Az utolsó emlékem,a gyerek,aki fennt állt a bejárat mellet a lóval..és aztán csak a zuhanás..
Óvatlan voltam,de az talán saját mentségemre váljon,hogy az esőzés igencsak meglazította a talajt és a sziklák nem olyan stabilan "feküdtek"egymáson..bár ez csak magyarázatok a saját ügyetlenségemre..de legalább a fiúnak nem esett baja...vagyis remélem...

Lassan kinyitottam a szemem,a fejemen hatalmas púp éktelenkedett,ami most egy vizes rongyba lett csavarva.
Tétován tapogattam meg a kötést,mert fogalmam sincs hogyan került ide rám..és ki tekerte be a fejem?!
..de aztán a rejtély megfejtődni látszik...

Oldalra nézek,és egy törp asszonyság serénykedik a kenőcsök készítésével..és amint meglátja,hogy feébredtem,el is rohant...

-Na már csak ez kellett!-puffogtam magam elé..és igyekeztem felülni..de ahogy emelkedtem bevertem a homlokom az alacsony mennyezetbe..és igencsak sajogva huppantam vissza az ágyra..
-Huuu..azt a mennydörgős....!!-eresztettem el egy cifrát..de aztán óvatosabban ültem fel..és ahogy körbenéztem ,mintha egy miniatűr szobában lettem volna..és a bútorok mintha egy gyermek méretére készültek volna..csak éppen én hogyan kerültem ide??..és a gyerekkel mi van??...-hasított belém a kérdés..

..de nem tudhattam,hogy a gyerek az utolsó pillanatban meg tudott lógni..és a lovammal együtt kijutott a barlangból,és nem kapták el..de látta,hogy hová visznek,ha úgy dönt,hogy utána ered a zsoldosnak..

Szerencsémre Edgar zuhanása azokat is megzavarta, akiket a barlang felett hallott, mert minden probléma nélkül lejutottam a lóval a hegy lábához, ahol már nem volt nehéz elrejtőzni a sűrű fák között.
Addigra a rémületem is elmúlt és összeszedtem magam annyira, hogy tudjam nem hagyhatom magára a férfit, aki már többször megmentette az életem és nem hagyott ott az első adandó alkalommal, ráadásul az sem zavarta, hogy kissé enyves a kezem.
Nem tehetem meg, hogy csak úgy magára hagyom. Lehet, hogy ott fekszik összetörve valahol és vagy a vadállatok találják meg, vagy azok, akiket hallottunk. Talán a katonák követtek minket, tudom, hogy vannak jó nyomolvasóik és mi elég időt hagytunk nekik, hogy utolérjenek.
Viszont a lovat sem hagyhattam el, ezért magammal húztam, még szerencse, hogy nem akadékoskodott, engedelmesen caplatott utánam.
Óvatosan közelítettem meg azt a helyet, ahol Edgar lecsúszott. Követtem a nyomokat és megtaláltam, ahol véget ért……de a zsoldos nem volt ott.
Lábnyomokat viszont találtam és legrosszabb képzeleteim váltak valóra. Láthatóan elvonszolták a férfit, aki vérzett, legalábbis vérnyomokat is láttam és ez elkeserített.
Az ösvény a hegyek közé kanyarodott, aztán nagy sokára egy a sziklákhoz simuló kis házikó tűnt fel.
~ Hát ez nem úgy néz ki, mint valami rablótanya. ~ álltam meg az egyik nagyobb kőtömb tövében és meresztgettem a szemem, hátha látok valamit.
Aztán a lovat megkötve, odalopakodtam az egyik ablak alá.

Végre lekászálódtam az ágyról..bár nem kis ügyességembe tellett.Már azt hittem,hogy a mai nap nem fog meglepetéssel szolgálni,de valahogy ez sem az én napom volt..

Az elsietett asszonyság,most egy nagy tállal tért vissza,és elég eréjesen leültetett az asztalhoz..

-Enni!-parancsolta..és a kezembe nyomott egy kanalat..
-De én..nem...-hadartam el gyorsan..és próbáltam eltolni magamtól az evőeszközt..
..amint ez a jelenet lezajlott,egy mély hang dörrent a hátam mögött.
-Jobban teszi,ha szót fogad neki-mormolta kis vidámsággal a hangjában.-Nem szereti,ha ellenkeznek vele..meg aztán nagyon várta már az új Favágót,aki segít ezeket a hatalmas fákat összeaprítani..-nézett rám ,és csillogás gyúlt szemében..
De mielőtt megszólalhattam volna ,és bármit is mondtam volna..

Az ajtó kivágódott,és egy hang szólalt meg..-Fogtam valakit..aki az ablak alatt volt..

Nem mondom, hogy nem volt bennem félsz, hogy vajon mit fogok látni, de valahogy az ösztöneim nem jeleztek bajt. Nem tartottam valószínűnek, hogy, ha a katonák kapták volna el, akkor ide hozták volna, ráadásul lovakat sem láttam a közelben, azok meg biztos nem caplattak volna el idáig gyalog.
Elég nagy gyakorlatom van abban, hogy észrevétlenül közelítsek meg valakit, így az sem okozhat gondot, hogy hang nélkül eljussak az ablakig.
Ott a lehető legóvatosabban emelkedtem fel addig, hogy be tudjak nézni, aztán csak lestem ki a fejemből, ahogy megláttam Edgart, meg a törpéket.
Ez lehetett az oka, hogy nem hallottam meg azt, aki a hátam mögé lopózott, na meg, hogy nem kevésbé volt jártas a hang nélküli közlekedésben, mint én, mert a következő pillanatban, már a fülemnél fogva ráncigáltak befelé, hogy rövid úton a háziak és a zsoldos elé penderítsenek.
Ezért aztán nem sokára már nem csak a fülem lángolt a kemény szorítástól, hanem az arcom is a szégyentől, hogy ilyen hamar lebuktam, hiszen ha a zsoldos fogoly, akkor nagyon nagy segítség lehetek számára……
- Engedj el, hallod! – próbáltam szabadulni a helyzetből. – Fogdosd a saját nagy füleidet. – kiabáltam dühösen és minden elkövettem, hogy kiszabaduljak a kezei közül.

Nagy kerek szemekkel hallgattam a Törp szavait..
-..hogy én Favágó???..bahh ...ez a legnagyobb vicc...-húzom a számat széles vigyorra,de igyekeztem,nem nagyon harsányan nevetni..mert igazából azt sem tudom,hogy ez most honnan jött ez a megállapításuk.....

De azt bizony el kell ismernem,hogy eddig nem voltak velem ellenségesek..de azért jó lenne innen hamar megdobbantani...

..és ahogy ezen a terven kezdek agyalni,megjelenik a harmadik Törp és a fiút rángatja be az ajtón..

-A fiú velem van...a segédem...-próbáltam a lehető legmeggyőzőbb lenni a vendéglátóinkkal..és a gyereknek a karját gyengéden,de határozottan megfogtam..
Aztán ,hogy egy kis terelést invitáljak, a fiúra néztem és úgy kacsintottam,hogy csak Ő lássa..
-..miért nem értél ide hamarabb??...a kancának zabot mondtam ,hogy adj és nem azt,hogy a szomszéd faluba menjél legeltetni!!-feddtem meg álcából a gyereket,hogy tompítsam a kényes helyzetet..remélve,hogy a fiúcska veszi majd a lapot...

A Törpök kicsit meglepődtek a hirtelen reagálásomon,de csak legyintettek,és nevettek egy nagyot rajta..valószínüleg el is hitték ezt a mesét..bár a lovat is láthatták odakint...

Aztán,egy mozdulattal az asztalhoz tessékelték Flintet is,és nekiálltak az estebédnek..abban a reményben,hogy teli hassal könnyebben fog menni a melo holnap..
..legalábbis azt gondolták rólunk...de én meg ebben biztos voltam,hogy nem így lesz..csak valami ürügy kellene,hogy nyugovóra térjünk..és mikor nem figyelnek..akkor meglépni!..csak tudnám,hogy hogyan vitelezzem ki...
Így hát látva,hogy addig úgysem "szabadulunk",míg nem eszünk..elkezdtem falatozni velük..és mint aki nagyon érdeklődő..bólogattam a sok sületlenségre amit mondtak..és csak tömtem magam..csakhogy ne kelljen válaszolnom sem...

Aztán ,mikor jó pár óra volt ami eltelt,és jócskán lement már a nap..kaptunk egy szalmaágyat a mellékházban..és végre magunkra maradtunk a gyerekkel..

Nem tudom, hogy hány leskelődő gyereket fogtak már, de nagy rutinjuk lehet benne, a kemény kézről már nem is beszélve, de hát még nem találkoztak velem.
Bár megijedtem, de egy kis fülhúzásba még nem halok bele, nem egy alkalommal volt keményebb fegyelmezésben is részem, ráadásul megtanultam, hogy mindig bizonygatni kell az ember ártatlanságát és méltatlankodni, mert sokan attól eltántorodnak eredeti szándékuktól.
Ám a törp nem ilyen, de szerencsére rossz szándékuk sem igen van és mikor Edgar azonnal a védelmébe vett és rám kacsintott nem nagyon kellett biztatni, hogy tudjam mit vár el tőlem és, hogy nem bízik meg teljesen a kis emberekben.
- De hát mit tehettem volna, mikor neki a friss ropogós fú jobban esett, mint a zab? Órákig hajkurásztam azt a virslinek valót, míg hagyta magát megfogni. – méltatlankodtam a fülemet dörgölve, amit végre a törp elengedett, aztán meg mindenki vigyorogni kezdett.
Nagyon úgy nézett ki, hogy bevették, amit a zsoldos mondott és nem firtatták tovább a dolgokat.
Az asztal már meg volt terítve és engem is odainvitáltak, amire nem is nagyon kellett biztatni. Ha étel volt én mindig degeszre tudtam enni magam, most sem vallottam szégyent.
Közben kiderült, hogy Edgar-t valamiféle favágónak nézték, amire majdnem elröhögtem magam, de aztán inkább csak a hasam tömtem. Sejtettem, hogy a zsoldos tervez valamit, csak az alkalomra vár, aminek el is jött az ideje, miután végre mindenki elfáradt és egy külön kis épületben kaptunk egy-egy szalmazsákot.
- Azt hittem, hogy a katonák kaptak el. – mondtam neki. – Hogy kerültek ezek ide? Remélem nem akarsz itt letelepedni? – vigyorogtam rá.

Ahogy elcsendesedett a Ház népe és még kvártélyt is kaptunk,már kezdett kirajzolódni a dobbantási terv..bár kissé kapkodtam a fejem,mikor valamiféle fanyesőnek néztek ezek az egyszerű "népek"..de aztán betudtam az elszigetelt életmódjuknak,és nem is firtattam tovább,hogy mi is győzte meg őket,hogy az vagyok..

..talán a hátamra erősített kardom ,vagy netán a ruhám?..na mindegy is!..az a lényeg,hogy most csendes volt a környezet,ahogy elég zajosak ezek a Törp uraságok..és az asszonykáról nem is beszélve!
..na de most már az a lényeg,hogy a fiú is itt van velem,és ügyesen vágta ki magát a vicces helyzetünkből!..arról nem is szólva,hogy ,hogy a bánatba kerültek ezek ide??..mintha egy másik országban lennénk..egy miniországba..még egy egészségeset se lehet ..nyújtózni!

-Dehogy telepedek!-nevettem a fiú kérdésére..-Inkább mihamarabb nyúlcipőt kell vennünk innen,mert ha rájönnek,hogy ne azok vagyunk,akiket vártak..lehet nem lesznek ilyen barátságosak..na de ez volt azért a legjobb vicc ,amit csak hallottam,hogy én,mint favágó!..akkor nem láttak még olyat!De ha nagyon sokat időzünk még itt,akkor a derekam belesajdúl a sok hajlongásba..a fene megette ezt az alacsony lakot!..Na,húzzúnk innen,fiú!-veregettem vállon a gyereket,és az ajtóhoz lépve hallgatóztam,hátha itt az alkalom lelépni a színről..mert még sok mérföld áll elöttünk,hogy elérjünk a hegyeken túlra..de legalább az eső elállt..

..és ahogy így elnézem..itt is lenne az alkalom..mert már kezdek becsavarodni ettől a helytől,és még ki sem tudok egyenesedni a házba..

-Gyere,Flint!Dobbantunk!-és lassú léptekkel kiosontunk a ház oldalán,hogy elérjük a lovamhoz..de amint a kantárba kapaszkodtam volna..egy füttyöt hallottam a házikó eleje felől..
Valaki közeledett lóháton..
-A jó francba!-eresztettem el egy halk káromkodást..és igyekeztem a gyerekkel együtt "beolvadni " a viskó oldalába...

Biztos voltam benne, hogy Edgar csak az alkalomra vár, hogy meglépjünk innen és persze csak viccnek szántam a kérdésemet, hogy nem-e akar itt maradni és felcsapni favágónak, ha már kinézték belőle. Nem igazán látszott a férfi veszélyesnek, már ha nem lett volna nála egy szép nagy kard például, de azért favágónak sem néztem volna, az biztos. Ezek a törpék ugyan csak távol élhetnek a világtól, ha a zsoldost összekeverték eggyel.
- Nekem semmi gondom a méretekkel. – húztam ki maga, hiszen egyáltalán nem értem el a mennyezetet, de az én képemre is vigyor költözött közben. – Én útra készen állok, tele a hasam és a lovad is meg van, így tőlem mehetünk. – bólintottam a biztatásra.
Én is füleltem, hátha segíthetek Edgar-nak, de csend volt, a házigazdák békésen aludtak úgy látszik, nem gyanítottak semmit.
Mikor jelt adott, a sarkában voltam végig, eszemben sem volt elmaradni tőle, nem szívesen maradtam volna itt a törpék között.
Aztán azzal a lendülettel torpantam is meg, majdnem fellökve a férfit, amikor az megállt, de nem kellett mondania, hogy mi az oka a szitkozódásának, hiszen én is hallom a jelzést és a patacsattogást.
Lapultam, ahogy csak tudtam és próbáltam kiutat keresni, de ez egy kis völgy volt, három oldaról sziklákkal körülvéve, egyelőre nem igazán láttam más menekülő utat, csak amerről jöttünk és ahonnan most közeledett valaki, vagy valakik.

Már azt hittem,hogy simán le tudunk lécelni a fiúval erről a helyről..de máris egy nem várt mozzanat gördült utunk elé..

A falhoz lapulva vártuk a fejleményt,és azt,hogy most mi következik.Egy pillanatra azt hittem,hogy a katonák bukkantak fel ismét a nyomunkban,de amint megláttam aki közeledett,egyből egy sóhajjal nyugtáztam,hogy nem azok..csak egy magányos lovas..és elég aprótermetü lovon közeledik..
Aztán a hangját is hallani lehetett,amint a háziakkal beszél..

-Üdv,szomszédság!A Favágó aki érkezett az nagyon jól dolgozott nálam és tovább is küldtem a szomszéd faluba!..Amint látom itt is megaprította a fát és holnap majd szekérrel el is hozom néktek!Nagyon ügyesen darabolta össze!..szinte azt se láttam,hogy pihent volna!..sok ilyen munkás kéz kellene ide,mifelénk!-veregette meg a Törp vállát és aztán be is mentek a házba,hogy egy jó mézsör mellett kibeszélgessék magukat...

Flintre néztem,és egy vigyorral az arcomon ültem fel a lóra,és a kezemet nyújtottam ,hogy felüljön ő is..
-Most kell indulnunk!..ekkora mákot!-és amint csendesen lépdeltünk a háztól minnél messzebb,annál jobban jött meg a kedvem ,hogy vágtázva menjünk neki az éjszakának..és vele a Hágónak..
..majd találunk valami szállóhelyet,de azt úgy is a sorsra bízva szoktam hagyni..mert mindig van valami hely..vagy éppen alkalmas lakott terület..de ahogy most is jót ettünk-ittunk..el kell gondolkoznom,hogy nem is olyan rossz,ha valaki másnak néznek..csak épp jó emberbe kell botlanunk..bár manapság elég furcsa idők járnak..

-Kapaszkodj,Fiú!Igyekeznünk kell a Hágón át,ott már látni fogjuk a Kolostorokat..és abból is csak egyet keresünk,aminek a kapuját jelek borítják.

Egész jól haladtunk a sziklákat elhagyva,de amint a mocsaras területre értünk a sok esőzés miatt megáradt folyok medréből kiömlő víz miatt..kicsit lassitani kellett a tempónkból.
.de aztán reggelre, a Hágóra felkapaszkodva,már látszódott a távolban álló Épületek tornyai..és igencsak hatalmas füst gomolygott felettük..

..lehet,hogy későn értünk ide??...néztem szomorúan a tornyokra..és újból vágtára fogtam a fáradt pacikám..ajnáltam szegényt..de most lehet,hogy minden perc számít..de az is lehet,hogy már nincs hová igyekeznünk..de azért reménykedem...

Lélegzet visszafojtva lesem, hogy ki bukkan elő, de aztán egy megkönnyebbült fujtatással eresztem ki a levegőt, ahogy meglátom a törpét…..és egyedül van…..és úgy néz ki, hogy még a gyanút is elterelte a rólunk, ami azt jelenti, hogy nem kell tartanunk semmilyen üldözéstől. Talán most először, mióta útra keltünk. Visszavigyorogtam Edgar-ra, most már elég felszabadultan.
- Ez igen jó hír! – bólintottam és hamar a nyeregben találtam magam.
Mondhatni pihentek voltunk és a hasunkra sem lesz egy darabig gondunk, hiszen alaposan belaktunk a kisnövésű családnál.
Már egészen megszoktam, hogy ott ülök a zsoldos mögött a lovon, így nem habozok visszakiáltani, miközben hajamat lobogtatja a szél és hangom is elviszi kicsit.
- Ne fogd vissza magad! Bírom én a vágtát. – jelentem ki magabiztosan és megszorítom a férfi derekát, hogy tényleg biztosan üljek a háta mögött.
Persze elfáradok egy idő után, de már nagyon szeretném meglátni azokat a Kolostorokat, amiről Edgar beszél, főleg azt a kaput, amin valamiféle különös jelek vannak. Vajon mit jelentenek és mit jelent Edgar-nak? De remélem hamarosan kiderül, én mindenesetre segíteni fogok neki ebben.
- Mi az….ott? – meresztgettem a szeme a füstre, mert az általában nem szokott sok jót jelenteni.
Belesimultam a férfi hátába, hogy ne lassítsam semmiképp, mindjárt úgy is megtudom.

Igyekeztem hamar leérni a völgybe..de arra nem nagyon számítottam,ami ott fogadott...
A házak felégetve,a Tornyok harangjai a földön hevertek,a tetők szénné égve a porban.
Mindehol csak a pusztítás nyomai,és a testek szanaszét hevertek körülöttük..

Megérkezve ahová Rob "irányított"..leszálltam a lovamról és térdre rogytam a fájdalomtól,amit láttam..
Elkeseredve temettem az arcom a tenyerembe..és most hogyan tovább??

..de meg kell találnom azt a rajzolt kaput..melyik lehet az?-felálltam és keresni kezdtem azt ,amiről beszélt nekem Rob..ha megtalálom,akkor talán...

Lassan járom körbe a helyet...és végre megláttam egy beszakadt kapudarabon a jeleket..és mivel a többin nem láttam olyat,talán jó helyen járok..

Óvatosan félretolom a törmeléket,és belépek a köszöbén..de odabent sem olyan derítő a látvány..
..széttört butorok,a falak bemocskolva..borzasztó ezt látni..
De amiért itt vagyok azt még nem találtam meg..

Ahogy egyre beljebb lépek az épületben..egyszer csak a lábam alatt másként koppan a padló..
lehajolok,és a kezemmel igyekszem kitapogatni,hogy mi lehet..de az talán jobb lenne,ha ki is tudnánk nyitni..
..talán a fiú találkozott már ilyen padlóval..és tudja,hogyan lehet kinyitni..

Mikor leértünk, akkor már látszott, hogy miért volt olyan aggodalmas Edgar arca és miért burkolózott baljós csendbe, míg fáradt lovát lehajtotta a völgybe.
Teljesen romba döntötték a házakat és mindenkit lemészároltak. A zsoldos egyszerűen összerogyott a dolog annyira lesújtotta. Nem tudom mi volt, amire itt számított, de láthatóan elvesztette a reményt. Én is lekászálódtam, bár az égett hús és vér szaga kissé felfordította a gyomrom.
Bár nem reménykedtem, hogy bármit is találunk, mikor Edgar elindult kutakodva én is követtem és eszembe jutott, hogy valami rúnákkal ellátott kaput emlegetett. Talán azt keresi. Igazam volt, de ez a hely is romokban hevert. És nekem az írás az égvilágon nem mondott semmit.
Bementem utána és láttam, hogy a padlót tapogatja és mikor odaléptem, már tudtam is, hogy mit talált.
- Titkos lejáró! Tisztítsuk meg a padlót. – állok neki mindent letakarítani, ahol a kopogásom üreget sejdít.
Fürge ujjaim végigjárják a felületet és szinte megérzem a rést, majd az egyik padlódarab megmozdulását. Erősen megnyomom és a rejtett zár, kisujjnyira felnyitotta a lejáró egyik szélét.

Reményvesztetten igyekeztem a padlóról elsöpörni a törmeléket..és a fiú is segített,hogy letakarítsuk a padlót,hogy hozzáférjünk a titkosajtóhoz...
Flint elég rutinos lehetett,mert hamar megtalálta a nyitását,és aminek igazán örültem,mert megcsillant a remény,hogy a családomat megtalálhatom..és talán életben vannak még..
Bár ahogy így elnéztem ,nem sok esélyt látok..de még küzdök,hogy megtaláljam a szeretteimet...

-Ügyes vagy,Fiú!-dicsértem meg,mikor résnyire megemelkedett az ajtó-Lemegyek oda..-bár nem tudtam mi várhat odalent ránk,de ezt a kockázatot vállalnom kellett,de a fiút nem akartam veszélynek kitenni..

-..Nem tudom mi vár ott lent..-néztem a gödörbe-Ha nem tartasz oda velem,azt is megértem..nem kényszerítelek,ha nem akarsz jönni...-néztem a fiúra-Veszélyes lehet odalent..féltelek...

Leereszkedtem az ajtón át..és meresztettem a szemem,hogy miféle helyre kerültem..
Egy szűk járat volt,ahol látszott,hogy csak görnyedve lehetett haladni,majdnemhogy négykézláb...

Aztán visszanéztem a gyermekre,hogy még remélem látni fogom..ha úgy dönt nem tart velem..

Nem mondom, hogy ismerek minden trükköt, de szerencsére ilyen csapóajtóval már találkoztam, így nem volt ez olyan nehéz, azért jól esik a dicséret és persze fülig ér a szám.
Azonban nem sokáig örvendezek, mert látom ismét eluralkodni Edgar arcán a feszültséget és aggodalmat.
- Elmondod, hogy kit keresünk? Látom, hogy nagyon bánt valami. – szólalok meg halkan, miután megáll egy pillanatra a nyitott csapóajtónál, ami a mélybe vezet.
Ha válaszol, ha nem azonnal megrázom a fejem, amikor arról beszél, hogy nem kell vele mennem.
- Neked sem kellett megmentened engem és kiállnod mellettem, mégis megtetted. Különben is, mit csináljak itt egyedül. – mosolyogtam rá körbemutatva. – Veled nagyobb biztonságban leszek.
Természetesen megyek után és nekem sokkal könnyebb dolgom van a szűk, alacsony járatban, mint neki. Fürgén mászok, mint egy kisegér.

Ahogy visszanéztem a gyermekre,és az arcát látom,s szavait hallom... örülök,hogy velem van..
de féltem is őt,mert nem szeretném,hogy baja essen..

Eddig is tapasztalhattam,hogy megáll a lábán és talpraesett is elég sok helyzetben,de most nem tudom,hogy mi fog ott várni rám..
Talán kicsit bizonytalannak lát engem,szegény,de majd ha idősebb lesz megtanulja,hogy nem minden kaland veszélytelen..és a felnöttek néha tesznek olyat mit itt láthatott,de igazából nem mindenki gonosz..
...csak igyekszem megvédeni a fiút...

-Hogy mit keresünk?..-néztem némán magam elé,aztán nyújtom a kezeim,hogy lesegítsem a verembe.-Látom,velem tartasz..-simogattam meg a buksiját-..de igazából nem "mit"..hanem valakiket...a kislányomat és a feleségemet,akiket elhurcoltak évekkel ezelőtt,és azóta szüntelen keresem őket..és most Rob,akit kihoztunk a tömlöcből,ő látta utoljára élve őket.Sokszor kerestem,hajtottam a nyomaikat,de ezidáig nem találtam rájuk..de itt,talán rálelhetek a szeretteimre.
Habár nem sok esélyt látok már...de mindent meg fogok tenni,hogy a végsőkig kutassak..bármi is lesz a vég...

-Ne haragudj,hogy eddig nem mondtam el..de nagyon nehéz beszélnem erről..de most már tudod,és örülök nagyon ,hogy itt vagy velem!!..visszaadtad a reményemet,és a hitemet,abban,hogy mindig érdemes kutatni és megmenteni azokat,kik a gonoszság áldozatai lettek ebben a világban...és annak  örülök,hogy veled vagyok....mintha a fiam lennél...

Aztán,hogy ne nagyon látszódjak érzelgősnek,el is indultam a járatba..-Akkor,jössz.fiú?-vetettem oda neki kis mosollyal,és indulok máris előre,mert egy fényforrás világítását látom ..és hangokat sodor a légáramlat a járat vége felöl.....

Nagyon látszott a férfin, hogy tépelődik, ezért egyáltalán nem is számítottam rá, hogy válaszol a kérdésemre, talán túl személyes volt a dolog, de mégis megszólalt és miközben utána másztam a föld alatti járatba, elmesélte, hogy mit is keres, mi hajtja ilyen kétségbeesetten.
Meglepetten néztem rá, hiszen nem sejtettem, hogy családja van és azt sem, hogy ilyen nagy bánatot hordoz.
- Ugyan! Miért mondtad volna el, hiszen én…..én nem vagyok csak egy utcakölyök, ne is mondj ilyeneket. – rázom meg a fejem, amikor még ő mondja nekem, hogy ne haragudjak. – Én nagyon szeretnék…..szeretnék segíteni és remélem megtalálod a családod. – rekedt el a hangom, amikor olyan sok jót mondott rólam és valami erősen kaparni kezdte a torkomat, hogy krákognom kellett. – A fiad? De, hát én tényleg csak egy semmire kellő kis tolvaj vagyok, nem vagyok méltó rá, hogy ilyeneket mondj rólam. – esett le az állam döbbenten, mert soha nem hittem volna, hogy egyszer ilyet hallok.
Dermedten állok és csak a kérdése zökkent ki ebből.
- Jö….jövök!
Igaz most se látok, se hallok jelenleg.

A járatba araszoltunk előre..a falról leakasztott fáklya fénye éppen hogy világított nekünk a sötét alagútban,de nem adtam fel,mert hajtott előre a kitartásom,és az,hogy a fiú is itt van velem...ahogy az is,hogy végre megtudjam,mi vár odaát...

-Ne légy butus!-mondtam kedvesen Flintnek-Igenis nagyszerű srác vagy!..és komolyan mondtam, amit mondtam.


Aztán végre odaértünk a fény forrásához,és a hangokhoz,amire már vártam..

-Csendesen...-emeltem az ajkamhoz az ujjam-Van ott valaki..-súgtam a fiúcskának.
-Maradj itt,amíg nem jelzek...-adtam egy játékos barackot a fejére a gyereknek.-Nem hagylak itt ne félj!-fordultam vissza hozzá ,ahogy lassan másztam kifelé a járatból,és meglapultam egy szikla mögött,hogy körbenézzek,hová is kerültünk..

Felemelkedtem egy pillanatra a fedezékem mögül,hogy jobban lássak,de elég közel beszélgettek,és láthatólag valami élelemmel kapcsolatos vitájuk lehet..de igencsak heves nézeteltérés kerekedett ki..

..de aztán valaki a háttérben kiáltott és sietősen iramodott felém..
.Visszafordultam,és most vettem észre,hogy a fejem fölött egy ember szegezi nekem a lándzsáját..

-Emeld fel a kezed,hogy jól lássam!-rivallt rám-Meg ne próbáld!.mutatott a kardomra,nehogy levegyem a hátamról..

..na már megint benne vagyok a bajban..-suttogtam magam elé,és lassan felemeltem a kezem,hogy lássa nincs rossz szándékom..

..ahogy felemelkedtem,lopva ránéztem a fiúcskára,és csak remééltem,hogy nem csinál semmi butaságot..nehogy baj legyen..

..de most ki kell derítenem ,hogy hol vagyunk pontosan,és ha Rob ideküldött,akkor annak nagyon nyomós oka volt!..mert abban biztos vagyok,hogy ezek az Emberek nem ellenségek!!Hanem Barátok!!
..csak még nem tudják ki vagyok...sok év telt el,mikor utoljára láttak..és csak találni kell valakit,aki felismer...

Csendben másztam a zsoldos után, nem kicsit megilletődve a szavaitól. Nem tudtam volna mit válaszolni, de egy idő után mosoly kezdett derengeni az arcomon, ahogy jóleső melegség is kelt a gyomromban, amit csak a férfi figyelmeztető szavai toltak a háttérbe és rájöttem, hogy nem árt ha a környezetemre kezdek figyelni, mert könnyen bajba kerülhetünk, nem egy város utcáján sétálgatunk fényes nappal, hogy ne fenyegetne tucatnyi vész.
- De…..
A hallottak után egyáltalán nem attól tartok, hogy magamra hagy, vagy eltűnik, hanem ……….
~ Végül is ő egy zsoldos, egy kalandor, sokkal jobban tud vigyázni magára, mint én. ~ állítom le magam és meghúzódik és figyelek.
Látom, ahogy elér valami világosabb párkányfélét és megpróbál lelesni, ahonnan a hangok jönnek, de azt is látom, hogy hirtelen megjelenik mögötte egy alak, aki lándzsát emel rá.
Szinte nem is hallom, hogy mond-e valamit, lélegzetem szaggatottá válik és hangos kiáltással nekiiramodok, hátulról nekiszaladva a támadónak, akivel együtt bucskázok át a párkányon a lendülettől, még szerencse, hogy nem esünk túl mélyre.
Nyekkenve érek földet.

Ahogy emelem fel a kezem,hogy a lándzsás jól lássa,abban a pillanatban egy nagy lökést érzek a hátamon,és az eddig fenyegető hanggal lévő ember zuhant át lendülettől a párkányon,Flinttel együtt a fejem felett..még szerencse,hogy nem csinál"butaságot"..gondoltam hirtelen..
..de aztán egy ugrással a fiú mellett termek,aki eléggé hangos nyekkenéssel préselte ki magából a levegőt,mikor a földre ért..
Nem igazán voltam elragadtattva az"akciójától",mert nagy baja is lehetett volna..és ahogy mellé lépek ,hogy felsegítsem,a hátam mögé terelem,hogy a férfivel szemben állva védjem őt..
A lándzsás is felkel a földről,és a hegyes végét felém döfi a fegyverének,de ügyelve rá,hogy ne sebesítsen meg vele...csak sakkba akar vele tartani...legalábbis úgy hiszi ezzel meg tud félelmíteni..hát!,,mekkorát téved!-gondoltam,és egy halvány mosolyt eresztettem el felé..mint aki nagyon be van szarva...na igen..gondolta Ő...

Aztán ,ahogy látta nem mozdulok fenyegetőn felé..kissé meglepődött,de nem eresztette le a lándzsáját,csak akkor mikor többen megérkeztek a nagy hangzavarra és a dübörgésre,amit mi okoztunk az esésünkkel..

Ahogy kicsit elcsendesedett a csődület,egy öregember halad át a bámészkodók között,egyenesen felénk jön..

Egyáltalán nem gondoltam át, hogy mi lesz azután, hogy ha sikerül a tervem és arra sem, hogy mi van, ha ne adj isten mélyebb a gödör, mint amennyi még túlélhető, csak ösztönösen cselekedtem, ahogy megláttam az Edgar-t fenyegető férfit.
Mire felfogtam, hogy a földön vagyok, már a zsoldos erős keze rántott fel és tolt maga mögé. Kicsit kóvályogva, de felfogva a veszélyt igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne legyek az útjába, mert a dárdás idegen továbbra sem tett le a fenyegetés szándékáról, igaz valamiért Edgar nem nyúlt a fegyveréhez, csak hátrált és vele együtt én is. Mintha nem akart volna harcolni……
Az esélyeink viszont romlottak, mert egyre többen érkeztek és lassan körbevettek minket. Bezárult a kör, így már sehová sem menekülhettünk.
Nagy szemekkel, kérdőn néztem a zsoldosra, de aztán, ahogy hirtelen csend támadt én is a közeledő idős férfi felé fordultam, akit látható tisztelet övezett itt.

Az öregember áthaladt a kiváncsiskodó tömegen,hogy utána járjon ennek a nagy zsibongásnak,és amint elém állt,botjával csendet intett az embereknek.
Aztán megszólalt.
-Mi járatban vagy erre,katona?-nézett rám fürkésző szemekkel,de ahogy közelebb lépett,hogy megnézzen magának,a kezével intett a lándzsásnak,hogy eressze le a fegyverét,mert ne tegyen meggondolatlanságot,mikor azt sem tudják,kik vagyunk..előbb az igazságot tudni,mint itélkezni..

-Tiszteletem,Uram!-biccentettem a fejemmel-A nevem,Edgar Malinor,és ez a gyermek velem,Flint.-mutatkoztam be az öregnek.
-Keresek valakiket,és ide irányítottak,hogy itt megtalálhatom a családom,tudom minden ellenünk szól,mivel hívítlanul léptünk be a gyerekkel a helyetekre,de igazából nem is sejtettem,hogy ezen a helyen ekkora közösségre lelek..és a keresőéveim során,most először érzek reményt arra,hogy nem hiába tettük meg ezt a hosszú utat ,és most talán ...-néztem az idős férfire,aki most a mondandómra vakarni kezdte az állát.
-Malinor?hmmm...hallottam már ezt a nevet...
-Donell!kísérd el ezeket az embereket a konyhára!adjatok ételt és vizet nekik,aztán ha pihentek,akkor kísérjétek hozzám a szobámba...addig lepihenek..a többiek meg menjenek dolgukra!-azzal még egyszer rám nézett és elindult amerről érkezett.

Flintre néztem,és egy bátorító mosollyal megfogtam a kezét,és követtük Donellt,aki elkísér a konyhára..
-Nem lesz semmi baj,fiú!..hamarosan meglátod,hogy ezek kedves emberek,nincs mitől tartani..csak még nem ismernek,így furán néznek ránk..de az öregembert ismerem,csak neki is vissza kell emlékeznie a régi időkre,amikor az Apám szolgálatában állt..de az már 25 éve volt..nem a napokban..
De most együnk,igyunk..aztán megtudjuk mi lesz...-és ahogy követtük az embert,a sarokban a lándzsás nem igazán nézett utánunk megbocsátó szemmel..

Az öregember egészen közel jött hozzánk és intett a dárdásnak, hogy engedje le a fegyverét és lépjen hátrébb, miközben fürkészően nézett meg magának minket, főleg Edgar-t, hiszen ő volt a felnőtt, így hozzá is beszélt.
A zsoldos udvariasan bemutatkozott és egyáltalán nem ellenségesen viselkedett, még engem is bemutatott. Mikor meghallottam a nevem én is biccentettem.
Elmondta Edgar azt is, hogy miért van itt és kiket keres, láthatóan várva valamit az öregembertől.
Az elgondolkozva merengett el, de aztán rá bízott minket egy emberére és nem mondott sokkal többet.
Engem azonban annyira nem is érdekelt, mert azt mondta, hogy adjanak enni és ez nálam mindig mindent le tudott gyűrni. Örömmel indultam ennek a Donell-nek a nyomába mentorommal együtt.
- Ha te bízol bennük, akkor nekem sincs félni valóm. – szorítottam meg a kezét, de meglepődve hallottam, hogy az agg, valamikor a szolgája volt. – Valami…..nemes vagy, hogy szolgáitok voltak?
Mivel a hátamba éreztem egy vasvilla tekintetet, visszapillantottam a vállam felett és láttam a dárdás tekintetét. Vigyorogva rányújtottam a nyelvem, persze teljesen titokban. Minek kötekszik, Edgar bármikor legyűri őt!

A konyhában sürgés-forgás volt.Donell egy kis asztalhoz vezetett a sarokba,hogy a Szakácsokat ne zavarjuk a dolgukba,de azért rendes körülmények közt ehessünk.Hamarosan két nagy adag levest tálaltak elénk,és azzal ott is hagytak minket,mert folytatták is a munkájukat.
Megköszönve láttam neki az evésnek, a gyereket is néztem,hogy lapátolja magába ,és jóleső volt látni ,hogyan tünik el az étel a tányérjáról..
Miután befejeztük a falatozást,türelmesen vártunk,hogy az öreghez kísérjenek..bár szerintem van pár perc,míg Donell visszakísér bennünket..

-Az Apám az egyik Királyi város  Helytartója volt,még jó pár évvel ezelött,akkor én még kisgyerek voltam,úgy 6 éves lehettem..
Nemesi rangot kapott a Királytól,de inkább csak Katonai múltjának köszönhette,mint becsületére válva..
Elég sok nézeteltérése akadt a Papokkal,és ezáltal az Egyházzal is..és mint tudjuk,elég nehéz olyan kormányzásban részt venni,ahol a Vallási emberek nem igazán "könnyítik"meg az ügyek intézését..
Akkoriban sok per és intrika követte egymást,és egyik volt közöttük ez az öregember,bár akkoriban nem volt ennyire idős..-nevettem -..Apám valahogy "kiszabadította"a perből ezt az embert és így a "megváltása"helyében az ember barátjaként állt a "szolgálatába"..
Igazából sohasem volt szolgáló a házunkban,de a külvilágnak az maradt..inkább úgy mondanám,hogy a család barátja lett,és mint később kiderült,írástudó volt..Ő tanított titokban engem írni és olvasni,mert akkoriban igencsak kevés ember volt a papokon kívül ,aki ismerte a betüket..Nekem amolyanféle tanító volt ,de sohasem mondott magáról többet,mint azt,hogy "mindenkinek megvan a története"...évek teltek el,és aztán kiderült róla,hogy hajdanán ő is pap volt...de ezt gyerekfejjel nem nagyon értettem,csak annyit,hogy minden ilyen bonyolult a felnötteknél..pedig én nagyon igyekeztem ,hogy megértsék dolgokat..és most itt vagyunk,és biztosan okkal irányított ide minket Robert..és ha fogad minket az öreg,akkor meg is tudjuk talán,hogy mi történt velük..-ahogy befejeztem a beszédet,meg is jelent Donell,és odavitt az idős férfihez..

-Gyertek beljebb!-hangzott a szobából az engedély..

Az öreg egy alig berendezett szobában ücsörgött,de ez nem is inkább szoba,hanem egy sziklából vájt kis helyiség,és csak egy ágy ,mosakodótálka,asztal és pár szék volt a berendezése..nem éppen királyi lakosztály,de régen sem volt fényűzéshez szokva...

-Üljetek le!...Donell,elmehetsz,köszönöm!-nézett a kisérőnkre,és aztán ránk.

-Nem hittem,hogy látlak még ,Fiacskám..-nézett rám kedvesen-Sok idő telt el,mikor utoljára a tintát és a papirost a kezed alá tettem..de most másért vagy itt...

Feszülten figyeltem,mert most talán megtudom mi lett a kislányommal és a nejemmel..ennyi év után...
-..De inkább megmutatom..-emelkedett fel a botjára támaszkodva..és elindult az ajtó felé..
meg sem mertem mukkanni...de a szívem a törkomban dobogott..és hang nélkül követtem az öregembert...és valami folyosón át kellett mennünk,hogy odaérjünk ahová  vezetett..de nem azt vártam,amit ott láttam végül...
Valami kijáratféle volt a föld alól,és egyenesen a szabadba vezetett ki,ott viszont mutatott nekem egy helyet,ahol megláthatom őket...egy fából faragott keresztet,mire rávésték azt,hogy ..
"Tamara Malinor & Hannah Ann Malinor"..
-Sajnálom....fiam....-tette a vállamra a kezét az öreg..

Nem kell kétszer mondani, hogy miután Donell leültetett az asztalnál és feltálalták a sűrű, finom, meleg levest, azonnal nekilássak.
Közben Edgar mesélni kezdett és igen csak meglepődve hallgattam a történetét, ami egyrészt nagyon szomorú volt másrészt melegséggel töltötte el a szívemet, mert egyre jobban beavatott a zsoldos az életébe, ami azt jelentette, hogy bízik bennem annyira, hogy ezeket elmondja.
Tehát jól sejtettem, nemes volt és méghozzá elég tekintélyes család sarja. Így érthető a harci tapasztalata és a viselkedése. Az öreg emberről meg kiderül, hogy valami régi barát, bár ez elsőre nem került felszínre, talán az agg már elfelejtette?
De mindjárt úgy is kiderül, hiszen már meg is jelent a férfi, aki a konyhába kísért minket és most elvezet az öregemberhez, aki azonnal be is invitál minket a barlangszerű szobájába.
Én nem ülök le, ha nem parancsolnak rám, inkább Edgar mögé húzódom és csendben hallgatok, hiszen talán most derülhet ki, mi lett a családjával.
Viszont legalább az öreg felismerte.
Láttam a reményt a zsoldos arcára úszni, ahogy az öreg azt mondta megmutatja neki, amiért itt van, de inkább nem néztem rá, amikor egy kis séta után, a felszínre bukkanva megpillantom a kis dombokat.
Ez elég kegyetlen szembesítés…….

A sírhantokra emelt keresztet vagy százszor elolvastam ,hátha rosszul látom,vagy éppen csak a képzeletem játszik velem gúnyt..de ahányszor csak ránéztem a szívem összeszorulva és reményvesztetten omlottam a sírjaikra..

Az öreg próbált vigaszt nyújtani,de most nem igazán hallottam semmit..csak a némaságot és a kegyetlen valóságot..
A fiút hallottam ,hogy ott toporog mögöttem,de most talán kicsit egyedül  szeretnék lenni...

Nem tudom mennyi ideig voltam a sirhalmoknál..de aztán a háttérben hatalmas robbanás rázta volna meg a barlangnak a belsejét...és menekülő emberek futottak ki ,ahol most mi álltunk...

-Flint,mögém!-emelkedtem fel,és a kardomat a hátamról leemeltem,és feszülten figyeltem az embereket ahogy lélekszakadva menekültek az üldözőik elől..

..Most igencsak jól"időzítették"azok a rohadékok,akárkik is!..mert most aztán az összes dühömmel szembe kell nézniük...amint a gyerek és az öreg is a háttérbe húzódott mögöttem,teljesen felkészültem arra,hogy a támadók közelednek..
Az adrenalin feltöltötte a testemet,és az izmaim megfeszültek,ahogy a kezem is erősen markolta a kardom..és vártam mi fog történni...de nem kellett sokat várni..
..meg is érkeztek a betolakodók..