Mivel nem kapok határozott választ, így míg Edgar a hátsó ajtón próbálja meg a házigazdával együtt eltüntetni a holttesteket, addig én az elsőn settenkedek ki, hogy körbenézzek, voltak-e társaik a rekviráló katonáknak, mert akkor nagy bajba kerülhet a gyilkosság miatt a család.
Igyekeztem lapulni a ház sötétjében, hogy ne lássanak meg és én sem vettem észre semmit, egészen addig, míg el nem értem az első bokrokat, ahol már kezdtem biztonságban érezni magam, mert itt már nem számítottam semmi bajra, hiszen olyan vagyok, mint egy kisegér.
Ekkor egy kérges kéz fogta be a számat hátulról, hogy ne tudjak kiabálni, de olyan szorosan, hogy pár perc vergődés után elfogyott a levegőm és egyszerűen elájultam.

Ahogy magamhoz térek egy batáron vagyok ..körülöttem a Gazda és Flint..megkötözve.
Jó nagy pukli sikeredett a fejemen,amit elég fájdalmasan érintek meg.

-Mi történt?...hogy kerültünk ide?-néztem a Gazdára,és a kérdéseim kicsit bizonytalanul tettem fel,mert még a szédülés kissé kábán hatott rám..

Lassan kezdett a látásom is kitisztulni,bár fogalmam se volt mennyi ideje feküdtem a szekéren,de abban biztos vagyok,hogy jó pár óra eltelhetett,mert már nem láthattam a Farmot.

A kezem meg volt kötözve,de a lábam szabadon volt,és ezt jó jelnek tekintettem,mert akkor nem volt sok idő,míg idezártak minket a ketreces szekérre..

-Flint?..jól vagy?..és te ,Vincent?-néztem rájuk..-aztán felültem ,s a hátamat a deszkák oldalához támasztottam..

Igyekeztem felmérni a katonák létszámát,és arra jutottam,hogy igencsak túlerőben vannak..
Kettő a bakon ült,négy meg elől lovagolt..a hátunk mögött is két rohadék őrzött minket..de azt viszont díjaztam,hogy a lovam is a vezetőszáron volt kötve mögénk..

-Hová visznek minket?-néztem Vincentre,aki elég gyötörten nézett ki-..És a Családod?-súgtam oda neki,mert talán nem szerencsés ha hangosan kérdezősködnék..

-..A Család otthon van...mindenki-és ezt a szót kicsit megnyomta a hangsúllyal,hogy értsem,hogy ezek szerint Robertet nem találták meg,na persze,ha nem így volna akkor itt lenne...vagy nem is tudom..még belegondolni sem volt jó a másik lehetőségre..

Lassan esteledni kezdett,és az utolsó napsugarak már a fák lombjai közt szűrődtek csak be..
A fiúra néztem,és ő kicsit jobb börben volt mint,mi Vincenttel..de legalább a gyereket nem bántották..bár a kezei össze voltak kötve..

Ahogy megállt a szekér egy nagy rándulással,hirtelen elvágódtam a padlón..de igazán nem is bántam most..mert még az jól jöhet,hogy még tehetetlennek vélnek..

De majd kiderül,hogy ha tábort vernek,mi lesz velünk..de abban biztosak lehetnek,hogy ha lesz lehetőség,akkor még okozhatunk nekik meglepetést..és szerintem a Kölyök van a legelőnyösebb helyzetben...mert ugye,ki az ,aki egy gyermekre gyanakodna?!..de talán kiderül hogyan is lesz tovább?..mert most még csak az éj kezdetén járunk..és messze még a hajnal...

Már egy ideje rázkódtunk a szekéren és nagyon féltem. Mikor magamhoz tértem a házigazdát és Edgart láttam magam mellett, de mindkettő ájul volt és szinte alig vettek lebegőt.
Halkan szólítgattam a zsoldost, de sokkal többet nem tehettem, mert mind a hárman meg voltunk kötözve és elég sok katona volt körülöttünk.
Először a család feje tért magához, de még elég kábának tűnt és nekem, bár túl jól nem ismertem őket, azért aggodalom mart a gyomromba, hiszen nem lehetett tudni mi lett a feleségével és a lányokkal.
Megkérdeztem volna, de ekkor Edgar is magához tért, amitől egyrészt megkönnyebbültem, másrészt azonnal igyekezett tájékozódni, pedig még láthatóan alig volt magánál.
- Én…próbáltam……kiáltani akartam, de……a katonák…..mindenhol ott voltak….. – súgtam oda neki. – Befogták a szám, aztán ……itt ébredtem. Fáj a fejem, más bajom nincs. – ráztam meg kissé a fejem, hogy ne aggódjon értem. – Arról beszéltek, hogy a helytartó meg fogja jutalmazni őket, mert az adó mellé még két keresett személyt is visznek. – mondtam el neki, amit kihallgattam.
Ezután megtudtam, hogy a házigazda családja valószínűleg jól van, ahogy Edgar barátja is, őket vagy nem is keresték, vagy nem találták meg.
A nap már lemenőben volt és valószínűleg éjszakára megáll a csapat, ahogy ez meg is történik. Edgar nem is tudja megtartani magát és ez azt jelenti, hogy még gyenge, ami nem túl jó hír.
- Nem akarok börtönbe menni. Biztos felakasztanak. Lehet meglátott a városban valaki, amikor a tüzet csináltam. – esek kicsit kétségbe, de aztán összeszorítom a szám.
Voltam én már nagyobb bajban is és még nem találták fel azt a kötelet, amiből én előbb-utóbb nem szabadultam volna ki.
Csak meg kell várni, hogy senki ne figyeljen rám, persze azért már elkezdtem dolgozni a csomón.
Azonban félő volt, hogy, zokon vetté két társuk halálát és ha életben is akartak minket a városba inni, arról nem volt szó, hogy milyen állapotban. A katonák durván szeretnek szórakozni és előttük állt egy egész éjszaka.

Amint megállt a menetelésünk ,bár azt sem tudom,hogy hová..igyekeztem körbenézni,amennyire csak tudtam..
Már elég sötétre járt,mikor a szekerünkhöz odalépett két tenyérbemászó képű alak,és ahogy kinyitották a lakatot az ajtón,egyből kirángatták a Gazdát..
Kicsit még kába voltam,mert ahogy érzem ,elég nagy ütést kaptam..és bár a látásom tiszta volt,de a tagjaim nem nagyon engedelmeskedtek még..
a fiúra néztem,és nagyon reménykedtem,hogy nem bántják,ahogy Vincentet sem..de ahogy most állnak a dolgok,nem igazán úgy fog alakulni ,ahogy elképzeltem..

Vincentet elvonszolták az egyik sátorba..ahonnan elég nagy kiáltások hallatszottak..és csak hallgattam...ahogy az ütések csattantak az arcán..

Régen én is szemtanúja voltam nem egy ilyen "kérdezősködésnek"..de sohasem voltam a híve..
A gyengébbeket ütni nem élvezet,legalábbis nekem..de azt hiszem,hogy most is ez van...

A kezemen lévő kötél elég szorosra volt tekerve,így nem tudtam kilazítani..de ha valamivel elvághatnám?-merültem el a gondolataimban,mikor két kéz megragadott,és lehúzott a padlóról..

Próbáltam valahogy kirugni az egyik szennynek az orrát,de megint kaptam a fejemre egy ütést,és ahogy elernyedtem,még a gyermekre néztem..csak nehogy bántsák őt!..de aztán már csak egy fához kötözve tértem magamhoz,mikor egy nagy adag hideg víz loccsant rám..

Az ütések,amit kaptam,az elég fájdalmasak voltak,de erősek nem..
Látszik,hogy puhányok,és nem igazi férfi módjára intézik még a verést sem...

-Mondd meg ,rohadék,hová tüntettétek el a terményt?..és miért bújtattátok azokat a ládákat a szekéren??...ha nem beszélsz,akkor majd a harmadikkal eljátszunk!-kiáltotta kaján vigyorral..és ahogy a szemébe néztem elég mérgesen..bár az egyik szemem eléggé be volt már dagadva...akkorát húzott be,hogy azt hittem az állkapcsom is eltörik..de aztán megráztam a fejem,és csillagokat láttam..de a düh kezdett elhatalmasodni rajtam...

-Nem tudom miről beszélsz!.. nincs közünk..a ládákhoz se!-kiabáltam rá..de ahogy folytattam volna a képtelen vádakra a válaszom..máris leoldoztak a fáról,és Vincent mellé löktek...

A Gazda elég rossz börben feküdt a füben,még igaz magánál volt,de látszott,hogy jó sokat kapott..

-Vincent!..Hééé!..Hallasz??..ki kell jutnunk innen!..Meg kell szereznünk a szekeret!..a fiú is veszélyben van!.el kell tünnünk innen!-súgtam oda ,és csak reméltem,hogy érti amit mondok..mert nagyon nem volna jó,ha ...
de aztán megmozdult és valami nyögést hallatott,de ezt igennek vettem..
-Fordulj meg..lassan..ki kellene valahogy szabadítani a kezem..itt a tőröm az alkarvédőmbe rejtve..húzd ki...sikerül??-bátorítottam a férfit,bár szívem szerint nem sodortam volna ennyire nagy veszélybe..de azt hiszem,hogy most sikerülni fog...

De aztán miközben a kiszabadításunkon ügyködtünk Vincenttel..kicsit távolabb a szekér közelében két kazona összeverekedett..és az egyik aki ütött engem..annál volt a lakat kulcsa az övére erősítve..és ha azt meg tudnánk szerezni a kulcsot..és a szekeret...

A katonák tábort vertek. A szívem a torkomban dobogott, amikor kis idő múlva az egyikük kinyitotta a szekéren lévő ketrecünket és minden szó nélkül lerángatták Vincent-et, a kis ház tulajdonosát. Igyekeztem szinte a szekér falának részévé válni, volt már részem a városban is pár őr szórakozásához, hogy ne én akarjak most ennek része lenni, még ha a házigazdának sem kívántam.
Biztos voltam benne, hogy Edgar elég nagyot kapott a fejére, mert különben már leordította volna a katonák fejét és mindent elkövetett volna, hogy megvédje a férfit, aki segítséget nyújtott nekünk a szükség idején, de most csak csendben feküdt.
Rövidesen az egyik sátorból hallani lehetett az ütések tompa puffanását, Vincent nyögéseit és a katonák durva röhögését.
Még jobban igyekeztem, hogy meglazítsam a kötelet a csuklómon, mert sejtésem szerint nem lehetett sok időnk.
Aztán megint jöttek és most Edgar-t vitték el, de én mit tehettem volna ennyi erős, felfegyverzett felnőtt ellen.
Őt a tisztás szélén egy fához cipelték, miután ismét leütötték, majd fellocsolták és nekikezdtek a „megpuhításához”. Nem néztem oda, de hallottam. Lázasan bogoztam a csomót, hiszen kétség nem férhetett hozzá, hogy én maradtam a végére, talán azt gondolták már a látottaktól is inamba szál a bátorságom. Valamennyire igazuk volt, hiszen kölyök voltam és féltem, de engem az utca nevelt, annyira nem rettegtem, hogy ne dolgozzak a szabadulásomon.
Sejtettem, hogy Edgar aggódik értem és nem akartam, hogy valami bolondságot csináljon értem, tudnia kell, hogy tudok vigyázni magamra.
Már majdnem megvoltam a csomóval, mikor megjöttek értem is és egy markos katona szinte úgy rántott le a kocsiról, hogy repültem a levegőben egyet. Az összekötött kezem miatt jó nagyot estem és feljajdultam.
- Nézd mán’. – röhögött fel egy másik. – Már most jajong és még nem is kezdtünk neki. Állj fel kutyakölyök és csinálj úgy, mintha lenne is valami a lábad között, vagy kislány vagy? – rúgott egyet belém, de azt rutinosan tompítottam.
Feltápászkodtam nyögdécselve, mint akinek nagyon fáj, de rögtön bucskáztam is fel a következő pofontól.
- Mit tudsz a ládákról takonypóc! Gyerünk, mond csak gyorsan, különben a fülednél fogva szegezlek ahhoz a fához. – hallottam a fenyegetését és közeledő lépteit, de addigra már szabad volt a kezem.
Nem számítottak a verés után rá, hogy ilyen fürge leszek, főleg nem, hogy a kötélből is kibújok, így sikerült befutnom a fák közé, mire észbe kaptak és az üldözésemre indultak nagy ordibálva.
Először csak egyenesen rohantam, aztán szép nagy körben kezdtem visszakanyarodni a táborhoz, hiszen eszem ágában sem volt Edgart és Vincent-et otthagyni.
Úgy lopakodtam, mint a nyest és hamarosan már nem messze onnan kuporogtam, ahol a földre lökve hevertek. Körbe nézve talán két katona maradhatott a táborban, míg a többiek engem kerestek, csak épp rossz helyen.
- Edgar…..-suttogtam olyan halkan, ahogy csak reméltem meghallhatja. – Itt vagyok. Segítek, de nincs nálam semmi vágószerszám. Szereznem kell egyet.

Ahogy ott hevertünk Vincenttel,és azon ügyködtünk,hogy valahogy kihúzza a tőrömet a titkos rekeszemből az alkarvédőmből..neszre lettem figyelmes,mint könnyü léptek okoztak..a fiú volt!

Kicsit megkönnyebbültem,de aztán kicsit mérges lettem magamra,hogy ilyen veszélybe sodortam szegény gyereket,de örültem is,hogy valahogy kibújt a kötelek közül..

-Mit csinálsz itt,Gyerek???!!...fusss!!...menekülj!..nehogy elkapjanak!..-súgtam a fa mögé ,ahol most bújt.
..de aztán a hirtelen haragom elszállt volna..és súgtam felé..
-Gyere...vedd ki az alkarvédőmből a tőrőmet!..azzal elvághatod..csak siess!meg ne lássanak Téged!..-aggódtam a kölyökért,de megint csak örültem,hogy talpraesett ..és helyén van az esze..

A két összeverekedett Katona még mindig az erdő szélén püfölte egymást..és láthatólag nem is hagyják abba ..ez most több,mint szerencse..csak jó lenne,ha ki is tartana ez a fene nagy mázli..


-..El kellene jutni a szekérhez...azzal megléphetünk..viszem Vincentet..nem hagyjuk itt..-igyekeztem elhadarni a hirtelen kiötlött tevecskét..bár kidolgozni nem tudtam most,de csak nagy vonalakba körvonalazódott bennem,de talán sikerül..

S ahogy majd kiszabadít a kötelek közül a gyermek,akkor azonnal megragadom a férfit ,hogy rohanjunk a menekülés szekere felé..

Természetesen elég ideges voltam, de azt is tudtam, hogy az üldöző katonák itt fognak keresni utoljára, hiszen nem gondolják egy alig gyerekkorból kifelé tartó kölyökről, hogy nem a fejveszett menekülésen jár az esze, hanem visszafordul.
Így inkább csak attól tartottam, hogy az a két őr, akit itt hagytak, az ne jöjjön most közelebb és ne vegye észre ténykedésemet.
- Olyan hanggal vannak azok, mint egy vaddisznócsorda. – hangzik fel gunyoros válaszom. – csak egy süket nem hallaná meg a közeledésüket. – rázom meg a fejem aggodalmas hangjára.
És még jó hírrel is szolgál Edgar, nem kell belopóznom a táborba ahhoz, hogy vágószerszámot keressek, mert el tudott rejteni egyet, csak épp nem fért hozzá, viszont engem semmi nem akadályozott meg, hogy odasurranva kihalásszam a pengét és megszabadítsam őket a kötelektől.
- Azt hiszem ez menni fog. – néztem az egymással foglalkozó katonákra. – Én meg felülök a bakra és elvezetem a szekeret. – biztosítom Edgart, hogy nem hagyom cserben, igaz életemben nem csináltam még ilyet, de nem látszott olyan iszonyú bonyolultnak.
Csak nagyot kell ordítani, meg csattintani a szárral, aztán kapaszkodni. Legalábbis én így gondoltam és nem féltem megtenni, persze az élet mindig tartogat meglepetéseket és én sosem voltam híján vele.

-Ügyes vagy,Fiú!-borzoltam meg a fejét,amiért ügyesen kivágta a kötelemet,és bátran viselkedett nagyon!..

Gyorsan megragadtam a Gazdát és iramodtam is a szekér felé..igyekezve a lehető legcsendesebben osonni a testtel..
Ahogy a padlóra tettem Vincentet,máris elkötöttem a lovamat,és intettem a gyermeknek,hogy üljön fel a bakra,és amint jelzek,csapjon a lovak közé!..sok időnk nincs..de ha elég halkan cselekszünk,akkor egérutat nyerhetünk..csak halkan...

-Ülj fel!..amint jelzek,csapj a lovak közé..addig bújj el!...nehogy kiszúrjanak!..-súgtam neki,aztán mutattam a még verekedők felé.. aztán egy bátorító mosollyal néztem Flintre.
-Meg tudod csinálni!-dicsértem meg..és azzal a lendülettel a kikötött paripákhoz lopóztam,hogy eloldjam a kantárjukat..mert,ha nincs ló..akkor igencsak nehezen követnek minket-suhant át rajtam a gondolat,amit egy vigyorral nyugtáztam.

Amint elvágtam a szárakat..máris a lovamra pattantam,és jeleztem a fiúnak..és csak imátkoztam,hogy sikerüljön!
..és megsarkantyúztam a hű lovacskám oldalát...

Büszke voltam magamra és láttam, hogy Edgar is büszke rám, ezért úgy éreztem semmi sem lehetetlen számomra és simán elmenekülhetünk a szekérrel.
Lapultam a kocsi mellett míg a zsoldos felrakta a teljesen elgyengült házigazdát a szekérre, aztán hangtalanul felmásztam a bakra, ahogy Edgar várta tőlem és meghúztam magam.
Csak csillogó tekintetem kapcsolódott az övébe, amikor biztatni kezdett és magam is elhittem, hogy sikerülni fog, hiszen olyan jók voltunk együtt.
Bár a szívem a torkomban kalimpált, mégis türelmesen vártam, amíg fel nem hangzott Edgar lovának dobogása és meg nem láttam alakját, ahogy nekivág az útnak.
Én sem haboztam, nagyot lódítottam a gyeplőn és teli torokból elkiáltottam magam.
- Gyi te lovak, gyí!
A szekér nekiindult, én meg hanyatt estem és a lovak vágtázva trappoltak keresztül mindenen, irányítatlanul, hiszen én csak próbálkoztam visszamászni a bakra hátulról, ahová borultam.
Nem bírtam a megvadult jószágokkal.

Erősen mormoltam magamban az imát,hogy sikerüljön a terv..bár igen kezdetleges volt,de bízom a Fiúban,mert eddig is nagyon bátran és ügyesen oldotta meg a dolgokat..vagyis a helyzeteket..

Amikor intésemre a lovak közé csapott a kantárral,a lovak nagy ugrással indultak meg előre..és amint visszanéztem,láttam,hogy a bak üres..
..csak nincs valami baj?-villant át rajtam egy pillanatra,de aztán mintha egy buksi tápászkodott volna fel az ülés mögül..ez kicsit megnyugtatott,hogy nem esett le a nagy lendülettől,de nyilvánvalóan kell egy kis "besegítés"neki..

Igyekeztem a megvadult és irányíthatatlan lovak közelébe érni,hogy amint lehet,megfogjam a gyeplőt..de aztán olyan iramot diktáltak,hogy inkább az átugrás,ami jobb megoldásnak tartottam..

-Ne félj,Fiú!..-kiáltottam neki,miközben hajtottam a szekér után a lovam,hogy beérjem őket..és amint a nyergemből átugrottam a szekér oldalára,erősen kapaszkodtam..és ahogy előre araszoltam a nagy sebesség ellenére,az egyik deszka kilazult..és egy nagy reccsenéssel elrepült a semmibe..

Erősen kapaszkodtam..ahogy csak bírtam..és centiről-centire jutottam végül a bakra..és ahogy megragadtam a kantárt,a lovak érezték az erőt,mivel tartani próbáltam ..
Oldalra néztem,és a fiúcskának nyújtottam a karom,hogy segítsek előre mászni...

Igazából fogalmam se volt merre járunk,de a lényeg,hogy kijutottunk a kezeik közül,bár fogalmam sincs,mit követeltek rajtunk??!!..azt se tudom miféle ládáról hadováltak..de nem is érdekel!..-suhant végig a gondolat rajtam,de sokat nem törődtem vele..mert a hátunk mögül kiáltások hallatszottak,és lódobogás..
-Húzódj le Flint!-mondtam erélyesen..de nem azért,mert haragudtam,hanem azért mert féltem a gyereket..de persze tudom,hogy talpraesett..de most elég veszélyes futam következik..

Amint a gyeplőt erőből megrántottam..a lovak újra nekiiramodtak..és szélsebesen vágtáztak ki ,az erdő sűrűje felé..talán ott lerázzuk őket....-és csak hajtottam a lovakat..a menekülés felé...

A lovak vad irama és a szekér ugrabugrálása elég volt ahhoz, hogy újra és újra visszaessem és így még esélyem sem volt, hogy megfékezzem a lovakat. A kantárszárat ugyan szorongattam, de nem értem vele sokat, hiszen azt sem láttam merre megyünk és attól féltem nekimegyünk valaminek és ripityomra szakad minden, a hátul lévő szegény Vincent-ről már nem is beszélve, aki azt sem tudtam meg van-e még.
Aztán meghallottam Edgar hangját egészen közelről és ez reményt adott, hogy segítségével véget vethetünk ennek a vad rohanásnak.
Egyszer csak megjelent fölöttem a zsoldos arca és a keze, amivel egy rántással visszasegített a bakra, majd átvette tőlem a gyeplőt, ami igazán megkönnyebbüléssel töltött el, mert azonnal megfékezte a lovakat.
Először nem tudtam miért mondja, hogy húzódjam le, de aztán már én is meghallottam a mögöttünk felhangzó dobogást.
- Ezek nem lehetnek ők, hiszen elzavartad a lovaikat! – ráztam meg keserűen a fejem, de lekuporodtam, ahogy kérte, de csak inkább azért, hogy ne legyek Edgar-nak útba.
Nagyon reméltem, hogy kitalál valamit a férfi, mert most már talán meg is ölnének minket, ha utolérnének.

Rohadt erősen kellett tartanom a gyeplőt,hogy a lovak ne a világba vágtázzanak,hanem legalább egyenesen száguldjanak..mert ha a kerekek egy bukkanóra is rámennének.akkor aztán mi is repülnénk a fák között...vagy éppen felettük..de ezen a kérdésen sem volt időm nagyon agyalni,mert igencsak a hátunk mögötti kiabálások nagyon aggasztottak..

Bár a menetszél miatt nem igazán hallottam miket dumálnak,de mivel nemcsak egyedül virítottam a bakon és a szekéren,így nem igazán várnám be ezeket a hangos lovasokat..meg aztán úgysem találnának jó kedvemben!
..ami a mai ,egész napomra elmondható!S amiből igencsak elegem volt mára!!

Ahogy hajtottam a lovakat,egy pillantásra hátra lestem Vincent felé...

-Hééé!..Vincent!!..gyere!.. segítened kellene!!-igyekeztem a Gazdát valahogy előre hívni,bár nem tudtam,hogy egyáltalán hallja-e?!..de ahogy most áll a helyzet,eléggé kezd görcsölni a kezem..de ha a Gazda előre jönne a bakra,mellém..akkor átadhatnám kicsit a stafétát,míg egy kis meglepit készítsek az üldözőinknek..

De egyenlőre még nem kaptam választ se hátulról..csak nem hagytuk el a Férfit??..már csak az kéne!..fordulhatunk akkor vissza!
..SOHA ,SENKIT,nem hagyok hátra!!...és most sem fogok!!

..de a döbbenet,ami aztán ért,mikor hátranéztem...és beigazolódott,amitől tartottam!!...
-A Fenébe!!!!-káromkodtam egy cifrát is mellé,és a gyeplőt megrántva megállítottam a lovakat.

Aztán,ahogy  lassan a sebességünk csökkent,már volt esélyünk nem felborúlni az éles kanyarban.
De most az jobban érdekelt,hogy azok akik eddig mögöttünk loholtak,azok most velünk szembe találják maguk..arról nem is beszélve,hogy erre nem számítottak!..
..ahogy még én sem!..-és egy széles vicsorral lendítettem újra a lovakat a száguldásra..ahogy azt is remélem,hogy megtaláljuk Vincentet..mert nélküle úgysem megyünk el..

A fiúra néztem,és egy bátorító "barackot"nyomtam a fejére kedvesen.

...de aztán a lovak közé csaptam teljes erőből...

Kapaszkodtam, ahogy csak bírtam, miközben a lovak a szekérrel és velünk csak száguldottak, de legalább már egy erős kéz irányította őket. Néha még így is, csak éppen, hogy megúsztuk a felborulást.
Aztán Edgar Vincent után kezdett kiabálni, de az nem válaszol és aztán egyszerre néztünk hátra, hogy miért nem válaszol.
A kis család férfi tagja nem volt sehol! Kétségbeesve néztem a zsoldosra, de annak arcán is először meglepődés, aztán haragos elszántság jelent meg és kurta káromkodása meggyőzött róla, hogy neki is az jutott eszébe, ami nekem. Talán ismét a katonák fogságába került.
A kocsifogat lelassult egy kicsit, de aztán új erőre kelt, ahogy Egar megnógatta a lovakat, hogy a lehető leghamarabb visszafelé vágtassunk.
De mi lesz a katonákkal? Egymaga, hogyan bánik el velük, még ha én is segítek neki?
Hát ez jó kérdés, de válasz csak akkor lesz, ha kiderül mi is történt és tényleg a katonák üldöznek-e minket.

A szekér hajtása közben arra gondolok,hogy hogyan történhetett,hogy eltünt Vincent?!..
De amikor egyre csak közeledünk a kiabáéó lovaok felé,akkor látom csak,hogy nem mesze egy test fekszik az út mellett..aki nagyon is ismerős alaknak tűnik...
..-Azt a Keserves...-folytottam el magamban a bosszúságomat,mert jól tudtam,hogy a harag az rossz tanácsadó,de akkor is!...

Hirtelen megrántottam a gyeplőt,hogy megállítsam a lovakat,és a fekvő test mellé tudjak majd ugrani,mikor a közelébe ér a fogatunk..
-HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!....-kiáltottam a patásoknak,és nagy rántással fékeztem le a lendületüket,és erősen tartottam,ahogy csak erőmből bírtam...
A Paripák hangos nyihogással torpantak meg,mikor megfeszült a kantár szíja rajtuk..

-Maradj bújva,fiú!..menj a fák közé!..nehogy meglássanak!siess!-szóltam a gyereknek,és leugrottam a bakról,hogy a földön fekvőhöz érjek,és védjem a közeledő lovasoktól..

Bár a közeledők elég gyorsan körbevettek..és csak pillanatok voltak,míg a lábam megvetettem Vincent mellett...

Amint a négy lovas teljesen körbevett..már nem érdekelt a túlerő..mert elszántam magam,hogy a fiút és a férfit is megvédem bármi áron..és vártam...mi történik..
De valahogy mégsem történt meg az amire számítottam..

-Te vagy ,Edgar Malinor?-szólított meg egy rőtszakállú férfi,aki egy deres lovon ült...
..én meg, a meglepetéstől csak bólintani tudtam...és amint igenlő választ kapott,leszállt a lovárol és elém állt.

-A nevem ,Jorgale....Robert barátja...úgy hallottuk,hogy segítség kell?!-vigyorodott el ..és a kezét nyújtotta felém..
De nem tudtam,hogy mire véljem,igy kicsit óckodtam a kézfogástól..de ahogy látta rajtam a tétovázást..megszólalt..

-Jól mondta ,Rob,hogy nem vagy könnyü eset!-vigyorodott rám.-Ezt mondta adjam át!-és egy ruha darabkáját adta a kezembe,ami Roberten volt,mikor kiszabadítottuk a börtönből..

Hamarosan meglátjuk a földön heverő Vincent testét, mert a ruhájából ítélve nem lehet más, csak ő.
Elég mozdulatlannak látszik ahhoz, hogy megijesszen és úgy hallom Edgar is hasonló véleményen van.
Egyelőre csak elfehéredett kezekkel kapaszkodom, hogy fennmaradjak még akkor is, mikor a zsoldos hirtelen, erős rántással állítja meg a fekvő mellett a lovakat, hogy megnézze még mielőtt az üldözőink beérnének minket.
- Ha ti nem jöttök, én sem bújok el! – emelem rá dacos tekintetem és előhúzom a tőrömet, mutatva neki, hogy kész vagyok harcolni is, ha kell.
Nagyon rövid idő alatt vesznek minket körbe a lovasok, akik négyen vannak és fürkésző tekintetem végigsiklatva rajtuk, megállapítom, hogy ezek bizony nem is hasonlítanak a városi katonákra. Persze ettől még lehetnek veszélyesek ránk nézve, így a tőrt fenyegetően tartom magam előtt továbbra is, már amennyire ez egy nyeszlett, koszos kölyök részéről fenyegető.
A zsoldost nevén szólítva közeledik hozzá a lovasok vezetője, majd mikor az biccent barátságosan kezet nyújt neki.
Csodálkozva húzom fel a szemöldököm, de szavai kezdik megértetni a helyzetet.
~ Szóval ezek a barát barátai? ~
Láthatóan azért elsőre nem győzték meg Edgart és én nem látom jól mit nyújt át neki ez a Jorgale.
Mivel nincs közvetlen vész, inkább a fekvő házigazda mellé térdelek és megkönnyebbülve látom, hogy már nyitogatja a szemét.
- Életben van! – kiáltom oda Edgart-nak.

-Na ez aztán a jó időzítés!-poroltam le a ruhámat,és a vörös férfire néztem..
-Vincentet kellene hazavinnetek,ha megtennéd,Jorgale-mutattam a földön fekvőre..
-Nagyon ráférne egy kis pihenés!-közöltem a férfival a kérésemet.
...bár nem igazán annak szántam,hanem inkább jó erős utasításnak..de ha valóban Rob küldte őket,akkor nagyon is jól ismer...ahogy én Őt!...de most a legfontosabb.hogy visszajutassuk a Gazdát a szeretteihez..ahol már nagyon aggódnak szerintem..de ezen miért is vagyok kiakadva??..na mindegy is...a lényeg,hogy a Gazda haza fog érni .

..és ha még egy lovat is átadnának nekünk,na az lenne a legnagyobb mák mára!-nyugtáztam magamban,miközben Vincentet a lóra segítették és nagy megkönnyebbülésre fent is maradt a nyeregbe....

-Menj haza ,barátom!a családod nagyon aggódik érted!-barátian ütögettem meg a lovának a nyakát.
-Induljatok!-sürgettem kissé öket,mert ha a katonák beérnek minket,feltéve ha megtalálják a lovaikat,akkor lesz nemulass!...

..De most,hogy igazán ne tudom mit is gondoljak..bár abban biztos vagyok.hogy tényleg azok,akiknek mondják maguk..de arra a kérdésre mire annyira szeretném a választ..azt talán sohasem kapom meg...

A merengésemből Jorgale rántott ki,aki most kicsit félrehívott és egy írást adott a kezembe..
-Ezt olvasd el...hasznos tudnod!-egy vállveregetés kíséretében hagyott magamra,és nemsokára már úton is voltak..

Kicsit remegve,és félve nyitottam ki a papirost..mert azt jól tudtam,hogy Rob az,aki írta,mert felismertem a betüit..
..ahogy olvastam a pár soros üzenetét,kissé ledermedtem,de aztán a gyerekre néztem ,és bár nem veszélytelen volt eddig sem az utunk..de most sokkal nagyobb veszély leselkedhet rá...ránk..
...és egy mosollyal a szám sarkában,kimondtam a következő "állomást"az út során..
és ahová vezet majd a lovam..az a "Sóhajok"Kápolnája...a hegyeken túlra...

Edgar háta mögé húzódva, futásra készen figyelem a lovasokat, de kis idő múlva már mondhatni barátságosan beszélgetnek, ezért én is megnyugszom.
Hamarosan már Vincent is egy lovon találja magát, mert a zsoldos szavának engedve az idegenek, akik úgy néz ki, hogy Edgar barátjának a barátai, adnak alá egy hátast és megígérik, hogy hazakísérik.
Viszont rólunk nem esett szó, ezért feltételeztem, hogy mi nem tartunk velük, de akkor merre megyünk?
Kérdőn nézek Edgar-ra, de mielőtt még szóban is megkérdezhetném tőle, Jorge a lovasok vezetője félrehívja és hallani ugyan nem hallom, mit mond neki, de látom, hogy valami papírt ad át.
Aztán egy intéssel a lovára pattan és elporoznak Vincen-tel együtt, aki hálásan vissza-vissza integet még, amit csak én viszonzok, mert a zsoldos teljesen belefeledkezik a kis levélkébe, arcára fagyott döbbenettel.
Mikor rám emeli a szemét, kérdőn és feszülten nézek rá, de aztán mintha halvány mosoly jelenne meg az arcán, ami lenyugtat kicsit.
- Valami baj van? – intek a papír felé. – Most hová megyünk? Ugye továbbra is veled mehetek? – kérdeztem kissé félve a választól, hiszen már kezdtem úgy érezni, hogy tartozom valakihez.
De, ha rossz híreket kapok sem fogom mutatni…….már annyiszor megesett, valószínűleg ezt is túlélném……..

Mikor elolvastam az írást,nem is tudtam,hogy ez tréfa vagy éppen az a hír amire vártam..de mivel Rob írása volt,így teljesen biztos voltam,hogy teljesen komoly..
Amint visszazökkentem a valóság talajára,akkor kezdtem összerakni az infók morzsáit,mit anno ,évekkel ezelőtt kerestem ,és akkor nem vezetett sehová a kutatás..de most talán válaszokat kaphatunk....-merengtem,és észre vettem ,hogy a fiú hangjában aggodalom cseng..

-Gyere,Flint!Megyünk!A hegyeken túlra...mondtam neki nyugtató hangon,ahogy csak tudtam,bár a torkomban dobogott a szívem..mert ha igaz ,akkor a kutatásom végre kimozdul a holtpontról,és a szeretteim nyomára bukkanhatunk..

Felültem a lóra és nyújtottam a kezem a gyermeknek..üljön mögém..és indulhatunk!

Kissé fáradt voltam,de a remény,hogy közelebb kerülök a válaszokhoz..az teljesen új erőt adott,és most itt van ez a gyermek,akit megkedveltem..és nagyon örülök,hogy velem van..
..és ha még dél előtt a hegycsúcsot el akarjuk érni..akkor igencsak igyekeznünk kell...

-Na,mi lesz??-sürgettem a fiúcskát,miközben egy széles mosollyal a kezemet nyújtottam megint...-Vagy esetleg itt maradnál??-fricskáztam a tétovázására..

...de szerintem nagyon is érzi,hogy megkedveltem..és nem is hagynám itt!..ahogyan máshól sem!

..de nem kell mindent tudnia!..mert,ha rákérdezne ugyse árulnám el neki,hogy nagyon is a szívemhez nőtt...

Ha végre döntésre jut a gyerkőc-mosolyogtam el magam....akkor igencsak vágtára fogom a lovam..mert a hegyekig el kell érnünk a vihar előtt..mert igencsak gyülnek a felhők felette..

Elég jó emberismerő vagyok, annak ellenére, hogy mindenki gyereknek tart, de az utca jó tapasztalatszerző hely, így most is látom, ahogy, bár Edgar szavai megnyugtatóan hangoznak, azért különös feszültség lesz úrrá rajta. Nem olyan aggodalmas, hanem olyan…….várakozó.
Biztos olyan hírt kapott, ami izgatottá tette és nem biztos, hogy én ebbe beleférek. Miért is cipelne magával, hiszen én csak egy kölyök vagyok, aki valószínűleg csak hátráltatni, legalábbis ezt gondolhatja rólam.
Ezért várom idegesen fürkészve vonásait, hogy mit mond majd.
Először fel sem fogom, hogy mit válaszol, csak kis idő múlva ragyog fel az arcom, ahogy megértem, nem akar itt hagyni……és csak utána, hogy hová is indulunk.
~ A hegyeken túlra? Már ez is elég messze volt, ahol most jártunk, de hogy még a hegyeken is átmenjünk….. ~
Csak kis késéssel látom, hogy már a lovon ül és felém nyújtja a kezét, ahogy a barátok közt szokás felajánlani.
- Jövök! Már itt is vagyok! – ugrottam és pillanatok múlva már mögötte ültem és erősen dobogott a szívem. – Köszönöm…. – suttogtam, hiszen őszintén olyan ritkán mondom ki e szót. – Elmondod, hogy miért megyünk oda? Vagy titok? Nem akarok faggatózni, ha titok, akkor is veled megyek! – tettem hozzá hadarva rögtön, nehogy megbántsam.

A vágtázás közben elég sok gondolat kavargott bennem..és ahogy a gyerek kapaszkodott belém eszembe jutott megint,hogy biztosan éhes lehet..
Bár nagy rutinom nincs a gyerekek terén..sajnos...mert évekkel ezelőtt elvesztettem a lányomat...és mikor...-gondolataim fájdalmas emlékeket idéztek belém..de a szomorúságom ellenére inkább elszántságot éreztem,hogy megtaláljam őket..abban bízva,hogy még nem késő...

Jó ideje lovagoltunk,és lassan már a hegy lábát is elértük..de amire gondoltam,hogy dél előtt még nem fog esni..nagyot tévedtem...

Amint közeledtünk a hegyhez,az égből irgalmatlan felhőszakadás kerekedett,és sietősen menedéket kell találnunk..ha nem akarunk bőrig ázva ,vizes ruhába folytatni az utunk..

-Keresnünk kell valami helyet,ahol kivárjuk a vihar végét....amott látnék valami helyet..-mutattam egy kiálló szikla felé..és egyenesen oda vezettem a lovamat.
...és amint leszálltunk a nyeregből,igyekeztünk fedett helyet találni..és bekucorodni arra a helyre..de nemcsak egy kiszögellés volt..hanem egy barlang bejárata..

A hosszú lovaglás teljesen elbágyaszt és az Edgarból áradó meleg kellemesé teszi az utazást, ahogy átkarolva tartom a derekát, hogy ne essek le.
Nem is veszem észre a vihart egészen addig, míg az első kövér vízcseppek el nem érik az arcomat, de utána már szakad is, mintha dézsából öntenék.
A zsoldos hamar leszállít a lóról, ahonnan maga is leugrik, aztán kantárszáron vezetve a hátast, hunyorogva keres egy olyan helyet, ahol átvészelhetjük a vihart.
A nagy mennydörgésben alig hallom a hangját, ahogy megmutatja a helyet, amit felfedezett.
Gyorsan kapaszkodok fel a nem túl meredek oldalon és úgy látom szerencsénkre egy akkora nyílás van ott, hogy talán még Edgar lova is befér, így nem kell kint hagyni, ahol akár a vadállatok is megtalálhatják.
- Nézd még gallyak is vannak, tüzet is rakhatunk. – ölelem körül magam a karommal, mert alaposan bőrig áztam és a barlang talaján a szél által behordott száraz gallyakra mutatok.

Felkapaszkodtunk a sziklák közötti barlanghoz,és mindannyian beférünk az eső elől..
A fiú még gallyakat is talált,mivel tüzet gyújthatunk.így nemhogy menedéket találtunk,hanem még melegedni is tudunk..ennél jobbat nem is kívánhatnánk..-nyugtáztam egy vigyorral,de aztán gyorsan neki is láttam a tűzrakásnak..hogy minnél hamarább száradni tudjunk..
A lovam hozzászokott már,hogy furcsábbnál -furcsább helyeken töltjük a napjaink,így vele nincs semmi gond..
Leemeltem a nyereg mögötti takarót és Flintre terítettem..aztán nekiláttam a faágak meggyújtásának..

Némi élelmet is találtam a nyeregtáskában,bár nem egy 3 fogásos ebéd..de annyira elég,hogy pár falatot együnk..

-Terítsd magadra a takarót,miután a vizeset levetted..akkor hamarabb szárad meg a ruhád-borzoltam meg a feje búbját a gyereknek,és én is levettem a zekémet,hogy az ingem is száradni tudjon..

A tűz már szépen égett ,így a barlang elég barátságosan felmelegedett...és lassan mi is száradni kezdtünk.
Kintről behallatszott az esőcseppek kopogása és csendesedni is kezdett a vihar..de ahogy kinéztem,nem úgy látszott,mintha hamarosan abbamaradna..

-Lehet itt kell töltenünk az éjszakát..-mondtam a fiúnak kedvesen,és én is a tűz mellé kucorodtam..

-Tudod..-kezdtem el kis idő múlva-..nincs titok benne,hogy miért tartunk oda,arra a helyre...csak kicsit nehéz beszélnem róla..-néztem a gyermekre,és kicsit bizonytalan voltam,hogy hogyan is mondjam el..

Bár nem azért tétováztam,mert nem értené meg,hanem azért ,mert fájdalmas emlékeket szakít fel bennem az az emlék,mikor megtudtam,hogy elhurcolták a családom..és azok a keserű évek,mikor szüntelen kerestem őket,hátha rájuk találok..
De nem is tudtam igazán megfogalmazni mit is érzek,vagy gondolok,annyira vegyes érzelmek vannak most bennem..
Nagyon is vágytam,hogy a nyomukra akadjak...de ugyanakkor félek is kicsit,hogy mi fog ott várni ránk...

-Lehet majd később beszélek róla...de most pihenjünk-néztem rá kedvesen,és miután befejeztük a falatozást,a tűzre raktam pár fadarabot,hogy kitartson reggelig..vagy legalább is egy darabig..

A tűz lángjaiba révedtem,és megrohantak az elmúlt évek viharos emlékei..és volt olyan is köztük,mikre nem is szívesen emlékszem..de valahol ez is az énem része..és ezzel együtt kell élnem..

A gyermekre néztem és arra gondoltam,hogy neki sem lehetett könnyű..de most már itt van velem..nem kell félnie semmitől...

Nem tiltakoztam mikor Edgar rám terítette a meleg takarót, csak letelepedtem és vacogva néztem, ahogy meggyújtja a tüzet.
Mikor már vígan lobogtak a lángok és hallottam mit mond, nem igen volt kedvem ismét fázni, de tudtam, hogy igaza van, így gyorsan levettem a vizes gönceimet és kiteregettem, hogy megszáradjanak, majd gyorsan visszagubóztam.
Aztán elvettem a nekem nyújtott száraz sajtnak és kissé kemény cipó maradéknak, ami még így is jól esett. Ettem én már ennél sokkal rosszabbat is.
- Még jó, hogy megtaláltad ezt a helyet. – motyogtam tele szájjal, ahogy a hajamba borzolt.
A kövek jól tárolták a hőt, így hamar felengedtek elgémberedett, fázós tagjaim.
A barlang falának dőlve, étellel a hasamban, bágyadtan lestem kifelé, amerre Edgar is nézett.
Azt hittem már elfelejtette, hogy mit kérdeztem tőle, de mint kiderült, csak alaposan megrágta.
- Nem akarlak faggatni, tényleg. – tiltakoztam, hogy nem kell elmondania semmit, hiszen láthatóan nehezen vette rá magát. – Nem kell! Én csak…..gondoltam…….de elmegyek veled oda, ahová tartasz, bárhová. – tettem hozzá, talán gyorsabban is, mint kellette volna. – De persze, nem akarok rád akaszkodni, eddig is boldogultam……
Eléggé fárasztó volt a mai nap, hogy ne sokat ábrándozzak, hamar elnyomott az álom.

Ahogy csendesen hallgatom a tűz pattogó hangjait,és kint még mindig szakad az eső..egyszerre éreztem furcsán magam,és révetegnek..vagy talán az eső monoton csepegése,ami az álom felé húz?..
A gyermekre néztem,és a takaróba burkolózott kis test,mély álomba szenderült..
Rendes gyerek ez a Flint!-gondoltam magamban..bár nem tudom merre visz majd utunk,és ha velem akar tartani,...legyen!-mosolyodtam el,és visszagondoltam az eddigi kalandos ideérkezésünkre,ami nem éppen leányálmok vltak..és a gyermek nagyon ügyesen megoldotta a dolgokat..

Lassan engem is elnyomott az álom,ahogy az emlékeim megrohanták várakozással teli szívemet..
Aztán majd ha virrad,akkor meglátjuk hogyan legyen tovább..
..és jó lenne ha az eső elállna,mert igencsak szűkében vagyunk az élelemnek..arról nem beszélve,hogy ha felázik a talaj,akkor sokkal nehezebb lesz kijutnunk innen..

De ha nem lesz kedvező az idő..akkor itt kell körül néznünk..hátha van valahol másik kijárat...

Mikor kinyitottam a szemem,már beesteledett..nem tudom mennyi lehet az idő..de a tűz már csak a hamú maradt..

A gyermek még aludt..és az eső is csendesedett kicsit..bár az egész napos zuhé kissé lehűtötte a levegőt..
Igyekeztem valami gallyat szerezni,hogy a parázsra rakva kicsit felmelegítsük a búvóhelyünk..de ahogy kiléptem a bejárat sziklás peremére,abban a pillanatban egy nagy kő zúdúlt le előttem,és éktelen nagy kiáltozás..
Nem értettem tisztán kik vannak odafent,de az biztos,hogy nem fedeztek még fel minket..mert akkor már itt csődület lenne..

Sietősen rohantam vissza a gyermekhez..és gyengéden felráztam..
-Flint!..gyere..mennünk kell..vannak odakint valakik..és nem lenne jó,ha itt találnának minket..-mondtam halkan a fiúnak,és septiben szedtem össze a holmink..a tüzet eltapostam,hgy árulkodó jeleket ne nagyon hagyjunk..bár a melege egy ideig még tart..na sebaj!Induljunk...

A lovam békésen topogott,és a nyereg mögé raktam a takarót,hogy a kezem szabaddá váljon..és kezdtem lassan kiosonni a gyermekkel az oldalamon a barlangunkból..
Csak azt felejtettem el,hogy a sok víztől a talaj csúszóssá vált..és bármennyire óvatosan léptem a sziklára..megcsúsztam,és a kantárt elengedve szánkáztam is le fenékkel a völgy aljára..
Még hirtelen visszanéztem a fiúcskára,aki ott maradt a ló mellett..én meg csak csúsztam a semmibe..mintha sohasem érne véget ez a domboldal..
Mikor leérkeztem az aljára..csak egy távoli hangfoszlány jutott el a tudatomig..aztán a sötétség..
..csak a gyereknek ne essen baja..-gondoltam utolsó éber foszlányként,és mintha elragadnának kezek,megfognak,és elhúrcolnak valahová..
..egy pillanatra mintha beszédet hallanék..de aztán már nem emlékszem semmire..

Nem tudtam meg, hogy csak kerékkötőnek vagyok e neki, vagy tényleg ragaszkodik hozzám, mert hamarosan elnyomott az álom, ami nyugtalan volt ugyan, de mély és egészen el is feledkeztem kételyeimről, amikor egy erős kéz felrázott és én álomittasan hallgattam, hogy mennünk kell.
Pár pillanat alatt magamhoz tértem, utcakölyök és tolvaj létemre nem engedhettem meg azt a luxust, hogy ilyenkor habozzak. Tudtam, hogy talán azon múlik az életem,vagyis az életünk, hogy mennyire vagyok gyors, így nem kellett kétszer mondania Edgar-nak és már tettre készen lapultam a falhoz, hegyezve a fülem.
A zsoldos előkészítette a lovat, aztán igyekeztünk hang nélkül kióvakodni, hogy időben elinaljunk és eltűnjünk, akárkik is leptek meg bennünket.
Bíztam a férfiban, így szó nélkül követtem, de nem álltam meg, hogy halkan fel ne kiáltsak, amikor hirtelen megcsúszott és a következő pillanatban már szánkázott is lefelé a sáros domboldalon.
Egy perc múlva már nem is láttam, mert eltakarták előlem a bokrok és a növényzet, csak a törés-zúzás zaját hallottam még egy darabig, aztán kurjongatást, majd csend lett.
Dermedten álltam, majd mikor a fejem felől a sziklán neszt hallottam, rémülten ragadtam meg a ló kantárszárát és nem törődve már azzal, hogy hall valaki vagy sem, rángatni kezdtem magam után, hogy eltávolodjak a helytől.
Nem gondolkoztam, csak menekülni próbáltam egyelőre.