Ahogy magyarázni kezd megállok egy percre. Meggondolom egy pillanatra a tanácsát de már nagyon mehetnékem volt. Itt úgy éreztem semmi hasznom nincs már. Izgalmasabb lesz a sötét szépséget levadászni és elbeszélgetni vele. Persze udvariasan mindenre felkészülve.
- Nekem már mehetnékem van, döntöttem. Ha itt végeztél gyere utánam. A fák úgyis megmondják merre mentem, meg üzenetet is tudok velük küldeni.- mondom neki búcsúzóul és ott hagyom. Remélem vigyáz magára. Az előző kalandunk alatt se kellett félteni.

Viridiel egyedül maradt. A társa úgy dönt, hogy jobb külön válni és mindenki...
Nem. Mit szépítem a dolgokat, hiszen olvastátok? Az egyik hősünk úgy gondolja, a másik meg amúgy. Míg a katona a nyomolvasással útnak is ered, és az ő története is majd folytatódik, addig a hírvivő a városban marad és további nyomok után kutat.

Ám amit a távozó mond, abban van logika. Amíg nem tudjuk, hogy ki hazudik a történtekről, addig sötétben tapogatózunk. És várjuk, hogy megtaláljuk a lámpakapcsolót. Ám ehhez Viridielnek kell eldöntenie, hogyan folytatja majd reggeli után.

A kocsmároson egyelőre nem látszik semmi jele, hogy az első találkozásuk nagy felháborodásán ne tette volna túl magát. Ha észre is vette, hogy a vendég visszajött, most kedvesen mosolyogva szolgálja fel az ételt.
A kereskedő pedig gyanakvó tekintettel nézi őt, lassan visszaül mellé. Nem úgy tűnik a számára, mintha jól mennének a dolgok.
A fák már sok mindent elmondtak és ők biztosan nem hazudnak.
A hatóságok még nem fejezték be a saját vizsgálatukat.

Nem tartóztatom társam, ha menni akar és úgy érzi arra leli meg a kérdésekre a választ, akkor menjen, de nekem mást súgnak az ösztöneim, meg ha most nem nézek utána, mikor itt vagyok, akkor mikor?
Aztán itt van a kereskedő is, aki felvetette ezt az egészet. Nem ártana megtudni, hogy igazat mondott-e és mivel most már volt pénzem is ahhoz, hogy felfogadjunk embereket, akik kiássák a labort, nem nagyon kéne húznom az időt.
Az emberek zsíros étkei nem az elfeknek valók, ezért csak csipegetek egy keveset a láthatóan már a tegnapi nézetletérésünket rég feledő kocsmáros által felszolgált reggeliből.
- Tudnál szerezni pár embert, akik segítenének egy kis ásásban? Talán magyarázatot lelünk pár dologra. – csúsztatok némi pénzt a markába, mind az ételért, mind a reménybeli segítségéért. – Megfizetem őket. – teszem hozzá.

A kereskedő bólintott.
-Már ma elkezdhetjük az ásatásokat. A piacon biztosan találok fogdmegeket.
*És igaza is lett. Pár óra múlva húsz munkás pakolta a köveket. Egyre másra kerültek elő a "leletek", de délig ezek nem voltak többek, mint összetört szekrényekből kimentett női ruhák, vázadarabok és konyhafelszerelések. Meg ami egy házban bármikor előfordulhat.
Ám a pincében sikerült a boszorkánykonyha nyomaira bukkanni. Jól jelezték ezt az első összetört lombiküvegek, őrleményeket tároló fiókok. És hamarosan ázott könyvek is előkerültek. Így amíg a még fel nem tárt részekről távolítják el a romokat, beleolvashat Debora olvasmányaiba. Ezek nem szólnak különleges szertartásokról és a varázsszavakat is csak a főzetek és párlatok elkészítése közben kell kimondani. Úgy tűnik félig hitt a misztériumban, de talán saját maga is tudhatta, hogy ezek leginkább gyógynövények és mérgek.
Már a horizont felé kúszott a nap, a távoli felhők fölött vörösre festve az égboltot, amikor a könyvelését is megtalálták a sarlatánnak. Ebben jól átlátható rendszerben vezette a nyilvántartást, hogy kivel hogyan is áll. Szerencsére azt is pipával jelölte, ha valaki kifizette és az eset rendezve.
A rendezetlen tételei több héttel a halála előttről egy Dijonban élő selyemkereskedő és egy katona tiszt. Az előbbinél leprát állapított meg, utóbbi szifiliszben szenvedett. Az utolsó napokban viszont vendéglátója is kapott egy sort. Nála még az "előzetes kezelés" rubrika is ki volt töltve. Bár nagyon ritkán használta, úgy tűnik a később megállapított problémákat ezeknél az embereknél az ő mérgei okozták. Ezen kívül előzetes beavatkozás nélkül derékfájdalmat állapított meg az egyik szálloda tulajdonosánál nem messze a kocsmától és egy hentesfiúnál pedig szeplőket.

De vajon mit lehet ezzel kezdeni? Bár a gyógyászatról szóló könyvek így is hasznosak, bőven többet érnek, mint a munkások bére.

Igazán szerencse, hogy belefutottam ebbe a kereskedőbe, mert azonnal tudta, hol lehet embereket találni a boszorka házának felásásához és hamarosan már kezdtek a „leletek” is előkerülni, ahogy egyre lentebb értek a munkával.
Először persze csak kisebb-nagyobb háztartási dolgok, amik a ház emeletéről és földszintjéről valók voltak, de aztán elérték a munkások a pincét és itt már kezdett érdekesre fordulni a dolgok, amik izgatottsággal töltöttek el.
Nagyon reméltem, hogy jól döntöttem, amikor itt maradtam és belevágtam ebbe, nem keveset költve a királynő pénzéből.
Az előbukkanó könyvek, jegyzetek nem tartalmaztak sötét bűbájokat, „csak recepteket, leírásokat főzetekről, italokról, balzsamokról, na meg mérgek, de bár nem ezeket kerestem, ezek is kimondottan értékesek lehettek olyanoknak, akik ebből csinálnak üzletet.
Aztán előkerül Deborah könyvelése is, ami már felkeltette az érdeklődésemet, hiszen megtudhatjuk kikkel és miért állt kapcsolatban.
Kiderült, hogy nem kevés kuncsaftja volt és a városban is akadt, sőt olyan is, akik bizony nem fizették még meg a boszi „segítségének” árát. Úgy látszott, volt olyan, akit pont a nő praktikái miatt kellett gyógyítani.
Most már csak azt kéne eldönteni, hogy ki is a legesélyesebb gyanúsított.
- Talán kezdjük a kocsmárosnál, az kéznél van. – javaslom a kalmárnak. – Valószínűleg e miatt érezte tegnap kellemetlenül magát, félt, hogy ő is gyanús lesz.
H a a kereskedőnek nincs ellenvetése, és a munkások is végeznek, visszatérhetünk a kocsmába.

A könyveket még lapozgatva kicsit Viridiel felismeri egyszer csak a maghéjakat, amiket nem rég egy zsákban bányásztak elő a munkások. A döntés az övé, hogy olvasgat-e még pár percet Deboránk kellékeiről vagy rögtön inkább a kocsmárossal kezd el foglalkozni.
Amennyiben csak átsiklik a szeme a nyitott oldalon és inkább gyorsan elpakolva a bőrkötéses olvasmányokat, akkor zavartalan az útja Gallieoval a szállásukra. A kocsmáros pedig tanult a reggeli el nem fogyasztásából és borsófőzelékkel meg salátával várja az erdei elfet. Még csak páran vannak a lenit asztaloknál és persze nem rögtön odatolja elé a meglepetést, hogy "Egyed!" Kicsit dörzsöltebben.
Viszont ha meg akarja nézni a zsák tartalmáról mit írtak, akkor az pár percbe beletelik. Igen keveset hallani az egykori boszorkány egyik utolsó mentsváráról. Bár nem éghető az erdei gyümölcs magjának külseje, de ha tűzbe kerül, a füst több órára is elveheti az emberek látását. Ahogyan ezt gyilkosai közül az egyik megtapasztalhatta, bár erről a futár mit sem tud.
Haza felé menet viszont megbosszulja magát a késlekedés. Épp ez a pár perc választja el őket attól, hogy egy rablóbanda útját keresztezzék.
-Pénzt vagy életet! -villantja a mellé lévő férfi Turion fia hasa felé a pillangókését.
*A kalmár csak kétségbeesetten nyög fel, hogy "Jaj, ne!", viszont ezt épp elég ellenállásnak veszi a két bűntárs és egyikük a bunkójával hátulról tarkón csapja, mielőtt észre vehetné, hogy többen vannak. A harmadik haramiának a kezére pedig egy boxer kerül.
Ha túl is élik a támadást, a fogadó már jócskán megtelik, mire odaérnek. És csak hősünkön múlik, hogy maradt-e még a királynő pénzéből. A vendéglátójuk pedig el van foglalva a kiszolgálással. Persze még az sem biztos, hogy tovább folytatná a rajtaütés után az utat...


/Ha a másodikat választod, akkor a karid felszerelései része lesz egy egyszer használatos tárgyként a különleges méreg./

Nem teszem félre a könyvet, mert elég érdekesnek tartom, ahhoz, hogy tovább olvassam, hiszen olyan dologról van benne szó, ami fontos lehet és a kocsmáros meg nem szalad sehová.
Kíváncsian futtatom végig a szemem a boszorkány írásán, hogy az a maghéj mire való és fel is szalad a szemöldököm, ahogy megtudom, mire képes, ha tűzbe kerül. Hasznos egy tudás!
Mikor befejeztem biccentek a kalmárnak, hogy indulhatunk, már alig várom, hogy számon kérjem a kocsmárostól, amit eddig elhallgatott, bár valószínűnek tartom, hogy más sem dicsekedett el vele, ha igénybe vette a boszi szolgáltatását.
Egyáltalán nem számítok rá, hogy pont a városban fognak megtámadni, így igen csak váratlanul ér, ahogy elénk pattan egy fickó és máris késsel fenyeget.
Persze sokra nem menne vele, hiszen zekém alatt ott lapul a kristálypáncél, de ez nem segít szegény Gallilei-n, aki kemény ütést kap a fejére és azon nyomban össze is esik.
- Természetesen egyiket sem szándékozom a kezetekbe adni. – rántottam elő a kardom és már ezzel a mozdulattal leszeltem az előttem hadonászó fickó kezét csuklóból.
Csak hárman vannak és nem hiszem, hogy felkészültek az ellenállásra, általában rettegő városlakók az áldozataik.
Visszafelé húzva a kezem igyekszem a második rablót halántékon csapni, a harmadiknak meg a torkára szegezem a pengét, remélve, hogy elszalad ezek után.
Ha minden jól megy és életre tudom pofozni a kereskedőt is, akkor eltámogatom a kocsmába és magamhoz intem a fogadóst is, ha sok a munkája, ha kevés.
- Le kell fektetni, megtámadtak minket. De amúgy is beszélnék veled. – teszem hozzá. – Megtaláltam Deborah feljegyzéseit. – nézek rá sokatmondóan, remélve, hogy magától megered a nyelve.

A váratlan ellentámadás mégsem okozott olyan nagy meglepetést a fosztogatónak, mint azt az áldozata várta. Szemrebbenés nélkül beleszúrta a kését a pikkelyes páncélba. És a ruhát felsértette, de mást nem igen.
Ám nem közönséges kardot rántott elő az elf. Úgy szelte az élő szövetet, hogy sokkos állapotban próbálta a vért elszorítani bal kezével a megcsonkoltnál. És nem okozott nehézséget a másik kettő leszerelése sem. Aki a markolattal kapott, az bizony elterült a földön, de a harmadik az elölről támadóval inkább kereket oldott.
Gallileo nem éled fel kis pofozástól, de ha a gyógyító mágiát használja a futár, akkor hamar javít az állapotán. És eltámogatja a kocsmáig, ahol a tulaj segítségére is van.
-Segítek felvinni a szobájába. Kis pihenésre van szüksége a nagy ijedségre és holnapra már rendbe is jön. De a boszorkányhoz nekem semmi közöm. Csak az az átkozott kupleráj tulajdonos terjeszti rólam, hogy felbéreltem bárkit is a nő megölésére. Miért tettem volna? És ha akartam is volna, honnan ismerhettem volna én egy bérgyilkost?

Mindig bíztam a nemes tünde kovács tudásában, ezért most sem lepődtem meg, amikor a támadó kése ártalmatlanul pattant le rólam, de nem hagytam, hogy megismételje a mozdulatát. Ahogy a többiek sem kaptak esélyt. Uráldur már megtanította nekem, hogy a kegyesség nem vezet az ilyeneknél semmi jóra, bár így sem kívántam oktalanul a vérüket venni.
Magam is nehezen birkóztam meg a változással, ami szép lassan végbe ment bennem.
Miután egyedül maradtunk, megpróbáltam magához téríteni a kalmárt, de jó alaposan fejbe csapták, így igénybe kellett ennem gyógyító tudományomat, így legalább a saját lábán botladozott el a segítségemmel a kocsmába.
- Rendben, hagyjuk akkor pihenni. – vittük fel a kereskedőt a szobájába, de visszafelé, megragadtam a kocsmáros kezét és megráztam a fejem, miközben fürkészve néztem a szemébe.
- Tudom, hogy van közöd, olvastam a könyvelését. De ne hidd, hogy elítélnélek érte, de tudnom kell, hogy kinek állt érdekében a legjobban, hogy eltűnjön a színről. Miért mártana be a kupleráj tulajdonosa?
Ez érdekes fejlemény, hiszen Galliont pont egy lány látogatta meg éjszaka és beszélte tele a fejét.
- Egyébként honnan tudod, hogy bérgyilkosság volt? – szúrtam még oda váratlanul neki szegezve a kérdést.

-Onnan, hogy az nap este összedobtunk némi pénzt, hogy egy tökös gyereket találjunk az elintézésére. Csak iszogattunk és túl sok lehetett a jóból. Dühöngve jött hozzám el és jó pár cimborájával. Le akarták inni magukat és közben kitervelni, hogyan teszik le láb alól.
Az a gonosz striga megátkozta őt. Teljesen meg tudtam érteni, hogy dühös rá. És a fogyasztásnak is jót tett. -kicsit elgondolkodott és vizsgálta Viri tekintetét, mintha az igazságot kutatná benne- Meg rendben, engem is rontással nyomorgatott. Én is vissza akartam vágni neki, ha bármi komoly kisül ebből.
Mondtunk összegeket, hogy ki mennyit áldozna rá. De én nem fizettem ki. Kutakodj csak a kéjszálló tulajánál! Éjszakára ad ki szobákat, de ritkán maradnak egy óránál tovább a vendégei. Hajnal felé már nem sok felbukkanó idegennel kell számolnod a tanyáján.
Minden képen bérgyilkost fogadtak. Az itteniek közül senkinek nincs annyi bátorsága, hogy szembeszállt volna Debórával. Az én kocsmámban akartuk felfogadni az idegent. De amikor a csuklyája alatt megpillantottam a kormos képét, azonnal tudtam, hogy drow. Elálltam a kínálattól, nekem semmi dolgom velük! Az a kurvapecér viszont a jelek szerint még ettől sem riadt vissza.
Igaz, valóban jó választás volt inkább egy vérbeli gyilkos fajra bízni, a boszi egy útszélén elmormolt szóval betegséggel nyomorítja meg azt, akit nem kedvel.
*Feldúlt volt a kocsmáros, de az igazság elmondása talán majd megnyugtatja. Főleg, ha nem lesz további ügy a félre lépéséből. Az asszony új kelettű jó híre talán annak is szól, hogy lassan felocsúdnak, hogy most már nincs kihez fordulni a nyögős bajokkal. Még egy olyan gazdag emberhez sem tudnak segítséget hívni, mint a szobában szunnyadó kereskedő.

Úgy látszik csak ez a biztatás kellett a már eléggé ideges kocsmárosnak és máris kibújt a szög a zsákból és csak úgy ömlött belőle a szó.
Persze azonnal igyekezett el is hárítani magától a felelősséget, még ha azt el is ismerte, hogy az elején ő is benne volt abban, hogy tegyék el láb alól a boszorkányt, de a megvalósításig már nem jutott el, vagy elég zsugori volt ahhoz, hogy amikor fizetni kellett érte meggondolja magát, vagy csak azt már nem akarja beismerni, ki tudja?
De előbb- utóbb úgy is kiderül az igazság, ha már vannak gyanúsítottak. Gondolom a város elöljáróinak meg van hozzá a módszere, hogy kiderítse valójában ki és mennyire volt benne, de úgy látszik jó pár helybéli ugyan csak örült volna, ha Debórah és a kis praktikái örökre sírba szállnak.
Persze most azt is felhozza, hogy a kormos képétől ijedt meg és fújt visszavonulót, de ez már annyira nem is lényeges.
- Rendben van, akkor most átmegyek abba a szállóba és kifaggatom a tulajt, aztán majd meglátjuk, milyen hírekkel szolgálhatok a polgármesternek ezek után.
Minden esetre úgy néz ki, valami helyi dologról van szó, még ha a végrehajtásra igen csak kifogtak valami számunkra is meglepő képességű bérgyilkost. De az vajon honnan jött? Népe megbízásából keveri a káoszt vagy csak valami renegát magánzó?
Erre lehet a kupi tulajdonosa tud nekem választ adni.

Nem sokáig volt a tavernában Turion fia, hamar útra kell a már besötétedett utcákon sietve a kétes hírű szállodát és főként annak tulaját felkeresni. Ám nem juthat el hozzá, mert tíz rossz arcú férfi körbefogja és nem is titkolják azt, hogy rosszban sántikálnak.
-Azt mondják, hogy itt szaglászol az éjtünde gyilkos miatt. És azt is mondják, hogy nem jó szándék vezérel. Állítólag te is közéjük tartozol. -egy csatabárddal a kezében áll eléd- Pengével megkaparjuk az arcodat és ha alul nem füstös, akkor elmehetsz.
-Jawk, légy óvatos! Ez nagyon veszélyes.
*Felismered a másodiknak megszólalót, a korábbi támadóid egyike. Mindenki kezében fegyver van, bár ketten csak bunkós botot tartanak. Ám most már főként kardok és lándzsák vannak a kezükben.

Valahogy már nagyon kezdett elegem lenni az emberek hazugságaiból, álságos viselkedéséből és annak ellenére, hogy életem legnagyobb részét úton töltöttem népem és királynőm megbízásából, most mégis vágytam erdeink árnyas fái közé, a méztiszta levegőjű tisztásainkra, friss vizű patakjaink partjára.
Éppen ezért most már gyorsan a végére akartam járni ennek a furcsa gyilkosságnak és miután a kocsmáros elmondta, amit a tudomásomra akart hozni, azonnal indultam a kuplerájként megjelölt ház felé, hogy elbeszélgessek annak tulajdonosával, aki talán megadja azt az információt, amire kíváncsi vagyok.
Azonban ismét egy banda várakozó karjaiba futok, ami már véleményem szerint messze nem a „véletlen” kategóriájába esik. Vagy csak ennyire rossz a város közbiztonsága?
Most azonban nem csak hárman vannak, de egy ismerős fizimiska láttán az biztos, hogy a két támadás nem is kicsit függ össze.
- Nehezen hiszem, hogy pár órával ezelőtt  barátunk azért akarta elvenni a pénzemet, mert összetévesztett egy éjtündével, de igazán sokkal …hmmm….egyszerűbben is meggyőződhetünk kilétemről. – intek a főtér irányába. – Elmegyünk szépen együtt a polgármesterhez és majd ott kiderül az vagyok-e akinek látszom.
Egyelőre óvakodom a kardomra tenni a kezem, bár készenlétben vagyok, de bármennyire is bízom a páncélomban és a képességeimben, pár eltunyult városlakóval szemben, azért tíz emberrel nem vehetem fel sikeresen a harcot, valaki biztosan eltalálna. Kérdés, valóban csak a mondottak vezetik-e őket, ellenkező esetben hiába is próbálkozom.
Ha kell, persze harcolok, de csak annyira, hogy utat vágjak magamnak, aztán futásnak eredek.
Valahol hallottam egy állítólagos régi vogon mondást: szégyen a futás, de hasznos!

A mostani támadás jobban megszervezett. Bár nem sejti Viridiel, hogy csapda, a körülötte állók között van egy rés, amin át egérutat tud nyerni. Csábító az az oldal, ahol kevesebben állnak. Két gyávább bandatag kicsit hátrább ott őgyeleg, de ha mellettük el tudna menni, akkor a szűk utca végéig szaladhatna, onnan pedig szinte bármerre, bottal üthetnék egy idő után a nyomát.
Ám a haramiák számítanak erre és ezzel akarják csalogatni, hogy arra induljon el, védekezve a többi irányból majd meginduló heves támadásokkal szemben. És az ott állók az utolsó pillanatban zárják a menekülés lehetőségét és egy ház előtti almafához szorítják oda, hiába érezve azt, hogy megvetheti a hátát velük szemben.
Miközben minden felől távolról szurkálások hada érkezne felé továbbra is, egyik útonálló a fát megkerülve fűzne láncot a nyakára és teljes erejével a törzshöz húzná. Már több akadékoskodó városőr vagy képzettebb harcos járt pórul így, nem kapva levegőt és elhajolni se tudna a fegyverek erdeje elől.

Nem akarok se vérengzést, sem oktalan halált, így elsősorban csak annyit szeretnék elérni, hogy legyen időm elmenekülni, hiszen elég nyilvánvaló, hogy nem az vezette őket, hogy megtudják nem egy álruhás, elmaszkírozott éjtünde járja városuk utcáit. Belém akartak kötni, talán csak a pénz reményében, de az is lehet, hogy ennél bonyolultabb szálak mozgatták őket. Elvégre nem tettem lakatot a számra, hogy mi ügyben nyomozok és a boszorkány házánál áskálók is szétkürtölhették mit találtunk a romok között.
Mivel ne a gyilkolás szándéka vezet, szépen bele is sétálok a felállított csapdába, amit hiába veszek észre hamar, már kitörni nem tudok és hamarosan már a torkomon érzem a fullasztó szorítást, amire válaszul széles rendet vágok magam előtt a kardommal, hogy teret nyerjek, miközben a fát szólítom segítségért, melynek ágai gúzsba kötik a fojtogatóm kezét és hasonlóan kellemes fullasztó ölelésbe fogják a nyakát.
Remélhetőleg, ha más közben nem történik, ennek hatására megszűnik a fojtogatásom és, ha utat tudok vágni magamnak, akkor elrohanok a szűk utcába, ahol lerázhatom őket.

A banditák nagyon okosnak hitték magukat, de bátornak nem vélték. Hiszen szaladtak hamar, mikor Viridiel kérésére a fa megelevenedett és nem csak a fojtogató kezéből hullott ki ijedtében a fegyvere, de a bűntársait is csak a növény ágai marasztalása miatt nem sikerült messzire jutni.
Rést talál közöttük a futár és hamarosan a félig levágott, másik fele gúzsba kötözött banda távolodó zajait hallgatva az egyik utcában épp egy piros fénybe borult épület mellett fut el. Már önmagában figyelemfelhívó. Ha tovább igyekszik dolgára, akkor senki nem állítja meg.
Ha szán egy pillanatot elolvasni a feliratot, akkor Éjszakai Szálloda a név, mely nagy betűkkel ki van írva homlokzatára. Odabent a kocsmáros leírása alapján valószínű a bordélyház tulajdonosa azonnal felugrik a kerek asztaltól és kardot ránt. Két másik társa is van mellette, kik lassabban, de követik a példáját.
-Hát megtaláltál? A kocsmáros szólt, hogy el akarsz kapni. De élve nem adom meg magam.
Tudom mivel vádolsz, de nekem semmi közöm az ügyhöz, az a vén lókötő intézte a felfogadástól a kifizetésig. Még csak el sem kérte a pénz rám eső részét.
Gondolkodj! Az ő kocsmájában történt az egész. Talán csak egy bűnbak kellett neki és már hamarabb kifőzték ezt az egészet a zevadariakkal.
*Harcra elszántan áll ott.

Ennyit arról, hogy nem akarok öldöklést és vért! Na de szerencsére mágiám hatása elvette a kedvüket legalább azoknak, akiket nem ért el a pengém, így hamarosan már egyedül haladok az egyik szűkebb utcában
Mikor meglátom a piros fényben úszó épületet lefékezek és már teljes nyugalomban lépek be az Éjszakai Szálloda megtévesztő cégtáblát viselő intézménybe.
Azonnal megpillantok egy hármas csoportot és mikor az egyik közülük felugrik és kardot rántva, pirosba fordult arccal kiabálni kezd velem, már tudom, hogy jó helyen járok.
Két társa is lassan követi példáját, így három fegyveres néz velem farkas szemet.
- Természet Anyára, ember! Épp elég vért folyt már ma és nem kívánom lelkem továbbiakkal terhelni, biztos így akarod ezt lerendezni? – fog el a méreg, mert azt hiszem teljesen hülyére vesznek, ide-oda pattogtatva, ki is a bűnös. – Különben is nem én vádollak, hanem a cimborád, a kocsmáros, akit most meg te vádolsz. Szóval tegyétek le a kardot, nem akarok bántani senkit, csak az igazat akarom tudni, főleg a gyilkosokkal kapcsolatban. Engem ez érdekel. Ti meg mentek a polgármesterhez, az majd kér valami papot, aki majd mágiával kideríti ki mond igazat és ki nem, de azt mondom, ha nem vagy bűnös, akkor ne ronts a helyzeteden. – nézek a szemébe figyelmeztetően.
Nem hiszem, hogy komoly ellenfelek lennének, nem tűnnek harcosoknak.

A kocsmáros összehúzott szemöldökkel figyeli Viridiel mondandóját, de dühösen reagál, mint az érkezésére.
-Na ne nevettess! Amint kimondjuk, hogy sötét elf, azonnal átadnak az inkvizíciónak. Én annyit tudok róluk, mint te. De miért is érdekli ez a te népedet? Mi köze Debóra halálához a királynőnek? Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy pár napja emberi katonák díszkíséretében ment ki a városból!
Nem, elf! Ez nem alku. Akkor inkább harcban halok meg.
*A barátai úgy tűnik elszántak, hogy vele pusztuljanak, mint sem esetleg őket is elővegyék az éjtündék. Vagy a kihallgatók. De nem igyekeznek neki ugrani Turion fiatalabb fiának.

Én igazán mindent elkövettem, hogy vér nélkül oldjuk meg ezt a helyzetet, de úgy látszik a kupleráj tulajdonosa már túl sok italt döntött le idegességében barátaival a torkán, hogy hassanak rá a logikus szavak.
Persze az sem vet rá túl jó fényt, hogy megpróbáltak megölteni kétszer is, hiszen azok a zsiványok nem véletlen támadtak rám.
Nem ismerem ugyan az inkvizíciót, de bolondoknak tartom őket, hogy inkább nekem ugranak, hiszen ha átverekedtem magam egy tucat fegyverforgató haramián, akkor mit remélnek…..
- Ostobák vagytok! Ha segítenétek, a királynő is segítene nektek. – rántok kardot villámgyorsan, mert bár bíztam az eszükben, erre is felkészültem.
- Nem tudom mért rettegtek a halálnál is jobban az inkvizíciótól, de ha olyat tudtok mondani nekem, ami segít a gyilkosok azonosításában, akkor talán elképzelhető, hogy tartsam a szám az elöljárótok előtt. – próbálkozom még, hiszen láthatóan a fickó barátai annyira nem lelkesek.

A bandita vezér kicsit meghökken a szavaira. Ám csak rövid időre és két társa is kivont karddal csatlakozik hozzá.
-Személyleírást mind a kettőről tud adni a kocsmáros. Én nem találkoztam velük. Ha elsétálnék mellettük az utcán, akkor sem ismerném fel őket.
*Mivel nem hiszi, hogy ezzel meggyőzheti az elfet, elindulnak felé és megpróbál ügyelni a védekezésre, miközben két embere oldalról próbálja majd megkerülni Turion fiát. Nem fogja önként feladni magát és inkább harcban hal meg, mint a kínpadon vagy egy kötélen lógva a főtéren.

- Szóval még arra is ostobák vagytok, hogy mentsétek az életeteket. – komorodom el. – Egyikőtök sem jobba a másiknál, te sem és a kocsmáros sem. Még arra is gyávák vagytok, hogy magatok intézzétek el az ügyeiteket. Azonban a segítséget még egy boszorkánytól is szívesen veszitek, még ha fizetni nem is akartok érte.
Sajnos úgy látszik a szavak itt már nem használnak és nekem esnek, próbálva bekeríteni, hogy végezzenek velem.
Egészen az ajtóig hátráltam, hogy ne tudjanak a hátamba kerülni, aztán először a ház tulajdonosa felé támadtam ki, alacsonyan vágva, hogy le kelljen fordítania a kardját, miközben a sajátomat visszarántva a nyaka felé döftem. Aztán visszaugrottam védekező állásba és azonnal szélesen suhintottam a másik, hogy vissza tartsam esetleg a többi támadót.

A hírnök hamar megöli a főnököt, de a kísérői visszahőkölnek, így az ő kivégzésük megakad azok kardjában, sajnos. Ha tovább harcol, akkor hamarosan őket is megöli. De a fej levágása után a maradék bátorságuk is elszállt, így ehhez üldöznie kell kicsit a lépésenként visszavonulókat. Ha hagyja őket elmenni, akkor nem erednek utána.
Ez után döntenie kell, hogy megpróbálja-e megkeresni a társát megbolondító (vagy épp felvilágosító) nőszemélyt, vagy a kocsmárost veszi kezei közé újfent, hogy legalább rajzoljon valami portrészerűséget azokról, akik elvállalták a munkát.
Lassan befejeződni látszik a nyomozás és bár nevet nem tudtak kiszedni senkiből, de legalább arcképet sikerülhet szerezni. És nem lebecsülendő a tudás, hogy a drowok természet mágiával kísérleteznek. Már eddig is sokszor előnyben voltak, de ha ez egy nagyobb hadművelet része, akkor a szerzett könyv ismeretei is biztosan jól jönnek majd kicsit faragni ezt a hátrányt.
Félelmetes, ha nagyobb létszámban sikerül egy ilyen hadsereget kiállítaniuk!

Nem lelem örömöm a harcban, de épp elég gyakorlatra tettem már szert benne, hogy a kupleráj vezetője ne legyen komoly ellenfél, ráadásul még megsebezni sem nagyon tud, hiszen a kristálypáncél igazán jól szolgál engem.
A férfi feje nagyot pattanva a földön gurul társai lába elé és bár nem volt szándékos, hogy levágtam a másik kettőt ez menti meg, hiszen meglátva ezt, azonnal menekülőre fogták.
Nem lett volna értelme üldözni őket, nem hiszem, hogy tudtak volna bármilyen információval szolgálni, így futni hagytam őket.
Szívesen meglátogattam volna azt a némbert, aki behálózta a társamat, hamis hírekkel tömve a fejét, de inkább úgy véltem, bölcsebb megkeresni a kocsmárost, aki látta és beszélt is a gyilkosokkal.
A történtek után, mikor meglátta a véres kardomat, nem sok biztatás kellett neki és máris kiderült, hogy kész rajtművész veszett el benne, még ha a nevüket az orgyilkosoknak nem is ismerte.
Még mindig nem tértem napirendre azon, hogy egy éjtünde tudja használni a mi mágiánkat, de lassan tudomásul kellett vennem.
Most már sokkal több tudással és a boszorkány könyvével gazdagabban térhettem vissza a királynőmhöz, mert erről mindenképp tudnia kell.
Egy ilyen ellenfél katasztrofális lehet ellenünk.

A kocsmáros gyorsan lerajzol egy kemény fickó kinézetét, ki jellegzetes ember vonásokkal rendelkezik. Valahonnét ismerős neki, de sehogy se jut eszébe, hol látta már őt a múltban. Ám ez alapján a kép alapján az egész országban felismerhető lesz.
A következő egy nő alak, mely nem meglepetés, hiszen ezt már említette a követnek. De félelf vonásokat a faján belül egész jól felismeri. Nava Jade, bár lehet csak minden drow-erdei ugyan úgy nézne ki? És persze a fehér oroszlán, akiről a növények beszéltek.
A két fajta mágiára így magyarázat van, de Gallion pár nappal később lehet még ennél is rosszabb híreket fog küldeni a széllel Awyrisba.
Denóra gyilkosai -bár egyik csak arcról- megvannak. Virin múlik, hogy kiadja-e a másikról az információt vagy az emberek nem érdemlik-e meg ezt.
Gallielo, a kereskedő pedig örömmel veszi Turion fiának sikereit. És bizakodó tekintettel néz rá, hogy vajon tényleg számíthat-e rá a királynőért a sok segítségért és a munkások megszervezéséért? Bár bejelenti, hogy pár napig biztosan itt kell maradnia, mert a városfal adott neki egy ötletet. Mint kiderítette, még ennyi ideig ajánlatot tehetnek a városházán a polgárok, hogy kitől szerezzék be a rés betömésére a szükséges anyagokat. Ő elárulja az elfnek, hogy nem régen felhajózott a Nagy Ferula-folyamon és felvásárolva hajójára útközben a halakat, azt egy ork törzsnél olcsón cserélte vadak prémjeire. Talán a polgármester igény tart jobb építőanyagra, mint a közelben lévő téglaégetők termékei. Igazi kövek.
Ám óvatosan azért rákérdez, hogy kis idő múlva utánad menjen-e Amerith-fel beszélgetni a lehetőségekről.

/Köszönöm a játékot! Hamarosan indul majd egy újabb kaland./

Szerencsére a kocsmáros mire visszaértem, eléggé átgondolta kényszerű helyzetét, így nem nagyon kellett győzködni, hogy készséges legyen. Hamar a kezemben voltak a portrék, amiről egy halványan rémlő és egy igencsak ismerős arc nézett rám.
A férfi brutális ábrázata ellenére, nem jöttem rá, hogy hol láttam, viszont a lánynak talán még a nevét is tudtam, ha tényleg ő az. Nava…..Nava Jade! De még nem sok hasonló félvérrel találkoztam, mint ő, igazság szerint csak őt ismertem. A mágia ilyen keveredése miatt gondolnom kellett volna rá, de, mint gyilkosra……..?
Nem akartam semmit elkapkodni, míg nem lehetett tudni mi van a másik oldalon, így az elöljárónak csak annyit mondtam, hogy nyomon vagyok és majd jelentkezem.
A kereskedő Gallielo-t is megnyugtattam, hogy nem felejtettem el a segítségét és számíthat a befolyásomra a királynőnél, ha valamikor úgy dönt meglátogat minket Awarys földjén.
Nem tartott már semmi itt, hiszen a gyilkosok távozásának útját már ismertem, így elhagytam a várost, hogy hírt vigyek és megtudjam, mi lesz az újabb feladatom.

//Köszönöm a játékot és várom //