Bólintok az ork felé ahogy egy kopár szikla felé indulunk privát kis ügyeink kibeszélése közben, bár tudtam hogy a legrosszabb már bekövetkezett, azért a testet jó lett volna méltó temetésben részesíteni, nos ennyit erről. Ahogy elérkezünk a célunkhoz egy nőt és egy férfit láttok meg kötözve, ahogy a nyaklánc is elő került. Összeszorulnak fogaim kezem a baltát a föld felé irányítja ahogy húzva azt lépek közelebb a két fogolyhoz.
-Szóval ti voltatok akik miatt nem tért haza egy család apja?!
Tettem fel a kérdést, s válasz nélkül lendül a fejszém ahogy elválasztom a férfi egyik lábát a testétől s folytatom a kérdezést idegesebben mint eddig.
-Szóval így akartok játszani, értem én, hát meg kapjátok amire vártatok mind egy szállik lemészárolom a kibaszott klánotok és csak utána a saját kezeitekkel fogjátok kikaparni a szemeiteket erre a szavamat adom.
Ekkor fogom meg a saját vadászkésem és kovakövet használva tüzet csinálok amiben felhevítem a pengét, idejét látom elbeszélgetni ezzel a kettővel a SAJÁT módszereim szerint.
-Bármilyen utolsó kegyelemért való esedezés? Elvégre kétlem hogy ti is többet adtatok volna a felderítőmnek.
Ahogy a kés pengéje egyre jobban izzik ragadom meg a csonkított hímet és rugdalom a nőstény-e elé, majd két emberemnek intek hogy tartsák szorosan ő magát és a fejét pedig szegezzék a nőstényre.
-Jól figyelj ide te szukák kölyke, ha egyszer is pislogni mersz akkor véget vetek a finomkodásnak és meg mutatom neked miért is félik a Pokoljárókat ellenségeik.
Ezzel a mondattal a már izzó pengével vájom ki a nőstény jobb oldali szemét, valódi szadista élvezettel mosolyogva közben az arcába. Igen csak szorosan fogom a fejét így véletlenül sem lenne képes védekezni, rosszabb esetben meg ölni magát azzal hogy felnyársalódik a csinos pofija a pengémre.
-Szóval halljam hogyan vannak elszórva a felderítőitek a barlangok körül, ideje ki köpnötök minden kibaszott dolgot amit tudok a falatok gyengéiről és akkor gyorsan temetlek mind a kettőtöket tizenkét láb mélyre.
Közöltem ahogy végzek a "műtéttel" és tudván hogy a sebhely össze is záródott ahogy a penge szépen lassan össze égette a húst, még is meg fogok egy adag sót amit egyik vadászom a saját élelmének ízesítésére hozott s azzal vágom képen a nőt. Majd a hím pofájába nézek aki gondolom meg próbálta becsuknia fejét.
-Nos, gondolom be merted csukni a szemed így hát mit is legyen a következő végtagod?!
S ekkor ha csak egyik emberem nem igazolja hogy nem pislogott akkor egyik agyarát kézzel töröm ki annak helyéről.
-Az első trófea a sok közül amit a klánotok vérbe úszó táborából szerezni fogok.
Röhögök fel ahogy felállok majd arra tekintek aki idevezet.
-Amennyiben meg akarsz indulni a csapatokkal, csak küldj ide egy futárt ez elfog tartani egy darabig és remélem világos hogy te ebből semmit nem láttál!
Majd fordulok vissza és hallgatom a foglyaimat. Elvégre a valódi show még csak most indul.

Rex a két elf fogolyra igen vehemensen támad. Joggal hiheti azt, hogy egy ellenséges törzs barátságát megszerző két vándorról van szó, akik összeesküdtek ellene, féltve Tech hatalmát. Ki tudja mi az igazság?
A nő ijedten nézheti, ahogy szerelme lába felé suhint a Pokoljárók törzsfőnöke és nem a jó zsaru szerepében próbál kérdezgetni. Elég rossz helyzetben vannak, ha csupán ki akarják védekezni egy harcban tapasztalt fegyverforgató támadásait.
Kegyetlenül visszaütött, hogy a hölgy a természetet segítségül hívva terelgette pár nappal ezelőtt azt a kalandra vágyó oughwarit az éhes óriáspók barlangjába. De jobb, ha helyettem ők beszélnek. És kidumálják magukat, hogy végül ne nyomorodjanak meg. Hiszen Rex már eltervezte, hogy miket fog csinálni. Egészen addig, hogy a nőt félig megvakítja és a férfi szemfogát is kiüti.

Amint elkezdik őket hurcolni még a barlangoknál, gyakorlatilag minden reményét elveszítve alszik el azonnal, teljes mértékben átadva magát a kimerülésnek. Nagyon hosszú ideig semmire sem reagál és semmi sem kelti fel, talán pár percig még azt is hiszik róla, hogy ott lehelte ki a kezük és kötelek közt a lelkét. Nem számolja túlságosan, mennyiszer kel és bóbiskol el újra és újra, de az egyik legutóbbi semmiképpen sem ígérkezik túlságosan kellemesnek, mikor kopár helyen Viridiellel összekötözve találja magát három ork őr társaságában. Egy darabig kutakodik, mi van nála és mi nincs; a fegyverét értelemszerűen elvették, bár azért valahol feltételezte volna, hogy meghagyják neki, hiszen fél karral úgyse ér semmit... Erre egy kicsit elhúzza a száját, bár tagadhatatlanul semmihez sem tudna vele kezdeni ezek ellen az izomhegyek ellen. A táskája viszont mellette van, de voltak olyan vicces kedvűek, hogy arra az oldalára tegyék, ahol nincs karja. Tény, ez sem számít túl sokat, hiszen megkötözték, így a mozgástere nagyon lecsökkent. Saját magát végignézve és hosszú, vörös haját kifújva a szeméből és arcából övén találja azt a pár üvegcsét, amit okosabbnak látott elöl hagyni. Rövd ujjú zöldes felsőjébe úgyse gyűrt semmit, de legalább nem tépték le róla út közben barnás köpenyével egyetemben, ami némileg takarja növényi részét. Barna nadrágja úgyszintén rajta világos csizmájával együtt, és mikor utóbbit megpillantja, vakarást tettetve sarkával végignyomja vádliját, de nem érzi benne a tőrt. Bizonyára kidőlése után azonnal elvették tőle, ami egy kicsit kellemetlen sóhajt vált ki belőle. Tudja, hogy egyértelmű az ottlét, de azért örült volna, ha pont ehhez bolondok és másban jeleskednének.
Saját maga gyors ellenőrzése után kicsit megpróbál odébb csúszni a kötelek szorításában, hogy fejét hátrahajtva Viridiel vállán támaszthassa. Először szólásra nyitja a száját, aztán jobbnak látja, ha inkább gondolati üzenetváltás veszi kezdetét. A körülötte lévők mindenre ugranának, fogadni merne rá, így jobb, ha feltűnésmentesen titkolóznak és társalognak.
~ Szerintem még nem voltunk úgy fogságban, hogy mindkettőnket elkaptak ~ tűnődik, visszagondolva a korábbi kalandjaikra. ~ Fáj még a fejed? Elég csúnyán koppant ~ nézne rá, de inkább jólesőn dörgölőzik egy kicsit hozzá. Egy idő után, bármennyire szeretné tartani ezt a pozíciót, kényelmetlennek találja, szóval fejét némi nyöszörgés kíséretében megemeli. Még egy terepszemlét tart kíváncsian, azt kutatva, mennyire unják két fegyvertelen, általuk biztos gyengének titulált tünde vergődését, és ha nem talál olyan jeleket, amik feszült figyelmet tanúsítanának, akkor az egyébként is alig látványos ágacskáit teljes természetességgel veti be. Maga is meglepődik, mennyire egyszerű az irányítása, és megkeresi a kötelek csomóit, amiket, ha kínlódva is, de igyekszik mihamarabb kioldani, csak a biztonság kedvéért.
~ Ha elkezd engedni a szorítás, ne csodálkozz. Nem tudom, mire számítsak, inkább biztosra megyek, ha szükségünk van menekülésre ~ üzeni, mikor már úgy érzi, mindjárt enyhül a fogság. Amint a várt hatás bekövetkezik, visszatartja a megkönnyebbült sóhajt, ami így kiszakadna belőle, de még a mosolyt is némi grimasz kíséretében legyűri.
Ezt követően várakozás jön, és a múló perceket igen egyszerűen üti el: amennyire lehetősége van rá, Viridiel kezét fogja behunyt szemekkel. A minimum ujjainak cirógatása, ha a kézfogás túl kényelmetlen, de semmiképpen sem akarja nélkülözni a férfi csupasz bőrének érintését.
~ Amint elmehetünk innen, vigyél arra a helyre, amit te a legszebbnek tartasz. Az enyém sajnos csak évente egyszer érhető el egy éjszakára ~ enged meg egy halvány mosolyt, utána csak egy átlagos csevegést kezdeményez főként arról érdeklődve, mi történt addig a nagyjából két-három hétig, amíg ő ork területeken járt egyedül. Tudja, hogy ez csak egyfajta látszat a megnyugvásra, és ha Viridiel nem vevő rá, akkor nem is erőlteti, de szerencsésebbnek találja, ha nem rágják le gondolatban a körmüket tövig a feszültségtől.
Aztán megérkezik a terror maga. Egyikük az őket elfogó alak, a másik pedig egy számára ismeretlen figura, aki cseppet sincs lenyűgözve a vélhetően neki elmondott eseményektől. Azonnal kellemetlenné válik a szájíze, ahogyan feszülten figyeli ingerült mozdulatait, kétségbeesve fordulva Viridiel felé fejével annyira, amennyire tud, aztán vissza az orkra. A gyomra összerándul, és egy bizarr hang azt suttogja, meg fogja őket ölni, annyira agresszív a kisugárzása. Hamarosan az összes többi társul hozzá, és feje zsong a pusztulást ígérő és riasztó megjegyzésektől. Agyát leterheli a pánik, amit nagy eséllyel kedvese is megérez, még ha csak töredékekben is, és ez most is teljesen leblokkolná, ha nem azt venné észre, hogy az izomhegy társát veszi célba.
- NE TEDD! - sikítja torkaszakadtából önkéntelenül, hangosan zihálva utána, és ha nem áll meg, első gondolata a macskává változás és a ráugrás, de lehet, akkor véletlenül őt találná el végzetesen a penge, így ezt elveti. Helyette növényi részével lerántja övéről az egyik üvegcsét, amit a lehető legnagyobb erővel irányít az ork koponyája felé, elengedve a megfelelő pillanatban a gyógynövényes folyadékkal teli tárgyat, ami eltörik a kemény kobakon - reményei szerint -, tartalmával beborítva az arcát, és ha a szemébe is megy, akkor pici csípést tapasztalhat, de egyébként teljesen ártalmatlan. Nagyon örülne neki, ha ez eltérítené a baltáját a céljától, de ha nem, talán Viridiel kellően messzire tud gurulni, elvégre a kötelek már nem tartják őket vissza.
- Ne tedd, ork, elhamarkodott lépés! - reszket meg a hangja a rettegéstől, ha bármilyen módon sikerült megállítaniuk vagy célt tévesztetniük. - Beszélünk mi ilyen fenyegetés nélkül is! - Testtartása feszült, olyan, akár egy űzött vadé, aki bármilyen mozzanatot fenyegetőnek találva, az esélyeit nem mérlegelve cselekszik, viszont hogy támadólag, esetleg a menekülést kísérli meg, nem lehetne megmondani. Még ő maga sem tudja.

Iszonyú fejfájással ébredtem és valószínűleg agyrázkódást kaptam, mert még jó párszor elájultam miközben éreztem, hogy visznek valamerre. Nagyon aggódtam Lash miatt és végül ez volt az, ami magamhoz térített.
Dühös voltam magamra, így az úton nem sokat kommunikáltam, azon kívül, hogy próbáltam meggyőződni róla, hogy jól van, nem esett baja. Igyekeztem erőt gyűjteni, hogy szembenézzek azzal, amit az orkok nekünk tartogattak, mert biztos voltam benne, hogy az nem lesz kellemes, legalábbis, ahogy eddig a dolgokhoz álltak.
Mikor végül egy növények nélküli sziklás részre hurcolnak minket és összekötöznek, sejtem, hogy vége a „kirándulásunknak”.
Lehunyom a szemem és mélyeket lélegzem, felkészülök arra amit a jövő tartogat, ekkor hallom meg Lash hangját a fejemben.
~ Ettől nem érzem jobban magam. ~ sóhajtok egyet. ~ Azt hiszem talán eltörte az arccsontomat az az ostoba marha, de már jobban vagyok. ~ nyugtatom meg.
Attól függetlenül, hogy mindenhol szívesebben látnám kedvesemet, mint fogságban, de hálás is vagyok, hogy itt van nekem. Teste melege jólesően simul hozzám és ez gyógyítóan hat rám. Én is nekitámasztom a fejem, de mikor mozgolódni kezd én is testhelyzetet változtatok, miközben azért szemrevételezem a fogságunk helyszínét és őreinket, hátha látok menekülésre lehetőséget.
Tőlem is elvettek mindent, de a páncélom még a barna zekém alatt van, szarvasbőr nadrágom övéről lekerültek a tőreim, de a csizmám rajtam hagyták hála Természet Anyának és, ahogy elnéztem Lash-tól is csak a fegyvereit szedték el.
Mintha valami motoszkálás éreznék a hátam mögött, ami azonnal magyarázatra lel, ahogy megkapom Lash újabb üzenetét.
~ Nem is tudtam, hogy már ilyen ügyes vagy vele, de éber leszek és figyelni fogok. ~ küldtem vissza egy elismerő gondolatot.
Ha meglazulnak a kötelékeink a kezünkön (ha körbe vagyunk tekerve azt gondolom nem bántod, mert az látványos lenne), akkor boldogan szorítom meg szerelmem kezét és nem is akarom elengedni, hiszen most csak ez a kis dolog adatik meg nekünk.
A három őr éberen őrködik, növényzet nincs a közelben, így nem sok esélyt látok egyelőre.
Közben telepatikusan osztom meg Lash-sal a külön töltött idő emlékeit, ahogy ő is ezt teszi, ezzel ütjük el az időt, de érezhető a fokozódó feszültség. Én egyre idegesebb leszek, mert rossz előérzetem van.
Mikor megjelenik a nagydarab ork a foglyulejtőnkkel, már érzem, hogy baj lesz, látszik az agresszió az agyaras arcán és nem is veszteget sok szót máris támadásba lendül, esélyt sem adva nekünk, hogy megmagyarázzuk.
Mintha lassítva nézném a történteket, látom, ahogy emelkedik a fejsze, hallom, ahogy Lash nagyot sikít és megmozdul mellettem leleplezve ezzel azt, hogy már nem vagyunk teljesen mozdulatlanságra kárhoztatva……. Én meg előre vetem magam, a fejsze hatókörén belülre, neki az ork lábának, hogy feldöntsem a lendületemmel.
Tudom, hogy ettől nem leszünk jobb helyzetben, sőt……de talán időt nyerünk és aki időt nyer……életet nyer.
- Ha megölsz minket, háborút szíthatsz népeink között! – nyögöm én is, ha már tudok lélegezni a cselekedetem után.

/a sziklán/


Rex arcába egy üveg csapódik, mely igen érzékenyen érinti a szemét. A baltája irányt változtat, de lássuk, hogy a Robert által kovácsolt szerencsehozó csatabárdja belevág-e még Viridiel lábába vagy sikerül elkerülniük?
Lazy üzenetet kap a grifftől, hogy már a közelben van, de nem tudja, pontosan hol vagy. Sok íjászt lát és aggódik. Ezek veszélyesek lehetne rá nézve. Ám a gerincen túl a növények suhogását meghallva jó eséllyel le tud szállni, ha elkapja azt a két őrszemet, amiről a természet mesél.
Ám legnagyobb gondotok most továbbra is az, hogy egy nagy darab törzsfőnök bosszút akar állni harcosa életéért. És igyekszik a vörös hajú nőt megragadni, és egy vadásztőr is van nála. No meg kovakő...


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -A fejsze irányt változtat és Viridiel el tud gurulni előle.
5 és 6 -A fegyver átvág több inat a vádlin, de csontot nem ér.

Tízes
1-4-ig -Nagy mancsok ragadják meg Bajba Jutott Hősnőnket.
5-10-ig -Lazy ki tud csúszni Rex kezei közül és nem sikerült megragadnia.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Tízes' : 2

~ Csak irigyelte a jóképűségedet ~ szélesedik egy kicsit a mosoly és a kedve is jobbnak tűnik, de hamar visszafogottá és komorabbá válik. ~ Amint lehetőség lesz rá, megpróbálok valahogy segíteni rajta. Biztos van nálam valamilyen gyógynövény kivonata, ami elősegíti a gyógyulást, ha már a képességemre ebben az esetben nem számíthatok ~ néz a táskára, átgondolva annak tartalmát, de így hirtelen nem tudná megmondani, jelenleg mi van nála. Néhány napig elzártan fohászkodott a meneküléséért, előzőleg meg elég gyorsan cserélődtek, mivel valamire mindig felhasználta.
~ Én se tudtam, engem is meglep ~ válaszol. ~ Akkor nőtt meg, mikor beleragadtam a hálóba, nem nagyon volt időm még használni, de furcsamód teljesen természetes ~ teszi hozzá, közben némileg eltűnődve, hogy vagy azért, mert mindig is benne volt ez a dolog, vagy túl sokat gyakorolt. Nevetséges és abszurd az elképzelés, de önmaga szórakoztatására jó, miszerint gyerekkorában egyébként is sok magot evett, az egyik így biztos elkószált a testében, és most indult fejlődésnek...
Jólesőn elmosolyodik, mikor a férfi a részleges szabadulásukat követően rászorít ujjaira. Már nagyon hiányzott neki ez a fajta érintés, így egy darabig csendben van, és csak utána kezd neki a csevegésnek. Érzékeli Viridiel feszültségét és nyugtalanságát, ami sajnos nagyon ragadósnak bizonyul, és ha tudná ennél is jobban szorítani társa kezét, akkor biztosan megtenné. Szeretne valamit mondani, amivel kicsit megnyugtathatja, de igazság szerint nem jut eszébe semmi, ami nem egyértelmű áltatás lenne, ő pedig a legkevésbé szereti ezeket az átlátszó dolgokat. Lehet, hogy az előbb megejtett beszélgetés ilyen, de az attól még jóleső, na meg egyébként is érdekelte, mi történt partnerével.
A jelenleg rémségnek látott alak megjelenésével hirtelen elszáll minden reménye. A pánik eluralkodik rajta a kétségbeeséssel együtt, és nagyon elkeserítő megoldások jutnak az eszébe, amik nem biztos, hogy eredményre vezetnének. Viridiel megindul, még inkább megriasztva őt azzal, hogy az ork felé veti magát, és egy pillanatig biztosra veszi, hogy ott fogja elválasztani a fejét. A rémület teljesen úrrá lesz rajta, így önkéntelenül is útjára engedi a kacsóiban tartott üvegcsét, ami meglepő gyorsasággal és erővel csattan az ork koponyáján, szabadjára engedve az olajat, mely végigcsordul a haragtól ráncos pofán. Némileg megkönnyebbül, ahogy így eltéveszti párját, egészen máshova vezetve így a baltáját, a szorítás, amit testén és legfőképp szívén érzett, azonnal enyhül, és ekkor fut be hozzá a griff aggodalmas üzenete.
~ Mindenképp maradj biztonságban, majd igyekszünk feléd menni ~ válaszol gyorsan, miközben izmai ellazulnak egy kissé, de ahogy Viridiel felől elmúlik a veszély, őt környékezi meg: a termetes izomhegy megindul felé, és bár zihálva és reszkető tagokkal, négykézláb hátrál olyan gyorsan, amennyire tőle telik, a kolosszus megragadja őt. Kétségbeesett sikítással és zokogással próbál szabadulni lábaival kapálózva, közben meglévő baljával üti a kart, ami az izmok közé szorítja őt, de ezek a gyenge kísérletek bizonyára csak szúnyogcsípéshez hasonlítanak a termetes lény számára.
- ERESSZ EL! ERESSZ EL, KÉRLEK! - sikolt, továbbra is erőteljesen rángatózva, reménykedve a szabadulásban, de nem meri megkockáztatni az átváltozást, amivel kis eséllyel kicsúszhat a szorító ujjak közül, nagyobbal inkább kinyomná belőle a szuszt is. - Beszélek! BESZÉLEK! Csak engedj el, kérlek! Könyörgöm! Csak hallgass meg... - szavai zokogásba fulladnak, ahogy elkeseredése egyre növekszik.
Ha a penge akár vörösen izzik, akár hideg fémként indul el a szeme felé, egy pillanatra teljesen megfagy, utána ágait irányítja az ork irányába, hogy előbb ő érjen el a szeméhez, ám még így is ügyel rá, hogy csak fájdalmat okozzon, ne vakságot. Talán így a szeméhez kap és elengedi őt, időlegesen megmenekülve.

Ahogy lendítem a fejszémet kapok valamiféle üvegcsét a képembe, bár igazán leszarnám a szemem másképp dönt és ez bele zavar a célzásba. S a fegyvert vakon lendítem halálos erővel így nem tudom hogy mit talál el. De az eltervezett dolgaimat nem szakítom félbe ép csak minimális változtatást eszközölök ahogy a nő felordít.
-Hallgatlak, de ne csak rizsás elvégre régen túléptétek a bizonyos határt.
És ezzel inkább amint meg fogtam a nyakánál fogva emelem a levegőbe s így tartom a szeméhez a pengét.
-Úgy próbáljatok hasonló trükköket bevetni mint az a rohadt üvegcse hogy azonnal eltöröm a nyakad!
Ezzel szorítok is egyet a nő nyakán, elégé erősen hogy halható legyen egy roppanás majd a erős szorítás a nyakon enyhül elégé ahhoz hogy levegőt kaphasson és beszélni is tudjon.
-Ne feled, ha nem tetszik amit mondasz véged van, és szarok én a háború lehetőségére elvégre ti már most elkezdetettek egyet!
Fejezem ki türelmetlenségem és hogy ideje lesz dalolásznia ha csak nem akarja hogy eltüntessem a nyakát. Míg a velem tartó vadászok a férfit kapják el és szegezik a földnek a kezükben lévő fegyvereket a nyakához szegezve s várva a parancsot hogy milegyen. Csak rajtuk áll hogy meg győznek-e hogy hasznom is van-e belőlük.

A fejsze nagyot csendül egy hajszálnyival mellettem, jó pár kisebb szikladarabot szórva szanaszét, ami fájdalmasan hasít a bőrömbe, de legalább nem választ le semmit rólam, ám én sem teszek kárt az orkban, mivel szinte lepattanok oszlopnyi lábairól.
Aztán, ahogy újból levegő áramlik az ütközés után a tüdőmbe és felnézek, megáll a mellkasomban a szívem, mert ott látom a valami zöld löttyel borított képű agyaras hatalmas markában szerelmem törékeny nyakát, aki sikoltozva, rémülettől eltorzult és kékülő arccal próbál szabadulni.
Felkiáltok és olyan ősi késztetés rántja össze a testemet, ami minden szerelmes szív sajátja, hogy megmentse bajba jutott párját, nem nézve ki és mi az ellenfél, hogy van-e esély a mentésre.
Azonban csak egy lépéssel jutok előrébb, mikor egy rúgás megállít és hanyatt fordít, aztán több szúró és vágó szerszám szegeződik hidegen a nyakamhoz és egy láb a mellkasomra, amivel mozdulatlanságra kárhoztatnak. De nem ez a legfőbb érv, amiért szinte megfagyottan maradok a földön, hanem a fenyegetés, amit az a nyomorult ork párom felé elmond és egy jellegzetes izületet roppantó hang, ami hirtelen még a levegőt is bennem rekeszti aggodalmamban.
- Mi nem kezdtünk semmit! Ne bántsd őr kérlek, csak védekezik! – jön meg a hangom aztán hadarva. – Én csak egy futár vagyok, nem harcos. A páromat fogságba ejtette az a szörny pók abban a barlangban és a kiszabadítására jöttem egy társammal, ám ő is annak a dögnek az áldozatává vált, de időt hagyott nekem, hogy megsebezzem a szörnyet. Kirohant a barlangjából, akkor botlott az embereidbe. Sosem bántanánk senkit ok nélkül, főleg nem egy szövetséges nép fiát. Higgy nekünk. – mondtam egy szuszra, miközben a szemem le nem vettem Lash-ról és a félelem, hogy baja esik, az arcomra lehetett írva. – Nem vagyunk az ellenségeid, engedd el, már eleget szenvedett így is. – feszülök a fegyvereknek, amennyire csak merek, hogy Lash-nak ne essen baja.
Nincs őrjítőbb, mint tehetetlennek lenni, amitől szinte remegek.

/a sziklán/


Rex csupán két segítőt hozott magával, legalább is gondolataiban, mikor eltervezte ezeket a mozdulatokat ennyi volt. Ám ők pont elégnek bizonyultak Turion fiának lefogásához. És Lazy is egyre szorultabb helyzetbe került.
Miközben odalent a táborban egy apró verekedés tör ki, idefent az elf-ork párviadal eldőlni látszik. A baráti törzsfőnök pedig  foglyokra morran.
-Ne hazudjatok! Láttam, amit láttam.
* Nem mennék bele az események ismertetésébe, hiszen figyelmemet sokkal jobban leköti a hegycsúcson túl történtek. Az egyik oughwari egy hatalmas, szárnyas ragadozót vesz észre. Ilyet csak akkor látott, és az is döglött volt, mikor a törpék bányáját mentek felszabadítani. De egy birkát is könnyedén felkapna a magasba. Félelem költözött a 14 éves férfi szívébe és íját lekapva azonnal rálőtt.
Lazy és Viridiel tökéletesen tájékozódni tud a HarciSzerencse alakulásáról, hiszen visszahangzik tőle a természet. Végre két csúcsragadozó méri össze ismét az erejét! És az egyik társa is hamarosan be fog csatlakozni.

/távolabb/


Egy vadász érkezik a pókodúhoz. Halála óta igen rossz passzban volt. Egy mini nyílpuskát előre szegezve néz be hangtalanul a barlangba. Egy hete már, hogy elveszítette valaki nyomát. Márpedig őneki fogadalmat tett. És ha nem is olyan szavatartó, a közönség már nagyon várja a thriller újabb epikus fejezetét...
Vajon ezúttal Rexnek, néhány ork törzsnek és Viridielnek milyen szerep jut, ha ők ketten lefeküdnek a producerrel a két főszerepért?

/ismét a sziklán/


-Yvorl pofájánál is büdösebb vagy. -hangzik fel lentről egy kiáltás- Úgy ütsz, mint egy ember szajha. Kislány!
* Hőseink nem tudják, ki között törhetett ki a meccs a hierarchia eldöntéséért. Ám a faj ismerkedésében nem szokatlan, hogy erős hangot használnak az erős férfiak...


/Kockadobás: Tízes
10-es esetén az ifjú lövése talált./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

Biztosan felháborodna a határ túllépésének említésénél, elvégre tudja, mire vonatkozik, csak nem ő követte el a gyilkosság bűnét. A rettegés azonban továbbra is szorítja őt az izmokkal együtt elképesztő fenyegetettséget teremtve ezáltal, kapálózása pedig teljesen hiábavaló. Kiáltozása első hallomásra nem talált süket fülekre, de mikor a nyakát ragadja meg, úgy meglepődik és megijed, hogy félrenyel. Krákog, köhécsel, gyenge ujjaival próbálja lefejteni magáról a vaskos és stabil szorítást, és nem tudja eldönteni, kínjában az ég felé nézzen vagy félelemtől vezetve a tőrt bámulja. Egy darabig még rángatja a lábait, ám hamar világossá válik a számára, hogy semmi esélye elérni őt, túl nagy a termete, így a végtagok is jóval hosszabbak az övénél.
Pánikolva kapkod levegő után, ami jócskán fogyni látszik, elkeseredetten kaparja a fogságát okozó tagot, de puha és erőtlen keze biztosan nem tesz benne kárt, elvégre gyógyításra adta a fejét elsősorban, nem harcra. Hevesebbé válnak a mozdulatai, mikor ennél is jobban szorulnak az ujjak hosszú nyakán, és mintha halkan nyekkenne is a fuldoklás hangjai mellett. Vadul kapálózik lábaival, és már-már az ájulás kerülgeti, amikor enyhül a tartás, mire légcsövét és tüdejét ismét átjárja az éltető oxigén. Zihál és izzad, és továbbra is rettegéssel a tekintetében nézi a szeme előtti pengét, de egész testében elernyed, kezét is alig tudja az ork tenyerén tartani hirtelen jött gyengeségében.
Ha tehetné, Viridielre nézne, de nem meri másfelé vezetni tekintetét, csak és kizárólag az előtte tartott fegyverre, amivel készek arra, hogy szemébe nyomják. A másik ork szavai még a helyzet ellenére is felháborítják, és kifakadásának elég nyomatékos jelét adja:
- OTT SE VOLTÁL! FOGALMAD SINCS, MILYEN A CSAPDÁJÁBAN LENNI ANNAK A SZÖRNYETEGNEK! - szakad ki belőle hisztérikusan, aztán pár pillanatig zihál, hogy összeszedje magát a beszédhez. - Hősként... - kezdi zaklatottan, leküzdve valamelyest a könnyeket. - Hősként halt meg... - Kapkodja a levegőt, a szíve pedig ki akar ugrani a helyéről, annyira fél. - Próbált kimenteni a pók hálójából, istennőnk legyen a tanúm és a bírám, hogy nem ártottunk neki. Segíteni akart, kiválóan harcolt az ellen a megtermett állat ellen, hogy kimenthessen, de beleragadt ő is. Próbáltunk kivenni a táskámból éghető anyagot, amivel lángra lobbanthattuk volna az egész barlangot, de nem sikerült, csak még rosszabb lett a helyzetünk - magyarázza remegve és fojtottan, és szünetet kell tartania, hogy ismét képes legyen beszélni. Mélyeket lélegzik, próbál megnyugodni, de a gondolattól, hogyha azt hiszik, hazudik, kivájják a szemét, legszívesebben öklendezne. Egyelőre még azt sem mer, így nagyokat nyelve küzdi le a kényszert.
- Én gyógyító vagyok... M-Másra egyébként se lennék alkalmas ilyen fizikai adottságokkal - biccent egyet hiányzó jobbja irányába, ahol karjából csupán a váll van meg, illetve az onnan növekvő, gyenge ágak.
Szorult helyzetén sajnos nem segít, hogy a griff szerencsével járt eddig. Ha nem a torkán szorulnának az ujjak, akkor biztosan megkönnyebbülten sóhajta fel, egyelőre a folyamatosan halványan előkerülő légszomját igyekszik legyűrni, és természetesen azt a mérhetetlen félelmet. Amikor aztán kicsit lentebb zajongás és dulakodás hangjaira figyel fel, imádkozik, hogy arra terelődjön a figyelem, és ne maradjon meg ez a fenyegetettség, ami láncolja őt az ork és tőre képében.

Végül elsőnek a férfi szólal fel, ha fellelhető lenne az intelligencia szikrája is, kétszer is meg gondolná miket vág hozzám, de hát ilyen a szerelmes szív, idiótán rohanunk miatta a saját halálunkba.
-Kussolsz!
Mordulok fel ahogy jelet adok a lábát rajta tartó harcosomnak hogy nehezedjen picit jobban az úri emberre, majd a művelet után folytatom.
-A szukának a magyarázatára vagyok kíváncsi, szóval tedd meg a szívességet és kussolj már ha esélyt akarsz neki adni az életbe maradásra, elvégre most is kitörhetem a nyakát.
Ezzel fordulok vissza a ficánkoló kis hallra és teljes figyelmemet élvezi, majd ahogy hallgatom és elhalkul a szava szólalnék meg amikor a szívességet tevő ork közbe szól.
-Mind már közöltem egyszer te agyatlan fasz, az ő verziójára vagyok kíváncsi, elvégre te is tudod hog bármikor hátat fordíthatok a szánalmas portyádnak!
Üvöltök rá fel mordulásomban majd vissza tekintek az elfre, a kést elveszem a szeme elől egyelőre s közelebb hajolva nézek bele. Talán egy jó pár percig bámulok így a szemébe ahogy folytatja, majd a mondata végén meglepően tapasztalhatja hogy már normálisan kap levegőt s a szorítás is alább hagy a nyakán ahogy a földre hull. Majd a kezemre lehet figyelmes ami most baráti szándékkal nyúlik felé hogy felsegítse őt a földről.
-Igazat szóltál, elhiszem amit állítasz.
Szólalok meg közbe, majd a férfira tekintek és csak kezemmel jelzem hogy engedjék felállni, de maradjanak hozzá közel és készen ha bármi hülyeséget csinálna.
-Nem áll szándékomba kételkedni szavaidba egyelőre ismerve a te verziódat, és a szemeid is erről árulkodnak.
Ekkor már remélhetőleg a lábain áll az elf s így folytatnám ha nem hallanám a táborból jövő zajokat.
-Remek... az ellen helyet egymást kezdik mészárolni, vissza indulunk!
Adom ki a parancsot s fordulok az elf nő felé, ahogy a többiek felkapva viszik a férfit vissza a táborunkba.
-Az hogy hiszek neked csak annyit jelent hogy jelenleg nem rendelkezem ellenetek méltó bizonyítékkal, és ettől függetlenül a foglyaim vagytok jelenleg és ezen nem változtat senki, ha ártatlanok vagytok ahogy mondod elfoglak engedni, ha nem akkor jogos büntetés vár rátok.
Ezzel viszont mutatok is a kezemmel a táborunk felé hogy meg indulhat magától vagy vállamra véve magam hurcolom oda. Vagyis tenném ezt ha egy fiatal vadász nem lőne valami repülő lényre és hibázná el.
-Legközelebb feljebb és előrébb céloz, számold bele a lény sebességét is!
Oktatom ki ahogy meg indulunk a tábor felé, a kérdés már csak az hogy az elfnőt a vállamon hurcolva vagy a saját lábán kísérem a táborba, na meg az is hogy mi a fészkes fene folyik odalent.

Ha gond nélkül vissza érünk a táborba, elsőnek a saját klánom hirtelen felállított jól őrzött sátrához kísérem az elfeket.
-Itt meg várhattok amíg vissza érek, és akkor meg beszéljük hogyan tovább, közben az egyik vadászom hoz valami italt és ételt számotokra.
Ezzel küldve el egyik vadászomat hogy hozzon valami finomat a "vendégeimnek". Majd meg fordulva lehet hallani az egész táborban a hangom.
-Mégis mi a fészkes anyaszomorítók retkes fasza folyik itt már megint! -Ki képzeli úgy hogy vendégként joga van bunyót kezdeményezni a táborban!
Ezzel indulok meg a verekedők közzé és választom őket szét puszta erőmből ami mint tapasztalt veteránnak simán mennie kéne a tapasztalatlan újoncsokkal szemben, már ha ők estek egymásnak.

Ale

Az utam ideáig viszontagságokkal telt, és a kicsi húgom meg az a nyamvadt elf erre jártak. A csata nyomai durvák de egy óriás póktól mit várunk. A hullákat átnézem, majd besétálok a barlangba. Idebent égett pók tetemeket találok egyet felveszek és elmajszolom, szeretem a sült pók ízét. Párat el is teszek a futásra. A másik figura aki körül még mindig ömlik a mágia érdekesebbnek látszik. Igaz a feje hiányzik a testétől és el is égett, de a teste egy része megmaradt bármi is égette el. Át nézem és a hátában 2-3 ékkő van ágyazva meg egy két üres rész mintha már kiszedték volna. Nos én befejezem, és majd kísérletezgetek vele remélhetőleg nem kell testbe ültetni, csak egy bolond volt aki halmozta a hatalmat. Mindegy is a kaja és a fosztás után fojtatom utamat hisz a közelben kell leni egy ork törzsnek akihez az új alakom tartozott. Mivel nem rég végeztem vele így senkinek se hiányozhatott és nem tudhatnak arról hogy elintéztem. Érdekes játék volt nála és a csont maszkjai is igazán csinik. De emellett hasznosak is. Na de húzzunk bele, futásra váltok, némileg módosítom a testem noha így is fantasztikus érzés ezt a testet viselni Lash az enyém és nem adom egy ostoba orknak sem. Szóval természet ellenes tempóban indulok meg a törzs vélt tábora felé jelentősen csökkentve a távolságot köztem és az én kis húgocskám közt. Remélhetőleg nincsenek messze de pár pókkal a tarisznyámban menet közben pótlom a vesztett energiát. Amint megérkezek keresem a felettesét.

Ha nem akadna el a szavam az aggodalomtól, akkor azonnal elakad, ahogy a Lash-t szorongató ork vezér parancsot ad, hogy a rajtam tehénkedő társa még jobban nehezedjen rám. Most az én bordáim reccsennek meg, de csak egy halk nyögésre telik a megmaradt levegőből.
Csak a szememmel igyekszem könyörögni kedvesemnek, hogy most vessen be mindent, mert nem tudom mit csinálok, ha előttem fojtja meg az az állat.
De szerencsére, bár láthatóan iszonyú pánikban van, Lash nagyon is tudja, hogy mi az, ami visszafogja az agyarast és talán elgondolkoztatja, hogy igazat mondhatunk.
Minden ork oda meg vissza van a hősiességével és a harci tetteivel, így ez biztosan hihetőnek hangzik és szerelmemtől tudom, hogy részben igaza is van, bár, hogy érte harcolt volna, az enyhe túlzás, de ezt ezeknek az ostoba bunkóknak nem kell tudnia.
Náluk sajnos az előbb ütök, aztán kérdezek a módi.
Mondjuk, ahogy elnézem egymással is hadilábon állnak és talán nem is egy törzs tagjai verődtek össze és a Lash-t szorongató a főnök.
Aztán egy örökkévaló szemezés után végre megkönnyebbülten hunyom le a szemem, amikor elengedi kedvesemet és ugyan köhögve, hevesen nyeldekelve hullik a földre, de legalább él.
Hirtelen szűnik meg a mellkasomon a nyomás és én is hörögve veszek egy mély levegőt, majd gyorsan összekaparva magam a földről, mivel nem akadályoznak meg, azonnal Lash-oz sietek és mellé guggolok átkarolva.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? – kérdezem, miközben igyekszem némi gyógyítást küldeni a testébe, amíg csak nem rángatnak el tőle.
Aztán egy nem épp kedves pillantás küldök az ork felé, de nem mondom ki azokat a szavakat, amik ki kívánkoznak belőlem az őrült viselkedése és a hullámzó érzelmi kitörései miatta, amikor hol ölni akar indokolatlanul, hol egy hirtelen ötlettől vezérelve elhisz mindent, amit mondunk.
Minden agyaras egy agyament, ha elkapja a vérgőz, de ez túl tesz mindegyiken. A knuutokkal legalább lehet beszélni normálisan.
- Már megbocsáss, de ha most nem rendelkezel bizonyítékkal, akkor mikor fogsz? Nincs senki aki mást bizonyíthatna, mert ez az igazság és ezt a nyomolvasóid, már ha elég tapasztaltak, kideríthették volna, de az embered – mutatok a minket fogságba ejtőre, - csak ránk figyelt és elmulasztotta megvizsgálni a barlangot, vagy ha megtette, akkor kutyaszart sem ér a tudása.
Persze ezt nem tudhattam, mert épp ki voltam ütve, de feltételeztem, hiszen én ott voltam és mi az igazat mondtuk, a nyomok sem mutathattak mást.
Én is hallottam, hogy valami nem stimmel ott, amerről jöttek, mert hangos szóváltások és ökölcsattogások hangzottak fel, és ez a főnök figyelmét sem kerülte el.
Nem érte volna meg vitatkozni vele, hogy semmi joga rabságban tartani minket, mert most túlerőben voltak és bármikor megölhettek minket, így egy utolsó simítással hagytam, hogy elrángassanak kedvesem mellől és két ork majd, hogy nem a levegőbe emelve cipelnek magukkal, esélyt sem hagyva, hogy lassítsam vagy akadályozzam őket.
~ Ki fogunk szabadulni, majd kitalálunk valamit később. ~ biztatom Lash-t, hogy tartson ki és ne csináljon semmit, amivel felhergelhetné az orkot.
- Mellettünk áll az igazság. – morgom még oda az agyarasnak.
Szerencsére most már nem bántanak minket és egy sátorba kísérnek, ahol még ételt és italt is ígér a vezetőjük, teljesen átfordulva az előbbi gyilkos indulatból „szívélyes” vendéglátóba.
~ Hagy rá Lash, szerintem teljesen őrült az agyaras. ~ küldöm a figyelmeztetést szerelmemnek.
- Hát persze, mi nem megyünk sehová. – bólintok teljes komolysággal, még véletlenül sem mutatva, hogy mit is gondolok erről valójában.
Alig lép ki már felhangzik üvöltő káromkodása igazolva gondolataimat.
- Mutasd a nyakad. – lépek azonnal ismét Lash mellé. – Valamennyire meggyógyult már? Ha eddig sikerült életben maradnunk, akkor most már ki fogunk innen keveredni. – ígérem a szemébe nézve.

/gyülekező/


A portya szervezője lassan ballag Rex után tíz-tizenöt métert lemaradva. Nyíltan megkérdőjelezte az ő vezető szerepét, mintha portyát pár falu ellen nem lehetne tapasztalatra vágyó fiatalokkal is megejteni, ha katonák nincsenek a közelben. Márpedig az ő dolga lesz, hogy ne legyenek. Észak-Bivalynál meggyengültek és amíg nem tudnak kellő számú erőt összevonni ellenük, addig simán hazazavarhatja őket, pusztán a fosztogatók száma alapján is.
Persze jól jönnek a sokat látottak is. Nem véletlenül vannak az ő törzséből is a legjobbak. De jól jött neki ork hősünk nem kevés erősítése. Ám jobb lesz a sereg előtt tiszteletben tartani, ki álmodta meg ezt a kalandot és adta a nevét hozzá.
~Főleg ha az a felderítő valóban olyan jó volt, hogy engem utána küldjön. Akkor az elvesztésével alaposan meggyengült.
* Ám mire leértek, csitult a viszály és két színes foltokkal rendelkező agyaras néz farkasszemet egymással, akiket a Pokoljárók vezére hamar jobb belátásra bír.

Eközben a griff felfigyelt az őt ért támadásra és bár immáron ketten céloznak rá, szinte zuhanva kezdi meg szédítő pörgését a bosszantó kétlábúra. Majd kiderül, hogy mi lesz ennek a kimenetele...

A titokzatos követő hamar nyomot talál és rohanva követi azt, amerre pár napja elhurcolták Lazyt és Viridielt. Egy közeli ork faluhoz vezet az útja, mely cölöpkerítéssel van körbe kerítve. Egy őr ücsörög a fa magaslesen, középkorban még őrtoronynak nem neveznék. Asszonyok és gyerekek zajongnak és feltűnően kevés a hím a házak között...

/ismét a többieknél/

-Azt hiszem, lassan indulnunk kéne. Aki akart, megérkezett. És minden nappal csak élelmet zabál a sereg, ha nem érünk hamar az emberek területére.


/Kocka: Hatos
1 és 2 -A megtámadott harcos gyorsan lő még egyet és talál. A griff lezuhan a hegyoldalra és eltünik a szeme elől a növények takarásában
3 -A távolabbi lövész talál.
4-6-ig -A madár megragadozza az orkot./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Megrándul ijedtében, mikor az ork Viridielre mordul, de továbbra sem mer társa irányába nézni. A testbeszédét nem kifejezetten tudja értelmezni a kolosszusnak annak ellenére sem, hogy egyértelműen valami jelet adott, de talán nem is baj. Nem akarja tudni, mi vár rá, nem akar szembesülni a rettegésének megvalósulásával, így csendben van, mereven bámulja hol a pengét, hol az orkot, megállíthatatlanul kapkodva levegő után, egy elkapott, törékeny madárnak érezve magát, aki hiába vergődik annak reményében, hogy újra a szabad égen szárnyalhasson. Az újabb mordulás túl sokat nem segít azon kívül, hogy ismételten megijed, csupán felvillantja a remény lehetőségét, hogyha mást nem, a veszteségek kárpótlásául vagy elégtételeként egy darabig marad gyógyítónak köztük.
Beszél, végig tartva vagy a szemkontaktust, vagy a szemezést az elé rakott fegyverrel, ugyanis máshova nincs bátorsága nézni, mi több, még a pislogást sem meri megkockáztatni. Fel sem tűnik neki, hogy emiatt csípni kezdenek a szemei, akkora súlyként nehezedik rá a helyzet és az, hogy kételkedni fognak a szavában annak ellenére is, hogy a színtiszta igazságot állítja. A rettegéstől egyáltalán nem tudatosul, hogy nyakán a szorítás egyre enyhül, és már csak azt veszi észre mélységes és megkönnyebbült döbbenetében, hogy esik, a következő pillanatban pedig már a földön terül el. A fájdalom csak másodpercekkel később jut el tudatáig, ahogy próbálta testsúlyát megtartani lábaival sikertelenül, illetve csípőjénél és alkarjánál is végig lüktet - bizonyára lehorzsolta a durva felszínen ruha ellenében is. Felnyögni ettől továbbra sem mer, csak félve néz fel a talajról még hatalmasabbnak tűnő alakra, és az események hatása alatt reszketve bújik Viridielhez, aki közben mellé sietett. Gyengén szorít rá a ruhájára, de most még egyértelműen nem lát, csak mered maga elé a félelemtől bénultan, kérdésére pedig csak néhány apró, erőtlen bólintásra telik, nem is tudatosítva az elhangzottakat. A biztonsága és megnyugvása azonban hamar eltűnik, még érzi jóleső simítását, amit nem akar elengedni, ám ismét csak az ork marad, aki az előbb majdnem kitörte a nyakát, mint ahogyan azt az emberek teszik a csirkékkel. Félelemmel telve pillant fel kolosszális alakjára, és újabb meglepetésére kezét nyújtja. Egy pillanatig hezitál, egyáltalán nem értve, mi folyik itt, bizonytalanul méricskélve a hatalmas tenyeret, majd ugyanilyen óvatossággal nyújtja felé ujjait, amik gyakorlatilag elvesznek az orkéi közt. Egy lendületes mozdulattal állítja fel aztán, kicsit azt az érzetet keltve benne, hogy most fogja őt elrepíteni Neminra másik végébe, de sikeresen érkezik ezúttal a talpára, és nem adja jelét, hogy bal bokája kínzón ég, bár ez fokozatosan csillapodik kedvese képességének köszönhetően, aminek aktiválását észre sem vette.
Megkönnyebbülten esne össze az ezt követő szavakra, de időben sikerül kitámasztania magát egy apró lépéssel. Eddig mindig átkozta magát, hogy képtelen elrejteni az érzéseit és gondolatait, hogy az arca és szemei nyitott könyvekként tárulnak a kívülállók elé, ezúttal viszont elmondhatatlanul hálás ezen tulajdonságáért. Annak is örül mindemellett, hogy nem döntött a hazugság mellett, hogy nem kezdte el a valótlant ecsetelni, ugyanis bizonyára az is kiült volna az arcára, bármennyire uralja vonásait a félelem.
- K-Kö... - kezdené még mindig remegő hangon, aztán a tábori küzdelem felé vezeti pillantását, legalábbis a hangok alapján, közben Viridiel felé is küldve egy reszketeg, de bátorító mosolyt. Az izomhegy parancsosztása után megszeppenve fordul vissza, gyakorlatilag kitekeri a nyakát, hogy képes legyen a szemébe nézni, és úgy bólintani az elhangzottakra. Nem kifejezetten aggódik innentől, elvégre semmi sem bizonyítja, hogy ők ölték volna meg az orkot, és ha visszamennek a barlangba, akkor az elhunyt vadász csontvázát látva sejthetik, hogy a pók áldozataként végezte, nem pedig a feltételezetten általuk elkövetett gyilkosságba pusztult bele. Ugyanakkor nem akarja elbízni magát, mert elhamarkodott döntés is születhet, ezt pedig az őket elkapó ork szavai igazolják, így némi aggodalom mégis összeszorítja a gyomrát.
Nincs szükség arra, hogy vigyék őt annak ellenére sem, hogy a bokája fáj, megembereli (megelfeli) magát, és azt a távot kibírja így. Mielőtt azonban megindulna, hátára rántja a táskát, amiben megcsörren a többi üvegcse, és megcsapja őt a gyógynövények biztonságot jelentő illata. Ezek után igyekszik tartani a lépést, bár néha rajtakaphatják, hogy sántikál, a tőle telhető legjobban azért elnyomja ezt. Tagadhatatlanul benne van még minden mozdulatában a félelem, azért sem nyivákol miatta, egyébként már biztos jelét adta volna sérülésének.
~ Ne gyere közel, még a végén eltalálnak ~ üzeni a griffnek ügyetlen gyaloglása közben, hiszen mostanra kellően csillapodott az eddig nagyon forró helyzet. ~ Találj magadnak egy biztonságos helyet és maradj ott, amíg nem szólok, nem tudom, mire számíthatunk. Már így is benne vagyok a sűrűjében, nem szeretném, ha az életed áldoznád feleslegesen. A tábor közepébe nem tudsz értem jönni biztonságosan ~ folytatja, és még hallgatja a gyéren lévő növények szavát, merre vannak még őrök. Amiről tudja, értesíti a zöld, tollas társát, ez alapján biztos keríthet magának egy búvóhelyet, közben Viridiel hangja felcsendül a növények és saját gondolatai közt.
~ A griff itt van, biztos hallottad az érkezését a növényektől ~ válaszol társának némi késlekedéssel. ~ Nem hívom ide, túl veszélyes lenne, de ha innen elszabadultunk, elvihet minket egy biztonságos helyre.
Félve néz körbe a táborban egyszerűen elveszettnek és végtelenül gyengének érezve magát ennyi, számára hatalmas ork közt. Idegesen rántja meg néha táskájának szíját, alsó ajkát harapdálja kínjában, és mikor megérkeznek az egyik sátorhoz, csak még feszengőbbé válik az őrizetétől. Lehet, hogy már nem kell aggódnia, de a fojtogatás élménye kellő hatással volt rá, hogy ne érezze magát egy darabig biztonságban mindenféle baráti gesztus ellenére.
Mikor aztán a kolosszus kifordul a sátorból, ők egyedül maradnak a bőrök takarásában, és elsőként akar érdeklődni a férfi jóllétéről, de megelőzi őt. Halványan elmosolyodik, miközben megemeli állát, hogy Viridiel jól láthassa a nyakát, amin valószínűleg csak vörösen izzik a bőr. Amint kivizsgálódta magát, lejjebb engedi a fejét, felvéve vele a szemkontaktust, de nem sokáig marad távol; finoman közeledik, hogy társa törődését egy rövid, hálás csókkal jutalmazza, puhán érve hozzá, közben gyengéden végigsimítva az arcán, ám ha némi visszakozásra figyel fel, akkor visszahúzódik.
- Ezt is megoldjuk együtt. Nem lesz semmi baj - mondja halkan, megtartva az előbb felvett mosolyt. - Neked nem esett bajod, ugye? - kérdezi, azonnal elkezdve leporolgatni a férfi fölsőjén azt a részt, ahova az egyik ork rálépett, lenyomva őt a földre. - Örülök, hogy nem talált el az a balta... Nem szeretek kárt okozni, de kivételesen örülök, hogy belement a szemébe is... - motyogja.

Ale

Az út unalmasan egyhangú volt még így is hogy siettem, nem mintha tájnézőben lennék. Ha nem ismerném a környéken jó nagy slamasztikában lennék de így, hála sokéves tapasztalat és infószerzési képességeimnek egész jó kis ork vagyok. Viszont a vér hiánya kezd bosszantóvá válni ha nem találkozom valakivel akit meg ölhetek, sikítok. Na de egy ork falú tűnik fel fa erődkerítéssel. Összevissza egy őrt látok heverni a falon, odabent asszonyok és gyerekek zajonganak. Finom prédák. De most fontosabb dolgom is van.
-Hé te a többiek merre vannak?-szólítom meg az orkot-Mi a fene folyik itt? Itt hagytak? Merre mentek?
Az őr válaszát meg várom bár nem hiszem hogy tudna bármit.
-A két elfecske merre van, van nálam valami a futárnak. Elhagyta kicsit odébb a pókbarlangnál.
A válasz után ha nem zaklat a faluban szerzek némi vizet és élelmet, igaz hogy mocskos ork kaja de jobb mint a semmi. Apró vágy ég bennem hogy kiirtsam őket, de most erre nincs időm és gyanítom nem lehetnek messzire a füstöt kiszúrnák. Így a gyilkolás csak vágy marad. Haladok tovább, de lehet hogy egy éjszakát itt töltök éjjel sokkal szebbek  lángok, és a sikolyok. És igen maradok hiányzik a rettegés bűze és a vér íze a számból. Éjjel aludni térő őrökkel kezdem. És tovább a friss váltás felé a nyílvesszőiket begyűjtve a legnagyobb torony vagy fára rögzítem és az épületeket égő nyílvesszővel gyújtom fel a kirohanókkal is íjjal végzek.  gyerekeket hagyom a végére. Velük a késemmel végzek hisz oly ártatlanok még és a sikolyuk megfelelő. Természetesen sötételf alakomban ami tökéletes és felülmúlhatatlanan (na jó ez kicsit exhibicionista lett), szóval ha esetleg lenne túlélő amit igyekszem redukálni de én se vagyok tökéletes. Amint végeztem egyetlen üzenetet hagyok a főtéren a tetemekből egész jól olvashatóan természetesen csak azoknak akik tudnak olvasni a többi bunkó meg szörnyülködjön.

Csak minimálisan fordítottam figyelmet arra ami a dombon történt, erre a kurafi csak csak tovább lökdösi a szerencséjét sajnos a saját kárára.
-Nem kérdeztem a véleményedet, és nem is igazán érdekel, majd az ősök szelleme eldönti, vagyis pontosabban a elesett harcosom szelleme fog számotokra végső ítéletet biztosítani ha végeztünk azzal amit elterveztünk és feltéve hogy vissza tudjuk szerezni a maradványait.
Ezen szavakkal lépek az eddig még nem felkapott elf férfi mellé, és elég erővel vágom fejen hogy aludni térjen egy kis időre, ha már gondolkozni nem kíván vele. Bár azon se lepődnék meg ha az ütés hatására gongna az ürességtől, sőt az valójában sokat meg magyarázna. Majd az elf nőhöz fordulok.
-Elnézést, de szükséges volt elvégre maga alatt vágja a fáját amióta kinyitotta a száját, szóval ez az ő érdekeit szolgálta.
És ezzel kísérlem őt a táborunk felé ha csak nem tör ki hisztériás rohamban és kell magam becipelnem ezek után, de hát ez egy olyan dolog ami folyamatosan változik.

Ahogy meg indulok a verekedők felé igen csak gyorsan sikerül őket ketté választanom, majd baltámért nyúlok amit a földbe baszva szólalok meg.
-Akiben nincs annyi kurva tisztelet hogy ne a gyülekező helyen kezdjen balhézni más törzs avagy saját törzse tagjával az takarodjon haza és ne lássam többet portyán ahol a pokoljárók is részt, avagy találkozhat a ősei amikor fejjel előre temet tízenkét láb mélyre!
Szólalok fel hangosan ahogyan a figyelmet magamra terelem megint. És folytatom ha csak a portya valódi szervezőjének nincs valami ellen vetése, s ha van is akkor szívesen várom kihívását mert ami itt folyik az már inkább cirkuszi bohóc előadásnak is siralmas lenne nem hogy portyának. Legszívesebben ki adnám a parancsot hogy induljunk haza, azt néhány védővel segíteném az emberek falvait amiket támadás érne. De jelenleg a szavam köt ennek ellenkezőjéhez. Majd meg kapjuk az indulási parancsot.
-Halottátok anyaszomorítók? Indulunk, szóval fegyvereket a kézbe és mutassátok meg hogy méltók vagytok ahhoz hogy ebben a portyában vegyetek részt!
Szinte már tényleg az látszik hogy át venni kívánom a rohadt vezetést az egész portya felet, de valakinek fegyelemre kell tanítani a sok újoncot akár erővel is. Ahogymeg indulunk az első sorokba sorakoztatom fel a Draghorával tartókat s magam is a fiatal harcos nő mellet vonulok ahogy át beszélem vele a MI taktikánkat a támadást illetően.
-Ahogy kiadják a parancsot, igyekezzetek elsőként be érni és annyi foglyot ejteni amennyi lehetséges, nem akarom hogy embereket öljetek ha csak ez nem szükséges.
Szólok a parancsnokomhoz normál hangszinten hogy csak azok hallják akik a közelünkbe tartózkodnak. Ebben a portyában a Pokoljárók fogják le aratni a értékek legnagyobb részét s erről gondoskodtam azzal hogy jóval nagyobb létszámmal jelentünk meg mint a többi törzs. Majd folytatom a beszédet.
-Házról házra járjatok, minden ami értékes és mozdítható szedjetek össze, utána azokat amik le vannak szögelve, ezen a portyán a mi szabályaink szerint fogok osztozni ha mi vívjuk ki a győzelmünket, szóval egyértelmű mit várok tőletek.
Ezzel hagyom ott parancsnokom akiben meg bízok jelenleg s a csapattol kicsit lemaradva sétáló vadászaimhoz érek akiket magam vezetek a csatába egy jól ismert támadási helyről amit anno apámék használtak a helyi falvak ellen, innét lehet a leggyorsabban és legeredményesebben bejutni anélkül hogy az embereknek esélye lenne felfogni hogy az orkok már bent vannak. Csak az időzítés a lényeg, hogy egyszerre tudjunk meg indulni a fő csapatokkal. Onnantól már csak a portya vezére állhat közém és célom elérése közé.

Természetesen nem sértésnek szántam az ork vezetőnek a szavaimat, hanem felébreszteni szántam azt a kis valamire való agyát, hogy gondolkozzon már, mert eddig csak az ösztönei vezették és csak mondta a magáét. Ezért igyekeztem minden gúny nélkül végigmondani a lehető leglogikusabb módon és felhívni a figyelmét a helyettese tévedésérem amivel minket vádolt egy nyilvánvalóan nem a mi hibánkból bekövetkezett eseményre. De azt hiszem túl becsültem a szellemi kapacitását.
Mert nem gondolkozott, nem az istennek sem! Inkább a bevált módszerhez akart fordulni, amihez minden olyan alkalommal fordultak, amikor valami számukra megoldhatatlannak tűnő problémával szembesültek: a szellemekhez és a sámánokhoz.
És természetesen azért is rajtam veri el a port, amiért a helyzet idáig fajult.
Persze nekem kellett volna befogni a szám, de hát próbálkoztam, amit a fejem bánt és nem sokat tehettem mikor egy újabb ütés talált el, csak az futott át rajtam, hogy ha felébredek az nagyon fájni fog…….

És úgy is lett. Jó időbe telt mire egyáltalán fókuszálni tudtam és órákig kemény fejfájásom volt A sátorban aztán miután magunkra maradunk és kölcsönösen elmondtuk egymásnak, hogy nagyjából megvagyunk, bár tele voltunk fájó pontokkal, rátértünk arra is, hogy van esélyünk talán a szabadulásra is.
- Nem tudom, hogy örüljek vagy még jobban aggódjak, hogy egy kis harcos amazon lett belőled. – nyomok csókot az ajkára hevesen és egyben féltve is őt.
Kiderült, hogy ez egy portyázó csapat és az állandó marakodásukból az is, hogy nem egy törzsből valók és az ellenségeskedés nem áll távol tőlük.
Lash-tól azt is megtudtam, hogy a griffje a közelben van. Nem tűnt lehetetlennek, hogy kihasználva az agyarasok vérgőzös harcmodorát, amikor lanyhul az őrizet, megszökjünk, hiszen a vezetőjük láthatóan és mivel nem kötött tompítót a hangjára, hallhatóan is csak az elkövetkezendő csatákkal és azok szervezésével volt elfoglalva, velünk egyelőre nem is törődött.
- Figyeljük őket, mert ha ennyire versengenek a győzelmekért, akkor ránk kevésbé fognak ügyelni. Ha alkalom nyílik megszökünk. A tőlem elvett holmi feltűnő, így hamar ki fogjuk szúrni kinél van és vissza szándékozom majd venni.

Lassan elindultok és Rex először verekszik, utána lecseszte a máshol verekedőket. Ám neki velük szemben jó oka volt. Azt azért nehéz elfelejteni, hogy egy korcs volt a Kőzabálóktól az egyik fél. És azt mondanom sem kell, hogy a griffnek egy jó darabig nem kell vadásznia, hiszen egy íjász jóvoltából van mit ennie most.
Öt óra van sötétedési és egy völgyben pihentek meg, a gerincekre figyelőket küld  portya vezetője. Viridiel és Lazy is megy a többiekkel, nem hagynak hátra őröket, hogy rájuk vigyázzanak. Ám az este nem telik el nyugodt alvással. Éjfél előtt pár órával ijedt kiabálás hangjai hallatszanak.
-Tűz van! Ég a falu! Harcosok, megtámadták a mieinket!
* Narancssárágálik az ég alja. A baráti törzsfőnök pedig elmerengve nézi. Majd dühössé vált arckifejezéssel esik le, merre is látják a dúlás nyomait.
-A kibaszott életbe! Rexnek igaza volt. Valaki belháborút indított. Az én falumat égetik fel!
* Igyekszik előkeríteni a Pokoljárók vezetőjét, hogy mihamarabb úrrá legyenek a káoszon. Pár harcost hátra hagyott, egyéni vagy kisebb csoport magánakcióját könnyedén visszaverik. Viridielnek és Lazynek ezúttal nem tudom, mit mondhatnék. Legfeljebb annyit, hogy a kristálypáncélodat, az íjadat és a kardodat három különböző orknál látod.


Hogy a vadásznak?
Nos, sikerült a bizalmukba férkőznöd. Hiszen már születésed óta jól ismernek. Kapsz tanácsot, hogy ha értékes, tartsd meg. De egyébként a szoros felé mutat, amerre elindultak a férfiak. Kaja és víz is van, mire lefekszel. És nem sokkal később kiver az ágy és inkább gyilkolászni kezdesz.
Biztos lehetsz benne, hogy pár kölyök tuti elmenekült, de talán más valaki is. De erről majd talán később...

Eddig is reszketett és alig mert levegőt venni, miután tüdejének fájdalma csillapodott, hát az ork Viridielre mért pofonja után meg pláne lefagy. Annyira mozdulna felé, de a tagjai egyszerűen nem reagálnak egyetlen parancsra sem, mintha valami blokkolná, ugyanakkor még az is lehet, hogy egy sötételf bénító átka ilyen messzire elér. Képtelen moccanni, csak ül bénán, tehetetlenül figyelve, ahogy eszméletlen kedvesét felkapják, majd őt is felrántják a földről.
Kicsit aggodalmasan fészkelődik a sátorban, amíg Viridiel ébredésére vár, kétségbeesetten keresgélve a palackok közül azt, ami esetleg használhatna a mostani esetben. Szeretné elsősorban csak hideg vízbe mártani a nála lévő szövetdarabok egyikét, ha talál egyáltalán folyadékot hozzá, ám ha nem, akkor a leghatásosabbnak tűnő kivonatot veszi elő, és azt rácsepegtetve a textilre mossa meg az arcát. Kreatívabb ötlete nincsen, és a hideg borogatáson kívül bizonyára nem is lenne jobb megoldás ezeknek a kemény ütéseknek a csillapítására. Aztán, a férfi ébredésekor, megnyugodva mosolyodik el, és rögtön átölelné őt, ám aggodalmaskodásával megelőzi cselekedetét és saját kérdését. Megemlíti az eséssel járó lehorzsolt területeket, habár a karján már nem látszik szinte semmi, a csípőjénél azonban nagy eséllyel másnapra egy kék-zöld foltcsalád fogja jelezni a mai nap eseményeit. A lábát megmozgatva bizonytalanul állítja, hogy azzal sincsen gond, és ha egyébként is szárnyalni fognak, nem rohanni, akkor meg főleg nem lesz semmi baj. Bár lehet, az orkok elől majd rohanhatnak...
A csók viszonzásra talál, és nem is akármilyenre: a lendülettől meglepetten, de jólesően és ösztönösen teszi ugyanolyan hévvel, lehetőség szerint simulva közben párjához, rámarkolva a ruhájára ujjaival és ágaival egyaránt, így is húzva magához. Az egész teste beleremeg ebbe a pár másodperces szenvedélybe, és nagyon szívesen elveszne benne, menekülve a szeretet meleg ölelésébe a külön töltött és félelemtől egyáltalán nem mentes idő után, ha nem lennének egy ork tábor közepén, ami hallhatóan indulásra kész.
- Szerintem... - nyom még egy puszit a szájára, megállva a folytatást egy mély lélegzettel. -... örülj. Ennek hála teljes épségében megmaradt a lábad - csapkodja meg játékosan a férfi combját, aztán kicsit elkomorodva öleli magához szorosan. Az ágakkal nem nagyon találja még a helyét, így a tarkója felé vezeti őket némi relfexszerű kísérlet után, hátha teljessé teheti a gesztust, ám ehhez még nőniük kell a növényeknek. - Bármit megtennék, hogy téged ne érjen baj, és vállalom a következményeit is. Csak te legyél épségben - suttogja, még mélyen magába szívva az illatát, és csak utána távolodva el tőle, de kezét szorítva. Figyelmesen hallgat aztán mind a kinti zajokra, mind Viridielre és a frissen kitalált, nagyon bizonytalan és körülményektől függő tervére. Örül, hogy nem csupán beképzelte oxigénhiányos állapotában a feszélyezett hangulatot, ami az orkok közt van, elvégre a futár pontosan ezt akarja kihasználni. Megkönnyebbülten elmosolyodik, hiszen ez elég nagy előnyt jelenthet és elég jó lehetőségekkel kecsegtet, kérdés, mennyi lesz belőle a megvalósulás - remélhetőleg annyi, amennyi elegendő a szökésükhöz.
- Ezer közül is felismerném a tiédet, majd nyitva tartom a szemem - bólint egyet magabiztosan. - Egyébként se mentem volna el nélküle, tudom, hogy fontos és értékes. Még Délosban sem voltam hajlandó hátrahagyni, az eddig történtek után itt miért tenném? - mosolyodik el szélesen egy könnyed vállrántással.
Mikor hangos lépések közelednek a sátor felé, kíváncsian fordul a trappolás irányába. Hamar kiderül, hogy indulniuk kell, és még vet egy sajnálkozó pillantást társa felé. Mielőtt azonban kiléphetnének, gyorsan bokája köré teker egy benedvesített szövetet, utána magára rántja a táskáját, benne az összes üvegcséjével és eszközével. Remélhetőleg nem tartják őket külön, így a caplatás kézen fogva történhet, az út során meg persze informálja a griffet is, merre járnak, de továbbra is óvatosságra inti néhány bocsánatkéréssel együtt a marasztalása miatt. Nem szeretné, ha hátrahagyná őket, ugyanis jelenleg egyetlen lehetőségük a lelépésre ő, ám nem teheti ki a nyílt veszélynek sem.
A menetelés rendesen kifárasztja őt, ami közben nem pocsékol energiát beszédre, de jócskán támogatja őt kedvese érintése. A megérkezést követően a körülötte lévőkkel mit sem törődve fekszik el a földön, maga mellé dobva a táskáját, hangosan zihálva és pihentetve elfáradt tagjait. Sokkal másabb tempót diktálnak ezek a nagyra nőtt vadállatok, mint ahogyan azt ő teszi apró termetével, ráadásul nem ezekhez a hegyes-völgyes vidékekhez szokott hozzá. Jóval több pihenőre lett volna szüksége, emiatt panaszkodni azonban nem mert, inkább szó nélkül tűrte a fáradalmakat, mielőtt lecsapták volna a fejét. Sajnos az eddigiek alapján kinézi az összeverődött társaságból, ezért minden rossz szavát lenyelte, Viridielt meg ugyancsak nem akarta a nyafogásával terhelni, neki is biztos megvolt a maga kínja, amivel végig küzdhetett.
- Nem lennék ork... - suttogja eltúlzott szenvedő ábrázattal, ha Viridiel mellé telepedett, beszélni viszont most se szeretne nagyon sokat, inkább keresi a lehetőségeket. Egy darabig szemlélődik, kinél lehetnek társa felszerelésének részei, de közben azért el-elnyomja a kimerültség okozta álom, amiből hamar felriad. Halántékát és szemeit dörzsölgeti, és egy mély sóhajtással áll fel, elhatározva, hogy körüljárja adott esetben a tábort arra hivatkozva, hogy az esetleges sebesülteket ellátná. Ha engedélyt kap, akkor figyelmesen sétál körbe, ha nem, akkor rákényszerül a maradásra azon a helyen, amit meghatároztak. Akárhogy is legyen, visszatérésekor vagy maradását követő hosszabb idő után újabbat szusszan az általa talált legkényelmesebb helyen - vagy éppen ott, ahova parancsolták őket -, és csak az éjfél előtti riasztás ugrasztja fel. Hirtelen áll talpra, ösztönösen tőréhez nyúlva, ami nincs meg, ezért halkan káromkodva dobbant egyet elégedetlenül, aztán morgósan visszatelepszik a fenekére, ha már cselekedni úgyse tud semmit. Egyáltalán nem foglalkoztatja most őt a belviszály, úgyis maradásra kényszerítik őket. Majd ha bevonják őket is, akkor lesz szíves azon tűnődni, hogyan oldhatnák meg a helyzetet, egyelőre erőteljesen a saját szabadulásuk köti le. Morcosan tart újabb terepszemlét, figyelve, mi változik meg körülöttük, és a sötét ég alján látott vörös nyalábok megenyhítik őt egy kissé, önkéntelenül is elkezdve gondolkodni azon, mi történhetett.
~ Te is látod, amit én? ~ érdeklődik, felfogva, hogy pont azok maradtak, akiknél a futár holmijai vannak. ~ A griff biztosan el tudná repíteni az íjászt, így az íjtól nem választ el sok. Esetleg szóljak neki? ~ kezd el tervezgetni, kipislogva az álmot a szeméből, bár legjobb lenne, ha hideg vizet locsolnának a képébe.

Ale

A vérengzés tökéletes lett, néha megijedek magamtól én is. A halál sikolyok teljes élvezettel voltak-vannak rám. Élvezem a helyzetet, és azt hogy úgy oszthattam halált ahogy egy self se fog rajtam kívül. Na de az utolsó kérdések egyike hogy hagytam e ki valakit? A nagy számok törvénye az hogy igen hagytam ki, de hát az élet már csak ilyen egy selfet láttak engem. Szinte olyan a gyilkolás számomra, mint mások számára a sex, és néha kéjt is okoz a dolog. Na de utolsó dolog, amit tennem kel az hogy felfestem Urál csata szimbólumát vérrel és agyvelővel a falra, nem szeretném ha valami bunkó tévesen másokra asszociálna támadók terén, tudják csak meg hogy selfek voltak. Azt persze ne hogy én mert zűrös lenne. Arcomon elégedett mosoly ~vigyor~ ül ki miközben alkotok, aztán letörlöm kezemről a vért és az agy maradékát, pontosabban le nyalogatom. Majd felveszem az ork nőstény alakját, és egy esetleg két nyílvesszőt állítok a lábamba meg mondjuk a jobb vállamba. Kell némi vér áldozatot hozni hogy hiteles maradhassak, na de kezdjünk a színdarab második felébe. A nyílvesszőket beletöröm a sebbe a hullákat amikből nem lett üzi kezdem el tisztelet teljesen kihúzni, még hogy tisztelet teljesen, nevetek fel na de a látszat az kell. Szóval sérülten bénán dolgozom, nem mintha komoly sebet okozna pár ilyen karcolás. És amúgy is új álcára lesz szükségem, és erre az érkező ork seregecske tökéletes lesz.

Ahogy elindultunk és már a sajátjaimmal a magam kis tervének végre hajtására indulok ami végül is csak a portya utáni adok kapok újra értelmezését foglalja magába. Erre jön is az aki ezt az egészet meg szervezve szinte üvölti a nevem és azt hogy igazam van, ne bassza már meg a szellemek anyja hogy ennek is most jött meg a józan esze! De hát előbb utána kéne járni mi a fasz is folyik ottan, így Draghorának jelezvén indulok meg a törzsfő fogadására és csak rögtönözve válaszolok számára, mintha gondolatokat olvasnék, de hát az arcára van írva hogy ez az ő faluja lehet.
-Máris meg indulunk a falu felé, faszom az egész portyába ha egy másik klánnak szüksége van a segítségre az fontosabb!
Hallható újra a hangom ahogy a portya szervezője felé beszélek, majd ahogy lépkedek előre úgy szervezem újra saját csapataimat már a fejembe, csak harcosok kellenek most a portyához, a többiek velem jöhetnek, de mi van ha még ott az ellenség nehéz dilemma majd csak csak döntésre jutva szólalok meg.
-Draghora, te vezeted tovább a pokoljárókat és a kőzabálókat, néhány harcost és sámánt elviszek, plusz az elf gyógyítót, most hasznosabb lesz velünk mint fogolyként.
Ezzel küldetek a kiválasztott emberekért, majd amíg ők felkészülnek jó magam egyenesen az elfekhez megyek s a nőre nézek.
-Te velünk jössz, itt az esélyed hogy meg dolgoz a szabadságotokért, az egyik ork falvat felgyújtották, nem fogadok el nem leges választ!
Parancsorok rá hogy indulásra készüljön majd a másik elfre tekintek, bár nem látom rajta hogy harcos lenne így amint kész a leányzó meg indítom a már eddigre összegyűlt két tucat harcosom felé. Majd azonnal indulunk, majd csak egy pillanatra szólalok meg.
-Draghora, indulj meg a Pokoljárók és a kőzabálók falvai felé, lehet a következő támadás őket éri, nem hagyjuk nekik hogy szabadon üssenek rajta a falvainkon!
Bár igaz mind két falúból csak annyi harcost rendeltettem amennyire szükségem lett volna a portyán, de most a védelem fontosabb mint más és nem áll szándékomban még egyszer a knuut elé járulni átmeneti védelemért amíg újra felhúzzuk a falvunkat. Ezzel hát ha az elf nő is készen áll az általam használt Werit tigrisre ültettem s magam gyalog indulunk meg a lángok irányába, és csak reménykedhetek abba hogy az ellenséget még ott találom. Így viszont a fogjainkat is ketté kell választanunk, hiszen nem maradhat őrízetlenül a férfi sem aki Draghorájékkal tart. De jelenleg magasról szarok a portyára, ez tisztán látható és érthető a leghülyébbek számára is.