A Parancsnok csak intett a mellette álló nőnek hogy álljon arrább ahogy ő maga közeledett felém. Majd jobban meg lepett engem mint azt vártam, ahogy kéznyújtásnyira volt tőlem az álcámul szolgáló rongyokat le rántva rólam leplezte le hogy alatta teljes páncélban vagyok.
-Ezek szerint még is csak a Hadvezér asszonyhoz van szerencsém... Lady Dreyndra ha jól emlékszem.
Közölte azt amit én már tudtam magamról, s talán mindenki a szobában ahogy felfedtem az arcomat. Az eddig ülő két férfi azonnal fegyverét az ölükbe helyezve várták a folytatást, míg az asztal mellet álló nő a háta mögé nyúlva készült valamire, talán egy dobótőr.
-Melyik fülével kezdjem uram?
Tette is fel a nő a kérdését felém ahogy a férfi előttem kezével intette őket nyugalomra, majd Aliáról is letépte a csukját hogy lássa ki is ő valójában.
-Egy Erdei, és egy sötét... Érdekes páros nem gondolod?
Tette fel a kérdését Alia felé majd vissza fordult rám, s torkon ragadott. Elgondolkozott valamin, talán azon hogy most törje el a nyakam vagy később, hát nem a legjobb helyzet amibe kerülhettünk jelenleg majd meg szólal a férfi ahogy elereszti nyakam s én négykézlábra esek előtte levegőért kapkodva.
-Egyetlen indokot mondjon hogy miért ne vágjam le itt helyben Hadvezérasszony, vagy talán előbb hagyjam elszórakozni az ott pihenő urakat magukon?
Bár lassan meg próbáltam volna felállni a földről de ebben meg akadályozott az ember aki vissza rúgott engem viszont most csak térdig sikerült neki, s ahogy felnézek rá fejével jelzi hogy ne is próbáljak meg felállni. Majd végül a földre köpve egy kis vért szólalok meg.
-Hát biztosíthatom hogy nem verésért érkeztem, arra vannak magánnál jobb lehetőségeim.
Néztem fel rá egy gúnyos mosollyal, majd vállamig érő hajamba markolva rángat végig a földön egészen az asztalig amire teljes erejéből vág rá engem s csak ekkor érzékelem hogy valójában fém asztalról beszélünk.
-Fogjátok le a másik szukát.
Közölte s a két férfi akik eddig ültek mint a villám indultak meg hogy lefogják Aliát, akinek nem igazán volt választása mint hogy engedje ezt.
-Szívesen átveszem uram.
Közölte a nő ahogy megragadta a nyakam s egy tőrt szegezett hozzá. Majd a férfi egyenesen a térdeire kényszerített Aliához lépett.
-Nos, talán te segítőkészebb leszel mint a sötét szuka az asztalon. -Szóval miért jöttek a városba,
és mégis mi a frászt akarna itt egy Hadvezérasszony.
Majd ha Alia ellen állna a férfi fémkesztyűbe bújtatott öklével készteti Aliát beszédre, amíg a már szinte rajtam fekvő nő lesem veszi a szemét rólam egy pillanatra se és csak élvezi az esetleges hangokat a háta mögül amit Alia ad ki az ütés hatására.

Mikor körbenéztem a szobában lévőkön, kicsit furcsáltam, hogy elég "vegyes" társaság gyűlt össze. Nehézvértben lévő pasas úgy néz ki, hogy ismeri Dreyndrát. De még annál is tovább megy, mint a szóbeli fenyegetés. Lerántja a selfről az álcául szolgáló ruhadarabokat, és aztán rólam is a csuklyám. De aztán két férfi ragadja meg a karomat, hogy jelezze, ne mozduljak. Nem szólalok meg, mert előbb feltett kérdésére, ha válaszolnék, valószínűleg akkor sem hinné el.
Egy jókora ütést mér az arcomra, amitől sajogni kezd az állam.
-Meg ne próbáld meg egyszer!..- mondom ki a szavakat halkan, hogy értse.
-Ki vagy te? Nem ismerlek!! De figyelmeztetlek, hogy nem ajánlom, hogy mégegyszer kezet emeljetek rám..

- Nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, de ha ilyen jól tájékozott vagy, akkor azt is tudod, hogy "nemcsak "egy erdei vagyok..- nézek rá, és figyelem a tekintetét, felfogta e amit mondtam neki.
- Nem fenyegetlek...de ha jót akarsz az embereidnek, akkor elengeded Dreynát és engem..
Talán annyira Bölcs vagy Vezérükként, hogy megfontold a szavaim. Nem hiszem, hogy ilyen meggondolatlan lennél,hogy előbb ítélnél, mielőtt megbizonyosodnál a kilétemről. Lehet, hogy a Hadvezérnőt ismered..de engem nem. Eressz el minket! Dolgunk csak ránk tartozik..
Miután kimondom a szavaim, kopogtatnak az ajtón. A meglepetést kihasználva,  a két lefogó ember kezéből kirántom a karjaim, és a hátamról a kardom leemelem. Ahogy a kezembe veszem a fegyverem, akkor a kardom megmutatja igazi valóját. Fekete aura lengi körül, amiben vörösen izzó eredet kő szinte vérvörösen villan fel, és ha tényleg ismerik a Hadvezérnőt, és veszélyesnek tartják, akkor bemutatkozom nekik..
-Alia vagyok! A Tűz-Sárkány Rend Tiszteletbeli Tagja!...Ha olyan jólértesült vagy, akkor bizonyára tudod, hogy Draco Nagyúr igencsak szereti, ha a Családját megfenyegetik...De adok egy utolsó lehetőséget! - nézek Dreyndrára, aki mostanra talán kikerült szorult helyzetéből.
-Nos? Most én kérdezek! Ki vagy, hogy ilyet merészelsz velem és a Hadvezérnővel tenni? - mondom neki.
-De amúgy meg nem ajánlom, hogy bármivel próbálkozz! Mindent tudok a selfekről és a tudományukról! Maga Fawen kiképzésén kaptam a kardom, és biztosíthatlak, hogy nem a levegőbe beszélek! De amúgy meg próbálkozhatsz, ha meguntad az életed! Ez a kard nem egy közönséges..De mivel látom értelmes a pillantásod, így feltételezem, hogy megfontolod a szavaim, és jobb belátásra térsz vagy esetleg nem mondtam volna mindezt világosan?
Közben a kardom a három férfire és a hozzájuk tartozó nőre nehezedő aurájából kifolyólag ez életeröjüket szívja el. Lassan a bőrük el kezd öregedni. Ahogy az erejük egyre csökken. A fegyverem a lelkemmel van összekapcsolva, és így csak nekem "engedelmeskedik", senki másnak, ha el akarják venni tőlem(amit kétlek) akkor egy közönséges rövidkarddá alakul.
-Mi a válaszod? -nézek rá hideg szemekkel és a hangom is tükrözi elszántságomat, ha kell porrá zúzom a testüket és hamut csinálok belőlük..

A fémpáncélos felröhög amikor ellenszegülsz neki, azonnal egy újabb ütésre emelve kezét.
-Bátor szavak, főleg egy erdeitől.
Majd kopogtatnak az ajtón a meglepettséget kihasználni Aliának talán nagyobb meg lepetésben van része amikor bármilyen mozdulatát a két férfi könnyedén megakadályozza s nem restek kihasználni erőfölényüket és jobb karodat törni azzal a mozdulattal amivel vissza tuszkolnak a földre.
A kapitány az ajtóhoz lépett, majd résnyire nyitva azt szólalt meg.
-Ne zavarjanak minket, hivatalos király ügy.
Ahogy kimondta csukta is be az ajtót s azzal a lendülettel és csak a lépéseket lehet hallani ahogy valaki távozik az ajtótól. Majd a parancsnok vissza lép Aliához akinek arcára ezúttal sokkal nagyobb erővel mér csapást.
-Nagyon jól ismerem magát, elvégre nem minden erdei mondhatja el hogy sötét elfek vannak a családjában, de más részt rohadtul nem is érdekel elvégre maguk toppantak be az én ajtómon.
Közölte feléd a tényét annak hogy itt a helyzet nekik kedvez akármivel is próbálkozunk. Majd Dreyndra hangjára lehetsz figyelmes.
-Ettől még nem kell őt is úgy kezelni mint egy sötét elfet.
Ahogy jött a szó úgy halhattál egy csattanást is, a Dreyndrát lefogó nő sem rest helyzetével vissza élve hallgatásra bírni a hadvezérnőt. Majd a parancsnok hangjára lehettél figyelmes.
-Elég!
Hallatszott végig a szobában s az újabb ütésre készülő nő le eresztette kezét míg a téged lefogó katonák kísérlete hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak a törött csont által szintén félbe maradt.
-Nem gondoltam volna hogy a Hadvezérasszonyságunknak ennyit jelentene maga.
A parancsnok egyenesen rád nézett, majd kezével intett hogy vigyenek arrébb téged az asztalnál lévő kisebb kalapé szerű dologhoz. Majd újabb parancsot halhattál.
-Kötözzétek meg mint a kettőt, majd eldöntöm mi legyen velük. A fegyvereiket pedig tartsátok magatoknál, nem akarok meg lepetéseket. Érthető voltam?
Ahogy elhangzott a parancs az igenlő válasz megérkezése után a katonák nekik is láttak s mind a kettőnket egymás mellé kötöztek teljesen át kutatva minden fegyvertől meg szabadítva. Bár Dreyndráról teljes páncélzatát lerángatják s csak az alatta lévő vékony kis bőr ruházatot hagyják rajta így sem kímélik a hadvezérnőt aki többször kerül a földre az úton melléd mint amennyi indokolt lett volna.

A meglepetés nem úgy sikerült, mint ahogy képzeltem. De lassan meg se lepődök, hogy semmi sem úgy van amit akarok. Hiába vagyok kétszeres Mester. Most megkötözve vagyok egy kanapéra fektetve, ahová az a két verőlegény rángatott. úgy látszik, hogy ez a Tag nem hallott Draco-ról..de majd bemutatom neki a bátyámat. Biztos örülni fog neki, ha a kínok közt vergődik a köztes síkon, ahol majd egy hangját se fogja hallani senki.
Most meg itt vagyok ezeknél a rohadt bunkó férgek közt, akik nemhogy megkötöztek, hanem elvették a fegyvereimet. Nem tudom mit akarnak, de abban biztos vagyok, hogy kihoztak a béketűrésemből.. ami eddig csak egy valakinek sikerült...még réges-régen..
Nem ellenkezem, inkább hagyom, hogy megkötözzék a kezeimet. úgy látszik, hogy felesleges mondanom bármit.
Majd kiderül, hogy mi következik.

Ahogy az ágyra hajítanak szinte egyenesen Aliának nem érdekelve őket hogy eltalálom vagy sem a sérült karját. Ahogy meg próbálok oldalra fordulni úgy ér az első rúgás hastájékon, fémcsizmát látok ahogy össze görnyedek a parancsnok volt az. Majd hajamnál fogva ültet fel egyetlen dologért.
-Nos, lassan indulunk vissza a királyságba ti pedig velünk jöttök, az hogy a kivégzésetekre az majd elválik.
Közölte egyszerűen majd egyetlen ütést mért rám amitől eszméletemet vesztettem. Akár hogy is Aliához lépve egyenesen a szemébe nézett.
-Na és maga... Sötét elfek családtagja, vajon mennyire értékes számukra?
Tette fel neked a kérdést bár nem gondolja hogy válaszolsz neki, akárhogy is folytatja gondolat menetét.
-Talán megérne az ön élete nekik pár foglyot minden más nép tagjaiból nem gondolja?
Ekkor egyenesedik ki és csak egy fél percig bámul rád amikor az ajtón a helyi őrség néhány tagja egy nemesnek látszó úrral ront be hívatlanul.
-Ideje lesz hogy eltakarodjanak a földjeimről tábornok, és leszarom hogy milyen dolga van itt, nem látjuk szívesen és ha nem megy békésen akkor fej nélkül megy.
Közölte a nemesi ruhában lévő tömzsi emberke akit hat fegyveres őr védelmezi. Majd a tábornok elindul, nem sieti el szépen lassan kimérten mint akihez ép nem egy halálos fenyegetést intéztek. Majd ahogy eléri az első őrt az félelmében arrább lép s majd követi őt a többi is egyenes utat biztosítva neki a nemes úrhoz.
-Nos, kedves ispánúr, ahogy már egyszer megfogalmaztam én itt a király nevében intézkedem és pont leszarom hogy magának ez tetszik vagy sem, így is túlságosan is sok illegális dolga felett hunytunk szemet.
Majd ahogy a parancsnok befejezi s az ispán szóra készülne elakad a hang ahogy a páncélozott férfi egy tört szúr a férfi testébe, talán pont tüdőt érhetett vele. Az ispán lassan rogy össze a fekete páncélos előtt aki az őrökhöz intézi a szavakat akik jól láthatóan össze szarták magukat.
-Most pedig uraim, takarodjanak és végezzék végre a dolgukat úgy ahogy azt eddig kellet volna és rakjanak rendet eben a szarfészekben avagy magukra is hasonló sors vár mint az ispán urukra.
S az őrök váltakozó tempóba húztak el néhányan lassabban hiszen elvonszolták az ispán holtestét is. Majd az eddig Dreyndrát lefogó nőszemély lép oda hozzád és állít fel téged míg a sötét elfet a parancsnok emeli vállára és indultok meg kifele a fogadóból egyenesen egy kocsihoz, ami teljesen fekete rongyokkal takarta a benne utazókat. Téged tuszkolnak be elsőnek a kocsiba majd a nő követ téged ahogy a paracsnok feldobja a sötét elfet s ő is és a másik két férfi is felül a kocsira.

Nem vártam mást ettől a bunkó féregtől. Látszik milyen férfi, csak nőkkel mer kikezdeni...szánalmas.
De nem fogja fel szerintem most sem, hogy kivel kezdett ki.
Meg miféle túszokról beszél? Ennek elment az esze!! Lehet agyára ment a Háború, de abban biztos lehet, hogy nem fogja megúszni! Végtelen türelmes és béketűrő vagyok, de most kihozza belőlem az időzített vihart. Ami nemcsak őt fogja elérni, hanem a csicskáit is.
Látom, hogy Dreyndrát alaposan helyben hagyták. Szegény nagyon rossz bőrben van. És lehet, hogy pár csontja is elrepedt, ahogy elnézem a földön fekve. De sokáig nem tudok ezen töprengeni, mert egy kocsiba cipelnek és el akarnak vinni valahová. Valami sötét rongyokkal takarták le ezt a szekeret, bár elég kezdetleges megoldással. Miután belökdösött a platóra, utánam jön az a némber. Nem fogom neki elfelejteni...sohasem felejtek!!
Csendben figyelek, és alaposan szemügyre veszem ezt a nőt...de már ki is találtam neki a válogatott szeretetcsomagomat felé, amit majd kapni fog tőlem. Nem kell aggódnia! Nem felejtem el amit tett a Hadvezérnővel és velem..
ha elindulunk, akkor a kinti hangokra figyelek. Talán a környezeti zajok elárulják merre tartunk.
De addig is némán ott ülök a self mellett. Remélem nincs komoly baja..

Nem igazán tudod meg mondani mióta voltatok úton de már lehetett jó pár órája amikor meg áll a kocsi, s ahogy leszálltok róla egy megerősített katonai bázison találod magad, körbe véve hasonló egyenruhában lévő emberekkel. Majd egyetlen ember lépett hozzátok akinek páncélja árulkodott hogy ő lehet az egész brigád valódi parancsnoka, s egy fekete lóról nézett rád le.
-Hm... vigyék őket a vallatóba cellába, azonnal ott leszek. És parancsnok amennyiben nem kíván az ő sorsukra jutni ne találjam önt vagy bármelyik emberét a cellában.
A hangról árulkodott hogy valódi keménykezű vezetőről van szó, s hogy átlát azon hogy csak egyszerű foglyok lennétek és hogy bűzlik valami az egész körül.

Ahogy leértek a vallató cellába út közben láthatod ahogy Dreyndra szinte kézen csúszva jut el oda s hogy már ruhája már több helyen átázott némi vértől, de nehéz lenne meg mondani mennyire is súlyosak a sebei jelenleg. Majd amikor kinyílik az említett cella ajtaja azonnal belöknek rajta s ügyelnek arra hogy a már törött kezedre essél még nagyobb fájdalmat okozva ezzel, s ép csak enyhülne a hirtelen okozott fájdalom érzése amikor Dreyndrát is sikeresen rád hajítják s bezárják rátok a cella ajtaját. Aztán pár fájdalmas perc után az kocsinál látott lovas lépbe az ajtón s leveszi sisakját ami alatt egy ősz, idősebb férfi lapul csúnya sebhelyekkel az arcán.
-Elnézésüket kérem bármilyen kellemetlenségekért amit a parancsnok okozott önöknek,
sajnálatosan szereti túlságosan is holt állapotban behozni a sötét elfeket és társaikat.
Mondja ahogy letérdel hozzád s kiszabadítja a kezeidet, s ha hagyod neki folytatja mondandóját.
-A nevem Gren, Gren tábornok ha úgy tetszik, viszont ahogy elnézem önöket gyógyítóra lenne szükségük, de ezt sajnos nem engedhetem meg jelen helyzetben.
Közölte ahogy egyenesen rád néz s finoman igyekszik ellátni a törött karodat, majd a sötét elfre néz, ahogy folytatja.
-Mikor ütötték ki a Hadvezérasszonyt?
Tette fel neked a kérdést s megbizonyosodhattál róla hogy igen csak felismerte a sötét elfet hiába nem hívja nevén. Majd újra rád tekint majd egy picit jobban szemügyre vesz téged és szólal meg.
-Miss Alia Azurre, elnézését de a középső nevére nem emlékszem, mit keres maga egy olyan hadvezér társaságában mint Dreyndra?
Tette fel neked a kérdést meglepődött hangon ahogy hátrább lépett egyet s segített neked felállni hiszen ekkora realizálta hogy te magad is gyógyító vagy s halkan szól hozzád.
-Lássa csak el nyugodtan mint a kettőjük sebeit, nem ér semmit számunkra a hadvezér asszony holtan.
Nem tudhatod mennyire is szinjáték Gren tábornok szereplése vagy tényleg őszinte veled ebben a helyzetben, viszont egy dolog biztos hogy szabad kezet adott neked.

A kocsin zötykölődve a gondolataimba merültem. Nem igazán volt még arra méltatni ezt a rongyos szukát, hogy hozzá szóljak. A karom fájdalma alább hagyott miután mentálisan is kikapcsolom a fájdalomérzetemet, és legalább így nem erre gondoltam. Dreyndrát néztem, és azon gondolkoztam, hogy miért ilyen ellenségesek vele? Mit tett, hogy így gyűlölik. És persze engem is, akit szerintem ugyanúgy bűnösnek pecsételtek el. Bár azt észre vettem, hogy a selfet nevén nevezik, de abban se vagyok biztos, hogy tudják e valójában, hogy mekkorát tévedtek?
Lassan végéhez és az "utazásunk" és egy Katonai Erődítménybe hoznak minket. Le is rángatnak pont úgy, ahogy pár órával ezelőtt felfelé tették.
De aztán valami magasabb rangú egyén vitet minket egy cellába. A padlóra érve persze a fájós karomra estem amitől felszisszenek, de mielőtt még mozdulni tudnék a hadvezérnőt nekem lökik, és az oldalamon landol. Nem éppen kellemes érzés, de a karomnak már úgyis mindegy.
Nem sok idő telik el, mikor az a tiszt - vagy bárki is- oldalép hozzánk.
Nem igazán akarok beszélgetni, amit láthatott is rajtam, de a szavain meglepődtem. Nem vagyok egy hírhedt valaki, de amikor a nevemet mondja, akkor ránézek.
-...Caroline..de ez nem is érdekes szerintem..- mondom ki a középső nevemet a tisztnek.
-Kedves Gren Tábornok! ha tudja a nevemet, akkor azt is tudja, hogy nem járok ok nélkül senki társaságában. Egy rejtélyes ügyet kezdtünk el felgöngyölíteni, és Dreyndra segít benne, csak éppen a kotnyeles parancsnoka -vagy akárki- egy szó nélkül bántalmazott és kínozták a selfet. Bár nem akarnám felfedni valódi okot a "társulásra", de meg kell értenie, hogy a dolgunk csak magunkra tartozik. Az a csökkentképességű alkalmazottja meg egy pillanatig sem fogta vissza magát a kínzásainktól. Elszedte a holminkat, beleértve a fegyvereinket is. Bár közöltem a származásom kis részletét - persze abban reménykedve, hogy eláll a szándékától, de nem ez történt..
Ahogy eloldozza a köteleinket, Dreyndrához lépek és keresem rajta a sérüléseket.
-Jó ideje nincs magánál. Elég nagyokat ütöttek rá is..-mondom szomorúan.
Próbálom a sebeit ellátni a tarisznyámban lévő rögtönzött gyógynövényes készletemmel. A vágott sebeit a kezem ráemelésével zárom össze, hogy a csordogáló vér útját álljam.
-Ha ismer engem. Vagy hallott rólam... Akkor kérem adja vissza a holminkat. Talán akkor egyenrangú felkent tudunk beszélni, és nem fogolyként.
Miután nem láttam több sérülést a selfen, akkor a karomra irányítom a figyelmem, majd várom a megfelelő pillanatot.
-Ha tudja, hogy Gyógyító vagyok, akkor azt is, hogy nem a gyilkolás az, amit képviselek, hanem a békét. De azt hiszem, hogy a parancsnoka elvetette a sulykot..
érem adja vissza minden holminkat.- nézek a Férfire, és remélem, hogy segítőkész lesz, és nem olyan féreg, mint az a gyökér pasas, mint a beosztottja.
Lassan látom, hogy Dreyndra ébredezik, és a gyógynövények is hatnak rajta, ahogy a sebeit már elláttam. Nem véreznek a sebei, és be is kötöttem a körülményekhez képest. az én karomat is rögzítettem az oldalamhoz a szíjam segítségével. De már nincs fájdalmam, lassan gyógyul, de a folyamat már elkezdődött.
-Megmondaná, kérem, hogy hol vagyunk pontosan?- nézek újra a tábornokra, és talán válaszol is a kérdésemre. Arról nem beszélve, hogy a holminkat is jó lenne, ha visszaszolgáltatná. De nekem az is elég, ha megmondja hová vitték.

Ahogy ellátod a sötét elfett Gren tábornokra tekintve láthatod hogy a férfi várja a végeredményt szótlanul s csak amikor kéréseddel fordulsz felé válaszol.
-Sajnálom de a fegyvereiket, személyes tárgyaikat, és bármit amit elkoboztak az embereim nem tudom és nem is fogom vissza szolgáltatni addig míg a kérdéseimre nem kaptam választ és akkor még nem is említettem az egyik katonámtól szerzett pecsétet amit a selftől koboztak el.
A tábornok arca ekkor vegyes érzelmeket mutatott, egy részén mérges volt talán parancsnoka viselkedése miatt vagy talán azért mert a sötét elfnél látta viszont a pecsétet bár nem igazán van időd kérdezni hiszen a férfi folytatja is, és igen hivatalosra vette a figurát.
-Mint Tábornok és e földek jogos ura kijelentem hogy mind a kettőjük az én foglyom s ezen státuszon nem áll szándékomban változtatni míg minden kérdésemre választ nem kapok.
Akár mennyire is látható volt az arcán hogy érti amit mondasz, de a feladata kötelezi és hát még is csak akadnak itt olyan homályos foltok amik lehet nem kéne hogy napvilágot lássanak egyhamar. Majd a lassan magához térő s felülő Dreyndra hangját halhatod.
-Gren tábornok, szóval maga vezeti ezt a rejtélyes előőrsöt...
Ahogy meg hallod a szavakat szinte olyan gyorsan némul is el ahogy a férfi a sötét elfre veti a pillantást.
-Szóval magánál van végre, remélem tudja hogy a vádak közé amivel szembe néz az egyik emberem meg ölése csak a legkisebb problémája Dreyndra hadvezér.
Ahogy befejezi a mondatát a tábornok azzal a másodperccel dörömbölnek az ajtón s egy ismeretlen hang szólal meg kintről.
-Gren tábornok úr, elnézését kérem viszont azonnal szükségünk van önre a fősátorban. Új információkra tettünk szert ami megváltoztathat néhány dolgot.
A női hang igyekezett diszkrét lenni és minél kevesebbet elárulni arról hogy miért is van szükség a tábornokra de láthatod Gren arcán ahogy a sötét elfre néz hogy komoly dologról van szó. Majd újra eltakarja azt az övére csatolt sisak felvételével.
-Elnézésüket, majd ha az idő megfelelőbb folytatjuk egyelőre végeztünk, helyezzék magukat kényelembe nem ígérem hogy rövid időn belül vissza érek
Ezen szavakat közölte a tábornok inkább a levegőbe ahogy kilépett a cella ajtán és újra bezáratta azt, majd egy órán belül újra ki nyílik az ajtó és egy fiatal lány lépbe rajta kezében egy tálca a fejadagokkal amiket a földre rak és már el is tűnt újra a zárt ajtó mögött. Ha az ételért nyúlsz nem sokat látsz némi kenyér amit ha megfogsz érezheted hogy nem mai darab, bőven elég víz a kettőtök számára a napra, és valami főzelék állapotú valami amiben némi zöldséget vélsz felfedezni.

Nem igazán értem a tábornokot. Mire is kellene magyarázatot adnom? Az egyik szavával üti a másikat. Eddig normálisan igyekeztem elmondani a kérésemet, de úgy látszik, hogy olyan kőagyúak, hogy még egy egyszerű kérdésre se tudnak válaszolni. Akkor meg miért engem kérdeznek olyanról amiről fogalmam sincs!!
Kezdek nagyon mérges lenni, pedig nem vagyok egy haragos. Egyszer tudott egy ember felbőszíteni, de nem szeretem az erőszakot! ha szép szóval nem megy, akkor majd másképp fogok neki a kijutásnak.
Miután kihívják a pasast, rá egy órával, egy nő hoz be valami tálban ételnek mondott valamit. Nagyon felmérgesített a dolog, de nem törődőm vele. Nem eszek a moslékokból.
Dreyndrára nézek, de valahogy nem értem ezt az egészet.
körbenézek a helyen, ahol fogva tartanak, hátha kitalálok valamit.
A karom szépen gyógyul a mágiám segítségével. A csont már összeforrt és csak a kis duzzanat, ami maradt még rajta. Leszedem a szíjam, amivel eddig felkötöttem, és járkálni kezdek a cellában, hogy megtudjam hol is vagyunk.
Mert nem maradok itt, az már biztos.

Ahogy kilép a nő Dreyndra vissza tekint rád és mély levegőt vesz. Talán tudja miről van szó? Vagy csak neki is pont annyira elege van már a folyamatos verősből mint neked azt nézni? Nem sokáig vársz arra hogy meg kapd a választ tőle ezen kérdésre.
-Nos, Alia hogy tényleg őszinte legyek. Az a pecsét nem véletlen volt nálam, valami ember katonáé volt akit Uráldur emberei fogtak el s rángatták be a sötét bányákba dolgozni. Ha jól értesültem akkor már nem igazán van életben,
lehet ez az ok amiért így kezelnek bennünket.
Ahogy elmondtam Aliának azt amit sejtek nem vártam kedves reakciókat, egyáltalán nem sőt láttam rajta hogy így is béketűrése határán van s lehet most végleg át lököm a határon.
-Egy viszont biztos, ha nem kellenék nekik már nem élnék, talán csak információt akarnak majd kiverni belőlem, vagy csak valami más indoka van annak hogy még élek.
Ezen rideg mondatott inkább a levegőbe közlöm ahogy Aliára tekintek remélve hogy még nem eset a torkomnak. Majd pár óra elteltével amikor más ránk esteledett és a cellában már csak a kintről jövő fáklyák fénye nyújt némi világosságot nyílik a cella ajtaja és Gren tábornok lépbe.
-Elnézést a késő esti zavarásért, nos ahogy elnézem végre teljesen öntudattánál van hadvezér.
A férfi rideg hangja nem lehet meg lepő, bár nem tesz semmi támadó jellegűt majd int a kezével is egy asztalt és három széket hoznak be az emberei a cellába.
-Foglaljanak helyet, van miről beszélnünk.
Közölte felétek s udvariasan meg várta míg helyett foglaltok, ha nem akkor állva folytatja a mondókáját.
-Nos, hadvezérasszony egyszer teszem fel a kérdést. Honnét szerezte a pecsétet, nem akárkié az.
Ahogy közölte némi aggódás lehetett látni az arcán, talán az emberért aggódik ennyire vagy valami más oka van ennek? Majd Dreyndra nem habozva válaszol őszintén.
-Az utolsó információm az eredeti tulajról hogy az első lord néhány embere fogta el és egyenesen a bányákba vitték, az hogy mi történt vele, vagy hogy egyáltalán ki volt fogalmam sincs, az első lord ügyletei még a hadvezérek számára is titkosak.
Ahogy elhangozz a válasz ha figyelted a tábornok arcát s teszt beszédjét láthattad ahogy elfordul és halkan káromkodja el magát és csalódott arccal fordul vissza hogy folytassa kérdéseit.
-Nos, hadvezér az emberről annyit elmondok hogy a lányomról van szó, viszont hol van ez a "bánya" és mit csinálnak ott a foglyaikkal, és a türelmes igazán véges hadvezér szóval ne tesztelje.
A férfi hangja határozott, és szinte nyílt lapokkal játszik veletek. Viszont a elhangzott mondat sokmindent meg magyaráz az eseményekkel kapcsolatban, talán csak neked de lehet hogy Dreyndrának is. majd újra a sötét elf hangját halhatod.
-Sajnálom tábornok, de remélem meg érti hogy ezen információk ki szolgáltatása árulással ér fel, és az a saját halálos ítéletemet jelentené ha vissza térek még valaha is Zevardába.
Ahogy a sötét elf elkerüli a választ adást a tábornok arcán is elváltozik a csalódottság és dühé változik át, majd mély levegőt véve folytatja.
-Jól tudja ha nem válaszol az is halálos kimenetelű a maga számára, viszont tisztelem a kötelesség,
becsületességét, a saját népe felé ez a legkevesebb ami elvárható ilyen rangú tisztektől, de mint apa kérem hogy segítsen.
A férfi arcán lehet mérgének nyomait vélheted felfedni viszont hangjában valódi érzelmei mutatkoznak meg, egy apa aki csak a gyermekét akarja védeni attól függetlenül hogy Dreyndra már elmondta neked az igazat amit ő is tud így folytatja a sötét elf.
-Mint tábornok, a tábornok jó Gren uram,
képtelen vagyok nemet mondani de mint apának nem vagyok képes nemet mondani, de legőszintébb sajnálatom én se tudok többet mint maga, az Első Lord ügyletei körül szaglászni egyenes út ahhoz hogy valamelyik fajtársam szúrjon le egy éjszaka.
Ahogy elhangzik az utolsó mondat a tábornok egyenes rád néz Alia, és neked teszi fel következő kérdését.
-Ön elhiszi ezt a hadvezérasszonyak, maga elvégre jobban ismerheti mint én és az is biztos hogy többet utazott vele mint én bármikor fogok.
A férfi inkább közölte azt amit szeretne tőled, de rajtad áll hogy elárulod amit Dreyndra korábban mondott neked az ember lány sorsáról vagy alátámasztod a hadvezérasszony történetét azzal kapcsolatban hogy nem tudd többet.

Mikor visszajön a pasas, akkor sem vagyok valami vidám. Nem nagyon izgat a mondanivalója, amikor behozza a székeket és az asztalt.
-Meghallgattam amit akart, elmondta a mondandóját, és most eresszen el ! Nekem amúgy sincs közöm semmiféle pecséthez, és ha maga sem mutat hajandóságot a kérésemre, akkor ne is várja, hogy én azt tegyem. Ismeri a nevem, de arra képtelen, hogy konkrétan elmondja mit akar Dreyndrától és tőlem??!!
Biztos úgy van ahogy mondja! Én nem voltam ott abban az időben amikor előkerült valahonnan az a tárgy. De ha sokáig itt fogunk vitatkozni a dolgon, akkor lehet, hogy nem fogom vissza a dühömet. Amúgy is tartozom még egy kedves gesztussal az alkalmazottjának a karomért..
De mi lenne, ha egy kis hajlandóságot mutatna felénk is? De ha nagyon tudni akarja, hogy miért is voltunk ott abban a Fogadóban, akkor elmondom! DE ez az utolsó megnyilvánulásom a jószándékomra. Véges a türelmem, és ha nem kapom vissza a holmimat, akkor nemcsak velem fognak szembe állni, hanem nálam sokkal hatalmasabb erőkkel. De ha normális ember módjára viselkedik, akkor még kegyelemért is fohászkodhat, és nem csak a saját életéért. Megértem, hogy a lányáról van szó, de azt meg magának kellene megérteni, hogy én nem vagyok egy egyszerű elf..és ha még sokáig játszik a türelmemmel, akkor ne várjon együttműködést. Nagyhatalmu rokonaim vannak, akik talán segítenek is a lánya kijutásában. De ha nem fogja fel ésszel, akkor sajnos nem fogja később jóvátenni. Fontolja meg.- nézek rá és remélem, hogy felfogta a szavaim.
- Inkább az alkalmazottadat kérdezd, miért ölte meg az ispánt ?? Valószínű, hogy többet tud, mint mi!!

Ahogy Alia mg nyilvánulásának vége még Dreyndra is kérdően néz rá, érti hogy nem tetszik neki a helyzet de láthatólag kettőjük közül ő nem is igazán akarja felfogni hogy mi történik éppenséggel majd Dreyndra hangjára lehetsz figyelmes.
-Értem hogy mérges vagy a helyzet miatt Alia,
de jelenhelyzetben nem igazán van mire követelőznünk,
s együtt működéssel talán többre jutnánk.
Bár nem értheted miért mondja ezt a hadvezér aki mégis csak kitérő válaszokat add folyamatosan majd a tábornok is meg szólal.
-Aliának igaza van hadvezérasszony, de jelen esetben ha vissza adnám bármilyen tárgyaikat azzal nem érnék el semmit, sőt mint Alia is kijelentette saját embereimet sodornám veszélybe, viszont ebben az ön meg értését is kérem Alia.
Gren tábornok értelmes ember, látja az indokot amiért kéred a tárgyaidat, igazad is ad neked ebben viszont azt neked is el kell fogadnod hogy kijelentésed az emberivel kapcsolatban meg köti a kezét ezzel kapcsolatban viszont a tábornok úr még is csak elhagyja a cellát egy látszólagos és gyorsan elreppenő fél órára s eközben Dreyndra próbál veled szót érteni.
-Értem hogy mérges vagy én is az vagyok, de ebben a helyzetben muszáj az ő szabájaik szerint játszani, akár tetszik akár nem és azzal hogy erősködsz nem csak magadnak de lehet hogy nekem is nehezíted a helyzetem és jelenleg nem te nézel farkas szemét a halál,
szépen kérlek Alia uralkodj magadon a következmények mint kettőnk fog csapódni és biztosra veszem hogy én járnék vele a legrosszabbul és ez lehet az életemet is jelentené.
A hadvezérasszony igen csak komolyra fordította a szót, szinte érezhető hogy most nem tűr ellenmondást mintha csak parancsot akart volna adni, még is érződik a kérés, félelem, és reménytelenség, a hangján. Majd Gren tábornok lépbe az ajtón, ha vitára akkor köhögéssel szakítja ezt félbe ha nem akkor ha ránézel láthatod hogy néhány holmiddal köztük Dreyndra néhány papírjával tér vissza. A fegyvereitek viszont nincs nála és külön kiválogatta hogy semmi veszélyeset ne adjon a kezeitekbe.
-Remélem ezek a tárgyak elegek ahhoz hogy barátibb hangvételben folytassuk ezt a beszélgetést,
nem akarok senkivel sem klonfiktus elég az amit az emberim okoztak.
Amikor befejezi Dreyndra csak egy bólintással jelzi hogy bele egyezik de nem nyúl a személyes tárgyaihoz, viszont téged senki nem gátol abban hogy bármit magadhoz vegyél se ő sem a tábornok.

Teljesen kiakadtam erre a helyzetre. Értek én mindent, csak nem tudom elfogadni.
-Ezek szerint akkor te, Dreyndra, tudtál erről a dologról!?? És engem is belerángattál...
Amúgy meg miről beszél ez a Pasas? Mit nem érne el azzal, ha visszaadná a jogos holmimat? Arról meg szó sem volt, hogy fogolyként leszek itt.....- mondom kicsit szomorúan. Aztán újra a selfre nézek.
- Ugye azt vágod, hogy ha innen kikerülök, akkor porig fogom rombolni ezt a kócerájt!..és az Isteneik sem fogják megmenteni egyik büdös lelkű rohadékot se!-tettem hozzá még a mondandómhoz, hogy csak ő hallja.
-Amúgy meg nem kell aggódnod! Nem teszek semmit, hogy te ne szenvedj miattam! Megmentettem az Életedet már, és nem azért, hogy most "elvegyem"..- fejeztem be a gondolatom hangos megosztását. Aztán az a Tábornokféle is megérkezett.
Nem szóltam semmit, nehogy bajt okozzak vele....és vártam. A holmimat magamhoz vettem amit hozott, és leültem a székre csendben.

Csend honol a cellában mintha senki nem lenne bent, fura helyzet, s a csendet ami pár percig tartott végül Dreyndra töri meg. Aliára nézve-
-Pontosan annyit tudtam erről az egészről amennyit elmondtam, az hogy a hírszerzésünk az utóbbi időben egyre szarabb arról nem tehetek.
Majd Grenre fordult a pillantása, nem igazán tudva mit is kéne mondania majd meg szólalt újra egy perc hallgatás után.
-Őszinte leszek önnel Tábornok, a bányáról csak kevés információm van. Arról ami bent történik persze gyakori szóbeszéd tárgya de nehéz eldönteni mi a szóbeszéd és mi az igazság.
Ahogy Dreyndra beszéld a tábornok is előrébb hajolt, érdeklődve hallgatva mit is mond a sötét elf.
-Egy dolog bizonyos, ha a lány már több hónapja fogoly akkor legőszintébb részvétem de legnagyobb eséllyel halott. Az hogy a foglyokat éheztetik odalent ez sajnos megszokott procedúra ez bizonyos, ezen felül többet én se nagyon tudok.
Ahogy Dreyndra befejezi a tábornok egy bólintással jelzi hogy értette, bár érzelem mentes arcot vágott jól lehetett tudni mit is érezhet most. Majd megszólalt.
-Értettem, most viszont ha meg bocsájtanak egy pillanatra.
A tábornok feláll és elhagyja a cellát, s amilyen gyorsan távozott érkezik vissza valamivel amit egyik bent ülő se gondolt volna.
-Nem áll szándékomban egyikükkel sem tenni semmit, bőven elég a megaláztatás a katonáim részéről, amit rendkívül sajnálok de gondolom ez nem enyhít semmit ahogy az sem fog hogy mint a négyük már egy gerendán lóg.
A tábornok a lefoglalt fegyvereket helyezi az asztalra, nem igazán tudván hogy Alia mire is készül de ez legyen az ő problémája majd Dreyndra szólal meg önkénytelenül még mindig nem nyúlva a fegyveréhez.
-Olcsó trükk Gren, ha ezzel akar indokot generálni hogy mint a kettőnket eltehesse láb alól akkor próbálkozzon valami meg győzővel. -Bár, feleslegesek a próbálkozásai, úgy is tudom hogy ha holtan akarna akkor már az lennék.
A hadvezér igen csak rá mutat a lehetséges csapdára és nem áll szándékában semmit se tenni ellene, főleg nem ha Alia támadást indít ez alkalommal hagyja hogy a sodrás vigye magával. Bár a tábornok rezzenéstelenül várja mi fog következni s szótlan is talán már nem is érdekli amit mondanak neki, vagy csak több emberre áll készen létben a cella ajtó mögött arra várva hogy valaki valami hülyeséget tegyen?

~Valahogy nem érzem őszintének a zsavakat. Eléggé elszomorodtam, mert Barátnak hittem Dreyndrát, minden szóbeszéd ellenére. Nem hiszem, hogy a fegyvereimet visszaadja ez a rusnya ember..de tudhatná, hogy a fegyvereim, mint az íjam és a kardom a lelkem s testem része. Soha nem teszem le messze magamtól. És most...amióta az az alattvaló gyanúsítgatni kezdett és többször is megütött jogtalanul..egy része a bizalmamnak feléjük elveszett. Soha nem bántottam senkit ok nélkül, és most a bosszú járta át a gondolataimat..
Nem akarok ártani senkinek, de ha kell megvédem magam. De csak azt nem értem, hogy ha ez a Tábornok ember segítséget akarna kérni, akkor miért fogolyként tart itt?~

A gondolataim közül megint az a férfi jötte zökkent vissza. Bár már azt hittem, hogy sok kört kell lefutnunk a protokollal, míg leesik neki, hogy nem akartunk ártani neki eddig se..de az alkalmazottja elvetette a súlykot és abban biztos vagyok, hogy visszakapja a kedvességét, amit nekem adott..nem felejtek..
Aztán csak arra leszek figyelmes, hogy megint belép a pasi és most nála vannak a fegyvereink is. A self nem nyúl utána, de ez nem izgat engem. Magamhoz vezsem a holmimat és az íjammal együtt a kardom a hátamra veszem.
-Szerintem miért nem ezzel a dologgal kezdtünk?. nézek a férfire, de nem mosolygok. Ritka is ez.
-Jobb lenne, ha elmondaná, hogy mi történt valójában....mert sok mindent nem értek.
Ülök vissza a székre, és csendben figyelek mit mond Gren.

A tábornok mély levegőt vesz, majd Aliára szegezi a figyelmét és elkezdi mondani amire kíváncsi az elf.
-Nehéz összefoglalni röviden hosszan pedig itt ülnék egy jó ideig. -Az egész azzal kezdődik amikor meg alapult a sötét előőrs, első sorban csak megfigyelnünk kéne a sötét elfeket, követni a terveiket és megakadályozni az emberekre károsakat. Itt állt meg egy pillanatra majd Dreyndra vágott közbe nyugodt és rideg hangján.
-Amiből első sorban végül a sötét elfek mészárlása következett, több őrjárat a saját területeinken belül került támadás alá és szinte sose maradt túlélő, ügyes és jól képzett katonák hajtották végre a dolgot akik maguk után csak a hullákat hagyták nem de tábornok?
A kérdésre Gren hallgatott majd bólintva jelezte hogy igaz amit az elf mond, majd folytatta.
-Sajnos, senki nem látta annak a következményét hogy mi történik akkor ha egy előőrs korrupt nemesek kezdik el pénzelni, sok katonánk inkább vált zsoldossá akiknek nem számított a feladat sőt, az sem hogy ki a célpont, ezt viszont a sötét elfek részéről sem maradt megválaszolatlanul.
S ekkor Gren újra meg állt egy mély levegőre.
-Faluk égtek porig, nő, férfi, gyermek minden oda, majd amikor rájöttünk hogy az itt ülő hadvezér ekkor már csak őrnagy vezeti a faluink elleni csapatokat,
cselekedtünk, sajnos ekkor a találkozáskor kiderült mi hajtotta őket. Egy olyan piszkos ügy aminek a végére a mi csapatainkból senki nem maradt életben s a maradék aki még is túlélte eltűnt minden szem elől.
ekkor Dreyndra újra meg szólalt, s idegesebb hangon érezni lehetett hogy kezdi elveszteni eddigi higgadt magatartását.
-Szóval mégis csak ugyan azok a férgekből álló csapat ez is amelyik több gyermeket ölt meg a családok szeme láttára mint amennyit számolni akartunk... ezek után nem csodálom a bánás módot...
Az elf az asztalra fektetett keze ökölbe szorult és lehetett látni a hadvezéren hogy bármelyik pillanatban meg lépheti a lépést amit eddig Alia akart meg tenni.
Szóval Gren mennyi, hány, és miért?
Tette fel a kérdést, a hadvezér amit a tábornok ennyiből is meg értett teljesen.
-Az a négy amelyik lóg odakint, ők voltak az utolsók ha miden igaz, remélem, viszont hadvezérasszony mi nem akarunk még egy ilyen incidenst.
A hadvezér szótlanul nézett várva hogy mi lesz ennek a folytatása Alia részéről, viszont az látszott a hadvezéren hogy ez a beszélgetés számára véget ért.

Teljesen csendben hullgatom végig ezt a párbeszédet. Ha eddig valamit értettem belőle, akkor mostanra elvesztettem a fonalat.
Mikor ki szólalt fel, arra kaptam fel a fejemet. Mikor befejezték, akkor a csendességemben felszólalok.
-Egy árva szót se értek ebből. De azt se, hogy mind ezek mellé hogy került a maga lánya képbe.
-Akkor most hogyan tovább?- teszem mellé a megjegyzésemet, mert lehet, hogy erdi vagyok és sok mindenhez nem értek, se abban is biztos vagyok, hogy valami még eltitkol a pasas, és szerentém megtudni...

A tábornok mély levegőt vett és folytatta.
-A lányom, nos ő úgy jött az egészbe hogy a sötét elfek területén lett elfogva ez biztos, és érdekel a sorsa akármennyire is követett el vele parancsszegést. -De hogy érthető legyen, ez az egész egy hosszú folyamat része, a lényege hogy mi hibáztunk. sajnos nem vettük számításba hogy a pénz erős motiváció és sokakat sarkal olyan tettre amit egy nép se tűrne el, nem hogy ha nyilvánosságra kerülne bármi is. Főleg nem ha ez gyerekek meg ölését foglalja maggában, vagyis lemészárlását. A tábornok ekkor állt meg végleg majd Dreyndra fejezte be a gondolat menetet.
-Ezt kapták parancsnak, egy teljes falút futni hagytak, férfi nő, fegyvertelenül de a gyerekek... nos őket brutálisabban végezték ki mint amiket magunk sem követtünk volna el soha, de ez egy olyan titok amit már kevesen ismernek sokak elhaltak ezekből a katonákból mint két oldalon, de a múlton nem változtathatunk.
Majd a hadvezér asszony felállt s a pallosáért nyúlt, amit vissza függesztett a hátára s feltette az utolsó kérdését.
-elenged, avagy kivágjuk magunkat tábornok? Nem áll szándékomba mészárlást rendezni, nem ér ennyit a múlt sérelme és főleg nem úgy hogy talán én vagyok az utolsó aki ezt még ismeri, de hát ezek a dolgok hivatalosan nálunk se történt meg.
Ekkor nézek Aliára aki talán már tényleg nem ért semmit, nem is kár ha nem talán így jobb de a tábornok felállt és vezette az utat ahogy elengedni akarta az elfeket, majd az udvaron néhány katona állta útjukat.
-Ezt nem engedhetem tábornok, túlsokat tudnak már.
A szó egyértelmű volt s a katonák fegyvereikkel készen álltak elállni bárki útját aki meg próbál át törni rajtuk

Már teljesen elvesztettem a fonalat. A Bányákban folyó dolgokról nem tudok, de azt már kezdem sejteni, hogy ez sokkal bonyolultabb és magasabb róptü, mint amit én valaha is érteni fogok.
A beszélgetés végére az a "had vágjuk ki magunkat" mondatra leszek figyelmes.
-Ez meg mit jelent?- néztem fel a két emberre.
-Ugye most nem azt akarják, hogy harccal menjünk el innen? Igaz megérdemelnék a leckét a bánásmódjukéert, de lemészárolni még több ártatlant??!!..az nem helyes..
Kis idő múlva, végül megszólalok, mikor rendeződtek a gondolataim.
-És ha én ismerek valakit, aki segítene kihozni a lányát onnan?- nézte a Gren névűre.

De látom, hogy az udvarra kiérve, már fogadnak minket. Egy csapat fegyveres.
Nem igazán volt kedvem harcolni, de úgy látszik nincs más választásom.
Ha ellenségesen közelednek, akkor a levegőbe rajzolok egy lassító rúnát feléjük, és az íjamat készenlétbe helyezem. A "szívkeresőm" sohasem téveszt célt..
Tudom, hogy nem kerülhetem el a harcot, pedig idáig ezen gondolkoztam, de most, hogy itt van a lehetőség, akkor se visz rá a lelkem..de ha nem hátrálnak, akkor megvédem magam.

Ahogy az emberek előttetek álltak ha jobban végig néztél rajtuk volt akiről árulkodott hogy beleerőszakolták ebbe és nem is akar harcolni sem a sajátjaival sem veletek. Majd Gren lép előre, kezében ekkor már a tiszti kardjával.
-Ha nem engeditek őket békével akkor erővel mennek ki, és tudjuk jól hogy ez esetben melyik oldal győz.
A tábornok határozott és tiszteletet meg követelő hozzá állása sokakat már elbátortalanít az egésszel kapcsolatban. Majd a hadvezérnőt látod lépdelni s elmenni Gren mellet egyenesen a legbátrabbnak kinéző katonáig s amilyen kecsesen, nyugodtan, és magabiztosan sétált olyan hirtelenséggel döfte le a katonát egy apróbb eddig talán rejtett tőrrel. A tömeg némán figyelte ahogy a hadvezérnő bemutatja azt hogy mire képes egyszerű bökővel. Majd amikor végzett az eredmény magáért beszél ahogy több katona is lassan de hátrálni és leválni látszik a tömegtől.
-Nos, bármelyik hulla jelölttel eljátszom ugyan ezt, viszont azt már a pallosommal lesz.
S ahogy a hadvezérnő előhúzza pallosát már láthatóvá válik azon kevés katonák csoportja akiknek van is valami vér a pucájában és tartják magukat ahhoz amit mondtak. Az első támadást Gren ellen intézik ahogy ő újra a hadvezér asszony elé kerül, s a következő pillanatban Gren már térdein próbálja tartani magát ahogy hastájékon erősebben vérzik. Ahogy ez meg történt a hadvezérnő első tiszta suhintása végez is a támadó és a tábornokát meg sebző féllel.

Teljes káosz uralkodik ezen a helyen. Most már tisztán látszik, hogy nem éppen megfelelőek a vezetők az ilyen erődítményben. Sokszor elképzeltem a katonák életét, és nem éppen a leg irigylésre méltóbb. Talán most is ez van, és ahogy parancsot hajtanak végre, úgy látszódik az arcukon a vegyes érzelem. A Gren nevű férfi igyekszik kimagyarázni minket, hogy a kisebb elénk álló tömegen átengedjenek. Az íjam még mindig a kezembe van, de nem lövök senkire. Kivárom mi lesz.
A katonák, akik eddig szemben álltak velem, most ledobják fegyverüket, és hátrálni kezdenek.
Leeresztem az íjamat, hogy lássák békés szándékomat. Nem tudom mi fog most lenni, de én a háztetők felé veszem az irányt. Fogalmam sincs mi lesz ezután.

Ahogy az első útban lévő katona a fejét veszti a maradék aki még tartotta volna magát gyorsan kezdi szedni a lábát remélve hogy a hadvezérasszony őket nem fogja követni s nem is tesz így. Aliához fordul segítséget kérni Gren tábornoknak bár ez az erdein áll hogy megteszi aki eközben már másfelé vette volna az irányt.
-Alia, segítenél a tábornok úron kérlek?
Majd a sötét elf igyekezett téged s őt is biztonságba tudni, a táborban lévők lassan össze szedik a bátorságuk egy részét és olyan három négy ember újra szerencsét próbál a hadvezérasszony ellen akit sikerül is eltalálniuk párszor mielőtt minden próbálkozó a földre hull majd a siettető szavakra leszel figyelmes.
-Ideje lenne elhúzni innen amíg azt magunk tesszük, hozom a tábornokot ha fedezel, te jobban lőhetsz az íjjal mint én ha már van nálad egy.
Közölte a már ismerős rögtönzött tervét a hadvezérasszony s ahogy felsegíti Glent ha még életben van és elindul vele a legközelebbi kijárathoz amin néhány katona ép menekülni próbál s nem igazán akarnak ők az utatokba állni, sőt némelyik még segítséget is próbál nyújtani. Hatalmas a káosz és nem lehet már lassan tudni ki a barát és ki az ellenség.

Örültem, hogy végül elkerültem a harcot. Bár tudtam, hogy használnom kell az íjam, de aztán mégsem akartam megtenni. Parancsot teljesítettek ezek a katonák, és az öldöklés soha nem vezet jóra. Előbbi gondolatom, hogy a tetők felé indulok, inkább jónak látszott, de aztán meghallom Dreyndra hangját, amivel rámutat a Gren nevű pasasra, hogy segítség kell neki.
Visszarohantam hozzá, hogy megnézzem a sebeit. Elég rossz bőrben volt, A hasán éktelenkedő hatalmas vágás teljesen felmetszette. Sok vért vesztett, de mindent megteszek érte. Rátettem a kezeim, és összezártam a sebet. A ruhám ujjából szakítottam le, hogy azzal a karján lévő kisebb horzsolást bekössem. Gyorsan adtam a szájába egy fájdalomcsillapítóként használt gyógynövényt a tarisznyámból, bár már a seb bezáródott, de még érezni fogja egy két órán át, az enyhe fájdalmat. nagyon megörültem, mikor kinyitotta a szemeit, és segítettem neki felállni.
-Támaszkodjon rá. Nem lesz semmi baj! - súgtam neki egy mosollyal, és mutattam Dreyndrára. Tudott járni, de a sokk miatt kell még pár perc, hogy magához térjen. Aztán az íjamat ismét elővettem, és fedeztem a visszavonulásunkat.
A kapuhoz érve megláttam pár elszabadult lovat az Istállóból.
-A lovak!- intettem a ló felé, és remélem, hogy a self érti mit akarok a hátasokkal.
~ MELLON ! Kicsikém! Gyere a falakhoz! Ott várj rám!...indulunk!~ üzentem a kicsikémnek, és az íjammal fedeztem Dreyndráékat egészen a kapun túlig, ahol Mellon várt már rám.
Megsimítottam a bundáját, és ugrottam is fel a hátára.
~Nagyon hiányoztál, Kicsikém!!~ bújtam a nyakához ahogy átöleltem a hátán ülve.
Egy halk édes morranással jelezte, hogy én is neki, de aztán megiramodtunk a várostól.
Gren meg helyre fog jönni, erős Férfi, és talán most láthatta, hogy nem vagyunk ellenségei..