Ahogy elmondja a nevét a vissza húzódni látszó kardom újra a toroknak feszül, végül lassan és görcsösen húzom azt teljesen vissza. Bár fogalmam sincs kicsoda is ő a nevet halottam már, de hát jelenleg nagyobb problémákra keresem a megoldást így kardomat helyére csúsztatva ajánlok neki segítő kezet.
-És mi féle könyv lenne az amit keresel, a könyvtár igen csak sokkal rendelkezik a felsőbb vezetésnek szánt titkos helyeken kívül is.
Nem igazán tudtam mi tévő legyek, elvégre amit én keresek azért lehet egy napon a fő utcákon végig húzva fognak meg lincselni, bár erre most is elégé szép esélyem van. Hagyom a férfit hogy folytassa eközben vissza fordulok a tekercset tanulmányozni amikor a zöldikék királyságában lévőre tekintek gondolkozom el azon hova is vezet következő utam, oda bejutni a királlyal igen csak egyszerű lenne, na de ki vágni magamat onnét már nehezebb.

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy még sem futottam bele olyanba – elvégre hadvezér, - aki ismeri apámat és ezáltal a fekete bárányt is, engem. És ezt abból szűröm le, hogy majdnem elvágja a torkom, én meg már nem tudok, hová hátrébb hajolni a penge elől.
Aztán mintha megremegne a kitartott kard és lassan, mintha kényszerből tenné, mégis a helyére kerül én meg veszek egy óriási levegőt, amit valahogy eddig elfelejtettem venni.
Kissé meglepődve nézek a felém nyújtott kézre, de aztán próba szerencse alapon megragadom és felkászálódok a földről.
- Mondom, nem akartam semmi rosszat. – vörösödök el, ahogy megemlíti, hogy ez egy titkos hely a magafajta vezetőnek. – Egyébként a törpék hegyeiről és a városaikról kerestem valami olyat, ami még nem köztudott a csecsemőknek is. – magyaráztam meg, mit keresek a könyvtárban.
Amikor hátat fordít nekem, akkor kezdek igazán megnyugodni, hiszen ezek szerint nem tart tőlem és nem fog csak azért kinyiratni, mert idetévedtem és megláttam.
- Sokfelé megfordultam már, de ott még nem, ezért minden segítség jól jöhet….. – halkultam el, nem akarván megzavarni. – Én mennék is a dolgomra…….. – léptem kicsit hátrébb.

Ahogy tudok már terveimet, utakat rajzolok egy kis térképre amit valamelyik kisebb tekercset tartalmazó fekete bőr védőből húzok elő. Fene tudja miért is figyelek az itt lévőre, talán csak biztonság, majd amikor ki jelenti hogy nem is zavarna és inkább lelépne felé fordítom a fejemet.
-Végül is ha sietettné a halált nyugodt szível próbálkozhat, elvégre én nem hoztam magammal senkit és ha a kint lévők rá jönnek hogy egy méltatlan engedély nélkül tartózkodott itt, nos ne keljen részleteznem hogyan lesz az áldozat élő anatómiai kísérlet.
Csak finoman jegyzem meg az indulni akaró félnek, tudván azt hogy jelenleg igen csak előnyös a helyzetem attól függetlenül hogy a fejem most többet érhet akár egy sárkány megölésével feltáruló ismeretlen lehetőségek sokaságánál is. Majd csak finoman intek hogy lépjen közelebb, elvégre jobb dolga nem akad hacsak nincs az illetőnek halál vágya.
-Azt mondta sok, felé járt márt, ezen kalandjai esetleg érintették a zöldikék erdejét is? -Esetlegesen mondhatjuk hogy segítségre lenne szükségem valamivel kapcsolatban, s a nyereség igen csak túl mutat bármely kincsnél amit felkínálhatnának akár démoni isteneink is.
Árultam el ezzel picikével többet mint kellene, de hát ilyen esetben nincs veszteni valóm, neki viszont az élete a tét. Lássuk miként dönt, ha közelebb lép engedem neki hogy lássa a térképet s el is kezdem mondani a lényeget.
-Mint láthatja, a térkép egy régi sötét elfek által épített templomot mutat, az pedig hogy ez pont a zöldikék természet imádó segge alatt található leginkább arra enged következtetni hogy senki fia nem tárta még fel titkait, nos ebből kifolyólag akár egy picike szerencsével is olyan tudásra találhat akárki ami rossz kezekbe elpusztíthatják népünk, jóban pedig meg változhatják sorsunk.
Elég rövidre fogom a dolgot, többet a kelleténél kár lenne elmondanom egy olyan személybe akibe nem bízhatok meg, s csak az öntözi a velem együtt működésre hogy az élete a tét, de hát ezek ilyen idők vagy uralkodsz vagy meghalsz. A lapjaim kijátszva, te jössz Hirion lássuk mivel tudsz meg kecsegtetni az életedért.

A hadvezérünk jól ismerheti Raydan kevésbé publikus információi közül, hogy sok iskolapadból kikerült kémet küldenek oda. És egy elf pásztornak álcázott tanítómesterük kezdi meg ott a kiképzést. És arról is tud, hogy Uráldur és Ivory hadvezérek elfoglaltak ott egy bányát. Ám sok részletben nem avatták bele kollégáikat.
De nem is biztos, hogy ezeket Dreyndrának tudnia kell. A fattyú úgy tűnik, hogy sokkal inkább elmenni szeretne. Ráadásul odakintről dörömbölnek a bejáraton.
De ki tudhatja? Hirion talán közelebb lép az ajánlatra és azonnal felismeri az általa kifosztott két hely bejelölését. És rögtön tudja...
Ez már megint egy rejtvényfejtős akció lesz, amiben ha nem jól matekozik, akkor nincs sok veszteni valója. Az élete úgy sem ér semmit, mást meg mit?

Két lépés között dermedek meg a szavaira, amit nyilván nem azért mond, mert annyira féltené az életemet, hiszen senki és semmi nem vagyok neki, így inkább hegyezem a fülem, mert biztos vagyok benne, hogy ez csak egy bevezetés és akar tőlem valamit. Mostanában mindig mindenki akar tőlem valamit. Biztos a homlokomra van írva, hogy „lúzer”.
De a feszült és bizonytalan maradásomhoz az is hozzájárul, hogy bizony kemény öklök döngetik a titkos kamra bejáratát és nem elképzelhetetlen, hogy ha nem is lakolnék talán halállal illetéktelen ittlétemért, de nem is dicsérnének meg és talán olyan is tudomást szerezne a kutakodásomról, akinek nem kéne.
Aztán még jobban felcsigázta az érdeklődésemet, mikor az erdei elfek lakóhelyét emlegeti és amikor megmutatja, hogy milyen templomra gondol. Hiszen ezek azok, amelyekben megtaláltam a könyvet! És majdnem otthagytam a fogam a húgommal együtt azok miatta a feladványok miatt.
- Hát ….nem biztos, hogy senki nem találta meg őket és még mindig érintetlenek, hiszen olyan sok kalandor rója az utakat kincseket és titkos mágiát keresve……És ezek az ősi templomok különösen veszélyesek, már az eredetük is veszélyt hordoz magá…… - esik le, ahogy ott állok a hadúrnő mellet, hogy talán nem kellett volna elszólnom magam, de már attól is megrémültem, hogy ismét egy ilyen szentélybe be kéne jutni. – Nem, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne az elfek erdejének közelébe menni, én különben is más ügyben járok és ha megtenné, hogy szól a kintieknek, hogy nem tettem semmit és nem is láttam semmit…… - intettem az ajtó felé.

Hirion közelebb lép, én így arrébb hogy helye legyen, s amikor beszélni kezd szinte el is árulja hogy jobban ismeri ezeket a templomokat mint gondoltam. Ezen lehetőséget figyelembe véve hallgatom végig míg kérését nem közli.
-Sajnálatosan nem tehetem, nem engedhetem csak úgy el.
Rázom meg a kezemet s karba teszem utána ahogy folytatom az egyik bent álló könyves polcnak dőlve.
-Abból amit mondott csak gyanakodok hogy maga már járt ilyen templomunkba, ezt onnét következtettem hogy én mint hadvezér sem tudtam a csapdákról mint addig míg az Érintetlen Vadonban rejtőző száműzöttekkel beléptem az egyikbe s majdnem életemet vesztettem jó magam is.
Ekkor is csak nyugodtan tekintek a földre mély levegőt véve mint pillanatnyi szünet majd újra Hirionra szegezem jeges tekintetem és még nyugodtabb hangon folytatom.
-Remélem meg érti ha azt mondom hogy nem igazán maradt választásom, s ezzel önnek sem tudok kedvezni, akár hogy is azt fel tudom ajánlani hogy akármit is találunk, akármilyen előnyre teszek szert egy a trónért folyó játékban azt meg osztom magával, de ez csak egy a sok kifejletből amivel zárhatjuk az itt létünk.
Ezzel még mindig rajta tartom a tekintettem, nem mozdulok viszont és remélem hogy Hirion belemegy a kis üzletbe amit ajánlok, legalább annyival közelebb lehetnék ahhoz amit elérni akarok.

//Hirion//


Valahogy éreztem, hogy az elszólásom után ezt fogja mondani!
Azonban nem téveszt meg a látszólagos nyugodtsága, meg az ígéretei sem, mert én is megtanultam a leckét, egy sötét elfben soha, de soha nem lehet megbízni, főleg nem egy olyanban, akinek az uralkodása –a démonok segítsenek meg! – függ attól, hogy megszerez-e valamit vagy sem.
Bár egy arcizmom sem rezdül, meg vagyok győződve, hogy ha segítek is neki, ha sikerrel járunk azért, ha nem meg azért, de végezni akar majd velem.
Ám most még szerezhetek magamnak egy kis haladékot, mert ha nem vállalom, akkor most fog megölni, vagy utasítást ad, hogy azok tegyék, akik oly nagyon be akarnak jutni.
- Jól van……- sóhajtottam egy nagyot. – Elismerem, láttam már hasonló templomot de mindegyik más és más, egyáltalán nem biztos, hogy az erdei elfeknél lévő hasonló feladatokat ad majd és nem hagyjuk ott a fogunkat. De, ha találunk is valamit, nekem nem kell, hogy hálás legyen érte, csak…….csak engedjen utamra. – teszem hozzá, bár az, hogy elárulta, miért van erre szüksége, már maga volt a halálos ítéletem, de azt nem kellett tudnia, hogy ezt tisztán látom.
Gondolja azt, hogy naivul elhiszem, amit ígért.

Úgy tűnik, meg van a tapasztalt rejtvény fejtőd, ám át kell gondolnia hadvezérünknek, hogy mit és kiket visz az útra. Nem tűnik veszélytelennek, főleg ha azt vesszük, hogy Awyris a lombtündék féltett hazai terepe, ahol számolni kell velük.
Ám ebbe egy kívülálló -mint én- nem szólhat bele. Egyedül rátok bízom a tervezgetés nehéz óráit.

Elfintorodom, úgy látszik a hadvezéri hírnevem csak csak rossz fényben tüntet fel talán az egyik ha nem a legfontosabb üzletemben, mind egy is elvégre elértem a célom. Sóhajtok majd meg szólalok.
-Mindig így járok, mind egy meg kapod amit akarsz amint a kezemben a kulcs egy igen kellemetlen problémára, erre pedig hadvezéri szavamat adom ha az meg nyugtat.
Vonom meg a vállam végül értetlenül, elhiszem hogy a fajom igen csak hatalom éhes de hát csak csak akadnak íratlan szabályok amiket még mi se lépünk át, bár igaz ez lehet mindenkinél más.

Majd vissza térek a térképhez, amit kezembe ragadok és utána nyitom meg az eddig titkos ajtót, amin akárki bejöhetett volna ha észre veszi a hadvezérek jellegzetes gyűrűjét de hát úgy látszik az ide érkezők nem látnak a szemüktől.
-Te szégyen teljes idióta barom, nem meg mondtam hogy vigyáz amikor belépünk erre te kurvák ivadéka nem le döntöd a könyvtár értékes sorát!
Üvöltök Hirionra ahogy ki tuszkolom elvégre hihető színjátéknak kell látszania és csak reménykedem hogy veszi a lapot mint szolgáló, ha nem akkor erre nagyon rá fázhatunk. Majd kilépve veszem vissza a gyűrűm és távozás közben nézzek hátra.
-Ne csak bámuljanak, pakolják vissza őket avagy magukból lesz az idei kiméra vacsora a kötelező sorozás eljövetelekor!
Szóltam rájuk ha eddig mereven csak bámulták volna a műsort, kár hogy hivatalosan nincs sorozási időszak bár mindenki nagyon jól tudja ha egy hadvezér katonákat akar akkor azt akár erővel is eléri.

Na de folytassuk a lényeggel ahogy elhagyjuk Capitolt, lassan csak is ketten indulunk meg két élő holt hátassal és talán egy hónapra elég élelemmel, amivel sikeresen elérhetjük a Zöldikéknél lévő kis templomot, bár eszembe jut Alia ekkor mint opció a békés át kelésre de végül el is dobom az ötletet és egy régi rajta ütéskor használt út vonalon át osonunk be az erdőbe elvégre ez már bejött egy párszor egy teljes sereg számára két elfnek miért lenne más? Majd indulunk ha csak Hirion nem akadékoskodik túl sokat, vagy kever minket bajba.

- Tudom mit várhatok egy hadvezértől! – fortyanok fel mérgesen, egy pillanatra elfeledkezve arról, hogy hol és ilyen helyzetben vagyok. – Az egyiknek az eldobott fia vagyok, a másik meg az életemet akarja, és itt vagy te, aki most a tudásomat, szóval nem kell a műsor. – fejezem be, aztán elsápadok és elhátrálok.
~ A francba, hogy nem tudom befogni a szám! ~
Na, de mindenképpen bajban vagyok, hiszen eszem ágában sem volt az erdei elfek hazájába látogatni, most meg ráadásul egy hataloméhes némberrel mehetek oda, aki majd mindenért engem hibáztat és a végén úgy sem akar majd tanút. Na arról meg nem is beszélve, hogy biztos lesz aki a most ajtón dörömbölő közül egyenest Uraldur-hoz rohan a hírrel, aki van olyan okos, hogy szépen összerakja a dolgokat és ha esetleg nem azért üldözne minket, akkor is le akarna számolni egy lelkes trónkövetelővel.
Ahogy kinyitja az ajtót és rám üvölt egy pillanatra azt hiszem, hogy meggondolta magát és most akar felkoncoltatni, amitől önkéntelenül is összébb húzom magam, de aztán leesik, hogy mi a terve, így még rá is játszom egy lapáttal.
Valószínűleg a meglepődésen kívül, még szánnak is, hogy egy ilyen vadbarmot vagyok kénytelen szolgálni, de ez talán még jól is jön most.

Innentől már nincs sok választásom a hadvezérnő egy percre sem enged el magam mellől, így bár elméletileg a „társa” vagyok, inkább érzem magam a foglyának. Ennek megfelelően nekem nem olyan sürgős, hogy Awyrisba érjünk. Sokat hallottam már az erdei rokonaink erős őrségéről, akik a határaikat vigyázzák és nem hiszem, hogy olyan egyszerű lenne besurranni.

A fattyú erős kétségekkel vág neki a Múlt ösvényeire épülő tervnek.
Nem csak az ellenségtől tart, de a barátaitól is. Ám társa, a hadvezér biztos a rangsorban elfoglalt helyében és jól kigondolt tervében. Egy régen ásott alagúton keresztül gondoltátok az erdei elfek otthonába való bejutást. Az Idő Vas Foga megkezdte már a szerkezetet. A kövekkel kirakott falak között a fák gyökerei találtak utat maguknak. Ki tudja, hogy miért akarták ezt a bélést ide rakni a betörő csapatok anno? A réseken keresztül csöpög a víz. A két hulla viszi utánatok a málhát. Kérdés, hogy visztek-e fáklyát vagy éjelf szemeitekre hagyatkoztok.
És egy egeret hallotok meg elsurranni egy kő mögül nem sokkal előttetek.

Ahogy elérjük a régi alagutat kezdek gyanakvóan körbe nézni, eddig túl egyszerűen haladtunk egyetlen egy akadályba se ütközve, majd lassan gondolataimnak is szót adok.
-Tartsd nyitva a szemed, túl könnyen jutottunk el idáig és ez nem tetszik, főleg azután nem hogy a kis király jelenleg is a személyes erődöm egyik cellájában rohad.
Jelentem azt ki miért is vagyok elővigyázatos, talán túlságosan is ezen a területen. Jelenleg még Alia a kapcsolatai be vonásával se lenne képes kihúzni egy esetleges fogságból ha véletlen még is elkapnának és ez számomra aggosztó.
-Viszont fáklyát nem gyújtanék, minél kevésbé vagyunk feltűnök annál több az esélye hogy élve vissza térhetünk Zevardába, de hát ha maga fél a sötétben nem tartom vissza.
Majd elsőként lépek a régi már lassan a fejünkre omló alagútba, tökéletesen olyan amilyennek akartam itt az ég világon senki nem fog minket keresni. Ha még is akkor is meg van a magam terve arra hogy legalább az egyikünk ki jusson a zöldikéktől élve.

Ahogy viszont haladunk előre ha Hirion beszél is hozzám csak figyelek és egyelőre nem méltatom válaszra, majd csak akkor állok meg mikor egy egérre leszek figyelmes az alagútban, ép csak eliszkol előlünk de én meg állásra intem Hirion-t és a két hullát is. Majd levegő vételel szólalok meg.
-Nos úgy látszik meg találtuk az első zöldike kedvencet, várunk egy kicsit mielőtt tovább haladnánk, szóval most felteheted a kérdéseidet és talán válaszokat is kaphatsz.
Közlöm halkan végig egyenesen előre nézve a sötét alagútba, bár igaz messzebb láttunk mint akárki más itt jelenleg és ez egy nagy előny.

Teljesen egyetértek vele, de még hozzátenném, hogy egyáltalán nem túl jó ötlet az erdei elfek otthonába jönni, főleg úgy, hogy ha hinni lehet neki elfogta a királyukat.
- Óriási! – jegyeztem meg és csak nehezen álltam meg, hogy ne forgassam meg a szemem.
Persze, hogy még a hátamon is igyekeztem szemet növeszteni, mert biztos voltam benne, hogy bár találta valami föld alatti járatot, ez sem fog megmenteni minket a lelepleződéstől és ha valaki felismeri uralkodójuk foglyulejtőjét……….hát én tuti letagadom, hogy ismerem.
- Nem is akartam fényt gyújtani. – húztam el a szám. – Lehet, hogy nem mindig állok a helyzet magaslatán, de nem vagyok ostoba és megjegyezném, nem a sötét a legnagyobb félelmem itt.
Ahogy belépünk a járatba és a fényhez hozzászokik a szemem, máris van aggódni valóm, de hiába próbálom a mondandómra felhívni a figyelmet, a nő rám se bagózik és meg magamban szitkozódva, de jó pár lépéssel lemaradva követem, készen rá, hogy sarkon forduljak és visszarohanjak, bár kétlem, hogy ez használna majd.
Azonnal megtorpanok, ahogy felemeli a kezét.
- Már jó pár perce próbálom elmondani, amivel gondolom, vagy legalábbis remélem, hogy nem okozok nagy meglepetést, de az erdeiek eléggé jól értenek a növényekhez, nem? – mutatok a gyökerekre a falakban. – Szóval az egér csak a hab a tortán szerintem, és azt hallottam a határaikat is eléggé jól őrzik, kétlem, hogy egy ilyen járat elkerülte volna a figyelmüket. Vissza kéne fordulni és talán másik templomot keresni…….- tettem javaslatot, mikor már rám figyelt.

Már egy darabig az alagútban jártok, mire megálltok egy pillanatra kibeszélni a fattyú félelmeit. Az elmúlt idő alatt a kőborítás résein át növényi gyökerek kúsztak le, állatok lakták be a titkos alagutat. A legtöbb harci könyv szerint ez jó, hiszen segít elrejteni. Ám a lombtündék szemei elől semmi sem maradhat titokban.
A következő sarkon túl egy kis időre egy elf veszi át igazi alakját és értesíti a vezetőségét a behatolókról. Természetellenesen életre kelt élőholtakról fecsegtek neki a fák Awyrisban...
Ám mivel erről nem tudtok, nem is kell zavarjon titeket. Nyugodtan kibeszélhetitek a dolgaitokat.

Ahogy Hirionra figyelek csak ép hátra nézek hogy valamennyire láthassa az arcomat.
-Ők már akkor tudták hogy a földjükre léptünk amikor beléptünk az alagutakba, elvégre igazat szóltál.
Közlöm vele a tényeket amire már így is rá jöhetett, majd folyatom.
-De jól tudhatod mi fűződik a nevemhez ha már így próbálod elkerülni a hadvezéreket, na de vissza térve a realitásba, addig nem esik bajunk amíg nem tudják mi lett a királyuk sorsa és van esélye hogy csapdába csaljanak engem, szóval míg el nem érünk célunkhoz csak a minket követő szemek miatt kell aggódnunk.
Közöltem azt is amit csak sejteni mertem az ellenfelemről, de hát ugye az önbizalom a legfontosabb így igyekeztem elégé meg győző lenni Hirion irányába.
-Szándékosan jöttem ehhez a templomhoz, szeretném látni hogy mire vagy képes nyomás alatt, de hát ezt gondolom már ki találtad na meg persze arra is kíváncsi vagyok mennyire akarod megtartani az életed elvégre most egyetlen mozdulatod, lehet az utolsó de hát én nem tartalak fel ha meg akarsz fordulni majd a természet imádó testvéreink nyilai fognak.
Közöltem azt is hogy ha már vissza is fordulnák nyakig benne lehetünk ha hihetek a szóbeszédnek és Alia szavainak akkor már bőségesen több elf is lehet mögöttünk a járatban csak arra várva hogy beérjenek minket így csak finoman jelzem Hirionnak hogy indulnunk kell és veszem előre az irányt. Majd ugyan úgy folytatom az utat figyelve.
-Tudja, meg értem hogy nem bízik bennem és hogy azt hiszi amint megtette nekem a szolgálatait eltüntetem az útból, de ennek semmi alapja nincs addig amíg nem ad nekem okot rá, kétlem hogy maga azok közé tartana akik nem tudják tartani a szájukat igazam van?
Tettem fel a kérdést majd folytattam tovább az utat remélve hogy célunkig nem ütközünk zöld testvéreink egyikébe se.

Végre felfigyel rám és szembefordul velem, de amiket mond csak az értetlenségemet növelik, mivel nagyon úgy néz ki, hogy ezek szerint szándékosan sétál az erdei elfek csapdájába?
Kezdem azt hinni, hogy egy hatalommániába beleőrült nő játékának áldozatává fogok válni, mert még ha igaza is lenne és őt egyelőre nem bántják, az én életem meg maradására egy hangyaszőrnyi garancia sincs.
- Semmi biztosíték nincs arra, hogy kivárják azt, hogy mit akar, vagy mit akar itt, hiszen simán fogságba ejthetik, aztán vagy kihúzzák magából, hogy hol a tündekirály vagy megpróbálják becserélni magára. – hívom fel a figyelmét erre a nem elhanyagolható tényre. – Miért is várnának, itt van, a kezükben, a saját otthonukban.
Aztán, amikor elmondja, hogy tulajdonképpen engem akar próbára tenni, igen csak leesik az állam, hiszen erre sokkal „biztonságosabb” körülmények között is rájöhetett volna, azzal nem megy sokra, ha meghalunk itt mindketten.
- Szóval tulajdonképpen feldobta az életem egy játékra és a választásom az, hogy maga öl meg vagy a fűevők? Most aztán sokkal motiváltabb lettem mondhatom. – kerekedtek el a szemeim.
Nm mintha azóta, hogy betettük ebbe az alagútba a lábunk, nem lettem volna biztos abba, hogy ennek nem lesz számomra jó vége, bár ezt már a Könyvtár óta tudom.
Valószínűleg csak a halálomat ódázgatom, hátha történik valami csoda.
- Hát persze. – bólintok erőtlenül, mert cseppet sem hiszek neki.
Hiszen az, hogy ne hagyjon tanukat maga után, az első, amit egy valamire való sötét elfbe belevernek, de hát azt hiszem ez az, ami miatt most a legkevésbé kell aggódnom.
- Azt hiszem, hogy teljesen felesleges visszafordulnom, elől ugyan az vár, mint hátul, de jó lenne már a felszínen lenni. – jegyzem meg beletörődően.
Talán a húgom megtöri a családunkat sújtó átkot és végre lesz egy túlélő is, aki a nevünket tovább viszi és apám is elégedettebb lesz vele, mint velem.

/A két self/


Kényelmesen elbeszélgettek. És csak emlegetni kellett Hirion és a hadvezérek kapcsolatát! Hirtelen Awernondyas állja el Drey útját az alagútban. Jobban mondva lebegteti el. Áttetsző alakban vált láthatóvá vitátok közben. Ő volt az, akit Exailed nevű fiatal ember lány megölt egy dupla párbaj során, majd fogságba esett.
-Látom, nem tanultál túl sokat, fiam! Egy hadvezérnek kár ellentmondani. Mindig igazunk van. Vagy nem igaz, hadvezér társam? -néz egyenesen a nő szemébe- Csak rálesek, hogyan álltok és már mentem is vissza tanítani a húgod. De ne felejtsd el, hogy mit kell majd hoznod a törpék területéről a kísérlethez!
* Nyugodtan folytathatjátok a haditerv kibeszélését, mert egyelőre nem láttok hármótokon kívül senkit.

Értettem amit Hirion mondani akart, talán még igaza is lehet abban hogy elszámítottam magam a zöldikékkel kapcsolatban, talán Malthael egykori jelenléte ennyire bizakodóvá tett elvégre ha nagy volt a baj akkor az ő váratlan meg jelenése fordított a kockán, de hagyjuk ezen gondolatok jobb nekem úgy hogy már nincs ezen a síkon. Majd szóra nyitom a szám.
-Ahogy akarja, én meg bízok abban amit tudok az ellenségemről, elvégre nem foghattam volna el a királyukat és arathattam volna győzelmet egy három fajból álló sereggel szembe.
Bár ez egy picit ferdített a valóságtól és inkább ép a fajok közti külömbségnek köszönhettem azt hogy máig lélegzem s sikerült legalább az egyik feladatomat ellátni, de hát melyik hadvezér nem ferdíti el egyes győzelmeinek a homályos történetét. Majd mikor újra szóra nyitnám a szám erre egy igen ismerős alak tűnik fel, mély levegőt veszek s csak elfojtva szólalok meg a végén.
-Awernondyas, még is csak igaz hogy a halál sem tarthat vissza a céljaid elérésében.
Vettem egy fél mosolyt az áttetsző alakra majd folytatom a beszédet, ha csak valaki közbe nem szól.
-Nem mondhatni hogy mindig igazunk van kedves Awer, főleg azóta hogy a király rendkívül idegesítő ivadéka elhalálozott. Na de hagyjuk a részleteket jobban érdekel az amit a fiad és te tudsz nekem nyújtani.
Tört elő belőlem egy ördögi kacaj, ezzel talán el is árulva hogy a dolgok innét még érdekesebbre fordulnak mind hármunk számára.
-Szóval ha jól értelmezem kedves Awer, ő itt a fiad akit máig megvetsz, de hát a jóslataid alapján túl élt téged, és van egy lányod akit tanítasz... csak nem őt akarnád az egykori híres Awernondyas Hadvezér helyére juttatni ugye?
Tettem fel az egy irányú kérdést, bár inkább Hirionra tekintek mint sem a szellemre, sok pletyka járja a népünk főleg ha hadvezérekről van szó, de hogy pont Awernondyas legkevésbé kedvelt fiát fogjam ki jelenlegi társamnak picit nehezen emészhető dolog na de addig kell ütni a vasat míg meleg.
-Szóval jól tippeltem az előbb? -Nem is számít, itt az ajánlatom Awer, te segítesz az én céljaim elérésében én pedig mint az itt jelen lévő Hiriont és lányodat is a hozzájuk legjobban illő pózítcióba juttatom, elvégre te ismersz és tudod hogy én még tartom magam az adott szavamhoz.
Ekkor az eddig látható fél mosoly már inkább gúnyos árnyalatot vett ahogy realizálom azon lehetőségek tömtelegét ami most felkínálkozott.
-Szóval Awer, mit mondasz érdekel még az hogy mi lesz a népünk sorsa?
Majd hagyom hogy a két családtag folytassa, bár igaz halottam Awerről ezt azt, még is félek hogy a hadvezérek közötti rivalizálásnak inkább csak Hirion bőrét akarja menteni mint sem velem együtt működni de hát meg látjuk.

Nem hiszem, hogy bármit is jelentenek a szavaim neki, de azért jól esett elmondani a véleményemet, ám amikor válaszol, meglepő dolog történik, még pedig apám tűnik fel a járatban.
Nem tudom elképzelni, hogy csak azért jelent itt meg, hogy megint megdorgáljon és figyelmeztessen a következő feladatomra. Ez még tőle is hihetetlen, de soha nem voltam képes követni a cselekedeteit. Tényleg el kéne gondolkoznom rajta, hogy mit is örököltem tőle.
A hadvezérnő talán hamarabb túl teszi magát Awernondyas megjelenésén, mint én, de legalábbis jobban leplezi az érzéseit ezzel kapcsolatban.
Bár nem nehéz, de hamar rájön az összefüggésre velünk kapcsolatban és egyáltalán nem tetszik, ahogy erre reagál.
- Nem! Én nem akarok hadvezér lenni, sosem voltak ilyen terveim, én csak nyugalmat szeretnék, de azt úgy látom sosem kapom meg, így kénytelen vagyok tenni azért, hogy a jövőben ne így legyen. – vágom rá dacosan, mielőtt még rossz következtetések vonódnának le.
Már így is bajban vagyok, nem hiányzik még több, apám itt-ott elejtett szavai által.
Valahogy a nő szavai és a gúnyos mosolya kétértelművé tette a „hozzájuk legjobban illő pozícióba juttatás” kifejezést, ami elhangzott.
Talán merev hullaként képzeli ezt el?
- Mióta érdekel egy magunkfajtát bárki sorsa, ha csak nem azért mert ezzel megerősíti a hatalmát? – mondom most én gúnyosan. – De csak nyugodtan tárgyaljátok meg ezt itt az erdei elfek birodalmának közepén, pont aktuális.

/A két self/


Drey a legjobb helyen beszéli ki hatszemközt a terveit, hiszen itt a legkevesebb esélye, hogy nem kívánt fajtársak hallják meg eszmefuttatásotokat. És emellett viszont garantált, hogy belső konflikutasitokról és bizonytalanságaitokról az ellenség értesül. De hát nincsen rózsa tövis nélkül!
Ám valamiféle kiút körvonalazódik és Aw bólint.
-Remélem szavatartóbb leszel az ősök szellemeivel szemben, mint a démonokkal tetted. Ám körbe tudok nézni. És mi több, innen tudom, hogy csak egy zöldike van előttetek a járatban, nem egy egész hadsereg.
Ám felfigyeltek rátok és ha esélyt látsz a templomból a könyv elhozatalára, gyorsan kell cselekednetek.

Figyelek a szellemre, ahogy bólint felém. Végül is egyességre jutottunk nos innét már csak arra van szükség hogy a fia is kézre együtt működjön.
-Nos, amennyiben tévednék hogy ön is részt vett volna a csatában ahol katonáim életét többre tartottam mint a démonokkal kötött paktumomat javítson ki, de jelenlegi tudásom szerint egy magam néztem szembe három hadtesttel.
Török ki gúnyosan a megjegyzésre, majd higgadtabban folytatom.
-Egyetlen ötletem van, de ahhoz maga és a fia is kell, elvégre elesznek ők a hadvezérrel aki elfogta a királyukat míg a fia szépen el tud menni a templomba meg szerezni amire szükségünk van.
Közöltem a tervemet majd vártam az észre vételeket, persze jobban figyelve a szellem ötleteire mint annak fiára.

Annyit bizonygatta Dreyndra hadvezér asszony, hogy őt nem a hatalomvágy hajtja, meg, hogy ő szavatartó és az embereiért az életét is kockáztatná, hogy talán egy más fajú még el is hinné, de minket győzködni………
- Nekem mindegy, csak jó lennem ha nem toporognánk itt egyhelyben, menjünk előre vagy hátra csak haladjunk.
Apám behódolása, hogy még segíteni is hajlandó nem is lep meg igazán, hiszen ő is mindent a hasznára igyekszik fordítani, vagyis a ……család, az ősi név hasznára, aminek én nem vagyok jeles képviselője, ezt mindenki tudja.
- Valaki is itt úgy gondolja, hogy ha magát elkapják, akkor engem futni hagynak? – kérdezem a fejemet ingatva. – De menjünk és majd kiderül. – biccentek apám szellemének, hogy ha akar, akkor menjen és nézzen körül. – Az erdeit meg nem kéne megölni, ha lehet, mert csak rontunk a helyzeten. Egyébként nem kell biztatni, ha el tudom hozni a könyvet, elhozom, csak, hogy minél előbb eltűnjünk innen.

/A két self/


Igen pacifista terveket szőtök. És ez talán nem is lesz gond, ha emiatt nem váltjátok ki Awyris haragját. Már tudtok a járatban bujkáló zöldikéről, ám egyikőtök sem tervezte halálát, így zavartalanul haladtok tovább.
-Kis változás. -szólal meg Aw szelleme- Körbe néztem és a kijárathoz küldtek három katonát. Úgy tűnik, most vagy soha. Dreyndra terve szerint előre megy és megadja magát, akkor Hirion megpróbál eljutni a templomig. És meglátjuk, mi várja ott.
Vagy megpróbáltok együtt maradni és elosonni mellettük.
* Ha előbbi mellett döntötök, akkor a hadvezért a királynő elé kísérik, miközben a fattyúval senki sem törődik. Sikeresen eléri a romot. Ám dönthettek másként is.


/Amerith legkorábban kedd este várható, ha így döntötök./

Ahogy vissza tér a szellem fél mosolyra lehet figyelmes aki engem figyel. Nem igazán voltak a valódi szándékaim között az hogy el juttok a romokhoz, de nem tudtam hogy Hirion láncait a saját apja fogja a kezembe adni. Nos, ez váratlan fordulat és így még is csak ragaszkodhatok a valódi tervemhez.
-Akkor megyek előre, elesznek ők foglalva azzal hogy kiszedjék belőlem amiket tudni akarnak, nos kedves rivális hadvezér társam, a fiát remélem még viszont látom azzal amiért ide érkeztünk.
Vettem egy pillanatást Hirionra, majd folytattam. De hogy mit is mondjak az már itt kétséges, kár is emlegetni hogy apjának hála szinte hozzám lett láncolva a sorsa. Még is meg szólalok szinte gúnytól bűzlő hangon.
-Minden képen várjon meg a birtokomon Zevardában Hirion mester, ha pedig valami mást fontolgatna apja unszolására nyugodtan emlékeztesse a velem kötött egyezségéről, a másik oldalról pedig öröm üzletelni egy ilyen neves hadvezérrel és remélem mind kettőnknek haszna válik majd belőle.
Sóhajtok egyet, majd a faltól aminek eddig támaszkodtam erőtlenül lököm el magam, mint aki csak a kivégzésére igyekezne indulok meg kezemmel integetve bár hátammal a szellemnek s fiának fordulva. Ha csak nem akarnak meg állítani a következő beszéd partnerem a zöldikék paracsnoka lesz.
-Üdvözlet, úgy látszik még sem fog ez a járat már működni, de hagyjuk is a báj beszédet és engedjék hogy meg adjam magam, abból több haszon származhat mint egy halott hadvezérből nem de?
Már már a fülemtől fülemig érő gúnyos mosollyal nézek a zöldikére ahogy fegyveremet már a földre helyeztem várva a következő mozdulatukat, remélhettem csak hogy innentől egy nemeshez ha csak nem a királynéhoz leszek vonszolva.

Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de én nem emlékszem, hogy a hadvezérnő megadásról beszélt volna, de hát igazából ez egészen csábító lehetőség, hogy megszabaduljak tőle.
Ettől függetlenül egyáltalán nem hiszem, hogy az erdei elfek ennyire ostobák lennének és nem tudnák, hogy ketten jöttünk be a járatba, hiszen ha az a patkány a kémük volt, akkor már ő is látott minket. De hát olyan mindegy, itt állva biztos nem jutunk egyről a kettőre.
Dreyndra azonnal azt a megoldást erősíti meg, hogy ő megy előre és magára vonva a figyelmet, megpróbál szabad utat biztosítani nekem a templomhoz, hogy megszerezhessem a könyvet.
Nagyon akarhatja, ha még ezt is vállalja, bár ha még ez az egész sikerülne is, tudom, hogy nem egyszerű a könyvhöz jutni, még bőven otthagyhatom a fogam az elfek nélkül is.
- Úgy beszél, mintha csak látogatóba készülne az erdeiekhez, lehet sosem jut ki az erdejükből. – csóválom meg a fejem az optimizmusa hallatán. – Vagy én sem a templomból. – teszem azért hozzá. – De ha még is mindkettő sikerülne, én mindig állom a szavam.
Persze apámban már közel sem vagyok biztos.
A gúnyos hangot hagyom leperegni magamról, én legalább annyira nem bízom benne, mint ahogy ő sem bennem, hiszen mindenki magából indul ki.
- Ki tudja. – rántom meg a vállam, - hiszen lehet, elolvasni sem tudjuk.
Aztán nézem, ahogy távolodik, határozottan, egyenes háttal. Várok kicsit, aztán magam is elindulok halkan, bár nagyon kicsi az esélye, hogy ki is jutok észrevétlen.