Amonnak olyan küldetése lett, mely ritka pillanat az életében... talán. Nem titokban kell eljárnia, hanem Szentkő várában hivatalosan vádaskodni, hogy a katonáit az erdei elfek támadták meg, az ő kérésükre tekeredtek rá a fák ágai.
És hogy mind ezt miért gondolja? Egy oltár eltűnt. És hivatalos álláspont szerint épp méltó helyére igyekeztek volna rakni, mikor észrevették, hogy előző éjszaka a zöldikék kifosztották őket.
Ha nem kell kimondania a gondolatait, akkor persze nem sokra tudták volna használni az idegen vallás romjaiban a szokásaikhoz nem alkalmazkodó megmunkált követ. Ám már az égi istenek híveinek első megtámadásán tudták, hogy a papnők őriznek egy számukra -és az egyszerű emberek számára- igen fontos követ, mely az égből hullott alá. És bár felforgatták érte az elüldözött vallás szentélyét, még a padlót is több helyen megbontották, de nem találták sehol.
Amikor az egyik reggel fára felkötözve találták az őröket, hamar összeállt a kép. Hiszen egy nép mágiájára jellemző csak ez. És az eltűnt oltárba volt minden bizonnyal elrejtve a kavics.
Bár Kegyelmes Istenék nem biztos, hogy hisznek a legendában, hogy az égben lakozó istenek egyike haragudott meg bűneikért és vágta hozzájuk derült égből, de új követőik abban a faluban csak jó jelként vennék, ha megszereznék.
És erre jelen helyzetben a kézenfekvő, ha panaszkodik a katonái megtámadására és visszaköveteli jogos jussukat. Majd ráérnek szétverni az oltárkövet, hogy megtalálják benne a meteoritot. A fővárosi palotában tanult emberként már hallhatott arról is, hogy kardok készítéséhez kiváló ötvöző anyag, nem kell a népmesében hinni ahhoz, hogy nagy ritkán leesik egy kisebb darab a felhők közül.

Mivel egyszerűbb rivális szekta új, épülő városába bejutnia, mint az erdőn és őrein átjutnia, így az ereklyéről elnevezett településre érkezik és Viridielt küldik megtudni, vajon mi az a perpatvar, amiről néhányan hírt adtak.
A félig felépített katedrális előtt találkoznak, amely belsejében jól látszik a vita tárgya. És ha jók az információim, akkor a hírnök is ismeri valamennyire.


/Előző játékok:
https://neminra.hungarianforum.com/t424-a-hitunkrol-szol
https://neminra.hungarianforum.com/t202p50-eszak-bivaly-vegvar#10917
/

Amon J’hal

Szentkő várába utaztok kis csapatommal, ugyanis míg a hadicselek folytak, vélhetően egy tünde okoskodott bele a Királynő dolgába. Ha valóban így van, akkor Ahmest irgalma nem kíméli majd. Erdei tündék, holmi fák és liánok barbár népei, akik a rend és fegyelem formáit nem ismerik. Vélekedett Amon, aki hogy biztosra menjen, egy különleges vendéget is magával hozott, aki rém jó a gyilkolásban. A Vörös Térítőt, akit ebben a körzetben jól ismernek és félnek az emberek.
A kíséretemmel a városba igyekezek. Közben szúró pillantásokat vetek a pogányokra. Miközben menetelünk, egyik apródom fülembe súgta, hogy a Moor királynő megsebesült a csatában. Mivel Atlantia a harctérre tart, így nem irányíthatja a város ügyeit a betegeskedő királynő. Amon visszavonul a város határában. Ám akit maga helyett küld, aligha nevezhető könnyebb ellenfélnek.


A Vörös Térítő lépdel előre a seregben és a katedrálishoz megy a kisebb sereggel.
Közelebb lép a követhez és várja, hogy az megszólaljon.

Lehet, hogy a királynő előbb-utóbb megunja, hogy megengedte az embereknek, hogy területe egy részén letelepedjenek, hiszen máris másodszor kell elmennem az épülő városukba, mert most meg valami nézeteltérésbe keveredtek és egy csapat idegen jelent meg ott.
Annyira nem tartotta még uralkodónk veszélyesnek a helyzetet, hogy mozgósítsa az erdő tünde védelmezőit, én meg amúgy is kéznél voltam, hát meg is kaptam a feladatom.
~ Azt hiszem már kész diplomatának kéne éreznem magam, nem holmi futárnak! ~ dohogtam magamban, ahogy közeledtem a még nem teljesen kész szentély felé, ahol már a helyén állt a papnővel megszerzett kő, azonban előtt szép nagy csoportosulás ácsorgott, egy nagy csapat katonával megtoldva, akiknek ismerős volt az egyenruhája, mégpedig onnan, hogy ezek őrizték a romokat Észak Bivalyban és ezek állítottak és támadtak meg az úton.
Remélhetőleg nem ismernek meg, bár tény, hogy én voltam a saját területünkön, így csak rosszalló tekintettel léptem közelebb, bár tartva magam az udvariasság szabályaihoz, tünde mód, könnyedén meghajoltam egy magas, álarcos fickó előtt, mivel őt véltem a vezetőjüknek.
- Üdvözlet az elfek földjén idegen! Viridiel vagyok, a királynő küldötte. Mi célból jötték és hoztál magaddal fegyvereseket birodalmunkba?

A fejlődőben lévő városban összetalálkoztak, akiket a Sors -vagy a Mesélő- össze akart sodorni, ám a lakosok most még csak rossz szemmel nézik fajtársaik érkezését. A főpapnő is távol tartja magát tőlük, pedig tud a megjelenésükről. Ám jobban reménykedik abban, hogy ha nem kerülnek vitába, akkor új uralkodójuk védelme alatt a terjeszkedő vallás sem fog durván fellépni, tartanak majd Amerith haragjától.
Ám egyelőre csak egy lombtünde áll az érkezők elé és... igazából a formalitásokon túl nem történt még semmi. Azon kívül persze, hogy gyülekszik a tömeg és erősen figyelnek a történésekre. És a Vörös Térítőnek kell egyelőre meggyőzni vagy valamit kieszelni, hogy a visszakövetelni való követ el tudják vinni.
Távolból pedig vasak összecsendülésének ütemes hangja tölti be az álmos kisváros éterét.

Vörös Térítő

A az álarcos férfi sokáig nézi némán a követet. Nem érti, miért nem feljebbvaló személyt küldtek egy ilyen magasztos célra. Lehet, ez a férfi egy hivatalos diplomatájuk. Még nem hallott róla.
A diplomácia viszont sohasem ment neki, ő csak a gyilkoláshoz értett, éppen ezért nagy felelőtlenség volt Amon részéről itt hagynia.
A Térítő bármennyire vérszomjas volt, jól tudta, az erdei elfekkel nem lehetnek ellenségesek, sőt inkább valahogy szövetségeseiknek kellene hasznosítani őket.
A maszk mögül egy mély és démoni hang szólal meg, ha valaki nem látná nem hinné, hogy egy ember képes ilyen hang kiadására.

- A királynőm üdvözletét küldi.- szünet, majd folytatta. Tudomásunkra jutott, hogy ellopták a követ, mely a Könyörületes Isten tulajdona. Szeretnénk visszakapni a követ.

A férfi feje beszéd közben furán rángatózott, természetellenes hatást keltett.

A komor és néhol félelemmel, néhol dühvel telt vonásokból ítélve nem túl népszerűek a menekültek körében a most érkezők, akiknek menete, most a leendő főtér közepén várakozik. A villanó marcona tekintetekből ítélve ők is hasonlatosan állnak az itteni emberekhez.
Tőlem messze áll ezeknek az embereknek a vallása, hogy egyik valami égben lakozót, a másik meg egy követ imád, így kicsinyes torzsalkodásuk is értelmetlen számomra. De most a királynőmet képviselem, aki nem akar határai tövében semmilyen kirobbanó vitát, főleg, hogy tulajdonképpen menedéket adott Szentkő lakosainak.
A gyülekező népek és az érkezők is feszültek, remélem azonban, hogy senki nem sérti meg a vendégbarátságot.
Mivel semmilyen lelkiismeret furdalás nem gyötör a kő elhozatala miatt, így türelmesen várom, hogy a fura idegen kinézelődje magát rajtam, én sem tettem másként, mert annyira nem volt ……emberi?
Mikor megszólalt kezdtem arra gondolni, hogy lehet, valami démon rejtőzik az álca alatt?
Ettől már én is feszült lettem, hiszen miért küldene eme vallás vezetője pont egy ilyet tárgyalni? És milyen vallás lehet ez? Emlékeim egy bánya mélyére szálltak és vonásaimra nekem is komorság telepedett.
- Királynőd? – hökkentem meg azért egy pillanatra, bár hallottam egy-két szóbeszédet. – Úgy tudom az emberek birodalmában Astelath király az uralkodó és neki nincs felesége, vagy tévedek? – kérdezek vissza mielőtt még a konkrét kérésnek, ami inkább tűnt az ő szájából követelésnek. – A kő ezeknek az embereknek a szent tárgya. – mutattam körbe. – Istened úgy láttam pont inkább meg akart szabadulni a…..konkurenciától. – mondtam egyenesen, mivel nem volt kenyerem a köntörfalazás.

Az emberek gyanakodva mérik a térítőt és kíséretét. Ahogy azok sem barátságos szemekkel figyelik őket. Ám hallgatják a beszélgetés megkezdését. Rosszalló morgás hallatszik már az elején és egyik férfi megsimogatja a fia fejét. Nem hallatszik mit mond neki, de beszalad a házba, az apa pedig határozottan indul meg a katedrális előtt állók felé. Félúton a gyermek egy ronggyal a kezében szalad utána otthonukból. És odaérve tíz méternyire megállva a paptól a kölyök kibontja a zászlót, a felnőtt pedig nagy hangon kezd bele:
-A szent követ nem adjuk, ezt felejtsd el! De adunk helyette valamit, ami értékesebb. Astelath egyetlen alattvalójától sem nagy kérés, hogy letérdeljen ura családi címere előtt, mielőtt átveszi azt. Esküdj mindenki előtt a kegyelmes istenedre, hogy nincs más parancsolód e földön, csak Astelath! És fogad békés szándékunk jeleként, hogy urad egyik zászlaját viheted haza!
*Bár senki nem merte volna a várőrséget megvádolni azzal, hogy hűtlenek lennének a királyhoz, viszont nem olyan nagy csoda, ha viselkedésük és szavaik, miközben saját hitükre akarták téríteni a régi falujuk lakóit, bizony ezekben az emberekben -ahogy az otthon maradókban is- kételyeket szült. És pletykák kezdtek terjedni arról, hogy a Vörös Térítő által is képviselt szekta megkérdőjelezi az uralkodó személyét.
Itt az ideje hát, hogy a félelmet keltő férfi megtagadja Valora Moor királynőt és hűséget esküdjön régi urának. Vagy utasítsa vissza Astelath családi címerével díszített lobogót...

Vörös Térítő

// +16  hozzászólás //

A férfi a tünde királynős megjegyzésére hörögni kezd.
A tünde láthatóan igen bosszantja, érzi rajta mindazt a jót és belső tulajdonságait, ami belőle már rég kiveszett. Irigy, mélyen legbelül. ám neki már teljesen mindegy, elveszett a lelke.
A feje tovább rángatózik, hol nagyobb hol kisebbeket csap félre. Néha nagyobb szünetekkel. A tündének választ ad:

- A kő a Könyörületes Isten tulajdona. A tulajdont tisztelni kell még nektek is, tündék...

Az utolsó szót kissé erőltetetten, ellenségesen ejtette ki.
Közben a városi emberek és az érkezett vörös páncélos és ruhás kísérők farkasszemet néztek egymással. Mélyen megvetették egymást. Egy kisgyermek kerül a Térítő látóterébe, aki a király zászlaját tartja elé.
A maszkos férfi nagyon csöndes lett. Leszállt a lováról és a kisgyermek felé ment, aki a zászlót tartotta. Letérdelni készült, de ahogy térdelt le, előrántja a kardját és megpróbálja levágni a kisfiú fejét:

- Pusztuljatok férgek!

Majd ráparancsol a katonáira, hogy kezdjék meg a fegyvertelen nép irtását égessék porrá a várost.
Hát igen, a maszkos férfi sohasem volt diplomata...

//Mesélővel egyeztetve//

A gyerek, de nem csak ő, nem hisz a szemének és dermedten áll, mikor lecsapja a fejét. Ám az emberek elfelé rohannak és jó pár házból fegyveresek kerülnek elő. Páncél pajzs nincs rajtuk, de kinél alabárd, kinél egy rosszabb minőségű kard.
Az előbbi aránylag nyugodt beszélgetést villámgyorsan váltja fel a káosz, szinte megmozdulni sincs időm. Már öltem párszor és azt hittem a lelkem már örökre elvezett, de most döbbenten és értetlenül álltam az esztelen gyilkolás láttán.
Látom a védtelen embereket, akik mégis felveszik a harcot és a fiú apját, aki őrjöngve sújt le a démoni lényre, de annak nem tud áthatolni a páncélján. Tudom, hogy esélytelen, így igyekszem elrántani onnan, belökve a házak közötti résbe.
Nekem ott a páncélom és a kardom, de nem akarok mészárlást.
- Állj! Mindenki tegye le a fegyvert, különben az erdei elfek haragját vonjátok fejetekre. Nem tudom ki vagy te, de nem hiszem, hogy azért küldtek, hogy háborút robbants ki, akárkit is tartasz a vezetődnek, vagy talán elég erős, hogy mind Astelath, mind a királynőm ellen vonuljon?
- És most hagyják el ezt a helyet. MOST! A gyilkosság azonban nem maradhat büntetlenül!
Egyre többen futna arra felé, ahol az acélok csengését hallották. Jól tudják miért, hiszen arra készülnek a fegyverek és minden bizonnyal a kovácsuknak van is néhány darab raktáron.
Ám a szavamra a városiak is megtorpannak picit és nem egyesével szaladnak a szekta tagjai felé, hanem csoportokba kezdenek verődni. Szerencse ez, mert így kicsit rendezettebb vonalú városi védelem ellen kell Valora embereinek megküzdeniük.

Vörös Térítő magabiztosságával alaposan meglepte a helyieket. Bár mindenki látta, hogy jött vele több katona is, ám nem gondolta volna senki, hogy a rend követői rátámadnak egy olyanra -főleg gyerekre-, aki Astelath címerét emeli a magasba.
Ám a leguruló fej és összecsukló test mindenkit meggyőzött és bár védtelennek tűntek eddig a jámbor nép, ám hamar előkerülnek azok a fegyverek, amikből álmodozó perceikben a következő nagy és ütőképes emberi sereg első felszerelési tárgyait remélték. Nagyon komolyan vették, mikor Amerith vár építését engedélyezte számukra és Awyris előőrsének szerepét szánta nekik.
Hamarosan a házakból és házak közül előrontó lakosok több száz fős sereget fognak számlálni. Ám ezeknek most még csak első hírnökei vannak itt még. Akik Viridiel szavaira megállnak vak nekirontásukban az ellenség sorfalának és maguk is csoportokba, kisebb csaptokba rendeződnek.
Még nem az övék a túlerő. És most már bánhatják, hogy a város területén majdnem az összes fát kivágták építőanyagnak. Nincsenek magas fákból álló útmenti sorok, csak elvétve itt ott. A főtéren, ahol állnak, ott is csak egy idős kőris, szerencsés véletlenként örökzöld. Így bár a tél közeledtével a legtöbb növény alig reagál a lombtündék segítségkérésére, ez az egy még bevethető.
Viridiel kezében megvillan kristály kardja, mely jelzi ellenfeleinek, hogy nem hétköznapi katona. Ám népéből ő még csak egyedül van. Egyelőre a nagy kérdés az lesz, hogy Moor kisasszony embere hogyan reagál a szavakra. Visszafogja fegyvereseit vagy tovább folyik a harc?

Vörös Térítő

A kisfiú feje könnyedén válik el a testétől és dobban nagyot a sárba. Az apja a Térítőnek ront, de az is éppen ugyanúgy végezné, ha a tünde nem löki arréb. Vajon az anyuka is szeretne beszállni? A falúban láthatóan eluralkodik a pánik.
A maszkos férfi azonban egy helyben, némán áll. Az ember azt hinné kővé vált. A katonák elkezdik a mészárlást, s a hadi jelenet kezdetét Viridiel kiáltása töri meg. Az elhangzó mondatok után, a kőszobor hörög egyet, majd magasba emeli a kezét jelezve a katonáknak, hogy álljanak le. Felveszi a földről a kisgyermek fejét:

- Látjátok pogányok! Így járnak azok, akik nem hódolnak majd be a Könyörületes Istennek. Érezzétek át, milyen sokat jelent, hogy a tündék oltalma alatt álltok. De egy percig se higgyétek, hogy elfelejtjük árulásotokat. Khhra...

A férfi feje megráng és egy kisebbet kiált. A semmiből jött dolog azt a hatást kelti ami valójában, ez a férfi nem normális.
A váratlan kiáltás után folytatja:

- De nézzetek csak körül. Az ételetek a tündék állataiból vannak, a házaitok az ő fáik teteméből készült. Békés népek, de vajon meddig tűrik, hogy élősködjetek rajtuk. Hamarosan nem tudok majd máshonnan sem élelemhez jutni, és ha eljön a pillanat, hogy a tündék fejedelme úgy dönt, nem vagytok oltalmazva többé, akkor végetek van. Ám, most még esélyt adunk nektek emberek. Amely családok, férfiak, nők gyermekek, idősek velünk jönnek. A Könyörület Istene irgalmas lesz velük. Nos, ki tart hát velünk?

Teszi fel a kérdést. Közben a tündéhez fordul az embernek már szinte alig nevezhető lény, de nem szól semmit.

Még mindig a látvány hatása alatt vagyok, de annak örülök, hogy a küldött visszafogja a katonáit, akik ugyan olyan közömbös arccal fogadják ezt is, mint az előbbi parancsot az öldöklésre.
Bár sosem állt szándékomban az emberek vallásába beleavatkozni, most úgy voltam vele, hogy azt a „Könyörületes Istent”, aki ilyet enged meg a híveinek, azt mindenképp ki kell irtani a világból.
Én, aki a Természet Anya óvó kezeibe helyeztem a lelkem borzongva viszolygok egy ilyen isten imádatától.
- Az én királynőm sosem szegi meg az adott szavát! – rázom meg a fejem hevesen. – Ezek az emberek az oltalmát élvezik és most, hogy megbizonyosodtam, milyen a TE Istened, csak abban tudom majd megerősíteni, hogy jól döntött. Az Istened egy kegyetlen Isten, nincs helye ebben a birodalomban. –nézek rá undorodva, ahogy ott áll és tartja az ártatlan fiú levágott fejét.
Kértem a vén fát, hogy segítsen és az most megmozdult és egyik ága ráfogva férfi csuklójára megpróbálja kicsavarni a kezéből a torzót és arrébb perdíteni az őrültet.
- Hagyd ezt abba és menjetek míg módotok van rá! – szólok a fröcsögő küldötthöz és intek a gyülekező felbőszült falusiak felé. – És sose gyertek vissza. Magam követlek benneteket addig, míg eléritek a főutat, hogy beszámolhassak királynőmnek távozásotokról.

A további vérontást sikerült elkerülni. A városiak pedig a legkisebb késztetést sem érzik Viridiel védelmet megerősítő szavai után egy őrülttel menni. Egy kört kezdenek el formálni a jövevények körül és hajlandóak elkísérni őket a legutolsó házig. Utána pedig az elfre bízni, hogy a szántók határát jelző utolsó dombig együtt menjen ezekkel az alakokkal.
Ha ezt megteszik, akkor ez így történik, persze amilyen gyorsan fordult eddig is Vörös Térítő agya, most is új parancsot adhat. De ez teljesen az ő döntése.

Ha Viridiel visszatér egy nő fog kilépni az épülő katedrális kapuján. Eddig bent várta, hogy a dolgok megoldódjanak.




A szentély biztonságában vártam fülelve, hogy a férfiak megoldják a rendteremtést. Ám a történtek megerősítik bennem azt, hogy továbbra sem vagyunk biztonságban. Nem a követ akarják, hanem hitünk lerombolását és hódolatra kényszeríteni fegyverrel. Eddig sem bíztuk az oltalmat kizárólag az erdei elfekre, igyekeztünk határvárhoz méltóan felszerelni magunkat.
Ám ez messze nem elég, mi is tisztában voltunk vele, Astelath jól képzett harcosainak még gyenge árnyéka sincs haderőnk. És ezen gyorsan változtatni kell.
-Üdvözöllek Viridiel! Még nem is volt alkalmam megköszönni, hogy segítettél elhozni szent ereklyénket. Láttam ami nem rég történt, itt voltam a templom kapuja mögött. Kérlek fogadd köszönetünk jeleként eme kupa bort!
*Oda nyújtok a férfinak a kezemben lévő két kehely közül, melyben a szőlő finom nedűje van.
-Kérlek vidd hírül királyi párunknak, hogy több és jobb fegyverre van szükségünk! Nem tudjuk még hogyan, de a törpéktől szeretnénk beszerezni, hogy férfijaink és harci lovaink páncélja a legjobb védelmet adjon.
Tisztában vagyunk vele, hogy egy-egy katona felszerelése egy egész vagyonba kerül. Ám nem szeretnénk méltatlanok lenni közös határaink védelmére.
*Remélem Amerith királynő, ki mindig gondunkat viselte, most is megérti könyörgésünket és jó akaratunkat. És ha nem hozzá jutna el mégsem először, akkor férje átlátja, hogy segítenünk kell egymáshoz. A katonáskodás hagyományaink szerint a férfiak dolga, ám nőként kötelességemnek érzem gondoskodó ellátást és jó felszerelést biztosítani nekik, hogy visszatérhessenek a harcmezőkről élve.

Vörös Térítő

A népek szemében nem csak undort lát a Térítő. Pontosan látja, hogy könnyű elcsábítani a szívüket, hisz most oly kiszolgáltatottak...
A tünde követ szavai azonban lelket önt a pogány testükbe amitől újra erőre kapnak.
A férfi szavaira csak hörgés jön válaszul, mikor Istenét káromolja. A kezeit pedig kiszabadítja a fa fogságából.
Mikor a Viridriel végzett a mondandójával, a maszkos a szokásos néma csöndel felel neki. Se szó se beszéd, elindul a városhatár irányába. Nem szól semmit. A tünde valóban a főútig kísérte őket, s mikor már messzebb jártak a maszkos megállt, majd egy nagyot ordított, inkább sivított talán, nehéz megmondani. A saját katonái is belereszketek az őrült kiáltásba.
A férfi újra megszólalt a mély hangján:

- A csapat nagy része menjen vissza. 5 katona maradjon velem. Este visszamegyünk a templomba és megszerezzük, ami a miénk!
Láttuk, nem sokra megy a tünde sem, és nekik sincsenek nagy fegyvereik. Ha leszáll az est, elindulunk.

A terv készen állt, már csak a sötét lepelre kellett várni, mely a jelek szerint hamarosan elfedi a tájat.

Elégedett voltam azzal, hogy megakadályoztam a vérfürdőt, még ha viszketett is a tenyerem, hogy ezt a természetet meghazudtoló lényt a túlvilágra is küldjem, főleg, amiért meggyilkolt egy ártatlan kölyköt. De figyelembe kellett vennem királynőm álláspontját, aki békére törekedett lehetőleg mindenkivel és azt is, hogy ha elszabadulnak az indulatok, még nagyon sokan meghalhatnak. A követ képzett katonákat hozott magával, ez látszott a viselkedésükön.
Minden esetre megkönnyebbültem, amikor elég távol kerültek a városuk felé vonulva, de nem akartam semmit a véletlenre sem bízni. Nem tetszett az a vörös palástos alak.
- Ne gyertek vissza.....soha! - szóltam még utánuk halkan.

Egyelőre azonban visszatértem a településre, ahol már várt a szentély előtt a papnő és egy kis borral kínált.
- Köszönöm, de inkább egy kis friss vizet kérnék. – hárítottam el az alkoholt mert még dolgom volt ma. – És nem tartozol semmivel papnő, csak a feladatomat teljesítettem. – vontam meg a vállam.
Ezek után váratlan kéréssel áll elő a királynőm felé, hogy az segítsen felfegyverezni a falusiakat, de nem az én dolgom megítélni, mit akar ettől a néptől Amareth úrnő, így csak jóváhagyólag bólintottam.
- Továbbítom kérelmeteket a királynőnek, ahogy visszatérek.
Ám előtte még utána akarok nézni, hogy látogatóink tényleg azt teszik, mire „megkértem” őket, de ezzel nem akartam terhelni a papnőt.
- Pihenek egy órát és indulok is.
Miután letelt az idő szinte észrevétlenül hagytam el a falut és eredtem a Könyörületes Isten kegyetlen szolgái után erdei tündéhez méltó csendességgel és észrevétlenséggel.

Télire jár az idő, mikor a vér borította főutcán elindul az erdei elf a távozók nyomait kutatni. A fák az élettől nyüzsgő tavasz és nyár után most már túl sokat beszélnek a mély szomorúságról, a hidegről és a közelgő havazásról. Lombjukat már elhullatták és ez nem csak az üres háttérfestéshez és kötelező 5000 betűs mesélői reaghoz kell, de így jobban érthető miért érkezett Viridelhez túl kevés impulzus a Vörös Térítőről és 5 katonájáról.
Turion fia beéri a vonuló menetoszlopot, mely éjszakára hamarosan meg fog állni letáborozni. Ám szemével jól látja -vagy ha nem kívánta megközelíteni őket ennyire, akkor egy madár szemén keresztül a magasban- a vezető hiányát. Ám sokkal alaposabban kell utána nézni a nyomoknak, ha meg akarja találni természet mágiával vagy nyomolvasó képességével.

Eközben maga a küldött a város közelében bújik és lassan elérkezett az idő, hogy a sötétség leple alatt kifossza a katedrálist, ahogy az általuk birtokolt faluval tette a hírnök. A főpapnő sem ostoba, már a város határában ásott sáncok tetején is figyelnek az őrök.
SzentKő városa valószínűleg jó ideig bezárkózik az idegen emberek elől és kapuit is becsukják éjszakára. És persze néhány logikus készületet még tettek egy esetleges támadás ellen. Ám ezt épp úgy sötétség rejti leple alá, ahogy magát Vörös Térítőt és követőit.

Vörös Térítő

A pogányok úgy látszik féltik a drágalátos kis életüket, vajon miért?
Legszívesebben a város alá temetném az összeset. A gyerekeket felakasztanám és szüleik fájdalmasan néznék halálukat, majd megölném azokat is. Micsoda pompás vérfürdő lenne.
A terv előkészült, hiszen az est elérkezett.
Az akadály előttünk van. A sáncokban figyelnek az őrök. Akkor legjobb lesz, ha csinálunk egy kis felfordulást.

-Mondjátok velem: Cladium Terra!

Majd a közös mágia segítségével ledöntjük a város gátjait. Minél erősebb rengés lesz, annál jobb nekünk, mert így még több ház is összedőlhet és mindenki azzal lesz elfoglalva. A sáncok pedig hamar eltűnnek majd...A földrengést persze ki fogná ránk?

Az én hangulatomra is rányomta a bélyegét az idegenek kegyetlen tette, ráadásul a természet is a téli álomra készült már, így a fák, bokrok, állatok búskomorsága is hatott rám.
Nehezen vettem rá őket a kommunikációra, miután a katonák után eredtem és láttam, hogy a nem kicsit feltűnő vezetőjük nincs velük.
Egyből sejtettem, hogy ez nem sok jót tartogat a falusiak számára, nem úgy nézett ki, mint aki simán tudomásul vette, hogy kiebrudaltuk onnan.
Bosszús voltam, mert ügyesen tüntették el a nyomaikat és késedelemben voltam, hiába tudtam, hogy valószínűleg visszafelé tartanak, hogy hol lapulnak és mit terveznek ki kellett derítenem.
A földrengés azt jelezte, hogy jobb, ha sietek.

Vörös Térítő számítása bevált. Az elemi csapás felbolygatta a város őrszemeit és így pillanatok alatt a legtöbbjük eltűnt a falról utána nézni, hogy hol kell segíteni. És több ház is megroggyant. Bár a föld sánc jól bírta, megrongálódott annyira, hogy be tudtak surranni. A magas kőfalakkal szemben ezek a gyorsan összedobott védművek az istenek szeszélye miatt jobban bírják a rengéseket, de még az ostromeszközöket is.
Ám mint mondtam, bejutottak. És a varázslatuk által megrongálódott utcákon surrannak át, amikor kellemetlen találkozásnak néznek elébe. Egy őrjáratba, melyet az itteniek elővigyázatosságként az utcákra küldtek a mindenkit megrázó események után. Nincs páncéljuk, hatan pikával vagy alabárddal vannak felszerelve, míg ketten kardot rántanak a látatokra.
-A Vörös Térítő! Riadó emberek, visszatért!
*A pont egy tucatot számláló polgári védelem hátsó soraiban négy íjász is helyet talált, ők a hat fős ellenségre feszítik fegyverüket és egy-egy nyilat küldenek útjára.

Eközben Viridiel észleli azt, hogy földrengés történik. És rögtön felkelti a gyanúját, hogy az őrült újra SzentKő városában van. Ha a szelet hívja segítségül, akkor percek alatt ott van. És hegyes fülei hallják azt, ahol a legnagyobb a káosz.
A következő körben már beérheti őket, noha addig még van lehetősége kibékülni a városiakkal a szektának. Vagy harcolhatnak is velük, marad elég idejük.


/Kocka dobás: 4*Tízes
Az 1-es dobás eltalál a Vörös Térítő körül egy követőt és megöli
Minden más eset sikertelen lövés.

Ha harcolni akarnak, akkor 50% eséllyel tudnak megölni 1-1 önkéntes védőt./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 3

--------------------------------

#2 'Tízes' : 5

--------------------------------

#3 'Tízes' : 4

--------------------------------

#4 'Tízes' : 6

Vörös Térítő

A Térítő látszólag teljesen átszellemült, ahogyan a földrengés végrehajtotta, érezte ahogy áthatja a mágia és ahogyan az elemi pusztítás kezdetét veszi. A kisebb rengés pont elég volt arra, hogy bejussanak, s a házak megroggyantak, el kellett a segítség.
A Térítő azonban, hogy még jobban lefoglalja az őrséget a társainak megparancsolta, hogy küldjenek a házakra tűzgolyókat és égessék meg egy kicsit a várost. Így ketten leváltak a tömegből és elindultak szörnyű küldetésükre, a Térítőt nem érdekelte, hogy meghalnak-e majd vagy sem.
A számításai azonban nem jól alakultak, egy kisebb őrjáratba botlanak. A Térítő utasítja másik három beosztottját a harcra, mindhárman tűzzel támadjanak, ő pedig megpróbálja újra ingataggá tenni a talajt számukra, majd beveti magát a küzdelembe kedvenc kardjával, ami megannyi élet kioltója volt már. A férfi közben egyre erőteljesebben hörög, legalábbis valami ehhez hasonló hallatszik a maszk mögül.

- Cladium Terra!

Farkas alakban rohantam, hogy minél előbb visszaérjek és csak közvetlenül a település szélénél változtam csak vissza, mikor elkeseredetten láttam, hogy elkéstem.
A külső falon rés tátongott és bentről lángok lobbantak fel és harc zaja hallatszott.
Kihúzott karddal siettem a leghangosabb zajok irányába, ahol a házak között megpillantottam a vörös palástot és az álarc mögé bujtatott fizimiskát.
Nem értettem mit hörög, csak artikulátlan szavaknak tűntek számomra, de a föld ismét megremegett és térdre rogytam, alig bírva megtartani az egyensúlyomat.
Talán a az önjelölt uralkodó követe még nem vett észre, így miután elmúlt a rengés megpróbálom lerohanni, hogy kibillentsem az egyensúlyából, hogy aztán kardomat nekiszegezve állítsam meg az embereit, őt fenyegetve.

A Vörös Térítő felvállalja a harcot embereivel. Kettőt elterelő manőverként elküld, ám a többiek elindulnak a szűk utcákon keresztül. És a három mágus tűzlabdákkal viszonozza a célt tévesztett nyílvesszőket.
Az újabb rengéstől térdre rogynak mind a hazaiak, mind Viridiel.  Ám neki még van egy lehetősége, míg az őrök inkább csak időt próbálnak nyerni, hogy újra csatasorba állhassanak. Nagyon kell figyelnie az őrült társaira, de ha kellően ügyes és a szerencse is mellé áll, el tudja fogni.
Közben egyre többen hallják meg a csatazajt.

/Kocka dobás:
Hatos:
1-3-ig -Viridiel valami miatt -Worára bízom- sikertelen és nem tud olyan helyzetbe kerülni, ahol bármikor végezhet vele
4-6-ig -a hírnök ledönti a lábáról és mire megfordul a földön, kristály kardja már a nyakán van Vörös Térítőnek

9-szer Tízes dobás:
1-4-ig -sikerül megölni egy járőrt, aki lángok közt hal meg.
5-10-ig -a tűzgömb elöl sikerül elugraniuk/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 1

--------------------------------

#2 'Tízes' : 2

--------------------------------

#3 'Tízes' : 2

--------------------------------

#4 'Tízes' : 4

--------------------------------

#5 'Tízes' : 9

--------------------------------

#6 'Tízes' : 7

--------------------------------

#7 'Tízes' : 3

--------------------------------

#8 'Tízes' : 3

--------------------------------

#9 'Tízes' : 6

--------------------------------

#10 'Tízes' : 8

Vörös Térítő

A varázslat térdre kényszeríti a pogányokat. A föld megint megremeg.
A városban már néhány helyen látszanak a kigyulladó épületek, melyeket a hű katonák okoztak. Közben a térítő észrevett egy farkast, aki egyenesen felé szaladt. Bár a katonák meginogtak és kezdik összeszedni magukat a Térítő és szolgái nem tétováznak.
6 járőr örökre megszűnik erről a világról. A Vörös Térítő azonban se szó se beszéd magára hagyja katonáit és nekivág a templomnak egyedül, gyorsan szalad. Ami útjába kerül azt kikerüli, nincs ideje most harcokba keveredni, a kőért megy.
Közben a magukra hagyott katonák újabb támadást kezdeményeznek a járőrök ellen. Egy tünde is az előtérbe került, akit elkezdenek támadni tűzlabdával, hogy feltartóztassák.
Közben a Térítő hörögve fut célpontja felé.