A hadvezérnek minden bizonnyal nem véletlenül csillant fel a könyvtárban a szeme az egyik legveszélyesebb lehetséges célpont láttán. Fontos a király elrablása, ám ha Zevadaron belüli pozícióját akarta volna pusztán erősíteni, elég lett volna csak a megölésére játszani. Úgy tűnik, idejét látja apró pénzre váltani.
-Üdvözlet neked is! Nem túl megszokott a sötét elfek látogatása erre felé. A megadását elfogadjuk és ha nem próbál meg szökni vagy ártani nekünk, akkor ígérem, sokkal jobb bánásmódban lesz része nálunk, mint minekünk maguknál.
* A királynővel való találkozás úgy tűnik, most még várat magára. Egy földbe vájt menedékházba kísérnek az erdő egy igen sűrű részén. És ha önként mész, akkor még csak nem is lökdösnek. A kezed sincs megkötözve. Csupán a fegyvereidet veszik el, megmotozva téged.
-Volt itt pár éve egy másik magas rangú self. Boko Haramnak nevezte magát. Azt mondta, a béke nevében küldte a királyotok.
* Drey számára ismerős lehet a történet. Egy igen híres hadvezér titkos akciója volt ez.


Eközben Hirion eljut a templomig. Csak a démonok mondhatnák meg neki, hogy a csudába nem foglalkoztak vele azok az erdei tünde határőrök, akik még akkor is lecsapnak, ha emberek járnak szeretett erdejükben.
A bejárat előtt két ugyan olyan szobor. Az egyik jobbról, a másik balról. Mintha csak egy négy lábon járó alacsony szintű démont ábrázolna. Pitbull szerű kinézetét hatalmas tűfogak teszik félelmetessé. Ösztönösen eltudja olvasni a már megszokott idegen nyelven irt mondatot a homlokzaton.

"Te, ki tudod a megfejtést, igyekezz vele, mert az idő az pénz!
 De ha nem vagy biztos magadban,
akkor inkább a menekülésre tartogasd a gyorsaságod!"

Odabent egy elkanyarodó folyosót lát. Teljesen sötét, ám az ő szemét ez nem zavarja.

//Hirion//

Egyszerűen hihetetlen, hogy a hadvezér és apám terve bejönni látszik, mert senki nem áll az utamba, így minden gond nélkül eljutok az elhagyatott templomig.
Már az is felmerült bennem, hogy ez az egész szándékos, hogy az erdei elfek is arra várnak, hogy valaki kikaparja nekik a forró parázsból a gesztenyét és ha sikerül megszereznem a könyvet, egész egyszerűen kifelé menet elveszik tőlem, utána nyírnak ki. Hát legalábbis egy self ezt csinálná…….
A két Őrző itt is ugyan úgy néz ki, félelmetes kinézetük mindenkit elriasztana, de én már túléltem egy ilyet.
A szöveget most gond nélkül elolvasom és természetesen most is ki lel a hideg. Tudom, hogy a halál is várhat rám. Kell ez nekem? Nem! De ha most elmegyek, akkor soha többé nem térhetek vissza a húgomhoz.
Az előttem húzódó folyosó sötét, mint a pokol feneke, de mivel a szememet ez nem zavarja, némi habozás és lelkem megacélozása után beljebb lépek.

Ahogy válaszol szinte elmosolyodom, bár ezt inkább ne tenném s az ösztönös válasz is érkezik mellé.
-Akkor melyik tábornok ágyasa ként végzem?
Ilyen meg jegyzéseimkor gondolkozom el hogy Malthael nélkül is sikeresen meg tudom én ásni a saját tizenkét lábra nyúló nevetlen gödrömet nem kell hozzá segítség. De hát hülyébb pofát vágva hagyom hogy át kutason s majd újabb szóra nyitnám a szám de előbb eszembe jut hogy most nem húzhatom az időt pont a barlang bejáratánál hisz az Hirion életébe is kerülhet, így ahogy csak lehet elindulok önszántamból velük s csak út közbe szólalok meg. De hogy minek azt már fene tudja, de hát önpusztító természetem van.
-Szóval, ha meg engednék s meg érkeztünk "fogva tartásom" helyére, egy fürdőt engedélyeznének? -Hiszen már napok óta úton vagyok.
Igaz csak saját szolgáimból tudok ki indulni milyen bánás módról is van szó, de hát a fürdés és az alapvető dolgok nálam adottak, igaz a szóbeszéd másról árulkodik a többi hadvezér és magas rangú katona lakosztályán.

Majd csak csak elérkezünk az út végére, nem mondhatnám hogy nem otthonos ahova vezetnek első látásra de hát a Werit tigris odúja is annak mondható míg nem találkozik az elf a házi gazdával. Ha végül meg adják a kérésem s fürdőt vehetek nem várom el hogy a parancsnok is távozzon míg végzek elvégre a foglyok élete nem a kényelemről szól. Így gondolom hogy a parancsnokkal kettesben maradva állok neki a fürdésnek s figyelek a szavaira, kérdéseire. s egy igen érdekes nevet mond. Ha viszont meg tagadják sincs módom ellenkezőleg akaratuknak s egyenesen a cellába vagy a kihallgatóba megyek a kalauzom segítségével ahol megint csak a parancsnok fogadhat mint beszélgető partner.
-Hát, őszinte leszek ha szándékomban állna egy a teljes népemet érintő békéről beszélni díszesebb pompában érkeztem volna mint a legendákban élő szőke hercegek.
Majd folytatom és csak felhozom a nevet amit említett.
-Igen csak ismerős a név, és a dolog is ami azzal a tárgyalással történt, de nem vagyok mindent tudó, így csak hallottam a valódi célokra utalást, és kétlem hogy önök is bele egyeztek volna hogy földjeik a saját vérükkel legyen öntözve.
De ez csak felvetés, bár a név ismerős jó magam csak a királyságban lévő szóbeszéd alapján tudok róla, annál meg jobb módja is van az öngyilkosságnak. Bár várom a parancsnok válaszát, csak csak feltárom érkezésem célját. S ha még is csak engedélyezték hogy vehessek egy fürdőt lassan elengedem magam a remélhetőleg meleg vízben bár ennyiben se nagyon reménykedek, s ha hideg a víz igyekszem gyorsan ki kászálódni belőle.
-Az én jövetelem célja majd nem hogy egyszerűbb mint egy faék, nem állok úgy hogy bármilyen lépést tegyek a trónunk felé, s ehhez szövetségesekre van szükségem akár Zevardán kívülről is, viszont innentől a legtöbb amit mondhatok hogy ezen dolgok kibeszélését csak is valódi politikai vezetőkel vagyok képes meg oldani.
Majd ahogy meg kapom a válaszát, s ha a fürdőben kényelmesen eltudom engedni magam a meleg víz hatására egy kisebb mosoly húzódik végig az arcomon ellenben ha a kihallgatóban ülök akkor államat támasztva nézek a parancsnok szemébe. Ha pedig hideg vizes fürdőben részesítenek akkor ekkora már igyekszem felvenni ruháimat.

/Drey/


Hősnőnk a szerény lakhelyen azért megkapja a kívánt fürdőt. Úgy tűnik, hogy valaki érkezni fog és a katonák nem akarják, hogy morcosan kezd a beszélgetést vele. Vagy csak ezzel akarnak megpuhítani a kihallgatás előtt? Ráadásul férfiként illedelmesen kimennek fürdésed alatt. Próbálnak udvariasok lenni veled. A beszélgetést is csak később ejtitek meg.
A parancsnok lehangolt hangon válaszol.
-Nem hiszem, hogy bármiért is be akarunk avatkozni egy másik ország ügyeibe. A mi célunk csak annyi, hogy megvédjük az erdőnket és távol tartsuk az idegeneket.
* Ez után lassan megérkezik Amerith királynő.

/Hira írásáig ezt a szálat kicsit fagyasztjuk./



Eközben a kis self eléri a folyosó végén a hatalmas ajtót és az eddigi legegyszerűbb rejtvénynek tűnik első ránézésre az itteni feladvány. Egyetlen kör alakú nyitószerkezet, melyet el lehet forgatni és a jól hallhatóan fogaskerekeket működtet odabent, és mellette a megszokott táblázat. Fölötte pedig egy újabb baljós figyelmeztetés: "III, vagyis a három az a kettő rákövetkezője, de biztosan nem V vagy IV!"

És megint ott állok egy ajtó előtt, amit az ősök rejtvénye borít és most nem felejtettem el a bejáratnál olvasott baljós szavakat:
"Te, ki tudod a megfejtést, igyekezz vele, mert az idő az pénz!
De ha nem vagy biztos magadban,
akkor inkább a menekülésre tartogasd a gyorsaságod!"
Most nincs itt a húgom, hogy segítsen, ő sokkal jobb az ilyen rejtvények megfejtésében, mint én. Persze ez nem olyan nagy dolog, mert én borzasztóan tehetségtelen vagyok ebben. Még a harcban is jobb vagyok, pedig az sem az én műfajom.
Sokáig nézem az ajtó melletti ábrát, majd azt a zárszerkezetet, aminek a megfelelő kombináció elforgatása után ki kell nyitnia az ajtót. Nem igazán találtam összefüggést, csak valami halvány ötlet volt, ami végül mégis arra az elhatározásra juttatott, hogy megpróbáljam.
Ha üres kézzel megyek ki, akkor valószínűleg halál fia vagyok, még mindig jobb, ha kísérletet teszek, mert a futásban mindig jó voltam………

A sorrend: III - I - II vagy ha négy jegyű a kombináció, a szöveges részt figyelembe véve talán még a végén van még egy III-as.

/Hirion/


Elképesztően izgul a Mesélő minden pillanatban és szinte egy hétnek érzi azt a rövid pillanatot, amikor Hirion oda lép a gombhoz és elfordítja. Az első szám után nem érez semmit, majd visszafelé forgatva az 1-es után kattan valami. Megint irányt változtat a keze, de a harmadiknál beragad a szerkezet és nem hajlandó bevenni a negyedik számot a kombinációban. Hiába feszül rá esetleg, túl sok a rozsda és ehelyett inkább hatalmas csattanással előre dől, magával rántva, ha nem kapja el időben a kezét.
Egy S alakban kanyargó folyosó van mögötte, mely három irányba ágazik szét a végén. A padlón egyedül az ő faja szeme képes kiszúrni talán a humanoid lábnyom lenyomatát. Valaki nem olyan rég itt járt előtte. De hogy tehette ezt meg, ha nem volt nyitva a bejárat? És egymáshoz jól illeszkedő kövek tartják maguk fölött az idők homályából iderakódott földet.
Akár hogy kutatná, oldalsó rejtett ajtót nem talál sem más magyarázatot az előtte itt járt lényre. Erős tesztoszteron szagot érez arról, míg a másik két folyosó biztonságosnak tűnik.

Hát ha a Mesélő izgul, akkor el lehet képzelni, hogy én mennyire izgulok és egy zabszem sem fér be, ahogy megtekerem a szerkezetet egyszer……kétszer……háromszor és…..né…….nem, az istennek sem megy a dolog, azonban mintha megmozdult volna az ajtó……..
Az utolsó pillanatban kapom el a kezem, hogy ne rántson magával a hatalmas darab, ahogy nagyot döngve a földnek csapódik.
Megmerevedtem, mint kígyó előtt az egér, mert fogalmam sem volt mi várható odabenn, vagy éppenséggel ki, így minden érzékszervem fokozottan működve figyel befelé.
Szemem próbálja egyben befogadni a látványt, hogy nehogy kihagyjak valami életbevágót.
Látom a kanyargó folyosót és aztán az elágazást, de ami a legfontosabb egy kétlábú lény nyomait.
A járat biztonságosnak tűnt, nem látszott omlás nyoma, így habozva bár de beljebb léptem.
Ott is körülnéztem, de nem tudtam rájönni, hogyan juthatott a masszív kőajtó túloldalára az, akinek a nyomát láttam, hiszen ha kinyitotta volna azt, akkor minden bizonnyal úgy járt volna, mint én és most egy kidőlt ajtó fogadott volna. Milyen lény az, aki átsétál egy falon?
Megborzongtam, mert akármi is volt, talán ő is azért jött, amiért én és akkor nem lesz barátságos.
Óvatosan közelítem meg a hármas elágazást.
Jellegzetes szag üti meg az egyik járatból az orrom, a másikoknál semmi gyanús.
Amíg nem visz rá a kényszer nem akarok harcot, így a középső járatot választom.

/Hirion/


Lassan haladsz a középső járaton és húsz méter megtétele után furcsa jeleket látsz a padlón. A négyzet és téglalap alakú köveket felváltották dominó szerűen elrendezett alakzat. Balról egymásba úgy kapaszkodnak egymásba, hogy ugyan olyan annyi pötty után ugyan annyi jön. Majd a dominó másik oldalán egy új szám és a következőnél először azt ismétli meg. A középső vonalon rendszertelenül érintkeznek egymással. Míg a jobb oldalinál két szomszédos egymást mindig hatra kiegészíti.
Hirtelen lőnek ki a kör alakú dugók alól a fém nyársak és próbálnak akkor elpusztítani téged, mikor ennek a jelentésére igyekszel rájönni és fölé hajolsz. Talán egy csapdát működésbe hoztál. Mögötted leszakad a plafon egy jókora darabja és egy hatalmas, egész járatot elfoglaló kőgolyó kezdi meg a lejtős alagútban az utat feléd.
Csak a Kocka mondhatja meg, megsérültél-e a fém tüskéken.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Jó reflexeidnek hála elkerülted.
5 és 6 -Valahol a testeden átszúrt, 5 esetén 1 helyen, 6-os esetén 2 különböző helyen. Te választasz./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Mivel már volt szerencsém hasonló helyeket ügyes és kifinomult ősi csapdákba belesétálni , természetesen óvatosan megyek előre és azonnal megállok, ahogy meglátom a padló dominószerű elrendezését. Három oszlop és más-más elrendezés. A két szélsőben látom a logikát, de a középső elég káoszosnak tűnik.
Úgy vélem a középsőt kéne rendbe tenni, ezért kissé előrébb lépek, hogy jobban rálássak és bár nem éreztem, de biztos, hogy beindítottam valami érzékelőt, mert egyrészt hatalmas robajjal leszakad mögöttem a mennyezet és míg ez elvonja a figyelmem a dominók pöttyeiből nyársak csapódnak ki.
Fájdalmasan kiáltok fel, ahogy a vádlimat felhasítja az egyik, a másik meg előre tartott bal tenyeremen szalad át.
A mögöttem támadt dübörgésre visszakapva a fejem, azonban el is feledkezem a fájdalomról.
Az a golyó, ha elér palacsintát csinál belőlem és nagyon jön.
Azt hiszem, hogy nagyon gyorsan kel megoldanom a rejtvényt.

/Hirion/


Hősünk még mindig úgy gondolja, hogy jó nyomon jár. És igyekszik a rejtvényt megfejteni. És valahogy visszaemlékezni gyerekkoráról a dominó szabályaira. De ilyen rossz fiatal korral mégis mennyi rá az esély, hogy ismeri? És az a kőgolyó úgy fogja őt ledönteni, mint saját társaikat eme játék darabkái...
Közeledik a szikladarab és a csapda ismét működésbe lép. Mintha csak az azt kitartóan fürkészők ellen lett volna tervezve eredetileg is. Jobb lesz visszaemlékeznie a bejáratnál olvasottakra.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Jó reflexeidnek hála elkerülted.
5 és 6 -Valahol a testeden átszúrt, 5 esetén 1 helyen, 6-os esetén 2 különböző helyen. Te választasz.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

A szívem legalább olyan hangosan dobog, mint amilyen zajt csap a kő, de visszakapom a szemem a dominómintás aljzatra, hátha röpke pillanat alatt rájövök a megoldásra és talán ez a szerencsém, mert így sikerül elkerülnöm az újabb fémtüskéket, de éppen csak.
Ez elég lökést ad ahhoz, hogy tudjam, nem fogom olyan gyorsan megfejteni a rejtvény, bár talán egyáltalán nem, mire a kőgolyó utolér, ezért aztán jobb, ha nem is húzom ezzel az időt.
Nagy levegőt veszek és  aztán úgy nekilódulok, mint ahogy valaki csak futni tud, akinek egy baszom nagy kőgolyóbis lohol a nyomában.
Vagy az nyom össze, vagy felnyársalnak a tüskék, vagy ha a szobrok felett az írás igazat mond, a gyorsaságom megmenti az életem.

Épp szeretett Királyomat siratom, aki a selfek fogságába esett. Egy ilyen duzzogósra tervezett napon kaptam hírül, hogy fogoly van a Birodalomban. Először nem foglalkoztam a telepatikus üzenettel. Aztán egyszer csak kopogtattak az ajtómon. A katona félszegen belépett, és nagy nehezen sikerült csak kinyögnie a lényeget, miközben mindenféle tárgy elől kellett macska ügyességgel elhajolnia. Ekkor befejeztem a szoba általam mozdítható berendezésének hajigálását és mit sem törődve hűséges őrömmel elviharzottam mellette. Kirohantam a szobából. Azonnal látni akartam a selfet. Tudja. Tudnia kell hol van. Él e még...Ehhez hasonló kérdések villogtak szemem előtt miközben fúriaként rohantam az illetőhöz.
Mikor arra a helyre értem, ahol már csak egy ajtó választott el a fogolytól, erőt vettem magamon. Mélyeket lélegeztem és amint őreim engedték, beléptem. Átadtam a helyét a kíváncsiságnak, reménykedésnek, de ezek mellett szűnni készülő haragomat mit fenyegetést próbáltam használni. Nem leszek vaj szívű. Azért mindennek van határa...

Sok sok órás várakozás után egy nő lépbe a szobába, bár fogalmam sincs ki lehet ez hiszen egy szó sem hagyja el a száját, de az őrök viselkedéséből következtettek hogy méltósággal van szerencsém, avagy szerencsétlenségem beszélgetni a következő pár órában, napban, míg Hirionnak meg oldom a szabad átjárást.

De vissza a szobába és ahhoz ami jelenleg történik, ahogy nem vagyok éppenséggel meg kötözve sem leláncolva így felállva, majd térdre ereszkedve fogadom s csak feltételezem hogy a tippelésem helye és a megfelelő meg szólítást fogom használni a köszöntésre.
-Üdvözletem őfelségének, ha a megérzésem és az őrök testbeszéde helyes maga Amerith királynéhoz van szerencsém, meg kell valljam ön gyönyörűbb mint ahogy a szóbeszédek leírják önt.
Igyekszem fedni valódi kilétem ha tényleg igazam lenne a kiléttel kapcsolatban, bár ha bármelyik őrnek egy minimális tudása is van arról hogy kivagyok simán felismerhetnek hogy igen is én vagyok aki elfogta a császárt és jelenleg is fogva tartja. Majd ha engedélyt kapok a felállásra mutatkozom be.
-A megtiszteltetést nem tudom leírni, én magam Dreyndra Hadvezérnő lennék, kegyvesztett a démonok szemében, főparancsnoka viszont az eddigi legerősebb, és legsikeresebb démonokkal kiegészített hadosztálynak, sajnálatosan biztos halott már felőlem dolgokat, amiket hatalmam meg őrzésében, megerősítésében, tettem.
Ezzel engedve szót újra a királynénak ha esetlegesen szóhoz folyamodna felállásom közben, s így várva az engedélyt ahhoz hogy le ülhessek vissza a székre ha egyáltalán kapok rá engedélyt. Majd végig fut az agyamon hogy igen csak meg alázkodom ahhoz képest hogy katonai rangom alapján népen egyik jelenlegi vezetője volnék, már ha ilyen dolgokkal tölteném a szabad időm nagyszabású céljaim elérése helyet.

/Hirion/


Épp nem rég szurattad át a lábadat a csapdák tüskéivel, de lassan talán kialakul benned is a selfekre jellemző fájdalomtűrés, ahogy meglódulsz a kőgolyó elől. Szerencsére nem kell kilométereket futnod, mire egy beugró kis pihenőt ad. Ha megpróbál tovább küzdeni, akkor dobnia kell hatos kockával és 1-es dobás esetén kilapítja őt az a bizonyos és jó néhány csontját összezúzva megy át rajta, a földön fekve hagyva. Minden további esetben sikeresen tovább fut, míg az alagút emelkedni nem kezd.
Ha nem kockáztat, akkor hiába ólálkodik tovább hősünk, csak a felfelé induló lejtőn megrekedt sziklát találja, mely elállja az útját.

Eközben két másik főszereplőnk lassan összeismerkednek. Ilyen idegállapotban amíg van a királynő, addig nem sok jóra számíthat a self fogoly. De a labda kettejük között fog pattogni és Amerithet már tájékoztatta a kis patkány, hogy férjét tartod fogságban. Igaz, a jelentést már elf alakban tette meg.
De ezzel neked is van a kezedben ütőkártya...

Az orgyilkos kiképzés azért még akkor is nyomot hagyott rajtam, ha nem végeztem el a teljes „tanfolyamot”. Épp elég fájdalomtűző edzésen mentem keresztül, hogy ezek a „kis karcolások” és a felém gördülő golyó általi halál elképzelése erőt öntsön a lábaimba és egy jókora sprintet levágva eljussak egy beugróig, nem tudva, hogy mennyi időm is van végigrohanni a dominók alkotta úton.
Már látom azt a szakaszt, ami felfelé vezet és ahová a golyóbis már nem juthatna el, de ahhoz még egy jó kis futás áll előttem.
Veszek pár nagy levegőt, aztán elszámolok magamban háromig és rohanok az életemért.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

/Hirion/


A fattyú sérült lábbal túllendül a holtponton és tanúbizonyságát teszi annak, hogy mégis drow vér csörgedezik ereiben. A kő még utána gurul a lejtőn fölfele és odaér a hátához futása alatt, mikor hirtelen elfogy a lendülete és megindul visszafelé. A mélyedésben végül kis hintázás után megállapodik és már szemre meg lehet mondani, hogy nem ő lesz az, aki egymaga elbírná mozdítani. A visszaút teljesen el lett vágva.
Lepusztult szobrok állják az útját. A 2 méteres figurák különböző elf alakokat ábrázolnak gránitba faragva. Van köztük inkább mágusnak, inkább harcosnak vagy akár kereskedőnek, kézművesnek vagy más igen tisztelt foglalkozást űzőket ábrázol.
Ha leül velük szemben, akkor éhenhalásig szemezgethet a letört karú vagy csak itt-ott-amott megrepedt kőalakokkal. Ám ha megpróbál a fejükön, vállukon átmászni, akkor majdnem átjutva különös kérdést pillant meg az egyik nyakába akasztott táblán elf nyelven.

"A kaotikus játék, melyben passzolniuk kell annak, amit egymáshoz raksz, de ha megvan a megoldás, vajon jó felé jöttél?"

Hamarosan vége az utat elzáró szobrok abszurd akadályának. De vajon mit akartak ezzel mondani?

Szerintem mindenki elég fürgén szedegetné a lábát, ha egy több tonnás kő robogna a sarkában, nem kell ahhoz sötét elfnek lennie, bár tagadhatatlan, hogy a katonai és az orgyilkos kiképzés sokat nyomott a latban, hogy a sérülések ellenére is elértem végül azt a pontot, ahol a kő már nem tudott lendületet venni. Ám addig kiver a hideg veríték, hiszen nagyon-nagyon közel voltam ahhoz, hogy a leglaposabb self helyére pályázzak.
Zihálva álltam meg és néztem, ahogy a visszautat elrekeszti a járat mélypontján a kő.
Szóval csak előre mehetek.
A fölém magasodó szobrok előtt megállok, mert nem tudom, hogy ez újabb fejtörő-e vagy valami csapda, de mivel nem történik semmi, amikor a megviselt hivatások jellegzetes kellékeit viselő kőalakokat megérintem, neki dúrálom magam egy kis pihenés után, amely közben az ingemből szakított szövet darabokkal bekötöm a sebeimet, hogy átmásszak ezeken a stabil akadályokon.
Az egyik szobor nyakában azonban egy szöveget találok.
Töprengve megállok.
Visszapillantok a dominós padló felé, mert csak arra tudok gondolni, hogy a középső dominók összevissza voltak és talán azokat ha összepasszítom, mutatnak valami más utat?
Nem tudom, hogy a kő előttük vagy mögöttük állt-e meg, ahhoz vissza kell mennem megnézni.
Ha előttük, akkor nincs miről agyalni, átmászok a szobrokon, ha mögöttük, akkor kezdhetek agyalni, hogy a dominó szabályai szerint sorba rendezzem a padlót.

Feldúltságom ellenére kissé elcsodálkozom. De nem áll szándékomban ellágyulni és könyörögni se fogok. Tudom már, hogy ő az aki fogságban tartja páromat, de mit keres itt. Gondolom ha szóba hozom a királyt ezt fogja felhasználni ellenem, vele fog sarokba szorítani, hogy aztán minden oda vesszen.... Hogy végzetes hibát kövessek el.
Muszáj volt óvatosan játszanom.
- Kérlek foglalj helyet. Ha valóban íj magas rangot töltesz be. Senkivel se bánunk megalázóan, még akkor se ha legdrágább ellenségünkről van szó. (Nem bírtam ki. Kissé megnyomtam e bizonyos bűvös szót. Nem véletlenül választottam ezt. Talán észbe kap és rájön kire gondoltam.)
Tudod meglep hogy itt vagy. A szépségnek pedig te se szenveded hiányát. Nem sűrűn látok közületek bárkit otthonomban. És bocsáss meg hogy ezt mondom, de talán meg érted....nem látlak itt szívesen. Ha más lenne a rangom és fiatalabb lennék aki az Élet értelmét firtatja, talán elbeszélgetnék veled arról miért vagyunk mi ellenségek. A béke az jobban állna nekünk. De erre nincs mód. Ne vagyok se fiatal se ostoba. Tudom hogy forgatsz valamit a fejedben. Nem véletlenül vagy itt. Te hagytad, hogy ide hozzanak a katonák. Ölhettél is volna. Szóval? HALLGATLAK!...- ennyi telt tőlem. Tudtam az alapján vagy legalábbis sejtettem, amit rangjaként említett, nem hatódik meg a fenyegetéstől de ez az érzés ettől függetlenül jött. Éreztem, hogy beszélgetés közben a hangom egyre ridegebb és ridegebb lett. Boldoggá tett hogy nem buggyant Szerelmes kis liba módjára ugrottam neki hogy aztán úgy kelljen lerángatni nyakáról ujjaimat./Mert feldúltságom ellenére sem felejthettem el. A legveszedelmesebb ellenségünk közé tartozik ez a nő, sőt Hadvezér. És egy ilyet nem tanácsos sarokba szorítani./ De leginkább elégedett voltam. Hangomból nem üresen csengett a fenyegetés. Úgy éreztem egy igazi érzelem hullámot zúdítottam rá, melyben egybeforrt a féltés a szeretet és az elfojtott harag. Talán némelyik érzés neki is ismerős....

Meglepetésemre ténylegesen egyformán akar kezelni elsőre, bár nem vagyok olyan aki nem tervez jóval előrébb erre most nem számítottam. Ettől függetlenül nem vártam tőle mást mint amik elhangoztak, de hát ezek csak túl cifrázott szavak, a valós szándékok még mindig hátérbe szorulnak, nos legalábbis az enyémek ahogy hallgatom a királynét már elmosolyodnék azon amit mond, s így is teszek. Mosolyog egy ideig majd mondata végén enyhe kuncogással veszem át a szót, jól tudom hogy ez alkalommal a legjobb lapokkal rendelkezem és nyugodtan kockáztathatok, de csak csínján.
-Ezen kijelentésed felettébb ki ábrándító, pedig reménykedtem abban hogy valamiféle közös megegyezésre juthatunk egy mindkettőnek előnyös üzletben, de hát ezek szerint kár is előrukkolnom vele.
A mosoly az arcomon még ridegebb-é vált mint királynék hangja mondata végére ami talán egyenes úgy hogy itt és most ki adja a kivégzésem parancsát, de hát nem vagyok ostoba és fel vagyok erre készülve az eshetőségre készülve, bár szavaimra figyelek egyúttal igyekszem a mágikus erőmet is teljes mértékben összefogni ha esetleg nem úgy menne a tárgyalás ahogy én terveztem akkor erővel és holtakon át igyekszek szabadságomat vissza szerezni, de hát erre még nincs szükség és nem is lesz ha jól játszom ki a lapjaimat. Ekkor szólalok meg újra kisebb szünetem után, bár nem engedem ez alatt szóhoz jutni a királynét, s a hangom cinikussá, sőt kimondottan arrogáns stílust vesz fel ahogy elhangoznak a következő szavaim.
-Akkor kár lenne továbbra is mézes kalács szavakkal tárgyalni, ez ön is kifejtette az előbb igaz csak álcázva. -Egyetlen cél hozott ide, és ösztökél arra hogy beszélgetést bonyolítsak le önnel Amerith, ez pedig nem más mint a saját céljaim megvalósítása. -Tudja a legtöbb nézetem a démonokat, hadvezéreinket, és minden idiótát akiket a démonok "kegyeltjeinek" nevezünk szívélyesen húzatnám karóba. -De ön nem is ezért jött ide hogy ezeket hallgassa, én csak pusztán utálok fegyvertelen ellenfél ellen harcolni, nem hogy tárgyalni.
A mosoly az arcomról itt kezd eltünedezni ahogy komorabb hangvételben folytatom igazából csak igyekszem hangsúlyomban mutatni hogy igenis komolyan gondolom amiket most mondok.
-Az hogy mit is gondol rólam hidegen hagy, elvégre semmi, és legfőbbként senki nem állíthat meg hogy magam foglaljam el Zevadar trónját, nos az ön szerepe ebben az egészben csak annyi hogy segít elég támogatást szereznem egy valódi invázióhoz Capitol városára, a miért pedig egyértelmű, ön is látja hogy azaz irány amit népem követ nem vezet máshova mint Neminra pusztulásához.
Itt álok meg, elvégre így már túlságosan is sokat mondtam valódi terveimről, de hagyjuk ezt itt jelenleg még nálam vannak az ütő kártyák, csak azt tudnám hogy Hirion végzete-e már a rohadt feladatával, s a könyv vagy akármit is talál elég lesz-e a következő nagyobb lépésemre a Zevadar trónja felé vezető utamon. Majd folytatom a beszédet, ugyan olyan nyugodtan mint eddig, sőt nyugodtabban mert hát egy tervben olyan parasztok mint amilyen Amerith is lenne könnyen pótolhat az elf ha picit ügyeskedik, de akár az ellenség minden bábúját képes levenni a tábláról, és nekem az utóbbi a célom.
-Nos, akár hogy is dönt hogy támogat vagy meg tagadja kérésem, jobb ha tudja amint a trónon ülök igen csak hálás szövetséges.
Itt meg állok egy pillanatra a hatás szünet miatt majd folytatom ki hangsúlyozva az ellenség szót.
-Avagy, könyörtelen és irgalomtól mentes ELLENSÉGE, persze jól tudom fenyegetőzhetek jelenleg akármennyit, de elárulok egy titkot magammal kapcsolatban.
Itt megint csak szünetet tartok, hatás miatt vagy inkább csak azért hogy levegőt is vegyek néha néha hogy bírjam folyatni a fulladást elkerülve.
-Számomra megváltás rég nem létezik, annak soha nem is fog aki hülyén bele megy a démonok paktumaiba és azt hiszi könnyen átjárhat a tejhatalmú urak, úrnők, tudásán. -De szándékomban áll átírni a játékunk piciny szabályait és meg mutatni a démonoknak hogy a halál őket sem kíméli és legkegyetlenebb angyalát küldte hogy ezt a leckét meg tanulják, engem. -Igaz, most beképzeltnek tarthat, de éveket élni a saját kivégzőm oldalán, nos meg változtatott benne sok mindent, s leginkább csak egy gyűlölettel teli bábot hagyott maga után aki kész meg tenni bármit.
Ekkor állok meg, hagyva hogy a királynő vegye át a szót, s a gúnyos mosoly vissza tér az arcomra, amiről sugárzik a magabiztosság és félelem mentesség, bár ez inkább csak a látszat, de már meg kellet tanulnom hitelesen színészkedni.

/Amerith királynő és Drey hadúrnő/


A szolgák kihozták az asztalhoz az ételt és Amerith az ezüst fedőt levéve a tálcáról egy arany rabláncot láthat maga előtt. Jól tudja mi az, amely egyik híres katonája által lett felszolgálva neki. Meghajlik előtte.
~ Szolgálhatok még valamivel, Felség?~
* Ez az ékszer szolgál több más kivitelezéssel a különlegesen veszélyes foglyok mágikus képességeinek blokkolására. Még a könnyen alakítható nemesfém is elég erős ilyen vastagságban ahhoz, hogy ne lehessen puszta erővel szétszakítani. És amíg viselőjén van, addig nem kell félni természetfeletti képességeitől.
Ki tudja, hogy vajon a királynő kérte-e, hogy nélkülözzék ezt a bizalom jeleként vagy az őrök maguk gondolták úgy, hogy szükségtelen addig, amíg minden figyelmük a selfé. Ez utóbbi valószínűbb, hiszen az jól magyarázná, hogy miért hagyták Hiriont tovább sétálni, miközben tudtak róla.
Ám az erdei elfek nem merészelnének belekontárkodással alakítani a hadúrnő és a trón birtokosa közötti tárgyalásokba. Jól tudják, hogy ha ez lehetséges, most kell a király elengedését elérni. És csak telepatikusan üzennek percenként többen is, hogy ha bizonytalan az alku, akkor ne kockáztassanak és inkább csak az információt csikarja ki a vezetőjük, hogy hol van és egy szabadító akció biztosabb, mint a sötétek szava.
Nem szívesen engednék el Dreyt, amíg a király nincs a fák és hadserege védelmében...

Nocsak, nocsak. Gondolom. Tudtam, hogy hogy semmivel sem érek el hatást nem kívánatos vendégemnél, de azért tettem egy próbát. Valóban olyan, mint amilyenként hallottam népéről. Érzéketlen és gonosz. Semmivel sem lehet megijeszteni. Egy szépséges és magabiztos nő, akiről messziről bűzlik a halálos veszély. Aki eltökélt saját céljai elérésében, de amit arról a bizonyos szövetségről mondott ami trónra lépését illeti, hát nem veszem be. Ha nem ők lesznek halálos ellenségeink, hát lesz más. Talán rosszabb. Sokkal rosszabb. És a béke a két nép között be kell lássam csak hiú ábránd. Ki tudja mivel rukkolna elő Természet Anyánk, ha megváltoztatnánk azt ami amúgy is lehetetlen.
Jó ötletnek tartottam a láncot. Telepatikusan üzentem is egyik bent lévő katonámnak (ha nem volt bent senki a szobában hívattam kettőt), hogy míg beszélek a hölgyeményhez pakolja rá nemes ajándékunkat. Aztán belekezdek mondandómba.
- Tudja számítottam rá, hogy ilyesmi hangnemű lesz eme bájcsevejnek semmiképp se nevezhető tárgyalás. Végülis nem azért érkezett, hogy békén merengjünk. Bár említett ilyesmit, de nekem az a meggyőződésem, mindenki vívja meg a saját harcát. Ha jól tudom és bocsásson meg ha tévedek, a maga veszedelmes népe túl büszke ahhoz hogy szövetség formájában segítséget kérjen másoktól. A miénknek talán ez az egyetlen ütőkártyája önök ellen. Most mégis itt van és segítséget kér....Nézze. Remélem kissé meg tud érteni. Mint népem vezetője, nem tartom biztonságosnak ezt a fajta röpke ideig tartó szövetkezést. De valóban érdekelne mi kényszerítette rá, hogy ezen magáncélú harcában pont a mi támogatásunkat kéri. És mindaddig míg ezen töpreng megpróbálnám kényelmesebbé és kellemesebbé tenni az itt tartózkodását.-
Ha a lánc már a bőrét ékesíti, és biztos lehetek abban, hogy biztonságban lehet a népem a veszedelmes mágiájától, átvezettetem a palota egyik legtávolabbi vendégszobájába. Gondoskodom arról, hogy bőséges ételt, italt kapjon és tudjon tisztálkodni, kényelmes ágyban pihenni. Mert amit a sarokba szorításról gondoltam az még mindig ott lebegett lelki szemeim előtt. Addig is időt nyerek.

Nos ez is ez eredmény, az hogy a zöldikék végül is tartanak a mágiámtól jó dolog. Ezen óvintézkedéseket némileg meg értem, de hát akkor sem lesznek kedvemre az ilyesfajta "játékok" elvégre mélyen vagyok olyan területen ahol szívesebben néznék végig ahogy elvérzek mint sem segítenének. Erre amikor a királyné folytatja nos, olyan kérdés tesz fel amire a válasz eddig is egyértelmű volt, az meg hogy a legtöbb népnek fogalma sincs erről az csak két szervezetnek tudható be, a titkos szolgálatnak avagy a démoni alakváltóknak akár melyik is áll mögötte bőségesen jól végzi a dolgaikat talán túl jól is. No fene én meg itt állok üres kézzel, leginkább a király élete a legnagyobb ütő kártyám erre felteszi a kérdést amivel számtalan újabb hasonló hord erejű lap érkezik a kezembe.
-Erre a válasz nagyon egyszerű királyné, maga is jól tudja hogy népem bizonyos tárgyakat erővel ha kellet de meg szereztek.
Itt idézem fel a réges régen elmúlt időkbe, amikor még az a bolond királyunk is élt azt jobban romba döntötte a királyságot mint az saját lázadói terveimben elképzeltem. Majd folytatom, az hogy ebben mennyi igazság is lesz, nos bőven akad benne igazság és hazugság az hogy melyikből mennyi már csak a hadvezérek de talán már csak a vörös palástosok mondhatnák meg.
-Ezen tárgyak jelentős része igazán erős mágikus ereklye amiket néhány a démonok kegyét kereső idiótánk szívélyesen használná őket egy nagyobb démon sereg megidézésre, és ez alkalommal bármelyik tejhatalmú úr is színre léphet. -Ebből következik hogy az ami a legnagyobb megtiszteltetésnek lenne elkönyvelve a népem szemében az egész ismert világunk s még több is pusztulásra ítéltetik.
Ekkor állok meg egy pillanatra ahogy a bilincs felkerül rám s ezután a pillanat után folytatom azt amit elkezdtem.
-Ez az indokom arra hogy külső segítséget kérjek, elvégre a saját fajomból túl sokat rohadt fanatikusak akik ezt a céljukat a démonoknak nem látják be, de nem is akarják, nos ez elég vagy szeretné ha még ecsetelném mégis miért nincs más választásom ahogy önnek se?
Tettem fel a kérdést ahogy lassan elkezdenek kivezetni a cellából valami számomra meglepő helyre, egy vendék szobába s kapok én mindent mit egy rab csak kívánhat, már csak az ágyasok, szürke, fekete falak és persze néhány démoni fejet s elődőm mellszobrai hilyánoznak a tökéletes otthoni idílhez.