáról, menjek a halálba. Többet nem is mondok neki, hanem arra koncentrálok erősen, hogy tűnjön el. Elsősorban azért, mert nem szerétnem ha túl sokan tudnák hogy egész pontosan mi is történt. Nem biztos, hogy jól járnék vele. Másrészt azért, mert a végén elkergeti a többi véletlen felém tévedő szellemet. Bár ha nem tűnik el gyorsan, akkor hozzáteszem, hogy -Esetleg hajlandó lennél ezek ellenére tanítgatni, nekem segíteni? Teszem ezt főként elkeseredettségből. Nem beszéltek erről, de ha most nem sikerül magamnak senkit sem találnom, hát, nem tudom, hogy lesz-e rá a későbbiekben ismét esélyem. Nélküle meg nem tartom túlzottan esélyesnek, hogy magasra íveljen a pályám. Attól függetlenül hogy mások, köztük az apám is, sőt, néha még én sem tartom túl esélyesnek hogy sikerülni fog, de komolyan gondoltam, hogy magasra jutok, és az öcsémnek is kitaposom az utat.

Próbálod elűzni a gondolataiddal, érzed a vesztedet, mint kutya az esőt.
-Remélem zavarok.
* Lassan oszlik körülötted a tejfehérség. Egyre jobban láthatóvá válik, kik azok, akik lelkileg összeomlottak és kik azok, akik magukban beszélnek, vagyis találtak mágia tanárt. Egyre halványodóan, de még ott maradt veled a bukott rajparancsnok, akinek nem tudod, de merész húzása volt ketten besétálni egy ember karaván közepébe és előbb hitegetni őket, hogy nem lesz baj, majd végül megpróbálni mindegyiket rabszolgaként idehozni.
-Ha elvállalom a tanításodat, minden utasításomat szóról szóra követned kell. És előre szólok, hogy olyan tanár leszek, aki sokat követel.

-A minden egyes parancsot elfogadok részhez tegyük hozzá hogy értelmeseket, nem terveztem kútba ugrani, vagy elkezdeni felvágni az ereimet. Viszont ha tényleg komolyan gondoltad hogy tanítgatnál, akkor a részemről áll az alku. Azért ezt a részt nem árt ha tisztázzuk előre, nem akarok belőle később semilyen balhét, ha nem hagyom magam csak úgy szivatni. Azt meg hogy sokat követel egyáltalán nem bánom... egyenlőre... később még lehet hogy nem fogom érte szeretni. Viszont én is tényleg fejlődni szeretnék és sokra vinni, ehhez pedig tisztában vagyok vele, hogy nem lesz elég lógatnom a lábam. Ha ezzel a kis kiegészítéssel rábólint, annak nagyon örülnék. Bár kicsit félve, hogy mennyire lesz tényleg úgy hogy tanítgat, és mennyire akar bosszút a haláláért. Mondjuk igazság szerint az edzésemmel is szerezhet jó néhány kellemetlen pillanatot. Ennyiben is maradok magamban, még mielőtt a mesélő hirtelen kedvet kap minden gondolatom megvalósítására.

Gonosz mosoly húzódik a szájára és ha van egy kis ismereted a fajtársaidról, máris tudod, hogy ezt nagyon meg fogod bánni. És azt fogod kívánni, hogy bár csak meghaltál volna, de ne ez történjen.
-Megígérem, hogy fogok öngyilkosságra parancsot adni. Minden mást követned kell.
* Nyújtja egyre halványodó alakja a kezét és ha megfogod, akkor megtaláltad sötét mágia oktatódat. Ez esetben megmarad a füst eloszlása után is áttetsző alakban veled még egy ideig és beszélgethettek.
Ám ha elutasítod, akkor végleg elhalványodik és ismert ennek a lehetőségnek az eredménye.