(Lash)



És íme végre elértétek a törpék területét, ó igen neked némi rossz viszonyod van velük de úgy látszik útitársadnak a fertelmes nőnek célja van e tájon, nem csak a te betörésed hajtja valami más is lehet erre felé amire szüksége lehet. Ő vidáman utazik miközben te már kb az 1000. halálnemnél tartasz a gyűlölet miatt. Ő melléd lassít, és a kezét a combodra teszi.
-Tudod amíg gyűlölni tudsz addig van játékom, hisz imádom betőrni azokat akiknek nagy az akarat ereje. Erre Uráldúr jól és alaposan megtanított. Ha nem húztam volna ki öt évet a szolgálatában már rég hulla lennék így az egyik ha nem a kedvenc orgyilkosa lettem némi szadista hozzá állással. Bár lehet hogy csak azért mert kapcarongyként kezelt és kurvát csinált belőlem? Tökmindegy hugi a szerelem azoknak való akik még álmodoznak nekem elég a valóság és az hogy rettegnek a karjaimban, hisz az élvezet amit nyújtok lehet halálos is. Szóval gyűlölj csak de ma este együtt alszunk.
Nevet fel, majd mint egy megérzésként kicsit arrébb hajol tőled.
-Szóval igyekezz engedelmes lenni bár ha rakoncátlankodsz az izgalmasabbá teszi. Amúgy kérdezni akartam mit kerestél a nomádoknál? Ők nem igazán barátkoznak idegenekkel, és téged mégis mondhatni családtagként kezeltek. Ezt hogy érted el?

A korábbi szavai alapján meggyőződése volt, hogy Zevadar vidéke felé fognak tartani, ennek ellenére éppen ellenkező irányban haladnak. Nem hinné, hogy a Sötét Vastelep lenne a nő célja, illetve hogy oda bedugja őt, ahogy észrevette, teljes mértékben ki akarja sajátítani magának, ami valamilyen szempontból örvendetes, valahol viszont elképesztően elkeserítő. Tény, nem kell sok dologra figyelnie, csupán egyetlen személyre, azonban ez a személy ugyanolyan figyelemmel kíséri minden mozzanatát, még ha nem is mindig tűnik annyira élénknek vagy érezhetőnek ez a szemmel tartás. Kérdést nem tesz fel, örülve annak, hogy haladékot kap a sötételf területre való érkezésig, ami remélhetőleg jócskán megnöveli megmenekülése esélyét.
Mikor hozzáér, kissé megrántja a lábát, jelzésként, hogy hagyja abba, de feltételezhetően ezt magára sem veszi. Néhány izom megrándul az arcán, de elnyomja az undorodó grimaszt, mielőtt az teljessé válna, visszakényszerítve magát a közönyösség mögé, amit jelenleg biztonságosnak vél. A sírását leküzdötte út közben, bár az érzet továbbra is fojtogatja őt, vissza-visszatér, és teljesen meggyőződik arról, hogy egyáltalán nem stabil a lelkiállapota. Bár kinek lenne egy ilyen őrült mellett?
- Nagy akaraterővel mást keress, az élettörténetedet pedig nem kérdeztem - veti oda, finoman oldalba bökve a hátast, ezzel némileg gyorsabb léptekre ösztökélve. Nem túl jelentős, de kellő távolságot akar tartani a nőtől, ha már elvágtatni esélytelen. Ha ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik, mint a bányában lévők - és miért ne lenne így -, akkor egy bénítást vagy fullasztást küld vagy a kancára, vagy rá, ugyanúgy fogoly marad, mi több, engedetlensége és szökni akarása miatt csak még rosszabbá válik a helyzete, ami így sem rózsás, de a rosszabbnál is rosszabbat lehetőség szerint elkerülné.
- Amíg nem érsz hozzám, addig alhatunk egymás mellett - nyomja meg az utolsó két szót, hátranézve válla felett, hacsak utazótársa nem tett hasonlóként, hogy mellette maradhasson. Furcsán csendesnek érzi belső világát, bár a korábbi kaotikusság után nem nehéz. Most ismét csillapodott egy kicsit a szélsőségek közt ugráló kedélye, de mérget venne rá, hogy hamarosan megint sor kerül a megríkatására és megszorongatására. Ameddig és amikor csak lehet, tartja magát, azt azonban már feladta, hogy végig megtartsa a szilárdságot, ugyanis egyértelműen képtelen rá, köszönhetően az éjtündének.
- Tekintve, hogy te úgyse lennél rá képes, így felesleges bármit is mondanom ezzel kapcsolatban - reagál, gyorsan elhajtva a nomádok témáját. - Inkább azt mondd meg, mit keresünk itt. Azt hittem, azonnal Zevadarba megyünk, hogy ízléstelen ruhákba öltöztetve díszítsem az otthonodat egy bezárt énekesmadárként. Esetleg a Sötét Vastelepre dugnál? - Nem mondaná, hogy ez az egészen bájosnak tűnő csevegés megnyugtatná, de legalább talán egy kicsit gyorsabban fog telni az idő, és érezhetően közelebb kerül szabadulásának pillanata, nem csupán úgy fogja hinni, ugyanabban a percben van már egy órája.

(Lash)

Egy ideig még ott tartja a kezét, de nevet a válaszodon.
-Nem azt kérdeztem képes lennék e rá, az érdekel te hogy tetted. Ne az én szemszögemből nézd és jól fontold meg a választ, lassan egy kisebb közösséghez érünk lesz elég áldozat ahhoz hogy minden egyes negatív beszólásod megtoroljam rajtuk. Szóval most már aggódhatsz mocskos parasztokért is. Vagy szeretnél a törpékhez menni? Ott mintha szeretnének téged- nevet fel-te döntsz de a válaszaid áldozatai nos véresen és lassan fognak meghalni, csak miattad hugi. Mondtam minél kedvesebb vagy annál kevésbé fog fájni. Ha te azt hitted téged foglak bántani azt benézted. Azt majd éjszaka-kacsint rád.-De hogy mi dolgunk erre? Igazából egy romot keresek Uráldur egyik helyettesének, eszemben sincs bolond bányába menni. Szóval oda nem viszlek el. De mesélj magadról, és ne hazudj egy hazugság vagy megtagadod a kérésem, mondjuk egy gyerek életébe fog kerülni. Ez szerintem fer üzlet.

Próbálja a szavak hallatán megkeményíteni vonásait, de inkább csak elgyötörtté válnak az elhangzottaktól. Nem is fordítja sokáig felé a pillantását, inkább mereven előre néz, hogy kevesebb területet lehessen bogarászni, bár nem hinné, hogy ez csökkentené érzelmei leolvashatóságának egyszerűségét.
- Ha a törpék közti kedveltségem ismered, akkor a történet sem lehet titok a számodra a nomádokkal kapcsolatban - válaszol aztán, de továbbra sem árulva el konkrétumokat. Nevetése utáni monológra némileg lehajtja a fejét, ahogyan korábbi áldozatok és halottak rémképei villannak be előtte, és szaggatottan vesz mély levegőt, amit lassan, reszketegen fúj ki. Egyáltalán nem viseli jól mindezt, hiszen saját magáról nem akar semmit sem felfedni, ugyanakkor nem érzi, hogy titoktartása megérné több, feltételezhetően ártatlan élet feláldozását. Fontosak a saját elvei és nézetei, de nem annyira, hogy ettől függetlenek fizessék meg cselekedetei következményének árát. Csak imádkozik, hogy Viridiel mihamarabb ideérjen, hogy ezúttal hercegnőmentésre kerüljön sor. A környéken nincs börtön, ahova bedobhatnák, így félnivaló nincs, hogy esetleg neki kell akcióba lendülni a láncok levételéért, mire megrándul a szája széle, ám még időben elnyomja az önkéntelen mosolyt.
Összepréseli az ajkait, mikor utazótársa megerősíti azon kijelentését, hogy másokat fog bántani, nem őt büntetni, teljesen kihasználva azt, hogy érzékenyen kezeli az ártatlanok bevonását. Aljas húzás, nagyon, és csak reméli, egy griff lecsap alakváltó pofájára.
- Esélytelen szökési kísérlet esetén is mások fognak meghalni? - vonja fel a szemöldökét kérdőn, hangja enyhén megremeg, ahogy egyre valószerűbbnek látja, a válasz igenlő lesz, és ezt igencsak a szívén viseli. Lehet, hogy nem ismeri azokat, akiken kitöltődne a sötételf bosszúja, de épp eleget szenvednek mostanában az élők, hogy minden tőle eredő és általa okozott kínt meg akarjon előzni. Tudja, hogy most kéne érzéketlennek lenni, most kéne a lelkiismeretét háttérbe szorítani, nem törődni a tőle független személyektől, hogy képes legyen lépni ebben a patthelyzetben, hogy cselekedhessen, de nem tudja megugorni ezt a szintet, hiába próbálták beleverni. Egyszerűen nem olyan, aki képes lenne mindezt figyelmen kívül hagyni és élni tovább boldogan, bűntudattól mentesen.
Újra végigszalad a hátán a hideg, és bár nem látja a kacsintást, teljesen más pontokat figyelve feszülten, hozzá tudja képzelni a gesztust, talán túl élénken is. Alsó ajkát harapdálja belülről egyáltalán nem értékelve ezt a túlzott figyelmet.
- Nem úgy volt, hogy nem vagyok az eseted? - érdeklődik, fenntartva egy teljesen átlagos beszélgetés látszatát, amibe próbál menekülni, hátha kicsit segít a helyzetén és egyre növekvő kétségbeesésén, ami hirtelen szabadul el a gyerek megemlítésénél. Félrenyel, és heves köhögésbe kezd, a szárat ujjai köré csavarva üt a mellkasára többször, némileg előrébb görnyedve, és számára kínosan hosszú ideig eltart, mire sikerül ismét lélegzethez jutnia. Mereven néz az ölébe, ahogy a rémület elhatalmasodik rajta, tudva, hogy ez akár az ő vérével is megtörténhetne, ha még élne vagy abban a korban lenne, és már csupán ennyibe belesajdul a szíve. Ennek a nőnek semmi sem szent...
- Honnan fogod tudni, hogy amit mondok, hazugság vagy igazság? - érdeklődik lassan felnézve rá, és képtelen legyűrni a remegést, ami rátör. - És miért érdekel, ha úgyis meg fogsz ölni a végén? Ha pusztán tulajdonként kezelsz, nem hiszem, hogy igazán érdekel a véleményem vagy a történetem - teszi hozzá óvatosan.

(Lash)

Az nő elgondolkodik kérdéseden, majd válszol.
-Tudod csak 3. kézből hallottam egy törpétől, bár nem akart válaszolni kénytelen volt- neve fel hidegen-majd meghalt érte hogy válaszolhasson. Mondjuk meg is halt, de hát ezt kérte cserébe. Szóval első kézből vagyok rád kíváncsi hugi. Érdekesnek tűnsz.
A szökési felvetésre kicsit eldönti a fejét majd.
-Ohh ha sikerülne vagy ha próbálkozol? Ha csak próbálkozol akkor 1 ember fog meghalni, de kapsz két választási lehetőséget melyik legyen. Sikeres szökésnél pedig felfogod ismerni a munkásságom kicsi lány. Lesz némi vérhullám amerre elhaladsz.
Az érdeklődési körét firtató kérdésedre elmosolyodik, szinte kedvesen néz rád.
-Nem vagyok nagy rajongója a női testeknek, bár ezt pár nemes kisasszony lehet cáfolná de hogy utána senkihez nem értek többet az biztos. És könyörögtek csak had ölhessék meg magukat. Pedig egy karcolás se esett rajtuk, vagy mégis? Szóval a probléma hogy egy férfit se látok a környéken és unatkozom ha találunk egyet te megúszod ő nem, bár reggelre ő is hulla lesz. Egyéb kérdés a témában? Hm hogy honnan fogom tudni hazudsz e? Elhiheted te is kifogod bökni, amint lakott területre érünk- nevet fel -tudod a tested és a szemed nagyon beszédes és tudom hogy rettegsz és undorodsz tőlem, pedig csak kiélem vágyaimat legyen az öles vagy gyönyör vagy a kínzásod ami néha maga az élvezet. A hullák száma megmutatja majd. Mert a te halálod nem munka hanem személyes érdek, szóval miért ne ismerhetnélek meg és élvezhetném a társaságod. És én döntöm el mikor halsz meg senki más. Csinos és finom tulajdonom vagy amit meg kell törnöm hogy még finomabbá válj. Szóval elhiheted van időd míg tökéletes leszel.
Továbbiakban csendesen hallgatja az esetleges szavaid, mikor elértek egy tanyához. Kicsit romos épület de jól látszik hogy lakják és a földet is művelik bár szegényesen. Ale elmosolyodik.
-Na nézzük mennyire hazudtál hugi.

Éppen egy tábortűz mellett fekve, a csillagokba bambulva és Lash-ról ábrándozva érnek el a lány gondolatai, amik először mosolyt csalnak az arcomra, mármint a tény, hogy ő is gondol rám, de mikor szinte eláraszt a félelme, ahogy előadja mi történt, majdnem megáll a szívem.
~ SÖTÉTÉ ELF SZUKA! MEGÖLÖM! ~ ömlik el a rajtam a vad érzés és azonnal kapkodn kezdem a holmim. ~ Tarts ki szerelmem! Csak ne dühítsd fel semmivel, hogy ne legyen oka bántani, de ha lehetőséged van rá lassítsd, amennyire csak lehet. És próbáld minél jobban meghatározni merre vagytok! Kérlek vigyázz magadra! ~
Az első, hogy kerítenem kell egy lovat az első településen, aztán amilyen gyorsan csak tudok követem a kedvesem és azt a nyomorultat, aki elrabolta. Olyan bosszúszomj fog el, hogy összecsikordulnak a fogaim tehetetlenségemben.
Iszonyúan félek, hogy későn érkezem és Lsh-nak baja esik. Kétségbeesetten kérem Természet Anyát, hogy ezt ne engedje.

Enyhén megfájdul a feje, olyan hirtelen éri Viridiel reakciója annak ellenére is, hogy számított rá. Azzal is tisztában van, mennyire utálja a sötételfeket, már csak az említésükre is mindig megfeszülnek a vonásai, bár az általa ismertekből teljesen érthető módon.
~ Kellek neki valamire, Viridiel, ha bánt is valamiért, nem lesz komoly ~ tartja magát, igyekezve kimérten és nyugodtan válaszolni, hátha kicsit csillapíthatja a férfi kirohanását. ~ Évekig maga mellett akar tudni... ~ Ez már inkább hangzik suttogásnak, nehogy a megtörtség és elkeseredettség túlságosan érződjön rajta. ~ Amennyire tudok, vigyázok, de te is legyél nagyon óvatos, ha a közelünkbe érsz. Képes alakot váltani, életet elszívni, állítólag a növények felrobbantása sem okoz gondot neki, és... ~ Rettentően fél, mielőtt azonban ezt telepatikus úton is elküldhetné, hirtelen hallgat el, és inkább a csillagjegyek alapján adva iránymutatást, időről időre egyértelműen felismerhető, jellegzetesebb részekről ugyanúgy értesítve később párját.


- Érdekesnek? - vonja fel a szemöldökét, aztán most ő neveti el magát keserűen, magában megjegyezve, majd pont egy sötételfnek lesz érdekes egy erdei a maga rózsaszín tévképzeteivel és egyre ritkábban előbukkanó mérhetetlen bánatával és nyomorultságával. - Amit akkor hallottál, az egy másik életszakaszban történt, már nem vagyok olyan - mondja némi szünet után enyhe beletörődéssel, barátságosan megpaskolva hátasa nyakát.
Az első kérdésére a válasz nem túl bizalomgerjesztő, és némileg össze is húzódik, ahogy tudatosodik benne minden egyes szó. Tisztában van azzal, hogyha csupán néhány jellegzetességet mond, kezdve a tetoválással, a vörös hajjal, illetve a megjelent rügyekkel hiányzó jobbjánál, esélytelen, hogy bárki máshoz vezessen az út, amit mutatnak neki az egyszerű tudatlan informátorok. Legyen akármekkora a világ, biztos benne, hogy nincs egyetlen hozzá hasonlító alak sem, bármennyire szeretne elvegyülni a nép szürke tengerében, hogy békében élhessen a saját dolgával foglalkozva, semmi mással.
Elmond magában egy imát Természet Anyához, bár nem tudja, meghallgatja-e egyáltalán most, hogy engedte ilyen bajba kerülni, majd Viridielt is értesíti kiugrójukról, ami egyelőre jó helynek tűnik az időhúzásra.
Száját harapdálja végig, míg a nő elmeséli a korábbi eseteket, borzadva fordítva el pillantását róla, ismételten maga elé meredve. Határozottan nem akarja megtudni, mégis mit művelt velük, ha valóban ennyire a saját halálukért könyörögtek, és lehet, hogy ő kevesebbel is megúszná addig, amíg a rügyek meg nem nőnek, lehetőség szerint egyetlen alkalomban sem részesülne. Ugyanakkor az is tönkreteszi, hogy a közelében hal meg újra valaki, és ő ismételten nem tesz a megvédése érdekében semmit, úgy megbénítja a félelem és erőtlenségének tudata.
Megállíthatatlanul reszket, ahogy a szavakat elismétli magában, melyek szerint igencsak árulkodó testbeszéde van. Ezt ő is tudja magáról, de ennek ellenére is mindig próbálta a külső szemlélőket meggyőzni egy egészen más dologról, amit a mozdulatai és reakciói nem támasztanak alá. Fejleszteni kéne, de bizonyára erre sem képes, mint ahogy a megerősödésre sem, és ez elkeserítő.
Nagyon nehezen találja a szavakat, többször szólásra nyitja a száját, és minduntalan kényelmetlen ajakharapdálásba folyik, majd mikor elkezd beszélni, akkor is többször megismétel egy-egy szót. Szaggatottak a mondatai, minden egyes elhangzó szótagot fontolóra vesz a kiejtése előtt, így habár igencsak lassan és időben ugrálva halad a történet, elmeséli azt, ami már így is félig egyértelmű lehetett a nő számára: a kiképzésének bizonyos részei, hogy sikertelenül záródott a fizikai része, hogy az apja számára egy igazi csalódás volt, hogy mennyi mindennel próbálkozott, mennyi gyakorlatot tartott csak azért, hogy fejlődjön, de eredménytelenül maradtak ezek az erőfeszítések. Ugyanakkor a mágikus oldala mindennek annál jobban alakult. Arra nem tér ki, hogy a főzetből is ivott, amivel megerősítette a kezében lévő hatalmat, arról viszont hosszasan fecseg, mennyi időt töltött a növények közt, mindenféle felesleges elemmel teletűzdelve, amik az eseményekhez nem tesznek hozzá semmit, csupán díszként vannak ott.
Megemlítésre kerül az is, hogy öt másik testvére van, bár ebből kettőt nem ismert sosem igazán, mert máshol élnek, és ezzel kapcsolatban végső soron nem is hazudik, elvégre a holtak máshol tartózkodnak, nem igaz? A másik hárommal kapcsolatban elejti, hogy jóval tehetségesebbek a harcászatban, apja büszkeségei, és ha még az idő engedi, arra is kitér, hogy főként anyjától tanult a gyógynövényekről. Direkt végig megcélozza azokat a részleteket, amik sokkal többet nem adnak hozzá a róla alkotott teljes képhez, csupán részinformációkat hordoznak, amik színesítenek, de nem mélyítenek. Remélhetőleg ennyi elég lesz egy időre.
Megérkezésükkor rettegve várja, hogy a nő végül mégis miként dönt, és bár nem hazudott ténylegesen, néhányszor kellően félreérthetően fogalmazott, ami picit változtat a mese egy-egy elemén.

(Lash&Viri)

Viridiel:
Úgy tűnik megérkezett kalandunk 3. főszereplője a hős vagy csak egy reménytelen eset Lash múltjából? Nem tudni. Viszont hősnőnk végre fellélegezhet, vagy mégsem? A story szempontjából mindenképp pozitív szál de kérdés Lash vajon meddig tudja rejteni örömét az őt figyelő túlképzett gyilkos elől aki éveket töltött emberek közt beépülve. De nézzük milyen információt is kapott, igen nos ahogy Viridiel felnéz az égre és a csillagok állásából kiderül nem is vagy olyan messze hőn szeretett széllelbélelt asszonyodtól és a sötételf szukától aki foglyul ejtette. Olyan 3-4 órányira vagy tőlük ha csak az istenek nem helyezték át a csillagokat. Szóval még be is érheted őket csak kérdés mit találsz ott.

Lash:
Az életed bonyolódik, és még inkább kavarod. De a nő eddig nem szúrta ki cselekedetedet, vagy ha igen nem mutatja. Szóval jó eséllyel megúsztad eddig a dolgokat. A kis farm pár embert ha eltarthat hisz erre felé sok az ork fosztogató, így komolyabb termelésbe nem kezdhettek. Viszont bőröket láttok kifeszítve száradni így élelmük biztos van. Ale megveregeti a hátad és jelzi hogy szállj le kicsit cseveghetnékje támadt, a szemében viszont azt látod hogy ölni készül noha olyan nagyokat nem hazudtál és rész igazságnak elmennek. Bekopog az ajtón, bentről kicsit óvatosabb hangokat hallasz, Ale élvezetes mosolyra fakad és benyit. A háziak kezében kardok, íjak vannak, de ahogy kettőtöket meglátnak fellélegeznek. Olyan 7-9 főt számolsz összesen, a felnőttekből, de biztos vannak még itt rajtuk kívül mások. Amit észre veszel elvette kezét kedvenc láncos pengéjéről és bemutat téged és magát az ott lévőknek majd pofátlanul meghívat titeket a házba. Téged a húgaként mutat be és mesél nekik valami sosem történt ork támadásról. Amit még kiszúrsz a ház legfiatalabb férfijával szemez kicsit rejtve kicsit kacéran, szóval számodra az éjszaka nyugalmas lesz. A vacsora után cseveghetsz a háziakkal Ale meg lelépett a fiúval, és a füledbe súgja.
-Légy okos és ne kavarj bajt nekik, és talán nem ölöm meg őket ha szépen kérsz. Kicsit eljátszom az ifjúval és megnézzük milyen lábbal kelek. Légy kedves és vissza fogott vagy a haláluk a te lelkeden szárad.

Elképesztően aggódik, hogy valamit rosszul csinált, egyáltalán nem akarva, hogy bárkinek is miatta essen baja, és ez egyértelműen lerí az arcáról. Igazából már meg sem próbálja palástolni érzéseinek többségét, hiszen úgyis hamar le fogja olvasni róla a másik, mit tapasztal éppen, folyton kínzó, kellemetlen görcsben tartva a gyomrát. Muszájból tűri csak, ahogy hátba veregeti, egy szó nélkül, bár némi hezitálással követve az utasítást.
~ Messze vagy, Viridiel? ~ érdeklődik, gyanakvón, de az elmúlt időszak terrora miatt félve kémlelve körbe, a tőle telhető legpontosabban elmondva a férfinak, hogyan is néz ki ez az apró tanya. ~ Nem tudom, milyen hosszú lesz ez a megálló, de talán így lehetőséged nyílik beérni minket. ~ Esze ágában sincs siettetni a futárt, habár biztosan elejtene erre utaló szavakat, azonban nem akarja, hogy elhamarkodottan cselekedjen emiatt. Nagyon figyelnie kell, kinek mit mond most, mert bármelyiküknél elpattanhat valami, és abból katasztrófa lesz - az ő szemszögéből nézve biztosan.
A vér is megfagy az ereiben, amikor elkapja a sötételf szomjas és agresszív pillantását, növelve az aggodalmát, egyre elviselhetetlenebbé téve. Akaratlanul is összerezzen annak a tekintetnek a láttán, és némaságba burkolózva követi őt az épület felé, ahova bekopogva némi várakozásra kényszerülnek. Félő érdeklődéssel pillant a most egyáltalán nem sötételfnek kinéző éjtündére, aki nem sokat habozva nyit be. Érzi a bentről áradó feszültséget és készenlétet, majd hallja a megkönnyebbült felsóhajtást, ahogy megnyugszanak: egyszerű vándorok keveredtek ide. Vagy legalábbis feltételezhetően így hiszik. Csupán a látszat kedvéért mosolyodik el kényszeredetten, finoman biccentve egyet, mikor bemutatják, kínosan ügyelve minden részletre, nehogy társa valami hibára hivatkozva lemészárolja ezt a néhány főt. Néha-néha enyhén bólint egyet a történet mesélése közben, de beleszólni nem mer, mindent Ale-re bízva.
Elképesztően megkönnyebbül, mikor a nő talál magának éjszakára másfajta szórakozást az este folyamán, és nem neki kell elviselnie és kibírnia betegesnek tűnő vágyait, ugyanakkor valahol marja őt a bűntudat, hogy így érez. Tudatában van annak, hogy ez a férfi halálához fog vezetni, de így éjszaka legalább megpróbálhat eltűnni a szemek elől, és ha szerencséje van, akkor Viridiellel együtt gyorsan elhagyják a vidéket, rejtőzködésének mikéntjét pedig idővel kitalálják. Mert hogy így nem maradhat, ennyire feltűnő megjelenéssel, az kétségtelen.
A vacsora alatt igyekszik lenyomni a torkán az adagját, noha a feszültségtől igencsak nehezen megy az étkezés. Ha kérdezik, akkor ráfogja az ork támadás szörnyűségeire étvágytalanságát, ám meg kell tennie mindent, hogy az erejét valamilyen szinten visszanyerje. Képesnek kell lennie a szökésre, hiába legyen akármilyen fáradt, majd ha már a futár biztonságos karjaiban lehet, akkor megpihen. Addig úgyse tudná álomra hajtani a fejét.
A sötételf szavai igencsak hatásosak, hiszen korábban tisztázta a szándékait, hogy mit fog tenni akkor, ha megpróbál szökni, így nem lenne szükséges még jobban kifejteni. Azonnal érezni kezdi a súlyát, hogyha itt most próbálkozik, akkor tényleg az ő lelkén fog száradni nagyjából tíz főnek az élete, és nem tudná megmondani, képes lesz-e elviselni. Persze az sem megoldás, hogy marad, elvégre ha tartozik valakihez, akkor az csakis Viridiel, a két lehetőség, ami adott a számára, pedig megőrjíti. Megpróbálhatná megölni a sötételfet, de még mielőtt előránthatná a pengét csizmaszárából, már lefegyverzi, efelől sincs kétsége, mi több, az is lelkiismeretét terhelné. Semmi sem jó, egyetlen út sem, egyre kuszább minden, egyre nagyobb a tét és egyre kétségbeesettebb. Egyre kevésbé látja át, mi is lenne a helyes, nagyon remélve, hogy mindez csupán egy különösen rossz rémálom része, amiből ugyanúgy meg kell szöknie, bizakodva abban, hogy jobb lesz.
Mit kéne tennem?
Mikor kísérője a legfiatalabb férfi társaságában eltűnik, a többiekhez fordul.
- Feltételezem, ilyen létszámban nem fog jutni nekem szoba - enged meg egy kényszeredett mosolyt. - Kimegyek egy kicsit levegőzni, az elmúlt időszak nagyon megterhelt. Nem leszek sokáig - áll fel a helyéről, elindulva az ajtó felé, és mikor a kilincsre helyezi a kezét, megdermed. Nem tudja, mit akar csinálni, egyáltalán nincs tudatában annak, mit akar következő lépésének szánni, egyik opciót sem találva helyesnek, mindegyiktől szenvedve aztán egy életen át. Rászorít a fémre, hezitál és gondolkodik, miként is kéne cselekednie, mi a helyes ösvény, de... Létezik ilyen? Van ilyen ebben a helyzetben? Annyira kétségbeesetten keresi, de nem találja, így lehet, maradnia kéne. Meg kéne kockáztatniuk a másnapi rajtaütést és szökési kísérletet? Hiszen nem hagyhatja, hogy ennyi élet miatta pusztuljon el...
Megfordul, könyörgőn tekintve azokra, akik esetleg figyelnek rá. Visszalép a szoba közepe felé, nem adva annak sok esélyt, hogy hallgatni fognak rá, de legalább megpróbálta, és ezzel vigasztalhatja magát később.
- Van a környéken egy biztos rejtekhely, amiről csak a helyiek tudnak? - érdeklődik halkan. - Mert ha igen, menjenek oda, a társam nem az, akinek mondja magát - rázza meg a fejét, és nem kell színészkednie ahhoz, hogy a meggyötörtség látszódjon rajta, miközben tekintete benedvesedik. - Menjenek el innen egy napra, a fiúnak nem fog semmi baja esni - hazudik, de a reménytelenségtől ez aligha lehet érzékelhető. - Az ilyen kiszemelteket nem bántja, de maguknak veszélyes a maradás. Kérem, menjenek, de halkan - könyörög kétségbeesetten, de tartva a távolságot, ha esetleg őrültség vádjával le akarnák őt fogni és bezárni egy szobába, hogy a négy fal közt nyugodjon meg. Szavai akár célt találnak, akár nem, képtelen a maradásra, kockáztatni Viridiel életét, hogy később szálljanak szembe a nővel, meglepetésszerűen támadva rá, túl kívánatos a lehetőség, hogy most intézze el szabadulását, önzőn vágyva saját biztonságára.
Halkan nyitja ki az ajtót és csukja is be maga után, ha lehetősége van rá, és biztosra veszi, hogy a csendes, távolodó lépteit nem fogja meghallani a szobába zárkózott, élvezkedő párocska. A lovat nem viszi magával, mert az túl nagy feltűnést keltene, mi több, túl hangos is lenne patáival róni az utat, így gyalogszerrel, a tőle telhető leggyorsabban ronahva indul el egy véletlenszerű irányba, de nem arrafelé tartva, ahonnan jöttek. Viridielt is értesíti erről a lépéséről, de a részleteiről csak akkor számol be, mikor már egymással szemben állhatnak. Egyszer kibírta azt a félelmet a pokol után, és most is ugyanazt fogja tenni: kiállni a próbát és elviselni a döntését, bármi is legyen az.
Ismételten a csillagokat használja tájékoztatásul, és bár ad némi helyszínleírást, nyomatékosítja, hogy folyamatosan halad, így valamikor biztosan megpillantják egymást a távolban, hiszen egy alakzatot követnek az égen, mely nem mozdul a helyéről.
Meg fogja bánni mindezt, érzi a zsigereiben.

Már úton vagyok, amikor Lash válaszol, de ahelyett, hogy megnyugtatna, még jobban felzaklat az üzenete.
Mi az, hogy évekig akarja maga mellett tartani? Persze, hiszen imádnak rabszolgákat tartani, aztán csak szórakozásból bányába zárni és megkínozni. NEM! Ezt nem fogom hagyni!
Nem veszem félvállról, ami információt kapok még.
~ Ígérem óvatos leszek, de te is legyél az. ~
A megadott csillagképek és leírás alapján nagyjából úgy tippelem, hogy nem is vagyok olyan messze tőlük……szerencsére.
Így nem kell ló után kajtatnom, hanem mágiám segítségével, a szelek szárnyát igénybe véve siethetek szerelmem felé.
Az újabb üzenet már akkor ér, amikor már úgy vélem nem lehetek túl messze tőlük.
~ Nem vagyok már messze, sőt………megkeresem a tanyát, a növények és fák segítenek benne, csak ne csinálj semmit, amivel felbosszantanád. Ha ott vagyok megölöm azt a szukát és kiszabadítalak! ~ mondom bosszúszomjasan.
Már azt fontolgatom, hogy miként csapok le a némberre, amikor Lash közli velem, hogy megszökött és, hogy merre megy.
Pontos iránymutatást kérek a fáktól és a mellkasomban majd felrobbanni készülő szívvel száguldok, hogy megtaláljam.
Mikor megpillantom egy szikla hullik le a szívemről, de aztán rémülten kiáltok fel, ahogy a véres alak felbukkan mögötte a képén olyan szörnyű vigyorral, hogy kételkedem benne, egyáltalán selffel van-e dolgom, nem-e egy démonnal, bár nem sok a különbség a szememben.
- Vigyázz Lash! Gyere gyorsan! – rántom le az íjam és egy szempillantás alatt már egy nyilat is küldök az üldöző felé.

(GERLEPÁR)

Minek is huzam az időt, Lash élete egyik meghatározó döntését hozta. Az hogy helyes vagy sem amit tett mindenki döntse el maga. A mesélő részéről mindent megtett a lakókért miért is aggódna értük. Ech ostoba statiszták úgy is sok van belőlük. Szóval a figyelmeztetés után először csendesen kilopakodott, majd ahogy távolabb ért futni kezdett, a lába alatt a táj gyorsan változott és mintha a Természet Anya is vele lenne szárnyakra kapott a lába, nem akadt meg gyökérben, nem esett el kavicsban. És ami szokatlan nem került útjába sem bokor sem semmilyen akadály. Noha vakon futott mégis érzi jó irányba tart. Alig egy órája futsz amint Virit látod meg a közelben, aki megkönnyebbülve vesz téged észre, majd a szeme kikerekedik rémület ül egy pillanatra a szemébe és célzásra emeli íját és lő. A nyílvessző a füled mellett dalolva suhan el, a most már tisztán érezhető szörnyeteg aura irányába. Amennyiben a nyílvessző eltalálja felbukik és egy időre elcsendesedik, viszont ha nem tovább robog utánad győzedelmes tempóban pillanatról pillanatra faragva e a távolságot köztetek.

The member 'Shuga' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Kerülné az ütközetet, annyiszor bénította le szavakkal és nagyon finom tettekkel, és elképzelése sincs, mégis miként reagálna, ha harcolnia kellene ellene. Válaszolni már nem válaszol Viridiel üzenetére, csak magában őrlődik a továbbiakon, végül döntésre jut, és maga mögött hagyja a tanyát, bele sem gondolva, hogy esetleg követik őt. Rohan úgy, ahogyan tüdeje és lába bírja, és igencsak kezdi megviselni a távolság, hiszen egész idő alatt ébren volt, minden egyes pillanatát feszülten töltötte, illetve a lovaglás is igen kimerítőnek bizonyult hosszútávon. Az viszont a furcsa nyugalom ellenére is biztató most a számára, hogy semmi sem állja útját, könnyedén halad végig a vidéken, a fáradtság ellenére is egyre látványosabb mosolyra húzva ajkait, érezve, hogy nemsokára megint minden rendben lesz. Nem érdekli, mi lesz a következménye annak, ahogyan döntött, csak egy pillanatra hadd érezze magát biztonságban. Bármit megadna ezért, és ha a futár megveti tettéért, vállalja.
Zihál, a tüdeje szétszakad, de nem számít, ugyanis nemsokára megpillantja Viridiel ismerős alakját. Ezüstös haja messze látszik a sötétben, az ábrándos, megnyugtató tévképzetek hamarosan ellepik gondolatait, már előre érezve a meleg ölelést, amiben a férfi fogadni fogja, és hirtelen döbbenetére szolgál, mikor lerántja hátáról az íjat egy nyílvesszőt nyomban az idegre téve. Egy pillanatra elfogja a rettenet, hogy esetleg őrá céloz, emlékezve az alakváltás említésére, majd gyomrába olyan erősen markol a félelem a lehetőségtől, ami eszébe jutott, hogy kis híján kiadja a vacsoráját. Rettegve néz hátra válla felett, és bár egyáltalán nem kíváncsi a látványra, muszáj megtudnia, valóban mögötte van-e, valóban követte-e őt, és...
Megbicsaklik az elé táruló szörnyűségtől, félelemtől sikoltva esve a földre, és nem sok híja van annak, hogy a nyílvessző őt találja el. A remegés azonnal visszatér és úrrá lesz rajta, emlékezetébe pedig kitörölhetetlenül beleég a nő tetőtől talpig véres alakja, az eszelős mosolya, a beteges lánggal égő tekintete, mintha élvezné, hogy a vadász lehet ebben a játékban, ő pedig a préda, a sarokba szorított vad, akivel macska módjára játszadozhat, mielőtt végezne vele.
Négykézláb hátrál egy darabig, mikor a férfi szavai eljutnak tudatáig, bár teste erős reszketése egyáltalán nincs segítségére. Kétségbeesett zokogásban tör ki a mindent felemésztő rettegéstől, és elképzelése sincs, mikor lesz képes ismét nyugalmasan aludni, de nem fog egyhamar bekövetkezni az a pillanat. Többször megcsúszik, és ha lehetséges kúszva-mászva botladozni, akkor meglehetősen gyakran történik. Végső elkeseredésében megszólítja a környező növényzetet, már ha van a sötételf körül, hogy fogják le őt addig, ameddig csak lehet, de nem tudva kiadni azt a parancsot, hogy lehetőség szerint öljék is meg. Egyszerűen képtelen rá, inkább gyáván menekül, mint ahogyan azt mindig is tette.
Megfordul, reszkető mozdulatokkal mászik Viridiel felé, egy minimális táv után lábra vergődik, de mielőtt még teljesen felegyenesedhetne, majdnem visszaesik a földre. Baljával kitámasztja magát, újabb kísérletet téve a rohanás folytatására, és minden harmadik lépésére azt hiszi, újra találkozik a földdel.
- Tűnjünk innen! - kiáltja, de a mérhetetlen félelemtől úgy eltorzul a hangja, hogy nem ismer magára.

Egy pillanatig sem haboztam, hogy arra a kreatúrára lőjek, ami a kedvesem mögött felbukkant, ami első látásra nem is emlékeztetett egy sötét elfre, de nőre meg végképp nem, igaz a féltés, hogy Lash-nak baja esik nem is adott lehetőséget, hogy nagyon nézegessem, így csak a gonosz és véres képe égett bele a retinámba.
Az utolsó pillanatban kellett arrébb rántanom némileg az íjat, mert ahogy szerelmem hátra nézett és megpillantotta az üldözőjét, megbotlott és majdnem belelépett a lövésbe, ezért aztán nem is szívébe találtam, hanem az oldalába, ám mivel elég közel volt már, a nyíl becsapódásának ereje így is elég volt, ahhoz, hogy a földre döntse és talán a tudatát is elvegye. Legalábbis nem moccant.
Rémülten kaptam a szemem Lash-ra, aki már nem hiszem, hogy ennek tudatában volt, úgy elborította a rettegés, hogy még a földön is csak menekülni próbált, de az inkább valamiféle vergődésre emlékeztetett.
- Lash! Lash! Szerelmem, semmi baj! Eltaláltam! Nyugodj meg! – hajoltam le aggódva hozzá és átölelve emeltem fel. – Elmegyünk, igen. Várj meg itt, csak épp meggyőződöm róla, hogy meghalt és soha többé nem fog téged bántani. – simítottam végig az arcán, aztán az íjamat a hátamra csapva, a tőröm veszem elő, hogy elvágjam a torkát annak a nyomorult némbernek, aki így megrémítette és bántotta a kedvesemet.

Lash Viridiel


Viri lövése letális sikerrel járt és egy hatalmas sikoly keretében földre viszi a szukát. De ha oda figyeltek, nos halhatjátok a szöveget amit mond miközben fetreng.
-Uráldur mocskos fattya, lehet hogy élve akar de most megöllek és a hulláddal fogok játszani miközben Lash az életéért könyörög. Kimetszem a szíved, és megeszem te nyomorult...
Itt egy kicsit darabossá válik a szöveg vélhetően a vér miatt ami a száján folyik ki majd el csendesedik szinte ellapul a talajon. És igen Lash átment a horror filmekben szokott tragikus hülyeségben elhalálozni készülő nőbe. Épeszű ember, illetve bocsánat elf már rég melletted állna ő meg 4 kéz láb hernyózik feléd, bár jelenleg csend van csak a bugyborékolás hallatszik, illetve az már nem hallatszik. Gyanúsan csönd van a nő körül. Amikor Lash mellé lépsz és végre felsegíted sírva bújik hozzád de látod hogy bárhol szívesebben lenne mint itt. És te követed a filmes klisét ahol a hős jelöltek (igen csak jelöltek) az eset 90% ban elhaláloznak. Szeretem ezt az arányt. De kérdés el jutsz e a nőig vagy Lash könyörgése elér a szívedig, vagy győz az utálatod és csak akkor nyugszol ha az a félmeztelen véres ribi hulla.

Gyakorlatilag se hall, se lát a terrortól, ami ránehezedik, csupán menekülne, de azt is egyre esetlenebbül, ahogy koncentrációja darabjaira hullik, fókuszban a véres, gyilkos nővel. Bármennyire akarja, nem tudja levenni a tekintetét róla, nem akarva lemaradni egyetlen mozzanatáról sem, tudomást szerezve mindarról, amit cselekszik, még ha ebben az állapotban semmit sem ér el vele, csak magát ijeszti meg egy-egy beképzelt mozdulattal. Szinte süket állapotában a szavak valahol mégis utat találnak, ugyanis az ígért helyzet igencsak élénken festődik meg előtte hangokkal egyaránt, mire hevesebbé válik a sírása.
Viridiel csak homályosan kerül bele látóterébe, érintését alig érzi magán, és miközben felemeli őt, hogy biztonságosan a lábaira állhasson, végig meredten bámulja a fekvő alakot, félig rongybabaként lógva a férfi kezei közt. Riadtan kutatja azt, amitől biztosan még jobban kiakadna, és ha nehezen is, de kínosan hosszúnak tűnő másodpercek után elfordítja pillantását, belefúrva arcát a futár mellkasába, viszonozva a rövid ideig tartó ölelést, ujjai közt erősen szorítva addig hátán a ruhadarabot.
Kibontakozásukkor kétségbeesetten kutatja Viridiel tekintetét, hirtelen fel sem fogva azt, amiről beszél. Elméjében minden annyira kaotikus, bevillannak szavak, mondatok, emlékeiből kiragadott, szörnyű jelenetek, ám egyvalami mindennél erősebb, és ezt az összes porcikája támogatja: meneküljön. Menjen innen olyan messzire, amennyire csak lehet, ne foglalkozzon többet a talán áldozattá váló sötételffel, rejtőzzön el, kerítsen magának egy olyan helyet, amit senki sem ismer és ahol senki sem jár, és maradjon ott, biztonságban.
- Meggyőződni...? - suttogja, és habár a látottaktól így is sápadt, ha lehet annál fehérebb, akkor arcából biztosan kimegy minden szín. Alig érzi meg piszkos, könnytől nedves arcán a biztonságot sugárzó simítást, miközben rémképek ezrei jelennek meg előtte, pár pillanatig súlyossá téve az összes tagját, annyira letaglózza, aztán csak még jobban mozgásra kényszeríti őt, de nem ennek a torzszülöttnek a közelébe.
- Ne... - suttogja erőtlenül. - Ne menj oda - teszi hozzá egy leheletnyivel erőteljesebben, gyengén fogva meg Viridiel kezét. - Meg fog ölni... - folytatja fojtottan. - El fog venni tőlem, mindenféle szadista játéknak alá fog vetni, nem akarom, hogy a közelébe menj, kérlek... Csak... Menjünk innen... - szorul el a torka újra, többet azonban nem tud beszélni, tisztában van vele, hogy a következő szónál újra összeroskadna. Emlékszik mindenre, amit mondott neki ez a szörnyeteg, és el is hiszi, hogy beteljesíti, ha lehetősége adódik rá, így semmiképpen sem akarja, hogy bármi kockázatot vállaljanak. Ha magára hagyják, illetve szerencséjük van, akkor még el is vérzik.
Ha Viridielnek továbbra is határozott szándékában áll ellenőrizni a nőt, akkor némi hezitálás után követi, még ha teljesen el is emészti őt a félelem. Nem akarja egyedül hagyni, érzékei most úgyis kellően felfokozódtak a veszély intenzív érzetére, hogy talán előre meglát egy-egy mozzanatot, talán időben kivédhetnek valamit akkor, és most a paranoiából fakadó képzeteket sem fogja kétségbe vonni.

Miközben kedvesemért aggódom, csak lassan hatolnak el hozzám a szörnyszülött elf némber szavai, így azonnal nem is foglalkozom velük.
Elsősorban azt szeretném ha Lsh biztonságban lenne és a rettegés fátyla lekerülne a szeméről. Tudom, hogy a legjobb lenne fogni és elvinni őt valami szép és nyugodt helyre, ahol elfelejtheti azokat a rémségeket, melyeket ez a szuka elkövetett ellene, de pont ezért van arra is szükség, hogy egyszer és mindenkorra le tudjam zárni ezt a történetet és megnyugodhasson, soha többé nem zaklatja a self.
Ehhez még hozzá társul, hogy a nő Uráldurt emlegette és megint összefüggésbe hoztak vele, ami csak növelte gyilkos vágyamat, hogy a torkába döfjem a késemet. Nem hagyhattam életben!
Bántotta Last és láthatóan olyan állapotba hozta, hogy jó, ha hónapok múlva a régi, kedves lányt láthatom benne, nem azt a feneketlen rettegést, ami most a szemében ül.
- Én fogom megölni! Nem maradhat életben, hogy aztán rátelepedjen a lelkedre és az életedre. Véget kell ennek vetni, ez egy szörnyszülött! De neked nem kell ezt végig nézned, különben is lehet, hogy már meg is halt, csak le akarom ellenőrízni, hogy soha többé senkit nem bánthasson. – mondom gyengéden aggodalmas szavaira és megpróbálok kibontakozni a karjaiból.
Természetesen nem akarok kockáztatni, ezért megkérem a közelben lévő fákat és bokrokat, hogy bocsássanak rá indákat és erős vesszőket, amivel a földhöz szegezhetik, de még így is kellő óvatossággal közelítem meg.
- Ne gyere a közelébe Lash! – intem a sarkamban jövő lányt, igyekezve távol tartani őt.
Ha odaérek, akkor persze tétovázás nélkül meg akarom ölni.

Lash Viri

A mesélő nagyot sóhajt, igazából nem érte meglepetés. Viridielben győzött a a férfi én és úgy döntött kinyírja a nőt aki az alig 25 órában többet terrorizálta Lasht mint bármelyik másik amatőr sötételf a Vasbányából. Nos igen ez azért szép teljesítmény, és jól döntesz amikor a természet segítségét kéred, de lehet hogy már késő bánat. A fák és a gyökerek a liba hűlt helyét veszik körbe, holott egy pillanattal korábban még ott hevert a teste. A helyét egy vértócsa mutatja, meg az hogy a növények vissza kúsznak a helyükre. A semmiből a nő hangját halljátok, hideg érzelem mentesen beszél.
-Kicsi hugi mit mondtam neked a természet segítségül hívásáról? Ezért kénytelen leszek megbüntetni a kicsi vőlegényt aki semmibe vette az uramat. Nem fogsz élve távozni innen ez már biztos. De te kicsi lány még megúszhatod ha elzavarod őt innen. Talán még engedem is elmenni de te mindenképp velem tartasz vagy így vagy úgy.
A környéken megsűrűsödik a sötétség, szinte vágni lehet lassan. A távolból majd Lash mögül hallasz lépteket, ahogy az őrület kiül a nő arcára és Lash torkához teszi az általad kilőtt nyílvesszőt. Azt látod hogy nem stabil a tartása de elég fenyegető amint átöleli a nődet és érzéki csókot nyom a nyakára. A hatás még egész érdekes is lenne ha nem lenne ott a már említett vessző.
-Komolyan azt hitted megölhetsz egyetlen gyenge lövéssel? Na ne nevettess, dobd el szépen azt a csúnya íjat majd a többi fegyvered. Nem játszunk olyat hogy esélyt kapsz tőlem. Mocskos elf fattyú.

Ahogy a sötét tünde nő felé fordulok a torkomban akadnak a szavak, mert egyszerűen eltűnt. ELTŰNT! Ez nem lehet igaz! Teszek még pár lépést a visszahúzódó ágak mentén, és a vérnyomok alapján abban biztos vagyok, hogy az előbb nem káprázat játszott velem. A test tényleg ott volt és a nyilam is eltalálta, mert egy szép nagy vérfolt áztatja a földet. De hol………
Pár lépésnél nem jutok tovább., amikor síri hang töri meg a természet csendjét.
Dühödten fordulok körbe, hogy beazonosítsam honnan beszél, ám ez hamar kétségbeesésbe fordul, amikor a semmiből ránk tör a sötétség, ami azonnal riadót fúj bennem. Hirtelenl Lash felé fordulok, hogy magamhoz húzzam és biztonságban tartsam, de mikor meghallom a lépéseit már tudom, hogy elkéstem. Kedvesem közel van ugyan, de mégis távol.
A rászáradó vértől még rémisztőbben kinéző nő Lash háta mögött bukkan elő és nem mást szorít a nyakához, mint az előbb az oldalába állított nyílvesszőmet.
A szívembe hatol szerelmem riadt kiáltása, amit aztán mintha elvágtak volna, ahogy hozzáér az éles fémhegy. Rémült tekintete késként vág belém, meg is rándulok, hogy lépnék felé, de a nő rideg szemei megállítanak.
- Ne érj hozzá! – sziszegem rá belesápadva a féltésbe, amikor ölelésébe vonja és még meg is csókolja, az undor és az aggodalom szorosra húzza a torkomat, mintha csak egy kötél fojtogatna.
A tartásán azonban látszik, hogy megsínylette a lövésemet, talán ha húzzuk az időt, a vérveszteség elgyengíti, de most nem merem Lash életét kockáztatni.
- Engedd el! Engedd el és mindent megteszek, amit csak akarsz. És ne hívj fattyúnak, semmi közöm ahhoz a nyomorult vezéredhez! – köpök ki a földre.
Az íjammal most úgy sem megyek semmire, ezért azt magam elé dobom a földre, hogy ne bántsa Lash-t.

Tudja, hogy futniuk kéne, minden egyes testrészében érzi, és mindene mozdulna, hogy eltűnjön innen, Viridielt azonban nem fogja hátrahagyni, aki mindenképp be akarja váltani az ígéretét. Nem érti, miért nem lehet egyszerűen csak hagyni az egészet, és persze, valahol tudja, hogy akkor lesz teljes a békéje, ha végeznek a nővel, mivel a frissen megszerzett, de még kérdéses ereje miatt üldözni fogja a végtelenségig, ha túléli. Csak... Annyira erősen szorongatja a gyomrát az a baljós érzet, hogy valami hatalmas baj lesz, és képtelen legyűrni. Lehet, hogy csak a félelem teszi ezt vele, de ahogy ez az egész zajlik, ahogyan az idáig vezető úton mindig megérezte a bajt, nem kételkedik az érzéseiben. Beszélni ugyanakkor nem tud, a futár is hajthatatlannak bizonyul, viszont ha térdepelve könyörögne, nem tudna ismét a lábaira állni.
A nő azonban már nincsen sehol, csak a maga után hagyott vértócsa. Borsódzik a háta, szorítja és gúzsba köti őt a félelem, és látványosan rezdül össze, mikor meghallják a semmiből a hangját. Leszegi a pillantását, képtelennek bizonyulva arra, hogy körbenézzen, rettegve attól, hogy egy még torzabb szörnyetegként fog megjelenni, amik álmait kísértették régen. Teljesen lebénul aztán, mikor ellenfelük közli, Viridiel életét fogja venni, és bár további szavaira némileg megkönnyebbül, hajlandónak bizonyulva a kért elküldés megtételére, a területet birtokába veszi a sötétség. Hatalmába keríti a félelem, hogy most fog történni valami olyan, amitől egy életen át gyötrődni és szenvedni fog, a léptek, amiket meghall, ugyancsak sürgetik, hogy tegyen valamit.
- Viridiel...? - emeli meg a kezeit, kétségbeesetten kutatva a vakságban utána, támpontok híján elveszítve irányérzékét, és ennél pocsékabbul már nem is érezhetné magát. Egyre inkább elkeseredik, hogy bármennyire tapogatja a sötétséget, megtéve néhány lépést valamerre, nem találja társát, ám mikor mögüle hozzáér valaki, élesen sikolt fel. Meg akar fordulni, hogy ellökje magától, de ahogy egy kicsit megmozdul, torkán érzi a nyílvessző fémhegyét, és ettől amilyen hirtelen sikít fel, olyan hirtelen szakítja félbe mozdulatával együtt. Teljesen megdermed önkéntelen könnyezésbe kezdve, tehetetlen szoborként várva az ítéletre, még reszketni is elfelejtve. Viridielt vizsgálgatja végig, és arcára van írva, milyen mélyen szeretné, ha segítene neki, ha kimentené a bajból, ám egyértelműen ellenfelüknél van most az előny. Hamarosan már a megalázottság vonásai jelennek meg rajta, minimálisan oldalra fordítva a fejét, tekintetét egy egészen más pontra szegezve, szenvedve kémlelbe a semmibe, elviselve nyakán az újabb csókot, amire tetőtől talpig kirázza a hideg.
Némán hallgatja a szavakat, melyek kötelezik Viridielt önnön lefegyverzésére, és egy tiltakozó megjegyzés megtételére sem képes. Tagjai mereven maradnak a helyükön, látása homályos, mi több, a gondolatok is éles váltakozással követik egymást, aztán...
Gyáva.
Tekintetével könyörög, hogy társa ne tegyen semmit, hogy véletlenül se engedje lejjebb védelmét, bár sápadtsága elég sokat elárul, mit fog tenni. Ha itt és most végeznek a férfival, abba ő maga is bele fog pusztulni, és nem fog hezitálni, ha nem lesz segítségére senki élete elvételében, végez ő saját magával.
Gyenge korcs.
Kínosan lassan telnek a másodpercek, és felfigyel egy-egy rándulásra, amik előrevetítik a következő, kényes lépést. Hallgatja a férfi mondandóját, mely fájdalmasan cseng, minden egyes szava a szívét marja, és szinte megöli az, mikor kijelenti: bármit megtenne.
Igazi szégyen... Egy áruló, még azt sem vagy képes megvédeni, akiért az életed adnád. De várjunk csak! Nem is adod!
Összepréseli az ajkait. Ha kiszolgáltatottá válik, akkor biztosan meg fogja tenni a félig már sírban lévő nő. Be fogja váltani minden egyes szavát, minden egyes ígéretét és beteg elképzelését, végignézeti vele, miként bújnak össze. Elveszi tőle ennek az intimségnek a kiváltságosságát, aztán az életét is kioltja olyan látványos módszerekkel, hogy végérvényesen belerokkanjon abba.
Miattam fog meghalni. Miattam vált ilyen kiszolgáltatottá...
Mozdulnia kell, ki kell törnie a bénultságból, mert ha nem teszi, olyan áldozatokra kerül sor, amit nem fog tudni túlélni, utólag pedig már nem lesz értelme siránkozni. Ha mindez az életébe - az életükbe - fog kerülni, akkor itt is megkokáztatja. Innentől már mindegy, csak idő kérdése, Természet Anya mikor vezeti át egy másik életbe.
Miattam történik mindez, és én ölbe tett kezekkel várok...
Döbbenten nézi végig, ahogyan az íj a porba hullik, és abban a pillanatban, ahogy tompán koppan egyet, borítja el tudatát minden egyes fenyegetés, amit az elmúlt időben kapott, az ahhoz társított képek. A fenyegetettséget és saját biztonságának féltését felváltja Viridiel elveszítésének gondolatából fakadó haragja, felemészti a gyűlölet, ami egészen idáig rágta a lelkét. Érzi, hogy elpattant benne valami, mint ahogyan a bányában vagy Délosban, és habár nem veszi észre, a kockázatok már mit sem számítanak neki, mint ahogy az sem, milyen szörnyeteggé kell lealacsonyodnia.
Feladva az eddigi megfélemlített fogoly szerepét löki meg a nő kezét, megpróbálva elhárítani a nyakánál lévő veszélyt, közben erősen ráfogva, nyomva maga felé a vesszőt. Ha eközben végig is száguld ellenfelük vérétől vöröslő fémhegy a a bőrén, nem számít, csak a cél: a saját vállába vezeti, amire rásegít azzal, hogy előrébb dől. Ha mindez sikerül, a hirtelen belenyilalló fájdalomtól való elugrás ösztönét használja fel egy erőteljes és lendületes mozdulat kiugrójának: fejével a mögötte lévő koponyának ütközve.

Lash Viri


Viri szavai üresen hagyják és rá förmed pontosabban negédesen kérdezi.
-Nem felejtettél el valamit?-bök a kardod felé-azt is az íj mellé. És kb eddig jut a mondattal, mert Hulk elszabadult és Lash aki eddig birkaként tűrte a nő megalázásait most teljesen kifordult magából. Rövid és gyors mozdulattal a torkától a vállához pontosabban belé rántaná a fegyvert.Ez Alét vagy meglepi vagy eleve várt valami hasonlót Lashtől. De nézzük az opciókat. Elsőnél Lash terve 100% ban sikerül. 2. nál Ale a nyílveszőt ugyan időben elfordította de még így is telibe kapja Lash tarkója. 3 verziónál mind a fegyvert mind a fejelést elkerüli egy szaltóval kihasználva Lash lendületét ezzel kockáztatva a hátát Virivel szemben. A 4 lehetőség a 3 as annyi befejezéssel hogy a nyílvesszőt Viri kezébe postázza.

The member 'Shuga' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 9

Úgy tettem, mint aki teljesen feladta, a testbeszédemmel is ezt sugalltam a nőnek, csak ne bántsa Lash-t. De úgy látszik a self nem akar beszélgetni és alkudozni, nagyon határozottan kinyilvánítja, hogy nem elég az íjam, teljes lefegyverzést akar.
A kezem lassan mozdul, aztán meg is akad, amikor az eddig mozdulatlan kedvesem szemében meglátok egy villanást, a kőkemény elhatározást a tekintetében……
- Lash…….ne – formálják ajkaim a szavakat, mert a félelem a gyomromba mar, hogy valami olyat akar tenni, ami bajba sodorja, ha egyenest nem az életébe kerül.
Már előre is lendülök, hogy segítsek, hogy megállítsam azt a hegyet, de tudom, hogy nem érhetek oda. Magamban már látom, hallom a szakadó szövet, a húsba maró fém sercenését, amire hangosan felkiáltok, mert nem akarom látni szerelmem halálát, hiszen olyan közel volt a nyakához a penge.
Aztán, bár nem tudom hirtelen mi történik, csak azt látom, hogy a nő egyszerűen hátra repül pár nyílvesszővel a testében, én meg erőteljesen elsodrom Last és ledöntöm a lábáról a testemmel próbálva védeni.
- Ha szólok akkor fuss, ahogy csak bírsz és ne nézz vissza. – suttogom erőteljesen a fülébe, mert nem bízom benne, hogy most telepatikusan meghallana.
Megemelve a fejem, igyekszem kideríteni mi történt és hol van a self némber.
Megrökönyödve látom, hogy agyarasok bújnak elő a rejtekükből.

Semmi sem úgy alakul, ahogyan azt először tervezte, de már felkészült arra az eshetőségre is, hogy artériát ér, majd elvérzik, jobb esetben időben harapva bele a nála lévő gyógygyümölcsök egyikébe. A hátulról őt támasztó test egy pillanat leforgása alatt tűnik el, így elveszítve egyensúlyát, amire nemcsak a saját lendülete segít rá, de Viridiel is a földre dönti, alig tudva felfogni az eseményeket, annyira felgyorsultak és annyira elvakult. Háta felső területével ráesik táskájára és annak tartalmára, de nincs benne annyi ruhaanyag, hogy a doboz barázdáit ne érezze lapockái közt. Feje fájdalmasan koppan a talajon, nyöszörögve, míg a lüktetés el nem múlik koponyájából, és erősen be kell hunynia a szemét, hogy képes legyen elnyomni a szédítő érzést, némileg kizökkenve abból a mérgezett állapotból, amibe került. Mikor kinyitja, néhány pillanat töredékéig még többet lát ugyanazon dologból a kelleténél, ám hamarosan tisztul és élesedik minden, ismételten úgy szemlélhetve a külvilágot, ahogyan az rendjén van.
- Nem hagylak itt - mondja halkan, de ugyanolyan keményen, kezével rászorítva a ruhájára, nyomatékosítva szándékát, a férfi válla fölül a csillagos eget kémlelve. Veszteg marad, és inkább hallgatózik, fejének zúgásától biztosan lemaradt néhány fontosabb dologról, amit érdemes lenne előbb megtudni. - De ő az enyém - teszi hozzá, és nem kell még ránéznie sem, mekkora az elhatározása, a hangja épp elég elszántságot sugall. Ha nem is most, de ő akarja a saját ellenségét eltűntetni az újtából vagy elbátortalanítani kellőképp ahhoz, hogy bármikor megpróbáljon hatást gyakorolni rá.

Lash Viri

Az életetek felborult ahogy elf szabású nyílvesszők csapódnak Alebe, és most kivételesen a földön marad immár eszméletlenül. A hős megmentőitek akik nos nem elfek bár egy némelyiknek talán hegyesebb a füle helyett az agyara. Oda sétálnak hozzátok, és egyszerre rántanak fel titeket.
-Ti nem tudjátok hogy a préda nem hajol el a nyílvessző elől? Most miattatok egy célpontra lőttünk- egy irtózatos pofon csattan.
-Te hígagyú azt ne mond hogy rájuk céloztál a szürke helyett, szétcsapom a fejed ha megint másra lösz mint én, én vagyok a főnök te meg egy hígagyú marha vagy a vezér is megmondta. Addig nem mehetünk a táborba amíg legalább egy szürkét nem fogunk te meg lombikákra lődözöl eszeden vagy? Minden ork tudja erre felé hogy lombjárók barátok te meg rájuk lődözöl barom. Na szóval, ti most velünk jöttök két okból. Az egyik a szürke nagyon rátok van kattanva és hát tartozunk egy veréssel neki vagy nektek attól függ ki van jobb állapotban ugyanis elvette a szórakozásunk. Szóval szarban vagytok, a másik hogy ti tanúsítjátok hogy mi lőttük ezt a szürkét -emeli fel Alét-és nem a dögvész végzett vele. Ez a nő sok társunkkal végzett már ideje revansot venni rajta- göcög- Na mozogjatok apróságok.
És ezzel egy újabb bajba keveredtetek és még hol a hét vége?