Helyszínleírás:

A helyet a varégok alapították. Előttük csak egy elpusztult halászfalucska volt, ám a tengeren át jött idegen had megtelepedett és egyelőre csak sáncokkal vette körbe épülő városát, mely ötezer kemény harcosnak és családjuknak ad otthont.

A házak egy enyhe emelkedő tetején helyezkedik el, ahol lázas építkezések folynak. Ovális házak nádtetővel és szűk ablakokkal. Különböző foglalkozások mesterei találhatóak meg itt és középen egy nagyon pici kis tér, melyre a főcsarnok, egyfajta városháza nyílik.

Az erőd a településen kívül, néhány száz méterre tőle emelkedik. Egy nagyobb domb az egész, melyet sáncok kacskaringós hálózatával vontak körbe. Nincs kapuja, de a következő mellvéd mindig az előző fölé magasodik, így aki meg akar küzdeni a védőkkel, az fel kell készüljön a feje felett rá záporozó gyilkos baltákkal is.

A vándorokat nem bántják, ha békével jöttek. Ám aki kötekedni akar, az készüljön fel rá, hogy majd mindenkinek van fegyvere és azt viselik is a hétköznapokban. Vagy munkájuk közben is kézközelben tartják.

A város vezetője Özvegy, ha dolgod akad a közösség ügyeivel, vele kell beszélned!

/Lisbeth, folytatás/


Lisbeth a gazdánál megvárhatta, amíg kellő képen erős lesz és visszanyeri az elveszett vért. Pár nap és Aligátorral összebeszélve inkább folytatják az utat a király földje felé és mindenek előtt Össznépi irányába.
Több nap az út, de mikor már nagyon közel járnak, akkor a Senkiföldjén egy ismeretlen települést fedeznek fel. Gyorsan felhúzott, egyszerű házak között egy domb magasodik, ahol "lövészárok" kacskaringózik fölfelé kesze-kusza vonalban.
-A múltkor ehhez nagyon közel, a tengerparton volt az utolsó csata. De nem emlékszem rá, hogy bármi ilyesmi lett volna itt. -mondja Aligátor- Megnézzük közelebbről? Az erőd már nem lehet messze innen, talán legfeljebb fél napnyi út.

Biztosan mondhatom, hogy, ha nincs ez a kis tanya, akkor valószínűleg a gyermekünk nem éli túl, de minden bizonnyal magam sem, így ennek a kedves házaspárnak köszönhetjük az életünket.
A meleg ételeknek és a pihenésnek hála, hamarosan új erőre kaptam és a kislányunk, mert bizony Aligátor mégis csak jól látta, hogy leány lett is megerősödött.
Nem akartunk a muszájnál nagyobb bajt hozni a kis családra, így, ahogy tudtunk azonnal útnak indultunk, bár most nem lóhalálában és alaposan ellátva étellel, itallal és meleg ruhákkal az útra. Pedig mi csak meleg öleléssel és hálás szavakkal viszonozhattuk a kedvességüket.
Férjem feszültsége is csak akkor igazán engedett, mikor már Össznépi közvetlen közelében voltunk:
A felfedezett kis település megszemlélése ezért nem volt már olyan nagy kitérő:
- Nézzük meg, ki tudja mit rejtenek e falak. - szorítottam meg párom derekát, majd a fülébe súgtam. - És addig is törheted a fejed, hogy milyen nevet adnál a lányunknak.
Nekem is volt már ötletem, de kíváncsi voltam ő mit adna a lányának.

/Lisbeth/


Hőseink végül úgy döntenek, hogy körül néznek reménybeli új fészkük környékén és felderítik az új építkezést kicsit. És egyetlen lovukon megindulnak hárman York városa felé. És ahogy már közel értek a kapuhoz, Aligátor százados rossz érzéseket ébresztve látja, hogy az északi emberek állnak őrséget.
-Mennyi idő egy gyerek megszületése? Biztosan csak fél évig voltunk távol? Selfek Bivalyban, idegen barbárok Össznépi környékén. Szeretett királyságunk nem áll valami rózsás állapotban. De mi lelte ezeket, hogy a falak alá engedték az ellenséget?
* Sosem érdekelte férjuradat a nagypolitika. De mostanában kezdi elveszteni azt a biztonság tudatát, amivel régen a világ lapos volt, az orkok mindig támadtak és arra voltak születve, hogy a katonáktól ne kérdezzenek túl sokat, csak tartsák őket messze az emberektől.
-Most már nem állunk meg, de ne fecsegj túl sokat és csak nyugodtan átporoszkálunk köztük. Ha visszafordulunk, azonnal tudni fogják, hogy ellenség vagyunk és utánunk jönnek. De az őrségben mindig azt kellett nézni, hogy ki az ideges. Kinek van vaj a fején?
Meg tudjuk, hogyan állnak hozzájuk a lakosok és ha nagy a baj, akkor be sem megyünk Össznépiben, hanem kiderítjük, hogy hol van még esetleg biztonságos hely Astelath katonái számára...

Nem titkoltan abban reménykedek, hogy akár egy épülő kis faluban is megtalálhatjuk a békés életünket és még szívesen is vesznek egy gyógyítót és egy hadviselt, tapasztalt katonát, de, ahogy közeledünk már látni, hogy idegen viseletű és ábrázatú emberek állnak a kapuban.
Olyanok, akikkel véres harcokat vívott az emberek serege és én magam is harcoltam velük, de még több katonát gyógyítottam, akik általuk sérültek meg.
Aligátor is érezheti, ahogy nehézzé válik a lélegzetem és egyre jobban szorítom a derekát, hiszen most ott van a gyermekünk is, nem akarok bajt, ezért halk hangját hallom.
~ Még, hogy ne fecsegjek! Ezért még számolunk kedves férjem! ~
A viselkedésünkkel kapcsolatban igazat adok neki, de ez nem jelenti azt, hogy ne szoruljon görcsbe a gyomrom miközben közeledünk.
Közelebb érve látszik, hogy az épületek sem olyanok, mint egy itteni faluban általában és az erdő, a dombon is kicsit fura.
- Szerinted mit keresnek ezek itt? – suttogom párom fülébe, elkerekedett szemmel.

/Lisbeth, egyeztetve privátban a userrel/


Beérkezve a településre hamar rájönnek, hogy itt nem csak egy-két őr varég. A házak az itteni építkezésre nem jellemzőek és az utcán mindenki az északi emberek termetével és jellegzetes arcvonásaikkal vannak megáldva. Ám valamiért nem nagyon tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy itt lovagoltok köztük.
-Nem tudom, de úgy tűnik végleg itt akarnak maradni. Jó lenne kideríteni, hogy meddig haladtak előre és terveznek-e támadást a közeljövőben...
Szorosan tartva párját simul Lis a hátához és nézeget körbe, ahogy lovagolnak a házak között, ahol már tisztán látszik, hogy mindenki az északiakhoz tartozik.
- Nagyon furcsa, hiszen láthatóan fel vannak fegyverezve, mg sem izgatja őket, hogy itt látnak minket. - mondja a gyógyító is halkan. - Meg akarsz szállni itt? Szerinted hagyni fogják? - öleli magához gyermekét, bár semmilyen ellenséges magatartást nem lát.
-Őszintén mondom, hogy nem tudom. Úgy tűnik, hogy nem sok nő van itt. És ha kicsit tovább megyünk, akkor tudod hol megsz... -egy pillanatra elhallgat- Megszállhatunk.
* Egy selfnek tűnő nő villant fel oldalt, de a házak között csak egy résnyin lehetett odáig, vagy ötven méterig átlátni. És már el is tűnt az ismeretlen a másik kunyhó házfala takarásába.

Mivel már itt vagyunk, hát most már mindegy, hiszen ha meg akarnának támadni, akkor igazán bajban lennénk, így megerősítem magam. Van nálam pár szer, ha muszáj hazsnálni és nem aggódnék még ennyire sem, ha nem lenne velünk a kicsi.
- Akkor megszállunk! - bólintok és fürkészve nézek körbe, hogy miért akadt el férjem szava, talán veszélyt lát?
Én csak egy futó pillanatra látom a gyanús árnyékot, így nem vagyok biztos benne mi volt az.
- Láttál valamit? - kérdezem, de én is látok valamit. - Ott egy fogadóféle. - intek az állammal előre, ahol a cégér himbálódzik.
A férfi még egy ideig nézi a gyanús sarkot. Belül gondolkodik, hogy inkább tegyetek-e egy kört arra és jobban körbe nézni. Ám végül úgy dönt, hogy vagy felszivódott a némber vagy olyat látnának, amit esetleg a helyiek nem akarnának, hogy lássatok.
-Nem is tudom. Talán semmit. De igazad van, a fogadóban majd rákérdezhetek úgy is, az a legjobb hely információt gyüjteni.
Ezzel a taverna felé vesszük az irányt és a lóról leszállva belépünk. És nyüzsgő vendégsereget találunk, köztük pár nő felszolgál kötényben. És minden asztalon ott vannak a kupák.
Ám a nők közül csak egy van, ki hasonlit a férfiakra, a többiek vagy emberek vagy orkok és más fajok.
Biztos vagyok benne, hogy Aligátor látott valamit, de végül megvonja a vállát és tovább üget a kocsmáig, ahol lekászálódunk a lóról.
Belépve megcsap a jellegzetes szag, a verejték, a sör, az ételek kevergő szaga, ami legalább meleggel párosul, amit egy jókora nyílt kandalló szolgáltat.
Igyekszem egy szabad asztalt találni, ami nem lesz könnyű, hiszen vannak idebenn jó páran, de legalább nem csak északi arcot ltni, sőt, igazán abból csak egyet.
- Megkérdezed az is, hogy van-e szabad szobájuk? - ülök le a gyerekkel, ha van szabad hely.

/Lisbeth, a userrel privátban egyeztetve/


Aligátor kihúzza a széket, mikor hellyel kínál téged. De nem tétlenkedhet, szétnéz azonnal és úgy találja jobbnak, ha nem a pulthoz megy, hanem kis kitérővel inkább az egyik felszolgálólány karját fogja meg, hogy a nyüzsgés közben magára vonja a figyelmet, majd valamiről beszélget. A nő bólint, majd zavartan néz rá. És végül a férjed visszajön.
-Ne sokáig maradjunk, azt mondja, hogy nincs szállás. Vagy családoknál húzzuk meg magunkat ismét vagy nem lesz jó, ha ránk esteledik. Össznépi viszont csak pár órányira van lovon.
Neked direkt vegetáriánust kértem, nem tudom, hogy szülés után mit szeretnél enni, de még rendelhetünk mást. Nekem egy kis húst.
* Lassan meg kéne szoptatnia Lis-nek a kicsit, aki ugyan még alszik, de van rá esély, hogy ha felébred, akkor nem marad csendben és jobb lenne, ha el tudna vele vonulni. Ám a diskurzust elnézve, amit férje és a felszolgáló folytat, már tudja, hogy itt nem lesz esély.
- Akkor menjünk tovább, de muszáj valahová bekéredzkedni, vagy valami félre esőbb helyet találni, amíg megetetem a lányunkat majd.
* A vegetáriánus étel hallatán elhúzza a száját és szemrehányóan néz párjára.
- Ilyenkor fontos a fehérjedús táplálék drágám. Tehát húst kérek hússal és semmi zöldség! - mosolyog Aligátorra jelezve, hogy nem komolyak megrovó szavai, csak tréfál, hogy oldja az út feszültségét.
- Akkor majd cserélünk. Oda adom az én adagomat. -mosolyog rád és megsimítja a kezed- Úgy is fogyókúrázni akartam.
* Egy ideig várnotok kell az ételre, ám addig hamar kiderül, hogy a férfinek semmi ötlete, hol lehetne majd a kicsi dolgát lerendezni, de bizakodó azért, hogy ha eddig nem bántottak titeket, akkor ezután is emberiesen viselkednek majd veletek. És amikor végre megjön a vacsora, akkor felteszi a kérdést.
-Elnézést, kisasszony! Láttunk ide felé jövet egy szürke bőrű embert. Azt hiszem, hegyesek voltak a fülei. Nem tudja esetleg, hogy ki lehet ő?
- Biztosan Teken lesz, a zevdariak ajándéka Józsinak.

- Már így is olyan sovány vagy, hogy kétszer kell rád néznem lassan, hogy egyet lássak. - ingattam meg rosszallóan a fejem. - Majd akkor megosztozunk. - mondtam határozottan, ellentmondást nem tűrően.
Még jó, hogy a kihozott gyenge sörbe csak belekortyoltam, mert biztos kiköptem volna, amikor meghallottam a felszolgáló válaszát kedvesem kérdésére, hogy tudnak-e itt selfről.
- Zevadariak ajándéka? Úgy tudtam harcban állunk velük, vagy valamit félreértettem? - bukott ki belőlem a kérdés. - És miért adnának egy magukfajtát ajándékba annak a Józsinak?
Már biztos voltam benne, hogy mialatt a bányában voltunk a feje tetejére állt a világ!
A pincérnő csodálkozóan rám néz, majd elmosolyodik és teljes nyugalommal mondja:
-York nem. Maguk gondolom a királyság felé vannak úton. Szivesen látunk mindenkit, de már én sem tartozok semmivel Astelath királynak. Az itteniek gyülölik őt, amiért fivéreiket megölette és a yarl, egy nő bosszút esküdött ellene.
Hátha ő csodálkozik, akkor nekem meg leesik az állam.
- Na, de........hogy? Ez a vidék bőven a királysághoz tartozik, hogyan ......tehetik ez meg? - kérdezem halkan, mert azért annyi eszem van, hogy nem kiáltom világgá a megdöbbenésemet.
A yarlr sejtésem szerint valami rang lehet, bár nagyon érdekes, hogy egy nő az.
- Egy nő .....ezeknek a ba......északiaknak a vezetőjük?
Azért megbököm az asztal alatt Aligátor lábát, mert, ha igaz amiket ez a lány mondott, jobb, ha mielőbb odébbállunk.

/Lisbeth/


A felszolgálónő közelebb hajol és halkabbra veszi a hangját. És arcán aggódás nagyon apró jelei bujkálnak.
-Ez már nem a király területe. És ő nem tehet semmit. Évszázadokig zaklattak minket az orkok és a varégok rendet tesznek. Az embereket nem bántjuk, én is odaátról jöttem és itt mentem férjhez. De a királyt a férfiak meg akarják ölni azokért a bűnökért, amit korábban elkövetett.
Javaslom, hogy ne sokáig maradjanak itt, ha a véleményüket hangoztatni akarják! Párak nem nagyon vennék majd jó néven. Én segítek maguknak, mert végül is egy helyről jövünk. De én sem mindenben.
* Ezzel sarkon fordult és elment. És férjed kérdőn néz rád.
-Akkor biztos nem eszed meg az egészet?
* A sült húsra mutatott, ami alatt sülkrumpli volt megágyazva és még egy nagyon kevés saláta is kilógott alóla. Ám a másikon csak gyümölcs és zöldség vegyesen. Láthatod a szemében, hogy ennyi ember előtt nem akar inkább beszélni az előbb hallott új információkról.

Teljesen ledöbbent, amit hallok. Ennyi erővel minden emberi települést simán adjunk át az északiaknak mert megvédik őket az orkoktól? Vagy az éjelfeknek, hiszen ők is megvédenék őket, ha arról van szó, hogy ezzel keresztbe tehetnek a királyságnak és szövetségeseiknek.
Valami nagyon elromlott iss, főleg, ha még én is azt érzem, hogy ennek nem így kéne lennie. Sosem érdekelt ki uralkodik, ki nem, csak engem hagyjanak békén.
Most sem érdekelne igazán, csak Aligátor miatt aggódom, hiszen h kiderül, hogy a király katonája…….
- Nem akarjuk a véleményünket hangoztatni, csak egy kis pihenőt tartanánk, látja, hogy egy csecsemővel vagyunk. – intek a mozgolódó kicsire. – Nem akarunk bajt és hamarosana megyünk tovább. – nyugtatom meg, mert nem szeretném, ha bármilyen fenyegetést érezne felőlünk, ami a kialakított életét befolyásolná.
Még elgondolkozva nézek a távozó lány után, mikor meghallom a férjem kérdését, amire csak mélán bólintok.
- Edd csak meg nyugodtan a felét, én meg majd a másikat.
Gyorsan neki is látok, mert egyrészt éhes vagyok, másrészt nem akarok itt időzni, csak amennyit feltétlenül muszáj, nem érzem magunkat biztonságban.
- Remélem Összenépiben már minden a szokásos, de addig jobb, ha nem tudják, hogy ki vagy, vagy én ki vagyok. – súgtam oda Aligátornak. – Ha kérdezik, akkor egyszerű földművesek vagyunk.

/Lisbeth/


Csendesen ült a közös lovon Aligátor, ahogy Össznépi felé haladtatok minél gyorsabban. Komor gondolatok futottak át a fején. Közel egy éve még a diadalmuk színhelye volt ez a terület, ahol visszaszorították a tengerbe a falvakat fosztogató és nőket elrabló idegeneket. Még Braslov is csak egy pillanatnyi megingásnak látszott. Az orkok sokan voltak és az a város amióta az eszét tudja csak egy perem terület veszélyes vidéke volt. Csak az utóbbi időben nevezték ki végvárnak és a felszerelése jól láthatóan alul lett teljesítve.
De mi van Össznépivel? És mi van az itteni csatával? Megvívták és egy mindig is az országhoz tartozó terület vált ismét biztonságossá. Eddig a katona tiszt sem foglalkozott a nagypolitikával. Épp elég volt neki, hogy túléli-e a következő csatát. De ijesztő volt szembesülnie vele, hogy élete eddigi kockáztatása nem megnyugvást hozott az emberiség számára csupán valami szétesőnek tűnő görcsös egybefogását.
~Az éjtündék dolga mindig nehéz dió volt. De hogy valaki azért váljon hazaárulóvá és álljon össze velük, mert mi katonák nem tudtuk volna őket megvédeni? Folyamatosan jártuk a veszélyeztetett környéket és újabb meg újabb falvak épültek. Vesztettünk is el, holt többet-hol kevesebbet. De mindig úgy tűnt, hogy ha lassan is, de a végvárak felügyelete egyre kintebb és kintebb nyúlik és hogy Braslov előléptetése is az új területeken a hatalmunk megszilárdítását jelképezi.~
* Nem csak Yorkról és nem csak Braslovról volt szó. Ide épp azért akartak eljönni, hogy szóljanak Észak-Bivaly végvárának felségsértő hitéről. De vajon mit reagálnának erre, ha a kapuik alatt rendezkedett be az ellenség? És még annyira sem tartanak a király hatalmától, hogy ellenségesek legyenek az onnan érkezőktől. Bárki a jelek szerint bemehet és elmondják nekik nézeteiket, hogy ami eddig volt, az nem működött.
~De valóban nem működött? Vagy csak a lakosoknak nagy az elvárása?~
* Lassan a jól ismert erőd falai felé közeledtek jól lakottan és egy eldugott zugban még York városában volt alkalmad a kislányunkat is megszoptatni. Akár házakhoz kéredzkedtünk be, akár a fogadóban kérted a pincérlányon kívül valaki mást is, hogy ezen egy nem nyilvános helyen gyorsan túl lehessél.
Ám el kellene dönteni, hogy kit kerestek fel elsőként. És vajon mi is lesz a tervetek az elkövetkezendő időre? Hiszen odabent nem biztos, hogy újra hamar magatok maradtok, hogy ezeket mindig kibeszélhessétek...

Örültem, hogy eljöttünk abból a városból, ahol a kocsmán kívül éreztem a ránk tapadó fürkésző szemeket.
Azonban már volt bennem némi idegesség is, hogy vajon mi vár ránk Össznépiben. Meddig fussunk még, hogy jó emberek közé juthassunk, ahol biztonságban tudhatjuk mind magunk, mind a gyermekünk életét. hogy elég messze kerüljünk a selfektől.
Borzasztó lett volna visszakerülni a rabságukba, ha felismernek és még Vogon megbízhatatlan segítségére sem számíthattunk volna.
- Aligátor, azt hiszem jobb ha egyelőre csak körbenézünk a városban, mielőtt egyáltalán beszélnénk valami magasrangú tiszttel, már ha van olyan. - javasoltam neki ahogy közeledtünk a városkapuhoz.
-Rendben van. Túl gyakran és túl könnyen futunk bele emberek lakta településeken a drowokban, amióta eljöttünk a bányából. Mintha nem is ugyna abban a világban élnénk, mint előtte.
Ahogy közeledtek, jól látható az egykori sérült faldarab kijavitása. És már messziről lengedeznek a fagyos téli szélben Astelath zászlai. A kapuban emberi őrök vannak, mitn Bivalyban volt. És a bejáratnál megállitanak.
-Állj! Mi célból vagytok itt?
Sajnos ez mind igaz, pont ezért javasoltam én is elővigyázatosságot, nehogy megint úgy kelljen menekülnünk, mint Bivalyból.
Első látásra a várossal minden rendben van. A király zászlaja van fenn és nem északiak állnak őrségben, de hát ez még nem jelent semmit.
- Semmi rossz szándékkal tiszt úr. - adtam az egyszerű asszonyt. - Csak menedéket keresünk a férjemmel és a kicsivel. Nagyon hideg van és mi nagyon elfáradtunk.

/Lisbeth, userrel Skypon egyeztetve/


-Renden van, bejöhetnek.
* Továbbot int a katona és Aligátorral és a kislányotokkal együtt belovagoltok a várba. Nem sokan laktak itt sosem. És az ostrom óta ez nem is változott. Ám ennek ellenére nem nagyon kérdezősködnek odabent a katonák.
Nagy istálló van, ahol szinte eltűnik egy-egy ló, olyan sok elfér. És egy kis ivót is üzemeltet egy magán ember, hogy a több ezer védőt ki tudja szolgálni. Rajtuk kívül vannak kovácsok, egy fazekas és pár fafaragó. De belül minden inkább egy katonai táborra emlékeztet.
Rossz bele gondolni, hogyan tudott elbukni az erőd annak idején ennyi nagyszerű védővel. Hiszen most sincs nagyobb védelem a kövekből. És a vitézeket tapasztalatlanabb katonákból kellett összeszedni.
-Talán nézzünk körbe a fogadóban! Eddig is a legtöbb hírt ott tudtuk meg. Az istállóban letesszük a lovat és ha akarod, előtte még megnézhetjük a kovácsot is.
* Szerencsére Lis szavai nem keltenek semmi gyanakvást, elfogadják a magyarázat az őrök, így probléma nélkül kocoghatnak be a kapun, ami már jó jel. Az erőd a harcok óta nem sok lakossal dicsekedhet, még mindenkiben élénken él az északiak támadása, ezért inkább csak katonák és iparosok vannak még, egészen üresnek tűnnek a házak.
- Nem hiszem, hogy gond lesz itt helyet találni magunknak, ha úgy döntünk itt maradunk. - sóhajt a gyógyító, mert ez jó is, meg nem is.
- Jó, egy kis meleg jól fog esni. - bólint rögtön párja szavaira és követi a fogadóba reménykedve, hogy itt végre jó híreket hallanak.
* Ahogy beléptek, azonnal szembe tűnik itt is a hadsereg túlsúlya. Egyik asztalnál kockát dobnak, másiknál egy bőrkötényes, nagy darab férfival egy társaságban kártyáznak. Egyetlen szabad asztal van, de vajon nem akartok-e valamelyik szerencsejátékos csapathoz csatlakozni?

- Én leülök ahhoz a szabad asztalhoz a kicsivel, de te próbálj beszélgetni a katonákkal, hátha beszédesek lesznek. - vetek egy pillantást a helyiségben lévőkre.
Tudom, hogy egy férfival mindjárt másként beszélnek, ha nem lóg a nyakán egy asszony meg egy gyerek.
- De szemmel tartalak ám! - mosolygok  a férjemre, hogy az érezze, azért nem vesztem szem elől.
A kockadobókat csak egy sanda pillantásra méltatja Aligátor. Bár könnyen lehet ott meggazdagodni, de könnyen lehet szegénnyé is válni minden féle érzék nélkül. Viszont a kártyát mindig kiszámithatónak vélte, még ha sokszor csalódást is okozott neki.
Igy oda ült le és ez a fajta játék több időt hagyott nem csak gondolkodni, de jó izüt beszélgetni is. És bizony nem is fogta senki vissza magát. Pár óra múlva örömtől piros arccal tért vissza és le sem tagadhatta volna, hogy hiányzott már neki, hogy kisértse a szerencséjét.
-Nem az én napom, de az egyikük kovács. Mig a többiek katonák. És mindent tudnak az előző helyről. Tudják, hogy ott vannak a tengerentúlról jöttek, de nincs elég emberük kiüzni őket. Az a földvár erősebb szerintük, mint amilyennek elsőre tünt. És olyan ötezer katonát tudnak, hogy ott van.
Bár más helyekről nem igazán tudnak aggasztó hireket. Braslovot csak távolról hallották, hogy elsett, de biznak a visszaszerzésébe. És Valoráról még hirből sem hallottak.
Látom, ahogy először bizonytalan léptei, magabiztossá válnak, ahogy a kártyások felé tart, aztán azt is, hogy milyen hamar fogadják be.
Behúzódok a sarokba, hogy a lányunkat ringatva várjam meg, ímg visszatér és vele nevet a szemem, amikor látom, hogy kissé levett a válláról némi terhet, az amit hallott.
- Ez azt jelenti, hogy itt talán megállhatunk és végre meghúzhatjuk magunkat. - sóhajtok bizakodóan. - Elég biztatóan hangzik a katonai jelenlét, így akár jelentkezhetsz is, biztos kell a tapasztalt ember.

/Lisbeth/


A következő napok az újabb családi fészek rakásával telik el. Hamar megkap a házaspárunk egy üres házat, amibe beköltözhet. És örömmel fogadják, noha Aligátort nem helyezik magasabb egység élére. A rangja megmarad, ám minden csapatnak megvan az összes vezetője. Még annak is, amihez beosztották rajparancsnoknak. Egy tíz fős egységet kell irányítania, amit igyekszik megérteni, de ti ketten tudjátok, hogy mit szenvedett a száz önkéntessel az itteni csatában. De a parancs az parancs. Nem válogathatott, inkább itt tíz ember, mint Braslovban száz hitbuzgó.
Ám egyelőre még nem beszélt az ország gyengeségéről. Végre kitalálta a nevet, amit a lányunknak akar adni. Izulda a jégre és a vas keménységre való utalás miatt épp hozzá illőnek tűnt. És csak otthon, mintha bűn lenne ilyenről gondolkodni, ott beszélgettek az elmúlt hónapok tapasztalatairól.
-A bánya teli volt minden féle néppel. -morfondírozik hangosan az ágyban feküdve- És mi mégis úgy teszünk, mintha az orkok lennének a legfőbb ellenségeink. De nem ugyan olyan ellenség mind a két nép, ha folyton betörnek és embereket ölnek, asszonyokat és munkásokat rabolnak el?
Meg akarom ölni azt az orkot, aki téged rabszolgaságba lökött. De legalább egy selfet is. Csak nem tudom, hogy csináljam. Ha elmondom Észak-Bivaly árulását, akkor oda fog vonulni a hadsereg és velük lesz háború, nem a két szörnyeteg fajjal. Ha nem mondom el, akkor viszont beszivárognak a soraink közé és a bajtársaim észre sem veszik. Mi is azt hittük az elején, hogy mindenki felkapja majd a fejét, ha leleplezünk egy városba érkező éjtündét. És csak később vettük észre, hogy már rég bent vannak és úgy járnak-kelnek, mintha otthon lennének.
Gondolkodjunk! Hol tudnánk elkapni őket, hogy ne vonulhassanak a saját fajtársaink háta mögé, hogy egymást üssük a legyőzésükhöz?

/Federic/




Kivételesen a két mágussal igen kevés katona lovagol az úton. Nem azért, mert a megboldogult főpap kedvenc tanítványa ennyire hatalmas kísérettel járna általában, hanem mert az özvegy nem sokszor engedi el kis csapattal Jessicát.
-Pár embert foglyul kell ejtenünk! -mondja a lapos dombhátról előre mutatva, ám az ifjú hölgy még nem tudja pontosan hol és hogyan akarja elkapni áldozatait.
-Ezért a földért nem rég kemény csatát vívtunk. Te és a főpap épp máshol, valami helyi zsoldos vezérnél voltatok. -emlékeztet az Ulriknál tett látogatásodra- De nagyon sokan estek el itt akkor. És az északi emberek visszatértek. Állítólag most nem dúlják és fosztogatják a környező falvakat. De meg kell tudnunk valahogy, mit akarnak!
* A lovagok körülöttetek már nem túl beszédesek voltak. Fáradtak voltak valamennyire a hosszú úttól idáig. Ám még egy percre sem hagyják most sem, hogy a nemes leány valamerre elhagyhassa a védő gyűrűt és támadásnak tegye ki magát.

Már régen nem találkoztam Jessica-val, mert anyja igen csak rövid pórázon tartotta mostanában, meg hát ő nemes volt én meg nem, így nem is mozogtunk ugyanabban a körökben a mágustanodán kívül. Így aztán egészen váratlanul ért, amikor feletteseim hívattak és elmondták, hogy ismét a fiatal nemes hölggyel kell tartanom egy titokzatos felderít útra.
Persze most sem magunkban jöttünk, hanem jókora testőrséggel, akik ugyanolyan lelkiismeretesen végezték a feladatukat, mint amikor első alkalommal megismertem.
Most, hogy itt álltunk York városa előtt és lenéztünk a még épülő házakra, nem tagadhatom, hogy megdöbbentem amikor elmondta, hogy mit is tervez, mi a feladat, amiért eljöttünk idáig.
Ismét a településre fordítottam a figyelmem és nem kerülte el az sem, hogy a falak elég erősnek tűnnek és mi sem támadó sereggel érkeztünk.
- És hogy akarod ezt véghez vinni? Belovagolunk és elrabolunk pár embert? Úgy látom azért ők sem bíznak semmit a véletlenre. – intek az őrökre és a falak mögött is fegyveresen sétálgatókra, ami azt mutatta, hogy békés tevékenységük ellenére, felkészültek. – Vagy lesben állunk, hátha erre jön valaki?

/Federic/





A lány arca nyugodt maradt. És nevető hangon válaszolt.
-Ha be akarnék lovagolni oda, akkor az összes lovagot hoztam volna, lüke! Te mindig olyan más vagy, mint a többi pasi, Federic. De azt hiszem érted, hogy mit szeretnék.
Valahol búvóhelyet kell keresnünk és nem élhetnek mindig a falak között. Amikor egy kisebb csapat vagy magányos járókelő kijön, mi elkapjuk.
* A terv egyszerű volt és magabiztos. És ideje lesz kitalálnod, hogyan fogjatok hozzá.


/Bocsi a rövidért, csak rohannom kell befelé. Kora reggeli írás hátránya. Remélem ennyi elég lesz, hogy folytasd Ha nem, akkor este majd kibővítem../

Hát fiatal ember létemre már sokat tapasztaltam, de mikor meghallottam Jessica szavait majdnem lenyeltem a nyelvem és éreztem, ahogy a vörösség felkúszik az arcomon.  Mikor lett ez a valamikor szende lány, akit megismertem ennyire magabiztos és felvágott nyelvű?
És mikor lettem én……pasi????
Na jó, persze nem vagyok olyan….besavanyodott alak, mint általában a papokat képzelik, meg szeretem a kalandokat és a veszélyt, ez tagadhatatlan.
Még mindig ez jár a fejemben, amikor önkéntelenül bólintva a lány és kísérete után fordul a lovam, hogy megbújjunk a sűrűben és várjuk a szánkba repülő sültgalambot.
Csendesen bújunk meg egy útszéli erdős részben, amikor a tőlünk száz méterre kanyargó úton öt fős csapatot pillantunk meg. Persze nincsenek száz méteren. Hiszen csak a hozzánk legközelebb eső pont van ennyire. Jó egy kilóméterre két nő és három fegyveres férfi gyalogol.
-Mit gondolsz? Kockáztatnunk kell a férfiakkal vagy inkább próbáljuk megölni őket és a nők is tudnak annyit, mint ők?
Azonban, amikor már a bokrok közül nézelődünk kifelé és meglátjuk az úton közeledő kis csapatot, már tejesen összeszedett vagyok és egyáltalán nem tetszik az, ahogy Jessica könnyedén arról beszél, hogy csak úgy öljünk meg embereket, akik egyáltalán nem ártottak nekünk. Lehet, hogy a varégokkal nem vagyunk békés viszonyban, de ezek itt nem hadsereg.
- Nem......én nem gyilkolnék ok nélkül, talán lesz más mód is, csak ártalmatlanítsuk őket. - nézek a lányra kissé elkomorodva.

/Federic/





 Federic még azzal vívódott, hogy az egykor tündéri hölgy és közte időközben megváltozott a viszony. Ám nem csak az nem tetszett neki, hogy pasi, hanem a nő haditerve és felvágós stílusa sem.
Ám nem sokat tehet először, hiszen maga mondta, hogy ne egyenest lerohanják a várost. És ebben úgy tűnt egyetértenek. Ám az már cseppet sem tetszik a fiúnak, hogy békés járókelőket a varázslók új vezetője érzelemmentesen lerohant és legyilkolt volna.
A lovagok kicsit hátrébb húzódtak, hogy csillogó páncéljuk ne tűnjön fel a fák között, egyedül a szintén vértben lévő Jessica és te füled volt tanúja a beszélgetéseteknek.
Végül a döntést csak meghoztad és a nemes hátra fordulva halkan mondta a parancsot:
-Próbáljuk elfogni mindegyiket! Ha nem muszáj, ne öljünk meg senkit! Az elején a kör közepén leszünk és segítünk, de mielőtt oda érünk, nyugodtan előzzetek meg és a hátsók a szárnyon szétválnak!
A cél az, hogy körbe fogjuk őket és megadják magukat! Akinél van buzogány, az azzal próbálja leütni, ha valamelyik ellenáll, akinél nincs, az inkább a kard lappal!
* Amikor már egész közel jártak hozzátok, intett és lóra pattanva vágtattok ki az erdőből. Csak a hadiszerencse tudja, hogy ez után mi következik.


/Kockadobás: Hatos
1 -A három férfi keményebb ellenfélnek bizonyult, mint előre vártátok. Mire erre rájöttetek, már Jessica kíséretének a felé lemészárolták.
2 -Az erdő felé futottak és akár hogy próbálták a nehéz lovasok elébük vágni, csak súlyos sérüléseket szenvedtek. A kiszemeltek pedig elfutottak a sűrűben.
3 és 4 -Több lovag is súlyos sebet szerzett, de végül sikerült a haditerv két ember vesztesége árán.
5 és 6 -Gond nélkül lovagolják körbe a nemes csapata őket és jobbnak látták megadni magukat./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Mivel valahol Jessica a főnököm lett, természetes, hogy megváltozott a viszonyunk, de nem volt ez olyan régen, hogy ennyire könnyedén vegye a gyilkolást, v olt egy gyanúm, hogy ez erősen az anyja hatása, de most ezzel nem tudtam mit kezdeni. Én sem haboztam használni mágiámat és fegyvereimet ha kellet, de nem érzéketlenül.
Szerencsére a lány hallgatott rám és utasította a lovagokat, hogy lehetőleg mindenkit élve fogjanak el.
A haditerv ellen így nem volt kifogásom, hiszen ez sikerrel kecsegtetett, főleg, hogy lovon, páncélban eléggé fölényben éreztem magunkat, talán ez elég lesz.
De nem volt az, mire lefegyverezték őket és körbevették már két lovag halott volt. Döbbenten néztem őket, aztán a foglyokat. Nem semmi bátorságra és küzdőszellemre vallott ez.
Kezemben elaludtak a lángok.
- És most? - fordultam Jessica felé. - Végighurcoljuk őket hazáig? Mi lenne ha ott - intettem az erdő felé, - ott kikérdeznénk őket, aztán mehessenek isten hírével. - javasoltam.

/Federic/




A harc most is olyan volt, mint a háborúban mindig. Mocskos és véres. Bár kímélni szeretted volna az ellenséget, de az egy percig nem akarta a tieiddel. De nem róhatja fel senki, hiszen nem értelmetlen gyilkolászás volt a parancs, amiért elhozott társnőd, hanem foglyok szerzése és kikérdezés.
-Ügye ezt te sem gondoltad át teljesen? Ha most megállunk, akkor egy járőr csapatukkal bármikor összefuthatunk. És ha őket ilyen nehéz volt legyőzni, akkor őröket is hátra hagyni nekik és még újabb összecsapást is vívni...
Én jobbnak látom, ha inkább máris elindulunk. Miért kéne megállnunk itt, ahol semmi felszerelésünk nincs? És miért engednénk szabadon őket, ha utána azonnal nyakunkra küldenék a csapatainkat?
* Szúrós tekintettel és értetlenül nézett a kérdés közben, mintha elpuhultál volna, mióta nem találkoztatok.

Persze én nem vagyok nagy taktikus, így aztán nem csoda, ha hamar le leszek hurrogva és közben úgy néz rám Jessica, mintha elment volna az eszem. Én csak a nőket akartam megóvni, mert ugyan nekik mi közük lehet ehhez az egészhez, de sajnos azt is be kell látnom, hogy a lánynak igaza van és ezt a két halottunk is bizonyítja.
- Értem, akkor induljunk. - sóhajtottam és segítettem a holttesteket felrakni a lovaikra, hogy őket is hazavigyük.
Hamar közös nevezőre juttunk és a csata nyomai eltüntétse után minél hamarabb igyekeztek a saját földre jutni. Utatok szerencsére zavartalan, de ahogy a vidéki kastélyhoz közeledtek, érezheted a lány növekvő feszültségén és a foglyokra való egyre gyakrabb pillantáson, hogy nem a lovagok fogják őket kikérdezni.
Eléggé messze voltunk ahhoz a faluhoz, hogy onnan ne láthassanak az egész csatából semmit, így amikor sikeresen, vagy legalábbis látszatra sikeresen eltüntettük a csetepaté nyomait, remélhettük, hogy senki nem indul az üldözésünkre, hogy kiszabadítsák a rabokat.
Egyáltalán nem volt Jessica egyedül az aggodalmaival, amikor már majdnem a kastélynál voltunk.
- Mi lesz velük? Ugye te akarod kikérdezni őket és nem akarod a halálukat? - kérdeztem rá végül hosszas hallgatás után.