Sajnos fogalmam sincs az erőm határairól.
Nem mondja ki hangosan, tekintve, hogy néma beleegyezéssel bólint Gorzhak-nak, hogy valóban az ork ötlete lenne most a legjobb, amit tehetnek.
Feltápászkodik a helyéről és úgy, ahogy van, új jelét és karját csupaszon hagyva benyit a fogadóba. A csengettyűszót szokás szerint több pillantás is kíséri, ám ahogy belép az ajtón, szinte hallja, ahogy egyesek a földről szedik össze az állukat.
Igaz is. Valószínűleg úgy nézek ki, mint akit éppen most agyabugyáltak el.
Elmosolyodik, annyira abszurdnak gondolja a képet mások szemszögéből.
Ők nem tudják, mi történt.
Semmi nem tudja kedvét szegni. Gorzhak végre elhiszi neki, hogy semmi ellenséges szándéka nincs és megbízik benne, testvérévé fogadta, valamint ha minden jól megy, Yalával is ki tudnak békülni.
Ha megmutatom neki a Mo'kar-t és megérti, hogy ez mit is jelent valójában, talán még mosolyogni is fog.
Nem áll meg, hogy közszemle tárgyává váljon, bár sejtése szerint már így is rögtön kialakulnak a pletykák róla. Elindul a lépcső felé, remélve, hogy a kis teremtésnek nem esett bántódása.
Kósza egyértelműen vele van, úgyhogy nem lehet baj, hová is gondolok.

Beléptek a fogadóba, Gorzhak mostanra már teljesen figyelmen kívül hagyta a döbbent nézéseket, amiket kiváltott a helyiekből. Egy halk sutyorgás viszont megütötte a fülét, amin elmosolyodott. "...Na tessék, fizess. Mondtam, hogy csak jól helyben hagyja és nem eszi meg vacsorára". Az ork rávigyorgott Thiossra és követte őt a hátsó helyiségbe.
Yala ajtaja előtt megállt és közelebb hajolt Thiosshoz, halkan beszélve.
- Ezt most rád bízom. Én meg nem szólalok, amíg nem látom, hogy biztonságban vagyok egy sírógörcstől vagy egy repülő vázától - mondta komolyan, de vigyorgott hozzá. Benyitottak.
Yala az ágyon ült, Kósza pedig a lábánál fetrengett és csodáló szemekkel meredt a lányra, mintha valami istenség lenne. Egészen úgy festett, mint egy kölyökkutya, aki teljes odaadással nézi a gazdáját.
Gorzhak megköszörülte a torkát és jelentőségteljesen Thiossra nézett, de annyit megtett, hogy testvériesen átkarolta az elf vállát, huncutul Yalára mosolyogva, borostyán macskaszeme csillogott.
Ezt akartad, mi? Hát most megkaptad - sugallta a nézés és a kaján vigyor.
Kósza fellpattant és vidámon odaügetett hozzájuk, először Gorzhakhoz dörgölőzött - vigyáztam rá neked, látod? Még él! -, aki megvakargatta a füle tövét, majd Thiossnak kezdett el hízelegni, látva, hogy kétlábú társa jó viszonyban van az elfel és nem koppint az orrára, ha szeretgetést kér.
Végül Gorzhak úgy döntött, csak mondd valamit.
- Nem öltük meg egymást - dünnyögte kissé szégyenlősen. Kissé bűntudata volt, mert hamarabb is tisztázhattak volna mindent, és akkor a kicsi elfnek nem kellett volna rosszul éreznie magát. Gorzhak most már úgy hitte, rájött a leány bajára. Biztos azt gondolta, hogy ezek ketten egymásnak esnek és Ő egyedül marad a barátai nélkül.

- Nem, sőt.
Úgy dönt, hogy nem aprózza el, rögtön a lényegre tér.
- Látod ezt? Ezt a jelet Gorzhaktól kaptam, a testvérévé fogadott. Elmondtam neki a karom történetét is és...
Közelebb lép a lányhoz és látja rajta, hogy nincs olyan jól, mint amennyire ő azt gondolta.
- Yala, mi történt? - sápadtnak látja a kicsi elfet, mintha rosszullét kerülgetné, vagy éppen csak túl lenne rajta.
- Kérlek, ne haragudj ránk. Mindent megbeszéltünk és nem vagyunk egymás ellenségei. Félreértések történtek, ezért volt minden.
Int egyet Gorzhaknak, hogy jöjjön ő is közelebb, hiszen nyilvánvaló, hogy a kicsi félelf tőle is várja a magyarázatot.
Gyere már, ne most hagyd egyedül
Tekintetével próbálja tudatni vele, hogy ha valamikor, akkor most nagyon szüksége van rá Yalának. Újra a fehér hajú apróságra pillant, akitől Gorzhak jogosan fél jelen helyzetben.
Egyáltalán nem csodálnám, ha a félelmed beigazolódna, testvérem. Mindketten megkaphatjuk a magunkét.