//Az események folyása//


Most történt meg életükben először, hogy Federic, a király elemi mágusa (vagy ha úgy tetszik papja) és az erdei elf Lazy egy településen fordult meg egy időben. Nem mintha kerülték volna egymást harag miatt. De szenzációhajhász olvasók ha akadnak, azokat biztosan boldoggá teszi a tudat, hogy Csak Itt, Csak Most, Csak Önöknek.
De egyébként ha nem történik az események különös láncolata, akkor nem is jönnének rá, meg sem tudnák, hogy ők ugyan abban a faluban voltak ugyan azon éjszaka.
Egy eddig ismeretlen nevű kis község, mondhatni bokortanya húsz-harminc házzal és egy fogadóval. Szentély nincs, a legmódosabb gazda egyben a bíró is. A nagy folyam egyik bővizű mellékága mellé települt. És ha valaki meg akarja ismerni eme érdektelen porfészket, még borzasztó sok mindent el tudok róla mesélni. Ám azt az egyet még nem, hogyan kerültek ide a hőseink és mi vezette lépteiket.
A sötét éjszakában egy árnyék surran a házak közötti homályban. Néha megáll körbenézni, majd folytatja az útját kerítéseknél lehajolva takarásba és minden rejtő tárgyat kihasználva.

Csak vándorol, cél nélkül - vagy inkább nem merve belevágni abba, amit már egy ideje a fejében forgat. Mintha félne, pedig igazából már nincs miért, elvégre ami hozzá tartozott, már nem létezik, de ha mégis, már annak sincs szüksége rá. Mindennek ellenére látni akarja legalább egyszer, hova jutott, mire vitte, miként él, még ha nem is szól bele az életébe, csak úgy, távolról figyelni... Viszont nem tudja, merre kéne indulnia. Rengeteg területet átnézett már, kutatott elhagyott gyerekek után, de a reménye már a végén jár, nagyon a végén. Általában ezért csak megy arra, amerre a lába viszi, még mindig elhitetve magával, van értelme a keresésnek, hogy lesz eredménye, méghozzá jó, és minden visszakerülhet a normális kerékvágásba.
- Normális, mi? - üldögél az egyik háztetőn, nézve az ezüstszín karperecet, édesanyja "örökségét", amit a halvány holdfény világít meg. - Sosem leszek normális, ezt te is tudtad, nem igaz? - motyogja, végigsimítva az ékszeren, mely örök emlékeztetője múltjára és származására, valamint vétkeire. Meg kéne szabadulnia ettől is, hátha képes előrébb lépni, és elindulni egy olyan irányba, amit talán neki szántak. Vagy egyszerűen csak a szakadék felé sétálni...
Furcsa az az üresség, amivel küszködik már hosszú évtizedek óta - sose érezte ennyire haszontalannak és érdektelennek magát. Magányosnak nem magányos, mivel azt sokkal rosszabb volt látni, mikor mindenki más jól kijön a társaival, mindössze ő lóg ki a sok közül más gondolkodásával és szemléletével. Talán ezért sem működött egy kapcsolata sem, bármennyiszer próbálta újrakezdeni. Talán az az ember sem értette meg igazán, aki aztán - mily meglepő módon - elhagyta.
Mély sóhajtással engedi ki a negatív gondolatokat, hátát a kéménynek támasztva, úgy nézve fel a szomorkásan kacagó Holdra, mire egy félmosoly jelenik meg az arcán.
- Neked is hiányzik valamid, mi? - néz végig íves alakján. - Mondjuk a tested másik fele? - erőltet egy viccet, amin igazából ő nevet egyedül halkan egy fejrázás kíséretében, homlokát dörzsölgetve, majd szemeit eltakarva. - Természet Anyára, ez nagyon rossz volt - pillant le az utcára, ahol már senki sem jár. Egyetlen gyertyaláng sem világít ki egy épületből sem, csupán a hold és a csillagok fénylenek az égen, kellemes látvánnyal ajándékozva őt, és valami szokatlan árnnyal, amire összeszalad a szemöldöke. Nem kíván nagyon beleavatkozni, ki mit csinál, elvégre nem sok köze van a kicsi falu életéhez, így marad egy darabig a szemlélő szerepében, a magasból kutatva az alakot öltött sötétséget.

A kocsma egyik szegletében teljesen belefeledkeztem az egyik vándor árustól vásárolt könyvbe. Sok szörnyet, különös lényt láttam már életem folyamán, hiszen a király sokszor küldött ezek levadászására varázstudót és én a legjobbaktól tanultam, de ebben a könyvben, olyan ábrákat és leírásokat találtam, amiken vagy jót mosolyogtam vagy csak hitetlenül ráztam a fejem. Nem is tudom miért voltam képes akár azt a pár érmét kiadni érte, amit a kufár kezébe adtam mégis. Talán a borítója fogott meg, mert az valami érdekes bőrből volt és igen díszes kivitelű. Minden esetre igen csak elment az idő és már késő estére járt, az ivó is elcsendesedett, nekem meg még vissza kellett térnem az öreg anyóhoz, akinél szállást találtam éjszakára.
Kifizettem az étel-ital árát, a könyvet a köpenyembe süllyesztettem és elindultam a holdfény által megvilágított, kihalt utcán. Magamban még mindig a látott képeken ámuldozva, kényelmesen bandukoltam. Másnap már korán útnak akartam kelni, hogy a két faluval odébb lévő papnak átadjam a levelet, amit az új királyi mágia tanácsadó megbízásából vittem neki.

//Az események folyása//


Eme sötét órákban a két főhősünk ugyan... mondanám, hogy azon az utcán, de ez már így közhelyes. De tény ami tény, hogy észreveszik mind a ketten a settenkedőt. Aki egy ház kertjébe bemászik és a nyitva maradt ablakban eltűnik.
Mit mondhatnék? Nem sok minden történt veletek. Egyedül annyi, hogy Federic az árny eltűnése pillanatában -talán csak azért, mert a korom fekete szobát nézte volna- felbukik egy kőben és majdnem elveszti az egyensúlyát. Hmmm... jobban belegondolva ilyen nehéz látási viszonyok között megbotlott volna akkor is, ha végig a lába elé néz és nem lát gyakorlatilag semmit.
Lazyvel azért nem történik ilyesmi, mert ő nem mozog épp.

Az az árny meglehetősen furán viselkedik. Félne valamitől? Vagy mire fel jár egyik búvóhelytől a másikig? Finoman dörzsölgeti az állát, miközben még mindig csak figyel, próbálva kitalálni, mégis mi a fenét akar művelni az ismeretlen alak. Nem tudná eldönteni, felkeltette-e az érdeklődését, ugyanis továbbra sem érzi elhivatottnak magát, hogy utánajárjon az ügynek, viszont az már jócskán felcsigázza, mikor az egyik épület kerítésén átmászik. Nyomban összeszűkített szemekkel bámul tovább, halkan hümmögve, üldögélés helyett már guggolva a tetőn, ügyelve arra, hogy véletlenül se csússzon meg, mivel egyelőre a nyaktörést kerülné.
Igyekszik minden mozzanatot rögzíteni, amikor az árny bemászik - vagy legalábbis ötletre ezt csinálja - az ablakon, aminek szobája ugyancsak sötét, teljesen eltüntetve a mozdulatokat. Ezzel egyszerre hall meg egy puffanást, mire hirtelen emelkedik fel, hogy meginduljon az elsősorban tolvajnak gyanúsított alak búvóhelye felé, ám hamar rá kell jönnie, hogy ez a hang nem abból az irányból jött. A tetőről bizonyára elég jó belátása van a környékre, így hamar észreveszi a földön heverő alakot, és nem tudván, kicsoda, a kémény mögé bújik. Nyilván egy tündének nem ez lenne az első lépése, hanem teketóriázás nélkül felsegítené, de a kocsma közelsége, az éjszaka, valamint a negatív tapasztalatai és mások aggódó elmondásai jócskán hozzájárulnak ahhoz, hogy túlzottan elővigyázatos legyen. Nem szeretné, ha emiatt egy alkoholtól eszét vesztett férfi a karjába nyomja a körmeit, elráncigálva valahova, ahova nem áll szándékában menni, szóval meghúzódva a helyén figyel tovább.

Gondolataimból egy sötét árny villanása zökkent ki, amit a szemem sarkából észlelek és mivel sokszor vagyok vándor úton, ahol számítani lehet veszélyes helyzetekre és mivel a falu lakóinak többsége a nappal nyugszik és a kakasokkal kel, azonnal éber leszek.
A szememet meresztgetem arrafelé, de csak abban lehetek biztos, hogy valami van ott vagy inkább valaki, de abban a pillanatban el is tűnik egy nyitott ablak sötétjében, nekem meg mielőtt még bármit is felfoghatnék az egészből, megakad a lábam egy kiálló kőben és azon kell, hogy igyekezzek, nehogy hasra essek. Mire ismét vissza nyerem az egyensúlyomat, addigra csak a nyitott ablak sziluettjét látom.
~ Ez csak valami besurranó csibész lehet és kihasználja a gyanútlan lakók álmát. ~ morgok magamban és természetesen azonnal a ház felé indulok, hogy figyelmeztessem őket a veszedelemre.

//Az események folyása//


Mivel Lazy történetének van folytatása, ezért elég egyértelműen nem csúszott meg a tetőn és nem törte ki a nyakát. A hatalmas Ferula-folyam ága pedig egyre jobban láthatóan csillog a holdfényben nem messze a házaktól.
Eközben Lazy észreveszi a kis papunkat, de ez nem kölcsönös kettejük között. És főként mindannyian felfigyelve már a sötétben lopakodókra, hősnőnk inkább még mindig a háttérből figyeli az eseményeket, ám az egykori főpap kedvence inkább elindul megelőzni egy rablást.
A kőbe való botlás kihagyható a gondolatok sorából, hiszen nem az válik majd meghatározóvá, hanem az, hogy a sunnyogó halk hangját veszi ki a házhoz közeledve Federic. Egy lánnyal beszélget.

Összehúzott szemekkel szemlélődik egészen addig, amíg a másik idegen is úgy dönt, megközelíti az épületet, ahol eltűnt az árny. Egyre inkább kezdi fúrni az oldalát, hogy mégis miről maradt le - esetleg valamilyen szektás gyűlést tartanak? Nem mintha annyira vágyná beleütni az orrát mások dolgába, de ha macskaként közelíti meg a helyszínt, majd jár utána annak, ez valóban érdekli-e őt vagy sem, baj nem lehet. Másnap úgyis halad tovább, amit bár most is megtehetne, egy kis pihenés ráfér.
Még indulás előtt megvakarja a tarkóját, meggyőzve magát, nem veszíthet ezzel semmit, és ha úgyis érdektelen számára a sunnyogás, hamar el fogja felejteni, már csak a jelentéktelenségét tekintve is. Mély levegőt vesz, még gyorsan körbenéz, megbizonyosodva arról, senki más sincs, aki láthatná a holdfényben halványan körvonalazódó alakját, és felveszi állati formáját, amiben ügyes és gyakorlott mozdulatokkal érkezik a földre. Néma mancsain közlekedve érkezik meg a házhoz (remélhetőleg gond és átkozott kutyaugatás nélkül), persze mindig valami menedéket találva magának, ahol nem fedezhetik fel, figyelve az ismeretlen és új szagokra, amik alapján tájékozódhat alkalomadtán. Csendben van, mintha csak vadászatra készülne, és bár itt nincs semmiféle vad, amit becserkészhetne, jobb ez a fajta óvatosság.
Ha az újonnan megjelent férfi az ajtóhoz megy, akkor ő nem követi oda, helyette könnyedén átugrik a kerítésen - ha alul van hely, akkor átbújik -, és az ablak felé igyekszik.

Elszántan tartok a ház felé, hogy felébresszem az ott lakókat és felhívjam a figyelmüket a behatolóra, hiszen a rablás nem szép dolog, ám mikor elég közel érek a nyitott ablakon keresztül halk hangok ütik meg a fülem. Az jut eszembe, hogy ha a behatoló már valamelyik bentinek szegezi a fegyverét, mert felébredt, akkor ha elkezdek dörömbölni, akkor lehet végez is vele, de semmiképp nem lesz időm ezt megakadályozni, így inkább az ablakhoz igyekszem, hogy ott utána ugorva hatástalanítsam a zsiványt.

//Az események folyása//


Halkan közelítitek meg a házat és ahogy az idegenre, úgy rátok sem támad a kerítésen belül kutya. A szomszéd kertjében azonban idegesen morog egy komondor és ha olyan közel mentek el az életét jelentő deszka(kerítés) mellett, mint az előbb surranó, akkor sokkal hangosabban fog ugatni.
Ám ha jól csináljátok és erdei elfként tudjátok jól mennyire területvédő jószág ez, akkor komolyabb hangot nem fog kiadni és nem olyan sokkal Federic megérkezése előtt egy macskaféle ugrik fel a párkányra.
Már nem halljátok odabentről a hangokat, belesve pedig megszakad az ágy szélén ülve csókolózó pár légyottja. Az itt lakó csaj furcsán ellenségesen néz rátok, melybe ki nem mondott kérdés is vegyül.
Lazy állati alakjában valószínűleg legalább álcából is nem bámulja őket folyamatosan, így feltűnik a háta mögött is ugyan annak a folyónak a Holdban csillogó tükröződése.

Már csak az ösztönök miatt is távol marad attól a kerítéstől, ahonnan a kutya halk morgását hallja, folytatva némán a sétát, szerencsére ezen kívül gondtalanul. A férfinál előbb érkezik meg az ablakhoz, aminek párkányára felugorva hatalmas szemekkel mered a sötétségbe, hamar észrevéve, igencsak kényes jelenetre érkezett. Egy darabig szaglászik ide-oda mozdítva a fejét, mintha élelmet keresne, és még egy halk, dorombolással vegyes nyávogást is kiszorít magából, ténylegesen igyekezve az éhenkórász bundás szerepét megtestesíteni. Mivel egyébként annyira nem éhes, így hamar leugrik, eloldalogva, megkeresve a férfit, aki ugyanúgy ehhez a házhoz igyekszik - mi több, az ablak irányába -, és inkább az ő útjába áll, megakadályozva, hogy benézzen az épületbe. Nyávogással próbálva részben megállítani őt, részben magára hívni a figyelmet, nem engedve őt közelebb az ablakhoz. Ha odébb is lép azzal a szándékkal, hogy kikerülje, akkor elé ugrik, és ha hozzá akarna nyúlni azzal a szándékkal, hogy odébb rakja, akkor fújni és morogni kezd. A simogatást csak a fején engedi, de ha lekúszik a nyakára és a mellső lábai alá, nyomban ráharap a kezére, persze csak finoman, figyelmeztetőleg, további próbálkozásra már komolyan beleharapva. Visszaváltozni nem akar, ugyanis nem akarja felfedni ezen képességét mások előtt.

Valahogy fel sem merül bennem, hogy talán nem kéne beleavatkozni a falu dolgaiba, hiszen valószínűleg a kis besurranó is itteni lehet, nem túl sok idegen mászkál a településen, legalábbis én nem láttam magamon kívül egyet sem.
Nem vagyok én sem szent, épp elég ideje járom ahhoz a birodalmat, hogy tudjam, nem minden fekete és fehér, de azért nem szeretném elnézni, ahogy pont előttem raboljanak ki valakit. A rám települő csend pedig még rosszabbat feltételez, ahogy a halk morajló beszélgetés is megszakad.
Aggodalmasan szaporázom meg a lépteimet, de amikor már majdnem az ablaknál vagyok, hirtelen a semmiből egy állat terem előttem, először önkéntelenül hátrálok, hiszen nem ismerem fel, de aztán látom, hogy valami macskaféle, bár szokatlanul nagy termetű.
- A frászt hoztad rám, te macsek. – szusszan ki a megkönnyebbült sóhaj a számon és megpróbálom kikerülni, ám mintha az állat elhatározta volna, hogy szándékosan feltart, mindig elém áll.
- Ne most akarj simogatást kicsikarni cicus, dolgom van. – morgom és egy simítás után arrébb akarom rakni, de nem hagyja magát, sőt még belém is kap, igaz nem sérti meg még a bőrt sem, de meglep vele. – Hééé! Sicc innen! Veszett vagy vagy mi? – söprök felé most már türelmetlen mozdulattal, hogy ellökjem az útból. – Még a végén azt hiszem, hogy annak a besurranónak segítesz, ami elég nagy ostobaság, nem? – hessentem el a felmerülő képet a fejem ingatva, de továbbra is igyekszem átjutni az élő akadályon.

Ha papunknak eszébe jut a falun sokat látott jelenet, mikor egyszerűen lábbal söprik félre a bosszantóan szeretet éhes macskákat, akkor a cipőbe vagy a vastagabb nadrágba már hiába akar beleharapni Lazy, könnyen az ő foga törik bele a hirtelen oldalirányú mozgás közben. Ezért a macskák nem szokták ilyenkor a lábat bántani, az emberek meg nem rúgnak, csak neki feszítik az állat oldalának.
Nem sok jelentősége van, hiszen végső soron vagy egy pillanatra megzavar egy szülők elől titkolt randit vagy... nem. Ám elemi mágusként egy érzés keríti őt is a hatalmába. Száraz lábbal érkezett ide, de mégis a falu mind két oldalán most folyó folyik. Ahogy a macskanőnknek is feltűnt már ez.

Az érkező lábbal sajnos nem tud ilyen alakban mit kezdeni, bántani pedig nem áll szándékában a férfit, hiába ugorhatna könnyedén az arcába - annak nem sok értelme lenne. Ugyanakkor valami határozottan nem tetszik neki - mint ahogyan ez már sokszor megesett vele -, valami egészen furcsa jelenség, ami a benti jelenet kínos megszakítása miatt nem kifejezetten tűnt fel neki tudatosan, és mikor ismételten körbenéz, akkor realizálja, hogy nagy a gond. Mióta is van itt két folyó?
Egyértelműen vissza kell változnia, mert nem fogja tudni megértetni magát a férfival ebben az alakban, hiába próbálkozik valami jelzést adni. Aki nem tünde, az sokszor nem is gondol más okokra és magyarázatokra, csak az állat megbuggyanására és lükeségére, ami badarság. Jócskán meghátrál hát, kikerülve a férfi látóköréből, elrejtőzve a növényzet sűrűjében, és mikor megbizonyosodik arról, hogy nem vele törődik - hanem nagy valószínűséggel a két folyónak a jelenlétével foglalatoskodik -, visszaváltozik, de nem lép rögtön a színre. Guggolva vár még pár másodpercet, újabb rövid terepszemlét tartva helyzetéből, és megérdeklődi a növényektől és környező állatoktól, tudnak-e bármit is az igencsak természetellenes ügyről. Mindeközben keres magának egy nagyobb menedéket, amíg megvárja a válaszukat, és miután megkapta - legyen konkrét vagy nagyon homályos felelet -, csak akkor mutatkozik meg ténylegesen.
- Csak az én szemeim kápráznak vagy tényleg gazdagabb lett a falu egy folyóval és sok hallal? - lép közelebb a maga magabiztosságában és határozottságában, szemlélve a két helyen csillogó folyamot, de attól még tartva az idegentől a biztos távolságot.

Elégedetten vettem tudomásul, hogy a négylábú szőrcsomó visszavonul és előttem szabad az út, de valami furcsa érzés mégis visszatart, hogy egyenesen az ablakhoz menjek. Zavarodottan megtorpantam és ide-oda forgattam a fejem, hogy beazonosítsam az idegességem okát. Már rég megtanultam bízni az ösztöneimben, hiszen mégis csak mágus voltam vagy mifene.
Talán az állattal kapcsolatban, annak különös viselkedése okán kezdtem gyanakodni?
Arrafelé néztem, ahol eltűnt a bokorban és pont amikor azon a helyen előbukkant egy elf lány, akkor villant belém, hogy mi zavart. A folyó! És mintha csak ezt erősítené meg a hirtelen az éjszakában felbukkanó lány is.
- Nem, ha csak nem egyformán káprázik a szemünk. - értettem vele egyet. - De milyen furcsa véletlen, hogy pont egyszerre találkozunk itt az éjszaka küszöbén. - néztem rá érdeklődően, de nem éreztem felőle fenyegetést. - Még nem találkoztunk, most érkezett? - kérdeztem tőle.

//Az események folyása//


Lazy végül kibújik a bőréből és mielőtt Federic csinos kabátot csinálna belőle, mint kórságot terjesztő jószág újrahasznosításából, inkább igazi külsejét veszi át.
Ám a növények még ha csak homályosan is panaszkodnak arra, hogy lábuk szokatlanul nagy vízben állnak és gyökereik nem tudnak lélegezni, az állatok már konkrét panasszal élnek. JÖN A VÍZ.
A nagyobb vadak könnyedén gázolnak át a sekélyebb részeken, de a kicsiknek már most elég sok gondot okoz az, hogy kiköltözzenek az üregeikből és elmeneküljenek. Emberre és állatra pedig csak most kezd igazán rátelepedni a próba súlya.
Sokkal több van ma éjszaka feladatra, mint egy lopás megakadályozása. Ha lopkodják csak a csókot a fiatal fiúk kedveseiktől!

Aggodalmaskodik, ez nem vitás, és bár nem tudja pontosan, mit takar a "jön a víz", semmi jóra nem számít. Árvíz lenne? Vagy valami brutális mágia? Esetleg egy tünde szórakozik ilyen eszét vesztett módon? Nem tudná eldönteni, melyik a valószínűbb, viszont mindenképp ki kell derítenie, hogy enyhítse a természet fájdalmát.
A férfi szavai hallatán először csak szórakozottan elmosolyodik, aztán mikor feltételezi, az ismeretlen összeköti a macskát vele, némileg kesernyésebbé válnak a vonásai. Túl hamar lépett elő a sötétből, ez nem vitás, viszont késlekedni sem késlekedhetett, mindenesetre azért reméli, nem tudatosodik benne a lehetséges opció, miszerint a két alak egy személyt takar. Ez lenne a legrosszabb és legbénább lebukás. A kérdés azonban hamar eltereli erről a tényezőről a gondolatait, és némi hezitálás után biccent egyet.
- Fogjuk rá. Általában valamelyik épület előtt üldögélek a lépcsőn, bámulva az elhaladó embereket, de amennyire feltűnő jelenség vagyok, annyira felejthető is - vonja meg a vállát, finoman utalva rá, hogy talán az utcán összefutottak a mai nap folyamán, csak éppen nem emlékeznek a másikra. Más kérdés, hogy az itt eltöltött ideje nagy részét macskaként tette, és mikor visszaváltozott, akkor pedig már a tetőn üldögélt, mentesülve a feltűnéstől és kutató szemektől.
- Ezzel viszont valamit kezdeni kell - vakarja meg a tarkóját kellemetlenül. - Nem kevés állat és növény fog belepusztulni ebbe a... természeti katasztrófába - húzza el a száját. Néhány hosszú másodpercig gondolkodik, mivel is kezdhetne neki a kutakodásnak, de őszintén szólva, halvány ötlete sincs. Életében nem foglalkozott ilyesmivel, ami bár nem zavarja őt túlságosan, mivel nem kifejezetten érdeklődött ilyen irányban, az ismeretek hiánya most azonban nem éri túlságosan jól.
- Ennyire megduzzadt volna a folyó? - tűnődik hangosan, és ismét a környezetéhez fordul, ennek a jelenségnek a gyakoriságát megérdeklődve.

Fürkészve nézem a lányt, aki akármit is mond, biztos vagyok benne, hogy egy két utcás településen mindenképp észrevettem volna, ráadásul elf volt, nem ember, ami itt azért nem annyira gyakori.
- Hát lehet……. – hagytam rá végül, mert sem előítéleteim nem voltak az elfekkel szemben, se okom, hogy gyanúsítsam bármivel is.
Na meg aztán itt volt a víz kérdése is, ami tényleg nem volt hétköznapi dolog és láthatóan eléggé aggodalommal töltötte el frissen szerzett ismerősömet is. Megjegyzése arra utalt, hogy erdei elfként használja a képességét és kommunikál a természettel, amiért elismeréssel pillantottam rá.
- Egy folyó nem szokott csak úgy hipp-hopp megduzzadni és már hetek óta nem esett az eső. A hegyekből sem jöhetett, hiszen épp a hidegebb hónapok elé nézünk, olvadás nem okozhatta. – vette sorra a lehetőségeket és mivel a természetes dolgokat kizártam, nem sok lehetőség maradt. – Ha viszont természetellenes a dolog, akkor a kérdések tömkelege merül fel. Miért, ki, hogyan, stb. Ám elsősorban a lakosokat kéne felverni és segíteni nekik kimenekülni. A kocsmáros még fenn van, ő segíthet ebben, addig is nézzük, mekkora a baj.
Mágiát gyűjtök a kezembe és az ég felé lövök egy tűzgömböt, ami remélhetőleg megvilágítja a környéket, megmutatva, meddig terjed a víz.

Mivel történetünk minden előtt, valahol a nyár elején, ezért pontosítani kell a helyzetet. Az ork hegyekből érkezhetett ennyi víz, hogy megáradt a folyó, ha ott elkezdett olvadni néhány gleccser. Nehéz lenne utána járni, hogy milyen ott az időjárás, hiszen ősi ellenségek az agyarasok és ti, az emberek.
Lazy sikeresen elterelte a témát lebukásáról, ám az egynyári növények ordítanak a környezetben, hogy ilyen még nem történt. Amióta a füvek és a virágok élnek, ennyire nem volt magas a folyó. Kilépett a medréből és most gyakorlatilag két hatalmas mederben folyik nem sokkal a falu előtt szétválva és újra találkozva néhány kilométerrel később.

Érdeklődve pillant a másikra fejtegetése hallatán, a halvány mosolyt pedig nem tudja megállni. Ez a továbbiakban sem tűnik el, hiába beszél teljesen logikus és értelmes felvetésekről, amik körüljárása teljes megoldást biztosíthat az üggyel kapcsolatban, de attól még nem tudja kiverni a fejéből az elejét.
- Hát, végül is tényleg jönnek a hideg hónapok, csak még... Kicsit megpihennek a nagy vándorút közben - próbálja visszafojtani a vigyort, ám nem túl sok sikere van ebben. - De biztos nem jöhetett a hegyekből? - érdeklődik azért. - Bár... - megvakarja a fejét, mivel ha olvadásról is van szó, annak már tavasszal le kellett volna rendeződnie, noha az itteni időjárás bizonyára másabb, mint mondjuk Awyrisban. - Nem érdekes - rántja meg a kezét lemondón, el is vetve az ötletet. Nem lakik sem itt, sem a környéken, így nem akar okoskodni, hiába van meg a hajlama rá.
A mágia gyűjtésénél egy darabig csak zavartan néz újdonsült társára - be kell vallania, nem találkozott még emberi mágussal, bármennyit is járt már a földjükön -, a tűzgolyó megjelenésénél meg egyenesen megrémül. Ösztönösen hátrál valamennyit, ahogyan arcára kiülnek a savanyú vonások, mintha abban a pillanatban harapott volna citromba. Magában megenged egy félős nevetést, és határozottan úgy gondolja, óvatosnak kell lennie, nehogy magára haragítsa ezt a férfit. Még a végén elhamvasztja...
Ami kizökkenti, az a növények hangos válaszadása és kétségbeejtő zsibongása. Nem sok híja van, hogy befogja a fülét, hátha ezzel kirekesztheti a rá nehezedő súlyt, a fájdalmat, ami a tudattal jár: fulladoznak.
- Állítólag még nem volt ilyen... Most van először - mondja komoran, és megígéri a növényeknek, hogy ahogyan csak lehet, segít rajtuk. Egyre inkább valami nagyobb volumenű dolgot sejt az eset mögött, ami egyelőre érthetetlen és átláthatatlan.
Mély levegőt vesz, felkészülve az ingerült falusiak vádaskodására és harciasságára. Remélhetőleg nem fog senkire sem rányitni, akik épp bizonyos dolgok közepén járnak...
- Viszont hova fogjuk őket vinni? Ha annyira megduzzadt, lehet, a híd nem bírta ki a folyó sodrását - jut hirtelen eszébe. - Megyek, és megnézem - indul el az eddig is létező folyam irányába futva, ellenőrizve, van lehetőségük elmenni az embereknek innen, mert feltehetőleg úszni nem akarnak. Na meg ha mégis erre kényszerülnek, a sodrás erősségét is meg kell néznie végső esetben...

- Hááááát……..valószínűleg nem a hegyekből jön. – vonom meg a vállam és még a mosolyából sem jövök rá, hogy talán nem egészen állja meg a helyét ebben az évszakban a fejtegetésem.
Lehet túl sokat voltam úton, hogy megkeveredtem, bár akár igazam is lehetett volna, talán nem lett volna jelentősége a történet szempontjából. Most azonban személyes sármomnak tudom be a lány mosolyát.
Nekem teljesen természetes, hogy használom az elemi mágiát, de azonnal elnézést kérek a lánytól, amikor látom, hogy kicsit megrémül a tűzgolyótól.
- Nem voltam elég körültekintő, bocsáss meg…….hmmmm……nem is tudom még a neved, én Frederic vagyok, pap. – biccentek, miközben azért a környéket is gyorsan szemügyre veszem, amíg a fény lehetővé teszi. – Csak egy kis fényt akartam, hogy lássuk mekkora a baj. Sajnos nagy, úgy látszik. – bólintok a szavaira, mert ha tapasztalt erdei elf, akkor biztos segíti a saját természetmágiája a kár felmérésében.
Éles elméje van azonban, mert azonnal a gyakorlatiasabb végén fogja meg a dolgokat.
- Igazad van, de biztos vannak csónakjaik, ha a folyó mellett laknak, ha nem túl nagy az áradás, akkor azon még elmenekülhetnek. Akkor te nézz arra körül, én felverem a kocsmárost.
Indulok én is, hogy megtegyem, amit meg kell.

//Az események folyása//


Már egy jó ideje csillog a folyó elől is, hátul is. Jobbra meg balra. De még egy hangos kiáltás sem hangzott el hőseink szájából, hogy figyelmeztessék az embereket. Csak egy szerelmes párt zaklattak, de azt sem riadóztató jelleggel.
Azért halad lassan az események folyása. Federicünk elindult a kocsmárostól segítséget kérni ez ügyben, Lazy pedig a folyó eredeti medrét igyekszik közben felderíteni. És meddő vita arról, hogy mi okozta ezt a katasztrófát kevesebb haszonnal járt ezúttal, mint a mostani cselekedetei.
A taverna tulajdonosa hangos ordibálásba kezd és hamar fények is gyúlnak a sötétbe borult faluba. Ő nem vonakodott a lehető leggyorsabban tudtára adni földijeinek, hogy a Halál les mindannyiótokra.
Eközben számos meglepő felfedezést tesz a víznél hősnőnk. Az első, ami szembe jön vele, hogy a fűzfák régi áradásokról mesélnek. Évente kétszer. Ám az egynyári növények korábban már említett határozott suttogása arra utal, hogy ezúttal kimaradt az egyik.
Másfelől híd ha volt is ebben a kicsi faluban, már csak a Hold túloldalán lehet keresni. Számos csónak leng a víztükrön és némelyiknek már el is szakadt a kikötése, úgy felnyomta az ár.

A bocsánatkérésre zavartan és bizonytalanul emeli fel a kezeit, ezzel hárítva a szavakat és jelezve: semmi gond. Beszéddel nem támasztja alá a gesztust, mivel arckifejezését így is egy nyitott könyvnek érzékeli a meglepettségnek köszönhetően. A férfi bemutatkozásával csak felszalad egy kissé a szemöldöke a pap hallatán - ezek a személyek ilyesmikre lennének képesek? Lehet, hogy nagyon is sok köze volt az emberi fajhoz, nem mondaná magát ennyire jártasnak a társadalmukban. Tisztában van az alapokkal és némileg több tudása van a kívülállókhoz képest, de ez nyilvánvalóan nem fed le mindent, így ez igencsak nagy újdonságnak bizonyul a számára.
- Lashrael vagyok, vándor - biccent ő is egyet finoman egy udvarias és barátságos mosoly kíséretében. A baj nagyságának kiderítésével mindösszesen megvakarja a fejét tanácstalanul, ha már egyébként se tud sokat segíteni így hirtelen. Gondolkodik ugyan, mit tehetne ugyan, de őszintén nem jut eszébe semmi használható a híd meglétén kívül. Végezetül csak bólint a hajók emlegetésénél és a feladatmegosztásnál, azzal ahogyan nem maradt más megbeszélnivalójuk, eliramodik az igazi folyó irányába sietősen, nyújtott futóléptekkel gyorsítva a tempóját.
Viszonylag hamar elér a helyszínre, ahol a fűzfák fogadják szavaikkal, mire alsó ajkába harap. Kellemetlen ezt tudni, vagyis inkább ennek a megtörténése az, hiszen ha kimaradt az egyik, akkor nagy valószínűséggel sokkal rosszabb és veszélyesebb lesz ez az áradás, ami semmiképpen sem szerencsés. Kérdés, mennyire fogja befolyásolni a falu életét - elmossa a házakat vagy megmaradnak a maguk pompájában, és amit most ők tesznek, az egy vészriasztás? Sajnos nem lesz lehetősége ezt kideríteni addig, amíg meg nem történik a baj, így nem is várakozhat tovább a biztonság megteremtése érdekében; elindul a folyó mentén, keresve valami hídféleséget, de a hosszas séta ellenére sem talál semmi ilyesmit. Csónakok vannak ugyan, de nagy szerencsétlenségre azok közül is elszakadt néhány a parttól, beugrani viszont nem akar utánuk a kihúzásuk szándékával. Nem a fizikai ereje adja nemlétező hírnevét, és nem is kíván ezen változtatni, vízbe fulladni meg még inkább nem szeretne, noha ha néhány évvel korábban kínálják fel neki a lehetőséget, fontolóra vette volna.
Ahogy az épületek irányába fordul, nem egy lámpa fényére figyel fel, ami egy halvány mosolyt csal az arcára megnyugvása jeleként. Úgy tűnik, Frederic részéről siker az akció, már csak a hajók és férőhelyeik számával lehet gond. Még mielőtt elindulna visszafelé hírt adva az itteni állapotokról, felméri, nagyjából mennyien lesznek képesek elhagyni a vízzel körbezárt területet, és még egyszer körbenéz a környéken. Ha van olyan dolog, fa, bármi, ami stabilan áll, és a megdagadt folyó szélén van, tesz egy kísérletet néhány kikötött hajó kijjebb rángatásával, hogy legalább azok ne vesszenek el a vízen. Ha azt veszi észre, hogy ez jócskán túlnő az ő fizikai erején, akkor inkább úgy dönt, nyomban visszamegy, korábbi szándékával megegyezően értesítve a falusiakat az itteni helyzetről, kifejezetten támogatva, ha néhány erőskezű férfi a csónakokkal is foglalkozna, mielőtt végleg itt ragadnának.

Nem tudom mennyi időnk van még a víz faluba való betöréséig, de remélem, hogy lesz elég még arra, hogy a lakók megmenekülhessenek. Nem ismerem eléggé az itteni viszonyokat, az is lehet, hogy nem először esik meg az ilyesmi és az itt lakók tudják mi a teendő ebben az esetben.
Ám amikor a kocsmáros idegesen ordibálni kezd, akkor már tudom, hogy ez váratlanul ért mindenkit.
Már csak abban reménykedhetek, hogy akad még kis időnk és Lashrael jó hírrel szolgál és talál kiutat, hogy mindenki biztonságosan elhagyja a helyet.
- Csak ne hagyja, hogy kitörjön a pánik, mert akkor az csak halált hozhat. Egybe kell tartani a lakosokat és megszervezni a menekülést. Van errefelé valami magaslat, domb, ahol végső esetben meghúzhatják magukat? – igyekszem hasznossá tenni magam, mert a mágiám itt nem sokat segíthet sajnos. – Van egy tünde is a közelben, elment körbenézni, remélem jó híreket hoz majd. – informálom a kocsmárost a lányról is.

Lazynek nem kell emberfeletti erő ahhoz, hogy a jelenlegi part környékére húzza a csónakokat a sebes sodrás ellenére sem. Inkább csak vizes lesz, hiszen ahová eredetileg kötötték ezeket a vízi járműveket, már egy ideje mélyen a víz alatt van. De a hosszú lánc engedni fogja a stabilan álló fűzfákig kihúzhassa őket.
Szerencsésen megmentette majdnem az összeset és csak az a pár elsodródó veszett oda. És hamarosan jönnek is értük a lakosok és Federic. A kis papunk igyekszik mindig növelni a rendezettséget, ám az a néhány család, akinek szó szerint elúszott a megmenekülése, a helyzettel szembesülve igen csak kétségbe esik. És a tündét kezdik hibáztatni, hogy nem figyelt eléggé.
-Visszamegyünk és kiszedjük a tokjából az ajtót. Az is fából van, mint egy tutajon jöttök majd, mi meg két csónakkal beállva az oldalaira vezetünk titeket a többiekkel.
* Az egyik még számunkra ismeretlen lakos felvetése hamar megnyugtatja a közvéleményt és sokan úgy döntenek, a saját ajtajukat ők is odakötik a ladikjuk mögé. Nem az értéke miatt, csak pár fontosnak vélt holmit rápakolva azt is menekítenék.
Kérdés mit szól a két hősünk mindehhez.