/A hsz 16+-os elemet is tartalmaz./

Arra ébredek, hogy a tizedesemnek le is járt a műszakja, és kész megadni a büntetésemet. Nem tétovázik vagy finomkodik, erősen megragad, amire felszisszenek. -A kezem. - Nézek a jobbomra, abban bízva, hogy ha már kedvét leli bennem, talán lesz is annyira kedves, hogy elengedi és nem akar mellette fájdalmat is okozni. Bár legszívesebben leszúrnám és elszaladnék, ezt tudom hogy nem tehetem. Inkább nyugodtan fekszek alatta, hagyom hogy azt csináljon velem amit csak szeretne -bár nem fogok visszacsókolni-, és megpróbálom élvezni, már amennyire lehet olyat amit nem akar a self... Már épp elégszer mentem át ilyenen hogy tudjam, ki fogom bírni most is. Becsukom a szemem, hogy az elégedett arcát ne kelljen néznem végig.
Ledől mellém aludni, de előtte még mond valamit, mire én mosolyt eröltetek az arcomra. Bár nem is kell annyira eröltetni. Mégis tanulhatok hamarosan haladó mágiát? Hogy? A sebesülésekre is jó? Ha ennek ez az együttlét volt az ára, akkor talán még meg is érte. Stockholm-szindróma? Nem, nem hiszem. Igaz most már jobb végkifejletet is el tudok képzelni mint hogy előbb-utóbb kiheréljem és utána lenyomjam a torkán. Na jó, ez nem egészen igaz, most nem jut eszembe semmi kevésbé drasztikus. Minden esetre nem szeretném hogy maga mellett találjon amikor felébred, úgyhogy lassan fogom magam, felöltözök, és a saját ágyamban folytatom a pihenést.

/Lys/


Lys lassan többször cseréli az ágyát, mint más a zokniját. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy a középkori világunkban van-e olyan intelligens lény, aki egy nap négy zoknit vált. Ám mindent a pihenés kedvéért!
Ezúttal senki nem zavarja meg, nyugodtan piheni ki magát és másnap reggel értesül csak arról, hogy néhány fogoly megszökött. Nehéz ezt elhinni, hiszen saját szemeivel láthatta, mikor az egyik már majdnem elérte a kaput, még az igazgatót is túszul ejtette, de majdnem az életével fizetett.
Téged is kiküldenek, új íjász felszerelést kapva. A hadseregben megszokás, hogy ha sikeresen hajtod végre a küldetésed, akkor nem érdekli őket az elveszett fegyver. Ha nem jártál sikerrel, akkor sokkal fontosabb dolgok miatt baszogatnak, mint néhány fegyver.
Ám nem csak azt kapsz. Tetszésed szerint felszerelheted magad tömegben gyártott fegyverekkel. Nem gagyi egyik sem, csupán távol áll a mester pengétől.


/Lola/


Két idegen erdei elf jött érted. A velük tartó törpök nem túl lelkesek a személyedért, de jól láthatóan a lombtündék ragaszkodtak a megmentésedhez. Nem tudod honnét tudták, de a raktárban üres hordókba kellett bújnotok. Hamarosan súlyra vizsgálgatták a selfek, melyik van tele és melyiket állították ide üresen és gyorsan kivittek téged. Csak a zötykölődésből érzed, hogy egy málhás állat hátára vagy felkötve és ez majdnem biztos jele annak, hogy visznek ki a kapun túlra.
Rengeteg idő telik el, kintről csak homályos, érthetetlen zajok szűrődnek be. Majd több órán keresztül várakoztok egy megállónál, mikor megjön a megbeszélt jel. Halk kopogás a hordón. Amikor kibújsz, a tündék már ott várnak, a társaik viszont hozzád hasonlóan csak most másznak ki.
Egy hegyi táborban találod magad. Tizenegy self katona alszik békésen, egy -az őr- arca halálra rémült a bokor szorításában. Csendben hagyjátok ott őket, ám a két megmentőd hamarosan magatokra hagy. Vissza kell térniük keletre, hazájukba. Míg a rád még mindig nem barátságosan néző raydaniak nyugatra, saját otthonaikba mennek tovább.
Rajtad áll, csatlakozol-e valamelyik társasághoz, vagy magad vágsz neki az útnak.

Lola


Mint a ketrecbe zárt tigris járkálok föl és alá a kis cellámban – ami persze szinte csak forgolódást jelent, olyan kicsi, - mert az egész bánya felbolydult méhkasra kezd emlékeztetni és érzem, hogy valami történni fog.
Ahhoz már túl sok verést kaptam, hogy egymagam a szökésen gondolkodjam, de ha megteremtődik hozzá az alkalom, biztos vagyok benne, hogy nem fogok habozni. Talán ez az utolsó esélyem!
Meglepődök amikor a két erdei elf megjelenik, de meg is ijedek a társaságukban lévő törpe csapat láttán. Talán bántani akarnak? Leszámolni?
Mikor kiderül miről van szó, nagyra kerekednek a szemeim. Lehetséges ez? Kijuthatok? Bár nem teljesen bízok bennük, mégis megyek velük, hiszen ha most nem, akkor soha.
A hordóban töltött idő szinte megőrjít. Minden pillanatba azt várom, hogy sötét elf arcok bukkannak fel felettem és gúnyos vigyorgással döfik belém a pengéjüket. Bár az is jobb lenne, mint vissza kerülni a bányába, a pokolba.
Mikor aztán kinyílik a hordó és ott állok az alvó táborban, szinte alig bírok megmoccanni. Még most sem akarom elhinni!
Aztán először az elfek, majd a törpék jelentik ki, hogy haza mennek. És hiába nem dúl a szeretet köztem és az apró nép között, mégis csak ott a húgom és a társulat, így a törpékkel tartok, már persze ha nem zavarnak el.

Már reggel két hatalmas meglepetésben van részem. Az egyik hogy valakik sikeresen megszöktek innen. A másik hogy engem (is) elküldenek hogy rendet rakjak a rendes katonák, őrök után. Nem igazán értem hogy mire fel, elvileg a minap álltam ki egy próbát, máris követné a másik? Vagy ennyire elégedettek velem? Inkább az utóbbira gyanakszok, vagy inkább csak reménykedek benne. Esetleg azért küldenek inkább felderítőknek szánt, embereket követős munkára mert a tizedesem még mindig haragszik rám? Akkor nem mondta volna hogy lassan ideje lesz haladó mágiát is tanulnom. Vagy csak remélte hogy reggel is maga mellett talál, és ezért ez a bosszúja? Hát, most egy darabig biztos nem teszi rám a kezét.
Első ötletem, hogy valami profi mellé szegődjek, legalább látni hogy hogy kellene ezt csinálni, de biztos vagyok benne, hogy kihasználná a helyzetet, úgyhogy végül abban maradok, hogy egyedül vágok neki. Mivel íjat jelenleg elég bajos lenne használnom, két kardot teszek csak el fegyverként, illetve tanulva a korábbi esetből, egy nagyobb köpenyt veszek magamra ami eltakarja a törött kezemet is, és még marad is belőle ha tépkednem kell.
Indulás előtt amennyire segítőkészek, alaposan kifaggatok valakit hogy mégis kik ezek akik megszöktek.
Törpök, elfek, egy ember...
Igazából egyetlen ötletem az, hogy ha törp lennék, és tudok róla, akkor biztos azt a nagy karavánt keresném meg először, a fegyveres őrök talán elhitethetik velük, hogy oda nem megyek értük. Csak kiszúrni néhány törpöt a sok törp közül.... Remélem velük mentek a többiek is, vagy legalább az ember. Talán ő lenne a legkönnyebb préda. De fogalmam sincs hogy ő vagy az elfek merre indulnának egymaguk, így marad a törp tábor környéke, mint óvatosan megfigyelendő, hátha odatévednek hely.
Gyerünk!

Lys orrára nem kötik a fajokat, csupán annyit derít ki egy kis utánajárással, hogy egy tucat fogoly szökött meg felfegyverkezve. Ám megsejti, hogy valószínűleg helyiek is lehetnek köztük, ha már ilyen könnyen felszívódtak az őrök elől kint a terepen is.
Lolát pedig magukkal viszik az alacsony termetűek, még ha nem is széles mosollyal. Ám nem igazán próbálnak beszélgetni vele, ha ő nem erőlteti. Első útjuk egy patak partjára visz, hogy végre olthassák szomjukat. Igaz nem sör, de a szökevényeknek megfelel, ha már legalább fél napja egy kortyot nem ittak.
-Szerintetek követni fognak minket? -kérdezi az egyikük.

Eközben az újonc katonánk egy ismerős hídon kell átkelnie a faluba menet. Ám a túloldalt egy állig fegyveres raydani őrködik. Még nem vette észre őt.

Az egész menekülés olyan számomra, mintha csak álmodnám. Olyan sokáig voltam a bánya foglya, hogy sikerült megtörniük? Mindig erősnek hittem magam, hiszen egyedül kellett gondoskodnom a húgomról és egy idő után már a Társulat gondjai is nagyrészt az én vállamat nyomták. Most meg úgy éreztem magam, mintha nem is magam lennék. Majd, hogy nem közömbösen vettem tudomásul, hogy a törpék, bár nem boldogan, de belementek, hogy velük tartsak. Csalódottan magamban lépkedtem a csapat végén és fogalmam sem volt, hogy miként fogok magammal megbékélni.
A húgomra gondoltam és egyre lassultak a lépteim. Vajon mit fog gondolni rólam?
A törpe csapat megállt egy csobogó patak partján és én is ittam, mert a testem ezt követelte, de aztán fáradtan ücsörögtem csak egy fa tövében, félre húzódva a többiektől.
~ Vajon mi lehet a cicáimmal? ~ jutott eszembe teljesen logikátlanul.
- Biztosan! Példát kell statuálniuk, különben elvesztik a hatalmukat. – válaszoltam önkéntelenül, miközben gondolataim visszafutottak, az igazgató arrogáns, magabiztos arcát látva magam előtt.

Na, itt sem sétálhatok át csak úgy... De legalább van valaki, aki talán útba tud igazítani.
Megpróbálom óvatosan megközelíteni, hátha egy pengét illetszthetek a nyakához, ezzel nyomatékosítva a kérdésemet. Inkább elvágom a torkát egy hirtelen mozdulatra, mint hogy bajt okozzon itt nekem. Ha észrevesz közben, akkor inkább csak messziről kiáltok neki.
-Nem jártak erre páran akik azt állítótták hogy tőlünk szöktek meg nemrégiben?
Ha sikerül a pengémmel sakkal tartani, akkor a válaszától függetlenül úgy végződik a történet, hogy a hulláját ledobom a hídról. Esetleg ha nem túl segítőkész, akkor egyszer hajlandó vagyok megismételni a kérdést miután a fájdalom átkát próbálom meg rábocsátani, de ettől még ugyanaz a végkimenetel. Ha pedig nem sikerült, akkor nem is tudom hogy miért mondana akár igent, akár nemet, úgyhogy erre felkészülök jó előre:
-Arra gondoltam, hogy velük együtt én is megszökhetnék erről a helyről. Tudom hogy nem sokan hinnének nekem, de ők talán megmondhatnák hogy igazat beszélek... Ha a nőkről van szó, legyen az akár fajtárs -nyelek egy nagyot- a többit gondolom ki lehet találni.
Ha csak nem jártak már ott (valahol át kellene kelniük, nem tudom mennyi híd lehet a környéken, itt végülis könnyen a nyomukra akadhatok) egy jó kurta káromkodást követően távozok.

/Lys/

A rozoga vidéki híd deszkái nem is egyszer megnyikordulnak alattad. A legkevésbé sincs esélyed észrevétlenül mögé lopakodni. Így félúton sem jársz, mikor megfordul és szembe néz veled. Egy szó nélkül közelebb int, jelezvén akkor akarja halkan elmondani neked a választ, amikor ott leszel előtte.
-Éjtünde szuka. Most bosszút állok az öcsémért.
* Nem kell részletezni, hogy hirtelen meglódul a páncéljában és igyekszik minél közelebb maradni. Alacsony termete miatt neki kedvezőbb a belharc és csatabárdjával direkt a lábadat támadja, hiszen azt védve teljesen le kell engedned fegyvered és így védtelen maradsz fent. Míg neki javarészt csak felülről kell hárítania.

/Lola/

-Igen. Én is ettől félek. -válaszolja elkeseredetten a kérdező.
* Köréd gyűlnek és úgy tanácskoznak tovább. Úgy tűnik a beszélgetés áttörte náluk a falat és már nem annyira kiközösítőék veled szemben. De majd meglátjuk, mi sül ki ebből.
-Pár mérföldre arra van egy híd. Ott átkelhetünk. Nem szívesen úsznék.
-Pedig lehet jó ötlet lenne. A kitaposott ösvényeken, utakon fognak keresni minket. Ha továbbra sem azokon megyünk, nem találnak ránk.



/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -A katona súlyosan megsebesít a lábadon vagy ott védekezve hirtelen felülről támadva az ép bal karodba vág bele úgy, hogy a csontot is áttöri.
4-6-ig -Sikeresen veszed fel vele a harcot, egy részeges megingása miatt alkalmad van leszúrni./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Már azon is meglepődök, hogy egyáltalán figyelembe vették, amit mondtam és nem néztek levegőnek, de amikor még körém is telepednek és láthatóan belevonva a beszélgetésbe a véleményemre is kíváncsiak, az teljesen kizökkent a mély önsajnálatból.
Megrázkódom és arra kell rájönnöm, hogy alig ismerek magamra. Ez nem én vagyok! Én egy öntudatos, célratörő nő vagyok, aki mindig megállta a helyét még a férfiak között is. Ezért tudtam nagymacskákat idomítani, mert el tudtam hitetni velük, hogy én vagyok a főnök.
Most itt az alkalom, hogy végleg a hátam mögött tudjam azt a poklot és ezek a kis emberek segítettek nekem eddig, az a minimum, hogy legalább valamennyit én is hozzá tegyek.
- Én is az úszás mellett szavaznék, szerintem, ha csak az az egy híd van a közelben, akkor ott mindenképpen keresni fognak minket. – élénkülök fel és a figyelmem, most már a környezetemre is kiterjed, nem csak a magam bánatára. – Kidönthetnénk pár fát és akkor még úszni sem kéne talán.

Szerencsémre eleget ivott a törp őr ahhoz, hogy könnyedén elbánjak vele. Viszont most nehéz döntés előtt állok: maradok, vagy megyek tovább. Híd. Ha el akarják érni a közeli törp tábort, akkor át kell itt kelniük. De lehet hogy másik hidat választanak majd. Meg az is lehet, hogy már átkeltek rajta. Meg az sem biztos hogy elbírok velük, elvileg egy tucat szökevényről van szó. Már ha tudnak róla, és ezt a karavánt célozták meg egyáltalán. A másik lehetőséget gyorsan felejtsük is el, akkor kizártnak tartom, hogy akárhogy a nyomukra bukkanhatnék. Ha pedig a táborba érnek... hát, ott van katona bőven, több mint egy törött kezű selfre való... Gondolkozz, Lysa!
Szóval, már mikor megszöktek, már távolabb kell járniuk. Másrészt volt itt egy őr. Ha tudnak a szökevényekről, akkor abban is biztosak lehetnek, hogy utánuk küldik néhányunkat. Tehát vagy sok katonát küldenek ide, vagy egyet sem, mondván mind kell a tábor körül. Ez a katona biztos miattam volt itt, mondta is, hogy bosszú az öccséért... De most nem ez a lényeg, hanem hogy kizárásos alapon a híd és a karaván között kell keresnem a rabjaimat.
A hullát lelököm a hídról, igyekezve úgy intézni, hogy a deszkák alatt érjen le, minél kisebb feltűnést keltve az erre járóknak. Gyors léptekkel elindulok a tábor felé, de persze nem sétálok be csak úgy egyszerűen. Ez úttal legalábbis. Inkább messziről, óvatosan figyelek, hogy van-e már nagy felfordulás a váratlan érkezők miatt, vagy csak sikerült valahogy megelőznöm őket.

/Lys/


Úgy tűnik nem térsz vissza az újabb váratlan győzelmed után a bányába ismét trófeával felvidítani a tizedesedet... és egy esetleges újabb hiba esetén megint az ágyát melegíteni. Inkább tovább folytatja a vaktában tapogatózást. Az út szabad előtte és elrejtve a hullát a patakban gyorsan tovább halad.
A "faluban" viszont nyoma sincs a szökevények megérkezésének. Viszont elég sok őrpáros járőrözik már nem csak a karavánpihenő területén, de a környéken is. Lehetséges, hogy ez a mozgósításnak volt a része a hídon álló őr. De ezt nem tudhatjuk biztosan.
Ha itt maradsz, akkor hamarosan feltűnik a jelenléted.


/Lola/

Folytatás egy későbbi mesélőiben.

Ránézésre nem adták föl a keresésemet, de már párokban, attól tartva, hogy valamilyen titokzatos oknál fogva mégis visszatérnék a tett helyszínére és megtalálnak. Mekkora idióták! De legalább nem a tábort és a friss vendégeiket védik minden erejükkel. Mert még nem érkeztek meg. Ez jó hír, így még van esélyem elkapni őket, hacsak nem egy őrjáratba futok előbb, amire lássuk be, itt kellemetlenül nagy esélyem van. Inkább visszább indulok a híd felé, és valahol nagyjából félúton ldőlök egy fa tövébe, alaposan bebugyolálva magam, nehogy akármim is kilátszódjon, és jól összehúzom magam, hogy ne legyen túl könnyű rájönni, hogy self vagyok. Ha ezzel megvagyok, akkor szépen csendben várok estig, vagy ameddig nem jön egy kisebb csapat szekér és páncél nélkül, ugyanis valószínűleg ők lesznek a szökevények.

/Lys/

A terved remek és jó lehetőség elkerülni az őrjáratokat mégis nyomra bukkanni a feladatodat illetően. Noha nincs garancia semmire, ám két elhaladó szekérkaraván után végre egy fegyvertelen. Bár nem biztos, hogy őt keresed, hiszen fajtársad.
Egy vak self fától fáig araszol óvatosan az út szélén. Mindig megáll az újabb törzsnél egy rövidke időre, majd egyenesen haladva tovább megy, jobb kezével megpróbálva megtalálni a következő növényt, óvatosan oldalra araszolás közben.
Ahogy ott ülsz bebugyolálva nem vesz észre, a másik oldalon mozog a település felé.

A jelek szerint jól csinálom amit csinálok, eddig mindenki elment mellettem. Most még egy vak self is, amin egyébként nem is kell csodálkozni. De hogy mit keres itt? Nem tudom mire vélni, nem mintha sok közöm lenne hozzá, de valamilyen titokzatos oknál fogva mégis csak érdekel hogy hogy került ide. Meg hogy hova akar kerülni, és miért. Óvatosan szétnézek, hogy van-e valaki a környéken, aki talán megláthat, és ha senki, akkor odamegyek hozzá, és a vállára teszem a kezemet.
-Mi járatban erre felé? Hova lesz a séta?

/Lys/


Hősnőnk lopakodva megy a magában bolyongó mögé. Nincs senki más a környéken. És nem számít a reakciójára.
Úgy arcon vágja visszakézből, hogy még percekig égni fog a helye. A következő pillanatban összeesik a világtalan és eltelik egy rövidebb idő, mire megszólal.
-Mondhattad volna, hogy bajtársnő vagy. Azt hittem, megint ellenségbe botlottam. Elfogtam élve két elfet az igazgatónak a vadászós küldetés alatt, de az egyik kikaparta a szememet. Épp visszaindultam őrjáratból a bányába. Látom te is arra tartasz.


/Lola/

A törpe társaid első reakciója, hogy most szöktek épp meg az éjtündék bányájából. Még nincs fejszétek, fűrészetek vagy más szerszámotok fakidöntéshez. Még a fegyvereket is szemét elfek mind elvitték. Főként az a vörös hajú, de a maradékot a két kisegér.
Ám szükség törvényt bont. Hamar felvetődik az ötlet, hogy az ellopott csákányokkal ügyetlenebbül és kellően hangosan, de annyit lehet erdészeti munkát végezni, hogy legalább egy idő múlva a fa önsúlyától ki fog dőlni.
Hamarosan neki is látnak a törzs csapkodásának és félrecsúszva, de mégis kidőlt a fa. A bányásznép nem épp járatos a természetben és talán neked sem volt eszedben, hogy még egy szabályos bemetszés esetén is a növény féloldalas növése vagy megakadó ág vagy bármi megcsavarhatja úgy estében, hogy akár pont ellenkező irányba dől.
Szerencsére ferdén, de a patakon mégis átzuhant és így egy járható hidat képez a két oldal között. Hamarosan pedig fennakad benne egy raydani hullája, miközben a társaid a fárasztó munka után kicsit kifújták magukat.
-Ezek szerint a hídon nagy csata van. Át kell kelnünk a túloldalra minél hamarabb, hogy csatlakozzunk a mieinkhez!
* A seregük útra kelése annyira feltüzelte őket, hogy átkelve a patakon az út felé akarnak tovább menni, hátha van elég fegyver számukra is a küzdőknél! Ám azt is tudod, hogy eddig milyen irányhoz tartották magukat folyamatosan.

-Dehogy látod hogy arra tartok! Pár fogoly megszökött a bányából, őket várom, hátha erre tévednek. Van itt egy nagyobb törp tábor egy szép adag katonával, én biztos oda menekülnék ha szökök. Nem értesz véletlenül a nyomkövetéshez? Ilyen irányú kiképzést még nem igazán kaptam, csak... értük küldtek engem is... valamiért.
Közben gondolkozok hogy mi legyen vele. Nem hiszem hogy vissza fogom kísérni. De lehet hogy a helyett hogy hagynám tovább menni, irányba állítom majd miután jól orrbavágtam. Csábító a gondolat, hogy tovább megy, és az őrjáratozó törpöket is jól felképelje. De azt azért talán nem érdemli meg, hogy ezért fogságba essen. Vagy netán meg is öljék a helyett hogy jót röhögnek a vakon. Bár ő is elszalasztotta a foglyokat, lehet hogy csak megérdemelné? Akkor viszont lehet hogy jobb lenne, ha én viszem el a fejét a törpöknek? Talán szétnézhetnék a táborukban, és akkor is megtalálhatnám a foglyaimat, ha valahogy elkerültük egymást, és odaérnek. Tényleg, már itt vagyok egy ideje, és még mindig nem láttam őket, pedig már rég ott kéne lenniük. Lassan megint rá kell néznem a táborra.

A vaksi felnevet hirtelen.
-Utánuk küldtek valamiért, kiskatona? Valószínűleg azért, hogy megöld őket és a fejüket visszavidd. De lehet üzentek nekik valami fontosat és át kell adnod. Csak elfelejtetted, hogy mit kell nekik megmondani...
* Egyre inkább türelmetlen vagy és a nyomok teljes hiánya miatt inkább neki vágnál a karavánmegállónak, amit találtál. És legyilkolnál ott mindenkit, amíg meg nem találod, akiket kell. Ha kivitelezed, akkor egész biztosra vehető, hogy a feletteseid megelégedését kivívod és talán lesz elég befolyásod az igazgatónál, hogy soha többet ne kelljen a tizedes ágyába feküdnöd.
-Nem egy túl nagy ördöngösség a nyomkövetés. Ha már eljutottál a haladó szintre mágiában, akkor kiszállsz a szellemeddel a testedből és körbe nézed észrevétlenül az egész tájat. Bár a karodat is meg kéne gyógyítanod, mielőtt újra ellenséggel összetalálkoznál. Lehet így könnyedén kicsinálnak.
Ha viszont nem érték még el a biztonságos helyet, akkor lehet igyekezned kéne utánuk eredni és elkapnod őket.

-Persze, azért hogy vigyem őket vissza. De úgy értettem, hogy miért pont engem küldtek? Mert én még egyáltalán nem tanultam haladó mágiát, és igen, a kezem is valóban törött. Ennek ellenére egy törpöt eltettem láb alól, a hídon járkálók lába alá. Aaaa törött kezemet is szellemként láttad? Akkor tudhattad volna hogy nem ellenség vagyok. Viszont ha ez nem olyan nagy ördöngősség, akkor szét tudnál nézni nekem hogy van-e a közelben egy csapat valaki szekér, ló, és nagyobb csomagok nélkül, felfegyverkezve, gondolom a mi fegyvereinkkel, de páncél nélkül? Esetleg meggyógyítani? - Kérdezem felcsillanó szemekkel, amit nagy valószínűséggel nem láthat, de nem igazán vagyok hozzászokva a vakokhoz, amiről részben meg is feledkezek a nagy izgatottságomnak köszönhetően. Ez egy remek lehetőségnek hangzik, és még ha a segítsége miatt osztoznom is kell vele a dicsőségen, egy vak segítségéről beszélünk, biztos nem von majd le túl sokat az én érdemeimből.

-Persze, hogy tudok segíteni. -bólint a másik- Csak az a kérdés, hogy nekem miért éri meg?
* Miközben ezt mondja, bólint is egy nagyon picit, ezzel is megerősítve, hogy -József Attilla szavaival élve- "És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz." Nem tűnik önzetlen lelkűnek a fickó, de fajodból kiindulva az sem biztos, hogy te tisztában vagy-e ennek a szónak a jelentésével.
-Gondolom erre te is gondoltál már. A mágiához meg... Nos, azt talán azért már tudod, hogy a beavatott szinthez kell egy kísértet mentor.

Most ugye nem azt akarja amire gondolok? Mert én azt nem akarom!
-Hát, azt még eldöntöm hogy mit is kapsz cserébe. Megemlítem a neved hogy segítettél. Vagy ha olyan sokat sikerül elkapnom, lehet 1-2-t neked is adok, hogy a tőled megszökő elfek ellenére csak ne üres kézzel kelljen visszatérned, ráadásul vakon. Ha pedig a kezemet is rendbe tudod hozni... - Megsimítom az arcát, had higyje amit hinni akar. Egyébként még én magam sem tudom, hogy hogy köszönném meg ezt neki, és egy pillanatig még azon is komolyan elgondolkozok, hogy eleget tegyek a képzeletének. Minden esetre most így nem hányhat semmit a szememre, nem mondtam semmit, hogy miért érné majd meg neki, sőt, az elején még ki is emeltem, hogy majd még eldöntöm.
-Na, tehát, akkor segítesz? Meddig kellene vigyáznom a testedre? Mert gondolom amikor elhagyod, akkor valakinek nem ártana rá odafigyelni. Nehogy beléd botoljon egy őrjárat. Erre felé elég sok van, de gondolom erről már rég tudsz. A beavatottak mágiájához meg... Csináljak belőled kísértetet? Vagy ezt nem egészen értem. - Ráncolom kicsit a homlokamat, amit még mindig nem láthat szegény vak katona.

-A kezedet felejtsd már el, mielőtt kapsz még egy pofont egy kiképzésben előbbre haladottól, vagyis ha úgy tetszik, magasabb rangútól, mint te! És köszi, ha megpróbálsz kísértetet csinálni belőlem, akkor meghalás helyett téged hagylak itt a vadállatoknak... holtan.
* Nem tűnik úgy, mintha nagyon megmozgattad volna a nagy lepedővel a fantáziáját. Sőt! Azt is mondhatnánk, hogy a nagy útiköpeny alatt kimondottan azt sejteted, hogy egy kövérkés test lapul. És ez elijesztő.
-Na jól van! Mondjuk, hogy megegyezünk mindjárt az árban. Elég neked, ha körbe nézek és megmondom, merre vannak?

Én nem értek ugyan a favágáshoz, de azért annyit én is tudok, hogy nem ártana szerszám hozzá, de legalábbis jó nagy erő, ami talán egy óriásnak van. De a törpék leleményes népség és az ötlettel, hogy akár ideiglenes átjárót csinálhatnánk egy nagyobb fából, felcsigázta az érdeklődésüket.
Hamarosan még a nem épp a célnak megfelelő csákánnyal is sikerül annyira meggyengíteni egy alkalmas fát, hogy az nagy recsegéssel-ropogással eldőljön. Minden „boszorkányos” fohászomat igénybe vettem, hogy a megfelelő irányba dőljön. És sikerült!
Mindenki örült és most én sem maradtam ki a csapatból. Kezdett feléledni bennem a remény.
- Nézzétek! – villant valami a szemem sarkában és hamarosan kiderült, hogy egy törpe teste akadt meg az alkalmi átjárónkban.
Csak hálát adhattam az isteneknek, hogy nem mentünk a híd felé.
- Ezek szerint igazunk volt és a sötét elfek nem adták fel az üldözésünket. – nézek a testre sötét elhatározással, hogy engem ugyan vissza nem visznek.
Én nem vagyok harcos és minél előbb látni akarom a húgomat és a társulat tagjait…..és a macskáimat is.
- Csak az utatokban lennék. – búcsúzom el tőlük, ahogy a feltételezett csata felé kanyarodnak. – Én inkább megyek tovább és értesítem a királyotokat a veszedelemtől. – mondom nekik.

Hogy ez mekkora egy arrogáns bunkó! Még hogy magasabb rangú nálam? A ló***** Pont mint ahogy én, még ő sem fejezte be a kiképzését, semmivel sem jobb nálam. És meg is tudna ölni vakon, persze. Én meg titkon Uráldur felesége vagyok, igen. Már látom előre, hogy ebből sem lesz semmi a végén.
-Miért, tán másban is tudnál még segíteni? Maradjunk annyiban, hogy szétnézel, és ha ezen múlik hogy összefussak velük, akkor elmondom majd hogy nélküled nem sikerült volna, és nem adom vissza az előző pofont sem. Azt hiszem, ez így elég fair ajánlat. Ami pedig a következőt illeti, próbálkozni lehet. - Azért a kardomra rámarkolok és kicsit megemelem még kicsivel a végigmondása előtt, hátha tényleg próbálkozik, márpedig simán van olyan agyalágyult, tenyereljen csak szépen bele. Várom a reakcióját.

/Lys/

Az út szélén botladozó idegen elgondolkodik. Arckifejezéséből itélve nem akar ráállni a dologra. Majd végül megszólal.
-Viszlát!
*Ezzel összeesik szótlanul és hulla lesz. És fél óra is beletelik, mire ismét megmozdul a holtteste. Először tapogatózni kezd, majd végül...
-Amarra van egy csapat törpe fegyvertelenül. A híd irányába mennek. Nem láttam náluk se self sem más harceszközt csak csákányokat.
Ezzel az ösvénnyel párhuzamosan ötszáz méterre tőlünk épp egy ember lány sétál el a magas hegyek felé. Csak foszladozó ruha van rajta, mintha megkorbácsolták volna. Még csákánya sincs.
* Ahogy beszél, tápászkodik fölfelé. Majd elhallgat és erősen figyel. Még egyenes füleit is hegyezi. És hirtelen lekeveri neked a második pofont.
-Ezt meg azért kaptad, mert nem szóltál a felettesednek, hogy rossz irányba megy. A mi bányánk nem is erre van.
* Ezzel megindul visszafelé, ha hagyod, fától fáig tapogatózva.


/Lola/

Mikor már épp befogadtak volna, gyorsan elválsz a csapattól. A törpék arckifejezéséből leolvashatod, hogy aki egy jó kis csetepatét szánt-szándékkal kikerül, azt ők nem tartják valami nagy becsben. Ám engednek saját úttalan útjaidat taposni.
Ám ez sem telik el zavartalanul. A bokrokból egy tigris lép ki eléd és rád vicsorog.