Nos, nem kötném meg a fantáziátokat. Tetszés szerint, a karitok lehetőségeit kihasználva álcázhatjátok magatokat. És végül mindenki leírja, hogy ez hogyan sikerült neki. Ám információ hatalom. És a nagykapun beérkezésük óta csak olyat tudtak meg, ami nyomja a vállukat. Astelath újra összehívta a seregét és szembe szeretne nézni a veszéllyel. És megbízott titeket, hogy nyerjétek meg a törpéket a népetek javára, két tűz közzé szorulva könnyű lenne lecsillapítani a betörő agyaras hordákat.
Ám a főpapnak teljesen igaza van, ezért a mesélő be is mutatja a környező alagutakat, hogy hőseink felderítő útjai ne legyenek olyan váratlanok... és apránként megerősítőek.
A trónterem környékén van a szállásotok és ismeritek az utat a hatalmasra vájt barlangig, amiben a királyi palota helyet foglal. A közelben több alagút kocsmák kiszélesedő járatrészeihez vezetnek, de számos lakó fülkék is vannak az oldalsó falban két nagyobb üreget összekötő folyosón. És szórakozni vágyás mellett hamar fel tudtok fedezni kézműves mesterek műhelyeit is és kisebb boltokat. Sosem megy le a Nap (leginkább nem kel fel), ezért akár most is vásárolgathattok náluk vagy kérdezősködhettek.
Nagy kopácsolás zaja hallatszik mindenütt visszhangként. Ám ezek egy lefelé vezető szélesebb vájatból jönnek. A helyiek nem hallják, legalább is nem veszik már észre. Nyugodt lélekkel alszanak, ha eljön az ideje. Ha követitek a zajt, akkor az olvasztárokhoz juttok el. Az eddig felsoroltakkal ellentétben itt a nem törpéket nem szívesen látják nézelődőben sem, féltékenyen őrzik a titkot, hogyan lehet a mélység kincseit kovácsolható értékké alakítani. Ha tovább mennétek, akkor még mélyebben lennének az acélmegmunkálás különböző szakemberei, legtöbbjük kovács, de pénzverőn át a rézkarckészítőkig elképzelhetetlen mennyiségben népesítik be ezt a környéket.
Mint írtam, a titkos tudások művelői nem szívesen veszik, ha nézik a munkájukat. Ám nem titkolják az érc eredetét. Ezt bolyongással nem találjátok meg, de ha kérdezősködök, akkor könnyen találtok útba igazítót a bányákhoz, ahol sok százan csákányoznak.
Ugyan csak elérhetitek a harcosok és kiképzők közkedvelt részeit, ha egész este bolyongtok vagy ha erre kérdeztek rá alkalmas törpénél.

A lehetőségeink híján, valami okos tervet kell kieszelnünk.
Körbenézek, milyen tárgyak vagy ruházatok, textília található itt.

- Vajon, ha lefizetnénk egy hűtlen, esetleg részeg törpét? Mennyi eséllyel mondaná el a titkot?

Gondolkozom, mert fogalmam sincs hogyan álcázhatnánk magunkat, felszerelés nélkül. Egy szőke nő és egy öregember, ezekből jelenleg nem sok tartózkodhat itt...Ha esetleg csuklyában lennénk?

- Nos én fel tudom kötni a hajam és elrejteni egy csuklya alá, maga is tudja talán ezt tenni. Az öltözetünk is túl árulkodó. Meg kell tőlük szabadulnunk. Csak az a baj, nem tudom mit viselhetnénk helyettük. Esetleg az ágyneműt magunkra kötni, és eljátszani a koszos koldus szerepét.

Mindent hajlandó vagyok megtenni a sikerért.

- Nem hiszem, hogy túl sok szakadt, szegény embert engednének be, ezek közé a zárt kapuk mögé. – rázta meg a fejét a főpap. – Inkább valami kereskedőfélének kéne kiadnunk magunkat. Szerintem, ha feltűnés nélkül ki tudunk a szobából jutni, akkor már nem fogják tudni kik vagyunk. Ahogy sokszor nekünk is egyik törpe ugyanúgy néz ki, mint a másik, ők sem hiszem, hogy nagyon megkülönböztetnek minket. – teszi hozzá. – Minden esetre, ha korommal bekenem a szakállam és a hajam és a fejembe húzom a köpenyem kámzsáját, biztos nem ismernek rám. Te meg ha leszorítod a…hmm…..bájaidat, akár egy fiatal fiúnak is elmehetsz a csuklya alatt.
Ha Octavia beleegyezik, akkor már csak a kisurranást kell megoldaniuk, de hát nem börtönben vannak és valószínűleg a törp királynak eszébe sem jut, hogy vendégei elcsámboroghatnak, így nem lehet olyan nehéz dolguk.
- Szerintem menjünk a fülünk után. – súgja oda társnőjének Gwendowyl a kalapácsok hangját meghallva.
Mg eddig nem nagyon foglalkoztak velük a folyosókon, most már egyre több fürkész és rosszalló pillantást érez magán a főpap, ami persze jelentheti a szokásos törp titkolózást is, amit í termékeik miatt éreznek, de okozhatja más is.
Kérdésére, amiben az után érdeklődik, hogy jó felé mennek-e a fémek lelőhelye felé, legtöbbször csak mogorva elhajtást kap, de van aki tovább inti őket a megfelelő irányba türelmetlenül.
Az öreg pap egyre melegebbnek érzi a levegőt és a zaj is egyre nagyobb. Nagyon sokan dolgoznak mindenfelé.
- Én egy fia selfet sem láttam eddig. – néz végig a robotolókon figyelmesen. – és te?

Octavia bölcs tanácsot kap, hogy ide bizony nem engednek be emberi koldusokat. De kisurranva sikeresen a szobájukból hamar rájönnek az alap problémára. Ide senkit nem engednek be. Néha a követeknek előre megnyitják a nagykaput, hogy még ők se ismerhessék a titkot, hogyan lehet bejutni a föld alatti ország bejáratán.
Mind Gwandowyl, mind a lány eszébe juthatnak az eddig értelmetlennek tűnő kereskedő mesék az eldugott völgyekben meghúzódó piacokról város vagy falu nélkül. Csak néhány taverna áll tőlük nem messze az utak mentén.
A nép idelent teljesen elszigetelte magát a külvilágtól és csak a kijáratok közelében a szabadban kijelölt tereken adják el a mélyben elkészített vagy kitermelt kincseiket más áruért cserébe. Legnagyobb tételben élelemért.
Mogorva mesterek és csak egy hajszállal kedvesebb segédeik némelyike igazítja őket útba a bányák felé. Sem orkot, sem selfet nem látnak. És itt izzasztó a munka, de békés. Ahogy az olvasztároknál és a kovácsoknál is útjukat állta néha egy-egy izmos kézműves, úgy itt is rájuk szól idővel valaki. De hangjában nem érződik, hogy teljesen rossz helyen járnának.




-Mi járatban itt? Tudok segíteni?
*Csákány helyett ő hatalmas kalapácsot tart és nem annyira barátságtalan. Kihúzza a maga majdnem méteres magasságát.
(Nem kerülte el a figyelmemet Ocatavia ötlete lefizetni egy részeg törpét, csak a főpap nem reagált még a szavaira. De van nálatok pénz is.)

A főpap úgy látszik sokkal jobban felmérte a helyzetünket, végül kereskedőnek öltözünk. A férfinak öltözés ötlete nem tetszik, de hatásos lehet. Így megpróbálom elővenni a legférfiasabb modorom és egy fiúnak beöltözni.
A bányákba nehezebb lesz lejutni, mint hittük. A törpék nem igen fognak beengedni. Egy szimpatikus férfi alak elevenedik meg előttünk, aki megkérdezi mi járatban vagyunk erre.

- Üdv néked, barátom.
Veszem elő a legmélyebb hangom amit csak tudok.

- Kereskedők vagyunk, messzi földről.

Majd a főpap felé tekintek, hátha neki van valami sztori a fejében. Én magam továbbra is a lefizetés elvét gyakorolnám, ugyanakkor a törpének meg is kell bíznia bennünk, hogy lefizethessük.

Mivel Gwandowyl először jó ötletnek tartotta, hogy kereskedőnek álcázzák magukat, lelkesen áll neki a dolognak, de miután már egy ideje bóklásznak a járatokban, rá kell jönnie, hogy bizony rajtuk kívül nem nagyon lát itt egy szál idegent sem.
Még jó, hogy ennek ellenére szóba állnak velük, mert úgy kilógnak a sorból, ahogy illik.
Bár Octavia nem örül túlzottan a fiú szerepkörnek, azonban tény, hogy nagyon jól áll neki, ha valaki nem ismeri meg nem mondaná, hogy nő.
Egyelőre semmi különöset nem látnak, viszont nő az esélye, hogy a király értesül a kis kirándulásukról és akkor magyarázkodhatnak. Igaz senki nem mondta nekik, hogy nem mehetnek ki a szobájukból!
Végül egy barátságosabb kovács szólít le minket, az első aki segítséget is ajánl.
Gyors ötletelésbe kezd a fópap, hogy mi lehetne csábító egy törpe szakember számára, amivel rávehetik, hogy segítsen.
- A király engedélyével vagyunk itt, természetesen. – teszi hozzá gyorsan, hogy hihetőbbek legyenek. – Megköszönnénk, ha segítenél, eléggé elveszettek vagyunk itt és nem is lennénk érte hálátlanok. – pillant Octavia-ra közben. – Utunk során találkoztunk egy ork fiatalasszonnyal, aki megkért minket, hogy ha a városban járunk feltétlenül keressük meg a férjét Bulf-ot, - aki szerinte bányászatra adta a fejét - és mondjuk meg neki, hogy megszületett a fia. Annyira boldog volt a drága, hogy megígértük neki, megpróbáljuk urát felkutatni, de sajnos alig áll itt szóba velünk valaki. – talál ki ravaszul egy könnyfakasztó történetet.

Jól kiegészítik egymást ezúttal a főpap és a trónkövetelő tanítványa. És igazán megérdemelnék a sikert.
-Orkok, Bulf? Ha-ha-ha! -rázkódik a kis ember egész testében a nevetéstől, majd vörös szakállába túrva komolyabbra fordul- Jó messze tévedtetek. De értem a problémátokat. A törpéknek kellene lenniük az egyetlen fajnak, akiknek bányáik vannak. De ami Bulfot ti kerestek, az orkok földjén van. Az egyik törzzsel megállapodtunk nem régen, hogy a földjükön talált aranyércet kibányászhatjuk és ők -mivel hát mégis csak az ő földjük- fegyveres védelmet biztosítanak a feléért. Hamarosan talán szerveződik majd új brigád, akik oda mennek, nem ritkán próbálnak a mieink ott szerencsét.
*Ezzel minden bizonnyal az utolsó mozaik darab is helyére került ebben a bonyolult képben. Az oughwariak. A király azért nem akar most sereget küldeni ellenük, mert egy igazi aranybányáról állapodtak meg. Ez rendkívüli gazdagságot ad ma még csak egy agyaras törzsnek, de még az nem világos, milyen lendületet adhat esetleg az egész portyázó nép fejlődésének.
Octavia erről még nem tudva azt kérdezte az itteni uralkodótól, hogy mit kér cserébe, hogy Astelath kívánságát elfogadja. De vajon mit mondhatott volna? Nem csak északi -jelenleg igen kellemetlen- szomszédoknak hasznos ez, amit hirtelen megtudtak. A raydani népnek is új lehetőségeket jelent ez az új felállás.
Jól döntöttek és most már tudni fogják holnap Mognar titkos lapját, ami eddig gátolta őket a diplomáciai tárgyalásokon. Ha akarnak, feltűnés nélkül visszaosonhatnak a szobájukba. De ha még valamit terveznek, akkor nyugodtan ügyködjenek!
Gondolom nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy amikor végeztek a mai nappal, akkor holnap majd a jól ismert trónteremben fogadja őket a király.

A főpap egy bámulatos csellel próbál bejutni a bányákba. Fantasztikus, persze nem kedvelem, de ha valaki intelligens azt elismerem. A kérésre a válasz hamar megérkezik, olyan amire egyikünk sem számít.

Fegyveres védelem...nahát nahát. Úgy látszik a megállapodás már megköttetett...ezért volt biztos magában a törpe király. Ezért nem volt tehát egyezség sem. Bámulatos.

Nekem lenne még elintéznivalóm. Ki kell derítenem hogyan nyílik ez a korhadt kapu. Nem hiszem, hogy olyan nagy titok lenne, amit egy tárnában ne fecsegne el nekem valaki...bár ki tudja. Épp ezért a főpaphoz szólok, ha elmentünk a törpétől:

- Nagyon ügyesen intézte a dolgot uram. Most már értem, miért alkalmazza önt a király.

Majd a nagy "benyalás" kavalkád után, elmondom neki, hogy dolgom van a helyi kocsmában. Szeretnék egy igen értékes portékára szert tenni, amit csak itt kaphatok meg. Ezután nem teszek mást csak bemegyek egy kocsmába és hallgatózom. Megpróbálok egy csapathoz verődni. Ha kell meghívom egy körre a bandát. És ha már berúgott mindenki, nekiállok a kérdezősködésnek. Ha úgy látom, valaki kaphatóbb rá, félrehívom és megpróbálom lefizetni. Persze a szokásos, kereskedő mindent tudni akar témába csomagolva adom majd elő.
Ha szerzek információt ha nem, egy idő után visszamegyek és lefekszem aludni.

Minden szándéka az volt a főpapnak, hogy kibújjon a szög a zsákból és megtudhassa, milyen titok lappang a háttérben, ami megmagyarázza a törp király viselkedését.
Aztán alaposan megdöbben, amikor a kovács minden cécó nélkül kitálal, bár azért van abban némi szerepe annak a kitalált történetnek is.
Persze a csodálkozás nem ül ki az arcára, inkább úgy tesz, mintha erősen törné a fejét, mintha tényleg elkerülte volna egy ilyen apróság a figyelmét, hogy nem erről a bányáról van szó, hanem egy másikról.
- Óóóó, hát így már érthető persze, hogy miért keveredtek össze a dolgok a fejemben. Úgy látszik az öregség már csak ezzel jár. – hümmögött a törpe szavaira, kihasználva, hogy tényleg benne van a korban.
Gwandowyl most már kezdi érteni, hogy miért húzza az időt az uralkodó és, hogy nem is várhatnak segítséget tőle. Mit is tudnának felül ígérni egy aranybányán.
Talán a törp büszkeséget?
Elköszönnek a segítőkész törpétől, és a főpap a gondolataiba merülve sétál visszafelé.
Először értetlenül néz Octavia-ra, amikor az megszólal, de aztán elmosolyodik a dicséreten.
- Öreg róka, nem vén róka. De te sem panaszkodhatsz kedvesem. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen túlteszel nálam is.
Mikor a lány elmondja, hogy még van egy kis dolga, az öreg nem tart vele, bár igazán kíváncsi lenne, mi lehet az egy idegen városban, de eléggé elfáradtak öreg csontjai, így inkább a szállására tér pihenni.
Vár rá még holnap egy kemény nap.
Korán reggel magánkihallgatást kér a királytól, mindkettőjüknek. Amit mondani akar, nem kell hogy avatatlan fülekbe jusson.
- Felség, azt hiszem nem vetne jó fényt népedre, ha kiderülne, szövetségeseid háta mögött kevered a lapokat. Mindenki tudja, ha az orkok gazdagsághoz jutnak, az fegyvert jelent és azt a határ melletti emberek és tündék ellen fordítják majd. Te pedig épp hozzá juttatod őket, hogy nagyobb csapást mérjenek ránk. - kezd bele csendesen.

A kocsmában Octavia hamar hozzá tud csapódni egy italozó társasághoz. A hangulat jó kedélyű és amikor a kapu kérdését feszegeti, akkor az egyikük hasát fogva felnevet.
-Ha-ha-ha! Hát azt nagyon egyszerű kinyitni. Mégsem fog rájönni senki, akinek nem a törpék mondják el. Már évszázadok óta kíváncsiak erre más népek, de a titkot nem sikerült megfejteniük.
*A többiek is mosolyognak a bajszuk alatt, úgy tűnik valami tényleg nem túl bonyolult lehet a dolog mögött. És ez biztató. De még részegen sem kotyognak idegenek előtt. Egyetlen lehetőség adódik ez után számára, mikor az illemhelyre megy ki ez a mókás kedvű apró ember.
Talán a többiektől távol, de ha megpróbálja, akkor olyat kell adnia, ami kedves lehet ennek a népnek a számára. Nem biztos, hogy csupán négyszemközti beszélgetés elegendő a titok kikotyogásához.



A király fel tudta volna nyársalni a főpapot a szemével. Fogait teljes erővel összeszorította, mielőtt végre kiengedett kicsit és válaszolni kezdett volna.
-Sosem tagadtam, csak nem kérdeztétek. Az orkok követe már itt járt előttetek. Sokkal előre látóbbak, mint amilyen véleménnyel vagytok róluk. Nem egyszerűen a bányáról van szó.
Csak egy várost fognak támadni. És a hozzá tartozó senki földjét. És ha a terveik szerint alakul a csatatér, akkor pontot is tesznek az időtlen idők óta tartó viszályotoknak. Nincs értelme tagadni, hogy Astelathnak egyedül kell megvívnia ezt a harcot és mi elfogadjuk az orkok jogos követelésének, ha nyernek.
Ezért nem volt egy szemernyi kétségem sem afelől, hogy ha ti katonát küldenétek, akkor Tech békén hagyna. Az aranybánya mellett megállapodtunk abban is, hogy a nem régen elvesztett vasbányánkat közösen foglaljuk vissza. És cserébe jutalomban részesülnek annak a bevételéből is.
Az ősi földjeiteket nem fenyegeti veszély, az orkok nem fogják háborgatni. Ha elfoglalják Braslovot és azt a néhány határmenti falut, akkor lesz elég arany és vas a kincstárukban és törvénytelenül elvett földjeitekből élelem, hogy semmire nem lesz gondja annak a népnek. A sötét elfek ellen fegyverkezhetünk.
Inkább az erdei elfeket zaklassátok segítségért! Próbáltam lebeszélni őket arról, hogy arra felé nyissanak kereskedő utakat. Sokkal nagyobb érdekem fűződik ahhoz, hogy a tőlük remélt még több fát elhozzák nekem a déli kereskedőúton. De szava tartó népnek ismertem meg, ha védelmet ígértek nektek, akkor valószínűleg meg is fogják tartani.
Ha gondolod, írhatunk egy levelet a királyodnak, hogy az eredeti területek megtartásában én is támogatom. És ami régen a tiétek volt, annak úgy is kell maradnia! Cserébe ti is segítetek visszafoglalni nekem a mi földünket.
*A legrosszabb sejtések igazolódtak be. Raydan nem hajlandó kihátrálni az orkokkal kötött egyezségből és Astelath egyedül maradt. Bár nem említette követeinek, de már tud róla, hogy Amerith királynő a ork knuut nyomására hívta vissza a katonáit. És a bányász nép volt az utolsó reménye, ahonnan erősítést remélhetett volna.
Tech nem csak hamarabb beszélt az összes szövetségesével, de ha Sötét Vastelep felszabadítása megtörténik, akkor a rengeteg arany mellett közvetlenül vasat is kapnak az évszázados vita ellenoldalán. És a legjobb minőségű törpe munkákat.
Szomorú eset és már csak az vigasztalhatja a főpapot, hogy kettejük rátermettsége révén nem sikerült rávennie Mogrannak arra, hogy még emberek is adjanak segítséget ahhoz a csatához, mely igaz a közös ellenség ellen indul, de ami még nagyobb hátrányává válhat számukra.
De egyelőre azt kell kiötleni, hogy milyen szöveget fogadjanak el. Vagy akarnak-e valamit írásba foglalni?

Eközben Octaviának a szobájában egy sötét elf kísértet jelenik meg. És már türelmetlenül várja a híreket.
-Nos? Sikerült valamit megtudni? Minden apróságra kíváncsi vagyok.

/Természetesen ha úgy döntesz, hogy megkockáztatod a wc-be menőnél a megvesztegetést, akkor annak az eredményét is beleszámítjuk./

A kocsmában a félkegyelmű törpék nagyon óvatosan védik a kis titkukat. Hogy lehet, hogy egy ilyen titkot nem tud még senki. Miért nem lehet lefizetni őket? Vajon ha megfelelő összeget ajánlanék?
Utánuk megyek az illemhelyre, megpróbálom az egyiket lefizetni és mesés kincseket ígérek neki, talán az segít valamit az ügyön. Csak elkotyogja valamiért, ha nem megkérdezem mivel vehetem rá. Tudom kell.

Másnap a király elé járulunk, a főpap nem túl kedves pillantásokat kap, de én sem. A beszámoló végén egyértelművé vált. Nincs teljes jogú egyezség a törpékkel, be kell érnünk az általa említett ígéretekkel..
A főpaphoz fordulok és odasúgom a fülébe.

- Kár vitázni, fogadjuk el az eredeti ajánlatát. Írjunk róla egy szerződést. Most csak ennyit tehetünk. Mondom a papnak.

//nem tudom mi történik a wc-ben addig nem tudok jelentni//

Gwandowyl meg mert volna rá esküdni, hogy ha a törpe rendelkezett volna valami sötét mágiával, akkor most holtan esne össze, de minimum kínokban fetrengene, olyan szemekkel mered rá. Igaz a főpap ezen nem is csodálkozik, hiszen most leplezték le mesterkedéseit, még ha ezzel nem kevés kockázatot is vállaltak.
Végül mikor megszólal az uralkodó, nem kertel tovább és bebizonyosodik az, amit már eddig kiderítettek és ez eléggé elkeseríti a király öreg főpapját, hiszen nyilvánvalóvá válik, hogy nem fogják elérni, amiért jöttek és az emberek királyát nem csak az elfek, hanem a törpék is magára hagyták harcában és titokban az orkokkal egyezkednek. Bár erre a tündéknél nincs bizonyíték, de hát miért hagyták volna ott Braslov környékét.
- Még, hogy jogos követelés! Bah! – tör ki Gwandowyl-ból, de a sok évtizedes tapasztalat visszafogatja a hangját és az indulatait.
Biztos benne, hogy az agyarasok valami igen kedvező ajánlatot tettek a törp királynak, amiért nem csak, hogy nem nyújt segítséget egyik szövetségesének, hanem még a területi követelését is elismeri!
- Braslov mindig ember lakta település volt és most is azok laknak benne. Tétlenül néznéd, hogy lemészárolják őket? Csak azért, hogy visszaszerezz egy bányát a selfektől.
Ez utóbbi mondat már nem is kérdő volt, hanem kijelentő, hiszen ez volt a helyzet. Mogran-t nem érdekelte semmi a bányán kívül, amiről úgy gondolta, a sötét elfek a becsületébe gázoltak azzal, hogy elvették tőle.
Ráadásul még í tündékkel is megegyeztek Astelath háta mögött a törpék is.
Úgy néz ki egyedül maradtak és most némi alamizsnát akar juttatni, hogy megtartsa a látszatot.
Eddig az orkok csak egy barbár horda volt, de nagyon úgy néz ki, hogy olyan került a főnöki székbe náluk, aki nem esett a fejére, mint az eddigi vezetőik.
És máris sikereket ért el!
Viszont nem neki kell eldöntenie, hogy miként viszonyuljon ehhez a felettébb veszélyes helyzethez, csak azt teheti, hogy nem ront tovább a dolgon. Nem haragíthatja magára a törp uralkodót, meg kell elégednie azzal, amit kap.
Legalább az igazat megtudták.
- Ha így döntöttél, akkor nem tehetek többet. – keményednek meg a főpap vonásai, ahogy választ ad a királynak, meghallgatva társnője halk szavait. – Írasd meg a levelet és én átadom királyomnak. Nevében azonban nem tudok neked embereket ígérni, de azt igen, hogy mielőbb kézhez kapod majd válaszát. Engedelmeddel még a mai napon távoznánk udvarodból.
Nem tehet többet, így ha a törp nem tartja vissza, az etikett szerint meghajtja magát és aztán távozik a lakosztályába, hogy összecsomagoljanak és ahogy lehet elinduljanak a rossz hírrel, hiszen Astelath-nak tudnia kell erről.
- Micsoda hátbatámadás! – puffog a lánynak.

Octavia nagyon körültekintően jár el. Titkos megbízói minden bizonnyal elégetek lennének akár csak a bányájuk elleni két nép közelgő közös támadásának tervével is. Ám bizonyítani akar, ha már ilyen különleges helyzetbe kerül és joggal remélheti az ember lánya, hogy ezek után már biztosan mögé állnak a leghatározottabban és ambícióit egy nagy erőfeszítéssel sikerre viszik majd a sötétben munkálkodva.
A varázslónő nem a sötétben munkálkodik, hanem a wc-ben. Utána megy a garatra már alaposan felöntő asztaltársának és miközben az enyhén megilletődik, hogy vizelés közben látja egy ellenkező nemű csinos ember, ellenállhatatlan ajánlatot tesz.
-Én tőlem nem tudsz meg semmit. És ezt bárki kérdezi, így is maradjon! 100 aranyért kielégítem a kíváncsiságodat akár teljes mértékben.
*Illetlenül meglóbálja a fütykösét félreérthető módon, ám hamarosan még félre érthetőbb utalásokat tesz arra, hogy ha Astelath király nagyköveteként állítasz ki egy bizonylatot, hogy neki valami fontos munkát végzett, akkor szívesen elfogad váltót is. És vágyaid netovábbjába repit ma este.
Nem szeretne abba a hibába esni, hogy egy nyilvános illemhelyen ennél nyíltabban beszél arról, hogy elárulja az országát. Ám csillogó szemei nem csak pajzán humorról, de pénztől is csillognak. És ha papírra veted a homályos okot egy nagyon is jól körül irt összegről, akkor teljesíti kérésedet.
-Ezt minden törpe tudja. Mi sem egyszerűbb? A kaput élő vasból kovácsolták sok évszázada, már mi sem tudjuk hogyan. Ám ha népünkből valaki oda áll elé és annyit mond "Szezám tárulj! Törpe érkezett.", akkor kinyílik magától. De másnak nem. Akár varázslattal vagy az óriások erejével is próbálhatják kinyitni.

/Így gondolom elmeséled majd a jelentésben az összes új információt, ami a tudomásodra jutott./

A király természetesen nem állít meg, főpap. Ahogy ha el akar menni veled a varázslónő, őt sem. Hamar levelet hoz a szobátokba egy törpe küldönc és tolmácsolja a felség jókívánságait. Nem egy ilyen beolvasás kell ahhoz, hogy Mognar, aki már a főpapot is jócskán túlszárnyalta korban, mégis jól tartja magát, egyszerűen megsértődne. Ti csak a munkátokat végeztétek és ezt ő is tudja.
A küldetést sikeresen teljesítve indultok haza a szekéren és már csak az üzenetet kell eljuttatnotok időben Astelath-hoz, hogy fel tudjon készülni a szörnyű támadásra. Messze van. És tegnap egy különleges nap volt Neminrán. Egész éjszaka esett... mindenhol. Az erdei elfek erdeje felett épp úgy, mint itt vagy épp abban a Braslovba, mely sarába vér keveredett. Nem tudtok róla, hogy ez a felleg egész kontinenseteket beterítette, sem arról, hogy elkéstetek visszavonhatatlanul. A Sors akarta úgy, hogy a király egy lehetetlen küldetésre küldjön benneteket.

Amikor már pár órányira volt az emberi birodalom határa, lovatok egyik lába mélyre süpped a sárba. Valami fa is megroppant alatta. Igyekszik kihúzni belőle, de az eddig látszólag kisebb nehézséggel használható út hirtelen elromlik és egy újabb fareccsenéssel a paci másik mellső lábát is teljesen elnyeli a dagonya.
Valakinek oda kell menni kihúznia vagy gyalog mennetek tovább. A hátsó lábak csak 1-2 hüvelyknyit süppedtek a talajba, de az elsőket a test alatt már nem is látni.

A törpe ajánlatot tett. Soha senki nem fogja megtudni és igen bármire hajlandó vagyok a győzelemért, így elfogadom a törpe összes ajánlatát. Keresek egy eldugott kis helyet és kezemmel kielégítem férfiasságának vágyát, majd elégedetten távozok az információkkal. Piszkos vagyok? Igen, bármit megteszek...
Másnap mintha mi sem történt volna, jelentem le a történeteket a sötét-selfnek, majd a várba sietek a főpaphoz.
Az öreg igencsak pipásan fogadja az ajánlatot, de én úgy érzem, hogy ez az ügy elveszett, jobban nem tudunk harcolni és a király is meg fogja érteni, mi mindent megtettünk.

- Sajnos, a törpék már csak ilyenek!

Válaszolok a főpapnak nyugtatásul. Mikor elindulunk a szekérrel hirtelen eszembe jut, hogy a fiú még mindig velünk van. Gazdagságot ígértem neki, nos nem tudom vajon akarom-e teljesíteni a vágyát.
Egész napos esőnek néztünk elébe a hazaúton, ha a szekér fedett volt, akkor csak a kedvem volt lapos, ha a szekéren nem volt semmi, akkor viszont bőrig áztunk.

-Érjünk végre haza, kikészített ez az út!

Morgolódok magamban. S a paripánk elsüllyed a sárban.
Na, ez jókor jött. Vajon, lehet ennél rosszabb?
Ha van a szekerünknek vezetője neki odaszólok:

- Másszon le jóember, tolja ki a paripát a sárból!

Ha nincs vezető, a paphoz fordulok.

- Úgy vélem, én nem rendelkezem annyi erővel, hogy kihúzzam a lovat a sárból, kérem megtenné...

Akárhogy is, nem vagyok hajlandó lemászni a sárba.

Nem Gwandowyl tervei, vagyis a király tervei szerint alakultak a dolgok, de meg kell elégednie azzal, hogy egy még nagyobb katasztrófát hárítottak el azzal, hogy felfedték a törp király kétkulacsosságát.
Így legalább, ha nem is segíti a királyt katonákkal, legalább nem fogják hátba sem támadni Asteloth seregét.
Ahogy megkapták az uralkodó szerződését, máris indulhattak hazafelé mind a négyen, Octavia, ő maga, a legény, akit a máguslány mentorált és a kocsis. Még az idő is velük borongott, hiszen vigasztalhatatlanul esett egész úton, sártengerré változtatva az amúgy is zötyögős utakat.
Még jó, hogy a szekéren ponyva is volt, mert így is merő nyirkosság volt a ruhánk, de legalább a víz nem áztatott minket.
Aztán beütött a baj! Az eddig lehajtott fejű ló, hirtelen felnyihog és látható, hogy mellső lábait először csüdig, majd szinte teljesen elnyeli valami feneketlen pocsolya. Ha nem tudná a főpap, hogy még mindig az úton vannak, azt hinné, hogy valami mocsárba tévedtek.
A kocsis ijedten felkiált és majdnem leesik a bakról, ahogy a kocsi megdől.
Gwandowyl is erősen meg kell hogy támassza magát botjával, de sikerül az ülőkén maradnia.
Ahol ül, jól látja, hogy a ló aligha mászik ki segítség nélkül abból a gödörből, hiszen nem tudja megvetni a lábát és ezen a kocsis sem fog segíteni, bármennyire is jókötésű legény.
Az azonban nem tetszik neki, ahogy Octavia ráripakodik szerencsétlenre, mert neki derogál lemászni a sárba.
A főpap a bajusza alatt elmosolyodik, majd botjával a szerencsétlenül járt paripára mutat és megidéz egy kisebb forgószelet, ami körülöleli a lovat és lassan elkezdi kiemelni a sárból.
Persze nyihog szerencsétlen az ijedtségtől, de hamarosan szilárd talajt érezve a lába alatt, főleg mikor elül a szél, megnyugszik.
Viszont a pörgő-forgó sár nem kegyelmet senkinek és mire Gwandowy végez, gy néznek ki a kocsin ülők, mintha megforgatták volna őket a sárban.
Az öreg pap végig nézve magukon, kis szünet után hangosan hahotázni kezd, hogy még a könnye is kicsordul, és ami világos csíkot fest ráncos arcára, melyet most megfiatalít a nevetés és a sima sár.
Hiába, azt tartja a mondás: Öreg ember nem vénember, más ami a tréfát illeti.

A paripák valóban szorult helyzetben vannak. És mire Octavia intésére a kocsis és a melléjük szegődött legény mozdulhatna, beteríti őket is a sár, melyet a mágus megidézett forgószele okozott. A lovak pedig megemelkednek a levegőbe.
-Tegye le! -kiabálja a kocsis ijedtében- Valami van alat...
*A hajtó leugrása közben a mondatot be sem tudta teljesen fejezni, a forgótölcsér bizonytalanná vált, miközben fadarabok hullottak minden felé. A megannyi kis darab eltalálta és megsebesítette Gwandowylt, Octaviát, a kocsist és a parasztlegényt egyaránt. Miközben nem láthatták jól, hogy a lovak alatt egy lyuk tátong, melyet erős fák háló szerű egybefonásával erősítettek meg és jól elrejtettek a sárban. A vékonyabb gerendák még elég erősek voltak, hogy a paták alatt ne szakadjanak be, de a köztük lévő "szita" lyukakon csak gyenge, a pocsolyát megfogó borítás volt, melyek az igás állatok alatt betörtek és ez okozta a lábuk eltűnését. Míg testüket megtartották a vastag ágak.
A főpap vicce leleplezte a csapdát és kis időt ad nekik, hogy a szekérről leugorjanak, mielőtt beszaladna a gödörbe az egész. És ha nem akar erre a sorsra jutni a lány, neki is a sárban kell négykézláb érkeznie.



Eközben egy férfi lép elő hátára kétkezes csatabárdot szíjazva, kezében nyílpuska. És rátok szegezi.
-Kezeket jól látható helyen a talajra, a szátokat és a szemeteket pedig jól lássam. Egy szó se hangozzon, főleg varázslatos! Különben száz emberem van a környező fák között és mind rátok célozza a nyílpuskáját.
Ha ellenükre van őkelméknek egy kis útszéli rablás, akkor csak rajta! Ha engedelmesek lesznek, akkor csak elvesszük az értékeiket és megmotozzuk Önöket. De a hulláiktól is elehetjük, aki úgy gondolja.
*Gúnyos vigyor volt a száján és várakozón egy fának dőlve megállt, még mindig rátok szegezve a fegyverét.

- A mindenkit neki! - Kiáltok fel elégedetlenül, mikor a tornádó által okozott sár az arcomra és a ruhámra kerül. Ez az öreg vakarcs nem tud vigyázni, most minden piszkos lett...fuj.
A kocsis kiáltását hallottam, majd mire feleszméltem a szekér, a lovak és én is a sárban tanyáztam. Teljesen beterített ez a gusztustalan massza. Mivel arccal előre estem bele, úgy nézhettem ki mint egy mocsári szörnyeteg, vajon mi történt?
Mikor elkotortam a szemeim elől a sarat, egy férfit pillantottam meg, amint ép ránk szegezi a fegyverét. Azzal fenyegetőzött, hogy megöl bennünket és, hogy több katonája van az erdőben.
Elkezdtem nevetni, gúnyosan.

- Maga tudja kik vagyunk, huligán? Fogalma sincs...

Tovább nevettem a szánalmas emberkén, biztos azt tervezte, hogy majd kirabol két gazdag nemest és elböffeszekdik haza. Ugyan..

Bár hallotta a főpap kocsis kiáltását, de mire megszüntette a varázslatot, már csak arra volt ideje, hogy leugorjon a vészesen megingó szekérről és ha módja volt rá, magával rántsa a sáros meglepettségtől elégedetlenkedő Octavia-t. Nagyon remélte, hogy a kocsis és a fiatal legény, akit a társa istápolt, ők is időben elhagyták a kocsi környékét, amikor az nagy recsegés-ropogással beszakadt.
Elég hamar, már a sárban landolva rájött Gwandowyl, hogy a tréfája nem is kicsit sikerese volt, oly annyira, hogy leleplezett egy csapdának szánt vermet és így sem úszták meg teljesen, de legalább nem lelték csúfos végüket a szekér vagy a lovak alatt.
Ha nem csattant volna fel a csúfolódó hang, akkor most biztos nevetésben tör ki, ahogy végignézte Octavia felemelkedését a trutymóból és, ahogy magát is el tudta képzelni, de tisztában volt vele, hogy lehet, csak egy hajszálon múlik az életük, még ha ezt a lány látszólag nem is akarta megérteni.
- Nem hiszem Octavia, hogy ezzel ne lennének tisztában, különben nem hívta volna fel ez az útszéli rabló a figyelmünket, hogy ne hangozzék el varázsszó. – érintette meg a láthatóan a méregtől nem látó mágustársát, mielőtt még valami ostoba meggondolatlanságot csinál.
A nyílnál a mágia sem száll gyorsabban és nem tudhatják tényleg hányan rejtőznek a fák között, ha csak egy is megússza a próbálkozásukat………
- Azonban csalódást kell okoznunk a rabló uraknak, ugyanis nincsenek nálunk értékek, így akár békésen el is válhatunk egymástól.
Próbálkozik az öreg inkább a meggyőzésükkel, mint hogy kockáztasson, azt csak végső megoldásként tartogatja.

A fickó bólint, amikor Gwandowyl kifejti csurom latyakosan, hogy már elárulta, hogy tud a varázserejükről. Nem csak szavakkal, amikor Octavia kinyitotta a száját, a haramia behúzta a nyakát. Nem ijedségtől, a megfeszülő tartásából és szemének célzókájához emelésével tudhatják, hogy egy esetleges varázslat épp csak elindulna, már útjára is bocsátja a nyílvesszőt.
-Nem mondom, hogy hazudnának egy magunk fajta gonosztevő szemébe, de ha nem haragszanak, átkutatnám a holmijaikat. És persze a szekeret is. Kérem ne beszéljenek többet és emeljék jó magasra a kezüket, hogy lássam!
*Ha engedelmeskednek, akkor előbb a nő mögé lép és hátra húzza a kezeit és megkötözi. Majd térdelő állásba nyomja. Ha ez megtörtént, akkor a főpappal is hasonlóan cselekszik. Végül a kocsissal és Octavia magával hozott parasztlegénnyel. Csak eztán lép újra mögéjük.
-És most ha kérhetném, elárulnák a drága varázslóink, hogy hol a levél? Az, amit át kell adniuk Astelath királynak.
*Ha eddig bizonytalanok voltak benne, ebben a pillanatban kiderül számukra, hogy nem útszéli rablótámadás, hanem nagyon is jól informált az alak az ő küldetésükkel kapcsolatban. És bár emberei még mindig rejtőzködnek, gyaníthatóan nem egy fejvadászt küldtek a varázstudó követek ellen, ha már ennyi információt beszereztek.
Persze ott a lehetőségük mind végig, hogy megpróbáljanak harcolni vagy elmenekülni. Ez esetben csak a szándék (és persze a pontos terv) a fontos, mit szeretnének. A történéseket úgyis a mesélő feladata lesz leírni.


/Bocsi, hogy ilyen szemét vagyok. Nem én, hanem Valora Moor bérelte fel a probléma szakértőjét./

Csurom mocsok vagyok. Ez a férfi pedig irritál engem, cseppet sem szoktam ehhez a hangnemhez. Legszívesebb megtámadnám, csak a gond, hogy nem tudom, vajon tényleg vannak-e az erőben barátocskái. És mégis mit akar elvenni tőlünk? Pénzt?

- Mit akar mégis tőlünk?

Majd térdre lök és felteszi azt a kérdést, amire a legkevésbé számítottam volna. Az egyezség kell neki...de ezt mégis honnan tudja?

- Fogalmam sincs miről beszél fiatalember. Mi pusztán egy falúban jártunk, ahol segítettünk elűzni néhány farkast. A fiú a megmondhatója.

Remélem beveszi a hazugságot. Talán a főpap is kieszel valamit.

Bár Gwandowyl úgy gondolja, mindenképp náluk van az előny, azt semmi sem garantálja, hogy ha célba is érne a varázslat, akkor még ne lenne ideje elereszteni egy vesszőt és akkor valószínűleg megsérülne, akár meg is halhatna valaki.
Annyit meg nem ér meg pár koszos érme, amit ha átkutatja a kocsit akár meg is találhat.
A főpap próbálj menteni a menthetőt, amikor Octavia elég felsőbbrendűen kezeli a helyzetet, de nem hiszi, hogy a szavai elegek lennének ahhoz, hogy lebeszélje a fickót a kirablásuktól és ebben nem is téved.
Abban viszont reménykedik, hogy utána ennyiben is marad a dolog és elengedik őket tovább az útjukra, nem fog elfajulni a történet. Persze készenlétben áll, hogyha szükséges, akkor megvédje magukat, de nem akar kockáztatni.
Tisztában van vele, hogy a lány éppen úgy tud megkötözve is varázsolni, ahogy ő is, így ez nem befolyásol semmit.
Azonban eléggé megdöbben mikor ezek után nem pénzt követelnek tőlük, hanem…….a levelet?!
~ Mire kell ez a levél bárkinek is? És hogyan tudták meg, hogy van nálunk ilyen? Áruló lenne közöttünk? ~ sorakoznak a kérdések Gwandowyl fejében.
Míg a főpap hallgat, hogy összeszedje a gondolatait, Octavia már rá is vágja a választ, így ehhez kell alkalmazkodni és végül is az a legjobb hazugság, amibe sok igazság is van.
Nem tudná megmondani milyen megérzés vezette ahhoz az öreg papot, hogy a levelet ennek ellenére elrejtse, így nehéz dolga lesz annak, aki meg akarja találni.
- Úgy van, ahogy a társnőm mondja. Nem tudom, honnan vette, hogy kaptunk bármilyen levelet is, bárkitől. Minket a király azért küldött, hogy tisztítsuk meg a vidéket az itt garázdálkodó szörnytől, míg őt és katonáit elszólítja a háború.
Míg ártatlan arcot vágva beszélt, addig csuklóján igyekezett egy tűzvarázzsal elbomlasztani a kötelet.

Szerencsésnek érezheti magát a főpap, hogy a tárgyak hevítése varázslat hamar lángra kapja a gyúlékony anyagokat. Hiszen a kezére szüksége lesz. Ahogy ott térdel, láthatja az árnyékon, hogy aki megtámadta őket az leereszti a nyílpuskáját és ha nem támad azonnal Gwandowyl, akkor lassan a kezébe vett csatabárdot a feje felé emeli és lesújtani készül.
Mivel felkészült a gazfickó dühbe jövetelére és a helyzet rosszra fordulására, kevés az esély, hogy leesik a feje és az Octavia elé gurul, hogy... más irányba terelje gondolatati és beszédét.
Ám ha harcra kerül sor, akkor hamar kiderül, hogy nincs a fent nagy hangon emlegetett száz embere. Csak fél tucat, azaz 6 íjász bújt el a környékben, amiből három lesz lövő pozícióban, ha csatára fordul a történet.

/Kocka dobás: Hatos
1-es Az idős embernek lecsapják a fejét, hiába próbál védekezni vagy ellentámadni a megtermett férfivel szemben.
2-6-ig A főpapnak lehetőségek tárháza van elkerülni a véget.

Három Tízes dobás:
1-es Az az íjász eltalálta valahol a főpapot.
2-10-ig Elsüvít mellette a nyílvessző./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Tízes' : 1

--------------------------------

#3 'Tízes' : 5

--------------------------------

#4 'Tízes' : 7

A főpap támogat az elképzeléseimben, vajon beveszi a mesét a kis tökfilkó? Egy biztos, ki kell derítenünk vajon hogyan tudhat a dologról? A főpap egy spicli lenne, ez lehet egy megrendezett jelenet? Lehet, nem is esik majd baja. Mégis ki a fene akarhatja ezt a dokumentumot? Mikor a pap élete veszélybe kerül, azt gondolom, eléggé valós ahhoz, hogy ő tervelte volna ki. A főpapot utánozva én is megpróbálom kötelékeimet eltüzelni, s kezeimet szabaddá tenni.
Ha sikerül, egy nagy tornádót támasztok magunk körül, azért, hogy a nyilakat ártalmatlanná tegyem.

Hát Gwandowyl már sok mindent megélt már, éppen ezért akar most is felkészülni a legrosszabbra, még sem akarja elhinni, hogy a fickó, aki először egyszerű útonállónak adta ki magát, egyszerűen le akarja csapni a fejét! Pedig az előtte kirajzolódó árnyék mozgásából nagyon ez látszik és ezért kész szerencse, hogy még időben sikerült kiszabadítania a kezeit és idős kora ellenére fürgén arrébb gurulnia a lecsapó bárd elől. Az életveszély igen csak meg tudja gyorsítani még az időtől megfáradt izmokat is!
Mivel végig az erdőben rejtőzködő embereivel tartotta igazán sakkban négy foglyát a rabló, a főpap felkészül a feléjük kilőtt nyilak áradatára, de hálásan rebben a szeme a gyorsan kapcsoló pap társnőjére, mikor az megidézi a forgószelet, ezzel késleltetve a rájuk néző veszélyt.
Azonban nem lehet sokáig elégedett, hogy elkerülte végzetét, mert egy vesszőnek mégis sikerült átbukdácsolnia a varázson és mélyen belefúródnia az öreg pap lábikrájába.
Hangosan nyögés hagyta el a száját, de fájdalmával együtt dühe is elérte.
- Flammae Globus!– bök a kopasz férfi mellkasa felé, egy méretes tűzgömböt taszítva felé, majd…..- Solum! – harsan fel kiáltása és karjával körkörös kaszáló mozdulatot tesz, mire a közelükben lévő sáros rögök nyílvessző felhőként terítették be a környéket a szélforgatagon kívül.
Régen nem eresztette szabadjára minden hatalmát, de most megteszi, ha kell.