Már egy ideje úton vagyok katonáim társaságával, s csak estére verettem velük tábort. Talán már rég aludhatott a tábornagyrésze amikor gyalog indulok felderíteni az előttünk álló utat, remélve hogy semmi váratlanba nem botlok.

Útközben ép csak meg állok egy pillanatra, szerencsére fajom jobban lát a sötétben mint bárki más az egész kontinensen. Valami mozgásra leszek figyelmes a sötétben, bár nem tudom merre tart, mi lehet az, de lassan próbálom követni remélve hogy valami érdekeshez vezet.

Jó sokáig voltam kint futkározni Mellonnal. Nysiy-ben vagyunk most. Jó messze Awyristől. De mostanság elég sokat vagyunk úton. Ránk is esteledett. Jól éreztük magunkat a nap folyamán és nem is figyeltem, hogy messzire elkalandoztunk a szurdokban. Talán csak egy őzikét követtünk, de a nagy játék közepette bele is merültünk az önfeledt hancúrozásba. Már jócskán este volt, mikor hangokat hallottam közeledni. Mellon éles hallása is észrevette a közeledőket. Kicsit távolabb küldtem, hogy "felderítse" kik is jönnek errefelé. Tudja, hogy mit kell tennie. Nem támad úgysem, míg én nem "kérem" tőle. De sokaknak ijesztő egy werit tigris látványa. Amíg nem tudom kik közelednek, addig óvatos távolságban tartom a Barátomat. Nem féltem, mert meg tudja védeni magát, de sokan nem úgy reagálnak a látványára, ahogy egy őzre vagy egy erdei mókusra. Ami persze teljesen megszokott. Mellon az egyik legjobb barátom, és sokan is ismerik a hazámban. De ha idegen helyen járunk, és meglátják, azoknak félelmet kelt a "pici" termete.
Azt hallom, hogy többen vannak. A lépteikből meg leszűröm, hogy nem emberek...hanem valaki mások..
Nem veszem elő az íjamat, a sötétség árnyékában jobban meg tudom lesni a közeledőket. Búvóhelyet keresek a szurdok sziklái közt és csendben figyelek. Mellon is rejtőzve van, míg jelt nem adok neki. De ahogy közelednek, szerintem Zevadariak...mert elég képzettek a lépteik..

Talán pont a csendességet kedvelem igazán abban amikor felderítésen járok. Szerencsémre sok tapasztalattal rendelkezem lopakodás terén, s sötét vértezem is sokat segít. Lassan haladok előre, igyekszem úgy mozogni hogy egy kiváló íjjásznak is nehéz célpontot jelentsek a fák között. Majd egyszer csak abba marad a mozgás, a zaj eltűnik, mély levegőt veszek majd folytatom a haladást arra amerről legutóbb hallottam zajt. Nem sétálok sokáig amikor a szurdok sziklásabb részeihez érek. Itt már kevés olyan helyet láttok ahol el lehet rejtőzni, így hát egy szokatlan és meggondolatlan döntéssel szólalok meg és lépek előre.
-Van itt valaki? -Békések a szándékaim. Ép csak elhagyták a szavak a számat remélve hogy érkezik válasz.

A sötétben annyira nem látok jól, de a fák és a környezetem elárulják nekem, hogy merre vannak azok, akik közelednek. Még a rejtekem mögül lesek, mikor egy női hang szólal meg.
Ismerem a zevadariakat. De ők, lehet nem ismernek engem. Óvatosan kilesek a hang irányába, és nem messze tőlem egy páncélba öltözött alakot pillantok meg. Többen is vannak, de megálltak.~ Talán nem is vettek észre, csak figyelnek?..~
- Igen. Itt vagyok.- mondom a válaszom a feltett kérdésre, és kilépek a rejtekhelyemről.
Tudom, hogy selfekkel találkoztam most, és úgysem akarok én sem konfliktust velük. Bár a "békések a szándékaim" mondat eléggé furán hangzik, de nem vagyok rosszban a selfekkel. Igaz nem ismerek mindenkit. De látom, hogy valami vezér lehet a ruhájából ítélve.
Mellonnak nem jelzek, hogy jöjjön elő. Maradjon még rejtőzve.
-Alia vagyok. Bennetek kit tisztelhetek?- nézek a páncélos alakra, és nem teszek félreérthető mozdulatot. Nehogy támadólag vegyék.
-Nekem is békések a szándékaim.- bólintok a mondatára.
Ha látom, hogy nem támadnak, és nem tesznek harcra utaló mozdulatokat, egy kicsit közelebb lépek, de a kellő távolságot tartom.

Ahogy meg hallom választ, s meglátom hogy egy erdeitől érkezett picit elmosolyodtam, nehéz lenne meg mondanom hogy észrevette-e a sötétbe vagy sem. Majd bemutatkozik, és többet számban teszi fel a kérdést, amire én is fülemet hegyezem bármilyen ismeretlen hangra magam mögött, majd válaszolok.
-Dreyndra hadvezér, bár szerintem a rang ezúttal elhanyagolható, viszont tudomásom szerint egyedül érkeztem.
Majd leléptem a szikláról, majd lassan közeledek Alia felé, lassan és kerülve minden hirtelen mozdulatot, majd újabb kérdést teszek fel felé.
-Mi hozott egy Erdeit ilyen messzire a biztonságos otthontól?
Remélhettem csak hogy nem vette fenyegetésnek, támadásnak a kérdést, és hogy valahol a sötétben nem céloznak rám egy hegyesebb nyílvesszővel.

-Üdvözlet, Dreyndra Hadvezér!- köszöntöm egy mosollyal, bár szerintem egy self sohasem járkál egyedül, de a fák-tól tudom, hogy nem messze tábort vertek.
- Ahogy ismerem a selfeket, nem szoktak egyedül felderíteni..csak ezért gondoltam, hogy többen vannak itt..- nevetek kedves mosollyal, és talán érti a viccemet.
Látom, hogy közelebb lép felém, de nem látok rajta támadó szándékot, így én sem teszek másként.
-Átutazóban vagyok. Sokszor járok a Hazámtól távol..de most erre hozott utam, Északra tartok.- válaszolok a kérdésére, és jobban megnézem az öltözetét. Talán látok rajta valami ismeerős jelet vagy címert.
- És Ön? Csak sétál ebben a szép Holdfényes éjszakában? Ugye milyen szép a Természet ilyenkor is?- nézek rá, és próbálom kipuhatolni a jövetele célját.

Nem is tudom hogy álljak az erdeihez, formalitás, rangomhoz méltóan szólít. Majd egy talán viccnek szánt mondattal folytatja, elmosolyodom rajta egy picit.
-Hát lehet fajom azon kevesei közé tartozom akik nem félnek egyedül a sötétben. Válaszolok neki egy kisebb szóviccel, nem áll szándékomban bármiféle védekezésre sarkalni, az most nem lenne célra vezető. Majd halad tovább a beszélgetés, választ kapok kérdésemre, s úti célját is közli velem.
-Útkeresés, lehetséges akadályok, veszélyek feltárása a célom ebben a szép éjszakában, és a gondtalan magány csábításának nehéz ellen állni. Válaszoltam őszintén milyen céllal is bóklászom az éj sötétjében. Majd tovább lépdelek előre, Alia irányába. A páncélom ahogy egyre láthatóbb lesz számára is láthatja hogy egy átlagos páncél a rangomnak megfelelő díszítéssel semmi kirívó de pont elegánsnak mondható. Majd egy kérdéssel folytatom társalgásunk vonalát.
-Ha megkérhetlek hagyd a formalitást,
ha jól tudom nem tartozol a katonáim közé. -Ha nem bánnod meg kérdezhetem utazásod célját?

Tetszik, hogy érti a viccemet és nem támadólag közelíti meg a mondatomat.
-Ez tényleg csábító cél egy éji sétára- mondom neki válaszként.
-Rendben. A formalitásokat mellőzzük. Nem tartozom, igaz..- mosolygok rá.
-A Bivaly - végvár felé tartok. Különösebb célom nincs. Egy régi ismerőst látogatok meg, aki arrafelé lakik. Gyógyítottam sok időn át, és most újra meglátogatom, hogy van.
-Néha jó is kicsit utazgatni. - lépek én is hozzá közelebb. Látom nem akar tényleg támadni felém, én sem teszek erre utaló mozdulatot most sem.

Egy közelebbi kisebb kőre nézzek, majd közelebb lépve hozzá improvizált székként használom ahogy pallosom a kő széléhez fektetem. Majd Aliára tekintek.
-Hm, Bivaly, Végvár, az utolsó hírek szerint Orkok dúlták fel a földet Bivaly felé, szóval légy óvatos arra felé. Majd csak elgondolkozom a tervemen, s talán azon még is milyen előnyt tudnék kovácsolni ebből az Erdeiből itt. Aztán kisebb csend szünettel de sikerült ki találnom miként vehetném hasznát a közelgő csatánál, de önszántából kötélnek állna? Ezzel a kérdéssel a fejembe folytattam társalgásunk.
-Szóval gyógyító vagy, ha jól gondolom ennek köszönhetően világlátott személy vagy, milyennek más fajok kultúrrája, társadalma?
Tettem fel egy kérdés aminek oka talán nem szorul magyarázatra egyetlen fajnak sem, viszont az hogy miért érdekelné ezt egy hadvezér talán annál inkább. Csak lassan nézek fel az égboltra, talán csak tényleg élvezem azt hogy kiszakadhatok végre a kegyetlen vezetői szerepből, az aggódás kínzó súlyából amit Malthael jelenléte okoz.

Látom, hogy közelebb érve hozzám, leül egy sziklára. Egy biccentéssel hallgatom a szavait, és eszembe is jut, hogy nagyon rég járhattam arra, hogy ezt nem is tudtam.
-Ohh, hát köszönöm...tényleg rég jártam akkor arra. De igyekszem óvatos lenni..- villantok egy mosolyt felé és leülök én is egy kőre mellé.
-Az vagyok..és sokfelé jártam már. Ismerek nem egy fajt..de nem vagyok idegen más kultúrákban sem. Ismerek ezt-azt...Sokfelé ismernek..- nézek rá kedvesen.
Látom, ahogy felnéz az égre.
~Talán valami nyomhatja a "vállát"..vagy talán csak élvezi a természet csodás éjjelét, ahogy ránk világít a Holdfény..~
- Kérsz egy kis sajtot, és friss kalácsot?- matatok a tarisznyámban és nyújtom felé.
- Finom...- tartom elé a gondosan betekert ételt.
-Biztosan jól esik egy kis harapnivaló..- eszem vele én is, ha elfogadja.

Gondolataimból Alia hangja és meglepő ajánlata a sajtra és kalácsra ébreszt. Régen volt már utoljára hogy ilyen gondtalannak éreztem magam, azt lehet hogy épp egy nyíl, élős tör vár a megfelelő alkalomra hogy véremet vegye. Aliára tekintek, egy kis mosolyt vetek felé ahogy a kalácsért nyúlok és török belőle egy keveset. Majd saját kis övemhez nyúlok, egy kulacsot veszek elő, és teszem a megosztott étel mellé.
-Zevadari sötétbor, nem a legjobb de legalább nem a szokványos víz amit a katonáink kapnak. Nem igazán tudom már magam se hogy ez még mindig a színjátékom része vagy csak egy ismeretlen oldalam mutatkozik meg, de talán nem is ez a fontos most.
-Köszönöm.
Hangzott el az olyan keveset, és szinte ismeretlen szó számomra, ép csak halhatóan. Újra a távolba tekintek ezúttal a tábor irányába, már jó ideje távol vagyok, de nem is igazán van kedvem vissza menni. Majd vissza tekintek a pallosra, annak gombjára teszem kezem ahogy végig simogatom majd csak egy fél hangos mondatra lehet figyelmes Alia hacsak nem próbál meg akadályozni fegyverem elérésében.
-Legalább te nem szenvedsz nővérem.
Bár igyekeztem annyira halkan mondani amennyire lehet még is Alia simán halhatta a mondatott teljesen tisztán. Ideje egy újabb fázisba léptetni a hosszú távú terveimet.

Dreyndra elfogadta az ételt, mit jószívvel osztok meg vele.
-Nagyon szívesen.- mondom kedves hangon neki.
Elővesz egy kulacsot, amit az övéről vesz le.
-Ahh..nem kérek, köszönöm! Ismerem a borotokat- nevetek fel.- nekem elég erős íze van..- hárítom el kedves intéssel, mielőtt még felajánlaná az italt.
Pár falatot eszem én is, és kis csend következett. Gondolataimban arra jutottam, hogy miért is van itt a Hadvezér ezen a vidéken?!
~Talán valami történt? Egy self előljáró nem járkál csak úgy az éjszakában egymaga...bármilyen csodás az éj ma!... Ivory és Nava mondott sok mindent Róluk... de talán, csak tényleg erre viszi az útja hazafelé??...Furcsák a selfek..~- gondolatmenetemből egy mondata zökkentett vissza.
"...Nem szenvedsz nővérem?"- szólalt meg bennem a kíváncsiság és látom, hogy a keze nagyon lassan a kardja markolatára téved, de bennem valami megmozdult. Sok mindent megtanultam a Húgitól, de azt hittem, hogy erős túlzásokba is esik néha.
~....de lehet, hogy mégis igazat mondott a húgicám??~
Az oldalamon lógó "eredet" köve, mintha jelzésként villant volna a veszélyre figyelmeztetve.
Ha megragadja a Hadvezér a kardját, akkor én is hátrébb ugrok, és előveszem a self mágiával átitatott kardomat, mit Ivory kiképzésén érdemeltem ki húgommal együtt.
Nem akarok támadni, de ha jobban megnézi a fegyverem, akkor láthatja( vagy érezheti) a kardomból áradó nem kis erőt. És ha támad, akkor védekezni fogok. De még várom, hogy mit tesz...Nem akarok harcolni, csak ha elkerülhetetlen..

Ahogy harcra kerülne sor...Mellon is készen áll...és a jelzésemre figyel..

Alia vissza utasítja a bort, túl erős neki. Nem hibáztatom mert igaza lehet. Ahogy kardomért nyúlok s elmormogom a mondatod, jöttem rá hogy ezzel hibát követtem el akaratlanul is. Néha csak elfejtem hogy miért is tartanak a népemtől a többiek. Lassan húzom vissza a kezem a markolatról, közben Aliára nézek.
-Elnézést, csak elmerültem a múltban, remélem nem hoztam rád a frászt.
Igyekeztem menteni a menthetőt de hát lehet már nem igazán volt mit, hát ilyen ez a Self természet. Vajon mi lesz az Erdei következő lépése most?

Ha látom, hogy nem emeli harcra a fegyverét, én is visszateszem a kardom a hüvelyébe. Nem akarok harcolni, de ezt láthatja is rajtam.
-Azt hittem, hogy...- nézek rá kíváncsian.
-A húgom mesélt sok mindent Rólatok...és magam is tapasztaltam, mikor Zevadar-ban jártam. De nem szándékozok veled harcolni!....semmi baj!....tudom, hogy neked sem lehet könnyű egy elf-el "megértetni" magad..- mosolygok rá.
-Ha megosztod mi bánt...talán tudok segíteni?..- nézek rá kedves mosollyal
-Látom, hogy valami bánt...felismerem a jeleket, hidd el...tudod, gyógyító vagyok..- próbálom kicsit elsimítani a kialakult helyzetet, és talán most már érzi, hogy nem minden áron akarok harcolni vele, holott..
~  nagyon is jól ismerem a selfeket, jobban is mint hinné..~
Leülök vissza a kőre és türelmesen várakozom..
Talán érzi, hogy nem vagyok átlagos erdei elf...kicsit többet tudok a zevadariakról, mint elsőre képzelte volna...

Meglep Alia válasza, nem igazán számítottam rá hogy ennyire meg nyílik felém. majd egy mosolyt vett rám, bár ép csak sikerült magamhoz térni a meglepetségből amikor egy újabbal rukkolt elő az Erdei. Hát úgy állunk hogy felül kerekedett rajtam Alia, megfogott, eltalálta hogy van mi nyomja a vállam. Mély levegőt veszek és lassan kezdek bele.
-Vannak olyan döntések amiket megbánsz,
vannak amiknek a következménye soha nem fog érdekelni,
és vannak olyanok aminek következménye életed után is kisérteni fog. Vázoltam fel a helyzetet tömören, és egy újabb levegő vételnyi szünetet tartottam.
-Nem is tudom miként lehetne le írni azt amikor a saját személyi testőröd a leghalálosabb ellenséged is. Keserű mosoly termet az arcomra, majd erősen meg húztam a kulacsot, majd folytatom.
-Démonokkal üzletelni a népem régi szokása, sőt hatalmas tisztelet jár annak akinek sikerül elérni egy paktumot a pokol egyik urával, de amit soha nem mondanak azaz ár amit fizetsz érte. Itt álltam meg leginkább, nem tudván hogyan folytassam. A földre tekintek, majd vissza Aliára, valahogy bátorságot önt belém az Erdei barátságossága velem szembe.
-Rövidre fogva a történetet, a folyamatos rettegés attól hogy személyi testőröd egyben életed kioltója lesz. Hatalmas árat fizetem egy naiv hibám miatt, most, hát fizetem az árát de az csak emelkedik mintsem megtérülne számomra.
Itt hagytam abba, bár nem igazán vagyok az érzelmek kifejezésében jó de Alia számára is tisztán láthatóvá vált a félelem az arcomon, az a félelem ami csak azoknak az arcán látható akik kivégzőjük kardját látják életükben utoljára. Az Erdei így is túlságosan barátságos volt, talán csak álca hogy kiszedje belőlem amit tudni akar? Nem tudom, de ha ez a célja akkor legyőzőt egy olyan játékban amit én születésemtől fogva játszok.

Látom, hogy Dreyndra szomorú valamiért, de amit ezután mond, kissé meglep egy self vezér szájából hallani. De teljesen megértem őt.
- Értelek...én is hoztam sok döntést, amit talán mások butaságnak tartanak, de hidd el, hogy mindenre van megoldás..- mosolygok rá vigasztalón.
-Találunk valami megoldást, segítek amiben tudok. Ismerek sok személyt, akik eléggé ismerik is ezt a dolgot..bár szerintem nem kis dolog megidézni egy másik síkon lakót..de egyet megtanultam, mikor Fawen "otthonában" voltam. Mindig vannak erősebb mágusok, és ő tőle segítséget is kérhetnél. Biztosan van rá mód, hogy kedvezően alakuljanak a dolgaid..
Tudom furcsán hangoznak a szavaim...de hidd el, hogy tényleg segíteni akarok neked. Igaz nem ismerjük még egymást, de talán érzed rajtam, hogy nem akarok harcolni veled...nem gyűlöllek, mert self vagy! A húgom is az. Sőt a családomban is vannak még..nem kis rangúak a te hazádban..- próbálom vigasztalni és igyekszem megérteni a lelki világát. Nem lehet egyszerű ezzel a tudattal élnni, hogy valaki meg akarja ölni, és résen lenni egész hátralévő életében..
-Gyere..igyunk egy kis frissító teát..gyorsan készítek egyet.- nézek rá, és szedek egy pár gallyat a tűzhöz.
- Még melegedni is tudunk..- nevetek rá, és gyorsan megcsinálom a teát , ha kéri.

Alia végül tényleg több szimpátiát mutatott felém mit reméltem, végül ahogy végig mondja bátorító beszédjét meg is értem.
-Ez sok mindent meg magyaráz, legalábbis azzal kapcsolatban hogy nem kaptál az első alkalmon hogy ki olts az életem. Nem a legbarátságosabb válasz, de hát muszáj vagyok valamivel terelni a gondolataimat s egy rideg kijelentés erre ép csak jó volt nekem. Aztán teával kínál, nem igazán akartam ellent mondani, talán csak ezzel is tovább fent tartani a kellemes illúziót hogy itt és most nincs semmilyen gondom.
-Természetesen, elfogadom a teát.
Majd hagyom hogy neki álljon miközben töprengek egy kicsit, felállok s az erdői úthoz megyek merről érkeztem, csizmám nyomai nehezen kivehetőek és ellehetetleníthetném egyszerűen. Amíg ezen gondolkozom Alia elkészítheti a teát, ép csak vissza érek mire ő teljesen elkészült, vissza ülök helyemre ahol eddig is ültem.
-Segítenél amiben tudsz ugye? -Elnézést a kellemetlen és egyenes kérdésért, de szükségem lenne egy Erdei elfre most, jobban mint bármikor. Tettem fel neki két kérdést egyetlen kijelentéssel, nem igazán reménykedek abban hogy igent mond főleg ha elmondom a valódi szándékaimat. Bár azokat lehet már én sem tudom pontosan.

Hamarosan kész is a tea, amit oda is adok Dreyndrának.
-Jót fog tenni! - bólogatok, és hallgatom mit akar mondani.
-Segítek, persze. Miben segítsek?-kortyolom a teát és figyelem amit akar mondani.
Látom, hogy eléggé feszült, mert még járkálni is elindult, míg forraltam a vizet.
Visszaérve kicsit nyugodtabbnak tűnt. De érdeklődve figyelem az arcát és a testbeszédét.. ~talán már elhiszi, hogy nem vagyok ellensége....mert, csak erdei vagyok..~

Több perc néma csend következett Alia kérdése után, nehéz meg fogalmazni azt amikor valakit a saját faja elleni csatára akarsz felkérni, de hát ez még mindig nem lett volna a teljes igazság és ezt akár Malthaelel is elérhettem volna. Majd csak sikerül össze szednem gondolataimat és bátorságomat.
-Nehézedre esik elképzelni egy olyan világot,
jövőt ahol a sötét elfekek ugyan úgy tisztelik mint bármelyik másik fajt? Egy olyat ahol nem a félelem, gyűlölet, az első ami fogad egy sötét elfet? Tettem fel a kérdéseket neki, várva a válaszát, s bármi is legyen az folytatom amint befejezte.
-A sötét elfek birodalma szinte egy polgár háború szélén áll, s ha ez bekövetkezik. Álltam meg egy pillanatra.
-Viszont annak végkimenetele a démonok kezeire játszanák a világot, azt amit legbelül mindenki fontosnak tart. -A közös cél ha így nézzük. Álltam meg megint, elvégre nehéz egyszerre felvázolni a kiváló taktikai lépéseid amikor még a terved negyede is alig van meg.
-Itt kellene a segítséged mint tanácsadó,
egy olyan szerep amit soha egyetlen fajtársamnak nem mernék felajánlani. Mondtam ki végül mit is akarok tőle, de lehetséges kérdését meg előzve folytatom.
-Tudom, tudom, hatalmas döntés viszont ezzel tökéletes lehetőséget nyújtanál nekem diplomáciát folytatni az Erdeiek királyával, királynőével. Közöltem ezt is, mint érv, mint annak elmondása hogy mit is várnék tőle ha igent mondana. Alirára nézzek kérően, bár kevesebb bizalommal afelé hogy elfogadja ezt az ajánlatot.

Érdeklődve hallgatom mit mond. ~De én mint diplomáciai tanácsadó? Nem hiszem, hogy jó lennék ebben a szerepben..~
És a Királyi családdal kellene tárgyalnom? Ezt nem nagyon értem...
-Nem teljesen értelek..én nem vagyok tanácsadó vagy bármilyen Követ..- nézek Dreyndrára.
- Mit akarsz, hogy mit tegyek? Fordúljak szembe népemmel? Ezt nem értem...miért kérsz tőlem ilyet?-nézek kicsit zavartan.
- Azt értem, hogy háború közeleg, vagy talán el is kezdődött...de én miért kellenék pontosan?

Feltette a kérdést amire talán leginkább vártam, és szinte adta magát a nem meggyőző válasz is, így hát picit elgondolkoztam talán gyanús is, de hát nem akartam hazudni Alia kedvesebb volt velem mint bárki eddig így ez a legkevesebb amivel viszonozhatom.
-Nem, a népeddel nem kell szembe fordulnod,
ezt nem is várhatnám el. Néztem végig Alia szemében, remélve hogy elhiszi tényleg igazad mondok.
-A népemet akarom menteni, ehhez viszont szükségem van valakire aki ismeri a fajunkat úgy mint más nem, úgy mint te. Itt tartottam egy pillanatnyi szünetet.
-Ha segítesz nekem, ezen célom elérése sokkalta könnyebb, közelebbi, és kevésbé álomszerűbb, persze meg értem hogy nehéz döntést hozni, így is túl kedves, barátságos voltál velem mint bárki valaha lesz. Ekkor is még mindig Alia szemeibe néztem hacsak ő el nem fordul, s reméltem hogy nézésem őszinteségem mélységéről árulkodik.

Egy pillanatra azt hittem, hogy csak kitalálta az egészet..de aztán a szemembe nézett és nem láttam volna hazugnak.
Tudom, hogy a selfekben nem lehet megbízni, de ő mégis úgy tekintett most rám, mint egy barátra. Ahogy én is annak tekintek rá. Nem fogok a népem ellen fordulni, ezt ő is megérti. De ha tényleg háború lesz, akkor mindenkit fog érinteni a kontinensen..
-Jó...segitek neked...megteszem amit tudok.-bolintottam, és álltam a pillantását, nem fordultam el másfelé.

Lehajtom fejemet amikor Alia bele egyezik, ép csak egy pillanatra a következőben már meglepetés szerűen ugrottam a nyakába. Még magam is meg lepődtem ezen, nem hogy szerencsétlen Alia, utoljára talán féltestvéremnek ugrottam így a nyakába. Könny csordult végig az arcomon s elfojtott hangon súgtam a fülébe.
-Köszönöm.
Eltelt némi idő mire össze szedtem magam, túlságosan is az értelmeimtől vezérelt lettem. Hiba, egy olyan hadvezértől akitől érzelem mentességet szoktak meg. Majd miután ki egyenesedtem, letörölve arcomat szólalok meg.
-Gyere, ideje vissza térnem a táborba. -Nyugalom, míg mellettem vagy senki rád se fog merni nézni,
a részletekbe ott be avatlak.
Mondtam határozottan remélve hogy nem most fog meg hátrálni Alia, bár megérthető ha nem bízik bennem ennyire.

~...huuuu..de meglepett a nyakamba ugrása Már azt hittem, hogy valami jackpotnak örülhet így az ember, de látom, hogy amit mondtam, felérhetet eggyel..~
-Okkkéééé....értelek...-nevettem el magam és én is megöleltem Dreyndrát.
-Veled megyek..nem félek. - rázom meg a fejem viccesen.
-Tudom, hogy egy Vezérnek nem mondanak ellent..és van fogalmam a hierarhiátokról is - súgom oda kiegészítésként a selfnek.

Közben Mellonnak üzenem a gondolataimmal: ~ Kicsim...maradj a közelbe..~
- Menjünk akkor..- szedem össze a holmim és eloltom a tábortüzet.

Belegyezését követően bólintottam felé megnyugvásként, majd pallosomat vissza akasztva indultam meg előre bízva új társamban hogy követni fog. Nem igazán mehetünk sokat, talán fél-háromnegyed órát mire meg érkeztünk. A tábori őrök tudták a rutint így fegyverekkel a kezükbe fogadtak.
-Máris elvisszük az új rabot úrnő.
Közölte a katona akinek csak kezemmel intek hogy távozhat, értetlenül néz rám majd csak meg szólalok, az előbbi barátságos stílust amit Alia látott mintha csak egy kosztüm lett volna hagyva el.
-Nos mire vár katona? Vagy talán Malthael segítségét kérne kérnem hogy egy minimális agyat is verjen abba a üres felszerelést pocsékoló fejébe?!
Kegyetlen, és szinte már brutális voltam ahogy azt az őreim meg szokták s azonnal tisztelegve tértek vissza az őrposztjukra.

Innentől már tiszta utunk volt a parancsnoki sátramig, ahol kellemes meleg fogadott, s a fém kolosszus malthael aki ép csak engem várt.
-Végre hogy vissza tértél, még is mi tartott idáig?
A démoni lény csak mikor Alia is belépett fordult felém.
-Nos, ez meg magyarázza a késlekedésedet, mostanság már a szolgáidat, ágyasaidat viszed magaddal felderíteni?
Kötött belém a démoni kolosszus, nem igazán véve fel a sértegetését csak egy mosolyt vetve válaszoltam neki.
-Nos kedves Malthael paracsnok, talán ha végre nem csak lejáratnád méltóságos démon urunkat azzal hogy legjobb lidérceit hagyod ellustulni talán még el is gondolkozhatna azon miért is ne akarjon valakit találni a helyedre.
Nem is kellet több a démoni kolosszus hatalmas egójának aki tudta jól hogy nem emelheti ellenem fegyverét hiszen az az ő végét jelentené, és ezzel én is tisztába voltam. Pár perc helyben állás után újra meg szólalok felé.
-Nos meg tenné hogy magamra hagy,
elő kellene készítenem a közelgő csatát amiben a maga emberi megint csak nem fogok tudni számítani.
Malthael ekkor végleg begőzölt s dühős lépteivel hagyta el a sátramat és verte fel a közeli elszenderült elf őröket.

Most hogy kettesben maradtam Aliával felajánlom neki az egyik kényelmes széket míg jó magam az kényelmes kis ágyon foglalok helyet.
-Elnézésedet, sajnos néha muszáj belevernem mint a démoni kolosszusba, mint a katonáimba azt hogy ki is osztja nálunk a parancsokat. Néztem újra Aliára, majd feltettem azt a kérdést amitől talán a leginkább féltem a jelenlegi helyzetembe.
-Ha van valami kérdésed most tedd fel,
később kétlem hogy lesz még alkalmunk ennyire privát körülmények között.
Nem igazán voltam ebben az állításomba biztos de inkább most derüljön ki hogy kétségei vannak mintsem akkor amikor már semmit nem tudok tenni ellene.