Bólogattam igenlőn a Hadvezérnő szavaira. Igazából már sokszor szembesültem az ilyen helyzetekkel, de mégis mindig megviseli a lelem. Igyekszem magam túltenni rajta, mert azt is tudom, hogy sok személy csak a saját maga problémáját látja, és nem mindig néz az orra elé. Persze ez csak képletesen értem, de akkor is nagyon nehéz látni mások szenvedését, pedig sokszor volt rá alkalmam. Tudom azt is, hogy mindenkit utolér a végzet, de én arra esküdtem meg, hogy segítek másokon. Nem vagyok hős vagy egyéb méltóság, de jó érzés, ha tudok valamit tenni, hogy az a valaki tovább élhessen. Nem akarok kitűnni a tömegből, de néha muszáj..
- Jól vagyok...tudom, hogy senkinek nem egyszerű élnie, de vannak választások, amikkel jobbá is tehetnénk ezt a világot amiben élünk. Rexxanra nem haragszom, inkább sajnálom, hogy sok minden borzalmon át kellett esnie. Nem könnyű tovább élni, hogy a szeretteid már nincsenek veled. Sok Harcos a csatákba menekül, mert azon kívül már nem érzi, hogy több lehet. És ahhoz ért egyedül.. Nagyon sajnálom. Mert tudom, hogy a legnehezebb még hátra van neki..- nézek kedvesen Dreyndrára.
-Te sem gondoltál rólam szerintem előszőr jót. Mármint, hogy erdei lévén, a "hírek" amiket talán hallottál fajomról nem éppen kedvező..de mindig voltak és vannak előítéletek. Pedig nem lehet általánosítani, mert nem vagyunk egyformák. Aki mindig a harcokban élt, az nehezen "nyugszik" meg egy falucskában, vagy a földeket művelőként. Nem hibáztatom érte őket sem. nem tudják hogyan lehet élni harc nélkül, mert senki nem mutatta nekik. Lehet furcsának tartasz, sőt, talán túl érzelgősnek is, de aki több halált és fájdalmat látott mint az átlag, akkor érteni fogod. Nem lebecsüllek! Ne értsd félre! Tudom, hogy neked is rengeteg halállal kellett szembenézned..de én a másik oldaláról is látom. Ahogy az emberek mondják.."olyan emberi" oldalról. Amikor a haldokló a kezedet fogja és te csak ott állsz és nem tudod odahívni a családját az utolsó perceire....és akkor, abban a pillanatban egyszerre vagy orvos, barát, családtag, húg, vagy feleség..de mindenkinél változó. Vannak olyan sérülések amiken én sem tudok segítséget adni, hiába ismerem az összes gyógynövényt és mágiát..de én nem vagyok a mindenható, bár néha amikor gyermekek és nők esnek áldozatul, össze szorul nagyon a szívem..-halkul el a hangom az emlékeim felelevenítésekor, de igyekszem mosollyal nézni a selfre.
-Örülök, hogy itt vagy velem..- nézek a nőre kedves mosollyal.

Nem is tudom hogyan reagáljak az elhangoztakra, én katona vagyok, hadvezér, sötét elf. Engem arra képeztek hogy öljek, elnyomjak, szenvedést okozzak.
-Igazad van, nem értem meg a te látás pontod és nem is fogom, katona vagyok, egy hadvezér, arra képeztek hogy öljek, szenvedést okozzak. Joggal ítélnek érzelem mentes gyilkosnak. Közöltem a szavakat még mindig a tűzbe bámulva, majd ha nem szakít közbe Alia folytatom a gondolat menetet.
-Van-e másik út? Persze hogy van, akarok-e rajta járni? Nem, és nem is fogok soha. Vettem egy újabb fadarabod a tűzbe hogy élénkebben égjen.
-Néz a tűzbe, mond el te mit látsz benne.Közöltem majd vártam Alia válaszára mielőtt folytatom.
-Te ezt látod, én pedig azt amit népemnél jobban senki nem ért, ismer. A démonok élőhelyét, azt ahol olyan lények léteznek amiknek Neminra csak egy újabb büfés asztal. Álltam meg még mindig a tüzet nézve.
-A pokol amit látok benne, egy olyan ellenséget amire egyik nép sincs felkészülve, egy olyan ellenséget aminek saját népem is inkább rabszolgája. Ez az amit én láttok a tűzben, s a célt amiért küzdök, és küzdeni fogok addig még lélegzem annak ellenére hogy ezért saját katonáim vennék életem.
Ekkor nézek fel a tűzből Aliára, s a Weritre majd csak várom az erdei kérdését, válaszát, vagy akármilyen megjegyzését.

-Tudom miről beszélsz..a Harcosok lelkét jól is ismerem. Magam is sok csatában részt vettem, és tudom is mivel jár.
Nekem a tűz az Otthon melegét és az életet jelentő világosságot jelenti. Természetet tisztelő Népem nem elsősorban a pusztítást látja benne, hanem a megélhetést is. -mondom válaszúl.
-Talán eljön az a nap, mikor beteljesedik a kívánságod. Bármilyen borúsan is látsz most dolgokat. Ismerek nagyon sok olyan személyt, akik talán tudnának is segíteni neked a célod elérésében...és hiszem, hogy a pokol démonai is visszakerülnek oda ahová valók..
Ebben a világban mindig lesznek fájdalmak, de vannak olyanok is, amik nélkül nem is élnénk..és az egyik közülük a megbocsátás.
Talán furán hangzik, de a megbocsátás önmagunkkal szemben is a legnehezebb, és ha másokról van is szó, azok sem könnyűek. Szeretnék neked segíteni..és hidd el, hogy soha nincsenek véletlenek. Biztos volt oka annak, hogy mi össszetalálkoztunk..és most is itt ülünk egymás mellett. Sokan megbotránkoznának ha látnák, de én cseppet se bánom, hogy megismertelek! Van benned értelem és küzdeni akarás. És nem mellesleg az egyik rokonomra emlékeztetsz..- mosolygok rá.
- De biztos hallottál róla...A Tűzsárkány Rend feje...Vöröspalástos Mester A Feketemágia Nagyasszonyának a Jobbkeze...Ivory..
De nem ő az egyetlen aki közel áll hozzám a te fajodból..- nézek rá huncut mosollyal, és mutatom a pecsétgyűrűmet az ujjamon, amit eddig kevesen láthattak.

Megrázom a fejem ahogy Alia befejezi majd csak elfolytva szólalok meg.
-Nem.
Majd mély levegőt veszek, kifújom lassan nyugodtabban kezdek lélegezni. Nem segít sokat, de minimálisabban nyugodtabban tudok tőle gondolkozni amikor folytatom azt amit mondani akarok.
-Nem érted, nehéz is lenne megérteni, még úgy is hogy tudom ki Ivory, még ha csak hírből is.
Álltam meg újra majd pallosommal kotrok bele a tűzbe, mintha csak valamit át akarnék vágni.
-A démonok nem állnak meg, nem is fognak soha, bár erejüknek biztos van forrása, de ez egy olyan téma ami nem ide tartozik most.
Álltam meg mikor újra Aliára nézek, majd csak a sötét erdőbe bambulok.
-Régen, mikor még féltestvérem élt, az apja egyetlen mondott próbáld meg értetni velünk. -"Mindenkinek van valami öröksége, tegyünk róla hogy a miénk számítson"
Ezt sose fogom elfejteni, ez vezényel legbelül előre.
Ekkor mosolyodom el újra, majd vissza pillantok Aliára.
-Békét hirdetsz, és ezt tiszteletben tartom,
de eljön az idő amikor harcolunk vagy elbukunk. Az hogy ez a pillanat mikor jön el, csak attól függ miként alakulnak a terveim.
Ekkor talán túlságosan is nagyra vágyónak tűnhettem, de ha Alia tényleg csak egy picit is figyelt rám bármikor, tudhatja hogy terveimvel csak egy nagyobb készíthetek elő, s ennek célja hát majd elválik.

Dreyndra szavait hallgatva bólogatok.
-Bölcsességeket mondott neked, és biztosan megleled majd a módját, hogy elérd a céljaid. De talán jobb lenne egy kicsit pihenni az utam előtt, és szerintem mindhármunknak jól fog esni egy kis alvás.- mosolygok a selfre, és belefurkolászom magam Mellon bundája közé. Aztán ránézek a Hadvezérnőre.
- Gyere ide ha szeretnél. A barátom bundája meleged ad, és elférünk mind a ketten mellette.
Mellon picit morrant egyet, de odaengedi Dreyndrát ha mégis úgy dönt, hogy mellém telepszik a hűvös éj elöl. Namsokára virrad, de addig is tudunk valamit pihenni.
- Holnap úgyis új Nap virrad, és új remény..- kacagok fel csengő hangon és hívom, ha úgy dönt idejön mellénk.
Ha nem akar, akkor én kicsit alszom egyet napfelkeltéig. Reggel tovább kell indulnom, de talán Dreyndra is velem tart egy darabon, ha nem másfelé viszi útja..

Elmosolyodom az ajánlaton, de nem mozdulok helyemről.
-Nem köszönöm, ébren várom a reggelt. Közöltem szándékaimat majd újra a sötét erdőre szegeztem tekintetemet.
-Vajon milyen messze juthatott az éjszakában? Gonzolkoztam el magamban félhangos kijelentésemben míg már Aliára tekintek álmában, s nyugtázom magamban hogy újabb nappal közelebb a terveim megvalósításához.

Ha már hajnalodik s Alia is ébredezik lassan eloltom a tüzet amit még este tápláltam valamennyire, majd az elfre nézek ahogy újra felöltem sötét páncélomat.

Korán kelt fel a Nap, és én is ébredezem. Dreyndra szerintem nem aludt. Bár már a sebe teljesen gyógyult, egy kis pihenés jót tett volna. De saját döntés, és most indulásra készen állunk Mellonnal.
-Jó reggelt!- köszönök a selfnek és összeszedem a holmim.
-Merre tartasz? Ha gondolod egy darabig együtt mehetünk.- pakolászásom közt nézek rá, és látom magára is vette a páncélját, akkor ő is útra készen áll. Csak kérdés ő merre tart..

Elfintorodom a kérdésen, majd egy viccnek szánt válasszal szólalok meg.
-Egyenes a pokolba, majd vissza.
Nem tudom hogy értette Alia vagy csak nézni fog rám mint a hülyékre szokás de ha érti, akkor csak élőholt társamat meg idézve fejemmel jelzem hogy nyugodtan vezetheti az utat.
-Szóval merre tartunk?
Tettem fel neki a kérdést miután elindultunk, nem tudom talán most az egyszer tényleg nem kell valahol lennem hirtelen, vagy csak teljesen megfeletkeztem róla.

Elöszőr kicsit furán nézek a selfre, de aztán jót nevetek a mondatán.
- Hát lehet így is jellemezni amerre tartok..a Lápvidékre megyünk..az is egyfajta Pokol tornáca.- nevetek fel ismét és Mellon hátára ülve elindulunk amerre a kijelölt ösvény tart. Persze az sem utolsó szempont, hogy én már jártam arrafelé. Bár tényleg elég viharvert és ingoványos az a vidék.
-De ott él egy nagyon jó ismerősöm, aki Mestere az ékszereknek..és persze nagy kártyás hírében áll. Ami talán nem szó szerint értendő..- kuncogok magamban és azért örülök, hogy velem tart Dreyndra.

Szépen egyeletesen tartom a menetet a Werit tigris és annak lovasa mellet ahogy elmondja úti célját.
-Hát, lehet nem számít arra hogy ilyen kísérettel utazol, elvégre így belőled is csak egy céltáblát csinálhatok.
Nevetem picit az irónián aztán realizáltam hogy ez valóban így is lesz ha rossz helyre tévednénk, de hát csak megoldható valahogy, ha máshogy nem akkor hullák hátra hagyásával. Majd mély gondolataimból vissza rázódva teszem fel a kérdést.
-Remélem nem van elleneredre az hogy veled tartok, őszintén meg vallva fogalmam sincs nekem merre kéne már menni, talán nem is volt olyan fontos.
Majd újra előre nézek az út felé.

Mellonnal már sokszor jártuk körbe a Kontinenst. Igaz, hogy elég sok minden változott is a Népek hozzáállásán, de szerintem aki "rám vadászik" az előbb el kell kapjon..Mellonnal utazva meg egyébként sem merészkedik nagyon senki a közelembe, bááárrr....persze olyanra gondolok, akinek kedves az Élete..
- Nem hiszem...igaz ha valakinek, nagyon a bögyében vagyok, akkor lehet merész is..de ezt nem tudom..- nevetek fel.
-Nagyon örülök, hogy velem tartasz!-bólintok a self felé.
-Amúgy meg addig is együtt járjuk a kalandok útját.- Mondom viccesen és nézek az élőholt lóra és lovasára.
-Azt nem mondhatni, hogy nem vagyunk feltűnőek,.- kuncogtam magam elé, és futásra kértem a "Kicsikémet"

Mikor elhagyjuk a Szurdokot, Mellon beleszagol a levegőbe, és egy halk morranással jelzi, hogy nem messze előttünk egy Tábor van. Lehet, hogy nem is kevesen lakják azt a területet, de az is lehet, hogy valami veszélyt érez. Megállok és figyelek, de szerintem Dreyndra is azt teszi.

Lassan érembe Aliájékat a szurdokból való távozást illetően, élőholt hátasom gyors a maga módján de szeretnék nem súlyos sérüléseket szenvedni mert nem bírná.
-Van egy köteled?
Tettem fel a kérdést Alia felé majd ha igennel válaszol s ide adja azt, pallosomat a földre fektetve kötözöm össze a kezeimet, nem túl szorosan hogy bármikor eltávolítsam a kötelet a kezemről.
-Nos, csak utánad Alia.
Közöltem halkan miután végeztem s a kötél földre érő végét a kezébe nyomtam, reméltem hogy Alia elfogadja a tervem. Ha így tesz akkor már csak a tábornál állunk meg.

Csendben fülelek a hangokra, mikor Dreyndra is beér minket. Miután elmondom neki, hogy mit vett Mellon észre,elő is áll egy remek ötlettel, amit széles mosollyal bólogatok.
-Van persze...Huuuuu, micsoda meglepit okozunk nekik!..- kuncogtam előre, és nézem ahogy összeköti a kezeit, majd úgy tesz, mintha a foglyom lenne..
A Pallosát meg a másik kezembe fogom - hogy jól látszódjék - mint akinek "hadizsákmánya" van.
-Jó kis meglepi..- ismételtem el, mikor a kezembe adja a kötél másik végét, aztán szép komótos tempóban- mint akik jó messziről érkeztek- bemasírozunk a Táborukba.
Szét nézve a tűzük körül valamin osztozkodnak, és bele vannak merülve. Hét főt számoltam hírtelen össze, és mindegyikük valamin nagyon elsutyorogtak összedugott fejjel.
-Kkkkhhhhmmmm..- köhintem el magam, miközben a "kicsikémről" leszállok, de ügyelek, hogy a kötél végét tartsam végig a kezemben.
-Esetleg rosszkor érkeztem? Vagy talán megzavartam az Uraságaitokat valamiben?- kezdtem el szórni a rizsát, hátha felkapja mindegyikük a fejét és pontosan meg tudjuk számolni mennyien ülnek is ott a tábortüzüknél.
-Esetleg útba igazítanának?..A közeli városba tartok, hogy -Ezt itt, ni..- rántok a kötélen kicsit, a hatás kedvéért, de ügyelve, hogy ne lazuljon ki ideje korán a laza csomózás Dreyndra kezein- Valami előljárót akart megtámadni suttyomban, csak éppen lebukott a gaz nőszemély!...csak éppen elfelejtettem a Városnak a nevét, és szeretném leadni ezt a Nőt még sötétedés előtt. Esetleg lennének olyan jók és útbaigazítaának?- tettem egy bamba mosolyt magamra, hátha jobban hihetőbb a mesém.
Az első meglepetésükből kizökkenve, egy nagy nevetésbe törtek ki. Aztán jól számolva őket- négy közülük felállt a rögtönzött széknek használt farönkről, és egyenesen felénk jöttek. A többiek csak kicsit később csatlakoztak hozzájuk.
Én meg "adtam a szőkét" és bárgyú vigyorral néztem rájuk.
-Akkor? Valaki megmondaná, hogy merre menjünk a Város felé?- néztem rájuk, de ők elég kíváncsian jártak körbe minket.
-Ne piszkálják kérem szépen a Foglyomat! Kicsit zabos, hogy több mérföldön át húztam magam mögött az idefelé úton..- mondom kicsit füllentve, hogy hihetőbbé tegyem a kis műsorunkat.
Ahogy közelebb érnek, jobban meg tudom nézni őket. Kicsit viharvert némelyiknek az arca, mintha nemrég valami harcban vettek volna részt, de az sem kizárt, hogy egymásnak estek a jelekből ítélve.
-Nos?- sürgetem meg kicsit a válaszadásuk menetét, de ők inkább nyúlkálna felénk. Rá is csapok az egyik pasasnak a kezére, mert a ruhámat akarta megfogni, és a pallos is felkeltette a figyelmüket.
-Azt ott mennyiért adod el?- mutat a kardra amit a kezembe fogok.
-Nem eladó! Vagyis szerintem nem tudsz annyit fizetni nekem, hogy eladjam neked...bár van az az összeg!..mennyid van?- nézek rá kérdőn, mint aki nagy üzletember, és várom, hogy a tanakiodásukba mennyit mondana a pallosért. Bár úgysem akarom eladni, de ha másként nem megy kihúzni belőlük, hogy kifélék, akkor másik trükkhöz is kell folyamodnom. Remélem Dreyndra érti a gondolatmenetemet, és ő is veszi a lapot.
-Na mennyi??!! Nem érek én rá ennyit várni!- teszem itt a nagy sietős kufárt, de igazából nem vagyok jó hazudozó. DE most a móka kedvéért miért ne ringassam hamis reményekbe ezt a pár gazfickót. Azt már levágtam, hogy piti kis tolvajok lehetnek, de meg kell bizonyosodni arról, hogy nem valami Katonák a városból. Bár ahogy így elnézem, nem több egyik se egy utolsó gazembertől.
Végül az egyikük megszólalt.
-Erre csak a Vármegye Ispánja lakik..de akkor te oda viszed ezt a nőt a Nyilvános kivégzésre!- kacagott fel hirtelen, és aztán visszatértünk a pallosnak az alkudozásához.
-Adok érte 5 aranyat! Az szép summa ezért a bicskáért..-kuncogott egyet a társai felé.
-Add csak szépen ide Kisanyám azt a bökőt! Nem fehérnépnek való a fegyver! Majd mi szépen vigyázunk rá...- mutogat a pallos irányába.
- De ha nem adod el, akkor majd elvesszük!...- villan át egy gúnyos grimasz az arcán, és a többi is nevetésbe tör ki a hallottakon.
- Hát nem is tudom...- tanakodom látszólag- Azt hiszem, hogy ...rossz válasz!- vigyorgom el magam, és lopva Dreyndrára pillantva bólintok - aki semmit se értve" teszem a hülyét..
Igaz heten vannak, de azt a kettőt, aki hozzám közelebb van azt "vállalom" nézéssel pillantok az álfoglyomra. Már csak a "jelre" várok, hogy erre mit reagál a self. De ha látok rajta valami tettekre utaló mozdulatot, akkor a Pallosát a levegőbe dobva juttatnám el hozzá, és szerintem erőfölénybe érzik magukat ezek a  gazemberek.
De aztán lehet, hogy nemcsak 5 arany van náluk.
Főleg, ha belegondolok, hogy milyen szörnyűséget követtek már el ártatlanokon.
- Szóval mennyi pénzed van, Pajtás?- kérdezem újra, de csak röhögés lett a válaszuk..
Értelem választ nem kaptam, de a "műsor" kedvéért miért ne szórakozzunk egy kicsit, de szerintem ennyi bőven elég is volt belőlük..-kuncogtam magamban, és néztem a Hadvezérnőre, aki nagyon jól játszotta a rögtönzött rabot.

Ahogy be érünk a táborba, Alia műsorát figyeltem, az egyes emberek ahogy körbe jártak engem is nem igazán látszott rajtuk félelem jele, inkább bátrabbak voltak mint általában. Nagy hiba, így tökéletesen kivitelezhetem a Gyengeség varázslatát, bár az is igaz hogy ez Aliára is hatni fog. A nyilvános kivégzés gondolata igen csak csábító hiszen nekik is közeleg ez a sors főleg amikor az egyik meg próbálja le rángatni rólam a fekete fémpáncélom felső részét, bár sikertelenül jár, és gondolom "fogva" tartom se hagyj ezt annyira szó nélkül, majd a pallosom árát kérdezik.
-A lelked tökéletesen meg teszi, arról nem is beszélve hogy Pokoli obsidián penge... fogd csak a kezedbe,
kíváncsi vagyok meddig leszel képes elviselni a démoni lelket benne.
Röhögtem el magam, bár tudtam hogy ezzel a kis agresszív kijelentéssel csak olajat öntök a tűzre, de a lassan már hatni kezdő Gyengeség varázs tökéletesen meg fogja koronázni ezt a győzelmet. Majd Alia jelt ad, nem is kell több nekem se. Óvatosan lépek a tigris felé mint aki félelmében keresne biztosabb talajt, majd kezdődik az én részem ebben a műsorban. A legközelebbi embert aki Aliára fenyegetést jelenthetett volna levegőért kapkodva hullik a földre ahogy elkiáltom magam.
-A pallosomat!
Ahogy Alia a levegőbe dobta azt picit bizonytalan helyzetbe hozott, viszont a gyengeség varázslata lassan teljesen hatalmába kerít mindenkit, így gyorsabban tudok mozogni mint ők, és ezzel biztosítva hogy a pallos az én kezembe kerüljön. Majd két bátrabb emberrel végzek akik megpróbáltak egy hirtelen rohammal a földre küldeni.
-Futás! -Elszabadult az elf szuka! Mentsétek magatokat!
Hallatszott egy ember sikolya aki fejvesztve próbált elmenekülni bár messzire nem jutott mire össze esett a varázs okozta fáradtságtól, s csak ekkor realizálom hogy ideje lesz meg szüntetni azt mielőtt Aliára nézve is halálos kimenetelű lenne az. Ha még akadna bátor jelentkező a fulladás átkának segítségével szívesen mutatom meg mi vár arra aki ránk támad.

A kis műsorunk elég jól sikeredett. Bár a bandatagoknak kevésbé
Dreyndra nagyon leleményesen oldotta meg a helyzetet és a gazfickók csak úgy hullottak mellőlünk. A futásukat látva elég viccesnek hatott a szitu. Aztán egyik tag, mikor felfedezte a "szabadulást" még nagyobb pánikba tört ki. Én is csodálkoztam, hogy fel sem tűnt a Kicsikém jelenléte, bár szerintem olyan iq bajnokok ezek, hogy azt se tudják, hogy kikkel akadtak össze. Biztos, hogy olyan nincstelen parasztokkal kezdtek ki, akik fegyvert se láttak életükben, csak az ekét és a kapát. Most meg szaladnak a világba, de ha jobban belegondolok, akkor azt se ártana, ha visszaszerezzük az aranyaikat azoknak akiktől elvették..belegondolok, hogy ilyen szánalmas fickók és kikezdtek velünk..
Ahogy nekiiramodik a pasas a fák közé, egy intésemre a fák ágai rátekerednek és felemelik a földtől, hogy ne tudjon meglógni.
Odaérünk hozzá, és a selfre nézek.
-Tiéd lehet..- nevetek- amúgyis a te pallosodat akarta volna...most megkaphatja..- állok félre kissé, és szerintem tudni fogom, hogy mi fog következni. De én nem ölök...csak leckéztetek..
Ezt hagyom a Hadvezérnőre, hátha még valamit ki tud húzni belőle. Esetleg arrol az Ispánról, aki a kivégzéseket tartja a napokban..

Ahogy az utolsó bandita is élettelenül esik a földre egyenesen Alia után megyek, nem sietek tudván hogy érti ő is a dolgát a maga módján. Ép csak oda érek, amikor széles mosolyra fakaszt a mondata.
-Nos, adok egy esélyt remélem élsz is vele.
Röhögtem fel ahogy feltettem az első kérdést.
-Mi is van azzal a nyilvános kivégzéseket végre hajtó személlyel?
Amennyiben ellen áll egy jól bevált régi trükköt, a fájdalom mágiáját hívom segítségül.
-Nos, nem hallom a válaszod.
Ettől a varázstól még nem láttam olyan személyt aki ne fakadt volna ki bőgésben, sikoltozásban, majd végén információkat felköhögve, hatásos módszer de kétes hogy mennyire valós is az információ. Majd ha végezett és tudunk mindent amire kíváncsiak voltunk Aliával. Az embert következőnek a rémület varázslatával átkozom meg, tökéletes kis show ahogy menekülni próbál a fák erős szorításából, majd a legvégén az Életszívás varázslatával vettek véget az életének.
-Elnézésed a gyengeség aurája miatt,
nem volt jobb ötletem de lassan vissza fogtérni az erőd.
Közöltem Alia felé ahogy élőholt hátasomat idéztem meg, majd kérdően nézve rá hogy merre vezet utunk innét. Talán jobban jártam ezzel mint ha vissza tértem volna a katonáimhoz.

A lógatott fickó rémületében órdítani kezdett, pedig csak említetted neki a kivégzéses személyt akitől láthatólag jobban félt mint az ágak szorításától.
-AAAzzzzttt...nem mondhatom meg! Kivégeztetne azon nyomban, ha elárulnám!...a tömlöcbe vet mindenkit, aki ellenszegül az akaratának..ott halodott meg a Sógorom is..- sírásba tör ki a kínokozásod miatt.
-Nagyhatalmú az Ispán...mindenkit kivégeztet aki nem hódol be neki...a hegyen túl lakik az embereivel- nyögi ki az utolsó lehelleével az információt.

Én inkább nem nézem...de attól még hallom.
-Menjünk el a Városkába..biztosan örülne a látogarásodnak - kuncogtam magam elé.
Mellon is a közelbe volt, így indulhattunk is hamarosan..
Csak egyvalami jutott eszembe. Kikutattam a zsebeit, és az aranyait elkoboztam. -Talán ha kis kenőpénzzel mennénk a színe elé, akkor készségesen fogadna minket...vagyis Téged..mert most én leszek a "túszod".
Nézek Dreyndrára, és szerintem érti amit akarok...

Ahogy indulnánk Alia mondata igen csak meg lepett.
-Most egy régebbi taktikához fordulunk, ami talán egyszerűbb is, a farkast kiáltó pásztor mesélye meg van?
Tettem fel a kérdést ahogy átnéztem a tábort néhány felesleges ruha után majd az egyik picike sátornál állok meg. Sokkolt amit bent találtam, a nő aki bent feküdt fulladásos halált halt de hát lehet ez volt neki a legjobb ahogy a szét szakított ruháját nézem.
-Állatok, de legalább a ruhája majdnem az én méretem.
Közöltem a levegőbe, nem tudván hogy Alia merre is van vagy ép mit csinál, a nőről leveszem a még viselhető csukját és a földön fekvő kabátot. Majd ezeket öltöm magamra, tökéletesen eltakarva a külsőm, majd vissza pattanok az élőholt hátasra, s a pallosomat egyenlőre a ló oldalához rögzítem. Majd Aliához szólok.
-Így betudunk jutni, s még a pénz is meg van hogy ne tegyenek fel kérdések számunkra, aztán mikor bent vagyunk meg oldjuk hogy bejussunk a ispán szállására semmi perc alatt.
Közöltem a valódi tervem majd elindultam előre, remélve hogy Alia nem akar ellenkezni s követ engem.

Összeszedem a gondolataimat, és azon kezdek el gondolkozni, hogy miképp tudnánk a leg feltünésmentesen bejutni. De aztán Dreyndra meg is találta a megoldást.
Kicsit furcsán festett rajta az az idegen ruha, de az álcája tökéletes volt.
...és persze a kenőpénz is sokat fog segíteni az őröknél, ha van olyan náluk.
Bólogattam a self ötletének és követtem az indulásba. Mellonnal hamar oda is érünk..bár a város határánál leszállok a hátáról és gyalog megyek tovább. Nem akarom, hogy a Kicsikémnek baja essen...ismerem sajnos az emberek kiszámíthatatlanságát.
Oda is érkezünk a várjának az aljához, ahol két őr állja utunk..
-Hova, hova, Szép asszonyok?Nem tudjátok, hogy ma van a kivégzések napja? senki nem mehet be engedély nélkül a Főtérre....Magácskáknak van olyan írásos papírjuk?- néz ránk az Őr és várja az engedélyt, hogy bemutassuk.
Én csak a csuklyám alól pillantok ki szégyenlősen. Játszva a szerepem, akármit talált ki Dreyndra.
..biztosan érdekes lesz a következő pár óra..

Ahogy haladunk s a város közelébe érünk leszállok én is élőholt lovamról s az sem ér meglepetésként hogy az őrök utunkat állják. Csak lassan nyúlok a köpeny alá, s egy pecsétet húzok elő, valami emberi elit katona jelvénye volt akiket még Uráldur emberei hoztak be a bányákba.
-Azt hiszem hogy nem tudod kivel beszélsz.
Közöltem a határozott szavakat az őr felé aki a pecsétet meglátva azonnal felismerte azt szerencsémre.
-A...A..Sötét Előőrs... Elnézésüket kérjük,
de az urunk meg parancsolta hogy senkit ne engedjünk be.
Közölte felém az őr akinek keményfejűsége igen csak feltűnő volt ekkora. Majd mély levegőt véve folytatom.
-Talán akkor a tábornok úrnak magának kellene ide jönnie?!
Kiáltottam rá s jól álcázva kilétemet néztem végig a hatását.
-Azt hisszem arra semmi szükség hogy a Tábornok úrt is belerángatsuk ebbe... máris nyitjuk az ajtókat.
Közölte végül hogy végre be enged minket, ki gondolta volna hogy egyszer ezen dolgok még hasznosak lehetnek, és hogy ennyire. Ahogy elhaladunk az őrök mellet újra meg szólalok.
-Remélem nem kell mondanom hogy maguk nem láttak minket.
Azonnal jött is az igenlő válasz ahogy bejebb mentünk a városba a legközelebbi fogadó felé vettem az irányt, ott feltűnés nélkül gondolkozhatunk.

Na ez gyors volt!- villant át rajtam egy mosoly a csuklyám jótékony takarásában.
Befelé menet meg se szólalok. Nehogy a végén valamit találjak elszólni magamon. Inkább kuncogtam magamban tovább, hogy milyen leleményes a self. Nem is gondoltam, hogy az őrök sok ésszel áldott emberek, de, hogy ezt, hogy bevették! Csak ámulok..
Mikor a kaput átléptük, akkor követem Dreyndrát. Ő biztos járatosabb az ilyen erődítményekben, főleg, hogy maga is vezető. Talán jobb is, hogy most a háttérbe vonulok. Nem vagyok egy katonafajta...inkább önvédelemből ölök ha nagyon nem tudom kikerülni a dolgot. De most ez nagy hajcihőnek ígérkezik. Én meg nagyon izgulok, hogy mi fog történni.
Kíváncsian állok a nő mellett, egy lépéssel a háta mögött. Higgyék csak azt, hogy a szolgálója vagyok..
Aztán valami Fogadó cégérét pillantom meg a fejem felett, de inkább a selfre bízom a bejutást.
Én csak lelkesen ballagok mögötte. De alig tudom elfolytani a nevetésem. Kezdem nagyon élvezni ezt az álcázásdit..vagy, hogy is mondják az Emberek?!

Ahogy be léptem a fogadóba az tele volt emberekkel, hatalmas volt a hangzavar ahogy azt vártam. Egy üres asztal felé vettem az irányt ahol le ültem majd Aliára nézek.
-Ez viszont elmagyarázza mit is jelent a pecsét amit a kapunál mutattam.
Jegyeztem meg felé, majd újra előveszem s el is gondolkozok hogy kik is azok a Sötét Előőrsiek, nem igazán rémlett hogy találkoztam volna velük, talán egy két jelentésben amikor árulókat üldöztettem? Nem voltam benne biztos de lassan meg szólalok újra.
-Viszont, ha jól tudom ezen előőrs tagjai között található egy két sötét elf, olyanok akik elárulták a népüket.
-Ez hasznos lehet még, ha véletlen felfednék fajomat.
Majd a helyi kiszolgáló kisasszony érkezik meg hozzánk.
-Hozhatok bármit a hölgyeknek?
Tette fel az illedelmes kérdést s várom hogy Alia válaszoljon rá, nekem nagyon most nincs semmire szükségem.

A Fogadóba belépve követtem Dreyndrát. Jobb ha a szolgálójának hisznek továbbra is. Nem hiszem, hogy fel kellene fednem elf mivoltomat, így a csuklyám még a fejemen tartom. De egy kendővel azért eltakarom a füleimet, nem kell, hogy tudják, kik vagyunk.
Dreyndra valami pecsétet emleget, amit mutatott kint az őröknek, de én még nem láttam ilyet. Kicsit tanácstalanul rándítottam meg a vállamat, mert fogalmam sincs honnan származhat. De aztán egy szolgálólány lép oda hozzánk aki kérdi a rendelést. Kurtán, de lehető leg kedvesebben mondom el neki amit kérnék.
-Legyen szíves egy pohár bort hozni. -Nézek Dreyndrára, ha ő nem kér, akkor csak ezzel a kéréssel engedem útjára a pultoslányt.
- Az úrhölgyem most nem kér...köszönöm.- villantottam egy kis mosolyt felé.
Miután elment a lány, a pecsétet nézegettem, ha megmutatja nekem Dreyndra. De azt hiszem, hogy még nem találkoztam ilyennel.
-Nem ismerem...sohasem láttam ilyen pecsétet.- ingatom a fejem, de sehonnan nem ismerős nekem.
-Szerinted az a valaki itt lehet ebben a városban?- teszem fel a kérdést neki, bár elég valószínűtlennek tartom, hogy itt megtalálnánk aki tud is valamit arról a személyről.
-Vagy talán köze lehet az Ispánnak is ehhez?- kezdtem el gondolkozni. Túl sok itt a véletlen. eddigi utam során nem találkoztam hasonló pecséttel sem, pedig bejártam a kontinenst lassan.
-Itt maradunk az éjszakára? Szerezzek szobát? Végtére is a "szolgálód" vagyok..- kuncogtam egy sort, és ha igenlő a hadvezérnő válasza, akkor elintézem a szobánkat és visszatérek az asztalhoz. közben fülelek, hátha meghallok valami érdekességet a szomszédos asztaloknál. Igaz, nem akarok feltűnő lenni, de éles fülem, elég sok mindent hall egy átlagos emberhez képest.
Visszatérek az asztalunkhoz, és már ott vár a kért italom. Komótosan iszogatom a boromat és csendesen figyelek. De talán Dreyndra hallott valamit, míg távol voltam intézni a szobánk..

Ahogy a szolgáló elindul újra elő veszem a pecsétet, majd az asztalra teszem, ahogy Aliára nézek látom tanácstalan ezzel kapcsolatban.
-Valami különleges alakulat akik a sötét elfekre vadásznak, nem igazán van nekünk se sok információnk róluk csak annyi hogy biztosan akad köztük dezertáló katonánk.
Közöltem vele a leghalkabban remélve hogy ezt a mondatom senki nem veszi észre, majd felhívja a figyelmem valamire ami nekem elkerülte idáig. Figyelmesebb az erdei mint gondoltam, szerencsémre, lehet ezzel meg oldhatok egy számomra nagyobb kérdést is?
-Hm... igazad lehet, az őr nem igazán kérdezed vissza amikor a  Tábornokot említettem, talán a közelben tartózkodhat valaki ebből a rejtélyes csapatból?
Kérdeztem fél hangosan s már nem igazán törődve azzal ki hallhat ki nem hiszen a bárd új éneke tölti meg a vendéglőt és igen csak zajos kíséretet kap a sok részeg jelen lévőtől.
-Hagyd a szobát, más futott végig az eszemen.
Ahogy elhagyja a számat a mondat a felszolgáló lány már is meg is érkezik Alia borával s egy kellemes mosollyal rakja le az asztalra s illedelmesen kérdez is.
-Szolgálhatok bármi mással a hölgyeknek?
Ahogy elhangzik a kérdés elő veszem a pecsétet s az asztalra teszem majd én kérek tőle.
-Egy szobát szeretnék, gondolom már a társaink vettek ki egyet.
Majd várom a választ a leánytól, aki bólogatva int hogy kövessük, s hát én így is teszek. Egyenesen az emeletre vezet minket végig a szűkös folyosónak a végéhez, ahol egy ajtó előtt meg áll.
-A Tábornok s a többiek már itt vannak,
gondolom csak rátok várnak.
Közölte többes számba ha Alia is velem tartott, ha nem akkor magam lépek be a szobába ahol egy asztalnál négy ember láthattunk kettő ült míg másik kettő állt. A asztal végén álló teljesen fekete megerősített nehéz páncélzatban lévő nagyjából kétméteres, sőt nagyobb is (220 centi) férfi szólal meg felénk.
-És maguk kik lennének hölgyeim? Nem emlékszem hogy erősítést kértem volna, főleg úgy hogy az egész Előőrs az én parancsnokságom alá tartozik.
Tette fel felénk a kérdést s ha Alia nem válaszol előttem én fedem fel itt létünk célját, természetesen improvizálva hogy elrejtsem a valódi szándékainkat.
-Elnézését kérem uram, újoncok vagyunk s eltévedtünk az úton a főváros irányába, s a város őrei a pecsétet látva önhöz iránnyitottak.
Mondtam olyan meg győzően amennyire csak lehetett. Majd a kezével intett hogy lépjünk közelebb s zárjuk be az ajtót.
-Nos, itt akkor barátok között vagytok,
nyugodtan levehetitek a csukjáitokat.
Ezzel nem is adva más választást én húzom le először s fedem fel azt hogy sötét elf vagyok, remélve hogy nem vagyok arcról ismerős a szobában ülőknek.

Mikor említem a gondolataimat a pecséttel kapcsolatban, akkor kezd nekem is gyanússá válni a kapuőrök gördülékeny beengedése, mert ha amit az a pasas mondott, akkor  elég nagy a biztonsági ellenőrzés ebben a városban. Bár ha jobban belegondolok, tényleg többen is lehetnek itt, mert egy szót se említett vagy megjegyzett volna az érkezésünkre.
Dreyndrát követem ahogy a lány megmutatja nekünk azt a szobát, ahol többiek tartózkodnak.
Valami főember lehet az, aki fogad minket egy kis szkeptikussággal, de a self hamar választ talál az érkezésünkre.
Én még nem fedem fel magam, jobbnak látom, ha még nem mutatkozom.
Nem a félelmem miatt, hanem, mert kíváncsi vagyok a folytatásra. Inkább alaposan szemügyre veszem őket, akik itt vannak a szobába. De nem látok ismerős arcot.
Így aztán Dreyndrától kicsit háttérbe vonulok, de szemmel tartom a társaságot.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni..