Ahogy Lash szerelmesen és ragaszkodóan belém kapaszkodik és elsuttogja, hogy mindent feladna értem, legszívesebben megráznám, mert belegondolni is fájdalmas nekem, hogy miattam baja esni. De aztán végül csak még szorosabban megölelem, mert emlékeztetem magam, hogy ő ugyan azokat az érzelmeket éli át, mint én és nem hibáztathatom azért, amit magam is megtennék érte.
Ezen már párszor átmentünk és meg kell tanulnom elfogadni ezt tőle, ha nem akarom elveszíteni önzőségem miatt, hogy csak én lehetek az, aki feláldozná akár az életét is érte.
- Tudom. – suttogom vissza végül rekedten és tényleg így van még, ha még mindig kényelmetlenül érzem magam miatta.
Egy pillanatra felrémlik előttem szavaira, hogy igaza van, voltunk már hasonló szituációban, amikor a felszerelésem visszaszerzése majdnem az életünkbe került és megint csak biztos vagyok benne, hogy most inkább lemondanék értékes holmimról, ha csak egy lehetőségük van és inkább kedvesem szabadságát választanám.
- Azért nem mindenáron kell, a szökés az első. – nézek a szemébe. – A tárgyak pótolhatók, te nem.
Aztán már nem sokat tehetünk, amikor a tábor felszedelődzködik, egyelőre nem lankad a ránk irányuló figyelem, még ha aránylag szabadon is közlekedhetünk.
Amiben tudok segítek Lash-nak, hogy nem terhelje a lábát, de nem kérünk az agyarasoktól segítséget, ezért nagyon hálás vagyok minden létező istennek és más természetfeletti lénynek, amikor végre megpihenhetünk.
-Tűz van! Ég a falu! Harcosok, megtámadták a mieinket! –riaszt fel minket egy harsogó hang az éjszaka közepén.
A sötétben nem nehéz észrevenni, hogy nem a hajnal pírja festi meg az ég alját.
~ Látom, de nem lenne jó ötlet a griffet idehívni. Ezek nem haboznának megölni, ha lehetőségük adódna rá és nem tetszik az amit ott látok. ~ utalok, mind a pókra, amivel az orkok harcoltak és az sem volt sokkal veszélytelenebb, mint a griff, még sem szaladtak el előle, mind a lángok marta éjszakára, mert ki támadna meg egy ork falut a területük közepén? ~ Többet kell megtudnunk, mielőtt lépünk. ~
Tervezgetésünket döngő léptek szakítják félbe és megjelenik a vezér, pár harcosával kísérve, hogy ellentmondást nem tűrő hangon közölje, elvisz Lash-t, egyenesen a veszély közepébe.
- Vigyél engem is! Nem hagyom el a társamat, főleg nem, ha a baj közepébe akarod cipelni. – állok elébe, még ha újabb ütés is lesz a jutalmam. – Gondolkozz vezér! Biztos nem magától gyulladt ki a falu. Körülvesz minket a természet és mi jobbak vagyunk ennek felhasználásában, mint a legjobb felderítőid. Hamarabb megmondjuk, hogy veszélyben vagytok-e, mint bárki más. Engedd, hogy veletek tartsak én is. – győzködöm kétségbeesve, hogy elválasztanak szerelmemtől.
Nem érdekel, hogy a többiek merre mennek, nem érdekel, hogy a felszerelésem a mi csapatunkban lévő orkokon van-e vagy sem, csak az a fontos, hogy együtt maradhassunk.
Bízom benne, hogy ha a faluba vezető úton nem is tudunk megszökni, de a szavam állni tudom és a növényzet elmondja, amit tudni akarunk, hogy mi történt abban a faluban.

Ahogy lépnék ki a sátorból, a férfi hangjára leszek figyelmes, a fenébe is. Jobbjára itt hagynám meg rohadni a nyakig a földbe temetve elvégre hasznunk pont belőle nincs ha semmihez nem ért, de mind egy az érvei végül meg győznek.
-Egy feltételt kötök hozzá, tartod a szád az út végéig és csak ha kérdezlek válaszolsz.
Mondom ki frusztráltan amit hallani akar, végül vállat vonok majd várom hogy ki fáradjon mint a kettő s ugyan úgy a hölgynek felajánlom saját hátasom míg az úrnak pedig lábnapja lesz, maximum ha szépen kér rugdalom a seggét az út végéig.

/meglepetés/


Az elfek meggyógyítják magukat. A bennük munkáló szeretetnek és legmagasabb szintű mágikus ismereteiknek köszönhetően szinte nyomtalanul tűnik el az est végére az eddig szerzett nyomai a nehéz időszaknak.
Nagyon nagy baj előhírnökének gondolja sok olvasónk a Mesélő eme nagylelkűségét, pedig csak próbálom értelmezni a helyzetet és feledtetni veletek a kellemetlen eseményeket. A griff éjfélre már régen megvacsorázott a fiatal orkból és Rex is úgy dönt, hogy fegyveresei egy rézével a portya vezetője segítségére siet, mit a maradékot két felé osztva saját faluját és a Kőzabálók települését is védi.
Viridiel és Lazy pedig a cuccaik visszaszerzésén törik a fejüket, amíg agyaras hősünk be nem robog hozzájuk és külön nem választja őket. Bár az is igaz, hogy ez ellenkezést vált ki belőlük, de nem venném a bátorságot, hogy elmondom, pontosan mi történik ez után. Szóljanak inkább az érintettek! Hiszen nekik kell eldönteni.

A vérengzés elkövetője gondoskodik a hiteles álcáról. Néhány holló telepedik meg a közelében és nyugodt lélekkel figyelik, mely holttestek szabad prédák és melyekkel foglalkozol még.

Ahogy a falu megmentésére érkezők a házak közé rohannak, ellenséget nem vélnek látni, csak egy túlélő, sebesült nőt és a feliratot. Meg persze a pók-ház nyolclábú jelképét, mely jó néhány törzsfőnöknek már az emlékezetébe vésődött korábban. Az északi határhoz közeli falvak vezetői közül elég sokan látták lerombolt otthonaik között elvétve fekvő self katonákon. Ez a most vörös jelkép feketén volt felfestve azon zevadariak egyenruhájára, akik kívülről térdig érő hosszú kabátot és usánkát viseltek. A meleg öltözet alatt viszont a nem kedvelt szomszéd katonaruháját, rajta a pók szimbólummal.

Ám egész máshol... egész más időben Amerith érkezik, így egy felelőtlen históriás nem nézi át, hogy mit hagyott ki elbeszéléséből.

Ahogy meg indulunk a teljes társaság nem áll meg célunk eléréséig, bár számomra is érthetetlen dolog jelenleg de a falú tulaja parancsára mondhatni fejjel futunk az égő falnak. Ahogy be érünk a falvakhoz egyenes az elf férfihoz fordulok.
-Jók azon információim hogy képesek vagytok kommunikálni az állatokkal? -Ezek a hollók talán tudnak valami hasznosat.
Eközben fordulok vissza az elf nő felé amikor észre veszem a hullákat s azok elrendezését, nos sokkoló látvány s így magam is meg torpanok egy röpke pillanatra a lépésben amikor folytatom s a nőnek csak a fejemmel biccentek a sebesült túlélő felé majd a sajátjaimból lép oda hozzám egy, hogy mutassa a szimbólumot amit oly jól ismerek, nos eddigi higgadtságom itt el is szált és ordítva adom ki a parancsokat a sajátjaimnak.
-Kutassátok át a kibaszott környéket fűszálakként ha kell és kerítsétek elő a szájba kúrt retkes sötét bőrű elfeket akár élve akár holtan, de a legjobb kibaszott darabokban minden egyes hulláért külön jutalomban részesültök amikor vissza érünk a falunkba!
Ezzel indul is meg a hajtó vadászat, a rengetek ork szinte megfékezhetetlen tank módjára ront az erdőbe, s a Werit tigrisek is igen csak hasonlóan követik gazdáikat. Én magam pedig az elf férfire fordítom minden figyelmemet és várom hogy valami eredményt mutasson fel végre, és csak ajánlani tudom neki hogy ugyan olyan szófosó gép legyen mint eddig volt, mert most még TALÁN haszna is lenne neki. Mind eközben persze igyekszem segíteni valamennyire az oltásban de jól látható mindenkinek hogy elsődlegesen a sötét elfek nyomait és hollétükre próbálok rá jönni.

Az út során hosszasan ismételgeti magában Viridiel sátorban elhangzott utolsó szavait, amik most is ugyanolyan elérzékenyültté teszik, mint annak idején Erdőszélben, és egyre jobban kínozza őt, hogy nem lehetnek magukban egy egészen más helyen. Meghatottsága biztosan kiült a vonásaira, noha tovább nem tudták egymást dédelgetni kedves szavakkal és gesztusokkal, ugyanis indulniuk kellett.
~ Korábban sem haboztak, de nem találták el, és most még a sötét is előnyünkre lenne. Ha a többieket valahogy le tudnánk teríteni és elvenni tőlük a felszereléseid maradékát... ~ Ajkához emeli elgondolkodva kezét, hogy hüvelykujjának szélét harapdálja, mintha csak abban reménykedne, hogy kiszívhatja onnan az ötleteket. ~ De jól van, várjunk. Sokat végső soron nem veszítünk, előbb vagy utóbb úgyis el kell engedniük ~ lazul el egy kissé, kellemetlenül a hajába túrva, a tapintására meg már most azon kezdi törni a fejét, mégis melyik illatanyagot és olajat fogja hatszor beledörzsölni. Az elmúlt napok minden nyomát ki akarja szedni öltözetéből és vörös fürtjeiből egyaránt, hadd legyen az enyészeté az egész.
Mivel úgyis várniuk kell, aludni pedig nagy eséllyel nem fognak innentől, unalmában el is kezdi pakolgatni táskája tartalmát, már most kiválogatva, mik fognak neki kelleni a legközelebbi mártózásnál, hiába ígérkezik nagyon messzi időnek. Az egyiket a kezében tartva mosolyodik el sokatmondóan, de azt vissza is teszi, mielőtt nagyon elszabadulna képzelőereje. Egyelőre a szabadulásukon kéne gondolkodnia, de amíg nem lesznek kevesebben körülöttük, addig aligha tehet bármit is. Persze azért fel-felnéz az orkokra, akiknél van a felszerelés, és így még nem is annyira gyanús, mintha egyfolytában bámulná őket. Bármennyire is készüljön azonban az akcióra, keresve a lehetőségeket, a robosztus alkat, aki a nap elején kis híján a halálukat okozta, feléjük sétál. Önkéntelenül megfeszül az összes izma, aggodalmasan pillantva Viridielre, tudva, hogy valamit tőlük akar, és bár az agresszióját nem feléjük irányulónak véli, attól még mindig fél, mit tartogat nekik.
És bizony jól is teszi. Mikor elhangzik, hogy őt Viridiel nélkül akarja vinni az égő faluba, olyan, mintha összeroppantaná a bordáit egytől egyig, szilánkosra. Csupán néhány pillanat kell, hogy képes legyen reagálni, ám társa sokkal gyorsabbnak bizonyul, azonnal aggódóvá és kétségbeesetté válva.
- Virid... - szólna halkan, kezét nyújtva felé, hogy vigyázzon, de torkán akad a szó, ahogy tudatosodik benne reményvesztett hangsúlya. Hasonlóképp érez, így teljes mértékben megérti és ezért nem is állítja végül meg, elvégre egyáltalán nem akar a férfi nélkül menni sehová. Hosszú idő után most találkoztak ismét, ráadásul nem épp olyan körülmények közt kellett eltölteniük az elmúlt néhány napot, ahogyan ő azt eredetileg tervezte. Ez így egy kínzás, egy igazi tortúra, hogy a másik jelenlététől képesek lennének megfosztani ennyi megpróbáltatás után, pedig most sem kér sokat, csak nyugalmat. Persze tisztában van azzal, hogy ez jelenleg a legdrágább és legnehezebben elérhető dolog ebben a felborult világban...
Feszülten bámulja az orkot, próbálva megjósolni, hogy mégis miként fog reagálni, hogy újabb pofonnal díjazza-e kedvese felszólalását, és kész arra, hogy kirántsa a lendülő tenyér elől. Még arra is rászánná magát, hogy helyet cserél vele, kapott már szegény úgyis eleget, aminek eredményét igyekezett legjobb tudása szerint enyhíteni és meggyógyítani, és nem kíván neki többet.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, mikor a megtermett ork beleegyezik társa jövetelébe, és muszáj megfognia a kezét. Apró ok az örömre, de ok, így megenged egy bizakodó mosolyt.
- Még egyetlen dolgot, hogy társam ne legyen védtelen! - lép közelebb bátortalanul, és látni tartásán, hogy legszívesebben elfutna és elbújna egy egérlukban. - Néhány orknál van a felszerelése, esetleg azt visszakaphaná? Egy íj... - keresi tekintetével azt a tagot, akinél látta, majd rámutat. - Egy kard... - keresi a másikat, ismételten mutatással jelezve a fegyver jogtalan tulajdonosát. - És egy páncélzat. - Ezt szúrja ki a legkönnyebben, és egy pillanat alatt emeli ki azt az orkot is. - A saját fegyvereimhez nem ragaszkodom, de ezeket szeretném, ha visszakaphatnánk, és nem kell attól félni, hogy emiatt megpróbálnánk ellenetek fordulni, sőt, segítenénk. Ha társam mégis ilyen gondot okoz, elveheted a látásom egyik részét. - Ez talán így orkként nézve is igazságos ajánlat, ha már úgyis ki akarta szúrni az egyik szemét, és reméli, hogy ezzel a felszerelésprobléma meg fog oldódni. Különösebben nem aggódik, hogy bekövetkezne a baj, azért is meri felvetni ezt az árat a cselekmények következményeként.
~ Ne szólj! ~ üzen társának, számítva rá, hogy tiltakozni fog, amíg az ork válaszára vár feszülten, és ha ebbe is belemegy, akkor a szokásosnál gyorsabban csipkedi magát. Visszadobálja az üvegcséit, összehúzza a táskája száját, és már rántja is a hátára. ~ Ne félj, úgysem fog bekövetkezni ~ enged meg egy szélesebb és magabiztos mosolyt kedvese felé, finoman végigsimítva az arcán, ha hagyja, aztán némileg letörtebben hozzáteszi: ~ Azt hiszem, érik egy új párnacsata... Ennyi feszültséget lassan már csak így vezethetünk le ~ Határozottan próbálja tartani a lelket magukban az elkeserítőbbnél elkeserítőbb helyzetek után is. Szeretne mihamarabb kikerülni mindebből, és ezekbe kapaszkodva könnyebb elviselni az őket érő nehézségeket.
Megindulva a parancsot meghallva egy kő esik le a szívéről. Nem azért, mert az orkok végső soron visszavonulót fújnak, hanem azért, mert nem viszik magukkal a futárt, hanem itt lehet mellette. Erősen szorongatja a kezét, nagyon támaszkodva a jelenlétére, elmondhatatlanul várva már a békés és magányos perceket, amit egymásnak szentelhetnek, de egy mély lélegzettel gyűri le ezen kívánságát, mert csupán kínozná őt végig. A menetelés nem tart sokáig, egy eddig általa észre sem vett állathoz vezeti őt a főnök, mire elkerekedik a pillantása. Hiába járja már hosszú évek óta a vidéket, életében nem látott még ilyen lényt, mi több, ha próbál rákapcsolódni, lepattan róla. Elképesztően furcsának tartja, és bár a tekintetében, ahogy belenéz, látja a vadászt, a ragadozót, furcsa szelídség is társul hozzá. Elsőre megijed ugyan tőle, de hamar hozzászokik a látványához és jelenlétéhez egyaránt, és lenyűgözve simít végig a bundáján, ámulva figyelve meg minden egyes apró mozzanatát, de hamar repül a hátára egy fájdalmas nyögés kíséretében az ork jóvoltából, teljesen kizökkenve ebből a meghitt pillanatból. Zavartan és ügyetlenül kapaszkodik bele a bundájába, igyekezve mihamarabb elhelyezkedni, második kéz híján csak próbálva kifújni arcából hosszú haját, hogy lássa is, hol szorongatja a szőrt. Azért leesni nem áll szándékában. Indulásuk teljesen egyértelművé teszi, hogy Viridielt nem teszik semmiféle hátasra, így bocsánatkérőn pillant rá.
~ Bírni fogod? Ma már elég sokat haladtunk így is... ~ aggodalmaskodik. ~ Szívesen helyet cserélnék veled, de nem merek rákérdezni, lehet-e. Nem úgy tűnik, mintha beloptad volna magad a szívébe ~ tekint a többiekhez mérten is nagyra nőtt orkra, kissé tehetetlennek érezve magát. Igyekszik a jót meglátni ebben, de egyszerűen nem érzi helyesnek, hogy őt sokkal kényelmesebb körülmények közt tartják - most -, mint társát. Kényelmetlen, hiába tudja, hogy Viridiel megadna mindent, hogy neki jobb legyen. Habár kicsit feszült mindettől, önkéntelenül is figyel az alatta lévő állat mozdulataira, az izmok húzódására és lazulására. Jóval másabb, mintha lovon tennék meg a távot, még a griffhez sem hasonlít túlságosan, bár rajta csak repült, de azt sem a legjobb állapotban, így nehéz lenne visszaemlékezni. Ösztönösen próbálja kiismerni és megismerni az állatot annak ellenére is, hogy tudja, a rendelkezésükre álló idő alatt ez képtelenség, a kíváncsuság viszont hajtja őt.
Az út ezen kívül gondtalanul telik. Nem akarja Viridiel energiáját azzal elvenni, hogy folyamatosan beszélget vele, de mikor már nagyon fáradtnak vagy letörtnek látja, akkor azért néhány bátorító és kedveskedő szóval igyekszik segíteni a helyzeten. Nem sok, tudja, de talán ad neki egy kis löketet néhány beváltandó ígéret megtételével együtt. A nyugalmas lépések azonban nem kecsegtetnek túl sok jóval, ahogy egyre közeledik a felégetett falu. Lassan, de erősödő görcsbe rándul a gyomra, feszülten figyeli a távoli alakokat és formákat, és mikor megérkeznek, már teljesen eltorzul az arca a rémülettől. Vakon nyúl Viridiel után, le a tigris hátáról, ahogy megpillantja a holtakból kirakott feliratot, és ügyetlenül száll le, próbálva valahogy kedvese ölelésébe kerülni, de képtelen levenni a tekintetét az üzenetről.
- M... M-mégis...? - Teljesen lebénul és csak erőteljes reszketésre telik tőle. Elképzelése sincs, mégis hogyan lehetséges ez, hogy mégis mikor került ide az a nőszemély, aki megölni kívánja őket, mert egyértelműen ő az. Egyszerűen nem lehet más, senki másnak nem jutna eszébe ilyen torz formában üzenni neki, és nem akar hinni a szemének, ám sajnos kegyetlenül sújtja őt a véres látvány minden egyes mádospercben, mikor megkérdőjelezi ennek lehetségességét. Igenis lehetséges, és egyre több részletet pillant meg az egészből, realizálva, hogy nők és gyerekek vannak ott főként, mire hirtelen emeli a kezét a szájához, egész testében megrándulva, de még visszatartva gyomortartalmát, és ha nem tartják meg, akkor biztosan térdre rogy.
Ijedten remeg meg, mikor hosszú másodpercek után észreveszi az egyik és talán egyetlen túlélőt, aki a hullákat pakolja odébb, hogy végső nyugalomba helyezhessék őket.
- El... El kell látnom... - motyogja teljesen elsápadva, és ha nem állítják meg, akkor botladozva elindul az ork nő irányába.

Tudom, hogy Lash aggódik, de nem hagyom, hogy most megzavarjon, mert nem megyek bele, hogy elválasszák tőlem. Ha mégis megteszik, akkor számíthat rá minden agyaras, hogy mindent el fogok követni, hogy elszabaduljak és szerelmem után menjek és nem fog érdekelni semmi és senki.
Ám erre úgy látszik nem kell, hogy sor kerüljön, vagy látott valamit az ork vezér a szememben, vagy tényleg mérlegelte, hogy segíteni tudok neki, de belegyezett, hogy velük tartsak az égő faluba.
Érzem kedvesem felől is a megkönnyebbülés hullámait és azonnal megszorítom a kezét, ahogy összekulcsolódnak ujjaink, hiszen csak ezzel tudom most kifejezni mennyire szeretem.
- Rendben. – bólintok a kikötésre, bár ez visszájára is fordulhat számára, ha épp az ő védelmükre szólnék valamit, de ez az ő baja, Lash-sal tudok kommunikálni anélkül is, hogy ők hallanák, az orkkal meg úgy sem hiszem, hogy találnánk közös témát.
Aztán még levegőt is alig merek venni, amikor Lash tovább feszegeti a határainkat, bár szó se róla, talán ez a legjobb alakalom, hogy a legkönnyebben hozzájussak a felszerelésemhez, bár nem hiszem, hogy ez ilyen könnyű lenne.
Ám amikor biztosítékul a hűségemért a saját szeme világát ajánlja fel, azonnal tiltakozóan mozdulok és szólnék is, annak ellenére, hogy az előbb ígértem meg, hogy csendben maradok, de ez az ár elfogadhatatlan, még akkor is, ha egyáltalán nem áll szándékomban bajba sodorni kedvesemet.
Persze Lash mondhatni szó szerint olvas a gondolataimban és figyelmeztető üzenete ugyan elhallgattat, de láthatja rajtam, megvillanó szememen, vonallá összeszoruló számon, hogy mi a véleményem a javaslatának magára vonatkozó részéről.
De remélhetőleg ezt majd hamar tisztázhatjuk egymás között ork szemek kereszttüze nélkül.
~ Az igaz, hogy sosem sodornálak veszélybe szándékosan, de akkor se ígérj ilyet senkinek! Ezért nagyon-nagyon ki fogsz kapni abban a párnacsatában! ~ mélyedek tekintetemmel a szemébe.
Mikor kimegyünk és meglátom a tigrist, amire a vezér felülteti Lash-t, nem mondhatni, hogy elönt a boldogság, hiszen én csak felszínes kapcsolatba tudok kerülni ezekhez az önérzetes ragadozókhoz és nincs itt Alia, hogy tolmácsoljon. Azért megpróbálkozom egy egyszerű üzenettel.
~ Kérlek vigyázz a társamra, ő is a természet gyermeke, ~
Remélem, hogy célba ér. Mivel mondhatni már teljesen meggyógyultam, nem esik nehezemre tartani a tempót az erős, de súlyos agyarasokkal, így bár a faluig kissé elfáradok, de megnyugtatom Lash-t, hogy nincs semmi baj, futottam én már ennél többet is.
~ Ne aggódj, a vezér, ha meg akart volna ölni már megtette volna, szerintem tisztában van vele, mit ér egy ilyen helyen egy erdei tünde segítsége. ~
A faluhoz érve nyilvánvaló, hogy itt már sokat nem tehetünk, hiszen már csak égő zsarátnokok voltak a házak, de ahogy közelebb érünk ………
Ösztönösen ölelem szorosan magamhoz a szinte sokkot kapó és folyamatosan remegő lányt, hogy támaszt adjak neki és védelmet, de én is nagyon nehezen tudom felfogni mind a borzasztó látványt, mind azt, hogy ez csak annak az elmeháborodott lénynek a műve lehet, aki kiszemelte magának Lash-t és akinek halálában eddig bíztunk. Eddig……mert ez igen csak mellbevágó és őrült üzenet volt.
És az ábrák…..az a szimbólum. Én is megremegek, mert már régen az agyamba égett kinek is a jele volt ez. Eddig is tudtam, hogy ennek valami köze volt Uraldurhoz, de most bizonyossá vált.
Amikor kedvesem erőtlenül ernyed el, erősen megtartom, nem engedem el és folyamatosan suttogok a fülébe.
- Akármit is csinál ez nyomorult lény, nem kaphat meg téged, sosem engedném. Sosem hagyom, hogy a közeledbe kerüljön. Haza megyünk és elfelejtjük ezt az egész rémálmot.
Én is látom a botorkáló és hullákat huzigáló alakot, de eszem ágában sincs oda engedni egyedül az összeroppanás határán álló Lash-t.
- Nem, majd ha kell idehozzák. – szorítom továbbra is magamhoz, hiszen a lábai valószínűleg el sem bírnák. - Nem engedheted oda. – mondom az engem kérdezgető orknak. – El kell vinni innen, ez a látvány egy……..erdei tündének…..túl sok, így nem fog tudni segíteni. De erős gyógyító, kicsit arrébb összeszedné magát.
El akarom távolítani Lash-t a közelből, de azt sem akarom, hogy hasznavehetetlennek tűnjön. Próbálok óvatosan lavírozni, hogy az orkot meggyőzzem, pont ezért közben a hollókat és a növényzetet faggatom, bár az állatok a feltálalt lakomától eléggé be vannak zsongva, a növények pedig a nagy tűz és forróság miatt visszahúzódtak.
- Egy ork érkezett a faluba még …..tegnap, aztán éjjel………valami……hát a leírás alapján azt mondanám…….egy …self………tűnt fel és kezdett vérengzésbe. Egy nagyon veszélyes …..elf.
Nem tudom, hogy mondhatnám el neki, hogy mi ez a lény, de valahogy figyelmeztetnem kell. Nem azért mert megérdemli, hanem mert most csak ő és az emberei állnak valószínűleg közöttünk és a dög között.
- Talán több, mint egy egyszerű……self. – intek a hullákból rakott üzenetre. – Azt hiszem ezzel a lénnyel már találkoztunk és pont az egy ork csapat mentett meg minket, akik szintén ezt üldözték, mert megölte a csapat vezetőjének a bátyját. Elkapták, de aztán kigyullad a hely, ahol fogva tartották reméltük, hogy talán elpusztult, bár a holttestét nem találtuk, de ez az üzenet, jellemző rá. Nagyon- nagyon vigyázzatok vele!
Bízom benne, hogy eleget mondtam, hogy figyelmeztessem és eleget, hogy tudja, nem akarunk neki rosszat.

Ale

Nos hamar megérkeznek az első szemek de a nyavalyások csesznek enni a holtakból. Ez van, de megérkeznek a felderítők is így kicsit nyögvenyelősre veszem a figurát de azért orkosra. És a két prédám is előkerül, Lash egy nyürágta tigrisen Viri a fegyverei nélkül mellette. Mindenkit sokkolt a show ez szinte örömmel tölt el. De vigyorogni rá érek később is. Lash az édes felém botorkálna hogy meg gyógyítson, de az a fattyú futár magához húzza. Majd nem átal varázsolni ami akár a végemet is jelentheti, de egyenlőre megúszom hisz selfet keresnek engem de nem találnak. Ahogy sejtem a falu főnöke kiszúr és magához rendel én meg töredelmesen adagolom be neki a mesém kezdve a pók-luknál tett kirándulásról és arról hogy az a kettő harcolt a pókkal de a harmadik társuk valami koldus ott maradt fejetlenül. Majd folytattam az ittenivel és egy kicsit kiszínezem a dolgot, azt hogy hányan lehetek nem konkretizálom én csak egy nőstényt selfet láttam.

/a falu/


Ki tudhatná, hogy Rex vissza akarta-e adni Viridielnek a fegyvereit? Az biztos, hogy ehhez az érintetteknek is lenne néhány szava, ha megkísérli a harc utáni zsákmányt elvenni tőlük. Egy gyilkossággal vádolt alakot fegyvereztek le és már nagyon rég volt, talán néhány öreg még emlékszik arra, mikor ezek az elfé voltak.
Ahogy a településhez közeledtek, a törzsfőnök legjobb emberei és legjobb íjászai oldalra mennek és ők bekerítik a lángoló szálláshelyet. Ám ellenségnek nyoma sincs már. A hollók pedig másra nem is gondolnak, mint az elmúlt idők szép emlékeire.
A fészkükben pihentek, mikor világosságra lettek figyelmesek. Mint darazsat a cukros víz, vonzotta őket a gyilkolás hangja. Ideérve már csak a pusztuló házakat és a csábító lakomát látták.
Nem egyszer napokat kísértek portyára menő több ezres ork hadat, hogy ilyen terülj-terülj asztalka várjon rájuk az út végén. Ám most egyikük sem érkezett idegenekkel. Gyaníthatóan nem is volt akkora a támadó ék, hogy a dögevők komoly jelentőséget tulajdonítsanak nekik arra, ahol elhaladtak. De ez talán sejthető abból is, hogy nem jött hír más rajtaütésről. Ez pedig ilyen távolságban a határtól vagy valami nagyon ravasz self húzásra vagy kevés elkövetőre utal.
Rex fejpénzt ígér harcosainak a zevadariakért és a törzseket egyébként is fűti a visszavágás szelleme. A törzsfőnök biztatására alig hárman maradnak csak az övéi közül, hogy átkutassák a helyszínt és a sebesültekkel törődjenek. Köztük a verekedő félork.


-A büdös farkára, elég gyursa voltak és legalább egy tucatnyi íjászt ide ett' a fene. Mind egy irányból jött a lövés. Valahol unnan kellett átmászniuk a falon, mert sérülést rajta nem látok, ahol átbújhattak vúna. És egyszerre takarodtak ki a viskókbúl a hátrahagyott csajok, akiket lelövöldöztek, a gyerekekkel pedig eljátszadoztak.
* Felmegy a toronyba és onnan ordít le.
-Yvorl büdös faszára! Mi a gecit csináltak az őrük? Ni, ném orvul nyiffantották ki, hanem közelrül.
* A két lombtünde viszont alaposan kikészülni látszik. Egyre nagyobb a meggyőződése a Mesélőnek, hogy szándékosan nem értékelik a művészetet. És tesznek ilyen megjegyzéseket az itt lévő művészre...
Ám Viridiel a fáknál többre jut, mint az állatoknál. A fa emlékszik, hogy egyetlen baljós alak lőtte ki a nyilakat és az áldozatok nem egyszerre futottak ki, hanem az egész sokkal kaotikusabb volt. És emlékeznek arra, hogy valami mágiát használt azután, de a csata utáni részletekre jobban kell koncentrálnia, hogy megtudja.
Vajon a futár figyelmeztetését mennyire veszi majd komolyan a Pokoljárók ura? Mennyire férfihoz méltó megijedni egyetlen lénytől, miközben ezer harcos kutat a nyomai után, hogy megölje? Vajon vissza kellene hívni őket?
Hamarosan egy fiút hoz öt ork férfi sokkos állapotban. Egyfolytában csak azt kérdezi tőlük, hogy miért ölte meg a mamáját...


/Aleira nem térek most ki, Shuga már kijátszotta, hogy kikérdezik./

A Kurvák faszára már ténylegesen ebbe a kettőbe, ki se lépek a táborból és azt a minimális gesztus sem kívánják betartani hogy kussolnak ha már nem kérdeztem őket. Majd vissza nézek, s a késemért nyúlok, ami hát igen ork mérettel kés na de elf mérettel már egy kardnak tűnő valami.
-Ennyit adhatok a kurafinak, a felszerelése már nem létezik míg ork gyilkos hírében álltok, addig azoknak a dolgoknak új gazdája van és kész.
Fejezem ki erről a véleményem majd át nyújtom a kést azt elf férfinak, bár annak hogy a penge elég élese hogy egy alig negyven kiló körüli hegyesfüllű bármi kárt tudjon vele okozni, nos az kérdéses elvégre engem ilyen esetekbe támogat a jó pár mázsás izom tömegem.

Na de vissza oda ahol eredetileg is tartottunk, abba a kibaszott faluba amelyikben a világításért már a házak lettek felelősek, csak az választ el a mészárlástól hogy jelenleg nincs kit cafatokra csapkodni a baltámmal. De hagyjuk a természetek szakértőit kibontakozni, és hagynám hogy az elfek munkához lássanak erre az egyik konkrétan sokkot kapott, a másik meg, nos inkább nem is gondolkozom azon hogyan tépjem cafatokra jelenleg erre nincs időm később meg már kedvem nem lesz hozzá.
-Kifelé az elfekkel, a sebesültet is vigyétek, máris ott vagyok én is!
Osztom a parancsokat, na meg töröm is a fejem hogy mi faszt kezdjek ezzel az egésszel az üzenet számomra érthetetlen de az elfeket meg sokkolta, túlzottan is elvégre láttam én már erdeit a csatában. Na de közben néhány orkunk egy kölykökkel tér vissza ennek valamennyire meg örülök és az elfekhez vitettem. Ott már csak a hangomra lehetnek figyelmesek az ott lévők.
-Hagyd a nőt, itt egy gyerek ő fontosabb hogy eltudjon mondani bármilyen részletet arról a szarról ami itt történt, ez bőven túl mutat a sötételfek kézi munkáján, már csak a rohadt üzenetet tekintve.
Fejtek le egy közvetlen tényt abból ki következtetve hogy ha még is sötét bőrű céltáblák követték volna ezt el, még is mi a fasznak hagyták volna ezt az üzenetet hátra. Nincs értelme. Majd az ork hangjára leszek figyelmes, nos a felfedezése érdekes így hát nem is röstellek új parancsot adni.
-Gyűjtsetek össze mindenkit, itt valami sokkalta nagyobb szar folyik mint egyszerű sötét elf rajta ütés, azok nem baszakodnának ennyit egy rohadt üzenettel főleg nem ilyennel aminek számunkra semmi értelme.
Közöltem lassan vissza térve a nyugodt, higgadt, kedvesebb ön magamhoz és persze ezzel a hirtelen cselekvéseket is igyekszem hátrább szorítani, jelenleg információ kell és még hozzá kurva sok s ekkor szólal meg újra az elf férfi akinek mondandója igen csak figyelemre méltó végre egyszer a rohadt ismeretségünk óta. Hallgatom hát mit is mond és jól figyelekrá elvégre ez jelentheti a rejtély meg oldásának egy részét ha nem az egészet.
-megkaptad amit akartál és még hasznosnak is bizonyultál, nos ez már fejlődés tőled elégé, szóval egyetlen kérdésem van számodra már.
Itt meg állok majd a sebesültre nézek és vissza az elfre.
-Ha nem sötét elf, akkor mi a fészkes fasz is üldöz benneteket már ezek szerint jó ideje?
Ezzel nézek egyenesen az elfre, miközben kezemmel hasogatok el egy orkot aki a figyelmemet akarja, de semmi többel mint hogy vissza értek a többiek is, eredménytelenül. Majd eszembe jut valami, és az ork kölyökhöz lépek, igyekszem meg nyugtatni egy barátságos mosollyal majd kedvesen igyekszem kérdezni tőle hátha sikerül valami kiszednem tőle.
-Láttad aki meg ölte őt, akár egy pillanatra is esetleg meg jegyezted hogyan nézet ki? -Bármi amit mondasz közelebb juttat minket ahhoz hogy meg találjuk és megbüntessük azt aki ártott nektek.
Majd csak a fejemmel biccentek a fogoly felé hogy a gyermek is rá nézzen s várom a reakcióját, ha meg remeg akkor az nekem elég ahhoz hogy két emberemnek intve fogjuk le a sérült orknőt és pengét szegezek a torkának egyetlen kérdést feltéve.
-Mi történt itt, te mit láttál?
El sem értünk a faluba és az egész szaros dolog inkább néz ki egy puszta hírtelen ötletből jövő mészárlásnak mint a sötét elfekre jellemző meg fontolt taktikus rajta ütésnek, de ezzel nem juttok messzebbre a megoldás felé vezető úton szóval folytathatjuk az információ gyűjtést. Akármi legyen a következő néhány órában de én ennek a végére járok, valahogy csak azt tudnám miként. Egyelőre egyetlen gyanúsítottam sincs csak feltételezéseim ami alapján akárkit felkoncolhatnék mint az elkövetőt, csak ép az indok hiányozna a dologból. Bár igaz ez eddig sem tartott vissza igazán.

Reménykedik, hogy társa visszakapja a felszerelését már csak arra való tekintettel is, hogy veszélybe mennek. Mondjuk mit is várt? Az orkokat biztos nem érdekli a biztonságuk, és innentől már veszett fejsze nyele az egész, hacsak nem úgy döntenek, levadásszák a tolvajokat... Az viszont egy külön kör, amit bár szívesen megtesz kedveséért, jobb lett volna most rendezni.
Biztosan látszik rajta a csalódottság egy halvány jele, ugyanakkor ennél tovább nem mehet el, érzi. Nem fakadhat ki, nem kezdhet el vitatkozni már csak azért sem, mert ezzel nem hajtja a saját malmukra a vizet, épp ellenkezőleg, de legalább van a férfinél valami. Innentől annyira nem kapkodja el a pakolást, de így se nevezhető lassúnak, mielőtt azért kezdené el piszkálni őt az izomhegy. Felrántva hátára a táskát, majd Viridielre nézve teljesen magához láncolja a tekintetét, nem ereszti melegbarna pillantásával az övét, és úgy hallgatja őt a gondolatai közt. Nagyon nehéz változtatlanul tartani arckifejezését, ugyanis legszívesebben jólesőn nevetne, azonban nem akarja, hogy egyértelmű legyen, kommunikálnak. Tagadhatatlanul örül annak, hogy intenzív felháborodás helyett szelíd, de annál komolyabb figyelmeztetést kap, többre igazából nincs is szüksége, mert nagyon is jól tudja, hogy mit tett az imént kockára - feleslegesen. Észrevette, hogy társa ábrázata megkeményedik, mikor megfordult, egyértelműen nem díjazva ezen lépését, ám ha orkosan kell viselkedni orkos ajánlatokkal, akkor orkosan viselkedik orkos ajánlatokkal, ugyanakkor maradva a biztonságos mezőben. Más kérdés, hogy itt semmit nem ért a próbálkozása, és nem is kifejezetten érti, hogy most gyilkosnak nézi őket a vezető vagy sem.
~ Meglátjuk, ki fog kikapni ~ válaszol talán túlzottan is nagy magabiztossággal, később meg emlékeztetnie kell magát, hogy mielőtt nekilendülnének ennek a viadalnak, kössék ki az árakat, hogy a győztes mit verhet le a másikon csak úgy, külön szórakozás gyanánt, ha már a jelen körülmények nem engedik meg neki ennek felhozását. ~ A felszerelésed fontos, főleg most, hogy a veszély közepébe megyünk, és ha nem is kaptad vissza a sajátjaid, legalább így nem vagy fegyvertelen. ~ Egy halvány mosolyt azért mégis megenged a komolyabbnak szánt szavak után.
Út közben az aggodalmas vonások nem tűnnek el Viridiel nyugtatása után sem. Nehezen tudná megmondani, hogy mi tetszik és mi nem ennek az orknak, hogy mivel érdemelhetnék ki a szabadságukat ténylegesen, mert egyszerűen nem bízik a szavában, akárhogy próbáljon. Tagadhatatlanul feszült a társaságában, az általa okozottakon, amiatt a félelem miatt, amit tapasztalhatott a szorításában, és a pók fogsága után ez egyáltalán nem hiányzott neki. A griffet viszont nem hívja, sejtve, hogy csak veszélynek tenné ki, illetve ez nem is olyan hatalmas táv, hogy ne tudná megtenni néhány perc leforgása alatt. Jobb, ha még biztonságban van, és ez akkor teljesedik ki, mikor meglátja a feliratot.
A férfi ölelésén kívül nem is kívánhatna jobbat és megnyugtatóbbat; kapaszkodik bele lelkileg-testileg egyaránt, próbál minél erőteljesebben a védelmező karok békés tartására gondolni, arra, hogy egyáltalán nincs már egyedül, hogy nem egymaga kell szembenézzen mindezzel. Ez segít addig a pillanatig, amíg a hányinger kis híján a földre küldi őt, csupán Viridielnek köszönhető, hogy még a talpán van, de egyértelműen nem tartanák meg lábai őt. Nagyon erősen koncentrál arra, hogy ne jöjjön ki gyomortartalma, nagyokat nyel és mélyeket lélegzik, közben hallgatja kedvesét is, és amint tudatosodnak szavai, legszívesebben a mérhetetlen hálától zokogva bújna hozzá, még mindig nem tudva elhinni, hogy valakinek megéri a kockázat. Aprókat bólogat, fejét nyomva a férfi mellkasának bújva hozzá, elfordítva arcát attól a rémálomtól, amivel fogadta őket a hely, noha képzelete csak még jobban kiszínesíti a rémképeket. A hálával vegyes pillantás így sem marad el, remegve néz fel a férfira, és legszívesebben megkérdezné a miérteket, torkán akad a kérdés más, kedveskedőnek tekinthető szavakkal együtt, így visszabújik hozzá, még mindig reszketve.
Az alak észrevételével már indulna is, hogy segítsen, noha nem a legboldogabban és legnyugodtabban, de eszébe jut az, hogy milyen céllal is hozták őt ide. Muszáj teljesítenie, különben nem nyerhetik el a szabadságot, amiért most próbálnak küzdeni hol ilyen, hol olyan módszerekkel - egyelőre eredménytelenül. Már kibontakozna Viridiel öleléséből, de a férfi marasztalja, erősen tartja őt továbbra is, szorítva magához, és ha tudna, sem ellenkezne, talán túlságosan is támaszkodva rá minden szempontból. Továbbra is kapaszkodik belé ügyetlenül és gyengén, figyelve közben, ahogyan az ork nő a neki szánt intésre közeledik, aztán már csak az ork újabb kérdését hallja meg, ami az üldözőjük kilétére irányul.
- Egy démon - válaszol halkan, némileg összeszedve magát. - Akivel találkoztunk, sámán, azt mondta, egy barghest. - Nem sokat változik a hangerő, és nem is mer az izomhegy szemébe nézni, egyszerűen csak leszegi a pillantását, azt meg már meg sem említi, hogy ő a célpontja, hogy őt akarja magával vinni, őt nevezi a húgának, különben a bizonytalan és ideiglenes ork védelmet teljes egészében felejthetik. Lehet, hogy a természet velük van, de múltkor sem ért sokat a sötételf ellen. Fegyverek kellenek, főleg Viridielé, ám az meg sajnálatos módon szétszórtan van az orkok közt.
Amint odébb parancsolják őket a sebesülttel együtt, megviselten támaszkodik továbbra is társára.
- Nem tudom, miként nézhetnénk szembe vele... - suttogja. - Feltűnő a megjelenésem, változtatnom kéne valahogy rajta, akkor talán nem tud követni. A griffel elrepülhetünk innen, akkor egy időre biztosan a nyomunkat veszti - kezd egyre erőteljesebben a menekülésen gondolkodni, ha már a harc nagyon rossz eredményekkel kecsegtet rájuk nézve. Tisztában van azzal, hogy nem menekülhetnek örökké, hogy bármit is tegyenek, bárhova is menjenek, akkor is meg fogja találni őket így vagy úgy. Érzi a mágiáját, a benne lévő másságot, és biztos benne, hogyha a közelében jár, akkor követni fogja az ehhez kapcsolódó megérzéseit, horrorrá téve az addig békésnek hitt, mindenkitől elzárt területet, és egyértelműen nem teheti ki a jövőjüket a rettegésnek. Nem várhatják ölbe tett kezekkel a terrort, ehhez viszont le kell küzdenie legalább erre az egy esetre a félelmét és tehetetlenségét, ami a gyilkosság gondolatából fakad.
Mikor aztán kellő távolságba érnek, még egy kicsit hozzábújik Viridielhez, aztán erőtlenül és megtörten eltávolodva tőle veszi le magáról a táskát, utána néhány üvegcsét és tiszta szövetet vesz ki, letérdelve tatyója mellé, hogy az ork nőt ellássa.
- Mutasd magad - erőltet magára egy halvány mosolyt, próbálva a megnyugvás halvány látszatát kelteni, és a két, beletört nyílvesszőn kívül nem talál mást. Némileg megkönnyebbül, hogy nem annyira súlyos, ezeket hamar meg tudja gyógyítani, így az arcán a gesztus némileg őszintébbé válik. A váll egy kicsit rizikós lehet az ottani artéria miatt, ha nem lennének mágikus képességei, de nagy eséllyel abból sem lesz baj. Első ránézésre nem érintette azt az eret.
- Viridiel, kihúznád belőle? - biccent a sebek felé, közben ágait körbetekeri az alkoholos üvegen, amiből önt a ruhaanyagra. - Ez most kicsit csípni fog - mondja, amint az első nyílvesszőt eltávolították, finoman rányomva a sebre a benedvesített anyagot. Óvatosan és kellő figyelemmel járja körül a helyet, és amint kellően megtisztogatta, lerakja a textilt az ölébe, az így szabaddá váló kezét pedig a sérülés fölé emeli, hogy kékes fény kíséretében használja gyógyító mágiáját, jóval gyorsabbá téve a regenerálódást. Ugyanezt megcsinálja a másik sebbel is egy másik ruhaanyag igénybevételével, és érezhetően megnyugszik, miközben azt csinálja, amiben jó - vagy legalábbis jónak hiszi magát.
- Hamarosan már nyomuk se lesz - pakolgatja vissza azt a néhány eszközt a gyorsan lerendezett kezelés után, amit elővett, és pont ekkor jön hozzájuk ismét a kolosszus. Érdeklődve pillant rá, még mindig tartva tőle és továbbra is ijesztőnek tartva hegynyi magasságát. A gyerek említésére feltápászkodik, és bár szeret apróságok körül lenni, nem feltétlen biztos benne, hogy egy ork kölyöknek is ugyanarra van szüksége, mint mondjuk egy elfnek vagy embernek. Azért magára rántja a táskáját, és némileg közelebb merészkedik, hogy a nagyon szerencsétlenül járt fiatalhoz sétálhasson, de a megnyugtatás megkísérlésével a vezető megelőzi. Rászorít Viridiel kezére, egyelőre csak várva, mi fog történni, egyértelműen nem nagyon akarva részt venni az itt lezajló eseményekben. Csak menne, el innen, messzire.

Most, hogy szembesülök a faluban pusztító rém tetteivel és azzal, hogy továbbra sem akarja Lash-t az útjára engedni, már annak a késnek is örülök, amit a fegyvereim helyett a kezembe nyomott Rexxan, a Pokoljáró törzs vezetője, mert persze közben nem csuktam be a fülem és már tudom ki az oka a legtöbb fejfájásomnak és a fogoly státuszunknak.
Ölelem, szorítom szerelmemet, mert tudom, hogy ez a legkevesebb, amit most megtehetek érte és sajnos a legtöbb is, mivel nem tehetem azt, amit szeretnék, hogy elvigyem innen a lehető legmesszebb, valahová a biztonságba.
Nyugtatóan simogatom a hátát, hogy csitítsam a rettegését és remegését, csókokkal borítom a feje búbját, amikor szorosan a mellkasomba temeti arcát, megpróbálva elbújni a látvány és az azt képviselő rettenet elől.
Amikor látom, hogy felnéz, könnytől fátyolos szemmel, amiben szerelem és bizalom van, az orrára és a szemeire is kap egy-egy puszit.
És nem! Eszem ágában sincs a horror közelébe engedni, szerintem amúgy sem tudja, hogy mit csinál, csak a segíteni akarás dolgozik benne ösztönösen.
- Ha azokat a nehéz testeket emelgeti, akkor nem lehet olyan rossz állapotban, az orkok sokat bírnak. – tartom tovább a karjaimban, megakadályozva eltávolodását.
Az agyarasok vezetőjével viszont szőr mentén, de igyekszem közölni a veszélyes lény jelentőségét, mert ez a mészárlás azt mutatja, hogy még zakkantabb lett azóta, vagy még erősebb, hiszen azért voltak itt harcosok is és az ork nők sem megvetendő ellenfelek, főleg, ha a gyermekeiket féltik.
Mivel nem mehetünk el, így kénytelen vagyok együttműködni Rexxan-nal, ehhez pedig információval kell ellátnunk őt, csak kérdés, hogy mennyire fogja majd fel, hogy most közös érdekünk a barghest levadászása. Viszont azt sem szeretném, hogy első haragjában, gondolkodás nélkül nekünk ugorjon és végezzen velünk, mondván, akkor megszabadulhat a csapatát követő lénytől is.
Mikor Rexxan és a maga módján elismeri, hogy mégis a segítségére lehetünk, azért szívesen visszaszólnék, hogy nem egészen azt kaptam, amit akartam, de hát most a kis sikernek is örüljünk.
Ha még segítünk neki, talán hamarabb a felszerelésemhez jutok, mint vártam.
A kérdése, amit nekem szegez, nem lep meg, hiszen én is ezt kérdezném a helyében, igaz nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan összerakja ő is a dolgot.
Már nyitnám a szám, hogy válaszoljak, de Lash megelőz és megmondja, hogy mivel vagyis kivel állunk szemben, de úgy látom ő is tartja magát ahhoz, hogy nem keveri bele túlságosan azt, hogy kimondottan ő rá pályázik az az őrült nőszemély, ha egyáltalán nő.
A szerencse most legalább mellénk áll és a vezér vita nélkül elkísértet minket egy nyugodtabb helyre, ahonnan nem látszik a vérfürdő.
Velünk tart a sebesült nő és kis idő múlva még egy túlélő, egy ork kölyök, akit több harcos cipel oda hozzánk.
- Őszinte leszek, még én sem tudom, de reméljük ez az ork vezér eléggé begőzölt a vérontástól, hogy maga is ki akarja nyírni a démont és így talán lesz egy védőfal köztünk és közte. A múltkor is el tudták fogni, tehát legyőzhető. – igyekszem vígasztalni kedvesemet. – A griff legyen a végső megoldás, ahogy te sem, én sem akarom, hogy baja essen.
A vezér még marad a leégett faluban egy kicsit és hallani bömbölő hangját, ahogy parancsokat osztogat, miután egy embere fontos információkkal látja el, miként érte a törzset a vég.
Eddig sem volt kétségem, hogy ki ezért a felelős, de az összerakott kép megerősíti a teljes bizonyosságot. Ő volt! Egyelőre ötletem sincs, hogy mit csinájunk és, hogy egyáltalán hol lehet, hiszen amit Lash mesélt róla, bármilyen alakban lehet.
Ezek után mindenkit, aki kedvesem közelében van, gyanakvással nézek, kivéve azokat, akik végig szem előtt voltak. Így természetes, hogy az első számú gyanúsítottjaim a túlélők…….
Egész közel állok Lash-hoz, amikor a sebesült ork nő gyógyításába kezd és nagyon büszke vagyok rá, hogy mennyire elhivatottan dolgozik, egyelőre csak a feladatra koncentrálva.
Nem tudom milyen a nyílvessző hegye, hogy ki lehet-e egyszerűen húzni, vagy ki kell vágni, de az is lehet, hogy át kell tolni a húson, hogy ne szakítson ki izmot és húst, ha horgos a vége.
Minden esetre, így vagy úgy, de kiszedem a nyílhegyeket az agyaras nőstényből és onnan kedvesem gyógyításáé a terep, ami azonnal látványosan meg is kezdődik.
Mikor végzett kap egy meleg ölelést, de nem szeretgethetem tovább, mert megjelenik Rexxan és máris lerohanja a nem túl jó állapotban lévő kölyköt, igaz, visszavesz magából, ám az összehatás így is olyan, mintha egy emberevő tigris mosolyogna az áldozatára.
Egy pillanatra felhúzom a szemöldököm, amikor sokat mondóan rám, majd a kölyökre néz, mert sejtésem szerint olyat vár el tőlem, amit nem tudok neki megadni.
- Sajnos, nem vagyok gondolatolvasó Pokoljárók vezére. – tárom szét a kezem. – Csak saját maga mondhatja el, hogy mit látott, de abból amit megtudtam és a múltban történtek tükrében, nem nehéz kitalálni és azt hiszem már te is összeraktad magadban. – csempésztem be némi simogatást az önbecsülésére a mondandómban. – A démon bejutott a faluba és elf alakban lemészárolt mindenkit. Ám tudnod kell, hogy az alakváltás képessége is rendelkezésére áll, így bárki, akit egy kis időre is szem elől vesztettél, lehet akár a barghest is.
Igyekszem mindenkitől elég messze állni Lash kezét szorongatva, lehetőség szerint testemmel takarva, hogy időben reagálhassak, ha a baj már megtörtént és a lény közöttünk van, így szemrebbenés nélkül nézem, ahogy kérdőre vonják azt a nőt, aki most már kedvesemnek hála egészséges.

Ale

A napom egyre jobb pláne hogy a faggatás után végre a két díszvendég el látják a sebeimet. Nevethetnékem támad, de inkább elfojtom, pláne amikor az egyik kis görcs akire úgy emlékeztem hogy halott előhozzák. Ez kicsit idegesítő, de ő se látott mást csak egy selfet. Nagyon remélem. Aztán Viri az a kis piszok némi logikát is mutat ami kínos véghez vezethet. Ezért hiába hála hiába köszönet a ruhájánál fogva húzom az arcom elé. Hisz ez a test se apró.
-Azt mered mondani hogy egy pár nap futás ami ide haza hozott, és ki mentette a seggeteket a főnöknél az ork gyilkosság vádja alól. És a falu harcosai nem is bántanak titeket. Még van merszed azzal vádolni hogy valami bergya vagyok? Miért nem mindjárt sötételf zöldre festve. A következő gyanúsítottat meg ez a kölök lesz mindjárt nem? Hála ide vagy oda de akkora sallert kapsz hogy kirepülsz a faluból lombjáró. Teszek arra hogy szövetség van a fajunk közt letépem a gizda fejed és oda adlak annak a tigrisnek. Vádolsz még azzal is netán te vakarcs mit ugrász hogy azt a randa pókot is én rajzoltam oda nem az a gizda elf szuka aki sünnek nézett? Ha a kezem közé kerül az a gebe a szart is kiverem belőle.
Ledobom a földre és duzzogva hátat fordítok neki. Magamban persze a maszkom alatt mosolygok, szinte tombolok örömömben. Hisz ha ezt túlélem Uráldúr biztos hogy a kegyeibe fogad és fontosabb feladatokkal is el lát. Ha meg nem akkor levadászom ezt a kettő elfecskét.

/falu/


Rex elég egyértelműen kifejtette, hogy Viridiel cuccai tulajdonost váltottak. Ám legalább azt elmondhatom, hogy nem fegyvertelenül néz szembe a kaland további részével.
Lazy összeomlását igen megértően fogadta, hiszen átélte már, mikor faluját megtizedelték a támadók. És arra tértek haza, hogy ez főként a nőket és a gyerekeket sújtotta. A portya szervezője már nem gondolkodik a fosztogatáson. Egy nőt és egy kislányt húz magához és ölébe fektetve őket simogatja a hajukat.
A háttérben a Friday13th-ból jól ismert Jason zene szól, mikor a jól láthatóan menni is alig tudó nőstényt a két elf mellé viszik és a Pokoljárók vezére a zene ütemére szedi össze a képkockákat. Ám a képernyő még mindig nagyon pixeles. Ennél többet kell megtudniuk. Vagy hamar nyomára bukkanni a támadás megvalósításának.
A gyerek határozottan elmondja, hogy egyetlen self nőt látott. Rámutat a fára, amely lombkoronájából jó áttekintést nyújtott a falu nagy részének. Ám ő szerencsére kiszúrta és úgy osont el a házfalak között, hogy mindig épp takarásból legyen erről. Senki nem is lőtt rá.
A legnagyobb kérdés, miféle lényre gyanakodnak a tündék, hogy üldözi őket...?

Miközben elég sok mindent elmondanak, Alie sérülését gond nélkül el lehet látni. Immáron két ork van, aki elf íjjal rendelkezik a közelben, ha a démon felbukkan, könnyedén tűpárnát tudnak csinálni belőle. A túlélő sebei hamar begyógyulnak, bár a Mesélő eredetileg egy napot tippelt volna egy ork esetében, akit elfek mágikusan kezelnek, órákon belül látható lesz az eredmény, ha nem tett rá senki kötést.
Ám a személyes konfliktusaitok alakítását rátok bízom. Hiszen a két nyíl sérülése után úgy tűnik mindenki egészséges.

Csak csak gondolkozásba esek, a gyermek jelenleg haszontalan, a nő pedig inkább az elfet akarná ki osztatni és ez sem éppen tetszik de nem törődhetek most ezzel is, ki kéne találni valamit, de legalább olyan helyre jutni ahol az én szabályaim és ritmusom szerint táncolnak az érintettek. Mi a faszt is tehetnék ilyenkor, vissza a falunkba ott legalább megerősített védelemmel fogadhatjuk ezt a lényt. Vagy ott az alternatíva ami meg inkább tűnik a halálos ítéletnek mintsem bárminemű józan túlélési ösztönszerűre. Szóval na, vagy megyünk vagy meg döglünk röviden egyelőre eddig juttok és ez nekem elég is a döntés meg hozatalára.
-Szedjétek össze azokat akik a mi törzsünkbe tartoznak, indulunk innét a picsába. -Jelenleg nem áll szándékomban egy démont üldözni ahhoz kevesen vagyunk!
Jelentem ki ellent mondás nem tűrő hangon és lépek közelebb újra az elfekhez, szinte vissza térve az eddigi ellentmondást nem tűrő arc kifejezésemhez.
-Ti is jöttök, egyelőre a Pokoljárók falujában húzzátok meg magatokat, nem mint fogoly inkább mint védelemre szoruló átutazók, és eltaláltátok ellent mondást megint csak nem fogadok el, egy ilyen valami üldöz benneteket, hülye lennék hagyni benneteket a halálotokba menni.
Közöltem azt amit gondolok és csinálunk, elvégre jelenleg kétlem hogy az elfeknek is bármiféle alternatív lehetősége akadna rajtam kívül. Nos, ezzel gyorsan pontot is tudhatunk arra hogy mit és miért teszek, de még mindig van itt valami amit el kell intéznem.
-Aki nem a mi klánunkhoz tartozik vagy ez a két elf itten azok mehetnek ahova akarnak, jelenleg nekem sincs elég élelmem egy újabb falut etetni és nem is szándékozom!
Ezzel jelentem ki talán a lehető legellentmondásosabb de a mostaniakban a legjobbnak tűnő óvintézkedést, a saját orkjainknak is meg van a maga esze és egy új arcot egyből kiszúrnánk a jelenlegi számunk alapján ha az az alakváltó valami így akarna közeledni. De hát ez csak minimális előny ép csak elengedő lehet hogy vissza térjek a falumba és futárt küldjek a Kőzabálók számára hogy néhány harcosukkal erősítem meg a saját falvam védelmét. Ezzel téve még nehezebbé a rajtunk ütést. Igen számítok arra hogy a lény utánunk ered, és ha így tesz akkor ott már csak a halál fogadja szerény személyembe.

Na de vissza oda ahol tartottunk, nem indulhatok csak úgy meg azzal nem fektetek le elég csalit. Erre is gondolnom kell, így egy egyszerű bőrdarabot húzok elő a tigrisen lévő kisebb táskák egyikéből, nos író eszköz híján az ujjamat használom amire tintát a földről veszek, sajnálatosan vér formájában. Az üzenetet rohadt egyértelmű szavak olvashatóak. még hozzá a következők.
-KELL A HUGOD?! -A POKOLJÁRÓKNÁL VAN, GYERE ÉRTE HA MEGUNTAD A TETVES ÉLETED!
Szinte tökéletes felírat ha valaki azt akarja hogy egy démon, sötét elf, faszom tudja már micsoda a nyomába eredjen és ezzel sétáljon a csapdába ahol kivégezhetik egyszer s minden korra. Már csak el kéne helyezni úgy hogy feltűnő legyen, és az egyik közeli már nem égő házra helyezem ezt a kicsi üzenetet ha az elkövető véletlen vissza térne tudja hova készüljön. Majd újra a velem lévőkkel kezdek foglalkozni, egyenesen az elf nőhöz lépve s segítve fel őt ugyan arra a Weritre amin érkezett, míg a férfit is igyekszem útra kész állapotba hozni ha erre szükség akad.
-Itt hagyjuk ezt a temetőt, nem rohanunk fejjel a falnak ideje haza térni és ott át gondolni a dolgokat, szóval előre!
Adom ki a parancsot és a lehető legrövidebb úton igyekszünk vissza falunkhoz a lehető legtöbb nyomott hagyva magunk után, elvégre egy jó csali csak akkor működik ha feltűnő. Innét pedig remélem hogy a hazavezető úton nem botlunk semmibe és senkibe. Még csak most kezdődig a valódi móka, és én már a végén váró diadalt várom.

Viridiel szerelmes és kedves gesztusai nagyon is hatásosnak bizonyulnak, ugyanis reszketése ezeknek hála jócskán csillapodik a félelmével együtt. Egyre jobban elkényelmesedik benne, ahogy folyamatosan húzza magába a meleg békesség, amit csak és kizárólag a férfi társaságában tapasztalt ennyire áthatóan és stabilan, soha másnál. Továbbra is szorosan kapaszkodik társába, de már főként saját ragaszkodása miatt, nem a rettegéstől való menekülésnek köszönhetően. Szemeit becsukva vesz mély levegőt, és egy nehéz sóhajjal engedi el magát, kívánva, hogy mihamarabb máshol legyenek, és ne csak a rémségek hatásának csillapítása miatt öleljék egymást.
- Nem hiszem, hogy most olyan nyíltan megmutatná magát... - folytatja a halk beszélgetést, lassan és bizonytalanul téve meg a lépéseket. - Vagy rejtőzik, vagy továbbállt, orkokkal a környéken nem fog megjelenni, bolond lépés lenne tőle. Hiába sötételf, a túlerő túlerő, és nem hinném, hogy megkockáztatná a saját végleges halálát - gondolkodik, továbbra is csendesen mondva ki a szavakat. Nem akar beavatni mást, nem bízik másban, és ezek egyébként sem segítenék túlságosan az agyarasoknak, hiába mondaná el, elvégre egyértelmű tények. Persze aztán náluk ki tudja...? - A griffet nem is akartam a kelleténél korábban hívni, most nem is szólítottam őt, inkább maradjon biztonságos helyen, de továbbra is elérhető közelségben. Bármikor rosszra fordulhat a helyzet - pillant válla fölött hátra a leégett épületekre és a mozgolódó orkokra.
A gyógyítás szerencsére zökkenőmentesen zajlik, minden könnyedén lemegy. Gyorsak és összeszedettek, ennél több pedig nem is kell, így hamar tapasztalhatja Viridiel újabb, szinte már dicsérő ölelését, amit boldogan fogad és jólesőn viszonoz, ismételten bújva hozzá, még többet és még többet kívánva szeretetéből annak ellenére is, hogy már régen túlcsordult. Egyszerűen nem lehet betelni vele, és a lassan már megszokottá váló érzés, miszerint irigylésre méltón szerencsés és nem érdemel ki ekkora jóságot, halványan ismét felüti a fejét.
- Szeretlek - suttogja a fülébe egy puszit nyomva aztán az arcára, mielőtt kénytelenek lennének elválni egymástól a megtermett ork érkezésére.
Feszültté válik, mikor társa további információkkal látja el a vezetőt, amik, bár hasznosak, talán maguk ellen is beszél így. Mondjuk tény, hogy kettejüket nem tudja helyettesíteni egy személy, és mivel ők egyébként is elválaszthatatlanok, főleg most, nincs okuk attól félni, hogy őket gyanúsítják meg a démonléttel. Persze kérdés, mennyire átgondoltak az itteniek és mennyire akarják túlbonyolítani, mert nemes egyszerűséggel akár le is csaphatják mindenki fejét, újabb vérfürdőbe fullasztva ugyanennek a településnek a maradványait.
Az ork nő, akit az előbb látott el, rögtön neki is ugrik Viridielnek, azonnal érezve a vádakat, amik sújtják őt, párját ingjénél fogva emelve meg. Riadtan rezzen össze, és idegesen lép úgy, hogy oldalról láthassa mindkettejüket, tenne valamit, de fogalma sincs, mégis mivel lehetne úrrá a helyzeten. Nincs akkora fizikai erő birtokában, hogy elválaszthassa a nőt kedvesétől, így jobb híján csak a szavakhoz fordulhat:
- Csak a saját biztonságunk érdekében zajlik ez, de ha nem te vagy, akkor nem kell aggódnod és a gyereknek sem. Ezek csak feltételezések, és meg kell értened! Nem fogunk gondolkodás nélkül kivégezni - próbálkozik meg valamivel kétségbeesetten, ami se nem jó, se nem rossz, ám ha döntenie kéne, akkor inkább rossz, méghozzá magára nézve. Mikor aztán az ingerült nő gyakorlatilag a földre dobja Viridielt, aggodalmasan telepedik le mellé.
- Jól vagy? - suttogja, sérüléseket azonban nem keres, legfeljebb akkor, ha horzsolásgyanúsan esett, közben az ork vezető már el is kezdte ecsetelni a következő lépéseit. Eleinte megkönnyebbül, hiszen így már el is tűnhetnek innen, bár Viridiel felszerelése továbbra is az egyik törzs tagjainak kezében van, így ez a hirtelen jött oldottság feszültséggé válik, főleg akkor, amikor a vezető kijelenti, vele kell menniük. Egy pillanatra megvillan a szeme, ahogy némi ellenszenvvel fordul felé tiltakozólag, de látva az arckifejezését, tudatosítva a hangsúlyozását, illetve magát a szituációt is, valóban logikus döntés velük tartani, ellenkezni meg már csak azért sincs kedve, mert nem akarja, hogy túl emlékezetesen megropogtassák a nyakát. Mondjuk nem hiszi, hogy annyira az izomhegy szívéhez nőttek volna, és egyszerű szívességből tenné mindezt, inkább vagy az erdeiek lekötelezése érdekében, a démon legyőzése esetében pedig saját hírnevének növelése miatt. Csupán a saját dicsőségének megugrását találja ezen cselekedetei mögött, de lehet, csupán ő annyira ellenszenves a világgal és a benne élő személyek összességével szemben, hogy ilyeneket gondoljon.
Nem szól bele a további parancsba, noha szívesen megjegyezné, hogy már csak fél faluról van szó, akik harcos és vadász férfiak, és hasznossá tudnák tenni magukat. Az élelmet biztosan meg tudnák szerezni maguknak, így efelől nem kéne aggódnia, ráadásul erősebb lesz a csapata is, de hát ő tudja. Nem kíváncsi a véleményére, korábban is egyértelműsítette, hogy maradjanak csendben egészen addig, amíg nem kérdezte őket.
~ Nem tudom, örüljek-e ennek... ~ néz párjára tanácstalanul. ~ Én inkább eltűnnék innen nyomtalanul, nem kockáztatnám az ő életüket is akkor sem, hogy tudom, nem fogja tudni legyőzni őket egy tömbben. ~ Hangosan sóhajt egyet, beletörődőn és fáradtan, miközben a griff szerepéről gondolkodik. Nem szívesen engedné vissza Raydanba, elvégre továbbra is alakulhatnak nagyon csúnyán az események, de ha egy hét után sem történik semmi, akkor nem fogja marasztalni, neki is van élete, de nem ezen hegyek közt.
A vezető ezek után elég egyértelműen kifejezi szándékait, és hogy nem hátrál ki a kihívás elől, noha akkor is őrültségnek tartja. Ha tovább fejtegeti az indokokat, akkor rátalál az orkokra nagyon is jellemző vérbosszúra, ami ugyancsak megmagyarázná, miért akarja ennyire levadászni a bestiát, akárcsak a raydaniak. Kellemetlenül érzi magát és kényelmetlenül, legszívesebben elbújna valahol, elzárkózna egy időre, de nem teheti meg, hogy bebújik egy látszatpáncél mögé, szemét és fülét becsukva. Aggódik és fél, és ezek az érzések bizonyára benne vannak szorításában is, amivel Viridiel kezét fogja ismételten. Félti őt is, és ha tehetné, biztosan kivonná ebből, ám tudva, hogy Uráldurhoz mennyi köze van... Valószínűleg csak felkerülne a célpontok listájára egyébként is.
A kolosszus érezhetően változott az irányukban. Már nem durva feldobásnak érzi felsegítését, ez most egészen tűrhető, orkos szemmel nézve meg biztosan kellemes. Nyugtalansága azonban nem csillapodik még a körülötte lévők magabiztossága és harci láza ellenére sem, sőt, csak fokozódik.
~ Kitartást ~ erőltet magára egy mosolyt még indulás előtt, de nagyon nem kezdeményez beszélgetést az újabb utazás alatt. Persze ha Viridielnek van mit megosztania, akkor szívesen cseveg vele, addig sem terheli magát a rosszabbnál rosszabb végkimenetelekkel, nem szeretne ugyanakkor rátelepedni társára az aggodalmával és idegességével, így ezeket megtartja magának. Kicsit hosszabb időközönként a griffnek üzen, hogy merre haladnak, és ha komoly és sürgős dolga nincsen, illetve nem várja haza új család, akkor még néhány napra maradásra kéri.

Az ork kölyök nem mond semmi újdonságot, amit már ne tudnék, csak annyit, hogy piszok nagy mákja volt, hogy nem vette észre a lény, mert akkor már ő is ott feküdne a téren a többiekkel.
Mivel a magyarázatomat Rexxan-nak címzem, azzal kapcsolatban, hogy miféle démonnal akadtunk össze és mi várható részéről, egyáltalán nem számítok az ork nő reakciójára, így későn próbálom csak lefejteni a ruhámról nagy mancsát, mikor már szinte a levegőben lógok a kezében.
Persze szívesen rúgnám térdkalácson, vagy uszítanám rá a növényzetet, de nem hiszem, hogy bántani  merészelne a vezető előtt, csak játssza az agyát. Kissé elfordítom a fejem, hogy a nyála ne fröcsköljön rám. Látom, hogy hiába igyekeznék közbe vágni, nagyon felhúzta magát és félbeszakítani sem lehet, míg el nem mondja a bánatát, ami mikor elfogy a levegője be is következik és egy nagy lökés után fenékre ülök a földön.
Most már talán hagyja, hogy elmondjam, nem kimondottan rá irányultak a feltételezéseim, de Lash aggodalmas hangja azonnal felhangzik és már mellettem is guggol, hogy megnézze nem esett-e bajom.
- Jól mondja a társam, nem vádolunk senkit semmivel, csak felhívtuk a figyelmet arra, hogy mire képes a barghest, ez neked legalább annyira hasznos információ, mint itt mindenki másnak. – tettem hozzá aztán könnyedén felpattantam és leporoltam magam, mutatva kedvesemnek, így is, hogy nincs semmi baj, - Jól vagyok, csak idegesek, de ez érthető, én is rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy az a dög itt ólálkodhat a közelben. – szorítom meg a kezét szerelmemnek megnyugtatóan.
Nem tudom, hogy az elmondottak tükrében vajon a Pokoljárók vezetője, mire jut, mivel nehezen igazodom el heves, de ugyanakkor időnként ravaszdi természetén. Ha az első kerül előtérbe, akkor itt azonnal le akar csapni a démonra és félek, akkor újabb vérfürdő lesz, de lehet, hogy az agyát fogja használni és akkor csapdát állít.
Hála Természet Anyánk az utóbbi mellett dönt, azonban még sem a számunkra legideálisabb módon, hiszen, bár cselekedetét úgy állítja be, mintha felebaráti, szövetségesként elvárható védelemben részesülnénk és csak a mi érdekeinket szem előtt tartva visznek magukkal, ám nem nehéz meglátni a hátsó szándékot a dologban, főleg azután nem, hogy üzenetet is hagy a barghest-nek.
Átfut az fejemen, hogy megmondom neki, hogy ha nem vagyunk foglyok, akkor engedjen el, tudunk magunkra vigyázni, hiszen eddig is sikerült és utána elmehetnénk a griffel jó messzire, ahova rém nem tud követni minket, de mivel elég nyilvánvaló volt, hogy Rexxan csaliként akar minket használni, így inkább befogtam a szám, hiszen aránylag most szabadabban mozoghatunk majd és ezt a hasznunkra is fordíthatjuk. Arról már nem is beszélve, hogy fennállt az esélye, hogy tényleg végeznek a barghest-tel, ha ő nem átall felhasználni minket, mi miért ne tegyük.
~ Nem futhatunk örökké szerelmem. Ez az ork vezér elég vehemensnek látszik és nem egy beszari alak, még ha bunkó is, talán segíthet nekünk, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljunk ettől az őrült nőszemélytől.  ~ válaszoltam Lash aggodalmaira, bár én sem voltam biztos benne, hogy jó döntés lesz e ez így. Ám igyekszem határozottnak tűnni a lány szemében és egy gyors mozdulattal a számhoz emelem a kezét és egy csókot lehelek rá, biztatóan rámosolyogva.
Kicsit furcsállom, hogy Rexxan elhagyja az elpusztított falu harcosait, hiszen semmit nem veszítene velük, sőt nyerne is, hiszen ők talán még jobban akarják a bosszút, mint ő, de nem úgy nézett ki, mint aki tőlem fogad el ebben tanácsot, sőt egy újabb pofont kockáztatnék, ha megkérdőjelezném vezetői döntését, így hát csendben maradok.
Miután mindent elrendezett és a csapata összeverődött, most sokkal kedvesebben segíti fel Lash-t a tigrisére és rám sem néz úgy, mintha azt várná, hogy csak szóljak is egy szót, vagy mutassam gyengeség jelét és máris lecsapja a fejem.
Akinek tigrise van, azon, akinek nincs – és mi vagyunk többen – saját talpunkon kezdünk kocogni, valahová a Pokoljárók falujába.
~ Nem lesz semmi gond, volt időm meggyógyulni és sokkal tovább bírom így ezt a tempót, mint az orkok maguk. Te csak pihenj, amíg lehet. ~ biccentek Lash felé, ahogy a vezér felpattan mögé és eltakarja a szemem elől.
Nem tudom mit tartogat az út előttünk és a fegyvereim hiánya most különösen nyomasztó, de egyelőre csak annyit tehetek, hogy szerelmem közelében maradok és megvédem bármi áron, akár puszta kézzel is.

Ale

A pufogás tökéletesen bevált még a vadászok se böktek ki semmit, néha megdöbbenek rajta milyen tökéletes vagyok. De ne siessünk előre. Viri magyarázata csak jól jött megérdemelne egy csókot de ezt intézze Urál nagyúr lánya miközben kivágja a hűtlen szívét. Aztán jön a fordulat ez a hibbant Rex keresztbe tesz nekem, ha nem lenne ennyi őr itt a helyszínen kinyírnám a monstrum állatját, de így csendesen fogadom a távozásuk tényét. A két elfhez hajolok mielőtt még Rex kutyái elkísérik őket.
-Veled még számolok futár. Nem ez az utolsó nap hogy találkoztunk. Kicsipkézem a füled- suttogóra fogom hogy immár csak ő hallja szinte még én se-Vár a menyasszonyod Viridiel.
És gyanítom több ork dühösen hagyja ott Rexet, köztük én is elvegyülök nehogy tehessen bármit a kicsi elf, és eltűnök a kanyarban egy semleges ork alakjában vissza térve a tér közelében halhatom Rex kihívását.
-Ne aggódj agyar fejű, megyek én hozzád hamarabb mint szeretnéd.-mormogom csendesen.
Amint távoznak megnézem a levélkét is, szinte nevetve de kicsit sem mosolyogva. Megkörnyékezem a triót hogy adják nekem a fegyverzetet amit Viritől vettek el. Mindegyikért cserébe a koldusból kiszedett ékkövekkel fizetek plusz némi húst ígérek nekik. Amúgy szöget üt a fejemben hogy ki a halál lehetett az a koldus és miért cipel a hátában ékköveket és mire kellett neki ez a maszk, ami olyan mintha egy élő arc lenne. Mindegy is halott már így nem kéri vissza ezeket. Ha esetleg nehéz esetek lennének éjszaka meglopom és kinyírom őket. Azután irány a csapda amit Rex és a kicsi futár állít nekem. De azt hiszem a 3 tróger fejét is viszem magammal.

Rex óvatosabb lett. Egyik ork törzs már alaposan megégette a pracliját Raydnaban, hogy ezzel a lénnyel kezdett. De épp most hagyják el a helyszínt, ahol egy másik vesztette el a családtagjait. Eddig vér és rettegés jár a nyomában, ám jól tudja mindenki, hogy nem legyőzhetetlen.
A félork feltűnés nélkül lelép. A falu környékén keres nyomokat, de azokat már összetaposták és joggal vélheti, ezért nem akad a nyomára az elkövetőnek. Vagy elkövetőknek. Az ő véges agyába sehogy nem fér bele, hogy képes egyetlen teremtmény csak úgy lemészárolni egy egész falut. Hátra hagyott harcosokat, asszonyokat és kölyköket.
-Yvorl vaksi szemö esnö ki a helyírül és pottyanná a kobákjukrá ezíknek az idiótáknak!
* Ám ténykedése immár teljesen irreleváns a lassan meginduló tömegnek. És ahogy a Pokoljárók elvonulnak a lángoló faluból, az egyik helybéli dühösen letépi a kiplakátolt üzenetet. Morog egy sort, de csak az derül ki belőle, ami nyilvánvaló. Elég nagy sértésnek érzi, hogy agyaras hősünk szerint simán vissza tud sétálni az a szörnyeteg és szerinte nem fognak ezúttal semmit se tenni a sérelmek megbosszulására. Másfelől kegyeletsértő is.
Persze jó szokásomhoz híven nem fogom kommentálni a szereplők apróbb-cseprőbb összezördüléseit. A griff pedig egész jól érzi egyelőre magát ezekben a hegyekben. Egészen addig, míg fel nem fog tűnni a jelenléte és agyarasok elszánt vadászcsapatai nem erednek a nyomába, hogy meg se kockáztassák eme ragadozó faj beköltözését hegyeik közé. Van ő nekik elég gondjuk már a nem rég idejött óriáspókokkal is.

Úgy tűnik, mint a két awyrisi egyszerre gondolkodik a szökés különböző lehetséges módozatain és a Rex meghívása jelentette vitathatatlan előnyön. Bár érzelmeik az új knuut-jelölthöz legalább annyira hullámzott eddig is, mint annak lelkiállapota, de azt gyanítom, leginkább vele szeretnének maradni a történet lezárultáig. A raydani mesének végre pont kerülhet a végére. Vagy csak megnyílik majd egy újabb fejezet a thrillerben.

Alei meglepődve tapasztalja, hogy az istenek nem akarják megengedni neki, hogy nyugodt körülmények között alakot váltson. Valahogy mintha mindenki figyelne mindenkit. És egy perc nem telik el gyanakvás nélkül. Nem akad egy magányos sarok, amit a távolból valaki nem figyelne paranoiásan.
Ám a pikkely páncéllal meglepően könnyű dolga van. Az általa elgondolt összegért megvásárolhatja. Az ij büszke tulajdonosa egyszerűen elhajtja. A kard birtokosa sem akar továbbadni rajta elsőre, de amikor meglátja, mennyi ékköved van még a félkínalton kívül, akkor kimarja a kezedből.
Ha este mind a hármat meglátogatod, akkor bizony a Szerencse bácsira is szükséged lesz, hogy álmuk mély legyen és munkád könnyű.


/Kockadobás: 1. Tízes
1 és 2 esetén az íjász áldozat felriad és kiabálni kezd. Hamar felverve a kis települést.
3-10-ig -csendben meggyilkolhatod.

2. Tízes
1 és 2 esetén a kardos elkapja a csuklódat az utolsó pillanatban és gonoszul rád vicsorit.
3-10-ig -vele is könnyű a dolgod.

3. Tízes
1 és 10 esetén a páncélos rokona későn megy át egy rossz álom miatt éjszakai ivászatra, pont a fosztogatás közben kap rajta
2-9-ig megvan a három fej./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 2

--------------------------------

#2 'Tízes' : 2

--------------------------------

#3 'Tízes' : 5

Elindultunk, lassan de biztosan vissza oda ahol a legkiválóbb helyzetben lehetünk démont ölni, haza. Az úton bár volt egy két meg kérdőjelezője a döntésemnek a saját orkjaim közül akik ennek szót is adtak én meg ösztönösen válaszoltam a ténnyel ami akkor realizálódott bennem amikor elmondták hogy a lény alakotváltani is képes.
-Nehéz elhinni hogy alakot tud váltani, de ha ez igaz akkor jó ok ahhoz hogy a elpusztult klán tagjai között rejtőzőn el a lény és innentől nekünk nincs okunk meg könnyíteni a dolgát.
Majd elhallgatunk az út hátra levő részére, legalábbis jó magam hiszen gondolkoznom kellene a következő lépésen avagy azon miként is folytassuk innét. Amint be értünk a faluba egy futárt indítok meg a Kőzabálók felé, egyetlen üzenettel ami csak egy titkos jelszót tartalmaz amivel belépés nyerhető innentől a falumba. Szükséges óv intézkedés, és az egyik legjobb módja a szörny kiszúrásának aki ide fog jönni. Legalábbis ezt remélem.

Majd a faluban miután minden velem tartó ork le pihent magam vezetem a két elfet egy szép méretes sátorhoz, jelenlegi lakhelyemre ahol bőséggel vár minket étel és ital, majd én kezdeményezem a beszélgetést ahogy eddig is.
-Nos, ahogy azt sejthetitek, jól tudom hogy jelenleg nektek nagyobb hasznotok van abból hogy ezt a démont elakarom tüntetni az élők sorából, szóval minden információtok hasznos lehet ha végre feltűnik nálunk.
Ezzel kezdem következő pár órás beszélgetésünket, elvégre információm minimális van arról mire képes a lény, és ezek ketten talán tudhatják miként lehet őt meg fogni vagy jobb esetben meg ölni. De hát egyelőre én csak ennyit tudok tenni mert ha a védelmemet meg erősíteném az átlagoshoz képest az feltűnő lenne, ettől függetlenül a falakon belüli őrjáratok száma igen csak meg nő. Innentől kezdve türelem játék.

A kialakulófélben lévő vita szerencsére nem folytatódik, társa szavaira meg csak bizonytalanul bólint egyet. Ő sem érzi magát túl kényelmesen, kellemetlenül szorít a gyomra, és nem igazán akar változni sajnálatos módon. Mikor azonban az ork nő még mond nekik halkan valamit, a kedvesét ért fenyegetéstől hirtelen haragjában kivörösödik az arca és megfeszül a tartása. Sok az, amit ez az alak megenged magának, és legszívesebben ellökné Viridieltől, sőt, az ötvenméteres körzetéből is kitaszigálná, de egy rándulás után megállítja a mozdulatsort. Nem most kéne cirkuszt csinálnia úgy, hogy egyértelmű hátrányban van, mi több, néhány pillanattal később el is tűnik a többiek közt, lehetőséget sem adva, hogy egyáltalán megkísérelje ezt.
- Mit mondott? - nézi az alakját, ahogy elvegyül, és nem tartja vissza a szavakban rejlő ellenszenvet, amit iránta érezni kezdett csupán ennyitől. Miután már biztosra veszi, hogy nem találja meg a meggyógyított orkot, társa ölelésébe bújik, egy darabig azért még továbbra is kémlelve az elvonuló társaságot.
~ Tudom... ~ sóhajt egyet ezúttal már fájdalmasan, ahogy a hirtelen méreg elpárolog kedvese karjaiban. ~ Tudom, hogy nem futhatunk el örökké. Két évtizednyi menekülés után talán én tudom ezt a legjobban ~ vonja meg a vállát beletörődőn, aztán a szedelődzködés és összeverődés hangjai következnek. Amíg várakoznak, addig marad Viridielhez bújva, nem akarva már mással foglalkozni, elég horrort és kihívást kapott ebben a rövid szakaszban ahhoz, hogy ne kívánjon semmit és senkit látni vagy a közelében tudni kedvesén kívül. Elsősorban továbbra is messze menne innét, de egyre nagyobb igényét érzi a pihenésnek is - ide is úgy jött, hogy el-elbóbiskolt a veszélyre való figyelmeztetés előtt. Nem nevezné magát így túlságosan frissnek és üdének, nyomott állapota pedig ugyancsak nem segít rajta, ami végigkíséri a visszafele vezető útjukat.
A faluba érkezve leszáll a tigrisről, még beletúr a bundájába, hálásan megsimítva őt, aztán már Viridiel kezét szorongatva figyel egy darabig, mégis mit tegyen. Akármennyire szeretné magát biztonságban érezni, egyszerűen nem megy, mindentől és mindenkitől fél, társát leszámítva, persze. Mikor aztán a vezér egyértelmű jelét adja, hogy kövessék őt, amit először nehéz magára vennie a rengeteg vakkantása után, melyeknek a klántagoknak szánt, bizonytalanul és fáradtan követi őt. Sejti, mi kerül terítékre, éppen ezért is felejti el egy időre a vágyott pihenést, ami mostanában igencsak felemásan valósult meg, kezdve a pókkal, aztán most ezzel... Némileg türelmetlen és ingerlékeny, de ezeknek igyekszik nem jelét adni, csak arra gondolni, hogy minél gyorsabban tálalja az információkat, annál hamarabb dőlhetnek ki éjszakára.
Ételek finom illata az első, ami megcsapja orrát, de a szokásossal ellentétben sajnos nem csordul össze a nyál a szájában, hiába evett már viszonylag régen. A gyomra még mindig szoros görcsben van a látottaktól, amikre nem akar emlékezni, de amíg azt a rémséget el nem tűntetik, addig nem lehet békében.
- Nem hiszem, hogy lesz olyan bolond, hogy feltűnően és tombolva érkezzen - vallja be kellemetlenül, letelepedve valahol, ahol kényelmesnek találja, tartva azért továbbra is a távolságot, ha az ork egy parasztlengővel próbálkozna. - A látszat ellenére nagyon ravasz, és tudja, mit akar és hogyan akarja azt elérni. Egyszer már megölték őt Raydanban még mielőtt találkoztunk volna vele, és hiába került rengeteg szikladarab és hatalmas kövek alá, kimászott onnan. Szerencsétlenségünkre harcba bonyolódtunk vele, illetve közben a jelenleg Raydanban tevékenykedő orkok is megérkeztek. Három nyilat kapott, amik súlyos sebeket eredményeztek, de hát itt van, hiába kellett volna elvérezzen... - rázza meg a fejét, közben lehajtva egy kissé. - Semmiképpen sem szabad alábecsülni, az átlátszó trükkökön pedig át fog látni - összegzi, aztán kedvesére tekint, ezzel lényegében átadva neki a szót a megoldásokat és egyéb opciókat, illetve kihagyott és megosztható részleteket illetően.

Ale

Az életem bonyolódik, és egyre rosszabb lesz. Vagy csak izgalmasabb? Na igen ezt a kihívást én választottam nem más. Saját felelősségemre vagy épp szórakozásomra. Szeretem feszíteni a húrt, minél veszélyesebb feladatokat el vállalni és végrehajtani. Ilyen lesz Rex meghívása is táncra. De most koncentráljunk a 3 bohócra. Amiből az elsőt szinte már a kezdésnél elrontok. Vagy nem. Egy csókkal hallgattatom el, és mire eltaszítana többször a torkába szúrom a késem. Vérét lepucolom magamról, majd az alakját felvéve én is kinézek hogy mi van de vissza is bújok. Aztán ha minden elcsendesedik, megyek tovább az első relikviámmal, na jó a fejével is. A második helyen, már óvatosabb vagyok hogy ne verje fel ismét a falut, de ez a mocsok ébren várt, és megragadott. Majd rám vicsorog, komolyan vicsorog rám? Na nézzük kié megy jobban. Először selfé alakulok hogy megdöbbenjen, rá kacsintok. Majd Barghestként nézek le rá immár vicsorogva, és leharapom a fejét mielőtt kiálthatna ő is. Ez az éjszaka kezd bosszantóvá válni. Ha a 3. is felébred haza megyek ennyit nem ér meg ez a játék. De úgy látszik a pókok istene ha van ilyen mellém áll az utolsó fickó csendben alussza át a halálát. Három holmi három fej huh még ha nehezen is indult de azért csak sikerült, de ne örüljünk előre a kijutás meredek lesz még számomra is pláne így felmálházva. Így megvárom az őrség váltást és akkor lépek le a falon át. Még ha meg is látnak kit izgat Rex falujával ellenkező oldalon lépek ki. és tűnök el. Azután meg nagy kanyar és rohanás beérni Rexéket. Rohadt nehéz lesz és gyanítom le késem a csatlakozást mire a falujába érnek ha nem akkor egy gyengébb lényegtelenebb orkocskával végzek, és a helyére állok. Ha lekésem ami előfordulhat új tervet kell kitalálnom.

/Alie/


Lebuktál, ám megpróbálod tovább vinni a tervedet. Csak egy rövid sikolyra futja első kiszemelt áldozatodtól. Máris betapasztod a száját csókkal. Ám némi kockázatot rejt az alakváltozás. Hiszen a hulla ott van a kunyhóban és hamarosan meg fogják tudni, hogy halott.
De vajon milyen gyorsan? Rosszak az esélyeid.


/Kockadobás: Tízes
4 és 6 esetén sikerült észrevétlenül távozni tőle és a második áldozatod meglepően felkészült. Észre vette a surranásodat és alvást színlelve tőrbecsalt. Ám a végére ő is üvölt félelmében.
-Minden más esetben a közelben beszélgető két jó barát hamarabb lép be az első kunyhóba, mint hogy te elhagyhattad volna azt. És immáron hangos üvöltéssel keltik fel az egész falut, az egyikük szekercét előkapva, a másikuk egy rövid bronz kardot kirántva helyéről./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 3

A falu lakói nem túl vidáman távoznak Rexxan közeléből, én meg már épp indulnék, hogy csatlakozzam a távozó csapathoz, mikor az ork nő ismét megszólal mellettem, de szándékosan úgy, hogy csak én halljam.
Azt hittem, hogy sikerült megmagyaráznom neki, hogy nem ő volt a célpontom, nem őt akartam gyanúba keverni, de úgy látszik nagyon mellre szívta a szavaimat, pedig nem is törődött vele senki.
Először csak megemelkedik a fenyegetésétől a szemöldököm, bár azért egy ork nőstény sem megvetendő ellenfél, ha sor kerülne az ígéretére, ám aztán egy pillanat alatt fagy meg bennem a vér, ahogy az utolsó mondat elhagyja a száját.
Nem a menyasszonyos dolog, hanem, ahogy azt mondja és a nevemet hozzáteszi. Egy pillanat erejéig, de lemerevedek és ez épp elég ahhoz, hogy gyorsan eltűnjön a faluba visszatérők között.
Megrázkódók, ahogy Lash hangja kizökkent ebből az állapotból. Nem bánom, hogy nem hallotta azt a vészjósló hideg kijelentést, amit az agyaras mondott, aki több mint valószínűleg……….Ó édes Természet Anya!
Nem! Nem fogom kedvesemnek elmondani, hogy valószínűleg épp a Barghest gyógyította, aki most távozott el a közelünkből. Nem akarom halálra rémíteni, különben is elment, talán megijedt a Pokoljárók elszántságától.
Végül is az igazat fogom mondani Lash-nak, csak a feltételezésemet tartom meg magamnak, hiszen nem is biztos, hogy jól gondolom.
- Megfenyegetett, hogy elbánik velem, ha újra találkozunk. – veszem le a szemem a távozók hátáról, mert nem látom a nőt. – De szerintem csak megviselte ez az egész.
Még időben pillantok Lash-ra, hogy lássam, neki sem volt szimpatikus az ork nőstény és bár nem hallhatta a szavait, mégis ösztönösen tartott tőle.
Most nekem is jól jön az, ahogy hozzám bújik, mert úgy érzem a hideg borzongás csak nem akar elmúlni rólam.

Miután megérkezünk a Pokoljárók falujába és a vezér előzékenyen a saját sátrába vezet minket, ahol már előkészültek a fogadására és van étel-ital bőségesen, fáradtan ülök le, de természetesen szigorúan Lash mellé. Furcsa ez a pálfordulás Rexxan részéről, de elég nyilvánvalóak az indokai, még ha úgy is igyekszik fordítani, hogy mi érezzük lekötelezve magunkat. Szó se róla, jól jönne, ha levakarnák rólunk a lényt.
Türelmesen megvárom, amíg előadja, hogy mit szeretne és mit vár el tőlünk, de ez legalább már „normális” tárgyalásnak hangzik és nem parancsnak, vagy vallatásnak.
Látom, hogy Lash-t is nagyon megviselte a mai nap és már alig áll a lábán, de mégis erőt vesz magán és ő veszi magához elsőnek a szót. Valószínűleg úgy sem szabadulunk meg az ork vezértől addig, míg ki nem elégítjük a kíváncsiságát.
Kedvesem nagyon jól összefoglalja, hogy mit tudtunk meg mi a szörnyről, bár nekünk sem állt rendelkezésünkre sok saját tapasztalat.
- A legtöbb dolgot róla, mi is az őr üldöző ork csapat vezetőjétől és a sámánjuktól tudtunk meg. Ők meséltek arról, hogy már egyszer megölték, de valahogy túlélte. Valamiféle keveréke a szörnynek és a selfnek, aki magába fogadta, ezért olyan értelmes és ravasz. És nagyon kitartó……ezek szerint, ha valakit kiszemelt, akkor nem áll meg. Ám meg lehet sebesíteni, le lehet gyengíteni, hiszen a fajtársaid is kilőtték és elfogták. Csak nem kell utána szórakozni vele. Véleményem szerint le kell csapni a fejét, aztán elégetni, akkor nem hiszem, hogy feltámadna. – tettem még hozzá a magamét. – De biztos vagyok benne, hogy hamarosan próbálkozni fog. Az őreid jobb, ha párban járnak, mert én is azt hiszem, hogy be akar majd szivárogni és belülről támadni, vagy zavart kelteni.