Hosszú út áll a királynő és kísérője mögött. A kis város egy mocsár mellett, az emberek országának szélén helyezkedik el. Bár mérete nem olyan túl nagy, mint sok más városé, de a fenyegetettsége miatt óvatosságból kőfallal vették körbe.
A kapun belépve az őrök megkérdezik a jövetelük célját, egy írnok írja fel ezeket a papírra... minden más egyéb esetben. Ám amikor megtudják az érkezők rangját, teljesen elfeledkeznek róla és inkább azonnal felajánlják, hogy a polgármesterhez kísérik őket, aki biztos szeretne találkozni ilyen előkelő vendégekkel.
Ám dönthetnek úgy is, hogy rögtön céljuknak néznek utána és Dábóra romba dőlt otthona kérik, hogy vezessék őket.
Az írnok engedelmesen elkíséri őket bármelyik helyszínre. Ha az első variáció mellett döntenek, akkor a szegények házai között kanyargó út hamarosan a jómódúbb középső városrészhez visz és onnan már látszik a városháza impozáns, barokk korra emlékeztető épülete. Ott pedig a második emeleten találják a városatyát a dolgozó szobájában. Benyitva egy elegáns, fekete öltözékű úr fogadja az erdei elfeket.
-Jó napot, Felség! Nagy öröm számomra, hogy városunkban köszönthetem a szövetségesünk első számú asszonyát. Mi járatban nálunk, ha megkérdezhetem?
*Az ablakból szép kilátás nyílik az emberek híres határfolyójára, a nagy Feluga-folyamra.

Hamar eltelik a két nap. Mire a megbeszélt helyen Viridiellel találkozunk, addigra vendégünk már elhagyta szeretett erdőnket. A férfi tanácsára katonáim a Királyöbölbe vitték, ahol szerencsét próbálhat. Alig felismerhetően jelenek meg, amiért sokat is tettem. Zöld utazókabátomnak  és egyszerű ruházatomnak hála Viridiel alig ismert rám. Még a tarisznyám is egyszerű volt, amibe került még pár apróság.
Utunk vidáman telik, sokat beszélgetünk. Megegyeztünk rangom mellőzésében.
Mikor odaérünk a várost körülvevő falhoz megállok, és leülök az egyik fánál. Végül is van időnk, sehová se rohanunk. Előveszek tarisznyámból két almát és az egyiket Viridiel felé nyújtom.
- Na most mi legyen? Fedjük fel magunkat szerinted vagy sem. Az emberek a szövetségeseink, de nem árt az óvatosság. Talán az lenne a legjobb, ha kitalálnál egy mesét, miért jöttünk. Mit szólsz hozzá.- kérdezem társamtól, mielőtt enni kezdem almámat.

Tény és való, hogy a királynő kitett magáért és ügyesen álcázta magát, nem igazán ismerhette fel az, aki nem ismerte legalább annyira, mint én, aki ráadásul előző nap vált el tőle.
Elismerően és egyben megkönnyebbülten hajoltam meg felé, amivel kifejeztem ezt, de aztán már az engedélyével hanyagoltuk a tiszteletnek ezeket a látványos megnyilvánulásait, mert ez könnyen lebuktathatott volna minket.
Mikor feltűnik a számomra már ismerős város Amerith letelepszik egy fánál és két mosolygós gyümölcsöt vesz elő, melyből egyiket nekem nyújtja.
- Köszönöm. – fogadom el és belemélyesztem fogaim az alma lágy húsába. – Talán igaza…d van Amerith. – akadok meg egy pillanatra, mert furcsa így szólítanom királynőmet, de meg kell szoknom. – Lehetnek a városban a sötét elfeknek még kémei, akik kihasználhatnák a helyzetet. Viszont nehéz lenne megmagyarázni azt, hogy minek ólálkodunk a boszorkány háza romjainál és mivel nem túl rég volt a dolog, akár gyanúba is keveredhetünk. Én azt mondanám, avassuk be a város polgármesterét, de megkérjük, ne verje nagydobra a dolgot. Ezzel szabad kezet kaphatnánk a vizsgálódáshoz és nem lenne gond a kérdezősködéssel sem. – mondom el a véleményemet.

A királynő és a futár elérkezik az őrökhöz és el kell dönteniük, hogy mit is mondjanak nekik. Ha nem fedik fel valódi kilétüket, akkor is mondhatják még, hogy a király megbízásából jöttek vizsgálódni, akit érdekel az itt történt támadás. Még az is lehet, hogy már hallottak arról, hogy Viridiel korábban itt járt egy másik hegyesfülűvel, szintén kutakodni a történtek után.
Ám kitalálhatnak más történetet is, amivel bejutnak a polgármester úrhoz, és ott leleplezhetik magukat. Így talán támogatáshoz jutnak tőle és mások előtt titokban maradhat érkezésük valódi célja. És rangjuk. Ám csak a szívük az, mely megsúghatja, hogy milyen utat kellene választaniuk, az eszük túl keveset tud arról, ami ott várja majd őket.

Miután Viridieltől megkaptam a választ talpra állok, és elindulok a kapu felé. Közben annyit mondok neki, hogy bármi történik, hagyjon beszélni. Ő csak bólint. Az utat a kapu felé csendben tesszük meg. Túl sok foroghat kockán ahhoz, hogy csak úgy felfedjem magam. A polgármesterrel beszélni jobb lenne, mint az, hogy vaktában nézelődjünk egy számunkra még idegen városban, ahol ki tudja mi várat ránk.
Mikor odaérünk várok még egy pillanatot és kopogtatok. Azonnal kiszól valaki és érdeklődik kik vagyunk és honnan jöttünk.
- Az erdőből jöttünk. Királynőnk úgy hallotta a minap baj ért titeket. A polgármesterrel szeretnénk beszélni. Ha valamire szükségetek van, azt ő majd megmondja.- hangzik a válasz. Bízom nem lett túl suta. Erre nyílik a kapu és a megjelenő katona megnéz minket magának. Viridiel arcát nem takarja csuklya és én is leveszem, hogy láthassa hegyes füleimet. Először bizonytalan, de mikor felismeri igazat mondtam, azonnal elmosolyodik és máris a polgármester elé kísér minket. Még két katona áll mellénk. Az írnoknak annyit mond a királynő küldöncei vagyunk nem is szól semmit.

A polgármesternél kellemes fogadtatás ér minket. Amint magunkra maradunk ismét leveszem csuklyámat. A biztonságkedvéért visszavettem ide úton.
- Királynőnk Amerith nevében érkeztünk. Aki üdvözöl és azt üzeni, ha szükségetek van valamire csak szóljatok. Azt hallottuk sötét elfek támadtak rátok, és kicsit ha engeded szétnéznénk városodban. Viszont ha nem gond szeretnénk, ha itt tartózkodásunkat nem vernéd nagy dobra, és még azt, ha legközelebb ilyesmi ér ne fű alatt tudja meg, mert akkor nem tud segíteni.- mondom a férfinak, aztán várok....Viridielnek annyit üzentem gondolati síkon, véletlenül se szóljon semmit arról ki vagyok. Nem véletlenül mutatkoztam be Arabeth néven.

Nem tudom, hogy véleményem a királynőnél mennyit nyom a latba, de remélem, hogy eleget, ahhoz, hogy időnként átgondolja merész terveit. Talán azzal, hogy több tapasztalatra tettem szert a vándorlásaim során, elég lesz, hogy ne kövessünk el nagyobb hibát, mert akkor esetleg egyikünk sem tér vissza élve szeretett erdőnkbe.
Mikor elindul a kapu felé, csak annyit közöl velem, hogy majd ő fog beszélni, de még nem tudom, hogy melyik megoldást választja, de végül is, ha bármelyik tanácsomat megfogadja, nagy baj nem lehet.
Amikor megjelenik az őr, kiderül, hogy Amerith a köztes megoldást választja, beszélni akar a polgármesterrel, de úgy, hogy mintha csak a királynő küldöttei lennénk.
Szerencsére egy barátságos őrt fogunk ki, aki nem áll le kötözködni, hanem egyenest a város vezetőjéhez vezet minket.
Ismét a királyné veszi át a bemutatkozásunk fonalát, elmondva, hogy szívesen körülnézünk a gyilkosság helyén és minden segítséget megadunk, cserébe csak diszkréciót kérünk.
Remélem bejön az elképzelése, hiszen azért még ha eltakarjuk is jellegzetes fülünket és vonásainkat, akkor sem kizárt, hogy valakinek szemet szúrunk.
- Mindent el szeretnénk követni, hogy még csak kevésbé vére események se forduljanak elő nálatok, talán sikerül a gyilkosok nyomára bukkanni. – teszem hozzá.

Az őrök nem sokat kérdezősködnek még, jobbnak látják azt, ha a város vezetője beszél a hegyesfülű küldöttekkel. Ahogy azok kérték.
-Jó napot, hölgyem és uram! Örülök, hogy segítségünkre siettek. Adják át köszönetem a királyi párnak, ha hazaértek!
Sok mindent még nem sikerült kiderítenünk. És be kell vallanom Önöknek, hogy elakadtunk a nyomozásban. Sok mindenkivel beszéltek az őrök és az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy valahogyan beszivárogtak a selfek a városfalon belül. Erős a gyanú, hogy bujtogatták a lakosokat egy kocsmában, hogy béreljék fel őket a boszorkány ellen, mielőtt a támadást elindították volna.
A legtöbben azt vallották, hogy amikor nyilvánvalóvá vált számukra, hogy zevadariak, akkor azonnal értesíteni akarták a strázsákat és ez váltotta ki az ivóban történt mészárlást. Míg mi ott nyomoztuk, addig lecsaptak a házra és porba döntötték. Egyik társuk -néz Amrithre- itt járt nem sokkal a történtek után és az ő segítségével találtuk meg az utolsó áldozatot. Dáborát lefejezték, de mellette egy másik szolgálóleányát is. És egy férfi tetem is előbukkant a törmelék alól.
Ám az öregasszony egyik jobbkeze nem került elő és sokan úgy sejtik, összejátszhatott az éjtündékkel. Ezt gyanítják a hirtelen felszívódása okának. Rossz indulatú nőszemély, úgy hírlik.
*Ez után hellyel és teával kínálta meg vendégeit és biztosította őket, hogy egyik embere elkíséri őket a városban és igyekezni fognak minél kisebb feltűnést kelteni.

Felkaptam a fejem, mikor az egyik társunk említésére sokat mondón a szemembe nézett a férfi. Meg is osztottam ezt gondolatban Viridiellel, hogy szerinte kire gondolt, de ha ő se tudja rákérdezek. Próbálom emészteni a hallottakat. Talán érdeklődni kéne abban az ivóban is ahol történt a baj, de a törmelékekkel is foglalkozni kéne és a testeket is.... de ez persze mind csak felvetés. A fák tudnak majd segíteni. Talán tanúi voltak az eseményeknek.
A teát elfogadtuk, és beszélgettünk még egy kicsit. Aztán megvártuk az illetőt aki a kísérőnk lesz. Ő hamarosan meg is érkezett. A polgármester mégegyszer biztosított minket a diszkrécióról, aztán távoztunk is.

A polgármester kedvesen és készségesen fogad minket és nem is sejti, hogy pont az elf uralkodó család királynőjével hozta össze a jó sorsa. Láthatóan nem akar semmit eltitkolni, inkább igyekszik mindent a tudomásunkra hozni, mert biztosan nagy az izgalom a történtek után és a lakosok joggal félhetnek, hogy a gyilkosok a közelben bujkálhatnak és mivel nem tudni mit miért csináltak, akár vissza is térhetnek.
Valószínűleg a polgármester nem volt tanúja, annak, amikor nem régen itt jártam, így nem tudta, hogy én voltam az, akinek segítségével megtalálták a másik halottat, ahogy azt sem, hogy a fák segítettek a túlélő beazonosításában is.
Amerith hangtalan kérdésére, csak bólintottam, hiszen neki elmeséltem az itt történteket azzal a furcsa elffel.
- Nem akarunk feltűnést és ígérjük hamar végzünk, de alaposak leszünk a kutatásban. - fogalmazom meg szóban is, amit tenni kívánunk.
Ha végeztünk a nemesnél és a kísérünk is megérkezett már semmi akadálya, hogy elmenjünk a romokhoz, bár úgy gondolom elsőre is elég alapos voltam, de hát akkor még nem volt fontos ez az ügy, talán van valami, ami elkerülte a figyelmemet.

A város vezetője nem sejti, hogy pont azzal az elffel találkozott, aki nem régen alaposan körbe járta a helyszínt. És a királynővel, aki szintén véletlenül vette maga mellé Viridielt.
A rom megtekintése csak arra jó, hogy Ametith saját szemével lássa a földig összeomlott kétszintes -egykori- palotát és körülötte a rendezett kertet. A fák és a növények már másról csevegnek, eszükben sincsen a régi történet. Ám ha faggatják őket, tudnak miről mesélni. Ez nem több és nem kevesebb, mint amit Turion fia már hallott. Egy ember és egy éjtünde osont be a főkapun egy fehér oroszlánnal. Elkapták, hogy megöljék a banya fekete macskáját és utána bementek végezni két emberrel. Ám ez nem a szegény negyedből szinte úri lakként dombon kimagasodó épület háziasszonya volt, hanem csak egy szolgáló és annak szeretője. Ezután kifutottak és az éjtünde megkérte a földet és a köveket, hogy földrengést idézhessen elő.
Többször is használt a szürke bőrű leány sötét és természetmágiát is. És ez nyugtalanította a királynő kíséreteként jött férfit a nyomozáskor múltkor, hogy eltanulhatja-e a két faj -főleg az ellenség- mind a két varázslatágat.
Még egy gyors szemle belefér a leomlott városfalnál, ahol próbálták az őrök megállítani őket. És indulhatnak abba a híres kocsmába, ahol állítólag ez a nő tevékenykedett rejtélyes tettestársaival. Talán ott mást is megtudhatnak...

Mikor a sok faggatás után a fák elkezdenek mesélni, szöget üt a fejembe a sötét elf. Egy emberrel volt itt? Együtt dolgozott vele és nem pusztította el? Ráadásul kétféle mágiát is használ? Nocsak.... Ez nem jellemző rájuk. Egyáltalán nem így viselkednek. Ki lehet ő?
Ezeket a kérdéseimet azonnal feltettem hangosan is. Viridiel mint aki szintén tapasztalt egyet s mást talán tud erre mondani valamit. De ő is értetlenül pislogott.
Ami pedig a nő meséjét illeti.... Talán ő maga volt a boszorkány, és jó döntés volt talán minél hamarabb megszabadulni tőle, de legfőképp figyeltetni. A lényeg, hogy nem az ellenség keze van a dologban. Hajt a kíváncsiság, de nagyon úgy érzem veszélyes vizeken járok, és nem kockáztathatok többet. Nekem elég volt ennyi információ. Viridieltől pedig nem várhatom el, hogy megvédjen. Nekem kell vigyázni magamra, ha már egyedül jöttem ide.
- Nem szándékozok tovább kutatni. Visszatérek enyéim közé. Nem tudom ki ez az elf, de így már biztosak lehetünk abban, hogy itt nem egy egyszerű erőfitogtatásról és rémísztgetésről volt szó. Egyszer talán találkozok vele....Ha gondolod visszatérsz velem, ha nem a kocsmában kutakodhatsz még. Ahogy tetszik. Amint kilépek a kapun hívni fogok pár katonát a védelmemre.....- szólok a biztonság kedvéért gondolatban a fiatal férfihoz. Bárki lehet itt aki kihallgathat minket. Itt már nem tudunk mit tenni.
Mélyedek gondolataimba, míg Viridiel elő nem áll a válasszal.

Miután ismét a romba dőlt háznál állunk, nekem nem mondanak túl sok újat a kérdésünkre újból beszédessé váló fák, bár most kicsit másként értelmeztem azt, amit elmondtak.
A tettes egyikének kiléte továbbra is rejtély volt előttem, hiszen mindkét elf faj varázslatával rendelkezett, de az is felmerült most, hogy a boszorkány maga nem veszett itt, hanem csak az egyik szolgálója és akkor van rá egy esély, hogy a gyilkosok akár vissza is térhetnek, hiszen nem végezték el a feladatukat. Biztos nem azért küldték ide őket, hogy egy cselédet és szeretőjét gyilkolják le.
Az is világosan látszott, hogy merre menekültek és ez nem is volt titok, mert a városfalnál harcba keveredtek és a házhoz hasonlóan, azt is romba döntötték. Méghozzá s tünde lány.
Ha a végére akarunk ennek járni, akkor többet kell megtudnunk és talán erre van mód a kocsmában, ahol szintén balhéztak, talán kocsmáros tud valamivel többet mondani.
Azonban a királynő szavaira megtorpanok és kicsit értetlenül nézek rá, hiszen eddig nagyon is akarta ezt az utat, ezt a nyomozást, most meg hirtelen vissza akar menni?
Nem mintha nem akartam volna első perctől kezdve lebeszélni erről, de most nem tudom mi rémisztette így meg, talán elkerülte valami a figyelmemet, ami az övét nem?
- Ahogy gondolod ki….Amerith, engem is zavar, hogy nem tudom ki lehet ez a tünde és milyen lehet az ereje. Talán jobb is ha inkább biztonságban hazaindulsz, de én utána járok a dolognak, nem szeretném, ha valami olyan veszély leselkedne ránk, ami váratlanul ér majd bennünket. – szólaltam meg végül. – Már, ha csak ez aggaszt téged. – néztem rá kérdőn. – De muszáj választ találni, mert valószínűleg a boszorkány is él, akit meg akartak ölni és nem véletlenül küldték ie ezt a különleges elf lányt sem.
Ha azonban nem mond semmi újat és ragaszkodik ahhoz, hogy haza menjen, akkor elkísérem addig, míg a katonák meg nem érkeznek és a gondjaikra nem bízhatom királynőmet.

A királynő -úgy tűnik a mesélő számára-, hogy megretten az erőtől, amivel szembe néz. Sötét titkok derültek ki és most végre átérzi, milyen sebezhető helyzetbe is keveredik, mikor pár fős kísérettel indul útnak kalandozni.
Ám Viridiel tovább szeretne kutakodni a tettesek után és erre a fogadó a legjobb terep. Hiszen ha egész Awyris félre néz, attól még az itteni események megtörténtek. És veszteni semmit nem veszíthetnek.
Hamar elválnak és Amerith emberi katonák kíséretében érkezik majd meg a birodalma határához, míg ennél jóval hamarabb egy lombtünde érkezik meg a fogadóba, ahol a kocsmáros épp a poharakat törölgeti el egy ronggyal, hogy minél hamarabb megszáradjanak a mosogatás után.

Mindent megért a királynőm társaságban utazni és tartózkodni, de őszintén megkönnyebbültem, hogy meggondolta magát és hazatért, mert nagyon nem tetszett ez a fura és rejtélyes eset és nem tetszett, hogy Amerith veszélybe sodorja ezzel magát, hiszen népünk vezetője volt.
Most azonban már be is léptem abba a fogadóba, ahonnan a két gyilkos elindult halálos útjára és, ahol remélhetőleg többet is megtudok róluk.
Egyenesen a pult mögött álló kocsmároshoz tartok, aki éppen a kupákat törölgeti, mikor megállok előtte.
- Jó napot, fogadós uram! Az a két alak érdekelne, akik lerombolták a boszorkány házát és öltek is. Úgy hallottam, hogy előtte itt szálltak meg, tud róluk mondani valamit? Vagy esetleg valaki más, aki itt volt akkor?

A fogadós csak egy pillanatra néz fel, hogy végig mérje Viridielt. Majd visszanézve ránéz a pohárra és annak külsejére köp egyet, majd erősen dörzsölni kezdi a ronggyal. Valószínűleg egy makacs szennyeződés maradt rajta, amit hirtelen meglátott.
-Az a két disznó bejött a házamba és átvert engem. Azt hittem megfáradt idegenek, akik kivettek egy-egy szobát. Nem is egyszerre érkeztek, de mikor megtudtam, hogy az a nő egy szörnyeteg, azonnal elküldtem. És a pasas is már látszott akkor, hogy nem áll jól a szeme se.
De én nem vagyok harcos. Elküldtem őket, először csak a drowot, hogy ne haragítsam meg egyből magamra mind a kettőt. De megsértődtek, pedig én csak jót akartam mindenkinek és elkezdték öldökölni az embereket. A szomszéd lókereskedő két hátasát lopták el, azzal menekültek... a fene se emlékszik pontosan!
Én rohantam ki a hátsóajtón, amikor elkezdtek vagdalkozni, az életemért futottam.
*Elteszi a poharat és két tenyerével a pultra támaszkodva Turion fia szemébe meredt.
-Hálát adok az isteneknek vagy a maguk nimfáinak, hogy megmentettek. Amit azok ketten végig öldököltek a városon!

Azt hiszem nem ez lesz az a fogadó, ahol sokáig fogok tartózkodni, de enni-inni biztosan nem. A vonásaim azonban fegyelmezem, mert a kocsmáros bőbeszédűnek tűnik és azonnal bele kezd a történetébe, amiben bizonyára nem kevés része van, hogy kár érte és még alaposan meg is ijesztették. Na meg aztán ott volt annak az öröme, hogy elmondhatta boldog-boldogtalannak. Valószínűleg már itt mindenki hallotta és most nekem is elmesélhette.
~ Szóval nem együtt érkeztek, viszont mikor elküldte a selfet a kocsmáros, akkor mégis összefogtak és vérengzeni kezdtek? ~
- Miként látta először, ismerték egymást? És miért kezdtek pontosan gyilkolni? Csak azért mert maga elküldte a sötét elfet? – faggattam tovább. – Nimfák? Hogy kerültek ide a nimfák? Maga látta őket?
Őszintén meglepődöm, amikor a nimfákat említi, nem szoktak városokba járkálni, főleg nem bemutatkozni.

Viridiel kissé zavarosnak és néhol még annak ellenére is hiányosnak érzi a beszámolót, hogy a hossza összességében nem is olyan rövid. Csak néhány részen.
-Nem együtt érkeztek, de miért fontos ez. Ha nem akar semmit venni, se kiadó szobát se mást, akkor mégis miért van itt?
*Rákönyököl a pultra összefont karral és mélyen a nemes elf szemébe néz.
-A maguk isteneik a nimfák, vagy nem? Én nem vagyok istenhívő, de ez után a csodás megmenekülésem után lehet az leszek.

Lehet, hogy a kérdéseim nem voltak megfelelők, de a fogadós hirtelen befejezi a szómenést és szűkszavúbb lesz, sőt még kérdőre is von, hogy tulajdonképpen mit akarok tőle.
- Csak ki akarom deríteni, hogy mit akarhattak, mi vezérelhette a két alakot, hogy hirtelen gyilkolásba fogjanak. A beszámolója alapján úgy néz ki, hogy talán nem is ismerték egymást előtte, de akkor miért társultak ilyen rémes tettben? – fontolgattam a dolgot. – Egyébként meg rosszul tudja, nem az isteneink, ők egy ősi nép, akiktől sokat tanultunk és tiszteljük őket, de nem istenek. – rázom meg a fejem. – Nem hallotta esetleg előtte még miről beszéltek, hogy esetleg merre terveztek menni például? – kérdezek még, de nem erőltetem, ha nem akar válaszolni, inkább elköszönök.
Tudom merre távoztak, legfeljebb a fák, növények segítségével indulok a nyomukba.

A kocsmáros szívét úgy látszik, nem nyerte meg a mindig kedves és udvarias Viridiel. Az udvari etikettben jártas, ám gazdasági téren hiányos tudással rendelkező fiú nem igazán hajlik gazdagítani a tulaj erszényét. Még egy pohár sör rendelésével sem. Neki meg van más vendége is, kár pazarolnia ilyen alakokra az idejét.
-Hát nem mindegy az magának? Tán tudnom kéne, hogy mitől borul el egy drow agya! Tán az inkvizíció embere, hogy itt kérdezősködik?
*Nem félt attól a hatóságtól, így nincs a hangjában semmi bizonytalanság. De tudja azt, hogy jól nem jöhet ki, ha itt hatósági kutakodás kezdődik. Egy betévedt vándornak, aki megszáll éjszakára és még eszik-iszik szívesen elmondja a történetét, de Viridiel érzékeny helyre tapintott és anyagi haszna sincs belőle.
Így a nemes elf inkább a természetben néz utána a városon kívül, hogy merre is mehettek. És hamarosan értesül a királynő üzenetéről telepatikusan, hogy egy kis segítséget kap. Ám addig is a fákat faggatja.
Még a kocsma előtti idős növényből kierőszakol egy olyan információt, hogy kora este volt, mikor a két keresett alak átugrott a kocsma ablakából a szomszéd ház tetejére. A leomlott bástyáról elmondja neki az erdő, hogy délelőtt, majdnem ebédtájt nyílt meg a kilátás a város utcájára, mikor elpusztult az erődítmény azon része. Ahogy lehagyták az üldözőket, a páros hamarosan szétvált. Az ember nagy kerülővel visszament saját hazájába, míg a szürke bőrű nő Awirys felé vette az irányt.

Egyik nap épp a kedvenc ivómban múlattam az időt társaimmal, mikor hírt kaptam. A királynő visszatért közénk, és beszélni akar velem. Mindig megdobbant a szívem, ha láthattam, de főleg akkor, ha négyszemközt beszélhettem vele. Bár ezt neki nem kell tudnia, különben is ez már egy nagyon-nagyon régi történet volt.
Mikor megérkeztem hozzá, illendően köszöntöttem. Ő beszámolt arról, merre járt, mi aggasztja, és mit tudott meg. Amint kiadta, hogy menjek és segítsek egy elfnek, akihez már volt szerencsém, azonnal útnak is indultam. Felpakoltam Pitypang lovamat és elindultam. A páncél helyett egyszerű utazó öltözetet vettem fel, de a láncing azért talán jó szolgálatot tesz majd a ruha alatt. Fegyvereket is vittem magammal a pénz és a borunk mellé de nem vittem túlzásba.
Gyors léptű lánykámmal még sötétedés előtt a keresett helyen voltam. A kaput nyitó őrrel annyit közöltem, hogy az erdőből küldtek, mert Amerith királynőnk mellettük áll, és minden segítséget megad. Megígértem, hogy kutakodásommal nem töröm meg az itteniek nyugalmát. És ez alatt az idő alatt itt is töltenék pár éjszakát. Ha beenged, első dolgom lesz a fogadót felkeresni, hogy sok pénzt költve és persze borral kínálva a kocsmárost, vagy annak lányát (mindegy), megtudjak mindent amit látott, hallott.
Ha az őr nem enged be bemászok ha kell a falon át. De persze ott az az ötlet is, ha már Viridiel itt tartózkodik, ráköszönök....
- Szép Estét Viridiel! Gallion vagyok. Engem küldött a királynő, a segítségedre...

Lehet még sem ismerem az emberek szokásait jól, mert a két gyilkos utáni nyomozás során, ahogy a kocsmárost kérdezgetem, eszembe sem jut, hogy azért válik annyira szófukarrá hirtelen, mert anyagi nyereséget vélt remélni az információjáért.
Szomjas meg egyelőre nem voltam, ahogy az éhem is elvertem nem oly rég, így ez sem vált szükségletté.
Megbántódhatnák a lassan inkább gorombává váló beszédére, de már megszoktam, hogy némely emberrel nehéz kijönni és hirtelen változtatják a hangulatukat.
- Az inkvizícióé? Nem, én a népemet képviselem és csak szeretnénk segíteni, hogy megtalálják a gyilkost. – mondom a valóságnak megfelelően, nem véve magamra a viselkedését.
Udvariasan elköszönök és, ahogy haladok ki a város falai közül, igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy kifaggassam a növényeket, mit láttak, mit hallottak. Azok sokkal segítőkészebbek, mint a fogadós volt.
Közben kapok egy üzenetet is a királynőtől, hogy maga helyett küld nekem egy segítőt, de mivel elég nagy a távolság, így ez az üzenet rövid, nem tudom meg belőle ki is lesz az. De, hát majd megtudom a maga idejében.
Haladok a nyomok alapján a fal felé, ahol kitörtek a gyilkosok és azt is megtudom, hogy az ember már elvált a selftől, aki viszont a mi erdőnk felé vette az irányt.
~ Mégis a királynőnek lesz igaza és a hozzánk érkezett lány lesz az egyikük? ~ kezdek el töprengeni, mikor ismerős hang ránt vissza a jelenbe.
- Gallion! Micsoda öröm! – vidámodik meg a képem a férfi láttán, hiszen igazán jól kijöttünk, amikor összefutottunk legutóbb. – Most már nem bánom, hogy a királynő segítséget küldött, ha te vagy az.

Gallion nem jut el a kocsmáig... még. Hiszen amikor rutin ellenőrzésre megállítják az őrök a leomlott kapunál, akkor máris összefut a két erdei elf.
Ám a találkozás még nem oldotta meg a rejtélyt csak segítség lehet hozzá. Hiszen több szem többet lát. Ám most el kell dönteniük, hogy követik-e a férfi vagy a nő nyomait, még ha már jó időbe is került, míg itt jártak. Vagy pedig tovább nyomoznak a városban történtek után, hogy minden történésre fényt derítsenek.

Már épp leszálltam a lóról, hogy kopogtassak az ajtón, mikor a közelben lévő fa megsúgta. Rés van a város falán a túloldalt. Na ott próbálkozok. Hamar meg is találtam a jó nagy lyukat. Na gondoltam magamban. Itt valóban nagy lehetett a zűr. Bár azt hatalmas marhaságnak és felelőtlenségnek gondoltam, hogy még nem hozták helyre. Így mindenféle jött-ment befáradhat ide engedély nélkül. Ahogy ott bóklásztam, meghallottam Viridiel hangját a fejemben. Hamarosan meg is jelent a résnél. Beszédbe elegyedtünk. Kicsit zavart, hogy engedély nélkül vagyok itt, de ha találkozok egy őrrel, azonnal vázolom neki a helyzetet.
Mikor Viridiel elmondta hogy járt a kocsmárossal azonnal leesett, hogy mi a gond, amit meg is osztottam vele. - Hallod haver ezt jól elszúrtad. Ha nincs pénz nincs információ. Ha akarod én kifaggatom. Nem tudom te mit tervezel, de én úgy érkeztem ide, hogy megszállok a fogadóban. Ha gondolod velem tarthatsz. Az ember szereti a pénzünket. Biztos megered a nyelve, ha sokat lát belőle és elfogad egy két pohárral a borból amit persze nem megvesztegetés céljából hoztam (dehogy nem).- vigyorgok rá a férfire. Ha úgy dönt velem tarthat a fogadó felé, ha más terve van meghallgatom...

Mivel a gyilkosok nyomait követtem, így óhatatlan volt, hogy ismét ahhoz a réshez érkezzek, amit a két menekülő ütött a városfalon és, amit ezóta sem hoztak rendben, sőt még nagyon őrizni sem őrizték, ahogy hirtelen szembe találom magam az azon belépő elf férfivel, akit a királynő küldött ide, hogy segítsen.
Persze ezek után nem csodálkozom túlságosan, hogy miként okozhatott ilyen felfordulást két alak, mert úgy látszik az emberek szeretnek kockázatosan élni, még akkor is, ha falakkal veszik körül magukat.
Mivel segíteni jött Gallion, természetesen beszámolok neki, hogy mire jutottam és, hogy nem sokra mentem egy idő után a fogadóssal.
- Áááááá! – ráztam meg a fejem mérgesen saját magamra, hogy ez nekem nem esett le, pedig épp eleget fordultam meg az emberek lakhelyein. – Tényleg elszúrtam! De mivel téged nem ismer, jó ötlet, hogy te faggasd tovább, biztos vagyok benne, hogy többet tud, mint amit elmond nekem.
Én is elvigyorodom, hiszen minden valószínűség szerint jól kijövünk majd egymással, amire nem gondolok én, eszébe jut neki és akár fordítva.
Szóval nem habozok visszafordulni bajtársammal a kocsma felé, ahonnan nem olyan rég jöttem el, de igyekeztem meghúzni magam most Gallion mögött, hogy a fogadós rá figyelhessen.

Teljesen azért nincs védtelenül az a hiányzó falrész. Hiszen előző mesélőiben épp lett említve, hogy rutin ellenőrzésre néhány ott szolgálatot teljesítő megállítja. Ám valóban nincsenek túl sokan és egy váratlan támadásnak egy self hadosztálytól igenis ki lennének szolgáltatva.
A határőr elsőként megy be a kocsmába és ezúttal Viridiel csak félre húzódik az egyik asztalhoz. Mivel nem akarja, hogy a tulaj emlékezetébe idéződjön, hogy itt szaglászott nem régen, hát egy magányosan ülőt kérdez meg, hogy leülhet-e.




A jó módúnak tűnő alak csak int a vele szemben lévő üres székre és igyekszik minél előbb lenyelni az épp rágott falatot. Ám nem csak tányér és étel van előtte, a kancsót megemelve kitölt a második -még üres- pohárkába egy kis bort és oda kínálja neki.
-Kérsz, jó barát? Úgy tűnik, rád fér.
*Ha elfogadja a hírvivő a felajánlást, akkor a magáét is felemeli koccintásra,
-Sokáig éljen a királynő!
*Elmosolyodik és bár tisztában van vele, hogy az emberek jelenlegi királya özvegy, úgy tűnik nem zavartatja magát.
-Csak nem az ő szolgálatában?

Közben Gallion bele veti magát, ám hamar rájön, hogy a kocsmáros a saját borát szereti legjobban. És azt, ha fogy. Így hamar felajánlja neki, hogy inkább az ő készletéből iszogassanak. Csak gondolatban hozzá téve, hogy ezt nagyvonalúan megengedi, hogy a számlához írják. Nem a tartozásokéhoz.
Körülbelül annyit kiszed ő is belőle, mint fajtársa itt jártakor, csak nem válik dühössé, így nyugodtan kérdezhet még tőle.