A pofonért cserébe elgáncsolom, vagy a pontosabb leírás kedvéért, kirugom alóla a lábait.
-Azért a felettesemnek mondani magad szerintem kissé túlzás. Azért nem mondtam mert éppen nem mentél sehova miközben beszéltünk, de nyilván szólok róla, nem lenne kedvem holnap meg self mentőakciót játszani, egy ilyen szép nagy, katonával körülvett táborból legalábbis. Viszont nem ők lesznek a menekültek, felvegyverkezve szöktek meg. Azért köszönöm, és óvatosan a híd felé a törpökkel.
És mielőtt összerugdosnám, inkább ott hagyom.
Az a kis csapat, lehet hogy a fegyverüket eldobták, ami nem hiszem hogy jó ötlet lenne az esetükben, azonban csákányt nem tudnak csak így szerezni. Nem őket keresem. Viszont az innen nem messzire, szakadozott ruhában lévő ember már kissé más kérdés. Ő biztos hogy nem ide valósi. Lehet hogy valamiért elhagyták a társai, és a fegyvereket is magukkal vitték. Bár nem tudom, hogy a helyében én nem követném-e mégis őket, legalább egy darabig. Egy biztos: megyek és megnézem magamnak, szépen kikérdezgetem. Durván 500 méter előnye van és nem siet, már ha hihetek ennek a vaknak a szavában, elvileg gyorsan a nyomára kell tudnom akadni, és a kardom elővétele talán elég ilyesztő lesz ahhoz, hogy egyből elárulja hogy honnan jött, és mit keres itt. Ez persze akkor lesz bajosabb, ha egy törp őrjárat is arra jár majd, remélem nem így lesz.

Nem érdekel, hogy mit gondolnak a törpék arról, hogy én nem megyek velük, eddig sem kedveltek annyira, így ezt is túl fogom élni. De nekem semmi közöm a harcukhoz, már így is túl sokat áldoztam fel csak azért, hogy a társulat fel tudjon lépni, majdnem az életem is ráment, ezért inkább ők lehetnek hálásak nekem.
Az irányt legalább megmutatták, ezért elköszönve tőlük én arrafelé vettem az utam. Persze nem voltam valami gyors, de legalább folyamatosan távolodtam a bányától.
Őszintén meglepődtem, amikor a csíkos bundás állat elém lépett, hiszen egyáltalán nem számítottam rá, de sokkal kevésbé rémültem meg tőle, mintha egy selfbe botlottam volna.
Természetesen azonnal mozdulatlanná meredtem, de közben alaposan szemügyre vettem, hogy miféle és milyen hangulatban lehet.
Egyébként is hiábavaló lenne egy ilyen vadállat elől elfutni, így ez fel sem merült bennem.

/Lys/


Vaksi úgy dől el, mint az a fa, melyet Loláék kivágtak. Épp majdnem rád, de sikerül az utolsó pillanatban kigurulnod alóla. Ritka bosszúálló, ha képes rosszul esni, csak hogy téged nyomjon alá...
Elindulsz a mutatott irányba és valóban megtalálod egy egyedül sétáló nyomait hamarosan. Már nem járhatsz messze tőle, amikor egy tigris hangjára leszel figyelmes abból az irányból.

/Lola/


A cicus jobban megnézve nem éhes. Ám valamiért agresszíven lép fel veled szemben. Igyekszik meghátrálásra késztetni. Ritka rossz érzés fog el, mikor hideg szél fúj a hátadba és a korbácsolás miatt is szakadt bőrruhádon keresztül befúj.
Ha lenne nálad hús, megtudnád szelídíteni a tigrist, de ha a lekenyerezésen kívül van más ötleted, az is lehet sikerülne. De rád van bízva, hogy mit csinálsz ebben a szokatlan helyzetben.

Mi ez a hang? Egy vadállat? Tigris? Ez megmagyarázza, hogy miért volt olyan a ruhája az embernek. Ami érdekesebb, hogy hogyhogy életben van még? Azt hittem ezek ragadozók és megesznek. Bár ezt még lehet hogy nem adta föl, és az is lehet hogy a szökevény társait már megette, ezért van egyedül, mondjuk akkor az is lehet, hogy jól lakott, és ezért úszta meg csupán karmolásokkal. Minden esetre jó lesz sietni, ha élve akarom a bányába vinni, ugyanakkor nem ártana felkészülnöm a vadállatra. Az egyik rövidkardomat a jobb alkaromhoz erősítem a ruhám alatt, jó lesz kipöckölni a száját. Ha nem sikerül a csuklómnál lévő markolatát használnom erre a célra, akkor rettentően fájni fog, de legalább nem halok meg, és a másik kezemmel lehetőségem nyílik majd elvágni az állat torkát. Amint készen vagyok ezzel az előkészülettel, sietősre veszem a lépteket, hátha a bestia közben rájött hogy mégis éhes, és befejezi amit félbe hagyot. Közben elgondolkozok, hogy a vak miért nem beszélt erről. Vagy mert vissza akarta adni hogy nem szóltam hogy rossz irányba megy - amit egyébként tényleg nem mondok neki ha nem segít - vagy mert ő sem látta, hallotta. Jobb lesz, ha a nagy siettségben azért figyelgetek kicsit oldalra is, nem biztos hogy túl jó lenne, ha meglepne egy vérszomjas fenevad.

//Lola//


Régóta foglalkozom vadállatokkal ahhoz, hogy tudjam, ez a macska nem éhségében került az utamba, ahhoz túl jól tápláltnak tűnik, viszont mégis arrogánsan lép fel velem szemben, vicsorog és időnként megfeszíti az izmait.
Egyáltalán nem jellemző az ilyen viselkedés egy vadállatra, aki ha nem muszáj, inkább elkerüli az embert. Nekem úgy tűnt, hogy talán valamiféle területféltés, vagy valami másnak a féltése válthatta ki belőle a goromba fogadtatást.
A szél, ami szakadt ruhám alá fúj, de talán valami megérzés féle az inkább, ami megborzongat, amikor a vágott pupillájú szemekbe nézek.
A szemkontaktus talán segít meghátrálásra késztetni, de főleg a nyugodtság az, ami meggyőzheti.
- Nem akarlak bántani, nem jelentek rád veszélyt, hagyd, hogy szépen elkerüljük egymást. – mormolom halkan és megnyugtatóan felé.
Egy tigris ellen, ostor vagy kábító fecskendő nélkül tehetetlen vagyok, ha meg akar támadni, akkor semmit nem tehetek, így csak ez marad nekem.

/Lys/


Sérült jobb kezedet is felfegyverzed, hogy lehetőleg túléld ezzel az állattal való találkozást. És gyorsan haladsz utolérni a menekülőt. Amikor megpillantod, akkor egy bokor mellett körbe-körbe járó tigris van közted és közte.
Szemében meglátod a rettegést, semmi meglepődést, mely jelzi számodra, hogy valóban a bányából szökött meg. Nem sok nőre emlékszel onnan, noha rebesgették, hogy az igazgatónak van egy ágyasa a foglyok közül.
A vad gonoszul morog, de az emberlányt nem bántotta a jelek szerint. Egyelőre nincs elég időd a helyszínt jobban átfésülni.

/Lola/


Egyre jobban látod a mozgásából, hogy a bokortól akar távol tartani téged. Úgy döntesz, hogy inkább akkora ívben megkerülöd, amire már nem a karmai mutogatásával reagál. Sikerül mögé kerülnöd és folytatnád az utad, mikor egy éjtünde nőt veszel észre ott, ahonnét te jöttél.
Talán száz méter választ el tőle. Meg a cica.

Kissé meglep, hogy a vadállat csak úgy ott köröz egy bokor körül, morog, de nem csinál semmi mást. Talán ott lehet a kölyke? Vagy nem tudom. De igazából mindegy is, a lényeg, hogy úgy tűnik, nem feltétlen kell vele megküzdenem. Jelenleg jobban érdekel a nő akitől elválaszt, mint hogy túlzottan elkezdjek azon gondolkozni hogy mi is akar lenni ez valójában. A fegyveremmel a kezemben óvatosan, lassan el kezdem kikerülni tisztes távolságban, a szememet ha csak lehet, nem veszem le róla. Ha sikeresen megkerültem, akkor a most már - reményeim szerint nem tanúsít majd különösebb ellenállást, úgyhogy - rá lehet mondani hogy a fogjomhoz szólok:
-A bányából szöktél, ugye? Akkor gondolom tudod merre van a visszaút, indulás. Ha jól viselkedsz, akkor még nem is bántalak.- teszem hozzá, miután látom hogy elég rémült, bár hogy a tigris vagy miattam, az már jó kérdés. Ha miattam akkor legalább nem valószínű hogy gond lesz vele az úton, ha pedig az előbbi, hát, attól én is tartok kissé. Viszont akár rám, akár a foglyomra támad, felveszem vele a harcot a korábbi terv szerint, és végzek vele, egy ilyen kiscica nem akadályozhat meg abban, hogy leszállítsam és nagy dicséretet kapjak. Ellenben a feje lehet plussz pont lenne, vagy csak egyszerűen szépen mutatna a falon. Most azért inkább kerülném a harcot, de ha ez nem opció, akkor hát ez van.

Nyugodt mozdulatokkal kerülöm meg a nagymacskát, miközben folyamatosan szemkontaktust tartok vele. Miközben nagy ívben kerülöm, nyilvánvalóvá válik, hogy az a bokor, ami előtt áll, valamiért fontos neki. Úgy, ahogy sejtettem valamit védelmez és azért ilyen ingerült. Talán kölykei vannak és egy anyatigris nem gyerekjáték, veszélyes mint egy kihúzott íjhúr.
Mivel mindvégig rajta tartom a szemem, nem nehéz észrevennem, amikor onnan, ahonnan én is érkeztem majdnem, feltűnik egy self nő. MIvel alaposan fel van fegyverezve és rám tapad a tekintete, nem nehéz rájönnöm, hogy talán engem keres.
Gyorsabb tempóra váltok, remélve, hogy a tigris ideges lesz az újabb alak felbukkanásától és mivel a nő talán kevésbé tapasztalt a vadállatok terén, remélem belefut a karmaiba.
Ha mégis túljut rajta és beszélni kezd hozzám, tényleg láthatja, hogy rémült vagyok, de azt már kevésbé, hogy nagyon elszánt. Nem fogok visszamenni!
- Nem tudom miről beszélsz, milyen bányáról. - tagadok azonnal. - Ez a törpék földje, itt te nem parancsolsz.
Ha tudom, akkor lassan olyan irányba csalom, hogy a tigris hatókörébe érjen.

/Mindketten/


Végre összefuttok. És self hősnőnk már egyértelműen neki szegezte a kérdést a szökevénynek, hogy valóban ő a menekülők egyike-e. Ám még hátra van egy macska-egér harc. Hiába csevegtek, egyelőre nem juttok dőlőre. És a másik hősnőnk sem kényszerül egyelőre békésen és önként visszasétálni. Noha nem egyértelmű teljesen, hogy Lys gondolataiban a tigris feje mutatna-e jól a falán vagy Loláé.
Ifjú katonanövendékünk is rájött, hogy mitől nem támad egyelőre a ragadozó és ezzel ellentétben miért feszült a viselkedése. Ezért megkerüli és majdnem átér. Nem dől be reménybeli foglya próbálkozásainak, hogy túl közel csalja a nagymacskához.
Ám az idomárnak van egy utolsó lehetősége. Túl sokat volt már tigrisekkel és oroszlánokkal, nem egyszer velük aludt. Egy száraz botot felvesz a földről és megdobja vele a kölykeit féltő állatot. Veszélyes húzás és jobban tiszteli őket, hogy indok nélkül ilyet tegyen. De most nincs más választása, ha harcra akarja késztetni üldözőjével.
Jól tudja, hogy ha ilyen állapotban ő megtámadja, átgázol mindenki máson is, aki kettejük közé áll. Lys sikeres kerülése miatt márpedig pont ez a helyzet.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Ha visszaemlékszünk Lazy és a griffje beszélgetésére, tudjuk jól mennyire tartanak az itteni bestiák is Sötét Vastelep birtokosaitól. Az utolsó pillanatban lefékez a rohanásban és megpróbál oldalra ugrálva mögéd kerülni, várja a kedvező alkalmat a lecsapásra. Most már te vagy az új célpontja. Lola pedig időt nyerhet, ha elhúzódik a vadászat.
3 és 4 -Lys könnyedén leszúrja a nagymacskát az előre kigondolt stratégia alapján és most már csak ő és Lola maradt látótávolságban.
5 és 6 -A tigris félre üti a mancsával a pengédet sérült jobb kezedből és egyenesen alá kerülsz, fogait a legközelebbi húsodba mélyeszti./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Na persze, én meg el is hiszem amit mond. Még ha nem is onnan jött, a bányáról akkor is biztos vagyok hogy tud. Hazudik, én meg visszaviszem.
-Nem? Lehet bárkinek a földje ha nálam van a fegyver nem nálad. Visszaviszlek a bányába, indulás.
De nagyon nem akar velem jönni, olyannyira, hogy inkább megdobja egy száraz bottal a fel-alá járkáló tigrist, ami e miatt valamiért rám támad, nem rá. Igazán kikerülhetett volna, nem én vagyok a rosszfiú, mondjuk akkor is végeznem kellett volna vele mielőtt a foglyom az életével fizet a bátorságáért. Azonban ahogy rám veti magát, lelök a lábamról, és a jobb kezemet is félre üti, hogy nagyra nőtt éhes csecsemő módjára harapjon belém. Nem is tudom hogy a harapás vagy a kezem fáj jobban. Felordítok. Hogy inkább a fájdalom miatt vagy haragból, azt nehéz lenne megmondani. Megpróbálom nem elveszíteni a hidegvéremet, és a szabadon maradt bal kezemmel elvileg könnyedén végig tudom szántani a rajtam álló vadállat hasát, miközben a jobbommal továbbra is próbálkozhatok a szája kipöckölésével vagy a nyakához tenni -lehetőleg könyök tájt- ezzel megakadályozva, hogy elérjen a következő harapása, amennyiben nem akar túlzottan gyorsan kimúlni. Ha sikerül vele végeznem, felkelek, és szigorú pillantást vetek az emberre, miközben megpróbálom a fulladás átkát bocsátani rá, amit ha sikerül, csak az elájulása után szüntetek meg.
-Látom a nehezebb utat választod.

Hiába az észrevétlen sasszézás, valahogy a sötét elf nem jön be a csőbe, vagy véletlenül alakítva így az eseményeket, vagy van elég rutinja már. Viszont nekem meg túl sok a veszíteni valóm, így kétségbeesett lépésre szánom el magam és minden berzenkedésem ellenére erőt véve magamon, egy ággal megdobom az állatot. Minden tapasztalatom azt mondja, hogy a védelmező vad a hozzá legközelebb esőre támad ösztönösen. És ez az éj elf nő.
A terv beválik és máris egy hempergő gombolyag válik belőlük. Nekem meg eszemben sincs megvárni, hogy ki kerül ki a harcból győztesen, mert egyik sem fog a szívére ölelni, ezért minden erőmet összeszedve, rohanvást távolodni kezdek tőlük, remélve, hogy sikerül elrejtőznöm vagy valami védelmet találnom, mielőtt végeznek. Ha túl gyorsan zajlik a dolog, akkor sem állok meg, még ha meg is hallom a nő hangját, bízva benne, hogy már messze járok.

Lys egyre inkább nem az állatfej trófeákat gyűjti, hanem a súlyos sebeket. Nagyon ideje lenne neki megtanulnia az életerőelszívást, ám távol jár még tőle. És ha így folytatja, nem is biztos, hogy megéli.
Ám hirtelen rájön, hogy van varázs tudása. És belegondolva ha előbb próbálta volna -akár csak egy pici ijesztésként vagy komolyabban- bevetni, még mielőtt a tigris és a szökevény közé állt volna, akkor lehet most ájultan heverne Lola és akarata ellenére várná, hogy selfünk megkerülje a tigrist.
De foglalkozzunk a jelennel! Hiszen a fegyverei még megvannak és bár jobb keze nem sok mindenre használható már, főleg a gyors reflexeket igénylő közelharcban, de balban megvillan a penge.
A vadállat már leharapta jobb mellét elsőre és most újabb támadással próbálkozna, de hasán ért sebe megakadályozta ebben.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Vágásod ügyetlen, de jobb kezedet pengéstől beleszuszakolod a szájába borzaszt kínokat szerezve magadnak. Mire végzel vele, Lola már távol jár és te egész alakodban össze vagy karmolva, mellednél és kézfejednél a harapás mély sebéből patakban ömlik a vér.
3 és 4 -Markolatig szalad a vágás végén már a kardod, haláltusáját vívva fordul le rólad és az épp elrohanó Lolán még megfogan a fulladás átka.
5 és 6 -A ragadozó hasán nem halálos vágást ejtesz, mire oldalra ugrik és tisztes távolságból körözni kezd körülötted. Lola már elmenekült.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Úgy tűnik alábecsültem ezt a bestiát, egész komoly ellenfélnek bizonyult, bár ez lehet hogy csak a korábbi sérülésemnek tudható be. Sikerült elég sok időt nyernie a szökevénynek ahhoz, hogy ne lássam túl sok értelmét utána szaladni. Nem igazán hiszem, hogy utol tudnám érni még mielőtt a törpökhöz érne akiket jelenleg igen csak szeretnék elkerülni. Na, most mit csináljak? Visszamenni nem akarok a bányába, pedig azt kellene csinálnom, de sejtem mi vár rám. Nem teljesítettem a feladatomat, még ha az reménytelennek tűnt is. A legjobb ami eszembe jut, hogy a tizedesem személyesen gondoskodik majd rólam, egy rosszabb eshetőség meg hogy még tetézik amit a tigris művelt velem. Nem megyek vissza, üres kézzel semmi féle képpen nem! Talán ha előbányásznám a híd alól a törpe fejét... Esetleg egy szép tigrisfej trófea az igazgató szobája falára? Felkelek, és először nem ártana valahogy elállítanom a vérzést. Utána szép egyenes vágással lenyisszantom az igazgató új bútorának a fejét. Megnézem azt a bokrot is, hogy tényleg a kölyke van-e ott, és ha igen, akkor az anyjából kivágok egy darab húst, amivel magamhoz csalogathatom, hogy a megtépett köpenyem egy darabjából rögtönzött pólyában vihessem haza, némi húst későbbre is eltéve eledelnek, ha ilyen harciasan véd majd engem is amikor felnő, akkor egyszer még hasznát vehetem. Ha mindennel végeztem, akkor a szakadt, véráztatta köpenyemben az új szerzeményeimmel a nyakamban illetve a kezemben indulok el a híd felé, ahol jó lenne megpróbálnom majd a törpe holttestét, akarom mondani a fejét felhoznom, hogy azt is magammal vigyem vissza a bányába.

/A hsz 16+ elemet is tartalmaz./


Lola még nagyon messze jár céljától, hiszen nem tud arról a helyről, amiről Lys. Bőven be tudná érni selfünk, ha összeszedné magát. Ám jobb ötletnek tűnik számára a híd őrének fejével hazatérni.
Sokáig menekülve, de idomár hősnőnk hamarosan hazaér és ott egy új történet kezdődik számára. Távol az igazgatótól, a sötét elfektől és a vasérctől. Újra kedvenc állatai közelében és a társulat tagjaival.

Az őrá vadászóra viszont más fajta gyengéd meleg érzelmek várnak, ha "hazatér". Meglepetésére a törpe hullája nincs már a híd alatt, ilyen rövid idő alatt elsodorta a víz vagy egyszerűen elengedett a selejtes kötél. Hiába kutatod esetleg a folyás irányba lefelé, már nem találod meg, legfeljebb csak más nyomokat.
A bányába visszatérve a kis tigriseddel -akik nem fogadták el a húst- és az anyjuk trófeájával...
-A tizedes a szobájában van, épp alszik. -végig mér hosszan a másik újonc- Menj csak be hozzá!
* Ha nem akarod zavarni, akkor elkezdenek arra felé lökdösni. Viselkedésükből egyértelműen érzed fajod szeretetét. Hibáztál és olyan helyzetbe akarnak hozni, ahol felettesedet lehetőleg sokként éri majd kudarcod. Hiszen előző feladatodból egy törpe katona burájával tértél vissza, ez a pár szedett-vedett szökevény meg sem kellett volna, hogy kottyanjon neked.
Álmosan ébred a férfi és meglátva az árnyékodat ásítva mondja.
-Á, te vagy az? Gyere csak, búj ide! Majd ráérsz a jelentéstétellel.
* Hamar feltűnik neked, hogy nem megy olyan könnyen neki, mint múltkor. És végül mégis úgy dönt, hogy meghallgatja közben a beszámolódat. És erőlködik, de csak akkor sikerül neki, mikor oda érsz, hogy a tigris alá kerültél és a fogoly elszökött.
Hamar rájön, hogy ezt a mostanit most jutalomnak szánta. Így ki kell találnia valami büntetést is. Nehogy úgy tűnjön a többiek előtt, hogy nőként minden botlásodat megúszod egy kis behízelgéssel. Bár ágyban szenvedése sok kéjt nem adhatott, de hamar kitalálja, hogy vezeklésként az elszalasztott lehetőségként és amiért sebesülten nem tapadtál Lolára, mint kampó a húsba a hentesnél, ezért...
Vacsoránál nem ehetsz a többiekkel. A veled együtt kezdő újonc csapatnak az asztalon kell erotikus táncot bemutatnod, miközben ők az ellátmányt falatozzák. A tiédet később, a szobádban fogyaszthatod el. Ám érzed az egész hangulatán, hogy ha nem lelkesedéssel hajtod végre a magamutogatást, akkor ennél csak durvább megtorlást kapnál, amibe sokkal jobban bevonná csoportotok többi tagját is.
És azt is érezheted, hogy nőiességed igen csak megfogyatkozott a tigris harapásával.
Este viszont egy kellemes meglepetés, egy régi ismerős állt meg alvó ürege ajtajában. Vaksi, akit a két elf elfogásában játszott kulcsszerepe miatt visszatérésekor rajparancsnokká neveztek ki újonc csapata élére.
-Szia! Úgy hallottam, a végén mérgesek lettek rád.
* Ha válaszolsz, igyekszik folyamatosan szóval tartani, hogy az alapján tájékozódva csoszogjon egyre beljebb. Ha hallgatsz, akkor ő is csendben marad és fülel a lélegzetedet figyelve... szintén közeledni próbál a világtalan.


/Köszönöm a játékot mindkettőtöknek!/

/A hsz 16+ elemet is tartalmaz./

A törpe holttestét valamiért nem találom a híd alatt, pedig a páncéljának oda kellett volna szegeznie a meder aljára, így sajnos az ő fejét sem tudom visszavinni, hogy nem ő volt az egyik szökevény, akit véletlenül meg is öltem? Így viszont gyakorlatilag üres kézzel térek vissza, és nagyon nem várom a tizedesemmel való találkozást, de legfeljebb csak késleltethetném a rosszat, és a többi katona is a szobája felé terel. Úgy tűnik először azt hiszi hogy sikerrel jártam, és ugyanazt szánja jutalmul mint amit legutóbb büntetésül, ráadásul nehezére is esik. -
Ennyire azért nem csúfított el az a vadmacska! - mérgelődök magamban. Végül csak meghallgatja hogy mi történt, és a mesémben lehet hogy közelebb volt az ember a járőröző törp katonákhoz mint a valóságban, de a halottról, illetve az igazgatónak hozott szobadíszről sem feledkezek meg, hátha így kisebb büntetést kapok majd, hisz végső soron nem hoztam senkit sem. Végül a bajtársaimnak kell erotikus táncot bemutatnom az asztalon vacsora közben. Nem tudom ezt mekkora büntetésnek szánta a tizedesem, én nem érzem túlzottan nagynak. Eleget teszek ennek, és közben megmutatom az összes friss sérülésemet is. De ha egy ujjal is hozzám mernek érni közben, nem állok jót magamért.
A vacsorámat magammal viszem a szobámba, és egy tálka tejet is az új házikedvencemnek. Ragadozó létére nem kelett neki a hús, utána eszembe jutott, hogy a gyerekek nálunk sem esznek még szilárd ételt, inkább csak (anya)tejet isznak, biztos ez a baj itt is, még annyira nagyon fiatal. Mondjuk, jobban belegondolva, a bokorból sem sétált el, hogy az anyjának ne kelljen ott védelmeznie állandóan, ami végül neki a vesztét, nekem meg nagy balszerencsét okozott. Miközben falatozok, egyszer csak előkerül a vak katona is, legalább neki sikerült visszaérnie és nem kell holnap meg az ő kiszabadítására indulnom. Ha igaz amit hallottam, még elő is léptették.
-Hát igen, fogoly nélkül tértem vissza. A megölt törp katona és az igazgatónak hozott szép trófea meg persze nem nagyon hatotta meg őket. Viszont most hanyagolhatnánk a pofozkodást,
így is elegem van már ebből a napból. -Nem igazán várom meg a válaszát, besegítem, és leültetem az ágyamra, bár gyanús hogy pont oda akar jutni, nem egyszerűen beszélgetni jött ide. -Viszont te meg már tényleg a felettesem vagy, jól hallottam? Hogy csináltad? Te is üres kézzel tértél vissza, nem? -A válaszára várva folytatom a vacsorámat. Ha tud viselkedni, a végén még rá is mászok. Az ügyetlen tizedes miatt, vagy hogy megnyugtassam magam hogy még mindig csinos vagyok? Nem is tudom, egyszerűen csak... ezt akarom. Viszont ha erőszakoskodik, vagy vissza akar élni az újonann szerzett hatalmával, akkor nem hagyom magam, elküldöm, rábírom hogy öltsön szellemalakot és nézzen rám, a gyengeség auráját próbálom magam köré bocsátani, hátha elmegy a kedve, vagy végső soron egyszerűen ott hagyom a saját szobámban.

Árkon-bokron át rohanva, nem foglalkozva, hogy szakadt ruhámat tovább tépik az ágak, tövisek, rohantam, hogy minél messzebb kerüljek a sötét elf fenyegetéstől. Találtam egy kis patakot, aminek folyása megegyezett az útirányommal, ezért abban gázolva, amíg már a lábam majd lefagyott, próbáltam a nyomaimat leplezni. Sokáig füleltem hátra, de nem hallottam senkit, hogy követne, de azért óvatos maradtam, amíg csak akaratom kitartott.
Bogyókat és gyökereket ettem, hogy csillapítsam éhemet, de nem szakítottam meg az utam.
Egy idő után már nem voltam biztos benne, hogy nem tévedtem el, de dacosan vonszoltam tovább magam. Nem adom fel, legfeljebb itt ér a vég, de nem fogságban, a bányában.


//Köszönöm a játékot, remélem egyszer az én macskáim kergetik meg az üldözőmet //