Az alma harapása közepette kezdett kirajzolódni a terv..és ahogy a gyermek szavait hallgattam,egy széles mosoly kíséretében hajoltam közelebb hozzá,hogy csak ő hallja amit mondok.

-Akkor én elterelem a figyelmüket..te meg elemeled szépen..aztán usgyi kint találkozunk az istállónál..rendben,fiú?-borzoltam meg kócos haját ,úgy bátorítás képpen,és neki is láttam a kivitelezéshez..

De amikor már majdnem felálltam,történt valami..egy kisebb társaság csatlakozott az"áldozat"asztalához..

..de ez még jól jöhet-gondoltam az első bosszus megjegyzésemet követve..és ahogy nézem,most talán jobb is elemelni csendben a kulcsokat Flintnek..és még észrevétlenebbül..

Ahogy a fiúra néztem,és bólintottam,hogy indulok kifelé..most ővé a terep..az istállónál találkozunk kint..
..és leraktam az asztalra az ételért járó fizettséget,és mint akinek sürgős dolga nincs,szépen kisétáltam az ivóból..
Most a gyermeken a Világ szeme,ahogy a sikere is a Barát kiszabadítására...

Bár egyáltalán nem lelkesít a dolog, hogy önként menjek be egy börtönbe, még sem hagyhatom cserben azt az embert, aki annyit segített nekem, így persze, hogy felajánlom neki, hogy lenyúlom a kihallgatott fickó övéről a kulcsokat neki.
Ez láthatóan örömmel tölti el, én meg annak örülök, hogy nem az a tipikus felnőtt, aki vagy megbotránkozik rajta, hogy ilyet teszek, vagy aki elkezdene félteni, hogy „jaj kedveském, még bajod esik”.
Ez olyan képmutató! Az nem zavar senkit, hogy az utcán élek, vagy éhezem, de az már igen, ha megoldom magam a problémáimat és segítek magamon, ahogy tudok.
- Rendben! Pár perc és ott leszek! – néztem rá csibészes mosollyal.
Azonban mielőtt még neki láttunk volna a kivitelezésnek, a két férfihez mellettünk még vagy négy csatlakozott és bár először láthatóan nem tetszett a dolog Edgar-nak, végül mégis biztatóan rám nézett és elindult………………………….és nem lökte meg a kulcsost!
~ A francba! Most akkor mi van? ~ néztem utána zavartan egy röpke ideig, aztán leesett, hogy talán ezt valamiféle próbának szánja?
~ Na jó! Vagyok én olyan jó, hogy megoldjam! ~ szorítom össze a szám, aztán már el is tűnök az asztal alatt mikor nem figyel rám senki. És miért is figyelne valaki egy kis koszos kölyökre.
A lábak között pillanatok alatt a másik asztal alatt vagyok, aztán kis gondolkodás után nagyot csapok a kulcsos melletti fickó lábára.
- Vigyázz hová rakod a csülködet Zamur! – csattant fel szitkozódva az áldozatom.
- Hééé! Mi bajod tulok! Én nem csináltam semmit!
Újabb csapás, de most a másik hang tulajdonosa a célpontom.
- Te ostoba hülye! Te vagy a hülye! – hallottam ahogy egy kancsó feldől, aztán elcsattan egy ütés, miközben mindenki felpattant az asztal körül és kitört a zűrzavar.
Nekem sem kellett több, már fürge ujjaim le is csatolták a kulcsokat és gyorsan trappoltam az ajtó felé négykézláb a lábak között.

Amint kiléptem a kocsmából,verekedés hangjai hallatszottak bentről..de nem fordultam vissza..
Kicsit aggodtam a fiúért,de ha visszafordulok,akkor lehet felhívom magunkra a figyelmet,ami most nem éppen szerencsés..


Az Istállo felé haladtam,ahol megbeszéltük a találkozót.
...most várnom kell..bár ahogy odaértem a lovamhoz,már a gyermek is érkezett sietősen.
Belül nagyon örültem,hogy nincs semmi baja,és még gyorsan is kereket oldott a bunyó hrlyszínéről..ügyes kölyök...-mosolyodtam el..de aztán gyorsan kellene cselekednünk,mert igencsak szorít az idő...


-Ügyes vagy,Fiú!-dicsértem meg elismerőn,ahogy a kulcsokat nyujtotta a kezembe.


-Be kell jutnom a zárkához...neked meg őrködni kéne,nehogy meglepjenek!..menni fog?-fogtam meg a vállát és egy bátoritó paskolással mosolyodtam rá..


Valahol féltettem a gyereket..de azt is bebizonyitotta,hogy tud magára vigyázni,és helyén van az esze..


-Ahogy megtaláljuk a tömlöcöt..te kint bujsz el..és vársz,míg jelt nem adok!oké?...ne félj!sikerülni fog!!...nem hagyunk hátra Barátokat!


Mikor ránéztem Flintre,talán ,mintha egy pillanatra elbizonytalanodna..de ugyanugy vagyok én is..de bizom benne,ahogy abban is,hogy megmenthetjük a rabot..
..tartozom neki ennyivel..és mindent megteszek,hogy élve kijussunk innen!!..mindannyian!


Pár utcával arrébb meg is találtuk a keresett épületet..és valami nagy kegyben vagyunk a Fortuna asszonynál..mert csak két őr áll a kapuban...

De nem is sokáig fognak ott ácsorogni!...mert egy árnyék vetül a portára..az enyém!..
Még egy pillanatra visszanézek a gyermekre..és látom,már szem elől el is illant...
..ügyes kis fickó!-könyveltem el magamban,és aztán koncentrálni kezdtem a terv megvalósítására...

Csak egy kisebb sérülést szereztem míg kiértem a kocsmából, mert valaki a nagy kavarodásban rálépett a kezemre, de jól bokán rúgtam ezért mérgemben.
Az ajtón kijutva már senki nem állt az utamba, így hamar elértem az istállóba, ahol Edgar várakozott és kérdő arcára vigyorogva nyomtam a kezébe a kulcsot.
- Mondtam, hogy nem lesz gond! Szerintem mire a férfi rájön, hogy valamilye hiányzik, holnap reggel lesz, ha egyáltalán addigra magához tér. – kuncogtam, hiszen igazán sikeres akciót tudhattam magam mögött.
Természetesen nem lepett meg, hogy ezek után az volt a terve, hogy be is menjen a börtönbe, mert különben mi a fenének kellettek volna a kulcsok.
Az elképzelés ezen része miatta aggódtam már az elején is, de nagy megkönnyebbülésemre nem akarta, hogy bemenjek vele, csak, hogy őrködjek. Mióta megjártam az inkvizíció fogságát, valahogy nem nagyon szíveltem a sötét és nyirkos helyeket.
- Ha a kulcsokat elemeltem neked, gondolod, hogy pont az őrködés ne menne? – adtam a sértődöttet, hiszen ennél veszélyesebb dolgokban is benne voltam már. – Viszont, ha bent ragadsz, nem hiszem, hogy bármit is tehetnék érted. – utaltam a szép számú katonára, amelyeket a helytartó bérelt fel a „nagy” napra.
Nekem sosem volt olyan barátom, aki ezt megtette volna értem, így nehezen fogtam fel azokat az érzelmeket, amik Edgar-t vezérelték, de ahhoz hasonlítottam, amit felé éreztem, amiért jó volt hozzám. Talán hálás valamiért ennek a barátnak.
Minden esetre nem nagy erőfeszítésembe került, hogy mikor a börtön épületéhez értünk, eltűnjek egy halom összedobált láda mögött és kíváncsian figyeljem, miként jut át a két őrön a zsoldos.
Persze nem felejtettem el közben miért is vagyok itt, így a fülem és a szemem azért a környéken volt.

Az őrökhöz közeledve,kissé hideg futott végig a hátamon,de mivel sok forgott kockán,nem hátrálhattam meg..
..ahogy a gyermek is számít rám..úgy a Barát is..aki most ki tudja hol van..és talán nincs még késő...

A kapuőrökhöz lépve az árnyékban,igyekeztem lecsendesíteni a hevesen dobogó szívemet..de amint pár lélegzetet vettem,máris "előbukkant"belölem a katona..ahogy a kiképzésem is..

Hirtelen elkaptam az egyik tagot,és abban a pillanatban repült is a tőröm a másikba..
..az igaz,hogy nem ez volt az eredeti elképzelésem,de ha netán felvernék a többieket,akkor oda a meglepetés ereje,ahogy a sikere is...

Gyorsan el is tüntettem a testeket,és a falhoz simulva lépkedtem egyenesen a tömlöcök felé..ahol a Barátomat tartották fogva..de most,hogy itt vagyok egy karnyújtásnyira..egyre jobban azon gondolkoztam,hogy tényleg jó ötlet volt-e ez?!..mert elég sok rács volt idelent..

-Hééé...psssztt!....Robert!...merre vagy???..-kezdtem el suttogva keresgélni a rabot,akiért jöttünk..
..és próbáltam figyelni minden neszre,hátha hallok valamit..

Lassan végig jártam az összes helyiséget..de már majdnem kezdtem feladni a reményt,mikor egy halk és erőtlen nyöszörgést hallottam az egyik sarokból..

-..erre ..itt...Ed...Te ..vagy?-

Kissé meglepődtem,amikor megláttam,egy piszkos,vértől csatakos alakot,aki most egy szalmával tömött zsák mellett hevert..
-Én vagyok..kiviszlek innen!!-és a kulccsal kinyitottam a zárat,és ahogy csak tudtam,olyan gyorsan ragadtam meg a Férfit..de döbbenetemre nagyon könnyünek éreztem a testét..
-Ne izgulj!..hamarosan kint leszel!..kiviszlek innen!-vetettem a vállamra és sietősen távoztam onnan,nehogy valakinek szemet szúrjon a hiánya..de amint kifelé indultam volna a könnyű "terhemmel"..egy beszédre lettem figyelmes,ami elég közel volt hozzánk..túl közel...

-Maradj csendben!-súgtam a Barát fülébe szavaim..és mivel arra nem mehetünk ,ahonnan jöttem,így más útvonalat kell találnom..

Hirtelen fordultam vissza a folyosóra,ahol láttam egy kis beméllyedést..talán arra kijutunk..

Megragadtam erősen a testet és rohanni kezdtem a fal irányába..ahol a menekülést reméltem.
...és ha a megérzésem nem csal.akkor ott egy csatorna van,ahogy az esővíz és egyéb folyadék távozik az épületből.

..de kicsit elszámítottam magam,és egy nagy csattanással zuhantunk bele az aknába..
..és mindketten végigbucskáztunk a szűk járaton..de a végén nem ott jukadtunk ki ahol vártam,hanem az épület másik oldalán..

..de a gyermek odaát vár!-hasított belém a felismerés..és ahogy Robertet újra felnyaláboltam..rohanni kezdtem abba az irányba ahol Flint rejtőzött..vagyis úgy hiszem arra van...

Kikerekedett szemekkel nézem, hogy milyen pillanatok alatt intézi el Edgar a két őrt és mire kettőt pislogok már nyomuk sincs, majd a zsoldos el is tűnik a börtön épületében.
Innentől már azon izgulhatok, hogy ne mostanában legyen az őrségváltás, mert akkor hamar lebukna a férfi, ráadásul csapdába is esni, hiszen nem valószínű, hogy egy börtönbe több bejárat is van.
Aztán mégis beüt a mennykő és két katona érkezik egy tiszttel az ajtóhoz, ahol láthatóan izgatottak lesznek, majd kis tanácskozás után befelé indulnak.
Ekkor esik le, hogy jó, hogy én itt ácsorgok és őrködöm, de nincs hogyan figyelmeztetnem Edgar-t, hogy veszélyben van.
Egy dolog jut a kétségbeesett agyalásom közben eszembe, hogy talán valami csatornán keresztül bejuthatok, bár, hogy aztán mit tehetek, az még előttem is rejtély.
Előtte valahogy el kéne terelnem a figyelmet! A dobozok! Tűzszerszám természetesen van nálam, azt féltett kincsként őrzöm nadrágom korcában, így hamar tüzet csiholok és már lángol is a deszkarakás.
- Tűz van! Tűz van! – ordítom torkom szakadtából, aztán már rohanok is az épület hátsó fele felé, hogy keressek valami egérutat lefelé.

Ahogy kikecmeregtünk az épület oldalánál,máris felnyaláboltam a Barátomat,és rohanni kezdtem abba az irányba,ahol Flintet hagytam.
De ahogy közeledtem,nagy kiabálásra lettem figyelmes...valami tűzről kiáltoztak..
-Tűz van??...Flint!!...-hasított belém a felismerés,és aggódni kezdtem a gyerekért..
.remélem nincs baja...jutottak ezek a gondolatok az eszembe..


-Hamarosan kijutunk ...Robert...-mondtam a vállamra vetett testnek ,futás közbe.


Ahogy az épületet elhagytuk,egyre többen özönlöttek az utcára,bár sötét éj volt még,de a lángolo dobozok teljesen bevilágították a környéket.
A nagy felfordulásba szerencsére nem hívtuk fel magunkra a figyelmet..még jó,hogy a sötétség is takar minket..


-Flint?!...merre vagy?-kezdtem el kiabálni ,hogy túlharsogjam az egyre növekvö tömeg kiáltásait..


A vödrökkel szaladgáló falusiakat alig tudtam kikerülni..ahogy a vállamon rázkódó férfi súlya is nehezített,bármennyire is könnyűnek éreztem..
De ahogy haladtunk elöre,egyre jobban kezdtem aggódni a gyerekért,holott már tapasztaltam,hogy tud magára vigyázni...de most a sürgölődő emberek közt,elég nehéz lesz megtalálnom...
Hacsak ott az egyik fal mellett nem őt látom...

Ha azt akartam, hogy jó nagy kavarodás legyen, hát azt megkaptam. Még a börtönből is kifelé szaladtak az előbb bement katonák, mert a ládákból felcsapó tűz a házakat is fenyegette, így most, aki csak élt és mozgott a környéken, mindenki a tűz oltásával volt elfoglalva.
Nem tudhattam, hogy vajon Edgar-nak sikerült-e addig elbújnia az őrök elől, de mivel azok kijöttek, reméltem, hogy nem tűnt fel nekik semmi.
Ahogy a fal mellett haladtam a sötétebb utcarészen, megláttam egy fura árnyékot, ami valamiféle torzszülöttnek tűnt és már éppen a nyakamba akartam szedni a lábam, hogy elinaljak, mikor meghallottam felőle a hangot és leesett, hogy ez a zsoldos és valamit cipel a vállán.
- Pszt! Itt vagyok! – léptem kicsit előrébb, hogy a lángok idáig éppen csak ellátható fényénél megmutassam magam. – Erre gyere. Csináltam egy kis tüzet a szemben lévő háznál, szerintem ellesznek vele egy darabig, de lehet, hogy hamar átlátnak a szitán. – néztem idegesen körül. – Ez a barátod? Mi van vele? Meghalt?
gaz, akkor minek cipelte volna, de néha a felnőttek sok meggondolatlan lépést lépnek meg, amit nem értek.

Kezdtem fáradni,és a folytonos kerülgetés is kivette az erőmet ..de amint meghallom a gyermek hangját,kicsit megkönnyebbülök.
Amint meghallom,hogy az a felfordulás .ami most körülöttünk volt,azt Ő csinálta..egy széles mosoly suhant át az ajkamon..de aztán hamar lehervadt,mert a "terhem"eléggé kezdett lassítani.

-Gyorsan menjünk a lovamhoz!..indulás!-mondtam a fiúnak,és ahogy csak bírtam igyekeztem az istállóhoz,és amint odaérünk,akkor ráteszem Robertet,és a gyerek felé fordulok.

-Te is ülj fel..úgy hamarabb jutunk ki..az utca végén találkozunk!..különválva több esélyünk van..
-..de ne aggódj!..hamarosan én is utánatok megyek!...-adtam egy barackot a fejére játékosan a fiúnak,de most nincs idő ,sietniük kell,míg az egész falú ide csődül,és valaki kiszúrja,hogy a holnapi akasztás főszereplője már nincs a tömlöcben..

Ha a gyerek szót fogad,akkor nézek utána,és amint kicsit távolabb érnek a nyüzsgéstől,akkor én is utánuk indulok,egy perc pihenő után..
De amint kijutok a forgatagból,rohanok utánuk,hogy minnél hamarabb eltünjünk a környékről is..

Nem is kell sok,hogy utolérjem őket..csak éjjelre kellene valami szállás,de Robert miatt nem mehetünk akárhová...
Így a közeli hegyek felé irányítom a pacim,és én a kantárt vezetve ballagok melletük..

..elég rizikós volt ez az ötlet..de ahogy rájuk nézek némán,teljesen meg voltam elégedve,hogy sikeresen kiszabadítottuk a Barátot,ahogy annak is örültem,hogy Flintnek nem eset baja...

..úgy látom hosszú éjnek nézünk elébe..de ha találunk valami fedelet a fejünk fölé.akkor fogok csak megnyugodni..
De most még rezeg a léc..és minden rezdülésre figyelnem kell...amíg nem érünk el egy fedett menedékhez,addig mindenre figyelnem kell...

Aztán,mikor már azt hittem,hogy sose fogynak el az utcák,akkor hirtelen mintha eltüntek,és a zsivaj is hallkulni kezdett.
..csak a hangos lélegzetem nem csitult,ahogy szedtem a lábaim..

De nem törődtem a fáradsággal,mert nincs vége a menekítési akciónak,mert még nincsenek teljes biztonságban...csak akkor fogok pihenni...de akkor alszom egy nagyot!

Jó pár órai "keresgélés" után egy beméllyedést láttunk..de addigra,amíg közelebb jutottunk.a Nap is kezdett felkelni...
De ahogy az első sugarak megérintették arcomat..akkor éreztem,hogy mennyire fáradt vagyok..
..és el kell jutnunk a pihenőhelyig..vagyis legalább egy szalmazsákig..

Azért előnyös is lehet, ha valaki, mint én az utcán nő fel, ösztönösen találtam meg a kis sikátorokat és a legsötétebb helyeket, ahol minden gond nélkül eljuthattunk az istállói.
Nem tetszett, hogy Edgar nem akart velem vagyis velünk jönni, habár továbbra sem tudtam, hogy barátja vajon életben van-e egyáltalán, hiszen még lélegezni se nagyon hallottam, de felfogtam, hogy hármunkat nehezen tudná elcipelni a ló.
Azt meg hiába vetettem volna fel a zsoldosnak, hogy fordítsuk meg a dolgot és ő vigye ki lovon a barátját én meg kilógok gyalog, úgy sem ment volna bele, ahogy eddig megismertem.
- Szerintem a fő út melletti utcán, hamar ki tudsz jutni és ott kevesebben lesznek, mit itt. – javasoltam neki.
Természetesen én sem a téren keresztül kocogok ki az előttem fekvő testtel, hiszen az kész lebukás lenne, de szerencsére gond nélkül kijutok az utca végére, ahol már a lángok fénye is alig jut el és hamarosan Edgar is felbukkan mellettem.
Látom rajta, hogy milyen fáradt, én sem vagyok túl friss, ezért nem nagyon kérdezősködök, csak rábízom, hogy vezessen valahová, ahol kicsit megpihenhetünk és a barátját is megnézhetjük.
- Most ülj fel te a lóra. – csúszom le a hátasról, ahogy pirkadni kezd. – Különben nem jutunk messzire. Bízd rám, most egy kicsit magad. – kacsintok egyet, aztán eltűnök az út menti bokrok között.
Láttam pár szederbokrot, így hamarosan már pirosló szájjal és teli zsebbel érkezem ki a poroszkálók mellé, majd kissé balra mutatok.
- Füstöt láttam arra, talán egy vadászkunyhó. Érdemes lenne megnézni, a barátod nincs jó bőrben. – javasoltam neki, miközben átnyújtottam a gyümölcsöket.

Amint beérem Flintéket,már kicsit jobb a kedvem is,mert igaz elég fáradt voltam,de annak nagyon örültem,hogy végre kijutottunk a faluból...
De annak még jobban örültem,hogy sikeresnek mondható a mentőakciónk,és nemcsak Robertet hoztuk ki onnan,hanem saját magunkat...-nevettem el magamat.
Bár a mosoly mostanában többet jelenik meg rajtam,amióta Flinttel összesodort az élet..és most is ,mikor már azt hittem,hogy nem tud meglepni,akkor előáll egy maréknyi édes szederrel,és felém nyújtja.

-Köszönöm!..nagyon finomnak látszik!-és mutattam a maszatos arcocskájára egy mosoly kiséretében..

-Igaz..Robert elég rossz bőrben van..-léptem a nyereghez,ahol most az alélt teste lógott .
De ,hogy minnél hamarább fedett helyre menjünk,abba az irányba indultam el,amit a fiú javasolt..

-Ha szerencsénk van.akkor ott tudnak segíteni a Barátunkon..nagyon remélem...-mondtam csendesen magam elé,mert ahogy most látni az ernyedt és csontsovány testet..kissé elkeseredtem...
..de hinni kell a szerencsében!..ahogy abban is,hogy abban a házban lesz valaki aki segít nekünk..
..és talán megéri hinni...mert ahogy közeledtünk,tényleg egy vadászkunyhó volt,de ez még mind semmi!..mert finom illatok szállingóztak felénk..ahogy az is biztos,hogy most befalnék egy disznót is..

Tudom, hogy sokszor a felnőttek azt hiszik egy gyerek nem tud magában megélni, de azok nem ismerik az utca kegyetlen törvényeit. Én nem habos párnák között nőttem fel, hanem szemétkupacok között és azt ettem sokszor, amit találtam. Nem egyszer jutottam ki a városból és volt, hogy a saját káromon tanultam meg, hogy melyik gyümölcs ehető és melyik nem. Csak szívós szervezetemnek köszönhetem, hogy sokszor nem pusztultam bele.
De ami nem öl meg az megerősít, tartja a mondás és ez igaz is volt.
Így nem okozott gondot egy halom szedret összeszedni és mivel Edgar sem nagyon evett mostanában, neki is szedtem.
- Az is! – bólintottam, míg elvette, aztán kezem beletöröltem a nadrágomba, miközben a füst fel mutogattam.
- Ha füst van, ott tűz van és meleg, na meg talán békés emberek, akik ilyen távol a várostól, szívesen segítenek a vándoron, aki bajban van, ha nem……hát még mindig ott van a fegyvered. – intettem a kardjára és utalva rá, hogy már tanúja voltam, milyen könnyen jár a keze.
Talán én még hamarabb megéreztem az ételszagot, mint a zsoldos, ebben igen csak jó voltam.
Előre szaladtam halkan és bekukucskáltam az ablakon, ahol egy középkorú nőt és egy 17 és 12 év körüli lányt láttam, akik épp a tűzhely körül serénykednek.
Hátulról a fészer felől fejszecsattogás hangja hallatszik. Valaki fát vág.

Közeledve a kis lakhoz,jobban làtszòdott,hogy egy Csalàd lakja..bàr Flint csak az asszonynépet làtta az ablakbòl,de a hàttérben a fareccsenés zaja elàrulta,hogy van még ott valaki..

Talàn,ha segitséget kérünk,akkor befogadnak minket ezek az emberek.
Legalàbbis Robert nem birna ki még egy napot a vadonban..ellàtàs nélkül..és mi sem vagyunk valami fényesen ...a poros,füstös ruhànkròl nem is beszélve..de hagy némi kìvànnivalòt a mocsoktòl sötét arcunk is.
Ìgy végignézve magunkon,igazàn inpozàns làtvànyt nyújthatunk..legalàbbis egy koldusnegyedben...

Közeledve a portàhoz,bekopogtam az ajtòn..
S mikor kinyilt az ajtò ,illedelmesen köszöntem a Hàziaknak..

-Nyugodalmas jò estét a Hàz népének!-hajoltam meg kissé az asszonynak,aki ajtòt nyitott.
-Segìtséget kérnék a Baràtomnak,és a gyermeknek,ha tudnànak adni némi kötszert..-néztem a legbàjosabb arcommal,ahogy csak tudtam..hàtha megszàn minket a nö,és tényleg segit..

Kis idöbe telt,mig vàlaszt kaptam,mert tüzetesen végigmért,aztàn a fiucskàt,s végül a lovon lògo férfit is...

-Menjenek a Pajtàhoz!màris megyek én is..-azzal bevàgta elöttem az ajtòt,és ott hagyott..

Pillanatnyi meglepetésemböl a hàz mögül kiàlto férfi zökkentett ki,mikor sietösen jött felénk integetve,hogy kövessük.

-Gyere,Flint..-mondtam neki kedvesen,és a kantàrt vezetve léptem a csalàdfö irànyàba..

-Erre,Uram!itt le tudnak pakolni..màris hozok vizet..-utalt a sebesültre akit a nyeregböl emeltem le,és a szalma tetejére raktam.
Robert még mindig nem volt magànàl..és ahogy most jobban szemügyre tudtam venni,egy nagy seb volt a fején..de mintha màshol is vér boritanà..
-Kezdtem àtnézni,hogy milyen sérüléstöl lehet rajta ennyi vér..de én nem nagyon értek a gyògyitashoz..bàr szàmtalan sérülést szereztem harcaim soràn..de minsig volt egy csinos fehércseléd,aki àpolt...meg miegymàs...

-Robert!!hallasz??...most màr jo helyen vagy!!..-sugtam az eszméletlen férfinek,de valahol tudtam,hogy talàn nem is hallja..de jobban esett a lelkemnek,ha ezt el tudom mondani neki..

Amint a Gazda visszatért a vizzel,kicsit megmostam a fekvö baràtom arcàt..de sajnos egy mozdulata sem àrulta el,hogy felébredt..
Aztàn a fiunak nyujtottam a kulacsot,hogy szomjàt csillapithassa...majd aztàn én is ittam pàr kortyot...

Nem tudom mit csinàljak..nem vagyok vajàkos!..de ahogy igy jàrtak a kétségbeesett gondolataim a baràt körül,megjelent az asszony valamiféle kosàrkàval és kendövel..
De mielött szòra nyitottam volna a szàm..kitessékelt minket a pajtàbol,és odalépett Robert mellé..

-Ne aggodjatok a Baràtotokért!Hannah nagyon jo kézzel bànik a gyolccsal..és jo kezekbe van a férfi..-lökte oda nekünk a Gazda,miközben tovàbb hasogatta a gyújtòsnak valòt..

-Köszönjük a segìtségezeket,Gazda uram!-biccentettem köszönetképp felé..

-Nem kell köszönnöd,Urasàg!..mivé lenne ez a Vilàg,ha mindenki gyilkolnà egymàst??!!..jora biztos nem vezet!..ahogy a faluban sem vezetett..-mondta szomoruan...
-Nade,nemsokà,vacsoraidö!...ha gondoljàk szivesen meghivjukmagukat az estebédre..-nézett ràm és a fiura,egy kis grimasz mellett,mert mi tagadàs,nem éppen illendöen voltunk öltözve sem a hàz népének asztalàhoz..
-Ha esetleg...-kezdtem bele,de hamar leintett a férfi,és mutatott a dézsàra a hàz mögött...
..kis félmosollyal léptem oda a gürdöhelyiséghez,de legalàbb egy jo adag koszt le tudok vakarni magamrol,hogy tényleg emberi külsöm legyen...aztàn a gyermekre néztem,és ö aem volt valami hü de makulàtlan..

Amint befejeztem a mosakodàst,a csalàdfö behivott a hàzba,ahol nemcsak két gyermeklàny volt,hanem még egy karonülö is,akit a nagyobbik lànyka tartott a karjàba..

Ahogy a bemutatkozàson tul lettünk végre ehettünk...bàr a hàziaknak sem volt tul sok ételük,de szivesen megosztottàk velünk..
..miközben csendben ettünk...Robert jutott az eszembe...és ,hogy mi lehet vele...
De amint asztalt bontanak,megnézem hogy mi van a Baràttal odakint...

Nem látszottak veszélyesnek a bent lévők és jó lett volna, ha Edgar barátját kicsit nyugalomba tudjuk helyezni, mert az állapotának nem hiszem, hogy jót tett a pár órás lovon zötykölődés, amit az is mutatott, hogy nem is tért magához. Én nem értek a sebekhez, vagy a gyógyításhoz, de ez eléggé szembeötlő.
Valószínűleg így van ezzel a zsoldos is, mert nem is habozik bekopogtatni és mikor nyílik az ajtó menedéket kérni.
Az asszony, aki ajtót nyitott, nem lepődött meg különösképpen, ami azt mutatta, hogy elég tapasztalata van már a váratlan és elgyötört vándorokkal. Most némi szemrevételezés után, miközben alaposan végigmért minket, bólintott és válaszolt is.
Örültem, hogy nem küldtek el és gyorsan követtem a férfit, aki előkerült a ház mögül és Edgar-t is, aki vezette a lovat és a pajtában leemelte barátját a lóról.
Hát elég rossz bőrben volt a barátja azt meg kell hagyni, nem hittem, hogy gyógyító nélkül lehet rajta segíteni.
Nem tudtam segíteni most, csak letelepedtem egy kupac szalmára és várakoztam, miután ittam egy kis vizet a felém nyújtott kulacsból, majd visszaadtam Edgar-nak.
Meglepetésemre azonban megjelent a nő a házból és gyakorlott szemmel nézett végig Robert-en, majd kiküldött minket.
Látszott, hogy a zsoldos nem szívesen hagyja magára a barátját, de a tulaj megnyugtatta, hogy a felesége érti a dolgát.
Nagyot nyeltem mikor elhangzott, hogy vacsorára is szívesen látnak minket, még ha ehhez megint meg kellett mosakodni.
Ezután már nem volt semmi akadálya, hogy asztalhoz üljünk és bár nem volt nagy választék, azért jól lakottan dőltem hátra kicsit később, igyekezve csak halkan böffenteni, mert tanultam már annyit, hogy az nem illik.
Örültem, hogy tető volt a fejünk felett, Edgar barátja jó kezekben van és talán életben marad, aminek biztosan örül majd, és, hogy tele a hasam.

Kicsit megkönnyebbültem,hogy a Barát jó kezekben van,de azért nagyon aggódtam érte..de azt is be kellett látnom,hogy én nem nagyon tudok it tenni az érdekében..nem vagyok vajákos,és még azt sem tudom,hogy ...-de ahogy járnak a gondolataim,egy furcsa neszre leszek figyelmes,ami kintről jön..

Bár már a vacsora elfogyott,és a Gazdáéknak hálás is vagyok érte,ahogy másért is..
..a gyermekre néztem,és egy mosollyal nyugtáztam,hogy jól érzi magát,ahogy egy mosolyt is látnék rajta..

De a kintről jövö hangok egyre nyugtalanítottak..mert valahogy a múltamból derengett volna fel valami..ami nem éppen jó dolog..
kisvártatva úgy döntöttem,hogy a Házigazdával beszélek erről a megérzésemről..de ahogy felálltam az asztaltól és ránéztem a férfire,...már meg sem kellett szólalnom,mert intett a fejével némán,hogy kövessem a hátsó ajtóhoz..ezek szerint Ő is hallotta azt amit én..

-Maradj itt,fiú!..hamarosan visszajövök..vigyázz addig a kisasszonykákra!-simogattam meg a feje búbját,és azzal elsiettem a Gazda után..nem szívesen hagytam magára a gyermeket,de most talán veszélyes lenne velem jönnie..

De remélem,hogy megérti,hogy van mikor nem jó velem lennie..de azt is tudom,hogy tud vigyázni magára..de igazából jobban örülök,hogy biztonságban tudom..

..de amit odakint láttam ,attól elállt a szavam is ,és azzal a lendülettel le is húztam a fejem ,ahogyan követtem a férfit a szalma mögé..
kis idő múlva próbáltam óvatosan kitekineni a fedezékemből,hogx lássam kikkel is álunk szemben..
..és a szemem akkor kerekedett ki,mikor a Király katonái lovagoltak erre sietősen..

Talán a jóllakottság, talán a fáradtság volt az, ami eltompította túlélő ösztöneimet, de én nem hallottam semmit, csak azokat a gyönyörű szemeket láttam, amik a házigazda középső lányának, Klara-nak voltak és aki egész vacsora alatt el-elpirulva nézett felém.
Ezért nem hallottam azt amit valószínűleg Edgar igen, mert láthatóan egyre nyugtalanabbul feszengett a helyén, majd végül megszólalt és én kérdőn húztam fel a szemöldököm, hogy most mi van?
A házigazdával együtt elhagyta a házat én meg most már azonnal éberebb lettem és egyáltalán nem vettem félvállról a rám bízott dolgot. Az asszony és a lányok is félénken húzódtak az egyik sarokba a kisbabára vigyázva.
Azért persze nem tudtam gátat vetni a kíváncsiságomnak és bár kezem a közben előhúzott késemet szorongatta, azért lebújva az ablak párkány alá, onnan lestem kifelé, a lódobogás irányába, amit most már tisztán hallottam, de én még nem láttam kik azok.
- Semmi gond. – néztem a nők felé. – Edgar tudja mit csinál és nagyon jó harcos és….én is. – húztam ki magam.

Ahogy ott lapultunk a szalmabála mögött a Házigazdával,kérdőn néztem rá..de csak némán rázta a fejét,hogy nem tudja miért jönnek ide.

Újra kidugtam a fejem a szalma fölött,hogy lássam merre mennek a lovasok,de ahogy így elnézem..erre tartanak..
-A fenébe!-eresztettem el egy néma szitkot,és visszaültem a fedezékbe..

A Gazdára néztem,hogy most mi legyen??..az fehérnépek odabent vannak a fiúval,egyedül..

-Menj vissza a nőkhöz!..a fiút küld ki ide hozzám...azok nem tudják,hogy itt vagyunk..nem akarok a fejetekre hozni semmi bajt,bár nem csináltunk semmi olyat,hogy keressenek minket!..ne aggódj!..-súgtam halkan a férfinek..

..még pár perc..és itt vannak.....a fiú!!!...néztem a hátsó ajtót mikor bukkan ki...
Remélem,hogy annyi idő van még,hogy elbújhassunk a kiváncsi szemek elől..

..és kisvártatva nyílik az ajtó..és egy óvatos léptü árnyék jön ki rajta,és osonva tart felém..

Kis idő múlva, beóvakodott a hátsó ajtón, ami a kamrából vezetett ki a házból, a házigazda és szólt, hogy Edgar odakinn a szalmabálák mögött vár és, hogy katonák jönnek.
Mondania sem kellett, láttam a szemén, hogy talán már meg is bánta, hogy befogadott minket, hiszen nem tudhatja, nem vagyunk-e valamiféle rablógyilkosok és azért kergetnek minket.
- Semmit nem követtünk el! – mondtam neki halkan. – Köszönöm, hogy ételt adtatok és segítettetek. – néztem a szemébe a lánynak, aztán kisurrantam az ajtón, hogy mielőbb a zsoldoshoz érjek.
A barátja azonban még a pajtában volt és valószínűleg nem hagyjuk itt, így még nem tudunk elsurranni.
Próbáltam az alkonyi fényben kivenni, hol lehet Edgar.

Nem kis megkönnyebbülésemre megpillantom a fiút,amint a hátsó ajtón oson kifelé..és bár kezd sötétedni..alig látszik jól..

-Gyere ide!Itt vagyok,Flint!-súgom amennyire csak lehet,olyan hangosan..és intek a kezemmel felé.

Amint közelebb ér,lejebb húzódok,hogy a katonák észre ne vegyenek minket..

-Maradj csendben..ha szerencsénk van,akkor elmennek hamar..Robert meg odabent van..-intettem a fejemmel a Pajta felé.

-Nem tudunk addig mozdulni,amíg itt vannak..talán ..de úgy sem hagynám itt a Családot!..sokat köszönhetünk nekik..

Aztán csak némán várakoztunk..és füleltünk,hátha hallunk valami gyanúsat,de valahogy egy szót sem értettünk a beszédükből..

Elég sokáig bent voltak a katonák a házba..de aztán mintha szedelőzködnének...Végre!..Elmennek!
Fordúltam a fiú felé,és egy megkönnyebbült mosolyt eresztettem el,mikor a nagy kő leesett a szívemről.
..Mert eléggé izgultam a kedves Gazdáékért..mert bár nemrég vezetett erre utunk,de eddig nagyon rendesek voltak velünk,és hálás is voltam mindazért amit tettek értünk...ahogy Robertért is.

Ahogy tiszta lett a levegő,a házból kinézett a Gazda,és behívott minket ..
..ahogy beléptünk , kezét nyújtotta a a kis kisasszony,Klara...hogy elvigye Flintet ,hogy megmutassa neki hol fog aludni..
Én meg a Férfivel leültem,hogy átbeszéljünk néhány dolgot..és egy jó pofa sör is jólesne most...

-

A katonák már lassítva közeledtek, így volt időm kisurranni úgy, hogy nem vettek észre és mikor bizonytalanul körbenéztem, hallottam, ahogy Edgar szól hozzám és integet.
Éppen, hogy csak odaértem hozzá és lebuktam mellette, amikor a lovasok felbukkantak a ház előtt és egy őrszemet hagyva a lovakkal, bevonultak a házba.
Szerencsére nem vettek észre minket, de, ha elkezdenek körbenézni…….a sebesült férfi ott fekszik ájultan a pajtában.
Persze eszemben sem volt magamra hívni a figyelmet, ezért csak bólintottam a zsoldos felé, majd lapítottam, mint nyuszi a fűben, ebben igazán nagy voltam.
Idegesítő volt a feszült várakozás, hogy mikor jönnek ki és kezdenek kutakodni, de nem történt semmi, viszont reménykedésre adott okot, hogy nem volt hangoskodás sem.
Aztán egyszerre csak kivonultak és …….elmentek!
- Húúú, ez meleg helyzet volt! – fújtam ki vigyorogva a levegőt, ahogy a férfi rám nézett, mert láttam rajta is a megkönnyebbülést.
Kis várakozás után visszamentünk a házba, ahol Edgar a gazdával beszélt még, de én már nem figyeltem rá, hiszen Klara megfogta a kezem és mosolyogva húzni kezdett a kamra felé.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni.
Érintése kellemes borzongással töltött el, de hatalmas zavarba is jöttem, így lángolt a füle, mint a paprika.
- Rendben, de….. – néztem hátra Edgar-ra, de az már nagy beszélgetésben volt. – Köszi.
Haragudtam magamra, amiért így viselkedem, ezért inkább végül elhúztam a kezem.
- Khmm…..holnap reggel elmegyünk, így nem okozunk több…..bajt. – bököm ki, hogy valamit mondjak.

Elég hosszúra nyúlt a beszélgetésünk a Gazdával.
Kicsit szomorúan hallottam,hogy az elmúlt években nemcsak az aszály sújtja ezt a falut,hanem az Elöljáró kegyetlenkedése is.
Most is ,mikor a Katonák jöttek,a különadót akarták behajtani rajtuk,mit már befizettek a múlt héten is.
Valahogy olyan érzésem van,hogy a Király nevében szedetik újra az adót,holott ami előirt terményt a falu lakosai,és a Farmon élők is befizették becsülettel...

Némán hallgatom a történetüket,mert ahogy mondja,az Ő Családja is nemrég még a Falu határába lakott,de amikor a hugát és sógorát elhúrcolták éjjel,akkor döntött úgy,hogy a lányait,és a Feleségét nem teszi ki ennek,hogy mégegyszer átéljék azt a borzalmat..
Azóta sem tudott meg semmit a hollétükről,pedig sokáig kerestették őket,hogy megtudják,miért is vitték el..bár semmit nem tettek..


Szomorúság látszott a tekintetében,és az elkeseredettség
de a szavai eszembe juttatták az én szeretteimet is..a kislányomat...és a Nejemet...őket is elvesztettem...s csak reménykedni tudok,hogy valahol még élnek...de minden nappal egyre kilátástalanabb az,hogy rájuk találjak...-sóhajtottam egy nagyot,bár a Gazda biztosan értette néma pillantásomból,hogy teljesen meg tudom érteni a döntését,és a szomorúságát is..


-Lassan felkel a Nap.Ideje lesz továbbállnunk!Köszönet mindenért!-hajoltam meg a férfi előtt,és minden tiszteletem benne volt a főhajtásomban...mert vannak jóemberek...és érdemes küzdeni a Családjainkért,bármilyen nehéz is...


Mikor az első napsugarak elérték az ablakot,akkor már talpon voltam.
A Ház népe még csendes volt.
Gondolataimba merülve néztem a felkelő Napot,és a "hogyan tovább"-on járt az eszem..


Kis idő múlva az Asszony lépett mellém,aki kedves hangon köszöntött,és egy nagy kendőbe csavart kenyeret és szalonnát nyomott a kezembe.
-Az útra...vigyétek el-s egy félénk mosollyal adta át az elemózsiát.


-Köszönjük...-bólintottam ,és elraktam a kedves figyelmességét..-..a pajtában..a Barát..-kezdtem el,mikor csak bájosan visszanézett rám.
-Ne aggódj,jóuram!A Barátotok jól van,bár még nincs magánál..most jövök tőle..de a láz miatt félre is beszél..de nem kell aggódnod..pár nap,és rendbejön-mondta kedvesen,és indult is,hogy a reggelit elkészítse .


Összepakoltam a holmink,és mielött még elindulnánk a Pajtába kinéztem Roberthez..


A szalma közt feküdt,és a láztól verejtékes homlokát borogatás hütötte .Látszott,hogy gondos kezek ápolják,s ahogy közelebb léptem hozzá,akkor látszott mennyire törékeny és sovány az egykor jóerőben lévő férfi..de ahogy az asszony mondta,talán nincs baj,és a soványsága ellenére fel fog épülni...amit nagyon remélek!
-Itt vagyok,Rob...talán nem hallod szavaim,de nagyon sajnálom ami veled történt..itt jó kezekben hagylak,mert tudom gondoskodnak rólad...bár ne igy történt volna minden..hanem mint régen..amikor együtt csináltunk minden csibészséget suhanckorunkban..-ahogy elöntöttek az érzések,kissé elakadt a hangom,de aztán próbáltam összeszedni magam.
-..oly jó lenne,ha el tudnád mondani merre keressem a családom...annyira hiányoznak...-szorítottam meg a kezét,és mint aki választ adna az ujjai megmozdultak az enyémben..
De aztán újra ernyedten s erőtlenül hanyatlott le,s a láz megint úrrá lett meggyötört testén..


Hamarosan a Gazda is bejött hozzánk,és a felesége egy nagy hidegvizes tállal..
-Hagyjuk pihenni..-intett a férfi,és kihívott a beteg mellöl..
-Edgar!Maradhat itt a Barátotok,most úgysem birná ki az utazást,bármilyen közelre sem..vigyázunk rá!-és kedvesen megütögette a vállam,amolyan bátorításként.
-Köszönöm nagylelküségeteket...sokkat tettettek értünk!...de lassacskán indulnunk kell...amint a fiú felkel..
-Maradjatok reggelire,ha már mégis mennetek kell..-hívott vissza a házba ahol már meg volt terítve.


De ahogy leültünk az asztalhoz,kisvártatva kivágódott az ajtó és két katona fogott fegyvert a Gazdára...és rám...

A lány nagyon kedves volt, ahogy a kamrában lévő szalmazsákhoz vezetett, ahol kuncogva végigsimította az arcom.
- Jóképű kölyök vagy te Flint! Jó éjszakát!
Olyan zavarba jöttem, hogy köpni-nyelni nem tudtam, így a lány anélkül ment el, hogy bármit is mondhattam volna neki.
Sokáig nem tudtam elaludni, még halkan hallattam, ahogy Edgar a házigazdával beszélget, bár érteni nem értettem őket, aztán hirtelen lepett meg az álom.
Reggel finom illatokra ébredtem és senki nem rúgással keltett, ami legtöbbször meglepő.
Ásítozva dörgöltem a szemem, ahogy kifelé indultam a konyhába, mikor ajtócsapódást és kiáltást hallottam és gyorsan az ajtófélfa mellé húzódtam, onnan lestem kifelé, már teljesen éberen.
~ Katonák! ~ vert riadót a szívem.

Ahogy a Katonákat megláttam,igyekeztem teljesen nyugodt maradni.
Bár abban a pillanatban átvillant az agyamon,hogy a fegyverem nincs nálam,mert letámasztottam az ablak mellé...de a tőreim a "helyükön"vannak,az alkarvédőm alatt...

A Gazdára néztem egy fél másodpercre,hogy mit tesz,de a meglepettség kiült az arcára,ahogy az aggodalom is..

-Azonnal elvisszük a terményt,amit adóként kell leadnotok!Az ellenállás hasztalan!-bökte ki az egyik lándzsás,miközben a férfire szegezte fegyverét.
-..úgy látom nem értetted meg tegnap a Parancsnokot!..megmondta,hogy ha nem fizetitek be az Elöljárónak,azt ami jár,akkor a Családod egyedül fog itt maradni..Nélküled!-rivallt  a Gazdára újfent,mert látta nem mozdul az első felszólítására..

Láttam,hogy elsápad a férfi,és lopva a szoba felé néz,nehogy valamelyik gyermek most kijöjjön a konyhába...mert félt,hogy túszként kapnák el lányait...vagy a Feleségét...

-Ahogy kívánod!-állt fel az asztaltól a Gazda,és a kamra felé indult,hogy eleget tegyen a katona kérésének..vagyis inkább a követelésének..

Én csak némán néztem ezt a jelenetet,mert ha beleszóltam volna,akkor lehet bajba sodortam volna a Családot,amit igencsak nem akartam...
Ekkor láttam,hogy Flint az ajtófélfa mellett állt,és óvatos pillantásokkal nézte az eseményt..
Némán bólintottam,hogy ne mozduljon,főleg azért,mert talán a katonák nem tudják hányan vagyunk a házban,és ha esetleg félreértenek valamit,akkor biztiosan támadólag fognak még jobban fellépni ellenük..vagy esetleg Flintet is elvihetik,amit nem akarok,ahogy azt sem,hogy valaki megsérüljön..

Ahogy a Gazda hajlandóságot mutatott a fizetésre,a lándzsás széles vigyorral követte őt.
-Aztán semmi trükk!-dobta oda félvállról a férfinek,aki a maradék fél zsák lisztet és rizst szedte ki a polcról..ami a következő aratásig volt csak az élelmük..

Egyre jobban kezdett felmenni a pumpám,de azt is tudtam,hogy ha lépek,akkor lehet ,elszabadul a pokol..de azt sem tudom végig nézni,hogy az összes élelmüket elviszi ez a két nyeszlett katonának mondott rohadék!...bár az elöljáró címerét viselték,és talán parancsot teljesítenek..de akkor is!A kegyetlenség megbocsáthatatlan!Ahogy az is,hogy egy nagycsaládos Édesapától elveszik a megélhetés utolsó reményét..és az aratás még két hét!.addig mi lesz velük?..

A másik katona meg úgy gondolta,hogy szétnéz a házban,és önelégülten nézett bele minden tányérba,és edénybe.amit csak látott a konyhába..
..na,erre már nemcsak a vérnyomásom ugrott az egekbe,hanem a dühöm is..nár igyekeztem fékezni magam,de azt hiszem nem tudom sokáig türtőztetni magam..
Megvártam,hogy közelebb érjen hozzám,és miközben némán falatoztam,úgy tettem,mintha tudomást sem vennék róla,de közben a gondolataim teljesen máson jártak..hogy ,hogyan fogom kitekerni a semmirekellő nyakát,és még lelkiismeret furdalásom se lesz..nem mintha eddig lett volna,ilyen gazfickók miatt..

A pofátlan ,magát katonának nevező,még arra is vetemedett,hogy belekóstoljon a reggelibe,ami az asztalon volt..és nálam,most pattant el a cérna...

Újra Flintre néztem,és az asztal alatt a kezemmel intettem,hogy lépjen hátrébb,nehogy meglássák őt,vagy valamelyik gyermeket..de abban a pillanatban a kisded a hátsó szobából felsírt,és ez volt a jó alkalom...
Amint a fegyveres oldalra nézett a hang forrása felé,akkor ragadtam meg a nyakánál fogva,és már csak a roppanást hallottam a kiáltása helyett..s ahogy fordúlt a társa,az meg egy szép kis tőrt kapott a szívébe..ugyanúgy hangtalanúl rogyott össze,ahogy a másik ..

A Házigazda sápadt arcára néztem,és csak egy bólintásra futotta tőlem a bocsánatkérésként...de igazából egy cseppet sem bántam meg a tettemet,mert tudom,hogy jól cselekedtem,bár nem a házban kellett volna megtennem,de féltem,hogy ha tovább várok,nagyobb baj kerekedik..
..és mivel ezek a csőcselékek,akik a parancsnok,vagy éppen akárki nevében "intézkednek",azok megérdemelték sorsukat..és azt,hogy pechükre összeakadtak,velem...

-...Sajnálom,hogy itt ...-kezdtem el a szabadkozásomat.
-Köszönöm!-mondta a férfi,és egy hálás fejhajtással biccentett felém..

-Most mi lesz??..és ha többen vannak??...vagy esetleg ...-kezdte hadarni a kérdéseit.

-Talán...de szerintem ketten voltak itt...-töröltem meg a tőrömet,miután kiemeltem a szennyből.
-Jobb lenne ,ha kivinnénk ezeket,mielőtt a gyerekek meglátnák..-intettem a testek felé,és megragadtam az egyiket,és kivonszoltam a hátsó ajtón..még mielőtt valamelyik kisgyermek éppen betoppanna a konyhába......

Soha nem szerettem a katonák szeme előtt lenni és most is ösztönösen húzódtam el előlük, miközben hallottam, hogy bizony rekvirálni jöttek vissza.
Talán a többiek is itt vannak, csak nem jöttek be a házba! Mi lesz, ha valaki mi utánunk is firtatózni kezd?
Egyelőre azonban a házigazdával voltak elfoglalva, bár láttam Edgar szemén, hogy nagyon nem érzi jól magát, hiszen nem volt nála fegyver és így kiszolgáltatott volt.
A katonák tovább kiabáltak és a tulajdonos nem mert ellenállni neki, különösen, mert a családja épségével fenyegették.
Oda indult, ahol én bújtam meg és nagyon reméltem, hogy a katonák nem jönnek utána, mert akkor felfedeznek. Ahogy abban is, hogy a házigazda lányai is meghúzzák magukat, tudom milyenek ezek a zsoldosok, ha bevadulnak és lányokat látnak.
Elkaptam Edgar pillantását, hogy figyelmeztetően rám nézett és én alig láthatóan, de biccentettem neki. Eszemben sem volt felfedni magam, ha nem muszáj.
Még jobban behúzódtam, amikor a gazda kivitte a zsákot, főleg, amikor a másik katona járkálni kezdett és mindenbe beleütötte az orrát.
Csak a vértek és fegyverek csörömpölése és a katonák szuszogása törte meg a feszült csendet.
Aztán…….aztán felsírt a kisgyerek és Edgar támadásba lendült, mint a lesben álló kígyó és a következő percekben, már mindkét katona halott volt.
Már láttam mire képes, hiszen a városkapunál is megmutatta már, de most is ledöbbentett.
A két férfi hangjára rezzentem össze.
- Én…..én majd szétnézek odakinn. – léptem ki a kamrából, igyekezve nem törődni a két tetemmel. – Ha a közelben vannak, megtalálom őket. – nézek a zsoldosra, hiszen ő tudja, hogy ez igaz.
Ezzel legalább segíthetek én is.

Ahogy kivonszoltuk a Gazdával a testeket,hogy ha a Család belép a konyhába,ne ez a látvány sokkolja öket..a hátsó ajtón igyekeztem kituszkolni az élettelent..

De ahogy háttal támaszkodtam az ajtónak,és kijutottam a szabadba,a meglepetésre már nem is tudtam reagálni..mert egy hatalmas ütéssel vertek fejbe..

..úgy látszik tévedtem,hogy csak ketten voltak.
..és csak a váratlan tudatsötétségre emlékszem...és egy nagy rugásra...