Az egykori álboszorkány joggal hihette azt, hogy bármikor megszülhet, hiszen tényleg az utolsó hónapban volt. Vagyis biológiai értelemben tényleg bármikor megszülhetett volna.
-Tudsz jönni, Drágám? -kérdezte a férje, akin szintén bilincs volt és sétáltak Szaurus után, a fekete paripa, Vogon hű hátasa.
* Most még jobban igyekezett figyelni arra, hogy semmi ne zökkentse ki feleségét a lelki nyugalomból. És marcangolta a lelkiismeretfurdalás, hogy ezt nem azért teszi már, mert kellemes és kényelmes helyet akar Lisnek biztosítani, csak nagyon vékony füstcsíkja sem volt arról, hogy mit kellene tennie, ha ilyen szülésre teljesen alkalmatlannak látszó területen a baba mégis úgy dönt, hogy ki akarna jönni...
És milyen is ez a környezet? Hatalmas erdő mellett sétáltak el és a Beebebrox kereskedő se be nem mert menni velük a rémséges szörnyek közé, se el nem mert távolodni az erdőtől, nehogy túl közel jussanak az orkok földjéhez. Főleg akkor, ha meglátnák őket és nyílt mezőn elkapnák.
~Én könnyen el tudnék lovagolni, de őket biztosan elkapnák. És mit kezdenék a pénzükkel, ha nem tudom teljesíteni a szerződésünket.
Ugyan olyan hullarabló lennék, mint egy közönséges útonálló.~ *És elmélkedése hívhatta életre azt, amire sem Aligátor, sem Vogon nem számított. Sötét elfek bukkantak fel jobbról az erdő fái közül. És kivont kardokkal haladtak.
-Gyorsan! -suttogta az emberkereskedő a lováról lepattanva- Bújjatok el ti is!
* A paripa fejét a kezei közé véve húzta le, jelezve neki, hogy bármilyen nagy bokor mellett is történt ez az eset, a nemes állat ezen része még így is magasan kilógott volna, ha nem hajtja le.
Leoldotta vadkecske maradványát a nyereg mögül. Még mindig csöpögött a vértől, hiszen nem régen lőtte a tünde. Ám ahogy kilesett, az első self már feléjük mutatott társának. És hamarosan az meg is indult erre felé forgatva a fejét, hátha nyomokat talál. Ha ott maradnak, lebuknak.
-Gyorsan a vadonban. Az érintetlennek nevezik valamiért. Ott jobban el tudunk bújni.
* Ám a fák között nézve sem festett jobban a helyzet. Ugyan olyan ruhában voltak és kötél átvetve a hátukon. A pengéiken pedig vörösen izzott valami ákom-bákom.
Jól láthatóan a drowok fel voltak készülve harcra és más akadályokra. És az erre elküldött tagjuk ijesztően közel került már.
-A vér. Észre fogja venni a földön a vért és követik kecske maradványáig. Meg kell ölnünk. Vagy le kell ráznunk valahogy. De ezek nem a te barátaid? -mondta Aligátor és előhúzta ruhájából a fejszét.
-Nem tudom, hogy kicsodák. De tudtommal nem kéne itt lennie egyiknek sem. Ráadásul Zevadarban nem is ismerik a rúnákat. Amikor kérdeztem, akkor legalább is néhány könyvet adtak, de abban nagyon gyenge varázslatok szerepeltek.
*El kell döntenetek Aligátor kérdését...

Éreztem, hogy a legeslegutolsó pillanatban tudtunk eljönni a bányából. Egyre több minden idegesített és néha már Aligátor túlzott aggodalmát is a pokolba kívántam, így most is csak ingerülten bólintottam, ahogy lassan baktattam Vogon lova mögött.
Bár elméletileg szabadok voltunk, azért a látszat kedvéért még viseltük rabláncunkat, de már nagyon megszabadultam volna tőlük.
Az erdő, ami mellett éppen haladtunk, valahogy még rosszabb kedvre hangolt, veszélyt éreztem áradni belőle, így ne is bántam, hogy Vogon távolságot tartott tőle.
Nem örültem volna, ha most már valami is feltart, mert könnyen abba a helyzetben találtam volna magam, hogy esetleg előbb megindul a szülés és mit kezdtem volna a puszta közepén két férfival!
És mintha csak valaki a gondolataimban olvasna, megjelennek a selfek!
Először nem is tűnik fel, hogy a rabszolgakereskedő is kerülni akarja a találkozást, mert önkéntelen bennem van, hogy nem akarok a szemük elé kerülni, csak, amikor férjem is szóvá teszi a dolgot, akkor esik le.
Továbbra is ódzkodok az erdőtől, azonban nem igazán van választásunk, ha nem akarunk összefutni az éjtündékkel, akik már megéreztek felőlünk valamit.
- Nem kockáztathatunk! Nem akarok újra a bnyában kikötni és lehet, most te sem tudnád jobb belátásra bírni őket. – nézek Vogon-ra, aztán megkeményedik a tekintetem. – Öljétek meg. Nem tarthatnak fel!
A derekamon lévő kis tasakok közül az egyiket Aligátor kezébe nyomom.
- Szórd a szemébe! Ez megvakítja és nagy fájdalommal bénítja le!

Elkapod Vogon aggódó villanását a szemében. Nem lenne túl jó szerinte, ha egy gyilkosság után titeket elkezdenének keresni. Ám mást sem csinálhattok igazán. Neki jobb lenne a kikerülés, mert ha be is éri ez a nyomkövető a hármasotokat, akkor még könnyen ki tudja magyarázni a dolgot. És nincs okuk őrá támadni. De persze kérdés, hogy mennyire lelkiznének veletek, ha már láttátok a vonulásukat. Már a bányában is egyértelművé tette számára Néró, hogy nem tartja maximálisan tiszteletben a tulajdont. Ha úgy érzi valamelyik, hogy akadályozza egy rabszolga, gondolkodás nélkül megölik vagy megkínozzák. Vagy az ő megkérdezése nélkül döntenek büntetése felől odalent.
~Persze az is lehet, hogy jó üzletet köthetnénk velük, ha Lis ellátja az esetleges majdani sérülteket. De akkor nagyon nehéz lenne akkor eljönnünk tőlük, amikor csak akarunk.~
* Ám az álboszorkány szavai kész helyzet elé állították. Aligátor meg fogja támadni és nehezen tudná utána szétválasztani őket. Ám háta mögött marad, inkább az ember férfira bízva ezt és az ő keze tiszta maradjon, amíg az érdekei mást nem kívánnak.
És a találkozás csak a szerencsén múlik igazából. Igaz jól felkészültek előtte, hiszen a mekegi húsát ott hagyták jól látható helyen és Aligátor úgy bújt el a bokrok között, hogy pont előtte elhaladva hátba tudjon kerülni. Mögötte meg a Beebebrox.
Ráadásul élete szerelme bors pora is ott van a kezébe, így még könnyebb dolga van. Megpróbál hátulról támadni, ha túl gyorsan fordul a nyomorult, akkor szemébe szórja előtte ezt.

/Kockadobás: Hatos
1-5-ig -Aligátort észre veszi a nyomolvasó, de szeme hirtelen megvakul a csípős fűszertől. És a balta lesújt, de az idegen elhajol és hátul a lapockáját töri több darabra a csapás. Fogát összeszorítva nyöszörög a földön, mellette heverő elf kardot Vogon gyorsan felkapja.
6-os -Hiába minden igyekezet, nem csak követésben, de harcban is jó a fickó. Aligátor hasát keresztül szúrva ordít fel, majd az ismeretlennel végez Vogon pengéje./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Már rég túl vagyok azon, hogy foglalkozzam Vogon aggodalmával, mert már nem bízom úgy a sötét elfben, mint annak előtte. Abban azonban biztos vagyok, hogy meg akarok szabadulni égre ettől az átkos helytől és a rabszolgaságtól és akkor akarok selfet látni legközelebb, amikor a hátam közepét.
Nem tudom milyen gondolatok járnak Vogon fejében, mert ha látnám biztos újból összeugranák, így inkább elrejtőzöm, amíg szívdobogással figyelem férjem harcát.
Mindenképp úgy érzem, hogy meg kell szabadulnunk ettől a kullancstól, mert elég jó nyomolvasónak tűnik. Nem hozhatja ránk a többieket.
Bíztam benne, hogy a kis szerem segít Aligátornak ha szorulna a helyzet és jól tetem, hogy odaadtam neki, mert ezzel elkerülheti a self pengéjét, bár az még elég fürge ahhoz, hogy elhajoljon a fejére mért fejszecsapás elől így is. De a hátát nem védheti és súlyos sebet ejt rajta kedvesem.
- Öld meg! – kiáltottam fojtottan a férfiak felé, mert bár Vogon felvette a férfi kardját, nem mozdult. – Ha meghallják, nekünk végünk!
Remélem a férjem időben mozdul és véget vet a fickó szenvedéseinek és aztán surranhatunk tovább elkerülve a többieket.

A katona még nyöszörög és felkiált:
-Várj! Ne!
* Ám nem tudja befejezni. Mert a véres balta újra lesújt és Vogon szólal meg utána, eldobva előbbi szerzeményét.
-Menjünk! A kecskét itt hagyjuk, mert csak feltartana minket. Ha valaki megtalálja, csak egy vadász és az ő harcát lássa!
* Leveszi rólatok a bilincset és lovát maga után vezetve elindul Nysiy mélyebb zugaiba. Még mindig fél a rátok ott leselkedő vadállatoktól, de most már sokkal jobban tart attól, hogy visszafordul a többi self is az erdő felé. És ennek lesznek még következményei.
Ahogy egyenesen haladtok a fák között, hirtelen egy ösvény keresztezi utatokat. Nem messze balra pillantva egy ghoult pillantotok meg, aki egy gödör szélén ácsorog négykézláb és le néz az aljára. Majd ő is rátok tekint.

Megsajdul a szívem a könyörgő hangra, de aztán megkeményítem magam. Most nincs itt az ideje a sajnálkozásnak! A szerelmem és a gyermekem élete a tét, biztonságba kell jutnunk és a selfek, orkok csak az utunkban lévő akadályok lehetnek.
Vogonra emelem a tekintetem, aki nem csinált semmit, csak a száját jártatja. Ő az, aki mindig kivárásra játszik, de még szükség van rá, hogy tovább vezessen minket, nem karok eltévedni ezen a vidéken.
Úgy látszik azért neki is vannak kétségei, mert leveszi rólunk a láncokat, én meg megdörzsölöm a csuklómat, amit lehorzsolt a vas, aztán erősen megcsókolom Aligátort és a szemé nézek.
- Menjünk!
Remélem, hogy ide nem követnek minket az éjtündék, de minél előbb szeretnék kijutni ebből a rengetegből, ami továbbra is balsejtelmekkel tölt el.
Nem hiába, hiszen az egyik ösvényen egy ocsmány lényt pillantok meg, aki láthatóan figyel valamit az előtte lévő gödörben, amit mi nem látunk.
De nem sokra rá már felénk fordul a figyelme, bár még nem mozdul. Talán elszalad, ha meglátja a túlerőt és a fegyvereket a kezünkbe, mert én bizony elhoztam a Vogon által eldobott kardot.
- Takarodj! – kiáltok rá, nagyot dobbantva a földön.

Az élőhalott eltűnik az aljnövényzet között gyorsan, ahogyan a jósnő megérezte. Talán a kard rettentette el, de talán csak dögevő természete. Igaz, nem ez lenne az első alkalom, hogy kitartóan támadna egy ügyes kalandort, de most hárman vannak. Ráadásul Vogon kezében a Cum Deo és a Pax Beebebrox nevű nagyon jó minőségű kardjai is ott vannak. Számára ezek legalább olyan értékesek harcban, mint a tudás, amivel forgatja őket. Braslovból hazatérve nem sokkal később vette.
-Nézzük meg, mi van ott!
* A paripája prüszköl és ideges, amire visszafordulva inkább megáll. És Aligátort is megállítja. Körbe néz, de semmi. Viszont a fellángolt gyanút most már nem hessegeti el magától.
-Nagyon óvatosan!
*Ketten mélyre hajolva közelítik meg, hogy hajlított lábaikkal azonnal félre tudjanak ugrani, ha gond lenne. Ám semmi. De hamarosan megtudja, mi zavarja Szaurust az lemenekülő élőhalotton kívül.
-Egy döglött tigris. Igen szép, nagy példány. Valószínűleg ebből akart enni, csak nem tudott lemászni. De ha ő nem ismert lefelé menő utat, akkor ki áshatta ide ezt? -lehajolt a földre- Bakancsok. Pont mint a katonán volt. De vajon miért jöttek el ide ennyien pusztán vadászni Zevadarból? És miért tettek olyan jeleket az acélra, amit nem szoktak használni?
Már megnéztem a kardod. -fordul oda Lisbethhez- Nem értek olyan magas fokon hozzá, de amennyire ki tudtam venni az írást, valami istenségnek ajánlották fel. És ha megölnek valakit vele, valamit kiszívnak belőle. De nagyon zavaros...
* Csak ennyit tudott mondani egyelőre, mert jobbnak látta továbbot inteni és folytatni a hosszú utat.

A megérzéseim most is megsegítettek és nem kell harcba bocsátkozni a ghul-lal, mert az hátra hagyja azt a valamit inkább és még egy utolsó pillantást vetve felénk eltűnik a sűrűben.
Nem tudom mi lehet a gödörben, de én is amondó vagyok, hogy nézzük meg, ahogy Vogon javasolja, mert talán valami csapdába esett lélek lehet, akit nem hagynék a sorsára egy ilyen lénynek.
A rabszolgakereskedő most azonban szokatlanul óvatos, még férjemet is visszatartja és nagyon figyel lova izgatottságára, végül aztán bólint és közelebb merészkedünk a lyukhoz.
Idegesen maradok a hátuk mögött, ahová Aligátor tolt, de nem is hadakoztam ellene, mert láttam a szemén, hogy ezt most nagyon komolyan gondolja.
Azért megkönnyebbülök, amikor kiderül, hogy semmi veszedelem nincs odalenn…..már, hiszen egy tigris nem tréfadolog, de ez már döglött. Viszont, ahogy Vogon tovább fűzi a szavait……..
- Éjtündék? – nézem gyorsan körül, bár már régen rossz lett volna, ha a közelben vannak.
Döbbenten nézek a kezemben tartotta kardra, aztán, ahogy megtudom, hogy mire képes, azonnal eldobom. Nem akarom, hogy egy ilyen valami legyen a gyermekem közelében!
- Démonokkal szövetkeztek ezek! – suttogtam megborzongva és egyáltalán nem kellett noszogatni, hogy menjünk el innen jó messzire. – Muszáj ebben az erdőben mennünk, nem érzem tőle jól magam? – kapaszkodtam Aligátor karjába a hasamat fogva.

Szavaid hatására az emberkereskedő még visszafordul az eldobott pengédhez. És a jeleket nézi rajta.
-Démonok? -elgondolkodik és láthatóan töri valamin a fején- Igen, ez az. Ezt nem tudtam kiolvasni, mert nem láttam semmi értelmét. Egy démonhoz küldi a halott lelkét, csapdába ejtve azt. De nem túl praktikus. Egy helyen sem jelölik, hogy a lény segítene nekik a harcban. Kár érte varázslattal vesződni.
* Tovább indultok, mert még így sem tartja érdekesnek. Bármiben is ügyködnek, nem rá tartozik. És szavaidra csak jóval később reagál.
-Az erdőben kell mennünk. Mert a nyílt terepen könnyen megláthatnak. Valamiért bejöttek ide és az a csapat erről valamerről jött ki éppen, amikor megláttuk az első felderítőiket. És a gödör körül egy bakancs nyoma volt, ami valószínűleg a katonáiké volt. De erre felé nem jár szinte senki. És nincs értelem annak, hogy ide küldjék őket húst gyűjteni.
Na jó! De nem is kell folytatnunk. Engem nem is érdekel, hogy mit ügyködnek errefelé.
* Ha nem látod szükségesnek kideríteni, akkor tovább kísér benneteket. Ám ha maradni akarsz, akkor inkább elköszön és visszafordul. Csak a kezével mutatva meg, hogy merre kell majd tovább mennetek.

A szavaimat most nem a tudatosság vezérelte, csak a sötét elfek viselkedését próbáltam jellemezni, de úgy látszik mégis a lényegre tapinthattam, mert Vogon-nak ez cseppet sem volt olyan furcsa és különös.
- Praktikus? Ennyi? Ennyi a véleményed, hogy nem praktikus egy démonhoz küldeni a kard által a lelkeket? – döbbentem meg, de aztán rájöttem, hogy hiába töltöttem olyan sok időt a fogságukban és hiába gondoltam, hogy ismerem Vogon-t, ez egyáltalán nem volt igaz.
Minél messzebb kerülünk innen, annál jobb!
Értettem a férfi magyarázatát, hogy miért jó nekünk, ha minél jobban bemegyünk az erdőbe és ezzel megpróbáljuk elkerülni azt vagy az ahhoz hasonló csapatot, akikbe majdnem belebotlottunk, de akkor sem könnyű.
- Ha nincs értelme és mégis itt vannak, akkor annak biztos oka van és mi a biztosíték rá, hogy beljebb nem találkozunk velük ezek szerint? – tettem fel a kérdést, de már csak menet közben. – Engem sem érdekel, hogy miért vannak itt, csak az, hogy ne találkozzunk velük. – szögeztem le.

Vogon megvonta a vállát.
-Nekem a harcban a lényeg, hogy túléljem. Ez a mágia csak akkor hat, ha már túléltem. És nem ad nekem utána sem több erőt. Miért vesződnék és hívnám fel ilyen világító dolgokkal magamra a figyelmet?
* Ezzel a részéről elintézettnek veszi a dolgot. Ha fizetnének érte, ő azzal is foglalkozna, hogy szellemeket vesz meg másoktól és ad el új gazdájuknak. Csak ezt az a mágia képtelen kivitelezni. Egy lebegő városban tett látogatása nyomán van némi fogalma arról, hogyan is történik ilyen megkötés. És ezért azzal is tisztában van, hogy pénzért nem vehet senki kísértetet, saját bölcsességére kell hagyatkoznia. És meggyőző készségre.
Ám idővel mégis letérítik őket útjukról. Vagyis nem többes szám szerencséjükre csak egy bestia keresztezte az útjukat, mielőtt felmerült volna ismét az emberkereskedőben, hogy jobb lesz kimenni innét és az erdő szélén kockáztatni inkább azt, hogy fajtársaival találkozik,
Egy marlock-kal találkoztak, mely éhesen harcra kényszerítette őket.

Mintha mostanában Vogon is levesztette volna lelkesedését, ami akkor jellemezte, amikor először találkoztunk. Kissé fásultnak és jóval idegesebbnek tűnt az utóbbi időben. Ez csak most tűnt fel, ahogy a kardról és annak számára hasznavehetetlen tulajdonságáról beszélt.
- Persze mert neked csak az a lényeg, hogy ér-e valamit pénzben vagy sem. – mondtam elítélően. – Az, hogy kinek milyen szenvedést okoz, az már nem lényeg.
Minden esetre én minél messzebb akartam lenni ettől a förmedvénytől, amit csak egy ilyen faj tud kitalálni, mint a sötét elfek.
Bár még soha nem találkoztam élőben ezzel a gyíkfélével, tudtam mi ez, amikor felénk csapott a farkával. Alig bírtam félre ugrani (nagy pocakkal már elvesztettem régi fürgeségemet).
- Aligátor vigyázz! Egy marlock! Figyelj a tüskéire is!
Nyilvánvaló volt, hogy az éhség vezérli, különben nem támadott volna meg három embert.
Így aztán nem volt más választásunk, ha meg akartunk szabadulni tőle, akkor végezni kellett vele.
- Én igyekszem elvonni a figyelmét, ti csapjátok le a fejét. – javasoltam, mert háromfelé nem tudhatott figyelni ez a dög.
Nem szándékoztam vacsora lenni, így inkább hátrafelé kezdtem gyorsan menni, remélve, hogy két oldalról való támadás majd megakasztja, hogy be is érjen.

Nem volt lelkes a rabszolgakereskedő, hogy életében újra moralitásról kell beszélgetnie. Nem is válaszolt a gyógyítónak. Emberek között nőtt fel és tudta jól, hogy milyenek. Csak ő egyszerűen más volt. Az életben mindennek okot keresett. És biztos annak is van az istenek fejében, hogy az azokkal a kardokkal megölteknek kárhozniuk kell.
Szótlanul ballagtak a Beebebroxból kiábrándult csapattal. De a veszélyes területet csak egy másik veszélyessel tudták elkerülni. És a férfiakra várt, hogy útját állják az áldott állapotban lévő asszonyra támadó hüllőnek. Két oldalról vették közre őket és elsőként Aligátor ütött. A fejsze feje legalább egy hüvelyknyire vágott bele a nyakába, de elkábultan még odakapott a combjára a farkával.
Következő sújtás Vogontól jött és teljesen átszelte. Az ekkor már az előző sebtől haláltusáját vívó dög feje lehullott a földre és összecsuklott. Ám még ez sem mentette meg a századost, hogy lábát fogva bosszankodjon a sérülés miatt.
Mivel ismered elmondásból a marlockot, így tisztában vagy vele, hogy méreg került a szervezetébe. És csak pár órája van...

A tervemben Aligátorra számítottam leginkább, hiszen biztos lehettem benne, hogy ő sosem hagyná, hogy bárki vagy bármi bántson, hogy bajom essen, viszont azt sem szerettem volna, ha ezért vak elszántsággal rohan a harcba, mert ez az állat nagyon-nagyon veszélyes volt.
Abban nem lehettem biztos, hogy Vogon mit fog tenni, mert már semmiben nem voltam biztos vele kapcsolatban.
Férjem nem okozott csalódást, valószínűleg az engem való féltés is adott egy plusz erőt a karjainak, ahogy a fejszéjével hatalmasat csapott a gyík nyakára, jócskán belevágva……de nem eléggé!
Láttam, ahogy villámgyorsan belecsapódik egyik faroktüskéje Aligátor combjába, mielőtt még rabszolgatartónk egy hatásos vágással leszelte teljesen a fejét.
Azonnal szerelmemhez rohantam.
- Azonnal feküdj le a földre és igyekezz lassan, nyugodtan lélegezni! – parancsoltam rá.
Csak rá kellett néznem, hogy tudjam, nincs tisztában a rá leselkedő veszéllyel.
- A marlock mérge halálos, de te nem fogsz meghalni! – jelentettem ki elszántan.
Szétszakítottam a nadrágját a sérülésnél, aztán Vogon-hoz fordultam.
- Add a tőrőd! – nyújtottam a kezem.
Ha megtette, azonnal felnyitottam a szúrás helyét és nem törődve a vérrel, vagy férjem fájdalmával, erősen szívni kezdtem a mérgezett vért kifelé, sűrűn köpködve azt a földre.
Aztán vérhulló fecskefű és diófa levélből készített kivonatot itattam meg vele, az egyik kis fiolámból.
És reménykedtem………
- Nem szabadulsz tőlem, ilyen könnyen! - simítottam meg párom verejtékes arcát.

/Lisbeth/


A szerető feleség joggal aggódik, ám gyors kezei és tudása, amit az emberek gyógyításában szerzett tapasztalattal gyűjtött, most jó hasznot hajtanak.
Aligátor halálos veszélyben volt. Ám most is megóvtad őt, már sokadjára. Ő ért ahhoz, hogy csatamezőn harcolhasson és érted szívesen kockáztatja az életét. Ám a karddal nem sebezhető veszélyek ellen már megint neked kell őt megvédened... és ezért jó párost alkottok.
Vogon jobbnak látja kimenni a dzsungelből. Ha el is fognak titeket a katonák, majd valahogy kimagyarázza. Ott legalább lesz egy második esély. Ám jobb nem kisérteni a Sorsot egy újabb bestiával való összeszaladásig.
Annak ellenére, hogy a levegőben kézzel fogható a feszültség, amit az ismeretlen miatt éreztek, mert nem tudjátok a nem rég látott csapat célját, azért épségben és zavartalanul juttok el Észak-Bivaly határába. És a rabszolgakereskedőtök itt elbúcsúzik.
-Inkább nem megyek be a városba. Innen már nem lesz gondotok, nagyon remélem. És remélem, hogy a Sorsotok ide akart szánni titeket. A családom szerint a kereskedő dolga, hogy eljuttassa az árút oda, ahová az akaratából menni akar, még ha nem is tud róla.
A Beebebroxok pénz felfogása szerint titeket úgy is elrabolnának újból és eladnának máshol, ha nem ez a város a célja az utazásnak. Remélem, ilyen nem lesz.
* A Mesélő pedig reménykedik benne, hogy hőseink az új kaland előtt nem fognak panaszkodni, hogy unásig ismételgetett közhelyekkel búcsúzott Vogon.


/A történet folytatása:
https://neminra.hungarianforum.com/t202p200-eszak-bivaly-vegvar#11878
/